A lánybúcsú

2011/03/08. - írta: Modor Tibi

Sziasztok Csajok!

Pénteken találkoztunk néhányan és megbeszéltünk nagy vonalakban (sőt elég részletesen) Kinga leánybúcsúját. Akik nem tudtak eljönni azokat most tájékoztatom néhány dologról.

Március 12-én lesz 16.00-tól Vonhinten Helgusnál (Párisi u. 12. Ferenciek tere), akinek ezúton is köszönjük, hogy biztosítja a helyszínt. Kinginek 18.00-at fogunk mondani, mi előtte előkészülünk. 10-en leszünk + Kinga.

Azt beszéltük a lányokkal, hogy 4.500-, Ft-ot szedünk be, amit nekem kellene eljuttatni.

Hogyha személyesen nem tudjuk ezt összehozni, (van akikkel fogok személysen még találkozni), az legyen kedves nekem elutalni, akkor majd megadom a számlaszámom.

Ebben az összegben benne van Kinga itala, egy pénisz alakú torta, rózsaszínű poló minden egyes lánynak + 1db Kingának (neki lila színű lesz), amit felíratoztatunk, a szöveg még nincs lepontosítva. Kingának biztos, hogy az lesz a polóján, hogy ELKELT. Ötleteket erre vonatkozóan várunk. Továbbá veszünk neki sex shopból néhány huncut érdekességet. A Sárkány Centerből veszünk neki egy sexi cuccot. Kap még egy poharat, amit szintén felíratozunk erre is várunk ötleteket. 4 vagy 5 db rovátka lesz a poháron.

 

A kérdés: Miért megyek Zolihoz?

A válaszok:

1. pénzéért,

2, 3, pont még üres,

4. pont: mert nagy a farka,

5 pont: mert szeretem.

 

Ha rosszul válaszol majd a férfi ismereti teszten, akkor innia kell, értelem szerűen addig, kell leinnia ameddig szerinte igaz a válasz.

 

Lesznek feladatok: Pl. férfi ismereti teszt, ami kizárólag Zoliról fog szólni. Ezt is majd át fogom neketek küldni, és ha van még jó ötlet, nyugodatn fűzzétek hozzá, ill. töröljük ami szerintetek nem elég jó. Kingát otthonkába fogjuk beöltöztetni a helyszínen, ahonnan majd tovább fogunk menni egy szórakozóhelyre, amit még szintén nem tudunk, hogy hová. Erre is várunk öltleteket! Ahol persze lehet táncolni is és inkább retró jellegű legyen a zene.

Útban a szórakozóhelyre Kingának árulnia kell petrezselymet, illetve néhány bugyit (tangát, és nagyot), szigorúan hímneműeknek, mert ezzel a lagzijára gyűjt. A szórakozóhelyen szintén pasikkal alá kell íratni (minél többel) a leánybúcsús polóját, amit viselni fog.

Piát mindenki hozzon magával, amit szeretne inni, illteve valamilyen rágcsát. Kaját fog nekünk biztosítani Fefe (ez is benne van a 4.500- Ft-ban), csirkehúsos tortillat fog készíteni. Kingu fog kapni egy meghívót, hogy mikor jöjjön és hová a bulijára, illetve miután végzett minden feladattal, fog kapni egy oklevelet, hogy most már asszony lehet. A leánybúcsún fogunk fotókat készíteni, amiből az esküvőn átadunk neki egy fotókönyvet.

Arra gondoltunk, hogy minden feladatot egy papírra felírunk és egy-egy felfújt lufiba fogjuk tenni, így majd tetszés szerint ő fogja kiválasztani, hogy mivel is kezd. Néhány játék még: Szerelmi vallomás a megadott szavakból, rajzolás bal kézzel pl: az esküvőjüket, hogyan képzeli el, nyakkendő kötés, puzzle összerakás (Zoli).

Egyelőre ennyi, ha bármilyen kérdésetek, ötletetek van nyugodtan írjatok, vagy hívjatok. Tel. számom: 001809 563 0000.

Üdv,

Suzy


 

Sziasztok Lányok!

Mellékelten küldöm az ígért játékokat és a tesztet. Kérem az észrevételeket!

Üdv,

Suzy
 

Férjismereti-teszt:

Hány anyajegy van a hasán?

Mi az a 3 dolog, amit magával vinne egy lakatlan szigetre?

Ki ült mellette az általánosban?

Melyik két testrészed a kedvence?

Melyik filmet láttátok először együtt?

Milyen pózban alszik?

Melyik a közös kedvenc dalotok?

Mi volt a jele az oviban?

Melyik lábujja a leghosszabb?

Milyen magas?

Hányas cipőt hord?

Kedvenc tv csatornája?

Mit utál, mitől fél?

Mi az öltönymérete?

Milyen autót szeret?

Mi a szavajárása, és mit mond ha káromkodik?

Hányas volt énekből?

Ki az első a mobilja telefonkönyvében?

Hogy hívta/hívja az anyukája gyermekkorában/most? Becenéveve?

Hány cm-es a bicepsze?

Mi lenne ha, fagyi lenne?

Hány jéggel issza a whiskyt?

Mi a legextrémebb hely, ahol szexelt?

 

JÁTÉKOK:

Különféle feladatok lufikban.

- szerelmi vallomás, a megadott szavakból (pl. atomrobbanás, csiga, felhő, náthás…stb)

- petrezselyem és bugyi (tanga, nagy bugyi árulás (……. Ft-ért vagy pusziért, kizárólag
hímneműeknek)

- férjismereti teszt (minden rossz válasz esetén egy korty pia)

- rajzolás balkézzel, választva a megadott témák közül (pl. esküvő)

- nyakkendőkötés

- puzzle összerakás időre (leendő férj egyik fényképével)


 

Ezt a förmedvényt az Élet produkálta - a megosztásért hálás köszönetünk illeti Modor Timi drágát. Köszönjük Neki, és stílszerűen így kívánunk mindenkinek boldog nőnapot! ;-))

156 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.03.08. 06:22:59

Uramatyám, és ilyenek vannak. Nagyon kemény büntetés ez az írás.

Motorpenis 2011.03.08. 06:28:55

Szegény Zoli!
Kinga mennyi idős? Remélem, harminc feletti idióta.

Midbár 2011.03.08. 06:45:00

"Ezt a förmedvényt az Élet produkálta" - ne haragudjatok, de ezt képtelen vagyok elhinni. Csupán hatásvadász volt a szerző, ugye? UGYE?
p.s.
A kedvenc szavam a bejegyzésben: "lepontosítani"

L'eau fasse · http://intogyujtemeny.blog.hu 2011.03.08. 06:57:37

És mibe, hogy a végén elfelejtette kivenni a "lányos" címlistájából Kingát, és neki is elküldte az egészet :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.08. 07:14:10

röviden összefoglalva 2 lehetőség van, és reménykedem a másodikban:

- minden nő gágogó liba
- majdnem minden nő gágogó liba

Nadiposzi (törölt) 2011.03.08. 07:31:56

Még jó, hogy a májusfa állítás, a Luca-napi regölés, a húsvéti locsolás,etc., mint népszokás születéséről, kialakulásáról nem maradt fenn a fentihez hasonló forrás.
Kiábrándító lenne.
Tényleg, elő is keresem a szőrös bilincset meg a hasított tangát, amit leánybúcssúra kapott az asszony, azt este huncutkodunk egyet, ha a gyerek elaludt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 08:00:19

Elképzeltem Cold-eye Zoltánt, a hűvös tekintetű néprajzost, amint valamikor 2100-ban a felvevőjével felcsenget Vnhinten Kinga nénihez, aki elmondja-elénekli neki ezt az egész rettenetet. Népszokások a százazdfordulón címmel.
A legénybúcsún legalább van kurva. Bár életem legunottabb arccal pinát nyaló nőjét egy ilyen eseményen láttam, úgyhogy az se sokkal jobb.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.08. 08:16:23

A telefonszám a végén priceless!

Null-null-eins, acht-null-neun, fünf-sechs-drei, viermal die null. Ruf mich an!

suzy q 2011.03.08. 08:22:08

már kaptam ilyen meghívót. a csippendél shownál döntöttem el, hogy akkor én ezt most kihagynám, köszönöm. plusz, mennyire durva már, hogy tényleg ilyenek a lányok, de milyen barátok ezek komolyan? ha nekem ilyen leánybúcsút szerveznének,asszem meg is szakítanám mindegyikükkel a kapcsolatot.

lárvalányhaj 2011.03.08. 08:29:49

Én is házas vagyok, úgyhogy túl vagyok a házassággal kapcsolatos összes népszokáson, engem is próbáltak belerángatni mindenféle szarba, de keményen ellenálltam. A leánybúcsú szerencsére sose merült fel, de el is zavarom a halálfának a szárára azt, aki ilyesmivel próbálkozik.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 08:31:26

Az egsz leírásban a (telefonszámon túl, amelyre altoid helyesen hívta fel a figyelmet, dreimal acht-acht-aaaaaaaaaaacht) a legszebb az a törés a végefelé, hogy addig hú de nagyon trendi, meg fasztorta...aztán a kérdések olyan bárgyúak, hogy simán elmennének valami harminc évvel ezelőtti gyerektábor kötelező programjába. Arról nem beszélve, hogy honnan tudják, hogy szerencsétlen balkenek hány anyajegye van? Csak nem meg kellett szegénynek dugni az összeset?

