Arany Farmermellény 2008: 7-6. Demcsák / Farkasházy / Heti 7es

2009/02/01. - írta: Modor Tibi

Modoros jó vasár- és ünnepnapi reggeleket kívánok, instállom! ;-)

Kicsit kommerszebb vízekre evezünk, de a díjkiosztókkal még tartozunk nektek. Illetve ezek még csak a Top 10-es arcok, de bizonyára nem érdemtelenül kerültek ide! Vagy?

7. Demcsák Zsuzsa

Őt nagy divat volt kormányszóvívői kinevezése idején vehemensen támadni, amire hivatkozva aztán vissza is lépett. Mik voltak a fő érvek? Sokan zokon vették a jól szituált jelző használatát, ugye hogy jön ehhez a leendő kormányszóvívő, a nép hangja.

A mi esetünkben a kiválasztott park a Szent István park, ami szép, gondozott, tiszta és jól szituált szülők látogatják csemetéikkel.

Hát, fölháborító. A másik kérdéses cikk, A bölcsi-keresés kálváriája már aranyosabb, A NÉP ezen még jobban bepöccent.

Találkoztam itt Bélukával, akinek a ruháit hetente egyszer mossák ki a szülei és csak egy váltás ruhája volt, Laurával, aki minden fiún túltett a rosszasságban, mint kiderült azért, mert otthon rendszeresen verték és sokszor vették át a bölcsis nénik véraláfutásokkal, kék-zöld foltokkal és persze Ádámkával is találkoztam, akit még bárányhimlősen is behozott a reggel fél tízkor már részeg édesanyja. A pöttyöket látva kézen fogtam a fiamat és meg sem álltunk hazáig.

Persze valószínűleg ők is úgy tettek volna, mint Zsuzsa, de hát azért ilyet leírni, háááát... elitfasizmus, hogy egy nemrég olvasott kifejezéssel éljek :-)

Az igazi modorbánya itt a sok komment, pl.:

2007-05-30 10:12:03 marge Én kérek elnézést, hogy ebben az országban lehetséges az, hogy olyan gyereket vigyenek bölcsödébe, akit vernek a szülei, alkoholista az anyja vagy csak egy váltás ruhája van. Ez felháborító. Még a végén a bölcsödei nevelés hatására jól szituált ember lesz belőle és akkor jaj neked, Szent István-park!
Elitképzést a bölcsiben is, ne csak a felsőoktatásban!

Megszólalt a nép egyszerű, önérzetében megsértett gyermeke. Jöhetne akár a modorosblogra is alkotni társszerzőként? Lange Rede, kurzer Sinn; a jelölt kishölgyet Nyelvész Jóska nős posztjai közé helyezném, olvasóit meg valahova máshova :-)

 

6. Farkasházy "Teddy" Tivadar és a Heti hetes:

Tényleg nehéz olyasmiről írni, amit nem ismerünk. Se Jóskának, se Tibornak nincsen ugyanis otthon már sok-sok éve televíziókészüléke. Bármi, amit mi az aktuális celebritásokról tudni vélünk, az az internetnek köszönhető.

Dudenbuch magyar-magyar szótár sporttársunk őszintén kifakadt:

Teddy Mafflancs Bérmaci kateg nincsen ??? :(((
Heti Hetes: amelyiken nincsen olvasószemüveg, hogy az otthon vérizzadott kis peonját promt riposztként olvassa föl, anak a tekintete azért olyan üveges, mert olvasókontaktlencsét visel? És a kamera mögött hány négerről hengeredik a szöveg?
Vagy a kis cetlikre is négerek írják a poenokat (mint bizony néha Fábry bácsinak, aki viszont maga is négerként kezdte, főleg pedig az ifjú szkeccsmen, amikor dikciókat négerelt '70-es évek beli szocreál magyar filmekhez...)

Farkasházy úrról annyit tudunk, hogy igazi polihisztor (bár ezt tagadja). Fradi- és MTK-szurkoló egyszerre, újságot-könyvet ír, tévében szerepel, megszállott rajongója a lóversenynek, Overdose nagy pártfogója.

Pár interjúját végigolvasva mégis inkább csak a tudálékosságát, mintsem a modorosságát emelném ki.

www.konyv7.hu/letoltes.php?d_id=96

– Angliában a legismertebb sztárokat kérték fel, hogy révükön

visszacsalogassák a nagyközönséget a könyvek birodalmába.

– Helyes. Véleményem szerint a könyvszakmában is igazi sztárok

 kellenek, akikre hallgat a nagyközönség, elfogadja értékítéletüket.

 Ilyen egyéniség volt hajdan Abody Béla. De a közelmúltból is

 hozhatok példát.

Szabó István filmajánlata a televízióban okos, értô szavakkal

segített eligazodni a nézônek a mozgókép világában. Szóval hiteles

személyiségek kellenek, akik az igazi irodalomra képesek irányítani

a figyelmet. Egyben rámutatnak azokra a „mintha könyvekre”,

amelyek írásmûnek álcázva árulják a gagyi szemetet.

 

No, mára ennyit, a Heti hetes kielemzését meghagyom Nektek vagy Jóskának. Egy biztos: az ott felsorakozott képzett, tanult, bizonyított, már letettek valamit az asztalra-típusú közéleti személyiségek tökéletesen elhitetik a tévénézőkkel, hogy ha valaki közéjük tartozik, akkor rögtön igaza is lesz. Kódolva: mi = értelmiségi, mérvadó, objektív - ők = fröcsögő, tanulatlan, demagóg, retrográd.

Majd egyszer talán hosszabban is kitérek rájuk :-)

Kéz- és lábtörést!

33 komment

modor_tibi@modorosblog#echo "Az informatikus" | wall

2009/01/31. - írta: Modor Tibi

Csókolom a kis kisztihandjukat! :-)

Tiborotok végre-valahára visszatért a vizsgaidőszak okozta száműzetésből, fejében számtalan bizsergető modorossággal. Jóskával a kezdetben komoly aggodalmaink voltak, hogy vajon meddig tudunk új témával szolgálni, de szerencsére az Élet és ti is folyamatosan szállítjátok a nyelvi leleményeket, tényleg köszönjük. Persze ez azzal is jár, hogy egyre kevesebb lesz a modoros szófordulatok explicite felsorolása (ezt többen hiányoltátok), inkább valami keretbe próbáljuk őket beleilleszteni. Ha néhol úgy érzitek, hogy ez meg az inkább a szlengblogra vagy máshova illett volna, az is minden bizonnyal jogos. Folyamatosan emelkedik nyájas olvasóink száma, és ez a sok kritika ellenére is azt jelenti számunkra, hogy nem feltétlenül rossz a választott út.

Na, most egy újabb hálás téma következik - az Informatikus. Írtak róluk már szinte minden összefüggésben; mi talán egy kicsit újabb perspektívából mutathatjuk be őket.

Az informatikus sokaknak egy olyan emberfajtát jelent, aki az átlagemberhez viszonyítva arcátlanul sokat keres, és ezt a pénzt villámgyorsan amortizálódó, haszontalan számítástechnikai cikkekre és gyorséttermi kajákra képes maradéktalanul elkölteni. Azt hihetnénk elsőre, hogy az informatikusok nem adnak a külsejükre, de ez nem igaz: ők így találják magukat csinosnak. Szeretnek tetőtől talpig feketébe öltözni (ez sokszor a metálzene iránti rajongással és gitározással függ össze), hosszú hajat, divatos kecskeszakállat növeszteni. Persze a fekete öltözet helyett kék színű farmer, kigombolt kockás ing és az (avatottaknak) vicces feliratos póló se ritka.

Tibor számára a programozás sajnos már a peekekkel és poke-okkal véget ért, és azóta is csak legfeljebb makrógyártással vagánykodik munkahelyén. Az inputokat K.I. cimbinknek köszönöm szépen, nélküle nem jöhetett volna létre a poszt. Kezdjük akkor néhány jellemző kifejezéssel!

  • tereza: geek, a világot bináris kódban látó informatikus lelkületű egyén. Az elnevezés Teresa Orlowski lengyel származású, Németországban a 80-as években hatalmas karriert befutó pornószínésznő nevéből eredeztethető. A 90-es évek elején az AT-s korszakban jellemzően az ő szexjeleneteihez lehetett floppyn digitális formában hozzájutni. A tereza így már akkoriban is az ÖKM vagy a Diáklányok helyett a PC-n kereste az élvezeti értéket. A tereza nem egy széles körben elterjedt szó, de szerintünk megéri idevenni.
  • variációk a Microsoftra: pici-puha, m$, a redmondiak, redmondi óriás
  • Winfos: Windows
  • Vindóz Pista: Windows Vista
  • Almás: Apple
  • Makkos: Mac OS
  • Ópenszósz: open source, vagyis nyílt forráskódú
  • Debil lány: Debian (operációs rendszer, a Linux kernelt használja, de a legtöbb alapvető program a GNU projektből származik)
  • Egységsugarú user v. r=1 user: laikus, egyszerű felhasználó. Nem ért és nem is akar érteni a számítógépekhez - később részletesebben írunk róluk.

 

Rövidítések:

Talán még a multisoknál is több angol kifejezést, rövidítést használ:

  • WTFwhat the fuck, azaz mi a picsa
  • RTFM: read the fucking manual, azaz olvasd el a kibaszott leírást
  • BTW: by the way, azaz amúgy, mellékesen

 

Programozás IRL:

Mondanivalóját szakmai fórumokon a programozásban használt operátorokkal fejezi ki, iterációkat használ, valós életbeli eseményeket algoritmizál.

  • !: tagadás, pl. !opensource   !=fizetős , azaz azért, mert nem nyílt forrású, attól még nem feltétlenül fizetős
  • elírásnál a sed (stream editor, Unix) parancs szintaxisa szerint javít, pl. amla, a következő posztban s/amla/alma
  • elvetemült érdeklődőknek itt van egy palacsintarecept sajátságos értelmezésben :-) 

 

Az Informatikus felfogásában minden, ami ópenszósz, az jó. Minden zárt forrás rossz. Hardvereknél olyan elnevezéseket használ, mint a vincsi, proci, kari (videókari, hangkari), monyó.

Laikusok, r=1 userek:

Szerintük a Linux terezáknak való. A Linux ingyenes, de pont olyan is.

-Gyurikám, ne hülyéskedj, a Linux egy használhatatlan blöff. A Linuxról még az informatikusok is elismerik, hogy geek dolog. Annyira anti-felhasználóbarát, hogy az egyik informatikus haveromnak is 20 percébe került, mire átmásolt egy fájlt az egyik mappából a másikba.

A Laikus fél minden .exe és .bat állománytól, azok mind gonoszak. Szidja a Windowst, de a többféle operációs rendszer nála a különböző MS-kiadásokat jelenti.

A Laikus szerint számítógéppel mindent meg lehet csinálni, és ráadásul egyszerűen.

-Ja, ez az őszödi beszéd szerintem kamu. Egyszerűen számítógéppel megcsinálták. A nyolcéves fiam is tud ilyet, ilyen beszédgenerátor. Rámondja a szöveget, azt olyanra torzítja a hangot, amilyenre akarja. Meg ezek a filmek is. Nem véletlen, hogy a Jurassic Park óta nem fogadnak el semmilyen fényképes bizonyítékot az ufókról.

-Nem beszélve a technózenékről. Csak beállítod, megnyomsz 1-2 gombot, és készen is van, ilyet én is tudok. De a gyerekek vágják ezt a legjobban, ezek a másodikosok simán feltörik még a NASA védelmi rendszerét is...

