Olvasói rovat - A modoros minimálbér-kalandtúrázó

2012/02/29. - írta: Modor Tibi

 

Köszönjük, Styxx. Már mi is kurvára unjuk a magukon hősiesen emberkísérletező, oknyomozó újságírókat, akik elcsábulnak, és a Culinarisban nem tudnak ellenállni egy csomag jóképű beef jerkynek. 47 ezerből éljen meg az Anyád! Most tényleg felháborodtunk. Kár, hogy nem a köteles beszéd után álltak neki magukon kísérletezni.

De okés, kapjon mindenki 100-200 ezret legalább, alanyi jogon. Dolgozni se kelljen hozzá, járjon simán.

Az indexes összeállításban leginkább a "mint mackósajtban a brummogás"-szerű parádés hasonlatok nyerték el tetszésünket:

  • Ennél sokkal nagyobb kihívást látok magam előtt, olyan méretűt, mint Szanyi Tibornak az MSZP-elnökség.
  • Az, hogy rövid hónap van, segít, mint Dörner Györgynek a másfajta dimenziók, a szökőév és a magas fűtésszámlát eredményező szibériai kutyahideg viszont elintézhet, mint fideszesek belharca a BKV-t.
     

A modoros minimálbér-kalandtúrázó jellemzően húszas-harmincas férfi. Tipikusan újságíró, a hülyébbje blogger. Zsiga Marcellek, Matolcsyk, egyéb politikusok szerencsétlen és átértelmezett nyilatkozatai éltetik: „Meg lehet 47-ezer forintból élni!” stb.

A profi minimálbér-kalandtúrázó zsurnaliszta titkon abban reménykedik, hogy kísérletével csurran-csöppen neki egy Pulitzer, de legalább valami szolidabb trófea: „A minőségi éhező-újságírásért online különdíja” stb. Ha másnak nem, hát csajozószövegnek is megteszi a színes-nélkülöző fiziológiai kísérlete. Egy Kilimandzsáró-megmászásos smalltalk-indítást minimum kivált vele a Szódás Lovához címzett romkocsmában, ahol a VBK-t igazi, autentikus, alsópolcos lédiges tablettásborból keverik tesco-gazdaságos kólával, és akciós műanyag pohárban szervírozzák. A belsőkerületi, dizájnolt igénytelenség persze nem ócsó, 890-Ft + jatt a három deci retrókoktél. A kék szemüvegkeretes, „Legalize”-pólós, dzsenderből píéjzsdízős raszta-lányka kiguvadt szemmel csüng a szavain:

-Nem mondod, tényleg minimáloztál? De durva!

A profi újságíró persze nem bírja ki, hogy a cikksorozatában ne vegye lazára a figurát:

Három napig parizereztem és blicceltem, de aztán elcsábultam: »Egy úr a nyomorban is úr!«- alapon eltaxiztam a Costesbe egy gesztenyekrémleves, érlelt parmezán gnocchi, fehér szarvasgomba olaj-vega menüre. 56 Eur + jatt (borkíséret nélkül kértem, így csak a borravaló járt, a 12%-os szervizdíj, meg a taxi oda-vissza). Szóval az első három nap ígéretes egyezer-hatszázhuszonöt forint kilencvenhárom filléres költését egy váratlan, huszonegyezer-kétszáztizenöt HUF tétel lefarigcsálásával kell korrigálnom.


A fizetett minimálbér-kalandtúrázó általában a kitűzött egy hónap egy harmadáig bírja a strapát, majd bejelenti, hogy feladja.

Mutatványának kudarcba fulladása szerencsére kevésbé jár fatális következményekkel, mint a first world problem dekadenciába taszító kihívásai a Balatont Hummerrel átszelő sportemberek esetében. A minimálbér-kalandtúrázó bármikor abbahagyhatja, és sportszerének kivontatásáért sem kell a parti őrséget riasztani, mint az unalmukban télen a jégen dzsippel kékszalagosdit játszó vállalkozókét.

A hobbi-minimálbér kalandtúrázó a fizetett firkásztól eltérően csupán a blogketrec reményében vállalja be mindezt. Tipikusan Excelbe önti nélkülözését. Ha családos, felesége fogcsikorgatva tűr. Végtére is még mindig jobb, mintha szexchatelne a család blogger-fője. Persze a hobbiblogger is viszonylag hamar elcsábul, a kis lurkóknak előbb-utóbb Kindertojást vesz, ami meglehetősen visszaveti a minimálbérből kijövés-szimulátor-kaland sikerességét, a kommentelők kaján káröröme ellenben szavatolt.