KürtiT (Tromb74) 2011.03.08. 08:38:58

Már az első harmadánál gyanús volt, hogy ez nem egy fiktív szöveg. A "lepontosítva" kifejezésnél már biztos voltam benne, ilyet nem talál ki poénból senki.
Ez tipikusan az az eset, amikor a kezdeti lelkesedés bénázásba fullad. A lányok nyolcra már túl vannak az első hányáson, tízre pedig a csapat nagyrésze lelép valamilyen mondvacsinált ürüggyel.

lárvalányhaj 2011.03.08. 08:49:01

Egyébként azt hiszem, hogy sok nő a csoportnyomás miatt megy bele az ilyen különféle "nőies" szarságokba. A házasságnál a család gyakorol irtózatos nyomást, hogy milyen legyen a zene, meg hogy a Jutka tántit is meg kell hívni, akit már 10 éve nem is láttunk. Nekünk pl. az volt a tervünk a férjemmel, hogy miniesküvő lesz, csak szülők + tanúk lesznek jelen. Na most ez a közeli rokonság egy részéből iszonyatos dühöt váltott ki, nekiálltak támadni minket, mint gép, hogy ezt mégis hogy képzeljük, milyen alapon nem hívjuk meg XY-t stb. Én keményen ellenálltam, de el tudom képzelni, hogy sokan beadták volna a derekukat ebben az ellenszélben.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.08. 08:53:00

@Professor Pizka:
Onnan tudják, hogy a konspiráció keretében felhívják a pasit, és megkérdezik.
Tőlem pl. azt tudakolták, hogy hány fogam van...
(A faszom se tudja, valahol 32 és 13 között)
Mindegy, mondtam egy számot.
Ezzel a leány/legénybúcsúval hál isten az összes kreatív, szecskaavató/gólyatábor kaliberű poén előre kimerült. A lagzin nem volt ilyen terelgessen a menyasszony tojást az ura gatyájába móka (videóra rögzítve, anyám borogass), e tekintetben konzervatív voltam.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2011.03.08. 09:04:47

Hát ja, barátnőnek volt hasonlója a pólóval, petrezselyemárulással, uborkára gumihúzással szájjal (fúj amúgy szerintem), játékbaba pelenkázással, és nagyon trendibündi volt az egész. Aztán este 10 után becsöngetett egy járőr és levetkőzött tücitüci zenére :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 09:06:57

@lárvalányhaj: pedighát nincs is jobb egy laza kétszázfős lagzinál, deichmann műkélgyóbőr-cipős szintetizátoros emberrel és a VŐFÉLLYEL. Nem írok róla se mini se másmilyen posztot, mert szerintem emberisg elleni bűntett amit művel, valahol félúton a népirtás és a háborús bűncselekmények között.
Nekem az egyik unokatesóm úgy döntött pár éve a lagziján, hogy egy viszonylag távoli nagybácsit és b saládját nem hívja meg. Erre a nagybácsi szülei is megsértődtem, holott szerintem a nagybácsi örült, hogy kihagyhatja a nagyszerű alkalmat.
Nincs semmi baj a nagy lagzikkal amúgy, néhány igen egyszerű szabály betartása mellett.
Sok húslevest kell enni, mert egyrszt azt kúrják el a legkisebb eséllyel, másrészt afféle preventíve, bukkálisan bevitt Ringer-oldatként nagyszerű volumenpótló. A pincérekkel esetleg bótolni kell, hogy később is adjanak.
Ha egyedül vagyunk és van valami kellően távoli harmadunokatestvér, aki igazából nem is az, mert a Misi első felesége volt igazából rokony, de ez a lyány a másodiktól van, akkor ez a buli nem más mint bármilyen szombat este, a feladat ismert.
Amennyiben ilyen hölgy nincs a színen, akkor mg józan állapotban oda kell figyelni, hogy hol vannak a jó piák. Ha az ifjú pár jól tervezett-finanszírozott akkor könnyen lelhetünk ilyet (szülőföldemen ez egyszerű a mindenfele termő jó minőségű házi szilvapálinka miatt, le van palakoztatva kétszáz félliteres, oszt jóidő).
Ha megvan a jó pia, rúgjunk be, mint az albán szamár.Ha elég levest ettünk, sokáig kultúrnövény módjára tudunk viselkedni, s nem kezdjük el fogdosni a menyasszony unokatestvérének a csaját, amiből aztán könnyen konflikt lehet.
Ha ezt is kivédtük, akkor csak arra kell ügyelni, hogy fenntartsuk azt az alkoholszintet, ahol a leggázosabb másod-unoka-nagynénikénk is jófejnek tűnik, "Ti mikor fogtok mán megnősülni fiúk" és "Gyertek táncolni ti is" beszólásaival.
Ha ehhez nincs hangulatunk, és van néhány hozzánk hasonló városba/külföldre szakadt rokony a helyszínen, akkor kiülhetünk a hely elé néhány üveg piával meg pár doboz cigivel és lehet ilyen gimnazista rockerek a parkban üldögélnek nosztalgia estet csinálni. Idővel mg többen csatlakoznak, ilyenkor az idősek előbb megsrtődnek, majd miután egy-két stréber kivételével homogn közösséget alkotva benn maradnak, kiszívják az ifjú pár vérét. A vőlegény és az ara sóváran tekintget az ablakon kifelé.

lárvalányhaj 2011.03.08. 09:08:10

Szerintem a lánybúcsúnál is van egy ilyen megfelelési kényszer, hogy a lányoknak van arról egy elképzelése, hogy mi a "menő", meg a "laza" ("jaj, hívjunk már mi is chippendale-fiút, az ooolyaaaan iiiizgiiiis", ugyanez a fasztortával), és akkor ezt (azon az alapon, hogy "na, rúgjunk ki a hámból") jól meg is valósítják. Máskülönben totál nincs igényük az ilyesmire.
Amúgy lefogadom, hogy az élet más területein a csajszeeeeeek totál prűdek, és egyszer se mondták ki még hangosan, hogy "fasz", vagy ha igen, akkor hangos kuncogások közepette. És fantáziátlanok is, ami a kérdésekből is kiviláglik.

@Nadiposzi:

A gólyatábort egy hasonlóan kártékony, modoros és fantázátlan emberfajta rendezi, aki a "HÖK-ös" néven ismert.
Hihetetlen, hogy amióta világ a világ, az egyetemek telesírják a Dunát, hogy mennyire nincs pénz, de az általános iskolai suliújság szintjén álló kari lapok és az erőltetett szar gólyatáborok rendezésére valahonnan mindig kerül lóvé.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.03.08. 09:09:13

a helyes?írás a legborzacskóbb benne. meg a kötelezőre vett jópofaságok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.08. 09:12:12

@Bachterman: nem akarlak elkeseríteni, de ez a mai 23-26 éves, legalább érettségizett, de inkább főiskolai-egyetemi végzettségű nemzedék átlagos helyesírása.

Kurt S. Earp 2011.03.08. 09:21:45

Hánytam.
Ezt a posztot valami nőgyűlölő geci írta. Ez a Suzy (hányok) talán egy nőgyűlölő nő. De kizárt dolognak tartom, hogy ilyen emberek léteznének. Ha mégis vannak, akkor ennek az országnak befellegzett, Muhi, Mohács, Armageddon, Végítélet.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.08. 09:23:57

@Bachterman: az a baj, hogy ez nem jópofa, hanem tipikusan az, amit egy beszűkült sötét liba jópofának gondol.

eastern sugar 2011.03.08. 09:25:40

@Kurt S. Earp: vannak ilyen nők, és dögivel :) egy volt kolléganőm most készül házasodni, ugyanez a műsor, csak nem suzy, hanem judy. és nem, nem viccelek. amúgy meg nem csak az országnak fellegzett be ezen az alapon, hanem az egész világnak, mert ezt is le kellett nyúlni a német cosmóból :)
@vészmadár (pica pica): na ez az. ettől kapok én lábrázást, hogy mást ne mondjak.
aztán meg jön a pocaklakó.
egyébként azt hittem, a lepontosítás csak nekem tűnt fel :)
és mi az, hogy az élet produkálta? bővebben, tibi, bővebben, honnan van ez mégis?! :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 09:27:56

@lárvalányhaj: a Kelet-Európai szegénység érdekes állatfajta. Nézd meg az oroszokat, ott is a repülőgép hűtőjéből leengedett alkohollal táplálkozik a vadászezred, egy hónapban egyszer indítják be a vadászgépeket, szegények, mint a templom eger, de a nagyságos asszony bundában van, illetve az orosz csípési sorrenben alul elhelyezkedő kisvárosi maffiózó is gond nélkül kirak az asztalra ngy-öt milliárd forintot, tetszőleges pénznemben értve.
Ugyanígy (neked magyarázzam?) az egyetem szegény, hát persze, ha elosztod a HÖK költségvetését a hatezer hallgatóra, akkor egy kifli se jön ki belőle (évente) ám, öt bulira elkölteni nagyonis bőséges pénz. Nem is beszélve az apróbb szívessgekért (a HÖK megszavazza az idegennyelvi elktorátus vizsgájának kötelezővé tételét etc.) újabb pénzeket lehet zacsihoz dörzsölni. Ráadásul a HÖK-ös ugye a kari tanácsból ismeri a tnaszékvezeket, bejáratos a tanszékekre, összehaverkodik a tansegekkel, egész jó vizsgánátnyomási-potenciálja keletkezik, amelyet aztán beválthat mindenfélére. Pénzre, pinára, pozícióra. Általában a politikai karrier is úgy kezdődik, hogy valamelyik politikus idióta gyerekét tolja, hogy kerülje el a hóhér professzorokat, megíratja a dolgozatait valakivel, közben a faterral is összetegeződik...

