A Top 10 összeesküvés-elmélet

2011/10/17. - írta: Modor Tibi

Kedves Olvasóink!

Újra jelentkezik a Szkepticista Gyülekezet - az áltudományok, városi legendák, mítoszok, hoaxok és elavult hiedelmek (pl. babonák, vallások) esküdt kihívója és szertefoszlatója. A Gyülekezet célja, hogy számtalan képzett, valódi szakember (matematikusok, fizikusok, mérnökök és reálos affinitással bíró bölcsészdoktorok) segítségével évszázados, évezredes berögzödésekkel vegye fel sikerrel a harcot kizárólag tudományos alapon - a számok, a fizikai törvények, az anyag és a józan ész szabályaira támaszkodva, elfogultság és prejudikációk nélkül. Nálunk sarlatánok, sámánok és papok nem kapnak helyet. Sajnáljuk, ha így sokakban csalódást keltünk, de mi egyedül a természettudományokra, a megcáfolhatatlan tényekre és az egyetlen igazságra esküdtünk fel.

Jelmondatunk: Az Igazság fáj!

Lássuk hát mai összeállításunkat, a világ Top 10 hoaxát, amit mind tételesen, szigorúan tudományos módszerekkel cáfolunk meg. Aki eddig hitt, többé nem fog!


 

#10 - A roswelli UFO-szerencsétlenség

Állítás: 1947-ben egy földönkívüleket szállító űrhajó az USA-beli Roswell közelében lezuhant, melynek következtében több ufónauta holttestét is boncolásnak vethették alá - a túlélő pilótát kikérdezték (!), a szemtanúkat pedig kivégezték.

Tény: Tündérmese. Józan ember nem gondolhatja komolyan, hogy a többmilliárd naprendszer közül majd pont ide fognak jönni földönkívüliek - akik nem léteznek -, és hogy őket még ki is kérdezhetik. A felvételeket egy garázsban készítették néhány kreatív művésszel.

 

#9 - Egely György elméletei

Tény: sarlatánok, kuruzslók, ördögűzők, auralátók, witch doctorok arra se méltóak, hogy érdemben foglalkozzunk velük - komoly ember nem áll le ilyenekkel vitázni. Tessék sokat tanulni, és olvasni, olvasni, olvasni. Ahogy mi is szoktuk.

 

#8 - A Paul McCartney-hoax

Állítás: Paul McCartney 1966-ban autóbaleset áldozata lett, ám az együttes hihetetlen sikerei miatt a tragédiát titokban tartva egy ál-Pault (Fault - született nevén William Sheppard) kerestek és képeztek ki, hogy ő lépjen Paul helyére a további években.

Tény: Ez is az a már-már "idióta" feltételezés, amivel nem foglalkozunk. Ezek szerint Faulnak annyira megtetszett az új köntös, hogy a mai napig járja a világot és közben zenét szerez.

 

#7 - Az 1954-es berni döntő

Állítás: A világ addigi legjobbját és a világbajnoki arany toronymagas várományosát, az addig veretlen magyar válogatottat doppinggal és csalással verte 3:2-re a nyugatnémet válogatott a fináléban.

Tény: Ez is megint csak a tipikusan magyaros másra mutogatást bizonyítja, semmi mást. Puskás 3. gólja egyrészt les volt, másrészt eltűntek a felvételek, tehát ez nem bizonyít semmit. A dopping megint nevetséges spekuláció, a világ legjobbjának pedig kutya kötelessége legyőzni egy akár szteroidokkal telepumpált nemzeti tizenegyet is, nem?

 

#6 - Shakespeare drámái

ÁllításShakespeare műveit valójában egy Christopher Marlowe nevű irodalmár szerezte (és esetleg mások is), aki - miután eretnekség vádja alá került - megrendezve a saját halálát, Shakespeare-ként élt tovább.

Tény: Megmosolyogtató spekuláció, ismét csak egy legendagyár terméke, ami természetfölötti tulajdonságokkal ruházza fel az amúgy is kivételes tehetségű zseniket. Ez azt jelentené, hogy a művészettörténelemben máskor is előfordulhatott volna, hogy valójában a tanítványok dolgoztak a mester helyett. Legyen nekünk, a tényeket tisztelőknek elegendő az igazi Shakespeare és csodálatos életműve, mondák nélkül!

 

#5 - A dallasi merénylet

ÁllításJohn F. Kennedyt 1963. november 22-én egy összeesküvés eredményeként lőtték le Dallasban - a gyilkossággal vádolt Lee Harvey Oswaldon kívül több mesterlövész is szerephez jutott az akcióban. Oswaldot Jack Ruby pedig azért ölte meg két nappal később, hogy ne árulhassa el a többieket.

Tény: Szó sincs összeesküvésről. Lee Harvey Oswald volt az egyedüli elkövető, Jack Ruby pedig pusztán Kennedy hatalmas tisztelője volt, és így kívánt bosszút állni a gyilkoson. Jack Ruby természetes körülmények között hunyt el évekkel később cellájában.

 

#4 - A 9/11- (ejtsd: nájn-ilevön) összeesküvés

ÁllításHogy az Egyesült Államok terrorizmusveszélyre hivatkozva saját polgárai és ellenségesnek minősített országok fölött immár társadalmi támogatással és törvényesen átvehesse az irányítást - saját maga tervezte és hajtotta végre a 2001-es New York-i támadásokat, elsősorban a World Trade Center ikertornyai ellen.

Tény: Egyedül a szélsőségesen muszlim Al-Kaida áll a terrorcselekmények mögött, bármilyen más feltételezés, spekuláció, megkérdőjelezés rosszindulatú és aljas, szankcionálni kellene. Egyszerűen elképzelhetetlen és lehetetlen ennyi embert beavatni és egyidejűleg feláldozni egy nagyhatalom pillanatnyi érdekeinek érdekében.

 

#3 - Az Apple-összeesküvés

Állítás: Az Apple találmányai jobbára más cégektől kölcsönvett szoftverek és termékek szebb, csillogóbb köntösbe bújtatva, egyben a marketingtudomány mintapéldája ideológia- és rajongótáborteremtéssel - eközben a cég pedig nemcsak a fogyasztó minden lépéséről akar tudni, de kizárólagosan birtokolni és uralni kívánja minden adatát és tartalmát.

