Olvasói rovat - A budai újgazdag család

2010/01/20. - írta: Modor Tibi

 

Fájóan tökéletes lesz a mai beszámoló, amit Egy budai sznob a már ismerős Hegylakóból vezetett le - nem sok szeretetet fedeztem fel az írásban. Egy újabb példája annak, hogy bár a témák akár ki is fogyhatnak - de kit érdekel, amikor mindig lehet még jobbat írni?

Megtalálhatók a II, III, XII. kerületben, de előfordulnak az I. és XI. kerületben is. Anyagi hátterükre rányomta bélyegét a rendszerváltás, a férj ekkor valami óriási mázlinak /pofátlanságnak köszönhetően hatalmas mennyiségű pénzt termelt meg rövid idő alatt, amelyet a gyors szerzéstől megrészegedve képtelenek épeszűen felhasználni. Gyerekeik nevelésére többek közt ezért sem fordítottak nagy hangsúlyt.

A férj általában ötvenes építész vagy multicég közép/felsővezetője, jellemzően magyar nyelven kifejezhetetlen pozícióban (x manager, y account stb.) Talán már az átkosban lehetősége volt arra, hogy nyugaton tanuljon, rendszerint küföldre szakadt családtag révén. A feleség tipikus végzettsége jogász/orvos, de mivel az apa úgyis mindent megkeres, ő már csak kivételes esetben hajlandó dolgozni. Amennyiben orvos, és néha bevállal egy-egy beteget (szigorúan magánrendelés keretein belül), önnön lustaságát és önzőségét előszeretettel fordítja előnyére: ekkor hivatkozik a hivatástudatra, így a néha-néha végzett munkából máris karitatív tevékenység lesz. Két gyerekük van, akik a már említett elitgimnáziumok egyikébe járnak (Móricz, Városmajori, Toldy, liberálisabb szülőknél esetleg Radnóti). Kötelező ugyanakkor egy legalább fél-, de inkább egyéves külföldi tanulmány, Londonban, New Yorkban, Barcelonaban. A kiutazás miatt a tizenöt éves lány/fiú hosszas vívódás után kénytelen elhagyni nagy szerelmét, ezután lesz olyan, amilyennek alább bemutatjuk. Tanulmányaikat gyakran elhanyagolják később említendő okok miatt, de a jónevű gimnáziumok nem engedhetik meg maguknak a buktatást, fontos nekik a felvételi statisztika, így folyton felhúzzák a jegyeiket. A gyerekeknek amúgy nincsenek nagy tanulmányi ambícióik: az érettségi éve előtt nem gondolkodnak rajta, hogy érdemes lenne-e továbbtanulni, és ha igen, hogyan. A választás végül kizárólag valamilyen gazdasági szakra eshet, kiemelt helyen szerepel ezek között a turizmus-vendéglátás ("Ééés szállodáim leszneeek, az mekkora máááár!").

Házuk egy izolált elit környéken található: stricirokokó villa, avagy hipergagyi mediterrán stílusú lakóparki épület. Előbbi esetben a kertben számos, általában műmárvány dísz- és használati tárgy (labdával játszó delfint ábrázoló szökőkút, kertitörpe, faragott pad, kis mélységű medence, grillező) áll a gondosan formára nyírt sövények között. Ugyanitt kap helyet a németjuhásznak/golden retrievernek, egyéb nagytestű kutyának otthont adó, méregdrága kutyaház; a házba természetesen nem mehet be, anyuka idegbajos lenne, ha a ház stílusával megegyező (vagy éppen attól tökéletesen elütő) bútorokban kárt tenne. A polcokon legfeljebb szakkönyvek, és hála az anya ezoterikus érdeklődésének különféle, keleti-aura-béke-boldogság-thai-chi-masszázs-kineziológia témájú könyvek sorakoznak, kiegészülve nagy mennyiségű Coelhóval. Amennyiben a család jobboldali, megszámlálhatatlan Wass Albert kötet lelhető fel a nappali szekrénysorában a spanyolországi nyaraláson készült családi fotó és a görög vázaimitáció társaságában a plazmatévé fölött. Egyéb, sanszosan fellelhető tárgy a gusztustalan, repró-csendélet.

A garázsban egy felső- vagy felsőközép-kategóriás, kötelezően fekete, német autó (Audi A6, BMW 512, Mercedes E) áll - ez az apáé -, a feleség kisebb és élénkebb színű kocsival jár, itt már nem kötelező a német márka (pl. Citroen C4). Mindketten csak akkor ülnek BKV-ra, ha a kocsi véletlenül szervizbe kerül, ekkor azonban a kosszal, lassúsággal, tömeggel stb. megmagyarázzák maguknak, hogy miért nem hajlandóak jegyet venni. Politikai hovatartozástól függően ez kiegészülhet a miniszterelnök szidalmazásával. Amennyiben a gyerek(ek) a mindenkori hatályos jogszabály szerint vezetői engedély megszerzésére alkalmas korú(ak), a géppark kiegészül egy/több kisebb német kocsival, mely az első húzósabb részeg tivornya során nagy eséllyel megsérül.

A szülők életmódja modorosságuk, kreativitásuk teljes hiánya és begyepesedett konzervativizmusuk miatt unalmas. Az apuka idegroncssá dolgozza magát, reggel nyolctól este nyolcig, gyakran otthon is a laptop mögött ül vagy folytat Skype-beszélgetést a nappali közepén a német üzletfelekkel, otthagyva a családi asztalt. Ekkor az anyuka általában méltatlankodik, de az apa lecsitítja, néha meglehetősen tróger stílusban. Kevés szabadidejében jazzt hallgat (vagy mást, de ezt vallja be), esetleg sört vagy bort fogyaszt, szigorúan mértékkel. Rosszabb esetben borszakértőnek hiszi magát, súlyosbíthatja a helyzetet a más posztokban már tárgyalt bortúrázás. A művészettel annyi kapcsolata van, hogy feleségével megnézték az Operaház fantomját, illetve több alkalommal a Liszt Ferenc téren vacsoráztak, ahonnan csak pár száz méter a Radnóti színház, persze ezt nem feltétlenül tudják.

Anyuka válláról levette a terhet a bejárónő a folytonos mosással, takarítással, vasalással; ezért gyakran találkozik hasonló fajtajellemzőkkel bíró barátnőivel tipikusan kávézás céljából. Szívesen és gyakran tölti szabadidejét szépségszalonokban, vagy férjével wellness-hétvégéken. Érdekes, hogy előszeretettel jelenik meg osztálytalálkozókon, de ezt kizárólag azért teszi, hogy az agyát tegye a többiek előtt. Magát és családját fényezve, gyakran a valósnál nagyobb boldogságot és vagyont hazudva, a legszerencsétlenebbeket keresi meg, mert bennük biztosan irigységet kelt.

A gyerekek életét a bulizás és a vásárlás tölti ki. Tipikus tartózkodási helyük a Belbuda-háromszög: a Millenáris, a Moszkva tér és a Mammut környéke. Utóbbi helyre járnak bulizni; a fiú még a szokottabbnál is hivalkodóbb módon öltözve (Tommy Hilfiger-cipő, a korábban már említett Ralph Lauren-ing, opcionálisan cápafogas nyaklánccal; bumszli karóra, Gucci/Armani-farmer, esetlegesen felvágós és/vagy idióta napszemüveg, a fiatalabbaknál baseballsapka stb). A buli előtti alapozást haveri társaságában (evidens, hogy hasonló fajtajellemzőkkel rendelkezők), whisky vagy egyéb tömény ital fogyasztásával végzi. Eközben a társaság tagjai mobiljaikon youtube-os videókat néznek, esetleg részeg sztorikat emlegetnek fel, vagy sportbeli/szexuális sikereikkel kérkednek, névelőgyakorisággal használva egyes trágárságokat.

-Hallod geci, szilveszterkor csajom egy másik csajjal smárolt, mondja már rég látta aztán így kurvára megörültek egymásnak vagy mi.
-Húúú az kemény bazmeg! Micsináltál erre?
-Há nem voltam ott baszod.Vágod akkor már így holtkészen voltam a Benjivel együtt.
-Ja jóvan akkor nem para. Múltkor edző kihajtott mint a kurvaisten aztán beájultam az ágyba. Utána megszólal a teló, Krisz hív hogy este buláj van érted, mondom takaraggyámá gecibe alszom érted!

Opcionálisan kötekednek; kedvenc célpontjaik a kasztukon kívül eső, gyengébb emberek, akiket egy pár megalázó szó közlése után elengednek. Szeszes üvegeiket gyakran a padkának vagy házfalnak csapva törik szilánkokra. A buliba egymást támogatva, öblös röhögéssel és minősíthetetlen káromkodásokkal érkeznek. A belépést követően nagy arcot előadva csajoznak, a pultnál dacból húszezressel fizetnek és ha sört isznak, az csak Coronita lehet. Gyakaran részesei a szórakozóhelyi balhéknak; a szekus rendszerint kivágja őket. Az intézkedés alatt a rendbontók hajlamosak a következő mondatot elereszteni: "Jóvan tegyél csak ki, nem tod te ki az apám, holnap visszajövünk és..."

A lány hétköznapjait a "shoppingolás" tölti ki. Barátnőivel végigjárja az összes, számára kanonizált bevásárlóközpontot, plázát, gondosan ügyelve arra, hogy a Nagykörútról ne kerüljön ki, sőt, lehetőleg Pestre se kelljen átmennie. A barátnők gyakran együtt próbálnak ruhát a próbafülkében; ezt mobiltelefonos-ajakcsücsörítős-ribanctartásos fényképeken meg is örökítik és közkinccsé teszik egy aktuálisan menő közösségi oldalon (tavaly még iwiw, idén már facebook). A képaláírásban sok csillagot, szívet és egyéb jelet használnak, címeként előszeretettel adják a "drágáim" szót. A ruhapróbára sokszor nem is vásárlási szándékkal kerül sor, hanem ezen képek elkészítése végett.
A közösségi portálos adatlapon egyébként kimerítő felsorolás szerepel az általa "lájkol" vagy "cejiz" dolgokról: "Szép fiúk, Fashion street, Caffe Latte, Őrült Partyk, a Csajok, D&G, Milli, Jégkert" stb.

A lány barátnőivel jár bulizni, előtte a tízfős lánycsapat órákon át tud készülődni valamelyikük lakásán, (sminkelés, ruhapróba, pózolás) miközben koktélokat kevernek és pezsgőznek. Ez a legmegfelelőbb idő a pasitéma kitárgyalására is - kizárólag fokozott affektálással.

-Hááát most nem tom mi lesz így az Áronnal, ííígy vagyunk iiis meg nem iiis, értiteeeek
-Jaj Tami, ne csináld máááár! Biztos tökre jól megvagytoook! Ha meg nem akkor majd keresünk neked valami helyes srácot, tudod, görlpááávöööör!

A buliba miniruhában, magassarkúban és kistáskával mennek, hogy levadásszák a kasztuknak megfelelő hímnemű egyedeket. Kötelezően taxival távoznak.

A bulit megelőzheti egy kör a Mammut előtt parkoló Hummer limuzinok egyikén (minél több kereke van, annál menőbb); a kis ribancok erre az értékrendjükben magasztosnak számító eseményre még inkább kicsípik magukat. Pár pohár pezsgő után artikulálatlan üvöltéssel hajolnak ki a tetőablakon, szívgörcsöt hozva ezzel az Andrássy út járókelőire. Alap, hogy itt is tucatszámra készülnek fényképek, felhasználási módjuk a fentebb bemutatottal azonos. Szélsőséges esetben a Hősök terén pózolva fotózkodnak, a képnek pedig a "This is how we live" címet adják.

Ismét nagyon örülünk, hogy nem vagyunk egyedül a meglátásainkkal. Gyönyörű poszt, nagyon kellett már egy ilyen - szívből köszönjük.

472 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalacsi_Dezső 2010.01.20. 07:39:39

Nagyon jó volt. Lájkoltam a szisztémát, ha értitek, hogy mondom!
:-D

doszy 2010.01.20. 07:48:20

Nagyon ott van! :) A stricirokokó villa és Belbuda-háromszög kifejezéseken úgy röhögtem, hogy felébredt az asszony.

doszy 2010.01.20. 07:50:45

Ja, külön tetszik, ahogy a korábbi modoros elemekből (külföldi magyarok, borszakértő, jazz, stb.) összeáll a kép.
Tisztára olyan ez, mint a Lego. Variálva az alaptípusokat más és más eredméynre jutunk. :)

nyuszy 2010.01.20. 07:56:45

"stricirokokó"
Kéééééééész :))))

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2010.01.20. 07:58:28

Ugyanezt a pózt próbálták felvenni az osztálytársaim a gimiben a kilencvenes évek elején (csak akkor ugye még az újgazdagok nem voltak annyira gazdagok). Na az volt csak az igazi modorosság :)

Piros Levi's farmer, minél több sebességes mountain bike, LaCoste póló, tesióra után villogás dezodorral / parfümmel (lehetőleg olyan márkával, amit a többiek nem ismernek). Meg akkor jött be, hogy farmerhez nem veszünk fel edzőcipőt. Nem gyenge a félalkalmi cipők kavalkádja... kibaszott jó, így visszagondolva, szénné röhögi magát az ember :)

GAbica 2010.01.20. 07:58:38

"stricirokokó villa"
Ez a nap szava, az tuti!

Amúgy nagyon jól eltalálta. Pár hónapja voltam a Mammut közelében, ott dolgozik egy ismerős. Miközben sétáltunk, meg parkolót kerestünk, tényleg ott voltak a limuzinos kiscsajok.

nyuszy 2010.01.20. 08:16:32

B*sszameg, öreg vagyok és műveletlen.
Mi az a "cejiz"?

Smacika 2010.01.20. 08:16:43

Az írás megint fasza.
"A közösségi portálos adatlapon egyébként kimerítő felsorolás szerepel az általa "lájkol" vagy "cejiz" dolgokról: "Szép fiúk, Fashion street, Caffe Latte, Őrült Partyk, a Csajok, D&G, Milli, Jégkert" stb. "
Na ezen csúnyán felröhögtem!
A rosseb nem eszi meg azt a faszt aki kitalálta, hogy "cejjjjiiizlek", meg "lávvollak", meg "lájkolom".
Komolyan mondom egy szaros szívlapáttal kúrnám hátba.
Meg még a "partyk" a halálom, a faszért nem tudja a sok suta luvnya azt írni, hogy "parti"? Különösen modorosnak tartom még a "Pety, Bettyke, Lacy, Josey," neveket.

Smacika 2010.01.20. 08:17:55

@nyuszy: cejiz->szeriz->szeret.

Vágási Matyi 2010.01.20. 08:23:24

Ezerkettes ötös? Inkább 530d lesz az. Ha nagyon nem számít a pénz, akkor 530i. :)

Ja, idén a faszbuk a királyság, már nem azt kérdezik, hogy van-e iwiw-ed, érted.
Max a szlegblog tesztért regisztrálnék be. :)

Vágási Matyi 2010.01.20. 08:29:44

Kimaradt, hogy a képeknél még előforduló felirat a "mert én megtehetem".

A lány általában a myvip profiljét különféle elbaszott idézetekkel írja tele, lehetőleg valamilyen olvashatatlan betűtípussal.

Pl.:

šzéρ ωαgуσк,σкσš,ιgαzšágσš,
נóšzιωű és вαяáтšágσš,
єяöš ωαgуσк,ηagуση кєméηу,
¢šσ∂áℓαтσš,мégιs šzєяéηу.
тaηuℓт ωαgуσк,ηαgуση мűωєℓт,
тöкéℓєtєš,мégšєм öηтєℓт.
вáтσя ωagуσк,šéятнєтєтℓєη,
gуözтєš тιρuš,ωєянєтєтℓєη!
мιéят? мєят мєgтєнєтєм ^^

Utánam néztek... Rajtam nevettek...
Aztán percekig rólam fecsegtek...
Téma a ruhám... Téma a sminkem...
Mindíg ez megy, ha megláttok engem...
De én is nevetek rajtatok,
Mert egyikőtöknek sincs stílusuk...
Sajnállak titeket lányok,
De ha rátok nézek... Hányok...
Akármit mondhattok, én nem változok,
Örökké egyéniség maradok

GAbica 2010.01.20. 08:44:01

@Vágási Matyi: ááááááááááááááááááááááá
:)

Smacika 2010.01.20. 08:49:31

@Vágási Matyi: Én faszbúk helyett "fécsbúk"-ra, vagy ilyesmire emlékszem.

nyuszy 2010.01.20. 08:52:45

@Smacika: Köszönöm szépen, ma is sokat tanultam, bár nem tudom, hogy ennek örüljek-e :)

@Vágási Matyi: Aztapicsa.

nyuszy 2010.01.20. 08:54:08

@Smacika: Köszönöm szépen, ma is sokat tanultam, bár nem tudom, hogy ennek örüljek-e :)

@Vágási Matyi: Aztapicsa.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.01.20. 09:05:37

A meno budai kiscsavok dumaja
("-Hallod geci, szilveszterkor csajom egy másik csajjal smárolt, mondja már rég látta aztán így kurvára megörültek egymásnak vagy mi.
-Húúú az kemény bazmeg! Micsináltál erre?
-Há nem voltam ott baszod.Vágod akkor már így holtkészen voltam a Benjivel együtt.
-Ja jóvan akkor nem para. Múltkor edző kihajtott mint a kurvaisten aztán beájultam az ágyba. Utána megszólal a teló, Krisz hív hogy este buláj van érted, mondom takaraggyámá gecibe alszom érted!"), majdnem ugyanolyan, mint a panelproli sracoke.
En azt gondoltam volna, nekik ennyire nem esik ki a kapa a szajukbol, de ezek szerint tevedtem. Mondjuk nem sok budai gyereket ismerek.

belekotty 2010.01.20. 09:10:50

Én a 3as6árh1en lakom. Nagyon klassz hely, csak éppen tele van ilyenekkel. Hány6nékom van tőlük.
Az autózási szokásikat már ki se elmezzük, mert az egy külön blogot megérne!

Mitya Ivanov 2010.01.20. 09:12:37

@afromagyar: ez a másik, amitől idegbajt kapok

fade 2010.01.20. 09:12:59

Köszönöm a posztolónak, hogy végre egy igazán mardosó kérdést tett helyre bennem. sosem tudtam megfogalmazni, hogy a francba hívják azt a stílust, ahogy az újgazdagok építkeznek. Tudjátok, kis vártornyos tetőszerkezet, 18 felé osztott hatalmas ablakok, ívelt formák mindenfelé, csicsás kőkerítés kovácsoltvas mindenféle bizbasz formás hegyekkel... És végre megvan: STRICIROKOKÓ!!!

Az viszont nagy feketepont, hogy kimaradtak a "vállalkozók". Akik nem multinál húzzák az igát, hanem saját "jól menő vállalkozásuk van". Legyen az a parkolóbiznisz, nyomdaipar, használtautó biznisz vagy a kedvencem: rendszámtáblatartó gyártás! Igen, ebből is gecire meg lehet gazdagodni. Na ezek általában még suttyóbbak mint a multisok, ne kérdezzétek miért :))

Tibi: a tegnapi poszttal együtt attól tartok, az olvasói anyagok lassan jobbak lesznek, mint a "háztájik" :))))

belekotty 2010.01.20. 09:13:18

Ja a stricirokoko villáért jár egy a magyar nyelv fejlesztéséért díj. :-))

belekotty 2010.01.20. 09:14:16

@afromagyar: Felm1k a 3as6árh1re a kuttyaimmal..

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.01.20. 09:16:06

Nem tudom, szerintem elég szar volt. Mint társadalmi rajz mindenképp, de irónia oldaláról sem erős.

Néhány alapvető ellentmondás a teljesség igénye nélkül:

i) "a férj ekkor valami óriási mázlinak /pofátlanságnak köszönhetően hatalmas mennyiségű pénzt termelt meg rövid idő alatt,"

versus

"férj általában ötvenes építész vagy multicég közép/felsővezetője,"

"Az apuka idegroncssá dolgozza magát, reggel nyolctól este nyolcig, gyakran otthon is a laptop mögött ül vagy folytat Skype-beszélgetést a nappali közepén a német üzletfelekkel,"

ii) "Gyerekeik nevelésére többek közt ezért sem fordítottak nagy hangsúlyt"

versus

"Két gyerekük van, akik a már említett elitgimnáziumok egyikébe járnak (Móricz, Városmajori, Toldy, liberálisabb szülőknél esetleg Radnóti). Kötelező ugyanakkor egy legalább fél-, de inkább egyéves külföldi tanulmány, Londonban, New Yorkban, Barcelonaban."

belekotty 2010.01.20. 09:17:30

@fade: Tuggyuk mijé... A multinál muszáj a minimális szocializáció, mert a külföldi főnök nem a szájával kapál. A kapcsolati nagytőkéseknek ezt nem kell, elég a borítékot csúsztatok mozdulatot +tanulniuk.

Smacika 2010.01.20. 09:17:46

@Mitya Ivanov: Ezaz, ezt kerestem. Most ízlelgetem a szót: FÁCSEBÚK. Brrrrr. Beleborzongok, olyan szép. Ahogy kimondom:FÁCSEBÚK. Brrrrrrrrr.

belekotty 2010.01.20. 09:19:41

@zombizan: Az hogy a gyereket jó iskolákba járatja, az még nem gyereknevelés. Pont az Erdőalja iskolából tudok példákat hozni, akiket a pénztől dagadó szülők, nyomnak mint állat a jobbnál jobb sulikba, de a gyerek tök antiszociális, mert a bébiszitterek nevelték, nem a szülők.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 09:20:10

Ah, a Budai lányokra én is készültem. Ne hagyjuk ki a miséket sem, mert vasárnap a "krisztinavárosiba" járnak, de előtte csomagolt fasírtot nyomnak (a vasárnapi ebéd maradéka) a "mutyi" bácsi kezébe, (így nevezik a csövit). A Budai lányok "Imre atyához" járnak, mert ő "nagyon jó fej", nem vaskalapos, zenél és lehet kirándulni vele. Ez persze nem akadályozza meg a budai lányokat, hogy ne Pestre járjanak zülleni és összejönni a város legszakadtabb fazonjaival. A budai lányok 25 körül lehiggadnak, rájönnek, hogy ők valójában kiválasztottak, ilyenkor a szülők szereznek neki egy jól fizető állást vagy ösztöndíjat, majd megházasodnak, gyereket szülnek, akiket waldorfba adnak és Kaláka koncertre járatnak, meg csiki táncházba.

