Olvasói rovat - A modoros esztergályos

2011/07/22. - írta: Modor Tibi

Tibi,

Nagyszerű blogodat olvasván felfedeztem az elemi erejű igényt a modoros esztergályosra vonatkozóan. A magam szerény módján megpróbáltam kitölteni ezt az űrt, csatolva kezdetleges próbálkozásom.

Veszélyes ez a modorosság, még egy rohadt levelet se tudok neked írni, amiben azt mondanám, hogy itt van, megpróbáltam, ha nem kell, majd csinálok egy levelet belőle, vagy beküldöm a svédeknek Az öreg esztergályos és a tengernyi henger címmel, tuti Nobel-díj.

Tiszteletem, komolyan.

Levéltáros Gedeon


 

Modoros esztergályosról posztot írni zsákutca, felesleges puffogtatása a tehetségnek – helyesebben jelzés a tehetségtelenségről –, hiszen minden européer tudja, hogy a két fogalom, a modoros és az esztergályos kizárják egymást. Ezen írás a szűklátókörű magyarság szemét hivatott felnyitni; megmutatni mindenkinek, melyek azok a cölöpök, amik alapjai az európai kultúrának, gondolkodó emberré teszik az embert. Vagy a szerző tehetségtelen.

A fémekkel, az anyagok legnemesebbikéivel való folyamatos érintkezés; a tudat, hogy nem a pillanatnak, hanem az örökkévalóságnak dolgozik; és legfőképpen a pótolhatatlanságból adódó magabiztosság olyan belső tartást ad az esztergályosnak, amit tekinthetünk ugyan modorosságnak, de ezzel elfogadjuk a saját magunkról kiállított szegénységi bizonyítványt is.

Modoros esztergályos ugyanis nincsen.

Az esztergályos megengedheti magának, hogy eufemisztikus legyen, manírjai és finomkodó gesztusai mindig helyénvalók, a modorosság veszélye soha nem fenyegeti. Ami modoros egy gasztrobloggernél,

„– Szeretem a cékla fantasztikus földes aromáját.”

 

az felkavaró, megindító és az érzelmeket felkorbácsoló kijelentéssé nemesül egy esztergályos szájából.

„– Szeretem a gépi forgácsoló szakmát, esztergálni.”

 

Vannak szakmák, amik azzal büszkélkednek – jogosan –, hogy amióta ember az ember, művelőik folyamatosan segítik a fejlődést, meghatározzák a jövőt, stabilizálják a jelent. A filozófusok, a csillagászok, a matematikusok, és megannyi más szakember, tudós büszke lehet arra, hogy hozzájárultak az emberiség egyetemes fejlődéséhez - azért tartunk itt, mert ők ott voltak. Belőlük lettek a modoros bölcsészek, a modoros informatikusok és a modoros alkoholisták.

Az esztergályosok esztergáltak. Immár ötezer éve, hol Tutanhamonnak, hol Oroszlánszívű Richárdnak, hol névtelenül, hol híressé válva (Leonardo da Vinci esztergályos volt), a lényeg, hogy mindig megfelelve a követelményeknek, pontosan és megbízhatóan.

„– Vagyok olyan csini közel a harminchoz, mint egyesek 22 évesen, szívesen megmutatnám nekik, milyen egy női test… és nem tagadom meg soha, hogy hol kezdtem, honnan jöttem.”

 

mondja egy ősi szakma modoros képviselője.

„– A megrendelőim elégedettsége a legfontosabb számomra, ezt kiváló minőségű esztergályos munkáimmal és a határidők betartásával is garantálom.”

 

Pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen. Esztergályos módra. Modormentesen.

60 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nadiposzi (törölt) 2011.07.22. 07:49:44

