A költségkímélés

2010/11/18. - írta: Modor Tibi

-Apám, nem nagy szám ez a nyugati élet. Pedig nem is étteremben vagy építkezésen kell dolgoznom, de minden kurva drága itt. Sima szobabérléssel meg egy-egy kocsmázással alig tudok félretenni 3-400 fontot havonta. Saját lakás vagy autó szóba se kerülhet.

-Már megint csak a kifogások. Jó kifogás sose rossz. Én otthon már rég kifejlesztettem a legbiztosabb módszert, itt se lesz másképp. Ha már egy ilyen ocsmány, szar országba, annak is a legputrisabb városába kerültem - akkor nem akarok úgy hazamenni majd pár év múlva, hogy egy jót szórakoztam, és max. az élmények maradtak. Mert te miért jöttél? Pénzt keresni vagy jól érezni magad?

-Tapasztalatot, nyelvet, de hát pénzt is...

-Akkor kezdjük az elején. A legtöbb pénzt alapesetben a rent viszi el. Ez a te esetedben havi 400 quid egy duplaszobáért. Itt rögtön hatalmasat lehet vágni: minek a double, ha lehet egy kisebb box roomot is bérelni - ráadásul persze aki saját szobát akar, az fogadja el, hogy kevesebb pénze is marad a hónap végén. Természetesen fel kell vállalni a kellemetlenséget, a kompromisszumokat, de össze szabad cuccolni másokkal is egy szobába. Nagyon szépen ki lehet bírni - a nőket meg majd beosszátok.

Rent megvan, jöjjön a közlekedés. Sok balfasz vesz valami szakadt melózós autót, azt hiszi, azzal majd jól jár. Hát nem. Az ilyenekre utaznak a rendőrök meg a customék is - mindegy, hogy brit vagy magyar rendszám van rajta. Semmilyen autó nem kell. A tömegközlekedés pedig aranyárban van, ráadásul értékes órákat visz el az életedből. A megoldás: bizony oda kell költözni, ahol a munka van. Ez itt nem a fatornyos kis falud, hogy lokálpatriótát játssz. Ugyanolyan szar az összes estate úgyis, gipszkarton-falakkal. Ha meg odaköltöztél - gyalog vagy biciklivel kell járni, ennyi. Ismét spároltunk neked pár százat.

Szórakozás, étterem, kocsma, mozi, klub. Ezeket is felejtsd el. Erasmusos-bulizós balfasz akarsz lenni? Egyik se kell. Mesélted, hogy mozibérletet vettél az miatt a hülye kurva miatt. Lemondani azonnal. Szórakozás gyanánt majd összejárunk sörözgetni - az off-licence-ban pedig megvesszük a négyfontos six-packet, dumázunk, magyar mp3-akat hallgatunk, te meg töltöttpaprikát főzöl - bevásárolunk a Raszputyinban vagy valamelyik másik ruszkinál fillérekért. Kocsmát szádra ne vedd, étterem eszedbe se jusson. Utazgatni? Max. haza, de inkább oda sem. Majd ha hazaköltöztél, ráérsz otthon lenni, meg is fogod unni. A tengerpartból meg jó lesz ez is - még ha barátságtalanabb is egy kicsit. Így megint százakat lehet havonta értelmesebb célra félretenni.

Ruházkodás? Elektronikai cuccok? A legolcsóbb laptop + internet, ennyi. Azzal azért vigyázz, ha kéz alatt veszed - nehogy az Argos-katalógusra vagy két doboz tejre cseréljék ki a szatyrodban. CD-t, DVD-t csak az idióta vásárol, le lehet tölteni ma már bármit. Meglátod, nem bánod meg, ha rám hallgatsz. Azt mondja az az otthoni reklám, hogy "mert azért hülye nem vagyok". Hát dehogynem, baszd meg. A legnagyobb birka méghozzá.

 

Két évvel később:

-Gyurikám, a Jóisten áldjon meg! Hogy bírod még mindig a Szigeten? Azt hittem, csak egy évre jössz.

-Én is azt hittem. Amúgy köszönöm kérdésed: szarul, nagyon szarul. De büszkén? Utálom az egészet, mennék haza, de hát a rohadt életbe, otthon kedves kontárkormányunk folyamatosan gondoskodik arról, hogy én többet oda haza ne menjek. Mármint amíg így ellehetetlenítik az embert.

-Nem könnyű ott se, az ziher. Aztán figyelj már, nagyon hálás vagyok ám neked. Pár éve elláttál pár életvezetési tanácsal a Kornéléknál azon a bulin, vágod. Te nem is tudod, milyen jót tettél velem...

-Mert mit?

-Hát tudod, hogy hol lehet megfogni a költségeket, hogy tudjak sokat félretenni.  Radikális változtatásokat eszközöltem. Lemondtam a mozibérletet, inkább gyaloglok egy félórát a Tecsóig, de olcsóbban veszek mindent. A Robival behúzódtunk egy szobába - ami igazából az étkező lenne. Semmi kocsma, utazgatás, étterem, új ruha, semmi. De a pénz az gyűlik szépen.

Egy élvezet nézni, ahogy növekszik a sok-sok csilingelő fontocska a kontómon - hamarosan be tudok végre fizetni valami pecóra otthon, mármint az önrészre.

-Jaaa, hogy az! Bocs, nagyon be voltam baszva szerintem. Bár otthon működtek ezek a módszerek, de itt reménytelen. Ami megtetszik: megveszem. És bizony leugrunk néha Krétára vagy Mallorcára, ha olyanunk van. Hogy a faszba bírnám ki máshogy szerinted ebben a szar országban..?


 

Ajánlom a költséghatékonyság bukott császárának :-)

478 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.24. 16:01:06

@vészmadár (pica pica): 100%-ig egyetertunk. Annyit tennek meg hozza, hogy ha egy kapcsolatban a no probal "dominanskent" viselkedni, akkor a dominans termeszetu "alfahim" osztonosen rivaliskent kezd tekinteni ra, es kialakul a konfliktus (veszekedes, szivatas, stb.). Ezert van az is, hogy a sikeres, eros nok gyakran nehezen talalnak part: tul dominansak ahhoz, hogy egy alfahim ne rivalist lasson bennuk, a tutyi-mutyik meg nekik nem kellenek, mert ok is nobol vannak. A problema nem megoldhatatlan (kompromisszum, kompromisszum!), de el kell jutni hozza legalabb a problema felismeresehez.

Sand Lover 2010.11.24. 16:03:26

@vészmadár (pica pica): “Tutyi-mutyi, kedves, udvarias, tisztelettudó férfi szexuálisan gondolom ritkán vonzó a nő számára.”
Egyenlőségjelet teszel: kedves, udvarias, tisztelettudó ffi = tutyimutyi
Azért ez nem így van, de aláírom, hogy a kommentelők nem képezik le az össztársadalmat.
:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.24. 16:04:41

@Morgan LeFay: "Igen, csakhogy a mai modern társadalomban az, hogy ki számít dominánsnak" - A gazdagsag a dominancia modern kifejezodese.

Raadasul ahhoz, hogy valaki meggazdagodjon, nagyon is hasonlo tulajdonsagok kellenek (eros egyeniseg, tortetes, hatalomvagy, jo adottsagok), mint anno ahhoz, hogy elejtsd a mamutot.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.24. 16:14:39

@Morgan LeFay: "Akkor te egy sikeres ember vagy, ennek szívből örülök" - az vagyok, de kurvara megszenvedtem, mire eljutottam idaig. Es ehhez bizony az is kellett, hogy egy kicsit kibontakoztassam macso enemet (ami alapbol nem volt konnyu)

Sand Lover 2010.11.24. 16:16:17

@altoid: “nagyon is hasonlo tulajdonsagok kellenek (eros egyeniseg, tortetes, hatalomvagy, jo adottsagok)”
Ja, meg szerencse, gátlástalanság, összeköttetés, stb

Sand Lover 2010.11.24. 16:16:51

@altoid: de hát boldog vagy, nem igaz?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.24. 16:21:43

@Morgan LeFay: persze, nem is errol van szo. Csak kicsit ra akartam vilagitani arra, miert gondolom, hogy a szarazbarat status miert mindig a "jofiukra" var. Es hogy a ferfiak nem azert probalnak dominalni, mert szemetek, hanem mert az osztoneik ezt parancsoljak.

Sand Lover 2010.11.24. 16:47:16

@altoid: “a szarazbarat status miert mindig a "jofiukra" var.”
Van ennek egy női analógiája. A csúnyacsaj, aki azért mászkál egy nálánál szebb barátnővel, hogy aki nem jön be a szépnek, az esetleg őt is észreveszi, de a srácok általában “fiúsítják” és szárazbarátnőként kezelik.
Nyilván ezért, mert ez a lány ösztöneiben van, nem pedig azért, mert egyszerűen csúnya, és lehet akármilyen jó fej, kedves, aranyos, házias, a kutyának sem kell. :)

lárvalányhaj 2010.11.24. 17:58:34

@altoid:

A szárazbarátokkal/aranyos srácokkal nem az a baj, hogy nem _akarnak_ dominálni, hanem hogy úgy látja _az ember lánya_, hogy akkor se lennének képesek rá, hogyha akarnának.
Egyébként a dominanciára törekvő férfiaknál is sokszor egy ilyen görcsös erőlködést látok inkább, hogy megmutassák, hogy hol lakik az Úristen, miközben ennek az erőlködésnek abszolút nincs semmi belső fedezete. Egyszerűen eljátszanak egy szerepet, amit rájuk kényszerített a társadalom: a férfinak dominánsnak kell lennie, mer' akkor kapod meg az állást meg a pinákat, meg mer' mirmur. Ha nem vagy domináns, akkor csak egy kis puhapöcs búza vagy. (Nem én mondom, hanem a közvélekedés.) Szar lehet férfinak lenni, komolyan.
Nem sok olyan emberrel találkoztam még, akiknél a dominanciára való igény autentikus lenne, és egy tényleges belső erőből fakadna.

Két férfival találkoztam eddigi életem során, akiknél a dominancia valamiféle belső erőből származik, ők az apukám és a férjem. Az apukám született vezető, világéletében ilyen munkakörben dolgozott, az a fajta ember, aki bármikor, bármilyen társaságban a kezébe tudja venni az irányítást, ha úgy akarja. Ugyanakkor soha életemben nem láttam, hogy az édesapám szándékosan, rajoskodásból fitogtatta volna az erejét. Az a fajta ember, akiben hihetetlen belső erő van, de -- és pont azért, mert tisztában van az erejével -- nem abban éli ki magát, hogy lépten-nyomon agyagba döngöli a többieket, hanem képes félreállni, és elismerni, ha másnak van igaza, vagy ha valaki jobb nála valamiben. Például engem is mindig egyenrangú partnerként kezelt, pedig a lánya vagyok. A férjem is nagyon hasonló ember egyébként.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.24. 19:01:25

@lárvalányhaj: gyakorlatilag megerositetted azt, amit irtam: a nok a (valodi!) dominans himekre buknak. A nem dominansnak szuletett/nevelt himeknek ket (egyarant rossz) valasztasa van:

1. Aranyos srac/Szarazbarat lesz beloluk, akit leneznek a nok
2. Megprobal dominanskent viselkedni (termeszetesen elkurja), es utalni fogjak a nok