Smacika 2010.01.20. 09:22:59

@zombizan: Nem látom az alapvető ellentmondást abban, hogy a férj ekkor valami óriási mázlinak /pofátlanságnak köszönhetően hatalmas mennyiségű pénzt termelt meg rövid idő alatt, általában ötvenes építész vagy multicég közép/felsővezetője. Mert egy ilyen cégnél, ilyen beosztással nem lehetett pofátlanul mázlistán pénzt kaszálni a rendszerváltáskor?

Sőt abban sem látom, hogy a gyerek le van fosva és mégis jó gimibe jár.

petya.bacsi 2010.01.20. 09:24:19

Nagyon jó írás, a szomorú benne az, hogy igaz...

blueeyed333 2010.01.20. 09:25:04

@belekotty:

"Én a 3as6árh1en lakom."

ez is külön posztod érdemelne:D

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.01.20. 09:25:32

Kurvanagy :D

Egy megjegyzést engedjen meg csak a szerző:

"Barátnőivel végigjárja az összes, számára kanonizált bevásárlóközpontot, plázát, gondosan ügyelve arra, hogy a Nagykörútról ne kerüljön ki... "

Nagykörúton belül nincs pláza.

alumi 2010.01.20. 09:27:44

A külföldi presztízsutazásokat (sielés, kájtolás Brazíliában, Földközi tengeri hajóút) hiányoltam, de amúgy teljesen oké a sztori, és sajnos nagyon is helytálló.

belekotty 2010.01.20. 09:28:45

@green-eyed: Pedig marharégi. Viszont rendszeresen kapnak nyelvtannácik tőle idegrohamot. :-))

ladislaus 2010.01.20. 09:33:12

Látszik hogy Pest parasztoklakta... - tisztelet a kiveteleknek!

honphibu 2010.01.20. 09:40:49

A stricirokokó, nos valóban, 10 pont és min. Lőrincze Lajos-díj!

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.01.20. 09:40:53

@Smacika: szerintem több, meglehetősen különböző képet próbált a szerző összegyúrni. A multi közép/felsővezető, aki agyonhajszolja magát, folyamatosan jól keres, tehát a család anyagi helyzetének magyarázatához nincs szükség a rendszerváltáshoz visszanyúlni. Lehetett volna a felütésnek megfelelően folytatni, csak akkor az orvos/jogász feleség és ez a multi dolog nem fért volna a képbe. Szerintem ha egy iskolázatlan, és valóban ilyen-olyan vállakozásból meggazdagodott családot akart volna ábrázolni, és kihagyja ezeket az elemeket, akkor az egész írás jobban összeáll.

Természetesen egy gyereket lehetséges egyszerre szarul nevelni és jó gimibe járatni/külföldre utaztatni, de a "nem fordítottak nagy hangsúlyt" nekem nem ezt sugallja, hanem azt, hogy a nevelés kérdése, mint olyan, nem fontos a család számára.

A rózsadombi értelmiségi család egy másik posztot igényelne.

Demetriosz 2010.01.20. 09:41:33

Budai újgazdag család és a Radnóti? Ez érdekes, a Radnótiban teljesen más társadalmi csoport van igencsak felülreprezentálva.

A stricirokokó nagyon találó! Van viszont ellentétpárja is, amikor a tulaj valami nagyon eredetit és modernet szeretne, a tervező meg teljesen be van szívva és megvalósítja magát. Ilyenkor jönnek létre a méregdrága anyagból a poszt-bauhaus betonbunkerek.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.01.20. 09:41:54

hehhe:D Pontosan ismerem ezt a fajta embert, bár néha a post azért egy kicsit túlzott legalábbis bízom benne. Ha nem, akkor viszont egy alapos tisztogatás fér rá az országunkra:D

Mintapolgár 2010.01.20. 09:44:31

Kimaradt az IBS és az ÁVF, mint potenciális gyűjtőhelyek.

EvilHedgehog 2010.01.20. 09:45:20

Csodás... :D
A Belbuda háromszög ütött..... :D

Escobar888 2010.01.20. 09:47:51

Szép képet festettél a mai fiatalokról Annyi a meglátásom, hogy ugyan ezt csinálják az átlagos pesti panel szülők gyerekei is.
Max kevesebb vagy "piaci márkás" ruhákban. (mondjuk az eredetinek hitt is gyakran török itthon még a márka boltban vásárolt is)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 09:48:05

@ladislaus: "Látszik hogy Pest parasztoklakta" Úgy van, eltaláltad. Bár megjegyzem, (és ha lejösz a hegyről, láthatod) az utóbbi években történt egy-két ipari beruházás is a lülső részekben, alapvetően mégis a mezőgazdasági tevékenység a meghatározó. A Blaha még mindig híres az ízletes barackjairól, a Ferencieken termelt szőlő (irsai) utolérhetetlen. A finom borokat a helyi kocsmában fogyasztjuk, persze a napszám (kapálás, fejés) után. Most tél van, ezért sok időnk van, a szövetkezeti központ kompúterén basszuk a napot.

stellaz1 2010.01.20. 09:49:16

Volt olyan budai ismerősöm, aki bár a szüleitől kapott lakásban élt, mégis őszintén magyarázta, hogy az a ki a külvároban lakik, mennyire leszarja a családját, hiszen napi 2 órát kell utazgatással töltenie. Ha rendes ember lenne, aki szereti a családját akkor beköltözne budára.

Ki is töröltem a telefonszámát.

Mitya Ivanov 2010.01.20. 09:49:27

@Smacika: nem fácsebúk hanem csak simán fácse.
a szlengbolg is fenn van a fácsén. <-ez egy pédamondat volt

stellaz1 2010.01.20. 09:50:43

@ladislaus:

buda szép hely, kár, hogy a budai emberek elbasszák...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.20. 09:53:05

elég nehéz egy gazdagokról szóló posztot úgy megírni, hogy ne a keserűség és az irigység érződjön belőle. Szerintem ez itt nem sikerült...
az igazi jó modorosposztban beszólások és minősítések nélkül is ki lehet figurázni a célpontot, de itt az olyan kifejezések miatt, mint 'teszi az agyát' meg 'kis ribancok' inkább támadás szaga van az írásnak. Még akkor is, ha történetesen igaz.

Demetriosz 2010.01.20. 09:57:14

@Rékuc: Így igaz, ez nagyon keserű és irigy írás volt, sok-sok sztereotípiából összegyúrva.

stellaz1 2010.01.20. 09:58:09

@Rékuc:

de ha történetesen igaz, akkor ez mitől irigység?

hmmm?

vagy magadra vetted?

uruk.hai 2010.01.20. 09:59:29

Látszik hogy Buda sznoboklakta... - tisztelet a kivételnek

Zz_ 2010.01.20. 10:00:00

@Szocio Pata:
Úgy olvastam hírtelen: parasztokrata, de utána kiderült hogy az :-).

Kerecsenyfa 2010.01.20. 10:01:03

Igy van. A mi adoforintjainkon eloskodo, a foldbol gombamodra kibujo, termeszet vedelmi teruleten epult palotakrol van itt szo, kedves politikusok es talpnyaloik.

Reszkessetek, jon az Elszamoltatas minden klienturaval, holdudvarral szemben.

Adjon az Isten szebb Magyar jovot!

Dr. Cica75 2010.01.20. 10:01:07

Jómagam a Trombitás utcában laktam, és tényleg tele volt a környék bunkókkal, de azok teljesen máshogy voltak bunkók, mint ami a posztban van. Ez a poszt csupán sztereotípiákat gyúr össze, egyáltalán nem jellemző.

Vágási Matyi 2010.01.20. 10:02:07

@Smacika: Néha arckönyvnek is hívom, pedig elég erőltetett. :)
Szlengblogon fácse néven található meg, kommentek között ott is van jópár változat.

@BDzsH: Westend, Mammutok, Rózsakert?
Premier outlet, parndorfi outlet, Mariahilfer Bécs? :)

belekotty 2010.01.20. 10:02:46

@Rékuc: Nekem ott van családi házam az egyik legjobb helyen. Én nem örököltem. Telne mercire is, mégis tök egyetértek a szerzővel. Hány6nékom van az ottani újgazdag rétegtől - csak egy része persze - aki a pénz mellett viselkedni nem tanult meg, izlése nulla és át akar lépni mindenkin.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 10:04:56

Még ahol legalább az apuról lehet tudni, hogy dolgozik valamit, az hagyján! De mennyi olyan van, ahol apuról nem is tudni, hogy valójában hogy a kurvaéletbe lett egyáltalán újgazdag!
Egyébként elég közelről ismertem egy családot, ahol nagyonnagyondurva újgazdagság volt. Mondom volt, mert amikor megszűnt a biznisz, amit apuka folytatott, akkor 2-3 év alatt széttapsolták a mesebeli vagyont. És ez nem vicc. Csak az egyik házuk, amit eladtak 600 milláért kelt el valamikor 2000 környékén. És úgy tűnt el, hogy nyoma nem maradt.

Ainult Mina 2010.01.20. 10:07:08

Budára születni kell. Azt mondjuk nem tudom, hogy a sok egykori komcsi gyárigazgató meg trösztvezér meg a többi Kádár-káder mitől lett ilyen jobboldali bázis.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.20. 10:07:52

@Rékuc: Pont ez jutott eszembe. Valsz' elég szerencsétlenül választhatott a szerző lakóhelyet.
Ennek ellenére találó. Habár kicsit keveredni érzem a kamaszok divatos viselkedése iránti ellenszenvét az újgazdagok iránti gyűlölettel.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.20. 10:08:38

@fade: na de kérem. A szerencsétlen bloggazdát így iskola meg munka mellett inkább biztatni kellene.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.20. 10:09:34

@belekotty: nem mondtam, hogy nem értek egyet. Csak szerintem sokkal jobban meg lehetett volna írni; úgy, hogy ne süssön belőle a keserűség és az irigység. Aki ribancozik stb., az nem emelkedik a budai sznobok színvonala fölé.

maripán 2010.01.20. 10:10:22

A pestitől vámot kellene szedni, mikor budára jön..:)

De az sem egyszerű. mikor a XI. kerület Andor utcai lakos kikéri magának hogy budai (ilyenkor magamban hozzáteszem, hogy téged is csak a laposra engedtek be:))))-budán is vannak prolik meg parasztok, előbbi a kelenföldi a másik a posztban taglalt, de az újgazdagék gyerek nem a Toldyba jár...:)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 10:11:10

@Zz_: Parasztokrata :) Ez kurvanagy! Ez olyan, mint a technokrata. Parasztokrácia! Buda meg az arisztokrácia!

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.01.20. 10:11:43

Csak egy adat a sztereotípiák mellé: egész Budapesten a XII. kerület lakosai közül választják a legnagyobb arányban a tömegközlekedést, kb. másfélszer annyian, mint a pesti peremkerületekben.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 10:14:48

A Radnótiba egyébként szerintem nem a budai újgazdagok gyerekei járnak, hanem az újzsélandi értelmiség csemetéi. Legalábbis az én időmben úgy volt.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 10:15:03

Ha már kitört a Buda-Pest háború, megjegyezném, hogy Buda nagyrésze a pestiek) nyaralóhelye volt. Provincia. Ezért jár a pesti a Normafához vagy a Libegőhöz, kolonialista nosztalgiából.

pause 2010.01.20. 10:15:50

igen a waldorfot hianyoltam a posztbol,mert az kifejezetten a ma hummerlimoban sikongato picsak melegagya volt anno...
amugy az ontudatosabb fajtaja akit 25evesen apu/anyu elhelyez egy allasba es nem hazasodik meg hanem szingli marad,durvan "atkoltozik" pestre,de csak a jaszai-hosok-blaha-astoria vonalat bezaroan,kijebb sose.

belekotty 2010.01.20. 10:16:25

@Rékuc: Szerintem nem a keserűség meg az irigység érződik belőle, hanem az undor. Nem ugyanaz.

P.Z. 2010.01.20. 10:17:18

hozzáfűzés: az önmagáról készített fotó címe: "my"

pause 2010.01.20. 10:17:49

@belekotty: te nem autoszerelo vagy veletlenul? (nem tipizalni akarok csak van egy ismerosom akit reg nem lattam es ugyanilyen a stilusa es a velemenye a budaiakrol:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.20. 10:18:23

@Szocio Pata: hehe, Pest még legelő volt, amikor már az eredeti Újbuda (tehát a Várnegyed meg a Tabán) is ódonnak számított.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 10:18:41

@Ainult Mina:

Marha egyszerűen. Ezek az arcok tudniillik mindig odaállnak, ahonnan valamit remélnek. Ugyanazok az arcok voltak a Kádár-káderek, akik nagyon hamar MDF-esek lettek, majd rövid tűnődés után fideszesek, ahonnan egyenes út vezetett a MIÉP-be, aztán vissza a FIDESZ-be, majd eljutottak a jobbikig, ahol jelenleg vannak.
Ebben az a legvicesebb, hogy utólag mindig letagadják a kacskaringókat. Ha most meghkérdezel egy ilyet, habozás nélkül azt mondja, hogy őt már a gólya is jobbikos pólyába rakta.

szódabár 2010.01.20. 10:19:49

Sajnálom, hogy a politikát is belekeverte. Megnyugtatom, hogy a proliból milliárdossá lett elvtársak sem a protkók közé vágynak mondjuk Csepelre, hanem Budán a leírt módon élnek. A gyerekeiket pedig valami keresztény egyházi gimibe adják :)) A zsidók ugyanígy, valamiért nem a zsinagóga környékén laknak :)))

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.20. 10:21:36

@El Topo (Sgt. Elias): és 2002-2010 (na jó, 2008-9) között mindenki fideszes volt? :)) Nemá.

Sirrah 2010.01.20. 10:23:05

Bocsi de szerintem nem igazán ismered ezt a réteget. Létezik de nem ilyen. A XII. kerületre nem jellemző a stricirokokó, mivel a házak nagy része a 80-as években vagy jóval korábban épült. Ezek az emberek valóban lenénznek másokat, de teljesen máshogy mint ahogy itt leírtad. A gyerekeik 90%-a egyetemen tanul tovább, sokkal inkább értelmiségi beállítottságúak mint ahogy leírod. Jobban közelítette a lényeget a "Hegylakó" post.

szódabár 2010.01.20. 10:25:28

Még annyival egészíteném ki, hogy a csóró kis pi..ák ugyanígy próbálnak élni, csak nekik a gazdag pasit vagy gazdag apuka hülye fiát fölszedem és rajta élősködöm, amíg csak lehet, változat marad. Sajnos, én több ilyet is ismerek...

Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2010.01.20. 10:26:53

A stricirokokó nagyon szép szó, közvetlenül a cigánybarokk mellett található a szótárban.

stellaz1 2010.01.20. 10:28:52

@Comandante en Jefe:

tán azért mert Pest peremkerületeiben 20-25 percenként jár valami járat, szóval kerülten belül is mehetsz egy órát simán, vagy akár többet is. Autóval ugyanez maximum 15 perc.

Okostojás.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 10:28:53

@Modor Tibi:

Dehogy. Egy bizonyos, egyébként igen jellemző utat írtam le. De nem mondtam, hogy mindenki.

GAbica 2010.01.20. 10:28:55

@El Topo (Sgt. Elias): Nem is fokozom tovább, amúgy is szarul vagyok, még pár hasonló felvillanás az agyamban és kikészülök.

Demetriosz 2010.01.20. 10:30:17

@Ainult Mina: A korábbi polgári rétegeknek volt annyi társadalmi háttere, műveltsége, hogy már a 70-80-as években össze tudott hozni egy társasházi lakást a Rózsadombon. És abban az időszakban is ki akart törni, amennyire a rendszer engedte. Ez a jobboldali bázis, a választási térképen szépen kirajzolódnak zárványként a BM-es, párt-társasházak.

Az iskolákról: kimaradt pl. a Lauder, vagy a Hűvölvölgyi úton is van két angolszász, méregdrága magániskola.
A villamoson láttam egy anyát az 5-6 éves gyerekével. A gyerek szeretett volna magyarul beszélni, de az anyja nem engedte, csak angolul beszélgethettek. Igazán sajnáltam a gyereket.

ot002 2010.01.20. 10:33:48

Én a XII. kerben lakom a Kissvábhegyen, ott nagyon nem jellemzőek ezek a dolgok. A környék már a 1920/30-as években jórészt beépült, új ház alig akad. Bulizós fiatal kevés van, beteg nyugdíjas annál több. Az I. és II. ker belső részei is ilyenek. Az itteni fiatalok közel sem ilyen gazdagok, de mindenki egyetemre megy és a többség normális. Az fent leírt újgazdag típus jóval távolabb lakik, a II. és III. kerület külső peremén és a környező gazdagfalvakban. Tényleg parasztok, de ilyen háttérrel nem is könnyű normálisnak lenni!

belekotty 2010.01.20. 10:38:19

@pause: Nem. Két ELTE diplomával bíró informatikus vok.

mici˙ 2010.01.20. 10:38:32

hozzátenném még azt a szűkebb, de még ennél is idegesítőbb típust, aki amint felkapaszkodott a hegyre/kijutott hűvösvölgybe, kicsit rácsodálkozik az ottani világra, olyanokat mond, hogy budán még a levegő is más, majd gyorsan elfelejti honnan is jött és felvesz valamiféle műarisztokrata finomkodó modort és hirtelen érdeklődést mutat minden kulturális esemény iránt.
az ilyenek megjelenése termelte ki az igazi hochsznobot, aki mélységesen lenézi az új kitelepülőket, mert ő(vagy a szülei, mert ez generációkon átívelő attitűd lesz)még akkor költözött ki hűvösvölgybe amikor, ahogy mondja még nem volt divat a sok újgazdag sznob körében oda építeni a "stricirokkokó" villákat, az ilyen jellemzően azzal vág fel, hogy milyen hosszú időbe telik neki beérni a munkahelyére/sulijába, illetve, hogy az ő házuk öregebb, mint az aszfalt az utcában

cd-r 2010.01.20. 10:38:47

@hogyisvanezrulez: szerintem nem az. megint ez a buda vs pest cucc. elalszom rajta. lépek is.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.20. 10:38:58

Jellemző gyereknevek: Kristóf, Máté, Ákos, Dávid stb.

Borszakértőben nekem ez a kedvencem:
modoros.blog.hu/2009/04/10/olvasoi_rovat_a_mu_gourmand_borszakerto

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.01.20. 10:39:51

@stellaz1:

Biztos szebb a napod most, hogy beszóltál valakinek. Ha csak ez kell neked, örülök, hogy örömet szerezhettem neked.

Nem mondta senki, hogy nincsenek városszerkezeti okok IS a dolog mögött.

Loopglover 2010.01.20. 10:39:55

Elég volt a budaiak fikázásából. Azért mert nektek nem telik , hogy itt lakhassatok nem kell leszólni. A budaiak vegyes összetételű lakosság, mint a pestiek szintén.A blog írója kurva jó fejnek hiszi magát, hogy ilyen hülyeségeket ír. Mindig az egyén viselkedése fontos, nem kell stigmatizálni.Budapest a mi fővárosunk.Igenis ha megyek BKV-val veszek jegyet.
Tudom, hogy savanyú a szőlő ,mert nem tudsz itt lakni kedves blog író.

Közöd?? (törölt) 2010.01.20. 10:40:18

nagyonjó bár egykét túlzás van benne szerintem. pl ha kidobják a srácot nem hivatkozik az apjára, az ilyen kussol és elhatározza megbünteti a helyet és nem megy többé oda költeni a pénzét:-)

belekotty 2010.01.20. 10:40:58

@El Topo (Sgt. Elias): Jaja, a SZÁMALK párttitkára 90-ben büszkélkedett hogy az első tíz emdéefes között volt a tagságija.

stellaz1 2010.01.20. 10:41:52

@Comandante en Jefe:

akkor meg írsz le olyan dolgokat, ami nem tartozik a témához?

roze 2010.01.20. 10:42:52

igen,sztm is eléggé félrecsúszott ez a poszt azzal hogy több társadalmi réteget kevert össze. Az 50-es magát hülyére dolgozó építész -jogász feleséggel az nem tipikusan a rendszerváltáskor meggazdagodott fasz a stricirokokoval :) hanem inkább az értelmiségi szféra,akinek valoszinubb elobb is volt már vmiféle vagyona. Ettől függetlenül azért vannak találó dolgok.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 10:43:46

@belekotty:
Hogy szopna le az ilyen egy talicska majmot!
Marhára utálom a köpönyegforgató búrájukat!
És akkor még meg sem említettem azt a fideszes minisztert, aki szezonzáróként, '88 februárjában még belépett az MSZMP-be!

redcandle 2010.01.20. 10:46:54

@belekotty: akkor menj és szerezz még egy harmadik diplomát, mert ahhoz hogy a "vok"-ot kiölje belőled kevés volt a két diploma.

2010.01.20. 10:47:18

@Rékuc: ird meg! sokkal jobban!

Fittipaldi 2010.01.20. 10:47:42

"Az apuka idegroncssá dolgozza magát, reggel nyolctól este nyolcig"

Legalább dolgozik, sztem nincs mit irigyelni a multik managerein.
A durva az, amikor már dolgozniuk sem kell, például mert szénné kereste magát a vadprivatizáción vagy olajozáson a 90-es években, vagy jól helyezkedett az elmúlt 10 évben és ügyesen pályázott állami vagy EU-s pénzekre.
Azóta persze tiszára mosta a vagyonát, és ún. ingatlan hasznosító kft-je van, offshore háttérrel. A cégével havonta egyszer foglalkozik, de csak azért néz rá, hogy megtudja mennyit keresett az adott hónapban.

belekotty 2010.01.20. 10:48:00

@Loopglover: Esetleg a funkcionális dislexiádat korrigáltat6nád! Nem a budaiakat fikázza.

gergel 2010.01.20. 10:48:11

a limuzin hummer a legmodorosabb emberek szállítója
Velem történt pár éve, ahogy tartottam haza éjjel a körúton(gyalogmenet).
Egyszercsak 15-el elszáguldott mellettem az említett autó, a fent leírt tizenévesekkel.Akik ennyit kiáltottak ki kiemelkedve a tetőablakon, gyerekhangon, félrészeg orgánummal:
"Gecigazdagok vagyunk basszátok meg! Igen basszátok meg!"