Ezekkel az „emberkísérletekkel” persze az a fő gond, hogy – narkós hasonlattal élve – a naponta háromszor vénába szúrt heroin kibaszottul nem könnyed partidrog, ezért nem könnyű egy szétcsúszott dzsankin önfeledten kacagni. A Trainspotting se volt az a kifejezetten „az elejétől a végéig, fogom a hasamat a röhögéstől” – Sas-kabaré, bár néhány herkás poén kétségtelenül alaposan megdolgoztatta ama bizonyos modoros rekeszizmokat. A szegénység és a nyomor - függetlenül attól, hogy van-e benne önrész, vagy a körülmények a ludasak - nem olyan nagyon vicces. Az egyik utolsó profi minimálbér-túrázó dicséretére váljék, hogy lehozta az alábbi, bölcs olvasói kritikát:

Az a baj az ilyen kísérletekkel, hogy a lelki hátteret nem tudja szimulálni. Akinek ennyiből kell élnie, annál ugyanis ott van a kétségbeesés is, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz. Nálad nem, mert ha elfogy, akkor azt mondod, a kísérlet nem sikerült, és a tartalékaidhoz nyúlsz.


52 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pan Modry 2012.02.29. 06:47:48

Tenyleg demagogok ezek a tesztek, altalaban nem veszik bele hogy peldaul sajat lakasban laknak, igy eleve kiesik a koltsegekbol a lakasberlet vagy az ezzel kb. egyenerteku honapra lebontott NPV.

Ahol viszont ez jogos lehet amikor a diakelet koltsegeit modellezik. Szerintem peldaul egyetemistakent akar nulla szuloi segitseggel is meg lehet elni ha az ember a koltsegeit kontrol alatt tartja es bevallal valami munkat, meg ugy is ha a kepzes koltsegteriteses.

Styxx 2012.02.29. 08:13:43

És még ti reklamáljátok a "mint mackósajtban a brummogás"-szerű parádés hasonlatokat? Mi köze a topichoz a Hummeres Balaton-átszelésnek, meg a herionozásnak? Egyre szarabb ez a blog, de nem a náci politika miatt, arra volna igény, hanem az ilyen fos posztok miatt. Pedig rém egyszerű a recept, és ez főleg az olvasói posztokra vonatkozik: meg kéne tanulni legalább tűrhető posztokat írni...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.29. 08:41:39

@Styxx: LOL, ez jobb volt, mint maga a post ;-))

combo 2012.02.29. 08:52:21

Isten látja lelkem, nem vagyok feltétlen híve a gazdasági gyorsnaszád kormányosának, alias Szentjobb Eltolcsy Miniszter Úrnak, de esetünkben csupán félremagyarázták a nyilatkozatát (vélelmezhetően szándékosan, rosszhiszeműségből). Az már aggasztóbb, hogy Marci igazodása (ti. ő is felült a félremagyarázásnak) és a közmédia lapítása, egyszersmind saját riporterétől való beszari elhatárolódása azt a látszatot kelti, hogy egyes NER-közeli körökben az autonóm gondolkodás tilos.

Látni kell azt is, hogy a minimálbér-kalandtúrázó kísérlete szükségszerűen kudarcba fullad, feladással végződik, ez ugyanis előre meg van komponálva. Hiszen az önjelölt szerepjátékosok 95%-a éppen azt akarja plasztikusan bemutatni nekünk, hogy meglepő módon a minimálbérből nem (igazán) lehet megélni. A maradék 5% a mazochista Bogáncs, aki kontraproduktív bűvészmutatványra vállalkozott, amikor úgy döntött, hogy olyan témában próbál dacolni a közvéleménnyel, amelyben a cigányság helyzeténél is markánsabb közmegegyezés alakult ki. Azt nem tudom, hogy maga a kísérlet mennyire modoros, a közéleti újságírók/bloggerek többsége rém unalmasan ír rém unalmas témákról, rém kiszámítható módon, szerintem ez még belefér...

Pan Tau 2012.02.29. 09:02:10

Olyan ez mint aszakdolgozat, van egy előre eltervezett végeredmény és ennek elérése érdekében alátolva az egész.
Hipotézis: nem lehet megélni havi 47-ből. A tudományosság igénye miatt azért próbélkozunk becsülettel (persze csak virtuálisan, nem olyan nagy kaland a boltban felírni egy sajtpapírra egy alternatív low-budget bevásárlókosarat), majd ahogy a Styxx is írja egyszercsak elszakad a cérna - hát mert nem lehet megcsinálni - és hopp a kurva anyját épp most akciós a Puchner, menjünk már el hétvégére anyukám. A mutatvány megdőlt, feladat elvégezve, telj ig, számla, pénztár.

2012.02.29. 09:57:55

Van aki képes ilyen teljesítményre, de ahhoz hosszú évek nagy gyakorlata kell, ellenben ezek a belvárosi selyemzoknis úrifiúk sosem lesznek rá képesek. Ez egy tudomány, nem lehet ezt csak úgy elkezdeni, ezt gyerekkortól kezdve kell gyakorolni, bele nőni, a technikát apáról fiúra átörökölve finomítani.