Ez evolucios szempontbol teljesen helyenvalo, de akkor meg ne papoljunk, hogy kulonbek vagyunk az allatoknal... :)

cd-r 2010.11.24. 19:35:52

@altoid: akkor ezek szerint a nők 99%-a nem elégedett a partnerével, mert eredendően domináns férfi azért igen-igen kevés van. vagy mégsem minden nő erre bukik.

lárvalányhaj 2010.11.24. 19:37:49

@altoid:

Csak a saját nevemben tudok beszélni. Számomra az "erős" és a "domináns" más-más dolgokat konnotál.
Amikor valakire azt mondják, hogy "domináns hím", akkor általában olyasvalakire gondolnak, aki azáltal lesz sikeres, hogy kíméletlenül keresztülgázol másokon, és persze a nőkkel is így bánik. Számomra ez a típus sose volt vonzó. Azért nem, mert ezeknek az embereknek az a céljuk, hogy felmásszanak az uborkafa tetejére, mert akkor fogják őket tisztelni a férfiak, és alaposan leszopni a nők. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy másoknak próbálnak megfelelni. Számomra ezek az emberek egyáltalán nem vonzóak, sose vágytam arra, hogy ilyen partnerem legyen. Mások viszont (férfiak és nők is) sokszor épp ezt a típust istenítik.
Aki viszont "erős", az számomra azt jelenti, hogy van benne egyfajta belső tartás vagy szilárdság. Képes megvédeni magát, vagy adott esetben a partnerét, de nem célja az, hogy leigázza a világot. (Pedig könnyen lehet, hogy megtehetné.) De fejben már eljutott odáig, hogy nem biztos, hogy az a legfontosabb dolog, hogy ki ér fel legelőbb az uborkafára. Képes például úgy leélni egy életet, hogy hűséges marad a feleségéhez, mert már nem attól függ az énképe, hogy hány nőt fektet meg naponta. Vagy képes maga mögött hagyni az eddigi életét, és egy nagyobb városba költözni azért, mert itt hátha megfelelő iskolát talál a kiemelkedően tehetséges kisfiának. És mindemellett magasról tesz arra, hogy mások erről mit gondolnak, vagy mennyire gondolják alfának vagy nem alfának.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.24. 19:40:32

@cd-r: vagy nem minden no kepes megszerezni (es foleg megtartan!) oket.

@lárvalányhaj: akkor Te vagy az en noidealom! (a felesegem utan, termeszetesen) :)

cd-r 2010.11.24. 19:49:13

@altoid: szerintem ez sem ennyire fekete-fehér, mint ahogy a hozzászólásokból sokszor kitűnik. nincs tökéletes (szuper)férfi, aki domináns DE gyengéd, hűséges, ÉS tartózkodó VISZONT kiáll, ha kell stb. ez egy ideál, mint a filmekben. aztán aki tényleg talál egy olyat, aki leginkább megközelíti ezt a képet, az szerencsésnek mondhatja magát. spec én még hasonló emberrel sem találkoztam életem során, max a western filmekben, de aztán ki tudja, biztos nem jó helyeken forgok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.24. 20:01:52

@lárvalányhaj: elég beszédesek ezek a tökéletesen véletlenszerű példáid:)

a dominánst én sem úgy értettem, hogy erősnek látszani akaró, majomkodó hülyegyerek...

A Tyne folyó déli partja 2010.11.24. 20:14:10

@Ernoke: csatlakozom, én is férfiaktól láttam csak ezeket. valamint, ezt a "valami bajom van, de nem mondom meg, találd ki" dolgot is. és még az is előfordult, hogy a férfi megkérdezte tőlem, hogy "szerinted mi volt ezzel a bajom?" én mondtam választ, hogy mit gondolok (értsd: nem úgy csináltam, ahogy ő azt jónak gondolta), erre duzzog, hogy nem ez a baja. aztán nagy nehezen kiszedem belőle, mondom neki, hogy akkor mondja meg, mert nem vagyok gondolatolvasó, erre kiderül, hogy dehogynem az a baja, amit én eredetileg gondoltam.

mondom, hogy nem vagyok férfi:)

A Tyne folyó déli partja 2010.11.24. 20:17:25

@altoid: esetleg csak mondja, -magát is becsapva - hogy ő egyenlőnek tekinti. igazából meg vagy uralkodni, esetleg védelmezni szeretné. és meglepődik, mikor saját magam oldom meg a gondomat, és neki később mesélem el, nem jut kapásból az az eszembe, hogy majd ő megoldja az eldugult vécé problémáját, pl:) (nem laktunk együtt:)

Sand Lover 2010.11.24. 22:12:18

@altoid: nem csak, de számít. Kb 50-70%-ban.

lárvalányhaj 2010.11.25. 07:03:03

@Morgan LeFay:

Azért a külső elég szubjektív :) És van olyan lány is, akit "csúnyacsajként" kezelnek a pasik, pedig a külsejével nincs gond. Pontosabban nem azzal van a gond.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.25. 08:19:21

@Morgan LeFay: Lehet hogy tevedek, de nekem ugy tunik hogy te nem vagy tul jo velemennyel a ferfiakrol...