Mitya Ivanov 2010.01.20. 10:49:23

@El Topo (Sgt. Elias): mondjuk ez egy akkora általánosító panelproli baromság, amilyet csak a telepi kocsmákban lehet hallani.

belekotty 2010.01.20. 10:49:38

@redcandle: Ezzel én direkte szívatom a komplekszusaikat a heje sírással kompenzáló nyelvtannácikat és marhára működik! :-))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 10:50:38

@Loopglover:

Ez az, mondd meg neki alaposan! Teljesen elbízta magát a faszi! Lökd a padlóla!

redcandle 2010.01.20. 10:51:05

@belekotty: elég beteg náci lehetsz. Nekem mindegy hogy Pesten v. Budán lőnek fejbe téged

capor_ 2010.01.20. 10:52:57

Az írás nem lenne rossz, viszont az alapvetés hibás. Ez inkább az újgazdag vállalkozó, főleg állami cimborák "megrendeléseiből" és "tisztességesen" megtermelt vagyonnal rendelkezőkre igaz...
Ha már multicégezető akkor azért valahol meg is dolgozott és tudja értékelni a munka és a tnulás fontosságát.

Azt meg továbbra sem értem miért szánjátok irónikusnak azt, ha valaki külföldön is tanul. Érdemes lenne visszanézni előző korok szokásait...

Zahal 2010.01.20. 10:54:10

@Smacika: akkor mit szólsz Boódie Sylwvie-hez? :-)

belekotty 2010.01.20. 10:55:26

@redcandle: Atyalapatyala, +vakargassam a füled tövit? A komplekszusokat ilyen nyíltan kivillantani, olyan 1*űségre vall hogy a százas szög hozzádképest mikroprocesszor.

Delinquent 2010.01.20. 10:55:37

"Magát és családját fényezve, gyakran a valósnál nagyobb boldogságot és vagyont hazudva, a legszerencsétlenebbeket keresi meg, mert bennük biztosan irigységet kelt"

Talan pont egy ilyen osztalytalalkozo ihlette ezt a posztot?
:)

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.01.20. 10:56:28

Tökjó írás :) A stricirokokó üt, de szeretném megköszönni Szocio Patának a koloniális nosztalgiát is :)
Egyébként a hófehér Hummert én is láttam a Mammut oldalában. Tudja valaki, kié, vagy csak oda hordják ezeket legelni?

eszkep 2010.01.20. 10:57:09

Bár budai vagyok, nem vagyok "hegylakó", a rendszerváltás idején még gimnazista voltam, bérből élek. Mégsem vagyok olyan hülye, hogy BKV-ra szálljak. Most, hogy drága a benzin, ugyanannyiba kerül kocsival bemenni a munkahelyemre, mint egy bérlet, ami februártól 9800-ba fog kerülni... Időben a legnagyobb dugó közepette ugyanannyi, egyéb esetben a kocsi gyorsabb.
A "Hallod geci" és egyéb járulékos szóösszetétel bedig a VIII kerben őshonos és nem Budán.
Van még kérdés?

Zahal 2010.01.20. 10:57:21

@Szocio Pata: lehiggadnak 25 éves korukra, majd férjvadászatba kezdenek (természetesen csakis a saját rétegükből, vagy külföldi gazdag pasikból), a gyerekcsinálás projekt is beindul, összeházasodnak, majd mivel a nő elviselhetetlen, 1-2 gyerek megszülése után elválnak, utána meg qtyának sem kell.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 10:57:46

@Mitya Ivanov:

Na de mégis... ha már így lepanelprolizol, legalább valami... hogyismondjam... teóriát, vagy valamit villants már!

redcandle 2010.01.20. 10:57:53

@belekotty: neked két diplomád???? muhhahaha. boldogok voltak a szüleid hogy az általánost elvégezted két év csúszással.

balvik 2010.01.20. 11:00:05

és ez így van! :S Szánalmas a magyar "elit" réteg...

Zahal 2010.01.20. 11:00:46

@Loopglover: én is budai vagyok, de Pest 100szor jobb. Budán szar a közlekedés, dél-budáról nem is beszélve. a dugók erősebbek, a boltok sokszor drágábbak, és normális szórakozóhely nincs (csak maffiózók által üzemeltetett, juppiknak fenntartott, 1000 Ft/ásványvíz árszínvonalú szarok).

ESSsseker 2010.01.20. 11:01:08

Szánalmas szarok vagytok.
A posztoló, meg a kommentelők is.
Savanyú a szőlő, barátaim, nagyon savanyú.

SzabadkaiAttila 2010.01.20. 11:03:26

stricirokokó és Belbuda-háromszög üt!

belekotty 2010.01.20. 11:03:40

@redcandle: Mi van trollocska? Nagyon szar az élet? A feketelyuk esemény horizontja hozzád képest falitükör. Te az internetn keresztül akarod +itélni más végzettségét, csak mert direkt sms nyelvet használ?
Freud dolgozatot írna belőled! :-))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:04:22

@Őrnagy Őrnagy:

Nemnem, a tüzépbarokk az más!
Az a jellemzően falusi, nagy alapterületű, emeletes, esetleg kétemeletes kockaház.

Énszóltam 2010.01.20. 11:05:21

Ez így van. És mivel behatárolt területen élnek, alkalomadtán nem lesz nehéz azt körbezárni és elvégezni velük egy kis vagyon elszámoltatást.

redcandle 2010.01.20. 11:05:25

@belekotty: na kocc. Menj vissza tyúkokat etetni.

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2010.01.20. 11:07:36

Második kerületben lakom, de sajnos csóró vagyok, mint a szar. Ennek ellenére természetesen (logisztikai okokból kifolyólag) gyakran fordulok meg az említett Belbuda-háromszögben, és tökéletesen egyetértek a poszt minden egyes szavával. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy a Városmajori gimi nem pont arról híres, hogy gazdagok veszik azt birtokba - ott tényleg jó koponyák tolják. Félreértés elkerülése végett nem oda jártam, mindössze jó a véleményem arról az intézményről :)

Hibátlan poszt.

Mitya Ivanov 2010.01.20. 11:07:43

@El Topo (Sgt. Elias): öregem a szöveged volt panelproli, de 100%-ig.
a hardcore balosok őskommunisták szoktak ilyenekkel érvelni, hogy bezzeg ezek is kommunisták voltak, aztán nagy emdéefesek lettek, majd persze fideszesek, aztán a jobbikos náci csürhe is előkerül, ami végülis ugyanaz mint a fideszes. Az ilyen szöveg után fél perccel már a cigány "Z"orbán a téma, akit vert az apja, meg különben is alacsony.

a te szövegedhez még annyit tennék hozzá, hogy ha tényleg állandóan azt lesnék, hogy honnan dől a lé, akkor pl 2002-es önkormi választáson, a 2006 -os OGY választáson sem lettek volna ezek jobbos választókörzetek. Valójában az a helyzet, hogy itt is kitűnik az, hogy az elmúlt rendszerben magasabban iskolázottak és az ő környezetükben szocializálódott emberek valahogy nem fogékonyak arra, amit 2000 óta az MSZP képvisel, de jobban elfogadják egy jobboldali párt által kínált értékrendet. Ennyi és nem több.

vincere 2010.01.20. 11:08:32

meg se merek szólalni, a XII. kerületi lakásommal... de nem a Hegyen, hanem még "lent", és csak 3 éve költöztem oda. itt is inkább nyuggerek vannak többségben és társasházak. imádok/tam ott élni (most épp máshol vagyok)
egy biztos, én soha nem fogom kijavítani azokat, akik azt mondják rám, h. "pesti" arra, h. "budai", mint ahogy hányszor megtették ezt velem, egyébként jellemzően I. kerületi emberek.

minden nick foglalt... 2010.01.20. 11:09:08

Csá Gecók! Csak a fácsebúk és tsa.-iról jutott eszembe: nemrég percekig pislogtunk egymásra a haverommal, amikor valaki azt emlegette a társaságban, hogy majd megnézi a TECSŐ-n. Aztán lefordítottuk. Szórol-szóra.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.01.20. 11:10:11

@stellaz1:

Hogy mi tartozik a témához, azt szerencsére nem te döntöd el.

(Felhívnám a figyelmedet az "is" szócskára. A városszerkezet önmagában nem magyarázza, hogy miért a XII. kerületből használják a legtöbben a tömegközlekedést.)

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2010.01.20. 11:10:16

Még annyit tennék hozzá, hogy a hülyegyereksapkás, újgazdag tiniket valamilyen, általam nem ismert oknál fogva feltűnő gyakorisággal hívják "Marcinak", "Áronnak", vagy "Krisztiánnak". Aki esetleg megfejtené nekem ezt a rejtélyt, örök hálámat vívná ki magának.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 11:10:24

@Zahal: Kezdünk egészen durva lelki mélységeket feltárni. Szerencsére nekem csak 20-25 éves korukig volt dolgom velük, utána általában kidobtak. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:10:28

@redcandle:

Baszki, őt perce vagy itt, de már deportálnál?:D

Delinquent 2010.01.20. 11:10:30

Nem unalmas mar ez a "aki gazdag az biztos lop" hozzaallas?
@Énszóltam: Kit akarsz elszamoltatni, mindenkit akinek jobb kocsija van mint neked?

Dr. Cica75 2010.01.20. 11:10:56

@Mitya Ivanov: Kapaszkodj meg, Magyarorszagon se jobboldali part nincs, altala kepviselt ertekrend meg plane nem.

Zorita 2010.01.20. 11:11:42

@gergel: a barátomnak okoztak egyszer egy örömteli pillanatot. már épp aludni készültünk, amikor valami zajongásra _lettünk_figyelmesek_, ami az utcáról szűrődött be. nem akart abbamaradni, ezért kinéztünk az ablakon, és hát egy limó parkolt ottan; amint meglátták, hogy ablak nyílik, a kiscsajok felrántották a kis topjaikat, cicivillantás végett. ilyen szerenádot kaptunk hirtelen :)

SiKom 2010.01.20. 11:12:33

Nagyon ott van az írás :-)

"Nem unalmas mar ez a "aki gazdag az biztos lop" hozzaallas?"

Nem a hozzáállás az unalmas, hanem az, hogy magyarországon, főleg Budapesten ez a valóság. 90% lopta a vagyont, még rosszabb, hogy az államtól, azaz tőlünk!

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.01.20. 11:13:04

Stricirokokó.. ez mindent vitt nálam :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 11:13:14

@vincere: Ugyan, ne érezd feszélyezve magad! Nyiss inkább egy kis prolizással! :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:14:07

@Mitya Ivanov:

Hát az lehet, hogy a szövegem egy kicsit panelproli, csak az a baj, hogy száz százalékig így van. Mindenkinek csak a más kommunistája a büdös.
És nem azt mondtam, hogy odazúdulnak, ahonnan a nagy lé jön, hanem ahonnan várnak valamit.

Mitya Ivanov 2010.01.20. 11:15:58

@Cica75:
te meg azért kapaszkodj meg, mert sem baloldali nincs, sem liberális. Érted...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:17:10

@redcandle:

Onnan, hogy még sosem láttam a nicked ezelőtt, de küldözgetsz el innen valakit.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:18:11

@Mitya Ivanov:

Amit írsz, az igaz, csak Cica nem állította az ellenkezőjét. Te meg igen.

Mitya Ivanov 2010.01.20. 11:19:55

@El Topo (Sgt. Elias):

mit jelent az hogy zúdulnak? miért oda zúdulnak ahonnan várnak valamit? Miért nem a magát balosnak és liberálisnak tartó párthoz zúdulnak? Minden egyes budai odazúdul, ahova te gondolod?

redcandle 2010.01.20. 11:20:09

@El Topo (Sgt. Elias): sok mindent nem láttál te még itt.

Trobi 2010.01.20. 11:20:32

Zsírkaraj a cuccos, ahogy ezt az angyalföldi dialektusban mondják..:-)
szerintem hamarosan indul v.melyik ker.tévén a fenti szereplőkkel és forgatókönyv alapján
készített reality-só...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:23:06

@Mitya Ivanov:
A zúdulás az az, mikor például a MIÉP-esek egyik percről a másikra tömegesen átvonultak a fidesz zászlaja alá, és utána látványosan letagadták, hogy valaha is ismerték volna Csurka nevét.
Azért nem a liberális, meg balos elnevezésű pártokhoz zúdultak, mert ott már foglaltak voltak a helyek.
Nem, természetesen nem minden budai, de én ezt nem is állítottam, miért kérdezel hülyeségeket?
Valami baj van? Akarsz róla beszélni?

Mitya Ivanov 2010.01.20. 11:23:34

@El Topo (Sgt. Elias):
úgy helyesebb, ha nem a jobb-bal egyenesen határozzuk meg a pártokat, hanem értékrend alapján.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:24:46

@redcandle:

Sőt, sok helyen nem láttam sokmindent. Pláne sehol nem láttam még mindent!
De ettől még fura, hogy az öt hozzászólásos nickeddel takarítanál el valakit egy blogról. Éretd hogy mondom.

Zorita 2010.01.20. 11:25:33

"nem sok szeretetet fedeztem fel az írásban"
ahogy elnézem, ma a kommentekben sem fogunk :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:26:03

@Mitya Ivanov:

Annál is inkább, mivel magyarországon a jobboldali pártok nem jobboldaliak, a baloldaliak meg nem baloldaliak. Értékrend? Miről beszélsz?

pause 2010.01.20. 11:26:23

@belekotty: uuu ezaz akkor meselj meg magadrol,boraszkodsz?:P:P

Delinquent 2010.01.20. 11:28:04

@Sir Kommentor: Nem tudom honnan vetted a 90%-ot. Nem a kozpenz ellopasarol beszeltem, az nyilvan gaz. Az alapveto hozzaallasrol hogy aki tehetosebb az biztos lopta a penzt. Valasszuk kulon a kettot.

redcandle 2010.01.20. 11:30:56

@El Topo (Sgt. Elias): olvass már vissza, ha már gondolkodni nem tudsz. Na kocc neked is.

Krisztina (törölt) 2010.01.20. 11:31:10

@Vágási Matyi: kerlek mondd, hogy ez a vers nem olvashato sehol, kerlek kerlek ez nem lehet igaz. Ugye nem?
A hilfiger, r. lauren es tarsai tenyleg gaz? Akkor mit szabad venni a zuramnak? (nem vagyok budai uriasszony)Vagy 30 felett mar OK?

Mitya Ivanov 2010.01.20. 11:33:22

@El Topo (Sgt. Elias):
nyugi ember

"MIÉP-esek egyik percről a másikra tömegesen átvonultak a fidesz zászlaja alá"
ez miért baj? ha egyszer látja, hogy a saját érdekeinek a parlamenti képviseleét a MIÉP nem fogja biztosítani, akkor oda szavaz, ahol ez biztosítottnak látja.

"és utána látványosan letagadták, hogy valaha is ismerték volna Csurka nevét."
ezt biztos ők mondták neked.

"Azért nem a liberális, meg balos elnevezésű pártokhoz zúdultak, mert ott már foglaltak voltak a helyek"
nem értek egyet. szerintem azért nem azokhoz mentek, mert konzervatív emberekről van szó, és mit keressen egy konzervativ az SZDSZnél és az MSZPnél vagy a munkáspártnál?

"Nem, természetesen nem minden budai, de én ezt nem is állítottam, "
nem állítottad, csak kaptál egy olyan kérdést, hogy ezek a kerületek(?) miért lettek jobboldali bázis. Mivel nem pár embert nevezünk jobboldali bázisnak, hanem sokat, ezért a válaszodat úgy értelmeztem, hogy amit leírtál az a jobboldali bázis kialakulásának metódusa.

Smacika 2010.01.20. 11:33:47

@Zahal: Na az még az igazi trágya. Bódy Sylwy...Nabazmeg. Az a csálécsöcsű repedtsarok? Az igazi CELEB!

Calogero 2010.01.20. 11:35:05

Nagyon jó, de az IBS-t kár volt kihagyni belőle! :)

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2010.01.20. 11:35:31

Bazm, elképesztő, hogy ha egy oldalon szerepel valamelyik politikai párt neve, óhatatlanul megjelennek a pártkatonák és a habzószájú ellenzők, amiből aztán nevetséges és parttalan politikai hiszti kerekedik..

roze 2010.01.20. 11:36:07

@vincere: igazság szerint én is kijavitom budaira :)de ez egyáltalán nem sznobsagbol van hanem pl.kozlekedésileg nem mindegy. Ez sztm ugyanolyan mint amikor pl vki azt mondja h a városligetnél lakom,egyszeruen csak h könnyebb legyen behatárolni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.20. 11:36:40

@Szocio Pata: "már az ókori rómaiak is..." :))

@ESSsseker: @Loopglover: az új és érdekes adat, hogy az aktuális poszt írója nem feltétlenül egyenlő a blog szerkesztőjével? :) Nem mintha el akarnék határolódni ettől a csodálatos írástól, csak értelmezzük már az "olvasói rovat"-ot a címben + a bevezetőt.

Gvtisavar Djavakhi (törölt) 2010.01.20. 11:37:14

Fú, rengeteg ilyet ismertem. És át tudom érezni ezt a "budaigyerek" fílinget, hisz én is egész életemben Budára jártam iskolába, és a 2. kerületben laktunk, de abszolút nem voltunk újgazdagok. Viszont nagyon sok ilyen gyerekkel találkoztam, na meg persze a szüleikkel, akik nagy kegyesen néha bejöttek tanítás után a gyerekeikért, és hazavitték őket a BMW terepjáróval... De én ennek ellenére szerettem őket.

szubjektiv 2010.01.20. 11:38:09

@Fittipaldi: Nem a betegre dolgozza magát apuka típus a jellemző. Az egy másik családtípus.
Vannak a bankárcsávók, aztán az ügyesen privatizált a múltban faszik meg a megfelelő haveri körrel bíró, így jó megrendelésekkel rendelkező manusok, és így tovább. Anyuka meg egyáltalán nem jellemzően értelmiségi.
És ahogy már említette valaki, kimaradt a lauder, az AKG.
Több típusból lett ez összegyúrva.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:38:24

@redcandle:

Ne csinálj nekem programot, jóember!:D

2010.01.20. 11:39:10

Hiányzik a posztból az anorexiás/bulémiás lányok rajza, akik örökké elfoglalt szüleik miatt nem kapnak semmi figyelmet/szeretetet.
Érdekes, hogy undorral emlegetitek azokat akiknek nincs műveltsége meg ízlése. Ezeket meg lehet szerezni ? Ha a szüleitől/neveltetésétől nem kapta meg akkor miért is hibás ? Csak olyasmiért "érdemes" elítélni valakit ami rajta múlik, emberi lustaságból nem tesz meg valamit például.
Az ízlés hiánya nem önhiba.

vincere 2010.01.20. 11:40:00

@roze: de egy vidékinek/vidéken felnőttnek (én) a Bp-en élő az pesti. és mi felmegyünk Pestre (még ha földrajzilag dél felé is megyünk...).
így szocializálódva elég furcsán jön ki, mikor kijavítanak. de ez már messzire vezetne, ha ebbe belemennénk :-)
rengeteg helyen laktam és dolgoztam már Bp-en, de olyan konstrukcióban nem, h. mindkét hely Budán lett volna. kíváncsi vagyok, az milyen lenne...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:40:42

@Mitya Ivanov:

Mitya! Ez a blog nem az a blog, ahol az ilyeneket általában megtárgyalják, de most már mindegy. Konzervatív ember eleve nem csapódott a MIÉP-hez. Konzervatív ember pláne nem fordult a miépes tömegeket simán, böffenés nélkül magábaintegráló fideszhez.

kamasuka 2010.01.20. 11:41:46

Na ez igaz. A Corvinnál tapasztaltam, hogy napközben felszállt három baromira jól öltözött emberke: egy pasi, két nő. Egyik sem lyukasztott jegyet és ahogy öltözködtek abból látszódott, hogy NEM Bkvhoz szoktak, és tuti nincs bérletük, mert úgy illatoztak a nők - persze baromi drága bundában -, mint egy parfüm, és a pasi öltönye sem lehetett olcsó, szóval kizárt a bérlet. De kérdem én, akkor miért nem képesek jegyet venni? Oké, szarok az automaták is, de meg se próbálták, velem együtt jöttek fel a metroból. Legalább próbálnák meg! De pont az ilyen majom parkol mozgássérült helyre és meg is magyarázza (ls. Hajdú Péter), és nem fizet a parkolásért, meg nem vesz jegyet.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:43:14

@redcandle:

Na most jól megadtad nekem!:D Igen, mindenki tudja, hogy netes gyíkarc vagyok. és te ki vagy?

redcandle 2010.01.20. 11:44:07

@El Topo (Sgt. Elias): hát ha még csak gyíkarc lennél...

2010.01.20. 11:45:01

@Sir Kommentor: "90% lopta a vagyont, még rosszabb, hogy az államtól, azaz tőlünk!"
Erre csak egy válaszom van: azért tehetik meg, mert birkák vagyunk valamennyien, akik rájuk szavazunk. Mindegy jobb vagy baloldal. Eltűrjük ezt az élősködő politikus réteget. Egyesegyedül a MI hibánk, akik csak itt a blogon ismeretlenül tépjük a szánkat (persze az NBH úgyis tudja a nickhez tartozó email címeket :)
A tróger lelkű emberektől ne várj törvénytisztelő magatartást, ha mi nem kényszerítjük rá őket. Egyelőre sajnso az öntudatra ébredésünknek semmi nyoma :(

Vágási Matyi 2010.01.20. 11:47:07

@Krisztina: Rengeteg helyen olvasható. Mára a BP/Bp agglo egyedektől levándorolt már a legutolsó mucsapusztaröcsögei faluhoz is.

