Köszönjük, Styxx. Már mi is kurvára unjuk a magukon hősiesen emberkísérletező, oknyomozó újságírókat, akik elcsábulnak, és a Culinarisban nem tudnak ellenállni egy csomag jóképű beef jerkynek. 47 ezerből éljen meg az Anyád! Most tényleg felháborodtunk. Kár, hogy nem a köteles beszéd után álltak neki magukon kísérletezni.

De okés, kapjon mindenki 100-200 ezret legalább, alanyi jogon. Dolgozni se kelljen hozzá, járjon simán.

Az indexes összeállításban leginkább a "mint mackósajtban a brummogás"-szerű parádés hasonlatok nyerték el tetszésünket:

• Ennél sokkal nagyobb kihívást látok magam előtt, olyan méretűt, mint Szanyi Tibornak az MSZP-elnökség.
• Az, hogy rövid hónap van, segít, mint Dörner Györgynek a másfajta dimenziók, a szökőév és a magas fűtésszámlát eredményező szibériai kutyahideg viszont elintézhet, mint fideszesek belharca a BKV-t.
   

A modoros minimálbér-kalandtúrázó jellemzően húszas-harmincas férfi. Tipikusan újságíró, a hülyébbje blogger. Zsiga Marcellek, Matolcsyk, egyéb politikusok szerencsétlen és átértelmezett nyilatkozatai éltetik: „Meg lehet 47-ezer forintból élni!” stb.

A profi minimálbér-kalandtúrázó zsurnaliszta titkon abban reménykedik, hogy kísérletével csurran-csöppen neki egy Pulitzer, de legalább valami szolidabb trófea: „A minőségi éhező-újságírásért online különdíja” stb. Ha másnak nem, hát csajozószövegnek is megteszi a színes-nélkülöző fiziológiai kísérlete. Egy Kilimandzsáró-megmászásos smalltalk-indítást minimum kivált vele a Szódás Lovához címzett romkocsmában, ahol a VBK-t igazi, autentikus, alsópolcos lédiges tablettásborból keverik tesco-gazdaságos kólával, és akciós műanyag pohárban szervírozzák. A belsőkerületi, dizájnolt igénytelenség persze nem ócsó, 890-Ft + jatt a három deci retrókoktél. A kék szemüvegkeretes, „Legalize”-pólós, dzsenderből píéjzsdízős raszta-lányka kiguvadt szemmel csüng a szavain:

-Nem mondod, tényleg minimáloztál? De durva!

A profi újságíró persze nem bírja ki, hogy a cikksorozatában ne vegye lazára a figurát:

Három napig parizereztem és blicceltem, de aztán elcsábultam: »Egy úr a nyomorban is úr!«- alapon eltaxiztam a Costesbe egy gesztenyekrémleves, érlelt parmezán gnocchi, fehér szarvasgomba olaj-vega menüre. 56 Eur + jatt (borkíséret nélkül kértem, így csak a borravaló járt, a 12%-os szervizdíj, meg a taxi oda-vissza). Szóval az első három nap ígéretes egyezer-hatszázhuszonöt forint kilencvenhárom filléres költését egy váratlan, huszonegyezer-kétszáztizenöt HUF tétel lefarigcsálásával kell korrigálnom.

A fizetett minimálbér-kalandtúrázó általában a kitűzött egy hónap egy harmadáig bírja a strapát, majd bejelenti, hogy feladja.

Mutatványának kudarcba fulladása szerencsére kevésbé jár fatális következményekkel, mint a first world problem dekadenciába taszító kihívásai a Balatont Hummerrel átszelő sportemberek esetében. A minimálbér-kalandtúrázó bármikor abbahagyhatja, és sportszerének kivontatásáért sem kell a parti őrséget riasztani, mint az unalmukban télen a jégen dzsippel kékszalagosdit játszó vállalkozókét.

A hobbi-minimálbér kalandtúrázó a fizetett firkásztól eltérően csupán a blogketrec reményében vállalja be mindezt. Tipikusan Excelbe önti nélkülözését. Ha családos, felesége fogcsikorgatva tűr. Végtére is még mindig jobb, mintha szexchatelne a család blogger-fője. Persze a hobbiblogger is viszonylag hamar elcsábul, a kis lurkóknak előbb-utóbb Kindertojást vesz, ami meglehetősen visszaveti a minimálbérből kijövés-szimulátor-kaland sikerességét, a kommentelők kaján káröröme ellenben szavatolt.

Ezekkel az „emberkísérletekkel” persze az a fő gond, hogy – narkós hasonlattal élve – a naponta háromszor vénába szúrt heroin kibaszottul nem könnyed partidrog, ezért nem könnyű egy szétcsúszott dzsankin önfeledten kacagni. A Trainspotting se volt az a kifejezetten „az elejétől a végéig, fogom a hasamat a röhögéstől” – Sas-kabaré, bár néhány herkás poén kétségtelenül alaposan megdolgoztatta ama bizonyos modoros rekeszizmokat. A szegénység és a nyomor - függetlenül attól, hogy van-e benne önrész, vagy a körülmények a ludasak - nem olyan nagyon vicces. Az egyik utolsó profi minimálbér-túrázó dicséretére váljék, hogy lehozta az alábbi, bölcs olvasói kritikát:

Az a baj az ilyen kísérletekkel, hogy a lelki hátteret nem tudja szimulálni. Akinek ennyiből kell élnie, annál ugyanis ott van a kétségbeesés is, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz. Nálad nem, mert ha elfogy, akkor azt mondod, a kísérlet nem sikerült, és a tartalékaidhoz nyúlsz.