@lárvalányhaj: "Aki viszont "erős", az számomra azt jelenti, hogy van benne egyfajta belső tartás vagy szilárdság." - na ez kifejezetten az a dolog, ami ugyan remekul hangzik, raadasul igaz is lehet, csak eppen kurvara nem derul ki az elso randin (de meg a sokadikon sem biztos). Ugyhogy van rengeteg "aranyos srac", akiben igenis van ero meg tartas, csak a legtobb csaj nem veszi a faradtsagot, hogy eszrevegye (persze itt az atlagrol beszelek), hanem ehelyett falkaban rajong a villantos macsokert.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.25. 08:27:14

@cd-r: "nincs tökéletes (szuper)férfi, aki domináns DE gyengéd, hűséges, ÉS tartózkodó VISZONT kiáll, ha kell stb." - ebben tokeletesen igazad van. Kar, hogy a halivudi filmek szerint meg csak ilyen van (marmint azok kozott, akivel erdemes kavarni). A tizen- es huszoneveseknel pedig (ahol a parvalasztas a legfontosabb tema) bizony a filmek a referencia. Sot, kesobb is sok olyan no van, aki Clint Eastwood, Brad Pitt es Vampir Eduard keverekenel nem adja alabb, mert az neki JAR. Persze a ferfioldalon is megvan ugyanez pepitaban, nagy csocsokkel. :)

@lárvalányhaj: A kinezetrol meg annyit, hogy aki kizarolag (vagy elsosorban) a "szepseg" alapjan valaszt, az altalaban nem part keres, hanem trofeat, akivel villantani lehet a haverok elott.

lárvalányhaj 2010.11.25. 09:40:36

@altoid:

Persze, mert az emberek általában felületesek. A mai társadalomban az az elvárás, hogy képes legyél mutatni magadról egy homlokzatot, ami elég vonzó ahhoz, hogy mások be akarjanak menni a házba. A legtöbb ember erre törekszik, és azoknak a társaságát keresi, akik hasonlóan szép homlokzatot tudnak fenntartani. Aki nem tud vagy nem akar ilyen homlokzatot fenntartani, vagy nem érdekli, mert leszarja, az kevésbé lesz vonzó.
Ez bizonyos fokig érthető, ami gáz, az az, hogy sokan nem képesek túllátni ezen a homlokzaton.

lárvalányhaj 2010.11.25. 10:30:47

@altoid:

Az a kurva nehéz, hogy ahhoz, hogy szeressenek, el kell magad adnod valahogyan. Még a sima barátságoknál is ez a feltétel, mert ha nem tudsz megugrani bizonyos kommunikációs küszöböket, akkor az emberek elfordulnak tőled. Mindenki más részekből van összerakva, van, akinek ez ösztönösen megy, van, akinek odafigyeléssel megy, van, akinek egyáltalán nem megy, és szenved attól, hogy kirekeszti a közösség. Akkor vannak problémák, hogyha valamiért olyan a személyiséged, hogy nem jön természetesen a kommunikáció, de mégis ki kellene találni valami olyan arculatot, amire jobban vevők az emberek, mint a mostanira. Azért baromi nehéz, mert sokszor az az érzésed, hogy a saját személyiségeddel homlokegyenest ellenkező imázst kell felépítened ahhoz, hogy népszerű legyél. Pedig ez nem mindig van így, mindig lehet olyan megoldásokat találni, amikhez kisebb módosítást kell csak elvégezni.

Sand Lover 2010.11.25. 10:47:36

@altoid: „Lehet hogy tevedek, de nekem ugy tunik hogy te nem vagy tul jo velemennyel a ferfiakrol...”
Ki beszélt itt _csak_ a férfiakról?
A kinézet számít, igen, és aki ezt tagadja, az nem őszinte. A kinézet ui. nem csak azt jelenti, hogy szép a feje meg jó alakja van, de pl. ápolt, külsejére igényes. Én a férfiakat nem tudom hibáztatni ha a szép nők jobban érdeklik őket, mint a nem szépek, de az női oldalon is megvan, már nem divat az “egy fokkal szebb az ördögnél”-elmélet.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.25. 13:24:59

@lárvalányhaj: Alapvetoen ket ferfitipus letezik: a ferjnek valo es a szeretonek valo.

A szeretonek valo a klasszikus alfahim vagy jopasi: nagy egyeniseg, szivdogleszto kulso, jo duma, dominans termeszet. Nem lehet mellette unatkozni, jo az agyban, sargulnak a baratnok az irigysegtol.

A ferjnek valo ellenben rendes, kedves, megbizhato, kemenyen dolgozik, monogam, kepes a csaladja erdeket az onzese fole emelni. Emellett lehet hogy jol nez ki, es az agyban is lehet bika, de a kisugarzasa nem olyan ferfias, inkabb kicsit unalmas.

Regen a nok meg mind a ket tipust ertekelni tudtak, kit ezert, kit azert. Viszont a fogyasztoi tarsadalom behozta az "instant gratification" egyeduralmat, es annak bizony az elso tipus felel meg. A "ferjnek valo" pasik pedig szepen atmentek "szarazbarat"-ba.

Egyfelol meg lehet erteni, hogy a nok dolgoznak, eltartjak magukat es nem feltetlenul csak a csaladalapitas miatt keresnek partnert, hanem jol is akarjak erezni magukat, de ha ez a magatartas teljesen altalanossa valik (es azza valt) akkor hosszu tavon visszaut. Ugyanis a nok egyre kesobb ismerik fel a "ferjnek valo" pasik ertekeit, es mire megallapodnanak, azok vagy mar elkeltek (a jobbak), vagy a sorozatos megalaztatasok miatt eltorzultak, es nyafogos, hisztis luzerek lettek. Es amikor a harmincas no elvalt alfahim elso szerelmetol, aki fuvel-faval csalta, rajon, hogy a merites nagyon-nagyon leszukult...

napbahunyorgo 2010.11.25. 14:40:48

A klasszikus alfahím ( így férfi szemel ) nekem megmosolyogni való. Üres póz sokszor és nagyon vicces. Ez a ki tudd hangosabban üvölteni és csapkodni a földet faággal. Komolyan még mindig itt tartunk ?

