John Lennonnak volt egy ígéretes dalkezdeménye, de még nem volt teljesen kerek. Paul McCartney eközben szintén összehozott pár bohókás sort, de önmagában az is kevés lett volna. Aztán ahogy a két dalrész egymásra talált, úgy született meg az A Day In The Life. Hácséval mi is egymás vázlatáról nem sejtve hoztuk össze az Antiszociális Ember rövid jellemzését és részletes monológját - persze lesznek átfedések és ellentmondások is. Nem baj.

Egy végtelenül barátságtalan lényről beszélünk ma, aki társas kapcsolatait a teljesíthető minimumra építette le lelki egyensúlyának biztosítása érdekében. Környezete aggódik érte: biztos depressziós, befordult, drogos, alkoholista, szomorú, beteg. Nem látják, hogy ő már felülemelkedett az olcsó, görcsös megfelelni akaráson, kényszeredett vigyorgáson, sztorizáson.

Talán szűkebb családjával és pár közeli - kizárólagos -  barátjával rendszeresen tartja a kapcsolatot, de velük is lehetőleg csak írásban vagy kirívó esetekben telefonon. Minek utazni, minek összejárni? Az utazás drága, fáradságos, a vendégeskedés energia- és időrabló - márpedig az ő ideje - szabadideje - méregdrága.

Nem egy telefonember. Figyelmeztetés nélkül felhívni hatalmas pofátlanság. Egyeztetés nélkül beállítani hozzá merénylet. Mielőtt felhívod: írj neki legalább egy nappal előtte. Mielőtt elmennél hozzá: legalább egy héttel előtte egyeztesd le vele. Mert nem fogja felvenni, és nem fog ajtót nyitni. Nem érdekli. Ha nem vár senkit, akkor ő nincs fogadóképes állapotban. Akkor őt ne rohanja meg spontán módon senki, bármilyen jóban is vannak.

Élete a rutin. Bejár időben dolgozni, akár még túlórázik is. Szereti a munkát, szereti a pénzt, szereti az elismerést. A csapatépítéseket, sörözéseket már kevésbé. Nem mintha megvetné a sört, de a munkatársak nem érdeklik. Most dolgozunk vagy haverkodunk? Munka után egyenesen hazafelé veszi az irányt, maximum egy kisboltba hajlandó beugrani, hogy napi szükségleteit fedezze valahogy. Internet, sör, szendvics.

Péntek munka után hazamegy, és tökéletesen érzi magát papucsban-melegítőben úgy, hogy legközelebb csak hétfő reggel megy ki újra az utcára. Menjen a drága, füstös kocsmákba, sétáljon a buta néppel teli Margitszigeten, látogasson unalmas rokonokat? Elfoglalja ő magát. Az élet rövid, de ő azokkal szeretné eltölteni, akikkel jól érzi magát. Jellemzően senkivel.

Nem volt ő mindig ilyen. Koslatott nők után, haverkodott mindenféle jöttmenttel, otthagyott rengeteg pénzt bulikra, utazásokra. De most már minek. Kiutazta, kibulizta magát, teljesen jól elvan a saját négyállomásos életében. Megfelelni másoknak? Minek?

De közben bankszámláján egyre csak gyűlik, dolgozik a pénz, és ez örömmel tölti el. Naponta kétszer felnéz, számolgatja a kamatokat, elemzi a bevételeket, költségeket. Tartozik, követel. De inkább követel. Boldog.

Nekem nem kell semmi

Nekem nem kell semmi, figyelj, én olyan jól elvagyok a kis keresztrejtvényemmel. Nekem ne jöjjenek. Ricsaj, ordibálás, handabandázás, osztán meg megy utána a kibeszélés, meg a baszogatózás. Nem kell az, hogy ide betelepedjenek, nincs nekem szükségem senkire.

Kerülgessek itt hat-nyolc embert? Minek? Utána meg jönnek, hogy ezt a könyvet elvinnék, azt a könyvet, azt a lemezt, jaj, add már ide, ismerem én az ilyet, sose hoznák vissza. Még ők lennének felháborodva, ha rákérdeznék, hogy héló, hol az Orwelltől a 84-em, ugye nálad van?

Kell ez nekem? Jöttek régebben, persze, érdekből, amikor még nekem is futott a szekér. Most meg már ne is jöjjenek.

Feleség? Elég nekem magamat elviselnem, a hülye rigolyáimat, két héten belül megtépnénk egymást. Nem kell nekem senki. Mi kell a nőnek? Zseton, csuhé. Meg kocsi. Ékszerek, álomút. Hagyjad már. Örülök, hogy le tudtam rázni az ilyen vérszívó kurvákat. Tudod, mennyi ideget nyeltem miattuk? Most úgy-ahogy rendben vagyok. Ne jöjjön asszonypajtás nekem, mert csak dráma lenne. A biológiai szükségleteimet meg intézem, ahogy intézem, magánügy, nem?

Nem szoktam eljárni kajálni, hova? Egy tenyérnyi rántott szeletért, meg egy macskaadag krumplipüréért képesek elkérni kétezret. Rablás. Megfőzöm itthon magamnak a virslimet, bekapcsolom a tévét, nekem nem kell, hogy belepofázzanak a vacsorámba.

