-Na tessék, ezt olvasd: "Megkapta a szlovákiai magyaroktól a piros lapot az MKP" - nagyon helyes. Én is a Mosztra szavaztam, már csak dacból is. Kutyakötelessége mindenkinek egyszer s mindenkorra megtanulni, hogy a magyar kártyával többé nem lehet választást nyerni. Nekünk senki ne akarja megmondani a magyarok közül, hogy nekünk mi a jó. Majd azt mi eldöntjük. Ez a lenéző, atyáskodó gőg ez nagyon bassza mindenkinek a csőrét odafönt. Ne a mi faszunkkal verjék a csalánt, már elnézést - nem akarunk senki túsza lenni. Békében akarunk élni, a mi hazánk Szlovákia. És a szlovákok között is rengeteg normális ember van - csak az szól rosszat miránk, aki még életében nem látott magyart, azok ilyen egyszerű zsolnai-liptói hegylakók. Ez van. Hülye ember mindenhol van. Érted, Illéském.

Én a békés együttélés híve vagyok. A lányaimnak is szlovák keresztnevet adtam, szlovák iskolába járatom őket - tanulják is meg tisztességesen az államnyelvet - az -ovát pedig használják csak bátran. Nem ettől lesz valaki kisebb vagy nagyobb magyar. Így tudnak majd legalább érvényesülni később is. Aztán otthon meg majd úgy beszélnek, ahogy akarnak. A komárnói szoborral sincs semmi bajom, ünnepeljenek csak - mindannyiunké a város.

És most mit szeressek én Magyarországon, mit? Csehszlovákiában születtem, Szlovákiában nőttem fel, nekünk vannak a legjobb söreink, legjobb ételeink. A gazdaságunk is jobb, hokiban világbajnokok vagyunk, a fotbalistáink kijutottak, vitézkednek... Mit kaptam én Magyarországtól? Nem segítenek ezek soha, csak a szart keverik. Mit adtak? Ezt a megalázó Magyar Igazolványt? Kirakhatom a vitrinbe otthon. Nekem nem kell obcsánszki ahhoz, hogy magyar legyek. És nem attól lesz valaki nagy magyar, ha trikolorba öltözik meg piros-fehér-zöldre mázolja az arcát meg óbégat, hőbörög. Sőt - az igazi magyar az csöndben marad és belül, szerényen, méltósággal éli meg a magyarságát.

Én itt Magyarországon szinte csak a megalázást kaptam. Mindenhol lecseheztek meg leszlovákoztak. Meg megdicsértek, hogy milyen jól tudok magyarul - ÉN! Pedig ezek itt nem is tudják, hogy milyen határon túli magyarnak lenni. Mi ezerszer nagyobb magyarok vagyunk, mint bárkik ezek közül itt. Meg ilyeneket kérdeztek, hogy otthon mi akkor milyen nyelven beszélünk!! Szuahéliül, baszd meg, úgy. Amúgy szlovákul is szoktunk néha, de nem mindegy? Érted. Azért tudhatnák. Meg minek kérdeznek hülyeséget.

-Hogyne érteném, Sankó. Nálunk is ez van. Amikor a nyári egyetemen volt pár gyerek a Vajdaságból meg Erdélyből, a magyar professzor - érted, PRO-FESZ-SZOR - ilyet szólt, hogy akkor angolul tartsa-e inkább az előadást? Ezeknek a táposoknak fogalmuk sincs semmiről, de dumálni azt tudnak becsülettel. Aztán csodálkoznak, amikor villan a székelybicska.

Nekem es rengeteg román haverom van, együtt táncolunk a kolozsvári diszkókban a manelére, de a Bikinire is. És ha kell, hát elénekeljük együtt a Doamnye okrotyeste pe romüni-t is. Buli ez, nem más - nem szabad mindent komolyan venni. Csak pár hülye gerjeszti a feszültséget. Meg mennyivel többek vagyunk, mint az itteniek: eleve két nyelvet beszélünk, két nyelven gondolkozunk s két kultúrát ismerünk. S két nemzeti válogatottnak is szurkolhatunk - bár én az utóbbi időkben a Népstadionban háromszor es a vendégszektorban voltam. S ezért a búvalbaszott, botlábú magyar válogatottért miért kéne kiadjak akár egy banit is, nem kell értük elhullassak egy könnycseppet sem.

A 2004-es népszavazás óta, amikor elsöprő többséggel leszavazták a kettős állampolgárságot, nos, azóta nekem ez az ország ne szabjon meg semmit. S nem kell az alamizsna. Most már akkor se kéne a pasaport, ha fizetnének érte. Bennem van ennyi tartás, inkább az asszimilációt választom. Fel es szállok az első dubára a Népstadionnál. Si gata.

Végezetül ajánlom partnerünk, a Hotel Végtelen Kultrajzát, mindenféle gyermekvállalási dilemmával - tőlük a közeljövőben rádiós-modoros anyagra is számíthattok.