Olvasói rovat - A zöldséges

2010/01/19. - írta: Modor Tibi

 

Nagyon régóta érlelődött bennünk ez a témakör is, de valahogy nem forrott ki egésszé. És tessék, kérem tisztelettel, Olga megírta helyettünk.

A zöldégesek

-Józsi bácsik

50-60 év körüli, a bojtos sapkák es volt katonai kabátok/mellények lelkes viselője. Nem szeret hosszú szavakat leírni a táblákra, ezért rövidít: pari, sali, burgi, cserkó, ubi, mogyi, mandi, őszi. Bármiből hajszálpontosan le tud mérni két és fél kilót, de mindig 20-30 dekával többet ad, néha megkérdezi, hogy maradhat-e.

Zöld színű, min 20 éves dízel kombi mergája van, amiből a hátsó üléssort kiszedte, hogy több rekesz férjen el.

Legszembetűnőbb jellegzetessége a negédesség.

-Kiszithand kishölgyem, milyen földi jóval szolgálhatok?

-Kérek három darab paprikát, két paradicsomot es három darab krumplit.

-Három kiló krumplit tetszett mondani?

-Nem, három darabot.

-(Fülig elvigyorodik) Mi az, vendegek jönnek ma este, kezicsókolom*?

-És mennyi egy kiló körte?

-Ezer gramm, kisasszonyka drága…

 

-Telepi Zsoltik

25-40 év közötti, a vásárlót ellenségnek tekinti. Általában kisegít egy rokonnak a standon.

Állandóan bláz lóg a szájából, annak ellenére, hogy a hangosbemondó 20 percenként bemondja, hogy a piac területén a dohányzás - TILOS. (A tilos szó előtt 3 másodperces szünetet tart a nyomaték kedvéért. Mindig, pedig nem automata mondja be.) A piacfelügyelő megjelenésekor a cigit két krumplisrekesz közé rejti, égő végét az asztalról lelógatva.

Nem köszön, nem kérdez, csak néz rád, ha ki akar szolgálni. A fiatal lányokkal szemben láthatóan segítőkészebb és viccelődő – akkor így ötszázmillió forint lesz a vége - az öregek idegesítik. A jó nőket vagy az idegesítő öregeket motyogva kibeszéli telepi Norbival. (“Láttad azt a cicust abban a miniszoknyában? Ha meghúzod a rojtját már fáj…Vágod mi? Nekem mondod? Hozzám meg csak a süket nyuggerek jönnek…”)

 

-Szakértő

Szinte mindig őstermelő, aki a saját maga termelte árukat árulja. Minden kérdésre tudja a választ, néha kérdezni sem kell. A mézes bácsi a propolisz gyógyhatásáról, a cseresznyés a germersdorfi fajta betegségeiről tud mindent, a kendős néniktől pedig a frankó húslevest receptjét lehet eltanulni.

 

A vásárlók:

-A settenkedő.

Általában 55 fölött van, de nem feltétlenül. Sportot űz belőle, hogy a lehető legtöbb embert észrevétlenül beelőzze a sorban. Kizárt, hogy megkérdezze, hogy beengedik-e, mert mondjuk siet. Ártatlannak tűnő módon nézelődik, és véletlenül mindig a sor közepén köt ki. Ha valaki rajtakapja, meglepetten és sértődötten tagad. (Azt hittem, hogy nem a sorban tetszik állni...) Alfaja az egy káposzta / csomag retek / fej saláta árát a kezében tartó settenkedő, aki a “Csak ez lesz” mondattal szereli le a többi sorban állót.

 

-A válogatós

A válogatós szenvedélyes sportember. Nem siet, nyugodtan feltérképezi a vadászterületet, az árakat papírra írja fel, és a végén külön-külön zöldségesnél veszi meg a hatféle dolgot.

Az érett őszibarackokból tizet összenyomogat, kettő megfelelőt kivesz a ládából. (A másik nyolcat nem fogja már senki megvenni). A kettővel beáll a sorba. Mikor sorra kerül megkérdezi, hogy az eper friss-e (szeptember elején.)

“Milyen fajta az alma. Az savanyú? “ Ő nem szereti a savanyút. Úgy rémlik neki hogy múltkor is ilyent vett, és savanyú volt. Inkább nem.

“Hogy a szőlő?” 500 forint kilója. “Ilyen drága? Kettővel odébb harminccal olcsóbb…Olasz? Akkor egy kilót kérek.” A zöldséges leméri a kiválaszott fürtöt, egy kiló húsz deka. “Kisebb nincs?” Mindent a vevőért. A zöldséges átforgatja a ládát, talál egy kicsit kisebbnek tűnőt. Egy kiló nyolc deka. “Hát ha nincs kisebb…”

  

*A piacra járás egyik legnagyobb csatája a kis mennyiségű valami vásárlása. A krumpli pedig maga Sztálingrád. Gyakorlatilag lehetetlen egy piaci zöldségestől két darab krumplit venni anélkül, hogy megjegyzéseket ne tenne. A piaci ökölszabály, hogy krumplit 10 kiló alatt nem adnak el, és mindenki tárolja otthon ahogy tudja. Kár, hogy a lakóparkok 30m2-es lakásait tervező mérnököknek elfelejtetek erről szólni.