Az r=1 user szerint minden számára bosszantó vagy ismeretlen jelenséget vírus okozza.

-Te Ferikém, nézd már meg ezt a gépet légyszi, szerintem vírusos. Én nem merek hozzányúlni, félek, hogy még jobban elrontom. Nézd meg, pittyeg és folyamatosan bezárja az ablakokat, ha az ALT-ot megnyomom.

-Aha. Hát Marikám, úgy látom, a kisfiad ráverte a billentyűzetre, és ettől beragadt az F4-es. Próbáljátok meg egy új tasztatúrával talán.

Az egységsugarú júzer szerint az informatikus mindenhez ért, ami árammal működik, de ha mégsem, hát illene legalább a számítógépen minden program kezelését ismerni.

-Ez a Feri bazmeg, ez informatikus? A múltkor megkértem, hogy nézze már meg a mikrónkat, mert olyan furcsa hangokat adott ki, erre elhajtott, hogy fogalma sincs. Bezzeg a bruttó 450 ezret megkapja, aztán egész nap pornófilmeket töltöget. Utána megkértem, hogy állítsa be a Haxam program fontjait, de azzal is vagy egy órát elszöszmötölt.

 

A Vezető:

Laikus deluxe

-Ferikém, be kéne állítani az exchange servert, mert nem megy!

Persze soha nem is volt. Mindig új gép kell neki több memóriával, gyorsabb processzorral, mert már nagyon lassú a gép. A munkához, amit végez, persze elég lenne egy P2-es is.

Szerintük is mindenhez kell értenie a rendszergazdának, egy személyben programozó, designer, grafikus, Windows-Linux-hálózati-levelező-adatbázis-adminisztrátor, villamosmérnök is.

-Zsoltikám, kéne nekünk egy új honlap, mint a Vargáéknak, csak persze ne teljesen másoljuk le. A menüt mondjuk átraknád a másik oldalra, a gombokat lekerekítenéd, de hasonló. Meg kéne itt egy olyan program nekünk Zsoltikám, ami az összes beszállító adatait nyilvántartja cím, irányítószám, fizetési feltétel, kategória szerint, meg tudnád csinálni?

-Bandi, hiszen ott van az Access pontosan erre a célra...

Biztosan lehetne még folytatni, de így is meglehetősen terjengősre sikeredett a visszatérés. Ugye mindenkinek megjött a kedve az informatikus élethez? Még jövünk! ;-)

 

modor_tibi@modorosblog#/usr/sbin/poweroff

 

 

56 komment

Modoros középkorú párok - Ratkó alatt és után

2009/01/25. - írta: Modor Tibi

 

Ha jól látom, anyám jön lóháton!

Aki még nem látta, annak mindenképpen ajánlom Szomjas György Falfúró c. filmjét, szinte mindent elmond erről a generációról, hihetetlen pontosan adja vissza a késő-kádári korszak langyos hangulatát. Sokunk szülei és az ő baráti társaságuk az 1950-60 körül világra jött korosztályhoz tartoznak, volt honnan anyagot gyűjteni.

Ők már egy boldogabb világban nőttek fel, és nagy részük a mai napig nem tudja feldolgozni a rendszerváltást annak minden következményével. A kötelező oroszoktatás, annak az éreztetése, hogy a szakközépiskola befejeztével és a képesítés megszerzésével mindenki egy életen át azt fogja csinálni, amit tanult, nagy csalódásokhoz és kudarcokhoz vezetett.

No, de nem a szociológiai áttekintésre szeretném helyezni a fő hangsúlyt: ezek a -mára már- középkorúvá érett párok is megpróbálják élni az életüket, élvezni, amíg lehet. Mit írt róluk Blassius olvasónk legutóbb?

A PROGNÒZIS! Az köökemény! Taxi fodrász házaspárok azt hallgatják, faszinaknagybajusza van, öblöshangú nagydumás, a csaj meg 80-as évek sziszikeccses melírozott hajjal nyomja. ÜÜÜÜÜÜ! De utálom!

Bizony ám, apjuk Prognózist, Edda műveket (de csak az első két album, utána már szar), Hobót, Bikinit hallgat, anyjuk mondjuk Karthagót, Piramist meg Generált. Megjelenésüket már részben tárgyaltuk egy korábbi posztban, ám ezt kiegészíteném:

Apjuk kinézete:

  • hosszanti csíkos atléta
  • Senior melegítőalsó
  • fémkeretes, szögletes szemüveg, lehetőleg barna lencsékkel
  • autóstáska
  • mokasszin (makkoscipő)
  • ritkuló, ám vállig érő haj
  • lógó bajusz

 

Anyjuk kinézete:

  • melírozott, tupírozott haj
  • válltöméses zakó
  • cellkeretes szemüveg, minél nagyobb lencsékkel, esetleg lánccal nyakukhoz rögzítve

 

A modoros középkorú párok szabadidejükben:

  • társasággal járnak a horvát tengerpartra, csomagtartójuk tömve itthoni konzervekkel
  • szívesen járnak pecázni, szintén össznépileg, ilyenkor bográcsban halászlevet kotyvasztanak
  • bár családi körben a 100 ft alatti made in the E.U. dobozos söröket fogyasztják, vendégség esetén beszereznek valami márkásabbat, pl. Gössert vagy Amstelt
  • apjuk hobbielektronikus: tranzisztoros rádiókat szerel az erkélyen, terepasztalt épít (hogy az ötfős család ne férjen el a békási panellakásban), erősítőket rak össze, kedvenc zenéit VHS-kazettára másolja át, büszkén ülteti kedvenc fotelébe vendégeit és mutogatja nekik az 5.1-es hatást
  • apjuk hobbiinformatikus: PC-alkatrészek mindenhol, a haverjaiaval mp3-as gyűjteményeket osztanak meg egymással, de soha nem jut idejük meghallgatni a zenéket, divx-filmekkel ugyanez a helyzet
  • anyjuk Burda-szabásmintákkal szöszmötöl, tatárbifsztek- és fokhagymapartikat rendez a többi gyerekes családdal
  • kedvenc filmjeik az Indul a bakterház és az Egészséges erotika

 

A modern felfogású gyermeknevelés és csődje:

Huszonegykét-évesen már megszületnek a gyerekek; szerelmük hajnalán fogadkoznak, hogy ők bizony soha nem fogják elkövetni szüleik hibáját, semmi tiltás meg verés, megengedő, liberális nevelés lesz, a végeredmény természetesen ennek az ellenkezője, pár év után kifogy a kezdeti lendület.

-Kisfiam, te játszva lehetnél öt egész nulla, erre itt ez a négyes meg ez a hármas matekból. Mi lesz így belőled, szarpofozó? A gimnáziumban a kitűnők közül így válogatnak!

-De Muter, a Müller Pistinek is hármasa lett, sőt...

-Engem a Müller Pisti nem érdekel, engem TE érdekelsz!

-Na ja, de hát nektek sincs diplomátok...

-Az teljesen más, egy teljesen más világ volt. Akkor tudtuk, hogy lesz másnap is munkahelyünk, hogy meg tud élni a becsületes melós. Szerettem volna persze én is továbbtanulni, de hát jöttetek ti, és akkor már nem lehetett.

Szerencsétlen szülő nyolc évnyi orosztanulmányai után sem oroszul, sem más idegen nyelven nem tudott megtanulni. 1990 után beiratkozik angol- és némettanfolyamokra, de képtelen a megszerzett tudást bármilyen életszerű helyzetben alkalmazni.  Gyermekét persze erőszakkal járatja különórákra:

-De Apu, én már angoltagozatos vagyok, nem akarok még németre is járni...

-Figyelj, ha nem jársz, akkor nincs karácsonyra mikrokapcsolós joystick a C64-hez, ilyen egyszerű. A német az meg ma már kell: bármerre indulsz Nyugat felé, azt értik, és a környéken is mindenki azt beszéli. Angliába meg Amerikába nem jut csak úgy el az ember.

-De hát te sem beszélsz semmilyen nyelvet...

-Az teljesen más. Nagyon szerettünk volna angolul meg németül tanulni, de nem lehetett. Nektek meg most még könnyű, mi már nem tudunk megtanulni.

Külföldön - bárhol is járjanak - mindig a gyereket küldik ki a benzinkútra:

-Fiam, fizesd már ki a benzint, meg kérdezd meg, hogy tudnak-e kölcsönadni egy vízszintmérőt.

-De Fater, nem tudok horvátul, hogy kérdezzem meg?

-Bánom is én, ti beszéltek nyelveket, próbálkozz németül vagy ilyesmi. Tessék, vegyél magadnak egy Mars-szeletet.

Hát igen, vannak ilyen kettősségek, amiket a gyermek még 10-20 év távlatából se fog fel. Reméli, hogy ő majd jobban csinálja, de aztán valószínűleg ő is újra és újra ugyanazokat a hibákat követi majd el.

Biztos jönnek majd még ötletek, egyelőre ennyit sikerült összehozni. Elég hálás téma :-)

Valóban, görög volt a falóban!

139 komment

Az angoltudor

2009/01/24. - írta: Modor Tibi

How ya doin ma'e, get us two pints o Newcastle Brown an a glass o Strongbow fer da ladies, will ya? An a bowl o chips, please. Cheers bud, take care.

Előre is bocsánatot kérek: ez a bejegyzés elsősorban az angolul tudóknak/tanulóknak szól. Van benne persze általam modorosnak vélt elem is bőven, de nem ez a fő szempont.

Angolul mindenki tud manapság, és persze mindenkinél jobban. Már az általános iskolában megmosolyogjuk az orosztanárból egy év alatt angoltanárrá átképzett szerencsétlen Ildike nénit, ahogy küzd a v-w hangok formálásával, vagy ahogy a menzán good appetite-ot kíván nekünk.

Kéttannyelvű középiskolákban már mi vagyunk az anyanyelviek, sőt, náluk is ügyesebbek: a 90-es évek elején az USÁ-ból az elsők között idemerészkedett, minket egyre gyanúsabb vallási témájú beszélgetésekre, gitáros összejövetelekre csábító tanár bácsit kijavítjuk, hogy az nem their is, hanem there is. A magyar születésű tanároknak már előre örülünk, órán strigulázzuk, hányszor hibáznak, a kiejtésüket fonetikai írásjelekkel örökítjük meg és röhögünk rajtuk a szünetben.

Ha az egyetemi évek alatt az AIESEC-kel vagy Erasmusszal közelebbi ismeretségbe kerültünk, akkor vagy már ott, vagy később, modoros multis munkahelyünkön kitárul nekünk a világ népeinek tört angolja, hogy ismét őszintén mulathassunk. Pár tipikus példa, most az akcentusok mellőzésével:

  • Francia: I arrive! (a j'arrive-ból, ami kb. máris jövök-et jelent)
  • Német: Did you buy yourself a new handy(Handy németül mobiltelefont jelent, angolul praktikusat vagy akár kézimunkát is.)
  • Cseh (vagy bármilyen szláv): I can't place order. (vagyis nem tudom leadni rendelést, névelő nélkül)

A modoros magyarnak persze sokszor csak a saját hibái nem tűnnek fel. Nem akarom most az összes általam ismert, tipikus hunglicizmust összegyűjteni, erre itt van az angolnet jólsikerült cikke (a kommentekkel együtt), de hozzáadnék párat a túlbuzgó fajtából:

  • analysis: túl szépen akar beszélni, enölájzisznak ejti, pedig az öneliszisz.
  • w-v-probléma: ott is w-t ejt, ahol nem kéne, pl. wegetables
  • diftongizálás: ott is ou-t ejt, ahol ó-t kéne, pl. court - kout, helyesen: kót
  • ng-nk: a singing mintájára elnyeli a k-t is a nazális n után, pl. think - thin, helyesen: think

Most pedig pár tipikus hiba hazulról, ami inkább a tájékozatlanság szüleménye:

  • hangsúlyozás: a monoton intonációt, szó eleji hangsúlyokat nehéz a született magyarnak levetkőzni, talán a legnehezebb az összes sajátosság közül. Hallgassátok csak meg, hogy ejtik ki kollégáitok a performance szót (helyesen: mensz).
  • of-off: ezt a nyelvtanári diplomájukra oly' büszke bölcsészek nagy része se tudja megjegyezni: az of-ot ov-nak ejtjük, pl. First of all - fősztovól, és nem försztofól. Az ólofasz (all of us) esetében meg még sérti is magyaros fülünket.

Utolsó kedvencem pedig az, aki külföldre kerülve egyre inkább feszélyezve érzi magát a where are you from-ok hallatán, így a lehető legváltozatosabb dialektusokat próbálja egyszerre felhasználni: cockney, skót, dublini, akármi, csak nehogy sztenderd legyen, és ne rögtön külföldinek higgyék. Egy jótanács számukra: kamuzzátok azt, hogy dél-afrikaiak vagytok, az hihető :-)

Tibor az ilyen gyermekbetegségeket már kinőtte, és amúgy is inkább a sokkal modorosabb német nyelv szerelmese. De arról ma már nem szólok.

See ye folks, good luck an all da best! ;-)

Címkék: angol nyelv
71 komment

A muzsika mint olyan - Kis hazánk

2009/01/23. - írta: Modor Tibi

Jóóóóóóóóóóóóóó reggelt, Vietnám!

Bocs, ennek majd a filmes posztban jut kitüntetett szerep, de mivel modoros műsorvezetőink is szeretik hallgatóikat hasonlóképpen üdvözölni, ezért ezt a frázist mi szintén nyugodt szívvel használjuk föl. Akár többször is.

Elnézést kérek a hosszú szünetekért - Tiborotoknak több fronton kell(ene) bizonyítania: egyszerre multis és egyetemista (ld. korábbi posztok), ez néha túl sok, és háttérbe szorítja a bloggolást.

No, de akkor csapjunk is a húrok közé.

Egyik legrégebbi bejegyzésemben már taglaltam a muzsikát mint olyant, meglepően kevesen jelezték felháborodásukat a címlap és a magas látogatottság ellenére is. Most először kis hazánk pár jeles művészére szeretnék kitérni részletesebben, és megindokolni, miért kerültek fel a listámra.

Valakinek már a produktumait is modorosnak találom, mások pedig (nagyon fontos szempont) csupán azért lettek gyanúsak, mert modoros emberek hallgatják őket. Szerintük van jó meg rossz zene, igazából zenei mindenevők. A tuctuc-zenét azért már nem szeretik, mert az nem zene. Amit szintetizátorral, neadjisten számítógéppel hoznak össze, az már nem zene. Csak beállítod a gépben, megnyomsz pár billentyűt, és készen is van.

  • Kovács Ákos: az Arany Farmermellénynél alig kapott végül pár szavazatot, pedig jelöltétek becsülettel. Jóska és én nagy rajongói vagyunk Ákosnak, Tibi pedig anno dominó még Bonanza Banzai-koncerten is megtalálható volt a néhai BS-ben. Ákosban nagyon becsülöm az őszinte szerénytelenséget, teljesen tisztában van azzal, hogy tanultabb és képzettebb, mint a szakmabeliek többsége. Diplomamunkáját tudomásom szerint még Zeneművek, mint szerzői alkotások nemzetközi hasznosítása címen hozta össze: bár ez a koncepció megbukott nála, a magyar piacon szinte egyedülállóan már a lemezeladásokból is szépen megélne. Zenészként már visszafogottabb képességű: bár az éneklés és szövegírás nem okoz neki nehézséget, nem egy technikás gitáros, és a jobban sikerült számainak is rendszerint mások szerezték a zenéjét. Legmodorosabb időszakának a szólókarrier kezdetét tekintem: első szólóalbumának (Karcolatok) hangszerelése leginkább egy korabeli rossz Edda-lemezre emlékeztet, természetesen ez betudható akkori rutintalanságának és kísérletezőkedvének - na meg a tapasztaltabb pályatársak közreműködésének. Modorosnak találom nála a zúzós számok erőltetését (pl. Keresem az utam koncertverzió, Majom a ketrecben, Gépszabadság), ezek általában élvezhetetlen hangorkánná fajulnak, de a közönség hálásan tombol rá, pár percig igazi rockernek érezhetik magukat. Rajongóiban a legvisszataszítóbb az önkritika és az önirónia hiánya, egy hasonló írásra is csak anyázással vagy megalapozatlan vádaskodással tudnak reagálni (csak hallgasd tovább a mulatósodat meg a Zámbó Jimmyt, te igénytelen kommancs).
  •  Bëlga: na, ezért még talán Jóska is meg fog mogyorózni, de (és itt jön az a bizonyos DE): egyre vállalhatatlanabb nekem ez a csapat. Csodálatosan kezdtek (pl. Magyar nemzeti hip-hop), de aztán a géniusz Sickratmant kitették, és elindultak valami teljesen más irányba. Nekem a Belga akkor lett gyanús, amikor olyan emberek kezdték el hallgatni és szeretni, akiket nem tartok sokra. Nos, nekik szól az ipari mennyiségű káromkodás, a Kocsi, a Boros, és tudom, mindenki úgy értelmezi a számokat, ahogy tudja, értjük-e a viccet vagy sem. Természetesen megértem őket, Tibi is hajlandó lenne kompromisszumokat kötni a haszon reményében, de számomra Sickratman marad a hiteles számkivetett.
  • LGT: ez annyira kínálja magát, hogy nem is úriemberhez méltó, ahogy kihasználom a kínálkozó alkalmat. Pár számuk kultikus Tibornak (Egy dal azokért, akik nincsenek itt; Miénk itt a tér), de a Szól a rádió, Gyere ki a hegyoldalba, Ilyen a boksz (nem is sorolom tovább) valami borzalmas. Nem véletlen, hogy a Rapülők is ráharapott. A Modorhimnusz szerintem pedig:

Hé, te, aki nappal dolgodat végzed,

Géped vezeted s hajtod magad

S embert gyógyítasz s gyermeket tanítsz

S este fáradtan várod az álmodat,

Te is adj egy percet az életedből!


hát én már túl sok percet adtam nekik, kösz, de nem.

  • Bikini: Tibor imádja őket, de rájuk csakis kritikus szemmel lehet tekinteni. Kecskerímek, ivós számok, értelmezhetetlen szövegek, rockballadák, mi kellhet még?

Ilyen jó dolgom még sosem volt,
Minden szabad, amit nem tilos.
Ilyen jó dolgom még sosem volt,
Csókolom, megszakadhatok?

Tessenek ízlelgetni ezt a kis csodát. És ezt is:

Statiszta voltam melletted, a gyűjteményedbe kellettem,
Azt mondtad, kevés vagyok már, mint mackósajtban a brummogás.

  • Dés László: a szaxofon valahogy olyan modoros, 80-as évek vége-90-es évek eleje-hangulatot teremt. Állandóan a gengszterváltás utáni első magyar Kovi-pornófilmek (Pornósztár volt őnagysága) jutnak eszembe róla. A Nagy utazásban ezt a hatást pontosan átérezzük, de természetesen megbocsátjuk, mivel ettől még csodálatos muzsika. Tényleg alap. Amit viszont kevésbé ismerünk el, az a Dzsungel könyve, amit Geszti úrral sikerült összehozni. Külön élmény, ha ezt a szupi musicalt egy iskoláscsoport elő is adja, mondjuk iskolanapon.
  • Balázs Fecó és a Korál: szintén rajongójuk vagyok, de 1-2 dolog mellett nem mehetünk el szó nélkül. A refrén hangnemváltásokkal változatosabbá tétele (Folytasd csak, fiú; Kölykök a hátsó udvarból), a magyar nyelv és hangsúlyozási szokások semmibe vétele:

aKIKKel mindig gond VAN

keSErű szóDA a borBAN

veLÜK most mihez kezdhetNÉNK

kölyKÖK a hátSÓ udvarBÓL

...

ha magaSABBra vágysz

nyugTALAN szívvel

inDULJ el, aMEDdig nem kéSŐ

Szóval értitek. Továbbá a Ne állj meg soha közepén a párperces dobszóló mindig feldühít.

  • Váradi Roma Café: igényes emberek nagyon kedvelik, még az is, aki amúgy a mulatós- ill. cigányzenét semmibe veszi. De hát olyan jó kis jazzes és olyan jó képzett zenészek. Valóban, de azért a szövegíráson itt is lehetne még csiszolni:

Egyébként is úgy tartja a közmondás

Adóstól a kölcsönkenyér visszajár!

  • Egyéb magyar alternatív, elvont, metál: őket főleg a belvárosi gimnazista-bölcsész rajongóik tették a szememben modorossá; Kispál és a Borz, Hiperkarma, Nyers, Kowalski meg a Vega - intelligensnek ható szövegek (enyhe THC-hatást sejtek), többször IMHO értékelhetetlen dallamok. Főleg Kispálék munkáját tartja Tibor károsnak, mivel az ő megítélésük a legjobb. Gézengúz, Kicsit szomorkás - hát érdemes volt eljuttatni az intellektüel fiatalokhoz ezeket a műveket is a sajátságos felfogásotokban :-) A metálosoknál a Tankcsapda és őszinte rajongói érdemelhetnek a blog részéről kitüntetett figyelmet. Azt hiszik, hogy most nagyon kemények és jól megmondták, de valahogy nem túl eredeti a produkció.

No, de mára befejezi Tibor, és nagyon reméli, hogy hamarosan gyakrabban jelentkezhet! Nagyon fontos számára ugyanis a rajongók szeretete :-)

Hallgassatok jó kis zúzós zenéket, lehet pogózni!

Címkék: zene
98 komment

Arany Farmermellény 2008: 8. Alföldi Róbert

2009/01/20. - írta: Nyelvész Józsi

Hellóka :-)

Amíg a Tibi a művészettörténet vizsgáira készül, folytatom az Arany Farmellény 2008 listát. A Modorosblog olvasói szerint 2008-ban Alföldi Róbert volt az ország nyolcadik legmodorosabb versenyzője. Pedig szerkesztőségünk korábban alig látta feltűnni a pácienst.

Vajon miért jelöltétek, szavaztátok be? Robi homár, ezt mindenki tudja. De ezért csak nem szavazta volna őt ilyen magasra toleráns olvasótáborunk. A válasz tovább keresendő.

Mhűűvhéssz - már hallom is, ahogy olvasóink Hoffer Józsival, a Berényi-klán verőemberével együtt hörgik a sértést.

Bizony, Robi az a meleg művész, aki a szimbolikus jelentőségű "pasi" szót mesterkélten finom hangsúllyal, röviden, de mintegy álmodozva vagy éppen hosszan, affektálva ejti ki. Túrtam pár videót a YouTube-on, de csak nem tudtam bebizonyítani. Valaki bekommentezhetne valami videót a fasziról.

See you later aligator. :-)

30 komment

Olvasói rovat - vegyesfölvágott

2009/01/17. - írta: Modor Tibi

What's the story, morning glory? ;-)

Fölhívnám az anglománok szíves figyelmét, hogy a morning glory nemcsak hajnalkát, hanem reggeli merevedést is jelent. Most adtunk az erotikának!

Hogy ne mindig csak nathanp szerepeljen, pixelatedbear országos cimboránk gyűjtését is meg szeretnénk osztani Veletek, ezúttal kommentárt is fűzök hozzá.

Hello, küldenék pár fasza modorosságot, remélem elnyerik tetszéseteket:

  • Bocs, de jelenleg nem vagyok gépközelben.

  • márketing (Tibi: ezt Tibinél is ki kellett javítani)

  • Volt ott nagy ereszd el a hajamat. (Tibi: klasszikus)

  • prezi (Tibi: szintén klasszikus, inkább gügyögés-kategória)

  • fürállefelle (Tibi: vagyis für alle Fälle: mindenesetre, a germanizmusok magyar szövegkörnyezetben elő fognak még jönni)

  • cuzámmen (Tibi: zusammen: együtt, összesen)

  • Hogy mi lesz a holnapi mítingen? Nemtom, majd kiderül, hogy beborul. (Tibi: ez igen :-))

  • lelkes kis csapatunk

  • új kihívások elé nézni (Tibi: mindkettő csodálatos multimodor, ami alatt itt a gyorséttermi láncokat is értem)

  • egysoros zakó összes gombja begombolva (Tibi: na ezt nem vágom)

  • nem baj (pl. Megint én mosogatom el az összes bögrét. Nem baj. Állandóan én kapcsolom le az összes villanyt. Nem baj.) -ehhez elengedhetetlen a grimaszolás, többnyire az ajkak csücsörítése, lásd Ónodi Eszter a Kalózokban (Tibi: de baj, női modoroskodás :-))

  • egyszerű jelenidő egyes szám harmadik személyben (Pl: Cigi letesz, mp3-játszó beindít, volumen fölnyom.) (Tibi: diplomát érdemlő észrevétel, utoljára Szintiboytól hallottam hasonlót)

  • tényleg bazmeg: volumen

  • haversrác

  • nagy franc (Az a pasi nagy franc, vigyázz vele.) -nemtom, énnekem ez mindig sántított

  • drakuláció (gratuláció helyett) (Tibi: én meg granulálok :-))

  • büszkén hangoztatja, hogy szerinte a Ponyvaregény a legjobb film a világon (Tibi: mesteri észrevétel, a soundtracket is kitartóan hallgatja, A filmkedvelő posztban ki is fogok rá térni)

na, asszem egyelőre ennyi elég volt belőlem.

eszembe jutott még pár: (Tibi: nagyon szétszórt vagy, fiam, szedd össze magad!)

  • ez van, ezt kell szeretni

  • ezt dobta a gép

  • olyan szinten

  • ne tudd meg

  • cumbájspíl (a például helyett, nemtom "pontosan" hogy írják magyarul) (Tibi: zum Beispiel, ld. a többi németséget feljebb)

  • haljak meg, ha nem

  • erőltetett szenvedéllyel és álszaktudással értekezik a pálinkakóstolás szabályairól (szobahőmérséklet, dekantáció, faszom) (Tibi: érik a Modoros alkoholizmus 2. :-))

  • örömmel értesít és sajnálattal közöl (Tibi: az elsőt azért néha elnéztem!)

  • jobbakat :)

Hát nem tüneményes? Köszönjük, drága pixelatedbear!

A következő levélíró M. Krisztina, egy igazan tenyerbemaszo darab tárggyal kaptuk meg emiljét, és módfelett felkeltette kíváncsiásunkat.

buvos szakacs hozzaszolasai kozott talaltam egy borzasztot:

a rendszervaltast GATYAVALTASNAK hivta valaki

sztem mar a rendszervaltozasert es rendszervaltoztatasert is buntetes jarhatna, a gengsztervaltast ti is ideztetek, de gatya?

grr

(igen, tudom, buvos szakacsot olvasni modoros. dehat emberek vagyunk nem igaz?).

Bűbájos észrevétel. Bevallom, ezt a lelőhelyet eddig nem ismertem, de hálás vagyok a tippért. A főzős-gasztronómiai témájú írásokra meg már sokan felhívtátok a figyelmünket, nem maradhatnak ki. Köszcsike, Kriszta (már ha nem sértelek meg)!

Következik B. Dániel úrfi:

Talán volt már:
Van mostanában barátnőd, ha nem vagyok Windisch-Grätz?

Bruhaha, lehet, hogy volt, de ez annyira szép, hogy még a 90-es években a Kretén magazin is megénekelte. Tausend Dank!

Írt nekünk O. Tamás is:

Jó a blog, csak így tovább! Pár dolog, ami szerintem illik az oldalra:  miújság faliújság és halihó póniló. Egyik kedvencem, amit főleg lányok alkalmaznak: valami rossz hír, pl: lekéstem a vonatot, reakció rá: így jártál! Már volt a Matulán is de hátha kimaradt: http://www.romkert.hu , igazi aranybánya!

romkert.hu: Szeretsz bulizni, de már eleged van a sok primitív emberből, az igénytelen alakokból, kigyúrt kopaszokból, maffiózókból? Szeretnél bűnözők helyett értelmes emberek között szórakozni? Segítünk a választásban. Rád vár egész Budapest !!!

A faliújság szerintem már 30 éve is fintorra késztette a jóérzésű kiszeseket, de a póniló nekem új, kicsit megdöbbentett. Romkert.hu - az értelmiségi party portál :-D Tényleg művelt emberkék szerkeszthetik!

Szóval kedves kishölgyek és kisurak, rengeteg tehetséges olvasónk van. Akinek még nem tudtuk a kérését teljesíteni vagy a levelét leközölni, az se csüggedjen, mert mindennek eljön az ideje!

Maradok tisztelettel :-)

Címkék: vegyes olvasói
65 komment

A vendéglátós - 1. rész: a tanulmányok

2009/01/16. - írta: Modor Tibi

Kézcsókom a kishölgynek, ajánlhatom esetleg a friss somlói galuskánkat? ;-)

Nem bírom tovább, ki kell írnom magamból. Kocsmáros Rudi kiskátéja olyan emlékeket lökött a felszínre Tiborotokban, hogy úgy érzi, idekívánkozik - mi több: némi modorosságot is bele tud csempészni.

Hogy juthat egy 13 éves kiskamasz arra az elhatározásra, hogy ő bizony vendéglátóipari szakközépiskolába szeretne jelentkezni?

  • Családi hagyományok v. kényszer.
  • Megtetszett neki a brifkós bácsi talpraesettsége, ahogy elviszi a 3 tányért egy kézben, meg hogy egyidejűleg a másik kézzel képes a sztárosüveget az asztalra állítva hiba nélkül kinyitni.
  • Megirigyelte a család egyik ismerőse, Pici bácsi bámulatos hagyma- és zöldségvágó készségét, és csodálja legjobb barátja édesapját, ahogy a tatárbélszínt lazán, anekdotázva kikeveri rutinból.
  • Állítólag jó a jatt.

 

Emberünket persze fel is veszik, és elképesztően várja már a szeptembert, mert ő mindent tudni szeretne már a gasztronómiáról. A modoros rokonság már séfuramozza, kikérik a véleményét minden fogásnál, hogy szakmailag megfelelő-e, Csáky rostélyosról és dekantációról álmodozik a strandon is.

Ám ősszel a derék nebulót kapitális sokkok érik (akárcsak majd pár évvel később, miután bekerült a felsőoktatásba): a szakoktatókat ő nem feltétlenül ilyennek képzelte. Ő finom úriemberekre számított gyermeki hiszékenységgel. Mit kap? Sunyi, mélyen ülő rókaszemű, elhízott, rossz fogú, trágár, perverz, politikailag inkorrekt senkiházi ügyeskedőket, akik ütik-vágják és ahol érik, megalázzák.

Nem alaptalan a "feltételezés", hogy a szocializmusban kiterjedt besúgóhálózat alakult ki a vendéglátóiparon belül - csodálatosan értékes információkhoz lehet jutni 1-1 kapatosabb vendégtől, na meg a boxokból is kihallatszik ez-az. A gengszterváltás után a szakemberek maradtak, a nagy túlélők pedig megcsinálták a KVIF-en a szakoktatóit, elmentek tanárnak, hiszen privát rendezvényszervező cégükhöz az ambíciózus tanulók olcsó (ingyen) munkaerőként szolgálnak.

Modoros zsargon a vendéglátósoknál is van, nem kicsit, nagyon :-)

Kis szószedet:

  • Zsuzsi: bármilyen nőnemű tanuló. Őket annyira nem bántja a szakoktató, max. meg szeretné dugni. Ez nem ritkán sikerül is. Ha Zsuzsi csúnya, akkor mégis inkább bántja.

-Zsuzsi, a csévinghez hozzátok már ide a spirituszoségőket is! Anyukám, ez neked spirituszoségő? Ez a citromszeletprés-csipesz! És keressétek meg nekem a pezsgőkeverőt meg a sörmelegítőt is, buzi nácik jönnek a ma esti rendezvényre.

  • Hülyegyerek, Jóképű: bármilyen hímnemű tanuló.

-Hülyegyerek, csukd be az ajtót kívülről! Jóképű, te meg mit nézel ott, kis diverzáns? Anyád nem mondta, hogy a pattanások ellen legjobb a szappanos langyos víz? Ha nem teszed le azonnal a Solingen késemet, a hátadból műtik ki mindjárt a Nagyvárad téren! Hagymavágó szemüveget is csomagolt anyád?

  • Szemüveg: ld. hülyegyerek-jóképű, csak szemüveget is hord. Vesztére munka közben is.

-Hé te, Szemüveg! Az isten bassza már meg, szedd már a lábad, a birka vendégek zabálni akarnak! Ahogy visszaértél a placcról, azonnal készíts elő nekem 2 kiló lisztből rántást! A forró gőzzel meg vigyázz, mert bepárásodik a szemüveged! Ja, és a recepcióról meg kérd már el a haszonkulcsot meg a vízfüggöny-tisztítót, jó? Mondd meg nekik, hogy a Majsai Tanár Úr küldött.

  • Lörám: játékos elnevezése az asztalok letakarításának, lerámolás. Többnyire a tanuló végzi.

-Hülyegyerek, fáradj csak ide hozzám. Fakassz ebbe a pohárba drága jó Nyeső tanár uradnak egy kis friss forrásvizet. És utána lesz számodra egy szép, nemes francia feladatom: lörám. Ne feledd, ez suskás buli, koponyánként 2 Bartók!

  • Levespostás: felszolgáló, a Konyha ellensége.

-Mert fiatalok, ez itt a Balkán! Az ám! És az oroszoknál meg pestisjárvány van, mint a középkorban, és ezeket majmoltuk mi negyven évig! Itt meg mi lesz belőletek? Pultoskurva vagy levespostás, azt csókolom. A büdöslábú pincérje meg majd hajlong a birka vendégnek. Na let's go, mondja a német! Lacikám, verd rendesen azt a majonézt, mint buzi a farkát!

  • Húspocsékoló: szakács, a felszolgáló örök ellensége.

-Lajos úr, az a húspocsékoló tanuló srác miért tartja olyan furcsán azt a kést?

-Tudja Imikém, a múltkor elmosattunk vele egy kecses kóláspoharat. A hülyegyerek azt hitte, az üveg valami rugalmas anyag, ezért megpróbálta körömmel lekaparni belülről, a pohár aljáról a foltot. A Béla úr vitte be az SZTK-ba összevarratni, kapott is vagy 8 öltést meg tetanuszt bele.

