Olvasói rovat - Modorbloggerek 2.

2009/07/01. - írta: Modor Tibi

Jó nagyot kívánok!

Ezúttal Erik örvendeztetett meg minket egy mesteri összeállítással, ahogy Reckl Amálka nemrég szintén megtette a saját szemszögéből.

Törjünk hát a lényegre:

"Elvont vagyok, úgysem értesz meg-blog"
Rózsaszín virgoncságom fémízű sötét kalapáccsal veri szét a jeges üresség, mely lelkemet örökérvényű, halálos hálóval szövi be...


"Izzadtan próbálok jó fej lenni-blog"
Voltam partyzni, és akkor Nikike, meg Juci smároltak és akkor én is smároltam mindkettővel, és akkor a Zotya aszongya kiráá vagy geziii!

"Újságíró leszek, de a maníros felsőbbrendűségi komplexusom már megvan hozzá-blog"
Emiatt persze naturális kijelentenünk, hogy a kvázi legnagyobb ellenzéki párt ilyetén kijelentései erősen a kormánypárt írányelvei felé tendálnak, ami sz.v.sz. erkölcsileg nem vállalható programtervezet. Gratulálok, ez aztán a kampány, fiúk!

"Társadalmi nagyágyú vagyok-blog"

Találkoztam Sanyival, aztán Katika is befutott, és lementünk a pubba, ahol Zoli, Géza, Lajos, Évike, Zoárd, a Kovi, meg Anasztázia is jelen volt. Persze engem mindenki ismert.

"Meg-nem-értett költő vagyok-blog"
Halál... és sötét.
Múló pina szaga terjeng a fojtó dzsungelben,
ami a lelkem.

Átszakítja a válasz csendes leplét.


"Szerelmes vagyok, de akkora madár, hogy nem tudom hol kezdjek neki-blog"
Ma ott volt ő is. Láttam a másik asztalnál. Azt akartam mondani, "szia", de aztán mégis elővettem a telefonom, és tetriseztem. Ez biztos hatni fog.

"Specifikus, más számára érthetetlen dolgokat írok, ettől vagyok jó arc-blog
A Béla azt mondta, hogy a D4 jó lesz, de szerintem mégis a hatodik variánst kellene cirkumveniálni, hogy ne ütközzön a Z23-as terv hatodik pontjával. Remélem igazam, lesz.

"Féltékeny nő vagyok, és erről másnak is tudnia kell-blog"
Ma találtam egy esemest a telefonjában. "Hívj fel", és egy hetvenes szám. A volt nőjének is hetvenes a száma. Megölöm azt a kis kurvát.

"IRC-buzi vagyok, és büszke rá-blog"
Na jah, wazze. Naon LoLLer a szitu, Gabee és Niky16 privztek, /me meg not happy, & maj' /me slaps @Gabee around with a large trout. Csak nehogy kickbanneljenek. Nah, off.

"Bármilyen netes hülyeségre rábukok, mint gyöngytyúk a takonyra-blog"
Háttárpád bissztoss jó munkásember, ee nekem bódottá, me' Sándor vagyok, temeg Buzi-e Vagy?

"Filmkritikus vagyok, legalábbis igyekszem, hogy annak nézzenek-blog"
Nagy könnyelműség lenne azt mondani, hogy ez a film *jó*, hiszen az ImDB fórum is csak 6,43-ra taksálta, egyébbként is olyan a szerelmi vonal, mintha meghámozták volna az "Elfújta a szél" (Rendezői változat!) 65-83. perceinek intervallumába eső eseményeket. Tarantino persze...

"Teátrálisan szuicid csaj vagyok, de csak apuci villanyborotváját találtam a fürdőszobában-blog"
Már nem bírom tovább. Mi értelme? Miért létezem? Mindenki utál. Senkinek nem hiányzom. Majd meglátják, ha már késő lesz. Megyek, beveszek egy marék Polyvitaplexet, és ráiszom egy nagy adag Schlossgoldot.

"Nyúlom a Tóta W. stílusát, ettől laza leszek-blog"

Hát mit képzelsz, te seggszagú pocok? Attól hogy vasárnap reggelente öblös fingásokat eregetsz a nappaliban, médiasztár leszel? Schiller meg Goethe mehetnek libikókázni a könyvtár hátsó polcára? Geci.

"Szittya Turáni harcos vagyok, egyébként is vesszen Trianon-mentalitás-blog"
Néztem őket. Hús és színes tollboák. Árpád apánk térdre esne a látványtól, és égbe nyújtott kezekkel kiáltana, MIÉRT? Ez is a kampósorrú nagytőke, és a cionista összeesküves mellékterméke. Hozom is a bézbólt, és rendet teszek, Géza fejedelem nevében.

"Akkora blogger vagyok, hogy már csak egy mondatot böffentek oda, azt is zabálni fogják-blog"

Ma levágtam a lábkörmöm.