(Egyszer Hamburgban találtam egy ilyen kis füzetet, 1946-ból olcsó receptek voltak benne, eltettem, jól jöhet még.)

Levi/BudapestScenes · http://www.facebook.com/budapestscenes 2012.02.29. 11:06:27

1-2 ilyenbe beleolvastam, a legnagyobb az volt, amikor a kiscsaj kb. minden nap vett magának egy doboz cigit és úgy emlékszem, nem is valami Kossuth-árkategóriájút. Mondjuk 500 Ft naponta, havi 15 rongy, azaz a 47.000 Ft 30%-a.

Ehhez a teljesítményhez a 'szívből gratulálok' szavakon kívül nehéz bármi mást hozzáfűzni.

dobozoló · http://dobozolo.blog.hu 2012.02.29. 11:27:47

modorosan fogok írni, nem tudom megállni, mert jelenleg én is mutatványos vagyok, nem önszántamból. ezekkel a "jópofa" kísérletekkel valóban az a baj, hogy ilyen önjelölt bölcsész suttyók követik el, akiknek aztán rohadtul mindegy, hogy sikerül-e a végén, vagy sem.

arra nem tért ki a cikk, hogy meddig lehet minimálbéren élni. mert egyrészt biztos van valami a kamrában (bár lehet, hogy az ilyen belvárosi szójakolbászevőknek nincs, de nálunk van lekvár, savanyúság, liszt, a fagyasztóban hús stb.), tehát ha megszorulunk, mint most, akkor sem dől össze a világ, másrészt egy hónapig meg lehet lenni ruhavásárlás, háztartásieszköz-vásárlás, fodrász, utazás, születésnap nélkül. és épp ezért ez az egész kísérlet egy nagy átverés, mert egy idő után bedöglik a hűtő, lenő a haj, el kell utazni a rokonokhoz vagy a szülőkhöz (a legtöbb kísérletező éppen leszakadófélben lévő fiatal), hívnak ismerősök ide-oda "fogyasztani". egy hónapot meg lehet lenni megtakarítás nélkül (bár aki amúgy keres 200-at és csak poénból próbálkozik 47 ezerből, az pont a kísérleti hónapban fog sokat megtakarítani), de huzamos ideig nem tudni félretenni, az már baj.

ez az egész olyan, mint az 1-2 hetes diéták, amelyek után állítólag majd megint mindent lehet enni, két pofára. gyanítom, hogy semmi újat nem fűztem hozzá a cikkhez, de most egy kicsit jobban érzem magam.

évuska 2012.02.29. 11:29:58

Pedig az igazán csórók nagyobb része dohányzik, nem dohányozni életmódbeli luxus, úri huncutság. Nincs más vigasz. Nem tudom, hogy jön ez ki a költségvetésből. Mert isznak is sokan. Talán nem csak a legális jövedelem van, talán a csempészáru játszik. Nem akarok okoskodni, csak nem tudom elképzelni.

Mitya Ivanov 2012.02.29. 12:34:48

most akkor mindenki írja le, hogy mennyi pénzből él, utána meg írja le azt is, hogy ez hanyadrésze a 47 ezer Ft-nak.
Senki ne felejtse ki a bónuszokat, meg benzinpénzt sem

2012.02.29. 12:43:10

Az összes minimálbéres-47.000 Ft-os kínlódás baromság volt, sütött belőlük az életidegen, buta-középosztálybeli szemlélet.
Rugdostam volna fel mindet, szép sorjában.

Mitya Ivanov 2012.02.29. 12:57:42

az egyetemen akkor szembesültem azzal, hogy emelkednek az árak, amikor heti egy ezres nem volt elég kajára, cigire, meg egyszer berúgni. Ez a Bokros csomag idején volt

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.29. 13:14:07

@Mitya Ivanov: egy életet nem lehet erre építeni. A 90-es években sokáig nyomorogtunk, középiskola mellett különmunkákból adtunk muteréknak hó végén valamennyi hozzájárulást, munkanélküliség, éjszakai munka, alkalmi állások, ismerősöknél cipekedés zsebpénzért. Majdnem hogy cipősdobozban laktunk. Arra kell törekedni, hogy ebből a helyzetből valahogy kikerüljön az ember. Ez van.

évuska 2012.02.29. 13:14:32

@dobozoló: Hosszú távon is meg lehet lenni csakazegyikégőműködik-tűzhellyel, lenőtt hajjal. Akinek tényleg 47 az annyi, annak nem nagyon szempont a lenőtt haja. Azt fogyasztani is csak a hasonszőrűek hívják. Turkáló, uzsorás, zaci. Segélycsomag. Éttermi maradék. Nem tudom. Végső esetben, mint a múltkori faosztási akcióról olvastam, bebújnak a takaró alá az öregek, ott vacognak egész nap, nem is esznek, legyengülnek, kihűlnek. Mások kéregetnek vagy lopnak.

