-Hálló? Na szia Drágám, na csak úgy hívlak, hogy mi van már... mi van veled, na mesélj! Hát az nem sok. Semmisemmi, most végeztem, most szálltam fel a Bosnyákon a buszra, megyek haza, ilyesmi. Te, a faszom kivan már, de tényleg. Bent is a Robi folyton baszogat, most már egy nap nem múlik el anélkül, hogy ne szólna be valami feleslegeset.
Ilyet szól a múltkor is, hogy "erre azért itt jobban figyelj legközelebb", kis kioktató, okoskodó pöcs. Az a baj, hogy ha az emberek hatalmat kapnak a kezükbe, teljesen elborítja az agyukat a lila köd. De tudom én, hogy mi a baja... otthon az a dagadt, pattanásos kis dumdumgolyó nője nem elégíti ki rendesen... a múltkor céges partin bepálinkázott, aztán panaszfórumot rögtönzött a kis köcsög. A nyakamat rá, hogy le akar feküdni velem, és ezért zsarol. Sajnos ezek ilyenek. Persze nehogy azt higgye, hogy megkaphat.
Bent is már alig tudok végigmenni úgy a folyosón, hogy ne nézzék le rólam a bugyit, én nem tudom, mi van ezekkel. Nevetségesek. Már fel se lehet öltözni normálisan, mert füttyögnek meg leszólítgatnak.
A múltkor is, amikor a Reniékkel mentünk a Zsötanpríbe, hát odajött egy gyerek - még egész helyesnek is tűnt. Meghívott pár koktélra, aztán amikor kérdeztem, hogy mivel jött, nem értette. Kiderült, hogy BKV-val. Kiröhögtem, és lepattintottam a kisfiút, még gyúrjál egy kicsit, Lolkabolka.
Áááá, most is milyen csávó szállt már fel, de igénytelen, baszd meg. Öltönynadrág meg pufidzseki, mellé laptoptáska. Valami kis informatikus egyetemista lehet, na ezektől mentsen az ég. Még lyukaszt is, szerintem vidéki. Jaj ne, ez ide fog ülni... tartsd egy kicsit... Te figyelj, muszáj ideülnöd, amikor ott van még annyi hely..? Na bocs, csak el kellett küldenem a picsába ezt a kis gyökeret. Undorító ez a BKV, sok mocskos csöves, mosdatlan emberek, igénytelen ruhák - annyira stílustalan itt mindenki ebbe az országba, szánalom.
Tudod, azért engem nem lehet csak úgy megszerezni, az nálam nem így megy. De hát ismersz! Voltak olyan udvarlóim, ne tudd meg... az egyik srác mindig jött értem kocsival, hozott-vitt mindenhova, a tenyerén hordozott, leste minden kívánságomat, jókat nevettünk, megértő volt - de egyszer csak hirtelen bevallotta, hogy szerelmes belém. Csak úgy, minden átmenet nélkül. Én meg ott ültem leforrázva, nem tudtam, hogy köpjek vagy nyeljek. Azonnal hazavitettem magam, és nem találkoztunk többet. Szóval ez így nálam nem működik.
Nekem rendesen kell udvarolni: engem ostromolni kell, meghódítani, teljesen behálózni, elvenni az eszemet! Sok-sok apró figyelmesség, egy kedves SMS, ajándék, meglepetés... nem muszáj rögtön anyagi javakra gondolni, lehet az az apróság éppen csak egy szál vörös rózsa vagy a kedvenc praliném. Nem várom el folyton a drága ékszereket vagy utazásokat. Nem szeretem, ha a pasi csupán egy közös nyaralással úgy érzi, letudta a kötelességét, és ettől majd én boldog leszek. Hát ez nem így megy. Ez nem egy automata, ahova bedobod a százast, és az kiadja a kólát. Hát nem.
Aztán persze voltak sokkal kínosabb alakok is. Most is néznek egy páran, gondolom, csak meg akarnak dugni. Álmotokban, csírák. Volt olyan pasi - már harminc fölött volt, jó kiállású, sportos jó állással és lakással -, elvitt vacsorázni egy tényleg jó helyre. Udvarias volt, előzékeny, tisztában volt az etikettel - megkóstolta a bort, mindig töltött -, kifinomult ízlése volt: engem az ilyennel nagyon le lehet venni a lábamról. Egy férfi igenis legyen arra képes, hogy a párját illően el tudja vinni étterembe, tudja rendesen vendégül látni. Legyen nála természetes, hogy bizony ha a családomhoz vagyunk hivatalosak vasárnapi ebédre, akkor legyünk ott pontban fél 12-kor - ő meg igenis jelenjen meg frissen borotváltan, öltönyben. Tudod, kellenek az ünnepek a szürke életbe: a vasárnapi családi összejövetelnek édesanyáméknál pedig meg kell adni a módját.
Szóval ez a pasi természetes volt, de egyben úgy nézett ki, mint aki most lépett le egy olasz divatmagazin címlapjáról. Alig hittem, hogy ilyen egyáltalán létezhet - amikor egyszer csak egy óra után exkuzálta magát, hogy öt percre hadd hívja fel az édesanyját. Érted, ilyet! Randin az anyját... tudod, én kevés dologtól vagyok nagyon készen, de az anyuka kedvenceitől - azoktól kivagyok. Azonnal eloszlott a lila köd - felálltam, illedelmesen megköszöntem a vacsorát, és hívattam magamnak egy taxit.
Tudod, olyan kiábrándító dolgok ezek... amit ez a srác is gondos munkával fölépített hetek alatt, azt egy pillanat alatt kártyavárként döntötte össze bennem. Kár érte. Most nem arról van szó, hogy ne szeresse az anyját, persze, szeresse. Nekem is anyukám a legjobb barátnőm, nincs titkunk egymás előtt, minden pasiügyet kidumálunk, bulizni is együtt járunk. De az anyámasszony katonáit, anyuka kiskedvenceit ki nem állhatom. Legyen férfi! Miért nincs sehol egy normális pasi?
Na lassan leszállok, Páskomliget. Puszillak, aztán írj már rám, okés?
Az utolsó 100 komment: