Hajrá, kedves Fiatalok!

2012/12/13. - írta: Modor Tibi

Hát kedves fiatalok, kedves fiatal barátaim - hiszen gyerekeknek nevezni dőreség volna Benneteket -, le a kalappal Előttetek. Amit ti most itt ország-világ színe előtt véghez visztek, az valami egészen fantasztikus és egyedülálló a történelemben. Mi több: maga a történelem.

Igen. Magamat, magunkat látom '68-ban, ahogy Hodensäuger Imivel futunk Prágában az orosz tankok elől. Bátrak voltunk és fiatalok. Vagy inkább vakmerőek, hiszen nem is tudtuk, mire vállalkoztunk. És mérgesek. Nagyon mérgesek. Lázadtunk, harcoltunk, küzdöttünk Valami ellen, amit akkor még mi se tudtunk behatárolni, de éreztük - mi több: tudtuk, hogy ott kell lennünk. Valami hajtott minket belülről, talán a kollektív tudattalan, vagy csak a máig lángoló igazságérzet.

Ugyanezt érzem most is, hogy bár tulajdonképpen a sajátjaim ellen kell fellépnem, de tudom, hogy a jó oldalon állok. Mert a cél és az eszme nemes, a hazugságot pedig nem tűrjük.

Nosztalgikus könnyek szöknek szarkalábasodó, emberöltőnyi szemembe. Ifjú tekintetetek tiszta, lelketek romlatlan, ám elmétek már korántsem naiv. Büszke vagyok rátok, hogy valós és merész céljaitok vannak. Hogy ki tudjátok, ki meritek mondani, mik azok. Hogy elsőként ebben a nyomorult, annyit szenvedett kis országban végre valaki nem félt kiállni az igazáért. Ahogy azonnal összezártatok és kivetettétek magatok közül a rátok telepedni vágyó, pártpolitikus kalandorokat, szélsőséges bajkeverőket. 

Ám most egy csapásra felnőttetek. Ti már nem vagytok gyerekek, nem vagytok szimplán "diákok". Hatalmas felelősség terheli a vállatokat, a tett és a vállalás bizony egyben kolosszális felelősséget is hordoz magával. Most azonban kérlek Titeket: ne rontsátok el! Ne rontsátok el, mint annyian előttetek, ne játsszátok el a bizalmunkat!

Most Bennetek van minden reményünk. Csináljátok, csináljátok magatokért, győzedelmeskedjetek magatokért - és értünk.

Barátsággal:

ifj. Modor Tibor,

független gondolkodó.

Budapest II., 2006. szeptember 17.

42 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.13. 21:38:28

mintha ez a cikk ma már egyszer megjelent volna, csak komolyból...

Diamond Dave 2012.12.13. 21:40:51

Tényleg ciki a hangneme az eredeti cikknek, de valahol azért a modoros is haldoklik már.

mesz86 2012.12.13. 21:48:05

Azért a 2006. szeptember 17. nem pontos, mert akkor a TV-székház ostroma volt, a FER elleni tüntés pár hét múlva rá következett volna a Kossuth téren, de végül lemondták a zavargások miatt. Végül a Várban lett később.

persicsbalint 2012.12.13. 22:24:05

A modoros azóta szar, amióta nekiállt politizálni, a kormányváltás óta.
Nincs már Arany Farmermellény-díj, kedvenc kommentelő szavazás, nincs ifj. Farkas Gyula sem (valószínűleg elvégezte a BME-t :)), nincs társadalom és kasztjai.

Nekem két posztom is megjelent itt (Kocsmák népe, Buszpályaudvarok népe), de már nincs kedvem írni, amióta Kurtz ezredesnél és Tibinél főként aktuálpolitika lehet a modorosnak a témája. Olyan magasságokba pedig már nem fogunk emelkedni, mint a hétvégi telek, vagy a Balaton-part tipizálása, esetleg a lakótelepek népe. Ma már átlagosan minden harmadik poszt a politikáról szól.

Donjon 2012.12.13. 22:32:08

Tibi,

Ez nem volt fair. Már megint behúztál a csőbe a visszadátumozással.
Jót mosolyogtam a kis nyomikon és elképzeltem, ahogy dagadó mellel kiállnak a Petőfi hídra elzárni (mintha ilyen miatt hisztizett valaki 2002-ben), hogy megvédjék az ingyen oktatáshoz (ösztöndíj,szállás,internet,egyetemi bulik, későnkelés, másnaposság, csajok)-hoz való jogot ebben a szerencsétlen országban.
És erre tessék már megint a múltba révedsz, mi vagy te? Neofasiszta Orbánbérenc? Nem lesz ennek jó vége, tessék már egy tisztességes demokratikus, liberális, és trendi posztot írni!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.13. 22:33:45

@persicsbalint: Azóta szar, amióta kiderült, hogy az ellenzéki hőbörgő polgár akkor még nevetségesebb, ha MSZP-s.