Mitya Ivanov 2012.02.29. 13:31:37

@Modor Tibi: igen Tibi
az általam említett időszakban, amikor már nem volt elég egy ezres, elmentem éjszakai műszakba a Coca colához recycling managernek, ami gyakorlatban azt jelentette, hogy az üres visszaválthatós palackokat kellett betolni a mosóba, ami nagyon dzsuvás volt, esetleg volt benne döglött egér, azt külön kellett tenni. Szép volt és izgalmas. Kb egy hetet bírtam, utána stratégiát váltottam, és nagyanyámtól is kunyeráltam pénzt. Aztán ezt már cikinek éreztem, ezért nyáron mentem el dolgozni. És ennek a nyári munkának köszönhetem azt ami ma vagyok mások szerint, kívülről: egy nulla puhapöcs, kis lakással, használt autóval, kevés ambícióval.
Ha érted, mit akarok mondani..

Styxx 2012.02.29. 13:41:30

@dobozoló:
Örülök, hogy a humorértzékedet megőrizted:
"az ilyen belvárosi szójakolbászevőknek" LoL.
Minden felvetésed jogos. Egy példa ennek az inverzére, a középosztály fölötti létben mi az igazán jó? Egy ismerősöm sanyarú gyerekkorát követően (félárva, anyja alkalmi munkából tartotta el testvéreivel együtt, gyakran hó végén szó szerint éheztek) kikupálódott, de nagyon. Lényegében milliomos, ám szerén életvitelével 2-3 nullát letagadhatna. Nem betegesen zsugori, csak távol áll tőle minden rongyrázás. Ő mnodta, hogy ha rengeteg pénzed van, az igazán akkor jó, ha valami bajba kerülsz. Te, vagy a családodból más súlyosan megbetegszik, stb. Ilyenkor vagy közvetlenül a pénzeddel, vagy közvetve, kapcsolatok "vásárlása" útján sokkal egyszerűbben meg tudod oldani a problémákat a létező legmagasabb színvonalon.
@Modor Tibi:
És amíg nyomorogtál valaki azt mondja neked, hogy fiatal felnőttként éveken keresztül te jegyzed az egyik legpörgősebb magyar nyelvű szórakoztató blogot, amivel AKÁR évi 70 USD-t is megkereshetsz; kiröhögöd. :-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.29. 13:51:55

@Styxx: azt még akkor nem is sejtettem, de azt megtanultam, hogy a markomat tartani, rinyálni, magamon kívül mindenkit okolni, nekem nincs nyelvérzékem, nincs érzékem a matekhoz, állami támogatásért követelőzni - az mindig megtérülő stratégia :D

2012.02.29. 14:06:43

@Somló November: ugye-ugye? Mert az kiviláglott, hogy a "kísérletek" bármilyen megközelítésből baromságok: Ha azt akarta kipróbálni, hogy "Most spórolok, de nagyon.", akkor rögvest kiderült, hogy képtelen kilépni a készétel-ásványvíz stb. fényűzésből, nem fogta fel, hogy nincs tudfürdő, csak szappan, az is a piacról, stb.
Másfelől, semmit nem muatttak arról, hogyan is élnek a szegények, akik gyakran nem éppen okosan, ésszerűen, takarékosan osztják be (még annyire sem, mint a bugyuta próbálkozók) kevéske pénzüket. (Pl. kakaót-tejet nem veszenk a gyereknek, mert minek, de pl. van kábel-TV előfizetés, stb.)

2012.02.29. 14:24:01

@Brother Love: és még válogatósak is tudnak lenni ételek terén.

2012.02.29. 14:32:29

@Hadrian77: Asszem valami cigány szociográfiában olvastam, hogy bevett gyakorlat volt/jelenleg is az, hogy miután megjön a pénz, persze pár napig dínom-dánom, stb., de vesznek egy 5 kiló zsírt is. Egy-két vekni kenyérre mindig futja, még hó végén is, addig a zsír is kitart: pár nap után mindenki zsíros kenyeret eszik, slussz-passz.
No mármost, ha egy hülye próbálkozó középosztálybeli kifizeti a számláit, utána max. ennyire futná (zsíroskenyér-tea), no ezt kellene kipróbálniuk szerintem.
Persze az egész képtelenség, hiszen legtöbbjük számára elképzelhetelen, fefoghatatlan, hogy olyasmikról kellene tartósan lemondani, ahogy már kevésbé lenne szórakoztató a kísérlet: nincs mobil, nincs internet, nincs 21C-ra fűtött lakás, nincs meleg vízben órákig zuhanyzás-seggáztatás, stb. Talán még olyan hülye is volt, aki autót akart fenntartani...