 

Várjuk a további jellemző kifejezéseket, helyzeteket (mézédes, csókálló). Azt viszont már rég "tudjuk", hogy az őstermelők MIND a Lidliben meg a Tecsóban veszik az árut és adják el a buta városi majmoknak.

Az ötszázmillió forintos észrevételt köszönjük hkrisztikének is.

117 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.19. 12:45:43

@Mitya Ivanov: Igen, az Etus faszija. Olyan igazi őstermelő típus, bár egy kicsit lúzer, sosem dughatta meg az Etust.
Egyébként a piac abszolút államalkotó többsége (90%)a nyugger, ők diktálják a piaci szabályokat, övék a hatalom. A sorban meggyomroznak, vagy simán félrelöknek, miközben nézik az árut. Nagy tételben vásárolnak és hétfőre mindent megesznek. Ha nem tudod kikerülni a kerekestáskáikat, neked véged.

GAbica 2010.01.19. 12:51:15

Jó lett :)
Legtöbbször Lidlben vásárolok, ott is hamar végigérve. Viszont piacra jó menni, főleg ha az ember ismer pár igazi őstermelőt, akiknél például vehet olyan disznósajtot, hogy az megszólal.
De az igazi piacra járó az anyám, aki reggel elindul, ott tölt kb. 3 órát, mindent hatszor végigjár, és utána mindig ugyanott vesz meg mindent. A paradicsomot a paradicsomos fiúknak, a krumplit a krumplis bácsinál, a tojást a tojásos házaspárnál, stb. De a kínálatot akkor is fel kell mérni.
Igaz, ahova jár, ott árulnak az egyik helyen olyan kiflit, amilyet gyerekkorom óta és akkor is csak ritkán ehettem. De azt persze csakis előrendelésre, pult alól adják...

Gumineaux 2010.01.19. 12:53:03

Random kínzó kérdés: mi az, hogy LÉDIG?
Mert eddig a krumplitól a meggyig mindenre láttam alkalmazni. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.19. 12:55:34

@Styxx: egyetértek velük. Nekem is azért telik a számomra lényeges dolgokra, mert a másik oldalon meg gyémántkeményen fogamhoz verem a garast :D - persze csakis magyar áru, tót, made in the EU nem kő! :))

@Gumineaux: egyedülálló, csak hogy ez hogy jön oda?

Gumineaux 2010.01.19. 13:05:20

@Modor Tibi: Zöldségesnél, kis táblán láttam már „lédig” uborkát, „lédig” hagymát és egyebeket. Köszi a magyarázatot!
Gyerekkoromban a TV paprikát nem értettem. Azt hittem, tévézés közben kell enni. Aztán anyám elmagyarázta, hogy az „tölteni való”.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.01.19. 13:10:39

@Szocio Pata: Ezek most a nyugdíjasok a piacon, vagy a nyugdíjasok a magyarországi választási rendszerben?

vincere 2010.01.19. 13:21:47

@Gabica [almighty]: az én anyukámnak van egy "öregasszonya", így hívják, a helyi Spar mellett árulja a saját terményeit. ott savanyúság-maffia van, egy embernek csak egy üveggel ad (mert másnak is megígérte...), és a vevők közelharcot vívnak azért az üvegért, amibe több paprika került a káposzta mellé :-)
ezért nagyobb ünnepek előtt több napig is könyörögnie kell anyunak a pár üveg savanyúságért. dehát finom, friss és olcsó :-)

Mitya Ivanov 2010.01.19. 13:22:11

@Gumineaux: ehhez egy Pécsi TTK-s modorosság is tartozik: amikor hányósvégű bulira készül, akkor mindenki viszi magával a kis TV-jét, azaz a töltenivalóját, ami 5 literes műanyag kannás bor volt, egy villányi őstermelő selejtbora.

