Az önérzetes ügyfél

2010/08/19. - írta: Modor Tibi

-Hallod, teljesen kivagyok. Nap mint nap hívogatnak ilyen telemarketinges csicskák kiváló ajánlatokkal, meg hogy ide meg oda fektessem be a pénzemet - ha volna mit... lerázom őket persze folyton azonnal, ahogy az adatvédelmet meg az esetleges jogi következményeket hozom szóba. Kértem én ezt a közleményt? De ez nem elég. Nagyon durva. Vendéglátásunk, ügyfélcentrikusságunk a bányászbéka bizonyos hátsója alatt. Már erről jut eszembe, szavad ne feledd.

A kedvesemmel, Henivel is a múltkor beültünk egy kellemesnek tűnő vendéglőbe - semmi idejétmúlt űbermagyaroskodás meg tulipánmintás székek, azt hittük, normális helyre kerültünk -, jött is a pincérgyerek rögtön, és ilyet szól hangosan, hogy "Sziasztok, étlapot hozhatok?". Hát mi összenéztünk, azonnal felálltunk, és egy szó nélkül olajra léptünk. Látnod kellett volna a felszolgáló fejét, te. Le volt forrázva teljesen. De hát mit hitt, süsd meg? Országos cimborák vagyunk, együtt őriztünk libát vagy mit? Azért, mert a Heni 25, én meg 26 éves vagyok, ezért letegez bárkit, ez hülye? Azért tanuljunk már meg az alapvető emberi normák tükrében viselkedni, he, gyá.

-De durva.

-Meg aztán a múltkor. Bementem valamelyik műszaki boltba - elvileg nyolcig vannak nyitva mindennap. Namost én bőven nyolc előtt mentem be, volt még legalább öt perc a zárásig, vagy kicsit kevesebb, mindegy. De már felmostak meg ilyenek. És erre ahogy ott nézelődtem, ott nekiállt az eladó pofázni, hogy "Segíthetek valamit, Uram? Hamarosan zárnánk". Mondom: "Még záróra előtt jöttem be, szeretnék nézelődni - ha volna kedves megengedni". Erre olyan grimaszt vágott a csávó, hogy azonnal kértem a panaszkönyvet és hívattam a főnököt. Hogy képzeli, a büdös mindenségit neki. Utolsó kis eladó gyökér.

Most egyvalamiben - persze sokmindenben, de ebben főleg - nem érjük utol még mindig a Külső Bécsi Utat: a vendég az nem csak csupán a vásárló vagy az ügyfél vagy egy pénzeszsák, hanem "A VENDÉG, A VÁSÁRLÓ, AZ ÜGYFÉL". Így, csupa nagybetűvel, bion-bion. A vállalkozó és a személyzete azért szolgáltat, hogy őket ellássa, őket kiszolgálja. Kőkemény piacgazdaság van, ha valahol nem úgy bánnak velem, ahogy azt én mint vevő joggal elvárom és megkövetelem, hát azonnal a Fogyasztóvédelemhez fordulok. Vagy a Homárhoz persze.

Nem kell messzire menni. Bécsbe átruccansz: hát az utolsó Bierkellerben meg Weinstubéban is kinyalják a seggedet, a széket is a valagad alá tolják - ÉS: még kikérik maguknak, ha borravalót mersz adni. Nem csoda, hogy se németül, se angolul nincs szó a borravalóra, csak magyarul. Nincsenek rászorulva a baksisra, ők megtehetik. Amúgy ez a török uralom behatása. A baksis tudod, mi törökül vagy irániul? Ajándék. Ennyi. Szóval büszke nép az osztrák: ezért is dolgozik annyi Tschusch (=jugó) náluk. Prágában azt mondtam a két korona ötvenre, hogy "passt schon", a cseh gyerek szikrázó szemekkel, így baszta vissza a pultra az ötven hallért. Csak csengett. Neki nem kell az alamizsna, kap fizetést. Látszik, hogy nekik milyen megszállók jutottak. Itt meg? Magyarok vannak mindenhol, lehúzósak mind egy szálig. Ha odamész a pulthoz egy sörért és száz forintnál kevesebbet hagynál ott jattnak, már beszólnak, hogy nekik is élniük kell valamiből. Ilyen ez az ország. A semmiért várják el a borravalót meg a jutalmat. Pedig az az én egyéni döntésem, hogy kinek mit adok. A borravaló az nem jár. A borravaló az egy extra opció, amennyiben a Kedves Ügyfél elégedett a szolgáltatással és az étellel-itallal. Na akkor LEHET adni. De soha nem kötelező. De hát kifordított világban élünk, ahol minden megtörténhet....

Ha nincs meg a fél liter a sörömből, visszaküldöm. Ilyet szól a pultoskurva, hogy de hát annyival több rajta a hab, és majd feltölti a hiányzó részt... Ha zavaros a bor, vagy nem szagoltatják meg a dugót - visszaküldöm. Ha nem elég forró a tányérom széle - visszaküldöm. Mindenki csak azt nézi, hogy hol nyúlhat le. A múltkor kértem a Heninek egy vodkát naranccsal, és erre a bunkó, sötét tanulógyerek összeöntötte. Érted? Ösz-sze-ön-töt-te! Úgy küldtem vissza, hogy csak porzott. Bónuszként megüzentem a főnökének, hogy tüstént küldjön egy normális felszolgálót. Gyakoroljon az anyján az ilyen kis buzi, ne rajtunk. A Heni is büszke volt rám persze, szereti a határozottságot.

Azt nem tanulják meg itthon a bunkók, hogy az Ügyfél = The King. Olyan nincs, hogy valami ne úgy lenne, ahogy az Ügyfél akarja. Ott nincs "de", ott úgy lesz, ahogy a Vevő kívánja. Ott nincsen félrebeszélés, ujjal mutogatás, hogy kinek a hibája: az Ügyfél azonnali megoldást akar, és nem kíváncsi semmi másra, a technikai részletekre. Csak az a baj, hogy amíg a sokat szidott és lenézett jenkiknél ez már évszázadok óta alap, az hozzánk még nyomokban se szivárgott még be. Meg hogy műveletlenek lennének a jenkik, hogy nem tudják, mi Magyarország meg Németország fővárosa! Mert könyörgöm, te például tudod, hogy mi Michigan vagy Nova Scotia fővárosa? Na ugye.

Pár éve volt egy nagy sztori, ezt már visszahallottam vagy ezer helyről: bementem a Váci utcában egy cipőboltba. Most tapintatból nem mondok neveket, de a lényeg a VÁCI UTCÁN van. Szóval nem egy Sugár vagy Flórián. Bemegyek, köszönök, nézelődöm, a két eladó picsa ott trécsel az üzlet végében. Próbálok velük szemkontaktust felvenni, semmi. Nézelődök tovább, fogdosom a cipőket, már két perce ott vagyok, semmi. Meguntam egy idő után a nézelődést, odamentem hozzájuk: 

-Sziasztok!

-Jó napot kívánok.

-Nem ismertek meg?

-Sajnos nem.

-Pedig én vagyok A Vevő, basszátok meg! Illetve csak lettem volna.

És azon nyomban kifordultam az ajtón, zsebemben a pénzzel. Így történt, hogy az a bolt aznap elesett húszezer forint biztos bevételtől - jól kitoltam velük, meg a tulajdonossal is! Nekem ott ne várakoztassanak húszezer forintot... nem volt semmi egy szitu, az biztos.

Én elhiszem, hogy nem könnyű munka ez, emberekkel foglalkozni. De hát könyörgöm, tartott valaki Berettát a halántékukhoz, hogy "most márpedig elmész ügyfélszolgálatosnak meg vendéglátósnak"?

Tessék elmenni hullamosónak, állatgondozónak, rendszergazdának. Ott nincsenek emberek. Uff, én szóltam.

244 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr2 2010.08.19. 07:13:13

Mintha csak a bátyámékat hallanám..meg rajtuk kívül még rengeteg embert, akikkel szerencsére ritkán vagyok egy társaságban.
Tökéletes írás!

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.08.19. 07:42:44

Nagyon jó írás.

Néha szoktam hasonlóképpen fröcsögni, főleg amikor egy nap zsinórban szar torkon a buszsofőr, a bolti eladó, a zöldséges és a postás.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.08.19. 08:13:51

A minap egy nyugdíjas vendég kihívatta a szakácsot a kifőzdében, mert nem azt kapta az ételhordójába, amit kért.

Szegény szakácsgyerek - épp csak kinőtt még a tanulókorból, de amúgy kurvajól főz - meg csak állt ott, hallgatta.

Na, odamentem a vén faszihoz, lebasztam, hogy mit szórakozik a szegény szakáccsal, megkapta-e végül amit akart és amúgy jókat eszik-e itt, és a faszé' nem hagyja, hogy a többi vendéget is kiszolgálják.

Komolyan bazdmeg, ezzel a sok önérzetes köcsöggel a tököm tele van, hát mi abban a kihívás, hogy lebaszom a pincért, vagy kihívatom a szakácsot? Ők azért vannak ott, hogy őt kiszolgálják... az ilyen menjen ki a kínai piacra reklamálni, vagy akárcsak egy halvérűbb használtautó-kereskedőhöz, és próbálja meg ott kiélni az önérzetét!

lárvalányhaj 2010.08.19. 08:22:18

Talán az a legszórakoztatóbb része a _szövegnek_, amikor a beszélő külföldi példákkal dobálózik, _mintegy_demonstrálandó_, hogy mennyire világlátott is _őkelme_. Aztán pont ezzel égeti le magát a legjobban.

lárvalányhaj 2010.08.19. 08:25:19

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

Szerintem sokszor igenis van alapja a panaszoknak, sőt, megkockáztatom, hogy inkább növelni kellene a tudatosságot az emberek körében, mert rengetegen nem mernek szólni, ha valamilyen igazságtalanság éri őket.

Persze olyanok is vannak, akik a frusztrációjukat töltik ki a felszolgálókon, mert ők nem vághatják orrba a tisztelt ügyfelet. Viszont az meg a szolgáltatók dolga, hogy megtanulják leszerelni a barom ügyfelet. Nem véletlen, hogy egy csomó ügyfélszolgálati munkakörben kommunikációt is tanítanak.

2010.08.19. 08:39:04

A poszt olyan lett mint az állatorvosi ló, ott van minden.

Nálam egy tescós pénztáros viszi a pálmát: két dugig tömött bevásárló kocsival voltam, és volt két valamilyen zsemlém.
- Ennek mennyi az ára?
- Nem tudom.
- Megveszi és nem tudja, hogy mennyibe kerül?
- Már megbocsásson, de én most járok itt először, maga meg itt dolgozik, talán nem nekem kéne tudni.

Leállni vitatkozni eladóval, pincérrel, ügyintézővel nagyon égő, egyébként.

raoul_duke 2010.08.19. 08:45:57

Nagyon nagy!

Néha az ilyen beszélgetések vége az, hogy megkérdezi a haverja a Vendég urat:
- Melóban amúgy minden oké?
- Á, ne is mondd! Nem elég, hogy áthelyeztek egy másik irodába, mostanában egyfolytában hívogatnak a kurva ügyfelek. Megőrülök, Tamás, komolyan mondom. Nem telik el úgy fél óra, hogy ne lenne valamelyiknek valami baja. De nem olyan, amit kis utánanézéssel ne tudna ám magától megoldani, hanem pitiáner ügyek, csak hát egyszerűbb, hogyha engem szopat.
Persze nem kell ezen csodálkozni, elég megnézni, hogy hol tartunk nemzetközi összehasonlításban bármelyik iskolás korosztály esetén a szövegértelmezéses feladatokban. Évszámokat, fővárosokat bemagoltatják a gyerekekkel, közben meg egy fél oldalas cikket nem tudunk három értelmes mondatban összefoglalni. Mert olyan az oktatásunk, amilyen, gondolom nem kell bemutatni.
- Hát bizony-bizony. És Heni ugyanabban a suliban tanít még mindig?

stb.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.08.19. 08:52:16

@lárvalányhaj: nem hittem hogy egy rutinos kommentelő fog rámozdulni a kommentemre, és azt kiolvasni belőle, hogy jól van az, ha packáznak az emberrel, az átlagmagyar úgyse elég tudatos, és füle-farka behúzva, ha igazságtalanság éri.

Példámból pont az igazságtalanság hiányzott.

Ahogy frengi írja, pincérrel, ügyfélszolgálatossal leállni vitázni nem a pincérnek és az ügyfélszolgálatosnak égő.

lárvalányhaj 2010.08.19. 08:56:27

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

Ami az igazságtalanságot illeti, ha jól vettem ki a szavaidból, a papper panasza jogos volt, mert nem azt adták neki, amiért fizetett.

Vitázni tényleg égő, de el lehet ezeket a dolgokat udvariasan is intézni, például ha elkéred a panaszkönyvet.

waketomi 2010.08.19. 08:58:05

Ez nagyon jó írás:D

Átbasztak egyszer, és ahelyett hogy ilyen okostojás lettem volna, mint a postban, sajnos beszari fasz voltam.
A móriczon a pizza hut-ban 33 cm átmérőjű pizza áráért kaptam a huszonvalahányost, aztán pofázott a pincér, hogy mit akarsz hozzak vonalzót? És csajjal voltam, szóval szar helyzet volt nagyon :/

Örülök, hogy ezt végre elmondhattam.

doszy 2010.08.19. 09:08:24

"Országos cimborák vagyunk, együtt őriztünk libát vagy mit?"
majd utána
"Meguntam egy idő után a nézelődést, odamentem hozzájuk:
-Sziasztok!"
Nagyon nagy! :)

Meg ez a "bion-bion", látom magam előtt, ahogy még bólogat is hozzá.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.08.19. 09:11:55

Hehe, a poszt óriási. Egyébként nekem az a bajom, hogy az ilyen feltűnési viszketegségben szenvedő tudatos vásárló környékén lenni is szar. Egyszerűen én égek helyette is, főleg, ha olyanon pattog, amiről az adott dolgozó nem tehet.

Ráadásul ez a fajta nem csak a pénztárost/pincért/ügyfélszolgálatost bántja keményen, hanem a többi vásárlót is legszívesebben eltaposná. Erre van egy kis mesém:

Történt, hogy elindultam egy kedélyes hétköznapon a kertészeti áruházba, hogy a kertészkedő családtagjaimat és a magyar vegyipart egyaránt boldoggá tegyem (vagyis permetszerre vágytam).
Viszonylag gyorsan sikerült bevásárolnom, és odaléptem a pénztárhoz, amely előtt ráérősen ténfergett két, már messziről is rendkívül szimpatikus úriember. Az a fajta két öreg, akinek már a hangja is kifejezetten kellemes csengésű, és az ember leküzdhetetlen vágyat érez, hogy ne beszélgessen az orgánum tulajdonosával.
Nos, a vágyam nem teljesült, történt, hogy a két úr némiképpen sajátosan értelmezte a sorbanállás hagyományát, vagyis úgy értelmezték, hogy az sorbaállás, vagyis beállás a sor bármelyik, szabadon választott helyére. Nem baj – gondoltam – hiszen bizonyára sietnek a kollégák, menjenek, túl jó napom van, nem engedem elcseszni, különben is. Ők azonban nem siettek: afféle taxismodorban, vagyis keresetlen, vaskos beszólásokkal igyekeztek udvarolni a pénztároscsajnak – aki érthetően nem volt vevő a két szandálos harcos zokniszagú modoroskodására. Hőseink nyilvánvalóan elvesztek a lány dekoltázsában, ezért nem tűnt fel nekik, hogy a kosarukból ki kellett volna pakolni a motyójukat a szalagra – a pénztáros felhívására ezt pótolták, majd olyan történt, amitől egy kicsit lefagytam: az egyik Pinochet-külsejű harcos fogta a már üres kosarát, és elkezdte felém lengetni. Nyilvánvalóan azt szerette volna, hogy vegyem el, és tegyem azt a helyére. A "kérem" és a "köszönöm" szavak nem hagyták el az úr száját - mehetett is a kosarával egyedül.

Köszönöm, hogy kiírhattam ezt magamból, nyomasztott.

