A Koránkelő

2010/06/24. - írta: Modor Tibi

Bármilyen éjszaka = MENŐ. Egy tökéletes, tabudöntögető cikk. Lehet, hogy én írtam? Talán itt ébredtem rá először, hogy kialakult és tökéletesen működő életritmusom nem valamiféle szégyellnivaló renyheség, számkivetettség jele, hanem valójában egy egyre inkább normálissá és elfogadottá váló - igenis egyszerre kellemes és hasznos - életmód velejárója. A Későnkelő-Későnfekvő egyszerűen máskor produktív - remek munkát végez, hatékonyan tud tanulni: később. Emellett vannak barátai, társadalmi életet él hétköznap is, jól érzi és a lehetőségekhez képest kipiheni magát.

Életünk nagy részét a Koránkelők rétegének terrorjában éltük le - és sokan még most se tudnak szabadulni azok béklyója alól, akik az elektromos áram és villanykörte előtti idők berögzült össztársadalmi kényszerének csökevényét élik meg mintaként - egyáltal saját, emberbarátnak kevésbé nevezhető életmódjukat, preferenciarendszerüket másokra ráerőltetve.

-Édes fiam, csak az éjfél előtti alvás pihentet!

-Végigalszod a napot, most már tessék kikászálódni az ágyból, jó reggelit!

-Csak évente egyszer kell kibírni, hogy lemegyünk a Sári néniékhez/Papáékhoz/Magdikáékhoz... de akkor 11-re ott kell lennünk! (ja, meg akkor péntek este se menjek sehova...)

-Hatig-hétig dolgozni? Te normális vagy? Hát addigra lemegy a nap, én meg bemegyek inkább hétre, és akkor enyém az egész délután!

-Engem már fél ötkor kivet az ágy, ezt szoktuk meg... meg hát ez is az egészséges! Leviszem a Blökit ilyenkor kullantani, utána beugrom a piacra.

-Mi az, hogy "jó reggelt"? Höhhöh, édes fiam, hánykor keltél te? Már 9 óra van, baszd meg! Na boríjjad neki azt a besamelt két kiló lisztbűl, ahogy a Jani úr mondta!

Az önkéntes Koránkelő büszke, szorgalmas, egészséges és erős. A koránkelés kemény fizikumot is feltételez. Bírja az erőspaprikát, a pálinkát, a zsírt, a munkát, a dupla presszókávét, a bélelt (röviditallal kevert) kávét. Ő áll neki hétvégente álságosan sutyorogni, fennhangon dünnyögni a még alvó Későnfekvő közelében - jelezve: látja, hogy a másik alszik, ezért kicsit halkabban beszél, de pont annyira, hogy az felébredjen rá. Ő záratja be az üzleteket "este" hatkor, a bankokat négykor, a kocsmákat este tízkor, ő áll neki falat bontani hétköznap reggel hétkor, ő csönget délután kettőkor leolvasni a mérőállást - szombat reggel 9-kor ő hangoskodik a lépcsőházban. 

Hétköznap Övé a délután, amikor is programot csinálhat: négykor repül a ceruza - mehet végre a henteshez, piacra, postára a csekkeket feladni, telefonszámlát megreklamálni, kulcsot másoltatni, különórára, később esetleg tévézni. Az Ő szemében a Későnfekvő egy semmirekellő, lusta, link, duhaj iszákos alak. A Dolgozó Ember ellenben időben kel és időben fekszik.

De őt nem hagyja a féreg Későnfekvő aludni. Este tízkor, tizenegykor még kocsmázna, randalírozna. A délutáni csendespihenőnél dumál, autózik, zenét hallgat, zongorázik. Rohadt Későnkelő már senkire sincs tekintettel? Hogy itt egy barom, hülye fölnőttek is élnek? Bazmeg, ő korán kelt, neki jár a délutáni kis szunyókálás, szusszanás. Hogy ő hétvégén legalább délelőtt tízig - neadjisten délig csöndesebben zörögjön a szomszédban? Lófaszt. Hadd hallja, ébredjen fel az anyaszomorító Későnkelő. Majd megtanulja.

Vagy váltsunk mégis időzónát..?

200 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.06.24. 06:50:56

Kimaradt az "aki legény éjszaka, legyen legény nappal is" frázis.
9-kor még aludni amúgy perverz és felesleges dolog.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 06:56:51

@Valaki Innen: pedig hogy megtenném, basszameg! Na, fellövöm az eszpresszót, mert ez így shamefully szar ahogy van, elvtársak. Hogy is mondotta Moldova? A legjobb múzsa a határidő. Azt hiszem hidegvizes zuhany is lesz. Addigis, szerelmes bratanki, olvassatok irodalmat, a

raerunk.blog.hu

címen.
Én meg azt hiszem, hogy a kávé meg a zuhany mellé (hideg zuhany, meleg kávé, össze ne keverjem) beveszek egy Antimodorint is.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 06:57:58

@Professor Pizka: és ahogy a muknahelyemre vonszolom magam egy félórán belül, Brian Setzert fogok hallgatni. Tán az használ.

virágelvtárs 2010.06.24. 07:04:19

@Valaki Innen: Hamár frázisok: "Aki sokat alszik, keveset él!"

De azért a Későnkelők is külön téma. Délig nemlehet elkezdeni a napot semmi esetre sem, aztán még megkávéznak, néznek ki magukból, addig használhatatlanok. Ha nők, reggeli hempergésről szó sem lehet. Ha férfiak, ne jöjjek már a tegnapi meccsel most, meg csőtörés van, főbérlő jött, nemérdekel, majd, haggyámá, intézzed el.

Vic_ 2010.06.24. 07:13:38

@virágelvtárs: Így igaz, mintha rólam beszélnél!! :D

noirp 2010.06.24. 07:29:19

Én is felébredek négykor, mégse állok neki porszívózni. Régen tudom, hogy hülye vagyok.
Viszont a vasárnap reggel hétkor
fűnyírózó/rotakapáló nyugdíjas tajparasztot meg bírnám fojtani. Na szvsz ő az ideposztolt koránkelő. Felkel, a Vasárnapi Újságra tekeri a rádigjót, oszt begyúccsa ja motort. Úgy jó az, ha szól, abba'van az erő. Hétköznap kevesebbet kapál érdekes módon...

Higgyétek el nekem, aki reggel hatra jár be és 6:45-ig végig kell cirógatnia egy gépsort, az pofázik a koránkelésről legkevésbé. Örül, ha délután békén hagyják.

@Professor Pizka: Jobban van már, kedves professzor úr?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.06.24. 07:46:23

baszná meg magát az ilyen, hétvégén hajnalban flexelő-füvet nyíró-kopácsoló-hupákoló baromállat.

2010.06.24. 08:01:38

Én is hajnali madár vagyok, de ez nem akadályoz meg abban, hogy ha úgy alakul, éjfélig basztassam a gépet, dolgozzak. Régen dolgoztam klasszikus I. műszakban, 6.00-14.00-ig, nem volt az rossz, mert tényleg szinte egy teljes szabad délután adott volt. (Igaz, a délutáninak (14.00-22.00) is megvolt az előnye.
De a poszt igaz, inncs idegesítőbb, mint a szombat reggel 7-kor már intezíven húst klopfoló, porszívózó, stb. idiótánál.
Jóérzésű ember füvet hétvégén csak akkor nyír füvet, ha tényleg nincs rá máskor módja de akkor is csak max. 10.00-14.00 között. Ebben nem tartozik bele a nótórius flexelő, kalapáló, kendácsoló barom: "Én dógozó ember vagyok, csak ilyenkor tudom felaprítani azt a kis tüzelőt!" - mondja, miután szóvá teszem neki, hogy a 8 hónapja folyamatosan tartó hétvégi nonstop fűrészelést lassan már befejezhetné...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 08:08:49

Én is szeretem időben elkezdeni a napot. Most nem azt mondom, hogy reggel fél hatkor feltétlenül légkalapácsoznom kell, hogy meglegyen a lelki egynsúlyom, de szeretek legalább a szüttyögésen túlesni.
Mondjuk reggel nyolc után azért már senki ne jöjjön azzal, hogy ne vegyek hangosan levegőt, mert aludna. Aki fáradt, az tud aludni ricsajban is, aki meg nem fáradt, az keljen föl!