Lehet, hogy egyedül vagyok vele de soha nem gyártottam ilyen koncepciókat, hogy ez a lány arra jó ez meg amarra. Igaz nőt soha nem használtam csak a egészségügyi szexre és azért ilyenkor már számít, hogy tudjunk pár értelmes mondatot váltani, de a másik véglet sem az én olvasatom ( nem is tudom intellektuális vitapartner).

Ha meg olyan marha, hogy kontrol nélkül egy az egyben benyeli amit nyomnak felé ( média, ismerősök, társadalmi konvenciók stb ) akkor azzal igazából nem is szeretnék közelebbi ismeretséget kötni.

Mi van azzal, hogy élni és élni hagyni ?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.11.25. 14:50:45

@altoid: nőből is van feleségnek való, a szeretőnek való, meg a kurva. Utóbbi az első kettő, ha nem jön össze :-)
A mentalitás, amit leírsz az általános. Meg kell nézni a középkategóriás kocsikat az országban. Alig vannak. Férfiból/nőből is viszonylag ritka, hogy az emberek elfogadják, hogy nem minden BMW és Merci. És miután BMW és Merci nem jut mindenkinek ugyebár szokás a hamburgi taxivállalattól beszerzett, átfényezett visszapörgetett órás Merciket venni. Mindenki tudat alatt pontosan tudja, hogy a dízel Mercije nem hatéve, hanem tíz és nem 250e km van benne, hanem milliónyi taxifuvar-km, de nem baj, mert Mercije van.
Sajnos ez megy párválasztási szokásokban is.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.25. 14:54:34

@Professor Pizka: oké, tisztázzuk. Szval te vagy magyar-magyar szótár is?:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.11.25. 14:56:04

@vészmadár (pica pica): ezt most nem értem világosítsd meg elmém, kérlek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.25. 15:06:20

@Professor Pizka: ez egy kérdés volt. Hogy nem te vagy-e magyar-magyar szótár. Elég legendás blogger.

(www.dudenbuch.hu)

csak az autós hasonlat miatt, ugye...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.11.25. 15:08:13

@vészmadár (pica pica): aódal nem található, ahogy azt itt Szabolcsban mondják...
A legendás blogger stimmel, de nem én vagyok :-)

lárvalányhaj 2010.11.25. 15:14:43

@altoid:

Nekem azért nem stimmel ez a felosztás, mert egyrészt az általam megismert pasik többsége valahol a két véglet között van. Másrészt a barátnőim pasijai (huszonévesek jórészt) se tűnnek forróvérű torreádoroknak, pedig nekik a te sémád szerint az ő korukban ilyen pasikkal kellene futniuk. (Persze lehet, h csak én mozgok rossz társaságban. :P )

Nekem egyébként világéletemben egy harmadik típus tetszett: a geek pasi. Kár, hogy a geekek meg sokszor inkább a csendes-szelíd kislányok felé orientálódnak :) Szerencse, hogy időközben én is csendesebb és szelídebb lettem :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.25. 15:17:08

@lárvalányhaj: az én szexepilem az, hogy baromi férfias vagyok állítólag, ha koncentrálok valamire:)

és a bal fülem is elfogadható sztem:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.25. 15:18:56

@lárvalányhaj: Mint minden altalanositas, az enyem sem tokeletes. Azonkivul mint a Professzor mondotta, nem mindenkinek telik vadiuj BMW-re, ugyhogy nemi kompromisszum elkerulhetetlen.

A geek pasi szerintem a kettes kategoria egyik altipusa (ferjnek valo star trekes pasi:)).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.25. 15:21:00

@altoid: plusz egészítsd ki azzal, hogy az ember ösztönösen igazolásokat keres és talál bármilyen választásához. Meggyőzi magát, hogy "nekem nem is tetszenek az izomagyak".

Nekem sem a nagy mellek:)

napbahunyorgo 2010.11.25. 15:22:32

@altoid: Star Trek pasi nem lehet férfias ?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.25. 15:27:55

@napbahunyorgo: "A klasszikus alfahím ( így férfi szemel ) nekem megmosolyogni való. Üres póz sokszor és nagyon vicces. Ez a ki tudd hangosabban üvölteni és csapkodni a földet faággal. Komolyan még mindig itt tartunk ?" - az osztonok szintjen igen, itt. 1,5 millio ev evolucio vs. szuk 4 ezer ev "civilizacio"...

"Star Trek pasi nem lehet férfias ?" - a ferjnek valo ferfi is ferfias, csak nem igazan "alfa". Na jo, Kirk kapitany igen... :)

napbahunyorgo 2010.11.25. 15:28:26

Van erre valami vicc is. Nemi erőszak történik egy Star Trek találkozó közelében. Kiderintedő ki a tettes a két nyomozó felteszi a kérdést a résztvevőknek, hogy ki szexelt már. Aki igen az a bűnös :)

lárvalányhaj 2010.11.25. 15:40:07

@altoid:

"férjnek való star trekes pasi" = :D
Számomra a geekség azt jelenti, hogy az illető egy erősen intellektuális beállítottságú ember, aki nem a többi emberrel foglalkozik elsősorban, hanem megvannak a saját kis projektjei, és azok az elsődlegesek a számára. És a projektjei célul szolgálnak a számára, és nem eszközül. Szóval nem azért tölt annyi időt a részecskegyorsítóban, hogy később fölvágjon a sarki kocsmában a Nobel-díjával, hanem azért, mert talált egy érdekes problémát, amiben örömét leli, és szeretné megoldani.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.25. 15:47:12

@lárvalányhaj: "Számomra a geekség azt jelenti, hogy az illető egy erősen intellektuális beállítottságú ember, aki nem a többi emberrel foglalkozik elsősorban, hanem megvannak a saját kis projektjei, és azok az elsődlegesek a számára" - na az ilyenek szoktak szuzen meghalni. ;) Komolyra forditva a szot, ha neked tenyleg ezek tetszenek, akkor valoszinuleg kedvedre valogathatsz, mert nincs nagy konkurenciad...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.11.25. 15:49:29