Johnny336 2010.08.19. 09:12:43

Valamilyen szinten igaza van a csávókámnak, de néhány megmozdulása után nem lett volna ideje felállni és kimenni a helyről, mert én basztam volna ki ezredmásodpercek alatt. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.19. 09:16:23

a borravaló témában önérzetes típus egyik mintapéldánya az, aki felfedezi, hogy a Tesco-WC-nél nem KELL 50 ft-ot fizetni, hanem van egy hosszú szöveg, hogy ha elégedett a szolgáltatással, stb, akkor... és onnantól tüntetőleg nem ad, szinte lesi, mikor szól rá a WC-s néni (nem szól), és a vele ott lévőnek félhangosan, hogy mindenki hallja, ecseteli, mekkora májer ő, hogy ezt kiszúrta.

Az nem jut persze eszébe, hogy más is tudja, ennek ellenére ad. Az ilyennek, amikor rámszól borravaló- vagy WC-ügyben, attól függően, milyen kulturális közegből jött, váltakozó népnévvel, az alábbi válaszokat adom:

- Te miért adsz borravalót/50-est
- Mert nem vagyok zsidó/sváb/skót/proli

persicsbalint 2010.08.19. 09:21:48

@doszy: áá, pont ezt akartam írni. Tuti bólogatnak, mind a ketten, a beszélő és a hallgató is :).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.19. 09:27:14

jah, és borravaló persze van angolul, legalábbis én a tip szót ismerem:)

Mitya Ivanov 2010.08.19. 09:37:01

@Goser: meg franciául is van, pourboire. Ja persze, de ők nem németek vagy angolok

Siendor 2010.08.19. 09:43:35

Az az igazság, hogy bár a csávó stílusa nem emberi, de igaza van.
Ugyanis:
- A pincér ne tegezzen senkit, és legyen tisztában a szabályokkal (honnan adja a tányért, honnan veszi el, mit hogyan kell felszolgálni). Ez a munkája. Ha te beállsz utat törni, és kiskalapáccsal kezded, úgy kibasznak mint macskát szarni, de a pincértől nem várjuk el hogy ismerje a munkáját? És csak úgy mondom, hogy elvben te, a vendég tegezheted a pincért, akkor is, ha te jóval fiatalabb vagy! (De azért udvariasabb magázni)
- A záróra értelmes helyen valóban azt kellene hogy jelentse, hogy akkor engedjük be az utolsó vevőt, de aki bent van, azt nem sürgetjük, nem oltjuk rá a fél villanyt, nem kezdünk el felmosni... (Kivéve étterem, bár, stb., ott az utolsó rendelés kiadásának idejét kellene hogy jelentse. (És igen, azt még el kell fogyasztani!)) Akinek nem tetszik, ne menjen kereskedőnek, van elég munkanélküli, lehet értelmes embereket is felvenni. Ettől függetlenül az eladó nem utolsó kis gyökér :)
- A sör fél litere úgy számít, hogy a sör a vonalnál van és erre rájön a hab, a fogyasztóvédelem meg is bassza a helyet ha nem így töltik.
- Étteremben ha valami nem jó mert nem olyan mint kéne, rágós a hús, stb. akkor visszaküldeni NEM ciki, sőt, ilyen esetben nem kell kifizetni! (Persze ne együk meg a kaja 2/3át, és utána küldjük vissza :))
- Ha üzletem lenne és trécselnének az eladók ahelyett hogy a vásárlóval foglalkoznak, holnap nem kéne bejönniük, sőt, azonnal mehetnének haza, inkább zárnám be a boltot hogy ne kelljen a pofámnak égnie az ilyen alkalmazott miatt.

Elveszett a stílus és a színvonal sajnos mára...
És a legrosszabb, hogy még az emberek nagy része azt tartja cikinek ha kiállsz a jogaidért.
A stílus maga az ember - nem üvölteni kell magunkból kikelve, nem kell szétalázni a szerencsétlen pénztárost, csak nyugodtan szólni kell a főnöknek, vagy felállni, kimenni, stb. Jó lenne persze jelezni hogy azért mentem ki mert taplók, nem jó a kiszolgálás stb. de eléggé modortalanság ezt az "én vagyok a vevő"-t odaköpni az eladónak. Attól egy szintre süllyedünk. Szóval udvariasan, de határozottan ki kell állni a jogainkért, különben sosem lesz változás.
Ja, és a kedves, udvarias vevő/vendég az esetek 100%-ában jobb kiszolgálást kap mint a tapló.
A borravaló meg jár, de csak akkor, ha pluszt kapsz érte (ha pultnál veszed a sört nem kell adni, mivel a közértben sem adsz a pénztárosnak, de ha kihozzák asztalhoz, akkor illik, csakúgy mint étteremben), ha nem vagy elégedett, akkor ne adj. A futárnak viszont megint csak illik. Ezek illemszabályok, nem kőbe vésett dolgok, de kultúrember követi őket. Külföldről meg annyit, hogy USA-ban is adnak jattot az étteremben...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 09:54:37

@vészmadár (pica pica):

Hogy lenne már elégedett? :) Egy ilyen fazon soha nem elégedett, hiszen a sloziban nem 14 karátos a piszoár mely teste nedveit fogadná,tengermély tisztelettel! :)

2010.08.19. 09:59:00

Érdekes módon én Bécsben nem tapasztaltam az említett seggnyalást? :)) Bennem lenne a hiba? Viszont a régi városháza pincéjében lévő étteremben ugyan úgy megpróbáltak átbaszni mint itthon.
A tegeződést meg én sem tartom elfogadhatónak.

2010.08.19. 10:03:38

Egzaktul megfogalmazva a Rathauskellerről van szó.

bekbórd! 2010.08.19. 10:12:40

Heniéknél jóval idősebb vagyok (bár szerencsére nem látni), de rohadtul zavar, ha egy fiatal pincér (főleg ha lány :) ) magáz. Az 1 évvel öregebb haverom szokott néha bosszankodni: -Bazmeg, hallottad? Téged tegezett a kiscsaj, engem magázott. Tényleg olyan öregnek nézek ki?
:D

2010.08.19. 10:15:25

"Pár éve volt egy nagy sztori, ezt már visszahallottam vagy ezer helyről"

Komoly hiányérzetem lett volna, ha ez az anekdota kimarad ez eszmefuttatásból. :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.19. 10:16:21

a rendszergazdának kell a legtöbb hülyével foglalkoznia, nem az ügyfeleknek.
egyébként meg borzasztó nagy flame-et szimatolok a borravalóval kapcsolatban.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.08.19. 10:17:29

@Siendor: köszönjük, hogy modorosságával kiegészítette a posztot.

őszintén nem értem, hogy a zárórának mért kéne azt jelentenie, hogy akkor mehetsz be és addig maradsz amíg akarsz. a záróra azt jelenti, hogy akkor bezár valami. kedvencem a 21.55kor beeső ügyfél aki előhúzza a nobel-díjjas ötletet: "miért nem tartanak fél órával tovább nyitva?".

2010.08.19. 10:19:28

Egyébként ki az a retardált aki este nyolcas zárás előtt öt perccel nézelődni megy be, mert ha vesz valamit akkor ég ok. Szivatni akarja a dolgozókat vagy csak simán hülye?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.08.19. 10:20:41

Tibi, hát nálad nincs uborkaszezon, süsd meg! Egyre jobbak az írások, a témákon meg csak irigykedek!

Egyébként ma nekem is megvolt a Homáros sztorim. Elromlott a notebook adaptere, szeretnék utánvenni, hívom a márkaszervízt (Asus), mondom a problémát, hogy valószínűleg a múltkori villámlástól, erre a kisköcsög öt percig magyarázza, hogy akkor semmilyen garanciális igényem nem lehet, de olyan bicskanyitogatóan kioktató hangon. Az kurvára nem érdekelte, hogy én csak adaptert szeretnék venni.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.08.19. 10:28:42

Az a baj, hogy a faszfej vásárlóra, aki miatt utána 20 felmérgesedett következik, az ügyfélszolgálatos nyilván nem szólhat rá, ha még hülye is, ezt tuti tudja. Úgyhogy a sorban következőre hárul a feladat. Én rendszerint megelégszem azzal, hogy nekem 45 másodpercig tart, ami neki előtte 18 percig. De van, hogy nem.

Vannak, akik beteges rabjai annak, hogy szívózáson keresztül érezzék csak meg, hogy kaptak valamit a pénzükért. Sőt, akkor érzik a legjobban, hogy kaptak érte valamit, ha VISSZAKÉRHETIK. Ingyen talán nem is tudnak pihenni, kikapcsolódni, mert ott nincs felelős.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.08.19. 10:36:23

Fasza poszt, igaz nagyon fröcsögős. Ámbár sok esetben én is kiverem a hepajt, ha nem azt kapom a pénzemért ami járna. A legtöbb nyűgöm a mobilszolgáltatóval van (vodafone), kb. 3-4 havonta egyszer azért szeretnének átverni.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.08.19. 10:39:37

két kedvenc reklamáló típusom egyébként a "magyar kisvállalkozó" és az "amerikás (esetleg endékás) magyar". ilyenkor mindig végig kell hallgatni, hogy bezzeg az ő alkalmazottai/amerikában, ilyenért már rég ki lettek volna rúgva. meg ezért tart itt az ország stb... vagy ott van még a nyugdíjas ex-pártfunkci/orvosfeleség aki minden mondatát azzal kezdi, hogy ő gróf báró Dr Kovács von Béla (/felesége). vagy a modoros hobbi-fogyasztóvédő, aki rekord idő alatt tud fiktív jogszabályokat csinálni homáros legendákból (pl "az euban minden műszaki cikkre kötelező az 5 év garancia").

amúgy a fő gond azzal van, hogy a vásárlói tudatosságban sincs középosztály. vannak a balekok akik mindent lenyelnek, meg a szarrágók akik akkor is reklamálnak ha nincs igazuk, ezzel tovább mélyítve a szakadékot.

Zorita 2010.08.19. 10:40:51

Spanyolul a borravaló proPINA, mégsem adnak soha.

Amúgy nagyon jó írás, sok helyen szinte hallottam, ahogy magyarázza elvakultan, mit tett (volna) azokkal a köcsög kiszolgálókkal :)) "bion-bion" -arcomat kaparom :D és tényleg szomorú arccal bólogat hozzá!

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.08.19. 10:41:59

@d'oh: "...ezzel tovább mélyítve a szakadékot."

mert persze elterjesztik, hogy ők hiába reklamáltak és a balekok ebből azt veszik le, hogy jajj kár is lenne reklamálnom. a balekot nem sértésnek szánom persze csak kellet egy kifejezés.

na hívom is a felettesem :D

cd-r 2010.08.19. 11:01:20

na pontosan ezért az embertípusért nem vagyok hajlandó olyan munkát vállalni ami ügyfelekkel kapcsolatos érintkezést igényel. van akinek van ehhez türelme, azokat nagyon tisztelem, amiért képesek aggressziómentesen kezelni a szitukat.

Styxx 2010.08.19. 11:02:13

10/10-es írás, akinek nem tetszett, költözzenek melléjük a Heniék!:-)

Sand Lover 2010.08.19. 11:06:15

„A Heni is büszke volt rám persze, szereti a határozottságot.”
Nekem élből nem szimpatikus az a hapsi aki a pincérekkel szívózik.
Nyilván vannak olyan pincérek akik erre játszanak, de a többség sztem nem ilyen.

Siendor 2010.08.19. 11:15:18

@d'oh: Nagyon szívesen :) Nem mondtam hogy nem modoros a poszt, csak azt hogy valahol igaza van emberünknek.
És a nyitvatartás azért kell hogy azt jelentse, mert a kereskedőnek minél többet eladni kéne, nem pedig mielőbb letudni a műszakot. És korrekt üzletekben így is működik.
Egyébként a nyitvatartás meg egy olyan dolog, amitől a plafonra tudok mászni.

Hivatalok? Csak munkanap DÉLELŐTT. Mi az atyaúristenért nem lehet 15-20:00-ig nyitvatartani, hogy ne kelljen szabit kivenni minden piszlicsáré ügyért?
Piac? 7-17? Amikor az ember munkában van???
Boltosok követelése? Vasárnapi zárvatartás? Pont amikor mindenki ráér? Zárjanak be hétfőn, úgyis dolgozom, nem tudok vásárolni menni...

Az összes nyamvadt bolt, ami nem plázában van, este 6kor bezár, én meg mint egy őrült rohanhatok munka után ha még nyitva akarom találni, odaesek épp 17:55-re, mert még messze is van, akkor ne akarjanak már kidobni!
De tudod mit, legyen, a zárórakor zárjanak be. De NE előtte félórával kezdjenek el lámpát lekapcsolni meg felmosni, és 10 perccel zárás előtt még engedjenek be, hiszen lehet hogy 2 perc alatt végzek és még belefér. De ez nem megy nekik, basszus...

Siendor 2010.08.19. 11:18:45

Mindenkinek sír a szája, hogy jaj így nincs munka, jaj, kevés a fizetés, de rendesen dolgozni, na azt senki nem akar. Meg a piaci eladó is megélne talán ha akkor lenne nyitva amikor nem csak a kispénzű nyugdíjas tud vásárolni...
Itt a válság, remek alkalom, az összes alkalmatlan munkavállalót kirúgni a francba, lehet válogatni olyanok közül akik a két kezüket összetennék még akkor is ha félórával tovább tartanak nyitva valami "hülye vevő" miatt (ami NINCS, ezt tessék már megtanulni. A vevő NEM hülye, még ha az, akkor sem!), és milliószor jobban dolgoznak mint a nagy átlag...

migueldiez 2010.08.19. 11:23:29

Egy fontos toposz kimaradt:

"Az a baj, hogy legtöbben a Kádár rendszerben szocializálódtak, ahol nem az eladó volt a vevőkért hanem fordítva. Sajnos ezt meg nem nőttuk ki a rendszer- / módszer/ - gengszter / segg-/stb.- váltáskor."

Jellemző módon erre hivatkozva szoktak taplók lenni az eladóval - legyenek azok bármennyire udvariasak - és beszélnek úgy velük, mint a legutolsó csicskával, vagy mint akit az orrukból fújtak ki.

É2I 2010.08.19. 11:23:33

Á Tibi! Nem ér a Homár poszjaiból, kommentjeiből meríteni!
Naggyon ütős lett :D

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.08.19. 11:34:10

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Hehe, Dell az ördögbot, úgy látszik, ugyanaz a figura az ügyfeles. :))

2010.08.19. 11:37:17

@Frengi: erre vannak kifinomultabb módszerek.
pl. az exnek volt egy kis elszámolási vitája a bérlet pénztárossal. Ha azt mondja, hogy uram utána nézek, pénztárzárás után kiderül, adjon meg telefonszámot, vagy ilyesmi, de nem. Élről elutasítva. Nem adtam rosszul vissza, pontosan ennyi volt, szóval úgy tiltakozott, hogy az már gyanús. Jó, nem ügy, csak egy 5 ezres volt a tévedés.

2 hónap múlva nyitvatartási időben zárva a pénztár.
IIIIIIIIIgen? Nosza, levél a Volánnak, kivizsgálás, igen uram, igaza volt, a pénztárost figyelmeztetésben részesítettük.

A bosszú megőszül, de meg nem öregszik.

2010.08.19. 11:40:59

@vészmadár (pica pica): borravalót nem a pincérnek adsz, hanem annak akit meghívtál, hogy lássa mennyit adtál.

Sand Lover 2010.08.19. 11:42:16

Attól tudok idegbajt kapni, hogy ha esetleg kérdezek az áruról, akkor esélyes, hogy az eladó nem tud válaszolni. Pl fehérneműt plázában sosem veszek, mert az agyhalott kisp*csák sötétek, mint a vakond belső zsebe.
Inkább elmegyek olyan helyre, ahol idősebb nők az eladók, mert nekik szakértelmük, áruismeretük is van és nem vágnak pofákat ha esetleg több dolgot is felpróbálok.

virágelvtárs 2010.08.19. 11:42:18

Meg mikor ugyanez a csávó esetleg:
"-És öcsém, a multkor, szépen nézelődök, aztán oda is jön az eladócsaj, mondom neki, köszönöm, csak nézelődnék, de hallod, ott toporog a sarkamban, bejárja velem az egész üzletet. Pfff"

Szóval különbséget kell tenni az önérzetes, meg a kötekedő ügyfél között. A kötekedő egyfolytában azon van, hogy találjon hibát, és nagyon boldog, ha talál.
Kár hogy szegény Heni már 2 hónapja találkozgat egy feka basszgitárossal...

lárvalányhaj 2010.08.19. 11:49:14

@Siendor:

A hivatalokban lehetne úgy, mint a Bevándorlási Hivatalban, ahol vannak délelőttös és délutános napok is.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.19. 11:50:07

@Siendor: köszönjük, hogy címlap nélkül is biztosítod a "címlap-élményt"!

