Az Öregfiú

2014/01/04. - írta: Modor Tibi

Az öregsrácot mindannyian ismerjük: már a legelső posztok elején is alaptétel volt az autóstáskás-bajuszos, Casio-karórás férfi - az ő eggyel-kettővel fiatalabb kiadása a mi Öregfiúnk. Mostanában 30-40 között található, de a sosem elfogyó aktatáskás-zakós egyetemi hallgatókat elfigyelve (aspirációs csoport!) bármikor kitermelődhet egy újabb alom ezekből az öregifjú titánokból.

Az Öregfiúban az a lényeg, hogy lassan már húsz éve ismerjük, de ugyanúgy öltözködik, mint amikor először találkoztunk vele. Minden annyira, de annyira konzervatív és "igényes", hogy már akkor is az volt.

Frizura: egyértelműen könyvhaj vagy áramvonalasra szárított, de minimum fazontalan. Középen alaposan, szabályosan kettéválasztva, kétoldalt meg hátul nyílegyenesre vágva (ollóval) - géppel felnyírni tilos, az túl erőszakos megjelenést kölcsönöz! Ilyenkor mindig, de mindig bele kell gondolnom, hogy ha valaki tényleg ennyire odafigyel a frizurájára, akkor ezen dolgozik, beállítgatja - a fodrásznál ezt kéri, és még fizet is érte - mi több: még tetszik is neki, és a műveletek végén valószínűleg elégedett saját magával és a megjelenésével. Igazgatás, reggeli belövés megvolt - biccentés a tükörbe, aztán indulhatunk vidáman fütyörészve dolgozni. A stílus tehát maradt, legfeljebb kicsit ritkult azóta a hajzat, talán néha már egy pár ezüst szál villan elő. A kopaszodást se képes rendesen kezelni: az elöl vékony sávvá soványodó, ámde továbbra is hosszú, maradék hajzatot is kettéválasztja, a bohó tincsek alatt így egyre jobban láthatóan csillog okos homloka. Pajeszvonal nincs, a fülkagyló csatlakozásánál vonalzó-vízszintes.

 

Arcszőrzet: nem. Esetleg gondozott állszakáll-bajusz (IT-s affinitású arcoknál).

Szemüveg: a másik sarkalatos pont. Azt a fajta szemüveget kedveli, ami nem néz ki túl jól, kimérten divatos (nem divatos), ellenben kibaszottul profi minden tekintetben, és kb. egyhavi fizetésébe kerül. Vékonyítás, páraálló, karcállás, foncsor, antireflex, csepplepergetés - különös figyelemmel a lencse márkájára. A keret tehát ilyen kétoldalt cseppszerűen kicsúcsosodó (pedagógus), illetve profin keret nélküli (pénzügy-számviteles vonal).

 

Hozzá tisztítófolyadék, szarvasbőr-kendő, kőkemény tok - mindig, mindenhol. Ha a pamut pólóddal merészeled megtörölni, akkor akár már öt év múlva is karcos lehet, te barbár!

Ruházat: súlyosan konzervatív. Kockás ing, rövidujjúban is. Mindig betűrve (a kerek nyakú pólónál dettó: igazgasd már meg hátul, hogy szimmetrikus legyen), bőröv vastag csattal. Farmer 501-esszerű: néha kék, de szívesebben hord drapp, kávészínű modelleket. Valamikor 94-ben hallotta egy nőtől, hogy milyen férfiatlan dolog öv nélkül hordani a nadrágot - a mai napig ehhez tartja magát, borzasztóan lenézve övtelen, buziskodó férfitársait. Valamiért meg van arról győződve, hogy jó segge van, meg hogy úgy minden cucca baró (finom, sportos elegancia), ezért nagyon peckesen mászkál mindezekkel. (OFF: Topisabb, pocakos arcoknál: övmentességtől, túlcsorduló hastól, öv hiányától összepréselődő derékvonal a farmeron; nadrágot jól felhúzva, a heréket a válaszvonal két oldalára száműzve, azokat kihangsúlyozva, ánuszba bevágva: fúj!)

