Modoros fiatal párok

2008/12/20. - írta: Modor Tibi

Kívánok, kézcsók!

Ismerjük már a modoros férfi és a modoros nő legfőbb prototípusait. Nem, nem linkelek - ott van minden alul. Ahogy az élet minden területén tapasztaljuk, itt sem feltétlenül az ellentétek vonzzák egymást; inkább a "modort a modornak" elv érvényesül.

Hogy élnek ezek a tehetséges fiatalok? Ahogy már mindenki kívülről fújja: mint a galambok a fészkükben.

  • Egyáltalán: szeretnek élni - carpe diem!
  • Nyaranta Horváthországba járnak a társasággal (a Társaság még kulcsszerepet fog kapni a későbbiekben) - ami ugye, mint tudjuk, olcsóbb és jobb, mint a Balaton.
  • Telente Ausztriában "síel" a labancoknál, melynek ideje alatt leginkább Jägerteet szopogat valami Alpenhüttében. Németül nem tud, és erre büszke. Ha mégis, azt rosszul, és erőltetett angol akcentussal.
  • Évközben hétvégéit a velnesszturizmusnak szenteli, mert megérdemli. Az egészséges életmódot és feltöltődést sajátos értelmezéssel a szinte korlátlan étel -és alkoholfogyasztással valósítja meg.
  • Nagyritkán a lányok elengedik a fiúkat sörözni vagy billiárdozni (köszi mindegyiket, bekbórd és nathanp)

A Társaság:

  • Életük értelme, és csakis szintén páros egyedekkel keverednek modoros programok céljából. Rendszerint mindannyian értelmiségiek, ami azt jelenti ebben az esetben, hogy valamilyen felsőoktatási intézményben oklevelet szereztek.
  • Egymás lakásán gyűlnek össze szombat este (ha éppen nem Sikondán vagy Miskolctapolcán kényeztetik magukat) egy hangulatos, baráti dumcsira.
  • Rágcsák ill. vendégváró falatok lehetnek: muffin, csörögefánk ;-), ropi-pattinka, közösen, helyben sütött kenyér (kösz fatgirl), tortilla, szusi, tacos - tehát minden, amire a Nagyi csak pislogna, és nem normális étel. De nem lövünk le mindent előre, írunk mi még erről külön posztot, igaz, Jóska?
  • Italok: bármilyen szénsavas üdítőital - szigorúan szobahőmérsékleten, a nappali közepén található üveg dohányzóasztalra tálalva. Az alkoholbevitelt bóléval oldják meg, ebbe már kerülhet jégkocka is.
  • Amíg a lányok a konyhában tesznek-vesznek, a fiúk számítógépeznek (bocs, Jóska).
  • Vízipipa olyan egzotikus ízekben, mint alma, narancs vagy fahéj.
  • Idétlen társasjátékok (activity, tabu).
  • Viccmesélés és sztorizgatás (ez a vendégségek végét is jelentheti, többórás agóniával).
  • Spirituálék éneklése gitárkísérettel (a művész csak hosszas unszolásra hajlandó kézbefogni a gitárt, de onnantól nincs megállás).
  • Fényképalbumok nézegetése, ill. a házigazda CD -és DVD-gyűjteményének átlapozgatása, távozás lehetőleg több kölcsönvett holmival.

Mi következhet ezután? Amikor baráti családok tesznek egymásnál látogatást.

De ez már a jövő zenéje ;-)

Na, kezeket a paplan fölé, éljenek a csajok!

Címkék: szabadidő párok
336 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilienfeld 2008.12.20. 20:28:29

Örülök, hogy "kellemes perceket"
szerezhettem, "virágokat az öltözőmbe" :)

Néha mintha sejlene, hogy emberi lény is van a manírok alatt mélyen, de valszeg némi szerkesztői ráhatásra mindig eltűnik. Minél édesebb, annál több a rajongó.
Schokobanane: sokan unatkoznak. És (mint a kommentekből kiderül), rengeteg a lelki sérült, aki Mirza blogjára jár "feltöltődni", "mindig jókedve lesz tőle","egy darab napsütés" nekem, stb., stb. Nem tudom, miket kell ahhoz átélni, h. ide jussanak emberek.

schokobanane (törölt) 2008.12.20. 20:29:10

Miss Marple:
"...a kariajiba kapott meglepiket..."

A Zemberemtől a tavalyi karácsonyi vásárlás alkalmával kérdezte egy (férfi) eladó:
- Karira becsomi?
(Sajnos nem tudott frappánsan válaszolni, néhány másodpercre leblokkolt az agya.)

schokobanane (törölt) 2008.12.20. 20:34:12

Bogrács:
Aham. Amúgy meg mi a franc az az "aura-soma"?
Bár végül is mindegy. Nem hiszem, hogy tényleg tudni akarom.

Steve the Great 2008.12.20. 20:43:07

Fontos dolog lehet, mert saját lap.hu-ja is van: aurasoma.lap.hu/

Dekatlon 2008.12.20. 20:50:31

Nemtoom az mi, de tuti, hogy kövér :)

LyukasBogrács 2008.12.20. 20:50:39

Csakazért se kattintok az aura-somára! Csak foglalná a helyet a fejemben.

Krisztina (törölt) 2008.12.20. 21:11:55

Pistiii " ujkeletu sznob faszsag" kapcsan akkor meg egyszer elmodom: jobb helyeken levetetni de akar levenni is a cipot hatalmas GAZ. Azokon a helyeken legalabbis az, ahol meg az atkosban is ezusttel teritettek a paprikaskrumplihoz. Nem ujgazdageknal, hanem regi, nagy csaladoknal. Ezt azert irtam le ujra, ha valaki ilyen helyre keveredik a cipolvevos tipusbol, tudja, mi az illem. Nyugodtan nezzetek meg egy illemtankonyvet vagy protokollaris kezikonyvet, meg lennek lepve, h amast talalnatok. Hangsulyozom, nem atol van valahol tisztasag, ha leveszik a cipot, hanem attol, ha takaritanak (takarittatnak). Noknek a harisnyas labukat mutogatni illetlenseg, ferfiaknak a zoknist gusztustalan. Ide tartozik az is, hogy ferfi nem huz bokazoknit oltonyhoz, no nem huz csizmat alkalmi ruhahoz, kosztumhoz akkor sem, ha -200 fok van. Akkor olyan ruhat vesz fel, amihez lehet melegebb cipot huzni.
De nyilvan ez tok folosleges szocseples, hisz attol fugg, ki hogyan nott fel, illetve milyen tarsasagba jar.

janomano 2008.12.20. 21:31:44

Dekatlon: látom te olyan ember vagy aki érti a viccet, csak nem szereti. Szmájlival indítasz, de a végére csak sikerült lesötétezned. Gratula.

De azért, hogy legyen egy kis ismeretterjesztés is:
A modorosság nem természetellenes viselkedés.
Sőt! A modoros ember természetesen, tudattalanul használja a nyelvi és viselkedésbeli manírokat.
Amikor erre felhívják a figyelmét besértődik. Muhaha

más:

Morzsálós Mirza képein felhívnám a figyelmet a néha megjelnő nippekre.
www.mindmegette.hu/kepgaleria.php?galeria_id=269
Egyébként a kisgyermekekhez való felnőttkori "hozzáhülyülés" is megérne egy misét.

más:

Érdekes, hogy a cipő levetetők a harciasabbak.
Miért ven ez?

Ez is klassz, ez a: más:
Ezt egy általános iskolai tanár mondta mindig az iskolarádióban. Szerencsére engem nem tanított. Kedvelt szava volt még az audovizuális.
Így.

pause 2008.12.20. 21:32:04

szetb*szma fejet hha a csini tusarkujaban kilukasztja a laminaltat, es a teszkos gumisarkuja nyomot hagy a feher jarolapon.
ennyit a cipoleveltelrol,nalunk
2008at irunk,hagyjuk a kokorszaki illemkonyveket

Toymao 2008.12.20. 21:40:28

Én csak a csörögefánkot nem értem, különösen olyan kontextusban, hogy a Nagyi csak pislogna. Nekem utoljára szegény megboldogult nagyanyám sütött olyat, azóta sem láttam.