  • Lisztpocsékoló: cukrász, aki saját értékítélete szerint mindenen kívül és felül áll.

-Bazmeg apám, ne tudd meg, hogy jártam a múltkor. Belógtam a lisztpocsékoló szentélyébe, hogy torkoskodjak egy kicsit a tiramisuból, vágod. Erre ahogy kinyitom a hűtőt, kizúdul onnan 2 tálcányi minyon, de mind a földre. Úgy kapkodtam össze, mint a nyolckarú gyapotszedő nigger, erre belép az Armand. Annyira megijedtem, hogy azt hazudtam neki, porcukrot kerestem a hűtőben. Elhitte az állat, de azóta hülyének néz mindenki a Tiroliban.

Nyájas Olvasóim, látjátok hát, hogy vidám élete van a vendéglátós tanulónak. És ez még csak az iskola... mi történhet vajon a nyári gyakorlatok során, netán külföldi tapasztalatszerzés közben?

Tiborotok hamarosan megírja ;-)

-Maga meg hogy van felöltözve? Így akar kimenni a placcra, makkos cipőben, fehér frottírzokniban, ezt készítette ki az édesanyja? Erről a Homoky tanár úr intése jut eszembe... Na menjen haza hirtelen átöltözni, mert berakom 3 hétre a söntésbe mosogatni!

36 komment

Modoros nőtípusok - a családcentrikus

2009/01/12. - írta: Nyelvész Józsi

Hellóka! :-) A hétvégén visszatértem a remek kis ausztriai síelésből, amit a Társaságom egy tagja szervezett. Természetesen esténként sokat ittunk és rengeteget ismerkedtünk az Activity nevű társasjáték örömeivel. Volt rengeteg rágcsa, különösen az Anita által sütött csörögefánk ízvilága ejtett rabul! A Bálint olyan hülye, folyton azon röhögtünk, hogy nem tud németül, meg keveri az angollal. :-) De nem is szaporítom a szót!

 

Korábban a nagyvilági modoros nőkről írtam. De alaposan benne vagyok a korban, ezért ismerősi körömben kiterjedt kutatásokat folytathattam a másik modoros nőtípus, a családcentrikus világában is.
Amennyiben az alább felsoroltak közül bármelyik teljesül, a nőd valószínűleg családcentrikus modoros. Készülj arra, hogy belátható időn belül ritkán jutsz majd el a haverokkal beinni, és takarékoskodj az árammal, hogy jusson pénz másra is.

 

  • Az iWiW profiljára esküvőjéről legalább három képet feltölt (azokon nyilván menyaruhában csapatja), gyerekeiről legalább ötöt. Szélsőséges esetben nincs is róla gyerek / férj nélküli kép. Jellemző képaláírások: "Csemetéimmel anyóséknál" és "Életem Szerelmével, Egerben". Az üzenőfalon nagy gyakorisággal, sok szmájlival gratulál a házasságokhoz és a gyerekekhez.
  • Párjával gyakran jár más baráti, gyermekes párokhoz. De nem sokáig maradnak: "te, én annnnnnnnyyyyyira nem bírom már ezt a kötelező bulizást. mi egy baráti párral évek óta csak társasozni járunk össze, meg sem várjuk az éjfélt. Különben is, nekem idén már kilenckor föllövik a pizsit, mert aztan seperc alatt leszívja az energiáimat a kis pocaklakóm." Kösz, e_e.
  • Nyelvi manírok férjre: párom, szerelmem, kedvesem, férjecském. Ha beszél angolul, használja a "hubby" szót.
  • Nyelvi manírok gyerekre: apróság, csemete, csöppség, kiscsajszi, kishercegnő, kispasi, manó, törpe, trónörökös.
  • Nyelvi manírok csecsemőre: pocaklakó (még meg nem született), babu. A gyermekvállalási szándék megnevezése a baba-projekt vagy baba-prodzsekt. Ezt pedig az olvasóink kemény magjának címzem: "szerintem mamusnak mára beindult a teje, ... meg gondolom azért csak kiszopizta a babuka az előtejcit. ... mensi-ügyben van valami újdonság, Klári?"
  • Nyelvi manírok pénzhiányra: "Pótlékból nem tudnánk a csemetéket felnevelni" - "Igaz, nem fényesen, de valahogyan csak megélünk." - "Mi sem vagyunk ám eleresztve, három manócskát nevelünk!" - "A törlesztők elviszik a fél fizunkat". Legfeltűnöbb a többesszám eltúlzott használata az egyesszám helyett.

 

Mivel nincs személyes érintettségem, így sok alapvető modorosságot kihagyhattam. Arra kérek mindenkit, hogy (1) egészítse ezt ki és (2) ne háborodjon fel, ha felismeri a feleségét, barátnőjét, családját vagy saját magát. Példaértékű hozzáállás itt

Most megint Ti jöttök, Bálint! Megy már a kistesó prodzsekt? :-)

Címkék: család nők
305 komment

Arany Farmermellény 2008: 9-10. Medveczky / Schobert-Rubint / Sas

2009/01/11. - írta: Modor Tibi

 

Jön a kocsi, vigyáztam! :-)

Lezárult a szavazás - ahogy Jóska ígérte, az első tíz helyezettről részletes bejegyzéseket közlünk. Mivel Tibor nem avatott ismerője a magyarországi közéletnek, ezért mindenkit arra biztat, hogy ne habozzon kommentálni & szolgáltatni a további modorosságokat - tőlem nem számíthattok tengernyi anyagra ezen a téren.

Összesen 824 szavazat érkezett - a voksok megoszlásáról és általános modorosságukról sokat elmond, hogy a dobogón végzett emberkék mellett csupán 31%-otok döntött. Magyarán: a felsoroltak megítélése többé-kevésbé hasonló, főleg a középmezőnyben.

A Top 10 a holtversenyeknek és a párban ill. csapatban induló jelölteknek köszönhetően kibővült, de szerintem ez pozitívum.

Hát akkor csapassuk!

10. Medveczky Ilona

  • Életkora miatt akár felmentést is kaphatott volna. Véleményem szerint a róla szóló cikkek inkább modorosak, mint ő. Szegény családból lett primadonna és hercegné: egészen biztos, hogy azért ragadt rá egy kis manír közben :-)
  • Aki rá szavazott, beírhatna pár idézetet a hölgytől.

 

9. Schobert Norbert és Rubint Réka

  • Fitnessfasiszta neokonzervatív a Szigeten - Tibor gyónni fog: kb. ennyit látott eddig Magyarország testszobrászairól, de inkább szórakoztatónak találja a videót, nem modorosnak. A fitnessfasiszta neokonzervatív fogalom (amennyiben Norbitól származtatható) pedig megfelelő mértékű öniróniáról árulkodik.
  • Úgy érzem, a házaspár minden kezdeményezését és szerepvállalását túlreagálja a társadalom. Ennyit a fogadatlan prókátortól :-)

 

9. Sas József

  • No, ő tényleg tudhat valamit, és inkább megérdemli a 9. helyezést. Tiszteletet érdemlő kora és aktivitása minket is reménykedéssel tölt el - módfelett örülnénk, ha majd 70 fölött is ugyanilyen hálásak maradnátok minden posztunkért :-)
  • Közhelyeket nem szeretnék róla írni (ripacs, csaló), úgyhogy csak egy nótát, annak is kis részletét tudom idemásolni:

(A kondorosi csárda ki van festve nótájára)

...

Oda jár most minden tőkés

Hogy a tökét valakibe befektesse

A tőkés csak kasszíroz

Magyar kislány masszíroz

Minden este!

Aki emlékszik a teljes szövegre, kérem szépen!

Legközelebb a 8. helyezett Alföldi Róbertnél folytatjuk.

Addig is; kéz- és lábtörést! 8-)

36 komment

A modoros multis - második vérig

2009/01/09. - írta: Modor Tibi

Halcsika! Még 1, azaz egy nap van hátra a szavazásból!

Egyre több pompás ötletet kapunk tőletek mailben vagy a kommenteken keresztül - Tibor most pöttyet el van csúszva, egyszerre modoros multis és egyetemista is, és mindkét fronton teljesítenie köll. A megmentőnk a hétvégén Nyelvész József lesz, aki köszöni, jól van, és nemrég tért vissza feltöltődve jól megérdemelt vellnesztúrájáról (valami magyartanár kolega segíthetne, hogy a fitneszhez hasonlóan ezt is egy sz-szel írjuk?).

Lange Rede, kurzer Sinn - ma újból inkább az olvasói levelekből fogok szemezgetni, ismét Pulitzer-díjas anyagokat kaptam, elsőként nathanpnek szeretném sokadszorra megköszönni odaadását:

Tibikém,

9-kor lesz office meetingünk!
addigra bulletpontokban készíts egy draft prezit
amit defaultban csak a middle management kommentel
de a CEO offfice-nak is felküldjük
hegyezd ki az optimista scenario-ra, ott inkább pro érvek vannak
a vezér majd delegál valakit a projekt-teambe
aki a timingért felel
de te lennél a projektgazda
ehhez készíts elő egy decision paper-t, majd én track changes-zel lejavítom, ahol kell
a releváns OM-ek írják majd alá
a field office-t nem vonjuk be, tudod ők olyan körülményesek ott a végeken
hatékony projektmunkát várok el
ez jó belépő lesz a pozihoz, amit a key account mngmt írt ki
nincs lezsírozva, van emberem az asszisztencián
állítólag teljesen open a pozi
belső embert akarnak, mert a karrierterv része volt  a vállalati survey-nek
nem tehetik meg, hogy outsidert hozzanak
különben is az fél év, míg belerázódna a folyamatokba
addig dadázni kellene
erre meg nincs embere a KAO OM-nek
úgyhogy én majd nyomlak
gondolom nem kell mondjam, hogy asap a projekt
ha gondolod, előtte egyeztessünk egy kávé mellett
a Klárit ne pushingold vele, tudom, hogy nincs erőforrása rá
szóval ez most egy one man show
de a bónusznál persze gondolok rád
vagy te cafeteriában vagy?
mindegy, azt lemeccselem a HR-rel
na ennyi, see you a hatos térgyalóban (tudod, D building, második emelet)
én otthon hagytam az ID-mat, dobok egy SMS-t, vigyél már fel

-nathanp-

Kedves nathanp, nem lehet, hogy te a főnököm vagy? Vagy én a tied? :-) Irományod mindenesetre nagyon challenging, valódi hozzáadott érték.

A másik csodálatos gyűjtemény G. Zoltán nevéhez fűződik, enyhén csípős iróniát és csipetnyi modorosságot vélek felfedezni a fogalmazásban. Nem kifejezetten a Modorosblog stílusa, de a multis szócikkekbe beleillik.

Kedves Modor Tibi!
 
Ezt a szöveget a felmondásom idején szerkesztettem, remélem, hogy még aktuális.
 
Üdvözlettel,
 
Z.
 



 
Korporét poliszi:
 
Viselkedés:
Itt a(z) (cégnév)-nál/nél törekszünk a jó hangulatú munkahelyi légkör fenntartására, ezért amikor csak lehet, vihogj! Biztasd erre munkatársaidat is, traktáld őket disznó viccekkel, családi sztorijaiddal! Az érzelmeidnek is szabad utat engedhetsz, hiszen körülötted megértő emberek dolgoznak a történelmi Magyarország, sőt a világ minden területéről, tehát nyugodtan káromkodhatsz, kiabálhatsz, de akkor csak magyarul. Ne felejtsd el kitenni a határozott névelőt a személynevek elé, szabályos igekötőt viszont soha ne használj be! A kellemetlen tájszólást leginkább trendi idegen szavakkal tudod burkolni.

