Mo Dorka - aki nagy örömünkre szintén blogunk nevét viselő kedves követőinkhöz tartozik - egy novellának is beillő művet engedett át nekünk közlésre az utazók jellegzetes típusairól.
A modoros utazó
A modoros utazó görögbe, spanyolba vagy olaszba megy. Ha nemcsak modoros, hanem pénzes is, akkor a Maldívra. Ez esetben feltétlenül érzékelteti, hogy az előbb felsorolt helyekre már csak a lúzerek járnak.
„Görögbe meg spanyolba bármikor elmehetsz, az nem olyan nagy szám.”
„A szokásos görög-török-olasz-horvát-spanyol már dögunalom.”
"Akinek van mit a tejbe aprítani és nem igénytelen, az ne a gagyi olasz vagy görög tengerparti nyaralóhelyekre menjen."
„Mindegy, melyik szigetet választjátok, nem lesz sok magyar sehol sem, ez nem olasz, horvát vagy spanyol.”
Az utolsó idézetből sejteni lehet azt is, hogy a régebbi posztokban már leírt módokon bezzegelni és honfitársainkat valamint kis hazánkat szidalmazni nemcsak a hétköznapokban lehet, hanem nyaralás közben is rengeteg alkalom adódik az ilyen modorosságok gyakorlására. Ezt már rögtön a repülőtéren el lehet kezdeni, ahol sorbanállás közben célszerű a többiekre tett félhangos megjegyzésekkel múlatni az időt.
„Kimondottan rühellem ezt a tolakodást. Tipikus kelet-európai tulajdonság, sajnos....”
„Tiszta Balkán… bezzeg az angolok meg tudják oldalni a sorbanállást, de ezek itt még erre sem képesek!”
Beszálláskor már egyáltalán nem kell visszafogni a hangerőt, sőt, éppen az a lényeg, hogy minél többen meghallják azt a megjegyzést, amely szerint az illető már úgy száll repülőre, mint más a hetes buszra. Ez a téma szinte kimeríthetetlen: amíg fel nem száll a gép, lehet elnézően, atyáskodva (és kéretlenül) bátorítani az először repülőn ülőket és/vagy szakértőként tündökölve viccelődni a gép műszaki állapotán.
„Ne majrézz, Géza, meglátod, észre sem fogod venni, hogy felszálltunk, én már vagy ezerszer repültem, azt’ mégis itt vagyok! Igaz, elég csotrogány ez a gép, az előbb is láttam, hogy még igazítottak rajta valamit, persze úgy, hogy az utasok ne vegyék észre, de egy ilyen tapasztalt vén rókát, mint én, nem lehet átejteni, he-he-he!”
Útközben ki lehet tárgyalni a repülős vs. buszos utazás előnyeit, fennen hangoztatva, hogy az utóbbit soha többet. A fő ok természetesen nem is lehet más, mint a szégyellnivaló honfitársak, akiknek lábszaguk van, nappal káromkodnak, éjjel horkolnak és folyton büdös kajákat esznek.
„Nincs az a pénz, hogy busszal utazzam bárhová a honfitársaimmal, nem tudom, hogy van ez, de mintha csupa balkáni barbár tömörülne ilyenkor, szégyellem, hogy magyar vagyok.”
A landolás aztán újabb remek modorosságra ad alkalmat: hősünk elsőként kezd el tapsolni a sikeres földet érés után, hogy ezzel is mutassa a zöldfülűeknek, ő mennyire tisztában van a repülős etikettel. Mivel valójában nem repül sokat, csak max. az évi egy nyaralása alkalmával, sosem fogja megtudni, hogy ez a „szokás” kizárólag a nyári (charter)járatokon dívik, és csak a hozzá hasonlók terjesztik. :)
Érkezés után veszi kezdetét a tulajdonképpeni nyaralás. Ahány típusú modoros utazó csak létezik, ez annyiféleképpen zajlik…
Az all inclusive-osA külföldi nyaralás lefoglalása előtt az a legnagyobb problémája, hogy a négycsillagos Hotel Ramadan Superiort vagy az ötcsillagos Hotel Elite Deluxe-ot válassza-e az utazási iroda katalógusából. Az, hogy melyik országba mennek, nem is nagyon érdekli, de a szálloda kérdésén hetekig rágódik. Arra viszont képtelen és/vagy lusta, hogy utánanézzen az infóknak a számtalan szállodaértékelő weboldal egyikén... Végül nagy nehezen valahogy döntésre jut, lefoglalja és befizeti az utat, majd szigorúan csak ezután (!) beregisztrál egy utazási fórumra, ahol minimum két-három topikba is beírja a nagy kérdéseit, amelyek általában a következő témák köré csoportosíthatók: homokos-e a tengerpart, mit érdemes megnézni a környéken és egyáltalán, „lécci írjatok meg mindent, amit tudtok a szállodáról és van-e valaki, aki ugyanakkor jön, amikor mi?”.
Mikor erre nyolcból tízen közlik vele, hogy olvasson vissza, halálosan megsértődik – de még ekkor is képtelen arra, hogy kettőt visszalapozzon vagy beüsse a keresőbe a szálloda nevét... pedig legalább egy tucat véleményt olvashatna, mert csak idén már ő az ötödik, aki erre a hotelre kíváncsi… A tízből a maradék kettő azért megszánja, és belinkel neki néhány szállodaértékelést, leírják a topik történetében háromszáznegyvenedszerre, hogy nem, a part nem homokos, hanem kavicsos és még néhány közismert környékbeli nevezetességet is felsorolnak.
Csalódottan veszi tudomásul a válaszokat, mert neki az utazási irodában azt mondták, hogy homokos a part, és a tenger csak 100 méterre van a szállodától (valójában meg légvonalban 500, de mivel csak kerülővel lehet eljutni a parthoz, igazából 900-at kell gyalogolni :)), de aztán túlteszi magát rajta, és elmegy nyaralni. Ezek után vagy soha többet nem jelenik meg újra a topikban, vagy pedig visszajön, és bőséges beszámolót ír, ami így fog kezdődni:
„Két hétig még csak ki sem kellett mozdulnunk a szállodából! Törökország fantasztikus hely!”
Ezek után a hotel részletekbe menő ismertetése következik, megtudhatjuk, hogy hány és milyen medence van (ez ugye fontos, mert ne felejtsük el, hogy a tengerig 900 m-t kellett volna gyalogolni :)), milyen animációk és programok voltak, ezek közül melyiket ki tartotta, volt-e magyar nyelvű, ő melyiken vett részt, hányszor cserélték egy héten az ágyneműt, volt-e tévé a szobában… stb. stb…
„Olyan színvonalas animációs programok voltak, amilyenekkel eddig még sehol sem találkoztam! Volt jóga, darts, víziaerobic meg step aerobic, és hiába volt izomlázam, folyton mindegyiken ott voltam, mert annyira jó volt! Volt, hogy nem a lányok, hanem az animátorfiúk tartották, akik beöltöztek lánynak, hát az rém vicces volt, labdákat tettek a cicijük a helyére, hát dőltünk a röhögéstől!”
A topik többi résztvevője persze általában nem állja meg szó nélkül, be-beszólnak:
„Gratula! Azért mész Törökországba, hogy aerobikozz. Esetleg messzebb nem akarsz menni?”
Nyilván a sértődött válasz sem marad el.
„Nem azért megyek, nem kell kötözködni. Aktív nyaraló vagyok, nekem fontos, hogy ne tétlenkedjek!”
Persze ennyi aktivitáshoz fontos a megfelelő mennyiségű kalóriabevitel is, úgyhogy muszáj részletesen megemlékezni arról, hogy melyik nap mi volt a svédasztalon reggeli, ebéd, vacsora gyanánt (ezt lehetőleg néhányszor le is videózni (!) :)), az all inclusive keretében milyen italokat lehetett fogyasztani és milyeneket nem (ez utóbbi természetesen felháborító!).