Ernoke 2011.03.08. 09:30:42

@Kurt S. Earp: léteznek, nekem is kellett már részt vennem ilyenen. a két szervezőt legszívesebben megrugdostam volna, agresszív ostoba fogyatékosok voltak.

lárvalányhaj 2011.03.08. 09:45:46

@Professor Pizka:

Bezzeg amikor a Rózsa korlátozni akarta a jogkörüket, mindjárt beindult a sírás, hogy "óriási rést ütnek ezzel az egyetemi demokrácián". Aha, persze.

becher 2011.03.08. 09:57:02

@lárvalányhaj: Hehe nálunk a férjem közölte, hogy a családból nem lehet ott senki, mert jól akarja magát érezni. Végül meggyőztem, hogy anyáinkat nem hagyhatjuk ki, meg igazából az a mx. 10 ember elfér, de 18-kor koccolniuk kell, hogy jól érezzük magunkat. Így is lett.
Lánybúcsú meg nem volt, vagyis zöldre ittam magam egy barátnőmmel és a két kutyával. Remélem ez nem modoros :)
Amúgy én is ismerek ilyet, többet is és hát...

horika 2011.03.08. 10:04:26

Kibaszottul fájdalmasan undorító a cikk. Néhány hónappal ezelőtt férji oldalról kellett elszenvednem ezeket. Még ha távolról is, de fájt, mert kb. ugyanezekre a kérdésekre kellett előzetesen megadnom a helyes választ.
De a legcsúnyább a "SEXI" írásmód. Aki a szexit sexinek írja, az a masszázst massage-nak. Kemény dolgok ezek.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.03.08. 10:12:42

Hát mit mondjak, ütött. Ez már az "én kérek elnézést" kategória, nagyon eltalált az írás. Kingus 10 év múlva Szülői munkaközösségi elnök lesz, petícióival kinyírja a büfést, a tesitanárt, valamint a katolikus hittantanárt, megszervez mindent az osztálykirándulástól a március 15-i ünnepségig. Szegény férje ott fog mellette csendben fonnyadni, olyan bánatos nyúlszemekkel, és ő az a típus, aki az utcán a kocsijában parasztkodva tudja kiélni a tesztoszteron feleslegét.

2011.03.08. 10:14:08

Kinga és Zoli egy cégnél dolgoznak?

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.03.08. 10:15:45

"Azt beszéltük a lányokkal, hogy 4.500-, Ft-ot szedünk be, amit nekem kellene eljuttatni."
"Piát mindenki hozzon magával, amit szeretne inni, illteve valamilyen rágcsát. Kaját fog nekünk biztosítani Fefe (ez is benne van a 3.500- Ft-ban)"
suzy nemcsak modoros, hanem pénzéhes is.

Moomintroll 2011.03.08. 10:27:25

Lehet, hogy nem jól emlékszem a korábbi posztokra, de ez a Kingus nem sznob egy kicsit a "Sárkány Centeres sexi cucchoz"? Biztos szóvá teszi majd a tschajoknak...

Sand Lover 2011.03.08. 10:32:21

Röviden, tömören: pfuj
Egyszer megyek haza, nem voltam már szomjas, elkapott egy csapat rihegő-röhögő kispicsa, hogy vegyük tőlük fasztortát. Mondtam, pénz nincs nálam, de írok valami kedveset az ifjú pár emlékkönyvébe. Nagy sikerem volt az idézettel, a tortácska azóta is ott lenne a hűtőmbem, ha ki nem dobom.

Altoid: ruf mich an, nekem is azonnal ez ugrott be.

Danis 2011.03.08. 10:36:03

Csak nekem tűnt föl, h a hármas válasz kimaradt? Biztos a pontok száma megzavarta a levélírót. :D

tarsolyger · http://tanacsokazelethez.freeblog.hu 2011.03.08. 11:37:15

Ajjha, azért a gólyatáborban is lehetett érezni, hogy harmadnapra eltűnt a fantázia a feladatokból, de hogy a leánybúcsúig nem tudnak újakat kitalálni a hölgyek-urak, az kicsit gáz.

blueqkazoo · http://borbely.bplaced.net/ 2011.03.08. 11:45:23

@kkk666: A kommenteket olvasva vártam, hogy rajtam kívül ki vette észre/teszi szóvá. Megelőztél! Szinte szó szerint ezt akartam írni!

blueqkazoo · http://borbely.bplaced.net/ 2011.03.08. 12:02:17

Egyszer szó szerint belefutottam egy legénybúcsúba, vagyis ők belém. Ballagtam az utcán (Bp. XIII. Visegrádi), amikor egy sarki ház kapuja kivágódott és kirohant kb. 10 meztelen pasas, elfutottak a következő sarokig, majd vissza. Ugyan még este tíz sem volt, de nagyon nem voltak szomjasak. Egyedül a vőlegény viselt ruhát: egy cilindert és egy fehér sálat. A többiek törölközőkkel csapdosták futás közben a seggét.
Ugyan négy éve történt, de valójában még most is ott röhögök egy házfalnak dőlve...

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.08. 12:03:04

A legridegebb leánybúcsún én voltam. Konkrétan a menyasszony szeretőjével mentem, és a szervező hölgy szeretőjeként voltam jelen.
Na nem is volt egy hosszú házasság, valami három hét volt összesen.

Zorita 2011.03.08. 12:09:50

@Tromb74: á, itt nem lesz hányás, mert mindenki alkoholmentes koktélt fog magának keverni, és a saját készítésű sütiket fogja zabálni (kurvanagy lelkiismeret-furdalások közepette, feszengve de mosolyogva, esetleg patologikus röhögésekbe fúlva, főleg, ha a pénisz, esetleg a leendő férj valahogy szóba kerül)

nem térek napirendre Suzy kiváló szervezői tehetsége és mindenre kiterjedő akkurátus figyelme felett.

ratane 2011.03.08. 12:19:51

El Topo: ez mindent visz... :D:D:D

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.08. 12:22:27

@ratane:
Nem volt dizni, ha érted hogy mondom.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.08. 12:25:51

Az egészben tényleg az a legdurvább, hogy szokássá vált, valami olyasféle dologgá, ami alól nehéz kibújni. Kialakulnak a sztenderdek (Chippendale, kuva, szex shopos biszbaszok, tréfás poló aláírva), amik nélkül elképzelhetetlen lesz ma már egy esküvő.
Talán a romlatlan, bukolikus vidéki idill mentes még ettől, ahol a lagzira hizlalják a disznót, nyújtják a rétest, ki tudja?
Az a szörnyű, hogy az embereknek szükségük van szokásokra, az élet kisebb-nagyobb dolgai köré szervezett rituálékra, de a régi közösségek/életmód bomlásával, megszűnésével egy óriási űr keletkezett, amit ezek a konzum szemét, kortárs szokás-gólemek töltenek ki, úgy ,mint ez a legény-leány búcsú, vagy a Valentin-napi giccskavalkád. Egy profi forgatókönyvíró, néhány jó színész, meg némi smink film formában még fogyaszthatóvá is teheti ezt a borzalmat, de ami élőben ezekből megvalósul, az úgy viszonyul ehhez, mint egy nyugdíjas magyartanárnéninek (alanyi költő) a helyi kanászkürtben megjelent verse Petőfi tájköltészetéhez.
A bennem lakó Pilhál Gyuri bácsit hallottátok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.08. 12:32:30

@Nadiposzi: erre érdemben és stilárisan felvérteződve a szakirodalomból, annyit mondanék, hogy lófaszt, mama:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.08. 12:44:34

@Danis: nem, de csak neked nem tűnt fel, hogy a 2. és a 3. pont egyaránt a "még üres" besorolást kapta.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 12:46:24

@Nadiposzi: de még nem járunk a gyémántgyűrűnél. Azt az amerikai népszokást, hogy a menyasszonynak gyémántgyűrűt vásárol a vőlegény, a De Beers tervszerűen vezette be az amerikai köztudatba, nem kis anyagi ráfordítással. Nálunk nemigen sikerülne...

