Hartay "hácsé" Csaba, kedvenc kortárs költőm a legsokoldalúbb honlappal és Komolcsák Dáviddal visszatér. Az átlagról ír nekünk. És szerencsére mi nem vagyunk átlagosak, és egyre többen vagyunk. És hamarosan mi leszünk talán a többség!

Az átlagos balfék

Zenében az „ami jó, azt meghallgatom” című dalokat szereti leginkább. Lemeztárában van Edda, Ace of Base, mulatós és Vangelis is. Van, de soha egyiket sem hallgatja. Inkább rádiózik. Kedvence a Borosbocskor-páros, mindig meghallgatja őket, ha teheti, s általában azon hüledezik elismerően, hogy „5sém, ezek hogy tudnak nap, mint nap ilyen poénosak lenni?” Kikapcsolódásképp kereskedelmi tévéadókat bámul, válogatás nélkül mindent „fogyaszt”. Felnéz Joshi Bharatra (Mónikára, Amandára, Vivienre, stb.), amiért „így tud bánni az emberekkel”. Kedvenc filmje konkrétan nincsen, az ezt firtató kérdésekre általában úgy felel, hogy „nézd, én az olyan filmet szeretem, amelyikben”, de persze a kritériumának gyakorlatilag minden megfelel, az első némafilmtől kezdve az „Avatárig”.

Ételekből azt fogyasztja, amelyiket elé tolják. Gőzölögjön lehetőleg. Kedvence a krumpli hússal, ha nagyon muszáj választania a sok „finomság” közül.

Öltözködésében nem feltűnő. Cipőt hord, nadrágot és inget visel. Állandóan, még otthon is. Azért van két pólója. Az egyik galléros. Autója márkáját sem tudja biztosan, „nekem csak arra kell, hogy A pontból B pontba eljussak” - mondogatja előszeretettel -, ha az ismerősei megkérdik, miért egy ilyen szarral jár, amikor simán lecserélhetné valami jobbra is. Azt, hogy a kocsija mennyit fogyaszt, hány lóerős motor van benne, totál felesleges megkérdezni tőle. Fingja sincs, nem is érdekli.

Az átlagos balfék korán házasodott, felesége „érdekes arcú” (semmilyen vagy leginkább szimplán ronda), alacsony, kacsaseggű nő. Nem szoktak beszélgetni. Kizárólag a háztartás zavartalan működéséhez szükséges kérdés-válasz zajlik közöttük. „Megvetted? Megvettem. Megfőtt? Meg.” Egyetlen gyermekük nyafogva csimpaszkodik beléjük, ha bárhová is mennek. Senki sem tudja pontosan, hol dolgozik a balfasz. A vagy B pontban lehet a munkahelye, ahová elvezeti az autóját naponta. Szigorúan mindig ugyanabban az időpontban.

Szabadidejében „kertészkedik”. Ez abból áll, hogy hétvégén, lehetőleg sziesztaidőben bőgeti a fűnyírót a ház körül, leállítja, majd újra beindítja. Ezt általában szürkületig műveli. Ha épp nem kell füvet nyírnia, (háromnaponta kell) akkor zörög valamivel. Kopog, kattog, döngöl, recsegtet és zúgat. Hupákol. Mindegy, csak balfaszkodhasson egy jót, lehetőleg a szomszédok pihenését tönkre- illetve pokollá téve. Alkoholt utoljára az érettségi bankettjén ivott, de az is gyerekpezsgő volt, az osztálytársai szívatták meg. Dülöngélt tőle, persze, mert annyira „berúgott”. Évekig röhögtek rajta a többiek, amiért eljátszotta a részeget. Még „részegnek” is töketlen volt.

Nyaralni azért minden évben elmegy, mindig ugyanoda, ugyanabba a szállodába, lehetőleg ugyanazt a szobát igényelve. Nem napozik, mert egyből leég, egy napernyő alatt néz. Olvasni még itt sem, a kötelezőket anno mind „kiolvasta”, az újak meg értehetetlenek. Újságokat szívesen lapozgat, de csak a képeket nézi, mint egy gyerek. Viszont konkrét helyszínt nem tudsz meg tőle soha, hogy hová jár nyaralni, csak azt veszed észre, hogy egy nyári reggelen elutazik B pontba, ahonnan egy hét múlva jön csak haza. Ha nem nyaral, akkor kikapcsolódásképp sétál a feleségével. Egy büdös szót nem szólnak egymáshoz, csak ballagnak üres utcákon. Órákig.

„Barátait” a felesége barátnőinek férjei teszik ki, akik, ha lehet még fokozni, nála is sokkal szürkébbek. Az évszakonkénti egyetlen közös program alkalmával sem alakul ki közöttük érdemi párbeszéd. Csupán a kötelező időjárás-elemzés, az aktuális meccsek szűkszavú kommentálása, és a cseperedő gyerekek viselkedésének pár mondatos összehasonlító analizálása. Ebből áll a pénteki „buli”, meg az „asszonyok” idétlen sugdolózó-vihorászásából.

Az átlagos balfasz haja lenőtt, de gondosan, lehetőleg előre fésült. Legóhajat visel. Utoljára a kötelező testnevelésórán sportolt. „Kiütőztek”. Mégsem kövér, sőt, inkább gizda, tévénéző felsőtest befigyel, csapott, keskeny vállak, beesett mellkas, pipaszár lábakkal, húszas karokkal. De a kis pocak azért már kezd kialakulni.

Az átlagos balfék nem mélyed bele semmibe, nem marcangolja magát, kvázi boldog, csak nem tud róla. Nem kíváncsi rá. Inkább nyír egy kis füvet. Vasárnap délben.

 

-Milyen zenét hallgatsz szívesen?

Ó, én bármilyet, kérlek. Mindenevő vagyok. De tényleg. Nekem aztán a metáltól az operáig minden jöhet. Na jó... az a nagyon hörgős, az nem. Tudod... csak hőbörög, nincs is szövege. Vagy angol, háháháá meg a nagyon vinnyogós opera. Asse. Meg a jazz... hát az már mi? Az egy szar. Csapkodnak, senki se érti, azok meg bólogatnak közben, mintha mónikáznának éppen.

Na asse. Jajajajaaaa. Meg a népzenét, hát az már milyen? Nyervognak a hegedűvel, érted, meg csujjogatnak.. háháháháháááá — mekkora gáz, öcsém. Csűrdűngölő, mi? Ja, még a komolyzenét se nagyon. höhö... miért nem vidám zene?

Háháháháhááá, mindenki jobban szeretné. De bétoventől a fürelisz az fain azér. 

Látod? ...na. Mindent szeretek én, mondjuk ami megy a danubiuszon... látod? 

 

/a kiegészítést köszönjük carlónak/