@lárvalányhaj: ööö, én nem megyek két kilométernél messzebb a lakástól a madárhatározóm nélkül. Ez ér?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.11.25. 15:56:21

@Professor Pizka: és az MP3 lejátszómban R. Strauss szól. Reménytelen eset vagyok.

lárvalányhaj 2010.11.25. 16:27:55

@Professor Pizka:

Hű, erre most én ihlettelek? :)

Ernoke 2010.11.26. 09:11:24

@altoid: a geek-ekkel kapcsolatban az a tapasztalatom, h sok közülük nagyon jól néz ki, a szexben pedig verhetetlenek, mert az intellektuális megközelítésük miatt van fantáziájuk, és túllátnak az unalmas orál-anál-dugás szentháromságon. mindig geek pasit akartam magamnak, a mostaniban is van egy erőteljes geek beütés.

Sand Lover 2010.11.26. 09:42:22

@Ernoke: „sok közülük nagyon jól néz ki, a szexben pedig verhetetlenek, mert az intellektuális megközelítésük miatt van fantáziájuk”
Így igaz, ráadásul szellemesek és viccesek, (az intelligencia egyik megjelenési formája a jó humorérzék), jókat lehet velük beszélgetni, ágyban és azon kívül. Nekem mindig geek pasijaim voltak, egy kivételével, de akkor még nyeretlen kétéves voltam és nem tudtam, mi a jó. :)
Úgyhogy geekz foreva! :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.11.26. 10:28:09

@Morgan LeFay: Ismételten jelzem, hogy hangszeren játszom, blogolok és hobbiornitológus vagyok. Emellett jogász-közgazdász és asztaliteniszező :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.26. 10:34:01

@Professor Pizka: én meg hobbinyelvész, rockénekes, dalszerző, blogolok és kiváló a rakott kelkáposztám:)

és még csak 31 vagyok:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.26. 10:35:41

@Ernoke: nem értem, az orál-anál-dugásban mi az unalmas? ha tejsznabos merinói csersznyébe mártva dugsz, az akkor is dugás, nem:)

vagy be kell öltözni hófehérkének? pontsan mire is utalsz itt? lehet, csak nekem homályos:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.26. 10:37:30

@Ernoke: szemantikailag amúgy: az orál és az anál az mér nem dugás? (nekem ez a lista olyan alma-gyümölcs-szilva típusú volt:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.11.26. 10:40:58

@vészmadár (pica pica): én még egy bő évvel fiatalabb is nálad. Azért lenyűgöző, micsoda férfi ellátmány jutott itt a blogggerinák osztályrészéül :-)

sorica123 (törölt) 2010.11.26. 10:46:58

@Morgan LeFay: meg van az, aki nem csúnya, viszont nem hozza a szerepelvárást. Nem tudják értelmezni a krapekok mint csajt. És akkor is hasonlóan állnak hozzá, mintha ronda lenne, csak nem azért. Viszont ilyenkor alapvető különbség, hogy nem kerülik el vagy nem nézik levegőnek/leprásnak, csak épp körülötte nincs akkora kalaplengetés, mint a nőies csajoknál. Amúgy szerintem ez nem feltétlenül baj, leragadásról akkor beszélhetünk, ha minden krapek így áll az emberhez, és már kezd kínossá válni a helyzet.
A domináns-témában lárvalányhaj véleményét osztom, nincs nagyon amit hozzátegyek.

napbahunyorgo 2010.11.26. 11:09:19

Ezt a nőies nő, férfias férfi dolog szerintem nyomokban már túl dimenzionált. Nem az lenne a normális, hogy valami emberi alapot keresünk ( közhelyfelhő :) : humor, látásmód, szellemi irányultság). Milyen a nőies nő , afektál x centiméteres sarkon tipeg és jó a pillarebegtetésben ?
Férfias férfi meg bőrgatyában ( vagy öltöny egyéni ízlés szerint ) lendületből leural mindenkit a fizikai megjelenésében (nagydarab) és hegyest köp :) ?

Szerintem egy nőies nő bír valami féle belső bájjal és finmsággal. ettől lesz szerintem nő.

A Geek akkor jó ha képes szociálisan tevékenykedni ( pl: megszólalni társaságban ne adj isten szórakoztató ) ha valami morozus magában élénk belső életet élő de kifelé ebből max a néma leventeségig vagy esetleg a vicsorgásik jutó nem az. Sajnos ha ez a kategória hajlamos erre főleg ha olyasmiért rajong ami kevesek sajátja.

napbahunyorgo 2010.11.26. 11:20:16

Szóval Geekségéből fakadólag lát úgy valamit vagy tudd új dolgokat behozni akár egy beszélgetésbe. Ilyenkor értékelődik fel Geeksége, szerintem.

lárvalányhaj 2010.11.26. 11:58:29

@napbahunyorgo:

Azt figyeltem meg, hogy a jól kommunikáló emberek népszerűbbek lesznek attól, ha érdekes infókat osztanak meg, de a rosszul kommunikáló embereket inkább baszogatják miatta, hogy miért okoskodnak.
Persze az időzítésen is sok múlik azért. Van, amikor helye van az érdekes infóknak, de van, amikor nincs.

napbahunyorgo 2010.11.26. 12:15:51

Ez pont így van ezért is írtam azt amit. az okoskodás kategóriát akkor osztják ki ha sokáig rugózik valaki egy témán de társsság milyensége alapján is kiosztódhat.