A Tyne folyó déli partja 2012.02.29. 14:35:35

@évuska: hat az ugy van, hogy egyszeruen nem tudjak beosztani a penzt. mert jo, nem keresnek sokat, de ha kiiktatnak a napi tobb doboz sort, meg cigit, meg nem koltenek el harom nap alatt a fizetest, mert "most van penz, most vehetunk az ejjel-nappaliban haromszoros aron kajat, nem megyunk a tiz perc setara levo boltba, ahol joval olcsobb", akkor kijonnenek belole. ha nem is uri modon, de kijonnenek.

2012.02.29. 14:55:39

@Brother Love: előbb saját magát kéne megerőszakolni, hogy a nemszeretem dolgokat is megegye, megcsinálja.

@A Tyne folyó déli partja: ez a mennyire tudunk hatékonyak lenni játék, ami sokaknak nehezen megy.

Pan Tau 2012.02.29. 15:09:39

@Brother Love: Evvel a zsírós máró témával nem lehet megfélemlíteni a városi nethuszárokat, mert 3 évenként egyszer eszik Villányban a veresbor mellé és baszottul ízlik neki, szinte bánja, h. ritkán hódol a szenvedélynek.
Nem tudjuk elképzelni milyen lehet élni az Ózdi kistérség egy falucskájában valami parabolás putriban és várni a postást, h. hozza a csládit, meg a rendszeres szoc. segélyt...oszt bemenni egyszer egy hónapban Ozdra, a VÁROSBA, a Tescoba és ott bevásárolni egy csomó luxusárut (pia, dohány, saját márkás termékek). Ebben a cipőben lehet nekem sem lenne kedvem "okosan élni".

Apropó zsír: ha új aljat üt a S&P500, megjelennek a pesszimista hírek, háborúk , éhínség, járványok, kaosz, stb., ilyenkor a blogokon előjönnek az okos kommentelők jószándékúan - néha tényleg hasznos és akár működő - tanácsokat adnak vegyél gyertyát, kalasnyikovot, tészta, vizet, cukor, só, 3 gázpalack, ZSÍR...mire a városi picsa megnyugszik, h. "de jó, épp most sütött ki libacombot és milyen frankón elállt a speizban a lábosban saját zsírjában...na ő majd otthon nyugiban kihúzza, amíg végetér a háborúsdi!"

Összegezve: Csak a filmekben tud szerepet cserélni a borsodi cigánygyerek és a frankfurti bef. bankár péntek este, h. akkor hétfőtől te itt én ott.

2012.02.29. 15:16:25

@Hadrian77: Egyébként - teljesen más okból - bennem már felmerült, hogy kipróbálnám egy hónapig ultra spórolást. (Ez esetemben csak a kaján is elég jelentős összeg lenne: nincs minden nap pipimejj, hal, zöldség, protein kilószámra, stb. Nyilván lefaraghatnék még olyanokat, hogy nincs motorozás, egy-egy új rongy, edzőterem, stb. - persze a megtakarított pénzt azután jól elkölteném egyben! :)
Minimálbéres játék már fel sem merülhetne, hiszen olyan kiadásokat kellene törölni, mint autó (nemcssak benzin kell bele, ugyi), lakás-, életbiztosítás, előtakarékosság, stb.
Pont hasonlók miatt teljesen hiteltelennek, hazugnak éreztem a minimálbéres próbákat.

2012.02.29. 15:32:03

@Brother Love: azt megteheted, hogy összeírod az alapkiadásokat, és azokat próbálod meg kihozni minimálbérből. Aztán figyelheted, hogy a disznófarok melyik hentesnél kapható és olcsón összedobhatsz belőle egy jó kis pörköltet:)

akion 2012.02.29. 15:51:09

40m^2 albérlet (igaz, IX. kerület, de az utca másik oldala már nyócker) albérleti díja: 50000HUF + 11300HUF közös költség (ebben benne van az átalány vízdíj, juhhééé!), azannyimint:
61300 HUF.
Na mindegy... azért hál'Istennek sok hálás témát adott nekünk az elmúlt 20 évben az aktuális politikai elit, mindig van min röhögni.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.02.29. 16:37:57

Most mondjam azt, hogy pár hónapja tényszerűen havi 10-15 ezerből élek... úgy értve, hogy a rezsi már be van fizetve és az internetszámla is, de kaját meg ilyeneket ebből kell kigazdálkodni. Igaz, mindössze egy személyre, és néha szoktunk haverokkal közösen főzni meg ilyenek, de azért ez nagyon durva, hogy egy 600 forintos üveg fehérbor nekem jelenleg konkrétan drága, és inkább nem veszem meg, hanem helyette rászoktam az almafröccsre. :) De a lényeg, hogy nem csinálok modoros kísérleteket, mert azoknak semmi értelmük. Különben ha lenne igény rá, szívesen kísérleteznék, mondjuk az "egy hónapig éltem parmezános-pestós spagettin" vagy "...harcsapörköltön, túrós csuszával" címűt azt el bírnám viselni, meg a pisztácia-kesudió-sózott mandula szentháromságot is. Ha valaki finanszírozza a tripet, akkor szívesen beszámolok róla. :)))
Ismerek egy embert, aki jelenleg a "hetekig nem fürdök normálisan (csak mosdás itt-ott), mert geci hideg van, és vizesen jobban fázok" kísérletet végzi, de ahogy látom az időjárás-előrejelzésből, már nem sokáig. Halleluja!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.02.29. 17:01:50