KenSentMe 2011.03.08. 12:49:46

Szerintem erről írta a nagy Bertrand Russel (persze nem szó szerint idézve, csak parafrazeálva), hogy bár elsőre szomorú belegondolni, hogy egyszer majd ki fog halni az emberiség, ha jobban végiggondoljuk, hogy mit kezdenek az emberek az életükkel, akkor ez mégis inkább vidámnak és gyönyörűnek tűnik.

(Ja, és a puzzle a jelölt fényképével az hahaha.. remélem, játék előtt apró darabokra tépik a pasi fényképét.)

udvari bolond 2011.03.08. 12:55:03

nem fogom elqrni az életemet és időmet ilyen faSSágokkal, sem itt olvasva, sem igazából.

nem a posztra, hanem a poszt tárgyára gondolok, ha nem lenne világos.

haruka 2011.03.08. 12:59:30

ez fájt. én közöltem legjobb barátnőmmel, hogy ha egyszer úgy alakul, akkor a lánybúcsúztatómon max. egyenpóló lesz, meg ivászat valahol, viszont fasztorta, hülye feladatok és faszlengető csippendéles megjelenése estén felállok, és otthagyom őket a picsába.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.08. 13:03:40

@Professor Pizka: Azért már terjed ez a gyémántgyűrűs vonal is, persze szerényebb méretű kövekkel.

A lagzira, esküvőre visszatérve az a legszebb motívum, amikor a sose látott vidéki rokonok elkezdik osztani az észt, hogy "valójában" mi is a hivatalos protokoll.
Ilyenkor természetesen a nagynénik, keresztek saját szerepüket szokták hangsúlyozni, mert nekik úgy rémlik, hogy...

Sand Lover 2011.03.08. 13:08:13

@Tromb74: Azt nem értem, hogy van ugye a jegygyűrű, de kell egy „kísérőgyűrű” is, mert különben nem tudom, mi. Szerintem ez nettó baromság, a gyűrűk árából inkább elutaznának valami normális helyre és jól éreznék magukat, többet jelentene a kapcsolat szempontjából mint akármilyen kő, „ami csak 2 ct de esküszöm, világít a sötétben” –ahogy az egyik bugyuta libamagazinban olvastam, évekkel ezelőtt a (De Beers) hirdetést.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.08. 13:08:16

@Tromb74: full hányadék a templomi esküvő minden olyan esetben, amikor a pár bármelyik tagja nem gyakorló katolikus (azért a katolikust hangsúlyozom, mert azok a "szép" templomok, ott akar mindenki esküdni)

2011.03.08. 13:13:13

@vészmadár (pica pica): találkoztam én már olyanokkal, akiket nehezen adtak össze a papok különböző okok miatt (keresztelés, bérmálás, stb.), úgyhogy mindkét lányukat megkeresztelték és hittanra is járatták, hogy ne ez legyen a templomi esküvő akadálya:)

mama ottmarad 2011.03.08. 13:13:48

Volt-e már legénybúcsús poszt? A lánybúcsú annak a dafkéja, hasonlóan szar, alkoholmérgezéssel a végén.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.08. 13:16:02

vááááááá!!!!! atomot!!! szívlapátot!!!!!

ha nekem szerveznének ilyet a barátnőim, azt tutifrankó, hogy az esküvőre már nem kéne eljönniük...

az otthonkáért, petrezselyem árulásért, elkelt-pólóért, bugyiárulásért külön-külön vascső!!!!

fasztortáért, csippendélért pedig helyszíni agyonlövés jár.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.08. 13:18:43

@haruka: Az egyenpólóról is lebeszélnélek. Nincs kiábrándítóbb, mint egy nő feliratos pólóban. Talán egyet mégis tudnék mondani, a hostess brandingelt pólóba, műszálas szoknyába és testszínű nylon harisnyába erőltetve a legszörnyűbb.

@vészmadár (pica pica): Mi sem tartottunk templomi szertartást, az álltalad említett okok miatt. Néhányat végig szenvedtem meghívottként, szerintem szinte minden esetben hányadék a templomi esküvő. Ha lehet még a polgárinál is személytelenebb, kivétel persze akad abban az esetben, ha a pár valóban ápol valamiféle kapcsolatot a pappal.

parrre 2011.03.08. 13:21:14

Én ezt Edinával ismertem, de minden más stimmel.

bohumil stejskal 2011.03.08. 13:25:06

Vonhinten Helgus? Na ne bassz, az valami pornószinésznő? Beszédes név...
xD

És az a durva, hogy ezekkel az ostobenkó kurvákkal az evolúció valahogy nem tud elbánni... :)

lárvalányhaj 2011.03.08. 13:26:28

@Nadiposzi:

"Az egészben tényleg az a legdurvább, hogy szokássá vált, valami olyasféle dologgá, ami alól nehéz kibújni."

Simán ki lehetne bújni alóla, csak a legtöbb ember gyáva. Főleg a nők, akiknek a 90%-ában valamiféle elbaszott megfelelési kényszer munkál.

papucsbojt 2011.03.08. 13:27:25

Ilyen alairassal hogy "Suzy" nem kell csodalkozni semmin...es mindenki olyan leanybucsut kap, mint amilyen baratnoket szerzett, az elet igazsagos.

2011.03.08. 13:30:33

Hát a "lepontosítani" kibaszta a szemem, ebből nyilvánvaló, hogy az írás nem a képzelet szüleménye.

Vajon a csippendél fiú faszáról teljszínnyalás nem játszott a bulin?

Legény-, leánybúcsú, lagzi, mind-mind felesleges, úrhatnám rongyrázás.

Mi megoldottuk: önkormányzat, két tanú, oszt jónapot.

páva vagyok hagyjatok repülni 2011.03.08. 13:32:40

hú, nekem is szerveztek, torta kimaradt. én nem számítottam rá, nagyon örültem neki. nagyon kedves emlékem marad. sajnálom azokat, akik mindig minden megmozdulást cikinek tartanak, nem tudnak felszabadultan örülni, pedig kedvességből csinálják nekik az egészet. igen, nagy nyomás nálunk is volt nagy esküvőre. nagylány vagyok, én fizetem, szóval végül az volt amit szerettünk volna.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.08. 13:34:29

@Morgan LeFay: a kísérő gyűrű lenne az, amit leánykéréskor kap a kiszemelt, a másik pedig a karikagyűrű, amit a az esküvőn húztok egymásra :) Miután a karikagyűrű a hagyományok szerint nincs kövekkel díszítve, ezért a drágakő eladások növelése szempontjából fontos a kísérő gyűrű is, egyébként más alkalmi ajándék is megfelel, pl. az általad említett utazás.

lárvalányhaj 2011.03.08. 13:38:18

@Tromb74:

Én egy köves eljegyzési gyűrűt kaptam akkor, amikor az exbarátom (ma már a férjem :P ) megkérte a kezem, aztán meg mindketten egy-egy karikagyűrűt, amit közösen választottunk ki.

magyar ember teli szájjal 2011.03.08. 13:38:28

Ez zseniális! Kiver a víz az ilyenektől.

haruka 2011.03.08. 13:38:51

@Tromb74: póló és póló között is van különbség azért. :) nyilván kínais fehér környakú tesiórára való pólót nem húznék magamra. viszont még mindig jobb ajándék, mint egy műbráner, vagy valami vicces a szexshopból.

barbieds (törölt) 2011.03.08. 13:41:22

Ilyenkor szégyellem, hogy csaj vagyok. A helyesírási hibák külön viccesek (sexi)! :D

GGG77 2011.03.08. 13:44:16

Nem tudom, lánybúcsún még nem voltam, de a legénybúcsúk elég jók szoktak lenni.
Augusztusban majd jön az enyém is, irány a gokartpálya! :)

2011.03.08. 13:44:29

@vészmadár (pica pica): hehe... Volt egy ismerősöm, aki elment a plebániára és még meg is mondta, azért akar templomi esküvőt, mert az szép... Csudálkozott-háborgott, hogy elhajtották a büdös francba.

Exploiter 2011.03.08. 13:47:54

Kispolgárok vagytok, e.