Öltözködés:
Ha van otthon használaton kivüli sötétitőfüggöny, autóüléshuzat, akkor ne dobd ki, itt még nyugodtan el lehet hordani. Ha este buliba készülsz, de nincs időd hazamenni átöltözni, akkor dolgozhatsz a buliszerkódban is. A péntek különös nap, ilyenkor megengedett/ajánlott a kék szinű farmernadrág, főleg akkor, ha feszül, de legalábbis kopott. A török gépsoron készült tucat-ékszerek és a plázákban vásárolt bizsuk a társadalmi poziciót, illetve a párod szerelmét hivatottak jelezni, ezért mindig pulóveren kivül hordd őket, bármilyen kicsik, vékonyak is. Az esernyőt nem szabad vizesen összecsukni, előbb száritsd ki alaposan, csak utána csukd össze! Másnak is van esernyője, tehát hasra esni nem fognak benne.

Hajviselet / arcszőrzet:
Ez a bekezdés azokra vonatkozik, akiknek (még) van. Ha nincs, hordhatsz fejkendőt, hozzáillő napszemüveggel. Hajszin terén bármely szin(kombináció) megengedett, főleg a festett/tövénél barna. Elegendő minden második héten borotválkozni, férfiaknak is. A dezodorok, parfümök mindenféle káros anyagot tartalmaznak, használatukat lehetőleg kerüld!

Parkolás:
Ingyen parkolóhely mindenkinek jár. A garázsban tárolt gépkocsidért, és az abban keletkezett károkért a cég teljeskörű felelősséget vállal. A kijelölt parkolóhely csak tájékoztató jellegű, parkolj oda, ahová kedved tartja! Rajtad kivül mindenki Kispolszkival vagy Smart-tal jár, ezért ne foglalkoztasson, hogy más hogyan fér el melletted. A sebességkorlátozás a kerékpárokra vonatkozik, nem rád. Ha kérdések merülnének fel a közlekedési szabályok terén, járj sóderes Ifával!

Biztonság:
Legfontosabb dolog a biztonság. Mindent ennek rendelünk alá. Tűzriadó esetén csak a lépcsőt használd, a lift a főnököknek van lefoglalva. Kövesd a rikitósárga mellényes kollegák utasitásait, mert ők arra lettek kiképezve, hogy jól tűrjék a stresszt, és pánikhelyzetben is tudják uralni a helyzetet. Ha már a hétköznapokban nem tudják. Ők felelnek a többiek életéért és testi épségéért, segitsd a munkájukat azzal, hogy nem halsz meg!

Irodahelység:
A légkondicionáló berendezés csak a te asztalod feletti hőmérsékletet szabályozza, bátran állitgasd igényed szerint. Céltudatos kollégák fáradhatatlan közbenjárásának köszönhetően az ablakok most már nyithatóak, hogy friss, tiszta, budapesti levegőhöz jusson mindenki - hiszen a klimaberendezés szűrt, temperált levegője nem mindekinek felel meg -, ezenkivül a Váci úton egykerekező motorosok és a szirénázó mentőautók is feldobják az unalmas irodai csendet.

Munkamenet:
Akkor jössz dolgozni, amikor csak akarsz. Az ajtókat beléptetőkártya nyitja, ha esetleg otthon hagytad, dörömbölj nyugodtan, valaki úgyis meghallja, és szivesen beenged. Ha esetleg neked is feltűnik, hogy már mindenki más itt van, akkor hivatkozhatsz a kaotikus közlekedési állapotokra, a reggeli teendőidre, a bankod nyitvatartására, gyermekeidre.
Soha ne ismerd el, hogy hibáztál, mindvégig tagadj. Az utolsó szó joga a tiéd, pláne akkor, amikor felmondasz. Ha valamire megkérnek, először ellenőrizd, hogy mennyi idődbe fog kerülni, és mindenképpen érdeklődj a dolog sürgősségét illetően.

Meetingek:
Az értekezletek eleje mindig unalmas és mindig ugyanarról szól, tehát nem baj, ha lekésed. Hintázz a széken (azért vettünk olyanokat), vakaródzz, ásitozz. Mivel vizesballon nincs a termekben, hozz magaddal innivalót. A meeting végén kézdezz meg mindent, amiről lemaradtál, vagy amire nem figyeltél oda.

Étkezés:
A közelben számos önkiszolgáló étterem működik, ahol olcsó, izletes, egészséges és bőséges fogásokat találhatsz. Mindenki megtalálhatja a kedvére való ételeket. A kiszolgálás gyors és udvarias. Amennyiben ez neked nem felel meg, úgy hozhatsz magaddal hazait is. Persze nem egyszerű mindennap uzsonnát csomagolni, viszont már hétfőn elhozhatod az egész hétre valót és a hűtőben tárolhatod, ahol mindig van elegendő hely. Ha esetleg megfeletkeznél róla, úgy a takaritónők kidobják a megromlott ételt helyetted. Készségesen el is mosogatnak, rendet raknak utánad, hiszen ez a dolguk. Pénteken viszont nincsenek tekintettel senkire és módszeresen kidobnak mindent, amit találnak.

Telefonálás:
Mivel a bejövő nemzetközi hivások számait a készülék nem jelzi ki, ezért fontos, hogy tudd, ki beszél a vonal túlsó végén. Ezt mindenképp ki kell deritened, még mielőtt bemutatkoznál! Aki ennek nem tesz eleget, az nem is akar veled igazán beszélni. A "halló" kifejezést mindenhol megértik, hiszen magyar. A telefonhivásokért a cég nem fizet, de legalábbis nem annyit, amennyit te, bátran hivj fel akárkit, és csevegj vele órákat! A beszélgetésekre a kollegáid is kiváncsiak, ezért ne suttogj, mert akkor a vonal túlsó végén sem értik, hogy mit mondasz.
Mobiltelefon: Amennyiben biztos szeretnél lenni abban, hogy nem herdáltad el feleslegesen a legújabb készülékre a fizetésed, akkor ne használd a hangtalan üzemmódot! A fantáziadús, trendi csengőhang mindenkinek kiváltja az elismerését, de csak akkor, ha polifónikus. Vécébe, konyhába ne vidd magaddal, csiripeljen, vibráljon csak az asztalon, majd valaki felveszi helyetted. Ha valaki mégis megvető pillantásokat vet rád és a mobilodra, akkor nézd meg a kijelzőn, hogy ki hivott, és kezdj el méltatlankodni, hogy mit akar tőled munkaidőben. Az ilyen kellemetlenségeknek elejét veheted, ha szines hevederen a nyakadban hordod a telcsid.

Email / Internet / Számitógép:
A cég email kapacitása végtelen, ugyanigy a tárolható adatmennyiség is. A virusok, spam-ek elleni védelem pedig tökéletes. Bátran szörfölj a neten, ami megtetszik, azt töltsd le, tárold a gépeden, hiszen a tiéd. Küldj emailt barátaidnak, és bátran fogadj leveleket többmegabájtos mellékletekkel. Ha megtetszik (de ha nem akkor is), küldd tovább házon belül, hadd szórakozzanak a többiek is (úgyis ráérnek). Bármilyen szofver letöltése és telepitése megengedett, probléma esetén a Ctrl+Alt+Del billentyűkombináció használata nyújt gyors és biztonságos megoldást.

Céges rendezvények:
Minden negyedéves zárás után a cég egy összejövetellel hálálja meg munkatársainak erőfeszitését. Az idő előrehaladtával a partikon az étkezés aránya fokozatosan csökkent, ezért még otthon egyél, hogy azután szépen le tudd inni magad. Ha nem vagy egy nagy piás, és szerinted az italokért kifizetett milliókat hatékonyabban is el lehetne költeni munkaerő-motivációra, akkor
a. igazad van
b. a te bajod

Egyéb:
Amennyiben olyan probléma merül fel, amit a jelen irás nem fed, úgy cselekedj kedved és vérmérsékleted szerint és mondd azt, hogy nem tudtad.

M'é''? Tudtad?

Vajon a szerző visszamegy még valaha ilyen munkakörnyezetbe? Ezek után kétlem :-)

Mindenkinek fergeteges, fantasztikus hétvégét és bulikat kívánok - az év eleji vizsgaidőszak alatt is jelentkezni fogunk erőnkhöz mérten!

Egy konténerrel! :-)

Címkék: multi munkahely
35 komment

A modoros egyetemista

2009/01/07. - írta: Modor Tibi

Örülünk, hogy vagytok, ugye mindenki szavazott már? ;-)

Ismét köszönjük a nemes viaskodáson túl közzétett kiválóan modoros MLM-es idézeteiteket - ígérem, hogy lesz még 2. rész is!

Mai témánkat a magyar felsőoktatás világába becsöppenő gólyáknak köszönhetitek. Előre is elnézést szeretnénk kérni, ha nem mindig naprakészek az információink; de bizony közel 10 éve már, hogy Jóska és Tibi a sikeres felvételi vizsgákat követően kevélyen, öles léptekkel vonult be az Alma mater ódon kapuján. 

Tovább
Címkék: oktatás
123 komment

MLM - a modoros piramisjátékok

2009/01/03. - írta: Modor Tibi

Pálinkás jó estéket! ;-)

Még jó régen, ifjonti hévvel olyan kijelentésekre ragadtattam magam, hogy:

Ez a blog az általunk, általam modorosnak (ezáltal kerülendőnek és megvetendőnek) ítélt szófordulatokat, kifejezéseket, viselkedésformákat fogja tárgyalni.

Jóskával minél többet foglalkozunk a modorossággal, annál inkább tudatosul mindannyiunkban (remélhetőleg Bennetek is), hogy bár mi ténylegesen kerüljük a leírt megnyilvánulásokat a való életben, de megvetendőnek csak kevés esetben tartjuk azt. A mindennapi modorosságot ugye főleg ismerősökről, családtagjainkról, szüleinkről mintázzuk és elnéző mosollyal a szánk sarkában véssük emlékezetünkbe a viccesnek, bölcsnek, eredetinek vélt szólásaikat, csinosnak képzelt ruházatukat.

Mi lenne velünk, ha hirtelen kikopna a bohó modorosság szép magyar nyelvünkből, imádott Hochdeutschunkból, miről bloggolhatnánk? Ugyanúgy hozzátartozik ez is a nyelvhez, mint a szleng.

Amit viszont mindketten megvetendőnek tartunk, az (tudjuk, a jó magyar szerző nem alkalmazza az alárendelő mondatszerkezetet) a 90-es évek eleje óta kisebb-nagyobb intenzitással terjedő MLM (Multi Level Marketing)-es szervezetek és mozgalmárjaik zaklatása.

Tibit a wiwen havonta legalább 2 ilyen bohóc kiszemeli magának.

Szia!
A fényképed alapján - mivel  szimpatikusnak tűnsz - vettem a bátorságot arra, hogy
így  ismeretlenül is megkeresselek.. Remélem, hogy nem veszed tolakodásnak a levelemet és az ajánlatomat.

Egy dinamikus, elég jól prosperáló vállalkozást vezetek a  wellness, fitness iparág területén, amely nemzetközi szinten működik. Kereskedelmi kapcsolatokat építek ki magánszemélyek,  cégek között,  elsősorban egészségmegőrzéssel, szépségápolással, prevencióval, vezetőképzéssel, piacszervezéssel foglalkozom.