Cipő: mondhatnánk, hogy olcsó sztereotípia a szandál zoknival (ami az általános megvetettség miatt időközben kifejezetten szimpatikussá vált szememben), de azért itt ez is félig beigazolódik. Bár a zoknit nem erőlteti, a szandált ő is imádja nyári napokon. Utcára, túrázáshoz. Amúgy szigorúan zárt bőrcipő (velúr, hasított bőr, nyersbőr - bőrfűzővel!): azt különösen kedveli, ahol egy extra (dísz?) fűző a cipőt körbe is átöleli, az orra pedig ilyen esőereszesen varrott (a víz jól megáll rajta legalább). Ld. a képet.

 

Sport- vagy tornacipőt nem nagyon szeret hordani (nem elegáns), ám ha mégis megteszi, akkor azt is jó szorosan megköti, masnival, mindennel - hogy a cipő nyelvével együtt kikukucskáljon a divattalan, vasalt, kávészínű farmerszárja alól. Ritkán, IT-sabb típusú, 90-es évek végén ragadt formáknál előfordulhat az ún. deszkáscipő. De ez inkább már a rendszergazda-fajta.

Ha nem mokaszint meg bőrfűzős cipőkülönlegességeket visel, akkor viszont újra jön a régi kedvenc: túracipő, városba is. A választást amúgy tökéletesen megértem: esős-havas-saras időben a gumicsizma mellett talán ez az egyetlen megoldás a beszivárgó, zokninkat átitató nedvesség meg mocsok ellen. Hátránya: szarul néz ki utcai ruhához.

Kabát: kettősség figyelhető meg. Van az elegáns típus: a bokáig érő szövetkabátban grasszál a városban (bőr aktatáska, bőrkesztyű, esernyő!) - de van a praktikusabb arc: a túracipő mellé bizony a vízesés-álló vitorlázókabátot is örömmel hordja munkába menet az összes zsinórral, fényvisszaverővel, különzsebbel. Hajlamos a kabátot a cipővel-táskával NEM összehangolni, így ebből elég furcsa hibridek jönnek ki néha.

Karóra: kötelező. Mert az óra az öltöztet, azt nem is hordani, azt viselni kell (öreg órástól tanultam). A számológépes okosórákon már túllépett (ki tudja, meddig) - kedveli a szőrbecsípős, ezüstszínű, minimalista, de azért nem felső kategóriás modelleket.

Érdeklődési kör: túrázás, kocogás, tenisz, síelés (sohasem gyúrás, vagy amitől erős-izmos lehetsz!), fotózás, jó filmek (filmklub), szivar, jó zene (igényes, tehát élő-akusztikus vagy progresszív rock), esetleg társastánc. Szívesen mesél fogászati-szájsebészeti élményeiről, gondjairól, meglátásairól, állapotáról (külön posztot érdemelnének, miközben meséléskor még a nyelvével matat is a szájában, esetleg mutogatja is, az ínyét kutyaként felhúzva) - néha kávémániás, de mindig nagyobbra tartja a jófajta teákat. Fekete (kézműves) csokoládé, piacozás, főzőcskézés, modoros viccek, modoroskodás, modoros nőzés modoros nőkkel (spagettipánt), modoros szex.

Érezzétek jól egymást, jó éjszakát!

(Nyelvész Józsinak köszönöm szépen a poszt alapötletét- és anyagát. Légy rossz! ;-))

47 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borzasztó Károly 2014.01.04. 19:40:50

A szemüveg, öv, betűrt póló, túracipő városban, vízesés-álló kabát, óra és még az érdeklődési kör is nagyjából stimmel. Egyébként a sport funkcionális tréning, kettlebell mert konzervatív. Italként kizárólag tonik vagy grapefruit/narancslé.

nyirok 2014.01.04. 20:17:00

Újra lehet kommentelni?!?
Végre! Nagy-nagy öröm ez, pedig ide még nem is kommenteltem sosem.

A poszt megint telibe talált, olvasása közben Ernyei Béla hórihorgas alakja rémlett fel előttem.

Na, megyek a többi tabot olvasni, amit kinyitogattam ennek az olvasása közben!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.04. 20:56:24

Dendis kardigán finom szövetből, értőszemű jólkarbantartott cigarettaáztatta hangú kollegínák láncos szemüvegkeret fölött kipillantva, persze meg is tapogatják. Megdícsérik, utána egymás között halkan megjegyzik hogy milyen buzis.

Trónkövetelő 2014.01.04. 20:57:03

Sajnos csak 50%-ig igaz rám, pl szemüvegem rég nincsen, a kontaktlencse korában nem értem, miért vesz az ember szemüveget, még csak nem is olcsó, még ha rendesen ápolja is az ember - amit én természetesen nem tettem meg, egyetemistaként részegen eltörtem kettőt is - akkor is egy idő után vállalhatatlan lesz. Pl. elég egy 0,0001 fokos ferdeség az ember orrában (ez pedig mindenkinek van) a szemüveg otrombán csálé lesz, ha meg megpróbálod megigazítani, a szára eláll a füledtől. A szemüveg ápolása sem volt az erősségem, amikor már nem láttam ki rajta, akkor AFTER SHAVE-vel pucoltam le, faszér' vegyek ennek valami külön löttyöt :-)
Fodrászhoz meg a lehető legritkábban járok, bemegyek, letolatom géppel, és hosszú hónapokig felé se nézek, utálom a bizalmaskodó fajtájukat. Akkor megyek legközelebb, ha már anyukám is egyre gyakrabban kezdi mondogatni, hogy gázul nézek ki.

bekbórd! 2014.01.04. 22:11:26

Autója kalaptartóján néha "véletlenül" ottfelejti a vadászkalapját.

sdani 2014.01.04. 22:43:17

A _funkcionális_ sportos elegancia sosem magy ki a divatból! Túrabakancs bármikor, bárhol! :D Nálam úgy kezdődött, hogy nem volt pénzem, és döntenem kellett, hogy mire áldozok: így lett egy pár fasza túrabakancsom és túra cuccom, viszont azon kívül semmi más. Így abban mentem mindenhova, aztán úgymaradtam. Szemüveg stimmel. Viszont nem kocogok, hanem futok! És néha kondizok is. Szóval olyan 75% stimmel. De mi az a könyvhaj?

A posztolót meg dobta a csaja egy öregfiúért (talán értem? ;-) és biztos kicsi a pöcse is! :D

zzmouth peangp 2014.01.04. 23:35:42

@sdani: Vagy az öregfiúja egy kutyás csajért. De a pöcse az biztos kicsi.

Gajdos Jr. 2014.01.05. 09:42:47

Ezeken az arcokon tudom elképzelni a PARKA megnevezésű (forrás: random METRO áruház ruhakatalógus a 90-es évek végéről) förtelmes szövet és hasított bőr átmeneti kabátokat.

Az IT szakmában egyébként nagyon felülreprezentáltak a hasonló arcok a nagyanyámöltöztet/rendszergazdaszőrmókmetállinuxos kaszt felett de még a menedzseralkat/ránézésrenemisITs alatt. Az agresszív kutyásokkal/macskásokkal/zöldekkel ellentétben viszont általában rendes megbízható emberek, csak pl. a friss családos esetben az eltunyulás kihatott a korábban sem túl erős trendkövetési hajlamukra is, és úgymaradtak.

A túracipő egyébként télen a városi mocsokban/latyakban nagyon praktikus választás ha nem akarod sóval maratni a normális bőrcipőid és nem kell ügyfélhez menned. Az asztal alatt az irodában kurvára nem látszik.

A homokszínű vagy szürke egynaposnadrág (egy napig lehet hordani, mert valahogy úgyis mocskos lesz estére) viszont nagyon betalált a viselési stílussal együtt is. A legszomorúbb, hogy bár nem látszik, de a 30k kategóriát súrolják a leggyakoribb példányok (pl. Pierre Cardin, Camel Active).

moesko 2014.01.05. 09:42:51

és nem elég, hogy kicsi, de tuti nem is áll fel.