2010.08.19. 11:53:29

Én igazán egyszer basztam le eladót, de azokat rendesen.

Egy cipő boltban böngésztem, ez nagyon fontos tevékenység, nem szertem ha ebben bár mi is zavar.

Két idősebb eladónő cseszegetett egy fiatalabbat, lehordták mindennek aminek csak lehet. Rossz volt hallgatni. Egy darabig tűrtem, de azután kiosztottam a két aszott seggűt, hogy mégis mit gondolnak, hol vannak. Nem érdekel engem a munkahelyi nyomoruk,én vásároli jöttem ide, nem ezt hallgatni, nem ezt a szerencsétlen égetik itt, hanem magukat.

Lett erre csend, elhúztak dolgozni, még válaszolni is elfelejtettek, de a fiatal csajt nem csesztették tovább - legalább is előttem nem.

Én vissza sem néztem, cipőt sem vettem, elhúztam.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.08.19. 12:01:40

Tiszta Homar! Ha meg egy kis etteremben szoptatast vagy asztalon pelenkazast is belecsempesztel volna, Tibikem, jonnenek az osanyak is kommentelni :).

É2I 2010.08.19. 12:06:49

@Siendor: Te sem dolgoztál még eladóként. Szerinted mindenki a te életritmusodhoz alkalmazkodjon? Aham.

Egyébként a poszt lényegét sem vetted le. Nem az a baj, hogy valaki reklamál, hanem ahogy teszi, illetve nem teszi.
A fentiek lényege az lenne, hogy piszlicsáré dolgokon rugózik a mesélő. Olyanokon, amiket ő maga feltudna oldani egy két mondatban.
"Ne haragudjon meg uram, kérem ne tegezzen!"
"Legyenek szívesek! Tudnának segíteni? Ezt a cipőt szeretném felpróbálni." Stb.

A poszthoz is: külföldi hasonlítgatás meg tényleg a non plus ultra; egyrészt ömlengő hivalkodás, másrészt legenda.
Mindenhol vannak prosztók és kedves emberek.(Már amit én tapasztaltam. Direk nem írok országokat, nem kívánok a mesélő szerint eljárni :)

Der Beste 2010.08.19. 12:09:19

Telitalálat a poszt, 10/10.

Annál nagyobb baromságot nem tudott kitermelni ez a világ(ország, rendszer,stb.), mint hogy a "vevőnek mindig igaza van".
Hát egy lófaszt, mama.

Nemrég strandon jártam, s várni kellett a lángosra. A megrendelések sorrendjében adták ki a cuccot, de egy 60-65 év körüli nő nehezményezte, hogy miért kell annyit várni, miért nem kapja meg azonnal. A kiszolgáló "tinilányt" elmondta mindenféle gyökérnek, s zárásként azt mondta:" Nekem te ne mondjad meg kisanyám, mennyi idő kell egy lángosnak, én 30 évet dolgoztam konyhán!" Aztán nézett a többi sorbanállóra, higy begyűjtse az elismerőse pillantásokat a "tudatos" fogyasztói magatartásáért, de mindenki csak röhögött rajta.

Siendor 2010.08.19. 12:12:51

@É2I: Levettem a poszt lényegét, még le is írtam, hogy korrekten kell megkövetelni az alapokat, ha nincsenek meg. És ne az én életritmusomhoz alkalmazkodjon a világ, hanem a normál "dolgozók" életritmusához, ugyanis 60-70%-a a munkavállalóknak 8-17 között dolgozik.
Azt írtam, hogy valahol igaza van az emberünknek, nem azt hogy az ilyen viselkedés és gondolkodásmód lenne helyénvaló.
Ez már nem is modorosság, ez már úgy ahogy van maga a nagybetűs Tapló. Meg a posztban leírt eladók, pincérek is. Szóval egy szintre ne süllyedjünk a Taplókkal, mert ők rutinosabbak Taplóságból :)
(Én meg imádok modoros lenni :))

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 12:19:29

A legjobb az, hogy ezek a sztorik általában fél órával a megalázónak itélt szituáció után születnek a főhős képzeletében.
-És akkor azt mondtam neki: "Mégis mit képzel, kicsoda maga?" Há' most nem volt igazam, Palikám? Mondd, hogy nem volt igazam!

A valóságban pedig ezt mondta a "szemtelen" eladónak:
-Igenis, értettem. Elnézést.

virágelvtárs 2010.08.19. 12:24:55

Én továbbra is azokat a helyeket szeretem, amik addig vannak nyitva, amíg az utolsó vendég haza nem kószál.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.19. 12:31:41

@virágelvtárs: krimóban nehezen kapni pölö féltengely bilincshúzót. ;)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.19. 12:49:18

Homárra rendszeres feljelentő-e? Jó amúgy.

És ismerek ilyen embert. Néha már agyon tudnám csapni ahogy nagy fellengzősen -félbunkón- előadja magát.
Én a telefonosokat valami frappáns szöveggel szoktam lekoptatni. Olykor még adja is magát a szitu. Nyelvvizsgáimhoz annyit gratuláltak már, hogy annyit nem is ér. :D

klingon 2010.08.19. 12:51:26

A legjobb, hogy nem is egy haverjától hallotta a sztorit, hanem ő maga volt a főszereplője.

Egybként a vodka naranccsal mi volt a probléma? Azt nem szokták összeönteni?

doszy 2010.08.19. 12:57:06

@klingon: De ő nem vodka-narancsot kért, hanem egy vodkát naranccsal. Te voltál a pincér? :D

LionOfZion 2010.08.19. 12:58:30

Zseniális poszt:D De ugye már megmondták az oksok is: "el lehet menni innen"

lárvalányhaj 2010.08.19. 13:06:40

@neccharisnyás útonálló:

A telefonosoknál sokkal idegesítőbb az, hogy most már az utcára se lehet úgy kilépni, hogy ne törne be valaki az intimszférádba. Hol ceruzaelemeket akarnak értékesíteni, hol tarhálnak, hol hajlerújságot árulnak, és ha nem figyelsz, akkor már ott isfigyel a hónod alatt három kiló hulladék papír.

Barbaar 2010.08.19. 13:18:02

De sok itt akényes ember. Jólétünkben nem tudunk hová lenni?
Nehogy már zavarjon az, hogy letegeznek! Mi van abban? Valaki úgy viselkedne a társaságomban éttermekben, pubokban, rögtön otthagynám a ngyképű frátert. Beképzelt bejegyzésíró.

Még mielőtt vádaskodást hallanék, nem vagyok vendéglátós.

É2I 2010.08.19. 13:20:34

@Siendor: Arra gondoltam, hogy a kereskedésekben is munkavállalók dolgoznak. Ők is szeretnek magánéletet élni, még ha ezt te nem is gondolnád. Bár inkább észre se akarod venni; egoizmus a neve ;) Akkor lenne ez érezhető számodra, ha a te vagy a közvetlen környezeted benne dolgozna.
Képzeld egy cipőárus is vesz kenyeret, egy pincér is bútort, stb. Érzed?
Ez is egy tipikus modoros hozzáállás, amikor az ember arra panaszkodik, hogy miért nincs éjfélig nyitva a sarki fűszeres, mert neki most 23 órakor jutott eszébe őrölt erős paprikát venni. Igaz, hogy ő háromig dolgozik a hivatalban (pénteken délig), de a fűszeresnek akkor is sünt a hátsójába ;)

É2I 2010.08.19. 13:27:43

@lárvalányhaj: Van egy olyan gomb, hogy off, de akár otthon is hagyatod. És voálá intim szférád nem sérül. :) Egyébként meg nem kell mindenhol reggelni, vagy ha mégis; ki kell klattyintani az "adataim kiadhatók reklámcélokra" kapcsolót.
(Három telefonszámom van, mégis olyan ritkán hívnak ilyen ügyekben, hogy meg szoktam hallgatni őket :))

lárvalányhaj 2010.08.19. 13:32:18

@É2I:

Olvasd ismét végig a kommentemet, aztán fuss neki még egyszer.

doszy 2010.08.19. 13:38:59

@Barbaar: Főoldalról jöttél? :)

Sendmailto 2010.08.19. 13:39:46

nagy paraszt a szovegiroaz teny.dolgozzon o 8-8ig es szolgalja ki az ucso pillanatba belepo vendegeket.
meghogy angolban nincs szo aborravalora..persze...tip a neve kulonben nemetben is van persze.

egyszeruen csak sunko akkor menjel michelin etterembe kajalni mert 25 eves vagy es az anyad kosztjat nem eszed esetleg a kedves baratnod enm tud fozni.

Roy 2010.08.19. 13:41:59

@waketomi: Én biztos azt mondtam volna, igen hozzál vonalzót, meg a vásárlók könyvét is mellékeld hozzá.
Sajnos amíg az emberek nyuszik, addig ilyen lesz a kereskesdelem, és az összes szolgáltatás.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2010.08.19. 13:43:10

Néha szinte már igénylem a "telmarketinges csicskák", hívását, mert úgy is alacsony a vérnyomásom. Mondjuk jókat lehet szórakozni azon, hogy épp' mindíg van egy jobb ajánlatuk az előzőnél is!
"
- Helló! Fábián vagyok a Nolicense Presales International Kft.-től, és a számítógépes adatbázisunk Önt dobdta ki, mint kiemelt ügyfelünket a következő kihagyhatatlan ajánlatra: Számítógépkezelői tanfolyam középhaladóknak, most csak bevezető áron!
- őőőőő, jónapot, köszönöm, de nem érdekel, viszo...
- várjon-várjon, valóban nem érdekli Önt a számítógépkezelés minden csínya-bínya? Programozás, rendszergazda ismeretek, adatbáziskezelés, hálózatok. 2hét elmélet, utána 1hét gyakorlat!
- Hát igazából 4 éve végeztem a Műinfón, és van már egy MCSA-m is.
- Jahhh, értem (mintha rozsdás nyikorgó fogaskereket lehetne a háttérben hallani).
- Köszönöm, viszha...
- DE VÁRJON! Most látom, hogy van itt egy kiemelkedően kedvező, és egyedi ajánlatunk CSAK Önnek!
- De tényleg nem aka...
- Nyaralás Spanyolba, két hét allinklúúzív? Kihagyhatatlan, a Hotel di Jesolo-ban, 3 csillagos, igen ekszklúziv szobával, most csak...
- Higye már el, nem akarok menni, most jöttünk haza Ibizáról, és hagyjon már békén!
- Értem, rendben, de mielőtt leraknánk, szeretném még Önt tájékoztatni, hogy most nagyon jók a shortolási lehetőségek az malaiziai pénzpiacon, már ha persze indonéz rupiában teszi mindezt. Szerencsére elővásárlási opciónk van több nemzetközileg is ismert alapra, és már nincs sok idő, hogy az amerikai pénzpiac megelőzzön. Mit szólna, ha...
- Maga tényleg ennyire nem érti, hogy nem érdekelnek az ajánlatai, és kérem hogy azonnal töröljön az adatbázisukból!
- Sajnos azt nem tehetem, mert nincs jogosultságom hozzá. Ehhez Önnek személyesen kell befáradnia irodánkba, és írásban kell nyilatkoznia, hogy a megrendelt szolgáltatásunkat le akarja mondani!
- MILYEN MEGRENDELT SZOLGÁLTATÁS? ÉN NEM RENDELTEM SEMMIT! Azonnal töröljön abból a tetves listából maga balfék, mert kitekerem a nyakát!
- Uram, ön engem sérteget, és fenyeget! Ezt azonnali hatállyal jelentem kell a vezető felé, kérem tartsa a vonalat!
- Nem tartok semmit, lóf*sz a seggedbe, te kis *****.
- ....
"
Bocs, ha hosszú, vagy/és szar lett, de ez így jött.

UNgaaragh 2010.08.19. 13:50:46

Egyáltalán nem vagy jófej ezzel, amiket leírtál, inkább szánalmas.
Mellesleg miért jobb Bécs? Azt várod, hogy az ügyfélnek legyen igaza és hogy ez Bécsben megvan? Na akkor nézzük, két példa tőled: "Prágában azt mondtam a két korona ötvenre, hogy "passt schon", a cseh gyerek szikrázó szemekkel, így baszta vissza a pultra az ötven hallért"
"még kikérik maguknak, ha borravalót mersz adni."

Ez bizony ciki. A másik, hogy addig vagy ügyfél, ameddig embernek tekinted azt, aki kiszolgál! A leírásodból csak egy kötekedő, szomorú senkinek tűnsz...
Jah, és a nincs szó a borravalóra, azon meg jót nevettem, sajnos már előttem leírták, hogy van. Ciki.
Tekintsd embernek az eladót, sokkal jobb lesz. (Csak hogy tiszta legyen, sosem voltam pulton belül, én is vásárló vagyok)

É2I 2010.08.19. 13:53:08

@lárvalányhaj: Ahh, mellélőttem. :(
Ellenük a "Rendőr vagyok, biztosan ezt szeretné?" kérdéssel lehet védekezni. Esetleg a Bruce Lee módszer. De öltözhetsz koldusnak is, akkor nem zaklatnak. (Max a fuxos kancigányok a bevételért.) :P

pepe02 2010.08.19. 13:55:21

Szakács voltam egy pesti, vendéglőben.
Beültetném emberünket, hogy figyelje a saját "fajtáját"!
Hányinger módon tudnak viselkedni, és most iszonyatosan, finoman fogalmaztam!
"Nem szagoltatja meg a dugót", "Heni is büszke volt rám"!!!
Édes istenem,még csak 26 éves ez az érzelmileg gazdag,lelkileg cizellált serác.
+ igen csak szerencsétlen, mert majdnem dupla annyi éves vagyok mint ő,de ennyi szar mint vele,és biztos, hogy a felét sem írta le, velem nem történt.

azbeszt+b (törölt) 2010.08.19. 13:56:43

Először azt hittem, véletlenül a Homárra tévedtem. Kiváló lett.

Conan a barbar 2010.08.19. 14:00:44

@Siendor: a nagy f..szt :)

"- A záróra értelmes helyen valóban azt kellene hogy jelentse, hogy akkor engedjük be az utolsó vevőt"

Akkor menjen ki az utolso vevo is, akkor ZAR a bolt :)

Aeren 2010.08.19. 14:00:46

Ha én cipőboltba megyek én utálom, amikor jönnek az eladósok, hogy: Miben segithetek?
Most jöttem be, ha találok valamit szólok. De akkor viszont én megyek oda, nem szemmelveréssel próbálkozom.

Más a helyzet viszont a kajáldákkal. Volt egy ilyen sztorim, amikor állok a sorban a tálcámmal, a két eladócsaj meg ténykedik serényen. Egy tetovált rovar kitalálja, hogy neki jó a sor elején, végtére is csak a hülyék állnak a végére. Az eladó nem zavartatja magát, kiszolgálja a kopaszt. Erre már szivtam a fogam, de mivel a következő én lettem volna, még lenyeltem. A másik kiscsaj végzett, és megkérdezte a mögöttem állót, hogy mit akar... ez már kicsit dühitőbb volt, de még ezt is benyeltem, mert jó a kajájuk és már amúgy is belőttem magam valamelyik kajájukra. A két kiszolgáló egyszerre végez, na most már én jövök, mondom magamban. Az egyiknek erre hirtelen dolga lett hátul és otthagyta az egész sort. A másik térült-fordult majd ismét megkérdezte a mögöttem állót, hogy mit akar. Na ez volt az a pont, amikor a tálcát odabasztam a pultra egy "Kösz!" kiáltással és elmentem. A csaj uránam habogta, hogy "De hát kérdeztem, hogy ki jön...".
Szerintem mindentől függetlenül ez paraszt viselkedés, de az akkori helyzetben helyénvalónak tűnt.

@Sz.Lacc: Erről ez a klasszikus jutott eszembe(bash:hu):
<jAMEsbAUd>Kaptam egy ilyen sms-t:Nyerjen 500eFT-ot az Europarktol..blabla.. erre kuldtem nekik egy ilyen valaszt:"Meg egy ilyet kapok es megbaszom anyadat a ravatalon!" erre jott egy valasz: "On sikeresen leiratkozott hirlevelunkrol

BéLóg 2010.08.19. 14:06:15

Érdekes és elgondolkodtató ez az írás.
De a konzekvens gondolatnak sajnos erősen híja van.
Mert ha már önérzetesen írogatunk a tegezés ellen, UGYANMÁR hogyan passzol a "népnevelésbe", hogy önérzetesen LETEGEZZÜK a váciuccába' velünk nem foglalkozó eladólányokat...
Öngól, kapásból.

Arról nem is szólva, hogy a sztori urbán legend, ami azt jelenti, hogy nekem is van vagy harminckettő olyan ismerősöm, aki SZINTÉN bement a szóbanforgó üzletbe és bemutatkozott mint VEVŐ, de legalábbis látta hogy valaki megcsinálta, vagy éppen elsőkézből mesélte neki a szerző.

Öntudatos blogszerzőnk tehát LOPOTT egy sztorit a maga igazolására, csakhogy az ilyesmi ekkora netnyilvánosság előtt ki szokott bukni...
Öngól kettő, kapásból.

Általánosságban én hasonlóképpen elvárom a vevő tiszteletét magamban, ha vevőként lépek fel, de ennyi modorosság mint a blogszerzőben számomra már kicsit népművészeti mázas cserépedénység.

Ugyanis mindenkinek joga van arra hogy rossz napja legyen, hogy hibázzon, hogy ne legyen tökéletes. Ennek (a váciucca példában) maga a blogszerző is jó példáját adta!
Millió egy qrvaudvarias lehetőség van arra, hogy jelezzük a másik félnek, mi az ami nem tetszik. Mondjuk a pincért a tegezés után visszamagázom, a vodkástól, kikérek egy vodka-narancsot KÜLÖN (azután vitetem vissza a másikat), satöbbi.
Ha ezután sincs változás, a modoros rejakció indokolt.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 14:07:31

A gondolatjelet nem észrevevő kommentelők reakcióit olvasni tényleg megunhatatlan szórakozás.

BéLóg 2010.08.19. 14:11:02

BME, bocs ha tudnom kéne, de a sok lehetőség közül melyiket rövidíti nálad?

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 14:13:31

@BéLóg: Csak egy BME van, ha BME-s lennél, tudnád.

Na de mindegy, én is lőhetek kapufát, nemcsak te. :)

GLG 2010.08.19. 14:15:16

Dublinban elek mar par eve es a legtobbszor azt tapasztaltam, hogy a kulfoldiek (nem irek) reklamalnak egyfolytaban, az ireknek pedig altalaban jo az ugy, ahogy kiszolgaljak oket. Viszont itt tenyleg nem rugdossak ki az embert, ha zaras elott par perccel esik be, persze itt is sok hely bezar "zarora" elott egy kicsivel. Szerintem ezzel nem lehet mit csinalni, ha valaki ezen felhuzza magat, az csak a sajat idegrendszeret teszi tonkre.
Az is igaz, hogy a magyar eladok/felszolgalok nem kapnak annyi fizetest, hogy az eleg legyen a megelhetesukhoz, ezert ugy gondolom, jogosan varjak el a borravalot, ami szinten nem kell, hogy nagy osszeg legyen, de persze kell, hogy megfelelo (kedves) kiszolgalas elozze meg (es ne legyen az osszeggel elegedetlen az elado, foleg nem a vendeg elott!). Itt az ireknel meg a minimalberbol is ugy-ahogy meg tud elni az ember, nem el kiralyi modon, de ha legalabb ennyi van, akkor a szamlak ki lesznek fizetve es lesz kaja is egesz honapban. Nem "annyira" fontos a borravalo, de itt is illik adni. Van ra megfelelo kifejezes is, lehet, hogy a Heniek meg nem jartak nemet/angol nyelvu orszagokban, hogy ezt nem tudjak, 'kulfolddel' peldalozni viszont jo?! :)

BéLóg 2010.08.19. 14:20:05

Budapesti Műszaki Egyetem.
Bődületesen Modoros Egyén
Bánsági Madárvédő Egyesület
Búbánatos Marhák Egészségpénztára
Betépett Motorosok Elmegyógyintézete
Bipoláris Matematikai Egyenlet
Bunkó Moderátori Eszköz
Bőrfejű Muzulmánok Erőszakszervezete
Bangó Margit Elutazott
...
...
Bírjak Mást Elsorolni?

Aeren 2010.08.19. 14:22:59

@BéLóg: Kapufának hivják a BME egyik tanárát (A Bangó Margit Egyetem), mert mindig ez volt a szava járása a ponthatáros karókra (Hát ez kapufa volt, de kifele pattant, höhöhö).
A másik hozzászólást nem tudom hova tenni.

csodalámpa 2010.08.19. 14:25:28

Tipikus proli paraszt ügyféltípus. Funkcionális analfabéta, konfliktus kezelő képessége nem 0, hanem negatív valós szám, és mindig kell neki közönség, aki előtt szerepelhet.

Mellesleg szeretem az ilyeneket - alázni. :)
Utoljára a Spar-ban dobtam oda egy ötvenest (hogy megtisztelne, ha kisegíthetném, ugyanakkor villámgyorsan szíveskedjen továbbhaladni) egy klimaxoló, a pénztárossal üvöltő banyának, akinek nem lehetett megmagyarázni, hogyha az ákcijósújságban az van, hogy az ár csak 2 doboz paradicsom megvásárlása esetén érvényes, akkor ha 1 dobozzal vesz, nem annyiba fog kerülni. Persze elköszönésül szívesen tarkónbasztam volna egy szívlapáttal, csak éppen nem volt kéznél :)

szőketisza 2010.08.19. 14:28:08

@Morgan LeFay: "fehérneműt plázában sosem veszek, mert az agyhalott kisp*csák sötétek, mint a vakond belső zsebe"
A stílusodból itélve te nem kis- hanem nagy picsa lehetsz!

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 14:28:57

@Aeren: Túl fiatal (ás szerencsés is) vagy akkor, nekünk még kellett a csodálatos Jackson Structured Programming/Jackson System Developmentből vizsgázni, és amikor már végképp nem tudott mit kitalálni, hogy miért buktasson meg, akkor jött ez a szöveg.

Vagy amikor már az se működött, akkor a legvégső menedék: "Lássa be, kolléga, maga ehhez nem ért."

BéLóg 2010.08.19. 14:32:02

@Püspök utcai gombaszedő:
Nos, ha ez az egész teljesen irónia, akkor baj van, mert a felétől ketté esik az egész, mintha nem is ugyanarról szólna.

Ha a modorosság pellengérre állítása volt a cél, akkor ott hibádzik, hogy tkp. az összes pontban a "főszereplőnek" igaza van, tehát "vádiratnak" tökéletesen alkalmatlan.

Ha "eredeti" a történet, és az emberke a stílus eszközeivel felnagyítva adta közre (nekem ez a megoldás jött le), akkor az én válaszom (és mások hasonló reakciója) érzésem szerint pont megfelelő.

De hát ezen nem fogunk összeveszni, asszem.

darkmirjam 2010.08.19. 14:33:56

Még mindíg nem térek magamhoz. Összeöntötte?!
Panaszkönyv, levél a fogyasztóvédelemnek, homárnak, állami számvevőszéknek.
A legtöbb birka ember szó nélkül megitta volna. Respect a posztolónak, hogy kiállt az igazáért.
Ezért tart itt ez az ország.

samba pa ti 2010.08.19. 14:40:36

bizony,fiatal barátom,borravaló / tip,trinkgeld / márpedig mindenütt van,talán skandináviában nem annyira elterjedt.
usqa-ban a legtöbb helyen még külön hely is van a számlán egy "thank you"-val,s ha nem írsz semmit oda,hát legközelebb ne menj arrafelé.
26 évesen lehet,hogy ilyen tökös csávó vagy,de nem írod,hogy te mivel foglalkozol.
remélem,a szakmádban is ilyen tökélyre törekszel.
/ bocs a tegezésért,én egy csöppet idősebb vagyok. /

Aeren 2010.08.19. 14:44:13

@darkmirjam: Ezt én sem értettem. Ha nem akarom, hogy összeöntsék, akkor nem egy "vodka-narancsot" kérek, hanem kérek szépen egy 5 centis vodeszt, meg egy pohár (2-3dl) narancslevet. Aztat nem szokják összeönteni.

@Püspök utcai gombaszedő: 2001-ben tanultunk a szárnyai alatt (illetve én 2004-2005-ben szakirányon is), most hogy igy mondod, rémlik valami, szerintem mi is tanultuk ezt, de már nem igazán emlékszem.
Ez az az entitás-relációs diagrammos cucc volt? Mi azt csak gondolatolvasós feladatnak hivtuk, mert nem a jó megoldás volt a lényeg, hanem annak a megoldásnak a kitalálása, amit PTZ fejében megszületett(különben a fele pontszám biztosan ugrott).

phaszfej 2010.08.19. 14:45:24

Én a héten panaszkodtam egy kutas-csávóra, mert letegezett és bunkó volt, jött is ma az e-mail, hogy már ki is baszták a büdös parasztját. Örülök.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 14:46:01

@BéLóg: Ha már okoskodunk, akkor nem irónia, még csak köze sincs az iróniához, hanem szimpla karikatúra.

Akkor lenne benne irónia, ha mindezt a Media Markt ügyfélszolgálati pultja mögött állva adná elő a főhős, miközben a garanciajegy lepecsételésére várakozók sora már a mozgólépcsőig ér.

sydo 2010.08.19. 14:46:07

a kommentelőkön jobban röhögök, mint a poszton :)

mennyi idióta, nem esik le srácok, hogy ez egy kitalált poszt / direkt ilyenre megírva? :)

Aeren 2010.08.19. 14:51:11

@sydo: Neeeeee... Most megvilágosodtam :)

É2I 2010.08.19. 14:53:09

Hát Tibi, ez nagy lett! Még mindig jönnek és jönnek és jönnek :D
(Bár fentebb én is benéztem egyet, de asszem ez még belefér :)

Zorita 2010.08.19. 14:53:25

@phaszfej: én múltkor egy észak-koreai étteremben panaszkodtam a főnöknek, hogy nem elég vörös a paradicsomszósz a tintahalamon, ki is végezték a baromállattya pincér családját - némi megelégedéssel töltött el

BéLóg 2010.08.19. 14:54:03

@Püspök utcai gombaszedő: Hát, akkor ez nem sikeredett túl jóra, én meg benéztem.

Valamikor egy másik blogban, ahol egy olyan newű (sic) ember írogat, amiből kockasajt is van, pont ilyen stílusú írással találkoztam (más témába') és nekem onnan erős volt az utánérzésem.

A karikatúra pedig -- szvsz -- a pellengérre állítás, amire a 2-es véleményem igaz. Miszerint a felvetett kérdések igenis valósak, mindannyian nap mint nap találkozunk velük. Vagyis a mondandóhoz talán nem a megfelelő stíluseszköz választódott ki.

Sand Lover 2010.08.19. 14:54:58

@szőketisza: LOL, Most aztán jól megaszontad.
Szerintem magadat minősítetted ezzel a kommenttel.

Csirke72 2010.08.19. 14:56:33

Teljesen igaza van a posztolónak! Végre 1 ember aki a határontúlra is eljutott látszólag és nem csak a nyugati márkakulturát(merci, audi, rolex...) tudta áthozni kishazánkba....

Jómagam is nyugaton élek és ugyanezt a külömbéget tapasztalom folyamatosan ha hazajövök.
Szégyen és nagyon ciki, hogy kishazánkban csak a tuskó amerikai stilus: "What´s that?" jön át.

A 89-es rendszerváltozással a primitivség évröl, évre nagyobb méretet ölt magyarországon, amit a köznyelven lazaságnak neveznek.
Pedig tévhit! A gyökér suttyó, alpári, tiszteletlen, bunkó viselkedés nem laza hanem kritikán aluli.

A tegezösditöl nekem is feláll a ször(ezt azért irom ide, nehogy egyesek a farkamra gondoljanak) a hátamon. Nemtom, hogy honnét veszi bárki is a másik letegezését, nem ritkán még a bankban is, ami felettébb felháboritó...

Ez is amolyan amerikai hiszti...odaát mindenki hi honey-al köszön és ugy vicsorog mintha 100000 éve ismernénk egymást....

Hányingert keltö ez a gyökér, gusztustalan, erkölcstelen magyar viselkedés....

BéLóg 2010.08.19. 14:57:54

@sydo: Ahogy írtam, tán benéztem, de ebben maga a poszt erőteljesen a "segítségemre" volt.
S mivel eléggé sokan vagyunk ilyenek, talán nem véletlenül. Vagy túl komolyra sikerült, vagy nem jött át megfelelően a "karikatúra" szándék.

Majd ír jobbat a szerző.

Csirke72 2010.08.19. 14:59:00

@KicsiSáti:

Te is sajna a többi suttyó, nyomorékhoz tartozol aki nem akarja tudomásul venni, hogy valójában nem tesz az eladó szivességet, hanem pont, hogy a seggedet kell, hogy kinyalja a mai világban és visszafogjon az arcból....

A magadfajta bunkó miatt tart itt az ország...

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 15:03:56

@BéLóg: A karikatúra lényege egyáltalán nem a pellengérre állítás, hanem hogy a tárgyáról a rá jellemző tulajdonságok szándékos eltúlzásával fest torz, de még a valóságosnál is jobban felismerhető képet.

Ha ráismertél az egyik ismerősödre a gúnyrajz alapján, akkor elérte célját. Ha pedig nem, akkor valószínűleg rólad szól.

Csirke72 2010.08.19. 15:05:48

@Zorita:

Ez nem vicces. Miért nem költözöl le valami oroszországi faluba??? Ott divik ez a primitiv stilus.

Ha nem értetted az üzenet lényegét, megismétlem:

Semmi féle paradicsomszósz szinéröl sincsen szó, mellesleg ha az ize mondjuk babgulyásnak felel meg igenis szóvá tenném de ha a szine a paradicsomnak zöld akkor is.

A lényeg szolgáltatáson van! Nem kell bizniszt nyitni ha nem a vevöért élek!
Akinek meg nem tetszik, hogy napi 8 órában, alulfizetetten a vendégek valagát kell nyalnia dupla nyelvörvénnyel, az vagy válasszon más szakmát vagy kérjen béremelést a fönökénél.
Persze csak ha volna mire, mert a magyarországi silány, minöségen és kritikán aluli szolgáltatásokra nem illdomos....

csodalámpa 2010.08.19. 15:08:16

@szőketisza: pedig igaza van... mellesleg a plázában vannak fehérnemű üzletek (pl.: Triumph) ahol a középkorú eladónők vannak többségben, és ők valóban képesek szót érteni a vevővel.
Valami miatt biztos vagyok benne, hogy nem nő vagy :)

Csirke72 2010.08.19. 15:08:51

@BéLóg:

Nagyon gáz, hogy te és a többi csöcselék nem vágja, hogy kritikán aluli ez a viselkedés amit a posztoló leirt ide.
Szerinted miért haldoklik a balaton forgalma, mig más európai nyaralóhelyeken virágzik a turizmus?
Mert senki sem kiváncsi méregdrága áron 1 pocsolya mellett nyaralni ahol nem elég, hogy nem tengeren van, de a szolgáltatás is délalbán stilusú....