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2010.06.24. 08:13:58

panelben remekül lejönnek ezek az ellentétek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 08:18:13

@»P.H.M.«:

Bárho lejönnek. Csak annyi a különbség, hogy panelban ütvefúró járja, kertvárosban, vidéken viszont fűnyíró, vagy sarokcsiszoló.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.24. 08:22:34

Hétközben használhatatlan vagyok, ha kialszom az 'előírt' nyolc órát. 5-6 óra bőven elég. Hétvégén többet alszom, olyankor jöhet a lusti, reggeli bújás, 8-9-10 óra alvás, de a délben is még bőven döglő, egész hétvégén alvó, nulla energiaszintű életstílustól frászt kapok. Meg azoktól is, akik az irodában reggel 9 és dél között csakis arról bírnak rinyálni, hogy mennyire álmosak (a panaszkodsz vagy dicsekedsz szubkultúra tagjai: jaj, három órát aludtam az éjjel, aaakkoraaaa buli volt, gyerekek, iszonyú ez a mai nap).
Ex-anyósom volt a másik véglet; hatkor már elindult a fél hétkor nyíló boltba, ha pedig 'elaludt' (értsd öt utáni kelés), akkor siránkozott és az egész napja el volt rontva. Kimondottan szarul éreztem magam, ha szombat-vasárnap reggel nyolckor nem álltam mellette a konyhában az aktuális napi teendőket végezve. Meg akkor is, ha igen.

2010.06.24. 08:25:11

Ha korán akarok kelni nem engedem le a redőnyt, de egyébként sem kell ébresztő ha időre akarok kelni. Viszont a korán kelés nem jelenti azt, hogy ütvefúrni és fűnyírni kell, ezeket utálom. Az ilyen menjen el futni 20 km-t, az úgyis korán reggel a legjobb, aztán pofázzon mekkora fasza gyerek.

2010.06.24. 08:28:03

Ezekről mindig a nagyszüleim jutnak eszembe. Felkeltek 5-kor, megetették az állatokat, elmentek dolgozni, délután haza, főzés, kerti munka, állatok etetése, vacsora, fekvés kilenc körül.
Ez az igazi koránkelős életforma!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 08:33:13

Mondjuk a koránkelő mammerektől frászt kapok én is. El van baszva a napjuk, ha reggel hétre nem érnek oda a _Tolbuhin Csarnokba_. Úgyhogy hajnalok hajnalján megszállják a tömegközlekedést a banyatankjaikkal, és a Vámház téren piroslámpán, tökön-babon keresztül vágtatnak át, mit érdekli őket, hogy a zmberek egyébként munkába mennének.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 08:35:31

@noirp: mondjuk rá. Brian Setzer helyett végül Gloria Estefant hallgattam. Az se rossz csak kicsit más :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 08:36:51

@Hadrian77: kelni és feküdni a tyúkokkal egy időben kel...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 08:38:39

@El Topo (Sgt. Elias): pedig a Tolbuhin csarnok nagyrészt fostalicska. Van két-három tisztességes árus meg egy csomó gyanúsképű rabló. Száz méterre lakom onnan, mégis a Lehelre járok...

Mitya Ivanov 2010.06.24. 08:41:38

az a poszt apámról szól.
legkésőbb 9 kor lefekszik, 5 kor felkel. hétvégén elképzelhető, hogy 7 ig alszik, de akkor már lelkiismeretfurdalása van, hogy nemsokára lemegy a nap, és még nem csinált semmit.
Ha mondjuk mentünk valahova, és kitűztünk egy 10 órás indulást, akkor képes volt elmondani, hogy nálatok (nálam) a felkelés sohasem megy, illetve valamiért azt hitte, hogy ha nem 7kor indulunk, akkor aznap már nem érünk oda, mégha a szomszédba mentünk, akkor is.

scsaba1 2010.06.24. 08:43:18

@El Topo (Sgt. Elias):
Ezt én is barokkos túlzásnak érzem, a vásárcsarnok nem a mammerek kisnyugdíjához van kitalálva. Sokkal inkább a trendipicsák kamuigényeihez, hogy: Jaj, az egész városban nem lehet frissen szedett pöffenő rókagombát venni, de nekem van egy tuttti forrásom a vásárcsarnok tetőterében a lépcsőtől balra...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.24. 08:45:22

@Mitya Ivanov: ennek az éremnek a másik oldala is említésre méltó: azok a ráérősek, akik a kitűzött induláskor még indítanak egy kávé+cigit, majd komótosan összecsomagolják a motyójukat, miközben a társaság többi része már régóta az ajtóban topog.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.06.24. 08:46:15

A koránkelőt gecire utálom, mert a munkahelyen azt hiszik róla, hogy TÖBBET dolgozik. Faszt, nem tud mit kezdeni magával, bemegy a melóhelyre, TÚLÓRÁZIK, mert ő 7-től benn van, de közben csak benn herézik és hangoztatja, hogy "7-re járok"...

2010.06.24. 08:46:28

@Professor Pizka: az úgy nem jó, mert a tyúkokat előbb be kell hajtani az ólba:)
Nálam az veri ki a biztosítékot, amikor megbeszélem a többiekkel, hogy 7-kor indulunk mert hosszú túrára megyünk, de fél nyolckor még pakolnak meg kávét főznek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 08:47:43

@scsaba1:

Hát, apám, akkr biztos halucinálom a mammerhordákat reggelenként a csarnoknál.
Péter Annát meg nem engedem bántani, most küldött egy rúd szaftos téliszalámit.:)

scsaba1 2010.06.24. 08:48:29

Én még mindig nem tudtam megbarátkozni azzal, hogy _nem_ vagyok_ koránkelő. Mindig koránkelő szerettem volna lenni, de egyszerűen nem megy. Dél- és két kávé után vagyok csak használható. Mindig irigykedtem azokra, akik 5-6-kor kiugranak az ágyból és go...Én meg 8-9 órakor is olyan vagyok, mint egy lassított felvétel.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 08:51:38

@Hadrian77: ez régi dolog, mindig úgy kell, hogy egy órával korábbra mondani az indulást a tervezettnél. Amikor zenekarral buszoztam körbe fél európát akkor a dekurváramindenkitthagyunkagecibe indulási időpont hat óra volt. Hétkor indult a busz, ezt mindenki tudta... viszont így legalább akkor tényleg elindult. Aztán volt hogy a körforgalomból visszamentünk a demizsonért.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 08:52:35

@scsaba1: igen, ezek szokták aztán a gecibe lehúzni a wannabe Nigellákat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 08:52:58

Igen, a ráérősöket sem szeretem annyira. Mentünk haverokkal Gyergyóba. Akkoriban ez még nem volt cskélység, ugyanis Debrecenig csak a 4-esen lehetett eljutni, Romániában viszont egyáltalán nem voltak utak.
Megbeszéltük, hogy reggel hatra megyek értük, addig készüljenek el. reggel hatkor becsöngettem, arra ébredeztek. akkor természetesen kávé, cigi, narancslé, vakarózás, pakolgatás. Ha az egyik végre felkelt, a másik egyenesen lefeküdt. Tízkor álltunk irányba.

scsaba1 2010.06.24. 08:53:13

@El Topo (Sgt. Elias):

Ki említette Péter Annát? Még csak nem is gasztrobloggereztem... (Pedig nagyon a nyelvemen volt)

Téliszalámit? Annácska már azt is jobban tudja, hogy hogy kell csinálni, mint a Pick Szeged ZRT?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 08:57:43

@scsaba1:
Én említettem.:)
Nem ő csinálta, csak küldte, amúgy gyári. Nekem ízlik, a kölkeim fintorognak tőle.

2010.06.24. 09:02:36

@scsaba1: szegény főnököm volt ilyen, amíg nem kapott megfelelő mennyiségű kávét, teljesen használhatatlan volt.

scsaba1 2010.06.24. 09:03:29

@El Topo (Sgt. Elias):

Ááááá, bazz, nejem családja, egy az egyben. Falnak megyek tőlük...

-Hányra jöttök?
-Ebédre, egy óra környékén...
Fél egy felé telefon: -Na merre vagytok?
-Áááá, még itthon, el sem indultunk, mert...
(3 óra az út egyébként)

scsaba1 2010.06.24. 09:05:22

@Hadrian77:

Pont most nyomom én is az elsőt, kezdem érezni a serkentést, mint MacLeod...

