A Sporttáskás Ember a Sportember. Attól lesz az, az teszi azzá.

Elengedhetetlen kellék, testének szerves része. Nagydarab testén tiszteletet parancsolóan feszül a dzsoggingalsó, súlyos vállait kihangsúlyozza a motoros bőrdzseki, szoláriumtól cserzett arcából szinte kivilágítanak zavaros, értelmet kevésbé sugárzó kék szemei. De az igazi sportsága nem ezekben nyilvánul meg, hanem A Táskában. Ami több, mint egyszerű táska.

Hatalmas, köbméternyi Sporttáskájában, melyet jelentőségteljesen fél kezében, néha vállán hordoz - egyfajta kódolt üzenetként a külvilág felé. Vegyük észre a táska vonulási útját: mintha színültig töltött, hártyaszerű poharakat rejtene, úgy kell vinni. Mintha nyílegyenes kötélpályán húzná valami láthatatlan erő, hiszen ő felbecsülhetetlen értékű kincseket rejt.

De vajon miket? Miket rejthet a Sporttáska, melyre gazdája ilyetén gonddal ügyel?

Ez talán egy örökké megfejthetetlen, Ponyvaregény-szerű talány marad. A sportember egész élete ebben a táskában rejlik, talán magát az elveszett frigyláda kincseit, a Kennedy-gyilkosság döntő bizonyítékait, az Aranyvonat igaz történetét, a bölcsek kövét vagy az örök élet titkát hordozza benne. Azt őrzi, vigyázza ennyire.

Hiszen mi másért óvná ennyire?

És mi másért mondana le egy kényelmes, terebélyes hátizsák viseléséről, mi másért választaná az egésznapos oldalra görnyedést?

Á, nem. A hátizsák nem kifejező. A hátizsák az iskolában is már égő, ott is már csak fél vállon szabad hordani, különben úgy nézünk ki vele, mint egy Fenyőgyöngyénél sétálgató, turistabotos öreg néne. Még nem vennék észre, hogy mi mennyire komoly sportteljesítményt teszünk le az asztalra nap mint nap. Összetévesztenének bármelyik kisköcsög egyetemistával. A hátizsák - lett légyen sportos, márkás vagy elegántos - komolytalan kiegészítő, komolytalan embereknek.

Hiszen a hátizsákban nem férhet el az a sok fontos cúgehőr: a váltócipő, a zuhanyzópapucs, a neszeszer a Malizia-dezodorral (még létezik! Köszönöm, Ny. Józsi), az ötkilós fehérjepor, a mixer, a kreatin, az arginin, a nagy törülköző, a kis törülköző, a köntös, váltóruhák, az öv, és még számtalan izgalmas segédeszköz, melyek nélkül az edzés manapság szinte lehetetlen volna. Illetve elférne, de a hátizsák az nem sportemberhez méltó viselet. A hátizsákot csak hordani lehet, a Sporttáskát ellenben viseljük, önkifejez vele.

A szembejövő járókelők, az utastársak pedig tisztelik a sportembert. Pukedliznek, térdet-fejet néki hajtanak, ülőhelyüket alázatosan leszegett arccal átadnak. Mert edzésről jön. Edzésre megy. Kurvára erős, és szép és sportos. Értük sportol, értük küzd, értük kel mindennap ötkor, nekik szerzi az érmet, nekik győz, nekik nyom fekve.

És nagyon buta.