@Frengi: Nem tudom, milyen receptek vannak abban, de a saját meglátásom szerint az igazán olcsó, 1x1 alapon összerakott ételek a maguk nemében a legfinomabbak (modorosan: legízletesebbek). Például: lencseleves (fél kiló lencsén kívül nincs benne más, csak egy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 szál sárgarépa. Kenyérbéllel lehet sűríteni), az egyik kedvencem. Vagy pásztortarhonya, rántott leves, sima hagymaleves, puliszka, krumplis tészta, tojásos nokedli, ilyenek. Ezeket bármikor meg tudnám enni.

combo 2012.02.29. 17:07:57

@Modor Tibi: "de azt megtanultam, hogy a markomat tartani, rinyálni, magamon kívül mindenkit okolni, nekem nincs nyelvérzékem, nincs érzékem a matekhoz, állami támogatásért követelőzni - az mindig megtérülő stratégia :D"

Sok igazság van ebben barátom, de ez egy kicsit egyoldalú megközelítés. Az az alapfelállás, hogy egy modern társadalomban kevesebb a (rendesen fizető) munkahely, mint a potenciális munkavállaló. (Ez egyébként érdekes kérdés, hogy össztársadalmilag miért jó az, hogy a dolgozóknak kihajtják a belét is, amikor egy csomó munkanélküli van.) Innentől kezdve öldöklő verseny az egész, tehát ha minden "rinyáló" Modor Tibi tanácsát megfogadva kitörne a minimálbéres, apajpusztai perspektívából, akkor is ugyanúgy lenne egy minibálbéres/munkanélküli réteg (még akkor is, ha emiatt esetleg több tőke jönne be stb.). Persze az is igaz, hogy vannak, akik tényleg csak rinyálni tudnak, de azért nem mindenki.

Nem azt mondom, hogy feltétlenül pátyolgatni kell a szegény/elesett stb. embereket, de ez a nyerő helyzetből való leszólás olyan, mintha a futóverseny végén a győztes közölné a vesztesekkel, hogy csak rinyálni tudtok, akaraterő kérdése a győzelem.

akion 2012.02.29. 19:02:36

@bikmakk: Tojásos nokedli... hol élsz te öregem, lassan 400Ft egy doboz tojás :D

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.02.29. 19:12:44

@akion: A tojásgyárakon meg a dobozos tojáson kívül is van ám élet e hazában! (Pl. kedves vidéki idősödő nőrokon, tyúkokkal.)

pincze 2012.02.29. 19:19:13

Néha jó azért elgondolkodni , hogy mennyi hülyeségre megy el a pénz . Egy zacskó chips árán sok tojást lehet venni .

akion 2012.02.29. 19:34:04

@bikmakk: Modorosan: vidék ám a faszom :P Mi nem tartottunk otthon tyúkokat, lévén _tőzsgyökeres_ városi gyerek vagyok, a másik nagymamám meg kissé messze él ahhoz, hogy ár-érték megérné arányban től hozni a tojást. Már persze, ha lenne neki, mert mintha már ő se tartana...

évuska 2012.02.29. 22:28:33

@A Tyne folyó déli partja: ez most a "miért nem esznek kalácsot?" típusú értetlenség. Akikről beszélünk, azoknak azért ennyi a jövedelmük, mert nem olyan családból jönnek, nem hoznak olyan rejtett tantervet, szociokultúrát, nem muattak nekik perspektívát, esetleg nagyon lecsúsztak valami függőség vagy betegség miatt. Nincs ambíció, látókör, mitől lenne. Aztán a valóság tovább farag rajta, ha volt is. Egy-két hónap ilyen életszínvonal után nekem se lenne kedvem semmi tervezgetéshez, beosztáshoz, koncepcióhoz, bassza meg mindenki, főleg ha nézném a tévét, hogy miket kajálnak a ValóVillában. Ők meg hosszú évek, talán generációk óta így élnek, ők nem voltak Svájcban, síelni, múzeumban soha, nem elemeznek blogposztot és színházi előadást, és nem filóznak, hogy akkor most biotej legyen-e vagy mégsem. Egy kicsit szélesebb részeivel vannak elfoglalva a szükséglet-piramisnak.

Arról nem beszélve, hogy aki ügyesebb, kitör, azt utálják is, nem értik, ezt több szociográfiában olvastam.

yenoee 2012.02.29. 22:29:12

Mondom, ez biztos valami vicc. És nem.