Trónkövetelő 2014.01.05. 09:42:57

@sdani:
@zzmouth peangp:
Most már ki kéne posztolnia Modor úrnak az erektált péniszéről közjegyző által hitelesített fényképet, a kérdés ugyanis olyan lényeges problémává vált, amelynek megoldása nem tűrhet halasztást! Az egész Nemzet tudni akarja, mekkora valójában!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.01.05. 09:43:00

@sdani: könyvhaj: img.timeinc.net/time/2012/poypoll/un.jpg
középen elválasztott, oldalra fésült. mint egy középen kinyitott heripotter könyv.

Barnalány 2014.01.05. 10:44:12

@sdani: @zzmouth peangp: @moesko: @Trónkövetelő:

A pénisz mérete nem releváns, vannak kifejezetten "lófaszúak" is közöttük. Más kérdés, hogy nem tudnak bánni vele!
Ami igazán jellemző erre a populációra, az nem más, mint az örökös prosztataproblémák. De sok közöttük a félperces pasi is.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.01.05. 11:03:02

@sdani: @zzmouth peangp: @moesko: @Trónkövetelő: @Barnalány: azon gondolkoztam, hogy a kutyás lányok mind nagypinájú lányok? Bár azért eléggé sivalkodnak még akkor is, ha egy átlagos (19-20 centis) kukit kapnak. Bár igaz, nem erősségem az előjáték, mert azért ennyit el kell tudni viselniük, szvsz.

2014.01.05. 11:34:51

Mindig öröm, ha legalább egy kicsit, egy-egy motívumban magára ismer az ember! Nálam pl. a kordzakó+farmer játszik, kb. idáig terjed nálam az elegancia fogalma.
Az öregfiú akkor is bajban van, ha "szépen" (öltöny) kell felöltöznie. Előszeretettel vesz fel rövidujjú inget télen is, természetesen nyakkendővel, amit előre megkötötten tárol és erősen divatjamúlt fazon.
Rövidujjú alatt is visel atlétatrikót. Nem ritka a zakó vállövét finoman ellepő korpamező. Mivel már jó eséllyel van a szájában egy-két korona, híd, de ezek gondos ápolása (fogselyem, szájzuhany, stb.) nem erőssége, a híd alá szoruló, bomló virslicafatok miatt erős szájbűz előfordul. Ez utóbbit reggelente markáns kávé- és/vagy cigarettaszag válthatja.
Olvasószemüvegéhez neki is van akasztózsinór.
Alapjában véve nem durván ápolatlan vagy koszos, de a finomabb dolgokhoz nincs érzéke: kissé koszlott cipő, kirojtolódott fűzővel belefér, ahogyan lezserebb napjain a 22 éve Tarvisioból hozott ejtett vállú, denevérujjú, rátettzsebes barna (a fekete túl rockeres, rebellis lenne) bőrdzseki is.
Amikor még jártam fodrászhoz, úgy figyeltem meg, hogy az öregfiú a maradék hajára a félévenkénti nyiratkozáskor igencsak odafigyel: pontos és szigorú utasításokkal egrecízozza a fodrászt (hátul kevesebbet, oldalt többet, teteje marad, frufru hossza 2 cm legyen rövidebb, stb.)

Bellagio 2014.01.05. 11:35:03

Markas turacipo varosban magukrol tul sokat kepzelo balfaszoknal alap.

bastian 2014.01.05. 12:55:08

Valójában már elavult a poszt témája, mert az értelmes emberek között (nem trend és divatmajmok) a kényelem és funkcionalitás dívik külföldön is és itthon is. (kivéve egy-egy kivételes eseményt, esküvő, stb...).

Öltönyben az utcán már csak a zenész cigányok járnak :).