GAbica 2010.01.19. 13:25:13

@vincere: óóó, hát neki is van saját savanyúságosa, akik házilag kevert újfajta salátáktól kezdve mindenfélét árulnak, törzsvásárlóknak kizárólag pult alól :)
Úgyhogy ismerős a jelenség.

lárvalányhaj 2010.01.19. 13:27:24

@cd-r:

sokáig én is azt hittem, hogy szar a Lidli(!), le is sajnáltam rendesen azokat, akik oda járnak, de aztán a férjem rábeszélt, hogy menjünk el. a legnagyobb meglepetésemre a termékek nagy része simán volt olyan jó, mint más boltokban. csak az a különbség, hogy a nagy részük saját márkás.
például a lidlis cottage cheese és a különféle csokik nagy kedvenceim. semmivel sem rosszabbak, mint a nagy csokimárkák termékei. szintén tökjó, hogy szoktak lenni ilyen "nemzetek konyhája" akciók, és mindig más országnak a kajáit lehet megvenni előrecsomagolva. pl. volt fish and chips, később ilyen ázsiai szószok etc.

ot002 2010.01.19. 13:34:34

Kimaradt a piacok elmaradhatatlan velejárója: a kerekes táska, avagy ahogy mi hívjuk a huzi-voni ! Minden nyugger ezzel nyomul, utána pedig felszállnak vele a buszra/villamosra ahol mindenki lábán áthúzzák/rád döntik, ahogy sikerül.

cd-r 2010.01.19. 13:42:37

@lárvalányhaj: ja vágom, néha én is veszek ott ezt-azt (pl azt a porcukros tetejű koszorú alakú sütit, az kurva jó). nem sajnálok le senkit amiért oda jár, csak feltűnt, hogy a hely aránylag spórolós áraihoz képest feltűnően sok pénzesnek tűnő ember jár oda.

Olgicsq 2010.01.19. 13:54:47

Egyik kedvencem a köszörűs bácsi, a Lehel csarnok északi bejáratánál szokott parkolni a köszörűs bicajjal. (szigorúan min. 35 kilós libakergető) A kerék tengelyéről áttétel megy a köszörőkőig, ami ha jól emlékszem a hátsó csomagtartó helyére van felszerelve, és tekeréssel lehet üzembe helyezni a szerkezetet. (Lehet, hogy Styxxnek is ilyen kéne legközelebb; nehezebb ellopni, :P )

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.19. 13:58:34

Szeretek piacra járni, meg néha kénytelen is vagyok. Ugyanis az a helyzet, hogy képtelen vagyok kis adagokat főzni bármiből. Úgy tanultam meg főzni, hogy egy rendes családi ebéd nálunk 14-15 személyes volt, ezért nekem a főzés többnyire úgy kezdődik, hogy villámgyorsan megpucolok és felkockázok másfél kiló vöröshagymát, mielőtt még egyáltalán észrevenném. Ahhoz meg már ugye nem lehet 25 dkg húst tenni, hogy is nézne ki? Életemben nem vettem három kilónál kevesebb cuccot, talán csak pirospaprikából. Két szem krumplira én is hülyén néznék. Mit lehet azzal kezdeni?

GAbica 2010.01.19. 14:04:14

@cd-r: na most aki pénzesnek néz ki, az már menjen a Rothschildba? :P

GAbica 2010.01.19. 14:07:08

@cd-r: aki pénzesnek néz ki, az menjen a Rothschildba? :P

előbb elszállt a kommentem :(

2010.01.19. 14:07:56

csiripöri noki koviubi salival

lr 2010.01.19. 14:08:05

Örülök, h a zőcséges Merci nem maradt ki. Rrremek poszt!

lr 2010.01.19. 14:13:43

Örülök, h a zőcséges Merci nem maradt ki. Rrremek poszt!

lr 2010.01.19. 14:16:42

A blogmotor pedig...kerüljön kellemetlen testi kapcsolatba 1 sünnel.
(Talán Gabica is egyetért.)

Fapuma (törölt) 2010.01.19. 14:18:13

igazan orulok ennek a posztnak (is) fasza lett. annak meg inkabb orulok, hogy megszabadultam 2 kinzo erzestol, tudnillik mi a fasz az a ledig es a TV paprika. amit mindig is tudni szerettel volna tudni, de sohasem merted megkerdezni kategoria volt szamomra.

ps. mondjuk azt siman koveznem aki a ledig kifejezest szemantikailag kutatta...

Olgicsq 2010.01.19. 14:20:00

@El Topo (Sgt. Elias): krumplileves, krumplis pogácsa, pomposz, krumplis lángos, persze csak két személyre. Egyszer vettem egy fej hagymát a sarki zöldségesnél, cöccögött, utana vittem neki a kóstolot abból, amit csináltam belőle, azóta cimborák vagyunk. :)

GAbica 2010.01.19. 14:26:47

@lr: abszolút! de akkor legyen süncsalád...