Tény: Nevetséges és aljas, irigységre épülő vádaskodás, az Apple egyedül a technikát akarja közelebb hozni az emberekhez, egyúttal az életüket szebbé és könnyebbé tenni.

 

#2 - Arc a Marson

ÁllításA Marson található, női arcra emlékeztető képződmény egy valaha a Marson létezett intelligencia bizonyítéka.

Tény: A képződmény annak bizonyítéka, hogy amit az ember látni akar, azt belelátja bármibe. Emlékszünk a gyermekkori játékra, amikor az eget kémlelve azt néztük, hogy melyik felhő mire emlékeztet minket? A marsi (Mama helyén marad) "arc" csak a fények és képzeletünk játéka, puszta véletlen egybeesés és az emberi fantázia közös terméke: optikai csalódás. És különben is: ki épített volna ilyeneket, és miért pont a Marsra?

 

#1 - Holdraszállás

Állítás: Az 1969-es Hold-expedíció soha nem történt meg, az egészet az NASA nevadai bázisának fokozottan őrzött "Area 51"-ében, az 51-es körzetben forgatták le.

Tény: Ez nyilvánvaló badarság. Miért állt volna érdekében az USA-nak egy ekkora összeesküvést kiötölni - csak azért, hogy látszólag ne maradjon le az oroszoktól? Nonszensz. Annyi embert be kellett volna avatni, hogy ma alig hinné el bárki, hogy tényleg megtörtént a holdraszállás. Törődjünk bele szépen, hogy Armstrongék igenis jártak a Holdon.


 

Úgy érezzük, ma meggyőzően sikerült cáfolnunk a világ nagy összeesküvés-elméletei közül többet is. Természetesen tiszteletben tartjuk mindazok meggyőződését továbbra is, akik hinni szeretnének és hisznek a természetfölöttiben, a megmagyarázhatatlanban, az összeesküvésben - az Emberrel egyidős az igény a misztériumra, a borzongásra.

Mi azonban továbbra is csak azt valljuk: hisszük, ha látjuk! Nyitottak vagyunk bármire, az emberi tudomány fejlődése nem állt meg és a világnak annyira kis szeletét ismerjük még csak - de tessék bizonyítékokat hozni, számokkal, törvényekkel alátámasztani mindent.

 

/Tisztelettel a Konteóblognak, ahol szinte az összes pontról olvashatunk/

374 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.18. 14:16:43

@PetiinLausanne:
A Hírcsárda kábé annyira vicces, mint Galla Miklós felolvasó estje, ahol egy 1987-es Hahotából olvas fel.

PetiinLausanne 2011.10.18. 14:30:30

@Nadiposzi: Nem ez volt a lényege a hozzászólásomnak, csak azt akartam mondani hogy ez még annál is szarabb. Galla pedig megpróbálta importálni Monthy Pythont ami szerintem zseniális típusú humor, csak kevesen vevők rá.

noirp 2011.10.18. 17:08:21

@PetiinLausanne: Ó, az újabb Okos Berci a napköziből, ó jee.

PetiinLausanne 2011.10.18. 17:17:24

@noirp: Okos Bertalannak üzenem a nyugdíjasotthonba hogy nem személyeskedni kell hanem cáfolni vagy egyetérteni, de mindkettőt érvekkel alátámasztva.

noirp 2011.10.18. 17:32:05

modoros.blog.hu/2009/03/20/parainesis_nyajas_olvasoimhoz

csak arra óhajtottam célozni, hogy likra futottál, mert nem nézted meg, hogy ez milyen blog. Na, mindegy.
Üdvözöl Bertalan a vigyorgóból.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.18. 22:41:30

@vészmadár (pica pica): De hogyha picivel több az érte kapott peták, még ha csak hangyafarknyival is, akkor az ember már egy kicsinykét több akaraterővel cipeli a megnehezedett terhet, nemdebár?

VonBraun 2011.10.19. 08:18:28

Azért néhányan csak ráfutottak arra a lukra... De a kényszeres magyarázatok is legalább modorosak :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.10.19. 14:05:21

Szerintem amúgy nem nagyon kellene ezeket a dolgokat feszegetni, mert megütheti az ember ám a bokáját! (jelentőségteljes pillantás ON) Már ha értitek, mire gondolok! (jelentőségteljes pillantás OFF) Mert ugye, akikről NEM szokott beszélni senki - aminek persze megvan az oka, ugye... - azok azért léteznek ám, és pont nektek szerintem nem kell elmesélnem, ugye, hogy nincs olyan, ami nem jut el a fülükbe...
De mindegy, persze, csináljatok, amit akartok, én csak jóindulatból szóltam!
Mert ugye nem kell elmesélnem, hogy ezek csak a kirakatba kitett dolgok, hogy legyen min rágódnotok, de ha valaki csak egy szemernyivel is közelebb jut az igazsághoz, már a VALÓDI igazsághoz, nem ezekhez a Patyomkin-leleplezésekhez, amivel meg akarnak etetni minket, AZONNAL nyoma vész!
Csak csendben kérdezem, emlékszik valaki közületek Lungerik Lajosra, Hóhátty Artúrra, Stáfenfeld Manóra?
Nem?
Nem véletlenül, csak annyit mondhatok, nem véletlenül!
És ezek csak a jéghegy csúcsa és csak itt, Magyarországon!!!
Na inkább nem is folytatom, nem szól szám, nem fáj fejem...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.19. 14:21:12

jól értem-e, hogy minden összeesküvésben (még az ufósokban is) van egy zsidó?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.19. 18:17:35

@vészmadár (pica pica): Affene! Azt hittem plazmatévéért gürizel, meg okostelóért a gyereknek, az majd okítja te meg lazázhatsz.
;)

/egyszer épp akkor voltam műszaki üzlet környékén, mikor kijött egy új plazma kicsi koreai barátainktól szeretettel..... az állam lekívánkozott a földre, látva, hogy az emberek tömegekben tolták ki a síkképernyős tévéket az üzletből, pedig valahol 200 körül volt az ára. Jó tudni, mennyien mászkálnak ennyi kápéval vagy likviditással közöttünk/

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.19. 19:52:04

@neccharisnyás útonálló: saját gyerek nincs, egyelőre a halakat tudtuk bevállalni, egyelőre az éves halálozás 40% alatt van, ez nem rossz jel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.19. 20:45:14

@vészmadár (pica pica): :DDDD
Az mondjuk nálam is bizarr, hogy egy páfrányt nem bírok életben tartani, viszont a kisállatok rekorder, eredetihez képest másfélszeres hosszúságú élettartamot kűzdenek végig a kezeim között. Most akkor ez így hogy?
Sandra Bullocknak azt mondták abban a detoxos filmben, mikor szokott le a piáról, hogy először a fikuszt próbálja meg felnevelni. Ha már megy, jöhet egy hörcsög, siker esetén egy kutya, és ha ezek így együtt is még mindig életben vannak, boldogak, próbálkozhat az emberekkel.