2010.06.24. 09:08:20

@scsaba1: na nekem ilyen gondom sosem volt szerencsére:) egy percen belül teljes fordulaton vagyok, persze egy jó reggeli az elengedhetetlen:)

Hal Stanton 2010.06.24. 09:10:13

Ismeritek azt a nótát, hogy: 5kor kelek, mégsem kellek én senkinek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 09:11:38

@scsaba1:

Meg az exfeleségem is. Annak idején mentünk valami nemtommire. Én szépen felöltöztem, ing, nyakkendő, háromrészes öltöny. Felöltöztettem a két srácot, összepakoltam, írtam egy novellát, meglocsoltam a virágokat, főztem egy háromfogásos ebédet, közben őnagysága készülődött. Mikor láttam, hogy majdnem készen van, feladtam a cipőt a gyerekekre, mivel már lassan indulunk. Egyszer csak látom, hogy a folyosón végigfut a zasszony, és már megint egy szál bugyiban van!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 09:12:41

@Hadrian77:

Azám, egy jó reggeli! Egy jó fekete, és két Pal Mall.:)

Ernoke 2010.06.24. 09:13:15

@scsaba1: én is mindig szerettem volna... bár én úgy vagyok nagyon későn kelő, h könnyen kipattan a szemem, viszont amíg magamhoz nem veszek egy fél disznót meg nem hat a teám, nagyon rossz a kedvem, ilyen igazi depresszív hangulat.

elaludni viszont nem tudok fél 1 előtt akkor sem, ha valamiért hajnalban kell kelnem. sokszor próbáltam korán lefeküdni, egyszerűen nem megy. ebből lesznek a hétköznapi 4-5 órás alvások, amiket hétvégén sem tudok bepótolni.:D plusz, a hangulatom este a legjobb, és akkor tudok a legjobban koncentrálni.

azt én is utálom, ha cseszegetnek ezért, egész szüleimmel lakós életemben ez volt. bezzeg amikor én akarnék valamit megbeszélni a Koránkelővel este 10 körül, akkor én vagyok a gecó, mert ő akkor már használhatatlan... pedig kurvára nem dolgozik, tesz többet, csak máskor.

2010.06.24. 09:22:41

Az igazi koránkelőknek, azok közül is az idősebbeknek van még egy idegesítő szokása. Meghívnak ebédre (Gyertek ki szombaton, mit csinálnátok ott a lakásban! Mit bazdmeg, elfoglalom magam, míg kint nálatok csupán halálra zabálom magam az egyébként jobb esetben finom házkoszttal. Bónuszként felmerülhet az idősek közhelygyűjteményének vagy családi legendáknak a hallgatása, szélsőséges esetben politizálás, azaz gyurcsányozás-orbánozás ízlés szerint. Ismét más esetben após berúg és elalszik, nyugi lenne, ha anyós ezen nem sápítozna.)
A megbeszélt időpont (természetesen) 12.00 óra, hiszen rendes ember a Kossuth Rádió harangszavára már asztalnál ül, de 11.10-kor már csörög a telefon, hogy "Hát hol vagytok már, a papa már nagyon vár!" és valóban, ha 11.50-kor befutunk, az biztos, hogy a papa már 20 perce a kapuban toporog és az utcát kémleli.

2010.06.24. 09:27:43

@El Topo (Sgt. Elias): én a kávét később szoktam inni, igazából nem is lenne rá szükségem, csak az íze végett....:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 09:30:04

@Hadrian77:

Én kávé nélkül egy lépést nem teszek.

2010.06.24. 09:33:12

@El Topo (Sgt. Elias): "Egyszer csak látom, hogy a folyosón végigfut a zasszony, és már megint egy szál bugyiban van! "

Én otthon ezt bármikor szívesen elnézegetem...

Nő nem készül el soha időben az öltözéssel, tökmindegy, hogy túrázni, operába vagy kertet ásni indulna.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 09:36:01

@Brother Love:

Na jó, csak közben engem baszkurált, hogy sosem érünk oda sehová időben.

A tökéletes ellentéte apám. Ha annak idején színházba mentünk például, akkor a hétórai előadásra hat körül érkeztünk. És akkor ott szobroztunk a színház előtt egy órán keresztül.

Ernoke 2010.06.24. 09:37:12

én azt szeretem, amikor valamiért korábban kell kelni a koránkelőnél is. én ugye kb. azonnal éber vagyok, ilyenkor mindig berontottam a szobába, h "figyelj, ezmegaz van", és röhögtem, amikor a másik begyógyult szemekkel támolygott, és azt se tudta, mi van. persze nem tanulnak belőle, de leckének jó.

2010.06.24. 09:41:09

@El Topo (Sgt. Elias): jaja... Nálunk inkább úgy van, hogy időnként kissé élesen megkérdezi, hogy "Te nem öltözöl? MIndjárt indulunk!"
Természetesen én 10 perc alatt kész vagyok, majd még 10 percet várakozok a nők öltözködésére...

2010.06.24. 09:43:28

@El Topo (Sgt. Elias): Édesapád is egy igazi, régivágású típus e térem. Akárcsak após. A 7-es előadásra már 5-kor türelmetlenül, öltönyben topogott az előszobában, holott a színházig 10 perc séta volt az út, de akkor is legkésőbb negyedkor indulni kellett.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 09:52:00

@Brother Love:

Jó, mondjuk én is szeretek pécsi tárgyalópartnerhez reggel nyolckor frissen, fürgén berúgtatni, hogy "namiújság, miújság?" Szerencsétlen éppen kávézáshoz készülne, én meg már ott vagyok Pestről.:)

Mortje 2010.06.24. 09:55:07

@El Topo (Sgt. Elias): Nálunk temetőjárat volt. Képesek voltak a hölgyek másfél órát buszozni hajnalban, egy olyan járattal, ami az ipari parkba ment ki. (Ipari park-temető a város két ellenkező pontján található.) Mindezt azért, mert így bejárták a várost, a buszon randiztak a barátnőkkel, jó hosszasan tudtak így társalogni. Amíg fel nem szállt a klán minden tagja, hatalmas csokor virágokkal meg szatyrokkal terítették az üléseket, hogy foglalják a helyet. Gondolhatod, mennyire volt boldog a gyárakban 12 órát lehúzó, hazafelé tartó éjszakás műszak. :)

_Vezo_ 2010.06.24. 10:24:18

délutános műszak?

Rekhit 2010.06.24. 10:40:56

@Ernoke: Teljesen egyetértek, nálam is mindig ez van. Ráadásul ha hétvégén 10 után merek kelni, hallgathatom, h. mekkora "tunya-tohonya-lusta" alak vagyok.
A boltok, bankok meg egyebek nyitva tartását pedig igazán eltolhatnák egy kicsit pár órával...

a_fater 2010.06.24. 10:46:19

Fél nyolc és nyolc között indul a munkanapom. Igaz, kocsival és biciklivel is csak pár perc a munkahely, de még mindig nem tudtam megszokni. Rühellem.

Rekhit 2010.06.24. 10:58:42

Megfigyeltem egy érdekes jelenséget: ha arra kényszerülök, hogy mégis hajnalban kell kelnem, különösen 3-4óra alvás után, egy zuhany-kávé kombinációval fel tudom tuningolni a vegetatív működéseimet egy pár órára. ilyenkor megfigyelhető egy ablak-periódus, amikor az alapvető életműködések közel normális szinten üzemelnek a kompenzációnak köszönhetően, de ezeknek a kimerülésével, ami nálam de.11óra, összezuhan a rendszer. ekkorra már igyekszem újra ágy közelében lenni...oh boldog egyetemista lét.

nadivereb 2010.06.24. 11:12:07

Jó reggelt!
asszem iszom egy kávét és végigolvasom a kommenteket.

2010.06.24. 11:14:04

Ahogy a mondás is tartja, a pontosság a királyok udvariassága:)

Lenry 2010.06.24. 11:32:41

@nadivereb: én is most keltem, a kávé megvolt a kommentek közben, igaz rég kihűlt, mert anyám még faternak főzte, aki meg 6kor elment már...

néha kellemetlenül érzem magam, hogy 11-kor kelek, de megnyugtat a tudat, hogy ha éjjel 3-kor néma légitámadás érné a várost, akkor vagyok, aki felkeltsem anyámékat.

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.06.24. 13:00:39

"Fiam,a nap legértékesebb szakasza a reggel!"

Sand Lover 2010.06.24. 13:02:57

Megboldogult egyetemista koromban együttérzően néztem a hajnali 5-kor munkába menőket, én buli után akkor mentem haza aludni. :)
Topo: _Tolbuhin csarnok_, ne is mondd. Évek óta nem járok oda, a turisták, a mammerek, a csúszós kő és a gátlástalan árusok miatt. Pedig nagyon közel van.