TH, RL miért lenne gáz?

roze 2010.01.20. 11:48:36

@vincere: igen,vidékről nézve teljesen igazad van hogy ez teljesen idiotának tunik :) de a "pestiek" általában alapbol feltételezik h mindenki pesti :)
mondjuk nem értem az összefüggést hogy ha a lakhatas es a munkahely is budán lenne az miben lenne más? mintha az egyik pesten es masik budan?

fade 2010.01.20. 11:48:40

@gergel: Jajj, sokszor láttam már én is, nagy poén :) De nem botránkoztam meg rajta, hadd bulizzanak, engem annyira nem zavar. Mondjuk ez is kicsit jobban mutat a hollywoodi filmekben, a váci úton gurulu Hummer limuzin látványa kicsit olyan kusturicás hatást kelt :)))
Egyszer láttam csak hogy nagyon fullos csajok lógtak ki a tetőablakon, egy olyan buliba azért belekóstolnék...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 11:50:21

@Vágási Matyi:

A TH csak akkor gáz, ha Thor Heinar.:D

vincere 2010.01.20. 11:50:56

@roze: nem lenne más az ember, csak milyen lehet az, mikor Bp-en vagy, és eltelik egy hét is úgy, h. nem mész át Pestre, csak kíváncsi vagyok, milyen ez.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.20. 11:52:29

Nem hiszem, hogy egy építésznek gagyimediterrán vagy milyen villája lenne. Szerintem ez a rész nem passzol igazán.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 11:53:24

@Modor Tibi: A budairómaiak felkapaszkodott praetorok voltak, és harci szekerekkel zúgtak alá a Mammutos-ba vagy a Millenaris-ra.

Smacika 2010.01.20. 11:53:44

@El Topo (Sgt. Elias): Na őrmester, úgy látom most megkapod a magadét, még ha nem is kéred. :-)
Azért inkább kérd meg redcandle-ét, hogy egy kommentbe sűritse már bele a faszságait. :-)

greggrant 2010.01.20. 11:54:52

jönnek a választások, vazz, lassan mindenkinek a politika jut eszébe mindenről :-/
modoros politikai csatározások a modoroson, modoros kommentelőinktől!

AMúgy meg, hogy a posztról is mondjak valamit: igen, ez egy jól meghatározható rétege a budaiaknak, nem mindegyik ilyen, de nem is mindegyikről szól a bejegyzés. Szerintem nagyon jól sikerült poszt!

szubjektiv 2010.01.20. 11:55:12

Én is az érintett területen élek és nagyon zavar, hogy sok ilyen család található a gyerekeim környezetében. Ostoba, felszínes, újgazdag tahók. Olyanok a gyerekeik is.

roze 2010.01.20. 11:57:37

@vincere: ja értem :)az egyik ismerősőm évek ota igy dolgozik és kifejezetten feszeng meg pánikol ha pesten a lerobbantabb részekre kell mennie :)

redcandle 2010.01.20. 11:59:16

@Smacika: anyád picsája te rohadt mocskos kommunista geci.

Zorita 2010.01.20. 11:59:36

@Gvtisavar Djavakhi: kábé nálam is ez a képlet :) ennek ellenére középiskolába elhúztam a IX. kerületbe, így lett belőlem kiegyensúlyozott, egészséges lelkű ember :D

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 12:00:38

@Vágási Matyi: Matyikám, nem küldenél valami jó Szomszédokos békítőszöveget? Pld. Hogy "Ugyanazt a folyót látjuk minden nap, minek torzsalkodni?!" vagy hogy "A Duna összeköt és nem elválaszt" vagy hogy "Mindenki inkább maradjon otthon".

pakesz (törölt) 2010.01.20. 12:03:53

az a BKVs az tutti, hogy nem vesznek jegyet :)

Krisztina (törölt) 2010.01.20. 12:09:36

@Vágási Matyi: itt azt irtak feljebb, hogy az ujgazdag kis taknyosok azt hordanak. Szerintem jo minosegu holmik, de a gyerekem meg csak 2 eves, ugyhogy nala nem szamit nyalveresnek, mi van rajta, az uram meg mar lassan 40, ot sem az erdekli, milyen marka, hanem hogy kenyelmes jo szabasu holmi legyen.

smartdrive 2010.01.20. 12:10:47

ezek mitől elitgimik? :DD

a Fazekas meg a nyolcker közepén van, akkor az a proligimi?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.01.20. 12:10:48

Kimaradtak típusok.

Az ezredes elvtárs. Őt sosem szólították ezredes elvtársnak, ha érted hogy mondom. Hogy miből is van az a kurva sok pénze, azt nem lehet tudni, valószínűleg azért, mert egyrészt nyilvánosan tizenöt éve nem hallott róla senki, másrészt mert van egy kft-je, ami időnként tanácsad egy jót olyan kérdésekben, amelyekről nem is hallunk sose.

A pártarisztokrata. Bizonyára feltűnt, hogy a rendszerváltáskor negyven-ötven körüli pártfunkcik jelentős része eltűnt. persze, volt aki folytatta, és a kisznyikek ugrottak egy rangfokozatot. A többi magasrangú pártember eltűnt. Róluk sem sokat tudni, fent élnek a csendes Völgyzugolyban.

Az impexes muki. A rendszerváltás környékén a középvezetői kaszt felső harmadában volt külföldre is dolgozó vállalatnál. Kiváló moszkvai és londoni kapcsolatok, a megfelelő pillanatban eladott háromszáz tonna izocukor, tárgyalás az amerikai vállalattal aki megvette a gyárat, vezérigazgatói/igazgatótanácsi tagság...

smartdrive 2010.01.20. 12:12:09

az elitgimi jelentése nem "az elit gimnáziuma", hanem
"a gimnáziumok elitje"

na valahol itt gyökerezik a probléma

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2010.01.20. 12:12:54

ez sajnos egy nagyon kegyetlenül pontos leírás :)

ügyeske 2010.01.20. 12:13:43

NAGYON JÓ !!
Minden egyes szava igaz!!!!!!!!!!

"A művészettel annyi kapcsolata van, hogy feleségével megnézték az Operaház fantomját, illetve több alkalommal a Liszt Ferenc téren vacsoráztak, ahonnan csak pár száz méter a Radnóti színház,..."

Ez meg különösen talált !!
Respect !!

nyílméregbéka 2010.01.20. 12:14:38

@Szocio Pata: "A budai lányok 25 körül lehiggadnak, ... szülők szereznek neki egy jól fizető állást vagy ösztöndíjat, majd megházasodnak, gyereket szülnek, akiket waldorfba adnak és Kaláka koncertre járatnak, meg csiki táncházba."
A XII-ben jártam általánosba, volt osztálytársnőim zöme ez a budai lány típus, fiatalabb koruk kb. a posztban részletezett volt.
Mostanra eljutottak az állás, esküvő, gyerMekszülés, gyerMek Montessori óvodába járatása, komoly iwi-fotók a gyerMekkel és a férjjel -stádiumba. Há' ez is fejlődés, nem? :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 12:18:31

@Professor Pizka:

Ezredes elvtársat ezredes elvtársnak szólították, de csak szigorúan négy fal között. Van is egy bizonyos nosztalgiája néha...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 12:20:30

@nyílméregbéka: Jaja. Bár mondom, ezt a szakaszukat nem ismertem, mert már előtte kidobtak egy budai kedvéért. Úgy tűnik, jól jártam.

Smacika 2010.01.20. 12:22:13

@El Topo (Sgt. Elias): Na most meg rámszállt ez a jóember :-) Kellett nekem pofázni mi? :-)

@redcandle: A kommunistát te sem gondolhatod komolyan, az anyám pedig ne legyen téma nálad kisember.

ügyeske 2010.01.20. 12:25:17

@Krokodil: Ez Igaz !
De mért SAJNOS???

czinezine 2010.01.20. 12:25:33

Tényleg ez van, de csak bizonyos körökben. Vannak még normális fiatalok is, csak annyira sok az ilyen vagy annyira feltűnőek, hogy már énbennem is megfogalmazódott ez. Nem tom miért van ez így és mi lesz ebből. Mármint milyen felnőttek és nekik majd milyen gyerekük. Rem az enyém nem ilyen lesz, mert akkor sok küzdelemre számíthatok. Fura az is, hogy mi is pörögtünk, de mégis másképp, pedig már mi is korán kezdtük, mégis volt mérték és határ. Anyway én BKV-val járok, de nem jókdevemből.

Lili Marleen 2010.01.20. 12:28:47

@Krisztina: az egy Prosectura dalszoveg.
A tovabbiakban baratod a kugli.;)

Lili Marleen 2010.01.20. 12:34:41

@szubjektiv: De persze ennek ellenere nem koltozol el hiszen az megiscsak elit kornyek..:D

EzVan:) 2010.01.20. 12:34:55

sajnos kimaradt a rózsakert és tán a mom :)
na oda járnak az anyukák kávézni, mammer az már koszos ;)

nekem kicsit más a tapasztalatom, az itteni fiatalok pont, hogy a telibemodoros rizsát nyomják, és semmi káromkodás.

xenuka 2010.01.20. 12:35:57

Sírva vigyorgok: tüzépbarokk, stricirokokó.

ebfül 2010.01.20. 12:42:28

Nagyon jó, de kimaradt, hogy ezen egyedek egy része Mucsajröcsögén nőtt fel eredetileg és vmi oknál fogva Budára került lakni. Azóta persze Pest neki proli, a vidék meg paraszt.
A másik kedvencem a Tétényi egyed, aki budainak képzeli magát, ezért Pestre nem szívesen megy már át, mert az olyan proli.

betyár (törölt) 2010.01.20. 12:43:41

Ez annyira közhelyes poszt lett, hogy fáj. Ennél sokkal jobbak szoktak születni. Egyetlen egy dolog derül ki belőle: a szerző rohadtul irigyel és utál mindenkit, akinek életformája a viszonylagos jólét. Lehet, hogy fájni fog, de sokan élnek a Narancsvidéken olyanok, akik bölcsészdiplomát szereztek és abból is élnek, két kocsijuk és két gyerekük van, szeretik a jazzt, mégis tudják, hogy hol a Radnóti Színház (bár ennek a színháznak a törzsközönsége nem tudja, hogy színházba hogyan illik fölöltözni),a gyerekeket jó gimnáziumba járatják, esetleg külföldre küldik egy időre, akik otthon valóban azt a sznobságot tanulják, hogy a nappaliban a falon könyvespolcok, azon könyvek vannak. Az úri gimnáziumban pedig, már ha Toldi/Radnóti annak számít, nem azért kapnak jobb jegyeket, mert a tanárok is farkok ott, hanem mert tényleg többet tanulnak és tudnak, mint a többi gimnázium tanulói.
Egyébként a vállalkozóbarokk stílusra pedig ajánlanám a szerzőnek megtekintésre Magyar Bálint házát. Mert az megérdemli.:))

betépett felhasználó 2010.01.20. 12:44:52

miertnemtetszettemliteni,hogy:
ujgazdag apuka min. ket szeretot tart. - 1et analis,1et oralis celzattal

ujgazdag anyuka hetente felrekefel,de csak olyan kacérfrigid stilusban

ujgazdag orokosok meg hosszu evekig keptelenek egy tartos kapcsolatban elni, de ájfonuk kalendarjaban ott figyel a jovo heti szwingerparti datuma, helyszine, rogton a nogyogyasz es a nemibetegsegek-labor idopont kozott.

a kutyajukrol most nem beszelunk.

2010.01.20. 12:49:21

Egy az egybe talál a poszt.
A budai csajoknál még opció a nagy partiidőszakon túl a külföldre pattanás, ott idősebbpasimegismerés, beleszeretés, esküvődés a hegyen valahol, majd külföldre gyerekszülés, osztálytalálkozóra néha hazajövés, az óhazára látványosan rácsodálkozás :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 12:49:51

@Smacika:

Alighanem első napját tölti az interneten.

mocc 2010.01.20. 12:50:56

Budán stricirokokó, faluban tüzépbarokk. Mindenhol vannak ízléstelen, stílustalan, ámde kurvagazdag parasztok. (Mármint jellegében paraszt, nem származását tekintve, ugye)
Egyébként a szlenget kivéve mintha csak a gimnáziumi osztálytársaimat mutatta volna be a poszt, amiből kimaradt, hogy "amennyiben nem vették fel a Móriczba, Városmajoriba, esetleg picit deviáns, kedves szülők bebaszták kölyköt a Rákócziba. Mégiscsak Buda!"

ebfül 2010.01.20. 12:50:57

Az egyik ismerősöm pedagógus, férje révén újgazdag. A nappaliban a könyvek az évszakoknak/ünnepeknek megfelelően vannak átrendezve szigorúan színek szerint. A konyhában, amit sosem használ, ki van téve a receptkönvtartóra(!) az éppen megfelelő receptnél kinyitva a szakácskönyv. Marks and Spancernél olcsóbb helyen kizárt, hogy vásároljon. Persze ízlése nulla.

Merénylő 2010.01.20. 12:52:11

Budapesten: bankár barokk

redcandle 2010.01.20. 12:52:21

@El Topo (Sgt. Elias): elírtad a neved. El Topo helyett Le Szopó.

ebfül 2010.01.20. 12:52:41

Felsőoktatás: szigorúan IBS, mert a Közgázra nem veszik fel.

elkinsoto 2010.01.20. 12:53:07

Hibátlan!!! "Balebuda-háromszög":D:D:D (csak most hallottam először)
Volt egy haverom, akire 1 az 1-ben illik az egész (Móricz és építész apa stimmel:) ) és abszolút normális volt (mondjuk már rég nem tallkoztunk) és talán általánosítani nem jó dolog.
Amúgy ilyen "elit" szórakozóhelyekre nem csak a leírt rétegbe tartozók járnak és öltözködnek úgy, hanem akiknek amúgy kilóg a segge a gatyából... szerintem az még rosszabb, ha valaki szándékosan akar ilyennek tűnni...

redcandle 2010.01.20. 12:53:23

@El Topo (Sgt. Elias): elírtad a neved. El Topo helyett Le Szopó

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 12:53:44

@mocc:

A stricirokokót és a tüzépbarokkot is bármikor üti a cigányeklektika. Na az a nagyon de nagyon súlyos. Némelyik zuglói házra ránézek, megfájdul a szemem!

Calden 2010.01.20. 12:54:07

Hibátlan a poszt! Abszolút szemlélteti a budai sznob, újgazdag szarházikat.

Grat.!

ebfül 2010.01.20. 12:54:47

Ja, és szerintük az összes pestinek és vidékinek kisebbségi komplexusa van és irígykedik, hogy nem Budán lakhat. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 12:55:12

@redcandle:

Fergeteges humor, na!:D Van még belőle?

xenuka 2010.01.20. 12:55:13

@smartdrive:

szerintem így:

elitgimi - elitek gimnáziuma
vs.
elit gimi - gimnázium amelyik elit, azaz szívonalas, kiemelkedő

másik példa

kávéscsésze - kávézási célu csésze
vs.
kávés csésze - csésze - lehet épp egy teáscsésze is :) - amelyik kávés

Bivalyrobi 2010.01.20. 13:01:32

Ki többet akar megtudni:
Peter Sheldon Budai Milliárdosok
forum.index.hu/Article/showArticle?t=1000992

Azért leszögeznémÉ
Buda: I, II, valamannyire III-ik, XII. ker
Pest: V,VI, VII,VIII, XIII ker max a Hungária Körútig.

A többi külvárosi rész (panelproli, műparaszt Solymáron,sznob Szentendrén stb.)

Smacika 2010.01.20. 13:01:38

@El Topo (Sgt. Elias): Komolyan mondom ez a redkender egy majom. A faszért nem kell az internetezéshez is jogsi?

betyár (törölt) 2010.01.20. 13:02:44

@Nödön:
Hát ezt eltaláltad. Tényleg nem kell átjönni Budára, mi sem megyünk Pestre. Szerintem ebben maradhatunk is.
ps. a Móricz egy közepes gimi, ha oda nem vesznek fel valakit, akkor nem a Városmajorba fog próbálkozni. Tessék kihúzni a fejüket a közhelyeshülyeelőítéletesség seggéből:((, aztán elmennei a Corvinusra felmérni, hogy a hallgatók milyen arányban jönnek budai elitkerületekből. Lesz ott csodálkozás.

Bivalyrobi 2010.01.20. 13:02:51

JA és ezek inkább meghalnak, mint BKV max 2 megállóra jó nekik.

ügyeske 2010.01.20. 13:02:53

@redcandle: az a rohadt, az kicsit erős volt azért, moderáljuk magunkat !!! -:)

mocc 2010.01.20. 13:04:00

Most olvasgattam csak bele a kommentekbe: Mi van itt basszus?! Ki ez a kretén?!
El Topo (Sgt. Elias): cigányeklektika valóban visz mindent, de hegyi cigányéknál még nem jártam.
Budai újgazdagéktól a kedvencem: ócska reprók, esetleg IKEA-s képek a falon - felszögezve!

redcandle 2010.01.20. 13:04:30

@Smacika: 5+5=???? Ha utánanéztél vagy anyádat megkérdezted (akit épp egy hajléktalan baszogat), akkor gyere netezni. Bár ide is biztos anyád segített belépni kisköcsög.

ügyeske 2010.01.20. 13:05:12

@Bivalyrobi: Pestivagy??
Ahhát !!

avagy mindenki a fővárosban születik, csak van aki elköltözik budára.
Hé ,Paraszt, melyik út vezet (hozzátok) Budára !!

Dr. No 2010.01.20. 13:05:46

@El Topo (Sgt. Elias): Szerintem ne vitatkozz egy nickkel ellátott chatbottal. Úgysem nyerhetsz: ő addig pingel, amíg áram alatt van a gép.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 13:06:06

Ütött a poszt: rengeteg komment, sértett hozzászólások, kevés önirónia.

vincere 2010.01.20. 13:07:36

úgy gondolom én is, h. nagyon elszabadultak az indulatok. hiába, címlap

ügyeske 2010.01.20. 13:07:37

@Smacika: azért mert azt is megvenné, mint az igazi jogsit.
Anno a tesztlapos időszakban a helyes válaszok kockái egy gombostűheggyel megvoltak jelölve a jólfizető nemazidénnyáronbarnult kandidátus számára.
Most a számítógépes vizsga idejében már komolyabb trükkökhöz kell folyamodni , komoly felár ellenében...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 13:08:09

@Smacika:

Nem hiszem, hogy majom lenne. A Budapesti Állt és Növénykertben még csak a zsiráfnak és a krokodilnak van állandó internethozzáférése. A majmok nem járnak blogokra.

tony zionist 2010.01.20. 13:08:47

@Krunpli: "Még annyit tennék hozzá, hogy a hülyegyereksapkás, újgazdag tiniket valamilyen, általam nem ismert oknál fogva feltűnő gyakorisággal hívják "Marcinak", "Áronnak", vagy "Krisztiánnak". Aki esetleg megfejtené nekem ezt a rejtélyt, örök hálámat vívná ki magának."

mert zsidók bazmeg...( a krisztián sztem kakukktojás, abból a külvárosi cigányok között is sok van)

xenuka 2010.01.20. 13:09:09

Az elitgimnázium, az elit tanulók gimnáziuma.
Az elit gimnázium pedig a gimnáziumok elitjébe tartozó iskola.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 13:10:30

@Dr. No:

Ugyan, sosem tennék ilyet.:) Hol látod, hogy vitatkozom vele?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 13:11:55

@tony zionist:

Ja, meg a Márton is kakukktojás. Akkor háromból már két kakukktojás...

ügyeske 2010.01.20. 13:13:17

@betyár: Te nem ezen a magyarországon élsz?
Miazhogy irigység süt belőle??
Minden egyes szava igaz és való !!
Pillanatkép a 21. század elejéről, a valóvilágból

Dr. No 2010.01.20. 13:13:50

@El Topo (Sgt. Elias): Hát jön tőle egy ping, te meg regálsz, ez vitatkozás, nem?

Bár egyesek szerint a mechanikus ellentmondás (igen - nem - igen - nem) eszközzel mért időtartományban (azaz pl. 3 percen keresztül) nem minősül vitának.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 13:15:42

@Dr. No:

A vita szerintem érvek ütköztetése, amit általában konklúzió követ. Én még ellent sem mondok neki.:)

figyelem (törölt) 2010.01.20. 13:16:34

Rendkivül gyenge ez a poszt és nem a tényeken alapul.Én 10 éve élek a Hegyvidéken, de itt sem mindenki gazdag, higyjétek el..BKV-ra meg szerintem kerülettől függetlenül senki nem szeret felülni, aki mondjuk , több, mint 20 éve autóval jár mindenhova.A bliccelés pedig szintén nem kerületfüggő, szerintem.

Smacika 2010.01.20. 13:17:33

Most már kicsit túlment a határon a gyerek, nem vagyok egy cenzorbarát, de kellene már moderálni.

rajen 2010.01.20. 13:20:21

Jó poszt, egy típus leggázabb tulajdonságai összesűrítve. Az effajta "hogy nézel ki, hogy beszélsz, hogy építkezel" megközelítésből nekem egy könyv jutott eszmbe, Paul Fussell: Osztálylétrán Amerikában, még a 80-as évek végén jelent meg. Abban vannak ilyen szórakoztató leírások az amerikai társadalom rétegződéséről.

Friendly Fires 2010.01.20. 13:21:27

Udv mindenkinek!

Elnezest, hogy nincsen ekezetem, de a gepem szorakozik, nos nem ez a fontos es lenyeges, hanem amit es amirol irt a kommentelo.
Nagyreszben igaza van, de kis reszben nincsen. Nem minden ujgazdag viselkedik igy, sajnos, sok tehetosebb embernek intelligenciaja nincsen, ettol viselkednek ugy ahogyan nem kene.
A masik, hogy azok az ujgazdag szulok akik sajnos a gyerekneveles alatt azt ertik, hogy tomik penzzel a csemetejuket, hat en azt tartom a legkarosabbnak, de ezzel nem lehet mit tenni.
A gyerek elvezi minden eggyes pillanatat, hogy mindent szabad, csak aztan eljon az a pillanat, nem lehet tudni mikor es hol es hogyan amikor megszunik az appanazs, ki tudja miert....es akkor bizony eroszakos, kovetelozo lesz vagy ami rosszabb elkezd bunozni, mert lehet azt meg poenosnak tartja.
Senki nem lat bele ezeknek az embereknek a mindennapi eletvitelebe, csak azt latni, hogy kigurul a meno autojaval, elegans etteremben eszik akar minden este, szalonokba jar 1 heten tobbszor is...de megsem boldog....ez azert eleg rossz, nemde?
Igen a penz boldogit es jo, hogyha van es mindent lehet, de mi van akkor ha meg sem olyan jo....
Mindegy ez az en velemenyem, senkit nem akarok ezzel megbantani.
Tudni kell, hogy itt elnek kozottunk, engem igazabol nem erdekelnek, nem utalom oket, de nem is szeretem oket, inkabb kozombossek szamomra.
Nekik is eppen eleg bajuk van, csak mas szintu.
Nem ide tartozik, de egy pelda: nem elek Magyarorszagon 6 eve, ahol elek ott megbecsulnek, szeretnek, kemenyen dolgozom napi 12-14 orat, mint nover!
Amikor Angol tanfolyamra jartam (sajat penzbol) osszefutottam egy Magyar lannyal aki igen, ujgazdag szulok csemeteje, de ami megdobbentett az az, hogy iszonyu szereny volt, turelmes es onzetlen, persze nem ismertem a hatteret, de amit elmondott magarol az valodinak tunt, ahogyan viselkedett...es amilyen segitokesz volt!Azota is tartjuk a kapcsolatot, jo ismeretseg alakult ki kozottunk. Sokat meselt az ujgazdagokrol, vegyes velemenye volt es bizony sokakkal megszakadt a kapcsolata, mert ugymond nem allt be a sorba, hanem tanult es akar valaki lenni, vannak celjai, vagyai, olyanok amik realissak. Ennek en is orulok, ugy, hogy en nem egy tehetos csaladbol szarmazom,de megis megertjuk egymast:-)

ebfül 2010.01.20. 13:23:45

A kivétel erősíti a szabályt.

pat 2010.01.20. 13:25:43

na,
ebben a témában sas-hegyen felnőtt, jelenleg csillebérciként érintett vagyok. annyit elmondanék, hogy a XII. kerület inkább az "old money" lakhelye, bár még inkább a valahavolt kereszztény középosztály és értelmiség utódaié (ezért a stabil jobbos többség is). és ez az elit nem annyira a mammutba jár, inkább a MOM Parkba. és a poszttal ellentétben a többségnek errefelé éppenhogy a gyereke oktatása a legfontosabb, egyébként még az értelmesebb újgazdagoknak is.
az meg, hogy a levegő teljesen más mint pesten, evidencia, épp ez a lényege a zöldövezetnek.

ebfül 2010.01.20. 13:26:56

@betyár: maradjanak csak a budaiak a saját oldalukon, ha ez nekik így tetszik. Mások úgy sem sok hasznukat tudják venni.

ügyeske 2010.01.20. 13:27:02

@figyelem: ez a poszt nem neked íródott, ha ennyire földhözragadtan a puszta környezetedre vagy csak tekintettel.
Olvassál a sorok között is általában.
ez egy rétegbemutatás, nem mondta senki hogy a te lakokörnyezeted volt a célkeresztben

figyelem (törölt) 2010.01.20. 13:29:36

@ügyeske: köszi a kioktatást, majd igyekszem, bár én csak egy egyszerú értelmiségi vagyok....

sanyix 2010.01.20. 13:29:43

Húúú "gecci" "lájkolom" a postot! Én is a 3mas6árhegy oldalában lakom, és bizony nemgyengén betalált a post, mert látok ilyeneket(nem vagyok újgazdag, csak olyan akinek a nagyapja vett egy telket itt akkor amikor még semmi sem volt a hegyen csak meggyfák).
Az a durva, hogy a fiatal egyedek járnak bkv-val is, így ott hallom amikor üvöltve témáznak egymásnak. Többször éreztem már hogy én nem bírok olyan társadalomban élni ahol az ilyeneket megtűrik. De főleg a fent említett kifejezések fájtak.

ebfül 2010.01.20. 13:30:38

@pat: igen, én is kedvelem ezeket a kis úrifiúkat, a valahavolt keresztény értelmiség leszármazottait akik lenyalják a kést és nem tudnak egy nőt az ajtónál előrenegedni, mit több, inkább fellökik. De a mandzsettás ingujj az bejátszik.

fuzzbomb 2010.01.20. 13:33:48

idevágó, poénos (angolul)

Catherine Tate - Posh people
www.youtube.com/watch?v=YUNssEtAwr8

Nyúlcipó 2010.01.20. 13:34:51

igen, a stricirokokó nagyon odab@sz. :D

szubjektiv 2010.01.20. 13:37:15

@Lili Marleen: Miért költöznék el? Szeretek itt lakni.

IndaMuncher 2010.01.20. 13:37:31

Belbuda háromszög. Ez olyan mint a New York Tel-Aviv tengely? És ez utóbbi mi egyáltalán? Valaki segítsen!

Winston Smith 2010.01.20. 13:39:03

Nagyon jó írás, kár, hogy két réteg jellemzése keveredik benne!

1) „Értelmiségi budai”: ő a multis felsővezető orvos feleséggel, neki a gyerekei járnak budai jónevű gimibe és utána egyetemre vagy az IBS-be. Nekik nem stricirokokó villájuk van, hanem hipermodern minimáldesign házuk, ahol még a budit is belsőépítész tervezte, valamint a vécéülőke színe összhangban van a hálószoba díszpárnáinak a rojtjaival. A fiai meg nem „hallodgeciznek”, hanem műmájereskednek. Pl. harmadik gimitől, amikor eldöntik, hogy az apuci nyomdokait követve jogra mennek, elkezdenek sztárjogász kinézetet felvenni, Hilfiger farmer, márkás bőrcipő, szigorúan ing szerintem még alváshoz is (esetleg ing + V-nyakú pulcsi), Armani szemüveg és mérhetetlen komoly, modoros beszéd.

2) „Vállalkozó budai”: ő az, aki a rendszerváltás idején valami (nem feltétlenül legális) vállalkozásból meggazdagodott. A felesége nem orvos, hanem szőke műkörmös, aki ha elhízik, könnyen lecserélésre kerülhet egy 10 évvel fiatalabb évjáratra. Nekik van stricirokokó villájuk, ugyanakkor a kutya inkább bulldog, nem németjuhász/retriever. A kocsi a német szentháromság (Audi, Mercedes, BMW) helyett lehet valami terepjáró, extrém esetben Hummer. A „Hallod geci, szilveszterkor” duma az ő gyerekeire jellemző, és inkább az ő kölkeik fenyegetőznek "Jóvan tegyél csak ki, nem tod te ki az apám, holnap visszajövünk és..." módon. (A másik kategória mit mindana? Tudod ki az apám? Regional key account sales manager és head of division egy FMCG cégnél! Ettől vajon a kidobó maga alá csinálna?) A vállalkozó budaiak gyerekei általában nem elitgimibe járnak, inkább valami budai közepes gimibe, rosszabb esetben ott is csak bukdácsolnak. A hummerezés, a sok csillagos, szíves, egyéb jeles iwiw/fácse képaláírás és a "cejizés" is inkább az ő sajátosságuk.

Gumineaux 2010.01.20. 13:39:27

Szerintem állati jó poszt lett. Nem is annyira a tartalma miatt – viszont generálja a flame-et, mint állat :)
A budai sznobokról nincs véleményem, eddig nem láttam egyet sem, pedig gyakran járok arrafelé. Soha nem költöznék oda viszont, mert (tömeg)közlekedni nagy szívás. Egy normális közért nincs, vagy Rózsakert vagy Budagyöngye felárral, vagy garázsközért, szintén felárral.
Stb., stb. Amúgy meg: sok előkelő helyen volt szerencsém járni külföldön, de Mo-n nekünk még ez sem megy. Gondolok itt a sok ízléstelen házra, kiirtott növényzetre…pénz az van. Rongyrázás is. Stílus – na, az a legritkább esetben.

Epoxigyanta 2010.01.20. 13:40:57

Jó poszt, bár összemossa a budai értelmiségi házaspárt a budai újgazdagokkal, akik a pénz mellé intelligenciát és ízlést sajnos nem kaptak. Ez nem egy kategória, bár lehet, hogy a gyermekeik típusának van metszete.

Mitya Ivanov 2010.01.20. 13:42:15

@El Topo (Sgt. Elias):
értem mire gondolsz, de nem teljesen értek vele egyet.

ügyeske 2010.01.20. 13:43:44

@figyelem: nem kell megsértődni, attól még rendesgyereklehetsz, hogy neked is van diplomád, csak humán -:)

xenuka 2010.01.20. 13:45:30

Hit, erkölcs, etika, kötelességtudat, felelősségtudat, szorgalom és a tehetség

mindig kiemelnek az átlagból, mindegy hol és mikor született valaki.

Pannonhalmán az apátságban található magyar nemes sírfelirata: Isten, király, haza.

Ez egy jobboldali értékrend, amelynek követése mindig kiemel a "masszából".

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.20. 13:48:03

@betyár: ha te a Corvinuson színvonalat akarsz felmérni, én már azon is csodálkozok.

xenuka 2010.01.20. 13:48:26

hipermodern minimáldesign házuk van

jártál nálunk?

Fapuma (törölt) 2010.01.20. 13:49:33

ez a poszt csillagos otos.

egy kulon oromom van, hogy az idoeltolodas miatt mire felkelek a poszt 270 kommentet termel es olvashatom vegig azokat is... ez kulon beszaras.

ezen nagyon atsiklottatok > keleti-aura-béke-boldogság-thai-chi-masszázs-kineziológia témájú könyvek - nagyon ott van a szeren.

gorillka 2010.01.20. 13:49:34

csak egy kis budai adalék. Egy budai ismerőstől hallottam, amikor telket keresett és ajánlgatták neki a XI. kerületet, hogy "nem költözöm a vonal alá." Kerepesi út-Normafa vonal alatt szóba sem jöhetett semmi.

Hasonmás 2010.01.20. 13:53:54

Természetes, hogy ilyen is van egy országban, attól persze jó vele viccelődni. Viszont akit ez ennyire zavar, részleteiben is, az vagy irigy vagy irigy.

Gumineaux 2010.01.20. 13:54:30

@gorillka: Akkor javaslom, költözzön a kies Kerepesi útra.:D

mocc 2010.01.20. 13:56:10

Gimnáziumi éveimet azzal kúrtam el, hogy az évnyitó napján megkérdeztem - kis vidékiként - a padtársamat: "Te is pesti vagy?" Mire ő vérig sértődött és közölte, hogy még csak az kéne, ő budai! Aztán a következő padtársam (mert gyorsan elült mellőlem) kiröhögte, és elmagyarázta nekem, hogy "dehogy budai, egyszerű békási csóró, budai az én vagyok!"
A következő kedvenc sztorim az volt róluk, hogy listát csináltak az osztálytársakról, hogy ki mennyire gazdag. "A Dóriék nem olyan gazdagok, mer a Rózsadomb aljába laknak csak, mi meg Zugligetben, az Andrisék meg Hidegkúton! A Tamáséknak meg nincs is Mercedesük, csak egy használt Audijuk, bezzeg a Viktoréknak terepjárójuk is van!" Itt is bájosan keveredtek a vállalkozó és a multis budai újgazdag csemeték...

figyelem (törölt) 2010.01.20. 13:56:18

@ügyeske: nem vagyok sértödékeny tipus és valóban humán diplomám van:-)

Wolf Gabor · http://www.MarketingCommando.hu 2010.01.20. 13:58:24

Újgazdag vagy régiszegény - szted melyiknek jobb?

Ha választhatnál, hová szeretnél tartozni?

Az ügyfélkörömben rengeteg az újgazdag, és imádom őket - nem kis dolog ám éveken keresztül hajtani, tanulni, fejlődni, kockáztatni, megküzdeni a nehézségekkel és nem feladni, hogy régiszegényből újgazdaggá váljon valaki.

És az újgazdagok többsége így került oda. Megértem azokat, akik irigylik őket, de ne felejtsd el:

Sosem késő rálépni az újgazdagsághoz vezető útra. Annyi, de annyi féle út vezet oda!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 13:58:55

@Mitya Ivanov:

Nem teljesen? Hát nyilván van kivétel, persze! Minden alól van kivétel! Bizonyára létezik tisztességes szándékú MSZP-káder is. Csak nem jellemző.

Bejgli 2010.01.20. 14:00:05

Cejiz, lájkol: ezért halálbüntetésjár. a stricirokokóért viszont hatalmas, elismerő pukedli! :)

gorillka 2010.01.20. 14:02:12

@Gumineaux: pesti oldal fel sem merült, csak a két végpont miatt.
Agglomeráció lett belőle.

nusss 2010.01.20. 14:03:11

szerintem a posztbol kimaradt egy tulajdonsag, amit a kommentekbol lehet kiszurni:

a tolerancia bajnoka, ergo a velemenyutkoztetest nem birja, szerinte aki nem szeretne Budan lakni az csak "oskommunista panelproli" lehet, aki biztosan irigykedik ra, mert o ezt is meg tudja fizetni; az eszebe sem jut, hogy esetleg nincs valakinek igenye arra, hogy naponta orakat utazzon a munkahelyere, kinlodjon a ritkan jaro buszokkal, vagy a parkolassal es a dugokkal, ha este el akar menni bulizni, a leheto legkisebb esely legyen ra, hogy egyszeruen haza tudjon jutni...

egyebkent meg ajanlanek egy setat a XVI. keruletbe is... no ott is lehet erdekes dolgokat latni. :)

figyelem (törölt) 2010.01.20. 14:03:42

@Hasonmás: nálad a pont:)No meg a bloggazdának illene tájékózodnia, mielött ír..egyszer már egy testépitőkről szólo blogban nagyon mellényúlt..kapott is hideget-meleget.Becsületére legyen mondva, a végén beismerte, hogy nem ért hozzá:-)

ebfül 2010.01.20. 14:06:05

valószínőleg én már nagyon öreg vagyok, de megmondja valaki, mi az a cejiz? A lájkolt értem.

ügyeske 2010.01.20. 14:06:31

@figyelem: akkor jó.
nekem meg van utlevelem a műszaki diplomám mellé, így jogosultvagyok átlépni a Dunán, tegnap is jártam pl. vele a Hattyú utcában, nem volt kis tortúra átjutni a városba innen faluról, a Szabadsághíd szerencsére már járható.
Előre Pest és Buda egyesítéséért !!

smartdrive 2010.01.20. 14:07:03

@xenuka: ebből az első kettő már nincs

ügyeske 2010.01.20. 14:07:57

@RAMBO: mért, van ott szín is és vonal is valahol

2010.01.20. 14:09:38

ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy falun, szegény családoknál sem mehet be általában a kutya vagy a macska a házba :)

Bobby Baccala 2010.01.20. 14:10:37

@Winston Smith:

egyetértek :)

@xenuka:

veled is egyetértek

a posztban szerintem a Belbuda-háromszög a legjobb, sírtam a röhögéstől :D

nem nagyon olvasom ezt a blogot, de volt ilyen jellemzés már a pesti oldalról is? no disrespect de ott sokkal siralmasabb a helyzet. és elsősorban az olyan kérdésekben ami nem pénz kérdése.

figyelem (törölt) 2010.01.20. 14:11:36

@ügyeske: inkább egy villogót és egy szirénát szerezz be, azzal hamarabb átjutsz-a Margit-hidon:-)

figyelem (törölt) 2010.01.20. 14:19:39

@ügyeske: szerintem inkább egy szirénát és egy villogót szerezz be, azzal könnyebben átjutsz a Margit-hídon:-)

Erdőtársulás 2010.01.20. 14:20:34

A szívem szerint én is kicserélném a magát halálra dolgozó multi középvezető apukát valamilyen állami tulajdonú vállalatnál ténykedőre, miniszterre, kormánybiztosra... aki a rendszerváltáskor lett "újgazdag", az szerintem már nem dolgozza halálra magát. Ami a halálát okozza az a folyamatos feszültség, a félelem attól, hogy mi lesz, ha megbukik a rezsim, ami a pénzt hozza. Rezsim nem egyenlő politikai párt, rezsim egyenlő "pénzkivételi" módszer, pl zsebszerződések, végkielégítések, stb.

pat 2010.01.20. 14:24:02

nem értem a budai tömegközlekedés alacsony színvonalával kapcsolatos tévhiteket.
mikor a vigadó téren dolgoztam, 20 perc alatt beértem csillebércről. 3 perc autózás után letettem a kocsit a farkasréti temetőnél, és utána 15 perc alatt bent voltam a 8-as busszal a ferenciek terén, innét 2 perc séta. de a Déli és a 2-es metró is 15 perc alatt elérhető az 59-es villamossal.
miről beszélünk?
(mondjuk hidegkút nagyobb szopás lehet, pláne az agglomeráció)

logikusan@ · http://logikusan.blogspot.hu 2010.01.20. 14:24:09

Nem szép dolog elítélni valakit a származása miatt. Te is születhettél volna Budára, értelmiségi családba, járhattál volna olyan iskolába, ahol az elfogadottságot a divatozás, a felvágós duma, stb. jelenti. Lehet, hogy tinédzser korod végére rájössz, hogy más életstílus való neked, különösen, ha a beilleszkedésed amúgy sem sikeres. De a neveltetés meghatározó, és igen, apu, anyu nemcsak a külföldi nyelvtanulást támogatja, hanem az elhelyezkedésben is segít. (a pályaválasztásban is)
A fiataloknak van tanulóbérletük, a szülők viszont, amikor nagy ritkán használni kénytelenek a BKV-t, valóban nem szívesen lyukasztanak jegyet. Ennek nem hiszem, hogy sznobizmus lenne az oka. Egyszerűen, felesleges pénzkiadásnak tartják, hiszen nagyon kicsi az esély az ellenőrzésre. A metrón persze lyukasztanak, ott ma már muszáj. (Régen ott sem kellett)
Ugyanakkor megvannak nekik is a maguk problémái, nem kell irigyelni őket. És nem kell általánosítani, mert bár akad köztük tahó, vagy sznob, de nem több, mint Magyarország bármely más pontján.

ZX 2010.01.20. 14:24:56

Hú, ez a post is nagyon ott van. Szénné röhögtem magam, köszönöm.

Vágási Matyi 2010.01.20. 14:25:58

@El Topo (Sgt. Elias): Rágugliztam, de nem sok mindent talált. Mi ez?

@Lili Marleen: Linkeld be, légyszi!

@Szocio Pata: Elrejtenék benne egy kávéreklámot is! Vagy egy Windows-t. :)

@Krisztina: Azt hordanak, persze. TH Jeans, PRL, Armani Jeans, GF Ferré, stbstb.
De ez ne tartson vissza.
Tom Tailor is jó minőségű cuccokat csinál, igaz, egy(két?) kategóriával lejjebb.

oldalazó gnóm 2010.01.20. 14:26:22

na bazzeg ezekről tudnék mesélni, gyönyörű post :D pl. lakott a környékünkön egy, az utca által csak "ügyvéd úrként" ismert arc, aki egyszer megdobta a kutyát kővel, amiért az ugatott rá. Legközelebb a kutya valahogy kerítésen kívül keveredett, és állítólag megharapta az urat, jött a csávó, hogy a "fenevadjainkat" (tacskó méretűt) azonnal vigyük elaltatni meg mittomén. Voltam 17 éves, megmondtam neki, hogy ha mégegyszer odajön, szétütöm a pofáját. Nem jött oda.

funkenstein 2010.01.20. 14:28:56

Tősgyökeres pestiként (X.aztán XV.ker)a fél kamaszkoromat a "Belbuda-háromszögben" töltöttem, mivel a két legjobb barátom Pasaréten lakik. Így aztán van valamennyi rálátásom az ottaniakra:

én leginkább a városmajori arcokat ismertem.
Fiúknál az egyik legirritálóbb a deszkás alfaj:
Vans/Etnies/DC cipő, Offline magazin bújása, sok fű, és a Pennywise-Sum 41-Blink 182-Rancid-RATM tengelyen mozgó zenei ízlés. Plusz kurvanagy arc.
A másik alfaj az értelmiségi/keresztény/sváb családból származók: jellemzően Pasarét, Hűvösvölgy, Hidegkút, Solymár és Nagykovácsi lakosai. A lányok általában kóristák, vagy legalább egy hangszeren zenélnek, természetesség, kócos haj-bő szoknya-színes harisnya kombó (később: antropológia szak), vagy éppen deszkás stílus, esetenként anorexia/bulimia.

Jellemző piázós helyek: fogaskerekű melletti kocsma (nem emlékszem a nevére), Bálint Galéria, Moszkva Bisztró, nyáron: Jégkert, Sport, Marxim, a "Milcsi" (Millenáris) és az elmaradhatatlan RETEK. Utóbbiba inkább a kevésbé újgazdag gyerkőcök járnak, régen ugyanis lejárt pár kopasz balhézni. Ilyenkor nagy hiba volt Rancidet nyomatni, némi szájkarate után meg a Kárpátok zengjetek c. örökzöld zúgott. :)

Az újgazdag, flancolós részével nem nagyon barátkoztam, sőt, egyik haverom Gyurcsány házától nem messze lakott, egy társasházban, és szegény volt, mint a "templom egere".

Volt alkalmam látni nem egy neves politikus (Fidesz-élmezőny) gyerkőcét, többnyire elég szar élmény volt. Egyikük házibulijába poénból betévedtünk, a srác épp bogyózott a kecó kapuja előtt (aztán kizavartak minket). :D

Egyelőre ennyi jutott eszembe erről a hamísitatlan 12. ker-fílingről. Azóta észhez tértem, és alig teszem be a lábamat oda. :D

PornóPál 2010.01.20. 14:29:39

Vannak benne jó meglátások, de az élét épp az veszi el, hogy gyakorlatilag mindenféle osztályból és modorosságból van ad-hoc jelleggel összegyúrva. Meglátásom szerint nem töltött sok időt budán, vagy nem a megfelelő terepen.

diktatorikus kleptokrácia 2010.01.20. 14:29:56

ez nagyon áááállaaaat!!!
sajnos ilyen elb@szott világban élünk.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.20. 14:31:39

@figyelem: neked meg illene tájékozódni kommentálás előtt, a bloggazda én vagyok, és ez egy kurva jó olvasói levél. Tehát NEM ÉN írtam, még mindig nem.

A testépítős (kezdő ill. volt~) posztokat viszont tényleg én írtam, és bár sokan vitatkoztak 1-2 kitétellel, nem tévedtem, tehát nem volt mit beismerni. Vagy más blogról beszélsz?

nikkel odeon 2010.01.20. 14:32:03

Hát ez a poszt nagyon ott van :D. És milyen igaz sajnos :(. Zanzo-nak van amúgy igaza, elcseszett világban élünk :@.

Smacika 2010.01.20. 14:33:50

@Nödön: cejiz->szeriz->szeret, tehát lájkol.
Hogy a rosseb abba aki kitalálta.

figyelem (törölt) 2010.01.20. 14:37:21

@Modor Tibi: rendben, nem igazán értek az internethez, bár ez nem mentség.Elnézést kérek, mea culpa.A volt testépítös blognál viszont beismerted, hogy tévedtél, olvass vissza, már bocs:)

pat 2010.01.20. 14:38:25

@funkenstein: amiről te írsz (pasarét, hűvösvölgy stb.), az jellemzően 2. kerület fíling, ami ugye prosztó környék a 12. kerülethez képest, mint az köztudott :-)

ljungberg 2010.01.20. 14:39:01

Pont eddig bírtam, hogy mindig csak olvasom a posztot és a kommenteket... Vidéki pupákként azért meglep, hogy egymásnak tudtok menni: Buda vs. Pest.
Biztos lehetne finomítani az íráson, ám sokakat az achillesükön talált a szerző, az fix. Ezért a nyafogás, úgy hiszem:)
Lehet, nem szerencsés elvinni erre, de... Szűrös a Fidesz első soraiban... Tényleg csk a másik kommcsija büdös, a többi megtért bárány...

belekotty 2010.01.20. 14:39:10

@redcandle: Mi van gyerek? Látom mindenkinek a bögyében vagy. A pszichiátrián már van net a betegeknek is?

Érdekes 2010.01.20. 14:46:01

ajjjj, hülyék vagytok mind :D

BMW 512 -es az kedvenc BÉJEMVÉV hahahahahahahahahahahahahah a blogozó fiatal lehet, mert csak kicsiket ismer ezekből....XD a ribancozás meg amatőr eléggé, még..ha van is alapja noh.

funkenstein 2010.01.20. 14:46:07

@pat: mindig keverem a kettőt, ebből is látszik, hogy nem vagyok modoros budai :)

figyelem (törölt) 2010.01.20. 14:47:05

@ljungberg: tudod, hogy hány volt komcsi van a fidesz első soraiban?Rogán, Martonyi,Kövér, stb/és mielött..se jobbikos, se balos nem vagyok/..

iipenwin (törölt) 2010.01.20. 14:48:05

:)
a post jó. a hozzászólásokon + csak röhögni lehet.
asszem felveszem az Armani gatyómat, beülök a Bentley-be és elmegyek szaunázok egyet.
további szép napot.
újpesti proli.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.20. 14:48:44

@funkenstein: Ember, ez nagyon rendben volt! Szinte már tudományos!

répamarha (törölt) 2010.01.20. 14:52:20

Érdekes. Huszonnéhány éve az egyik ilyen budai elitgimnáziumba jártam. Később volt egy párom, aki tíz évvel később egy vidékibe ráadásul úgy, hogy a helyi felső "tízezerbe" nem tartoztak bele. E tapasztalatok alapján "budai elit" összemérhetetlenül szabadabb és egyenlőbb volt, nemigen számított ki honnan jött, kollégista volt vagy nem stb (amiről itt szó van, annak még nyoma sem volt - pedig már akkor is azt mondták). Vidéken viszont: a helyi potentátok, az ilyen-olyan főorvosok, vállalkozók gyerekei nemigen keveredtek.

De a poszt közvélekedést jól eltalálta a kommentek alapján.

room_101 2010.01.20. 14:53:01

A szöveget olvasva egyre erősebb érzésem, hogy írója szeretett volna bekerülni a lefikázott körbe, csak nem sikerült neki. Pedig a felső tízezerrel is úgy van ám, mint a női combokkal: gyerekek, nem kritizálni, közéjük kerülni!!!
Hajrá Magyarország, meg Szebb Jövőt, meg amit még akartok...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.20. 14:54:23

@figyelem: tiszteletem :)

De figy, visszaolvastam mindkettő posztot (a blog az ugyanaz) - beismerést nem látok. Hibát sem, max. vitatkozni lehet 1-2 kitétellel, de ennyi. Szerintem arra gondoltál, hogy a harcművészetekhez nem értünk, nem? Olyat tényleg írtam. Plusz Ny. Józsi beismerte, hogy jó, talán nem 35 kiló színizmot pakolt fel, hanem csak 25-öt :)

A testépítőknél az volt a baj, hogy a legtöbben nem is próbáltak vitatkozni, nem hoztak forrást semmire, ellentétben velem. Plusz mivel az a kezdő/volt testépítőkről szólt, azt hitték, hogy most valami módszertani cikket fognak kapni.

figyelem (törölt) 2010.01.20. 14:54:33

@hubatöhötöm: ááh, csak az irigy embereket találta meg:)))))

Laurel 2010.01.20. 14:57:08

Jó ez a szöveg, bár kissé általánosít. Ez a bizonyos emberfajta nem Budához kötött. Az agglomeráció minden felkapott településén van rá példa. Mi is egy kicsit ilyen helyre építettük a házunkat, ami a környékbeli sznobok nagy megrökönyödésére egy tök egyszerű nyeregtetős épület minden csicsa nélkül. Gondolom az még meglepőbb volt nekik, hogy magam köveztem a keritést és a házat, hordtam a maltert a kőműveseknek. Mi a feleségemmel csak "Land Cruiser Baby"-nek nevezzük ezeket az ifjú, vagy közepesen öreg hölgyeket, akiknek az élete a pláza, villa, kozmetikus szentháromság közötti furikázásból áll. Nekik nyílván mi vagyunk a fura prolik, mert mindketten dolgozunk, és egyszerű autókkal járunk.

miou · http://365buildings.tumblr.com 2010.01.20. 15:06:07

@mici˙: nahát, milyen igaz. magamra ismertem, ez én vagyok, csak ott tévedtél, hogy sose vágtam fel azzal, milyen sokáig tart beérni az iskolába, mert gyűlöltem mindig is, hogy 30 percenként jár a busz este, így aztán tizenévesen nem nagyon volt mire hochsznobkodni, mert már színházból sem tudtam hazatömegközlekedni.
de mióta pesten lakom, ohhó! csak összefutunk vmi lakásszínházban ;)

figyelem (törölt) 2010.01.20. 15:07:15

@Modor Tibi: szerintem ezen felesleges vitatkozni:)
Egyrészt a testépités nem harcművészet..másrészt az stimmel, hogy azt írtad, ehhez nem értesz, csak a testépitésre vonatkoztatva..de lehet, hogy én emlékszem rosszul:)Mindegy, ezen nem fogunk összeveszni:)

Erzsebet 2010.01.20. 15:10:19

Én vidéki megyeszékhelyen élek, itt is megtalálhatók ezek a rétegek. Flancos cigánypaloták is épültek. Ezekben fakereskedő oláhcigány nagycsaládok laknak. A városhoz tartozó falusias részen mediterrán villa is áll. Aljában görög éttermet üzemeltet egy újgazdag fiatal liba. Ez a görög tengerpartra való. Irtó rontja a telpülés képét. Itt a beképzelt újgazdag fiatalok az egyházi sulikat látogatják. Egy ismerős 12 éves kiscsávó elvárná, hogy én köszönjek előre. Itt is vannak régi patinás gimik. Fiam is ilyen helyen végzett. A pedagógusok és a középosztály gyerekei tanulnak itt, ahol szülő nagy igényt fordít a nevelésre. Régi barátnőmet, aki a falu legszebb lánya volt, egy gazdag arc vette el, már 25 éve. Ők is egy flancos villában laknak.

chipshop (törölt) 2010.01.20. 15:17:42

Ezek zomeben altalanositasok olyasmi mint a minden olasz kover es spagettit eszik,imadja a csaladjat es hasonlo kozhelyek amik zomeben az olasz kultura es emberek nem ismeresebol fakad(azaz hallottunk,olvastuk,erzekeltuk strandokon etc)nincs ez maskepp ezzel a poszttal sem:-))
Teny hogy sokuk ilyen,de rengeteg kivetel van.Szo szerint.Tulkepp itt most emberi archetipusokat kulonboztetett meg a lelkes blogger,mindossze helyrajzilag es anyagilag valasztott mas hatteret nekik,de ha archetipusokrol van szo inkabb megnezem a Micimackot:-)))
Szoval ertem en ertem-es megsem:-)))

Dom Cobb 2010.01.20. 15:19:10

Most már sejtem a múltkor a Moszkva téri McDonaldsban látott tinilány hátterét, köszönöm az ismeretterjesztő postot. :)

Egyébként én a MOM parkban is úgy szoktam érezni, hogy szakadt pesti alja szar vagyok az ott megforduló tökéletes emberekhez képest, akik feltehetően a környékről érkeznek oda.

seahawk 2010.01.20. 15:27:48

Na ilyen szart is régen olvastam.
Nem ülnek bkv-ra mert a drága német autókhoz adnak csereautót,vagy taxiznak.
Amúgy minden társadalmi rétegről lehet ilyen sarkos fricskát írni. Igazából nem látom hogy mi a gondja a poszt írójának.Hacsak nem az irigység.Ez ám az igazi magyar mentalitás.sajnos ez maradt a fejekben a 40 év "zucializmus" után.Vagyis,ha nekem nincs semmim akkor senkinek se legye.Ha megdöglött a jószág,dögöljön meg a szomszédé is,de mégjobb ha az egész faluban mindenkinek. Nem azon kellene vergődni hogy kinek van,hanem hogy a sok becsületesen dolgozó ember aki még 100ezer forintot sem visz haza,az hogyan tud megélni.Hogy az árak szinte ugyanakkorák mint az euro övezetben,de a bérek seholsincsenek.Főleg a beosztott és a fizikai dolgozóké.

funkenstein 2010.01.20. 15:29:02

Amúgy a budai kamaszkor jellegzetességei közé tartozik még a haver FANKIzenekara, akinek a koncertjét a Rézmálban unjuk végig; betépett száguldozás a haver kocsijával, amikor főleg Hűvösvölgy és a Normafa a fő DESZTINÁCIÓ; reggeli mekizés a Budagyöngyében; a számomra közröhejes BUDAI PUNKOK jelenléte, magyarán: a forma a Vérhalmon lakik, de a gitárját juszt is vécédeszkából eszkábálja össze, mert az olyan DIY;
Abdul élelmiszerboltja a Fasornál, ha kell egy kis életmentő Arany Ászok; és a kötelező vízipipázás a Jégkertben. Wow. :)

figyelem (törölt) 2010.01.20. 15:29:48

@Modorosrajongó Lili: és lehet, hogy lassan már be sem mehetsz a MOM-ba..jövő hónaptól már csak a 12. kerületi lakcimkártyával rendelkezők léphetnek majd be:DDD

ellenszenvesfigura 2010.01.20. 15:32:46

@logikusan@: mentsük meg együtt az újgazdagokat a kirekesztéstől! már szervezem is a tolerancia-felvonulást.

gulasZuppe 2010.01.20. 15:36:13

Hegyvidáken autó nelkül az halál
gyalogoljál már haza, busz az meg csak 2 utcában jár nem ugy mint pesten, autó nélkül eddzés minden, ígyaztan mindenki autoval megy mindehova, a moszkvarol felérni 3 utcaval feljebb bkv-val van hogy egy óra, estenkent nem ritka hogy 40 percig lehet szobrozni amig egy busz jön és minden nap hegyetmászni vicces, ezt pesti ember el se tudja képzelni - ott minden utcaban 6 busz van egyszerre.
Én multkor balheztam a parkolási rendelet miatt az onkormányzatnal, azontak jarjak biciglivel. Jóóvan.
Hegyre föl hegyről le. Jó kis eddzés az biztos, nem sok hajtás-pajtás téved erre...tekerjé az istenhegyin vagy a gárbor áronon - ott le is lőnek :)

miou · http://365buildings.tumblr.com 2010.01.20. 15:36:23

@funkenstein: most megértően bólogatok, ezek releváns információk, tudsz te vmit. de a pasaréti trú arcok meg elmennek csütörtök-péntek esténként a mechwárt ligetbe megverni a vérhalom téri pánkokat, valószínűleg attól trú arcok. ugye?

Serio (törölt) 2010.01.20. 15:40:02

Egyetértek azokkal, akik a kellő pontosságot hiányolták... :)
Erősen keveredik a budai értelmiségi és a külvárosi újgazdag proli jellemrajza, pedig a kettőnek csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő jómódú és szívesen lakik Budán.

Az újgazdag proli a legritkább esetben büszkélkedhet egyetemi diplomával, és annak is örült annak idején, ha egy lakatosműhelyben / villanyszerelő csapatban / stb. ő volt a "második legjobb szaki", a főnök úr után.
Mindez megváltozott, amikor klímaberendezések / riasztók / használt nyugati kocsik / guberált hűtőszekrények / targoncák / stb. kereskedelmére, javítására ésvagy beépítésére szakosodott vállalkozását elindította 89-90 táján, és hatalmasat kaszált belőle.
Különleges alfaja az MLM-es milliomos, aki valaha a fél lakótelepnek eladta egyenként húszezer forintért (az akkor egy új autó ára volt) az edénykészletet / aloe verát / vécépucolót, és most ő az XYZ cég magyarországi kossuth-díjas csillámos gyémánt vezérigazgatója. Ez különösen idegesítő, mert a belterjes MLM kultúrkör, ami leginkább egy szektához hasonlítható, elhitette vele, hogy ő bizony Úriember, és Felsővezető, így hajlamos magát értelmiséginek képzelni. Ehhez csak egy dolog hiányzik belőle - a tényleges műveltség ésvagy IQ -, de ez őt a legkevésbé sem zavarja.

figyelem (törölt) 2010.01.20. 15:40:03

@gulasZuppe: egyetértek:)Arról nem is beszélve, hogy Popcorni még a kerületi közlekedést is tönkre akarta tenni/www.kiralyhago.vilaga.hu/..a választásokig megakadályoztuk..remélhetőleg utána is sikerülni fog

belekotty 2010.01.20. 15:41:40

@seahawk: Látom te sem értettél egy szót sem belőle.

xenuka 2010.01.20. 16:05:42

elitkatona - elit (ember, csoport) katonája
elit katona - nagyon jó katona

momka40 2010.01.20. 16:07:10

Az újgazdag gyerekeknek küldöm ezt a csajt, jó modorra nevelné őket!

www.youtube.com/watch?v=5TCOOOzhfdc

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.01.20. 16:08:01

Jöhetnek a kommentek, jöhet a flém, akkor is kimondom amit sokan tudnak magukról, de még maguk előtt se vallják be, és így ki se merik mondani:

SAVANYÚ A SZŐLŐ EMBEREK!

Mert kedves honfitársaim a pénz csak addig nem boldogít, és a gazdagság csak addig romlott, amíg nincs. Ha lesz, utána az ember már más szemszögből nézi az eseményeket. (A korrupció is addig üldözendő, amíg nem tudok benne részt venni, onnantól jó üzlet vagy baráti segítség) Én ezt látom.

Ha gazdag leszek elmesélem hogy az elméletem hogy működik a gyakorlatban, a saját bőrömön. Sajnos az nem ma lesz, de bizakodjunk a legjobban.

szkofild 2010.01.20. 16:12:49

Igazad van seahawk! mi a fasz vót ez ? kit érdekel hogy élnek ezek a köcsögök ,ha szervizbe van a kocsi ,nem hiszem hogy ,bkv ra szállnak ,attól ök nagyobb urak ,minthogy feltegyék a picsájukat a buszra!

Tomi1973Wien 2010.01.20. 16:17:40

brutal jo poszt, szetrohogtem magam rajta, amugy idekinnt is ugyanugy megtalalhatoak ezek a fiatalok, ez nem tipikus pesti / budai helyzet. becsben legalabb ennyire elutnek egymastol a fiatalok, es ugyanigy kivagyiznak.....

Dr. No 2010.01.20. 16:18:17

@seahawk: Mi van, kislábujjacskádra léptek?

foodlfg 2010.01.20. 16:19:10

Vehehe poénos volt, tetszett. :D

céerem 2010.01.20. 16:20:01

Nagyon irigy a posztíró.

Kurokiraly 2010.01.20. 16:20:03

@El Topo (Sgt. Elias): Tényleg jobb lenne a Le Szopó :D:D:D

Egyébként meg minek ezen stresszelni. Csak a hidakat kell felrobbantani és máris megtisztul Buda :D:D:D

seahawk 2010.01.20. 16:26:14

@Dr. No:
talán olvasd el még 1x amit irtam,talán akkor átjön hogy mire utaltam.

muhi 2010.01.20. 16:29:12

Igaz is, nem is, talál is, nem is. Mindhárom, elsőként említett kerületnek vannak olyan részei, ahol tényleg inkább értelmiségiek laknak, akik családjában a tudás, a pénz és a befolyás már generációk óta inkább jellemző, mint máshol. Persze ez állhat ugyanúgy az V-re vagy a belső XIII. jobb részeire is.

Vannak persze olyan helyek (XII-Gazdagrét, II-Budaliget, Hidegkút, Remete), ahol 20-30 éve még 'telkesék' voltak többségben. Na ott látsz tüzépbarokkot, feketeautós prosztót, mediterrán stílust meg tujasort eleget. A III. kerületnek még a hegyvidéki, drágább része is idesorolható.

A kutya igaz, nagyon igaz, értelmeséknél mostanában a golden retriever nagyon népszerű.

Amúgy remélem, a posztíró megkönnyebbült, most, hogy kiírta magából a rettenetes kisebbségi komplexusát.

lárvalányhaj 2010.01.20. 16:30:09

@zombizan:

"ii) "Gyerekeik nevelésére többek közt ezért sem fordítottak nagy hangsúlyt"

versus

"Két gyerekük van, akik a már említett elitgimnáziumok egyikébe járnak (Móricz, Városmajori, Toldy, liberálisabb szülőknél esetleg Radnóti). Kötelező ugyanakkor egy legalább fél-, de inkább egyéves külföldi tanulmány, Londonban, New Yorkban, Barcelonaban.""

Szerintem semmi ellentmondás nincs ebben. Tipikusan olyan arcok ezek a szülők, hogy a "törődés" kimerül az anyagi gondoskodásban. Minden a gyerek segge alá van tolva, de apu csak fényképről ismeri meg, azt se tudja kábé, hogy él-e, hal-e.
Jellemzően az ilyen kissrácok szokták felszívni a Nagykörutat unalmukban. Volt az az SZDSZ-kötődésű csávó, aki az Állatkert igazgatója volt, aztán miniszter lett, ha minden igaz, na az ő gyerekét mentő vitte haza az elitgimi gólyatáborából, mert kicsit túllőtte magát csattanó maszlaggal.

szimplalány 2010.01.20. 16:39:03

építész???? te hol élsz?? ebben az országban jól kereső építész? csak egyet mondj.

és ha építész, akkor ez hogy is? "stricirokokó villa, avagy hipergagyi mediterrán stílusú lakóparki épület. Előbbi esetben a kertben számos, általában műmárvány dísz- és használati tárgy (labdával játszó delfint ábrázoló szökőkút, kertitörpe, faragott pad, kis mélységű medence, grillező) áll a gondosan formára nyírt sövények között."

ellenszenvesfigura 2010.01.20. 16:40:03

na ez nekem is újdonság, hogy ennyien és ilyen szenvedélyesen védik ezeket az újgazdag alakokat.
fordított kommunizmus.

lárvalányhaj 2010.01.20. 16:42:26

csatlakozom, építész/középvezető kurvára nem a rózsadombon lakozik.

lárvalányhaj 2010.01.20. 16:43:43

@ellenszenvesfigura:

nem, csak kikerült a bejegyzés a címlapra, és idegyűltek az újgazdagok/újgazdagcsemeték okoskodni.

Káposztakukac 2010.01.20. 16:44:50

@Winston Smith: egyetértek veled, bár az IBS pont, hogy a vállalkozó budai gyerekeire jellemző:) nem egyet ismerek...

Sztávrosz_ (törölt) 2010.01.20. 16:46:44

"Eközben a társaság tagjai mobiljaikon youtube-os videókat néznek, esetleg részeg sztorikat emlegetnek fel,"

Meg kimaradt az amikor mobilból üvölt az aktuális kedvenc tüc-tüc (így sétálgatnak 3-asával) SOKOL 903 hangon :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.01.20. 16:47:03

@xenuka: isten. király, haza, mondod...

1. isten jelenlegi ismereteink szerint ugye valószínűleg nincs (legalábbis ez a valószínűbb)
2. királyunk viszont biztos nincs, de sztem rajtad kívül másnak nem is hiányzik
3. a haza az oké, bár nehezen definiálható

Ha mindenki ezt gondolná, az nem kiemelne a masszából, hanem az lenne maga a massza.

"Hit, erkölcs, etika, kötelességtudat, felelősségtudat, szorgalom és a tehetség"

a hit az kérem opció legfeljebb, de nem tesz sem jobbá, sem rosszabbá- Az erkölcs egy folyamatosan változó kategória, ami erősen szituációfüggő, olvasd el a Kurázsi mama gyermekeit. Az etika ugye majdnem ugyanezért csúszós terület. A szorgalommal egyetértek, a tehetség viszont definitíve nem megszerezhető és nem elsajátítható, az van vagy nincs.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.01.20. 16:50:26

Az a baj(?), hogy néhány ponton magamra ismertem.:) Úgyhogy csak simán grat, jó a poszt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.01.20. 16:52:41

@lárvalányhaj: hát igen. De lássunk be két dolgot:

1. Valahol bassza meg tényleg irigylem, kicsit, hogy van, aki mindent készen kap (ez idegesített az utazós posztnál is, hogy itt mindenki kurvára ráér és megteheti anyagilag, hogy röpköd ide-oda). Ez az én jellemhibám, de nem vagyok vele persze egyedül. Igyekszem kezelni.

