Újonc a Fradiban

2010/03/14. - írta: Modor Tibi

-Gyuri, köszöntünk a tévénézők nevében, és hadd gratuláljunk elsőként a Ferencvárosban való bemutatkozásodhoz! Marijan Vlak mester húsz percnyi lehetőséget adott, volt két helyzeted, hogy érzed, hogy ment a játék?

-Köszönöm szépen, hát a Mester azzal az utasítással küldött be, hogy a vendégek magas védőit semlegesítve a balszélt próbáljam megjátszani, és lehetőleg gólt szerezni. Ahogy mondtad, sikerült is kétszer helyzetbe kerülnöm, de a gól még várat magára - remélem, nem sokáig.

-Milyen érzésekkel léptél pályára az Üllői úton?

-Igazság szerint játszottam már több helyütt Magyarországon és külföldön is, de a Zöld Sasok ékszerdobozában kiszaladni többezer ferencvárosi fanatikus elé egy semmi mással össze nem hasonlítható érzés.

Amikor a Serdülő II-ben először voltam a Tromos keretében, már akkor is kisfiúként mind arról álmodtunk, hogy egyszer majd a Fradiba is bekerülhetünk. Itt rang játszani, ez a magyar labdarúgás csúcsa. Édesapám is mindig azt mondta: kétfajta csapat létezik Magyarországon, az FTC, meg a többi. Itt egy olyan egyedi atmoszféra lengi körül a gyepet, ami semmi mással nem emlegethető egy szinten. A Csapat tizenkettedik tagjának, a csodálatos zöld-fehér szurkolótáborunknak tartozunk is annyival, hogy megháláljuk a folyamatos buzdítást; a három E betű (Erő, Erkölcs, Egyetértés) is erre kötelez minket.

-Mégis vegyes érzéssel fogadott téged a hazai közönség egy része, hiszen pár éve még az Újpest játékosaként rúgdostad a gólokat a hazai pontvadászatban...

-Igen, azért is kerültem mindig a vérvételt Újpesten, nehogy kiderüljön, hogy zöld a vérem, hehhe. Na de a tréfát félretéve, mindig is fradista voltam, és minden igyekezetemmel azon leszek a jövőben, hogy a szurkolóknak gólokkal bizonyítsak. Vlak mester egy nagyon ütőképes gárdát hozott itt össze az elmúlt hónapokban, mindenkiben ég a bizonyítási vágy, tavasszal revansot veszünk Kispesten a most elhullajtott pontokért.

-Gyuri, még egyszer nagyon köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánunk az ország legnépszerűbb klubjánál!


 

Az ékszerdobozt Jozin Bazin kedves olvasónk külön mailben kérte, druszám - Hóhér Tibi - pedig belelátott a gondolataimba,  úgyhogy a mait neki kajánlom.

68 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 09:18:33

@vészmadár (pica pica):

Mármint a Fradi? A magyar labdarugás csúcsa. Ez persze nem a fradit minősíti elsősorban, hanem az úgynevezett magyar labdarúgást.
Legyek bár az arany farmermellény élő lovasszobra, de 1986 óta nem láttam magyar meccset és évek óta nem nézek európai focit (soccer) egyáltalán.

2010.03.14. 09:26:45

@El Topo (Sgt. Elias): inkább a jéghegy csúcsa, ami a magyar foci jelenség:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 09:33:10

@Hadrian77:

Én egyszerűen lemondtam a magyar fociról, mint gyógyíthatatlanról. Kicsit még nő a haja, meg a körme, néha öntudatlan izomrángásai vannak, de negyedik stádiumban lévő, rákos beteg. Már nem vár rá más, csak a proszektúra.

2010.03.14. 09:37:00

@El Topo (Sgt. Elias): én szeretem nézni a szatírákat és az angol humort, bár ez időnként még azon is túltesz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 09:40:11

@Hadrian77:
Inkább nézek végig három rossz NFL meccset, mint egy közepes sima focit.

2010.03.14. 09:48:31

@El Topo (Sgt. Elias): amióta az eurosport2-n minden baromságot közvetítenek, nem kell rossz NFL meccseket nézni, krikett, blackgammon, pohárépítő verseny... mind partiban van az nb1-el.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 10:12:07

@Hadrian77:

Csak ironizáltam. A legszarabb NFL meccsi is sokkal színvonalasabb szórakozást nyújt nekem, mint a legjobb európai focimeccs.

zodatt · http://zodatt.ini.hu/ 2010.03.14. 11:06:53

amerikai nyál...inkább maradok focinál. mindörökké Ferencváros!

2010.03.14. 11:08:45

@El Topo (Sgt. Elias): a csontzene vagy a taktikai küzdelem cizelláltsága miatt? :)

LionOfZion 2010.03.14. 11:12:48

Ejj ejjj, tudtam hogy előjön a LILA vonal:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 11:14:58

@Hadrian77:

Több okból, először is valóban a hihetetlenül változatos taktikai és stratégiai küzdelem miatt. Másrészt a játékosokon látható fantasztikus lelkesedés és felelősségtudat miatt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 11:24:52

én sportellenes vagyok, alapban:)

ha elharapódzik a lekesedés a mindenféle rohangálásos időtöltések iránt itt a kommentek között, akkor el is mondom, miért:)

raoul_duke 2010.03.14. 11:28:50

"várat magára a gól", persze. Aki meg idegen nyelven beszél, az szerencsés. Nem, nem tanulta, hanem neki könnyű, mert angolul beszél.

Majd Gyurit fél év (16 meccs, 2 gól, 1 gólpassz) után kölcsönadják a Tökölnek (15 őszi meccs, 8 gól (5 11-esből)), és visszakerül a Kispestbe, ott meg kiderül, hogy gyerekkora óta a Puskás Öcsi bácsi csapatában akart játszani. Kispestről fél év után eltanácsolják Mammut mozgólépcsőn részegen ülés végett. Pályafutását kopaszodó NB2-esként fejezi be. Az utolsó 8 évben (26 éves korától) abból él, hogy "több nb1-es gólom van, mint ahány nb1-es meccsed".

2010.03.14. 11:34:26

@El Topo (Sgt. Elias): én azért hiányolom a folyamatosságot. A folytonos megszakítások miatt nem bírom végigülni.

Baloggie 2010.03.14. 11:42:42

Szerintem, az ifjú tehetség hamarosan összebarátkozik a csapat rutinos gólvágójával. Innentől kezdve bérelt helye van a csapatban, hiszen az idősebb csatár a hangadó az öltözőben. Fél év múlva a managere elintézi, hogy kiszerződjön Angliába, a League one-ban szereplő Swindon Town csapatába. A fiú hamarosan a válogatottba is bekerül egy-két meccsre, annak ellenére, hogy a klubja mérkőzéseinek 90%-án, a lelátón foglal helyet, mert "az edző nem szereti a külföldieket, nem adja meg a bizonyítási lehetőséget". Hamarosan hazatér, természetesen a BL-be vágyó Vasasba, hisz mindig is a Fáy utcában szeretett volna játszani. Ám a kétpercenkénti frizuraigazgatások még itt sem férnek bele, így kölcsönadják a ferencvárosba, ahol szintén nem fért be, mert idős patrónusa visszavonult. Innen a Bőcs KSC-be szerződik, ahol pályafutása hátralevő részét tölti, mint igazi Borsodi lokálpatrióta.

Baloggie 2010.03.14. 11:46:49

Az kimaradt, hogy természetesen Swindonban, a szurkolók a csapat legnagyobb tehetségének választják félévente legalább ötször, és nem is értik, az edző miért nem játszatja. Legalábbis az NS-ben ezt írják.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 11:48:08

@raoul_duke: hát, azért tapasztalatból mondom, nyelvtanulás szempontjából baromira nem mindegy, hogy budán jársz már általános iskolába is, esetleg sváb szülők gyermeke vagy, vagy pedig egy alföldi községben tanít neked 4 év alatt 6 tanár 3 nyelvet. És innentől már az sem mindegy, 16 évesen kezdhetsz nyelvet tanulni vagy 6 évesen belecsöppentél:)

de egyébiránt amire a megjegyzésed vonatkozott, aban igazad van:) és a látlelet is pontos:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 11:55:54

@Baloggie: @raoul_duke: amúgy arra az attitűdre, hogy fél évente más csapatnál adja elő, hogy mindih ide vágyott, meggyőződésem, hogy a síkháromszög egyszerűségő drukkerek miatt van szükség. Aki egyfelől sír, hogy nem profi a foci, de ugyanakkor azért is sír, hogy miért nem csak helyi gyerekekből áll a csapat.

magyarán: ha a foci egy professzionális és emiatt magas színvonaló játék, akkor csipognak, hogy nincs klubhűség, és oda mennek, ahol több a pénz. he meg helyiekre épül, akkor azon csipognak, miért szar a foci:)

ha megértenék, hogy ez egy munkahely, ahol a jó munkások oda mennek, ahol jobbak körülmények, akkor kiderülne, ez az egész drukkrség mekkora ciki már:)

Baloggie 2010.03.14. 11:59:59

@vészmadár (pica pica): Contro il calcio moderno :) Amúgy ha rajtam múlna beszüntetném a profi focit az egész világon és mindenhol csak amatőrök lennének, pont ezért.

The Welsh 2010.03.14. 12:07:31

Nahát úgylátom remek anyag van a következő "szar a magyar foci, csak a ...."-nak szurkolok, illetve a szar a foci, csak a póker/rögbi/amerikai foci(régebben kosár vagy hoki) nézem."

amúgy fradistaként ajánlom az ftcbaratikor.hu-t, remek anyag

The Welsh 2010.03.14. 12:09:10

... fejezethez, az kimaradt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.03.14. 12:18:32

@The Welsh: a magyarfoci-utálót és az amerikaisport-rajongót már megírtuk (talán a 2-3. posztban).

Csak magyar focit nézek, de azt is a helyszínen.

The Welsh 2010.03.14. 12:21:31

kösz, akkor visszanézem:)

Én csak Fradi-meccset, csak helyszínen, vidéken is.

gödi hokirajongó 2010.03.14. 12:21:41

Sajnos a magyar foci a kilencvenes évek közepén
elhalálozott a fradival együtt.Ami a fradiban
jelenleg is zajlik az tragikomikus.Nagyon ritkán
de látom a sporttvén, hgy szegény NYILASITIBIÉK-nek
kell erről a fociról valami jót mondani, hát igen
kínos ez a valóság.A fradi szív és a jelenlegi fradi
az antagonizmus.SAJNA!

The Welsh 2010.03.14. 12:26:29

Hagyjuk már ezt a szerencsétlen köldöknézegetést. Nyilasi Tibinak hatalmas szerepe van a Fradi mai helyzetében. Simon Tiborral együtt ők hozták magukkal az alvilágot az Üllői útra.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 12:27:29

@Hadrian77:

Nehogy már az legyen a folyamatosság, hogy három-négy botlábú passzolgatja a középpályán a félpuha labdát, és közben olyan alfahullámokat sugároznak maguk körül, hogy elsötétül a kijelző a stadionban!
Akkor már inkább vonulgasson fel-alá a defens, meg az offense line, de abban a 15 másodpercben, amikor megy a játék, akkor kapjak infarktust!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 12:32:13

Ceterum censeo: az összes magyar hivatásos labdarugót elzavarnám dolgozni a gecibe, a pályákat pedig mezőgazdasági művelésbe vonnám.

The Welsh 2010.03.14. 12:34:48

@El Topo (Sgt. Elias):

jól nyomod.:)

@Modor Tibi:

nem találom ezeket a posztokat valamiért.

2010.03.14. 12:42:58

@El Topo (Sgt. Elias): nekem a folyamatosság az, amikor az All Blacks végig passzolva átszáguld a pályán:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 13:26:57

@Hadrian77:

Csakhogy ez olyan ritka, mint a jobbik kulturális tagozata. A soccer általános összképe az, hogy 22 férfiimitátor őgyeleg a pályán, mint a chemotoxos légy, egy, vagy több is a földön fetreng rettenetes kínjában, és ápoltatják magukat, mert szétbaszta őket az unalom.

kicsibuta 2010.03.14. 13:28:29

@El Topo (Sgt. Elias): Muszáj neked folyton az én agyamban ülnöd? ;)

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.03.14. 13:48:37

- Mesélj kicsit a külföldi karrieredről, milyen érzés volt a Nou Camp-ban játszani?

- Nos, 19 évesen kerültem a Barcelona C-be ahol sikerült néhány meccsen lenyűgöznöm a szakmai vezetést, de sajnos mindig rosszkor jött egy sérülés. Viszont rengeteg tapasztalatra és barátra tettem szert, egyszer még Kakának is segítettem a bemelegítésben.
Ezután belga és izraeli kérőim is voltak de én a League 2-s Barnet United csapatát választottam, mégis csak a ködös Albion a fudball hazája. Az első három meccsemen egy gólpasszt is adtam, de sajnos az új edzővel nem találtam meg a hangot.
Innen kerültem a Citrus Olympos csapatához, ahol őszi gólkirály voltam. Sajnos a klubnak nem ment jól anyagilag, még több havi béremmel tartoznak, és a játékengedélyem is csak néhány hete érkezett meg Ciprusról.

- És mik a tapasztalataid a külföldi bajnokságok színvonaláról?

- Általában elmondható, hogy sokkal nagyobb a hajtás és profibbak a körülmények. Viszont a magyar játékosok sokkal technikásabbak, fineszesebbek. Az edzések nagyon kemények, de labdát szinte csak a meccseken látunk.

2010.03.14. 13:51:43

@El Topo (Sgt. Elias): az All Blacks az új-zélandi rögbi válogatott;)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 13:56:46

@Hadrian77:

Bocsesz! A rögbisekre mondjuk tényleg nem lehet mondani, hogy férfiimitátorok. Csak azt nem nézem. Nem koncepció, csak mindent nem lehet nézni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 15:22:42

nah, az amerikai futball meg az a sport, ami olyan, mint a foci, amiből kivették az észt, a taktikát, a technikát és az értelmet:)

amúgy miért van, hogy az összes amerikai sport alapvetően arról szól, hogy izomagyúak egymást püfölik?:)

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.14. 16:28:06

"Amikor a Springer szobor tekintetével kísérve kifutottam a zöld gyepre, akkor éreztem csak igazán, hogy a Ferencváros több, mint egy klub."

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 16:31:02

@vészmadár (pica pica):

Ha életedben akár csak egyetlen amerikai foci meccsből öt percet láttál volna, akkor most tudnád, mekkora marhaságot írtál. Valamivel bonyolultabb észjáték, mint a sakk.

nadivereb 2010.03.14. 16:36:51

@vészmadár (pica pica): Nem, az amerikai foci az egy nagyon jó sport. Ettől persze még a sima foci is nagyon jó sport. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért elképzelhetetlen, hogy valaki mindkettőt szeresse. Ha valaki amerikaifoci-mániás, akkor egyből előjön nála a szokkerutálat és vica versa (bár a mezei futballszurkoló nem kezdi el magától az amerikai focit szidni, ez csak az nflmániásokra igaz).
Olyat én még soha nem hallottam, hogy egy teniszrajongó képes lett volna órákat dumálni arról, hogy a pingpong mekkora szar és mennyire nem méltó az asztalitenisz névre.

2010.03.14. 17:08:22

@El Topo (Sgt. Elias): hát igen, olyan mint egy háború kicsiben ;)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 19:10:12

Félreértések eloszlatása végett: említettem, hogy magyar focit 86 óta nem nézek és soccert sem néztem ennél sokkal tovább. Az NFL-t nagyjából három éve nézem, tehát volt egy kis pauza a kettő közt.

2010.03.14. 19:18:13

@El Topo (Sgt. Elias): a kettő között semmi sport?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 19:26:59

@Hadrian77:

A kettő között nem nagyon NÉZTEM sportot.

2010.03.14. 20:06:46

@El Topo (Sgt. Elias): ebből arra következtetek, hogy inkább űzted.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 20:55:32

@El Topo (Sgt. Elias): jójó, én nem értek az amerikai focihoz, de te meg - valljuk be - a sakkhoz:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 20:56:48

@nadivereb: vice versa, nem vica:)

és kevés annál modorosabb van, mint a focit itt urópában soccernek hívni:)

Z-o-g 2010.03.14. 21:08:15

a Fradi pálya nem egyszerűen ékszerdoboz, hanem A SZENTÉLY :):)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 21:31:37

@vészmadár (pica pica):

És ezt így hogy? Van egy ilyen érzésed?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 21:55:06

@El Topo (Sgt. Elias): nem, csak azért a focit a sakkhoz mérni... ez olyan volt, mint a testépítők, akik állítják, ahhoz IQ kell (az amúgy csak annyit jelent, hogy nem összevissza kell gyúrni, de azért nem agysebészet:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 22:04:35

@vészmadár (pica pica):

Te tényleg nem láttál még egy képkocka amerikai focit sem.
Képzeld el, hogy amikor az egyik csapat offense-e felmegy a pályára, a másik oldalon öt-hat, esetleg még több jól fizetett atomfizikus kezd el villámsebességgel agyalni, hogy az 53 rendelkezésre álló emberből miért pont ez a 11 van a pályán, és mi következhet ebből. És ha kiagyalták, akkor még mindig lehet, hogy tévednek, és az defense játékos a rendelkezésére álló egyötvened másodperc alatt kell kitalálja, hogy akko most mihez kezdjen. És ez csak egyetlen példácska volt.
Láttam én már olyan touchdownt, ami látszólag fieldgoal kisérletként indult, és már régen megvolt a hat pont, amikor a védekező csapat, a bírók, a helyszínen kilencvenezer néző, plusz a tévénézők még mindig nem értették, hova lett a labda.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 22:09:59

@El Topo (Sgt. Elias): ez így baromi szépen hangzik, csak akkor mondd el nekem, hogy tudja játszani akkor 50 sötétagyú kétemeletes harlemből szalajtott exsittes fekagyerek, akik az ott ösztöndíjjal tanuló magyar gyerekekkel együtt tanulnak ANGOLUL, az anyanyelvükön, csak az sem nagyon megy nekik?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 22:12:22

@vészmadár (pica pica): nézd, tudod jól, biztos rájöttél, ahogy te, úgy én is szeretek torzítani meg túlozni, és biztos igazad van sok mindenben, de ez a sakkos hasonlat azért nekem sok volt:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 22:13:41

@vészmadár (pica pica):

Sehogy. Amiről te beszélsz, az valami szar UL.
Egy bármilyen poszton játszó játékosnak annyi variációt kell tudnia fejből, és persze hibátlanul végrehajtani, hogy átlagos képességű ember le sem ül megtanulni, mert tök reménytelen.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.14. 22:15:03

@vészmadár (pica pica):

Majd nézz meg egy pár meccset, és rájössz, hogy még talán gyenge is a sakkos hasonlat.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 22:17:35

oké, én nem értek az amerikai focihoz, de sportot akkor se nevezzen senki észtevékenységnek. Ész kell a matematikához, meg a hidak tervezéséhez, meg az űrsikló pályára állításához. A sport az nem ez a szint, akkor sem, ha kettővel több taktikai elemből áll, mint hogy öld meg...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.14. 22:18:51

@El Topo (Sgt. Elias): te topo, tényleg érdemes lenne egy sakkozóval csevegned, látnál csodákat:)

raoul_duke 2010.03.14. 22:41:28

@vészmadár (pica pica): igen, persze, ez tényleg nem mindegy.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.15. 06:55:03

@vészmadár (pica pica):

Már meséltem itt, hogy volt sakkbajnok csajom.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.15. 07:01:13

@vészmadár (pica pica):

Már említetttem, hogy éltem együtt sakkbajnokkal.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.15. 09:34:59

@vészmadár (pica pica):

Pedig igen. Még egy sakkozót sem lehet éjjel nappal minekhívjákolni. Érted hogy mondom.

balra 2010.03.16. 13:52:43

Sakkhoz mit kell ész? Én a harmadik lépésnél lesöpörtem a táblát és megvertem az ellenfelem. Egy idő után senki nem mert velem sakkozni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.16. 18:29:11

@#s3mot@:

Hát én így speciel a Haller téren. Miért?

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.03.23. 06:58:26

"Na de a tréfát félretéve"

Telibe :D

Mala Suerte 2012.12.22. 03:49:16

@El Topo (Sgt. Elias):

ne. örökös farmermellény. vagy nem tudom. rólad elnevezhetnénk a díjat is akár. végem:

"évek óta nem nézek európai focit (soccer) [!!!!!!!!!!!!!!!] egyáltalán."

gyönyörű. gratulálok! (a többi ostobaság is jeles próbálkozás, de ezt nem übereli semmi.)
süti beállítások módosítása