A Tyne folyó déli partja 2012.12.13. 22:55:16

jelentem, a politizálást én is unom.

"Marikanéni" 2012.12.13. 23:06:07

BIZONY A POLITIKA SZAR!

KürtiT (Tromb74) 2012.12.13. 23:11:16

@Modor Tibi: Eddig azért a kormánypárti tüntetés (már maga a kifejezés is) ami mindent visz, ezt nehéz lenne alulmúlni.
Hogy a höbörgő polgár nevetséges, nem újdonság, ez a höbörgés velejárója. Viszont ma már eljutottunk arra a szintre, amikor a kormányzati - vélhetően profi - reakció röhejesebb, mint egy romkocsmában hosszúlépés hatására szerveződő demonstráció.
És az, hogy az aktuális hülyének éppen milyen betűszó virít a zakóján, egyre kevesebb embert mozgat meg. Nagyjából ez vonatkozik az évszámokra is. Valószínűleg lesznek néhányan, akik benézik a poszt végi dátumot (és ezt a kommentet se fogják olvasni), akaratukon kívül elkezdik támogatni az akkori höbörgőket, miközben a mostaniakra gondolnak. A többség viszont talán (remélem) arra a következtetésre jut, hogy akinek átbasszák a fejét az hőbörög, úgy 2006-ban, mint 2012-ben (hű de érdekes).

sdani 2012.12.14. 00:37:32

Tudom, velem van a baj, de szerintem vicces. Főleg ettől a értemiségieskedő, pátoszos rizsától szorult ökölbe az agyam.

andrejku81 2012.12.14. 04:12:19

Nem akarok politizalni, de az MSZP-t szidja mindenki, holott a tuntetesek Gyurcsany es a bandaja ellen iranyultak, es ok okoztak a karokat is... Akik azota mar nem is emeszpesek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.14. 07:28:26

@Modor Tibi: az már csak úgy van, Tibor, hogy kurucnak lenni kormányon, az olyan, mint a hetihetes balos időkben.

Tandíj ügyben mondjuk valszeg a népszerűtlenebb állásponton vagyok, szerintem kell az. Viszont sokkal megnyugtatóbb tüntetni látni a gyerekeket, meg az egyetemistákat, mint részeg kopaszokat. Már nekem megnyugtatóbb.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.14. 08:23:55

@KürtiT (Tromb74): Hát mi se jókedvünkben szerveztük a Békemenetet, de sajnos ez egy szükségszerű, védekező mechanizmus volt, minekutána az Operaház előtt olyan gyalázatosan szidták Miniszterelnök Urat. Már-már kezdték elhinni azok a csirkefogók, hogy itt ők vannak többen, hát még mit nem!

KürtiT (Tromb74) 2012.12.14. 08:39:39

@Modor Tibi: :D Felesleges ekkora tömegeket megmozgatni, ma már elegendő egy hivatalos közlemény is, hogy a népesség kétharmada ott volt a békemeneten.

@vészmadár (pica pica): Megjegyezném, a HÖOK elnöke is kopasz. Amúgy talán az események hozadéka lehet, hogy az oskolások foglalkoznak kicsit a politikával. A tandíj pedig már 2008-ban is kellett volna, ha nem is ilyen formában, mint most.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.14. 08:45:57

@KürtiT (Tromb74): Jó, de megint abba a hibába esel, hogy ellenzékiként próbálod megmondani, mi lesz a többségnek (fideszes nemzet) a jó. Mi se próbáljuk megmondani, hogy ne az Opera előtt tüntessetek, max. ingatom a fejemet, hogy semmi tökösség ezekben a mai srácokban.

@vészmadár (pica pica): Remélhetőleg tavasszal keveredik a tüntetésbe valami vad sex is.

KürtiT (Tromb74) 2012.12.14. 09:16:06

@Modor Tibi: Nekem semmi kifogásom ellene, ha a többség megpróbálja kisebbségnek beállítani magát, kifejezetten jól mulatok rajta.
Tökösséget meg ne várjunk el olyanoktól, akik szerint a V-nyakú póló, meg a tapadós farmer férfias viselet.
Viszont mennyivel kulturáltabb már az Opera előtt tüntetni, mint megrohamozni a tévé székházat?
Legközelebb a Blikk vagy a Playboy szerkesztőségét ostromozzák meg?
Az a baj Tibor, hogy nincs benned semmi empátia. Képzeld magad a diákok helyébe! Ülsz otthon a McBook Pro előtt, egyszer csak valaki beposztolja a Facebookra, hogy KERETSZÁM CSÖKKENTÉS meg TANDÍJ. Neked nem esett volna ki a füledből az Ipod Touch fülhallgatója, nem vágod földhöz azonnal az Iphone 5-öt? Dehogynem.

2012.12.14. 09:20:05

@KürtiT (Tromb74): képzeljük magunkat egy 50 fős cég vezetőjének a helyébe, aki azt várta 2010-ben, hogy kiszámítható gazdaságpolitika lesz a hazai kisvállalkozások támogatásával.

KürtiT (Tromb74) 2012.12.14. 09:34:11

@Hadrian77: A 2010-es gazdaságpolitikát már nagyjából ki lehet számítani, a 2012-vel meg majd foglalkozunk jövőre. Ne legyetek már türelmetlenek!

Zorita 2012.12.14. 09:36:52

Engem mindig is idegesített ez az embertípus, ez a pátoszos, nyugdíj előtt álló örökké gyermeteg lélek... Valami jó nevet kellene találni neki, valami, ami összefoglalja az ő komplexen lúzer karakterét, ami például arra is utal, hogy az ilyenek soha nem bocsájtják meg a régi magyar tanáruknak, hogy nem engedte őket Kazinczy versenyre (vagy, hogy miatta csak másodikak lettek, pedig Vörösmartytól szavalta a Guttenberg-albumba című verset).

2012.12.14. 09:40:48

@KürtiT (Tromb74): megkérjük Hawking profot?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.14. 10:06:41

@KürtiT (Tromb74): Igen. És szomorú, hogy ilyen zivataros években pedig kilökik maguk közül a segíteni vágyó jobbikosokat is, mi több, lenácizzák őket... mikor lesz már ennek vége, mikor temethetjük már be végre az árkokat..? :((

Dzsoni Kráncs 2012.12.14. 10:31:15

@persicsbalint: A Kocsmák népe,és a Pályaudvarok népe kurvajó volt!Máig újraolvasom őket!

2012.12.14. 10:36:36

Nem is értem miért nem 1956 október 16. a dátum?

KürtiT (Tromb74) 2012.12.14. 10:54:42

@Modor Tibi: szegény jobbikosok, őket én is sajnálom kicsit, valahogyan mindig kicsúszik valami a szájukon, amit IGAZÁBÓL nem is úgy értettek, oszt egyből az árok másik oldalán találják magukat. Pedig ők aztán tényleg sokat dolgoznak az árkok betemetésén.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.14. 12:22:36

@KürtiT (Tromb74): Ők működésüket tekintve szvsz. Miniszterelnök Úr payrollján vannak. Bár ahogy elnézem az ellenzék sorait, ott is hasonló lehet a helyzet.

Á, reménytelen. Majd talán a fiatalok! Jöjjenek a romlatlan fiatalok. A mi generációnk az Elkúrt Generáció, mind sárosak vagyunk, ergó kvázi bűnrészesek.

KürtiT (Tromb74) 2012.12.14. 12:33:54

@Modor Tibi: Én a szüleim generációját hívom elkúrtnak, de talán öröklődik, remélhetőleg nem a végtelenségig.

"Bár ahogy elnézem az ellenzék sorait, ott is hasonló lehet a helyzet." Ezt nem értem? ME pénzeli az ellenzéket?

persicsbalint 2012.12.14. 13:01:10

@Dzsoni Kráncs: Mint minden kurvajó posztnál, az igazán értékes tartalom a kommentekben volt ott is. Itt a kommentekben nem igazán látok most tartalmat.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.14. 14:15:54

@persicsbalint: Ja, hát ez ilyen. A blog előtt zárt levelezőlistákon mentek ugyanezek, aztán most nagy részét megosztottuk a szélesebb közönséggel. Valaki érti, valaki nem. Mi is változunk persze, a külvilág is változik.

Mostanában vagy ez jut eszünkbe, vagy semmi. Szerencsére nincs lemezszerződésünk vagy bármiféle kötelezettségünk, úgyhogy valószínűleg ez a ritmus fog maradni. Mi vagyunk a magyar blogoszféra belterjes Depeche Mode-ja.

Te is akartál valami blogot csinálni, ha jól emlékszem. Kevés a jó, saját tartalom mostanában, pedig bárki létrehozhat ilyet.

@Űrlény Lajos: :( azt hittük, ő már otthon van.

KürtiT (Tromb74) 2012.12.14. 14:30:29

@Modor Tibi: Hollosi Information EXchange?
Amúgy nem kell elkámpicsorodni, igazából a kommentelők vannak alkotói válságban, nem a posztokon múlik. :D :D :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.14. 14:50:31

@KürtiT (Tromb74): Hát ha ez a neve, akkor igen.

A kommentek miatt meg én kevésbé aggódom, a saját írásaimon meg még mindig kifejezetten jókat szoktam derülni :-)))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.14. 14:57:57

@Modor Tibi: a blogoszféra jelen stáduima erőst hajaz a neoklasszicizmus utáni évtizedre. Amikor már felborítottak minden szabályt, belefostak a zongorába, véletlenszó-generátorral írtak verset, ebbe megcsömörlöttek, visszanyúltak a múltba, rizsporos parókát öltöttek és madrigálokat zengtek fennen, majd még egy generáció múlva mindenki rájött, hogy minden, annak az ellenkezője, és ami ezek között van, immáron háromszorosan is megtörtént, de még a nihil is, és semmi de semmi esély, hogy eredetiek legyünk, demegmég arra sem, hogy ne legyünk, mert még közhelyesek sem tudunk máshogy lenni, sem ugyanúgy... érted, nem? perszehogy.

j.gabi 2012.12.14. 15:33:53

@vészmadár (pica pica): Ezt a kommentet bronzba kéne önteni és az ismeretlen Fekete György lovasszobrára ráapplikálni.

KürtiT (Tromb74) 2012.12.14. 17:33:34

@vészmadár (pica pica): Akkor most jön a depresszionizmus kora, amikor a romantikában és fikcióban csalódott, de már a humanizmustól is elidegenedett értelmiség a valóság leegyszerűsített, hétköznapian szürke, de legalább jelentéktelen részleteibe menekül.

2012.12.14. 17:35:30

Én nem nagyon értek ezekhez a dolgohoz, én amugy is levélként végeztem, de már akkor elgondolkoztam, hogy valami nagyon ellett baszva a rendszerrel, amikor fiatal csoporttársaim meslélték hogy felvették a diák hitelt.
- de hát nem is kell tandíjat fizetnünk? - kérdeztem én hülye, élhetetlen voltam világ életemben.
- Nem is tandíjra kellett.
- de hát dolgoztok, van jövedelmetek?

Mint kiderült ülőgárniturát vettek belőle, uj konyha bútort, lecserélték az autót. Hisz megérte.

A bolondnak is.

sírjatok 2012.12.15. 09:28:50

@KürtiT (Tromb74): HÁT JA, VAGY ABBA, VAGY PEDIG A MOCSKOS ÁLLATIAS SZEXBE!!

jo.e 2012.12.15. 12:15:52

Tibi! - ezek a nevek... :)) A Hodensauger-re azt mondja g.f. hogy here, balek. De vajon jól mondja-e?

id. Modor Tibor 2012.12.15. 13:06:49

Bezzeg '56-ban az ipari tanulók és hentessegédek nem (ingyen) diplomáról, romkocsmákról és iPod-ról álmodoztak, nem nyugdíjas tanárnéniknek kiabáltak butaságokat, hanem lőtték a ruszkikat, és felkötötték az ávósokat, de hát minden generáció aszerint lázad, amennyit ér...

Ezeknek a mai fiataloknak ennyire fussa. Tibikém, kisfiam, titeket még szét kellett verni a Viking Clubban, de arra is csak a szülői gondviselés, az atyai szigor és a hazája ifjúságáért való, felelős államférfiúi aggódás vitte rá Miniszterelnök urat. Ti tanultatok belőle, s azóta rendes emberek lettetek, hasznos tagjai vagytok a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

Ezekkel a mai ifjakkal még sok a dolog, meg kellene értetnetek velük, hogy ami most történik, az az ő érdekük (is). Higgyék el végre, hogy Miniszterelnök úrnak ezek a reformok jobban fájnak, mint nekik, de szükségesek!

Vrabecz Fatime 2012.12.15. 18:42:45

@sírjatok: igen, a mocskos, állatias szex alap :)
süti beállítások módosítása