Vagy ez szleng valamire, csak én vagyok tudatlan? :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2008.12.20. 21:41:40

Az önkényes cipőfennhagyás az kb. olyan, mintha még rá is gyújtana Tibi kis fészkében. Érezze magát otthon a kedves Vendég!
A kedvesem is rendkívül örülne neki, lágy jazzmuzsikát keverne alá.

Lilienfeld 2008.12.20. 21:45:09

Értem én, Krisztina, de a magamfajta proliivadék még csak tévébe' látott ilyen családokat meg házakat. (Hála istennek) Egy tornateremnyi, krémszínű gyapjúba és selyembe burkolt nappaliban nyilván én se mezítlábaznék. Még ha együttérzek is a cseléddel.
De az úri vendéglátó szemében nem is villanna aggodalom, a cipős lábamra pillantva.
Figyelem, tapintat.

madz 2008.12.20. 21:46:46

Krisztina. Jesszusom. itt azért általában nem arról volt szó, hogy mit kíván az illem, ha állófogadást szervezünk a szalonunkban... hanem ha baráti összejövetel van a nappalinkban. nem öltöny, nem kiskosztüm. hanem ha csak úgy jól szeretnénk érezni magunkat vendégként vagy vendéglátóként. és nem csak újgazdagoknál, hanem itt a panelban is. cipőben nemcsak koszos, hanem egy idő uán rohadtul kényelmetlen is.
a "jobb helyeken", "átkosban", "régi, nagy családoknál" kifejezéseknek pedig azért van egy kellemesen modoros csengésük. köszönjük.

janomano 2008.12.20. 21:53:26

Cipő témához: felugrottunk pár percre egy haverhoz ketten.
A velem lévő srácon hernyótalpas martens-iszonyat.
Cipő? Á, hagyjátok csak, mindjárt megyünk...
Üldögélünk hárman a szobában, dumcsizunk.
Te fingottál? Ááááá, én szólok, tudod.
Kiderült, hogy a hernyótalpak (mit hernyótalp, szinte stoplik!) közé bépászírozódott egy 10 dekás kutyaszar és a srác azzal mászkált a lákásban. Nyihaha :-)

janomano 2008.12.20. 21:55:25

Krisztinának plusz pont az ékezetek hiányáért.
(régebbi posztban került kitrágyalásra) :-)

Miss Marple 2008.12.20. 22:07:15

Most ez a cipő-dolog tényleg ennyire lényegi? A legközelebbi kézitusa majd amiatt lesz, hogy tekerjük vagy nyomjuk a fogrémet, és a faltól vagy a fal felé tekeredjen (-jék) a vécepapír. Kezdünk olyanok lenni, mint a régi házasok?

Toymano, a csöröge-basztatás meg nekem szólt (remélem, gondolom és köszönöm, meg vagyok tisztelve), egy korábbi polémia maradványa, hogy vajon a közös csöröge-sütés modoros baromság-e vagy sem. (Tudd meg, hogy nem.)

quorum 2008.12.20. 22:24:50

Szép jó estét kívánok!

A cipőtémához: egyszer egy olyan vendégségben voltam, ahol nem kellett levenni a cipőt, viszont a vendéglátók kötelező jelleggel adtak mindenkinek egy-egy pár cipőre húzható papucsot (olyat, amilyet néhány múzeumban adnak). Nem tudom, hogy ez minden cipőtípusnál működik-e, nekem mindenestre tetszett. Bár nem volt farmermellény rajtam, de ez az este tetszetősen modoros volt.

Royaljerry · http://be.net/royaljerry 2008.12.20. 22:35:48

Mind lúzerek vagytok: igazi modortalan házibuliban már az előszobában kezdődik a gruppenszex, oda meg minek a cipő?

Dekatlon 2008.12.21. 01:01:19

janomano 2008.12.20. 21:53:26
Ebben az esetben is a cipő le nem vételt támogattad?
Én az ilyen balesetek miatt vagyok cipőlevevés párti.

janomano 2008.12.20. 21:31:44
Tudok olyanra is mosolyogni, akit sötétnek gondolok. Nézd! :D
De tény, hogy sokat javult a stílusod a kezdeti öncélú kötözködéshez képest, szóval nézzük az érdemi részt.
A modorosság nekem az, amikor valamilyen tanult, mesterkélt, helyesnek vélt viselkedést csinálsz, pl. banánt eszel késsel villával, eltartod a kisújjad a teáscsészétől, sielsz télen, csak mert az menő. Lehet, hogy az neked már természetes, de másoknak nagyon nem az. Ha már nekik is természetes, akkor a.) ők is modorosak, b.) a vizsgált személy sem az.

Mondjatok ti is modorosság-deffiníciót!

LyukasBogrács 2008.12.21. 09:30:51

A modoros pár legféltettebb kincse a tizéves futamidejű svájcifrankos hitelre vett autó. Lehetőleg kombi, mert azzal lehet menni sielni, az épitőanyag telepre, disznóvágásra.

Továbbá dizel, mert az após kollegájának a haverja teherautó sofőr, olcsón lopja a gázolajat.

A garancia lejárta után is a kereskedőhöz viszik szervizelni, továbbá kizárólag az autó emblémájával dekorált flakonból töltenek bele olajat, fagyállót.

Képesek a fél városon átvergődni magukat, hogy a megfelelő kútnál tankoljanak, vásárlás után pedig kinosan ügyelnek a törzsvásárlói kártyájukon jóváirt pontokra, amiket később gagyibbnál gagyibb tárgyakra cserélnek.

janomano 2008.12.21. 11:35:22

Dekatlon: Tündibündi vagy. Egyem azt a cipőfetisiszta szived! Hárcs-hárcs, ham-ham, nyám-nyám.
A lényeg: a tudatosság: ha tudatos, akkor geci (mint az itt kommentelők jelentős része), ha nem, akkor modoros. Hejesírásod imprúvolhatod. (más hejesírására beszólni? modoróóóós.)

Bográcskoma: Ott a pont. Gázolajlopással nem értek egyet. Egyedek nem adóelkerülők, hiszek kishazánkért felelősséget éreznek. Pontgyűjtő kártyák ruleznek.
Szeretnék kitérni egy dologra, amit halkan jegyeznék +. Modorék szerintem viktoriánusok. Ne nem vadul, csak úgy szépen, szőnyeg alatt, ahogy a csillag megy az égen. Végtére is magyarok vagyunk, vagy mi a szösz!
(behúztam a nyakam a záptojások és a rohadt karalábék, saláták miatt) :-)

LyukasBogrács 2008.12.21. 11:58:32

Mit jelent az, hogy viktoriánusok?

Modorosék egyébként tudatos vásárlók:
ismerik a teljes hazai ruházati, lakberendezési, utazási, repülési, szórakozási kináltatot, azokból is főleg az éppen aktuális akciós ajánlatokat.
Nem szégyelik hónuk alá csapni a postaládába bedobott szórólapot vásárlás előtt.
Életükben nem láttak még szabót, ékszerészt, műbútorasztalost.

janomano 2008.12.21. 13:19:13

politikai orientáció

LyukasBogrács 2008.12.21. 16:10:28

Értem, orbitális viktoriánusok.

Modorosék szerint a legjobb befektetés az ingatlan, mondván azon nem lehet bukni. Az ingatlanár-emelkedést saját pénzügyi tehetségük gyümölcseként, az árcsökkenést az ingatlanhéják kivonulásának következményeként élik meg.

Mélységesen ellenzik a külföldiek termőföldvásárlását, ugyanezzel a buzgalommal esnek neki a még megmaradt, eladásra szánt téesz legelő megvételének még igy, az EU csatlakozás előtt, úgyis felmegy az ára, ha felszabaditják a piacot.