Szórakozni? Na, ne szórakozzál. Évek óta nem voltam. Tízszeres áron adják a sört, megveszem inkább magamnak, otthon elkortyolgatom, nem vagyok én egy Krőzus, hogy még borravalókat is dobáljak a savanyú pincéreknek. Zene? Milyen zene? Azt a puffogást meg tamtamot sosem bírtam elviselni. Tuctuc meg rap, a világból ki lehetne kergetni vele. Megvannak a lemezeim, igényes rockzenék, amiket bármikor meg lehet hallgatni.

Azokat betolom néha, de jobb a csend, eleget zúgnak az ember fülébe a melóban. Inkább kipihenem magam itthon, ledőlök, amikor én akarok, nem kell magyarázkodni senkinek, ha elálmosodtam.

Nyaralni? A nyolcvanas években voltam utoljára. Talán a Balcsin. Mindenki rohan külföldre, mintha itthon nem lenne elegendő szép táj. Állítom, hogy akik Görögbe, Spanyolba meg Egyiptomba röpködnek, még nem is túráztak egy kiadósat a Börzsönyben. Leesne az álluk, milyen gyönyörű kilátás van. De a sznoboknak magyarázhatnád. Ezért nem megyek én ilyen helyekre. A társaság miatt. Nekem ne kérkedjen senki, hogy mije van.

Nekem nem kell nagy felhajtás, nem szoktam szétkürtölni, ha szülinapom van. Névnapomon is csak a szüleimmel, szűk körben, kibontunk egy üveg Tokajit. Elszopogatjuk. Anyámék is örülnek, ha átvészelik a holnapot, nemhogy még dőzsöljenek.

Nem járok én moziba, a mai filmek csak arról szólnak, milyen technikai megoldást tudnak alkalmazni. Történet, humor, színészi alakítás nuku. Ha 3D-t akarok látni, akkor elmegyek színházba, na, az térhatású, de egy ilyen szemüvegben hogy én végigüljek valami kasszasikert, na, azt nem.

De színházban sem voltam évek óta. Ki tudja azt megfizetni? Meg ezek a modern rendezések, az ember csak kapkodja a fejét. Káromkodnak, meztelenkednek, ömlik a vér, rikácsolnak, hőbörögnek. Nézzem a Stohlt? Sírjak, hogy ő most igazából áldozat? Hagyjuk már.

Nem kell nekem semmi, megveszem a felvágottamat, hozzá a kenyeret. A sajt méregdrága. Évek óta nem lehet kapni igazi sajtot, csak ezek a gumik vannak, növényi zsiradékból, na, én ezt a tolvaj, csaló bandát nem támogatom.

Mit fizessek én elő 77 csatornára? Néha bekapcsolom a dobozt, lenyugtat, ennyi. A régi filmeket vadászom, de csak a hülye reklámok mennek. Belenézek ebbe a Valóvilágba, de csak felidegesítem magam.

Internetem sincs, nekem ne küldjenek vírusokat, meg megy az adathalászat. Még az kell, hogy bemérjenek, hol vagyok, osztán rám törjék az ajtót. Apjuk faszát.

Nem kell nekem semmi, nincsenek nagy óhajaim. Legyen meg a kis pénzem, befizetem a lottót, múltkor is volt egy kettesem.

Háziállat? Ide? Minek? A macska csak hullajtaná a szőrét, meg szarna-hugyozna minden sarokba. Kutya? Annak meg tér kell. Most kínozzam itt a másfél szobában? Még valaki feljelent.

Nem kell nekem semmi, minek? Na, még az hiányzik, mobiltelefon. Hogy aztán kapjam a számlákat. Azt írnak rá, amit akarnak, én meg perkáljak, ezt nekik! Csörögne itt égbe-világba. Volt egyszer nekem is, akciózták, bedőltem, de be se tudtam kapcsolni, akkor pont kellett volna, meg lemerült örökké, meg ilyen kártya-olyan kártya, örökké feltölteni, na, engem egy ilyen kis kütyü ne ugráltasson, jobb a csend. Aki akar, elér vezetékesen, bár azt is ki szoktam húzni, ha hazaérek.

Politika? Felőlem aztán marakodhatnak. Szavaztam én már Jóskára, Pistára, mindenkire. Jobb lett? Nem lett jobb. Tavaly már nem is mentem. Intézzék, ahogy akarják. Úgyis az van, amit akarnak, akkor meg? Az én kis söröm, kajám megvan, amíg bírom, és engednek, melózom, akkor meg mit hőbörögjek? Oldják meg, csak értenek hozzá. Ha meg nem, akkor passz.

Úgyhogy ezek vannak. Nem megyek én sehova, ne is hívogass. Kösz, hogy benéztél, de legközelebb azért szólj már ide előtte, ilyenkor már pihengetni szoktam. Ne azt a kapcsolót, az a riasztóé, majd én. Na, szevasz, gondolom, kitalálsz egyedül is, minden jót, pá.
 

"Ki a leghülyébb magyar közszereplő? Klikk ide, és megtudhatod!

Háromezer körüli szavazat feldolgozását követően eredményhirdetés. Alternatív Széchenyi-díj 2011"