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.06.24. 13:24:46

Két égetnivaló gyerek garantáltan nem hagy pihenni még hétvégén sem. Szóba se jöhet hét, fél nyolc utáni alvás, ejtőzés, nyújtózás, nyugalom. Este meg előbb elalszom mint ők.

kőleves 2010.06.24. 13:26:44

És aki későn fekszik és korán kel? Londonban konyhán melóztam, hajnali egy-kettő fele fekvés, fél hatkor már vidáman a konyhában. Egy-két hónap után már úgy éreztem mintha valami masszív hallucinogén drogon lennék rajta folyamatosan, pedig nem is.

lárvalányhaj 2010.06.24. 13:27:18

Nyáron rendszerint átállok éjszakai életre, 13-14 órakor _történő_ keléssel. Éjszaka sokkal nyugodtabban tudok dolgozni, mert csend van, nincs mozgás a házban, ami elterelné a figyelmemet.

@Brother Love:

"A megbeszélt időpont (természetesen) 12.00 óra, hiszen rendes ember a Kossuth Rádió harangszavára már asztalnál ül"

Van az a másik eset, amikor az ember ott alszik, felkel mondjuk fél 12-kor, és délben már lapátolhatja is befele a húslevest és a (zsíros) rántott húst, mintegy reggeli gyanánt.

2010.06.24. 13:32:45

@kőleves: én egyszer kipróbáltam, hogy egy hétig csak napi 2 órát aludtam, a vége felé masszívan lebegni éreztem magam:)

Ernoke 2010.06.24. 13:33:17

@lárvalányhaj: ha én szabadságon vagyok, max. 2 nap alatt automatikusan átállok a 3-6 közötti fekvés, 11-13 közötti kelésre. aztán mikor visszatérek szabadságból, az első munkanapot ezért általában nulla alvással kezdem, aztán lassan tornászom felfelé az alvásadagomat. de amint lesz pár szabadnapom, megint kezdődik előlről.

@kőleves: a kialvatlanság képes ilyesmit előidézni, ha mondjuk 48 óráig nem alszol és folyamatosan pörögsz, képes vagy mozgó állatnak látni élettelen dolgokat meg ilyenek. több hónap nem alvás után ez fokozottan kemény lehet, részvétem azért neked.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 13:35:35

@Morgan LeFay: ezek szerint El Topo, meg te tőlem kb 300 méteres távolságból váltjátok meg a zinternetet.

Sand Lover 2010.06.24. 13:45:32

@Professor Pizka: Lehetséges. A Kálvin tér életem fő tengelye. :)

lárvalányhaj 2010.06.24. 13:45:45

Közben elolvastam a Bede-cikket is. Ha jól tudom, az ex-jugoszláv államokban most is úgy van, hogy a gimnáziumban páratlan héten "délelőtti műszak" van, páros héten pedig "délutáni műszak", vagyis du. 2 körül kell mennie a kisdedeknek, és este 8 körül fejeződik be a tanítás.

Balance Of Power 2010.06.24. 14:03:20

@Brother Love: Ez mennyire utott bazzeg! Meghalok!

2010.06.24. 14:55:17

..., hogy itt egy barom, hülye fölnőttek is élnek...

Gournoddam 2010.06.24. 15:20:55

@Rékuc: "a panaszkodsz vagy dicsekedsz szubkultúra tagjai: jaj, három órát aludtam az éjjel, aaakkoraaaa buli volt, gyerekek, iszonyú ez a mai nap" - kötelező munkahelyi lift+konyha beszédtéma. a szépen süt a nap/már megint esik után.

Többihez: amikor kijavítanak egy kis lenéző nevetéssel hogy: Reggelizni? Már dél elmúlt!
És mindig el kell mondani, hogy a reggeli az kurvára nem napszak függő, hanem az a kelés utáni első étkezés neve. (és már ennek magyarázása is modorosság)

-Keljetek fel!
-Miért kell valamit csinálni?
-Nem, csak ne aludjatok.
hát ez egyből agyfasz.

És miért van, hogy hétvégén egy éjszaka alatt átállsz éjszakai _üzemmódra_, de visszaállni egy hét se elég?

Sebibá 2010.06.24. 15:33:31

A koránkelő mammerektől teljesen kivagyok. Tiszavasváriban élek, és Nyíregyházára járok suliba, ami oylan 30 km. Namármost a Miskolc-Tvasvári-Nyíregyháza vonlalon közlekedő 6.50 kor vasváriban lévő busszal járok. És az a szerencsétlen busz mindin televan nyugdíjasokkal, akik Miskolcról mennek a nyíregyi piacra, mert ott 10 forinttal olcsóbb a krumpli és képesek fél6kor felszállni a buszra, úgyis ingyen van. A sok hülye diák meg álljon minden reggel 40 percet a buszon...

lárvalányhaj 2010.06.24. 15:35:53

@Gournoddam:

Az tényleg vidám, h a koránkelők felsőbbrendűnek érzik magukat a későn kelőktől, és ezt szeretik hangoztatni is, pl. beszólnak, hogy "ebédelni?! délután 4kor?!" :P

A későnkelők mindezt a koránkelők elfojtott szabadságvágyából adódó frusztrációknak tudják be, magukat pedig az ultiméjt lázadás és bohémség képviselőinek képzelik. Éppen ezért imádnak excentrikus szokásaikkal villogni a koránkelők előtt, ezzel indirekte rámutatva, hogy minő begyöpösödött nyárspolgárok is azok.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 15:42:51

@Sebibá: azért tegyük hozzá, hogy a nyíregyi piac jó. Bár mióta Nyíri Fészek már elegáns étterem és a Tvinpíksz beülős étterem lett tamponáló gyrosbüfé helyett, azóta valahogy nem az igazi. És nincs már Kákkenbull diszkó sem, pedig az milyen ótvar volt. Na jó, csak én öregedtem meg. Azért remélem a könnyűvérű konzis lányok még megvannak. De hogy ezért odamenni Diósgyőrből...

Tényleg, ha már nosztalgiázok: aki Pesten tanulta meg mi az a gyros, az előbb figyeljen egy kicsit Nyíregyen, mert a kiflis-majonézes iskola legnagyobb hazai bástyájáról beszélünk!

Sebibá 2010.06.24. 15:46:52

@Professor Pizka: Nem is igazán azzal van a gond, hogy átjárnak, hanem azzal, h miért nem tudnak az egyel későbbi busszal menni, ami 9órára van Nyíregyházán. Ne mondja nekem senki, h reggel 9kor már nem jó a piac...
Nekem meg ugye be kell menni fél8ra nincs mese.

Gournoddam 2010.06.24. 15:47:34

@lárvalányhaj: nna, ezt most kurvára elhittem. jól megfogalmaztad!
én mindkét oldalon szoktam érezni magam, de igyekszem nem kimutatni. pont emiatt a kettősség miatt.

Most hétköznap kicsit felsőbbrendű vagyok, diákként meg freedomfighter bohémság voltam. De a hétvégi koránkelés-felsőbbrendűség továbbra is gusztustalan dolog.

Sebibá 2010.06.24. 15:54:03

A másik kedvencem, amikor ezek a vásárlós nénik magukkal cipelik az urukat akik negyed8 körül már a harmadik kisüveges konyakot isszák a buszon. :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 15:54:10

@Sebibá: 7:30-as első óra? Gyanús vagy te nekem...

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.06.24. 15:59:29

Hagyjuk egymást békén - ennyi. A családját meg mindenki nevelje meg maga.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.24. 16:03:05

És az időzónaváltás valóban annyira nagy hülyeség lenne? :)

Sebibá 2010.06.24. 16:11:23

@Professor Pizka: Zrínyiben jövőre kezdem a 13. évfolyamot.

Motorpenis 2010.06.24. 16:13:31

Szerintem én egészségesen élek ebből a szempontból, mert 21:30-kor lefekszem, és reggel 6 körül kelek, így semmiről sem maradok le.

A Későnkelőket utálom. Legszívesebben begyűjteném őket...Perverz dolog 8-nál tovább aludni, és éjjel bóklászni, természetellenes, mert az élettani folyamatok is napszakhoz kötöttek, stb.

Tudjátok, kiket utálok még nagyon a tűzoltók és a mentősök mellett? Azokat, akik jól alszanak. Túl jól alszanak. Rugdosni lehet őket, akkor sem ébrednek fel. Egész eddigi életemben ilyenek vettek körül, családban, rokonságban.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 16:18:26

@Sebibá: rögtön gondoltam. Parizerlábú, indián banda :-)

Sebibá 2010.06.24. 16:22:34

@Professor Pizka: Látom téged is tanított mélyen tisztelt Dénes tanár úr. Ha apád kiskorodban jól nyakon vert volna most nem lenne ilyen lucernanyakad.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 16:23:58

@Sebibá: amikor majd családot alapítasz hozatunk egy darut, hogy legyen, ami emelgesse a segged :-)

Ufógyerek vagy, mert ember így nem fogja a nyújtót :-)

Sebibá 2010.06.24. 16:32:07

@Professor Pizka: Fussál küklopsz (szemüveges csajnak).
Ne szövegelj nekem te biogiliszta-növendék, mert felkenlek a plafonra. stb, stb.