„A kaját csak isteníteni lehet! A főétkezések között volt három bár (main, pool, beach). A főépületben, a medencénél és a parton ahol a köztes időszakban szintén kánaán volt… Az üdítős, sörös, boros csapot az ember maga kezelhette… El lehet képzelni! És az ebéd se volt kutya: bárány, nyúl, marha, pulyka, hal… zöldségek... köret vagy ötféle... egyszer még malacsült is volt! Fehér kesztyűben szelte a szakács! Desszertek: fagyi, dinnye, torták, sütik… húúúúúúúúúúúú… visszagondolni is jó! Előítéleteimmel szemben a tengeri herkentyűktől megkíméltek bennünket, nem is volt polip és egyéb szörny…”
Hát igen, végül is a lényeg az, hogy a külföldi nyaralás alatt se kelljen megválni az otthon megszokott ízektől, és mindenféle szokatlan helyi ételt enni… :)
Ha az országban nem is néznek körül, azért a szálloda strandjára csak kimerészkednek. Ha ott történetesen mégis homokos a part, még akkor sem lehet minden tökéletes…
"A tengerpartot meglepő módon minden nap megtisztították a nagyobb szemetektől – de azért nem szitálták át a homokot, mint jobb helyeken.”
A napok többnyire esti korzózással végződnek, amelynek során „furcsa” tapasztalatokra lehet szert tenni egy idegen országban… :)
„Nekem nagyon furcsa volt, hogy a sötét bőrűek (helyiek?) esténként ellepik a partot és a sétányt. A helyi-turista arány kb. 80-20% volt. Nem volt velük semmi gond, csak hát azért mégis...."
Tényleg, mit képzelnek ezek a helyiek, hogy csak úgy sétálgatnak az utcán a saját országukban? Elképesztő, hogy milyen helyek vannak a világon… :)
Az öblös
Igen, a már ismert öblösről van szó :), hiszen ő is szokott külföldön nyaralni. Őt sem az ország megismerésének vágya hajtja. Motivációja inkább az, hogy megmutassa a világnak, hogy neki bizony telik külföldi utazásra, pedig valójában jobban érezné magát a telken, ahol a haverokkal bográcsozhatna, miközben újra előadhatná nekik a szokásos vaskos vicceket és nagyokat röhögve dönthetnék magukba a söröket.
Éppen ezért, ha ráveszi magát az útra, akkor igyekszik mindent magával vinni itthonról, ami kint hiányozna. Először is a fent említett haverokat :), úgyhogy általában több család utazik együtt az ismeretségi körből. Természetesen egy helyen szállnak meg, így nincs akadálya annak, hogy ugyanolyan bulikat csapjanak, mint amilyet itthon szoktak. Ehhez ipari mennyiségű kajaalapanyagot visznek magukkal. Az autók roskadoznak a rúd téliszalámik, a tubusos piros aranyak, kiló krumplik, lefagyasztott rántott húsok és pörköltek súlya alatt, hiszen mi lehetne jobb egy kis hazainál messze idegenben? Megfelelő mennyiségű rekesz sör nélkül pedig útnak sem indulnak. :)
A célpontjuk általában valami népszerű tengerparti üdülőhely, de olyan, ahol otthonosan érzik magukat, tehát lehetőleg sok magyar járjon oda, ami azért is jó, mert újabb családokkal lehet összeismerkedni és bevonni őket az esti mulatozásokba, meg azért is, mert az ilyen helyeken vannak magyar nyelvű boltok és éttermek.
A nyaralás alatt a nagy társaság közösen megy mindenhová. Ez a mindenhová általában a strand-kemping/apartman-sétálóutca háromságot jelenti. Többre nem kíváncsiak, hiszen minden itt van helyben, és csak nem fognak fárasztó kirándulásokat tenni, mikor végre pihenhetnek! Napközben strandolnak (ld. régebbi strandolós posztok :)), este pedig jöhet a nap fénypontja, a közös bográcsozás, sörözés és sztorizás.
A bulizós plázacica
Sokat lehetne írni róla, de talán mindennél beszédesebb, ha ennek a típusnak a kedvenc újságjából, a Cosmopolitanból (amely önmagában is megérne egy posztot :)) idézek egy tavaly júliusban megjelent, Krétáról szóló cikkrészletet.