Ez a részlet most ide kívánkozik Tar Sándor novellájából, bizony-bizony, egy drehás is lehet modoros:
…ezen a gépen szabadultam, én Mancinak hívom,ezen is maradtam, ismerem, mint a tenyeremet, egyszer levetkőztetett teljesen, reszeltem egy forgó anyagot és elkapta a ruhám ujját, egy pillanat alatt letépett rólam mindent, csal a gatya maradt rajtam, az volt a szerencsém, hogy az orsóházra rántott, odaszorultam, és így nem tudott áthajítani, mert akkor szétkenődök a betonon, a szomszéd állította le a gépet, nem volt semmi, még hülyéskedtem is, hogy na, most rükvercbe kapcsolom, hogy öltöztessen is fel, de csak el kellett menni orvoshoz, két hónapig nem dolgozhattam a gépen, a pszichológus beszélgetett velem gyakran, azt mondta, minden rendben lesz, én meg álltam a Manci mellett, más dolgozott rajta, nekem meg ott kellett állni, hogy ne féljek, már majd megőrültem, szóval Manci rám ijesztett, de ezenkívül jól kijövünk egymással. Megnézheted, teljesen kipofoztam, a motorra egy lemezt tettem, hogy ne hulljon bele a forgács meg a hűtővíz, a szerszámaim is le vannak homokkal fúvatva, a szekrény bepolcozva, belül kitapétázva, a reszelőnyelek lelakkozva, díszcsíkokat esztergáltam bele, már a művezető se állhatta meg, hogy ne vegye észre, kaptam Pestre egy jutalomutat az ipari vásárra. Külön étkezőfiókom van, a gép mögött meg egy kihajtható szék, úgy eszek mint egy báró Manci mellett, a ruhámnak fogas van, a szekrény tetején plexi, az alatt a család fényképei, meg én a tavalyi tizenkét kilós halammal, amit fogtam, az ablakban virágok. Nekem nagyon könnyen megy a szakma, évezem is, a legfontosabb, hogy szerszámot tudjál köszörülni, minden művelethez másként kell, és mindenkinek van egy titkos trükkje, szóval ha én vasat látok, akkor már beleképzelem, hogy mit lehet csinálni belőle és hogyan…

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 07:52:28

Nem gondoltam volna, hogy valaki ezt tényleg meg tudja írni. Le a panamakalappal! Ja, és a legszebb magyar színésznő Esztergályos Cecilia.

2011.07.22. 08:35:45

A fával dolgozó esztergályosok méltatlanul ki lettek hagyva:) Meg a nők is:)

@El Topo (Sgt. Elias): a régi szép idők, amikor nem szorítottam be rendesen a kést és a munkadarab kiröpítette a helyéről:)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.07.22. 08:42:36

@Hadrian77:
Hát, a faesztergályos az olyan, mintha egy másik bolygón lakna. Az nem szakma, hanem népművészet.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.22. 09:04:51

Remek! Megannyi mesterkélt, túlagyalt, okoskodó modorforgács! Levéltár, jó mulatság, férfimunka volt! Mostantól senki nincs biztonságban a Földön, a modorosság mindenkit utolér!

2011.07.22. 09:11:03

Azért a régi szakik biztos tudnának pár modorosat mondani a mai CNC-s világra.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.07.22. 09:39:07

Köszi Tibi.

@Nadiposzi:

Drehás? Most tanultam valamit megint.

Nadiposzi (törölt) 2011.07.22. 10:05:04

@Levéltáros:
Gyári szlengben így hívták az esztergályosokat. A marósokhoz, kovácsokhoz képest a csarnok arisztokráciáját az esztergályosok jelentették.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.07.22. 10:15:04

@Nadiposzi: Láttam is olyat kiírva esztergára, hogy "marósnak, gömbölyítőnek, lakatosnak hozzányúlni tilos!"

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.22. 10:21:20

@Levéltáros: mi kösz!

Drehás = Dreher (forgató) = esztergályos. Angolul turner.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 11:49:04

@Hadrian77: a szöveg a luddita géprombolók óta ua. A gép megcsinálja, gondolkodik helyette, nem kell gondolkodni. Nincs már szakember aki szépen megoldaná, ezek a mai fiatalok nem tudják hogy feküdjön fel szépen a kés... Nekem ezt konkrétan pajszerrel és törött raklapok szétszedésével kapcsolatban magyarázta el a szaki bácsi. Mert az is finomszakmunka kérem. Feküdjön a pajszer fiam, támasza legyen, messze fogjál, hogy legyen erőkar, másik oldalon lépjél rá tartsál rá a lábaddal etc. ugyan régen próbáltam, de szerintem ma is húsz másodperces normaidőn belül szétkapok egy raklapot :-)

Fontos még a nyugdíjas esztergályos (hegesztő, marós etc.) nosztalgia. Amikor a FLITUKI-nál dolgozott és krómacéllal kellett egésznap dolgozni, pikométeres tűréssel. Fleisch Mischka bácsi, aki az ántivilágban ékszerész volt, beosztott segédesztergályos lett a FLITUKI-nál de a svéd gépet csak ő tudta kezelni, mert tudott svédül, és olyan finom keze volt, hogy a svéd mérnök is csodálkozott, hogy a gépi vezérelt esztergálás után még szabad kézzel ráfinomított.