Na de tényleg ne offoljunk.
Egyébként meg Dénes mix ftw.

Patrick Bateman 2010.06.24. 16:46:45

A koránkelők halmaza megfigyeléseim szerint metszetet mutat a "kényszeres kimozdulók" hordájával. Ez az az utolsó deszkándugott portásivadék, amelyik szombaton hajnali fél kilenckor másodszor is felhív (miután az első hívását ugye nem tudtad fogadni, mert a telefon a zakód belső zsebében csörgött, és amikor kiugrottál az ágyból, bal nagylábujjal lazán félrerúgva a földön heverő kézisúlyzót [téli éjszakákon még évekig sajog], az adrenalinrohamtól száznegyvenes pulzussal a reggeli első középsugaras -kétmásodpercemvanabudiig- csuri alsó egyharmadánál tartasz, kéjes gerinctáji borzongással, amikor visszahív), hogyugye jössz-e velük a Tisza-tóhoz, mert olyan szép idő van, és _bűn_ilyenkor_a_szobában_poshadni_. Persze visszautasításokon kérgesedett perverz lelkével alattomban próbál becserkészni, mert úgy nyit, hogy "van mára valami programod?", és ha meggondolatlanul, ébredező kognitív készségekkel reménytelen küzdelmet folytatva elkottyantod, hogy leginkább nem, napközben semmiképp, és úgy tervezted, hogy tizenegy után, ha felkelsz, végre ledarálod a 24 utolsó három epizódját, mielőtt szusit rendelnél ebédre, aztaán ugyanez a polgári szürkületig, akkor megpróbál belerángatni valami cserkészdzsemboriba, aminek immanens tartozékai a zöld természet (tövises farkasalmabozót alján meglapuló hasig érő sártócsák), a vidéki levegő (cigánylakta borsodi zsákfalvak), no meg a testmozgás (szakadó fülő tecsószatyorban tíz kilométeres birkaszaros legelőn átcipelt két karton sör).

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 16:48:24

@Sebibá: ó igen, ott voltam a születésénél :-)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.06.24. 16:54:29

Sziasztok, most keltem, történt valami érdekes?

chilis csokoládé 2010.06.24. 17:16:42

@Professor Pizka:

No és mikor hallgattál utoljára Scarlattit?

chilis csokoládé 2010.06.24. 17:20:35

@scsaba1:

Én koránkelő kőmíves vagyok. Reggel hatkor már benyomtam egy deci Tescóban vett páleszt meg egy üveg Kőbányait :)

chilis csokoládé 2010.06.24. 17:23:40

@El Topo (Sgt. Elias):

A női készülődésről Efraim Kishon írt egy remek sztorit.
Meg Bächer Iván (Elindulni három nővel) Úgyhogy te csak ne szólj semmit, neked csak egy nőre kellett várnod :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 17:40:06

@chilis csokoládé: őt látod meglehetősen régen. Van otthon egy nagyon perverz felvételem, a Stefano Bizarri nemzetközi tangóharmonika verseny döntősei játszanak rajta és az egyik versenyző Scarlatti zongoradarabot nyomat. Ma hallgattam Brian Setzert, Gloria Estefant, Trilok Gurtut, egy elmebeteg Metheny-Brubeck-BBKing közös koncertet (nem jó) meg Bach gitárátiratokat (David Russell)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.24. 17:40:40

@chilis csokoládé: azt a keserű-savanyú alkeszeknek való lóhúgyot? :-)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.06.24. 17:42:32

Egyébként a hallucinációkon kivül még arra is rá lehet döbbenni két nap nem alvás után, hogy milyen sokféle és összetett automatizmussal pótolja az agy a tudatos működést.

Erre konkrétan akkor jöttem rá, amikor fordulásból sikerült nekigyalogoljak Puhl Sándor életnagyságú karton képmásának.

Sanyi megbillent picit, de még időben elkaptam, visszaállítottam függőlegesbe, majd elnézést kértem tőle.

cd-r 2010.06.24. 17:48:13

@Patrick Bateman: ja. mekkora prosztó aljanép, méghogy kimozdulni, meg reggel, pföjj. leereszkedni mindenféle kétes iskolázottságú zsákfalvak népe közé. barbár, alantas szórakozás, mondhatni olcsó játék hülyegyerekeknek.

nyílméregbéka 2010.06.24. 18:03:51

Oh, megint egy poszt, ami személyesen érint! (Mint Későnkelőt.) Felkelek 5.25-kor, mert kell, és ottvagyok a munkahelyen, de 3 kávétól ébredek csak fel, és teljes hatásfokon csak 12.00 után üzemelek. Mire a többiek ványadtán tántorognak, én pörgök (16.00). Az ideális kelési időm - este tizenegyig, éjfélig tartó olvasás-sörözés-egyéb ébrenlét után -, úgy 8.30 körüli.
Egyszer valami sátorosünnepkor éjjel kettőig olvastam horrort; aztán reggel 9.00-kor csöngetett az eszelős szomszéd (vidékről feljött, 4.00-kor kelő típusú, amúgy kedves ember) - és majd' kiesett a szeme a döbbenettől, hogy hogyhogy PIZSAMÁBAN VAGYOK reggel kilenckor!????

Az a legrettenetesebb, hogy akikkel nyaralni, kirndulni szoktam járni, azoknak a zöme mind koránkelő, akik vagy órákon át ténferegnek körülöttem, míg én legszebb reggeli álmomat alszom, vagy nekem kell ébresztőt beállítanom a drága szabadságom alatt, hogy a többiekkel keljek :-(
Pokoli dolog ez! :-(

nyílméregbéka 2010.06.24. 18:17:06

@lárvalányhaj: "Az tényleg vidám, h a koránkelők felsőbbrendűnek érzik magukat a későn kelőktől, és ezt szeretik hangoztatni is, pl. beszólnak, hogy "ebédelni?! délután 4kor?!" :P
De ez tényleg így van. Beszólnak. Koránkelő haver 4.00kor kel, 5.30-ra melóhelyen van, hogy 16.00-kor léphessen (tehát reggel túlórázik), és röhög, mikor én mondom, hogy "ma korán értem be" (8.00 helyett 7.30-ra), holott én meg délután szoktam túlórákat ráhúzni, de az már valamiért nem érdekes neki, mintha csak a napkelte előtti túlóra számítana munkának.
Na, mindegy...

[c] 2010.06.24. 18:30:32

A Büszke Koránkelők absztinensek is, észrevettétek?

Jut eszembe, apai nagyanyám bezzegezett anyukámnak anno, hogy "a szomszéd fijatalasszony vasárnap már reggel nyolcra készen van az ebéddel". Mi a büdös francnak?

dzsíni 2010.06.24. 18:30:59

@Modor Tibi: Teljesen indokolt lenne időzónát váltani, szerintem alapból színtiszta modoros sznobság, h ebben vagyunk..

Pedig mennyire király lenne, ha este még tovább sütne a nap, reggel meg nem égetné ki a retinámat, amikor még bőven aludni szeretnék. Amúgy is, kinek van szüksége nyáron reggel 5kor napfényre??

[c] 2010.06.24. 18:41:16

@antiszociális exlúzer: Mondjuk ez ellentmond a posztnak, de én így tapasztaltam :)

lárvalányhaj 2010.06.24. 18:43:40

@antiszociális exlúzer:

Áüeh, az absztinenseket deütném. Ott is pont ugyanez a felsőbbrendűsködés játszik. Ők természetesen nem isznak, nem-nem, még egy pohár pezsgőt sem. Ha iszol, netán berúgsz a szeme láttára, akkor automatikusan elkönyvel alkoholistának, még akkor is, ha amúgy havonta egyszerinél is ritkábbak az ilyen alkalmak. Ilyenkor természetesen érezteti is, hogy részeg disznónak gondol, továbbá hogy kultúremberek józanul is képesek jól szórakozni.

lárvalányhaj 2010.06.24. 18:48:10

@antiszociális exlúzer:

Eeegen, az anyósprobléma egyidős az emberiséggel :P

nyílméregbéka 2010.06.24. 18:56:36

@lárvalányhaj: az a legdurvább,ha a koránkelő absztinens még vegetáriánus is. Hála a jó Istennek, ilyent nem ismerek, és remélem, ez így is marad.

2010.06.24. 19:10:20

Én minden modorosság nélkül korán kelek - 7-fél 8 körül, és 10 ig nem vagyok magamnál.