Styxx 2010.01.19. 14:28:07

@Olgicsq:
Aaa, Olgicska ez fájt, de te azon kevesek közé tartozol, aki üthet:-)
Hát, ha ilyen keróm lenne és megtalálnám az enyém meglovasítóját, tippelhetsz, hogy miét köszörülném le az ürgének.
@Gabica [almighty]: Nem mondod, hogy Forgács Tamás, a lédig cukor definiálásának a nagymestere is az exeid közé tartozik? :-)

Fapuma (törölt) 2010.01.19. 14:30:36

hol az utalas az EX-re?
:)

GAbica 2010.01.19. 14:32:55

@Styxx: Na most van az a pont, hogy mindjárt írok neked egy levelet, mert itt még pirulva sem vallanám be, a poszt és az ex közti összefüggést, mivel időközben már konszolidált nőszemély lettem. :)
És nem, nem Forgács Tamás.

@Fapuma: Már mindenben az utalást keresi, ha írok valamit :)

Styxx 2010.01.19. 14:36:57

@Gabica [almighty]:
Ha ezzel nem öregbítenélek, akkor arra tippelnék, hogy neked nem is egy két kiló negyvendeka bankjeggyel a farzsebében flangáló zőccséges kofakirály exed volt, hanem maga Rudolf Diesel, a zőccséges Merci szívómotoros meghajtójának az atyja:-).

Persze, írj nekem privibe, annak mindig örülök. Ja, és légyszi hozd vissza a biciklimet:-).

GAbica 2010.01.19. 14:40:29

@Styxx: ennél sokkal durvább :)
A biciklidet meg nem én hoztam el, mivel nem is tudok biciklizni (sajnos gyerekként anyám veszélyesen tartotta, felnőttként meg már nem ment a tanulás) :P

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.01.19. 14:42:13

Hát ezek tényleg ilyenek.
"ne fogdossa össze az árut majd én kiveszem..."
"Ö lesz az ugyi? Ja hogy öö?"

Olgicsq 2010.01.19. 14:45:33

@Styxx: ugyan, én vagyok a színtiszta jóindulat :)

Jimbo75 2010.01.19. 14:49:11

Baromi ecccerű. Ha egy kiló mandarint kérek, és azt kérdik 1 kiló harminc deka maradhat-e, akkor azt mondom, hogy maradhat persze, de csak 1 kilót fizetek. Na, ilyenkor öröm nézni, milyen gyorsan kapkodja lefelé emberünk a gyümölcsöt a mérlegről:-)

Silent Bob 2010.01.19. 15:00:15

@Modor Tibi: Így van, én szombat reggel mindig szivárgok másnaposan az Óbudai piacra.

nadivereb 2010.01.19. 15:02:13

Alapszabály: a piacon minden magnélküli. A görögdinnyétől a sárgabarackig semminek nincsen magja, a máknak is csak azért, mert az maga a mag.

GAbica 2010.01.19. 15:03:51

@nadivereb: de, van ami magvaváló :)

Mitya Ivanov 2010.01.19. 15:05:36

@Jimbo75: de milyen rendes, ha megkérdezi, hogy maradhat e annyi.

Mitya Ivanov 2010.01.19. 15:06:38

@Gabica [almighty]:
na ez kinzó kérdés számomra, hogy magbaváló, vagy magvaváló, esetleg magjaváló
?

Fapuma (törölt) 2010.01.19. 15:06:54

@Styxx:
ugy erted, olyan oreg, hogy mindez megvalosulhatott?
:)

GAbica 2010.01.19. 15:08:44

@Mitya Ivanov: Magvaválóként tanultam a nagymamámtól. De most megnyugtatván magam, rágugliztam:
www.kislexikon.hu/magvavalo.html

:)

GAbica 2010.01.19. 15:09:56

@Fapuma: Tapasztalataimat tekintve mondhatnánk. De azért éveim még bőven a kiteljesedett női kor hajnalán járnak.
(elég modoros lettem? :D )

belekotyogok 2010.01.19. 15:12:01

@Styxx: tesómékkal tényleg megtörtént, húspultnál, kértek két szelet valami drága, számukra addig ismeretlen felvágottat kóstolás céljából, és a pultos nő szájából tényleg elhangzott, hogy "3 lett, maradhat?"...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.19. 15:17:07

@Olgicsq:

Krumplileves két krumpliból, mi? Meg akkor már kilyön belőle egyből a pogácsa is.
Hát akkor ezek vagy másfél kilós krumpliszemek, vagy valami egércsaládnak...

radiris 2010.01.19. 15:23:02

@El Topo (Sgt. Elias): Nagyanyám mondogatta, hogy bezzeg a régi szép időkben a receptek úgy kezdődtek, hogy "végy egy fél borjút".

Ehhez képest senkik vagyunk.

GAbica 2010.01.19. 15:25:06

@radiris: Nem jártál még hétvégi ebédnél nálam, azért mondod :) Főleg ha anyáméknál összegyűlik a teljes család...

mezítlábasfellebbezés 2010.01.19. 15:32:25

@ot002: erre valahol a "banyatank" kifejezést találtam. talán a szlengblogon?

Olgicsq 2010.01.19. 15:38:47

@El Topo (Sgt. Elias): hát, kis család, kis krumplileves :)

Olgicsq 2010.01.19. 15:40:58

@radiris: vagy "szakajts egy tinót a gulyából"

GAbica 2010.01.19. 15:45:51

@Olgicsq: Ezt most nézem. Két szem krumpliból krumplileves? Basszus, inkább el sem mondom, hogy nálam a krumplipucolás alapja kb 2-3 kiló, azalatt még sosem alkottam.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.19. 15:51:42

@Olgicsq:

Hát két szem krumplival nem is csoda, ha kicsi.

hard 2010.01.19. 15:55:28

mondjuk nem tudom mi a bajuk az eladóknak a 10-20 deka sajt/párizsi, 3 szem krumplival. Ha elfogyott jövök úgy is újra, de nem veszem meg a kilós akciósat, hogy a felét kidobjam. Inkább mindig legyen friss.

6ai 2010.01.19. 15:56:14

piacon hurkát-kolbászt enni szombat reggel még aznaposan, majd beülni a legfüstösebb piaci kocsmába sört inni... na nekem ez a piacozás...

2010.01.19. 15:56:55

Hentesnél: ha 1 kg kell, kérek 70 dkg-t , ha másfél kiló, akkor akkor 1kg-t, és persze maradhat, mert ha nem fogy el szóljon kiskezitcsókolom, majd segítek megenni :)

gabcigirl 2010.01.19. 16:09:44

@El Topo (Sgt. Elias):

Miért? Miniatűr, átmenetileg 1 személyes háztartás, diák, fiatal, stb...

Nem mindenki van ám hízókúrán!

Wannabe 2010.01.19. 16:11:38

@cd-r: Igen, azért tűnnek pénzesnek, mert okosabbak, megnézik mire költik, így több marad belőle. "Jótékonyságból nem lehet meggazdagodni!" Mint ahogy a Kaisers extra árréseit megfizetésből sem.

Sir Zet 2010.01.19. 16:19:42

Utálom a zöldségeseket, majdnem mind tapló, tisztelet a ritka kivételnek. Mondjuk a hentes is hasonló állatfajta, arról is jöhetne poszt. Ha már volt, szorri.

2010.01.19. 16:21:14

Nekem az Aldi a legalja, utána a Penny, a Lidl, oda már a normális emberek járnak, de a Real, meg az EDEKA is megfizethető még,

REWE - ha nagyon muszáj, TEGUT megfizethetetlen.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.01.19. 16:23:05

A piacon minden mézédes, friss, aznapi, a zöldséges azt reggelizte, tegnap abból fözött bablevest, de az asszony ma is aszt fööz mert olyan finom volt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.01.19. 16:25:07

komolyan, hirdessük már ki, hogy el Topo lett az arany farmermellény győztese, akkor talán visszavesz a szándékos hülyeségekből vagy cukkolásból, mert ez most már tényleg idegesítő. Azért, mert 14 embernek 4 kiló szart kell főzni, viszonylag csekély ésszel is felérhető, hogy egynek meg elég a 3 szem krumpli. Ha meg te szeretnél 3 héten át minden nap mondjuk paprikáskrumplit enni, akkor hadd ne azt nevezzük már hülyének, aki nem akar.

vincere 2010.01.19. 16:43:56

@moli: wow, na most lebuktam... ezek szerint érzékletesen és hitelesen írtam le a zöldségeseket :-)
most máshol élek, itt a szupermarketben veszem a zöldeket, de mikor karácsonykor hazamentem, nosztalgiából bementem a picibe :-)

cd-r 2010.01.19. 17:02:50

@Wannabe: aha, szóval a lidlbe nemcsak a pénzesek, de ezen felül még azok járnak, akik "okosak". hmmm, minden nap tanulok valami újat. :D amúgy csak halkan tenném hozzá, hogy a lidlben gyakorlatilag semmi nem olcsóbb, mint mondjuk egy spurban vagy tecsóban, vagy bármelyik más üzletláncban. ezek ha megfigyeled mind úgy működnek, hogy A termék olcsóbb picit, de B annyival drágább, mint máshol. szóval olcsóbban nem jössz ki sehogy sem, hacsak nem mész be tejért tescóba mert ott egy tizessel rövidebb, kenyérért meg máshová.

GAbica 2010.01.19. 17:10:45

@cd-r: Véleményem szerint lehet, hogy a Lidl nem olcsóbb, mint a tecsó, vagy az ócska, de viszont amit itt veszek, abban biztos lehetek, hogy az jó lesz. Ezzel együtt az árai sem szálltak el.
De senki sem kötelez egyik áruházra sem, mindenki oda jár, ami neki jó. A tesóm például munkaidőben a Rothschildba, mert a főnökének csak az ott vásárolt árú az elfogadható minőségű. Legyen az akár egy mindenhol kapható pl. túró rudi, mert a bolt nevét meg kell fizetni. Ez is egyfajta hozzáállás :D

cd-r 2010.01.19. 17:12:29

@Gabica [almighty]: nem, az konkrétan menjen a gecibe. de csak azért, mert nekem nincs pénzem és leirigylem róla a jólfésült ruháit, meg a basznivaló szemüveges titkárnőforma feleségét. (nyugi, vicc)

cd-r 2010.01.19. 17:14:45

@Gabica [almighty]: jóhát, mondjuk én spec azért nem csinálok morális kérdést abból, hogy hol vegyem meg a napi kajámat. de elhiszem, hogy ez sokaknak nem mindegy.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.01.19. 17:27:03

@cd-r: én sem, de hát ha emlékszel a svábos posztra, majd mindenki svábnak vallotta magát, szóval ezek után ezen a kényszeres filléreskedésen nincs mit csodálkozni (és itt nem arról van szó, hogy megnézem, hol veszem a TV-t, hanem hogy darabja 23 vagy 22 forintért veszek 3 zsemlét):)

2010.01.19. 17:27:51

"akkor így ötszázmillió forint lesz a vége"

Ez irl is megvan, az egyik metróállomás aluljárójában van egy "pszeudó non stop" vegyesbolt, ott szokta az egyik férfi eladó rendszeresen elsütni ezt a poént a közeli irodaházból betérő multikultis cicáknak. Máshol még nem találkoztam ezzel a szöveggel, nem tudom, mennyire elterjedt.

Olgicsq 2010.01.19. 17:42:41

@tff: Dozsa: :) Mindenki ismeri a kornyeken

almeer 2010.01.19. 17:48:19

Olga felsorolásából kimaradt

A RAFINÁLT VÉNASSZONY

Általában 70-80 év közötti töpörödött, aszott fejű nénike, lehetőleg falusias öltözetben (village style). Maga elé tett áruja mindössze 3 fokhagyma, 10 tojás (véletlenül éppen mindig 10), 2 csokor erős paprika, 2 üveg meghatározhatatlan színű szörp ("házi csipke"), 3 üveg befőtt (szigorúan celofánnal legumizva), egyéb zölsdégek. Hogy kevés árut pakol ki, azzal két célja van: 1. lássák, hogy milyen kapós a terméke, mert már alig van, 2. "lelkecském vegyen már belőle, mert csak ennyi van, ne üljek még itt". Érdekes módon 10 perc múlva megint ugyanannyi az áru nála. A tejfölt ("házi") mesterien hígitja, majd liszttel sűríti. A tojás lehetőleg tyúkszaros legyen, mert az az igazi. Természetesen a legfonnyadtabb zöldségért is másfélszer annyit kér, mint bárki, mert ugye az az ő kis veteményesében termett.

suo tempore 2010.01.19. 18:02:13

nem engedi megfogni az árut, persze előre a szépeket rakja, ha kérsz belőle a kupac másik oldaláról szedi a satnyát, az agya pc, a mérleg még leng, már vágja rá az árat

na, ezért nem vásároltam már évek óta piacon

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.01.19. 18:07:26

A zölcségesnél mindig van a pult mögött egy arc , akiröl nem lehet tudni hogy ki az, de kurvasokat ott lebzsel, láthatóan span bizalmas viszonyban van a zöldségessel, ha arra jársz tuti hogy vagy ott van már, vagy utánad érkezik, akiröl kiderül a végén hogy ö a szemközti trafikos vagy ujságárus vagy taxis vagy akárki, olyan exiztencia aki az autós hifitöl kezdve az amwéjen át mindent szerez, hoz, behoz, elintéz, megold.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.19. 18:34:27

@almeer: :), igen ők azok, akik a "Tessék aranyos!"-sal és 2 db fokhagymával keltik a lelkiismeret furdalást az arra járókban.

A "Telepi Zsoltik" egyébként 6 általánosuk ellenére profi fejszámolók - amikor még voltak 1 és 2 forintosok, a nem patikai mérleg alapján is rávágták, hogy 673 lesz!

nyílméregbéka 2010.01.19. 18:37:40

Nemigen járok piacra (na jó: ritkán). A házunk talpában van egy remek zöldséges, egyik felsorolt típusba sem tartozó, igazi kedves zöldséges csajokkal. Gyakran veszek náluk 3 szem krumplit, nyers evésre, amikor még finom friss rózsaszín a krumpli... még egyszer sem kaptam megjegyzést, de azért piacon vagy idegen helyen nem mernék 3 darabot venni.
A "törzs" közértemben pedig mindig 20 dkg sonkát kérek, ha valójáan 25-re vágyom ;-D (és mindig meglesz a 25!)

