Kávémodor

2014/06/21. - írta: Modor Tibi


Talán gyorsabban közöltem a Facebookon, mint kellett volna (hiszen a poszt már a fejemben volt), de legalább kiderült: jó sokan gondoljuk ugyanígy - lesz is mit mesélni az unokáknak: volt egy 100+ lájkos posztom még 2014-ben!

A boros- és a kézművessör-forradalmak után újabb modoroskodás a láthatáron: a kisüzemi pörkölésű KÁVÉ. Tudjuk, hogy itt volt az mindig, de mibe, hogy 1-2 év múlva hatalmas, hipszteres kávészakértések, kitelepülések, fesztiválozások lesznek a fővárosban! És természetesen ehhez is a digitális újságírók fognak majd a legjobban érteni.

Józsikáékkal ráébredtünk, hogy már sokadszorra fedezünk fel valamit magunknak, amit már persze előttünk mások is felfedeztek, de a magukat  innovátornak gondoló hipszterek még hozzánk képest is 1-2 évvel lemaradnak. Nos, a kávémodoroskodással ugyanez történik. Ide a rozsdás bökőt, hogy alig pár év, és a most sütőtökös-zsályás-szagosmügés, felsőerjesztésű ale-eket kortyolgató vastagkeretes, borotválatlan szerencsétlenek hamarosan a különleges kávéra fognak áttérni, már csak az maradt.

kavecska.jpg

A kávé! Na de milyen fokozatai vannak a kávékedvelőknek? Számtalan, hiszen a kávé egyidős az emberiséggel, akárcsak az egyiptomi gladiátorjátékok. És mind mennyire más.