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.08.19. 15:10:39

Az ilyen önérzetes zavarazaj civil gecik fagyott hulláit szokták halomba rakni az első világháborús "répa-tél" során.

satch 2010.08.19. 15:14:14

@UNgaaragh:
te szerintem nem igazán vetted észre milyen blogot olvasol :)

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.19. 15:17:50

@Csirke72: most leszek 30. eddig csak a 60 alattiaknak kinezoket tegeztem, de innentol felviszem a limitet 100-ra.

szia.

flozan 2010.08.19. 15:18:23

Nos, valóban ez a magyar valóság(show).Nem olyen rég a STEX-ben voltam, ahol a pincér egy negyed óra ténfergés után egy laza "Sziával" köszönt, majd "Üljetek le,ha találtok helyet."Oké-oké.Tény,hogy sokan voltak, de legalább annyit, hogy mondhatott volna, hogy "Elnézésüket kérem, teltház van, jöjjenek vissza x óra múlva."Sokkal emberibb lett volna.
A borravalót illetően én is úgy gondolom, hogy az csak akkor jár, ha valami extrát kapok.Ugyancsak a napokban esett meg velem:
elvittem a kocsit mosóba, ahol nem is a legalapabb szolgáltatást kértem, majd amikor odaadtam 2.000,- Ft-ot az 1.750,- Ft-os szolgáltatásért, nem kaptam vissza semmit.Megkérdeztem, hogy a visszajáróval mi lesz, erre azt mondja a "jóember", ennyit nem szoktak visszakérni :) Vagy talán, mint ahogy sokan, nem merik visszakérni!
Amúgy a magyarnál van lehúzósabb ember is, a horvát. Különösen a kapuknál húzzák le a jónépet, amikor fizetni kell az amúgy is borsos autópályáért.
Közel 400 Ft-nak megfelelő kunával akartak lehúzni, de hál'Isten jó fejszámoló vagyok, és reklamáltam. Persze nem tetszett a fajankónak - what's the problem? - de megkérdeztem tőle, hogy mennyi jár vissza.Mindjárt visszaadta a különbözetet.
Ja, és mosoly sehol, senkitől. Ezt lehet, hogy tőlünk vették át?

Szőkebácsi 2010.08.19. 15:19:42

"Csak az a baj, hogy amíg a sokat szidott és lenézett jenkiknél ez már évszázadok óta alap..." - Azok a jenkik összesen alig több mint 200 évesek, és 80%-uk európából származik(kb.).

É2I 2010.08.19. 15:19:54

És még mindig jönnek... Tetszik. Gyertek csak: Hív a vastyúk, vár a nyál! (Jajj ez szar lett, le se írom)

Csirke72 2010.08.19. 15:23:11

@flozan:

Hát ez az amiért nem megyek már Horvátba. Pl. a francia riviéra 1000x szebb is, nem drágább söt....
és a kiszolgálás egyedi, fantasztikus...

A horvátok is már elszálltak és azt hiszik szivességet tesznek, pedig a tengerük nem rossz de pl. a francia riviéra sokkal kékebb(azur kék, mint a neve is mondja) és tisztább, arról nem is beszélek, hogy kisgyerekkel számos homokos part van és ott is ugyanolyan tiszta a vizük....
Az pedig csak tévhit, hogy a drága. Ponthogy nem.
Horvát drágább....

phaszfej 2010.08.19. 15:25:08

Szopják le a faszomat maguk!

phaszfej 2010.08.19. 15:27:56

A modortalan embereket élve kell megnyúzni és összedobálni őket a gödörbe és fentről nézni a bájos előadást. Bőrüket pedig japán turistáknak árulni.

standup 2010.08.19. 15:28:17

Vodka-narancsról van egy aranyos sztorim:
Délután, nyári napon barátnőkkel beültünk üdítőre (lévén délután, szomjasak voltunk és józanok szerettünk volna maradni).
Nagy melegben jégheggyel kérek mindent, alábbi szitu zajlott le a pincérrel:
- Jó napot, mit hozhatok?
- Egy narancsot jéggel, köszönöm!
Két perc múlva jön a rendelés, elém valami barnás színű löttyöt tettek le. Értetlenül nézek a pincérre:
- Narancs-Jager, ahogy kérte...
- Narancs JÉGGEL...
- Basszus...elnézést, furcsállottuk is... De máris kicserélem!

Nem kicsit röhögtünk :)

É2I 2010.08.19. 15:28:48

@flozan: Ezért kell előre "kikunázni" a pályadíjat; ne legyen "félre"értés. :) Ez a hely volt a fenti egyik modorosságom egyike. Sajnos ott elég sok ilyen tapasztalatot szedtem össze. (Nem szeretnek minket, ennyi;)

BéLóg 2010.08.19. 15:32:46

@Püspök utcai gombaszedő:
Ha úgy gondolod, hogy a SAJÁT dolgodat a SAJÁT kritikáddal kell mérned, mer' mindenki más (de legalábbis az ilyen hülyék mint én) mégsem értik, akkor úgy gondolom, telitalálat ez a "karikatúra".

Eigenlob is besser als kein Lob, mondja a művelt spanyol, ebben itt most télleg nagy vagy.

Ellenben ha talán mégis úgy volna, hogy az alkotást az azt befogadóknak kell értelmezni és értékelni, akkor azt mondom, majd írsz még jobbat is.

Nem kell megsértődni, az emberek általában nem tudnak folyamatosan azonos színvonalon alkotni.

Nem ismertem rá sem egy ismerősre, se magamra, ellenben valamiért TELJESEN félreértettem azt, amit leírtál.
Pontosabban én IS.

Ha most nem zavarna hogy 100-ból X nem tömjénez, talán elgondolkodnál.

Ez a blogbejegyzés nem azért fércmű, mert ez a szó jól mutat a selejtes írásbeli alkotások kritikáiban, hanem mert a patchworködet valahogy nem a megfelelő eszközökkel próbáltad karikatúrának minősíteni. MIKÖZBEN az pontosan úgy hangzik, mint amikor egy modorosságában vérig sértett egyén ELJÁTSSZA, hogy a dolog mennyire nem róla szól, közbe' meg öt perccel azelőtt küldte vissza az egybeöntött vodka-narancsot a pincérrel.

Ezzel engem sikeresen megtévesztettél, de hát ez legyen a legnagyobb bajom.

É2I 2010.08.19. 15:33:02

@standup: Pedig láttam embert aki így issza :) De tényleg felháborító eldaszni a Jagert naranccsal. :)

cd-r 2010.08.19. 15:33:10

@Kurtz ezredes: az lehetne egy jó kiindulási pont, hogy a nem jogosan reklamálót eltenni láb alól bocsánatos bűn. egy aránylag fájdalommentes nyakonszúrás például hatékony lehetne. valahogy mostmár meg kéne oldani ezt a rohadt túlnépesedési kérdést, úgyhogy ez egy működőképes alternatíva.

Csirke72 2010.08.19. 15:33:13

@standup:

Hát ez yo.

Ez olyan mint a mekinél a pommes.
A kiszolgálo csaj nem kicsit nézett mikor a nemzetközi pomesz szót használtam a sültkrumpli helyett.
Csak mondjuk 1 mekinél az a ciki, hogy ha ugyanezt a japánturista nyögi be mert ö a sültkrumplit nem vágja akkor elhajtják mert nem értik meg?

phaszfej 2010.08.19. 15:34:39

Szívem szerint mindenkit megölnék. Semmiféle lelkifurdalásom vagy rossz érzésem nem lenne, ha közvetlen közelről fejbe kéne lőnöm valakit. Teketóriázás nélkül, százasával robbantanám fel és gyaknám le az embereket, válogatás nélkül.

niyabinghi 2010.08.19. 15:36:00

@Modor Tibi:
Abból is látszik, mennyire jól sikerült poszt, hogy ennyi címlapról ideesett kommentelő van, aki halál komolyan veszi.
Riszpekt. :D

É2I 2010.08.19. 15:37:21

@phaszfej: Kezd magaddal, utána meglátjuk ki lehet a következő feladatod.

yasodhara 2010.08.19. 15:38:06

Jesszum, ha 25, 26 evesen ennyire kis gyoker vagy akkor mi lesz veled 50evesen???? Rugalmatlan kis nagykepu fatojas,te mit tudsz felmutatni???letegez jujj,zarora elott 5 perccel nem szereti ,h nezelodsz,es o a paraszt,es milyen alapon senkized le mert elado??nem is olvastam tovabb a frocsogesed, a magadfajtak miatt nem halad semmi,mert csak nyafogsz es a jogod kutatod,mutass fel valamit te szerencsetlen es szedjel bogyot..25 eves es letegez...apam kesz..

ombre99 2010.08.19. 15:38:34

a posztoló egy valódi gyökér

igazi csicska kis köcsög. téged tuti anyád se szeret.

to tip= borravalót ad ANGOLUL. Te agyoniskolázott kis hugyos.

Remélem egyszer hozzám tévedsz be mint vendég. Valami kis extrát majd kapsz :)) csak győzd elfogyasztani

gpetersz 2010.08.19. 15:39:19

Majd akkor lesz jó az írás haversrác, ha egyébként tényleg faszán megy már minden kurvaországban, és elvétve vannak bibik.

standup 2010.08.19. 15:40:15

@Csirke72: Pár hónapja olvasgatva a hozzászólásaidat különböző blogokban...neked ugye nem áll fel? (nem a szőr a hátadon)

pmksz 2010.08.19. 15:41:36

Az eladók, pincérek, közönségszolgálatosokkal kapcsolatban egy idei, május-júniusi esetet mesélnék el. Kereskedelmi szakközépiskola valahol a főváros közelében. A gyerek érettségi dolgozata - 5 pontos. Mégegyszer mínusz öt pontos. Olyan sokat kellett levonni hibák, el nem végzett feladatok miatt, hogy ennyi lett az értékelés. Tehát nem szabadott volna érettségire engedni, de az igazgatónő kötelezte a tantestületet arra, hogy szavazzák meg a tanár ellenkezése ellenére az érettségire engedést, az érettségi elnök pedig arra akarta a tanárt kötelezni, hogy emelje fel a pontszámot!!!, majd miután nem sikerült, ő maga felemelte. Na ez nem a szokásos magyar rémregény, hanem a valóság idén május-júniusban. És ezek a bunkók szolgáltak ki benneteket. Hát ennyit.

standup 2010.08.19. 15:42:26

@É2I: Nagyon nem szeretem a Jagert, úgyhogy inkább szomjan haltam volna, ha nem cserélik ki sima narancsra :)

doszy 2010.08.19. 15:43:02

@yasodhara: @ombre99: Nem tudom eldönteni, melyikőtöké a nap kommentje. :D

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2010.08.19. 15:43:27

És jönnek, és jönnek, és még mindig azt hiszik, hogy igaz történet... Ezeknek nem tűnik fel a blog NEVE? Mert akkor elolvasnák, hogy miről is van szó.
De legalább van még min röhögni a poszton kívül.:-)

Csirke72 2010.08.19. 15:43:42

@standup:

Most baszogatsz? Keress más madarat....

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 15:43:48

@BéLóg: Fölösleges pufognod, magad is elismerted, hogy benézted.

Szerinted nehéz rájönni, hogy karikatúra, de ha se a kontextus (a blog összes többi posztja), sem a minden poszt mellett ott virító tanács ("Mielőtt beszólnál, olvasd el az első posztot, a modorosság definícióját és a Parainesist."), sem pedig a minden írástudó számára egyértelmű gondolatjel nem segített, akkor alighanem benned van a hiba.

Egyébként semmi közöm nincs a poszt szerzőjéhez, ami például onnan is látható, hogy nem ugyanaz a nevünk.

Csirke72 2010.08.19. 15:44:56

@Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak:

Sajna az amit a posztoló leirt, szórol szóra jellemzi a magyarországi szolgáltatóipart:(

Bár ne igy lenne....

darkmirjam 2010.08.19. 15:45:23

@doszy: Én yasodhara kommentjére szavazok. Tüzes, szenvedélyes.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 15:46:52

@Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak: Az hagyján, de van, aki szerint én vagyok a szerző. Nem, tagadom, ez valamelyes büszkeséggel tölt el.

Hal Stanton 2010.08.19. 15:47:44

Én ezt a posztot nem értem, mert nem vásárolok. Magam sütöm a kenyeret, én állítom elő a vodkát és a narancsot is, és csak titokban öntöm össze.

Csirke72 2010.08.19. 15:50:10

@perfor:

Akkor nagyon sok mindenröl maradsz le...
Ideje megtudnod milyen királyság beülni 1 yot kajálni ill. külömbözö kütyüket vásárolni....

lárvalányhaj 2010.08.19. 15:52:13

@flozan:

A dalmátok azért ilyen lehúzósak, mert az év hátralévő részében egyáltalán nem dolgoznak szinte semmit, így aztán igyekeznek minél több pénzt összeszedni, hogy az év hátralévő részében is kitartson. Emiatt Horvátország többi régiójában is nagy népszerűségnek örvendenek.

janomano 2010.08.19. 15:53:47

@GLG: Az már volt 1-2 éve, hogy Dublinban "élnek", de Tápiószecsőn csak "laknak" a zemberek... :-)

Csirke72 2010.08.19. 15:54:43

@lárvalányhaj:

Ez azért nem lehet ürügy, mert a francia akkor miért nem ilyen???
Aki picit is igényesebb az már rég nem horváthba jár le....

_Chaster_ 2010.08.19. 15:55:30

igazából nem az a baj, hogy az eladók, pincérek hogyan viselkednek, hanem hogy a VENDÉG azt hiszi, hogy ő mindenkinél különb. "telemarketinges csicskák", "Utolsó kis eladó gyökér." ez egymilliószor szánalmasabb bárminél. Nincs, azaz NINCS különbség becsületes munkák között... Szánalmas bejegyzés

BéLóg 2010.08.19. 15:57:38

@Püspök utcai gombaszedő: PuFFogni sosem felesleges, az meg hogy elismertem hogy benéztem, talán inkább a kritikai érzékemet meg az egyenes beszéd szeretésemet demonstrálja, semmint hogy ellenkritikának adjon tápot.

Szeretném közölni, hogy nekem sincs közöm X.Y-hoz, aki ezt éppen ide írja, mert amint látod, nekünk sem azonos a nevünk. Ő X.Y én meg Bélóg. Még betűkeveréássel sem jön ki!

Nem te vagy a szerző, oké, de talán illik rád az öntömjénipari szakmunkás kifejezés.

Tudod, ha csak ÉN lennék aki ezt benézte, miközben (hosszas levelezésünk ELLENÉRE) még mindig szaporodnak akik VALÓSAN reagálnak erre a nem túl sikeres "karikatúrára", azt mondanám, tévedek. A tények figyelembe vételével inkáűbb mégis azt mondanám, talán mégis nekem van igazam.

(Egyébként azt azóta sem tudom, miért is lettem volna BME-s. Ők ÁLTALÁBAN hasonlóan értetlenül állnak bizonyos írásaid (bocs: írásaitok) előtt? Mint az a hőiparivagymitanszék z-edik éves hallgatója aláírású fazon...)

Csirke72 2010.08.19. 15:58:11

@_Chaster_:

Ez pedig igy van, a pincér meg a telemarketinges kis csicskák azért vannak, hogy nyeljenek.
Akinek meg nem tetszik az menjen más szakmába.

Ha a fönököd a munkahelyen baszogat, neki is meg mondod a magadét??? Nem. Naugye... Ez a pincérek sorsa.
Amugy a vendég a király és a pincér a szolga!

cd-r 2010.08.19. 16:01:52

@Csirke72: nálatok minden oké otthon? :)

Csirke72 2010.08.19. 16:02:26

@cd-r:

Naná. De ez most hogyan jön ide?

yasodhara 2010.08.19. 16:08:09

koszonom, de tenyleg az ilyen tipusu gyerekecskek azok akikkel ugy elbabaznek mig loallasban gondolkodnak a jovon es ,hogy ki , miert, milyen...

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 16:08:33

@BéLóg: Az EGYENESBESZÉD-SZERETETED (ha már te is így) becsülendő, ugyanakkor arra a helyedben nem alapoznék, hogy más is figyelmetlen.

Különösen azután nem fogalmaznék meg stiláris kritikát a helyedben, hogy kiderült, hogy nemcsak figyelmetlenül olvasol, hanem nem ismered a különbséget az irónia és a karikatúra között.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 16:10:30

@Csirke72: A király ma este is turhával eszi a vacsoráját.

cd-r 2010.08.19. 16:14:21

@Püspök utcai gombaszedő: jobb helyeken sperma is be-becsúszhat. a közhiedelemmel ellentétben nem urban legend, hogy a köcsög vendéggel a köpeten és spermán keresztül a szarig bezárólag mindent megetetnek a derék szakácslegények.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 16:15:31

@cd-r: Feltételeztem, hogy azt már a krémlevesbe ellőtte a szakács.

AnnaKarenina 2010.08.19. 16:19:02

Ha tippelhetek, akkor azért ilyen megosztottak a kommentek, mert az, amit a szerző a témában, mint közhelyeket összegyűjtött, egybeesik azzal a valósággal, amit többnyire rosszul tűrünk.
És onnan eredhet, hogy az udvariassággal (számomra egyszerre a legkevesebb és a legtöbb, amit ismeretlen embertársamnak nyújthatok) gond van. És valószínűleg akkor működik, ha kölcsönös.

betűmix kft (törölt) · www.betumix.hu 2010.08.19. 16:19:44

A pincérre kitérve: vannak helyek, ahol jóval közvetlenebb a légkör, mint egy klasszikusabbnak mondott étteremben. Ha illendően tegeződik, akkor semmi kivetnivalót nem találok abban, ahogy megkérdezte. Lehet bunkó magázódva is. Én is visszaküldök ételeket vagy italokat, ha nem olyan amit kértem, de magát minősíti az is, aki bunkó stílusban adja elő.

Nekem is van egy történetem.

Imádom a koktélokat, ezért ha módom és pénzem van rá, akkor ezt iszok (Zombi és tsai). A szokott helyre mentünk a haverommal - lévén szülinapja volt -, nehogy csalódás érjen a koktél összetétele miatt. Amúgy rohadt jól csinálják, nem nagyon hagyják ki belőle a piát! Ez a nap kivétel volt. Egy kisebb csapat - kb. 40 ember - uralta a hely nagy részét (zárt körben). Ott ugrált a pincér legtöbbet. Én Zombit kértem, ő meg Gin-tonicot. Kihozzák, ránézek, belekóstolok...FUJJ.

Hívom vissza a srácot, hogy valami nem OK, mert régóta idejárok, ismerem a piát is és ez nem az, amit kértem, de még kinézetre sem.
Fordul egyet, visszahozza. Ismét beadom az unalmast és mondom a srácnak:" most komolyan nektek ez a Zombi koktél???? Erre ő: hát másik rendezvény van és a mixer csaj nem győzi! Engem meg pont nem érdekel, hogy nem győzi, mert ez a dolga. Ha elkértek érte 1700-1800 Ft-ot, akkor azt rakjátok bele, amit kell. Szóltam a tulajnak: gondom van, itt szoktam elkölteni havonta X összeget, miért nem kapom, amit szoktam? Ő persze egyből ment lebaltázni a mixert...de le kellett volna a pincér gyereket is, hogy ne "postázza" a mixer csaj üzenetét!

Azt is hozzá teszem, hogy ez volt az egyetlen bakijuk! Toleráns voltam, mert azóta is oda járok.

Xiao_Han 2010.08.19. 16:21:26

Kedves Barom Posztoló!

Angolul a borravaló : tip (sajnos németül nem tudom, de gyanítom úgy is van neve.)
Jah igen Ny-Europában azért nincs borravaló, mert benne van a számlában és Service Chargenak hívják. Egyébként téged melyik TSZ-ből szalajtottak?

Sok problémád lehet, javaslom fordulj szakorvoshoz. Bár lehet te menstruálsz a csajod helyett.

BéLóg 2010.08.19. 16:23:59

@Püspök utcai gombaszedő: Nem akartam lecsapni az iszonyúan magas labdát, mert kezd az ÍRÁSMŰ kritikája személyes sértettségbe átmenni nálad, de hát micsináljak?

"Az irónia olyan közlésmód, amelyben a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom. Az irónia eszköze lehet a szokásostól eltérő kontextus, kiejtés vagy más akár nem verbális gesztus is."

"A karikatúra olyan humoros vagy gúnyos célú képi ábrázolás, főként rajz vagy lenyomat, amely egy ember jellegzetes vonásait vagy valamilyen jelenetet szándékosan túlzó módon, torzítva mutat be. Célja az ártatlan szórakoztatáson kívül lehet a kinevettetés, fenyegetés, figyelmeztetés és bírálat. Gyakran megbélyegzi az emberi gyarlóságokat vagy valamilyen társadalmi, politikai stb. jelenség sötét oldalát."

(Mindkettő a Wikipédiából hamarjában idemásolt szószedet.)

Eltekintve attól, hogy karikatúra lehet írás is, szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az irónia egy KÖZLÉSMÓD, a karikatúra meg egy ALKOTÁS.

Szezon, meg a fazon, kedves ideiglenesen kinevezett pót segéd alújságíró gyakornok helyettes jelölt.

Ergó akár egy karikatúra is lehet ironikus, de lehet szarkasztikus, lehet kritikus, lehet hazug, lehet őszinte, szenvedélyes, hittel átitatott, erőszakos, sötét tónusú, vidám, humoros, satöbbi satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Kapufa tanár úrra hivatkozva most azt mondhatnám, ha BME-s lennék, hogy lássa be, maga ehhez SEM ért.

Muszáj neked bevágnod a durcit, csak mert ENNEK az írásnak néminemű híját láttam?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.08.19. 16:25:49

önérzetes feminista ügyfél:

-fel nem foghatom, hogy miért van csakis és kizárólag világoskék fiúruha, és rózsaszín lányruha, miért nem tudnak genderfüggetlen színű és fazonú gyerekruhákat előállítani!

-elnézést kérem, ezt a sajtot milyen termelőtől vásárolták? a tehén nőstény állat, és fontos a jóléte.

-és a tojás?

-tisztelt cégvezetés! az utcán látható plakátjuk súlyosan megsértik a nők alapvető emberi jogait, mert szétbontásra váró húsáruként vannak feltüntetve, és szexuális tárgyként vannak ábrázolva, mert közben egy szál bugyiban vannak. ha nem lennének tisztában a tényekkel, hetente 1-2 nőt öl meg a partnere, mert a tulajdonának, és szexuális tárgynak tekinti, amelyben az önök plakátja az elkövetőket csak megerősíti.

-tisztelt könyvkiadó! az önök által kiadott könyv sérti a nők és gyerekek alapvető emberi jogait, mert propagálja a családon belüli erőszakot / a gyermekbántalmazást / a nemi erőszakot. felhívom figyelmét, hogy a könyv kiadása a ptk xy§-ba ütközik, és törvénysértő.

-tisztelt könyvkiadó! az önök által gondozott támogatás és segítség, illetve védd az érdekeidet asszertivitás tankönyv kamaszoknak c. kiadvány nem elérhető magyarország egyetlen könyváruházában sem. kérem, gondoskodjon az újabb kiadásról, mert igény van rá.

-tisztelt kozmetikai cég! az önök által gyártott paprikapiros márkanevű rúzsban a megengedettnél nagyobb ólomtartalmat mutatott ki a tudatosvásárló fogyasztóvédelmi egyesület. kérjük a termék bevonását.

-tisztelt plasztikai sebészet! felháborítónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy már 14 éves kortól végeznek mellnagyobbító műtéteket fiatal nőkön. követeljük, hogy a legalsó korhatárt emeljék fel 18 évre.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.19. 16:27:26

@BéLóg: ez tényleg nem semmi. Először nem vágtad le, majd amikor valaki ráébresztett, akkor meg megsértődtél, hogy gyenge a poszt :)

cd-r 2010.08.19. 16:27:38

@AnnaKarenina: naja, kölcsönösség. alap lenne, de amíg a hájfejű paraszt azt hiszi, hogy pl a pincér csak az ő kegyei szolgálatáért dolgozik ott, vagy a 20 ft borravalójáért majd hanyatt-homlok hozzák neki a pacalpörköltjét, meg persze fordítva is, ha az ügyfélszolgálatos vagy az eladó normális közeledésed ellenére is arrogánsan és lekezelően beszél, addig ezt nehéz betartani. az emberek többsége azért nem a "megdobnak kővel dobj vissza kenyérrel" elv szerint él, úgyhogy ezek a piti súrlódások szerintem soha a büdös nem fognak megszűnni.

isti77 2010.08.19. 16:29:38

Ez nagyon tetszett. Néha jogosak a cikkben leírtak (pl.: két perc nézelődés után tényleg jöjjön már oda az eladó a 20 négyzetméteres Váci utcai cipőboltban megkérdezni, hogy eltévedtem-e, főleg, ha rajtam kívül nincs is más vevő az üzletben), de néha erősen túlzó az öntudatosság.
Azért kíváncsi lennék, hogy az ilyen öntudatos vásárlók a saját munkájukat hogy végzik. Nyilván kifogástalanul.
Ez az ország arról (is) híres, hogy mindenki k.rvára tudja, hogy MÁSNAK hogy kellene dolgoznia. A háziorvos a betegeit nem tudja úgy ellátni, hogy ne kelljen órákat várakozni, mielőtt sorra kerülsz, de amikor bemegy a műszaki boltba tévét venni, simán kioktatja az eladót, hogy kellene pontos időre házhozszállítani.
Az okmányirodai p.csa pénteken du. egykor rád b.ssza az ajtót, hogy már vége az ügyfélfogadásnak, de azon felháborodik, hogy a mosógépszervíz nincs nyitva hétvégén.
A bankos, aki egy-két kivételtől eltekintve szintén csak hétköznap dolgozik, felhúzza magát azon, hogy a barkácsáruház vasárnap este már 6-kor zár.
És még lenne jó pár hasonló példa.

dekás dezső 2010.08.19. 16:29:58

@perfor: :D
én még a porcelántányéromat is magam állítom elő, a két kezemmel bányászott kaolinból, meg a kerti műanyag székeimet is a saját kutam olajából csináltuk a testvéreimmel. vasöntődém van, lenföldem, bankjegynyomdám, műkörömgyáram - ja hülye vagyok bankjegynyomdám az nincs is...

kicsibuta 2010.08.19. 16:30:47

Nagy az Index állatkertje...

É2I 2010.08.19. 16:31:02

@Püspök utcai gombaszedő: ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ez ütött, ámbátor igaz. :D

@Bélyegző kreátor: Azért egy picit bizalmatlan lennék, egy koktélba minden elvegyül. A pár poszttal felettiek simán x)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 16:33:04

@BéLóg: Ezt most ismét benézted, hiszen sehol nem írtam, hogy az irónia és a karikatúra nem jelenhet meg egyazon műben. Csak annyit, hogy ebben a konkrét darabban egy szem irónia nincs.

De hogy így utólag megnézted a definíciókat, annak ürulük, legalább nem telt fölöslegesen a napod. Bár bohócot csináltál magadból az úri közönség hatalmas derültségére, de legalább tanultál is valamit. És most, hogy már tudod, hogy az irónia az egy közlésmód, talűn nem fogsz olyanokat írni, hogy "Nos, ha ez az egész teljesen irónia...", mert ugye nincs értelme.

isti77 2010.08.19. 16:34:05

Ja, és természetesen az országot az aktuális kormányon kívül bárki simán elvezetné, százszor jobban.

É2I 2010.08.19. 16:37:34

@Modor Tibi: Tibi hagyjad! Ezér' szeressük a blogod! :D

theo 2010.08.19. 16:42:51

@Csirke72: "Ha a fönököd a munkahelyen baszogat, neki is meg mondod a magadét??? Nem. Naugye" De.
Az öntudatosság nem ott kezdődik, hogy csak a nekünk kiszolgáltatottakat basszogatjuk.

Ottlaki Kababám 2010.08.19. 16:43:57

Ez kurva jó lett, sajnos! Imádom az ilyen pöcsöket, bár nagyon hamar fel tudnak idegesíteni, főleg ha feltartanak valamilyen sort. Egyébként meg ki kell őket röhögni.

Boltokban egyébként könnyen megoldható lenne: ha bemegyek körülnézni, ne jöjjön oda máris, majd ha kell valami, megkeresem és megkérdezem, amit akarok. De legyen azé elérhető, egyébként odaszarok.

Tegezés meg csak a bunkópestieknek fáj, szerintem 10 év korkülöMbségig ne legyen már olyan borzasztó! Csak Bundapesten divat mindenkit magázni, a legjobb, amikor a múltkor is éccaka egy pesti kocsmában egy 25 év körüli gyerek először magázott, majd visszategeztem, jelezve, hogy jobb lenne (én 32), de feszt sem akart tegezni. Na ez már nabazz! Dél-Alföldön pl. meglepődnének, mindenki tegeződik bizonyos ésszerű határok között, sokkal emberibb és barátságosabb.

BéLóg 2010.08.19. 16:45:27

@Modor Tibi: Már megbocsáss, de most neked nem jött le.
BENÉZTEM mert félreértettem a stílust. Miután ez kiderült, akkor szóltam róla.

A STÍLUSHIBA okozta nálam a félreértést, azt hiszem ez bármely logikai gondolatmenetel esetében megállja a helyét.

Mivel rosszul van elkészítve, ironikus (bocs, nem hagyhattam ki) karikatúra helyett egy valóban modoros, de magát rejtő (a SAJÁT valós tapasztalatait másokra kivetítő) fazon blogtrükkjének gondoltam az egészet.

Ahogy mások is, talán ugyanebből, vagy más okoból.

Arról már nem is szólok, hogy a GONDOLATJEL semmiféle írásműben nem jelez feltételességet, viszonyosságot, nem írásjele a kitalált, fiktív dolgoknak, nem helyezi a szöveg jelentését feltételes módba, satöbbi. De erre megint csak nem akartam kitérni, de engedelmeddel így most mégis megteszem.

Sértődésről szó sem volt, és szó sincs, nem úgy mint a másik oldalon. Gondolom a fő probléma, hogy most valaki kétszer is meggondolja, hogy a következő önéletrajzába leírja azt, hogy "íróként is tevékenykedtem egy ideig".

Ottlaki Kababám 2010.08.19. 16:45:50

Ja, és a trollok imádnivalóak!

Kismacska (BELLA) 2010.08.19. 16:49:23

"... a cseh gyerek szikrázó szemekkel, így baszta vissza a pultra az ötven hallért. Csak csengett. Neki nem kell az alamizsna, kap fizetést. Látszik, hogy nekik milyen megszállók jutottak."

Na ne már! Prágában a sok "cseh gyerek" mind elvárta a borravalót - adtunk is. Amúgy általánosságban egyetértek, de ezzel a jajnyugatonnemkelladniborravalót mert ott aztán...!! Bezzeg itt van a Balkán!

Ööö... bocs, de én minden utazási prospektusban azt olvasom: ELVÁRT a borravaló, a hotelekben is meg mindenhol. Londonban beültünk egy Pizza Hut-ba (a menüs-asztalhoz kihozós verzió) és bizony alá volt húzva a blokkon a végén: "service not included". Akkor ez mi, ha nem borravaló vagy baksis?

Visszatérve Prágára, az egyik pincérnek volt pofája valami 15%-os borravalót kérni, amit a barátaim (hiába mondtam nekik, hogy adhatnak kevesebbet, mert nem érdemelt 5-nél többet) ki is fizettek. Mi ez, ha nem lehúzás??

Szóval a borravaló mindenütt létezik a világban, elvárják. Még a földi paradicsomnak nevezett NYUGAT-on is.

Bár lehet, hogy ezt már jópáran leírták előttem...

Ezt leszámítva korrekt poszt, a többivel egyetértek. :D

exypsilon 2010.08.19. 16:58:46

Egy kicsit fellengzős a stílusod, látszik, hogy SOHA nem dolgoztál kereskedelemben/vendéglátóban/ügyfélszolgálaton, így az érzelmi iq-d nem fejlődhetett ki az értelmiségképző után rádragadt burokban.
1. Lehet, hogy nem megfelelően szólítottak meg, válaszoltak vissza, de kíváncsi lennék arra, hogy te, ha hasonló munkában dolgoznál, akkor hogy reagálnál.
Záróra előtt is bemehetsz nézelődni, meg érdeklődni, sőt, panaszkönyvezhetsz is, mert ehhez neked jogod van, amivel biztosan tisztában is vagy, és keseríted meg az emberek életét. De ha TEKINTETTEL vagy a másikra, akkor nem 7:55-kor állsz neki kiválasztani életed mosógépét, bár ehhez bele kéne lépni a "kis eladó gyökér" szemszögébe.

Abból a szempontból igazad van, hogy az ügyfél az első. De nem gépek vagyunk, jegyezd meg.

scsaba1 2010.08.19. 16:59:22

@Ottlaki Kababám:

Ja-ja. Csak hátradőlök, és mosolygok és mosolygok...
Néha azt hiszem, hogy egyik másik ironizál, de nem. "Kabbafaszom, horvátba, pomesz, ezért tart itt a zország", kitűnő...

É2I 2010.08.19. 17:02:34

@Ottlaki Kababám: Izé, megadta a tiszteletet addig, míg fel nem hatalmazod -idősebbnek kinéző lévén-, hogy tegezzen. És had mondjam el, a délalföldön lakom én is, de itt közel sincs az általad vázolt "egyből tegezzük egymást, ha fiatalabbnak néz ki". Sőt részemről elengedem a hozzám szólást a fülem mellett, esetleg visszakérdezek -a fent említett módon-, hogy hozzám szólt-e. Nekem, ha nem ismerősöm ne bratyizzon le. Érdekes módon engem pont a nálam idősebb kiszolgálók letegezése zavar inkább. Nyilván kisebbségi frusztráció, de miért nem kaphatom meg azt az alapvető tiszteletet, mint egy nálam nagyobb egzisztenciával kinéző egyed?
Persze ahogy öregszem ez egyre inkább nem így van, ugyanakkor elvárom egy pl ~ ötven éves pincértől, hogy a ~ húszéves vendéggel is úgy bánjon, mint bárki mással.
"Választottatok? Na mit akartok enni?"
"Kérdezném, választottak? Mit kívánnak vacsorázni?"
Szerintem alap, hogy a második mondat hangozzon el mindenkinél. Nem csak a tisztelet adja meg, de a hangulatot is. (Persze egy jó pincér ezt tudja és a -remélt borravaló mellett- akkor is alkalmazza, ha szar napja van :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 17:04:43

@BéLóg: Látom, hogy ha már megtanultad, mit jelentenek ezek a szavak, minden alkalmat megragadsz arra, hogy használd őket. Helyes, csak így rögzül az újonnan megszerzett tudás.

De mindemellett mégis, honnan gondolod, hogy te tudod, hogy mi "kéne legyen" egy írás? Ráadásul egy olyan, amit sokadszori nekifutásra sem értettél meg.

A gondolatjel pediglen egy narratív keretet teremt, ún. párbeszédet, ami eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy a lírai én (még kevésbe a szerző maga) közvetlen és szó szerint értendő monológjaként értelmezzük a szöveget, ahogy te tetted.

Ottlaki Kababám 2010.08.19. 17:09:44

@É2I: De én leginkább arról beszéltem ha "saccperkábé" egyidősek vagyunk. Mint Malvin. Ebbe szerintem az 5-10 év pluszmínusz simán belefér, ekkor nekem hülyén veszi ki magát, ha lemagáz. A tisztelet tök más dolog, egy téged magázó tahó is lehet akkora tiszteletlen mintapicsa, ugyanakkor egy téged tegező, veled egyidős arccal, illetve a modorával is lehetsz teljesen megelégedve.

Ottlaki Kababám 2010.08.19. 17:10:36

@É2I: És miután felhatalmaztam, hogy tegezzen, azzal hogy én megtettem, továbbra is magázott. Tovább! (SK)

lr 2010.08.19. 17:11:27

Eleinte sajnáltam, h nem értem ide címlap előtt, de most már remekül szórakozom. Wikipédia idézetek, horvátba, imádom a koktélokat, epic. :P

Ami engem foglalkoztat már régóta: hogyan lehetne egy egységes megszólítást kidolgozni a velem kb. egykorú (nem vagyok még 30), ellenkező nemű pénztárosok felé pl.

Az én gyerexobámban az volt, hogy különösen egy nőt illik magázni, míg ő nem tegez (uakkor. +10 évig nem hoz zavarba, ha rögtön ezt teszi), ehhez képest a valóság:

-ha magázódva köszönök: azabaj
-ha tegeződve köszönök: azabaj
-ha sehogy nem köszönök: azabaj

(persze ezek mindig másnál).

Legjobb eddig az volt (L*dl), mikor a csaj/hölgy/lány is láthatóan ugyanezen gondolkodott, és vagy 2 mp-ig figyeltük egymást feszülten, majd sikerült egy közös felnevetéssel elintézni. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.19. 17:15:27

Basszus, pont nem voltam ma itt, pedig az egész életemet ügyfélforgalomban töltöttem.
Ma már gyakorlatilag nem foglalkozom a túl önérzetes kuncsaftokkal. Az elmúlt 20 év ugyanis megtanított arra, hogy kurvára nem éri meg minden fillérbaszó hülyével körömszakadtáig szórakozni, ugyanis egyszerűen nem belőlük élek meg. Meg azokból élek, akik szépen vásárolnak, nem baszogatnak fölöslegesen, és normális, vevőhöz méltó problémáik vannak.
És bizony nagyon is jól esik, mikor az önérzeteskedő ügyfélnek azt tudom mondani, hogy sajnos nem én vagyok az, akit keresett, nekem csupa komoly ügyfeleim vannak, ezzel a problémával forduljon a konkurrenciához, viszon'látásra.

Ottlaki Kababám 2010.08.19. 17:21:33

Tibikém, ismét külön köszönet a Gyá! kifejezés alkalmazásáért!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.19. 17:25:24

@Ottlaki Kababám:

Aki ezt így he, gyá formában alkalmazza, az eleve Miskolci gyökér! Az ilyen meg főleg ne önérzeteskedjen!

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.19. 17:26:07

@É2I: kotekedhetek?
"Megkerdezhetem, hogy sikerult választanotok? Mit kívantok/szeretnetek vacsorazni?"

en special olyan regota nem uzom a magazas iparat, hogy nem is nagyon megy. asszony meg sose tanulta. jokat is mulattunk, amikor elmagyaraztam, hogyan is kellene.

a multkor egy rendor igazoltatott, aszonta jonapot, mondom hello. erre magazzon, mondom nem tudok. system error volt a valasz.

É2I 2010.08.19. 17:29:26

@Ottlaki Kababám: Ezzel tökéletesen egyetértek :)

A másodikra meg annyit, hogy öregebbnek nézett, mint te hiszed magad,így nem mert tegeződni (tipikus tini dilemma -saját tapasztalat is, csak régen volt :( ), ez nem baj, előbb-utóbb el fogod fogadni ;)

@lr:

Vannak olyan ~köszönési formák, amik nem borítanak bilit, sőt akár ilyen szituban viccesek lehetnek (csajozni sem rossz):
"Köszönöm/üdvözlöm (Hölgyem)!"
"Ohh, pardon, nem tudom, hogyan szólíthatnám meg (hölgyem)?" "Bocsánat magázhatom esetleg tegezhetem-e (hölgyem)?" (Azért zárójeles, mer ez már a modorosság maga, de a mosolyból leszűrhető kell-e vagy sem ;))
Ez persze nem mindig és nem mindenkivel játszható meg, de az adott pillanat eldönti. És ha az ember -nem erőltetett lazasággal be is tudja nyögni, fel van oldva a helyzet.
(Milyen bonyolult is a magyar nyelv és gesztikuláció közös halmaza:)

Asszem ez lett eddig a leg modorosabb kommentem :D

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.19. 17:32:43

@El Topo (Sgt. Elias): ohh, most hogy igy felhivtatok a figyelmet tenyleg arrafele 'gya'-ztak/tunk.

es ami a konkurencia ajanlasat illet, hasonloan jarok el jomagam is. habar azt is olyan szepen, hogy meg o veszi megtiszteltetesnek, hogy megkerdezhetett.

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.19. 17:36:11

@lr: ajanlhatom a hello, szia, vagy a modorosabb szervusz -habar ez utobbi kisse bensosegesebb- megszolitasokat?

É2I 2010.08.19. 17:36:34

@El Topo (Sgt. Elias): Mindig mondom Rocker Zsolti forever :)

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":
A rendőreinknél ez gyakori, még kiforratlan a bios. De majd előbb-utóbb jó lesz.
Csak addig ne jussanak, hogy azt mondják:
Astala Vista Baby!
;P

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.19. 17:37:21

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":

Én is szépen csinálom.:) Imádom a lehető legválasztékosabban elküldeni a gecibe azokat, akik szivatni akarnak.

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.19. 17:40:12

@É2I: aaa, akkor a vinyo berregese volt utana az a: hmmm, hmmmm, hmmmmmmmmm (olyan zongesen tudobol) koszonom, viszontlatasra!

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.19. 17:42:57

@El Topo (Sgt. Elias): es melle a tudat, hogy a konkurencia egyik prominens tagja ezzel az ugyfellel fog bibelodni, amig en harommal vegzek, es szerencsetlen meg rossz feedbacket is kap a vegen. hetkoznapi oromok, na.

Ottlaki Kababám 2010.08.19. 17:49:41

@Csirke72: Úristen! Külön szeretnék gratulálni a "külömböző" és a "horváthba" szavak leírásáért! Ilyet én viccből szoktam, gondolom most te is...

Mikrobi 2010.08.19. 18:25:05

Én sem szeretem, ha letegeznek egy boltban, vagy benzinkútnál. Általában visszamagázom, hátha észreveszi magát, elvégre nem jártunk együtt óvodába, se nem őriztünk együtt libát. De nem csinálok cirkuszt, ha nem veszi észre magát, pláne, ha látszik rajta, hogy direkt tegez továbbra is.
Hanem a múltkor egy magánszerviz nem akart átvételi elismervényt adni a fényképezőgépem javításra bevétele után. Ezt már nem hagytam, és amikor oktatott, hogy miért ne bíznék meg benne, már rászóltam. Erre visszaadta a gépemet, hogy nem hajlandó megjavítani. Még ő volt önérzetes:-) Szó nélkül elhoztam, elvittem egy másik szervizbe, ahol sokkal olcsóbban megcsinálták:-)

Mikrobi 2010.08.19. 18:26:28

Ja, mert a köcsög egyébként mindjárt letegezett; csak azt akartam mondani, hogy azt még eltűrtem volna, de hogy puszira veszi át a gépemet, azt már nem.

csodalámpa 2010.08.19. 19:04:55

@BéLóg: Fekete Lovag, egyezzetek ki döntetlenben, hm? :))

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 19:19:01

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: itt olvastam pár éve egy esetet, mikor a rászoruló öreg folyton kritizálta a neki kihordott kaját. mire megszüntették a kihordást neki, erre azon akadt ki, hogy hogy merészelik...

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 19:23:47

@Goser: ráadásul, ez még majdnem szó szerint is ugyanaz...legalábbis "ivásra való pénz".
angolul meg van szó, tip.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.19. 19:25:37

Én csak idősebbektől nem tűröm a tegezést. Az én korosztályom rendben van, de egy apámkorú vadidegen férfi ne merjen tegezni. Főleg ilyen jópofinak látszani akaró vén fasz ne. Nők nem szoktak, a középkorú nőknek van ez a "hölgyem" megszólítása, jellegzetesen undok hangsúllyal, főleg hivatalnokoknál. Mentális válasz: "Kurva anyád, vén ribanc, esz a fene, amiért fiatal vagyok és feleannyi kiló, mint te? Dögölj meg."

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 19:28:30

@Hadrian77: volt barátom is így szokta, és meg volt róla győződve, hogy az a boltosoknak jó. mert azzal az ő bevételét növeled. ja, a boltét, de mibe fogadjunk, hogy a pénztárosnőnek nem lesz több a fizetése? másrészt ő is emberből van, és szeretne munka után hazamenni, vlaamint az is lehet, hogy épp lekéste a buszt/metrót, akármit.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 19:36:48

@csodalámpa: még jobb, mikor az itteni tescóban a múltkor az előttem lévő vásárló a pénztárosnak panaszkodott, h. az X. dolog a múlt héten még olcsóbb volt. mintha a pénztáros árazta volna át.

Nomurka 2010.08.19. 19:43:02

Végig fogom olvasni az összes kommentet, mert kissé érintett vagyok a témában. De most leírom, amit én érzek a másik szempontból. Ezért bocs, ha valaki már leírta, vagy ismétlek, vagy ilyesmi.
Szóval, mint ügyfeles, tisztában vagyok azzal, hogy nekem nem lenne munkám, ha nem lennének ügyfelek. És azt is tudom, hogy nem a legügyfél orientáltabb cégnél dolgozom. Bár a marketing igyekszik, sajnos ez édes kevés, még nem sikerült rájönniük, hogy a szolgáltatás emelésével lennének boldogabbak az ügyfelek. Ezzel mind tisztában vagyok, DE azért az ügyfeleknek is tisztában kellene lennie azzal, hogy mi is emberek vagyunk. És bár mi vagyunk értük, velünk sem kéne úgy bánni, mint a kutyákkal. És igen, az ügyfélszolgálati iroda is nyitva van egy nap este nyolcig, de nem esik jól 10 óra munka végén, ha akkor esik be egy ügyfél "nézelődni". Én csak abban reménykedek, hogy a "kedves" posztolóval soha nem fog összehozni a sors minket. Mert ő nem ügyfél, hanem egy nagyon beképzelt, bunkó ember. És ha rájönnének az emberek, ha ők kedvesek, az ügyfeles is kedvesebb, akkor szebb lenne a világunk. A másik, hogy nem hasonlítanám össze magunkat semmilyen más országgal. Először is minek, miért legyünk olyanok, mint mások, meg könyörgöm a fizetésünket is hasonlítsuk már össze... Csak ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm, hogy végig olvastatok:)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 19:45:49

@lr: nekem olyan sztorim van, mikor haveromat láttam kontaktlencse-tisztító folyadékot venni. ő tegezte az eladó csajt 20-25 lehetett), az meg a haveromat visszafele magázta )aki akkor kb. 30 volt). érdekes volt a beszélgetés.

csodalámpa 2010.08.19. 19:49:36

@Animacs: Múltkor a Dagályban örjöngött egy tata, hogy miért 2200 HUF a belépő, mikor a Palatinuson csak 1900 HUF és hogy rohadjanak meg, hogy van pofájuk beszedni ennyi pénzt, na neki nem mertem odadobni a 300 pénzt, mert szerintem hozzámnvágta volna, úgy be volt gerjedve (mondjuk nem is értettem, miért nem nyuggerjegyet vett, szemre már bőven korhatár felett lehetett :) )

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 19:50:21

@É2I: ja, másik,s aját sztori: leszólít az utcán otthon egy greenpeaces, hol magáz, hol tegez. amikor véletlenül tegez, zavarba jön és bocsánatot kér. mondtam, nyugodtan, (pedig mindjárt 35 lszek, igaz, jóval kevesebbnek látszom.) ő erre mondta, h. ez mindig gond, mert van, aki megsértődik, ha tegezik.

csodalámpa 2010.08.19. 19:57:09

@Nomurka: 7 évnyi ügyfelezés (ebből 4 személyes, a többi CC) után javarészt egyetértek az általad megfogalmazott gondolatokkal.
Ellenben én, ha átvedlek ügyféllé, nehezen viselem, vagy mondjuk inkább rosszul esik, ha normálisan állok hozzá a pénztároshoz/ügyfélszolgálatoshoz/nővérkéhez/postáskisasszonyhoz(főmumus!!), ha udvariasan köszönök neki, és ő nekem nem, ha rámosolygok és továbbra is úgy néz rám mint a véres rongyra, etc. Szóval kettőn áll a vásár, én kifejezetten nehéz ügyfelekkel foglalkozom (csak akkor jönnek, ha valami bajuk van a céggel), de 20/19 minden különösebb erőfeszítés nélkül kezelhető, leginkább csak türelem kell hozzájuk és némi emberismeret.

csodalámpa 2010.08.19. 20:00:49

@Donna Anna: pont így gondolom én is. Sőt, szerintem, ha egy idősebb, idegen férfi tegez, számomra az kifejezetten megalázó, sértő.

maiohu 2010.08.19. 20:20:21

Dolce Vita írt anno a Reakcióba egy gasztrocikket, ott az itteni második bekezdés egy az egyben megjelent kommentben

bajor gizella 2010.08.19. 20:35:52

a háromasztal plussz terasz megoldású becsületkasszás kávézórészleg kinyitásakor azért paráztam a leginkább hogy a város ingyenélő lehúzós tarhagépjeinek lesz a második otthona a hely. hát nem.
a szigorúan egy eurót fizető, de kávét és házi sütit is kérőkből van a legtöbb, akiknek már a nézésükből lehet tudni hogy a szarfejűek halmazának melyik csoportjába tartozik. a, látens köjál-apeh-ántsz ellenőr, aki csontigmaró kérdésekbe megy bele a raktárat, a sütemény krémhabját a a szappanok ételtől való távolságát és az esernyőtartó meglétének hiányát illetően, és nem elégszik meg egy bűnbánó mosollyal. elvárja hogy azonnal rakd át a szappanokat, mutasd meg neki hogy ott az esernyőtartó az ajtó bal oldalán- de mértott mercsakottvanhely stb-és adj neki egy kevésbé krémesebb süteményt. persze ingyen.
van aki a koncepcióba köt bele, és akár fél órán keresztül taglalja hogy miért vannak könyvek, ruhák bútorok eladók, KI VESZI EZEKET?, mert szerinte senki, MIÉRT ENNYI AZ ÁRA? és miért van angol nyelven az összes könyv?. -mer ki van írva hogy ez egy ilyen bolt bazd meg azér.
és akkor van a c, az élőfába is fajta. akinek minden mindegy. mellette a heni már fogja a fejét, aki megvesz egy 150 éves vetemedett asztalt, de te nem engedsz az árból, mert ez nem ócskapiac, ő meg mondja hogy milyen szar-akkor minek veszed meg?- a kártyás fizetés után közli hogy itthagyná pár hétre, DE SEMMIT SE PAKOLJAK RÁ, NE ENGEDJEK SENKIT ENNI-INNI RAJTA, DE NE TEGYEM A RAKTÁRBA, AMI KI TUDJA MILYEN, MERT EZ MÁR AZ ÖVÉ.
ja ez nem megoldható? akkor kéri vissza az árát. készpénzben. most.

