-Gyuri, köszöntünk a tévénézők nevében, és hadd gratuláljunk elsőként a Ferencvárosban való bemutatkozásodhoz! Marijan Vlak mester húsz percnyi lehetőséget adott, volt két helyzeted, hogy érzed, hogy ment a játék?

-Köszönöm szépen, hát a Mester azzal az utasítással küldött be, hogy a vendégek magas védőit semlegesítve a balszélt próbáljam megjátszani, és lehetőleg gólt szerezni. Ahogy mondtad, sikerült is kétszer helyzetbe kerülnöm, de a gól még várat magára - remélem, nem sokáig.

-Milyen érzésekkel léptél pályára az Üllői úton?

-Igazság szerint játszottam már több helyütt Magyarországon és külföldön is, de a Zöld Sasok ékszerdobozában kiszaladni többezer ferencvárosi fanatikus elé egy semmi mással össze nem hasonlítható érzés.

Amikor a Serdülő II-ben először voltam a Tromos keretében, már akkor is kisfiúként mind arról álmodtunk, hogy egyszer majd a Fradiba is bekerülhetünk. Itt rang játszani, ez a magyar labdarúgás csúcsa. Édesapám is mindig azt mondta: kétfajta csapat létezik Magyarországon, az FTC, meg a többi. Itt egy olyan egyedi atmoszféra lengi körül a gyepet, ami semmi mással nem emlegethető egy szinten. A Csapat tizenkettedik tagjának, a csodálatos zöld-fehér szurkolótáborunknak tartozunk is annyival, hogy megháláljuk a folyamatos buzdítást; a három E betű (Erő, Erkölcs, Egyetértés) is erre kötelez minket.

-Mégis vegyes érzéssel fogadott téged a hazai közönség egy része, hiszen pár éve még az Újpest játékosaként rúgdostad a gólokat a hazai pontvadászatban...

-Igen, azért is kerültem mindig a vérvételt Újpesten, nehogy kiderüljön, hogy zöld a vérem, hehhe. Na de a tréfát félretéve, mindig is fradista voltam, és minden igyekezetemmel azon leszek a jövőben, hogy a szurkolóknak gólokkal bizonyítsak. Vlak mester egy nagyon ütőképes gárdát hozott itt össze az elmúlt hónapokban, mindenkiben ég a bizonyítási vágy, tavasszal revansot veszünk Kispesten a most elhullajtott pontokért.

-Gyuri, még egyszer nagyon köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánunk az ország legnépszerűbb klubjánál!

Az ékszerdobozt Jozin Bazin kedves olvasónk külön mailben kérte, druszám - Hóhér Tibi - pedig belelátott a gondolataimba,  úgyhogy a mait neki kajánlom.