Gyerek témában nemrég hallottam egy beszélgetést: nyugdíjas bácsika vs. 2 gyerekes anya. Igyekeztek beszélgetni a témáról, de elég döcögősen ment, mivel anyuka a "minél nagyobb a gyerek, annál többe kerül, főleg hogy már iskolás", a bácsi meg az "ahol jut egy gyereknek, ott kettőnek is" álláspontra helyezkedett.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.20. 07:12:07

@neccharisnyás útonálló: nálam is, a törpehörcsög elélt 3,5 évet: eleve is félszemű volt (50 ft kedvezménnyel odaadták, elhoztam), daganat miatt műttettem (250 forintos t.hörcsögöt gyógyszerrel 4000 ezerért feljavítottak), akkor levették a fél fülét is. Szval volt egy félszemű, félfülű, daganatos, törpehörim, aminek már 1,5 éve halottnak kellett volna lennie. végül úgy halt meg, hogy leesett a magasból, és mivel rángva görcsölt (valszeg eltörte a gerincét), agyoncsaptam szegényt.

Ernoke 2011.10.20. 08:49:43

@különvélemény: A 2. vh-ban speedeztették a katonákat, Hitler is függő volt. Miért ne használhatták volna akkor 10 évvel később sportban?

Ernoke 2011.10.20. 13:25:35

@neccharisnyás útonálló: nekem a macska az első élőlény, amelyik boldog és nyavalyamentes, meg minden gyíkjából kigyógyult, mióta nálam van. a növényeket és a halakat mind kiirtottam. én ezt azzal magyarázom, h a macskával kölcsönös lelki kapcsolatom és folyamatos kommunikációm van, ami leköt és érdekel, a növények meg a halak meg... hát lehet, h a korallvirágom szeretett, de sose mondta.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.20. 14:58:57

@Ernoke: miért? a macskád madrigálokat ad elő a szerelmetekről?:)

Ernoke 2011.10.20. 15:31:03

@vészmadár (pica pica): kb. igen:) van vagy 25fajta nyávogása, és folyamatosan szövegel.:)
na, de tényleg: egy guppi kiabálva vár az ajtóban, és felugrál rád, ha hazaérsz, "szól" neked, ha éhes vagy szomjas, és mellédbújik dorombolni és dagasztani mniden este?:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.20. 15:48:18

@Ernoke: nem, de lehet tőle dugni:) amúgy nekem dánióim, razbóráim és neonhalaim vannak, és egy báró Alfonz von Alfonz nevű csigám van.

noirp 2011.10.20. 16:25:24

@vészmadár (pica pica): Add át, kéhlek, szívből jövő üdvözletemet a báró úrnak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.21. 08:36:51

@noirp: átadtam. Az a helyzet, hogy nem vagyok jó csiga-anatómiából, de a csápokon felüli számban jelent meg a teste elején valami ide-oda hajladozó, majdnem testhosszúságú cső. Hogy ez mit jelent, fejtsd meg magad:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.21. 18:32:41

@Ernoke: Lehet, nálam is ez van. Madár. (az elfér a panelban) Kiabál, röpköd, csipog, veri a kalitkarácsot..... nehéz így nem észrevenni vagy megfeledkezni róla. Nomeg, hogy teljesen rá van hangolódva az emberre... rendesen megérzi, ha rossz passzban vagyok és elkezd bohóckodni. Férfiból van, na. :D

@vészmadár (pica pica): Annak hány rokikártya járna már, most őszintén?! :)))
Népek nálam is fegyelmezve vannak: úgy szellőztessenek télen, hogyha kihűl a "röpdét" tartalmazó lakrész, és csőrike megfázik, ők fogják beadni neki az orrcseppet.
(képzelj el egy bevadult verebet, amit 20 perc kergetés után nagy nehezen megfogsz majd megpróbálod cseppentővel belőni az orrlikát, ami 6 mm-re van a szemétől... vagy még jobb, ha a szájába kell, mert akkor a csőrét kell szétfeszíteni)
Állatdoki 2,5 rugóért nyeste meg a karmukat-csőrüket. A genyó! Cserébe asszisztenssel végigkergették a vizsgálón, mert elszabadultak, a fél méter x fél méteres kendő ellenére, amit gondosan a villanykörte-szállítódoboz nyílása elé illesztettek. Balekok!

666E 2011.10.22. 00:45:44

a 9/11-hez csak annyit fűznék hozzá, hogy én is terroristákat tartom az első számú gyanúsítottaknak, viszont az itteni érvelés sajnos harmatgyenge, sokkal inkább egy véleménynek fogható fel mint sem tények felsorolásának.
a hatalom feláldozni pár ezer embert? SIMÁN. MILLIÓKAT is lazán. erről szól a történelem. pár ezer ember annyira nem tétel hozzájuk képest, hogy nagyon.
vannak ellene elég jó kis érvek amikkel én sem tudtam vitába szállni és személy szerint röhejnek tartom hogy az a felvétel ami a pentagonba szálló gépet "mutatja" (semmi nem látszik), egy olyan kamerával készítettek ami kb 1 képkocka per másodperces felvételre képes. még a sarki vegyesbolt biztonsági kamerája is folyékony képed ad, arról nem is beszélve, hogy gép nem látszik rajta de még az utána készült lyukas épületet ábrázoló fotókon se.
az meg a másik, hogy a wtc-s gép szinte keresztül ment az egészen míg a pentagonos csak megbontotta a falat az egyik oldalon.
szóval nekem valami sántít. nem vitatom összességében a hivatalos álláspontot de valahogy már aznap volt egy olyan érzésem, hogy ez nem a teljes igazság amit hallok.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.23. 09:53:05

Modoros nyugdíjasotthon, 2050: A neccharisnyás rohadt verebe összeszarta társalgót! Nem szarhatta össze, ernőke maga fogatlan vén kurva mert tegnap megette a maga rohadt macskája!Ne veszekedjetek lányok, tartsatok ti is csigát. Nem táncolunk?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.23. 17:45:05

@Professor Pizka: És hol maradnak Szarkafalvy fuldokló guppii? Felháborító ez a nemi alapú negatív megkülönböztetés!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.23. 18:34:55

@neccharisnyás útonálló: megint nem figyelsz, nekem nincs guppim, de van csigám, arról meg írt...