És ha már vidék: Modorosékat vonzza a parasztromantika, élményszámba megy nekik minden disznóvágás, boronálás, aratás. Ugyanakkor sérelmezik, ha sáros lesz a cipőjük (cipő! értitek?), illetve a trágyaszagot sem viselik el huzamosabb ideig.

lárvalányhaj 2008.12.21. 16:40:46

Némiképp kapcsolódik LyB elbeszéléséhez: modorosok egészen sajátos kasztja a modoros Waldorf-iskolás szülő.
A mWisz még a Waldorf-tanároknál is jobban ismeri Rudolf Steiner tanait, és azokat a hétköznapi életben alkalmazza is.
Szigorúan bioételeket vásárol, gyakran vegetáriánus vagy éppen makrobiotikus étrendet követ. Otthonának berendezése szinte kizárólagosan kézzel faragott, kezeletlen fából áll. A gyerekeinek is csak ilyen kézzel faragott fajátékokat vesz. Ezzel párhuzamosan minden alkalmat kihasznál, hogy a "konzumkultúrát", "a televízióból ömlő mocskot" és a "fantáziátlanító, kommersz, ötlettelen nyugati gyermekjátékokat" ostorozza. Az "értékes", "kreatív" játékok és egyéb organikus szirszarok beszerzési helye a Waldorf-iskolákban rendezett karácsonyi vásár, ahol akár egy egész értelmiségi minimálbért is képes otthagyni.
(Azt mondanom sem kell, hogy tévéje sincs, és ezt úton-útfélen hangoztatja is.)

A mWisz fanatizmusa természetesen nemcsak életmódbeli, de "szellemi" kérdésekben is megnyilvánul. Az például még rendben van, hogy azt kamuzza a gyerekeinek, hogy a karácsonyfát meg az ajándékokat az "angyalok" hozzák. Az viszont már kevésbé van rendjén, hogy amikor a gyerekek 12-13 (!) évesek, és kezdenék sejteni, hogy mi az igazság, akkor is körömszakadtáig tagad, és amikor az egyik pulya megkérdezné, hogy vajon ha tényleg az angyalok hozzák a karifát, akkor vajon miafaszért árulnak már hetekkel korábban fenyőfát minden sarkon, akkor szemrebbenés nélkül azt válaszolja, hogy "hát mert parkosítanak".

janomano 2008.12.21. 17:07:53

Ej, ej lárvalányhaj!
Ez olyan részletes, hogy tuti
személyes élményeken alapul. :-)

Bogrács: De a malit azért sajnáljuk.
Viszont jól telepakoljuk belőle a hasikát.
Jövő hétre pediglen megfogadjuk a
méregtelenítő kúrát.

scarlet ruby blue 2008.12.21. 17:12:33

lárvalányhaj,
Illusztrálni szerettem volna a leírásod két remekbe szabott Waldorfos bloggal, de sajnos a gazdáik elérhetetlenné tették, mióta legutóbb arra jártam (na nem miattam). Pedig az egyik még valami misztikus ingyombingyom vallás követője is volt...

LyukasBogrács 2008.12.21. 17:58:17

Mi az a mali?

A Waldorf iskola az, ahol nincs dolgozat, számonkérés?

Lilienfeld 2008.12.21. 17:58:46

LyukasBogrács 2008.12.21. 11:58:32
Hehe, akciósszórólap nálunk is játszik.
A "szabó, ékszerész, műbútorasztalos" vonalat vitatom - igényesen, ízléssel fogyaszthatnak újgazdagék meg a "régi nagy családok" is, ennek ellenére még mindig lehetnek modorosak: megjátszósak, erőltettek.
Tibiék témája nyelvi modorosság főleg, ami stíluskérdés, a többi velejáró: a viselkedésben, életvitelben, emberi kapcsolatokban, értékválasztásban és a többiben megnyilvánuló modorosság már személyiségprobléma. A személyiségproblémák meg anyagi helyzettől függetlenek.

lárvalányhaj 2008.12.21. 18:08:29

LyB:

hát ezek mondjuk pont vannak, nem is annyira a tanítás menete az eltérő, hanem a hozzá kapcsolódó ideológia :S

lárvalányhaj 2008.12.21. 18:14:34

LyB:

hát ezek mondjuk pont vannak, nem is annyira a tanítás menete az eltérő, hanem a hozzá kapcsolódó ideológia (antropozófia).

hu.wikipedia.org/wiki/Waldorf-pedag%C3%B3gia

de az ideológiával önmagában még semmi gond. azzal van a gond, hogyha ezt öntelt, patentkodó módon képviselik, ha demonstrálni akarják ezzel, hogy ők milyen haladó és felvilágosult népség, és aki nem így gondolkodik, azokat alacsonyabb rendűnek tartják

feltételes reflex 2008.12.21. 18:18:10

ujjjujujujujjjjj...Camino! Tök jó, hogy mondjátok!

Egészen megihletett, vagyis már rég b...izéli a csőröm a dolog.
Hogy miért, azt szerintem Miss Marple fogalmazta meg a legjobban:
"Együtt tervezik, hogy nyáron végigjárják a Camino - - felét(!), mert az egész azért hosszú is meg drága is, viszont aaaaannyira jókat meséltek a rokonlelkek a spirituális turizmusról, hogy muszáj kipróbálni."

Miután expertként (ééérted;)) belefutottam néhány dologba, ezúton szeretnék néhány jótanácsot (a kötelező olvasmányok megjelölésével) közreadni, hátha harapni fogják a népek;):

Feltétlenül ismerd, és az út során többször említsd meg Coelho-t és az…öööö könyvét. (Őszintén szólva én nem emlékszem, konkrétan melyik könyvcíme vág ide, de a sokatmondó pillantás Coelho nevének említése közben biztosan segít. (A Camino-n máris burjánzani kezdettek a Coelho-biznisz első hajtásai, érdemes tehát odafigyelni.)

Feltétlenül olvasd el Shirley MacLaine 'Camino'-könyvét.

Feltétlenül olvasd el Tolvaly Ferenc El Camino - Az út c. könyvét. Van filmje is, azt is meg kell nézni, hacsak az nem adta neked az első inspirációt.

Vigyél útikönyvet.

Ha magyarral találkozol magyarként, feltétlenül vesd rá magad, mert nagy valószínűséggel ő is örülni fog neked, és végre kitárgyalhatjátok (kitrágyálhatjátok, haha!) pl.azt is, hogy ezeknél a paraszt galíciaiaknál minden falu tele van büdös tehénszarral, bezzeg nálunk.

Célszerű csúcsszezonban, azaz nyáron menni, mert akkor garantáltan nem mar szét naponta az otthontalanság-és magány-érzet, ami az Utat sokszor bizony oly nehézzé teszi.

Inkább soha, de soha NE INDULJ EL EGYEDÜL! Nőként meg főleg ne.
Az ember társas lény. Aki egyedül indul neki, annak biztosan súlyos lelki defektusai vannak, az életben is nagyon magányos, esetleg mérhetetlenül bátor.

Ha balsorsod mégiscsak úgy hozná, hogy ráfanyalodsz az egyedül utazásra, a "külföldiül" beszélésre, urambocsá' a hallgatásra pl. egy teljes (24h!!!!!!) napon át, tekintsd azt a magad számára komoly és súlyos tanításnak, intő jelnek; gondold át jól, vess számot az életeddel és vágyaiddal, ismerd fel a karmádat, stb. Egyébként is, valami lelki szenvedésnek muszáj a beszámolókban megjelenni, különben bizonyos körökben csak kedves, de alapvetően érzéketlen tapló sportbuzinak fognak elkönyvelni, a spirituális körökből pediglen örökre száműzettetsz.

Nade, ha mégsem érdekelne az ezoterikus vonal, akkor legyél maratonista vagy nordic walkingos, esetleg általában is szeressetek a haverokkal túrázgatni, lehetőleg túrákon előtesztelt és ilymódon hitelesített 'asszonypajtik' társaságában, akiket aztán majd természetesen nem engedtek el ugyanerre az útra egyedül - vagy azért, mert szerintetek ez igenis férfiaknak való dolog, vagy azért, mert köztudott, hogy rendes asszony, egyedül utazva, csakis az ura után viheti a cuccot a Kinizsi 100-on, aki pedig nem, az kurva. (Amennyiben nő lennél, akkor már úgyis tudod, hogy az összes pasi finnyadék impotens, megeszed őket reggelire, tehát ezzel a résszel külön nem is foglalkozunk, csak mutasd meg nekik!)
Ezesetben napi 45 -55 km közti táv megtétele mindenképpen ajánlott, de úgy, hogy lehetőleg minden nap az elsők közt fuss be a soros alberguék valamelyikébe, különben ciki az egész. Akkor pedig végképp elbuktad a dolgot, ha nem érsz le 26 napon belül Pamplonától Santiagoba . (hehe: van busz, meg előre foglalás is)
Ezesetben az adekvát szenvedéstörténeti vonalat a beszámolókban arra érdemes kifuttatni, hogy hogyan rohadt le a lábad gyors ütemben 3x50 km után és hogy hogyan kellett emiatt kétnapos kényszerpihenőt tartanod egy jól megérdemelt saját fürdőszobás hotelszoba csendjében.

Sportvonalhoz tartozik, hogy feltétlenül valami überf*sza kereskedésben vásároljatok be; bár sajnos még nincs kitalálva egy rendes, komplett El Camino (Summer Edition)-elnevezésű szett, de ügyi emberkék már 100 rugó alatt is megoldják a teljes menetfelszerelés beszerzését.

Írjatok minden városból képeslapot! Energia, mely szívből árad.

Blogoljatok minden nap! A hazai kommentek igazán lélekmelengetőek tudnak lenni, sőtmitöbb, lámpást gyújtanak néktek ott, a nagy, setét idegenben. A következő eltévedésnél nem a Te saját döntésed, hanem igenis Joli Tánti imája terelt tégedet a helyes útra. (Vagy két fitt, arra járó német nyugdíjas, akiknek ez már a hatodik caminojuk, de velük nem vegyülünk, tehát nem számít.)

Tartsátok a telefont állandóan csőre töltve, nehogy lemaradjatok az aggódó rokoni és baráti kör legújabb napi időjárásjelentéséről ("holnap ...-nál esni fog, szélirány É-Ny, 15(!!!):-((((((((((((((((( fok, öltözz fel jól") vagy az otthoni hírekről, buzdításokról ("kitartást, veled vagyunk, büszkék vagyunk rád, ja, az Ili a Rudival kavar, mocskos kormány, holnap vállalati buli, itt minden szar, ne is gyere haza, csókollak, hiányzol").

Vigyetek sok zacskós levest, lehetőleg gulyást. És kolbászt.

Látogassatok meg minden útbaeső turisztikai jelentőségű célpontot, és fényképezzetek sokat.

Santiagoban szép szuvenírek vannak.

Ha hazaértetek, csatlakozzatok egy El Camino klubhoz!

És a legfontosabb: Menjetek a Francia Úton, ezt a szarvashibát a tények alapos ismerete híján én is elkövettem, tehát mindenki másnak szívből ajánlom :)

Még biztosan lenne pár dolog, de most egyelőre ennyi jut eszembe, így is jó hosszú lett, bocs mindenkitől:)

janomano 2008.12.21. 18:34:24

találkozó=tali
barát=bari
akkor:
malac=mali

janomano 2008.12.21. 18:39:32

A Waldorf az olyan, mint a szabadkőművesség?
Mindenki mondja, de senki sem tudja, hogy miről van szó. Még azok sem (vagy, főként azok nem), akik résztvesznek benne.

De egy biztos, hogy emelkedett, haladó szellemű és nagyon nagyon izé... Megvan: méltó.

LyukasBogrács 2008.12.21. 19:16:47

El Camino,

Igen, a zarándokutak reneszánszukat élik. Fantasztikus, micsoda megvilágosodáson esnek át egyesek gyaloglás közben.
A Camino-t, Csiksomlyót -gyalog - megjárt emberek már nem röhögik ki a palesztin önkorbácsolókat, a tibeti búcsújárókat, de a motorostalálkozóra igyekvő egyszeri motorost azért csendben megmosolyogják.

Örömüket lelik az izomlázban, a napszúrásban, de az átkosban az utazókat öt percnél tovább vegzáló határőrőkre, vámosokra valahogy mégsem tudnak nosztalgiával gondolni.

feltételes reflex 2008.12.21. 19:39:59

bogrács,

azt hiszem, Wágner úr írta itt valahol, hogy nem az egyes kifejezésekkel van a gond, hanem ahogy és akik elkezdik használni. szvsz itt sem az úttal lenne baj, hanem azzal a cirkusszal, amit körülötte csapnak.

LyukasBogrács 2008.12.21. 19:55:57

Reflex,

Egyetértek. Ha annyira bensőséges ez a hajcihő, akkor mi a búbánatnak kell egyáltalán fényképezőgépet vinni, a képeket CD-re, újjabban a képeket videóklippé összedrótozva DVD-re irni és lépten-nyomon mindenkinek mutogatni, elújságolni, hogy lám, biza, mi is végiggyalogoltuk?

Van egy nő aki az összes rendkivüli misén (elsőáldozás, bérmálás, pünkösd, karácsony, húsvét, stb.) besomfordál a szentélybe fényképezni. Akkor is ha a saját gyerekei történetesen 15 éve voltak elsőáldozók.


Ahogy valahol olvastam:

"A turisták olyan sokat fényképeznek, vásárolnak, esznek-isznak, hogy a természetben már nincs is idejük gyönyörködni" Egy yellowstone-i parkőr

janomano 2008.12.21. 20:04:33

Bocsánatot kérek, hogy beleszólok a nagyok dolgába, de a hit sosem volt magánügy. Mindig is társadalmi célú hirdetések övezték. Hatalmas marketing.
Gondoljunk csak a számtalan prófétára, igehirdetőre, szóbeli és írásos hagyományra. Ez csak a ma használatos módszerek alkalmazása.

lárvalányhaj 2008.12.21. 20:09:08

modoros családtag járt _az Örök Városban_, meg is mutogatta a fényképeket jól, de a nevezetességek kb. felének a nevét se tudta elsorolni kb.
akkora szánalom, tisztán látszott, hogy egyáltalán nem érdekelte ott semmi, a napi betevő gordonblú (hasábbal) elfogyasztásán kívül, szóval csakis és kizárólag ment el, hogy aztán fölvághasson a barátok meg a szomszédság előtt, hogy ő már volt _az Örök Városban_, és mekkora faszaarc

lárvalányhaj 2008.12.21. 20:12:47

egyébként itt ül mellettem a _Párom_, ő azt a frappáns megfogalmazást adta a modorosságra, hogy "azok az emberek modorosak, akik egy sablon követésével próbálják elhitetni, hogy ők eredetiek"

LyukasBogrács 2008.12.21. 20:24:46

Remélem a szentatya nem fogja áldását adni erre a zarándokos cirkuszra, igy talán elkerülhetőek azok a kellemetlen jelenetek, amikor a zarándokút mentén frissen felhúzott szállodában az dühös amerikai zarándok az útlevelét lobogtatva és a pultot csapkodva követeli a hónapokkal korábban interneten lefoglalt légkondicionált szobáját, és erre a portás csak egy szimpla megjegyzéssel tud reagálni: "Mannyana"

janomano 2008.12.21. 22:14:21

Most nem értem mi bajotok van az ókori hülyeségek modern hülyeségekkel való vegyítésével.
Szerintem oké a dolog. Egyik olyan, mint a másik.
A témában még érdekes: Mika Waltari: Az ország titka c. könyve. Ókori ibusz (ha erre még emlékszik valaki) társasutazás újkori felhangokkal és nem nélkülöz némi patetikus bájt. Ha megvolt és kamáztad lehet folytatni: Az emberiség ellenségei.

schokobanane (törölt) 2008.12.21. 23:59:07

janomano 2008.12.21. 22:14:21

Ööö, bocs, hogy közbeszólok, de ha már könyvekről van szó, a témában külön örültem Coelho felvetésének, röhögtem is nagyot, sőt ki is egészítem Márquezzel és az egész latin-amerikai "trendi" vonulattal, azonban sajnos a történelmiregény-írók közül pont Waltari nem tartozik még véletlenül sem a modorosság tárgykörébe. Az említett Az ország titka című regénye az egyetlen, amelyet kevés Waltari-kedvelő bírt elolvasni, illetve akik mégis, elég lesújtó véleménnyel vannak róla, és váltig hangoztatják (ahogy én is), hogy aki meg akar ismerkedni az íróval, az véletlenül se vegye kezébe, legfeljebb a többi regénye után, és akkor is garantált a csalódás. (S ha már ilyenképp szóba jött, és valaki pont érdeklődik: a Szinuhével érdemes kezdeni, a Mikaellel + Mikael Hakimmal folytatni, és azután jöhet vagy a Turms, vagy Az emberiség ellenségei; a Johannes pedig mindenképp legyen az utolsó.)

schokobanane (törölt) 2008.12.22. 00:01:09

lárvalányhaj 2008.12.21. 20:12:47

Eddig ez a definíció a legpontosabb.

janomano 2008.12.22. 00:09:48

Csokibani:
Én nagyon szeretem Waltarit.
Az összes magyarul megjelent könyvét olvastam.
Az ember szeresse a saját modorosságait! :-)

schokobanane (törölt) 2008.12.22. 00:12:07

Bogrács,
Ennél a pontnál érdemes megemlíteni a japán turistákat - és megfigyelni, ha valaki még nem tette. A magyarok soha nem fogják őket utolérni (bármennyire igyekeznek). A japán turisták ugyanis soha nem azt nézik, amit épp kéne, hanem amit a kijelző mutat (négy ország visszatérő tapasztalata egy pluszélménnyel, amikor egy lépcsőnél rám borult vagy negyed busznyi japán turista, mert valamennyi a videó kijelzőjét kémlelte ahelyett, hogy azt nézte volna, hová lép).

schokobanane (törölt) 2008.12.22. 00:14:15

janomano:
az mindjárt más.
Én mondjuk nem szeretem a saját modorosságaimat ;)

janomano 2008.12.22. 00:22:53

Mint jómagam mondottam volt:
a lényeg a tudatosság!

a jómagam az egyik kedvencem! :-)

lárvalányhaj 2008.12.22. 02:04:21

bár enyhe homlokráncolás lett a "jutalmam", amikor felvetettem a politikatémát:

modorosék azért valószínűbb, hogy jobbosok, mert a jobbosok között elterjedtebb az a viselkedésminta, hogy úgy gondolják, hogy szembemennek a "nyájjal", és "önállóan gondolkodnak", közben meg ugyanúgy a fölülről a szájukba rágott sémákat, viselkedésmódokat stb. reprodukálják. az általam ismert ballerek között kevéssé tapasztaltam ezt a hozzáállást, ők büszkén vállalják, hogy nincs egy eredeti gondolatuk sem :)

lárvalányhaj 2008.12.22. 02:05:58

(lehet kövezni btw... mondjuk ez egyáltalán nem arról szólt, hogy bármelyik oldalt is föl akartam volna dicsérni, részemről nagyjából egykutya a kettő -- ehelyett inkább bántóan leegyszerűsítő általánosításokat szerettem volna megfogalmazni, azért, mert azok királyok)

Reynald 2008.12.22. 03:09:56

Ha a Lilienfeld által belinkelt bolondok jelentik a családcentrikus modoros nőt, akkor kurvára várom azt a posztot.

Reynald 2008.12.22. 03:13:50

Ez a Ká-zás nagyon idegesítő a morzsálón, mert a Ká azt jelenti, hogy kurva.

DrJohnson 2008.12.22. 03:58:45

lárvalányhaj: Tévedsz. Modorosék Obamára szavaznának.

LyukasBogrács 2008.12.22. 08:23:28

Modorosék az összetartozást szivesen demonstrálják a többes szám első személlyel, főleg akkor, ha a partner nincs a közelben:
-Nekünk hitelkártyánk van.
-Mi horvátHba járunk nyaralni.
-A mi kocsink még soha nem robbant le.
-Mi soha...
-Mi mindig...
-Nálunk...

Ezt főként az a fél hangsúlyozza (elsősorban a nő), amelyiknek kevesebb érdeme van a fenti dolgokat illetően, de inkább semmi.

lárvalányhaj 2008.12.22. 08:34:50

ebből is látszik, hogy az elért _státus_ léptennyomoni hangsúlyozása, legyen az bármily soványka is, a modoros életforma egyik _sarokköve_

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2008.12.22. 08:44:53

lárvalányhaj 2008.12.22. 02:04:21

Jó irányban keresgélsz ;-) a (most) ellenzéki demagógia szerintem is modorosabb és álszentebb. Erről is lesz még szó, eddig csak karcolgattuk a témát ;-)

janomano 2008.12.22. 09:18:11

Jó reggelt, jó szurkolást!

"Kegyeletteljes karit, hallal teli hasit."

Ott a pont Tibi bátyám!
Valami azonban nyomja a pici lelkem, ami
természetesen nem a te hibád, hiszen csak fejlesztetted a kifejezést.

Szóval, a kegyelet szerintem inkább a halálozáshoz köthető. A kari ánkább áldott. Vagy nem?

Steve the Great 2008.12.22. 09:37:49

janomano,

Amire a szerző gondolt a jókívánság kiötlésekor (ha gondolt egyáltalán valamire), az a "kegyelemteljes" avagy "kegyelmekben gazdag". Mivel ezek a kívánságok kifejezetten a hagyományos vallásossághoz kötődnek, a modorosság minősített esetének számít szerintem, ha olyan valaki használja, akinek Coelho/Müller és tsi. jelentik a spiritualitást. A "kari"-val párosítani mindezt pedig letöltendő szabadságvesztést érdemel...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2008.12.22. 09:41:17

janomano 2008.12.22. 09:18:11

Bizony, közületek említette valaki a "Kegyeletteljes Karit" pár poszttal ezelőtt. Az eredeti modorbajnok versike 1 évvel ezelőtt érkezett SMS-ben:

"Nagyon boldog Karit,
Hallal teli hasit!
Csapassuk szét pálesszal,
Mulassunk egy angyallal!"

Szerintem ez a költemény még többet is érdemel, berakom a héten egy rendes bejegyzésbe is :-)

scarlet ruby blue 2008.12.22. 09:46:45

Kariról jutott eszembe: modorosék előszeretettel küldenek (lehetőleg 24.-én késő este vagy 25.-én kora reggel) teljes kontaktlistájukra kiterjedő csoportos SMS-t, melyben "Angyal szállt közénk" és hasonló kezdetű fűzfaversekkel örvendeztetnek meg mindenkit, a céges beszállító titkárnőjétől a villanyszerelőn át a 10 éve nem látott iskolatársig.

(Ugyanez iwiw-falon, mondjuk Wass Albert-idézettel.)

schokobanane (törölt) 2008.12.22. 11:14:34

Megnéztem a kegyelet definícióját a Pallasban, mert erre már korábban én is külön be akartam szólni; nos a kegyelet:

"pietás, a tisztelet és szeretet érzelme; akihez vagy amihez szeretettel ragaszkodunk, de akit vagy amit egyszersmind mint fölötte tiszteletre méltót csodálunk; ugy szeretjük, mintha párunk volna s ugy becsüljük, hogy mint magasan fölötte álló előtt, meghajlunk előtte. A K.-ben megvan az az objektiv megbecsülése az érdemnek, mely szivünknek becsületére válik." Plusz még egy mondat: "A hotak iránt K.-et érzünk. L. Holtak tisztelete."

Egyrészt vicces, hogy ebben is előfordul a "párunk" szó (aztaa, de modoros a Pallas!), másrészt úgy tűnik, ezek alapján a kegyelet akár a karácsonyhoz kötve is elfogadott lehet. Valószínűleg pont a fenti definíció alapján jött létre.
Én csak abban nem értek egyet, hogy a karácsony már jó ideje egyáltalán nem a szeretet, hanem a Kereskedők Ünnepe (direkt nagybetűvel írom, hadd tessék még modorosabbnak), ebben a vonatkozásban pedig hiányolom a kereskedelem és akegyelet közötti összefüggést.

MortálWombat 2008.12.22. 11:15:32

Na, ezektől a körsms-e-mailektől hullik ki a hajam minden évben csomószámra.

janomano 2008.12.22. 11:44:44

Oké, megadom magam!
Kegyeleeeem! :-)

Balance Of Power 2008.12.22. 13:57:52

A legjobb poszt eddig, de tenyleg! Ismerek ilyet magam is :))
Es altalaban a no a lanytarsasag valamifele onjelolt szellemi vezetojenek tekinti magat, persze ezzel nem mindegyik tag ert egyet, na ezen neha latvanyosan besertodik.
Es tenyleg legtobben jobbosok es ha kell, ha nem, elojonnek az ertekrendjukkel.

LyukasBogrács 2008.12.22. 16:12:41

"Én csak abban nem értek egyet, hogy a karácsony már jó ideje egyáltalán nem a szeretet, hanem a Kereskedők Ünnepe"

fokoznam:

Kalmarok Unnepe.

feltételes reflex 2008.12.23. 02:08:28

LyukasBogrács 2008.12.21. 20:24:46

Ezzel már elkéstél...:)

LyukasBogrács 2008.12.23. 08:18:32

Akkor másképp fogalmazok.
Remélem nem lesz kötelező legyalogolni a caminot, és akkor nem fordulhat elő, hogy a spanyol rendőrségnek, csendőrségnek, hadseregnek kell a tömeget vaskordonokkal, hangosbemondóval terelni a 35 fokos hőségben.
Anyuka karján a kisgyerek ordit, apuka sűrű káromkodások közepette a nagypapát tolja a kerekes székben, amire előrelátó módon még otthon mountain bike gumikat szerelt. Az út mentén a pirosba öltözött hosztesszek ingyen kólát osztogatnak. A spanyol katonák a serdülő lányokra tesznek megjegyzéseket, persze baszk nyelven, utána meg együtt röhögnek.
Néhány zarándoknak nincs türelme végigállni a sort, ezért szólnak is a rendfenntartó közegnek, hogy ők amerikaiak. Az út mentén leparkolt közvetitőkocsiból derűs reggeli műsort sugároznak élőben minden idők legjobb slágereivel meg-megszakitva és a camino hivatalos rádiójaként aposztrofálva magukat.
A sajtó pontos adatokat közöl a zarándokúton idén meghaltak számáról.

feltételes reflex 2008.12.23. 10:27:56

LYB :))
Hát ez az, hogy már most is majdnem ez van. Nem kell ide kötelező jelleg, ha egyszer divat, akkor divat. A helybéliek utálják is a turigrino-kat. (zseniális kifejezés, a turista és a peregrino, azaz zarándok szó összevonásából)

LyukasBogrács 2008.12.23. 10:59:52

Visszakanyarodok a poszt eredeti temajahoz, de a kulfoldet azert nem hagyom magara.
Modorosek kulonos figyelmet forditanak a nyaralasuk megszervezesere. Altalaban oda mennek, ahol a volt evfolyamtars volt kollega hazaspar mar ot evvel ezelott jart es remek diafilmeket / fenykepeket mutattak az utrol. Figyelmen kivul hagyjak, hogy Bezzegeknek 80%-kal kevesebb gyereke van, es mindenki folyekonyan beszel angolul. Kepesek ugyanabban a kempingben is megszallni.
Csak megerkezeskor derul ki, hogy a hely azota mar lelakott, a helyiek megcsomorlottek a turistaktol, parkolni nem lehet, a szemet bokaig er es minden ketszer annyiba kerul.
Es ez igy megy evekig.

ratman_ (törölt) 2008.12.23. 12:03:13

Ezt a hülye camino szálat nem tudom, minek kellett ide belekeverni és főleg továbbvinni ennyi embernek, mikor a poszthoz semmi köze.
Szerintem elég sok olyan blog vagy poszt lehet, ahol ezt tárgyalják, és akit az érdekel, nem a nyelvi modorosságok, az oda ír.
Viszont a hozzászólók között is rengetegen használnak olyan kifejezéseket, amelyek itt már szégyenlistán vannak, pl. átkosban, szvsz, BEsértődik. (A proli szleng része, hogy minden leheteséges igekötőt BE-re cserél.)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2008.12.24. 15:31:27

@ratman_: Ácsi :-)

Nem csak nyelvről szól ez a blog. A zarándoklatok minden rajongója ultramesterkélt. Ilyen faszsággal, mint a Camino, mindenki csak más szeretne lenni, mint ami valójában.

Na megyek, elküldöm Tibi cimborám SMS-ét a Társaságnak. :-)

Nagyon boldog Karit,
Hallal teli hasit!
Csapassuk szét pálesszal,
Mulassunk egy angyallal!

ratman_ (törölt) 2008.12.28. 15:02:23

Még ehhez a témához eszembe jutott egy tökéletes adalék: egyszer egy ilyen pár üzenetrögzítőjét sikerült felhívnom. Néhány másodperces háttérzenével indult, ami igen hasonló volt a ppt prezentációk és a pornófilmek háttérzenéjéhez, majd a nő megszólalt búgó-nevető hangon: "Nem vagyunk itthon?" Erre a férfi, hasonló stílusban: "Sebaj. hagyj üzenetet blabla" majd megint a nő mond valamit a végén.
Ez évekkel ezelőtt volt, de máig feldolgozhatatlan trauma nekem.

feltételes reflex 2008.12.29. 10:59:17

kedves Nyelvész Józsi és Modor Tibi,

Nem tudom, mennyire érdekes a felvetés, de szerintem az is megérdemelne egy posztot, hogy mik azok az alapvetően rendben lévő dolgok, amiket a modorosság tönkrevágott.

Az én listámon -ha már szóbakerült- fenn lenne a Camino (amire a 'párok' együtt mennek), a Kis Herceg ("Jól csak a szívével lát az ember"- "páromék" hölgytagja által gyakran citált rész) és a klasszikus zene (különös tekintettel a Szentpéteri Csilla-Varnus Xavér- koncertekre, melyekre a párok járnak ill. a klasszikusok diszkóritmusban kiadványokra, melyet páromék megvesznek)

schokobanane (törölt) 2008.12.29. 11:30:01

@feltételes reflex:

A Kis hercegből vett idézet már az általános iskolákban tönkre lett vágva, amikor is minden emlékkönyvbe, ha valaki nem tudott semmi eredetit kitalálni, ezt írta be. Én középiskola végén találtam meg és hajítottam ki őket, de előtte megszámoltam: öt év emlékkönyveiben huszonvalahányszor szerepelt az idézet. (Külön pont, hogy ebből kettő tanároktól származott.)

A klasszikus zenét igazából bárki lejárathatja, aki áhítatos arccal betolja a cd-lejátszóba valamelyik Brandenburgi versenyt, és elkezdi ecsetelni, hogy Bach miért jobb Mozartnál. Megfigyeléseim szerint a szóban forgó zeneértőnél sosem az a magyarázat lényege, hogy mi szép abban, amit hall, hanem hogy miért szebb/jobb valami másnál. Sokak figyelmét elkerüli, hogy összehasonlítani két dolgot még az óvodás is tud, a fogalmazás pedig későbbi korban kezdődik; ezzel azonban a zeneértő sosincs tisztában: ha gagyog valamit modorosat Bach zenéjének előnyeiről Mozart hátrányára, az egyrészt a hozzáértők glóriájában tünteti fel (hisz' lám, két zeneszerzőről is tud egyszerre értekezni), másrészt nem kell semmi személyes érzést felfednie az esztétikai élmény leírásával (mer ugye annyit mégsem mondhat, hogy "isteni", hogy nézne már az ki, viszont kábé eddig terjed a mondanivalója, hosszan beszélni a zenéről tehát nem tud, bár mindezt úgy tünteti fel, hogy ez olyasvalami, amiről nem is lehet; s mindenkinek, aki ért a zenéhez, ezzel tisztában kell lennie).

feltételes reflex 2008.12.29. 16:32:07

schokobanane,

Kivvválllóan nagggyon jó, amit írsz! ;)

Igen, ez a "miért szarabb a másik"-ra kifuttatott elmélkedés mindig árulkodó, és előfordul másféle terepen is.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2008.12.29. 16:41:31

A klasszikusok popritmusban legundorítóbb példája a Diótöröö elbaszása.
"Az zsenge jércének fiatal mellyét finomra öörölt lisztnek felhejében penderítem, kotyogós tyúk nyomadékának lágy habbá vert keverékében gyöngéden megmártóztatom majd pedig ropogós cipó aranyló morzsájában hömbölgetve végül színarany olajtenger fortyogó katlanjában illatos-ropogósra sütve azonmód tálalom frissen szedett kerti füszernövényekkel gazdagon kényeztetetett rózsaburgonyakanapén."
(rántott csirkemell füszeres burgonyával)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2008.12.30. 00:10:58

@feltételes reflex:
A Kis hercegről tudnék csupán nyilatkozni: engedtessék meg nekem a megjegyzés, miszerint én ezt a művet a fogadó közönség és annak megnyilvánulásainak kihagyásával is negatívan értékelem.

Magát az alapötletedet már részben megvalósítottuk a "Mikor helyénvaló a modorosság?" c. poszttal, bár szerintem te nem erre gondoltál.

Gyűjteni fogunk mindenképpen anyagot arról, hogy mi lett modorossá mások miatt.

feltételes reflex 2008.12.30. 04:00:55

@Modor Tibi:

na, elszállt az előző válaszom, szóval megismétlem a offolást: nem csodálkozom, a Kis herceg megszeretése kor-és személyiségfüggő is. Én pl. konkrétan a kis herceget mindig is utáltam, ezzel együtt kedveltem meg a történetet. Alkoholista, lámpagyújtogató, kígyók és az elbeszélő pilóta rúlz ;)

Valóban nem pont ugyanarra gondoltam, mint amiről az említett poszt szól, és várom a gyűjtést!

feltételes reflex 2008.12.30. 04:02:23

boccs, mégiscsak átment. kéretik ;) valamelyiket törölni

telcsike 2009.01.04. 13:34:45

Boccccccs, csak most találtam a blogot és muszáj írnom, ahogy olvasoma posztokat. Volt már arról szó, hogy modoros-párnak gyereke születik és meg kell nézni a gyereket pelenkában, anélkül, pártedliben, anélkül stb. Utána a vizuális élvezeteket követően, audio felvilágosítás, hogy mit csinált, mit mondott a modor_pár_gyerek.? Ezzolyan szar.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.04. 17:05:51

@telcsike: Hohohohó, Jóskával már dolgozunk a baba-projekten - ellenben, gyermekünk még NEM LÉVÉN, itt különféle forrásokból még fel kell készülnünk, hogy sokkoljon a poszt :-)

telcsike 2009.01.04. 17:33:56

@Modor Tibi: Lécci lécci az legyen benne, hogy osztálytalálkozón, vacsora alatt :
- Repeszteni kellett a magzatburkot, mert ...

Hát ez nekem meredek, szó szerint elhangzott volt osztálytársnő szájából. Prűd-e vagyok? Orvosfób-e vagyok? Vagy... Igazam van, igazam van, igazam vaaaaaan...

feltételes reflex 2009.01.06. 13:16:20

@telcsike:

javaslom, hogy gátmetszés is legyen benne, gyulladásokkal és varratszedéssel, meg az is, ahogyan az obligát apás szülésnél "párom", a "remek ember" lesápadt, esetleg elájult.

és ki ne maradjon a gyermektelenek legalább egy órán át tartó győzködése sem arról, hogy sürgősen csináljanak gyereket ők is, mert anélkül nem élet az élet. (mondjuk ezt azóta se értem: ha valaki boldog, miért kell azt folyamatosan, verbálisan bizonygatni?)

bocadilla 2009.01.06. 13:45:32

Hát ez tetszett. És kiderült, hogy nem vagyok modoros :D

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.06. 14:57:01

Nem olvastam mindenkit végig, de tényleg megnyugtató, hogy alig van, ami jellemző rám.

Kiráz a hideg az ilyen párocskás buliktól. Ki a fene kíváncsi a barátai partnerére? Már úgy értem, lazulás közepette.

maripán 2009.01.07. 08:47:20

Basszus mi full modorosak vagyunk. Csak megszokásból. És Horvátországba azért járunk nyaralni, mert utáljuk a homokos strandokat, inkább a kietlen sziklás partok vonzanak :) A síelés pedig frankó dolog. A szüleim már kicsi gyermekkoromban megtanították, a Zuram meg csak mostanság kapott rá.
De soha nem járunk velnesszezni. Mondom majd az Ámbernek, hogy úgy lennénk igazán modorosak :) hihihi

schokobanane (törölt) 2009.01.08. 13:12:34

babaprodzsekt: Ajajajj :)

Én hajlamos vagyok azt hinni, hogy a másállapot megváltoztatja az emberek, különösen a nők gondolkodását. A múltkor a férjem postaládájában landolt egy közös netes ismerősünk levele, akivel sokáig jó kapcsolatot tartottunk, sokban megegyezett a gondolkodásunk, egyszer jártunk is nála, és aki aztán sokáig nem hallatott magáról. Na most örömmel újságolta, hogy ujjé, terhes, a pasija is hogy örül, blabla, s a levélhez csatolva volt egy ultrahangfotó is, hadd örömködjünk együtt. Férjem csak meregette a szemét a levélre. Egyrészt nem nagyon bírja látványban az ilyesmit, úgyhogy nem is kattintott rá, s öléggé konzervatív gondolkodású is, ezért még a vacsoránál is döbbenten suttogta, hogy "Baszki, nem hiszem el; itt ez a nő, oké, tényleg sokat fecsegtünk a neten, fórumokban, msn-en, egyszer meg is látogattuk, aztán hónapokig kussol, levelekre nem jut eszébe válaszolni, és egyszer csak ELKÜLDI MÉLBEN A MÉHÉT".
Úgy röhögtem.

Amúgy azt javasolnám a szerkesztőknek, hogy ha már babaprodzsekt, érdemes volna a témáról úgy általában a prodzsektek összességéből szemlélve posztot írni, a babaprodzsektet az autóprodzsekttel, a lakásprodzsekttel, a lakberendezés-prodzsekttel meg egyéb anyámkínja-prodzsekttel együtt észrevételezni.

Enok mester (törölt) 2009.01.08. 15:32:05

A babaprodzsektes írásban feltétlen legyen benne, amikor a modoros fiatal apuka a kollégákkal való kondizás/focizás után legurít egy sörikét, és huncut mosollyal panaszkodik, hogy mostanában kevés ideje van, időnként hát megengedhet magának egy kis efféle kikapcsolódást.
Vagy amikor modoros fiatal párok összetalálkoznak, és miközben a csemetéik agyba-főbe püfölik és terrorizálják egymást, megbeszélik, hogy össze kéne jönni "gyerekestül", csak hát mostanság a gyerekek mellett nincs idő egy rendes dumcsira se.
Meg hogy az apuka kiszedi a távirányítóból az elemet, sőt szigetelőszalaggal a tévé POWER gombját is leragasztja, nehogy a nyughatatlan csemete Forma-1 közben kikapcsolja a készüléket.

Ernoke 2009.01.15. 15:51:36

Muszáj ehhez is hozzászólnom, az egyik volt kolléganőm és a férje éppen ilyenek. Egyébként gyakorlatilag nem bírják egymást elviselni, nem is nagyon érti senki, hogy miért házasodtak össze. Dehát harminc fele közeledve házasodni ugye kötelező, szinte mindegy, hogy kivel.

Ők hetente járnak a Zeneakadémiára, kiállításokra, és rengeteget utaznak. Egyébként egyáltalán semmi közük nincsen sem a zenéhez, sem az egyéb művészetekhez, értelmes városnézéshez meg pláne nem. A csaj soha nem hallgat semmilyen zenét a U2-n és Ákoson kívül (tényleg!), sokáig voltunk viszonylag jóban, mégsem sikerült semmiféle művészeti érdeklődést felfedeznem benne. Két írót olvas, az egyik Coelho, a másik Virginia Wolf, mélységesen fel van háborodva, ha valaki nem ismeri valamelyiket (én bevallom, nem, nézett is nagyokat, mikor megmondtam neki). A srác pedig egy teljesen műveletlen ügyvéd.

Az akkori pasimmal egyszer voltunk velük Bécsben, modoros vagyok valószínűleg:D, de szeretem azt a várost, Egon Schielét pedig nagyon, pont neki volt a kiállítása. A kiállításon végigrohantak, közük nem volt az egészhez, amikor a véleményüket kérdeztem, hümmögtek. Később mindenkinek mesélték, hogy mennyire _kiváló kiállítást volt szerencséjük megtekinteni_. Barátommal sokszor megálltunk bámészkodni, kis utcákba benézni, néha hógolyózni (úristen!), ők rendszerint elnéző mosollyal vártak ránk az utca végében, párszor meg is jegyezték, hogy "várjuk meg a gyerekeket".

Egyébként évekig hallgattam a csaj műproblémáit, de nem hívott meg az esküvőjükre, sőt, nem is említette, igyekezett azt titkolni. Valószínűleg valami baja volt velem, de azóta sem tudom kitalálni, hogy mi. A barátom jó barátja az ügyvédnek, őt meghívták úgy, hogy "Ön és Párja", akkor már nem voltunk együtt, de csakazértis engem vitt el (tőle tudtam az esküvőt is).:D Volt persze nagy puszi-puszi, mentegetődzés, hogy "egyszerűen nem volt időnk mindenkire gondolni, _el nem tudjátok képzelni, mekkora teher egy ilyen esküvő_", stb. Később jókat röhögtünk ezen is.

Azóta teljesen megszakadt a kapcsolat, néha hallok róluk valamit (vettek egy 140 négyzetméteres lakást, mert "nem lehet gyereket nevelni 70 négyzetméteren"), de valamiért nem hiányoznak.:D

Ernoke 2009.01.15. 16:00:03

Egyébként pedig az a véleményem, hogy egy ízlés önmagában lehet rossz, de az igazi modorosok azok, akik mindenfajta érdeklődés nélkül művelnek dolgokat kizárólag azért, hogy önmagukat különbnek érezhessék az egyszerű pórnépnél. Semmire nem nyitottak, semmi nem érdekli őket, csak az, ami valamiért Igényesnek és Ízlésesnek minősül. Ennek megfelelően többnyire korlátoltak és műveletlenek is. A másik része a viselkedés, itt szintén a lényeg, hogy a Finomsági mércén magas pontszámot érjenek el. Káromkodni a társaságukban nem lehet, sem trágár poénokon röhögni, ez azonnali kizárással jár. Stb. stb. Idegesítő népség, jobb nem is foglalkozni velük. A bennünk lakozó modorost pedig irtsuk.:D

Ernoke 2009.01.15. 16:03:24

(Visszaolvastam magam, és modorosan fogalmazok, elnézést.:D)

Modor Hunter 2009.04.03. 02:36:43

persze hogy klasszik és már úgyis volt, de azért felhozom, mert nagyon bosszant. természetesen IWIW - képekről van szó. Közülük is a modorkirály-típus kép alá írt szövegek: "MI" (összeborulós romantikus, vagy elegáns báli, esetleg partifotó), "Ő" (egy mosolygós jól eltalált kép, amit kurva sok ideig keresett az illető párja), "Barcelona 2007" (ez szigorúan napszemcsis példány, tilos mosolyogni, ha mégis, akkor eltúlzott mértékben), "Kedvesemmel" (a konzervatívabb kirándulós hosszútávúkapcsolatfanok dühítő pillanata, valamely hegy tetején, esetleg várban, vagy Velencében), és végül, és utolsósorban az ún. gyúrós párról készült fotó, amely már inkább proli, mint modoros, mindenesetre megjegyzést nem igényel egyáltalán: "Izmimmel"

mangrove (törölt) 2009.04.05. 19:48:56

Hello all! Ajánlom minden kedves topicolvasónak Henry Rollins, "The undoing of a man" című előadását. Ez egy kb. félórás monológ, az egyik szekcióban azokról a harmincas fiatal párokról beszél, akik hatalmas illatos gyertyákat vásárolnak a lakásukba, ahova a fárasztó nap után hazaérkezvén, meggyújtják azt, berakják a lejátszóba az ingyenes Sting cd-t, amit a gyertyához adtak, salátát esznek és kinyitnak egy üveg vörösbort és együttéreznek a harmadik világbeli országokkal, miközben Sting komoly és súlyos dolgokat énekel, pl. "let your soul be your pilot" és a szex szót nem használják, mert túl közönséges és vulgáris, stb. Na, meg ilyenek.

hgraa 2009.04.06. 08:58:40

Ez egy zseniális poszt, nem véletlenül ír mindenki ide ilyen baromi sokat. Komolyzene, baba, minden van itt.
Az kötelező hülye idézeteket az iwiwről kérem külön tárgyalni! A "Magamról" c. dolog külön dimenzió. Túl kevés volt itt erről.
Eszembe jutott egy sztori erről a műélvezésről. Szeretem a komolyzenét, az operát nem annyira, de valamennyire képben voltam ebben is, mert éppen akkor készültem a Vágó-műsorba (Vágó-műsor modoros-e?) Orvosfeleség futólagos ismerősöm említette, hogy a Baráti Körrel (neki nem Társasága volt, hanem ilyenje) este mennek az Operába, csupa orvos, meg mérnök. Én persze egyből lecsaptam rá: és mit fognak megnézni?
- Hááát azt nem is tudom....
Ugyanitt időnként, még munka közben is Máté evangéliuma ment cédéről, kellemes hangú színészek által előadva, mert valamilyen amerikai alapítású Jézus Menedzsmentje vagy milyen egyház tagja volt. Ugyanő néhány percben beszélt a közeljövőjükről, felvázolt nekem egy kvázi üzleti tervet, ami baromi meggyőző volt és látszott, hogy nem véletlenül laknak férjével egy lovagvár méretű villában. Látva őszinte elismerésemet, gondolatainak a konklúziója az volt: "ezek a gondolatok nem tőlem, hanem Istentől vannak."

NRG44 · http://althir.org 2009.04.11. 16:18:25

Elolvastam. Hát. Akkora oltári sznob "társaságok" ezek hogy ihaj. xD Kit érdekelnek a társadalom hülye konvenciói?

Glg 2009.09.16. 18:34:34

@Goose-T: Azthiszem sok embernek a szívéből szóltál ennek a képnek a vázolása során :D

hiroyuki 2009.09.26. 03:49:52

Húúúú, de örülök, hogy én nem ismerek ilyen társaságot! Persze tudom, hogy léteznek, de áhhh...
Szerintem 20 perc alatt berúgnék, aztán előre nem látott bokros teendőkre hivatkozva távoznék.
Persze hülyeség. Egyedülálló lévén esélyem nem lenne a m eghívásra...
süti beállítások módosítása