  • A nagyszülős: kotyogós. Rá esküszik ő, meg az unokák is. A legjobb (legerősebb, tehát a legjobb) kávét azzal lehet főzni! Fényét vesztett kávéfőzőt a gázlapra, ezermester-üzletekből évtizedek óta pótolt alkatrészekkel. Gondosan megtömött szűrő, kiskanállal lelapogatva. Ahogy felnyitod a lakkozott konyhaszekrény ajtaját, és kiáramlik az olcsó kávé meg a többéves kockacukor illata. Negyvenéves fém desszertesdobozok csodás bonbonképekkel, tele csalódást keltő hülyeségekkel: tű, cérna, gyűszű, tűpárna, gomb. Ahogy felemeled a szájával lefelé fordított, aranyozott, virágmintás porcelánpoharat, így kicsit még ragad az enyhén kristálycukros polchoz. Ők hétköznapokon üvegpohárból isszák vagy bögréből. Csészealj, csésze, apró mokkáskanál, büdös kockacukor. Akkurátusan főzi, az őrlemény gyengéd lenyomkodása után a szűrő pereméről is eltávolítja a szemcséket, még megég. A nyolcszögletű főző aljába vizet enged, ráhelyezi a filtert, gondosan rácsavarja a tetőt, aztán mehet a takarékra. Bevett mozdulatok, tanult-hallott bölcsességek, de persze elbassza. Esélyesen enyhén égett gumiszag, a kávét bugyogtatja még egy ideig, kicsit ráég az is. Megvárja, amíg még hallja a kotyogós-fortyogós hangot, és csak utána húzza le a tűzről, amikor már csak sziszeg. Jót akar: hozzáönt még egy kis tejet a jó hosszú Otthon kávéhoz, hogy semlegesítse a sok csersavat. A kellemes, otthonos érzéssel és kávéhiánnyal párosult emlékek megszépítik a kávé ízét is. Régen másképp ment: kevés kávé, némi zacc és kakaó, némi pótkávé. Amélie-s játékok: kávécsepegtetés a kockacukorra: nézni, hogy issza be fokozatosan. Hamm! Herseg a fogad alatt a mocskos kockacukor. 
  • A kakilóember: sose szerette a kávét, de úgy tudja, a kávé felgyorsítja az anyagcserét, a metabolizmust - az ő kegyes gyomrának pedig pont ez hiányzik még. Úgyhogy nekiáll, hátha mégis megkedveli. Jöjjön, aminek jönnie kell: vízforraló, granulátum. Bele a bögrébe a neszepicsakávét, kevergeti, esetleg beül vele a klotyóra - durva esetben gyújt egyet mellé. Ha túl forró, felönti hideg vízzel kicsit. Persze utálja (nem csoda), de az eredmény meglesz: hatalmasakat szarik tőle. Olvasta, hogy a kávé egészségtelen persze, úgyhogy naponta legfeljebb kettőt iszik, mert azt is olvasta, hogy annyit még szabad. Megszokássá válik nála a kávézgatás: reggelente már nem jön a prát se nélküle, melóhelyen pedig elkezdi inni az ingyeneset az automatából (szakadós, átforrósodó szélű szar pohárból, undorító szagú, elillanó, tapadós, barna habbal), aztán esetleg átszokik valamelyik másik, ÉRTŐ kategóriába. Ha nem jön a gasztro-/ kávékólikus inger, iszik még egyet, majd bejön.
  • A bécsi kávézós: Tudtad, hogy lehet jól keresni? Elmész a Gerbeaud-ba, rendelsz egy franciakrémest, beleszúrod a villát, megnyitsz egy doboz cigit, kicsit felhúzod a fóliát, és vársz a gazdag öregasszonyra. Haverom ismerősének 40 ezret fizetett az egyik csak azért, hogy meztelenül ugráljon az ágyán! Komolyra fordítva a szót: az osztrák dolgokkal általában az a helyzet, hogy mindenben kicsit (vagy sokkal) szarabbak, mint az igaziak, pl. a nagynémet vagy az olasz. A bécsi pörköléssel és a bécsi kávéval ugyanez a helyzet. Gondolj csak bele: gyengédebben pörkölni valamit úgy, hogy mindenféle tejtermékkel megbolondítsd: hát ez sajnos olyan, mint a fröccsnek vagy a főzésre való bor - csak itt a végeredmény is siralmas. Lefőzöd, majd zsíros állati váladékokat öntesz bele mindenféle formában, megcukrozod, hogy meg tudd inni. Nyam-nyam! Trécselsz, hörpölgeted, szakértesz. A pohár szélén meg a dekken erős színű öregasszony-rúzs, a nénin szőrme. Az, hogy a hamburgi pörkölés még szarabb, a bécsit nem menti fel. Melanzshoz-cigihez tökéletes, hát egészségetekre.
  • A lakossági szakértő: Na ő már még tudatosabb, és sokkal többet tud meg ért, mint a többiek. Általában az a fajta, mint aki kólák között igényesen válogat, sörből csak a Carlsberget vagy a Heinekent hajlandó meginni, de leginkább az artwork miatt ízlik neki igazán, amit fogyaszt. Úgy gondolja, hogy a Segafredo meg a Lavazza az már a kávék csúcsa - sőt: képes nyaraláskor is órákig bóklászni, amíg nem talál olyan helyet, ahol csak Segafredót árulnak. A Perte vagy a Mokambo pl. nem jó neki. Beszerez valami jó drága presszógépet otthonra 100 ezer fölött (esetleg automatát), de azért árérzékeny: a bűvös 1000 forint fölött nem hajlandó fizetni egy 250 grammos csomagért. Általában öregfiú. Élvezi és érti a gépek mechanikáját, zsírt és vízkövet old, méricskél, karbantart, a vízre is odafigyel, esetleg csak egyfajta ásványvízzel dolgozik.