Az elmúlt 1-2 évben óriási fellendülés történt ebben az iparágban, ezért létrehoztunk egy nagyon jól működő technológiát, nagy jövő elé nézünk.
2009-ben van egy nagyobb projektünk, amihez szükségem van még néhány céltudatos vezetőre.  Elsősorban,  jó kiállású, megbízható, talpraesett, vezetői ambíciókkal rendelkező személyeket keresek.
...

Tibi ezért bosszúból (név nélkül) szemezget a bemutatkozásából is:

Jézus a példaképem, Isten fogadott gyermeke vagyok. Megtaláltam a Boldogságot az életben Jézuson keresztül. Imádom a családomat, férjemet, gyermekeimet, akiket  hitre, és az Örök Életre nevelek.

IMÁDOM A MUNKÁMAT!
A ... céggel együttműködve minden álmom valóra válik.  Első jogdíjas igazgatóm ..., akire nagyon büszke vagyok.

Gyerekeim focikarrierjére koncentrálok minden energiámmal, használom a "vonzás törvényét".

Ez csak egy kiragadott példány a sok közül.

Általános jellemzője az MLM-es zaklatónak, hogy az üzenőfalat vagy a Darnel-tréning jótékony hatásairól, vagy csak simán az ismerősei apróhirdetéseivel másolgatja tele. Beteges mértékű társaság és pozitív visszacsatolás iránti igényét a kis szubkultúrájában próbálja kiélni mérsékelt sikerrel. Még súlyosabb megnyilvánulás az, amikor az MLM-mozgalmat bármilyen egyházi-gyülekezeti aktivitással kombinálja.

Ez már Az! És ennél azabb már nem lesz. Hogy nincs mire várni.
Örülök, hogy Vagy!

Tibi inkább most nem linkel, pedig lenne hova. Akit bővebben érdekel a dolog, használja a google-t, sok cseresznyét!

Hamarosan újra jelentkezünk, de József és Tibor mostanság egy többhetes önismereti tréning keretein belül elvonul egy nyugis wellnesshotelbe, hogy még hatékonyabban tudjon 2009-ben is értékesíteni!

Na csőtészta, nyomás szavazni 2008 Arany Farmermellényére, ifj. Farkas Gyula első helyezése még behozható! :-)

Címkék: mlm munkahely
169 komment

Modorban Gazdag BUÉK-ot!

2008/12/31. - írta: Modor Tibi

Halihó, na, megteltek a pocik a sok bájglitől és halacskától? ;-)

Ahogy karácsony előtt is tettük, most is a rajongói levelekből fogunk szemezgetni, továbbá felszólítunk mindenkit az általa kapott idétlen, modoros és bicskanyitogató szilveszteri jókívánságok közzétételére - a siker nem maradhat el!

Elsőként feltételes reflex társunk gyűjteményét illesztem be, neki 1000 köszönet a hozzáadott értékért, és persze nagylelkű hozzájárulásáért a leközléshez.
 

Bocsánat, nem bírom ki, hogy ki ne emeljek párat:

A hallal teli hasi után itt egy másik gasztronómiai témájú:

Havas téli lepedő

Borítja a tájat,
Ilyenkor a jó pezsgő

Serkenti a májat.
Sült malacka vándorol

Surran a bendőbe
Kívánok sok minden jót

 Az új esztendőre!

A pszichologizáló:

SZOMBAT VAN VAGY HÉTFŐ
A MÚLTON RÁGODNI KÉSÖ
HOLNAPTOL KEZDÖDIK EGY UJ ÉV
KÉSÖB SE BÁND MEG UGY ÉLJ
ÉJFÉLKOR CSOKOLOZNÁL DE NINCS KIVEL?
VIRSLIT ESZEL INKÁB NEM HISZTIZEL
ÁTÉRTÉKELED MAGADBAN AZ ELMULT ÉVET
TALÁLSZ BENNE BÁNATOT,TALÁLSZ BENNE SZÉPET
CSAK SZÉPRÖL ÉS JÓRÓL ÁLMODOZÁL

A malac, ezúton nem surranva vándorol, hanem repked. A költőt nyilván Nagy László is megihlette:

Buborék van a pohárban,malac repül a szobában,
pezsgőt inni most nem szégyen,önts úgy is ha nem
kérem,ma még nagy bulit csinálok:
Boldog Új Évet Kivánok!

nade, lelövöm magam... ki-ki válassza ki a maga kedvencét.

Van itt minden, mint Karácsonykor! ;)

Igen, vagy van itt minden, mint a búcsúban!

A következő idézetet janomano szállította, őt is megillet mindenféle közösségi hála:

Ez a súly:
"SZILVESZREKOR VAN EGY MANÓ
KIMINDENKIBE HUMORÁT
KAG VELÜNK TUMOR
ZSÁKJÁBAN EGY TUCCAT HUNOR"

Olyan tandoris...

Bár Tibi nem tudta teljesen értelmezni a tacepao mondanivalóját.

Jómagam is gyűjtöttem párat innen, főként a kötelező ivászat és a modoros szex köré csoportosuló strófákat találtam:

A jövő évben legyen részed minden szépben, szexben hétszer minden héten, de légy ma éjjel disznó részeg, így búcsúztasd a múlt évet, kívánok boldog Újévet.

 

Utolsó napján ennek az évnek szerencsemalackák ismét útra kélnek. Azt kívánom neked, hogyha arra járnak, nézzenek be hozzád, s maradjanak nálad.

 

Újévi kismalac farka lógjon a szádba, hajnali 6 előtt ne kerülj az ágyba!Durranjon a pezsgő, szóljon hát az ének, ilyen boldog új évet kívánok én Néked!

 

Disznó sivít, petárda robban, részeg feje a padlón koppan. Róka család a WC-ben, Lagzi Lajcsi a TV-ben. Több rímet ide nem vágok, boldog új évet kívánok.

 

Ma befogsz rúgni mint a szamár, holnap olyan leszel mint a lajhár, sarokba csak azért fogsz állni, hogy kapaszkodva tudjál hányni. BUÉK

 

Ajtónkon kopogtat már a hideg tél is ilyenkor fázik csak igazán a pénisz. Sapkánál, sálnál jobb egy meleg pina,találjon meg téged is egy szexörült pina! BUÉK !!!!!!!!!!!!

 

Az újévben éld az életed vidáman, ne legyen hiányod borban és pinában. Legyen mindig kezedben a söröd, szőke cicák szopják le a pöcsöd!!

Az Arany Farmermellény 2008 még nem lefutott - és persze lesz vígaszdíj is! Szavazzatok!

Na dann einen guten Rutsch an alle ;-)

Címkék: ünnepek olvasói
47 komment

Arany Farmermellény 2008 - szavazás

2008/12/27. - írta: Nyelvész Józsi

Halihó! Hogy telt a Kari, mit hozott a Kis Jézus? :-)

 

Tibivel úgy látjuk, hogy beleadtatok mindent a jelölésekbe, köszönjük!
Szerkesztőségünk megfeszítve dolgozott, hogy összesítse kommentjeiteket. Ha minden igaz, és mint a mellékelt ábra mutatja, találtok egy szavazási lehetőséget alul, mindent bele, szavazzatok! Ne felejtsetek görgetni sem, sajnos a Poll-r űrlapok nem túl formázhatóak.
Úgy döntöttünk, hogy nem fáradunk kategóriákkal. Ha úgy gondolod például, hogy Farkasházy Tivadar kis hazánk modorcsászára, szavazz rá. Ha úgy gondolod, hogy ő is modoros és a teljes Heti Hetes az, szavazz inkább az utóbbira. Mindenki egyet szavaz elvileg.

 

Kihagytuk:

 

  • A TV és rádióállomásokat: ATV, Echo TV, Hír TV, Sláger Rádió stb. Inkább a mögöttük álló, irányadó és fontos modoros személyiségeket azonosítanánk.
  • A honlapokat / blogokat. Az Internet sokkal hasznosabb, és potenciálisan jóval kisebb kárt okozhat, mint a TV és a rádió, a rajtuk terjedő manírral. Például nem neveztük a Szakítósblog levélíróit sem, mert bőven van olyan internetes tartalom, ami őket ellensúlyozza. Talán egy másik posztban tisztelgünk a munkásságuk előtt. ;-)

 

A szavazás január 10-ig tart, utána részletes bejegyzéseket közlünk az első tízről. Köszönjük széken! :-)

 

72 komment

Arany Farmermellény 2008

2008/12/23. - írta: Nyelvész Józsi

Kegyeletteljes és Áldott Karit Minden Olvasónknak! :-)

 

Az utóbbi posztokra összesen több száz komment érkezett, brutálisak vagytok és köszönjük széken.

 

Más: Tibivel régóta gondolkodunk, milyen élő ikonjai vannak a modorosságnak kis hazánkban. Eredetileg egy tíz manírozott közéleti személyiséget tartalmazó listával akartam kedveskedni Nektek, de miután eldöntöttem, hogy életműve miatt Gábor Gáborral indítok, aztán ráteszem a Heti Hetes szereplőit és Fábry Sándor elfoglalja jól megérdemelt első helyét - még mindig marad egy hely. Hoppá! :-)

Tovább 97 komment

Modoros Karácsonyi Ünnepeket!

2008/12/22. - írta: Modor Tibi

Jó reggelit, jó nagyokat!

Ősi dakota közmondás szerint úriember nem fogad biztosra és nem csapja le a magas labdát - ergo karácsony közeledtével tudatosan kerüli az ünnepi témákat, és úgy általában minden aktuális eseményt.

Ám mivel egyre több olyan színvonalas levelet ill. hozzászólást kapunk Tőletek, ami önmagában is közölhető, ezért mégis kivételt teszünk (nem először).

nathanp olvtársnak köszönjük szépen az immár sokadik értéknövelő humorbonbonját!

Szia Tibikém,
 
 
Modoros Karácsonyi Ünnepeket!
 
Itt a december, jönnek az Ünnepek (nagybetűsek, persze), családban, munkahelyen egyaránt támad a szeretetteljes modorosság.
Minden modorosság fundamentuma a Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! (mennyi is van belőlük? és milyen is legyen? ó persze, Kellemes, mint egy habfürdő) és a Bujéék! (tényleg, miért nincs Kekűűű! ?)
 
Otthon
 - Anyuka, ugye idén is sütni tetszik abból a fantasztikus diós bejgliből?
 - Jaj, Nándikám, csak érjük meg!
 - A Mama bejglijénél nincs is jobb a világon!
 
- Mikorra tervezed a nagybevásárlást, Anyukám?
- Ne is kérdezd, tudod, hogy az Ünnepek előtt olyan tömeg van a Tesco-ban. Talán a keddi napon este kevesebben vannak
 
- Mit vegyünk a húgomnak?
- Valami Ikeásnak biztosan örülne
 
Munkahelyen
- Lányok, ugye idén is sorsolunk? Nekem már van ajiötletem!
- Persze, csak találjuk ki, mennyi legyen a keret. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy drága ajándékot vegyen.
 
- Hogy készül az Ünnepekre, Margitka?
- Nagy a család, nagy a család Józsikám, már napokkal az Ünnepek előtt tüsténkednem kell
 
- Huszadika van, és nem érek el senkit az Ünnepek miatt
- Jaj ne is mondd, ez a karácsonyi őrület minden évben, persze, hogy nem dolgozik senki
 
- Megvetted már a karácsonyi ajándékokat?
- Persze, a nagy dolgokat már jó előre beszereztem, már csak az apróságokat kell megvennem. Tudod, mindig van egy unokatestvér, akiről megfeledkezem
 
- Hol tölti az Ünnepeket, Erzsike?
- Fiamék jönnek Pestről, nálunk jön össze a nagy család
 
- Megint vége egy évnek, Gizike
- Igen, Sanyi, remélem egy szebb év elé nézünk/ennél már csak jobb jöhet, Sanyikám
 
Január 2
 
- Hogy teltek az Ünnepek, Erzsike?
- Elteltek, elteltek
 
...és még lehet folytatni, csiszolni.
 
Ha addig nem írnék, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok Neked és Kedves Családodnak Jó Egészségben Békességben Az Isten Áldjon Meg!
 
nathanp

Címkék: ünnepek olvasói
166 komment

Modoros fiatal párok

2008/12/20. - írta: Modor Tibi

Kívánok, kézcsók!

Ismerjük már a modoros férfi és a modoros nő legfőbb prototípusait. Nem, nem linkelek - ott van minden alul. Ahogy az élet minden területén tapasztaljuk, itt sem feltétlenül az ellentétek vonzzák egymást; inkább a "modort a modornak" elv érvényesül.

Hogy élnek ezek a tehetséges fiatalok? Ahogy már mindenki kívülről fújja: mint a galambok a fészkükben.

  • Egyáltalán: szeretnek élni - carpe diem!
  • Nyaranta Horváthországba járnak a társasággal (a Társaság még kulcsszerepet fog kapni a későbbiekben) - ami ugye, mint tudjuk, olcsóbb és jobb, mint a Balaton.
  • Telente Ausztriában "síel" a labancoknál, melynek ideje alatt leginkább Jägerteet szopogat valami Alpenhüttében. Németül nem tud, és erre büszke. Ha mégis, azt rosszul, és erőltetett angol akcentussal.
  • Évközben hétvégéit a velnesszturizmusnak szenteli, mert megérdemli. Az egészséges életmódot és feltöltődést sajátos értelmezéssel a szinte korlátlan étel -és alkoholfogyasztással valósítja meg.
  • Nagyritkán a lányok elengedik a fiúkat sörözni vagy billiárdozni (köszi mindegyiket, bekbórd és nathanp)

A Társaság:

  • Életük értelme, és csakis szintén páros egyedekkel keverednek modoros programok céljából. Rendszerint mindannyian értelmiségiek, ami azt jelenti ebben az esetben, hogy valamilyen felsőoktatási intézményben oklevelet szereztek.
  • Egymás lakásán gyűlnek össze szombat este (ha éppen nem Sikondán vagy Miskolctapolcán kényeztetik magukat) egy hangulatos, baráti dumcsira.
  • Rágcsák ill. vendégváró falatok lehetnek: muffin, csörögefánk ;-), ropi-pattinka, közösen, helyben sütött kenyér (kösz fatgirl), tortilla, szusi, tacos - tehát minden, amire a Nagyi csak pislogna, és nem normális étel. De nem lövünk le mindent előre, írunk mi még erről külön posztot, igaz, Jóska?
  • Italok: bármilyen szénsavas üdítőital - szigorúan szobahőmérsékleten, a nappali közepén található üveg dohányzóasztalra tálalva. Az alkoholbevitelt bóléval oldják meg, ebbe már kerülhet jégkocka is.
  • Amíg a lányok a konyhában tesznek-vesznek, a fiúk számítógépeznek (bocs, Jóska).
  • Vízipipa olyan egzotikus ízekben, mint alma, narancs vagy fahéj.
  • Idétlen társasjátékok (activity, tabu).
  • Viccmesélés és sztorizgatás (ez a vendégségek végét is jelentheti, többórás agóniával).
  • Spirituálék éneklése gitárkísérettel (a művész csak hosszas unszolásra hajlandó kézbefogni a gitárt, de onnantól nincs megállás).
  • Fényképalbumok nézegetése, ill. a házigazda CD -és DVD-gyűjteményének átlapozgatása, távozás lehetőleg több kölcsönvett holmival.

Mi következhet ezután? Amikor baráti családok tesznek egymásnál látogatást.

De ez már a jövő zenéje ;-)

Na, kezeket a paplan fölé, éljenek a csajok!

Címkék: szabadidő párok
336 komment

Modoros tanarak - Teil eins

2008/12/18. - írta: Modor Tibi

Jön a kocsi, vigyáztam!

Ne bántsuk annyit szegény csajokat. Kaptak ők mostanában hideget-meleget, igaz, az utóbbi pár hetet leszámítva eddig csak férfitársainkkal foglalkoztunk részletesebben. 

Sokan kértétek (mit kértétek, szűkölve követeltétek) a tanaras posztot - mi több, modoros grupijaink között néhányan bevallottan pedagógusok ill. tanárgyanúsak ;-) Üsse kavics, próba-cseresznye!

Mondjuk eleve gyanús számunkra, ha valaki tanárnak megy. Jóska és Tibi tanárképes bölcsészekként éjszakába nyúló mesélőesteket (dumaszínházat) tudnának erről tartani! Kötelező tanulmányaikat és gyakorlataikat letudva viszont sunyin, meghunyászkodva álltak azonnal nyakkendős rabszolgának. Ettől függetlenül továbbra is tartjuk: A modoros multis legrosszabb fajtája az, aki tanár végzettségű, és ezt minden adandó alkalommal hangoztatja is.

Na de mit tartunk modoros tanári megnyilvánulásoknak? Hát például:

  • Magyartanárként órákat szentel a közhelyek kigyomlálásának - ezzel szemben minden félévben legalább egyszer megjegyzi, hogy Pallasz Athéné kezéből is időnként kilopják a lándzsát, valamint szellemesen beszól a náthás gyereknek, hogy a furfangos diák itt szörnyet prüsszente rá. Az igazi perverz a bukásra álló nebulónak szegezi a kérdést: mi lesz veled, emberke?
  • Szünetekben a folyosó végén mokkáspohárból tolja a presszókávét, dohányozva diskurál valamelyik munkatárssal, majd kecsesen elnyomja a csikket a cipője talpán.
  • A naplót következetesen, begyakorlott mozdulattal csapja le az asztalra.
  • Let's go - mondja a lengyel.
  • Kisfiam, most erre beírom neked a nagy szőrös bunkót.
  • Szelezsán Lórikám - ez a feleleted kérlek, eins komma null.
  • Mert nektek ezt kutyakötelességetek szórul szóra bevágni, nincs mese!
  • Tanulókra alkalmazott jelzők: slendrián, szétszórt, figyelmetlen, trágár, pongyola, neveletlen, pimasz.
  • Idegennyelv-tanárként (főleg angol) szünetekben is csak a célnyelven hajlandó szerencsétlen diákokkal beszélni.

 

Na igen, az angoltanárok megérdemelnek egy külön szekciót. Bár a legtöbb csak pár hetet töltött a UK-ben, ennek ellenére:

  • Ajándék (pl. pedagógusnapi virág) átvételekor egyoldalú puszit ad.
  • Tanulóival megünnepli a Halloweent, Thanksgivinget, Guy Fawkes Dayt, csoportos foglalkozásként töklámpásokat fabrikálnak ill. crackereket szaggatnak széjjel.
  • Óra keretében teázást szervez cookie-kkal.
  • A brit kultúra és emberek felsőbbrendűségét hirdeti az alantas magyar néppel szemben, legyen szó öltözködésről, (tömeg)közlekedésről, zenéről.
  • A villa domború felét fölfelé tartva étkezik: el is meséli, hogy bizony Angliában is így csinálják: és még a rizst is képesek így rápakolni!

 

A tanári kaszton is kívül található az egyik legkülönlegesebb fajta: a testnevelő tanár. Anno decibel a TF-en talán humorból is szigorlatozniuk kellett, mert ők aztán tényleg minden gyermek arcára mosolyt derítenek frappáns nyelvhasználatukkal.

  • Dühöngő
  • Tornasör
  • Emelje meg az a körözött bűnöző a mellső lábát!
  • Minden gyerekre csúfnevet ragasztanak, amik jellemzően akár egy életen át kísérik őket levakarhatatlanul. Példákat inkább nem írnánk most tapintatból - alapvetően vagy a vezetéknév, vagy valamilyen testi hiba szolgáltatja az alapokat.
  • Jelentkezz egy tockosért (mesés vesésért, csodás bordásért), édesapám!

Jóska már szerintem dörzsöli a tenyerét, mert ő még többet és még jobbat szeretne kiírni magából...

-Egészségetekre!

-Kőszőnjük szépen, víszontkívánjúk!

Címkék: oktatás
61 komment

Modoros nőtípusok - a nagyvilági

2008/12/15. - írta: Nyelvész Józsi

Halihó! ;-)

Rendkívül hasznos javaslatokat küldtetek a megjegyzésekben. Természetesen cikket érdemel a karácsonyi modoroskodás meg a modoros tanarak is. Azonban először folytassuk a modoros nők egy alfajával, a színházas, külföldrajongó, nagyvilági hölgyeményekkel!

 

Józsi komátok alapvetően kevés típust különböztet meg a modoros nők családjában. Van a családcentrikus (nyelvi manírok, pl. párom, csemetém, pénzhiánnyal kapcsolatos verbális sallangok), és van a nagyvilági. Az utóbbi ismertetőjeleit foglalom csokorba:

 

  • Rendszerint bölcsészkaron végzett vagy jelenleg is hallgató (nyelvszakok, illetve kommunikáció). Persze ez nem zárja ki a közgázos versenyzőket. ;-)
  • Többször járt a velencei karneválon, és lelkendezik róla, ha szóba kerül. A bécsi Weihnachtsmarkt visszatérő látogatója, mert ott finom Glühweint szürcsölgethet. Bécset folyamatosan Budapesthez hasonlítja, hogy fővárosunk visszásságait pellengérre állíthassa.
  • Úszó EB-re és olimpiára akar menni. Sőt, folytassuk: szinkronúszás, műkorcsolya, ritmikus gimnasztika mint szabadidős elfoglaltság - ezt csakis modoros nők vagy pedofilek szeretik, csinálják. Forma-1 rajongás nőknél szélsőségesen modorosnak számít.
  • A már említett, többnyire fiktív távkapcsolatok külföldi "pasikkal". Hajlamos Budapesten is külföldi taggal járni.
  • Vonzzák a "világi hívságok".
  • Hetente jár Mango és Zara üzletekbe, új (lehetőleg modoros) ruhát, kiegészítőt venni.
  • A szerelmével elmegy a Westendbe mellényt vásárolni. A mellény és "szép cipő" nagyon fontos a párja munkahelyén, elvégre bankban dolgozik.
  • Társaságban, partin koktélokat iszik.
  • Színház- vagy operabérlettel rendelkezik.
  • A színeket mindig harmonizálja, pl. bézs cipő, bézs fülbevaló, bézs felső.
  • "Elegem van már a magyar pasikból." és "Londonban élek az új-zélandi vőlegényemmel!" - közben Chemnitzben betegápoló 1100 euróért, vagy Londonban recepciós. Kösz, Werwolf.
  • "Itthon nem lehet megélni!"

 

Mit várhatunk egy ilyen nőtől, mint párunktól? Rengeteg kiadást, sok felesleges időtöltést, és amúgy nem sokat. Elméletünk szerint a modoros nők gyakran frusztráltságukat próbálják orvosolni a rengeteg kulturális és egyéb szabadidős tevékenységgel. A modorosság istene könyörüljön azon a gyenge balfaszon, aki egy ilyen nőtől bármit akar.

Józsinak most sürgősen teljesítenie kell a munka frontján, ezért a távozás mezejére lép. :-)

Címkék: nők szabadidő
265 komment
süti beállítások módosítása