"Próbálok egyedi lenni, azáltal, hogy a dadaizmusnál is hülyébben írok-blog"
Lóóófasz
Lóóófasz
Lóóófasz
Lóóófasz
Lóóófasz
Lóóófasz
Lóóófasz
ahha, ahhaaaaaaa


"Túl sokat használom az ICQ-t, illetve az MSN-t-blog"

zuzu16 mondja :
jahh :D
zuzu16 mondja :
írok blogpostot :)
zuzu16 mondja :
Trendi :))
zuzu16 mondja :
meg minden :O


"Eredetinek gondolom, hogy tizenöt éves, kövérkés gótkislány létemre hatszázéves vámpírnak adom ki magam-blog"
Belenéztem a tükörbe, és halott fehér voltam...izé, nem látszottam. Aztán ittam vért, és eltorzult az arcom. Meg lettem átkozva, és ez trendi.

"Tourette-kórban szenvedek-blog"
Ne legyek kibaszottul ideges? Hát a jó édes hathengeres lapraszerelt kurva anyja faszát annak, aki szétbaszottul kibaszott a baszott baszásom baszásával, bazmeg."

"Tarisznyás Tankcsapdarajongó-blog"
Elhagyott, mint a kifutópályát a gép.
Úgyhogy lementem a Kiskancsóba, és addíg ittam, míg az asztalra nem aludtam, nyáladzva.
Rock and roll!


"Tökélyre képeztem magam valami távol-keleti baromságban, és most életmód-tippeket osztogatok-blog"

Természetesen a barackszín falak harmonizálnak a tegnap felhelyezett sárkányos szélcsengővel. Még egy pár kristály, egy csobogó, és máris pompás lesz a Chi-áramlás!

"Alacsony költségvetésű, technikailag analfabéta rapper/dj/gitáros..stb-blog"

A péntki partyn egy kazettás magnó, egy pendrive, és nagymutter bakeliteinek szkreccselésével kajak király partyt nyomtam. Voltak ilyen szettjeim, és az Alíz DJ számára tök jól rángattam a mami Mócár Mozsár Mo' Zaar-T lemezeit. Nikkynek kajakra bejött, bár ő bedobott egy ekit is.

"Túl sok NŐK LAPJÁt olvasok-blog"
Néztem a kicsi, maszatos pofiját. Mintha egy angyal tekintett volna vissza, barna, őzikeszemeiben a fiatalság kacagó életszeretete tündökölt.
Menned kell, mondtam, és akkor nyugodtam bele, hogy ez a világ rendje.

Marcikának tényleg pisilnie kellett.


"Már hatszor füveztem, ezért kódolt nyelvezeten közölnöm kell a világgal, micsoda egyéniség vagyok ettől-blog"
Küldtünk egy lájtost, de Totó behaluzott tőle, úgyhogy Májki csavart egy flesselős-lejövőst. Zsír szétcsúsztam tőle.

"A nyolcadik bé osztály durvább, mint a Dallas-blog"
Vivien azt mondja Vanessza háta mögött, hogy Márkónak kicsi, de nem is láthatta, mert akkor jött be az ofő. Krisztofer Szabrinával jár, de titokban Dzseniferre hajt, aki viszont Zsüliennel kavar. Zsanett meg egy ribanc.

"Ifjú menedzser vagyok-blog"
A HR részleg átfaxolta a weekly reportot, emiatt delay állt be a squash-match, és a business consultation meetingben. Ha ez kihatással lessz a Senior Staff training Brainstorming schedule-jára, akkor hozzávágom Claudiához a notebookom.
Viszont good news, hogy a mostani schedule mellett Novemberre meglesz az első infarktusom. Ez meg ugye jól néz ki a CV-mben, és lehet hogy raise is lesz.


"Szifonszemüveges rendszergazda vagyok, nagyon rámférne egy kiadós dugás-blog"
-=DoZeR!=- aszonta, hogy az új 6.23-as Debianban mountolható filetable allokációk lesznek, és a CS-szerver stabilabban fut, mint a 0.433-as verzión. A 'Jenna Jameson és Rocco' meg 80%-os letöltésen van.

"Tudtomon kívül egy életre vérgeci cseszegetés áldozatává teszem a pasimat, ha a haverjai megtalálják a naplómat a neten-blog"
Mucmuc megsimizte reggel a pocimat, és behozta a mamuszkám. Csinált fini-mini rántottát, és adott pici-puszikát, mielőtt elment a dolgozóba.

Modor Tibi mondja: b+ bexaras, LOL :-DDDD

A fiatalembert csakis arra tudom buzdítani, hogy írjon még, "kár lenne ezért a tehetséges gyerekért".

Köszönjük szépen, és várjuk a többit.

136 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belize 2009.07.01. 16:24:57

@Blassius:
"Kimaradt viszont az önjelölt gasztronómiai szakember és az értöö borász esete.
"megörülök, hogy ebben a városban nem lehet normális bélszínt kapni..."
ez kábé lefedi Péter Anna tevékenységét :))) esteleg hozzáteszi még, hogy de ő a Nagycsarnokban a pult alól néha szokott kapni, mert ő nagyon nagy arc.

amúgy nagyon jó kis írás, gratula!

e_e 2009.07.01. 16:26:35

sot, nekem se vicces, ez nem sikerult, ilyen tipusblogok nncsenek, ilyen reszletesseggel, ami persze nem lenne baj, ha viccesen lenne megirva, de ez nekem inkabb eroltetett, "nem kicsit, nagyon". minek is ragozzam, eh, evvel ertek egyet:
"Marcikám 2009.07.01. 15:23:17
ez egy szar. az első 5-6 rendben van, de a többiről már nem vezetnek blogot, a kedves vendégszerző egyszerűen csak különböző szubkultúrákat és foglalkozásokat kezd el elemezni.
és még nem is vicces. "

e_e 2009.07.01. 16:28:16

@belize:
ez jo, egyebkent vilagosan emlekszem, h egyszer ide, a modorosra azt kommentelte vki, h az egesz velvet modoros MINUSZ peter anna, aki viszont milyen jo.
hat nem is tom.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.07.01. 16:30:29

beveszek egy marék Polyvitaplexet, és ráiszom egy nagy adag Schlossgoldot.

Itt borultam az asztalra....

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.07.01. 16:36:25

@e_e: Ja, ez nagyjából így is van, mint ahogy sokan lemodorosozzák az illető téma szakkifejezéseit, terminus technicusait..:). Viszont, az is igaz, hogy ha csak a saját házam táján kattintok szét (filmes blogok), magamat is beleértve, mégis találó ez az tarantinózásos, iemdébézéses szöveg...:) (A plánozásos, katartikusos jelzőzés, meg a többi efféle viszont kimaradt.) SZERINTEM.

KopaszMercis 2009.07.01. 16:38:22

Halál... és sötét.
Múló pina szaga terjeng a fojtó dzsungelben,
ami a lelkem.

Halál... és sötét.
Múló pina szaga terjeng a fojtó dzsungelben,
ami a lelkem.

Halál... és sötét.
Múló pina szaga terjeng a fojtó dzsungelben,
ami a lelkem.

MUAUUAHAHAHAHAHAHAHHAHA HEHEHEH AHHAHAHAHA HEHE EROFL ROFL ROFL

IRL LOL BAZD MEEEEEEEEEEEEEEG

Halál... és sötét.
Múló pina szaga terjeng a fojtó dzsungelben,
ami a lelkem.

gromit 2009.07.01. 16:42:42

és a kalapján szalag helyett PASZOMÀNY volt

:)

:)))

KopaszMercis 2009.07.01. 16:42:49

@Marcikám:

Marcikam-e volt a 7. fajta blog nyilvan :)

The_Evil 2009.07.01. 16:43:58

minden elismerésem eriknek!

Celtic 2009.07.01. 16:46:56

Ah, a 7.99-es Debianban mar verziozo filerednszer lesz :)
hup.hu/cikkek/20080723/tux3_a_verziozo_filerendszer

e_e 2009.07.01. 16:47:06

@KopaszMercis:
ööö. ...ez ugye az a -mo.on elterjedt- ervelesfajta, hogy ha valakit pl. zavar, hogy masok zsidoznak, az CSAK azert lehet, MERT O IS ZSIDO?

KopaszMercis 2009.07.01. 16:47:15

Ez a poszt a kopaszmercis *5-os seal of approvaljat kapja :)

Miss Marple 2009.07.01. 16:48:41

igenigen jót röhögtem, akár van minden típusú blog, akár nincs.

Lucius Flavius Arrianus 2009.07.01. 16:49:57

@efes:
"szeretlek". Vö. "talcsyzzunk a temcsyben a ravcsynál", azaz találkozzunk a temetőben, a ravatalozónál.

Jedlik 2009.07.01. 16:57:19

Nagyon otthon vagyok a "blogos szférában", és nagyon menő módon fikázva kategorizálok blog.

mynickname 2009.07.01. 17:59:57

én is a gasztro/életmódbloggereket hiányoltam
na meg a kisbaba blogokat amiket anyuci ír több mint lelkesen többesszám első személyben. kakiltunk, jácciztunk, esziztünk stb.juj.

mynickname 2009.07.01. 18:01:20

ja! na meg a közéletező, politizáló bloggerek. na még azok!...

szanalmas 2009.07.01. 18:15:51

Ha javasolhatnék, akkor a következőben a kommentezőket kellene kielemezni. ;)

A magyar blogolvasók típusai

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.07.01. 18:19:57

Kimaradt:

az index liebling blogjai, melyek valahogy mindig címlaposak

(és igen: az enyém miért nem az? Válasz: azért mert érdekteleln.)

2009.07.01. 18:22:07

(vajon miért nem megy ki a kommentem?)

nothing.at.all (törölt) 2009.07.01. 18:23:26

:D
szerintem tökéletes mintapéldányok.
aki szerint meg szar bejegyzés, az valszeg maga is elkövetett egy ilyet:D
jaja, az unatkozó kismama blog kimaradt.