  • Az eszpresszós: olaszkodás: múló divat, válasszatok új hobbit, és a spanyol az új olasz. Bár már senki nem akar Jesolóba menni nyaralni, de a kávé az marad. Milyen az olasz kávé? Mint az angol humor, amiről Galla Miklós is találóan megfogalmazta, hogy lehet Benny Hill vagy Peter Cook és Dudley Moore. Én olasz kávé alatt leginkább az olasz pörkölésű eszpresszót értem, hiszen a capuccino meg a többi majd a barbár kategória alatt kap szerepet. Az olaszkodó arc csak a ristrettót meg az espressót issza, lehetőleg duplán meg triplán - egymás után többször. Ő már barista, ez egy életérzés: a lemenő déli nap (il mezziogiorno) fénye, napi 10 kávé, laza életérzés, gondtalanság. Érti és érzi, hogy a robusta az nem feltétlenül rossz, SŐT! Crema nélkül a kávé egy undorító, romlott lötty. És csak a reklámban tudják átbaszni mindenféle neszkávés kotyvalékkal. Megalkotja a tökéletes kávét: a szépen lezárt csomagból (lehetőleg frissen darálva!) adagolja a 8 grammnyi őrleményt, majd 15-20 kilogrammos nyomással tamperol. Amit ezzel létrehozott, azt kávépogácsának van pofája nevezni. Élvezi ezek után, ahogy a 92 fokos víz átfolyik a POGÁCSÁN, számolja a másodperceket, nézi a krémességet, hatalmasakat élvez közben. Fényképez, forgatja, nézegeti, gyönyörködik benne. Aztán amikor kigyönyörködte magát művében, felhörpinti a duplát két másodperc alatt. Volt még régebben, amikor Giannit megkérdezték, hogy ha több napra el kellene mennie valahova, mi lenne az, amit magával vinne: ő a hajzselét és egy fogkefét mondott. Rossz válasz! Az eszpresszós olasz szar helyekre (pl. Anglia vagy Görögország), nyaralni is viszi magával a 15 báros gépet, és valami értékelhető, vákuumcsomagolt őrleményt, hogy túléljen. Ha mégsem, órákat gyalogol, naponta ötször, hogy megkapja a megszokott, elvárt minőséget. A wifi hiánya mára már nem is akkora gond nála.
  • A barbár: számtalanféleképpen és könnyen lehet barbárrá válni: egész nemzetek-kontinensek barbárok, sorolni is fárasztó. Ő az, aki az eleve szar kávét némi hideg vízzel önti fel. Aki 3 az 1-bent iszik, aki sajnálja a plusz 500 forintot a jobb kávéra, amit aztán 3-4 hétig fog fogyasztani legalább, azt szépen felbontva, levegőztetve tárolva valahol a konyhaasztalon. Aki felforralja, nagy mennyiségben lefőzi, termoszban tárolja, újramelegíti, (előre!) cukrozza, tejezi. Kérdem én: ha nem szereti, akkor minek issza? Ja, kakilóember. Granulátumot, pótkávét: cikóriát-malátát, Inka kávét iszik, esetleg török-görög-szerb, cukorral karamellizált, szottyos-zaccos-édes izét. Ha már a sokat gyalázott Starbuck's: őt nem érdekli, hogy van ott fasza doppio, fasza alapanyagból - neki a sokunciás, mogyorós, kókuszos, alkarnyi kávéköltemények kellenek, hadd hörpölgesse az utcán, kartonfogantyúval.
  • A kísérletezgető: neki semmi sem elég jó. Úgy érzi, kitanulta az eszpresszót, kiégett. Na meg túl sokan isszák. Új ingerekre vágyik, és ezt további különlegességekben készül kiélni: flat white, cold drip, french press, brikka, chemex - mindenféle, már-már Tutegál-alkimistákra jellemző közlekedőedények, online kutakodás, hőmérséklet- sav- és vízkeménység-elemzés. Végre rájön, hogy az előredarált kávé eredendően szar, úgyhogy kell egy daráló. A daráló a legfontosabb, és persze a kávészemek gondos tárolása. Fagyasztóban nem jó, talán hűtőben? A vákuum gyilkos, de azért levegő ne érje, ilyen egyirányas szelepekkel ellátott zacskókat szerez, amivel 50 grammos adagokban pakolgatja szét a babokat. Kurvára élvezi: elmászkál a forradalmian új, különleges kávézókba "a városban", összehaverkodik a tulajjal meg a baristával - érti a pörkölést (estetleg jómaga is megpróbálkozik vele, de letesz róla), azonnal kiérzi az afrikai kávék földes-ásványos aromáját, Etiópia eredetiségét, a guatemalai és Costa Rica-i latin testességét, de talán a laoszi és a jávai enyhén sós vonal a kedvence. Kóstolt már cibetmacska által feldolgozott Kopi Luwakot, bár valószínűleg átbaszták vele - és azóta is lelkiismeretfurdalása van, mert megtudta, hogy tartják ketrecekben a kis makimacskákat. Csak gépet, áramot nem akar látni. Karos- 15 báros lófaszjóskákra nincs szükség, hiszen a Jóisten ajándéka úgy lehet csak tökéletes, ahogy a Jóisten megteremtette a természetben: French presszel.
  • Aki nagyon szeretné érteni a kávét: csak sajnos nem szereti, az a baj. De ott motoszkál benne, hogy ez csak nem olyan szar dolog, ha ennyire kezd kurrenssé válni a téma. Nem hagyja nyugodni. A sörben meg a kávéban is az zavarta mindig, hogy keserű, no meg üldözi még a fröccsöntött kancsókból kitöltött tejeskávé emléke az iskolai menzán reggelente, kristálycukros brióssal. Nem adja fel. Tippeket kér, kutakodik, olvas, lemegy, lejár, beszélget. Nagyon szeretné megszeretni, de sose fogja. Addig is azért szakért, mint a focit (főleg a magyar focit) gyűlölő, a VB-n hirtelen értővé és követővé váló kis csicskák. Hiszen egy dolog a legrosszabb a világon: lemaradni!
40 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atlétás Bandi · http://azelott.blog.hu/ 2014.06.21. 22:23:13

Hörpintek is egy presszaút, még csak 10 óra van úgyis!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.06.21. 22:48:13

és aki koffeinMENTESET iszik? az a legdurvább.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.21. 22:48:21

a kávéutáló: az, aki még a szagát sem állja, és a kesernyés ízétől is felfordul a gyomra. ő a teára esküszik, mert abban a tein (nem a koffein) tovább tart, és nem dehidratál annyira, mint a k.v.
teából aztán annyit iszik, és olyan sznobériával, hogy negyven éves korára a belében a bélbolyhok csak múlt időben léteznek.

Trónkövetelő 2014.06.21. 23:22:10

Ó, a fröccsöntött kancsóból kiöntött menzai tejeskávé... Mekkorákat fostam tőle kiskoromban :)

Taknyosvarju 2014.06.22. 02:10:29

a froccsontott kancsobol menza tejeskave, hejj, megvan a szaga, a hideg raz ki tole meg ma is, de a brios, az kiralysag volt

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2014.06.22. 02:10:34

Magyar ember a napot egy deci pálinkával kezdi. (Szabolcs és BAZ megyeiek keverttel.)

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.06.22. 09:33:09

Gyönyörű utolsó mondat! Lattemakkiátó háromszázéves meisseni porcelánból, eltartott kisujjal, Klarisszima mia!
Mi van a menő "én elsősorban az élvezeti élményéért fogyasztom, és készítem a kávét másoknak" baristafiúkkal, akik szivecskét rajzolnak a jócsajoknak/pasiknak a tejhabba?

2014.06.22. 10:09:38

Tibi, Tibi, a kapszulást hogyan felejthetted ki? Nespresso vagy Illy? Melyik a jobb? Ááá, ilyen gagyi lidis gépet meg se nézz, kiló alatt nincs normális.
Vendégeknek kiskosárban behozza a _szivárvány minden színében tündöklő_ kapszulákat. Milyet szeretnél? Ez a fekete brazil, extra erős, ez a kék kolumbiai, a sárga az egy speciális hosszú pörkölésű afrikai...

Baszakodás a tejhabosítóval. Szörcsögés, fújtatás, fröcsköl mindenfelé, három adag után a gép, konyhapult és fél méteres körzetben minden úgy néz ki, mint Peter North partnere a végkifejlet után.
Á, szar ez, harmnicért már néztem is egy külön habosítót, majd azzal készítjük. Sajnos ezek a mostani tejek már nem jók, nem elég zsírosak. Majd a piacról házi tejet hozunk.

Cave Nick 2014.06.22. 10:22:41

Emberek, akik kávé helyett koffeintablettát szednek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.06.22. 10:28:57

@Brother Love: Igen, eszemben volt, de elfelejtettem.

A kapszulás arcok akár barbárok is lehetnének, ha nem lenne alapból elég jó anyag ezekben a gyilkos hengerekben. Földanya nem köszöni meg, de rászoktatásnak jók.

És hát ahhoz azért külön művészet kell, hogy 4 grammból jó kávét csinálj, ezekkel meg simán megy :D

sdani 2014.06.22. 19:11:04

Azt sajnálom, hogy az amerikai híg barna hányás csak implicite van megemlítve.

gusson 2014.06.22. 19:11:13

A mosogatószeres vizet sosem látott fröccsöntött kancsóból öntött tök egyforma barnás lé, ami H-Sz-P tea, K-Cs-Szo kávé, legyen az étkezde a BM-HÖR vagy MN bármelyik laktanyájában.

Trónkövetelő 2014.06.22. 19:11:15

@Taknyosvarju:
Szomorú gyerekkorom volt, a Fillér utcai általános iskolában a tejeskávéhoz NEM VOLT briós!!!!
Biztos azért, hogy az elkényeztetett budai úrigyerekek is megtanulják, milyen kemény az élet.

Mukkancs 2014.06.22. 20:51:33

erről a cikkről A sólyom végveszélyben jut eszembe, amikor Ewan Mcgregor egész film alatt a kávéval van elfoglalva...:) "Én kávét főztem Irakban bazdmeg! Kávét főztem Panamában, míg mindenki más küzdött hogy Ranger lehessen.."

Trónkövetelő 2014.06.23. 06:43:26

A nagyszülős résznél tényleg jellemző a különböző süteményes fémdoboz, amiben még véletlenül sem süti van, hanem valami lehangoló dolog, vagy méginkább tök üresek, de a nagyszüleink ilyen szép fémtárgyat nem dobnak ki. Eredetük többnyire valamilyen _nyugaton_élő_ családtagra vezethető vissza, akik valamikor régen a levetett lévisz cuccok mellett ilyenekkel szúrták ki üveggyöngyök gyanánt a szegény bennszülött rokonok szemét, ráadásul mikróba sem lehet őket tenni.
- De Mama, minek van itt ez a 15 darab német gyümölcskenyeres fémdoboz, ebből 3 varrósdoboz, a többi üres.
- Ki ne dobd, a Gyurikáék hozták '86-ban münkenből!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.23. 09:15:39

@Trónkövetelő: Dán kekszes doboz. Megkérdeztem hogy milyen volt benne a süti és a felnőttek (fölnőttek!) fitymálóan csak annyit mondtak, hogy ugyan már, biztos jó drága volt, egyed ezt a hókiflit, Margit néni sütött eleget.

Cave Nick 2014.06.23. 09:15:41

@Trónkövetelő: Kerek alakú, dán teasüteményes fémdoboz, tipikus, én is gyűjtöm. Egyszer valaki megírhatná az ún. gyűjtögető vagy más néven felhalmozót is, ráadásul annak is több fajtája van. Pl. a háborút átélt generáció ugye szó szerint _semmit_ nem dob ki.

hszs 2014.06.23. 17:04:24

@Modor Tibi: Bizony-bizony, igazad van, én kapszulás géppel modoroskodom, mégsem vagyok barbár, ellenben valóban egész jó "lötty" jön ki belőle, sokféle.

Mivel nem sok kávét iszom, nekem pont jó a drága kapszula ellenére az egyszerűség, variánsok és a kapott minőség miatt.