Barnalány 2014.01.05. 12:55:28

@Modor Tibi: szvsz én nem a te farkadról, hanem az öregfiúk farkáról írtam. De ha magadra vetted, te tudod!:-)

Amúgy én kutyás lány vagyok és speciel nagy a pinám, de pl. az egyik szintén kuytás barátnőmé meg kicsi. Korreláció így nincs a dologban. A 19-20 centis kuki pedig egyáltalán nem átlagos. Az átlag úgy 12 és 15 centis. És a magam részéről én sem vagyok maszatolós, szóval simán berakhatod!:-)

semota · http://livewithit.blog.hu 2014.01.05. 12:55:43

@Gajdos Jr.:

"Az IT szakmában egyébként nagyon felülreprezentáltak a hasonló arcok a nagyanyámöltöztet/rendszergazdaszőrmókmetállinuxos kaszt felett de még a menedzseralkat/ránézésrenemisITs alatt."

az általam ismert öregfiúk többsége a nagyanyámöltöztet kaszt tagjaiként kezdte.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.05. 14:02:06

Hogyaszongya:

"Érdeklődési kör: túrázás, kocogás, tenisz, síelés (sohasem gyúrás, vagy amitől erős-izmos lehetsz!),"

a síelés, meg a tenisz igencsak erősít, izmosít, nem?!

Richard Lenoir 2014.01.05. 14:02:16

Ezen csoport huszonévesei azok a divathipsterek (ez már önmagában ellentmondás, de mégis létező jelenség, legalábbis ami az öltözködést illeti) akik a H&M, Zara és hasonló jellegű boltokból ruházkodnak (kicsit magamra is ismertem :))

efi 2014.01.05. 14:23:35

Minden generáció úgy öltözik 25-50 között, ahogy 20-25 éves korában "beragadt".
A maiakon sokkal többet fogunk röhögni, ahogy még 45-50 évesen is tangapapucsban, csak a csatnál tűröm be pólóban, bokalengető 3/4-es nadrágban, fésűt sosem látott hajjal, majomkörszakállal fognak korzózni mindenhova legyen az munkahely, étterem, bíróság, vagy az utca.
Most egyébként időrendben kb a biliárdgolyófejű, izompólós, 120 kilós, de ropilábú egyedek vannak terítéken, utánuk jön 10 év múlva a fenti, általam ecsetelt társaságról egy poszt a modoros blogon :)

а nagy hohohorgász 2014.01.05. 15:32:52

@Wind Callman tér: Még mindig nuncsakuval jársz kirándulni, a veszélyes palotapincsik miatt? Gondolom pelenkázod is magad előtt, hogy ne a gatyóba trottyoljál. :-))

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.05. 16:36:00

Apám azt mondta egyszer a rémes szocreál ruhatárára, hogy nem érdemes fiam ruhákat venned, mert még ezeket is el kell valakinek hordania.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.01.05. 17:07:37

@Barnalány: jaj, bocsánat - mert a többiek bizony a posztolóéról írtak (az enyémről).

Bárcsak a kutyás poszt kommentelő hölgyei is ilyen szimpatikusak, lazák lettek volna!

;-)

Orszag 2014.01.05. 17:42:48

@Barnalány: A mai napi örömforrás megvolt, hála neked: nagyobb a kukim, mint az átlag. :D

popszegecs 2014.01.05. 18:35:01

@efi: Ez nagyon így van. Minap néztem anyámék fiatalkori képeit, és megállapítottam, hogy a mai napig következetesen ugyanolyan cuccokban akarnak járni, mint 1975-ben, amikor fiatalok voltak.

Későbbi generáció iskolapéldája Danics Dóra, aki még mindig képes hosszúszoknyában meg dauerolt hidrogénezett fülig érő bölcsészlányhajjal megjelenni, ahogy az 1995-ben menő volt (ő már 16 éves korában ragadt megragadt).

Amikor 30 lesz az ember, nem árt erre odafigyelni, lásd mai 30-40-es csajok, akik következetesen harangozó szárú gatyában járnak most is pl.

semota · http://livewithit.blog.hu 2014.01.05. 20:09:56

@Gajdos Jr.: "menedzseralkat/ránézésrenemisITs"

hígul a szakma :P

czuwaj 2014.01.05. 20:10:02

Jó ezeken röhögni? Nézd meg apádat anyádat. Ti is ilyenek lesztek.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.01.05. 20:10:12

@Wind Callman tér: Pedig milyen jól nézhetsz ki munkásőr ruhában, nuncsakuval menekülve a tacskók elől. :-))

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.01.05. 20:10:15

@Barnalány: T-72-eseket kellene átcsempészni a határon. Esetleg elrejtenéd? :-))

bukszindeksz 2014.01.05. 21:11:36

Basszus! A post rólam szól !

cso zsi 2014.01.05. 22:37:37

@bukszindeksz: Kb. rólam is.
Ami annyit jelent, hogy ez az öltözködés alkalmas bizonyos típusú munkák elvégzésére, és utcai viseletre is.
Koszolóshoz átöltözöm, két szög beveréséhez, vagy asztal alatti pc átnézéséhez nem.
De sem festékes ruhában, sem teremsport öltözetben nem járom a várost.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.06. 07:34:41

@Orszag:

Nem olvastál elég figyelmesen. Kukinak a 12-15 cm valóban átlagos.

Fasznak persze attól még bőven kicsi.

Trónkövetelő 2014.01.06. 07:34:54

@bukszindeksz:
Sajnos a mai fiatalok már azt sem tudják, ki az avatarod...
Emlékszem, mindannyian röhögtünk rajta, azt most kétségbeesve vesszük észre, hogy hasonlítunk rá, csak még feleségünk és gyerekünk sincs... Ja és kutyánk sem, természetesen ;-)

Trónkövetelő 2014.01.06. 07:36:13

Felkészültem a holnapi munkanapomra:
Fekete korbársony nadrág, sötétkék pulóver és kockás ing, illetve fekete túracipő. Az irataim, jegyzeteim egy praktikus, kék színű adidas táskában, illetve átmeneti kabát, a jó időre tekintettel, szintén adidas. Mondanám, hogy ez alapján könnyű lesz engem kiszűrni, de holnap reggel csak budapesten vagy 100 ezer, a leírásnak megfelelő személy fog munkába menni :)

Sterbinszky Tivald 2014.01.06. 08:07:58

A fiatalúr:

frizura: elől hosszú, melyet gondosan az egyik, szigorúan csak az egyik szem elé fésülnek. A hajat természetesen ki kell vasalni, majd minimum fél tubus zselével fixálni, ennek elkészítési ideje minimum fél, de lehet, hogy egy óra. Amint elkészült 10-15 mp-ként kézzel végigsimítva ellenőrizni kell, hogy valóban takarja-e az egyik szemet.
Amennyiben apuka (öregfiú) annyira konzervatív, hogy nem hagyja a hosszú hajat, akkor marad a cápauszony frizura, mely mindenhol rövid, kivéve a fejtetőn, ahol kicsit hosszabbra van hagyva, és ez van ék alakban felfelé állítva, melyhez ugyancsak fél tubus zselé szükségeltetik.

arcszőrzet: még nincs, maximum a pattanásokat lehet borotválni a szabadon hagyott oldalon, a másikat úgy is takarja a haj.

szemüveg: minek? Az ijfónon úgy is lehet állítani a betűméretet, nem?

ruházat: v nyakú fekete póló, mely szigorúan csak elől, az öv csatjánál van betűrve, hátul a nadrágból kilógó alsógatya tartja meg deréktájon.
A nadrág, mely szigorúan csak csőszárú lehet, a csípő vonal alá van letolva, hogy az alsógatya félig kilátsszon belőle. Ha lehajol a fiatalúr, akkor a nadrág húzza magával az alsógatyát, így a munkásvágás ki tud vigyorogni.
Az alsógatya kilógását a haj ellenőrzéshez hasonlóan 10-15mp-ként meg kell ismételni.