2. Ha nekem mindent a seggem alá tolnának, azért elég valószínű, hogy én is hasonló semmittevéssel meg önkiteljesítéssel verném el a napjaimat:)

Cheque Republic 2010.01.20. 16:57:54

Gratulálok a posztírónak. Én is laktam Buda kuruclesi részén, de szigorúan csak albérletben. Elég nagy férgek élnek ott. Annyit tennék hozzá a poszthoz, hogy tapasztalatom szerint az ott élők nagy többsége jobb oldali beállítottságú.
Erről a pesti-budai ellentétről Dr. Simlis "Simlis" című számának két sora jut eszembe:

"Szar hely Buda, nincs ott troli,
Mondá vala egy pesti proli!"

ügyeske 2010.01.20. 16:59:41

@muhi: nekérdkimagadnak, téged nem is ismer a posztoló, nem vakargatja feltűnési viszketegségét sem és nem hasogassa a szőrszálakat sem és nem ápolgatja a kissebségi komplexusát sem.
Egy Igaz jelenségről szólt, ami sajnos létezik.
Akinek neminge, nem veszi magára.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.01.20. 17:03:25

@logikusan@: Nem a származás miatt vannak elítélve (bár szerintem senki se ítélte el őket).

"Anyagi hátterükre rányomta bélyegét a rendszerváltás, a férj ekkor valami óriási mázlinak /pofátlanságnak köszönhetően hatalmas mennyiségű pénzt termelt meg rövid idő alatt,"

E miatt hívjuk őket újgazdagnak.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.01.20. 17:12:40

@muhi: "Igaz is, nem is, talál is, nem is." Mint ahogy az itt megjelent összes írásra ezt lehet mondani. Attól még jó :)

lárvalányhaj 2010.01.20. 17:15:29

@vészmadár (pica pica):

én közvetlen közelről ismertem ezeket az embereket, és valahol megértem őket. gondolj bele, hogy fönt laksz kb. az ország leginkább elit részén, apád egyrészt az univerzum igazgatója, másrészt annyi lóvéja van, hogy maga sem tudja pontosan, hogy mennyi, gyakorlatilag nem tudsz olyat kérni, amit ne kaphatnál meg. vajon milyen ambíciói lehetnek egy (átlagos intelligenciájú, átlagos érdeklődésű) gyereknek ezek után?

nota bene, egyébként is azt látom, hogy az emberek többségébe semmi ambíció nem szorult. a legtöbben végiglébecolják az iskoláikat, beérik valami középszerű állással, amit lehet egy életen át utálni. a pasik max. azt tűzik ki célul, hogy minél több nőt megdugjanak, de aztán végül ugyanazzal a terebélyes alfelű, minden tekintetben középszerű nővel fogják leélni az életüket.
hogyha mindemellett még az a kényszer sincs, hogy legalább a saját életüket finanszírozni tudják, akkor aztán a többségnél tényleg semmittevésbe fordul az egész.

Bellagio 2010.01.20. 17:21:00

Azt mar eszrevettetek, hogy a XII. keruletben nincs jo no? Csak ezek a csunya bolcsesz kinezetu atlagnok. Atmegy az ember mondjuk Kispestre es csak csorog a nyala.

cd-r 2010.01.20. 17:24:45

@xenuka: te szcientológus vagy hombre? a nicked erre enged következtetni?

kapucsengő86 2010.01.20. 17:33:43

Alapvetően nekem is tetszik a poszt alapötlete, de egyetértek azokkal, akik szerint még lett volna mit finomítani a kedves szerzőnek. ;) Én egyébként nem elit-zónában élek, de azért így is szembetűnő a már sokak által írt összemosás (ti. stikliken meggazdagodott újgazdag vs. képzett értelmiségi). Amúgy viszont ehhez hozzátenném, hogy sok esetben tényleg nem lehet világosan elkülöníteni szerintem ezt a két réteget, különösen, ha a második generációról, azaz a gyerekekről van szó (a szülőknél azért még világosan látszik a különbség). A stiklis újgazdag-csemeték ugyanis a szomszédban lakó orvos vagy közgazdász gyerekeivel nőttek fel, együtt járnak iskolába, nameg szórakozni is. Elitgimibe bejut mindkét csoport, ha tudás nincs, akkor igazgató bácsi alapítványának támogatása révén. Onnan meg már egyenes út a felsőoktatás, hiszen ma már kit nem vesznek fel akárhová?! Az persze más kérdés, hogy a diplomáig eljut-e a gyerek. Külföldre - ha van pénz a családban - újgazdag és jólmenő értelmiségi család gyermeke egyaránt kijuthat, de többnyire nem a szülők unszolására szokott ez történni, hanem a gyerekére, az meg, hogy papa-mama erre nem mond nemet, szintén nem feleltethető meg egyértelműen a szülők foglalkozási jellemzőinek. Jó kocsi mindkét esetben gyakori, legfeljebb a valódi értelmiségi szülő 1-2 évvel később és több unszolás veszi meg a gyereknek. Ami viszont tényleg nem ide illő, az a szórakozóhelyes szekus-fenyítésről szóló részlet, ez inkább az echte-kőbunkó, sokszor vidékről "felkerült" gengszterek szintén kőbunkó, és gyakorlatilag sosem elitgimibe járó porontyaira jellemző, akik - valljuk be - szerencsére még mindig nem adják számottevő részét a Budai elővárosok lakosságának. :) Szóval javaslom, hogy aki legközelebb hasonló poszt megírásába vágja a fejszéjét, szedje ízekre a konzervatív, budai bennszülöttet, a szerencsés felsőértelmiségit, az újgazdagot és a gengszter állatot, így talán szerencsésebb lenne az összeállítás. A gyerekekről már lehet összevont jellemzést is adni, de ez a hegylakós posztban szerintem már egészen sikeresen megtörtént.

bmezei 2010.01.20. 17:34:57

Én a második kerületben lakom és mégse járok ilyen szar helyekre mint a kaméleon meg nem is hordok a fent említett márkájú cipőt. Kikérem magamnak. Egyébként a blog iró irígykedik hogy Buda egyes részein csend és nyugalom van nem úgy mint ahól Ő él.

kapucsengő86 2010.01.20. 17:35:50

@kapucsengő86: "több unszolás után" akart lenni az előző kommentben, csak kicsit gyorsan írtam, bocsi :)

ellenszenvesfigura 2010.01.20. 17:47:29

@bmezei: egy tanyán még nagyobb a csend és a nyugalom:)

Lenry 2010.01.20. 17:48:59

nekem erről a posztól a álom.net c. "film" jut eszembe. nem is tudom, miért...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.20. 17:53:08

@Kurokiraly:

Na azt gondoltam, hogy neked tetszeni fog, pendejo.:)

belekotty 2010.01.20. 17:57:27

@bmezei: Látom te sem olvastad el úgy hogy meg is értsd amit írt.

kapucsengő86 2010.01.20. 17:57:45

Ja, és azt kihagytam amúgy, hogy a gyerekekkel való nem törődés nem jellemző szerintem, sőt! Különben is, attól hogy valaki jól él, miért hanyagolná el jobban a gyerekei tanulmányait, mit egy panellakó?! Esetleg fordítva jobban el tudnám képzelni. És ez a "ceji" meg "lájk" sem a jólét eredménye, hanem a butaságé. Egy 15 éves falusi csitrire ugyanúgy jellemző lehet, mint egy vele egykorú hűvösvölgyi emós libára.

szimplalány 2010.01.20. 18:07:52

ja meg ez is röhej: "multicég közép/felsővezetője, jellemzően magyar nyelven kifejezhetetlen pozícióban (x manager, y account stb.)"

látszik, hogy a városszéli panelből figyeli a kedves olvasó az elitet :)

a közép és a felsővezető között egy világ a különbség. fizetésben nagyságrendi. a manager és az account kifejezetten az alsó pozíciók megnevezése, az account közvetlenül az ügyféllel szív és tipikusan 20-25 közötti, managernek pedig mindenki manager a portás fölött. sőt, mint tudjuk ő is: front desk manager :)

ellenszenvesfigura 2010.01.20. 18:10:52

az alapján, hogy minden kitárgyalt modoros típus sértődött képviselői megjelennek a blogon, igazán lehetne már egy "politikus család" poszt is, kíváncsi lennék a kommentekre.

ügyeske 2010.01.20. 18:11:34

@szimplalány: mint tudjuk?
na tudjukmeg végre !!
Az account manager az ősmagyarokról elnevezett mobilszolgáltató cégnél nem keres havi 1,5 milla alatt, de lehet hogy lefelétévedek.
nehogymán megsirassuk őket !!

Persze a takarítónőt is hivhatják ugy hogy "cleaning manager"

Bellagio 2010.01.20. 18:12:16

@szimplalány:

Azert ezzel egy kicsit vitaba szallnek, ugyanis szerintem a hierarchia a kovetkezo:

trainee -> assistant -> account -> professional -> manager -> director -> CEO szint. Es vannak meg a junior es senior elnevezesek. Ez persze nincs kobe vesve, de azert a manager mar igencsak kozepvezeto es eleg szep fizetest visz haza (mondjuk ez ceg- es orszagfuggo)

ügyeske 2010.01.20. 18:19:39

@ellenszenvesfigura: nyissunkegyet, legyen.
Írd meg az első, nyitóposztot !!

ellenszenvesfigura 2010.01.20. 18:25:38

@ügyeske: nem ismerek ilyen alakokat, béna vagyok, lusta vagyok hozzá stb. persze most lehet mondani, hogy háhá, csak a pofád jár! hát csak az jár.:)
de azért kíváncsi lennék egy ilyen család életére, szóval aki ismer ilyet, az tényleg megírhatná.

nyílméregbéka 2010.01.20. 18:46:29

Különben amúgy a II., III. és XII. kerületeknek is van lepattantabb része. Tipikusan ilyen volt a Nagyenyed utcának az a 3 háza, amit hálistennek lebontottak már, az a nyóckerben is simán megállta volna a helyét. A II. kerületben egyes Margit körúti házak még fényes nappal is félelmetesek. A III. kerületi lakótelepekről, Szentednrei út, külső Bécsi út egyes ingatlanairól meg ne is beszéljünk. Csillaghegyen, Békáson van olyan család, aki tiszta Serény Múmiák.

átlátó 2010.01.20. 18:58:59

Én vagyok a mazochista, hogy elolvastam és végig. Nem az írással van baj, az ül, az elfogadható túlzásokkal együtt. A baj az, hogy ezek az izék tényleg ilyenek. És ilyenkor nekem eszembe jut a Hitlerjugend. :)
Kérem tekintetbe venni, hogy nem javasoltam a lőszergazdálkodási szempontokra figyelemmel, a párosával való egy lövéses kivégzésüket.

átlátó 2010.01.20. 19:03:24

És jut eszembe....valamelyik nap Bécsben egy ismerős osztrák Salzburg környékén síelt pár napot. Plasztikus beszámolót adott a magyar újgazdagok viselkedéséről és gyermekeik neveléséről, étkezési, valamint italozási szokásaikról. :) Nem tudtam érveket felhozni ellene. :)

átlátó 2010.01.20. 19:11:28

Látom megzavarodtam: Tehát egy bécsi ismerősöm mesélt, aki Salzburg környékén síelt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.01.20. 19:19:58

@lárvalányhaj: leszámítva, hogy nekem személy szerint nincs kifogásom a némiképp terebélyesebb hátsó ellen, egyetértek:)

cd-r 2010.01.20. 19:50:06

@szimplalány: szóval a multik felsővezetése az elit. azigen. végülis, ha az embert kilóra mérjük, akkor akár igazad is lehet. még jó, hogy nagyon sokan vagyunk, akik semmiképp sem szeretnénk egy ilyen elit részesei lenni.

figyelem (törölt) 2010.01.20. 20:31:06

@átlátó: Hitlerjugend, hmm?Nem rossz ötlet, eltünne a böröndjével együtt néhány kommentelő..bár a Waffen SS jobb lenne:DDD

LyukasBogrács 2010.01.20. 20:41:41

@Mintapolgár:
@Káposztakukac: @Winston Smith: @Nödön:

Az IBS-t én is hiányoltam, bár én csak két ibs-est ismertem: miskolci vállalkozó gusztustalan némber kölkét és egy, a tandíjat egy óceánjáró konyhájában összehozó, ott elhízott dzsúdóbajnokot.

Balfake 2010.01.20. 22:16:03

Pest egyes részein viszont tudnak helyesen írni.

Amúgy én nagyon szívesen fetrengenék hülyén egy nagy rakás pénzben annak biztos tudatában, hogy bármit kilóra megvehetek, életem ettől nem szegényedne, hanem enyhén szólva kiszélesednének lehetőségeim. Aki nem, az nagy valószínűséggel hazudik vagy Assisi Szent Ferenc.

figyelem (törölt) 2010.01.20. 22:25:30

@LyukasBogrács: amikor az IBS indult-'91-ben, még az Etele úton-Teddy/Farkasházy/oda rakta be a kölkét és befizetett +1 millkát az IBS-nek,/akkor még nem volt más magánegyetem/főiskola/hogy el is végezze azt/1 barátom járt oda, a forrás hiteles/....

betyár (törölt) 2010.01.20. 22:29:28

@RAMBO:
Nem színvonalat akarok felmérni. Valaki azt írta, hogy a hülyebudaiúrigyerekek az ibs-re járnak, gondolom,mert az krva drága, de bezzeg a Corvinusra nem jutnak be. Erre írtam, hogy a Corvinuson meglehetősen sok budaistb. van, mert mégis csak okosabbak, műveltebbek, így képesek megszerezni a 480 pontot. Nekem ugyan közöm nincs a Corvinushoz, de még mindig a legkurrensebb diplomát adja az ELTE, Sote mellett. Sajnos akkor elqrták, amikor Pestre építették, de lám, az ELTE TTK TÁTK már Budára került.

átlátó 2010.01.20. 22:31:54

@figyelem: Fiatalokról van itt szó kérem... :)a WaffenSS férfiaknak való. Nem akarom külön hangsúlyozni, hogy a frontkatonákra gondolok és nem valami csürhére.

Fidel figyel 2010.01.20. 22:56:05

mi értelme egy ilyen cikknek - noha soxor találóan emeli ki a sokaknál előforduló tipikumokat. fel kéne ébredni mindnyájunknak. Nem fikázni kéne egymást, hanem kiemelni a jót, sok budait ismerek, aki pont nem ilyen. Mi értelme az ilyen előítéletesdinek? Hova vezet? mi a cél vele? még inkább a feszültségek szítása? hova miért? Ti nem únjátok azt, ami körbevesz, ami miatt mindenki ilyen negatív? Kezdd Magadon a változást, amit szeretnél Magad körül! gyerünk!!!

átlátó 2010.01.20. 23:26:24

@Fidel figyel: Tényleg igazad van, de komolyan. Én például onnan tudom, hogy nem vagyok olyan, mint itt a "szereplők", hogy már megváltoztam. Ja... és magamon kezdtem. :)

Buzzword 2010.01.20. 23:35:35

Süt az írásból a keserűség, és piszokul elveszi az irónia élét; a posztot kb. a stricirokokó kifejezés menti meg a szimpla epehányássá aljasulástól. Komolyan, ott egy pillanatra én is elhittem, hogy a beküldő nem az újgazdag főnökére/excsajára/szomszédjára haragszik. (Sanszos!)

Buzzword 2010.01.20. 23:39:09

Egyébként a jelenség létezik, és az említett réteg gyerekei valóban irritálók kissé, de hát a sznobok is prosztók egy olyan országban, ahol a parvenü lánykák Nissan Micra CC-t kérnek és kapnak "sweet seventeen"-re egy tökös Bimmer Z4 helyett, "prémium kategória" címen.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.01.20. 23:57:06

Egy az egybe megvan, ahogy a gyerek magyarázza, hogy a Benjivel (szigorúan Bendzsinek kell kiejteni) fullra kész voltak. :D

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.01.20. 23:59:57

@Buzzword: Nekem volt ilyen újgazdag (hozzáállásban, nem pénzben), ultrasznob, budai nőm. Legrosszabb, ami történhet veled. Megértem a beküldőt, és szerintem pont ez a parázsló gyűlölet a legjobb az írásban. :D

Buzzword 2010.01.21. 00:20:08

@Nyelvész Józsi: Ismerem ezt a típust én is, de csak másodkézből (gimi, cca. évfolyamtársak 80%-a), úgyhogy csajozásnál mindig elvből elkerültem, talán ezért szelídebbek az indulataim:-)
Ettől függetlenül, rendes magyar embör IBS-re nem járatja a kölkit,a C4 Citromot pedig nem tartja executive class-nek, ebben egyetértek.

lr 2010.01.21. 00:45:14

Na mizu gyerekek, címlap van?!? :P

Egy dolgot hiányolok: oldalt csíkos bőr műsportcipő, gyárilag mérési hibahatáron belüli vastagságú talppal. (Jövőre már úgyis ciki lenne újra ugyanazt felvenni,ugye.)

@Vágási Matyi: lehet h nem elírás az (ok, hogy nincs olyan termék), bár ennél a csoportnál talán kevéssé jellemző dolog, mint az egy poszttal ezelőtt előkerült kifelé villogó, befelé fillérbaszó felső középosztálynál (volt valaha 1 jó TC cikk az itthon dívó "fényezetlen fekete lökhárítós hófehér BMW 712i - kultúráról".)

Zombizan: nem igazán látom, hogy az általad idézettek miért zárnák ki egymást. Találva vagy? :P

@Szocio Pata: sztem egy vidéki hozzászólására reagáltál, aki bár túlzóan általánosítva, de kb. azt gondolhatta, hogy "a budaiak ilyenek, a pestiek meg ilyenek szeretnének lenni". Tudod akadnak még vagy 8millióan, akiknek ez a város mind a 22 kerületével pest, így, kis p-vel.
Szerk.:most látom, nyertem 1 hangszórót :)

@Rékuc: vártam, mikor jönnek meg az irigyezők! :D
(Ami azt illeti, kicsit későbbre számítottam, de hát válság van...)
Mondjuk ESSsseker, bmezei és társaik az igaziak...de hát mi is okozhatna durvább kisebbségi komplexust annál, mint mikor felmerül a veszélye annak, hogy amire te elbasztad az életedet, azt az általad az alapján lenézettek szarba se nézik, mivel messziről ordít rólad, h nem vagy boldog, és egyetlen nem érdekalapú emberi kapcsolatod sincs? :D Muszáj vhogy racionalizálni - de elsöprődik ez az irigyezés is hamarosan, sok más egyébbel együtt.

@pause: üttős meglátás
@ot002: szintén
@kamasuka:szintén
@kulics:szintén
@betépett felhasználó: szintén! :D
@SzedlmajerLaszlo:szintén

@Loopglover:látom, te is figyeltél :D
Az a kifejezés, hogy "Olvasói rovat", mond-e neked valamit?

@capor: nem az, hogy külföldön tanul, hanem hogy _hogyan_, és ebből következően: minek.

@eszkep: nekem lenne: kit szeretnél meggyőzni?

@Zahal úgy érted, pest jobb partizni, meg fogyasztani. azért ne mondd már, h élni is (persze nem kéne, h ez így legyen).

@betyár:hopp, 1 újabb találat, vagy miaszösz? Ha nem inged,minek veszed magadra? :D Hol láttad te leírva, h minden budai ilyen?

@bivalyrobi:ezzaz, mondd oda a tutit! :)

@gorillka: az ilyeneken jókat lehet kacagni mostanában, ahogy szaporodnak az "Eladó" táblák a palotákon.

@wolf gabor: látom, te is megértetted a poszt lényegét.
Azt kell mondjam, h _tartalmában_ (tehát nem feltétlenül formájában) vhol. xenuka világítja meg a szépet, még ha más blogokon enged is el orbitális fasságokat (no offense).

@looksha: respect, de ne feledd: aki autóban méri magát, az nem lehet sikeres ember (hogy újra a 712-es bmw-re utaljak :D)

@Szaktanár: eszetlen jó! :D

@seahawk: Címlapról? Légy üdvözölve! ;P

@gulasZuppe: talán nyiss ki egy térképet, és nézd meg rajta a kék vonalakat. A járatsűrűség meg lehet, h nem ok, hanem következmény. De majd elmúlik.

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: hát nem tudom, részemről ha már választani kell (és ebben az országban még olyan 20-30 évig biztosan) inkább a boldogság, mint a gazdagság.

@vészmadár: sztem. ne bassza-ára van annak, nem kicsi (és ami a legjobban betesz nekik: nem kifizethető pénzzel).
(Nem akarnék itt most a karmával jönni, meg ezekkel, ha nem saját bőri tapasztalat lenne. Meg off is.)

@Cheque Republic: érdekes nóta lehet - spec. pont jobbat tenne a környéknek, mint a túlkoros dízel buszok és a kevésbé túlkoros X5-ök padlózása.