„Felejthetetlen hetet töltöttünk ott. Nem volt éktelen tömeg, úgyhogy napközben nyugodtan napozhattunk toplessben a strandon, esténként pedig vacsora után minden nap másik bárban táncoltunk a pecsenyepirosra égett angol fiúkkal. Egyik nap - talán a harmadik lehetett - felmerült, hogy elmehetnénk megnézni pár látványosságot, így autót béreltünk, és felkerekedtünk. Jelentem: Kréta olyan, hogy ha a parton fekszik az ember, és a szárazföld felé néz, mindenhol kopár dombokat lát, ha pedig elindul a dombok felé, akkor sok bizsu- és papucsbolt van, és gyönyörű virágok, meg bárok és gyros. Amikor a hétvégén hazaértünk, itthon még mindig esett az eső, és mi voltunk a városban az egyetlenek, akik barnák és boldogok voltunk. Augusztusban is visszamegyünk, mert Krétából soha nem elég!"
Hát Kréta a papucsoknál és a bizsuknál „talán” többről szól, de ez a típus erre sosem fog rájönni…
A kipipálós
Valamilyen rosszul értelmezett „teljesítménykényszer” hajtja, hogy minél többször, minél olcsóbban mehessen külföldre. Szenvedélyes repjegyvadász, aki minden akcióra elsőként csap le. Nem aszerint választ úticélt, hogy mi érdekli, hanem aszerint, hogy hová van éppen olcsó jegy. De ha egyszer valahová már eljutott (akár csak fél napra is!), akkor az a hely többé nem érdekli, „leírja”, „kipipálja”, hiszen az már kész, megvolt.
Lételeme az utazások örökös tervezése-szervezése. Minden hírlevélre előfizet, lesi az utazási fórumokat és híreket. A szomszédos országon túlra három átszállással utazik és büszke arra, hogy a menetrendszerinti árhoz képest féláron jutott a repülőjegyekhez - igaz, közben két éjszakát reptéri várókban kell töltenie.
Amikor úton van, mindig rohan, mintha félne, hogy lemarad valamiről. Igazán körül sem néz, csak a főbb nevezetességeket „pipálja ki”. Hazaérkezése után szívesen és sokat segít a többi fórumozónak és nagyon hasznos infókat lehet tőle kapni a repülőjáratokra, tömegközlekedésre, olcsó szállásokra stb. vonatkozóan, csak a látnivalókról, az ország jellegzetességeiről nem érdemes kérdezni.
A kritizálós
Soha semmi nem elég jó neki. Neki mindig minden „jár”, de soha semmit nem kap meg a – szerinte – megfelelő minőségben. A legolcsóbb iroda legolcsóbb last minute útjára fizet be, és ezek után fel van háborodva, hogy nincs hajszárító a fürdőben, tévé a szobában és az erkély nem a tengerre néz. Nem felejti el a megjegyezni, hogy bezzeg az ugyanabban a szállodában lakó svédek/németek stb. mind tengerre néző emeleti szobát kaptak, viszont a magyaroknak felháborító módon a földszinti lyukakat osztotta ki a – nyilván velejéig gonosz és nemzeti alapon diszkrimináló – szállótulajdonos. Lamentálás közben sosem gondolkodik el azon, hogy a tengerre néző szoba lakói valószínűleg sokkal többet fizettek be az útért az ő nyugat-európai utazási irodájukban, mint amit ő leperkált a magyar ügyintézőnél, és esetleg inkább ez állhat a szobabeosztás hátterében, nem pedig az egyéni szimpátia.
Ő az, akinek mindig van valami kifogásolnivalója. Pl. az, hogy a reggelihez nincs hatodik fajta müzli, az idegenvezető nem elég készséges, mert hajnali egykor álmából felverve nem rohan tolmácsolni a kedves utasnak az étterembe vagy szerinte nem takarítanak megfelelően.
- Ezek nem takarítanak! – így az apa.
- Nálunk minden nap, sőt hattyút is hajtogatnak a törölközőből stb. Biztos, hogy nem takarítanak? – kérdi a szomszéd szoba lakója.