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.24. 01:06:30

@Nadiposzi: na de most akkor a Petőfi-család (bár rossz példa, lévén névmagyarosítás), igazából Pető-család, míg Svenssonék tulajdonképpen Svensék?
és ha már itt tartunk, Ingrid hogy lehet BergMAN? miért nem woman?
és a MAN-család miképp lehet férfiembercsalád, ha egyszer kamion?

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.24. 01:13:39

@666E: én aznap antiimperialista kéjes elégedettségérzettől tapsikoltam a nagy sátán szenvedése közepette. vagy nem.

amúgy ha már feltétlenül komolyan erőltetjük a komolyat, akkor a lényeg, hogy valakik valamit igencsak elbasztak (te johnny, cink van. lőjek? várjá. lőjek? várjá. nabazdmeg, lőhettél volna.), plusz valamiért ez a Laden fia kis Osama a megye hármas afrikai szarakodás meg a gagyiság után hirtelen premier league szinten szakít. vagy apuci-anyuci töltötte fel a számláját, vagy a sahjatollah, vagy Benazir Bhutto vasbugyogójában volt a ropogós sékel izé mégvéletlenülsemsékel vagy maga a Bush, az öregebb, nyomtatta a bankókat, kétszáz év múlva kiderül.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.24. 16:36:45

@vészmadár (pica pica):
vészmadár (pica pica) 2011.10.19. 19:52:04
Itt még halakról van szó.

mark199310 2012.02.25. 22:05:30

Honnan tudod hogy csak Oswald volt az elkövető? Képzeld, Jim Garrison ügyész már rég megcáfolta ezt az álláspontot.

mark199310 2012.02.25. 22:08:54

Modor Tibinek szántam a hozzászólásomat.

mark199310 2012.02.26. 01:06:46

Modor Tibi
2011.10.17. 06:00

Innen. Arra kíváncsi lennék, hogy honnan tudja ilyen biztosan hogy Oswald volt az elkövető. Van olyan érzésem, hogy az illető nem látta az Altgens képet meg elhiszi a Warren jelentés összes süketséget. Azon belül a mágikus golyó történetét.

A mágikus golyó az elnök hátán hatol be, lefelé, 17 fokos szögben. Aztán felfelé haladva Kennedy nyakán távozik. Második seb. Itt 1,6 másodpercig időzik, valószínűleg a levegőben, aztán jobbra, majd balra fordul, jobbra, aztán balra, és megcélozza Connally jobb hónalját. Harmadik seb. 27 fokos szögben halad tovább, szétzúzza a bordáját, és a mellkasa jobb oldalán távozik. Negyedik seb. Azután jobbra fordul, és eltalálja Connally jobb csuklóját. Ötödik seb. Szétzúzza az orsócsontját. Aztán távozik. Hatodik seb. Drámai módon visszafordul, és belefúródik Connally bal combjába. Hetedik seb. Onnan később kiesik, és sértetlenül megtalálják egy hordágyon a Parkland kórházban. Csuda egy golyó! A tűzharcok történetében senki se hallott ilyen röhejes golyóról. A kormány szerint ez a teória speciális laboratóriumban bizonyítható. Már hogyne volna! Az elméleti fizika szerint az elefánt egy szikla peremén csünghet egy százszorszépen.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.02.26. 13:37:53

@mark199310:
Ha ennyiből elhiszed, h tényleg Modor Tibi írta, akkor fogadd el nyugodtan másban is a hivatalos álláspontot.

mark199310 2012.05.09. 14:27:10

Blogíró úr! Honnan tudja, hogy Oswald volt az egyedüli merénylő?

Ön szerint mi okozta - Kennedy toroksebét
- Connally sebesüléseit

Meg miért dől hátra az elnök feje, ha hátulról lőtték fejbe?

mark199310 2012.05.09. 14:54:15

"sikerült cáfolnunk a világ nagy összeesküvés-elméletei közül többet is."

Hol cáfoltál meg többet? A több merénylős dolgot nem cáfoltad meg sehol sem... Amit leírtál, az csak vélemény.

Ilyen szánalmas "cikket" rég olvastam!

"Egyszerűen elképzelhetetlen és lehetetlen ennyi embert beavatni és egyidejűleg feláldozni egy nagyhatalom pillanatnyi érdekeinek érdekében."

Nem hallottál az Operation Northwoodsról? Az is erről szólt. Feláldoznak néhány száz emberkét az önmerénylet során, beállítják azt az önmerényletet kubaiak merényletének és utána már támadhatott volna az USA Kubára...

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.09. 18:02:00

@Modor Tibi:
Most már belátod, hogy bele kellett volna tennünk a végére, amit javasoltam?
Állítás: Az SZDSZ egy modern, nagyra törő, tervekkel teli független magyar párt, ami felvirágoztatja majd a nemzetet, és elhozza a rég várt boldogságot számunkra.
Tény: Nem.
u.i.
"EmberKÉT!"

Styxx 2012.05.11. 14:02:27

@mark199310:
Februári kommentkérdésre májusi válasz?
hol lehet három hónapos ösztöndíjat igényelni JFK-kutatásra és/vagy modorosblog-kommentelésre?
Nekem is kéne.

sdani 2012.05.11. 15:23:13

@Styxx: ÁÁÁ, nincs értelme a JFK kutatásnak. A "valódi" dokumentumok titkosítva vannak, és csak az "általuk" is mutatni akart hamis, áldokumentumok hozzáférhetők. Tehát úgyis csak azt találhatod, amit ők akarnak, hogy találj! :D Az igazság ígyis-úgyis rejtve marad.

mark199310 2012.05.12. 14:25:47

A cikkíró miért nem válaszol a kérdéseimre?

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.12. 16:22:49

@mark199310:
Nem lehet, hogy tart tőled? A szkeptikus okos embereket is nagyon csúnyán elintézted, még a végén itt fogják hagyni ezt a posványt, amit régen Magyar Köztársaságnak hívtak.

mark199310 2012.05.12. 21:05:16

@Kurtz ezredes: Kiket? Meg hol?

Szkeptikus vélemény nem az a JFK üggyel kapcsolatban, hogy Oswald lőtte le, hanem az, hogy az elkövető kiléte, az eldördült lövések száma és származási helye tisztázatlan.

Normális ember a Zapruder-film miatt nem hiszi el a magányos merénylő teóriát. Ha fentről, a tankönyraktárból jött a lövés, miért hátrafelé mozdult el Kennedy feje ?(azért, mert a füves dombról, elölről lőttek)

Meg egyáltalán. Ki az aki elhiszi azt a baromságot, hogy Kennedy toroksebét egy hátulról érkező golyó csinálta?

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.12. 22:49:38

@mark199310:
Schrödinger Kutyája

Szkepticizmussal, kritikus gondolkodással, tudománnyal, hétköznapi jelenségekkel és józan ésszel foglalkozó blog.

mark199310 2012.05.12. 23:26:46

@Kurtz ezredes: Ha józan ésszel rendelkezne a blogíró, Zapruder film miatt elutasítaná a hivatalos verziót. Meg nem nyomná más témában (árnyékkormány) is az ökörségeit...

Elismerem, hogy voltak túlkapásaim JFK témában azon a blogon. Pl. Vitám a JFK ügyben arra a szintre süllyedt le, hogy egyikünk le akarta leplezni Amerikát / Izraelt, és be akarta bizonyítani, hogy összeesküvés volt, míg a másikunk pedig úgy csinált, mintha a világ Number One ügyvédje lenne, akit felbérelt Amerika / Izrael , hogy védje meg a Warren jelentést, különben a CIA / Mossad kivégzi a családját.

De azt sikerült elfogadtatnom az egyik kommentelővel, hogy a zsidók irányítanak a háttérből, a kormány mögül, csak azt nem, hogy eléggé erősen.

Szerinted összeesküdtek JFK ellen, és 2-3 lövésszel ölették meg vagy egy magányos ember ölte meg?

Styxx 2012.05.13. 21:17:51

@mark199310:
nem hiszem el, hogy 2012-ben magyar nyelvterületen virágzik egy szubkultúra, ahol a JFK-merényleten rugóztok.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.17. 14:18:55

@Modor Tibi:
Tisztelt blogíró úr!
Miért nem kapok választ a kérdéseimre?

Styxx 2012.05.17. 15:03:53

@mark199310:
Az összeesküvés-elméletekben szinte mindig van egy különös, t-betűs szó. Többnyire objektum vagy vezetéknév. Tankönyvraktár, Tocsik, Tóásó.
Néha nem t-betűs, de akkor is szokatlan: pl. Képíró, Rozs Szabolcs, Kony, Katyn (ráadásul ez többször is, 1940-ben a szovjetek vérengzése,majd a németek exhumálása és kkésőbb a szovjetek manipuilációi, és rá 70 évre, a 2010-es titokzatos szmolenszki légikatasztrófa)és Tunguz. Mi ennek az oka? Választ várok kérdésemre.

mark199310 2012.05.18. 15:54:09

@Styxx: Tunguz mióta összeesküvés-elmélet?

Nem tudom a választ.

mark199310 2012.05.18. 15:59:01

@Modor Tibi: Szerinted mi okozta:

- JFK toroksebét
- Connally sebeit

ill. miért dől hátra az elnök feje, ha a tankönyvraktárból lőtték fejbe?

A magányos gyilkos teóriát csak egy dolog "bizonyítja". Az pedig az SBT. Az SBT szerint a háton bement lövedék okozta a toroksebet és Connally sebeit.

Őszintén szólva, ennél ostobább, bizarrabb és hazugabb magyarázatról nem is hallottam.

A hozzád és a zsoleszhoz hasonló, "gondolkozó", "józan ésszel bíró" szkeptikus e magyarázat miatt kapásból elutasítja a magányos merénylő teóriát.

Józan ész azt diktálja, hogy a toroksebet egy elölről leadott lövés okozta...

mark199310 2012.05.18. 16:03:18

@Kurtz ezredes:
Ha zsolesz utána nézett volna rendesen a dolgoknak a történelemmel foglalkozó oldalakon, akkor nem dicsőítette volna ennyire Vincent Bugliosi-t:

"meg lehetne említeni Vincent Bugliosi-t, aki többek között írt könyvet a Kennedy merénylettel kapcsolatos összeesküvés elmétekről, ízekre szedve azokat"

www.mult-kor.hu/cikk.php?id=17456

www.mult-kor.hu/cikk.php?id=17854

Úgy látszik, más kutatók meg Vincent Bugliosi ökörségeit cáfolták meg...

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.18. 17:27:51

@mark199310:
Hónapok óta kitartóan követeled az igazságot. Megfeleltél a próbán, de még egyszer utoljára megkérdezem: Tényleg ezt akarod? Ez az a pont, ahonnan nincs visszafordulás.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.05.18. 18:48:51

@mark199310: egy őrült, magányos gyilkos mindenre képes. Ahogy John Lennonnál is. De a vadászbaleset lehetőségét is érdemes lenne megfontolni.

mark199310 2012.05.18. 20:33:50

@Modor Tibi:

Szerinted a toroksebet hátulról érkező golyó okozta? Meg az SBT-t elhiszed?

Ha az SBT eltalált volna egy csontot a nyakban, akkor nem is lenne annyira bizarr. De mivel nem talált el semmilyen csontot, ezért nincs magyarázat arra, hogy miért a nyakon "távozott". Nyakon nem távozhatott semmiképp az a golyó, csak bemehetett...

Sajnos a szkeptikusok arra a szintre süllyedtek le, hogy nem gondolkoznak és minden összeesküvés - "elméletet" veszettül támadnak. Illetve elhiszik a média hazugságait.

Ahogy látom, csak ismételni tudod a magányos őrült teóriát s nem tudtál válaszolni a három kérdésemre.

Meg a Múlt kor két cikkjét sem olvastad el...

mark199310 2012.05.18. 20:56:02

@Kurtz ezredes: Milyen próbán? Meg mit akarok?

Az igazságot nem követelem, mert már tudom, hogy hány lövés dördült és hogy honnan jöttek...

Szkeptikus blogra visszatérve: ha jól emlékszem, az ottani vitám arról szólt nagyrészt, hogy miért nem Oswald lőtt és csak kisrészt arról, hogy mi bizonyítja a 3 lövészt...

A nitrát-tesztről az lett megállapítva, hogy kétséges, a rendőrök hangfelvétele is kétséges, az Altgens-fotóval kapcsolatban nem tudtunk megegyezni. Szerinte meg Warrenék szerint Billy Lovelady áll a képen, szerintem meg Jim Garrison szerint Oswald.

Küldök egy érdekes képet.

kepfeltoltes.hu/120429/altgen1_www.kepfeltoltes.hu_.gif

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.18. 23:01:32

@mark199310:
A visszavonhatatlan, teljes és valódi igazságot, amivel mi, beavatottak, itt a Modorosblogon már tisztában vagyunk.

mark199310 2012.05.18. 23:45:21

A blogíró miért felejtette megírni, hogy Vincent Bugliosit cáfolták más szakértők? Vagy azt, hogy elfogadta a bíróság Clay Shaw tárgyalásán azt a dolgot, hogy 2-3 lövész lőtt az elnökre?

mark199310 2012.05.18. 23:47:34

A roswelli eset mióta összeesküvés-elmélet? Mi abban az összeesküvés?

mark199310 2012.05.18. 23:53:15

Az is megér egy misét, ahogy a roswelli esetet leírtad.

"Tündérmese. Józan ember nem gondolhatja komolyan, hogy a többmilliárd naprendszer közül majd pont ide fognak jönni földönkívüliek - akik nem léteznek"

Miért ne jöhetnének ide? Ha nem léteznek idegenek, akkor miért vannak hosszúkás koponyák? Vagy a csillaggyermek koponyát mivel magyarázzátok?

A phoenixi fényekről nem is beszélve.

mark199310 2012.05.18. 23:57:39

Zsoleszra visszatérve: szavaira nem kell adni. Ő egy pszichiátriai eset vagy bértollnok. Felsoroltam a téma elején 5 érvet a cionista háttérkormány mellett, és ezen dolog ellenére vehemensen tagadja az árnyékkormány létét. Az is jó volt, hogy belinkeltem neki egy fősodorbeli hírt, mely bizonyítja azt, hogy a Bilderberg egy jelentős csoport és ezek után is nyomta a mantrát, hogy a Bilderbergnek nincs hatalma...

www.168ora.hu/globusz/a-bilderberg-titok-78054.html

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.19. 00:06:14

@mark199310:
Ez a Loveladys dolog már lerágott csont. Esetleg amerikai fórumon is aktív vagy? Mert ezzel tuti villoghatnál, ha le tudod fordítani.
ugocsa.blog.hu/2008/11/11/kedvenc_sorozathoseink_sotet_eloelete_john_ross_jock_ewing_sr

mark199310 2012.05.19. 01:27:42

@Kurtz ezredes: Hogy érted hogy lerágott csont? Nem látogatok semmilyen amerikai fórumot.

A JFK témában nem ez az Altgens-kép érdekes, hanem az, hogy mi okozta a toroksebet.

mark199310 2012.05.19. 01:52:39

A cikkíró most komolyan beszopta a Warren jelentést meg a hivatalos magyarázatot a WTC-vel kapcsolatban, vagy csak bedrogozva írta ezt? Vagy provokációként?

Ilyen hülye gondolataim ( "Egyszerűen elképzelhetetlen és lehetetlen ennyi embert beavatni és egyidejűleg feláldozni egy nagyhatalom pillanatnyi érdekeinek érdekében " , "Oswald ölte meg Kennedy-t" ) csak akkor vannak, amikor drogozok.

Itt nem láttam semmi cáfolatot, csak azt, hogy dühösen megtámadta a blogíró az "összeesküvés-elméleteket".

Ha komolyan írta ezt az egészet, akkor mondom hogy akkora barom a blogíró zsolesszel hogy az fizikailag fáj.

Gondolkozzatok már.

mark199310 2012.05.19. 16:54:17

Ahhoz mit szóltok, hogy a tudomány Cliff Spiegelman szerint nem támogatja a magányos őrült teóriát?

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.19. 21:32:33

@mark199310:
Ne legyél már ennyire értetlen, basszameg! Ott van, hogy ki okozta a toroksebet, Kurtz már linkelte:

ugocsa.blog.hu/2008/11/11/kedvenc_sorozathoseink_sotet_eloelete_john_ross_jock_ewing_sr

imittto 2012.05.19. 23:36:26

Lassan valaki világosítsa már fel, kezdem sajnálni :)

mrs.starkey 2012.05.20. 17:01:55

@mark199310: én jót akarok neked. figyelj, kérd meg inkább a barátaidat, hogy beszélgessenek veled. hidd el, @Gudea enszi: és @Kurtz ezredes: nem jófejek!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.05.20. 19:37:42

@mrs.starkey:
Vegyél vissza légy szíves. Brendel Mátyásnak is be fogsz szólni? Elűzöd a legkedvesebb kommentelőinket...

Styxx 2012.05.21. 13:30:07

@mark199310: @mrs.starkey: @Kurtz ezredes:
Az igazság az, hogy a tankönyvraktárban a Nemzeti Alaptantervvel összegyeztethetetlen tankönyvek is voltak. Ezt brendel Mátyás már leleplezte, a Monty Python pedig egy szkeccset is írt róla. Oswaldot Michail Palin játssza, feleségét Oszvald Marika (van benne egy operett-betét)

mark199310 2012.05.22. 21:05:35

A blogger miért nem válaszol a kérdésemre? Fáj neki az igazság?

