Miért nem tudok őszintén örülni a Ferencváros "sikerének"?

2020/09/30. - írta: Modor Tibi

Először is valamit le szeretnék szögezni:

ízig-vérig fradista vagyok, már a cipszer dédapám is a Ráday ulicában üzemeltetett hentesműhelyt, nem is beszélt magyarul, de megbicskázta azt, aki a magyarságát meg merte kérdőjelezni. Amikor Ypernnél gáztámadás érte, ott üvöltött a franciáknak szászul, hogy "Még kérek"! Végül 96 évesen halt meg, akkor is szerelmeskedés közben érte a szívroham, haláláig imádta a cselédlányokat az Öreg.

Jómagam karonülő koromtól fogvást járok a Ferencváros meccseire, ott voltam minden kettősrangadón Apámmal akkor is, amikor a Dózsa zsinórban hétszer lett bajnok, a vérem is zöld - 2010-ig soha ki nem hagytam volna akár egy hazait se, az érettségi bankettet is ez miatt mulasztottam el.

És mégis, miért nem tekintem "sikernek" ezt a "sikert"?

  1. Ez nem a Fradi, ez nem magyar csapat. Csupa ukrán, afrikai, szerbhorvát. Ez már nem a 90-es évek, amikor akár Détárit, Christiansent meg Fatusit is le tudtuk igazolni, mert azoknak a játékosoknak még LELKE és Fradi-szíve volt. Ez egy lélektelen zsoldoscsapat idegenekkel. Természetesen elutasítok mindenféle fehér szupremáciát: 2015-ben is azt vallottam, hogy az a baj, hogy továbbmennek (bár autóval vittem őket Bédzsbe), de ez most más. Kedvenc csapataim közé sorolhatom a Unitedet, a Bayernt, a Juvét, a Barcát meg a Madridot is, de azok legalább nagybetűs, üzletileg is sikeres és önellátó futballt játszanak, igazi labdaművészekkel, nem ilyen kutyaütőkkel. Én ezeknek már nem tudok szívből szurkolni, nem tehetek róla.
  2. Nincs néző. Most komolyan, ezért kellettek a fancy új stadionok? Milyen gyönyörű kórház, mi? És most ott tátonganak üresen. Paks, Mezőkövesd, Kisvárda, Felcsút? Addig egy fillért se a sportra, amíg meg nem szüntettük a szegénységet Magyarországon! Aki nem ezt mondja, bizony az a valódi hazaáruló.
  3. A szélsőjobboldali huligánok. Sajnos a Fradit már rég einstandolta egy agresszív kisebbség, akik magukat a három E betű kizárólagos képviselőinek kiáltották ki. Most is ott ülnek tort egy rohadó, gúzsba kötött klub fölött, jaktálnak, ütemesen skandálnak, és a pofánkba üvöltik, hogy "nektek itt nincs helyetek", teljesen világos az üzenet. Amíg tüntettek a pártállami klubvezetés ellen, bevallom, még nagyon szimpatikusak voltak, folyamatosan írtam is nekik, hogy álljanak ki más nemes ellenzéki ügyek mellett, de azóta sajnos elkurvultak, és behódoltak a rezsimnek. A csendes többség pedig fél felszólalni a hangoskodókkal szemben (mint pl. a multicégeknél, egyetemeken, ja bocs, nemide).
  4. Ez a Fradi már csak egy romlott hatalom élő mementója, kirakatcsapata. Pont. Jól jött volna egy wake up call (bocs, de nem tudok rá jobb kifejezést), hogy helyre tegye kicsit az elszállt egókat.
  5. Maga a sportteljesítmény. Könnyű volt a sorsolás, azért egy Molde - nem megsértve őket ezzel - de nem egy világverő csapat. Ha nem lett volna az idegenben lőtt szerencsés gól, az elvett norvég gól, a megadott, "megadható" "magyar" gól, akkor most a csőcselék már rég szétverte volna a várost (ami persze jogos figyelemfelhívás, amennyiben pl. a fekete életek mellett történik, de ne politizáljunk, illetve te ne). És előtte? Egyfordulós sörmeccsek nézők nélkül - így már megy a magyar futballnak, mi? Amikor a diákolimpián, sakkvilágbajnokságon győztek a magyarok, amikor elnyertük a matematikai Nóbel-díjat, hol volt a Kőrúton hömpölygő tömeg, hm?

Mert a nem a mellünket döngetve kell hagymaszagúan bizonygatnunk magyarságunkat és keresztyénségünket. Én legbelül, mélyen, de igazán színtisztán élem meg mindezt, és igen, ott voltam az első sorban Marseillez-ben is, aki állítólag nem vagyok rendes magyar, csak mert nem tányérnyi kokárdát hordok! Az mondjuk igaz, hogy az oslói meccs előtt még röhögtem az összeállításon, de az más volt, meg méltatlan is volt ilyen utó-pótvizsga-selejtezőn mákkal kijutni, de mindegy is. Vak tyúk is talál szemet.

Én ebből kivonultam, csináljátok nélkülem, élvezkedjetek egymással. Addig is maradnak a valódi sportélmények a tévében: darts-világbajnokság, NBA, NFL, F1, tenisz, póker...