Na ott volt a FLITUKI-nál, hogy a Terjék Zoli, aki nagy fasz volt, elbaszta a kettes gépet, és nem tudták rendesen kiegyensúlyozni a munkadarabot. Áthoztak a hegesztőktől egy üres disszugáz palackot és azzal volt felbakolva. Mikor átjött az üzemvezető és meglátta, infaktrust kapott és meghalt, Terjék Zoli meg átment a zöldérthez mázsásnak.

2011.07.22. 11:53:18

@Professor Pizka:
"... a wurlitzer nem verkli,
ezt szívvel kell tekerni,
ezt így nem tudja senki más,
csakis a kintornás..."

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 12:07:32

@Professor Pizka: Azt hiszem, megvilágosodtam.

A klasszikus modor a "tisztességes jómunkásemberről", aki ugyebár a termelő, építő erő megtestesítője, valamint az erkölcs kikezdhetetlen bajnoka (ye knight in shining armour) tulajdonképpen Stefan Zweig "Die Augen des Ewigen Bruders" című novellájának parafrázisa a vulgárbölcseletben.

Ha valaki nem ismerné a művet, egy indiai hercegről szól, aki miután hirtelen felindulásból meggyilkolja a testvérét, elhatározza, hogy ezentúl erényesen fog élni, tökéletesen bűntelenül. Kipróbál sok hivatást, hadvezértől igazságos bírán át szent életű remetéig, de mindig árt valakinek, akaratán kívül is. Végül rájön, hogy az igazán erényes élet egyetlen módja, ha szolga lesz, és így egyetlen döntést sem kell hoznia, semmiért nem felelős. Hát így.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 12:14:48

@altoid: Nem, kedves vulgár-Nietzsche barátom, ezek nem szolgalelkek :-)
Nagyonis uralkodó természet jellemzi a fajtát, ráadásul a boldog békeidőben igazi vasakat, igazi gépeket uraltak, teljes életük volt.

"Az úgy volt fiam, hogy Karcsi bácsi, az régi kommunista volt. Amikor Szakács Ferit ki akarta rúgatni a pártbizalmi unokaöccse, akkor Karcsi bácsi felment a párttitkárhoz és úgy elküldte az anyjába, hogy csak úgy rezgett az épület. Hát persze nem csoda, Karcsi bácsi már a Tanácsköztársaság alatt is kommunista volt, sokat mesélt Szamuelyről, meg amikor Kádárral együtt angyalföldi pincékben bujkáltak a horthysták elől. Tegeződtek is az Öreggel, mikor eljött meglátogatni a gyárat"

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 12:27:21

@Professor Pizka: Félreértesz. Nem az igazi jómunkásembereket akarom bántani (minden tiszteletem az övéké), hanem azt a modort, aki minduntalan őket állítja példaképként a sunyi és elfajzott értelmiség ellenében.

Az idézett sztorival kapcsolatban: a nagymamám csomagolóként dolgozott annó egy szocialista nagyvállalatnál. Egyszer egy fiatal munkásnőnél találtak tíz deka kávét, amit megpróbált hazacsempészni. A párttitkár összehívta a naggyűlést, hogy mindenki előtt rúgja ki a szerencsétlen, megalázott nőt. A nagymamám felállt, és megkérdezte, hogy akkor a felső vezetők közül hányat fognak ennél némileg súlyosabb lopásokért felelősségre vonni? Az ügyet ejtették.

Ernoke 2011.07.22. 12:29:52

@altoid: teljesen off, de az előző sztoriról kapásból az ötödik pecsét jutott eszembe. a másik pedig, h nem semmi nagyszüleid vannak (voltak...?), látatlanban is tiszteletem nekik.:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 12:31:35

@altoid: Karcsi bácsi is létezett, igaz más néven.

noirp 2011.07.22. 12:31:57

@Professor Pizka:
há meg amikor a pocodér mellemre felkötött bőrkötővel, cigive' a számba hajoltam az edzető sókályha fölé. Nem vót ilyen firlefáncos tűzoltósisakom ilyen plexiszarral a pofámba' meg ez a rohattmeleg szubbony e. Ammá igaz h mellettem a Retyezár Ferinél leszakatt a' anód oszt a forró sóolvadék a pofájába meg a mellire csapott. Há bele nem hótt az igaz.
[csak vak lett]

noirp 2011.07.22. 12:46:48

www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=illo-alazattal&ID=47126

ajánlom figyelmetekbe (a hülye fülszöveg ellenére)
messze nincs olyan munka, mint mondjuk az Akit a mozdony füstje v. pláne a Darabbér, de olvasható. És _nem_ állítja szembe a jómunkásembert a hülye értelmiségivel (no ezért is tiszteletet érdemel.)