Styxx 2012.05.22. 21:20:48

@mark199310:
Ne is mond. Kellemetlen ez. De képzeld, egy idézést kaptam. Udvarias, öltönyös nyomozók hallgattak ki, és elég határozottan érdeklődtek, hogy miért bolygatjuk ezt a JFK-témát. Képzeld, tőlem, mint aki csak kommentelt. Akkor ő, mint a poszt írója vajon hogy járhatott?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.22. 21:36:41

@mark199310: áruld el nekem, hogy akar összeesküvésekben a sorok között olvasva tájékozódni az, aki a nyíltan kitáblázott, neon rávezetőcsíkkal felfestett jelzéseket nem képes értelmezni?

mrs.starkey 2012.05.22. 21:50:15

@mark199310: még mindig fetreng a röhögéstől, nézd el neki, hogy nem válaszol.

pocaklakó minimanó 2012.05.23. 06:38:19

"Az igazságot nem követelem, mert már tudom..."

A bématyik klónozással szaporodhatnak.

Ernoke 2012.05.23. 09:10:23

@Styxx: nagyon vigyázz, egy napon majd azt veszed észre, h a munkahelyeden nem működik a beléptetőkártyád, a bankkártyád magától letiltódott, és a szomszédod sem ismer meg többé... szerintem jobb, ha hanyagolod a kommentelést egy ideig, csak a te érdekedben mondom.

xenuka 2012.06.14. 23:21:06

Mivel az itt leírt cáfolatok abban merültek ki, hogy nem érdemes foglalkozni az elmélettel, mert úgyis hülyeség, így a maguk a cáfolatok szánalmasabbak, mint bármilyen elmélet.

mark199310 2012.06.18. 16:30:27

A cikkedben nem cáfoltál semmit, csak dühösen nekirontottál az összeesküvés "elméleteknek".

A blogíró komolyan elhiszi a Warren jelentés minden hülyeségét? Még azt is, hogy JFK toroksebét egy, a hátulról érkező golyó okozta?

Ha gondolkozna a blogíró, ill. lenne józan esze, akkor elutasítaná a hivatalos verziót az SBT "magyarázat" miatt.

Józan ész szerint a toroksebet okozó lövedéket elölről lőtték ki... Meg egypár orvos szerint is...

www.nytimes.com/learning/general/onthisday/big/1122.html

"Dr. Malcolm Perry, an attending surgeon, and Dr. Kemp Clark, chief of neurosurgery at Parkland Hospital, gave more details. Mr. Kennedy was hit by a bullet in the throat, just below the Adam's apple, they said. This wound had the appearance of a bullet's entry."

A kormányzó se hitte el az SBT nevű hazugságot.

Az elnök fejének hátradőlését mivel magyarázza a blogger?

Arról nem is szóltam, hogy a Z-film hogy cáfolja az SBT teóriát, a hivatalos verzió védelmére kitalált hazugságot.

A "szakíró" figyelmébe ajánlom a Warren jelentés tanúvallomásait (főképp Connally kormányzóét ill. Nellie Connally-ét) Ha elolvasod őket, azt fogod megállapítani belőle, hogy Warrenék a tanúvallomásokkal ellentétes következtetéseket vontak le. Warren jelentés cáfolja legjobban a magányos kommunista / elmeháborodott teóriát.

A WTC-vel kapcsolatban is akkora baromságot írt a blogger, hogy az fáj.

"Egyszerűen elképzelhetetlen és lehetetlen ennyi embert beavatni és egyidejűleg feláldozni egy nagyhatalom pillanatnyi érdekeinek érdekében "

Komolyan gondolta ezt? Nem hallott Operation Northwoodsról? Ott is ezt akarták csinálni...

A hivatalos verzió is egy összeesküvés-elmélet. A hivatalos verzió és a "konteós" verzió a végrehajtók kilétét illetően különbözik. A hivatalos verzió szerint Oszamáék esküdtek össze az USA ellen, míg a nemhivatalos verzió szerint az egész dolog CIA műve.

Ostoba összeesküvés-elmélet hívő az, aki nem fogadja el azt a tündérmesét, hogy az egészet néhány turbános irányította egy barlangból?

A Pentagonba mi a franc csapódott be? Miért nem túrta fel az a "repülő" a füvet a Pentagonnál?

Azt miért nem említette meg a blogger, hogy dán tudósok nano-termitet találtak a WTC romjaiban?

Ha nem robbantás volt, akkor mit keresett a nano-termit a WTC porjaiban?

www.youtube.com/watch?v=vRNLxe-PiAQ

Gondolom a tűzoltók hanganyagai is csak véletlenül beszélnek robbantásról.

media.photobucket.com/image/WTC%20ejecting%20steel%20beams/Deborahlynn911/continued/more/Kurt%20Sonnenfeld/wtcsteelembedded.jpg?t=1285978735

Hogyan fúródhatott bele az egyik épület egy darabja ebbe az épületbe, ha csak simán összedőlt a torony? Hogyan volna már a gravitáció képes erre? Valami olyan erősségű dolog tudja ezt csak megcsinálni, mint egy robbanás. Hogyan magyarázzák ezt a hivatalos elméletben hívők, mint pl a blogíró?

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.06.18. 21:35:40

@mark199310:
Csacskaságokat beszélsz. Természetesen minden összehordott butaságot százszorosan cáfolt azóta az akadémista történettudomány.
www.origo.hu/kultura/20110527-interju-hahner-peter-tortenesz-tortenelmi-tevhit-sok-a-hamis-hordalek.html
Ajánlani tudom, hogy csakis hiteles, intelligens, materialista forrásokból tájékozódj. Látogasd előszeretettel az alábbi lakossági fórumot:
www.youtube.com/watch?v=lPYKSBOSDcE
és olvass sok greczyblogot!

mark199310 2012.06.19. 15:02:09

@Kurtz ezredes: Olvastam Hahner Péter írását JFK-ről. Jó sok csúsztatás van benne. Fizetség ellenében / utánanézés hiányában írta azt a gúnyiratot. Több tétele könnyen cáfolható.

Hahner Péter tételei:

"Nincs semmi alapja annak a legendának, hogy Kennedy ki akart vonulni Vietnámból"

Az NSAM 263 szerint meg ki akart vonulni Vietnamból Kennedy.

"Bizonyították a Single Bullet Theory-t"
Frászt. Azt csak cáfolni lehet. Mindkét SBT változatot könnyen lehet cáfolni.

A Parkland kórház orvosai, a gyilkosság szemtanúi meg a Z-film szerint nem egy golyó találta el Kennedy-t és a kormányzót.