De ez így van egy jól el helyzet poénnal is. Nagyon sokat tudd dobni az ember renoméján az adott beszélgetéseben.

napbahunyorgo 2010.11.26. 12:18:05

Ilyesmikkel operál az ember fia ha nem Achileusi arcéllel ajándékozta meg a sors :)

napbahunyorgo 2010.11.26. 12:18:35

Ilyesmikkel operál az ember fia ha nem áldotta meg az ég Achileusi arcéllel :).

napbahunyorgo 2010.11.26. 12:21:41

Sikerült ezt kétszer elküldenem. :)

Ernoke 2010.11.26. 14:20:20

@vészmadár (pica pica): szerintem tudod te, miről beszélek, kis kötözködős:P
lényeg, h a fantáziája terjedjen ki olyasmire is, ami nem nyilvánvaló, vagy esetleg népvélekedés szerint undorító és ocsmány.:D

cd-r 2010.11.27. 10:43:24

@Ernoke: ez most egy burkolt coming-out akart lenni arra nézve, hogy vonzódsz a kakiszexhez? :D

Ernoke 2010.11.29. 13:10:03

@cd-r: lelepleztél, bevallom!:D

@lárvalányhaj: az tök mindegy. az abszolút gátlástalanságra és a kiterjedt fantáziavilágra gondoltam amúgy, ami a férfiak nagy részének nem sajátja, viszont a geek-ek kurva jók benne.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 14:18:01

@Ernoke: hát igen, én mondjuk nem dugtam még orkjelmezben, de akár lehetne azt is:) nem hiszem mondjuk, hogy attól jobb lenne, de ki tudja...

lárvalányhaj 2010.11.30. 08:52:24

@Ernoke:

A hagyományos férfiakkal (főleg ha idősebbek) az a gond, hogy sokan egyáltalán nem tudnak mit kezdeni vele, ha a nő olyan kezdeményezőbb alkat. Nem kell ahhoz combcsizmás dominának lenni, hogy a _férfiember_ leblokkoljon, vannak, akik már attól is halálra rémülnek, ha a nő kezdeményez, vagy megosztja _kekszuális_ fantáziáit. Gáz.

A geekek nyitottságának meg szerintem az a kulcsa, hogy sokáig csak ábrándoznak a szexről, és ez alatt az idő alatt sokkal vadabb dolgokat képesek kieszelni, mint bárki más :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.30. 09:10:52

@lárvalányhaj: jaja, de a sok recska ugyanolyan drog, mint az LSD, szóval aki ahhoz szokik hozzá, az sokszor nem tud mit kezdeni egy élő nővel...

Ernoke 2010.11.30. 09:41:13

@lárvalányhaj: valószínűleg igen. ezért tartom előnyösnek, ha egy pasi hosszú időket tölt egyedül, kivétel nélkül jobbak az ágyban, mint aki nem sokat volt nő nélkül. érdekes paradoxon, de így van.

cd-r 2010.11.30. 10:03:18

@lárvalányhaj: szerintem pont, hogy ez hiányzik sok nőből (már amennyire a tapasztalataim alapján sikerült feltérképeznem). fekszik és várja a csodát, ahelyett, hogy kinyögné mi is lenne neki a legjobb az ágyban, mik a rejtett vágyai, perverziói. aztán persze egy idő után úgy gondolja, hogy ellaposodott a szexuális élete, ami nagyrészt abból fakad, hogy nem mer megnyílni még a saját férjének sem. ("mit szólna a gábor, ha kiderülne, hogy legszívesebben kalauzegyenruhában csinálnám egy biciklitárolóban fényes nappal")

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.30. 10:22:43

és kiabálná, hogy "lyukassz már, gábor, lyukassz"

lárvalányhaj 2010.11.30. 10:34:47

@cd-r:

Akkor biztosan azért blokkolnak le a férfiak a kezdeményezőbb, fantáziadúsabb nőktől, mert ők inkább a hanyattfekvős-lábszéttevős típussal találkoztak, ahhoz szoktak hozzá, az ad nekik biztonságot.

A nemmegnyílásnak meg a leginkább az az oka, hogy a nőkben már kicsi korban igyekeznek bűntudatot elültetni mindennemű szexuális megnyilvánulással kapcsolatban. "Ha túl korán kezdesz el kefélni, akkor ribanc vagy", "Ha túl sokat gondolsz a szexre, akkor ribanc vagy", "Ha állandóan dugni akarsz, akkor ribanc vagy", "Ha túl sok partnered volt, akkor ribanc vagy" stb. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy sok nő elfojtja magában a szexuális késztetéseit, és nem mondja ki a "furcsa" vágyait, mert fél, hogy azzal megvetést váltana ki a partneréből.

lárvalányhaj 2010.11.30. 10:35:30

@vészmadár (pica pica):

Viszont olyan geeket is ismerek, aki pornófilmekből tanult meg nyalni, úgyhogy a recskakorszaknak előnyei is lehetnek :D

Ernoke 2010.11.30. 10:52:10

@lárvalányhaj: brrr, akárhányszor pornóban látok nyalást, a hideg fut végig a hátamon, csodálkozom rajta, h szerencsétlen csajok nem visítanak a fájdalomtól közben... amúgy a pornó jó, szélesíti a látókört, és talán leszoktatja a pasit arról, h határozottság és keménység helyett maszatoljon.

Ernoke 2010.11.30. 10:57:44

@lárvalányhaj: a legtöbb esetben ha nem is megvetést, de megdöbbenést és azonnali visszakozást vált ki, ha a nő kimondja a vágyait, személyes tapasztalat, pedig nem hullagyalázós vagdosós szexről volt szó.:D ez nem szexhez kapcsolódó probléma, egyszerűen az emberek sablonokban gondolkoznak, és ami a sablontól eltér, az rendszerleállást eredményez. másik irányba is igaz ez, pl. ha én nem szeretek valamit, amit szeretni "kellene", az nyilván csak azért lehet, "mert még nem csinálták nekem jól", és nem azért, mert egyszerűen nem jön be és kész.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.30. 11:01:44

@Ernoke: akkor összegezném. Tehát te az extrémen gizda, kórosan vékony pasikat kedveled, akik legyenek geek-ek, kellően határozottak (már-már erőszakosak) a szexben.