Stronci 2012.03.01. 00:02:17

@Styxx: "Ő mnodta, hogy ha rengeteg pénzed van, az igazán akkor jó, ha valami bajba kerülsz. Te, vagy a családodból más súlyosan megbetegszik, stb. Ilyenkor vagy közvetlenül a pénzeddel, vagy közvetve, kapcsolatok "vásárlása" útján sokkal egyszerűbben meg tudod oldani a problémákat a létező legmagasabb színvonalon."
Nincs rengeted pénzem, de ezzel egyet értek. Nem felejtette el honnan jött, hova jutott, tudja milyen kicsi dolgokon múlik mindez, és nem akar még egyszer oda kerülni. Ennyi.
Ave

pocaklakó minimanó 2012.03.01. 02:34:35

Jé, hirtelen azt hittem, hogy ez a burzsuj.blog.hu fícsöringje.

Na, de azokat, akik fanyalognak és siránkoznak, tájékoztatnám arról, hogy sokan évi USD 250k zsetonból sem tudnak megélni (finance.yahoo.com/news/bonus-withdrawal-puts-bankers-malaise-050100338.html) és Michael Jordan meg éppen árulja az USD 29 millás kecóját (www.huffingtonpost.com/2012/02/29/michael-jordans-house-hit_n_1310250.html).

Az utóbbi iránt érdeklődő topiclakóknak...

Cím: 2700 Point Lane, Highland Park, IL 60035

mojoking77 2012.03.01. 03:06:13

@Pan Tau: " évenként egyszer eszik Villányban a veresbor mellé és baszottul ízlik neki, szinte bánja, h. ritkán hódol a szenvedélynek."
De jo, hogy emlited.
Bar, amiota a Hordo atalakult, mar az sem az igazi, meg a babgulyasuk is szar lett.
Mindegy, ket het mulva, ha felesegemmel hazaertunk a vilag vegerol, ugyis lemegyunk egy par napra egy kicsit "wellness-ezni" Jozsiekhoz, majd kerunk a pincersracoktol... :)

noirp 2012.03.01. 19:42:20

@Brother Love: 21 fok, ha-ha. Majd ha a Gazpromnál dolgozom :) 15 fok és két gátyó a gádzsira oszt jóidő.
@bikmakk: Nálam egy csirke-egytálétel fut, olyan raguféle, tkp. egy durván tuningolt, sűrű, fűszeres húsleves, amihez baromi sok kenyér kell.
Végy 6 csirkeszárnyat, egy teljes fej fokhagymát; emellé megy a szokott leveszöldség+ jóformán bármi, ami valamilyen növény volt új korában: krumpli, zeller, karalábé, paprika, paradicsom, mikor mi van épp (bár a paradicsom ízére sikerült úgy ráfüggenem, h télen is csak beleteszem...ha mást nem, par. konzervet á 35-50 Ft).
Fűszerezés: támaszkodj rá a fűszeres polcra; ami ekkor lezuhan és nem mézeskalács-fűszer, az kb mind belefér.
Első forrástól 2 órát főzöm, a habját NEM szedem le; (nekem) akkor ideális, ha a hús már kábé szétfő.
Átlátszatlan, borzasztó kinézetű az eredmény; tovább borzasztósítva még tunkolom is a kenyérrel.

Egy fazéknyi ilyennel megvan 5-6 meleg étkezés.

A Tyne folyó déli partja 2012.03.01. 20:39:59

@évuska: csakhogy egyáltalán nem olyanokról beszélek, akiknek tökmindegy, mert olyan kevés a jövedelmük, hogy sehogy se tudnák beosztani. hanem azokról, akik be tudnák, nem mondja senki, hogy luxus módon élnének, de ahhoz nem hiszem, hogy túl nagy tervezgetés kell, hogy ne vedd meg a kólát, csokit, sütit, stb. az éjjeli-nappaliban háromszoros áron, fizetésnap után 3 napig, mert a tíz percre lévő normál boltba nem vagy képes elmenni. (ahol pont ugyanazt adják, csak épp harmadannyiért). aztán hónap végén meg sír, hogy jaj, nincs pénz kajára, pedig csak egy picit kellett volna odafigyelni.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.03.01. 21:39:27

@noirp: hasonlót szoktam én is, csak mivel nem eszem húst (tojást és tejterméket viszont igen, még mielőtt...), ezért én tetszőleges száraz hüvelyesből (leginkább sárgaborsó, bab) szoktam ilyen Fradi-levest ("Mindent bele!") készíteni: maradék száraz kenyérbelet forró vízbe beáztatok, megsózom és félreteszem, majd olajon hagymát pirítok, rádobom a sárgaborsót/babot, pirospaprikát, őrölt köményt, borsot és szétnyomoott fokhagymát teszek bele, tetszőleges zöldséget is. Paradicsomkonzerv szintén játszik néha, esetleg lecsó, tökmindegy. apróra szeletelt fejeskáposzta mindenképp, az olcsó és nagyon szeretem. Összepirítom, vízzel felengedem, megfőzöm. Az addigra szétázott kenyérbelet botmixerrel homogenizálom és a főzés végén a leveshez adom. Fűszerezés: chilipaprika, kevés garam masala, kakukkfű, oregánó, majoranna, kis tárkony, ha van, akkor még csalánlevél(!) is: sűrű, zamatos, tápláló, megunhatatlan. :)

combo 2012.03.01. 21:42:12

@bikmakk: Én még teát se tudok főzni.