Meg olyan is csak a mesében van, hogy a hátulról érkező golyó okozza a torok(!!!)sebet.

Kár, hogy figyelmen kívül hagyta Hahner Péter ezen dolgokat.

"Kennedy fejének előredőlésekor loccsan a vér".
Azt állapították meg az előredőléskor loccsanó vérről, hogy gyenge hamisítvány.

assassinationscience.com/johncostella/jfk/intro/blood.html

"Oswald bűnössége egyértelmű ill. kommunista volt"
Nem egyértelmű Oswald bűnössége. Ha lőtt Oswald, miért nem találtak az arcán lőpor nyomokat?

Az Altgens kép ill. szerint nem ő hajtotta végre a merényletet. Meg mások is látták Oswaldot a TSBD 2. emeletén a lövések eldördülésekor.

Jim Garrison tanulmányozta Oswald életrajzát, s azt állapította meg, hogy ál-kommunista és agent provoateur volt.

A hivatalos változatot nem azért vetem el, mert "mániákus összeesküvés kiabáló" vagyok, hanem azért, mert az SBT ellentmond a józan észnek és a fizikának is.

mark199310 2012.06.19. 15:04:52

@Kurtz ezredes: Olvastam még a Warren jelentés tanúvallomásait, és azt állapítottam meg, hogy a legtöbb esetben a bizottság a bizonyítékok és hiteles tanúvallomások ellenére hozta meg döntését.

Pl. Connally bizonygatta Warrenék előtt, hogy őt nem az a golyó találta el, mely JFK sérüléseit okozta, de Warrenék figyelmen kívül hagyták a kormányzó vallomását.

mark199310 2012.06.19. 15:19:32

@Kurtz ezredes: A Parkland kórház orvosai is butaságot mondtak a toroksebbel kapcsolatban?

mark199310 2012.06.19. 15:28:53

A szkeptikus blogon Maycontainnuts csak a lövési időben cáfolt. A többi bizonyítékomról az lett megállapítva, hogy kétséges.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.06.19. 18:27:10

@mark199310:
Buta, antiszemita gyűlöletbeszédre magára valamit is adó demokrata oda sem figyel. A hivatalos szervek megmondták utólag, hogy mi történt, és az történt. Minden más olyan butaság, hogy nem is érdemes az úgynevezett tényeiden rugózni. Hahner úrnak tökéletesen igaza van mindenben.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy az USA vagy Anglia törvényesen megválasztott, remek kvalitásokkal bíró politikusait a háttérből manipulálnák. Azt meg főleg nem, hogy szabadkőművesek lennének, hiszen ők tudvalevőleg az emberiség javának szolgálatáért jöttek volna létre, ha egyáltalán léteznének. Egyszerűen illogikus, hogy ezen nagyszerű, becsületes urak meggyilkoltatják Ferenc Ferdinándot, elsüllyesztetik a Lusitániát és megtámadtatják magukat Pearl Harborben. Ebből következően a vietnámi háború legendaköre is nevetséges, hiszen ez nem egy tíz évig tartó műháború volt, amit aztán másfél hónap alatt sikerült katonai eszközökkel elintézni. WTC, Afganisztán, Irak, stb-stb-stb, nevetséges, csacskabacska bugyutaságok.
Avar János vagy Mészáros Tamás is megerősítheti, hogy a Bilderberg-csoport tagjai csupa válogatottan jó ember, illetve ők nem is léteznek.

Styxx 2012.06.19. 19:29:22

@mark199310: @Kurtz ezredes: mindkettőtökban csalódtam, hogy már legalább két-két komment óta egyiktek se írta le: "tankönyraktár"

mark199310 2012.06.19. 20:59:16

@Kurtz ezredes: Mond, te megőrültél? Ezt az elmebeteg szónoklatot most mi váltotta ki?

mark199310 2012.06.23. 01:17:02

Vincent Bugliosi nem bizonyított semmit, ő csak "igazolta" a hülyeséget, az SBT-t.

nailyen 2012.09.14. 14:06:31

"Józan ember nem gondolhatja komolyan, hogy a többmilliárd naprendszer közül majd pont ide fognak jönni földönkívüliek"

miért nem? megtiltod?:)

most komolyan... ennyi? ez a magyarázatod?

tovább nem is olvastam. minek?...:)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.11.03. 12:53:11

@mark199310:
Nyugtass meg minket, hogy nem tett el láb alól a CIA, és még élsz.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2013.11.22. 22:24:24

Kedves @mark199310: Most lelövöm a poént. Te egy irtózatos modoros összeesküvés áldozata lettél 2 éven keresztül.
Ez egy szarkasztikus kamuírás, amit te végtelenül kitartóan szopogattál hosszú időn keresztül. Ráadásul a törzsszurkerek meg még adták is a lovat alád.
Gratulálok a legkitartóbb címlapos balek címet elnyerted. :))))))

dH2K · http://dh.squidcode.com 2013.11.22. 22:49:55

a kereszténység miért maradt ki a szórásból?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2013.11.22. 22:50:01

@Kurtz ezredes:

fort lauderdale-ben voltam egy packard-múzeumban, meglepetéssel vettem tudomásul, hogy horogkeresztes relikviák és szabadkőműves jelképek is tárolva vannak az autóorr-díszítmény tároló szekrényben.

Plumper 2013.11.23. 21:13:37

@mark199310: Kennedy idején még nem volt vietnámi háború.

@Kurtz ezredes: azért az vicces, hogy a szupertitkos dolgokról mezei internetes fotelharcosok mindent tudnak, ugye...
A bilderbergezés szimpla gyűlöletkeltés, amely alapján a masírozó sz**háziak feljogosítva érzik magukat, hogy a csecsemőtől az öregemberig mindenkit megöljenek, ha azok történetesen zs-k - mint tették 70 éve az elődeik.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.11.23. 22:04:32

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Kemény dolgok ezek *-*
@Plumper:
Így, ahogy mondod. Ezért kötelességünk - mégha alapvetően liberális-félék lennénk is - bemenni ezeknek a lépcsőházába, és addig kerepelni meg dobolni, amíg meg nem halnak.
modoros.blog.hu/2012/10/19/a_tolerans_ember
süti beállítások módosítása