Na most ha ehhez hozzáveszem az önuralomról és a drogos múltadról összerakott kis kockákat, azt gondolom, szex közben viszont képes lehetsz elveszíteni azt a bizonyos legendás önuralmadat. Összességében érdekes élménynek tűnsz, hehe:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.30. 11:03:29

@Ernoke:

Asszem ha még egy pár kommentedet elolvasom, életem végéig erektális disiszfunkciókkal fogok küzdeni.

lárvalányhaj 2010.11.30. 11:11:43

@Ernoke:

Én is ezt mondtam az illetőnek, de azt mondta, h van olyan pornó is, ahol jól nyalnak :)

cd-r 2010.11.30. 11:12:28

@Ernoke: nagyon úgy tűnik, hogy a férfiakkal szemben támasztott igényeid elég összetettek, kevesen férnek bele az általad álomférfinek tartott képbe. viszont a legtöbb általad jónak tartott tulajdonságban magamraismertem, úgyhogy ha legközelebb pécsen jársz, hívd egész bátran az 1-800-cdr-a-dreamgeek-pashee számot :DD

Ernoke 2010.11.30. 11:31:08

@vészmadár (pica pica): legalábbis ez az, amit te vészmadár szélsőséges módon összeraktál az én szélsőséges módon megírt kommentjeimből.:D

@cd-r: feltétlenül megejtem majd:D (amúgy sok dologban az átlagnál toleránsabb és kevésbé igényes vagyok, de ez itt nyilván nem látszik, mert ide csak a sarkított kommentjeim kerülnek.)

Plumper_ 2011.03.10. 10:17:02

@lárvalányhaj: az olyan nők felé élek a gyanuperrel, hogy több f@szt fogtak életükben, mint kilincset.
ha pedig nem, akkor fognak, mert:
1. tudják magukról, hogy jól néznek ki, tehát mindig a legjobb ajánlatot veszik le a polcról
2. sok pasi vetődik rájuk, és egy idő után fárasztó baseballütővel leszedni a nőmről a spermatúltöltéses hímeket.

Plumper_ 2011.03.10. 10:50:31

@lárvalányhaj: ezt most komolyan kérdezed?
1. mert átpártol másik pasira; ha csak dugásra kellett nekem, letojom, de ha komolyra, az kissé gáz, nem?
2. mert nem a kőkorszakban, és nem Spártában élünk, azért.

lárvalányhaj 2011.03.10. 11:18:01

@Plumper_:

Azt kérdeztem, hogy az miért baj, ha valakinek sok pasija volt korábban.

Plumper_ 2011.03.10. 11:32:49

@lárvalányhaj: az nem feltétlenül baj.
mennyi az a sok? 5-10...30?
az sokat elmond, ha SOK pasija volt.
vagy-vagy-és: könnyen adja magát, diszkóban eregeti a nedveit / sosem elégedett a pasikkal / nimfó / folyton idiótákat fogott ki, akiktől besokallt stb.

lárvalányhaj 2011.03.10. 12:01:14

@Plumper_:

Miféle hülyeség ez, hogy "könnyen *adja magát*?" A szex kölcsönös örömszerzés, amiben két felnőtt ember vesz részt, és amiből ideális esetben mindketten profitálnak, nem valami bazinagy szívesség, amit szenvedéssel és hasonlókkal jár teljesíteni. El kéne tüntetni ezeket a tabukat végre, mert pont az ilyenek miatt lehet a szex pl. manipuláció vagy hatalmi játszmák eszköze, ahelyett, hogy a szeretet kifejezése lenne.

(Egyébként olyat miért nem hallottam soha, hogy "nem járok ezzel a pasival, mert túl könnyen adja magát"?) :P

Sand Lover 2011.03.10. 12:03:52

@lárvalányhaj: Áhh, hagyd rá.
“tudják magukról, hogy jól néznek ki, tehát mindig a legjobb ajánlatot veszik le a polcról”
Asszem ez elég sokat elmond az íróról, alsó hangon is irigy. :)

Plumper_ 2011.03.10. 12:09:57

@lárvalányhaj: igen, szerintem sem nagy áldozat a szex, hanem mindkét fél számára ugyanolyan jó, és ugyanazzal jár.
azt a mondatot azért nem hallod soha, mert inkább mindig a pasik kielégítéséről van szó, nem pedig a nőkéről.
OK, egyenlőség ebben is.

@Morgan LeFay: tévedsz, pajti. soha nem éreztem magam kisebbnek, gyengébbnek olyanoknál, akikre rányomják a jópasi bélyeget. sőt, mentálisan, végzettségre, háttérrel és minden egyébbel felettük állok.

Sand Lover 2011.03.10. 12:20:34

@Plumper_: „mentálisan, végzettségre, háttérrel és minden egyébbel felettük állok.”
Ha te mondod, pajti…

lárvalányhaj 2011.03.10. 14:55:14

@Plumper_:

Igen, de egyenlőség csak akkor lesz, ha azokat a nőket, akiknek a konvencionálisnál több szexuális partnerük volt, nem bélyegzik meg.

C4rt3r 2011.09.23. 09:09:04

És a pénzből befizet valami pecóra itthon. Ez a legbrutálisabb gyomorbaököllel befejezés! Király!
Feltette a koronára az Í-t :D
süti beállítások módosítása