2009.07.01. 18:24:36

Éljen a blog.hu engine, írtam egy jó hosszú kommentet, ami küldéskor el is szállt. -.-

e_e-nek szedtem össze benne pár olyan blogot, amiből ez az írás született, csak hogy eloszlassam a kételyt hogy "ilyen márpedig nincs".
Nem fogom kikeresni megint az összeset, de itt van pár ami még tabben nyitva volt (hátétépé-kettőspont-perper kell a ink elé, akkor talán megy) :


vámpírkislányos:
www.sarok.org/users/vampirlanyka/

fűzfaverses:
vers.blogter.hu/
blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=1vargaildyko&pid=27585

plátóiszerelmes:
www.naplom.com/naplo/arpad1983/naplo/2005-09

öngyilkosos-verses:
ayameblogja.freeblog.hu/categories/Emos_dolgok/

Filmkritikusos (ez fizikai fájdalmat okoz néhol):
filmkritikaim.blog.hu/2009/03

Berúgós-rockeres
raktalicska.blog.hu/2009/06/09/mar_megint_berugtunk

Hozzá tartozik a dologhoz, hogy amikor ez íródott, akkor épp egy hostingcégnél dolgoztam, így az éjszakai ügyeletet -jobb híján- a nálunk hostolt blogoldalak - ingyentárhelyre feltett dolgok mazsolázgatásával töltöttem.

nemuccaszoc 2009.07.01. 18:27:03

No komment, nagyon jó kis kategóriák, kérdés én hova tartozom?

2009.07.01. 18:30:19

@Equinoxe:

(persze ezek nem azok amiket akkor olvastam, hiszen azok nagyrészt már nem elérhetőek, viszont borzasztó könnyen találni olyat, ami beleesik a kategóriába.)

honeycutt (törölt) 2009.07.01. 18:42:57

nagyon jó írás:) "Árpád apánk térdre esne a látványtól, és égbe nyújtott kezekkel kiáltana, MIÉRT?" ez volt a legjobb:D
az elvont és az egymondatos blog az gyakran egy és ugyanaz. ezeket általában az alteros hippik írják, akik akkora nagy nagy arcok, hogy nem csinálnak semmit egész nap, csak a gödörnél lézengenek és persze az összes buzis-baszós művészfilmet megnézik.

pause 2009.07.01. 18:46:49

@belize: koszonomszivembol szoltal:D
a szoke autoszerelo gasztrobuzi polihisztor suna,akinek pasija van nem is parja:D :D

IndaMuncher 2009.07.01. 18:53:07

"Halál... és sötét." [...]

Ez egy haiku-ra hasonlít, csak nem 5-7-5, hanem 5-14-5 szótagos. De a 14 az 7 duplája. zseniális, művészi.

CernaGeza 2009.07.01. 18:55:53

xercsyztem én is ezt a bejegyzést. ary

Kék Robot · http://blob.blog.hu 2009.07.01. 19:54:30

dadadadadadadadadadadadadadada
2009.04.24. 09:33


> > mailto: Tristan Tzara

Subject: How To Turn Off StickyKeys
> > Date: Wednesday, 15 April, 2009, 15:47 PM

Villy 2009.07.01. 20:09:11

Kimaradt a "Tóta W. vagyok, ettől laza vagyok-blog" :)

mokkaczuka 2009.07.01. 20:13:35

Végre ma nyerítettem egy jót...

Kösz, haver! :)

ShagBeckur 2009.07.01. 21:28:40

@Horasz: Még jó, hogy kimaradt. Én is abban nyomulok most.

shag-beckur.faszkorbacs.hu/blog/

kicsibuta 2009.07.01. 21:37:29

Zseniális! :D Kösz, Erik!

gillian 2009.07.01. 22:06:53

szerintem nagyon állat lett, gratula :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.01. 22:28:40

szóval ezekről maradok le, amikor kihagyom az indexketrec válogatást :D
gasztro valóban lehetett volna, mondjuk nekem a másik véglet csapja ki a biztosítékot, amikor a blogger elmegy a sarki büfébe, leírja hogy 'zsírállat finom kaja' és ezt étteremkritikának nevezi :)

arongeri 2009.07.01. 22:48:03

Nem is tudom... kéne egy modoros bejegyzés azokról a Modorosblog-szerzőkről, akik összeszedik egy adott tevékenységről/szubkultúráról az összes sztereotípiát és azt mondják, hogy "höh, ez milyen modoros".
Ez is inkább egy sztereotípia-gyűjtemény. De annak mondjuk jó.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.01. 23:05:53

Bazmek sírok kábé. Nagyon tömör, egy betű sincs benne, ami modortalan lenne. Helytakarékos fennséges egy faszság, köszi!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.01. 23:20:49

@arongeri: szióka!

Fantasztikus ötlet, de nyitott kapukat döngetsz, A modortalan blogger címmel már született egy nagysikerű vendégposzt, melegen ajánlom.