ZOH 2011.03.08. 13:49:14

engem felhívtak a barátnői a lánybúcsú előtt ezekkel a kérdésekkel (ki volt a kedvenc tanárom, ilyesmi) szt amikor kérdezték, hogy hát izé, szóval mekkora, mondtam nekik, hogy nem szoktam méregetni, de ha gondolják, bejöhetnek és lemérhetik :-)

sorica123 (törölt) 2011.03.08. 13:49:48

@vészmadár (pica pica): nem is a helyesírás, hanem a szöveg úgy, ahogy van. Nyilván senkinek nem tökéletes a helyesírása, de egy szimplán vacak helyesírsú meg egy rossz szöveg között vannak különbségek. Ez például egy bláááá szöveg.
@marketingmunkás: amúgy tetszik maga az, hogy megünneplik (bármit), meg ilyesmi, itt inkább a megvalósítás meg a karakterek gázak. Én amúgy szeretem a családi felhajtást is meg minden ilyesmit, de hát ami gáz, gáz.
@Tromb74: 'Nincs kiábrándítóbb, mint egy nő feliratos pólóban.' - ez meg milyen csinált elvi kérdés? Az elkelt c. póló mondjuk ritka béna, de ez így, ahogy te írtad, szerintem ilyen tipikus 'én márpedig a paradicsomot nem eszem meg, mer fúj paradicsom'-téma. Neked nem tetszik, pássz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 13:55:02

@Tromb74: ...vagy ha a pap legalább ért a szakmájához. Voltam olyan egyházi esküvőn, ahol a pap rendesen felkészült az ifjú pár szakmájából, hátteréből, keresett megfelelő idézetet a Bibliából (valamelyik kis próféta sokadik fejezetének sokadik verse), és levezette, hogy az Úr, noha a Biblia keletkezésekor ez a szakma még nem létezett, gondolt minden gyermekére, stb. Mindezt hét-nyolc percben, panelek és súlyos hátigenek (azért egy-két kisebb előkerült) nélkül. Senki se érezte ledarált rutinmunkának.
Sokkal megrázóbb tud lenni az anyakönyvvezető asszonyság, az ünneplős kosztümjébe és tízdolláros mosolyába öltözve a megmelegedett Törley Charmant vagy Walton doux áporodott szagától kísérve. Amit azért nem értek, mert az Aldiban alig többért (tán hétszáz forint) tűrhető minőségű prosecco kapható, ha már feltétlenül urizálni kell, sőt ugyanott láttam háromezeré' originál champagne-i sámpányert is.
A polgári akv-vezető minősített esete, ha van hozzá szintetizátoros ember, aki egy igazán helyre kis hatvanas évekbeli évavermut-édességű szerelmes dalt klimpíroz, és Ödön, aki szerény juttatásért elmondja Juhász Gyulától a Hű de szerelmes vagyok című ciklust.

@marketingmunkás: ha neked szerveztek és jó buli volt azzal mi gond lenne? Szerintem semmi az égvilágon. A poszt szerintem inkább arra a jelenségre példa, ahogyan kötelező, nemszeretem dolgokat halmozunk, mert az szokás. És mi van ha az alany nem fasztortát szeretne, hanem a fasztorta árából inkább egy - mittudomén - koncertjegyet? Vagy egy képes madárhatározót, vagy a Németalföld legszebb orgonái c. albumot?

KürtiT (Tromb74) 2011.03.08. 13:55:56

@haruka: Nekem mondhatod, én a sál és a kendő határait is csak bizonytalanul érzékelem.

Egyébként a legnagyobb trúváj, amit eddig észleltem esküvői program gyanánt, az a pillangó reptetés. Nem részletezném, itt egy link erős idegzetűeknek.
lepkek.uw.hu/
A bevezető önnáló poszt lehetne a modoroson. Nekem kinyilt a zsebemben a shotgun, miközben olvastam.

Troecsvoek 2011.03.08. 13:57:42

A telefonszámtól igen beröhögtem :DDDDDD

Vizimazsom 2011.03.08. 14:03:52

Hú, de ismerős volt ez az überkreatív, hiperszellemes programkavalkád. Pár hete-hónapja egy exbarátnőm keresett meg (többedmagammal) egy szupertitkos, nehogy-a-másik-címre-válaszoljatok emilben, hogy jelenlegi férjének gründol valami hasonló meglepipartit, hogy szegény faszi végre elérte az X-edik kerek évszámos szülinapját. Egy udvarias levéllel kimentettem magam, és jóleső, nagy sóhajjal nyugtáztam a tényt, hogy nem nekem kell most mellette jó képet vágnom ehhez a szörnyűséghez.

Amúgy az egész írás egy gyöngyszem, a lepontosítani pedig valóban a csúcspont.

Kurt S. Earp 2011.03.08. 14:10:26

@Professor Pizka: "...Vagy egy képes madárhatározót, vagy a Németalföld legszebb orgonái c. albumot?" Egy ilyen nőt szívesen levarrna, mi? Bassza meg, hogy maga folyton hazabeszél! :-)))

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.03.08. 14:12:17

Fájdalmas valóság:(
5ször ilyen drágán, ugyanez a szar, ugyanilyen szellemi szinten a Lisz Ferenc téren májustól szeptemberig este 19:00-24:00 között, minden évben megtekinthető.

Ringlósztár 2011.03.08. 14:12:28

Nekem azok a kedvenc lánybúcsús történeteim, ahol a menyasszony kajakra elkel. De nem a férje által.
Szegeden a haveri körömben nem egy ilyenről tudok. Tényszerűen kettőröl.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.08. 14:22:02

@sorica123: A T-shirt lebegett a szemeim előtt, amikor ezt bepötyögtem.

Sand Lover 2011.03.08. 14:26:15

@Tromb74: Nagyon durva. Szóhoz sem jutok.
Vajon lódarázst is vállalnának? :) Az igazán romantikus lenne. :)

nemértekhozzá(m) 2011.03.08. 14:27:05

ha ez egy igazi levél, én elhagyom e földet... :///

én végig paródiának olvastam, és annak kurvajó, de ha igazi, akkor bántani akarom a megalkotót.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 14:30:51

@Kurt S. Earp: nincs is annál izgatóbb, mint egy fakopáncs-les az erdőben :-)

Nadiposzi (törölt) 2011.03.08. 14:37:04

"...Nektek adom az ég kékjét és a fű zöldjét." ...
A költő szavai után, kedves ifjú pár, engedjétek meg, hogy a szüleitekhez forduljak, akik felneveltek, gyámolítottak benneteket eddig a nagy napig. Az édesanyáitokhoz, akik hűsítették homlokaitokat, mikor láz gyötört benneteket, és az édesapáitokhoz, akik erős karja óvón ölelt át benneteket, ha valami, vagy valaki bántott. Kedves anyukák, apukák, engedjétek meg, hogy mind azt a hálát, amit szavakban kifejezni nem lehet, mondja el ez kis virág gyermekeitek helyett.
És most megkérem az ifjú párt, hogy egy-egy szál virággal köszöntsék a szüleiket.
Mindezt súlyosabb esetben papírról olvasva, háttérben :
www.youtube.com/watch?v=OS8F5x07pl8

Comming Out. Azért a saját esküvőmön majd' elbőgtem magam.

2011.03.08. 14:38:48

Mióta divat a templomi esküvőkön az ősi magyar eskütétel szövegének felolvasása az ifjú pár által? Ritkán járok ilyen eseményekre.

barbie83 2011.03.08. 14:40:03

Aranyos ez a forgatókönyv. Mi vele a probléma?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 14:43:37

@Morgan LeFay: A kitűnó Schmidt Egonnak van egy könyve (igen, Mikiegér kimaradt) amelyben kerti sétáin leírja, hogy ahogy a lábánál döngigyélnek a földi poszméhek és fejmagasságban húznak a lódarazsak, mind igazán jámbor állat. A fene tudja, én a lódarázs húszméteres körzetében sem szeretek lenni.
@Hadrian77: azért, mert bizonyára valami idegenszívű, kazár-föníciai, magyartalan izé vagy, és nem tudod, hogy amikor 789-ben, Levédiában Üsmüg fia Kerecsen feleségül vette Huba leányát, a világszép Tulipántot, akkor már ilyen esküdt mondtak, majd bejegyezték magukat a házassági anyakönyvbe és kumiszból erjesztett édes pezsgőt ittak. Után a legények szilajul berúgtak, majd a jurta mögött lebarantázták egymást.

Zorita 2011.03.08. 14:44:01

@Nadiposzi: kámingáut2: én most szervezem, és majd megőrülök az esküvőszervezőktől, és az ő kreatív cukiságaiktól, amiket rám akarnak lőcsölni :D szerencsére azért ez nincs kőbe vésve, és majd jól átírom a sémát

@Tromb74: igen, ezt a lepkés opciót is felajánlották... egy dolgot megtanultam az utóbbi időben: a pókerarcot.

mojoking77 2011.03.08. 14:48:27

Tiszteletem,
Bevallom faradt vagyok ahhoz, hogy vegigolvassam az egesz post-ot, illetve csak a hozzaszolasok elso harmadaig jutottam, de:
- Azok az emberek (elsosorban nok), akik beirogattak, es lehuztak az egesz leanybucsu intezmenyet (kulon rohogtem a vasszuz p&*$n, aki azt allitja, hogy a chippandale miatt nem ment el), sajat magukrol allitanak ki nagyon komolyan modoros szegenysegi bizonyitvanyt.
El tudom kepzelni, hogy gondolkodnak (bar inkabb nem megyek melyen bele):
-" Fuj, ez az egesz biztos olyan kommersz szexista szemet, engem aztan nem alaz meg egyik picsa sem, az is biztos... "
Legalabb is a beirasokbol ez jon le.
Segitek lanyok, ha kicsit kivettetek volna karot, amit par eve lenyeltetek, egy valoszinuleg kellemes, bar szinten valoszinuleg, hozzatok nem eleg prud, es modoros (ahogy ti neveznetek "igenyes") bulit elhettetek volna meg.
Mondom ezt ugy, hogy en csak a publikus reszeket ismerem felesegem lanybucsujabol.
Nem baj, ti elmondhatjatok, hogy nem alaztatok meg magatokat senki elott. Gratula hozza.
Tiszteletem...