Ha egyszer végre haza esz a fene, akkor is ugyan igy kelek, azzal a különbséggel, hogy szépen megkávézok, folyó ügyek, reggelit már az ágyban, belövök valami idióta tévé csatornát, és alszom tovább.

A fiatalokat irigylem, mert ők felkelés közbe iktatása nélkül is tudnak délig aludni.

Este legény, reggel lepény - ezzel szoktam az angyukra menni.

2010.06.24. 19:21:05

Ja azt el felejtettem hozzá tenni,hogy bagyoly vagyok, éjfél előtt nem kerülök ágyba, és nálam a délutáni alvás kötelező. 13-15 kötött csak akkor kelek fel, ha meghalna a betegem, de akkor meg már minek.

Veronka 2010.06.24. 19:32:24

@Frengi: Aki 6 után kel, az _nem_ koránkelő definitíve. :))
Voltak koránkelő kollégáim, akik 7 előttre jártak dolgozni (nem bírtak aludni úgyse), és aki 8 után ért be, az volt a délutános műszak. :( (Rugalmas a beosztás, ad absurdum 9-re is lehetett járni).

nyílméregbéka 2010.06.24. 19:36:40

@Veronka: a főnököm ilyen, nem szeret otthon lenni, már 7-től bent van. Munkaidő 8.00-16.30-ig tart. Múlt héten minden kurva reggel végigrikoltozta a folyosót 7.45-kor, hogy na mi van? na mi van? senki nincs itt? mindenki délutános? Mintha legalábbis 8.25 lett volna.
(Én csak azért voltam bent, hogy a jó erős irodai kávéból én igyak elsőként ;-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 20:04:13

@nyílméregbéka:

Nekem volt egy ehhez képest fordított főnököm. Az ideget úgy tudta belémbaszni, mint annak a rendje!
Én nyitottam nyolckor, végiggályáztam a napot, ő meg betáncolt délután háromnegyed ötkor és akkor akart elkezdeni dolgozni. Persze úgy, hogy én is ott legyek.
Ezt később még tökéletesítette úgy, hogy csak péntek délután lődörgött be, és akkor akart nekiállni.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 20:28:06

@»P.H.M.«: keresztanyám panelben lakik. hajnali négykor szokott nekiállni pl. hajat mosni...és állítja,h. nem hallatszik át. hát kétlem..
másik fő koránkelő anyukám (keresztanyám húga). aki folyton büszkélkedik azzal, h. ő bezzeg már reggel fél öt óta fent van. hogy este hatkor meg alszik a tévé előtt, azt mindig kifelejti.

amúgy én szeretnék koránkelő lenni (több mindenre lenne időm), viszont ahhoz túl lusta is vagyok:)

meg a későnfekvőhöz: volt barátom volt olyan,h. hajnali kettőkor még nekiállt filmet nézni, úgy, h. másnap mentünk valahova. hogy úgyis ráérünk. ezért folyton lemaradtunk mindenről, mert ugye emiatt későn keltünk, és mire odaértünk volna a programra, már vége lett...

Veronka 2010.06.24. 20:31:11

@nyílméregbéka: Egy időben aktatologató voltam, olyan helyen ahol 7.00-kor kellett ezt szigorúan elkezdeni. 5 perc késésért fegyelmi járt. Természetesen semmi értelme nem volt, kb 100 évvel ezelőttről ott maradt szabál volt. Mert a szabál, az szabál. De utáltam, félálomban üldögélni az irodában uncsi kimutatások felett ködös novemberben, tán még el is szunnyadtam.

vincere 2010.06.24. 20:36:26

_annyira_ köszi!!
én már hosszú évek óta nem vagyok hajlandó kétségbe vonni, h. az én életmódomnak igenis van létjogosultsága. 8-kor kelek, fél 10-től 6-ig (7-ig) dolgozom, hétvégén (ha nem kelt a flex meg hasonlók), sokáig alszom.
most itthon vagyok a szüleimnél szabadságon, minden nap 7-kor ébredek, egyrészt akkor kezdődik alattunk a lakásfelújítás, másrészt a szüleim akkor már teljes üzemben működnek, képtelenség utána aludni, szóval nem most pihenek, hanem majd mikor visszamentem. és persze egész nap hallgatom a morgást, h. miért nem keltem hamarabb, meg "itt munka van" (nyugdíjasok a szüleim).

egyébként nekem a reggel 8-kor kelés is korán van, én 9 felé szeretnék, este bármeddig tudnék dolgozni, ilyen a bioritmusom, de ilyen világ sose lesz, tudom, h. az is luxus, h. fél 10-re járhatok

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 20:39:59

@El Topo (Sgt. Elias): ja igen, a másik. otthon is a reggeli, suliba és munkába menő buszok tele voltak piacra igyekvő nyugdíjasokkal. pedig csak egy-két órát kellett volna várniuk, nem igaz, nem bírták ki, muszáj volt a csúcsforgalomban jönni.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 20:41:18

@scsaba1: egyetértek, én is szeretnék koránkelő lenni.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 20:44:35

@scsaba1: na, ez is ismerős. megbeszélünk egy időpontot, várom az illetőt. majd egy óra múlva felhív,h. még nem indult el...
esetleg barátnőm, aki előadta egyszer, h. menjünk stoppal, mert busz csak két óra múlva megy. de előtte beugrik valahova. ja, a két óra múlva induló buszt alig értük el,addig tökölt.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 20:47:34

@Brother Love: nálunk a nagymamámék voltak ilyenek, h. "hát vártunk titeket, nem jöttetek" csak épp velünk felejtették el közölni, h. várnak...úgy gondolták, mi azt tudjuk.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 20:51:21

@El Topo (Sgt. Elias): én is mindig ott vagyok mindenhol inkább előbb...pedig nőből vagyok. és inkább a hozzámtartozó, akár férfi, akár nők szoktak késni.
ja, meg a másik. megyünk el hármasban. tesóm, a barátnje, meg én. tesómmal készen állunk, barátnőre várva. várunk, várunk, tesómra rájön a szükség. elmegy klotyóra, barátnő pont akkor készül el. és kiakad, h.várnia kell két percet...hgoy egész eddig őrá vártunk, az nem érdekes.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 21:00:42

@Sebibá: erre errefele (UK) azt találták ki (legalábbis, ebben a városban), h. a nyugdíjasbérlettel csak fél tíztől lehet felszállni a buszokra. amikor már a legtöbb ember elment munkába, meg iskolába.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 21:03:43

@Patrick Bateman: a felhívásról: csoportvezetőm ugyan koránkelő, de a férje nem. (ja, ráadásul sokszor éjszakás műszakban dolgozik). ennek ellenére a drága anyukája minden szombaton felhívja (26 éve, mióta házas) reggel 8-9 közt, vezetékes telefonon, és megkérdezi, hogy: "felébresztettelek?"
csoportvezetőm minden egyes alkalommal elmondja neki, h. őt nem, de basszus, a férjét igen! ő aludt volna. és mondom, 26 éve ez van, minden szombaton...

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 21:09:18

ey utolsó: amúgy, én azt vettem észre,h. ha valamiért korán kell kelnem, akkor sokkal frisebb leszek (már amennyiben ki tudok mászni az ágyból), mintha 10-11-ig aludnék (amikor amúgy magamtól felébrednék.)
plusz, én még fent sem maradok sokáig éjjel, csak éppen nehezen alszom el, úgyhogy hiába fekszem le időben, pár óráig még forgolódom.
ráadásul mostanában errefele este tíz után kezd el sötétedni. nem segít nagyon az elalvásban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.24. 21:18:44

@Animacs:
Szentpéterváron éjféltájban kezd sötétedni mostanában.:)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 21:54:02

@El Topo (Sgt. Elias): itt ma a nap 21.49-kor fog lemenni (4.27-kor meg már felkelt:)
de akkor még világos lesz. amúgy, annyira nem bánom, mert így világosban tudok este hazajönni, csak az angolok nem nagyon készítenek teljesen sötétítő függönyt, úgyhogy meglehetősen világosban alszom.
bár, amikor még nem volt függönyöm, jó is volt, mert legalább felébredtem korán.

kalifa 2010.06.24. 23:44:15

@Professor Pizka: atlanta. imádtam, mindig éjszaka buli után hazafelé nyomtunk be egyet. Pár éve megkóstoltam józanul, azóta nem ettem.

kalifa 2010.06.24. 23:50:41

@nyílméregbéka: az exfőnököm 7.15-re járt dolgozni. a munkaidő 8-kor kezdődött. egyik kollega rendszeresen 8 előtt 1-2 perccel esett be, és míg kiment a slozéra jól ell lett hordva mindenféle lusta disznónak. Szerencsétlen néha késett 1 percet, számolta neki basszus, hányszor késett.
4.30-kor vol vége a melónak, 4.20-tól a bejártai ajtó előtt ácsorogtak és pofáztak, míg 4.29.50-kor kinyitoták az ajtót és eltéptek. Soha nem voltam még annyira megdöbbenve.

