-Bandesz, odass. Most mutatják a Hírekben a Nagy Lacit. Khááá, de karcos ez a szatmári. Olyan háromemberes-guggolós, mint a körömlakklemosó. Na ide még vagy ötöt.
-Te már megkaptad a jussodat! Egi. Hát ez nem a költő Nagy Laci, annyi százas. Ott lakott az öreg az Árpád Fejedelem útján, van ott fejszobor, dombormű, kutyafasza. Meg Szécsi Margit. Mondtam már?
-Nem. De ez most a kézis. Ez egy kétszínű, hazaáruló nímandhajzer. Itt sunnyog, hogy fáj a körme meg hogy trimmelni kell vinnie a kutyikát, és ezért nem tud részt venni a válogatott meccsein. Tudod, mi lesz itt.
-Hogyne, Csucsu - tiszta sor. Kihúzza azt a pár kötelező évet, hirtelen elfogadja a spanyol szövetség ajánlatát, londoni olimpia ereje teljében, ennyi. Nincs ebben semmi szokatlan vagy meglepő.
-Na ne bassz. Gerincproblémák. Takonygerinc! Mert ez szerinted úgy megy, hogy országok és válogatottak között csak úgy igazolgatunk oda-vissza, mint valami ember- vagy munkaerőpiacon.
-Hát úgy hát.
-És az, hogy kinevelte őt ez az ország, itt vannak a csapattársai, itt lett belőle valaki - ez már nihil? Hogy együtt nevettek, együtt sírtak? A magyar címeres mez már nem jelent neki semmit? Amikor felcsendülnek a Himnusz akkordjai, amikor felvonják a magyar trikolórt, mit fog érezni? Lesz ott valami szégyenérzet valahol mélyen?
-Üdv a való világban, Emese fia, Álmos! Jó reggelt, dingdingdingdingding! Kőkemény piacgazdaság van. A mi két szép szemünkért puszira, meg a piros-fehér-zöldért már sennnnki nem fog itt játszódni! Tudomásul kell venni, hogy ez a faszi már tíz éve ott él Spanyolországban, szinte gyerekként ment ki. Talán már magyarul se tud rendesen, teljesen megértem a dilemmáját - ha még van ilyenje egyáltalán. A felesége ott vállalkozik, a gyereküket is spanyol iskolába járatják. Már ha akarna, se jöhetne többet haza: odaköti minden. Idefigyelj, a határok átjárhatóak, mindenkinek szíve joga, sőt: szuvenír joga megválasztani, hogy minek vallja magát. Ha spanyol, hát spanyol.
-Vagy katalán, persze. Vagy hazaáruló.
-Ácsi! Nem kell ez. Akkor tetszettek volna ajvékolni, amikor lenyúltuk Perezt, Janicsot, Radulovicsot, Kovacsiczot, na? Őket se kellett volna honosítani? Ők is hazaárulók?
-Összemosod a dolgokat, édesapám. A kubaiak menekültek, aztán a többi határon túli magyar, vagy nem is volt más válogatott...
-Perszepersze. Magyarázhatjuk ezt így is vagy úgy is: én azért azt mondom, nevezzék nevén a gyereket - és nagyon fontos, hogy ne öntsék ki a fürdővízzel együtt. Szlovákiában született, tehát szlovák. Romániában született, tehát román, ennyi. Lenyúltuk, több pénzt adtunk, mi nyertünk - kész. Viszont Nagy Lacinál már más a helyzet. Ő már elmondhatja, hogy elsősorban európai és/vagy spanyol. A mai világban már nem játszik komoly szerepet a származás - annál inkább az értékrend és a kötődés. Ez van, ezt kell szeretni. Ezt dobta a gép.
-Odafigyelj, bazmeg. Most olvassák be a levelét. Ez tényleg lemondta, nézd már... körülmények... címeres mez... napidíj... profi sportoló... internet... jövedelemkiesés... ki gondoskodna családunkról... lelkiismeretem tiszta... ez kész.
-Na, legalább valaki jól megmondta! A Husztinak is volt esze, ő is beolvasott ezeknek a minidúcséknak. Látod? A viktatúrából már nem kér senki. Szerencsére vannak még karakán emberek kishazánkban. Lassan én is dobbantok szerintem, édesapám. Oda, ahol megbecsülik az embert, a tudást, ahol nem áskálódnak, ahol nem döglik meg a szomszéd tehene. De nem ám csak a több pénzért dobbantanék... akár fizetek is most már, akár a románokhoz is mennék. Ennyi, si gata!
És aki bírja az ilyesmit, annak itt van sok kommentelő kedves címlapos vendége, Csirke72-ről egy képzeletbeli nekrológ... én hiszek a feltámadásban.
Az utolsó 100 komment: