Tamás kavargó érzelmekkel, elrévedő tekintettel mered a telefon földön árválkodó darabkáira. A hátlap műanyagja deformálódott, a szürke szín az elhajlásoknál erősen elhalványul, szinte fehéresbe csap át. A nemrég még vidáman villogó, most már szilánkos érintőképernyőre már csak a gyűrött-buborékos fólia utal. Az akkumulátor valahol a szoba végében fekszik a parkettán, a kövön még mindig nem találja helyét egy tanácstalanul, egyre gyorsabban körbe-körbe pörgő kis csavar.

Bevillannak régi, boldog emlékek a távoli múltból. A felismerés, hogy igen, mobilnet és okostelefon KELL, az internetes keresés, a fórumok, prók és kontrák elemzése, az árgépek, a különféle konstrukciók, majd a döntés. Az éveknek tűnő párnapos várakozás, amíg meg nem érkezik a telefon az üzletbe, a hívás munkaidőben, az ebédidős lelépés a boltba, csak hogy minél gyorsabban magunkévá tehessük a kis Drágát. Az első, izgalommal teli akkutöltés, a Market korai használata, az eszköztár felépítése, konfigurálása. Az első útvonaltervezések, a Gmail folyamatos szinkronizálása, az akkumulátor kímélése miatti EDGE-re LEdegradálás.

De a telefon már száll, kicsit megbillenve, szinte geoid módon forog a levegőben - mintha még nem sejtené, mi vár rá. Megáll az idő, a pillanat megfagy. Hol is kezdődött?

Újraindulások, fagyások. Jó ez a telefon, amíg nem telefonálsz rajta. Azt nagyon nem szereti, ha valaki használat közben hirtelen felhív. Bevallom, jómagam se. Ne hívjon. Csak zizeg, nevet nem ír. Felvegyem vagy ne? Mindig rossz döntés. Ismeretlen szám? Két perc múlva már ott lesz a név is, csak idő, mire kikeresi. Mindegy, legfeljebb visszahívod. Felveszed? Telemarketinges. Lássuk be, ez nem telefonálásra való elsősorban. Szemléletváltozásra van szükség, ennyi. Használd a 3210-est, ha telefonálni akarsz.

Stop motion. Az mennyezeti energiatakarékos izzó fénye kicsit szivárványszerűen törik meg a tok oltalmának köszönhetően makulátlanul karcmentes képernyőn, mint a CD-lemezeken szokott. A hátlapon kényszeresen törölgetett ujjlenyomatok csillogó nyomai, zsírmentes blende, 3.2 megapixel. Már csak századmásodpercek vannak hátra, hogy a készülék elérje a kellemesen nyugtatóan okkersárga árnyalatúra festett falat. A megsemmisülés előtti utolsó pillanatok jönnek. Mint amikor az üvegpoharat leejted a konyha kövére, és milliméterekre a talajtól még egyben van, utoljára. Amikor még kicsit reménykedsz, hogy hátha most, ennek kivételesen semmi baja nem lesz. Örökre beég az agyadba. Még egyszer bánatosan rádnéz, üzen, mint egy utolsó segélykiáltás, talán a kis kezeit is kinyújtja feléd. Hát ily' csúful hagytál veszni, embergyerek?

Már elkezdted eltávolítgatani az appokat. Google Docs, vonalkódolvasó. Ha nagyon kell, max letöltöm megint, de úgyse fog kelleni. Installáld a Facebookot Androidra! Gyorsabb, kényelmesebb! Csupán öt perc, mire betölt. Próbálsz görgetni, nem reagál. Fél perc múlva vibrál egyet, majd a kukába helyezi az ikont. Biztos ezt akartam? Nem gecci, görgetni akartam a tömzsi, zsíros ujjammal! Na jól van, akkor töröljünk még. Twitter, Youtube kell a faszomnak. Nem engedi, rendszerapplikáció. Hogy fulladnál bele. Megint elforgatta a képernyőt, de meg se mozdítottam. Lefagy. Force close.

Tamás ekkor baszta a falhoz szeretett telefonját, teljes erőből.

Hatalmas csattanás. Tamás fémes zajt várt, ehhez képest meglehetősen tompára sikeredik az ütközés, ahogy először a hátlap találkozik a fallal. Elsőre úgy tűnik, mintha milliónyi darabra szakadt volna széjjel a készülék, de ez valójában szinte csak a burkolatot és a törött képernyőt jelenti. Kicsit elfordítja a fejét, hogy a műanyagszilánkok ne szálljanak a szemébe. A ház még úgy-ahogy egyben maradt, a falon a becsapódás helyét kis mélyedés és szürke elszíneződés jelzi.

Nini, az SD-kártya. Őt még kimentjük, de sajnos a többinek pusztulnia kell. Kalapácsért nyúl. Valami megmagyarázhatatlan kéjes kielégülést érez, miközben a hegyes végével töri szilánkosra az érintőképernyő hálós maradványait. Eszébe jutnak édesanyja szavai az akciófilmekről gyermekkorából: és tönkreteszik azt a sok jó kocsit, inkább adnák nekem. Anya, te ezt nem értheted... Az akkumulátor viszont nem törik, csak horpad, görbül. Nem baj, kicsit büntetjük őt is. Egy napig se bírtad, te rohadék! Te tettél függővé a töltőtől, ez neked a mobil élet? A gombok következnek és a nyomtatott áramkör. A kalapácsra már nincs szükség, Technokol után nyúlunk, majd a maradékot gondosan, darabról darabra, egyenletesen kenjük be a gyufaszállal, mintha csak pillanatragasztóval dolgoznánk. Higgadtan gyújtunk. A kis tapogatózó, óvatos tűznyelvecskék egyre mohóbbak - hirtelen magasra csapnak a lángok, szemünkben valami egészen ősi, állatias tűz ég, ahogy a műanyag roncsocskák először megrogynak, majd fokozatosan fekete füstté és korommá válnak egyfajta sátánszerű, sípoló hang kíséretében. Az égett műanyag perverz illata lassan az egész lakást betölti, a pusztítás fölött érzett öröm leírhatatlan. A földön néhány feketére égett fémalkatrész és a plasztikkorom emlékeztet már csak a nemrég még csillogó, tokban tartott, dédelgetett okostelefonra.

Boldogok vagyunk. Az Ember ismét győzelmet aratott a Gép fölött.