bajor gizella 2010.06.24. 23:59:05

észrevettem hogy a nap utolsó kommentjei kevés kivétellel éjfél környékén íródnak.

kalifa 2010.06.25. 00:33:20

@bajor gizella: ahogy az elsők is.

amit nekem sokat mondtak a szüleim régen: felkelni, a hasadra süt a nap. sosem értettem miért

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.06.25. 01:07:49

@kalifa:

Nyilván nem keleti fekvésû volt a szobád. Nekem délkeleti volt, így mindig nyáron ébredtem korán.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.06.25. 01:48:20

Hétvégén nem nagyon kelek fel délután 2 előtt. Hétközben is azért, mert van munkám, kedvelem és meg is tartom.

migueldiez 2010.06.25. 03:26:38

A rend kedveert; per pillanat kesön fekvökent jelentkezem be (fogfajas+alvaszavar), raadasul egy oraval elöbbre levö idözonabol, tehat nalam mst meg kesöbb / korabban van.
A "terror" valoban helyes szo arra, amivel a _becsuletes_, _ tisztesseges_ emberek viseltetnek a magunkfajtak irant. Kibaszott eletre szolo traumakat es buntudatot tud okozni, egy ilyennel meg egy akasba, stb elni meg folyamatos stressz.
Fater nyomja a haromnegyed ötös kelest, kave+szaras kombo, meg ha nincs melo, akkor piac (es a hozza jaro feles) Szerencsere belöle ha csak ötször- hatszor bukhatott ki ilyen panaszkodas, es meg passziv -agresszivben sem tolja igy.

Ilyen temeban a legzoralabb az volt, hogy egyszer, mikor egy hajon laktam - es lakom -,
az ottani kenyszeru "lakotarsam" es egyben a hajo önkentes es kijelölt karbantartoja gondolta ugy, hogy a tuzjezö rendszert a kurtökkel - amiböl egy közvetlenul a kabinom mellett volt, vasarnap delelött, fel tizenegy es tizenegy között kell letesztelni. Az mindent vitt nekem eddig.

hoel 2010.06.25. 07:32:31

Nagyon jófej és menő dolog ( lehet) későn kelni. Ámde az itt kommentelő későnkelőkésőnfekvő csapat hallott- e már olyanról, hogy ú. n. 8 kor kezdődő munkaidő? Ami aztán nem du 2-ig tart, hanem 6-ig, 7 ig, neadjisten este 8 ig? Itt mindenki kötetlen munkaidőben dolgozik vagy éjjeliőr? Vagy munkanélküli? Vagy mivan?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 07:54:18

@Nyelvész Józsi:

Fiatal vagy, José. Én a magam 40 évével délután kettőig már összehugyoznám magam.:)

2010.06.25. 08:22:55

@hoel: ez másodlagos dolog akkor, amikor a fiatal delikvens strandpapucsban és bermudában esik be a munkahelyére 9 körül...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.25. 08:52:25

@hoel: jártam évekig 5.30-ra reggeliztetni, szigorúan 7-re is - nem volt jó. Hacsak tehetem, igyekszem olyan állást választani, ahol 9-10 között lehet kezdeni.

scsaba1 2010.06.25. 09:26:37

@Professor Pizka:

Micsoda? A Nyíri fészek elegáns étterem lett?

2000 környékén még egy időcsepp volt a korai '80-as évekből. Ha egyszer filmet forgatnék erről az időszakról, tutti helyszínként tartanám számon. Erre meg korszerűsítik... Mi lett vele?

A tvínpíksz alap. Az ország legfinomabb gyrosát ott lehet enni. Mondjuk megmaradt a talponáló vonal is, aki a kiadóablakos-gerendaasztalos vonalhoz ragaszkodik. Nem kötelező beülni.

scsaba1 2010.06.25. 09:31:46

@hoel:

Hallottunk. 6-ra járós, reggeliztetős nekem is megvolt.
Illetve jártam hajnal négyre is dolgozni egy helyi cukrászüzembe. 3:15-kor keltem, de fél év alatt teljesen kikészültem. Nyolcra már túl voltunk a munkaidő felén...
Utána jártam hétre Hűvösvölgybe is, de mivel rohadt messze volt, így 5:05-ös vonattal kellett eljönnöm.

kalifa 2010.06.25. 10:20:05

@hoel: jártam reggel hatra dolgozni, a munkaidő végét nem tudtam, etse hat vagy hét vagy 8, ahogy esik. Jártam hivatalba reggel 8 ra és fél ötkor már ott sem voltam.
Voltam munkanélküli, utáltam de azért kurva jól esett nem 5.00-kor kelni, hanem 9-kor.
Ha választhattam volna keltem volna 5 kor elhiheted.
De ez a mentalitás akkor is maradvány, hogy reggel fél 8-kor kinyit a hivatal és 4 kor már senki nincs ott. Nekem az iskolában az első óra 7.25-kor kezdődött. Na az a kibaszás.
ha korán kel valaki tegye, ha jólesik, hajrá. De kibaszni valakivel direkt és ha én már fenn vagyok kelj fel te is mert ne aldulj mert csak- köcsög dolog.

kalifa 2010.06.25. 10:27:11

@Panther_V: konkrétan déli volt, de akkor sem értem mi a picsáért lenne nekem kinn a hasam amit a napocska sütögetne:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 10:29:12

Szerintem nem is az az igazi nagy kibaszás, ha korán kell kelni, hanem amikor már összefolynak a napok.
Régen dolgoztam egy cégnél, szállodarekonstrukciókat csináltunk, elképzelhetetlenül rövid határidőkre, nagyon kevés emberrel. Mondjuk volt 10 emberem és meg kellett csinálni 10 nap alatt 80 szobát kompletten. Na ott volt az, hogy az volt a tegnap amióta már aludtunk egyet és az volt a holnap, amikor legközelebb felébredtünk.

kalifa 2010.06.25. 10:33:43

@scsaba1: most is retro, csak lecserélték az abroszokat és rögtön repültek előre 20 évet.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.25. 10:37:37

@kalifa: én vagy tíz éve voltam ott utoljára. A sarki kocsmarész nem tudom megvan-e még egyáltalán.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.25. 10:57:53

@scsaba1: ami viszont komoly veszteség, az az Egri borozó a kótertől két saroknyira, lebontották az új út miatt. Pedig az milyen egy alja kocsma volt...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.25. 11:22:34

@scsaba1: ja, voltam otthon a hétvégén, a sorozatos családi kajálások (degeszre) miatt kimaradt a gyros. Nem mondom, a pesti törk-arab-etióp vonal se rossz, de a hosszú kifli felvágva, benne a cukros-borsos-tejfeles majonézzel leöntött hús, a tíz deka reszelt trappista, mindez kétrétegű, téphetetlen hentespapírban, na az utánozhatatlan. Én éha felesben csípős vagy kapros szósszal kérem, sertéshúsból (ezt hallanák szegény Ahmedék a Három Testvérben) és természetesen extra békönnel.

Twin Peaks Fullos Gyros (frankón így hívják!) én így szeretlek :-)

Na jó, még esetleg bondüell kukoricával :-)

kalifa 2010.06.25. 11:28:43

@Professor Pizka: meg, meg. Remek találkozási pontja a későnfekvőknek és a koránkelőknek egyaránt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.25. 11:41:29

@kalifa: Egyszer az egyik haver kapott a barátnőjétől valami biszbaszt, amit persze a srác félrészegen valahogy elhagyott. Szóval fogtuk magunkat és vissza a (milyen utca az? ahol van a Zenei szakközép) aztán a Gangesz partján a kolihoz, végig görnyedten a bizbaszt keresve. A végén már nem emlékeztünk miért megyünk görnyedten. A koli mellett a Kriptánál (így hívják még?) találkoztunk néhány haverral, akik azt mondták, hogy keressük együtt tovább a bizbaszt, a Gangesz mentén haladtunk tovább és a Krajcárosban kötöttünk ki. Fiatalok voltunk és bohók...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.06.25. 11:48:30

@Professor Pizka: csak azt hagytam ki, hogy a nyíriben derült ki hogy nincs meg a bizbasz

Rich.mond 2010.06.25. 12:28:45

Hm....én valahol a két véglet között vagyok. Szeretek ott lakni, ahol lakom, csak....szóval sok nyugdíjas lakik a házban, akik hatkor már ébrednek.Csevegnek.Piacolnak. Akkor MÉG aludnék. Jó párnál ott lakik még/már a 40 körüli gyermeke (nyilván nem a sikeresebb fajta), amelyik valami oknál fogva este tíz körül jön meg a munkából (mindegyik igazi öblös proli), és okvetlenül hangosan hallgatja a tévét, vagy az MC Havert.

