Nagyon régóta érlelődött bennünk ez a témakör is, de valahogy nem forrott ki egésszé. És tessék, kérem tisztelettel, Olga megírta helyettünk.

A zöldégesek

-Józsi bácsik

50-60 év körüli, a bojtos sapkák es volt katonai kabátok/mellények lelkes viselője. Nem szeret hosszú szavakat leírni a táblákra, ezért rövidít: pari, sali, burgi, cserkó, ubi, mogyi, mandi, őszi. Bármiből hajszálpontosan le tud mérni két és fél kilót, de mindig 20-30 dekával többet ad, néha megkérdezi, hogy maradhat-e.

Zöld színű, min 20 éves dízel kombi mergája van, amiből a hátsó üléssort kiszedte, hogy több rekesz férjen el.

Legszembetűnőbb jellegzetessége a negédesség.

-Kiszithand kishölgyem, milyen földi jóval szolgálhatok?

-Kérek három darab paprikát, két paradicsomot es három darab krumplit.

-Három kiló krumplit tetszett mondani?

-Nem, három darabot.

-(Fülig elvigyorodik) Mi az, vendegek jönnek ma este, kezicsókolom*?

-És mennyi egy kiló körte?

-Ezer gramm, kisasszonyka drága…

 

-Telepi Zsoltik

25-40 év közötti, a vásárlót ellenségnek tekinti. Általában kisegít egy rokonnak a standon.

Állandóan bláz lóg a szájából, annak ellenére, hogy a hangosbemondó 20 percenként bemondja, hogy a piac területén a dohányzás - TILOS. (A tilos szó előtt 3 másodperces szünetet tart a nyomaték kedvéért. Mindig, pedig nem automata mondja be.) A piacfelügyelő megjelenésekor a cigit két krumplisrekesz közé rejti, égő végét az asztalról lelógatva.

Nem köszön, nem kérdez, csak néz rád, ha ki akar szolgálni. A fiatal lányokkal szemben láthatóan segítőkészebb és viccelődő – akkor így ötszázmillió forint lesz a vége - az öregek idegesítik. A jó nőket vagy az idegesítő öregeket motyogva kibeszéli telepi Norbival. (“Láttad azt a cicust abban a miniszoknyában? Ha meghúzod a rojtját már fáj…Vágod mi? Nekem mondod? Hozzám meg csak a süket nyuggerek jönnek…”)

 

-Szakértő

Szinte mindig őstermelő, aki a saját maga termelte árukat árulja. Minden kérdésre tudja a választ, néha kérdezni sem kell. A mézes bácsi a propolisz gyógyhatásáról, a cseresznyés a germersdorfi fajta betegségeiről tud mindent, a kendős néniktől pedig a frankó húslevest receptjét lehet eltanulni.

 

A vásárlók:

-A settenkedő.

Általában 55 fölött van, de nem feltétlenül. Sportot űz belőle, hogy a lehető legtöbb embert észrevétlenül beelőzze a sorban. Kizárt, hogy megkérdezze, hogy beengedik-e, mert mondjuk siet. Ártatlannak tűnő módon nézelődik, és véletlenül mindig a sor közepén köt ki. Ha valaki rajtakapja, meglepetten és sértődötten tagad. (Azt hittem, hogy nem a sorban tetszik állni...) Alfaja az egy káposzta / csomag retek / fej saláta árát a kezében tartó settenkedő, aki a “Csak ez lesz” mondattal szereli le a többi sorban állót.

 

-A válogatós

A válogatós szenvedélyes sportember. Nem siet, nyugodtan feltérképezi a vadászterületet, az árakat papírra írja fel, és a végén külön-külön zöldségesnél veszi meg a hatféle dolgot.

Az érett őszibarackokból tizet összenyomogat, kettő megfelelőt kivesz a ládából. (A másik nyolcat nem fogja már senki megvenni). A kettővel beáll a sorba. Mikor sorra kerül megkérdezi, hogy az eper friss-e (szeptember elején.)

“Milyen fajta az alma. Az savanyú? “ Ő nem szereti a savanyút. Úgy rémlik neki hogy múltkor is ilyent vett, és savanyú volt. Inkább nem.

“Hogy a szőlő?” 500 forint kilója. “Ilyen drága? Kettővel odébb harminccal olcsóbb…Olasz? Akkor egy kilót kérek.” A zöldséges leméri a kiválaszott fürtöt, egy kiló húsz deka. “Kisebb nincs?” Mindent a vevőért. A zöldséges átforgatja a ládát, talál egy kicsit kisebbnek tűnőt. Egy kiló nyolc deka. “Hát ha nincs kisebb…”

  

*A piacra járás egyik legnagyobb csatája a kis mennyiségű valami vásárlása. A krumpli pedig maga Sztálingrád. Gyakorlatilag lehetetlen egy piaci zöldségestől két darab krumplit venni anélkül, hogy megjegyzéseket ne tenne. A piaci ökölszabály, hogy krumplit 10 kiló alatt nem adnak el, és mindenki tárolja otthon ahogy tudja. Kár, hogy a lakóparkok 30m2-es lakásait tervező mérnököknek elfelejtetek erről szólni.

Várjuk a további jellemző kifejezéseket, helyzeteket (mézédes, csókálló). Azt viszont már rég "tudjuk", hogy az őstermelők MIND a Lidliben meg a Tecsóban veszik az árut és adják el a buta városi majmoknak.

Az ötszázmillió forintos észrevételt köszönjük hkrisztikének is.