Csak nehogy Bulgáriában is továbbjussunk, na meg a Vidi... :/

140 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vackor1 2020.09.30. 18:01:45

@erdelyik: Leckééét ? :)) Picit nagyon el vagy tévedve, de azért köszi az infókat. Fogalmam sincs se a fradi ,se másik magyar csapat összetételéről , csupán az alatt a pár perc alatt amíg néztem a meccset , nem igazán hallottam magyar nevet és sok játékos kinézete sem magyar gyökereket mutatott.
Egy előző hsz-ből már tudom , hogy Dibusz , Botka és Lovrencsics - őt sem magyarnak gondoltam volna magamtól - hazai , és ha 36% :)) , akkor kellett még egynek lennie, lényegtelen is.
Most, hogy ezt tisztáztuk lehet megkérdezném - de minek tenném ? :) -, hogy azért értetted is, amit felvetettem a kommentemben ? :)
Hagyd, ez az ún. költői kérdés.

cicmen 2020.09.30. 18:09:04

@Hasdrubal Barcas: Azt nem sikerült lekezelned, hogy a csapat nagy része bevándorló, ez a náciknak egy kognitív disszonancia. A szurkolók szélsőjobboldaliságáról elég a Deák-téri illegális tüntetést megnézni.....................................

Egy leigazolt játékos mitől bevándorló, te szerencsétlen púposteve? Jó amúgy ez a libsi sunyi összemosás is, mert az illegális, megélhetési migránsokkal van a bajunk és nem a tisztességes bevándorlókkal!
A Deák tér is érdekes, mert most a fradiról van szó, ott meg alapból dózsások voltak és maga a egmozdulás békés volt ismereteim szerint, azt meg ki nem szarja le, hogy Karigeri, meg a többi lógótaknyú libernyák mit szól hozzá!

cicmen 2020.09.30. 18:13:30

@Hasdrubal Barcas: Értelmes dolgokra Orbángeciéknek sosincs lóvé. Egészségügyre és oktatásra például. ...............................................

Az egészségügy tényleg hiányos, téged is kiengedtek megint a gumiszobából a balfasz ápolóid kicsi Brendelköcsög

ember100 2020.09.30. 18:15:53

@cicmen:
Helló !

Helló !

Legalább tanulj meg rendesen írni a köcsög-öt KÖTSÖG nek írják rendesen :)
Ha már libsizel szivecském :)
Az IMF es dolgot azért hagyjuk mert a nagy része propaganda és hazugság volt amit a kenyéradó gazdáid terjesztenek .
A hitelt JOBB kamatokkal adták volna mint a piac de a Fényességes Vezető nem tudta volna kényére kedvére költeni.

ember100 2020.09.30. 18:23:44

@cicmen:
Helló !

Helló !

Az IMF hitel nagy része bent maradt a bankban , nem használták fel.
És én már olyan gazdag vagyok hogy rekordáron tudom venni az ejrór , a benzint , gázt ... a kajáról most inkább ne is beszéljünk :)
Na hányol már és fürdesz benne ? :)

chrisred 2020.09.30. 18:23:48

@vackor1: A Fradi pesti csapat, szóval a szurkolóinak ki a főnöke? Úgy is fel lehet fogni, hogy Karácsony és Baranyi még egy éve sincs, hogy polgármester lett, máris adtak a magyar futballnak egy BL szereplést. :)

haXXXor 2020.09.30. 18:34:32

Tehát felszopod azokat a biszembaszom csapatokat amelyek nulla akadémiával, undorítóan sok pénzért bevásárolnak bárkit. De a Fradi, amely még nyomokban emlékeztet egy valódi sportklubra az undorító, me' nem 11 Détári játszik benne, hanem csak 4. OK.
Ők amúgy szarok, nyilván véletlen a csoportkör is... OK
Nincs néző? Végülis nincs mindig szinte teltház a stadionban mióta visszaengedték a normális ultrákat. OK
Rasszista szurkolók, de két mondattal felette te fikázod az afrikai, szerb meg a faszomtudja milyen játékosokat. OK
Abba már bele sem megyek, hogy a Hipós Feri idejében egy picit rasszistább (és messze agresszívabb) mag volt a Fradi körül, szóval ami most maradt belőlük az elég píszí.
Sportteljesítményes részt már nem illetném válasszal sem, mert pontosan beáraztad magad vele: te SEM Fradista, SEM focihoz értő ember nem vagy. Igazából egy az életben megnyomorodott szar akinek annyi jövője sincs, mint a Fradinak a BL csoportkörben.

vackor1 2020.09.30. 18:35:38

@chrisred: :))) ( hogy a csudába kell felfelé mutató hüvelykujjat idevarázsolni ? :)) , vedd úgy, hogy ez most az )

cicmen 2020.09.30. 18:51:16

@ember100: A hitelt JOBB kamatokkal adták volna mint a piac de a Fényességes Vezető nem tudta volna kényére kedvére költeni.......................................................

Persze, pl. szociális kiadásokra mi? :D Már az óvodás gyerekek is tudják, hogy az IMF a kétségkívül kedvezőbbnek tűnő hitel mellé beleszólást követel a költségvetésbe és megszorításokat szorgalmaz, de ti hülye libsik ezt elhazudva nyomjátok a süket szövegeteket!
Ráadásul Orbán kibaszta őket és azóta sincs különösebb b aj, persze a ti legnagyobb sajnálatotokra!
Tehát a néger csatár a fradiban, a jól prosperáló gazdaság jelképe!

cicmen 2020.09.30. 18:59:05

@ember100: Az IMF hitel nagy része bent maradt a bankban , nem használták fel.....................................