- Biztos, de majd szólunk, mert nem cserélik a törölközőt sem! Ja drágám - fordul anyához - kiraktad ugye a papírt?
- Ki hát! - jön a válasz.
- Milyen papírt?- kérdezi értetlenül a szomszéd.
- Hát hogy ne menjenek be a szobába, nehogy ellopják a dvd lejátszót!”A körülmények látszólagos gonosz összejátszása ellenére sem csügged, sőt, büszkén hirdeti, hogy ő igenis feltalálja és csak azért is jól érzi magát! Kisstílűen ügyeskedik, és erről utólag dagadó kebellel ír a beszámolójában, hiszen mindenkinek látnia kell, hogy ő mennyire talpraesett és agyafúrt!
„A szobakulcs egy húszdekás kulcstartón pihent, amelyben mágnes volt. A szobában a konnektor alatti helyre kellett illeszteni, így volt áram, tv és légkondi a szobában. Aki ide jön, annak melegen ajánlom, hogy már az első nap szedje le a kulcsot a mágnesről, és kreáljon valami átfúrt kupakkal saját kulcstartót!! Így a mágnes a helyén maradhat, így ha a tengerben fürdik az ember, akkor is mehet a légkondi. Mert úgy kevés, ha csak akkor kapcsoljuk be, amikor a szobába megérkezünk... De a kulcsot így nem ajánlom leadni a recepción, mert görbén nézne az angolt erősen törő hölgyike.”
Az utolsó mondatból természetesen nem hiányozhat a kötelező kritizálás sem, azt pedig inkább ne firtassuk, hogy ő maga vajon mennyire törheti az angolt…
Ő már valamennyire körülnéz az országban, ahol éppen van, de persze itt is mindenben csak a rosszat látja meg. Az éttermek szerinte koszosak, az árak magasak, a strandok nem elég szépek, a víz nem elég tiszta, a helyi lakosok barátságtalanok stb. stb.
Hazaérkezés után panaszlevelet ír az utazási irodának, amelyben felrója, hogy nem tájékoztatták megfelelően (nem mintha egyszer is elolvasta volna az utazási szerződést), és minden apró sérelmét részletesen kielemzi – akár tehet róla az iroda, akár nem. Így születnek az olyan panaszos levelek, amelyekről pl. az alábbi cikkrészlet nyújt egy kis összefoglalót
(http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=19246).
„Ki gondolná például, hogy egyeseket az zavart: a strand túl homokos. Mások arra panaszkodtak, hogy az utazási iroda nem közölte velük, hogy a tengerben halak lehetnek.
Nyaralásukat tönkretette, hogy a gyerekeik féltek a vízlakóktól. Meglepő az a duzzogás is, amit egy Indiában turistáskodó férfitól kaptak: tűrhetetlen, hogy minden étteremben curryt szolgálnak fel. Mások az olaszországi sziesztát akarják betiltatni, mondván, ők éppen akkor vásárolgattak volna. Földrajzi analfabéta lehetett az a panaszos, aki amiatt reklamált, hogy a repülő Jamaikából őt kilenc óra alatt repítette haza, míg a rohadt amerikaiak már három óra után élvezhették az otthon örömeit. Mindezeket veri azonban annak a fiatalasszonynak a kiborulása, aki Thaiföldön volt nászúton.
– Első nap elmentünk egy elefántszafárira. Amikor megláttam, milyen sokkolóan nagy az elefántbika hímtagja, rosszul lettem, képtelen voltam a nászéjszakán a férjem örömére tenni.”
A nagy utazó
Mélységesen megveti a az előző csoportok mindegyikének képviselőit, hiszen neki határozott elvei vannak arról, hogy hogyan „kell” (!) utazni, és aki nem így tesz, az örökre elásta magát előtte. Az „utazási iroda” vagy a „fakultatív program” kifejezések megemlítése vörös posztó számára. Ha valaki szóba hozza, akkor azon nyomban fensőbbségesen bizonygatni kezdi, hogy mekkora balfaszság irodával menni. Rögtön kiszámolja, hogy ő mennyivel olcsóbban tudta volna megszervezni ugyanazt az utat. Eszmefuttatását sokszor a hatásosnak vélt „persze mindenki arra költi a pénzét, amire akarja” formulával zárja, mert képtelen megérteni, hogy mások más szempontok alapján döntenek, és nem mindenkinél az az elsődleges, hogy – mondjuk - húszezer forintot megspóroljon.
