Az előző részben sorra vettük a felelőtlen kisebbség főbb csoportjait, akik más szórakozását, örömét gyakran elrontják, de nézzük meg a többieket is, akiket nem feltétlenül a fineszes, pimasz cselek érdekelnek.

Az igazi szurkolókat továbbra is egyszerűen a közösségi élmény, a klubhűség viszi ki a stadionba minden második héten, és az foglalkoztatja elsősorban, hogy nyerjen a csapatuk. A labdabiztosról már ismerős lehet az egyik típus, de a többi az újdonság erejével fog hatni.

A (sérült) futballista:

Némelyik játékos tényleg egy rejtély, mert pályafutásának 80%-át még a kispadon se tudja eltölteni folyamatos sérülései miatt. Bár legtöbbjüknek kétségtelenül frusztráló érzés a társakat távolról figyelni, azért biztosan akad olyan alibifocista is közöttük, aki a folyamatos regenerálódás közben is feltalálja magát, és jól megél az alapfizetéséből.

A meccsekre azért kijárnak, könnyen azonosítható klikkeket alkotva.

A futballista a privát életben mindig az aktuális divathullámok túlreagáló követője, sőt: diktátora. Öltözéke, hajviselete a legkevésbé sem a visszafogott eleganciát képviseli. A 90-es években dortmundzöld vagy narancssárga Replay- és Devergo-felsőket kombinált rengeteg ékszerrel, mostanra inkább a szolid angolos megjelenés felé próbál tendálni, irokézes, esetleg újra klasszikus focistafrizurával, felhajtott gallérú pólóingekkel. Nyáron csakis papucsban (flip-flopban) látható.

A társait kritizáló szurkolókkal szemben kiscsapat esetében ellenséges, hatalmas igazságérzettel szól vissza bárkinek. A labdarúgónak nem kötelessége ugyanis eltűrni a nézőtérről jövő pocskondiázást, kivéve persze, ha sokan vannak a lelátón, vagy esetleg erősnek néznek ki a drukkerek.

Meccsen csak tökmagot-szotyolát fogyaszt, a dohányzást, alkoholizálást, drogozást az estékre hagyja - ennek megfelelően gyakran találkozunk vele  csapatostul (nyáron szabadtéri) szórakozóhelyeken.

A barátnők:

A (sérült) focista megjelenésben is méltó párja. Dekoratív külső, túl hivalkodó színek és ruhák, szolárium, ékszerek, tetovált szemöldök, márkás napszemüveg. Vagyis: ha jó nőt fedezünk fel egy meccsen látszólag dzsekszon nélkül, az focistabarátnő.

Rendszerint a többi focistabarátnővel ül egy bolyban, próbálnak néha szakmai szempontból is hozzászólni a meccshez, de ők is tudják, hogy felesleges. A lényeg, hogy a barátjuk szerezzen gólt.

Társasága - a többi barátnőn kívül - valamilyen öleb, mostanában a divatos mopsz, westie, yorkshire terrier vagy bolognese az általános játékkutya.

A barátnőkhöz hasonló a hozzátartozó, főleg az anyuka. Csakis a kisfiát nézi, inkább kapjon ki a csapat, csak rúgjon a gyerek gólt.

A szájfocista:

Rendszerint már negyven fölötti szurkoló, pohos hassal, ladás- vagy övtáskával, szivacsos-hálós zöldségessapkával, felhúzott zoknival, sportcipővel. Szotyit, tökmagot ropogtat, dohányzik, kezével az aktuális Sportot babrálja.

-Szakikám, valaha itt a grundokon órákig rúgtuk a bőrt a srácokkal, nem volt más, csak a tűzfal meg rongylabda vagy konzervdoboz, de élveztük, a játék öröméért játszottunk. Mit gondolsz, az Aranycsapat hol tanult fotballozni? Na ugye!

Erre a múltra visszautalva állandóan a játékosok lövőtechnikáját, az edző taktikáját szapulja, ő minden esetben jobban tudta volna. Főleg utólag.

-Bazmeg Soós, te szerencsétlen! Ott volt üresen a Szeibert, mit önzőzöl meg csellózol? El kell vállalni, vagy le kell passzolni, de nem ott totyorogni, nem hiszem el. És ez kap meccsenként 40 rongyot, beszarás.

-De ez a Meszes is egy fasz. Minek játszatja a jobbszélen a Hanzlikot, ahelyett, hogy inkább hátratolná középre, és behozná a kis Jokonicsyt egyedüli csatárnak? Komolyan mondom, nem értem, hol lőtte ez az UEFA-licenszét, a Tésztás Gyurinál, ott!

Bár ő maga sem egy Adonisz benyomását kelti bennünk, minden vendégjátékos vagy játékvezető könnyen észrevehető testi gyengeségét emlegeti minden bekiabálásánál, a körülötte ülők pedig általános derültséggel biztatják közvetetten a szájfocistát.

-Te, te kis törpe geci, a kurva román anyádat basznád teherbe! Nem tudsz fölnőni a feladathoz, mi? A szőröstalpú anyád jobban etetett volna, megnőttél volna, kisköcsög!

-Na mi van, kopasz, ballal már nem megy, mi? Megpaskoljam a fejed búbját, Kodzsek? Az majd biztos segít!

-Te ragyásképű, hosszúhajú vidéki paraszt, jót játszottál a Barca bében, mi? Zsoldos senkiházi!

A nyugdíjas bácsi:

Talán a legszimpatikusabb rétege a kitartó drukkereknek. Bár ő még a szájfocistánál is régebb óta jár meccsre és szebb mérkőzéseket is látott, kevésbé jellemző rá a bezzegelés, mint a fenti kategóriára. Annyira jóindulatúnak tűnnek, hogy akár Lenin-fiúk, munkásőrök is lehettek volna, nem tudunk rájuk haragudni, tiszteletbeli nagypapánkká fogadjuk őket.

Szinte mint egy piknikező, annyi kiegészítővel érkezik a meccsre. Elmaradhatatlan az ülőpárna, az esernyő és a zsebrádió, amivel a Körkapcsolást hallgatja egész végig. Elvakultabb bácsik kukkert is hordanak a nyakukba akasztva. Alkohol- és napraforgómag-fogyasztás vagy dohányzás nem jellemző rájuk, de a díjmentes utazási lehetőséget kihasználva idegenbe, vidékre is gyakran elkísérik a csapatot.

Rendszeres olvasója a Nemzeti Sportnak: a hazai átigazolásokat, edzőváltásokat kívülről tudja, de a jó, nyugati foci nem foglalkoztatja.