cipő: olyan dorkószerű (lehet magas szárú is) képződmény, melyet az öregfiú fiatalúr korában ('70-es, '80-as évek) csak homokosok hordtak, és az öregfiú rosszul van, amikor meglátja egy fiatalúron.

kabát: halszálkás szövet, melyet az öregfiú hordott fiatalúr korában, de már rég kinőtte, viszont a fiatalúrnak éppen jó most. Ha nem tud a fiatalúr otthon beszerezni ilyet, akkor az öregfiúnak a pénztárcájába kell nyúlnia.

karóra: minek, az ijfónon van óra, nem?

érdeklődési kör: haj, gatya, ellenőrzés (ld. fentebb), a fennmaradó időben ijfón!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.06. 11:27:40

Viszont swissgear (svejci emblémás) cuccokat gömbölyűtalpúval ma már minden korosztály visel.
Ez alól az öregfiúk sem kivételek. Mert a táska ugye praktikus, a svejci miniembléma jólétet sugall, a gömbölyűtalpú szintén praktikus és egyúttal kényelmes, mindamellett öltöztet is.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.06. 12:13:55

@Disintеgrator Rising: nagyon megijedtem, de nem a kutyáktól hanem tőled. A szörnyes avatarodtól. Meg attól hogy szereted a merilinmenzont, mert az meg olyan mint az ördög. Íted?

Burgermeister 2014.01.06. 18:51:05

@Barnalány: Akkor vinném a 19-met. A kutyás posztból kiindulva...merre sétáltatsz? :)

а nagy hohohorgász 2014.01.06. 18:54:08

@Wind Callman tér: Ennyire ijedős vagy? Nem csak egy szörnyűséges palotapincsitől, egy avatartól is összefosod magad? Mi volt a jeled az óvodában? Szaros nuncsaku? :-))

bukszindeksz 2014.01.06. 23:00:46

@Trónkövetelő: na de komolyan! A mai huszonévesek ilyen viccesnek látnak engem, a jó karban lévő 40-est?

hunyuan 2014.02.08. 17:40:12

a cipőt egy kicsit benézted, az első képen látható modell a boat shoe v. sailing shoe kifejezetten menő
egy ilyen típusú ürge mint az írásban rá sem nézne ilyenre
először talán a Miami Vice-nak köszönhetően indult el hódító útján világszerte (Don Johnson nem menő mi?!)
megy farmerhez, nyári vászonnadrághoz, rövidnadrághoz
tengerparti, trópusi helyeken mindennapos viselet
fűzős, fűző nélküli, vászon, bőr, keverék, gumi ...
a tengeri v. sima vitorlázásra gyártott modellek amik kinézetre mint fent, árban kb40-50e huf, speciális csúszás, izzadásgátló meg mittudom én mi még..
sztem..

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.02.08. 19:36:24

@Disintеgrator Rising:
Te meg a csökött haverjaid így kikészültetek egyetlen kommenttől? Már rég egy másik posztnál tartunk de te meg még egy pár korcs, még mindig ezen rugóztok vazz.
Gondolj már bele, hogy ez milyen geci gyerekes, arról nem is beszélve, hogy nindzsákban meg nuncsakukban én legalábbis, utoljára úgy kb 14 éves koromban hittem. Na jó, 16 éves koromban is még érdekeltek, de akkor már kezdett ciki lenni.

Ernoke 2014.02.12. 07:31:55

@hunyuan: én meg azt hit.tem, az első cipőt leginká.bb ko.kainhoz visel.ik.

kimar.adt vis.zont a MEL.LÉNY! a na.drág vis.zont tel.italá.lat, főleg hogy általában cseppet sem jó, meger.eszk.edett vagy nőie.sen göm.bölyű seg.ghez hordják. a jó seg.gű férfiak soha nem vennének fel ilyen nad.rágot.

Count di Luna 2014.04.01. 10:22:07

A bézs nadrágot Sir David Attenborough-n kívül senkin se bírom elviselni.
süti beállítások módosítása