Általában valamelyik utazós fórum törzstagja. A rátartisága mellé néha valóban széleskörű tapasztalat is társul, ezért a szervilisebb lelkületű topikolókból gyakran szerveződik köré rajongótábor. Ha elismerően nyilatkozol róla és a nézeteiről, akkor befogad a hívei közé és onnantól atyai pártfogását élvezheted, de ha nem ugyanazt fújod, amit ő, akkor a sleppjével együtt hamar kiutál. Szerinte egyedül ő és a tanácsait követők azok, akik képesek arra, hogy valóban megismerjenek egy országot. Az előző csoportokkal ellentétben ő ugyanis azért utazik, hogy a helyi lakosokkal keveredjen és átélje az adott hely hamisítatlan fílingjét. Nyaralásának csúcspontja, ha szóba elegyedhet egy helyi halásszal vagy a cipőpucoló fiúval, és utólag büszkén tölti fel az ezt dokumentáló közös fotót a fórumra.
Ő az, aki a legbetegesebben kerüli a többi magyart. Már az úti cél kiválasztásánál is lényeges szempont, hogy majd később hazaérve büszkén hangoztathassa, hogy „sikerült két hétig magyarmentesen nyaralni”. Erre sosem marad el a kontrázás…
„Tökéletesen igazad van! Én is megpróbálok "magyarmentes" területekre utazni. Éppen elég itthon a taplóságot elviselni.”
Az sosem derül ki, hogy mitől jobb az angolok, hollandok, oroszok és egyéb más nemzetek taplóságait elviselni. Néha pedig önkéntelenül felmerül az emberben, hogy akik a fórumon ilyen nagy egyetértésben ajnározzák egymást és szidalmazzák a többieket, vajon ha két hét múlva az adott országban véletlenül találkoznak, akkor mindketten külföldit tetteknek és jó, hogy le nem köpik a másikat? :) Merthogy van ám arra az esetre is forgatókönyv, ha hazánkfia minden óvintézkedés ellenére mégis meglát egy magyar rendszámú autót vagy magyar beszédet hall. Ilyenkor tüntetőleg idegen nyelvre kell váltani és kínosan ügyelni arra, hogy nehogy véletlenül köszönnie kelljen a honfitársaknak.
„Én nagyon szégyellem külföldön, hogy magyar vagyok, ha nem kérdezik, nem is mondom meg. Ha magyar szót hallok, csöndben odébbállok.”
Unalmas téli hónapokban az a kedvenc időtöltése, hogy az előzőekben felsorolt típusok topikjaiba látogat, ott a hozzászólásokon kéjeleg és tudálékosan kioktatja őket. Gyakran tesz az alábbiakhoz hasonló megfellebbezhetetlen kijelentéseket:
„Akinek csak a pörkölt jó ebédre, az menjen inkább a Balatonra!”
„Nem értem, hogy egyáltalán minek megy az ilyen külföldre?”
Epilógus
Két hét múlva a különböző típusok képviselői újra összetalálkoznak a hazafelé tartó repülőúton és együtt érkeznek Ferihegyre. A kiszállás után a tömeg áramlik kifelé a folyóson, majd egyszer csak meglepődve ütközik bele egy korlátba, amit valaki véletlenül úgy látszik, elfelejtett eltávolítani az útból. Az emberek megtorpannak, egy társaság azonban rendületlenül tör előre. A hangadójuk megrángatja a korlátot, de nem megy, le van lakatolva. Egy perc múlva megjelenik egy stewardess, aki intézkedik, de hiába, az illusztris társaság ekkor már megalkotta eredeti, frappáns és végletekig modoros ítéletet:
„Látszik, hogy hazaérkeztünk, üdv Magyarisztánban…”
Gyönyörű munka, Mo Dorka itt tényleg leásott mindennek a legaljára. Köszönjük szépen.
Az utolsó 100 komment: