Talán gyorsabban közöltem a Facebookon, mint kellett volna (hiszen a poszt már a fejemben volt), de legalább kiderült: jó sokan gondoljuk ugyanígy - lesz is mit mesélni az unokáknak: volt egy 100+ lájkos posztom még 2014-ben!

A boros- és a kézművessör-forradalmak után újabb modoroskodás a láthatáron: a kisüzemi pörkölésű KÁVÉ. Tudjuk, hogy itt volt az mindig, de mibe, hogy 1-2 év múlva hatalmas, hipszteres kávészakértések, kitelepülések, fesztiválozások lesznek a fővárosban! És természetesen ehhez is a digitális újságírók fognak majd a legjobban érteni.

Józsikáékkal ráébredtünk, hogy már sokadszorra fedezünk fel valamit magunknak, amit már persze előttünk mások is felfedeztek, de a magukat  innovátornak gondoló hipszterek még hozzánk képest is 1-2 évvel lemaradnak. Nos, a kávémodoroskodással ugyanez történik. Ide a rozsdás bökőt, hogy alig pár év, és a most sütőtökös-zsályás-szagosmügés, felsőerjesztésű ale-eket kortyolgató vastagkeretes, borotválatlan szerencsétlenek hamarosan a különleges kávéra fognak áttérni, már csak az maradt.

A kávé! Na de milyen fokozatai vannak a kávékedvelőknek? Számtalan, hiszen a kávé egyidős az emberiséggel, akárcsak az egyiptomi gladiátorjátékok. És mind mennyire más.

• A nagyszülős: kotyogós. Rá esküszik ő, meg az unokák is. A legjobb (legerősebb, tehát a legjobb) kávét azzal lehet főzni! Fényét vesztett kávéfőzőt a gázlapra, ezermester-üzletekből évtizedek óta pótolt alkatrészekkel. Gondosan megtömött szűrő, kiskanállal lelapogatva. Ahogy felnyitod a lakkozott konyhaszekrény ajtaját, és kiáramlik az olcsó kávé meg a többéves kockacukor illata. Negyvenéves fém desszertesdobozok csodás bonbonképekkel, tele csalódást keltő hülyeségekkel: tű, cérna, gyűszű, tűpárna, gomb. Ahogy felemeled a szájával lefelé fordított, aranyozott, virágmintás porcelánpoharat, így kicsit még ragad az enyhén kristálycukros polchoz. Ők hétköznapokon üvegpohárból isszák vagy bögréből. Csészealj, csésze, apró mokkáskanál, büdös kockacukor. Akkurátusan főzi, az őrlemény gyengéd lenyomkodása után a szűrő pereméről is eltávolítja a szemcséket, még megég. A nyolcszögletű főző aljába vizet enged, ráhelyezi a filtert, gondosan rácsavarja a tetőt, aztán mehet a takarékra. Bevett mozdulatok, tanult-hallott bölcsességek, de persze elbassza. Esélyesen enyhén égett gumiszag, a kávét bugyogtatja még egy ideig, kicsit ráég az is. Megvárja, amíg még hallja a kotyogós-fortyogós hangot, és csak utána húzza le a tűzről, amikor már csak sziszeg. Jót akar: hozzáönt még egy kis tejet a jó hosszú Otthon kávéhoz, hogy semlegesítse a sok csersavat. A kellemes, otthonos érzéssel és kávéhiánnyal párosult emlékek megszépítik a kávé ízét is. Régen másképp ment: kevés kávé, némi zacc és kakaó, némi pótkávé. Amélie-s játékok: kávécsepegtetés a kockacukorra: nézni, hogy issza be fokozatosan. Hamm! Herseg a fogad alatt a mocskos kockacukor. 
• A kakilóember: sose szerette a kávét, de úgy tudja, a kávé felgyorsítja az anyagcserét, a metabolizmust - az ő kegyes gyomrának pedig pont ez hiányzik még. Úgyhogy nekiáll, hátha mégis megkedveli. Jöjjön, aminek jönnie kell: vízforraló, granulátum. Bele a bögrébe a neszepicsakávét, kevergeti, esetleg beül vele a klotyóra - durva esetben gyújt egyet mellé. Ha túl forró, felönti hideg vízzel kicsit. Persze utálja (nem csoda), de az eredmény meglesz: hatalmasakat szarik tőle. Olvasta, hogy a kávé egészségtelen persze, úgyhogy naponta legfeljebb kettőt iszik, mert azt is olvasta, hogy annyit még szabad. Megszokássá válik nála a kávézgatás: reggelente már nem jön a prát se nélküle, melóhelyen pedig elkezdi inni az ingyeneset az automatából (szakadós, átforrósodó szélű szar pohárból, undorító szagú, elillanó, tapadós, barna habbal), aztán esetleg átszokik valamelyik másik, ÉRTŐ kategóriába. Ha nem jön a gasztro-/ kávékólikus inger, iszik még egyet, majd bejön.