2011.03.08. 14:51:09

.. most pedig visszakapcsolunk a stúdióba!

2011.03.08. 14:51:31

@barbie83: Gondolom semmi akadálya, hogy - ha még nem került rá sor - magadnak valami hasonlót szervezz. Ha neked tetszik és ettől vagy boldog, akkor hajrá, mit számít mások véleménye!

guy2 2011.03.08. 14:54:07

Első kézből hallottam egy ugyanilyen leánybúcsúról, csak a csippésdél maradt ki belőle anno.

Kurt S. Earp 2011.03.08. 14:55:54

@mojoking77: "...Segitek lanyok, ha kicsit kivettetek volna karot, amit par eve lenyeltetek,.." naaaa, ön egy nagyon huncut fiatalember, nem szabad ám ilyen szexistának lenni.

Szerkesztő urak, miért javították ki a 3500 ft-ot 4500-ra a posztban? én azt hittem az egy poén...lebukás, na, ugye, hogy nincsenek ilyen emberek, kamu az egész poszt.
:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 14:55:57

@mojoking77: Mi a baj azzal, ha egy lány karót nyel? Egy felvilágosult lány igenis tudjon karót nyelni. Hát még ha közben a Panzerliedet is eldúdolja... egyszer ki kell próbálnod :-)

Nadiposzi (törölt) 2011.03.08. 14:57:40

Hú, baszki, ez a lepkés honlap odabaszott. "A KISZÁLLÍTOTT LEPKÉKHEZ RÉSZLETES RÖPTETÉSI ÚTMUTATÓT MELLÉKELÜNK"
Mi jöhet még?
Naga kígyótáncoltatók?
A kastélypark tavából kiemelkedő, az ifjúpárt illatosított, virágszirmos vízpermettel köszöntő idomított bálna?
@Professor Pizka:
Azért egy ilyen szívcsakrás - arvisurás esküvői szertartást megnéznék a pilisi napkeltével a háttérben, Ős-Budavár közepén, bagolyjelmezbe öltözött sámánostúl.

2011.03.08. 15:00:23

@Professor Pizka: én csak a szíriuszi szertartásrendet ismerem :P

2011.03.08. 15:02:42

@Professor Pizka: közben persze felválta fogyasszon forró teát és robbanóscukorkát!!!
Különösen az utóbbi érdekes... :)

2011.03.08. 15:11:34

@Nadiposzi: igaz magyar honleányok három napig böjtölnek és az ősanyákhoz imádkoznak a lánybúcsún...

Nadiposzi (törölt) 2011.03.08. 15:18:10

@Hadrian77:
Kaltes ősasszonyhoz, ha pontosíthatok. Akinek a menedék bolygóján a földet elpusztító tűzvihar elöl menekülve i.e. 38790 - 34567 között a magyarság kibekkelte a nehéz éveket. Köszönhetően Kaltes ősasszony jóindulatának, és a dimenzió váltásban jártas őssámánjainknak.
De ez azt hiszem messze vezet a leánybúcsú témájától.
Tényleg, mit szólna Kingus, ha a meglepi partin fehér csődört áldoznának neki, aminek a véréből annyi kortyot kellene innia, amennyivel eltévesztette Balage mellszőr sűrűség (szőrtüsző/cm2) együtthatóját?

Coyote82 2011.03.08. 15:21:50

ezzel szemben Zoli csak simán elment a haverokkal berúgni meg kurvázni. Mennyivel egyszerűbb és hatékonyabb módja a mulatásnak.

escargot 2011.03.08. 15:26:57

@Professor Pizka: A Törley Charmant (duksz) önmagában rettenetes modorosság, mint az édes merlot ünnepnapi nagytestvére.
Arra viszont nem jöttem rá, hogy a nagyontrendi-hűdeelegáns elektroklub-törzsközönség soraiban hogyan harapózott el ennyire a pezsgőzés szokása. Talán ezt gondolták a legbarokkosabb-legelagánsabbnak, ami jól megy a Sensation klub tapétájához (meg a nagykörút neoklasszikus hátteréhez)?

Fapuma (törölt) 2011.03.08. 15:29:13

Én praktikuSSan gondolkodom ezért az zavar miért van Suzynak Dominikai Köztársaságbeli telefonja, de tényleg?

Sand Lover 2011.03.08. 15:35:55

@mojoking77: “El tudom kepzelni, hogy gondolkodnak (bar inkabb nem megyek melyen bele):
-" Fuj, ez az egesz biztos olyan kommersz szexista szemet, engem aztan nem alaz meg egyik picsa sem, az is biztos...”
Az esetleg nem merült fel benned, hogy sokan – köztük én is – butaságnak tartják az egészet?
Egy bizonyos életkoron felül már nem szórakoztató atomrészegen végigszambázni a városon, idióta öltözékben, vadidegen hapsikhoz dörgölőzve.
Ha fiú lennék, iszonyatosan kiábrándítónak tartanám az egészet.
Persze ízlések és pofonok, ugye…

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 15:40:59

@Morgan LeFay: öö, nincs abban semmi kiábrándító, ha valami részeg vadidegen csaj az emberhez dörgölőzik. Tárca-kulcs-telefon-igazolvány kombóra figyelni, és aztán egy potya csöcsörészés. Amíg nem az én csajom csinálja, ez kérem haladó hagyomány :-)

Tita Nium 2011.03.08. 15:44:16

Egy csaj meg azzal a szöveggel, hogy ez a lánybúcsúja, egyszerűen befeküdt a kollégája ágyába (külföldi út, konferencia miegymás). Aztán 2.5 fél évig voltak szeretők. Egyszerű, olcsó megoldás. Mondom OLCSÓ, márha értitek mire gondolok. :)

Kytia 2011.03.08. 15:44:17

Én egy pont ilyen lánybúcsún voltam nemrég, és olyan istenesen beb*sztunk, hogy életem legjobb bulija volt. Egészen addig, amíg át nem jöttek a pasik.:(
Ők kb. öten voltak, pornót néztek egész este (vőlegény amúgy utálja a pornót, szal 5 fiú is sok volt ahhoz, hogy összehangolják az érdeklődési köröket:D), utána nem bírtak már magukkal, annyira unták egymást, hogy átjöttek és jól elcseszték a mi bulinkat is. Mentünk is haza rögtön.

2011.03.08. 15:45:17

Szerintem azok a nők akik ennyire idióták egy leánybúcsún, azok a mindennapi életben is ennyire hülyék.

Ki a fasz vesz el ilyeneket feleségül? Vagy van ennyi pénz?

Sand Lover 2011.03.08. 15:49:05

@Professor Pizka: Az ember saját csajára értettem. Vadidegen nőkkel nyilván mindenki „elnézőbb” :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.08. 15:49:06

@mojoking77:

na most kurvára nem leszek megint népszerű, de úgy gondolom, hogy egy fiú csippendél testének pénzért való szexuális kihasználása ugyanolyan szexista bűncselekmény, mint egy nő sztriptíztáncos, vagy kurva felbérlése. (talán csak annyi a különbség, hogy a fiúkat nem éri akkora megvetés a társadalom részéről, mint a lányokat)

szóval feminista nézőpontból, ha én nem akarom, hogy nőket használjanak ki legénybúcsúkon, akkor kutya kötelességem elutasítani a csippendél intézményét is.

ami egyébként a "szolgáltatást" igénybevevő nőket is mélyen megalázza, hiszen a fasztorta, meg a csippendél gyakorlatilag nem feltételez mást a leánybúcsúkról, mint hogy az azon résztvevő nők nem többek egy fasszal felhúzható lendkerekes gumibabánál.

a másik pedig a leánybúcsúkat körbevevő péniszimádat, hogy az égvilágon minden faszos, még a budipapír is. a pinát közben valahogy mégsem veszi körbe ilyen kultusz, egy legénybúcsúról sem tudok, ahol mindenhol pina lett volna, pina formájú lufik, pina formájú nyalókák, pinatorta, etc.

na, lehet dobálni a köveket.

Zorita 2011.03.08. 15:49:43

@Frengi: hát ez az! az ilyen nő hajhálóban kufircol! :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 15:55:42

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: nem kell ezt ily drasztikusan felfogni. A legtöbb magyar nő a pinamagazinok olvasása ellenére is oly prűd, hogy a fasz emlegetésétől vihogni vagy dühöngeni kezd. A lánybúcúsn a vihogás van soron. De jön még válóper, akkor majd dühöngés lesz.

Fapuma (törölt) 2011.03.08. 15:59:44

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: látsz itt valakit, aki az ellenkezőjét állítaná? Mármint hogy a "nők nem többek egy fasszal felhúzható lendkerekes gumibabánál" - senki az ég világon, senki.

2011.03.08. 16:01:07

@Szocio Pata (kikvogymukblog): az előbb láttam ezt a képet valamelyik magazin cimlapján, de nem bírtam megjegyzeni a nevét, már annak is örültem hogy felimertem, de tuti nem Szociopatanának hivják.

Kicsi Kacsa 2011.03.08. 16:01:37

@Nadiposzi: amikor az anyakönyvvezető pics azt mondta az esküvőnk végén, hogy:
-Viszont látásra!
Na akkor majdnem megvertem.

barbieds (törölt) 2011.03.08. 16:03:25

@Frengi: Ennél van szörnyűbb is, nem tudom, hogy megy-e még a viasaton a Négy esküvő c. opuszból pár rész, de ha igen, nézz bele! Azokat a picsákat konkrétan elveszi valaki.

Motorpenis 2011.03.08. 16:13:56

@Fapuma: Mélységesen egyetértek.

Még valamit hozzáteszek a poszthoz: a férfi egyetlen/igazi ellensége a nője barátnője (barátnői).

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 16:25:01

@Motorpenis: az bizony. a darukezelős napirajz ezt gyönyörűen szimbolizálta

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.03.08. 16:28:43

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Én már láttam puncitortát. Málnás-túrós volt :)
Nyalókát is, rózsaszínűt (talán eper? ízesítéssel).

Lufit nem és ez azt hiszem hiányzik az életemből... :)

Amúgy igazad van, de hozzá tenném, hogy ez a megítélés régen volt. Megindult a "fejlődés" és a bérhölgyek, hoszteszek, táncosok stb. világa nem elítélendő többé sőt: hovatovább célként szerepel sok fiatal hölgy életében. Hogy jó-e ez? Nem tudni, de biztos, h megszüntetni nem lehet.

Leginkább az lenne a cél, hogy amíg mindenkinek jólesik modorkodjanak, de ha valakinek nem tetszik hát nyithassa ki a száját, tudjon változtatni. Itt (gyk: a kommunikációban) viszont Mariana-árok mérető szakadék van nem csak nő-férfi, de ember-ember között.

Adelaida 2011.03.08. 16:38:53

Egy nem közvetlen kolléganőm szervezett hasonlót, hallottam, ahogy csippendélt rendelt, de úgy, hogy "lesz két lány is a társaságban, akik elég konzervatívak..."
Mellesleg, azon felül, hogy tökre semmi fantáziája nincs ennek a Suzynak és barátnőinek, én a kvízkérdésekből ítélve arra is gyanakszom, hogy egy jó adag írígység és szexuális kielégületlenség is motorja ennek az összejövetelnek...
Má' mér' kéne akárkinek is beszámolni, hány anyajegy van a leendő férje hasán, vagy a legextrémebb szexelése... Ez aztán tényleg nem tartozik senkire, még ha hullarészegre itatnak se!!!

Silent Bob 2011.03.08. 16:40:18

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Volt már olyan téma, amiről neked nem a megerőszakolás/szexuális kihasználás jutott eszedbe?
Sorry így ismeretlenül, de már régóta kikívánkozott belőlem.

Celeb Rita, Troll Lala 2011.03.08. 16:40:30

Kedves férfiak, ilyenkor érdemes elgondolkodni egy költözésen, számcserén! Mindenképp érdemes nagyon gyorsan elkezdeni futni, menekülni!

2011.03.08. 16:57:16

Nekem ilyesmi volt a lánybúcsúm. El kellett mennem a tanúm (legjobb barátnőm) lakására, ott már vártak a csajok. Kaptam egy bontatlan üveg martinit, amire fel volt írva sávokba miért szeretem a leendő uramat, persze legalul volt, hogy ő az igazi, idáig kellett az este folyamán segítség nélkül eljutni. Utána belém toltak pár muffint, nehogy meghaljak a piától és elindultunk egy szórakozóhelyre. Tíz percem volt szerezni egy férfi embert, akit ráveszek, hogy jöjjön velünk partizni. Oké szereztem két egyetemista ifjút, aki láthatóan örült a sok hölgy társaságának. Kiderült, hogy rendeltek egy limót, amivel elvittek pesten azokra a helyekre (gimi, koncert hely, számomra fontos helyek), amik meghatározták eddig életem. Nagyon élveztem. Ezután elvittek a szórakozó helyre, ahol nem a pólómra, hanem egy emlék könyvbe kellett minél több gratulációt szereznem. Bort ittunk (szabály volt, hogy én nem hozhatok pénzt, mert ez a buli nekem szól vagy valami ilyesmi) és beszélgettünk, a csajok rányomultak a pasikra akiket felhajtottam, közben röhögtünk. Amikor megittam a piát, amit kaptam fel kellett olvasnom egy esküt, utána kaptam oklevelet, hogy oké most már esküdhetek békében. Nekem tetszett. A férjemnek is hasonló istenesen berúgós, feladatos legénybúcsúja volt és elmondása szerint ő is élvezte. Megmutattuk egymásnak a "titkos" fotókat is jót röhögtünk. Hiányzott volna, ha kimarad a lánybúcsú.

Ngelina 2011.03.08. 17:06:44

Csodálatos egy ötlet a fotókönyv is...
Ha csupán végigcsináltad a leánybúcsút, mert nem akartad őket ordítva faképnél hagyni amikor megláttad az egyenpólót meg a pasikvízt... -nos, ha már ezt kizárólag felebarátnői szeretetből végigszenvedted, akkor ők ezt azzal hálálják meg, hogy életed egyik legszebb napján egy egész fotókönyvvel emlékeztetnek ara, milyen is voltál fél liter vodka után bekarmolva, hülye vigyorral a képeden akkor, amikor velük pucsítottál kiskamasz módjára vagy épp idegen pasikhoz dörgölőztél a butuska feladataik miatt, vagy pl egy szelet geil fasztortát próbáltál rátukmálni egy gyanútlan, hazafelé igyekvő csajra...

(Ja, meg a fotókönyv...pont olyan korcsosulás, mint a "madárbegy saláta" egy tavalyi fogyimagazinban. Ilyen szó nincs, ez fotóalbum, az meg galambbegy saláta. Brrr...)

Alcanis Ivennil 2011.03.08. 17:16:20

Hát NEKEM kibaszottul nem lesz lánybúcsúm, hál'istennek csak egy olyan barátnőm van, aki egy városban lakik velem, ő meg normális és nem részeges. A többiek pedig elvből ("lolik nem isznak, nem dohányoznak") józanok.

Egyébként is pofán vágnám az összes olyan hülyepicsát, akik ilyeneket szerveznek. És mellesleg férjhez menni se akarok, ha valaha valakivel összekötöm az életem, az nő lesz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.08. 17:18:34

@Alcanis Ivennil: azért a férfitársadalom nevében, hadd kérjelek meg, hogy mielőtt döntésed meghoznád, feküdj össze valami technikásabb hímmel. Nem mondom, hogy ettől jobb dolog nem érhet, de a nők nagyrésze szereti az ilyesmit és ha próbálta, akkor utána igényli is rendszeresen.

2011.03.08. 17:37:33

Valami tapasztalt ember megírhatná a széria folytatásaként a modoros Tejfakasztót :)

2011.03.08. 17:37:57

Nem értem mi a bajotok a lánybúcsúkkal. Ilyen is van. Engem előre megkérdezett a szervező barátnőm hogy állok bizonyos dolgokhoz: ital - oké, vetkőző férfi - nem oké stb, és ez alapján csináltak nekem bulit, amit élveztem. Ez most miért gáz?

Lygia 2011.03.08. 17:41:43

Hát az enyém szerencsére nem ilyen volt, mert előrelátóan minden barátnőmnek kifejtettem a véleményem dologról. Viszont egyszer voltam egyen, ahol a szervező a koktélokhoz még fasz-szívószálról is gondoskodott, viszont a megjelenő barinők fele inkább teázni kívánt. Nagy buli volt..

Fapuma (törölt) 2011.03.08. 17:43:58

@Silent Bob: Sorry így ismeretlenül, de ha állandóan ez a téma... vérnyúl igazán nem hibás. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.08. 17:51:27

Basszus! Sznob nő vagyok, aki betegesen irtózik a női picsogástól, ergo nem bírtam végigolvasni.
Hatalmas bocs az írójától, mert biztos jó lett.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.03.08. 17:54:33

@Frengi:
Ha jól tévedek, ez a kép a Fitzgaraldo Kinski isten/király/guru/színészóriás/mestertől.

2011.03.08. 17:56:41

Kingusnak nem is lesz tiarája a leánybúcsún? De gagyííí...