Styxx 2010.01.19. 19:24:29

@almeer:
Aaa, tényleg ez kimaradt. Engem eg ykis horvát szigeten b@szott át egy. Olyan görbe volt a háta, hogy még az Andrássy úti román koldus üzemeltetők is felvételiztetés nélkül kiadták volna neki a licencet.

B+, olyan ecettől is savanyúbb ihatatlan házibort vetem tőle, hogy még főzésre se mertem használni, pedig én aztán minden sz@rt képes vagyok meginni, ha már pénzt adtam érte.

@misbelief:Ja, és ezek a telepi Zsoltik gyakran fasszerul el is gépezik a mardzsint a cseresznye tőzsdén. Numizmatikusok a négyzeten, az érnék világa élteti őket:-)

cd-r 2010.01.19. 19:39:06

nekem is lenne egy kínzó kérdésem : mi a tököm az a VIZES ZSEMLE? az ok hogy a sima zsemle, dehát basszák meg, egy csepp víz nincs rajta :D

Styxx 2010.01.19. 19:43:46

@cd-r:
Benne van. Nem tej, meg ilyen flancos dolog. Víz, liszt, E-vitaminok (E-201-től E-239-ig) és így az előállítási költsége a tesco gazdaságos sütödében 49 fillér.

Hzsozsó 2010.01.19. 19:57:16

sajti lángit enni, bari sörit inni rá a pavcsi soron, aztán töki vaki, ááá, de király. Kölökkoromban dolgoztam piacon, ruhás standon, isteni volt. A legszebb díszállatok jöttek, kolbizsírtól vagy lángostól csöpögő kézzel fogták meg a világos cuccokat, hogy: a. mijjjjjen árus e? b. hogyé aggya eztet. Aztán ha szóvá tetted a foltot, még neki állt feljebb, hogy tellik magiknak rá. A legfrankóbb egy nénike volt, aki egy 60 Ft-os zokniból akart alkudni, hogy csak a papának lesz a koporsóba. Bár ezen akkor nem röhögtem

2010.01.19. 20:30:21

@Olgicsq:

Azaz, késő harmincas figura, szemüvegben és klasszikus könyvséróban nyomja. :) Mondjuk én nem sűrűn járok oda, de többször volt, hogy a tömény zöldségszag mellé még parfümös indiai füstölőt is égetett a boltban, szóval vannak érdekes dolgai, de amúgy nagyon rendesnek tűnt.

2010.01.19. 20:32:34

@cd-r:

Régies elnevezés, mert akkor még sokkal gyakoribb volt mellette a császárzsemle, és meg kellett tőle különböztetni.

2010.01.19. 20:34:35

@Styxx:

"Cseresznye tőzsde", basszus. :D Remélem, Nyelvész Józsi is figyelt...

vincere 2010.01.19. 20:49:26

@tff: én nem vágom, de remélem, szlengen majd jól megmegyarázzák :-)

2010.01.19. 20:54:40

@vincere:

Gondolom, a klasszikus gyümölcsös nyerőgép, ahol kitüntetett szerepe van a cseresznyék kipörgetésének.

Mitya Ivanov 2010.01.19. 21:29:42

@Gabica [almighty]:
igazából a magvaváló és a magbaváló külön dolog. Magvaváló az, amelyiknél a gyümölcshús elválik a magtól. a Magbaváló pedig az, amelyiknél maga a mag válik ketté és látható lesz az a rész, amiből kijön a csíra. A korai őszibarack egyes fajtái szoktak ilyenek lenni.
ezekután megint nem tudom, hogy a piacon mit hivnak magv(b)aválónak

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.19. 22:11:34

A kisvárosi kereskedő (csupa nagybetűvel). legalább 3-4 pultnyi helyen árul, saját, a fedett csarnokon belül is lefedett standon. A jókor érkező őstermelőktől megvásárolt cuccot a termeló sarokputja (nagy kincs!) mellett adja, 25 apró százalékocskával gyorsabban. A többség inkább kereskedő Lacinál vásárol, hiszen a paraszt úgyis a pennyből/ tescoból/lidlből veszi. Ha Lacinak nagyon lefogy a cucc, bármelyik paraszt vigyorogva segíti ki.

Anyám nagy válagató-nyomogató.
Anyuci: tessék mondani, friss ez a saláta, mert a múltkori olyan furcsa volt. jó zsengének nézett ki így elsőre, de mégis, alig volt levele. A kislányom azt mondta, magba szaladt. nem tudom, maga szerint lehet-e ez. A kislányom néha árult a kis barátnőjével a kinti piacon virágot is meg....
Laci: Kezicsókolom! Ez, kérem, teljesen friss. nem is mernék más árulni. itt van a tesco/lidl/aldi/penny. ha valakinek nem tetszik az árum, egyből rohan oda. nem tehetem meg, hofy
Anyám ( a salátát nyomorgatva): A tojás, amit múltkor vittem. na, az nem a magáé volt. Nem olyan kör alakú, hanem hosszúkás volt rajta a pecsét, meg fölverni sem lehetett. Még a lány sem bírta, pedig géppel is próbálta...
Én: ne nyomkodd már! Akarunk valamit? Adjon egy zacskót, válagatok parit.
Laci: nagyon finom, magyar paradicsomom van.
Én: Mérje le ezt, ha jó, viszünk egy ládával. Anyu! kell az a sza, izé. Veszel még valamit?
Anyuci: Most látom ( nem, szétnyomod) a lecsópaprikát! Adjon egy, nem is két kilót.
stb, akár 32 percen át

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.01.20. 06:22:10

Szerintem egy jó zöldséges ugyanolyan bizalmi pozíciót tölt be, mint a nőgyógyász vagy a fogorvos.A posztban vázolt típusok elég taszítóak...
Piacra tavasz végétől ősz végéig járok, amikor már/még van hazai termény, kb 20 éve ugyanazoknál a parasztoknál vásárolok, tényleg ismerem őket, nemcsak megbízható minőségű saját zöldséget/gyümölcsöt árulnak, hanem jó fejek is. Egyik se hasonlít a posztban leírtakhoz - persze van olyan is, de az kerülendő. :-) Egy tapló kofa van, akit ki nem állhatok, ő az udvarlós fajta, de mit lehet tenni, neki van a Dunántúlon a legfinomabb spenótja! Inkább tűr az ember. :-)
Amúgy a piacunk fele egy zöldséges-maffia kezében van, egy Arafat nevű ürge a feje (tényleg úgy néz ki, leszámítva a kendőt), na ennek vannak (szerintem) rabszolgái, akik szegény öregasszonynak álcázva árulnak a standokon, lehetőleg a legcsúnyább holmit teszik elé, mégis eladja a sajnálat miatt.. Szóval a gyakorlatlan piacjárót könnyű megtéveszteni. :-)
Az első férjem anyja a piacunkon vécésnéni (nyugdíjkiegészítés 70 felett...), úgyhogy alkalmasint ingyen pisilhetnék. :-)

Nyúlcipó 2010.01.20. 07:48:26

Na, letépjem a répa szárát vagy vannak otthon nyulak?

Nyúlcipó 2010.01.20. 07:57:26

A régi lakásunknál egy idősödő hölgy volt a zöldséges. Bármit vettem megkérdezte: Mit főzöl aranyapám?
Persze én akkor is halászlét mondtam, ha történetesen karfiolt vettem. :D

Nyúlcipó 2010.01.20. 08:04:02

@almeer: na nálunk van egy ilyen banya. a cuccot KIMOSOTT nejlonzacsiba pakolja. :)

Mitya Ivanov 2010.01.20. 08:22:47

@Ormótlan:
hamár itt tartunk, nem volt rossz a régebben házi füstölt cuccokat áruló bácsi sem, akinek hosszú körme volt, és egy kiló kosz volt alatta, egyenként.

cd-r 2010.01.20. 10:27:50

@Nyúlcipó: valami gondod van a recycling-gal? :D

Nyúlcipó 2010.01.20. 10:54:11

@cd-r: hát elég bizarrul néz ki
mindkettő :D

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.01.20. 11:32:18

@Mitya Ivanov: Húsneműt csak ellenőrzött helyről (apósom élelmiszer-higiénikus állatorvos) veszek, a sárgarépa hámozható, de a hús... Biztos a gyári is ilyen, csak azon van lila pecsét. :-)
Viszont van olyan isteni házi kecskesajt, nyaaaammm, aminél nincs finomabb kaja (grillezve), no és kb fele áron van, mintha boltban venném (hja, a termelő árulja)...
Gyerekkoromban budapesti öreganyámmal sokat jártunk vagy a Retek utcai piacra, vagy néha a Nagycsarnokba, amit én pár éves fejjel egy óriási palotának láttam. Lehangoló volt jó 25-30 évvel később újra elmenni és megnézni, hogy milyen egy mocskos izé is igazából.

nyílméregbéka 2010.01.20. 11:33:51

@Fée Verte: úgy nézem, a Te anyád az én anyám!!
Tesóm-e vagy? :-D

sztrugackij 2010.01.24. 22:08:09

leghülyébb kérdések zöldségboltban(tényleg megtörtént):
Második helyezés:
Vevő:Ezeket a gyümölcsöket ugye hozzák valahonnan?
Eladó:(megtörten hajtja le a fejét)
Első helyezett
vevő:(az őszibarackokat válogatva):" ezek még fóliásak?"

uz 2011.06.16. 15:47:19

Mennyi hülye van a Bosnyákon is...
süti beállítások módosítása