• A bécsi kávézós: Tudtad, hogy lehet jól keresni? Elmész a Gerbeaud-ba, rendelsz egy franciakrémest, beleszúrod a villát, megnyitsz egy doboz cigit, kicsit felhúzod a fóliát, és vársz a gazdag öregasszonyra. Haverom ismerősének 40 ezret fizetett az egyik csak azért, hogy meztelenül ugráljon az ágyán! Komolyra fordítva a szót: az osztrák dolgokkal általában az a helyzet, hogy mindenben kicsit (vagy sokkal) szarabbak, mint az igaziak, pl. a nagynémet vagy az olasz. A bécsi pörköléssel és a bécsi kávéval ugyanez a helyzet. Gondolj csak bele: gyengédebben pörkölni valamit úgy, hogy mindenféle tejtermékkel megbolondítsd: hát ez sajnos olyan, mint a fröccsnek vagy a főzésre való bor - csak itt a végeredmény is siralmas. Lefőzöd, majd zsíros állati váladékokat öntesz bele mindenféle formában, megcukrozod, hogy meg tudd inni. Nyam-nyam! Trécselsz, hörpölgeted, szakértesz. A pohár szélén meg a dekken erős színű öregasszony-rúzs, a nénin szőrme. Az, hogy a hamburgi pörkölés még szarabb, a bécsit nem menti fel. Melanzshoz-cigihez tökéletes, hát egészségetekre.
• A lakossági szakértő: Na ő már még tudatosabb, és sokkal többet tud meg ért, mint a többiek. Általában az a fajta, mint aki kólák között igényesen válogat, sörből csak a Carlsberget vagy a Heinekent hajlandó meginni, de leginkább az artwork miatt ízlik neki igazán, amit fogyaszt. Úgy gondolja, hogy a Segafredo meg a Lavazza az már a kávék csúcsa - sőt: képes nyaraláskor is órákig bóklászni, amíg nem talál olyan helyet, ahol csak Segafredót árulnak. A Perte vagy a Mokambo pl. nem jó neki. Beszerez valami jó drága presszógépet otthonra 100 ezer fölött (esetleg automatát), de azért árérzékeny: a bűvös 1000 forint fölött nem hajlandó fizetni egy 250 grammos csomagért. Általában öregfiú. Élvezi és érti a gépek mechanikáját, zsírt és vízkövet old, méricskél, karbantart, a vízre is odafigyel, esetleg csak egyfajta ásványvízzel dolgozik.
• Az eszpresszós: olaszkodás: múló divat, válasszatok új hobbit, és a spanyol az új olasz. Bár már senki nem akar Jesolóba menni nyaralni, de a kávé az marad. Milyen az olasz kávé? Mint az angol humor, amiről Galla Miklós is találóan megfogalmazta, hogy lehet Benny Hill vagy Peter Cook és Dudley Moore. Én olasz kávé alatt leginkább az olasz pörkölésű eszpresszót értem, hiszen a capuccino meg a többi majd a barbár kategória alatt kap szerepet. Az olaszkodó arc csak a ristrettót meg az espressót issza, lehetőleg duplán meg triplán - egymás után többször. Ő már barista, ez egy életérzés: a lemenő déli nap (il mezziogiorno) fénye, napi 10 kávé, laza életérzés, gondtalanság. Érti és érzi, hogy a robusta az nem feltétlenül rossz, SŐT! Crema nélkül a kávé egy undorító, romlott lötty. És csak a reklámban tudják átbaszni mindenféle neszkávés kotyvalékkal. Megalkotja a tökéletes kávét: a szépen lezárt csomagból (lehetőleg frissen darálva!) adagolja a 8 grammnyi őrleményt, majd 15-20 kilogrammos nyomással tamperol. Amit ezzel létrehozott, azt kávépogácsának van pofája nevezni. Élvezi ezek után, ahogy a 92 fokos víz átfolyik a POGÁCSÁN, számolja a másodperceket, nézi a krémességet, hatalmasakat élvez közben. Fényképez, forgatja, nézegeti, gyönyörködik benne. Aztán amikor kigyönyörködte magát művében, felhörpinti a duplát két másodperc alatt. Volt még régebben, amikor Giannit megkérdezték, hogy ha több napra el kellene mennie valahova, mi lenne az, amit magával vinne: ő a hajzselét és egy fogkefét mondott. Rossz válasz! Az eszpresszós olasz szar helyekre (pl. Anglia vagy Görögország), nyaralni is viszi magával a 15 báros gépet, és valami értékelhető, vákuumcsomagolt őrleményt, hogy túléljen. Ha mégsem, órákat gyalogol, naponta ötször, hogy megkapja a megszokott, elvárt minőséget. A wifi hiánya mára már nem is akkora gond nála.