A komment-időkorlátozásnak meg szerény véleményem szerint lovat a hátára.

na visszaváltok marhulista üzemmódba.

Nadiposzi (törölt) 2011.07.22. 12:54:41

@altoid:
Volt egy nagypofájú kolleganő a gyárban, amolyan Jutka-típus. Na őt meg azzal basztatták egy ilyen gyári aktíva gyűlésen, hogy miért nem fizet a "Veled vagyunk Vietnám" kampány keretében önkéntesen a vietnámi gyerekeknek szánt ajándék biciklikre. Erre azzal tromfolt, hogy a vietnámi gyerekek ne biciklizzenek, hanem lövöldözzenek az imperialista elnyomóikra. Totál buggyant volt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 13:09:28

@Nadiposzi: uh, ez felszínre hozott nálam így az ebéd emésztése közben egy másik mondakört, a katonasztorik "ki volt és mit csinált Vietnámban" fajtáját. Ennek a faszagyerek esztergályos gyereknek a katonatiszt megfelelője nagyon értette a technikát, meg tudott oroszul, ezért volt kint tanulmányúton. Persze valójában élesbe ment, dehát tudod hogy van az.

2011.07.22. 13:12:16

@Professor Pizka: a Legenda a vonaton c. film nagyon jól mutatja be a daliás időket:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 13:30:59

@Hadrian77: az én különbejáratú modorosságom, hogy minden beszélgetés elején elmondom, hogy semmilyen filmet nem láttam, és egyik színészt sem ismerem :-)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 13:41:07

@Ernoke: Sajnos már csak voltak, de a róluk szóló sztoriknak még a felét sem hallottátok. A nagymamám például jómunkásasszony létére jól tudott németül, olaszul és kínaiul (na jó, abban a nagyapám volt az igazi spíler, még szótárt is írt - magának). Hogy hogyan és hol tanulta meg, na abból írhatnék egy regényt.

@Nadiposzi: Ez tetszik! :))

2011.07.22. 13:56:16

Az első férjem esztergályos volt, jobban mondva köszörűs, az egy kicsit durvább, vagy finomabb, mindegy.
Bár mit összefusizot nekem, amit kitaláltam, és bár 20 éve elváltunk, még azóta is meg vannak a cuccok, hisz az nem romlott meg, mint a kapcsolat.
Megoldhatatlan feladat volt pótolni a hittanos gyerekemnek a kis fakorongot (a perselybe kellett bedobni a diák misén, a jelenlétet volt hivatva ellenőrizni, mondom az ateisták kedvéért, hogy azok is tudják miről van szó.). Ez egy esztergályosnak nem okozhat gondot. Mert egy drehásnak a famunka nem akadály, fordítva ellenben már nem szokott menni a dolog.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 14:09:39

@blur7: Ezek a mai urifiúk nem is tudják hogy kell megfogni a munka végit! Penig a lányok is aztat szeretik, ha egy kérges tenyér csap a sejhajukra!

2011.07.22. 14:18:27

Volt egy ügyfelünk, esztergályosként kezdte egy gyárban.
Egyszer úgy döntött, hogy elég a blokkolásból, megvett egy leselejtezett gépet, és otthon a garázsban elkezdte gyártani a kis mütyüröket szintén maszekoknak, ilyen zafnikat, meg hasolókat. Hiánygazdálkodás folyt, ő nagyon gyorsan át tudott állni másik termékre, ha kellett.
Egyszer eltörte a lábát.
Maszek az nincs táppénzen, a megrendelést szállítani kellett. a 12 éves gyerek áll be a gép mellé, úgy hogy 10 darabonként vitte az apjának bemérni a cuccot.
- Most te vagy a család fenntartó. – mondta neki az apja.
A gyerek mérnök lett később. A 80-as évek végétől már kezdett a papának jól menni, még egy gép, meg egy másik, aztán telephely, alkalmazottak. Amíg egyetemista volt a gyerek dolgozott a BKV-nál hiába mondta neki, az apja, hogy nincs ő arra rászorulva. Annyi segítséget azonban elfogadott, hogy ki tudjon menni Münchebe a BNW-hez melózni, (ugye akkor ez még nem volt olyan egyszerű).
Ma már nem tudom követni a cég birodalmat, amikor meg vették a vízmű telephelyét a papa bevette a gyereket társnak , mert a gyerek jobban tudott tárgyalni, neki, mint minden rendes drehásnak hiányzott egy.két ujj perce, hát hogy adja az ki magát.
Néha hallok róluk itt ott. Ott vannak a leggazdagabb 100-ban. Megérdemlik.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 14:22:26

@altoid: hát a FLITUKI-nál a Garas Lacinak volt akkora fasza, mint egy csődörcsikónak. Át is járt a szomszéd konzervgyárba felcsinált vagy hat tótasszonyt!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.07.22. 14:33:01

@altoid: A mai lányok már aztat se szeretik. Ezeknek már csak a béemvé, meg a dzsakuzzi imponál.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.07.22. 14:45:24

@altoid:

Ez érdekesen hangzik, kifejthetnéd a kínai vonalat, esetleg nem regény formájában.

@Frengi:

Nekem egyik nagyapám volt ötvös, de valami fémmunkásként dolgozott a gyárban, nem ékszerészkedett. Van lábos, krumplinyomó, nagykés, komplett étkészlet, amit ő csinált vagy 60 éve, és még mindig használja a család. Most rájöttem, hogy az az igazi munka, nem ezek a vacak esztergályosok, ezeknek a gép forgatja az anyagot, nagyapám kézzel csinálta a fazekakat :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 14:54:07

@Levéltáros: Nekem az apámat csinálta nagyapám, és még most is jól működik.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 15:05:59

@Levéltáros: Hát dióhéjban az a sztori, hogy a nagyapám könyvelő volt, és a háború után bekerült a Külügybe. Az 50-es években kiküldték a pekingi magyar nagykövetségre gazdaságisnak (ezzel együtt járt két hét vonatozás a transszibériai expresszen, tökrészeg, a koreai háborúból hazafelé tartó orosz katonák társaságában), aztán ha már ott voltak, megtanulták a nyelvet. A nagyapám készített egy kartotékos dobozból egy 3000 karaktert tartalmazó szótárat magának, állítólag ki is akarták adni valamikor. A nagymamám meg néha jól meglepett, amikor ebéd után megkérdezte, kérek-e sintyaót (banánt).

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 15:32:05

@Professor Pizka: Részemről inkább a Sapporo. Amúgy a kartotékos doboz természetesen ma is megvan. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.22. 15:35:25

@altoid: mióta egyszer a Peking-Baotou vonaton atomvillanásra ittam magam olyan kínai sörrel amire csak kínaiul volt ráírva minden (a pidzsó pidzsó felszólításra adták, tehát sör) azóta az összes kínai sört nagyon szeretem

brutuska 2011.07.22. 16:43:47

Ajve, regi szep idok! Technikumban szametogvezerlesu szerszamgepek es robotok beallitoja es programozoja szakra jartam. ( akkor meg nem hivtak CNC-nek, kulonosen a Szu-ban), hat szakmai gyakorlaon az oreg szakik amit osszehordtak a gyarban... Es persze leneztek minket, hogy lyukszalagoson dolgoztunk.

2011.07.22. 17:41:11

Amikor kezdtek be jönni a CNC esztergák, szines monitor volt némelyikhez.
Öreg szaki oda megy:
- Bejön rajta a kettes is?
(1984-86 körül)

2011.07.22. 17:55:59

@Levéltáros: vannak dolgok amiket forgatni kell.
Az eszterga elvileg egy nagyon egyszerű szerszám, bár milyen faragható anyagot lehet esztergálni, de a modoros esztergályos csak a fémforgácsolást érti alatta.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.22. 18:48:13

@noirp: hát majd egyszer lehet, hogy felteszem a családi legendáriumot, úgy ahogy van a netre. Anyag van hozzá bőven: kezdve a dédapám autobiográfiájától (a századfordulótól a 60-as évekig), olyan tábori levelezőlapig, amit a marhavagonból dobtak ki rokonok, mielőtt végleg eltűntek. Asszem olyan fotó is van, amin a nagyfater Csou En-Laj társaságában vigyorog.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.07.23. 07:41:52

A Gedeon síneket esztergál. Az asszony kedvére.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.24. 11:15:12

@altoid:
Az én dédfaterom még 1900-ban verte le a boxerlázadást. A Monarchia Zenta hadihajóján szolgált és Yokohamában volt az állomáshelyük. A bevetésük Tianjinben lehetett, de mivel a dédfater kazángépész volt, a fegyveres harcokban nemigen vehetett részt. Emlékként maradt néhány képeslap, egy legyező és egy csontelefánt (sajnos nem elefántcsont)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.24. 14:00:13

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Imádom az ilyen sztorikat! Ha másnak is van ilyen, ne fogja vissza magát!