SLacc 2009.07.01. 23:41:33

Biztos írtátok már, de nagyon jók az ügyesen elhelyezett helyesírási hibák. Ha nem lennének, hiteltelenné válna az egész.
Főleg a nyócbésdallaszos a jó. Mert ez része az életemnek.
(A SRÁC, aki jegyzőkönyvezett már tárgyalást 25 fő részvételével)

(Node ne viccelj már, ezeken a pesti utakon!)

Panzer 2009.07.01. 23:44:38

"Halál... és sötét.
Múló pina szaga terjeng a fojtó dzsungelben,
ami a lelkem."


Uramatyam, hogy en ezen mennyire rohogtem... :D :D

Udv,
Panzer

fraki 2009.07.01. 23:49:15

Kihagytátok a jópofiskodó-tipizáló blogot. Szarok vagytok, szevasztok -modorfraki

Dr.Hook 2009.07.01. 23:51:21

A tutit mondó verbális félagresszor kimaradt, a mentálisan nagyon erős éppen csak érettségizett, szintén, jó munka, gratulálok. Esetleg a lilát kiröhögő full fajankó, ernyedt péra, de rögtön megsértődtem....

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.07.01. 23:59:33

van egy-két nagyon jó!
egyébként fábry miért van a címlapon?

Neocon 2009.07.02. 00:24:01

Tokeletes iras, meg kerunk ilyeneket.... :)

I'll be Beck! 2009.07.02. 00:27:51

Mindenütt az olvasói rovat a legjobb. Ezér nem is veszek könyveket.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.02. 00:37:42

@fraki: nagyon találó!

Érdekel állandó reklámhely a Modoroson, vagy elég, ha csak 1-2 címlapos cikket kommentálsz?

oldalazó gnóm 2009.07.02. 03:15:08

Ahogy Urbán Flórián mondaná: szenzációs! :D

Ouaid (törölt) 2009.07.02. 05:07:30

Hát igen, sok kimaradt. A Marcikán viszont lehidaltam, nagyon jó :)

Kopasz Mercédesz (törölt) 2009.07.02. 08:13:56

A blog-írás a leghülyébb, leghaszontalanabb dolog amire az ember a véresen drága életidejét elbaszhatja, ilyesmiben nem kunszt tehát modorosnak lenni.
Viszont érdekelne épp ezért, az milyen modor, amikor az ember egyáltalán nem ír semmilyen blogot, mert undorodik az egésztől, mint a zsizsikes dínóürüléktől?

Lasombra 2009.07.02. 08:36:57

szerintem meg annak ellenére, hogy sok típus kimaradt, mégis redundáns a felsorolás, ordító átfedésekkel, már-már a szófosás felé hajló. néha a kevesebb több. (asszem ezen a blogon menő dolog ilyeneket írni.)
persze csak azért ez a véleményem, mert igyekszem modoros kommentelő lenni, aki mindig mindent lefikáz(ik).

én a legtöbb bloggert a "wannabe" (nem tudom, mi a megállapodott magyar megfelelője) jelzővel írnám le. akik azt hiszik, hogy ők a tudás kizárólagos birtokosai / jó fejek / jól megmondták / számítanak / véleményt formálnak stb.
persze nagy fless, hogy amit bepötyögünk, megjelenik a világhálón, és mások is látják, de a zsenialitáshoz kevés egy blog.hu regisztráció. és az "Index címlap" algoritmus is megfejtetlen még a mai napig.

ui. megint ballábbal keltem, és a metró is késett, csak nyűgös vagyok. szóval mindenki köcsög, főleg én. :)

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2009.07.02. 08:56:51

Így írtok ti!

én meg így olvasok :O)))))))))
kis modorral: megaLOL

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.02. 08:57:06

kozossegek.inda.hu/modoros

Ja! Celtic volt az első önként csatlakozó, a többi törzsolvasóinknak is ajánlom melegen a közösséget.

Hogy mire lesz jó, még nem tudjuk, max. felmérjük, hogy hányan vagyunk, esetleg kap mindenki meghívókat Zepter-bemutatóra, ilyesmi.

Maradok tisztelettel.

a katona fehérben 2009.07.02. 09:15:39

Igenigen! Kismamablog-paródiát is akarunk, különösen a gyerek nevében írottak ütnek.

KopaszMercis 2009.07.02. 09:32:21

Az nem modorossag hogy 80-an kopizzak a nevem.. kopasz feketemercis kopasz bombis, kopasz mercedesz...

Faszomat ez a sztarsag atka =)

Acid Amadeus 2009.07.02. 09:56:59

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

pont ez jutott eszembe nekem is, mármint, hogy ez kimaradt..
Szerintem ez tök jó poszt lett.

Ernoke 2009.07.02. 10:05:35

@Equinoxe: árpádra inkább a reménytelenül retardált címke illene. sarok.org-on kb. 2 éve le van nálam tiltva, annyira fárasztó és idegesítő.