• A barbár: számtalanféleképpen és könnyen lehet barbárrá válni: egész nemzetek-kontinensek barbárok, sorolni is fárasztó. Ő az, aki az eleve szar kávét némi hideg vízzel önti fel. Aki 3 az 1-bent iszik, aki sajnálja a plusz 500 forintot a jobb kávéra, amit aztán 3-4 hétig fog fogyasztani legalább, azt szépen felbontva, levegőztetve tárolva valahol a konyhaasztalon. Aki felforralja, nagy mennyiségben lefőzi, termoszban tárolja, újramelegíti, (előre!) cukrozza, tejezi. Kérdem én: ha nem szereti, akkor minek issza? Ja, kakilóember. Granulátumot, pótkávét: cikóriát-malátát, Inka kávét iszik, esetleg török-görög-szerb, cukorral karamellizált, szottyos-zaccos-édes izét. Ha már a sokat gyalázott Starbuck's: őt nem érdekli, hogy van ott fasza doppio, fasza alapanyagból - neki a sokunciás, mogyorós, kókuszos, alkarnyi kávéköltemények kellenek, hadd hörpölgesse az utcán, kartonfogantyúval.
• A kísérletezgető: neki semmi sem elég jó. Úgy érzi, kitanulta az eszpresszót, kiégett. Na meg túl sokan isszák. Új ingerekre vágyik, és ezt további különlegességekben készül kiélni: flat white, cold drip, french press, brikka, chemex - mindenféle, már-már Tutegál-alkimistákra jellemző közlekedőedények, online kutakodás, hőmérséklet- sav- és vízkeménység-elemzés. Végre rájön, hogy az előredarált kávé eredendően szar, úgyhogy kell egy daráló. A daráló a legfontosabb, és persze a kávészemek gondos tárolása. Fagyasztóban nem jó, talán hűtőben? A vákuum gyilkos, de azért levegő ne érje, ilyen egyirányas szelepekkel ellátott zacskókat szerez, amivel 50 grammos adagokban pakolgatja szét a babokat. Kurvára élvezi: elmászkál a forradalmian új, különleges kávézókba "a városban", összehaverkodik a tulajjal meg a baristával - érti a pörkölést (estetleg jómaga is megpróbálkozik vele, de letesz róla), azonnal kiérzi az afrikai kávék földes-ásványos aromáját, Etiópia eredetiségét, a guatemalai és Costa Rica-i latin testességét, de talán a laoszi és a jávai enyhén sós vonal a kedvence. Kóstolt már cibetmacska által feldolgozott Kopi Luwakot, bár valószínűleg átbaszták vele - és azóta is lelkiismeretfurdalása van, mert megtudta, hogy tartják ketrecekben a kis makimacskákat. Csak gépet, áramot nem akar látni. Karos- 15 báros lófaszjóskákra nincs szükség, hiszen a Jóisten ajándéka úgy lehet csak tökéletes, ahogy a Jóisten megteremtette a természetben: French presszel.
• Aki nagyon szeretné érteni a kávét: csak sajnos nem szereti, az a baj. De ott motoszkál benne, hogy ez csak nem olyan szar dolog, ha ennyire kezd kurrenssé válni a téma. Nem hagyja nyugodni. A sörben meg a kávéban is az zavarta mindig, hogy keserű, no meg üldözi még a fröccsöntött kancsókból kitöltött tejeskávé emléke az iskolai menzán reggelente, kristálycukros brióssal. Nem adja fel. Tippeket kér, kutakodik, olvas, lemegy, lejár, beszélget. Nagyon szeretné megszeretni, de sose fogja. Addig is azért szakért, mint a focit (főleg a magyar focit) gyűlölő, a VB-n hirtelen értővé és követővé váló kis csicskák. Hiszen egy dolog a legrosszabb a világon: lemaradni!