Lygia 2011.03.08. 18:01:09

@tff: Nem, világítós fasz-szarvai lesznek amin a csajok pár martini elszopogatása után visítva fognak marakodni

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.08. 18:24:32

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Őszintén bevallhatom, hogy a férfiaknál is elég komoly puncikultusz van, de nem igazán a tortás meg a rajzolt verzióban, hanem az igaziban. Kurvára imádjuk a puncitokat, és ebből nem is csinálunk titkot. Sőt még abból sem, hogy ezt imádjuk bennetek a legjobban, és mivel a férfi önfeledten élvezheti a pinát - legyen az alkalmi vétel, vagy házilag nevelt - nem érzi szükségét, hogy hihihi fétistárgyat csináljon belőle.

sdani 2011.03.08. 18:43:16

@ladyshoe: Ugyan már! Ki a fasz szervezene ezeknek leánybúcsút? Nem kell lemondaniuk semmiről! :-D

Janossz 2011.03.08. 18:44:09

Kingus minden nap szerepel a tv-ben.
És eztán nem lóghatok veletek....De gyorsan megvigasztalja valami szponzor, hogy választhat jobbat.
Suzynak semmi oka szervezkedni, megmaradnak egymásnak sokáig, meg a banda is.
Mindenki jobban jár.

Prophet 2011.03.08. 19:22:50

@Nadiposzi: Esetleg éheztetett griffek és pteranodonok! Egy esküvő, és 4+x temetés...

A lepkék egyébként éjszaka is röptethetők, a "GYIK"-ben szerepelt. Bár lenne gyakoribb a szertartások ilyen lezárása, talán még innom se kéne, hogy ruháktól megfosztott Dioenészként egy párszáz wattos lámpával az ámuló tömegbe vessem magam. Pár tucat kisült pillangónak bizonyára elég magas a tápértéke, hogy maradjon erő a nászéjszakára is.

TGabi 2011.03.08. 19:24:32

@mojoking77:

Bocs, nem mindenkinek jön be a feslettség-a leány-legénybúcsún szereplő "szakemberek" pedig szexipari szakmunkások. És képzeld, van, aki szereti annyira a társát, hogy nem rihéket akar ölelgetni helyette meg cicázni velük. Kínos...

A Tyne folyó déli partja 2011.03.08. 20:11:37

@lárvalányhaj: én pont azon gondolkodom, hogy ééletemben egy lánybúcsún voltam. beültünk néhány pubba. se játék nem volt, se póló, se semmi. igaz, a delikvens másodszor házasodott,és negyvenen felül volt. biztos azért:Ö

A Tyne folyó déli partja 2011.03.08. 20:22:17

@Professor Pizka: na, a kérdésekkel kapcsolatban nekem az jutott eszembe, hogy ha én saját magamnak teszem fel őket, saját magamról, akkor se tudok a nagyjára válaszolni:P (de mindjárt megszámolom a hasamon lévő anyajegyeket:P

mojoking77 2011.03.08. 20:33:59

@Luella Menendez: Lelke rajta...
Attol meg nem lesz vevesbe modoros es prud..
Szexipari szakmunkas... Hat ja. Nem baj. Orulok, hogy neked nem kellett odaig lealacsonyodnod, hogy eletedben egyszer ugy is jol erezd magadat, hogy abba kesobb belegondolva pironkodnod kellene..

mojoking77 2011.03.08. 20:47:17

Meg valami, csak hogy ismet nepszeru legyek a hozzaszolo holgyek kozt.
A legenybucsun, (es gondolom a leanybucsun eppugy), nincsenek,, ahogy tobb helyen is olvastam, "kihasznalva" ezek a rohadt alja szexipari szakmunkasok. A legenybucsun megjeleno holgyek, (legalabb is amelyeken eddig en resztvettem), egy showmusort adnak elo (megint csak NEM idezojelbe teve), termeszetesen ruha nelkul, vagy legalabb is minimalis ruhaban. Az, hogy az ideiro holgyek miket vizionalnak egyedul oket (es a vagyaikat) minositi.

Kurt S. Earp 2011.03.08. 21:02:37

@mojoking77: Még, még még!!! Ne hagyja abba, már majdnem a csúcson vagyok!!! A könnyem már csorog, lassan csak jön a többi nedv is, öreg vagyok má' ugye... még, még!!!

mojoking77 2011.03.08. 21:08:51

@Kurt S. Earp: Szivesen...
Maradjunk a magazodasnal, vagy tegezodjunk inkabb?

Kurt S. Earp 2011.03.08. 22:02:37

@mojoking77: Leszarom. Már mások búcsúztatóján elmélkedem és mára elment a kedvem a röhögéstől.

nol.hu/mozaik/a_kapitanysag_elott_verte_meg_a_rendort_a_felboszult_csalad

mojoking77 2011.03.08. 22:21:13

@Kurt S. Earp: Kulturalatlan taho...
Off: Megis mit gondolsz, mit kaptak a cigok erte cserebe a koterben...

Hintz ezredes 2011.03.09. 03:05:43

@mojoking77: Összezárták őket egy leánybúcsú résztvevőivel?

Ernoke 2011.03.09. 09:26:01

@mojoking77: akinek egy lánybúcsú jó buli, az soha nem volt még egy tisztességes, kemény buliban sem. én sokszor voltam már, ezért nekem nem opció a szar sütemény meg a hatosztályos gimi gólyatáborában sem menő "vicces feladatok". baromi unalmas. életem egyetlen lánybúcsúján belegondoltam abba, h az itt lévőknek mennyire szürke életük lehet, ha nekik már ez is "bulizásnak" számít...

Sand Lover 2011.03.09. 10:30:11

@Ernoke: „ezért nekem nem opció a szar sütemény meg a hatosztályos gimi gólyatáborában sem menő "vicces feladatok". baromi unalmas” – légyszi’, ne fikázd a leány- vagy legénybúcsút, hiszen a “A legenybucsun megjeleno holgyek, (legalabb is amelyeken eddig en resztvettem), egy showmusort adnak elo”

Érted: showműsor. Hát LOL
Még jó, hogy nem revüműsor a párizsi Crazy Horse-ban.

F79 2011.03.09. 13:28:48

Hát nem tudom, én két ilyen stílusú leánybúcsúban voltam és végigcsináltam a barátnők kedvéért akik láthatólag élvezték, de végig azt éreztem, hogy megbolondulnék ha én lennék a helyébe, annyira debil volt. Bár mindkét barátnőm ilyen Vonhinten Helgus-féle, én azért szeretem őket, aranyosak, csak hát nekem nem ez az leképzelésem egy jó buliról , sorry. Amúgy leánybúcsú nélkül meg simán buliztunk igazán jókat is velük. Ahhoz meg nincs kedvem hogy a drága szabadidőmben hülye bulikon vegyek részt túl sok pénzért és a buliról eltérő elképzelésű emberekkel bazsalyogjak , de persze végigcsináltam.
A legénybúcsúkról, meg a szexipari munkásokról meg ne beszéljünk. Direkt módon nincsenek kihasználva, persze, de aki ezt élvezi az vagy nem tapasztalt még privát szituációban szexet ( lásd idelátogató ronda angolok a szexbárban) vagy beteg. A helyes , normális, sikeres fiúk-férfiak az ilyesmit nem élvezik, az alaphúrozásuk ilyen.

steleto 2011.03.10. 01:03:36

Ó jaj, bárcsak ne Brightonba jönne az összes idióta hülye picsa Londonból, a rózsaszín tüllös-csillámporos-részeg-vihogós körítéssel. A menyasszony kivétel nélkül mindig a legkövérebb.

A fiúk is csináltatnak egyenpólót, egyebeket. FÚJ. S mennyi ilyen van... találó nagyon az írás. A kérdéseknél ugyan kicsit elvesztem, de nem rossz az.

Erzsebet 2011.03.11. 16:52:00

Amikor én mentem férjhez nem volt divatban a lánybúcsú. Ezeket a szokásokat az amcsi filmekből vehetik, ott láttam ilyeneket. Az utcán láttam már olyan csajt, aki a menyasszonyi fátyolt viselt farmerhez. Úgy tudom a lánybúcsún illik feltenni a fátylat és felhívni az exét telefonon, bejelenteni, hogy férjhez megy. Láttam már filmen olyat is, hogy a leendő ara Playboy nyuszinak öltözve megy ki az utcára. Több lakodalomban is részt vettem, még régebben. 16 éve volt az unokahúgom falusi lagzija. A menyecske tánc után érdekes játékok következtek: tojásgörgetés, kockacukor keresés. Szülők-nagyszülők előtt kellett ezt végig csinálni. Égtem volna, mint a rongy. A játékot a menyasszony legjobb barátnője szervezte. Szép kis barátnő, én kirúgtam volna az ilyet. Egy szolíd- csendes fiatal párhoz nem illik az ilyen dolog. Hallottam, hogy a kockacukros játékot egy szomszédom menye bugyira-melltartóra vetkőzve játszotta végig. A chippendale fiú, műbránner és f@sz torta csajos bulikon divi. Az egyik szomszéd csajnak a mamája, mint legjobb barátnő rendelte. Engem is meg akart lepni már ilyennel egy idősebb barátnőm. Mondtam, milyen drága, ezért elállt az ötlettől. Vége lett volna közöttünk mindennek. Annak idején a falusi lányok nagyrésze szűzen ment férjhez, az ilyen hogy tehette, hogy az egész násznép előtt a vőlegénye nadrágjában kotorászik.
süti beállítások módosítása