Ernoke 2009.07.02. 10:09:20

@Kopasz Mercédesz: ez a "ne írjál semmit bazmeg, mert kreatívnak lenni gáz, inkább mennyél bekúrni és seggbebaszni a csajodat utána" eufemizmusa?:D

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.02. 10:32:39

@Ernoke:
Nem, ez az illusztrált irigység.

Vásszindulatú Roszka (törölt) 2009.07.02. 11:15:03

Ernoke: Csak nagyon ostoba, nagyon hülye emberek képzelnek olyasmit, hogy a blogírásnak akár a legcsekélyebb köze is lehetne bármiféle kreativitáshoz.

Van egy hírem, mondanám, de nem mondom, mert kettő van:

1.) Egy blog írása semmilyen mértékben és értelemben nem kreatív tevékenység. Sőt.

2.) Mindebből következőleg te nagyon hülye és nagyon ostoba vagy.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.02. 12:15:22

@Acid Amadeus:

így legalább senki nem foghatja rám, hogy nincs önkritikám.

Vásszindulatú Roszka (törölt) 2009.07.02. 12:19:29

...mert a blogírás, tulajdonképpeni, tárgyi lényegét tekintve igazából valami olyasmi, mint amikor valakinek ugyanabba a vödörbe sikerült trottyintania, amelybe előzőleg már bele is hányt, s a manőver sikeres kivitelezése feletti örömét nem palástolhatván, boldog-boldogtalan mutogatja aztán a produktumot. Úton, útfélen. Ahogy illik.

Igazán nem hinném, hogy ezen bármi irigyelni való lehetne, de hát, ki tudja... Megfelelően aberrált fantázia kérdése csak az egész, azt hiszem.

Olyanom nekem viszont nincsen...

Ernoke 2009.07.02. 12:59:34

@Vásszindulatú Roszka: azt még megmagyarázhatnád, hogy mi a kreatív alkotás pontos definíciója, illetve honnan számít valami kreatívnak, irodalmi lapban kell hozzá megjelenni? vagy esetleg az kell, hogy a magadhoz hasonló sutyerákok szerint elég Magasröptű és Nagyközönség Számára Értelmezhetetlen témáról legyen szó?
nem az én ostobaságom és primkóságom látszik itt különbensem, nyakatekert fantáziaszegény barátom.:D

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.07.02. 13:11:05

Aprópó "kár lenne ezért a tehetséges gyerekért"

Macskafogó-fannak lenni modoros?

Celtic 2009.07.02. 13:35:47

@Modor Tibi: Naja, bevallom, az elejen en is tok felreertettem a blogot, de egy ido utan megkedveltem. Igazabol sztem erosen hullamzo a minoseg, de a nagy hegyek mellett (szerencsere) nem szakadekok vannak, csak alfold. Az meg elviselheto.
Szoval, jo ez a blog (bar az istenkiralycsaszar akkoris csak Tarda marad :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.02. 16:00:09

A Macskafogó iránti rajongás modoros, mert alapból minden rajongás modoros. Itt legalábbis ezt a konzekvenciát vontuk le.

Továbbá súlyosbító körülmény, hogy rajongó helyett fan-nek titulálod magad. :)

Egyébként ebben is a mérték az érték. Vagyis, ha időnként idéz belőle az ember, akkor belefér. Ha viszont csak Grabowski-nyelven szólal meg a delikvens, akkor ne lepődjön meg, ha egy reggel aranyozot farmermellényben ébredne. :)

Vásszindulatú Roszka (törölt) 2009.07.02. 18:06:53

Kérlek. Én megmagyaráztam már. Úgy látszik, nem olvastad. A kreatív alkotás "pontos definíciója" szerint semmi sem számít kreatívnak, ami blogírás, ill. bármi kreatív, amiben nincsen blogírás. Legfeljebb rekettye. Attól kreatív.

A pontos definíció tehát a következő: Kreatív tevékenységnek az számít, amiben rekettyén kívül pont blogírás nincs éppen. De abból aztán semennyi...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.02. 19:23:18

@Vásszindulatú Roszka: ebből a távolságból azt tudom mondani, hogy neked tévézned kéne! Bár a film az nem művészet, mint ahogy a lófasz nem ibolya, sem nem rózsabimbó, avagy a nő nem ember, a sör nem alkohol, a medve nem játék, stb.

Ez is milyen szar... ez is... na sziasztok, holnap is jövök!

Több pozitivitást, kevesebb faszt! Aki tud tenni az ügy érdekében, tegyen! Kösz!

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.02. 19:32:07

Kimaradt a meg nem értett széplélek,mindent és mindenkit lefikázok , mert én vagyok a legokosabb, legintelingesebb, mások mind hülyék, mindekit utálok blog.

fraki 2009.07.02. 20:03:01

@Modor Tibi: Abszolút az egy-két címlaposra vagyok szakosodva :D

fraki 2009.07.02. 20:10:26

@Modor Tibi: Úh, most esett le. Húha.