Norris74 2012.03.02. 07:33:13

Elolvastam ezt a "entellektüellesen" humorosnak szánt cinikus hányadékot (mi van...leépítés volt a Mandínernél?), és csak azt tudom mondani, hogy remélem az olyan taknyokat, mint az, aki ezt a förmedvényt írta, azok fogják a földbe taposni, de alaposan, akik nem hobbiból "minimálbér-kalandtúráznak", hanem ez a mindennapi kurva valóság számukra, amiben élnek! Kíváncsi lennék, hogy aki ezt a szánalmat rittyentette az mennyiből tengeti az életét? Az a "hobbi blogger" aki pedig beállt ilyen kalandtúrázónak, legalább vette a fáradtságot, hogy kipróbálja milyen is az, ha elcsábul a kindertojással, ha nem, és ha a blogketrecért csinálja, ha nem. Te meg csak pofázol és fikázol. De a hozzád hasonló állatfajtól mit is várjon az ember!?

Styxx 2012.03.02. 10:40:02

@Norris74:
Imádlak, mindig élmény egy frusztrált-elmebeteg fröcsögését olvasni (no para, én is az vagyok:-)).
Lassan mondom, hátha megérted: E Z A M O D O R O S !
Na, pá te kis vombatürülék, rágódj a fentieken és legközelebb jobban gondold meg, hogy kivel kezdesz személyeskedni:-)
@Szegényember felesége:
A te véleményed viszont tényleg érdekelne. Klassz a blogod, érdekel, hogy milyen 80K-ból 500K-ba előlépni. Várom az új posztot.

Bicepsz Elek77 2012.03.02. 12:47:40

Kedves lakossag!

Nem tudom, hogy mi ez a panaszkodas. Siman meg leher elni negyvenhetezerbol! Sot nezzenek csak ram. Ennekem egesz evben kell annyibol megelnem. Az kevesebb, mint 4000 havonta. Es megis megvagyok. Vegyenek peldat rolam.

Szabo Jozsef EP kepviselo

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.04. 16:39:15

valami főbuzi fasz a zindexen megint 15 forint 31 fillérből akar megélni, kurvára idegesítenek az ilyen barmok

johnny rottenbiller 2012.03.04. 17:52:11

Én itt vidéken el se tudom képzelni, hogy vannak ilyen hülyék, akik jódolgukban ezzel szórakoznak. Mindig mondtam: bolond fajta a pesti ember!

pocaklakó minimanó 2012.03.04. 23:12:41

Ez a 47 kiló a számlák kifizetése utáni időszakra vonatkozik?

Celtic 2012.03.10. 08:55:30

@évuska:
"Arról nem beszélve, hogy aki ügyesebb, kitör, azt utálják is, nem értik, ezt több szociográfiában olvastam. "

Igen, ezt en is olvastam, asszem vmelyik ciganyteleprol szolva. Szoval nemhogy drukkolnanak annak, aki maskent csinalja es kitro, hanem elutasitjak...Erdekes.

Mas: minimalber haromszorosabol sem egyszeru kijonni. Legalabbis ha az ember egyedul el (ha ketten, akkor is csak kb. 1,5* a fogyasztas, de 2* a bevetel). Sporolasi lehetosegek? Nem kell mindennap furdeni :) (Nincs futes a furdoszobamban, ami elotte kamra volt). Nem kell mindennap uj ruhat felvenni (marmint alsonemut, felsoruhat kethetente cserelem). Na, ezeket kellene kiprobalnom, de nem visz ra a lelek....

Ja, meg majd' egy minimalbert hagytam ott a Tescoban. Igaz, a huto es a polcok szo szerint tokig zsufolva (par dolog mar tobb honapja ott all) de akkor is, jobban jarnek, ha mindig csak egy hetre elore vennek kajat. Mondjuk igy ketnaponta egy doboz cigiert meg egy kenyerert megyek be a boltba....

Celtic 2012.03.10. 20:42:41

@Celtic: Kozben rajottem, hogy hulyeseg a ruhacseren sporolni. Miota eladtam a mosogepem (de amig megvolt, addig is csak 100% gyapjut mostam benne), semmit sem sporolok, ha ritkabban valtok ruhat.
süti beállítások módosítása