@balfake: nem a sok pénz káros, személyiségtorzító hatásairól van szó, hanem a munka nélkül szerzett sok pénzéről.(Ismerek olyat is, aki munkával jutott fel a hegyre, és ő uaz. a normális ember maradt, aki volt.:O)

@Fidel figyel: amúgy igazad van, de ugye a címlapról jöttél? ;)

A stricirokokót meg talán fölösleges is már tovább méltatnom, és olyan szempontból is remek a poszt, h kezdek rájönni, hogy nekem nem a "pesti" csajokkal van a problémám, hanem a budaiakkal - uakkor. azoknak van igazsága, akik szerint kicsit olyan, mintha 2 típus keveredne a posztban (és ez amiatt is lehet, mert a gyerekeik már együtt lógnak - csak max. magát halálra dolgozó apukáénak valahogy kevéssé megy a beilleszkedés ezek közé).

lr 2010.01.21. 00:48:47

A balfake-nek írotthoz talán még annyit, hogy természetesen ez az ember sem boldog. Kiegyensúlyozott, akadnak is szép langyos kapcsolatai, de alapvetően egy szinten túl asszem óhatatlan, hogy az embert túlnyomó többségben érdekvezérelt férgek lengjék körül.

dropopi 2010.01.21. 01:07:22

<p><span style="color: rgb(255, 0, 0);">itt sem jártam még</span></p>

lárvalányhaj 2010.01.21. 01:32:41

@lr:

...aztán az újdonsült burzsimurzsi egy idő után elhiszi, hogy az emberek rajongása valóban az ő személyének szól, és nem a pénzének... na ilyenkor szokták a maradék eszüket is elveszteni.

@Balfake:

nem akarok persze álszent&képmutató lenni, biztos, hogy jól jönne az a kis pénz. el is fogadnám, ha adnák. ha viszont azt mondanák, hogy akkor lesz a pénz az enyém, ha képes vagyok bevállalni az összes olyan lemondást, erkölcsi és egyéb kompromisszumot bevállalni, amit ezek az emberek bevállaltak, kategorikusan nemet mondanék. egyszerűen nem ér meg nekem ennyit az egész. jobban szeretném, ha reggel hányás nékül is bele tudnék nézni a tükörbe.

Daniel Murphy 2010.01.21. 01:38:15

Tetszett, bár én vidéki vagyok, de itt is vannak tipikusan ilyen családok.
Dekoratív feleség, szolárbarna, látszik rajta a gyakori fodrászat és kozmetika, ennek ellenére az összhatás valahogy mégis igénytelen, ruházata - bár drága - divatjamúlt, "cigányos"*. Kocsival jár mindenhova, magassarkúban (de nem tűsarkúban!) nyomatja neki, közben cigizik. Beszédmódja igénytelen, "parasztos"**.
A fiatalok leírásából kicsit hiányoltam a szinte mindig meglévő drogozást, 15-16 évesen (csajok 1-2 évvel korábban) már a Hyperspace-en tolják és dobálják be a bogyókat/lapátolják magukba a gyorsot. Ruházatuk általában divatmárkákból áll (Retro, Devergo, Energie, valószínűleg ebben különböznek a legjobban városi társaiktól, itt a Ralp Lauren, Calvin Klein, stb. nem olyan elterjedt). Húszas éveik elejére általában _megkomolyodnak_, a fiúk az apjuk cégénél kezdenek el dolgozni, a lányok férjhez mennek.

* - semmi köze nincs a romákhoz.
** - semmi köze nincs a földművelőkhöz.

Vágási Matyi 2010.01.21. 08:26:59

@lr: Nekem is egyből az ugrott be, el is olvastam mégegyszer. :)
De ezek pont nem basznak fillért ha autót kell venni.

@Daniel Murphy: Szolibarnaság már-már kötelező.
Cigányos, mint a leopármintás göncök? Azoktól én is rosszul vagyok.

Cheque Republic 2010.01.21. 08:31:13

@lr: Valóban érdekes nóta, bár igazán nem erről a témakörről szól. Nem vagyok egy nagy verselemző, de szerintem a szövegíró enyhén skizofrén lehet és mintha a betegséggel járó tüneteket öntené metaforákba. Egyébként hallgasd meg, mostanában ez az egyik kedvencem:
www.myspace.com/drsimlis

Bellagio 2010.01.21. 09:10:44

@Vágási Matyi:

Lehet, hogy oreg vagyok, de ez mit jelent?:

"De ezek pont nem basznak fillért"

Vágási Matyi 2010.01.21. 09:30:17

@Bellagio: fillérbaszó = fukar

Azaz nem verik fogukhoz a garast, ha autóvásárlásra kerül sor.

gulasZuppe 2010.01.21. 09:34:43

Az elmult 10-15évben változott jelentősen a 2./12. kerület. Elkezdtek az addigi csaladi hazas (bar regi lerobbant) telkekre epitkezni, es mindehova 10-50 lakásos társasházakat huztak/nak fel. És egy csomo tele van 30-50Milkó/lakás (aztán azon a vagyonadó szerint meg csak 22milkót ér...na mindegy). A lényeg, hogy viszik mint a cukrot, mindig a legdrágábbat viszik elsőre, de annyi kecó épül, a filler utca egyik reszen regen volt 2 haz par lakóval, most 3 társasház vagy 50 lakással. Arra senki nem gondol a kerületben, hogy par év alatt a triplajara nőtt forgalom tovább fog növekedni, még lehetetlenebb helyzetetket teremtve...régebben nem engedték ennyire beépíteni a területeket, de a pénz nagyúr mostmár minden mehet.
Ezen a bkvse tud majd valtoztatni, csak egyre nagyobb lesz a forgalom, a tömeg-sűrűség, es egy amugy kellemes nyugodt városrészt teljesen szétbasznak.

belekotty 2010.01.21. 10:04:10

recandle "barátunk" ilyen leveleket küldöz.

tegnap Részletek Kevesebb részlet redcandle - köcsög
Címzett: belekotty@freemail.hu
Tárgy: köcsög
Dátum: 2010. január 20., szerda, 14:59:42

Faszszopó kurva anyád. Még egy beszólás és véged van anyáddal együtt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.21. 10:06:02

@belekotty:

Min vagy meglepődve? Hát tegnap is látszott, hogy nem százas.

ebfül 2010.01.21. 10:12:57

Még annyit hozzátennék, hogy azért évente egyszer ezek a népek is átlépik a Dunát: amikor Pestre mennek az Operabálba. Hogy nem bírták a budai oldalra építeni az Operát!

Bellagio 2010.01.21. 11:08:14

@Nödön:

Azert gyakrabban jarunk operaba. Nomeg TGI Friday's sincs Budan :)

belekotty 2010.01.21. 11:15:37

@El Topo (Sgt. Elias): A családban van pár jogász. Ez veszélyes fenyegetés. Erősen fontolgatom hogy feljelentést teszek. Simán kideritik pontosan ki volt és nagyon megüti érte a bokáját. Nyugaton már gyakorlat hogy ilyenért a bíróság eltiltja az internet használatától, sőt van ahol még felfüggeszetett is kaphat - ha az első eset csak.
Ha nem, ülni fog.

Bellagio 2010.01.21. 11:25:51

@belekotty:

Le kell szarni, szanalmas kis gyoker. Ha akar johet velem is szorakozni, jol fog jarni...

Daniel Murphy 2010.01.21. 13:11:22

@Vágási Matyi: Jól látod a helyzet, hatalmas karikafülbevaló, prémes nyakú kabát, pulóver felett hordott csillogó öv, _egyik sem hiányozhat_ az újgazdag feleség ruhatárából.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.01.21. 14:13:33

A hozzászólások számából azt látom hogy a burzsujok sokkal de sokkal sértődékenyebbek mint a köcsögÁJTÍsok :)

redcandle 2010.01.21. 14:57:52

@belekotty: szánalmas köcsög vagy.

S4mu3l 2010.01.21. 18:44:33

Turizmus-vendéglátás szak helyett kötelezően !!IBS!! vagy valami nemzetközi kapcsolatok / üzleti kommunikáció szak akárhol

Mitya Ivanov 2010.01.21. 19:30:12

@S4mu3l: nem akárhol, hanem valamelyik királyos főiskolán, az agygyengék pedig a fehérvári kodolányin

G_P 2010.01.21. 19:35:42

Igen durván fárasztó volt a kommenteket végigolvasni, de túl vagyok rajta. Néhány ferdítése ellenére én inkább egyetértek az írással, mint nem.

Nekem az nem tetszik, amikor egész Pestet egy kalap alá véve lecsórózzák, leparasztozzák. Tessék körbenézni 16-17-18. kerületekben is, sőt, Kispesten és Újpesten is vannak értelmiségiek, nem csak fent. Csak odafent nagyobb becsben vannak, a pestieknek meg mi jut? A szánalmas, előitéletes sztereotipiák, hogy ilyen csóró meg olyan bunkó. Mennyivel jobb egy szilikonmellű nákoló picsa a Rózsidombról?

nyanyus 2010.01.21. 22:07:37

@Grace Park: Miért olvasol számodra ilyen fárasztó dolgokat?
Én ide születtem,(XII.ker) ide születtek a gyerekeim, mert azt akartam, hogy ezt lássák, ami itt van és ezt a mentalitást kövessék. Egyiknek sincs pearsingje, sem tetkója, nem drogoznak, hanem hajtanak, mint állat. A fiam 3 utcával feljebb, a lányom 4 buszmegállóval lejjebb lakik. Ez nem véletlen!
Laktam én XIII. ker Árpád híd lakótelep 4 évig, majd II. kerületben egy évig, de amikor adódott egy lehetőség ideköltözni, hát azonnal éltem vele. A gyerekeim azt bizonyítják, hogy jót léptem. Egyébként baromira nem érdekel sem a XVI., sem a XVII, sem a XVIII. kerület. Hívjál sznobnak, de kiesik a látókörömből.

Mc_Fly 2010.01.21. 22:10:39

@nyanyus: anyáknapja!

Egy XVI. kerületi lakos, piersing nélkül

G_P 2010.01.21. 23:10:27

@nyanyus: a pearsing mit jelent? Éneklő körtét? És az összes pestinek testékszere van, vagy hogy is kell ezt most értenem?

G_P 2010.01.21. 23:11:14

@nyanyus: Ha akkora arc vagy, akkor biztosan tudsz angolul is, és azt is tudod, hogy piercingnek írják helyesen, vagy ez alól is felment a hegyi lét?

Mc_Fly 2010.01.21. 23:22:51

@Grace Park: biztos paranoid vagyok, de amikor néha szükségből át kell mennem arra az oldalra, szinte érzem a tekintetek mögött ezt a fennhéjázást.:D

Meg az elbaszott divatmajom úrifiúk a moszkván/móriczon, vagy a 61-esen, a kinézetükkel meg ahogy állnak, már azzal kiérdemelnek egy pofont. A posztban idézett beszélgetést nem számítva.. Nem mondom, hogy ellenszenvesebbek, mint a 6-oson a baross utcánál felszálló untermensch, ahol cigányhifin szól LL Juni, de nem is sokkal jobbak, hiába a nagyságrenddel jobb életszínvonal.

G_P 2010.01.21. 23:29:46

@Mc_Fly: Detto. Beteg népség, és egymást is checkolják, hogy van e krokodil, lovacska, gantpajzs a ruházaton, mert ha nincs, akkor baj van ám.

blur7 2010.01.22. 09:46:44

@Grace Park: Nagyon jól megfogalmaztál egy jelenséget. Tetszik. (Nem a jelenség.)

Zilius 2010.01.22. 11:20:37

Vicces a poszt, de azért a valóság nem ilyen. Két (vagy több) vonalat összekevert a szerző. Van 1-12 (esetleg)11 kerületi sokadik generációs értelmiségi család, ami opcionálisan lehet gazdad is, de nem feltétlen az (ilyenkor jön a képbe a multis dolog pl) meg van az újgazdad, de abból se a nagyon egyszerű - mert az nem az említett helyeken lakik. Utóbbi lelőhelye inkább a II.ker, hűvösvölgy, nagykovácsi, telki. De: szülőnek itt se feltétlenül kell iskolázatlannak lennie. mindkét 'típus' egyetemre megy tovább az esetek 90%-ban. típus1: elte/közgáz, típus2:közgáz/bgf - esetleg ibs, ávf.
szerintem.

nyanyus 2010.01.22. 13:54:11

@Grace Park: Most mit csináljak? Nem tudok angolul, mert az én időmben még a németet tudni volt kötelező.
Én már akkor a XII.kerülteben laktam, amikor még az ismerősök vasárnaponként hozzánk jártak "kirándulni". Amikor még az iskola mellett kukoricás volt és ha bármire szükségem volt, azért be kellett menni a "városba". Érdekes módon akkortáj a körúton, vagy belvárosban lakók közül senki sem lett volna hajlandó ideköltözni. Igaz, hogy nyaralni sem vittek nagyon kisgyerek koromban, mert hiszen ott volt a kert, meg a nagymama.Én tudom, hogy mit jelent egy gyereknek itt felnőni annak ellenére, hogy persze nagyot változott a világ. Létezik egy életfilozófia, ami mellett mindenki lerakhatja a voksát.
Hol szeretnél lakni? Egy 5 csillagos, pazar szálloda legszerényebb szobájában, vagy egy kissé lepattant szálloda legelegánsabb lakosztályában?
Én az elsőre szavazok!

Mc_Fly 2010.01.22. 17:27:25

@nyanyus: magyarázd már el kérlek, mi az az "életfilozófia", amitől a budai emberek többek pl. nálunk, XVI. kerületi lakosoknál? Nálunk is sok a polgári család, nemzeti értékrend dominál, C-kategóriás állampolgárok egyáltalán nincsenek, plusz a mátyásföldi villáknak nem kell szégyenkezniük a budai épületek mellett, sem szépségben, sem életkorban. Remélem, belegondolsz, amikor százezres tömegeket általánosítasz.

Erzsebet 2010.01.22. 17:37:48

Nekem Budán a XII. ker-ben a Denevér utcában éltek idős rokonaim. Komfort nélküli kis ház volt nagy kerttel. Villamos-és buszmegállótól távol. Háború előtt gazdálkodtak, utána pedig boltban dolgoztak.Ott is éltek egyszerű emberek.

nyanyus 2010.01.23. 12:06:25

@Mc_Fly: Itt semmiféle általánosításról nincs szó. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy zömében ugyanolyan normális emberek laknak itt is, mint mondjuk bárhol másutt. Az, hogy ez az őslakosság felhigult az újgazdagokkal, vagy újonnan ideköltözőkkel az nem azt jelenti, hogy ezek a puccos kerületek csupa puccos és a postban említett egyedekből állnak.
Az meg, hogy Te C kategóriséának vallod magadat, vagy a XVI. kerületet az azt jelenti, hogy kisebbségi komplexusod van. Ezt senki sem mondta, hanem saját magad állítod.
Az életfilozófia pedig azt jelenti, hogy pl. én és a családom nem lakik extra villában, hanem csak egy régi, de felújított ház 73 m2-es lakásában. Ez a dög elegáns szálloda legszerényebb lakosztálya. Ezért a lakásért ma biztosan kapnék másutt nagyobbat, szebbet. Én meg mégsem költözök. Én ehhez ragaszkodok ha már megvan. Ezt szoktam meg és nem a flanc és felvágás miatt.

Rahsid 2010.01.23. 15:35:48

@nyanyus: 73nm-es LAKÁSodra vered magad? Csak azért mert Budán van? Vicces kis álsznob vagy. :)

Mc_Fly 2010.01.23. 17:13:44

@nyanyus: Feladom, mivel látom, alapvető szövegértési gondokkal küzd.
Ezt írja:
"Az meg, hogy Te C kategóriséának vallod magadat, vagy a XVI. kerületet az azt jelenti, hogy kisebbségi komplexusod van."

Én a hozzászólásomban azt állítottam szó szerint, hogy "nálunk .. C-kategóriás állampolgárok egyáltalán nincsenek". Ebből ön azt szűri le, hogy nekem kisebbségi komplexusom van. A mondatom, bár nem politikailag korrekt, azt jelenti, hogy nem élnek nálunk a belső kerületekben igencsak nagyszámú, cigány életmódot követő emberek. Gratulálok, hogy nyilvánosan mutatta be, hogy milyen egy mellét verő budai ember. Persze nyilván nem mind ilyen, nem szabad általánosítani:)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.01.23. 22:51:38

Ez a redcandle gyerek ki lett moderálva. Hamarabb kellett volna kibasznunk. Írhatja a fenyegető mailt, várom. :D

nyanyus 2010.01.24. 01:38:36

@Mc_Fly: Semmivel sem küzdök, főleg szövegértési gondokkal. Vajon ki állította, hogy a XVI. kerben C kategóriás állampolgárok nincsenek. És ki állította, hogy vannak? Mondjuk az én fejemben ez a szortirozás meg sem fodult. Nem verem a mellem, csak egyszerűen itt lakom, itt maradok és itt érzem jól magam. Aki Pécelen ézri jól magát, az miért nem zavar téged? Itt nőttem fel és valószinűleg itt is fogok meghalni. És?

nyanyus 2010.01.24. 01:39:22

@boO.2.0: Te szegény kis szerencsétlen. Ha egész életedben összerakod, amid van, akkor sem jutsz idáig!

steleto 2010.01.24. 02:08:19

Sziasztok!

XI. ker-i vagyok (értelmiségi szülők szegény gyerkőce), II. ker-be jártam elitgimibe. Az osztálytársaim kétharmada ilyen volt. Nem is értettem, hogy egyiket másikat hogy vehették fel.. Én nagyon röhögtem az egészen, mert eszembe jutott az az 5 év, amit ott töltöttem! Pár dologtól eltekintve, hihetetlen találó volt! Jó ég! Ha ők is olvasnák vérig sértődnek vagy azt mondanák: leszarom, ki ez a paraszt, aki ezt írta?!

Gratu!

medvedr 2010.01.24. 15:11:01

Ilyen budai bennszülött vagyok a XII. ker. -ből. Itt születtem (még a kórház is itt volt), itt jártam ált. suliba, a középiskolás éveimet töltötem vidéken, meg egyetem után 7 évet, a többit a XII. ker.-ben. Még a családi temetkezés is kerületen belül van megoldva-ez is nagy sznobéria tárgya bír lenni. Korom miatt a posztban említett ifjú garnitúrát nem láttam. (Csak egyes egyedeit látom időnként lógni a plázákban. ) Szerintem sokkal inkább értelmiségi és ősbudai a hegyvidék, de lehet hogy tévedek. A jellemző figurák inkább a második kerületben lehetnek, itt kevesebbet látok, de kétségtelenül vannak. Az építészetről írt toposzok se igen jellemzőek, műkő szobrok, delfines szökőkút, kimaradtam valamiből. A poszt szerintem egy kis frusztrációt is kiír a szerzőből, csak az nem látszik, hogy az frusztrálja-e hogy nem ott lakik, vagy az általa megfigyelt tényleg köcsög viselkedésű egyedek okozták-é ezt.

medvedr 2010.01.24. 15:20:12

Of kórsz egy kissé prolinak és zsúfoltnak látom Pestet és szeretek itt lakni.

ellenszenvesfigura 2010.01.24. 17:07:57

mondjátok már meg, mit jelent az, hogy "proli"? aki harcolt a nagy októberi szocialista forradalomban?
aki vasgyárban dolgozik? aki panelban lakik? aki tesco burgonyapelyhet eszik? aki kevesebbet keres havi 200-nál? vagy?

G_P 2010.01.24. 17:30:47

@medvedr: jah, proli pl Stefánia út

Celtic 2010.01.26. 19:23:22

Megjegyeznem, ez nekem nem vag ossze:
"Nagykörútról ne kerüljön ki, sőt, lehetőleg Pestre se kelljen átmennie" Ez kb. a festoi Martirok utja (leanykori neven Margit krt), ott meg benzingozon mas nem nagyon van.

"egy kör a Mammut előtt parkoló Hummer limuzinok egyikén (minél több kereke van, annál menőbb); a kis ribancok erre az értékrendjükben magasztosnak számító eseményre még inkább kicsípik magukat. Pár pohár pezsgő után artikulálatlan üvöltéssel hajolnak ki a tetőablakon, szívgörcsöt hozva ezzel az Andrássy út járókelőire."

Ez a ketto sem egeszen ugyanott van.

Nem kotozkodni akartam, tetszett a post, de ez olyan furcsa.

Vágási Matyi 2010.02.28. 10:51:10

Nagyon páwák is a fiatalok.
B verzió: PÁWA, azaz Pólus Árkád Westend Aréna.

Persze mindez myvip-en képfeliratként, vagy a profiloldalon.

nahátnahátnahát 2010.02.28. 22:20:00

@vészmadár (pica pica): Isten jelenlegi és minden korábbi ismeretünk szerint: VAN. Ha nem lenne emberfeletti hatalom, nem lenne se világegyetem, se föld, se semmi. De olyan nincs. Szóval van. Hogy tőled fényévekre? Csak a te hibád. kis butus.

gabcigirl 2010.04.03. 22:25:37

Kicsit általánosít a poszt. Én ismerek olyan értelmiségi családfőt, aki Újpesten lakik, jelenleg nagyobb panelban, közben 2 milkát simán hazavisz havonta.(Szóval az újpesti mivoltnak nincs köze a prolisághoz egyáltalán.)

A panel oka: sokgyerekes család, három gyerek már felnőtt és apa mindgyiknek lazán vett saját lakásokat hitel nélkül. A szülőknek így egyelőre kompromisszumként lett a panel mert nem akarták eladni a sokszintes vidéki vityillójukat.

igorka10 2010.07.12. 18:47:44

Sziasztok, hű olvasója vagyok a blognak, mindíg nagyon tetszenek a postok (kommentek kevésbé :)! Én valahogy mindíg próbálom objektíven olvasni bármely cikket/postot, mert ezt (szerintem) CSAK így lehet élvezni a szó szoros értelmében. Egyetértek a budai sznobizmussal/újgazdag szülők csemetéinek nagyképűségével, mert benne élek. Agglomerációban lakom Buda mellett: Budaörsön, és tanulni és a délutáni időmet tölteni egyaránt Budára járok, szórakozás téren viszont Pestet preferálom jobban, és észrevehető mindenképp a leírtak valóságtartalma csak itt túlzásokkal van tarkítva de teljesen jelenvan (saját tapasztalat szerint). Engem viszont egy valami zavar: engem levidékiez kb 10ből 9 budapesti (igen budai és pesti egyaránt ezt így értettem)..., pedig a város ahol élek Buda közvetlen szomszédságában található kisvárosi légkörben, a Móricz/Moszkva tér 30-40perc BKV-val, autóval forgalomtól függően 15-50perc!

DinnyeTM 2011.02.07. 08:11:45

"setleg részeg sztorikat emlegetnek fel" - de most komolyan, ki az aki nem? :D
süti beállítások módosítása