É2I 2010.08.19. 21:09:28

@Animacs: Nehéz ügy. De mára a tapasztalatom erre (öreg vagyok: ~40 ;), ha látom, érzem, hogy a másik zavarban van simán mondom hogy: "Tegezhetjük egymást, ha ez nem zavaró" Erre lépnie kell valamit, attól kezdve a helyzet tisztázva. :) Persze a tegezés helyett bármit lehet mondani, a lényeg próbáld meg nem "puszi pajtásozni" a másikat. Ha ő érzi, hogy közelebb engedhet, megteszi, ha nem akkor sem tapostál a lelkébe. Mindenki meglesz elégedve :D

(Most mondd meg Tibi, ennyi modorosságot mikor hallottál kommentben? :DDDDD )

Nomurka 2010.08.19. 21:15:12

@csodalámpa: én kilenc éve dolgozom olyan helyen, ahol leüvölthetik a fejemet. Ebből hét évet személyesen. Igazad van, hogy kölcsönösnek kell lennie a tiszteletnek, még akkor is, ha nem értünk egyet dolgokban. De ez nem csak ilyen helyekben, hanem az élet más területén is, így kéne, hogy működjön. Csak a posztoló írása, eszembe juttatta velem, a munkahelyemre bejáró seggfejeket (pedig már két hete szabadságon vagyok:)), még ha valamilyen szinten igaza is volt. Nehéz ez a munka és nem könnyítik meg az ilyen emberek. És biztos vannak nehéz emberek, mint ügyfelesek, nem vagyunk egyformán. De én tudom, hogy próbálok kedves lenni, és segítőkész. És van, hogy engem is letegeznek, meglepődök, de nem fogok ilyeneken fennakadni. Na mindegy. De az a helyzet, hogy sokszor az így viselkedő emberek tehetnek, az ilyen helyzetekről, mert vonzzák őket.

É2I 2010.08.19. 21:18:23

@bajor gizella: Tiszteletem a művésznőnek!
Ha megengedi javasolnék valamit: Menjen -amíg még jó idő van- egy kis szabadságra. Zárja ki a hülyéket a fejéből. És amikor visszajön engedje meg a dzsentriknek, hogy hepciáskodjanak, de az ár maradjon ugyan az. :D

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 21:40:41

@É2I: ez a szegény csaj először magázott, aztán néha tegezett, aztán zavarba jött,mikor erre rájött:) de engem nem zavar, nyugodtan tegezhet mindenki...itt meg pláne nem számít,csak egyféle van. és simán hellót köszön mindenki, nem kell udvariaskodni good morninggal, stb. bár szoktak, de senkit nem zavar ha hellot köszönnek neki.

doszy 2010.08.19. 21:58:24

A legjobb az ilyenekben, hogy nem veszik észre, hogy már mindenki rajtuk röhög. A múltkor a mobilszolgáltatómnál vártam a sorom, mikor az előttem levő faszi leült az ügyintézőhöz, és valami ilyesmi "beszélgetés" kerekedett - ügyintéző részérő tök normálisan, emberünktől némileg üvöltve (szó szerint nem tudom visszaadni, de a lényeg megvan):
- Kaptam ezt a számlát, most ti hogy képzelitek, hogy ilyet kiküldötök?
- Jó napot kívánok. Megnézhetném? ... Igen, itt az történt, hogy Önnek és a csoportjának X (több százezer / millió) forint tartozása volt, és azt nem fizette be egy évig (!), ezért felszámoltuk a kamatokat.
- De bazmeg, nemrég befizetem a pénzt, erre most kiküldötök egy számlát még százezerről? Mégis, ezt hogy a faszba képzelitek?
- Uram, a szerződésben benne van, hogy ha nem fizeti be a számlát, akkor késedelmi kamatot számolunk fel. Mivel sokáig nem fizette be, ezért a kimenő hívásokat is letiltottuk. A visszakapcsolás plusz a késedelmi kamat ennyit tesz ki.
- Ilyen mocskos egy rohadt céget bazmeg, én itt befizetek egy csomó pénzt, aztán még van pofátok újabb számlát kiküldeni?! Hogy rohadnátok meg, ilyen egy kibaszott céget <blablabla...>

Ezt (De uram / De bazmeg) ismételgették egy negyed óráig, már az összes ügyfél a faszin röhögött. Aztán mikor nem sikerült meggyőznie az ügyintézőt, hogy neki van igaza, még valamit beszólt, felállt, és mielőtt kiment, még körülnézett, várva a riszpektet. :)
Miután lelépett, már az ügyintézők is elröhögték magukat.

Nomurka 2010.08.19. 22:28:08

@doszy: ez tetszik, és hány ilyen van:)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.19. 23:16:57

@Nomurka: hajaj. szintén volt barátom is, ha nem valamit elcsesztek az akármilyen cuccánál (és itt bizony nehezen megy az ügyintézés, akkor is, ha azt hiszik, h. paradicsom van) szintén ilyen volt, azt hitte, ha káromkodik az ügyintézővel, akkor jobb lesz. pedig csak kiröhögik. én is ügyfelekkel foglalkozom (de leginkább telefonon) a munkám során, és mi is csak röhögünk az ilyeneken.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.19. 23:48:55

Telefonos ügyfélszolgálattal és telemarketingesekkel elvből nem ordibálok, mert egyrészt tudom, hogy a legtöbben nem jókedvükben választották ezt a munkát, másfelől meg általában egy fix scriptjük van, amit fel kell mondaniuk, különben lebasszák őket. (Meg fizu is ugorhat.)

migueldiez 2010.08.20. 07:18:56

Rohadt egy depressziós reggel ez, de ez a kommentpörgés feldobott :) a Modoros mindig újabb és újabb rajongókat szerez,

én ennek a témának egy speciális változatának visszatérő elemét említeném meg,
ez a közhivatalokban dolgozok savazásakor - amiről nem mondom, hogy mindig ok nélkül történik -
de itt van az a kötelező fordulat, hogy
"Mert az adofizetők, a te, meg az én pénzemből fizetik őket".
Van egy olyan érzesem, hogy jópáran élnek ezzel pont azok közul, akik valamilyen okból kifolyólag(egyetemisták, nyugdíjasok, kulföldön dolgoznak, feketegazdaságban, stb.) nem esnek bele ebbe a kategóriába.
(Gyanítom, most kurva sok embert magamra haragítottam.)

Azt elmulasztottam megjegyezni, hogy a poszt jó, bár annyi kritikai észrevételem lenne, Tiborom, hogy az "igenis, azért van ott, hogy kinyalja a segged" fordulatot így, explicite is bele lehetett volna tenni - ahogy az egyik kolléga is fentebb ezt így kihangsúlyozta.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.20. 09:23:24

@pmksz: ez a történet bizonyos szegmenseiben kamu, meg is mondom, miért. Az érettségi elnök feladata a törvényesség felügyelete. NEM szólhat bele az érdemjegybe és nem bírálhatja felül a szaktanár döntését. Olyan lehetőség van, hogy véleményes jegy (jellemzően 1-es vagy 2-es legyen?) esetén a szaktanár kérésére szavazásra teszi fel a kérdést, adhasson-e jobb jegyet a szaktanár.

scsaba1 2010.08.20. 09:32:24

@vészmadár (pica pica):

Miért lenne kamu? Iwiwen is megkaptam egy köremailban.

scsaba1 2010.08.20. 09:36:38

@migueldiez:

Erre most nem írok semmit, mert pont a héten birkóztam két -nagyrészt állami támogatásból élő - kutatóintézettel. Az általános nemtörődömség, leszaromizmus, ami ott uralkodik: borzasztó.

randymarsh 2010.08.20. 12:10:00

navégre! ittis trolláradat! :D

Vágási Matyi 2010.08.20. 12:57:54

@Csirke72: Rengeteg helyesírási hibáddal, meg az altáji humoroddal leginkább te vagy itt a bunkó.

bajor gizella 2010.08.20. 13:03:48

amúgy ez az önérzetesség tök könnyen kikezelhető. anyám pl pont ilyen volt régebben. néha azér tmég mos tis előtör belőle, múltkor a bankban pl akkora üvöltést rendezett, hogy én csak süppedtem a székben mellette, jó köcsög volt a faszi is, aki nem hitte el hogy demagnetizálódott anyám kártyája, és nézett rá hogy ez meg hogy lehet.( ez elég gyakori jelenség egyébként itt)
szóval korábban sokkal rosszabb volt. egész egyszerűen pont az önérzetükkel lehet rájuk a legjobban hatni, ilyen hájkenegetős " Te ennél sokkal jobb vagy mint hogy leállj velük" "mutasd meg mekkora nagyvonalú vagy" szövegekkel. vicces, de pár alkalom cleant eastwoodos fülbesuttogásos jelenet után, tök jól működik.
hülye beidegződés az egész.

migueldiez 2010.08.20. 14:05:35

@scsaba1:
Nem azt mondom, hogy nincs alapja a panaszoknak, tudom - már csak az én személyes élményeim alapján is - hogy nagyon sokszor van.
Én emiatt rühellek hivatalos ügyeket intezni.
Ezeknek az embereknek ráadásul monopoliumuk van (TO-s néni, egyéb hivatali ügyintézők) úgyhogy itt sajnos még az sem működne, hogy "akkor elviszem a pénzem máshova, ahol örülnek neki, hogy elköltöm náluk" - érv. :)

malvinka 2010.08.20. 15:50:05

Istenem, mennyire imádom ezeket. Ügyfélforgalomban dolgozom, és általában a kezdeti bosszankodás után az ilyen öntudatosakon szoktunk a legjobban szórakozni a kollegáimmal. Annak ellenére ugyanis, hogy azt hiszik, hogy ők most aztán mennyire megmondták, és mennyire megnevelték a bunkó pincért/eladót/pénztárost/ügyfélszolgálatost, általában csak röhögnek rajtuk, és napokig mesélik a többi pincérnek/eladónak/pénztárosnak/ügyfélszolgálatosnak az idióta ügyfelet. Hozzáteszem, hogy kivéve, ha a panasz jogos, még ha esetleg önérzeteskedve is adják elő. Mert akkor szégyelljük magunkat, és legfeljebb úgy adjuk tovább, hogy "basszus, milyen hülye voltam...". Hozzánk egyébként szokott odajönni az Önérzetesnek egy speciális alfaja is (mivel reptéren vagyunk, így az árképzésünk mondjuk úgy, hogy kicsit elrugaszkodott), aki amig vár valakire, nézelődik, meglátja az árainkat, és előadást tart arról, hogy ez milyen rablás, a turistákat hogy átverjük, és milyen képet mutatunk az országról. Egyátalán nem áll szándékában vásárolni, csak a véleményét osztja meg. Ami egyébként senkit nem érdekel. Annyira szeretném tudni, hogy ilyenkor mit vár... Hogy megvilágosodok a mondanivalójától, és azonnal beadom a felmondásom és elmegyek betegeket ápolni Afrikába?
(Egyébként a tegeződő apámkorú férfiakat én is utálom, valahogy a negyvenes-ötvenes nők tudnak magázni, az ilyen korú férfiak meg sziókával meg hellókával köszönnek... nekik szoktam nagyon úrinő arccal visszaköszönni, hogy "Jónapot kívánok". Mert én meg öntudatos eladó vagyok :))

Fapuma (törölt) 2010.08.20. 17:53:02

En azer' szeretek idejarni, mert jok a posztok es nagyokat lehet rohogni a kommenteken. Vannak prok, kontrak es a vannak a balfaszok, akik nem ertik, hogy MODOROS BLOG, b+!

Ennyit akartam mondani, kerem kapcsolja ki!

GERI87 2010.08.20. 18:19:47

30-on felül már valószínüsíthető hogy az illető apa anya családos stb..
Miért ne várhatná el hogy magázzák?
Énse tegeződök de nem sértődöm meg ha engem igen.
Viszont nem szeretném ha majd 32 évesen csak ugy sziókáznának, se fiatalabb se idősebb.

malvinka 2010.08.20. 18:20:03

bocsánat, most látom... nem öntudatos, önérzetes eladó vagyok :)

Bar Kochba 2010.08.25. 10:11:53

Nagyon jó poszt! Még a végére lehetett volna írni egy "bezzeg amikor én melózom, én jól csinálom..." típusú szöveget, de így is hozza a szokásos Modoros szintet.
Egyik-másik kommentelő meg ha-ha-ha!

Vasz1l1j 2010.08.25. 14:17:04

Úgy tűnik, nem eléggé feltűnő a szövegtől jobbra elhelyezkedő magyarázó doboz, mert ettől a sok "igazavan" meg "jólmegaszondtaneki" kommenttől már a falat kaparom...

Lehet, hogy nem ártana minden bejegyzés elé pirossal kiírni valami sablonszöveget, hogy az írás fiktív elemeket tartalmaz.

BéLóg 2010.08.25. 16:29:55

@Püspök utcai gombaszedő:
(Modoros után szabadon...)
Szia!
Sziaaaaa!
Helló!
Hellll lóóóóóó!
Miért nézel annyira, nem ismersz meg?
Nem?
Tényleg?
Biztos?
Hát bazmeg', én vagyok az OLVASÓ!

Szóval ha máshonnan nem, hát innen tudom, "mi kéne legyen" egy írás. Mer'hogy tán nekem szól.
Vagy nem?

Téged is csak az az egy nem dicsőítő kritika idegesít, aki szóváteszi, hogy a sok anyag közül ez éppen nem lett százszázalékos, amelyet az azóta is csak szaporodó "félreértők" (v.ö konkrétan a szövegre reagálók) bizonyítanak.
Mire ez az írói fájdalom? Ez a kritikus utálat? Ez a mély önérzetesség?
Hogy hányan koszorúznak és fényeznek egyébként, már nem is számít?

Egyébiránt már megkaptam azt is máshonnan (ezért megosztanám veled), hogy a KARIKATÚRA mint olyan sosem lehet irodalmi alkotás, mivel az kizárólag (ahogy a neve is adja) képi ábrázolás lehet.
Én ugyan nem akadtam fel ezen de akkor -- kedves ÍRÓ barátom -- talán mégis jó ha te is megtudod, nem csak én.

Láda Dáma 2010.09.01. 14:10:24

Jáj, ezek a kommentek.
BéLóg, kérlek, kérlek, ne hagyd abba!

ahapc.hu · http://ahapc.hu/ 2010.09.10. 14:38:54

Nekem csak az az ijsztő, hogy mennyien egyetértenek a posttal :)
süti beállítások módosítása