2011.07.24. 17:33:16

@altoid: szeritem minden családban van ilyen, a történeteket unalomig ismételik.
A mi családukban egy szteptáncosról szóltak legendák.

Meg a calabriai rokonokról.

Meg a nagyfater történetei az olaszfrontról, ahova 17 évesen ment el az apja helyett, haza felé jövet meg beállt Kun Béláékhoz. Jaj de nagyon untam gyerek koromban, amikor már be volt kicsit nyomva és rázendített, hogy nincsen Kun Bálának olyan katonája, mint a magyar huszár ha felül lovára.

Ellenben a magyar népmeséket nem könyvből olvasta: csak ült a sámlin, morzsolta a kukoricát és csak mondta , mondta a történeteket, hogy amikor Jézus urunk a földön jár a Péterrel... A nagyanyám meg ráparancsolt: Gergel! Citerázzá má egy kicsit a kislyánynak! A mama meg csavart nekem egy csutkababát. Hogy örüljek.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.24. 17:54:13

@Frengi: Hát nem tudom, én gyerekként is nagyon élveztem ezeket a sztorikat. Hát még később, amikor a törikönyvben visszaolvastam sok mindent belőlük.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.25. 09:49:35

@altoid:
Ja, ezek jó dolgok. És nem kicsit sorsszerűek. Nekem pld a kínai-verő sváb dédfater gyerekkorom óta mozgatta a fantáziámat (nem ismertem soha) aztán úgy hozta, hogy eljuthattam a nyomába, Sanghaiban meg végig flesseltem, hogy hol lehetett itt a Mathias. Mondjuk a kínaiak annyira nem mosolyogtak, amikor bebaszva sztorizgattam nekik.

2011.07.25. 10:35:10

@altoid: az én dédnagyapám majdnem ott volt, amikor IV. Károly leszállt Dénesfa mellett a repülővel:) Ő volt a gróf (parádés)kocsisa, de akkor nem engedték a bakra, a gróf személyes hajtotta a kocsit:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.07.25. 10:36:56

Hali, heloszerbuszka sziasztok. Tök jó itthon. Tegnap a vonaton kalauzok modoros társadalom-politikia-kultura rovatát hallgattam.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.25. 15:55:12

@Hadrian77: Hú, erről nincs bővebb sztorid?! Éppen most akarok valamit írni a 2 királypuccsról, történetek érdekelnek.

2011.07.25. 16:13:26

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Többet sajnos nem tudok, a személyzetet nem nagyon avatták be, a király meg elég hamar továbbállt.

Ló-Sir 2011.08.01. 18:00:38

@Professor Pizka: Itt egy magyarázós "modoros" vagy "....-talan" oktató drehás.

turning.fw.hu/

Aki a szakmából olvassa , annak gyöngyszem, másnak meg púp a hátán. :)

Lószőr :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.08.02. 12:08:36

üvegdomborító kalapács, reszelőzsír? kanyarfúró?

Ernoke 2011.08.05. 12:49:39

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: hát ez valami extracuki, köszönöm-köszönöm, az utóbbi idők legértelmesebb modoros-hozzászólása:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.08.05. 15:12:29

@Ernoke:

hát igazán nincs mit. örülök, hogy megcsinálhattam a napodat (höhöhö, leiterjakab)...

de azt hiszem, hogy az új haverom még ennél a kis rohadéknál is cukibb. valami terriergyerekféle lehet, reggelente szoktunk haverkodni a zebránál. bár kétlem, hogy ő ismerne bármilyen esztergályost.

jut eszembe: tavaly a mesterségek ünnepén láttam egy sötétzöld-esztergályost, konkrétan biciklimeghajtású volt az esztergája. ezek a semmirekellő élősködők tényleg mindenhol ott vannak.

Ernoke 2011.08.07. 14:32:48

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: á, egy cicának egy kutya _soha_ nem lehet vetélytársa cukiságban:)
süti beállítások módosítása