Nagy része, vagy kis része, amit felhasználtak Gordonék, azt mire baszták, előtte mire baszták el azt a pénzt ami hiányzott és IMF hitelt kellett felvenni, mert senki nem kölcsönzött már nekünk, ezek tényleg nagy kérdések, ezekről sem feledkezz meg, ha már ennyire érdekel a téma! :D
A második ciklusuk már a totális csőd jegyében telt el, két ciklus alatt három minielnökkel, ami önmagában már sokat elmond róluk és most jönnének vissza, az ilyen balfaszoknak köszönhetően, mint te is vagy!

csikuszmicsuno 2020.09.30. 18:59:33

Szerintem a blog írója kicsit elvetette a sulykot.
A szélsőjobbnak rég nem úgy osztják a lapot, mint régebben.
A romlott hatalom hatalom mindig is a háttérben volt, csak egyesek tagadják.
Eszméletlen pénzeket öltek a klubba,most is, meg régebben is.
Most miért savanyú a szőlő?
Csináltak a fradiból egy "brandet", és kész. Tetszik nem tetszik, ez van.
Meg vannak és lesznek is azok a divatszurkerek akiknek ez okés.
A lumpenekre, a prolikra semmi szükség- ki volt adva parancsba.
Ez van.

Buncog 2020.09.30. 19:01:14

Forintmilliárdokat nyert egy üzleti kör a csoportkörbe jutással. Arra lennék kíváncsi, hogy el tudnak-e majd számolni vele? Mert ez a pénz az1995-ös bejutásnál is finoman szólva elillant.

Pesti 2020.09.30. 19:05:28

A nyugateurópai csapatok vagyoni helyzetük okán rég kiárazták maguk közül a kelet európai csapatokat. Amúgy megváltozott a világ, bizonyára hiányzik azaz utánpótlás akik utcákon, tereken, ligetekben csapatokba verődve idősebb korosztályokkal vegyesen tanúlták meg a cselezést, a focit.

cicmen 2020.09.30. 19:12:10

@Hasdrubal Barcas: Kreténbrejndel, a játékos nem bevándorló, hanem külföldi munkavállkaló, a Deák téri meg népi engedetlenség volt a megemlékezés az aljas gyilkosság okán és nehogy már a nácizó hülyék megtiltsák, a rasszizmusról, meg az anjtiszemitizmusról annyit, hogy igencsak megvan az oka, úgyhogy kussolj pudvás lippshitz!

Botu Kán 2020.09.30. 19:13:52

Minden magyar örül minden magyar sikernek!

(aki NEM MAGYAR, A "TUGGYUKKIK", AZOK PERSZE PRÜSZKÖLNEK MINDEN MAGYAR SIKERTŐL....)

ember100 2020.09.30. 19:17:09

@cicmen:
Helló !

Hát értem én szabadon garázdálkodni a pénzzel jobb :)
A Bokros csomag mond valamit.
Fájni fog DE utána jobb lesz.
A Fényességes Vezetőd bezzeg a simlicskát, lölőt , a nemzet vejét.... tolta tolja pénzzel az mennyivel jobb mint a szegényeken segíteni.
Nagy vagy öreg :)

Botu Kán 2020.09.30. 19:17:59

Hát most meg kiderült az is, hogy eddig az én adóforintjaimból fenntartott Iványi gábor féle "Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei" nagyon-nagyon jól elvannak a adományokból is!

KÉREM A TOVÁBBIAKBAN IS, HOGY AZ ÉN ADÓFORINTJAIMAT NE ILYEN LÉHŰTŐKRE KÖLTSÉK, HANEM A MAGYAR SIKEREKET TÁMOGASSÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

csikuszmicsuno 2020.09.30. 19:18:27

@ember100: Egyik 19, másik egy híján 20. Kitartás!

ember100 2020.09.30. 19:20:55

@Pár titkár:
Helló !

Ja ja a Barca és az állami pénz vizsgálat meg minden és itthon mi történt ?
A Kubatov kapott még pár milliárdot puszira ja meg az utánpótlás kinevelésére.
LÁTOM SIKERÜLT ennyi fiatal fradistát rég láttam a Ferencvárosban mint tegnap :):):)
MUHAHAHAHAHA

Botu Kán 2020.09.30. 19:23:14

169óraéhu

"A csoportkörbe jutással a Ferencváros az eddig megkeresett 6,4 millió euró (körülbelül 2,3 milliárd forint), mellett további 15,25 millió euróhoz (körülbelül 5,5 milliárd forint) jut."

EZ EDDIG KB. 8 MILLIÁRD FORINT, AMIT A FRADI KAP AZ UEFA-TÓL!

Talán mégsem az én adóforintjaimból "élnek" a fradisták......

Botu Kán 2020.09.30. 19:25:24

@Hasdrubal Barcas:

MINDEN MAGYAR SIKER TŐRDÖFÉS A BALLIBSIK SZÍVÉBE!

cicmen 2020.09.30. 19:27:22

@ember100: A Bokros csomag mond valamit.
Fájni fog DE utána jobb lesz...................................

Ja tényleg, utána kurva jó lett...,ja nem! :D
Mekkora zseni volt az is, semmi9 nem jutott eszébe jó lippsi szokás szerint a gazdaság talpra állítására, mint a megszorítás!
Mondjuk amilyen hülyebuzik vagytok, mert megpróbáltátok Gordont is pénzügyi zseninek beállítani, amikor az IMF parancsait végrehajtva mégsem következett e a csőd!

Botu Kán 2020.09.30. 19:27:43

fajkasházi tivadaj eztet mán évekkel ezelőtt kinyilatkozta, nincs új a Nap alatt!!!!

"Mindig boldoggá tesz, amikor kikap a magyar válogatott, mert ez is mutatja Orbán Viktornak a labdarúgással kapcsolatos elhibázott politikáját, mondta Farkasházy Tivadar Kálmán Olgának az Egyenes Beszédben."

ember100 2020.09.30. 19:28:22

@Botu Kán:
Helló !

1. FOGNAK kapni
2. 444.hu/2019/06/18/17-milliard-forintnyi-kozpenz-jutott-tavaly-a-fradinak :)
3. Talán mégis a Te pénzedből élnek .

Botu Kán 2020.09.30. 19:31:27

"Nem volt angol játékos az Arsenal csapatában a Steaua elleni BL-meccsen, és nem találtunk angol állampolgárt az Ágyúsok vasárnapi, Sunderland elleni kezdőcsapatában sem: Almunia (spanyol), Sagna (francia), Touré (elefántcsontparti), Senderos (svájci), Clichy (francia), Hleb (fehérorosz), Fabregas (spanyol), Flamini (francia), Diaby (francia), Adebayor (togói), Van Persie (holland) volt Wenger kezdő tizenegye, miután a francia tréner nem számíthatott a sérültekre: a cseh Rosický mellett a német Lehmannra, a francia Gallasra és a brazil-horvát Eduardo da Silvára... ..."

EBBEN SINCS SEMMI ÚJDONSÁG!!!!!!

Botu Kán 2020.09.30. 19:34:21

@ember100:

INKÁBB A FRADI KAPJA, MINT IVÁNYI GÁBOR KAMUEGYHÁZA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Káttáni felügyelő 2020.09.30. 19:36:19

Nagy szerencse, hogy egy ennyire zavaros fejű alak nem jár. Ne is gyere. Ennyi marhaságot régen olvastam egyhalomban.

Botu Kán 2020.09.30. 19:36:50

AZÉRT SZAR A BALLIBSIKNEK

- MERT HA VALAMI SZAR MAGYARORSZÁGON AZ NEKIK IS SZAR!

- HA VALAMI SIKER MAGYARORSZÁGON, NEKIK AZ IS SZAR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Botu Kán 2020.09.30. 19:42:58

@Hasdrubal Barcas: "Meg most mégiscsak akkora államháztartási hiány jön, hogy még az is lehet, hogy Orbán mezítláb, térden csúszva fog az IMF előtt canossát járni."

EBBE AZÉRT NAGY ÖSSZEGBE NE FOGADJ!

röf 2020.09.30. 19:46:24

Nincs semmi extra, csak a szokásos magyarfóbiás ömlengés. A szokásos magyarfóbiás kommentelő majmokkal.

Botu Kán 2020.09.30. 19:49:20

@Hasdrubal Barcas:

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT, KONKRÉTAN A TE KEDVEDÉRT:

2009-2010 mikor az isteni gyurcsányid és a libatolvaj annyira szétbaszta a magyar gazdaságot, hogy mána nyugdíjakat sem tudták volna kifizetni, na ekkor, A MAGYAR ÁLLAM 11-13%-OS ÉVI KAMATRA SEM TUDOTT HITELT FELVENNI!!!!!

MOST 1-2%-OS ÉVI KAMATRA SIMÁN KAP HITELT A MAGYAR ÁLLAM!
(tehát lehet bármekkora a hiány 1-2%-ra tudunk hitelt felvenni...... és persze ott az a Magyarországnak járó EU-s évi 7-8 milliárd euro is....)

Piri és Barkas 2020.09.30. 19:54:20

Érdekes poszt. Végre egy őszinte és nem fasiszta Fradista. Respect. Mégis hiányérzetem van vele kapcsolatban. Én itthon soha a büdös életben nem drukkoltam a Fradinak (sőt konkrétan rühellem a csapatot itthon), mégis mindig nagy betűvel írom le a nevét. Én gyerekkoromtól MTK-s vagyok, de hogyan lehetne nem drukkolni nekik, amikor egy ilyen történelmi menetelést hajtanak végre ember ? A Magyar futball nevében tették ezt, érted ? Leszarom, hogy kik játszanak benne, konkrétan nagy ívben. Ez egy Magyar Csapat, ahogy a PSG is Francia. Ja és nézd meg, hogy ott ki a fehér bennszülött Francia. Mégis minden Francia (na jó, a legtöbb) megőrül értük. Erről ennyit. Nem érted az összefüggéseket barátom és nem tudod értékelni a valós sikereket. Ez egy történelmi pillanat volt a Magyar futballban és ha te ezt nem így gondolod, akkor te idegenszívű vagy. Ennyi. Üdv azért. PB

TSandor Toth 2020.09.30. 19:55:15

Hát ezt a modor tibi nevű faxkalapot honnan szedtétek?

Botu Kán 2020.09.30. 19:55:42

@Hasdrubal Barcas: "@Botu Kán: látom, neked is 8 bevándorló sikere a magyar siker. de ha ugyanez a 8 bevándorló a határon áll, akkor agyonlőnéd őket, te kis náci selejt!"

TE AZTÁN KEVERED A SZEZONT A FASZOMMAL!

NYILVÁN SZÁNDÉKOSAN TESZED!

EGY PHD-S TUGGYA, HOGY MI A KÜLÖNBSÉG A RENDEZETTEN, MUNKAVÁLLALÓKÉNT DOLGOZÓ KÜLFÖLDIEK, AKIK DOLGOZNI, JELEN ESETBEN FOCIZNI JÖNNEK MAGYARORSZÁGRA, ÉS AZOK KÖZÖTT A MIGRÁNCS-HORDÁK KÖZÖTT, AKIK "INGYENÉLNI" JÖNNÉNEK MAGYARORSZÁGRA!

... ÉS NAGYON JÓL TESZI A MAGYAR ÁLLAM, HOGY EZEKET NEM ENGEDI BE MAGYARORSZÁGRA!

morgo1229 2020.09.30. 19:57:07

Grow up for fuck sake. Mekkora szar ez a cikk.

Botu Kán 2020.09.30. 20:01:30

@Hasdrubal Barcas:

JA!

A FRANCIA VILÁGBAJNOK CSAPATBAN MINDÖSSZE 9 NÉGER JÁTSZOTT!

AZ FRANCIA SIKER VOLT!
(annyiban persze francia siker volt, hogy a franciák sikeresen gyarmatosították Afrikát évszázadokon keresztül, és jól meggazdagodtak a rabszolga-kereskedelemből.......még ma is ebből élnek!!!!!)

Piri és Barkas 2020.09.30. 20:02:21

@Hasdrubal Barcas: Ez igaz. Szapolya János fetreng a sírjában. De akkor hogyan tovább ? Any suggestion ?

betyar1 2020.09.30. 20:08:42

Ő izig vérig fradista:))) bexarok és nem tud örülni egy BL csoportkörbe jutásnak. A Fradi ember nem csak a Moldet verte ki hanem a Celtic és a Dinamo Zagrabot is és a svéd bajnokot is. 4 megnyert pár harc te szenilis. 1995 ben egy komoly csapatot kellett kiverni az Anderlechtet most meg 3 ilyen erősségű csapatot is ki kellett ejteni. A mostani 32 es BL csoportköbe össz vissz 6 ird és mond hat csapat juthat be játékkal a többi mind alanyi jogon van ott ami abszolute igazságtalan s a fair play ellen kiállt. De te nem tudsz neki örülni pedig aki megérdemli az pont azon csapatok akik július óta küzdenek 4 párharc után hogy bejussank. Ez a Dinamo Kijev az Olimpiakosz és a Fradi. Ha nem ők akik megérdemlik akkor senki más. Hogy nincs magyar? Dibusz, Botka, Lovrencsics , Sigér neked kinai? 4 magyar is volt a kezdőben más külföldi klubnál sincs másképp ez az arány sőt a PSG, Manchester City, Real.stb még ennyi sincs. Ekkora ökörséget amit itt összehordtál egy ilyen menetelés után nem semmi. Ja és még valami azt mondtad üres stadionok a Fradi a Mezőkövesd és a Kisvárda akiket emlitettél pont 50 % nézetsséggel rendelkeznek a Fradinál 11 ezer a Mezőkövesd , Kisvárda 2-2 ezer de a stadionuk 4 ezres. Amúgy meg előtte 40 évig semmit nem épitettünk se kórházat se stadion se semmit ,most meg épitünk mind kettőt , 500 milliárdért épül az új budapesti központi kórház de sebaj nyomd a hülyeségedet.

Botu Kán 2020.09.30. 20:10:08

Amikor Juhász Roland, Dzsudzsi, Dárdai, Király, stb, stb vagy jelenleg Szoboszlai, Sallai, Orbán vagy Gulácsi sikert sikerre halmoz, AZ MOST NÉMET, ANGOL, HOLLAND, OSZTRÁK.... VAGY MAGYAR SIKER???????????????????

ember100 2020.09.30. 20:12:25

@Botu Kán:
Helló !

Te aztán ejrópéer ember vagy !
Inkább kapja a pénzt pár falábú ráadásul külföldi mint a MET .
Ugye nem voltál a Dankó utcában ? A hajléktalanok , SZEGÉNYEK , nyugdíjasok ...sokan egy tál ételért , ruháért...
Szégyellhetnéd magad hogy ilyesmit írsz !
Ennyit tudsz !

enrikokaruszo 2020.09.30. 20:13:51

felét se értem ennek a sok hülyeségnek

Botu Kán 2020.09.30. 20:17:18

Műán előre látni mekkora elkeseredési hullám lesz a ballibsik között, ha a magyar válogatott megveri a bolgárokat!

Szerintem ettől többen öngyilkosok lesznek!
(mondjuk a ballibsik ekkor még a légiósokra sem tudják fogni a sikert, hiszen csak magyarok játszhatnak a válogatottban....)

ember100 2020.09.30. 20:20:56

@Botu Kán:
Helló !

Tényleg ilyen egyszerű vagy ?
Persze hogy MAGYAR siker , be is mondja a kiráji TV hogy micsoda győzelem Sallai , Dárdai... MAGYAR gólt lőtt.
És akkor most a Franck Boli, Elefántcsontparti , Myrto Uzuni Albán , Igor Haratin Ukrán gól ?????
NA ERRE VARJÁL GOMBOT :)
Magyarázzzzzz :)

Botu Kán 2020.09.30. 20:22:07

@ember100: "Ugye nem voltál a Dankó utcában ? A hajléktalanok , SZEGÉNYEK , nyugdíjasok ...sokan egy tál ételért , ruháért..."

Azt hiszem mán egy éve Karigeci vezeti Budapestet!

Miatta van ennyi hajléktalan, szegény nyugdíjas!

Ha elbaszta ezek életét akkor oldja meg, és ez a KAMU-EGYHÁZ NE AZ ÉN ADÓFORINTJAIMBÓL ÉLJEN, HANEM KARIGECI PÉNZÉBŐL!

cicmen 2020.09.30. 20:23:40

Ha már adóforintok, akkor ne feledkezzünk meg az MTA léhűtő kamukutatóiról, meg a különböző szirszar színházak gatyaletolós darabjainak a támogatásáról sem! Meg az iskolakerülő ciggerek számára megítélt milliókról sem!

Botu Kán 2020.09.30. 20:27:32

IGENIS HATALMAS MAGYAR SIKER, HOGY A MAGYAR BAJNOK FRADI KIVERTE A SVÉD, A SKÓT, A HORVÁT ÉS A NORVÉG BAJNOKOT!!!!!!

EZ HATALMAS MAGYAR SIKER!!!!!!!!!!!
(függetlenül attól, hogy melyik ország melyik bajnokcsapatában hány légiós játszott.....)

Botu Kán 2020.09.30. 20:33:10

IGENIS HATALMAS MAGYAR SIKER, HOGY A MAGYAR BAJNOK FRADI KIVERTE A SVÉD, A SKÓT, A HORVÁT ÉS A NORVÉG BAJNOKOT!!!!!!

ember100 2020.09.30. 20:33:17

@Botu Kán:
Helló !

Nem akartam elhinni de Te TÉNYLEG elmebeteg vagy !
Mi köze az állami támogatás elvételének a Karácsony Gergőnek ?
Ez most egy kicsit olyan mintha a Fényességes Vezető szócsöve lennél.
Remélem jól fizetnek érte .

Hasdrubai Barcas 2020.09.30. 20:44:41

IGENIS HATALMAS MAGYAR SIKER, HOGY A MAGYAR BAJNOK FRADI KIVERTE A SVÉD, A SKÓT, A HORVÁT ÉS A NORVÉG BAJNOKOT!!!!!!

Hasdrubai Barcas 2020.09.30. 20:46:49

A bevándorlók sokkal többet érnek, mint a magyarok!

MÁMA EZ A BALLIBSI MANTRA!

Hasdrubai Barcas 2020.09.30. 20:48:50

ÉLJEN A FRADI!

ÉLJEN A MAGYAR SIKER!

TOVÁBBI MAGYAR SIKEREKET KÍVÁNOK!!!!!!!

cicmen 2020.09.30. 20:58:44

@Hasdrubal Barcas: Neked az a nemzeti összetartozás, hogy összetartozol 8 bevándorlóval? Köztük feketékkel is?!

Azt bazmeg, mi még egy büdösborzot is jobbnak tartunk összetartozás szempontjából, mint titeket!

Hasdrubai Barcas 2020.09.30. 20:59:06

TÉNYLEG KIBASZOTT NAGY BAJBAN VANNAK A BALLIBSIK!

ÁLLANDÓAN A MIGRÁNCSOK SEGGÉT NYALJÁK, DE A FRADIBAN LÉGIÓSKODÓKAT ÚTÁLJÁk!!!!!!!!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.09.30. 21:13:37

@Hasdrubal Barcas:

Rohadtul nem mindegy, hogy klubcsapatról, vagy válogatottról van szó. A "galaktikusok " Real Madridjában alig volt spanyol, míg a spanyol válogatottban csak spanyolok voltak.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.09.30. 21:16:21

@Hasdrubal Barcas:

Hazudsz, még a nyelvet sem képesek eljsajátiani. Bűnöznek, rombolnak, dehát a hozzád hasonlók ezért hívják be őket.
Szerencsére a magyar határon elcsipik őket már öt éve és nem tudnak az EU-ba bejutni..:)

Bunkóné Barom Ildikó 2020.09.30. 21:18:34

@Hasdrubai Barcas:

Na látod Matyika, néha utolér az igazság, ha pár pillanatra tiszta vagy..:)

cicmen 2020.09.30. 21:26:01

@Hasdrubal Barcas:
Íme a magyar náci. Elvben a más népeket utálja. A más nyelven beszélő, más bőrszínű népeket...........................

Mondjuk most sem én rugózok a fradi etnikai összetételén, hanem te, illetve mert egy szerencsétlen skizofrén pöcs vagy, a másik éned! Fasza, ahogy egyszer a fradista négeren szarakodsz, hogy nem magyar, utána meg engem nácizol!
Amúgy tényleg náci vagyok, elsősorban a hazámat és a honfitársaimat részesítem előnyben! Furcsa ez annak a debil libsi fejednek ugye?

cicmen 2020.09.30. 21:30:17

@Hasdrubal Barcas: te figyi, aztán akkor mi van, ha ez a Roland Lamah vagy Tokmac Nguen nem Fidesz szavazó, hanem baloldali vagy liberális? És még fekete is, esetleg valamelyikük még muszlim is. Magyarul se tudnak. Minden, amit te utálsz...................

Szavazó?????? Nem figyelsz hülye? Nem állampolgárok! :D.

vénkujon 2020.09.30. 21:42:14

van egyáltalán rendes, büszke náci magyarországon? letagadva, szómágiával menekül általában a delikvens.:D

nincs1agy 2020.09.30. 21:48:21

@Hasdrubai Barcas:

Na látod, fejlődsz agyilag..:)

hessrudi 2020.09.30. 21:52:41

Imádom amikor az ilyen károgók mindig úgy kezdik hogy ' ízig vérig Fradista' vagyok...

alöksz róz 2020.09.30. 22:03:34

Ez a blog az általunk, általam modorosnak (ezáltal egyszerre megmosolyogtatónak és kerülendőnek) ítélt szófordulatokat, kifejezéseket, viselkedésformákat fogja tárgyalni. Senki ne lepődjön meg, ha saját maga által is használt frázisokat olvas, nehéz ezzel szembesülni :)

alöksz róz 2020.09.30. 22:05:55

szedjétek má össze magatokat, e! :D

nincs1agy 2020.09.30. 22:54:58

@Hasdrubal Barcas: Te viszont bármilyen feketét leszopsz..:)

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.30. 23:06:11

@cicmen: ebbe az IMF dologba kár belemenned. Cicafiú, a mai kormány is hitelből tartja fenn magát. Sajna azt is érdemes lenne megnézned-persze nem fogod-, hogy 2010 előtt és után mennyi pénzt kaptunk a mocskosbrüsszeltől. Segíjből élünk, de nagylábon. Mint az a népcsoport...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.30. 23:11:03

@Hasdrubai Barcas: tényleg kibaszott bajban vannak a fideszcsicskák! Már saját nickre sem futja. Te, az hogy van, hogy a fradi feka az az Isten? Hátmi van a magyar nőbe magyar faszt jelszavaddal?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.30. 23:13:37

@Hasdrubal Barcas: mégis, mit vársz? Nincs 1 agy. A másiknak még saját nickre se futja az IQ-jából. Ez azért magáért beszél.

laci_52 2020.09.30. 23:18:35

Teljesen világos, hogy ez már nem az a Fradi, amelyikben Albert Flóri volt a Császár és minden futballt szerető srác a kölyökcsapatába akart bekerülni - a jószemű játékosügynökök körül is néztek a grundokon - majd később az ifiben és esetleg a felnőtt csapatban óhajtott játszani.

Az egy szerethető Fradi volt, a mai már csupán egy üzleti vállalkozás, csupa külföldi játékosokkal. Most megcsípték a nagy lóvét, kérdés, nem fogják-e a vezetők ellopni, mint 25 évvel ezelőtt.

birkamenet 2020.09.30. 23:30:39

Sokáig éljenek és virágozzanak a legálisan a Fradiba bevándorolt, a magyar focisták munkáját nem is elvevő, a magyar foci törvényeket betartó, az ezer éve a magyar nemzetből kiszakított feka, arab és aljaszláv muszlimkeresztény vallású nemzeti migráncshorda focista testvéreink!

Ha ez se világos a libsiknek, akkor ezek tényleg hazaáruló hülyék!

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.30. 23:38:33

@cicmen: "mi még egy büdösborzot is jobbnak tartunk összetartozás szempontjából, mint titeket"
Ezt nevezem coming out-nak! Cicafiú a bűzösborzokhoz vonzódik! ( mert így hívják őket)

nincs1agy 2020.10.01. 00:01:29

@Hasdrubal Barcas: Mi van hülye, már duplázod magad? :)

nincs1agy 2020.10.01. 00:04:43

"Csak nehogy Bulgáriában is továbbjussunk.."

Brendel ezért imádkozik naponta Mohamedhez, Mekka felé térdelve..:)

Már a 2016-os magyar EB csoport elsőség után is az idegosztályra került szegény..:)

nincs1agy 2020.10.01. 00:19:08

@Hasdrubal Barcas 2:

Beléptél már ROmentumba balfasz?

szobatars 2020.10.01. 00:31:38

Nemzeti Konzultáció

1. Ki a példaképe?
2. Miert pont Orbán Viktor?

Kivlov 2020.10.01. 08:41:26

"Addig egy fillért se a sportra, amíg meg nem szüntettük a szegénységet Magyarországon! Aki nem ezt mondja, bizony az a valódi hazaáruló."

Unalmas vagy tesó! Ezzel a hozzáállással a világ egyetlen országában sem lehetne a sportot támogatni a közösből egy fillérrel sem. Ugyanis az USA-ban is vannak szegények, de még Dubaiban is. Ez ilyen. Szegények voltak, vannak, lesznek. Nem az Állam feladata őket eltartani. (Vagy ha igen, akkor ahhoz az adófizetőknek majd lesz pár szavuk. A Föld így is túlnépesedett, megérte pénzelni az afrikaiakat is. Csak még többen lettek és még szegényebbek. :D)

Szóval be kéne végre fejezni ez a kamudumát. Mindenki vegye kezébe a saját sorsát, és ne másra mutogasson azért, ha az ő helyzete kevésbé jó. UFF...

nincs1agy 2020.10.01. 09:29:50

Na mi van? Sikerült kigyomlálni a Matyit? :)

Andy73 2020.10.01. 09:33:13

Az utolsó mondatot remélem viccnek szántad. Ennyi közpénzből elvárható a teljesítmény, és egy szurkoló örül neki, még akkor is, ha ehhez bírói segédlet is kellett. Egyszer fújhatnak végre nekünk is. A szegénységet nem lehet teljesen megszüntetni, mindig és szinte mindenütt vannak szegények, de az arányokon és a közpénzek elosztásán lehet változtatni. A Fradi legalább nemzetközileg is sikeres, de a másodosztályú játékosok is milliókat kapnak havonta, szintén közpénzből.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.10.01. 10:08:23

Fjodorgrad ez már, nem Fradi. Minek is szurkoljak a fjodorgradnak, amikor van más sokkal jobban játszó, ugyanúgy külföldiekből összetákolt csapat. A tévében bármelyiket megnézhetem, és azok legalább nem fossák össze magukat a saját kapjuk előtt védekezve a saját stadionjukban egy norvég tizedrangú csapattól, hanem állandóan támadnak az ellenfél térfelén.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.10.01. 10:10:58

Azért szurkoljak a fjodorgradnak mert itt élek? Dehát ezen az elven a föld vagy Európa bármely csapatának szurkolhatok, mivel a földön vagy Európában élek.

konrada 2020.10.01. 10:52:10

@Hasdrubai Barcas:
Batyu! Nagyon bevadultál!
Megirigyelted matyitól, hogy ő lett a fórum hülyéje?
(Pedig szerintem kisbetűsen is elég jól odateszed magad!;))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.01. 11:49:36

@nincs1agy:

Az andorrai meccs után viszont pezsgőt bontott haverjaival együtt az Angyal utcai szaunában.

chrisred 2020.10.01. 11:53:00

@Botu Kán: Attól függ, milyen mezben teszi.

Andy73 2020.10.01. 11:56:16

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Bármelyik csapatnak szurkolhatsz, szíved joga. A BL-ben mindenesetre a Fradi nem csak az egyetlen magyar csapat, hanem még mindig ebben van a legtöbb magyar játékos. A Bayernben is egyre kevesebb a német, és ez a bloggernek is szól, aki büszke a német származására. Arra azért kiváncsi lennék, hogy a dédapa hogyan beszélt szászul. Eddig úgy tudtam, hogy a szászok meg a cipszerek is németül beszélnek.

Andy73 2020.10.01. 12:03:48

a Ferencváros "sikerének"?

A BL-be jutás egyértelműen siker, idézőjel nélkül, hiszen 25 év után sikerült ismét, tobb olyan csapatot kiverve, amelyik azóta többször játszott a BL-ben.
Az más kérdés, hogy innen kezdve minden pont bravúrnak számít majd, és az igazi siker az lenne, ha innen is továbbjutna a csapat, legalább az EL tavaszi körébe, de erre elég kicsi az esély.
Néhány óra múlva kiderül, kik lesznek az ellenfelek, hátha lesz köztük egy verhető.

konrada 2020.10.01. 12:07:46

@Andy73: Kizárt!
Legfeljebb a 4.-ben lenne, de abból nem kap...

Hasdrubai Barcas 2020.10.01. 12:45:58

Akiket a Fradi a 3. kalapból kaphat:

- dinamó Kijev,
- Salzburg
- Lipcse
- Lázió
- Olimpiakosz
- Krasznodar
- Atalanta
- Inter

Hát ebből azért néhány verhető...... szerintem gyengébbek, mint a Celtic, vagy a Dinamó Zágráb.........

Hasdrubai Barcas 2020.10.01. 12:49:12

DE mindegy is ki jön!

A MAI NAP A VIDIÉ!

HAJRÁ VIDI!

Ma neki szurkolunk!!!!!!!!

Hasdrubai Barcas 2020.10.01. 12:51:40

Szegény blogger!

Most aztán retteghetsz attól az elmebeteg Berendel Matyitól!
(mit mondjak, nem szívesen lennék a helyedben ez a Berendel Matyi TÉNYLEG KÖZVESZÉLYES ŐRÜLT!!!! BÁRMIRE KÉPES.....)

konrada 2020.10.01. 13:01:27

@Hasdrubai Barcas:
Én matyit e legutóbbi beírása alapján már sajnálni kezdem: ennek a szerencsétlennek tényleg semmi más nincs a világon...

Hasdrubai Barcas 2020.10.01. 13:08:02

"Bloggerkém, egyszerűbb lett volna a helyes utat választanod, mert a náci selejt hülye ahhoz, hogy úgy megszopasson, mint ahogy én foglak."

Modoros Tibi!

Ezt azért én kikérném magamnak!

Mert most nem általánosságban nácizta le a vele egyet nem értőket, HANEM KONKRÉT SZEMÉLYT NÁCIZOTT LE!!!!

Hasdrubai Barcas 2020.10.01. 13:25:59

Az a vadbarom Berendel Matyi persze elérte célját!

Mert ez a blog már nem a Fradiról, és az ÓRIÁSI MAGYAR SIKERRŐL szól, hanem róla........ SAJNOS......

Chris Colombo2 2020.10.01. 13:44:54

szerintem ezt te viccből írtad...nem tudom elképzelni h valakinek ilyen hülye gondolatai vannak ekkora mennyiségben

Piri és Barkas 2020.10.01. 13:45:21

Hülye Pun egysejtű köcsög ! Hagyd már abba az agymenésed, te zigóta !!

DFK 2020.10.01. 14:21:55

Ezt a Brendelt a teljes magyar blogtérből ki kellene tiltani.

Holdalév 2020.10.12. 00:19:01

"de ne politizáljunk, illetve te ne"

megdöbbentő, mennyire ismeri libsi polgártársaink eszejárását a blogger!
süti beállítások módosítása