Na öcsém, én most diagnosztizálok nálad egy nagy buktát. A blog.hu-n ha van blogod, minden nicked (nekem 2 van, az egyikkel posztokat írok, a másikkal kommentelek) mellett kötelezően, kikapcsolhatatlanul megjelenik a blog címe. Én ezt az indánál már szóvá tettem, ugyanis ha tehetném, levetetném a nickem mellől a linket.

Ez a helyzet. Viszont az, hogy az ellentétes vélemények mögé reklámszándékot sejtesz, ráadásul így, hogy nincs is alternatívám a "reklámozásra", az nemcsak hogy kimeríti a nettó hülyeség fogalmát, de még modoros is.

hejhó-hahó-hóhajhóha (törölt) 2009.07.02. 20:32:07

Armstrong szombattól megint a túrós francon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.02. 20:35:15

@fraki: csak próbállak téged és a _magadfajtákat_ megérteni, hogy mi a jó abban, hogy:

-egy nem kedvelt blog bejegyzéseit olvassam rendszeresen, még ha címlaposak is

-és nemtetszésemet ott, minden vagy sok alkalommal írásban közzé is tegyem. Ráadásul az igazi nevemet, fejemet, felvállalva, saját blogomat sem titkolva, ami ritka dolog.

Egy csomó blogot tudnék mondani, ami vagy nem tetszik, nem érdekel, vagy még rá se kattintottam.

De nem olvasom őket, vagy ha nem tetszett, akkor se állok neki okoskodni, arra itt van a saját területem.

Mindegy persze, ez egy kétirányú, szabad műfaj.

Vásszindulatú Roszka (törölt) 2009.07.02. 21:30:16

Egy időben én is, mint mindenki más, sokat olvastam a blogokat. Aztán ezt abbahagytam. Ma már a hideg frász tör ki, ha csak rájuk nézek és nincs az a pénz, amiért hajlandó volnék beléjük olvasni.

Összefoglalóul kénytelen vagyok tehát leszögezni: Már maga a blogírás önmagában egy gusztustalan modorosság. Eleve.

Továbbá abszolút pótcselekvés. Én még nem láttam olyan blogot, amelyiknek a legcsekélyebb fontossága lett volna, akármiben, akármennyire is. Inkább csak olyan háttérzaj az egész, amit az ember, ha a dolgára akar figyelni, általában kizárni törekszik.

Tény: Akinek valóban fontos közlendője van, annak nem kell blogot írnia. És fordítva: Mondandója jelentéktelenségét deklarálja, aki képes azt egy blogba beletenni.

Meghökkentő és elgondolkodtató, hogy mindez még a tematikus vagy a tudományos tematikájú blogokra is vonatkozik.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.07.03. 00:05:42

@fraki: Szar vagy Frakikám, bazmeg. De a reklámhelyet attól még komolyan gondoltuk. Már ha jók a számok, ha érted, hogy mondom. :D

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.07.03. 00:08:48

@Vásszindulatú Roszka: Pótcselekvés, azaz! A kommentelés blogokon viszont fontos! :)

Benzinkutas Brigi (törölt) 2009.07.03. 00:55:53

A blogírásban az értelmetlenség a lényeg. A közzététel pedig egyértelműen offenzív viselkedés ráadásul, ami után már gyakorlatilag mindenki megtámadott, de legalábbis érintett, mely által pedig egy viszonyulási kényszer keletkezik.

Aki pedig basztatnak, annak viszont legelemibb joga a visszabasztatás.

Nem mindegy tehát, ki kezdi. Ha nincs blog, nincs komment. A fordítottja nem létezik.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.03. 09:37:40

Ez a blogszféra X-aktája: miért olvas valaki olyat rendszeresen, amitől föláll a szőr a hátán? Ennél csak az a súlyosabb eset, amikor az illető még arra is szán becses idejéből, hogy ezt minden alkalommal le is írja kommentbe. Ezt soha sem fogom megérteni.

Mintha valaki minden héten főzne magának tökfőzeléket, noha utálja, hogy hányhasson egy jót tőle. Perverz.

Benzinkutas Brigi (törölt) 2009.07.03. 10:27:09

Ez az igazi X-akta. Hogy, hogy lehet valaki ennyire mongolidióta.... Ezerszer le lett írva, hogy amíg nem olvassa, honnan tudja, ahogy az is, hogy mostanában már egyáltalán nem olvassa, legfeljebb nagy ritkán, csak amennyi a tájékozódáshoz szükséges...

Provokálunk Egyetlenem, provokálunk?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.03. 14:24:45

Szerintem meg az a "mongolidióta", aki olyannal gyötri magát, amit deklaráltan nem szeret. Minek tájékozódni olyasmiről, amit élből elutasít az ember?

A folyamat úgy néz ki, hogy az olvasó odakeveredik a blogra. Nem tetszik neki, amit ott talál.

Értelmes olvasó megjegyzi, az adott blog nem jó, ergo nem érdemli meg a figyelmet. Nem megy oda többet.