A kapszulás-modoroskodók tovább sorolhatóak alcsoportokba (ezekbe nem vagyok besorolható):
- "eredeti kapszulák megfizetése helyett coffee duck-ot használó, az ideális mennyiség és töméserősség belövéséig 1-10 csomag kávét eltékozló" csoport
- Clooney-kávé vs. Illy örökérvényű minőségi háborút szitók

2014.06.23. 17:04:40

@Cave Nick: Sőt, felhalmoz! Anyóséknál 10 éve kerültek elő originál fából készült gyufásdobozok, 40 f fogyasztói árral, szerintem több ezer darabos készlet lehetett valaha a házban.
Ugyanígy 3,60 Ft árú, 1 kg-os kristálycukor csomagok, 2004-ben.
Az após "műhelyében" (egy ócskavastelep és békásmegyeri lomtalanítás szerelemgyermeke) 1954-es csomagolású Shell gépzsír, varrógépolaj 1942-ből, szétcseszett "világvevő" rádió a háború előtt időkből, stb. - de semmi használható szerszám vagy értékes ritkaság.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.23. 17:04:52

@Cave Nick: És tudod mit, kamuztak. Kurvajók azok a kekszek. Direkt kipróbáltam felnőtt fejjel az jópár ilyen süteményt és jók, mert nem margarinnal készítik hanem vajjal. Ugye. A margarinnal sütött süteménynek margarin íze van. Persze ilyenkor már hallom a fejemben, hogy "NA DE EL VAGY KAPATVA KISFIJAM! Az én gyerekeim kétpofára zabálják a méteres csokiskókuszos süteményemet és még sose panaszkodtak a margarin ízre!" Ühm, jó akkor zabáljátok azt a szart és hömbölgessétek a kifeszült hófehér vizilóbeleteket a strandon.

aaniko 2014.06.23. 17:04:55

Ha adott esetben egyszer lesz időd/kedved/energiád arra, hogy megkóstolj pár olyasmit, amitől a kísérletezgető kategória létrejött és kutatja az ízeket, akkor a Coffeetour szeretne meghívni egy kávéra, mert annak a kategóriának pont annyira van itthon létjogosultsága, ahogy a Bocuse d'or döntőjének is volt idén.
www.facebook.com/pages/Coffeetour/831063073586346?ref_type=bookmark Várom szeretettel az invitálás elfogadását!

Cave Nick 2014.06.23. 20:27:28

@Brother Love: Azt mondom én is, felhalmozó.:) Kifogyhatatlan téma. Az 1954-es csomagolású Shell gépzsír retro kelléknek még jó lehet:
galeria.totalcar.hu/blogok/2014/06/05/2014_tavasz_ausztria/33

Cave Nick 2014.06.23. 20:27:30

@Sal Colman: a jövő kávémodorja a vajmodor?

Trónkövetelő 2014.06.24. 06:17:05

@Sal Colman:
szerintem is kurvajók, bár ehhez a margarinnak semmi köze, vajtól ugyanakkora segged lesz. Itt tényleg a felhalmozás a lényeg. Meg a legjobb: ezeket a gyönyörű fémdobozokat méltatlanul alantas dolgokra igénybe venni:
- varrósdobozként
- mozgó gyógyszertárként, benne a kis fiókos-emeletes műanyag gyógyszertartóval, a fiókok oldalán a hét napjaival: "hétfő", "kedd" stb., csak hogy el ne téveszd :)
- a balatoni vonatúton élelmiszerraktár, benne katonákra vagdalt lilahagymás zsíroskenyér vagy két szelet kenyér és rántott csirkecomb, természetesen a Doboz szalvétával belülről gondosan kibélelve. Indulás után három és fél perccel elővenni, és nekiülni elfogyasztani, hiszen a kétórás vonatút nem bírható ki élve táplálkozás nélkül.
- higiéniai csomag, a dobozban található kefe/fésű, külön műanyag dobozba csomagolva szappan, wc-papírgurigáról letekert, majd gondosan összehajtogatott 3 méter wc-papír, zsebtükör, leukoplaszt, tetrán-kenőcs, sebtapasz 5 különböző méretben, fogkefe, fogkrém, tenyérnyi türülköző, sebbenzin/jód (atomtámadás esetére)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2014.06.26. 17:56:31

És velem mi lesz? Aki saját maga habosítja a tejet, és tesz rá valami rendes kávét? Mindezt 10 percig csinálom munkaidőben. És a mindeféle kávépasztillás neszpresszógépes köcsögök? Kérem, vannak itt még alfajok.

A Tyne folyó déli partja 2014.06.27. 20:23:55

nekem mindegy, csak kávé legyen. és ne legyen gyenge.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.06.27. 20:24:06

A kotyogós főzőt használók alcsoportja vagyunk mi, török kávé ivók (török, arab, görög, bosnyák, szerb tökmindegy, értjük miről van szó). A hagyományőrzés itt is befigyel, a kotyogósnál is jobban. Nemcsak hogy ezt láttuk, így tanultuk: de mondjuk már jó párszáz éve is ugyanígy főzték a kávét az elődeink, amikor még espresso gép sem volt. Persze ez nem értékítélet: virágozzék ezer virág, igya mindenki azt, amire gusztusa van. Részemről maradok a Szarajevóban vett sárgaréz dzsezvámnál és a török gyártmányú, szintén sárgaréz kézi darálómnál.

Trónkövetelő 2014.06.28. 10:21:07

Én nem iszom kávét. Soha.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.06.29. 20:39:58

@Trónkövetelő: Én sem iszom. Megfigyelted, hogy aki issza az kakaszagú? Főleg a dohányosok. Szarszagú a lehelletük a reggeli kávé után.

Kőtőkálmán 2014.07.04. 07:09:55

És a Feri-caféba járók? A "hónap kávékalandja" az smafu? Meg az "azték-chili espresso? Vagy a "riói kókuszos media rózsaborssal? És az "ománi tojáslikőrös lattéről " már nem is beszélek.
Igazi modorbánya.
Jó szórakozást! www.cafefrei.hu/menu_lap/

wody21 2014.07.27. 09:58:59

@Trónkövetelő: +1
Én sem iszom kávét. Soha.

kézműves étcsokimikulás 2014.07.28. 19:04:35

a "koffeinmentes kvbol+laktozmentes tejbol"keszult macicsiato mezharmattal vagy juharsziruppal kategoria miert maradt le???
:(

Paraphone 2015.10.25. 19:23:11

Az a vicc, hogy ez az egész kommentem hót modoroskodásnak fog tűnni, pedig igaz. :D
Sose voltam nagy kávészerető, anyámék a Kotyogós vonalon mozogtak, drága kávé, utólag felvizezve a duplájára(!), hogy azonnal fogyasztható legyen(!), kevés cukor, vagy inkább Pötyi. Nincs íze, de ha mégis, akkor az keserű (nem pörkölt, inkább égett).
A fősulin meg acskós neszekávét ittam, három az egyben, tejpor, porcukor, és őrölt egérszar, mindenesetre koffein az nem volt benne, igaz, a pulzusomat se pörgette fel úgy, mint a rendes, és háromtól úgy aludtam másnap délig, mint a bunda.

Ámde.

Nem akarok a kávézónak reklámot csinálni, mert miért is tenném, a lényeg, hogy egy volt(?) tv-s arc csinálja, és már tudjuk is, hogy a Frei-ről beszélek, na mindegy.
Szóval, AZ tényleg irtó modoros. A fele sem igaz annak a hantázásnak, amit levágnak, viszont, a kávé tök jó. Meg a sütik, a jeges teák, a shake-ek, a forró csokik is. A kiszolgálás gyors és profi, az alapanyagok nívósak. Mondom: én nem szeretem a kávét különösebben, de a különféle kávéknak ott tényleg különféle, és finom íze van.

És most elfáradnék a pénztárhoz.

Pécsi bölcsész 2015.10.26. 16:39:09

Hát gyerekek ez kocseszett jó lett!
:-D
süti beállítások módosítása