Aki mégis újra és újra visszatér a rossz blogra, az vagy idióta, vagy mazochista vagy annyira nem is utálja a blogot, csak irigyli valamiért a bloggert. Esetleg a vacak kis lelkének az az öröm, hogy más munkáját csak úgy durván leszólja, mert általában azok ugatnak a leghangosabban és a legállhatatosabban, akik maguk természetesen nem írtak még egy sort sem semmilyen blogba. Mivel a műfaj sajátossága az amatőrség, erre tényleg igaz, hogy bárki megpróbálhatja.

Éppen ezért ugyan nevetgélünk a fenti, többnyire sarkított példákon, de én személy szerint sokkal többre tartom a leghülyébb bloggert is, mint azt, aki csak vonyít, hogy így szar meg úgy szar, és ezt rendszeresen egyazon blogon.

Benzinkutas Brigi (törölt) 2009.07.04. 00:01:56

1.) Maga blogolás az, ami silány dolog, a tapasztalat pedig az, hogy a blogok is.
2.) Fenntartom a jogot, hogy előbbi állításom érvényességét rendszeresen ellenőrizzem.
3.) Én nem vontam kétségbe senki cselekvési szabadságát, te pedig rendszeresen megteszed.
8.) Hülye vagy.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.07.04. 07:40:13

@Reckl_Amál: Foleg, ha a fan-t fun-nak irjak. Az vicces.

no mail, no problem 2009.07.07. 10:26:36

nunisziget.blog.hu/

harom az egyben:

- a modoros szexualitas
- modoros blogger

mellesleg a blog eredetije a guesshermuff.blogspot.com cimen

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.08. 15:36:59

Ha minden blog szar, akkor minek olvasod.

Az a hülye, aki mondja. Persze, aki mondja, az bunkó is.

Dr. Own 2011.03.06. 15:00:13

Nagyon jó. Hiányoltam viszont az ékszerésznek képzelem magam és a "kimentem" egy évre USA-ba és leírom milyen volt, habár tudom, hogy ez senkit sem érdekel blog.

2013.11.08. 14:45:12

Éljen a blog.hu engine, írtam egy jó hosszú kommentet, ami küldéskor el is szállt. -.-

e_e-nek szedtem össze benne pár olyan blogot, amiből ez az írás született, csak hogy eloszlassam a kételyt hogy "ilyen márpedig nincs".
Nem fogom kikeresni megint az összeset, de itt van pár ami még tabben nyitva volt:

vámpírkislányos:
www.sarok.org/users/vampirlanyka/

fűzfaverses:
vers.blogter.hu/
blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=1vargaildyko&pid=27585

plátóiszerelmes:
www.naplom.com/naplo/arpad1983/naplo/2005-09

öngyilkosos-verses:
ayameblogja.freeblog.hu/categories/Emos_dolgok/

Filmkritikusos (ez fizikai fájdalmat okoz néhol):
filmkritikaim.blog.hu/2009/03

Berúgós-rockeres
raktalicska.blog.hu/2009/06/09/mar_megint_berugtunk

Hozzá tartozik a dologhoz, hogy amikor ez íródott, akkor épp egy hostingcégnél dolgoztam, így az éjszakai ügyeletet a nálunk hostolt blogoldalak - ingyentárhelyre feltett dolgok mazsolázgatásával töltöttem jobb híján.

2013.11.08. 14:45:31

e_e -nek arra a megjegyzésre, hogy "ilyen blogok márpedig nincsenek", összeszedtem egy párat:

Vámpírkislányos:
www.sarok.org/users/vampirlanyka/m_34335/

más számára (ha csak nem ért hozzá profi módon) szinte dekódolhatatlan blog:
viktoria-theflop.blogspot.com/2009/07/azert-rossz-erzes.html

Fűzfapoéta + IRC archív:
vers.blogter.hu/

osztályblogos-kislányos:
milkacsoki.blogol.hu/?d=2008-4

Tankcsadd'a-berúgósdi:
raktalicska.blog.hu/2009/06
/09/mar_megint_berugtunk

Féltékeny telefonbankutatós (oké, itt fórum éppen, de volt erre kihegyezett blog is):
www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=4191&p4=25

szerelmes madár:
www.naplom.com/naplo/arpad1983/naplo/2005-09

filmkritikuskodós:
filmkritikaim.blog.hu/2009/03


Igazából mindegyiknek volt valami alapja, csakhát öt év távlatából már sok van, amit végleg abbahagyott / letörölt az írója.
- Hozzá tartozik a dologhoz, hogy akkoriban egy hostingcégnél dolgoztam, és a nálunk tárolt szervereken működött egy csomó kisebb-nagyobb blogszolgáltató, illetve tárhelyszolgáltató oldal, így az unalmasabb éjszakai műszakot ilyenek olvasgatásával töltöttem, szóval nem perverz blogolvasó vagyok, csak k*rvára ráértem. -
süti beállítások módosítása