Egyébként alapból én is későnkelő voltam, aztán a sport, a munka és a gyerek megváltoztatott -szeretek korán kelni. Elhiszem, hogy valaki a későbbi kelésre van ráállva, de akkor is rühellem azt a mentalitást, hogy 9 órási munkakezdés ellenére sem lehet csinálni semmit tízkor, mert "hagyjál má', korán van, alig látok, tegnap buli volt...".
Hát pont nem érdekel.

Ellenben annak mi értelme van, hogy este hat után (amikor rengeteg ember végez a munkahelyén...) egyetlen bank, vagy hivatal sincs nyitva...

Megint más: általában idősebb korosztály, vagy hivatal/banki ügyintéző kérdései: "A délután három biztosan nem jó önnek?/Neked? Még pénteken sem?" -hogyne, délután háromkor mégis mi a rossebet csinálok szerintük? A péntek meg még hétköznap (sajnos)

kalifa 2010.06.25. 13:37:17

@Professor Pizka: mi a jereván környékén kerestük a bizbaszainkat:)
egyszer rohadt későnfekvő voltam, vagyis reggel 8-kor még nem voltam otthon, muter besötétítette a szobámat, mert jött a nagymama. Kérdi hol vagyok: mondja muter, hogy még alszok. erre a nagymama: reggel 8-kor? :) vasárnap.

kalifa 2010.06.25. 13:40:11

amúgy nagyszülőknél az ebéd 12.00-kor van.Az egyiknél mindig ugyanaz: csirkepöresz tésztával koviubival.
nálam még ami veri biztosítékot: felkelni, a munka nemesít! és: dolgozni ki fog?

nyílméregbéka 2010.06.25. 13:54:33

És van még egy dolog, ami minket, későn kelőket zaklat! Ez pedig a Nap, ami felkel és bazi erősen világít a pofánkba!!
Tavaly a Balatonon keleti fekvésű szállodaszobában nyaraltunk, de én erre csak akkor jöttem rá, amikor hajnali 6.00-kor besütött az az istenverése, mintha fizetnének érte; és ráadásul már akkor is 30 fokos hőséget sugárzott magából. Égitestet még soha nem gyűlöltem ennyire.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 13:57:51

@nyílméregbéka:

Mintha csak az exfeleségemet hallanám!:D
Hát lőjük le a napot az égről a gecibe! Ne sütögessen itt, hajnali kilenckor! Zárassuk be ferihegyet is, csak repülgetnek összevissza!:D

kalifa 2010.06.25. 13:59:31

@Rich.mond: mindig a körülményektől függ. Ha megvan az oka annak, hogy korán kelek, (gyerek, fasza meló utazás akármi, munka a kertben) az rendben van. ha mások basztatnak mert nem kelek korán hétvégén és direkt elkezdenek fúrni/kalapálni/frédibénit ordíttatni a tv-ben akármi hogy keljél már fel te surmó: na az köcsögség.
csak azt nem bírom, ha valaki irigykedik másra mert korán fekszik/korán kel és ezért basztatja. Nem tudhatja, mi az oka.

summa summárum hogy maradjak a tárgynál: nekem korán kelni szar, de ha van valami amit várok, akkor kurvajó és alig bírok aludni. Minden, de minden relatív.

kalifa 2010.06.25. 14:02:33

@nyílméregbéka: A nap úgy ahogy van kibaszás. Ennyi.(tudom: virágok, fény fotoszintézis akármi..) Későnkelő vagyok és zavar. És olyankor csak egy fénymentes hangszigetelt szoba segít, hogy tovább aludhassak. Majd egyszer talán lesz nekem is.

É2I 2010.06.25. 14:11:21

-Szervusz fiam! Hova mész ilyen korán reggel?
-Szia! Izé, sehova. Igazából most jöttem haza.
-Remélem nem akarsz lefeküdni. Azt tudod, hogy ilyenkor kell kapálni. Ilyenkor még nincs meleg, úgyhogy öltözz át és mehetünk.

kIára 2010.06.25. 14:22:31

Én már nyolc éve reggel fél hét-, hétkor fekszem és egy körül kelek. Emiatt nem is tudok huzamosabb ideig senkivel sem együtt élni. Próbáltam már mindenfélét (teljes nap kihagyása, magamat álombaivás, este 10-kor kismaraton, Hegel olvasás, altatók) de sehogy sem jön össze az éjfél körüli lefekvés. A fokozatos idővisszaszorítás sem működött. Valakinek valami jobb tippje?

kalifa 2010.06.25. 14:36:59

@kIára: kemény munka reggel 8-tól?

É2I 2010.06.25. 14:37:19

@kIára: Menj el péknek vagy keress párt a pékek közt. :)

Ernoke 2010.06.25. 14:53:03

@kIára: egy kötött munkarendű munkahely...?:)

amúgy engem egyáltalán nem zavar se a zaj, se a fény, se a flexelők, se a viháncoló kisgyerekek. ha álmos vagyok, alszom, ha pedig felébredek, az azért van, mert már nem vagyok álmos.

az végképp nem érdekel, ha vki koránkelő. az viszont igen, h ha valaki baszogat azért, mert hétvégén esetleg 10-ig alszom, és direkt minden eseményt (bevásárlás pl) reggel 7-re szervez, mert "ő már délután hulla". én pedig vegyem tudomásul, h takarítani nem lehet délután 3-kor, mert akkor már minek, és mi az, h hétköznap csak 7-kor kelek, amikor előbb is lehetne... ismerek ilyen embert, igyekszem is elkerülni, ha lehet.:S

chilis csokoládé 2010.06.25. 16:50:21

@kIára:

Kierkegaardot már próbáltad?

Én is azt szokok két falazás közti szünetben. Meg benyomok még egy Kőbányait :)

chilis csokoládé 2010.06.25. 16:51:46

A tolókomment miért jelenik meg rögtön?

[c] 2010.06.25. 19:04:22

@kalifa: "felkelni, a munka nemesít!" Ehh. Mert este nem lehet dolgozni? Feltalálták már a villanyvilágítást.

[c] 2010.06.25. 19:08:25

@hoel: Nem, csak szerencsésen választottam szakmát :) Mondjuk én sem délre járok be, hanem kilencre, de mehetnék tízre is - nagyjából le van tojva, ha a munkát elvégezzük időre.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:17:28

@kalifa: nálunk anno egyik helyen szintén hasonló volt, fél nyolckor munkakezdés (busz úgy ment, h. már negyedkor ott voltam. következő busszal meg késtem volna vagy öt percet. arról hallani se lehetett. amikor valaki 7.29kor jött már lecseszték...)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:18:08

@bajor gizella: az enyémből vonj le egy órát, itt korábban van annyival.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:20:28

@migueldiez: nekem volt egy olyan lakótársam, aki mára legelején bejelentette, h. ő nagyon korán szokott kelni, mert hozzászokott a kutyák miatt. igaz,h. már legalább egy éve nem voltak neki,de akkor is. na, és az volt a szép, mikor hazamentem buliból reggel háromkor, ő meg már fent volt...

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:22:06

@hoel: plusz esetleg gyerekek vannak, akik hétvégén is kérnek enni, meg el kell látni őket...

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:25:40

@Modor Tibi: ezzel viszont az a gond, h. akkor 5-6 körül végzel, és mire hazamész, már vége is szinte a napnak. inkább kezdek előbb (pedig alapból nem lennék koránkelő), és végzek előbb, így több marad pihenésre, a saját hobbijaimra.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:28:25

@kalifa: én dolgoztam újságosbódéban diákként, ahol reggel háromnegyed ötkor, vagy mikor nyitottam...meg újságkihordóként is, azzal reggel hatra végezni kellett. kb. 3-kor hozták meg a napilapot:)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:30:46

@El Topo (Sgt. Elias): amikor egy mozgássérült otthonban dolgoztam, műszakban, akkor tudtak ilyen jó beosztásokat csinálni,h. egyik nap délutános fél háromtól fél tízig, másnap egésznapos, reggel fél nyolctól este fél tízig, harmadnap meg délelőttös, reggel fél nyolctól...

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:34:43

@Rich.mond: ugyanez UK-ben. hivatali munkaidő kilenc és öt közt. hivatal nyitvatartása: 9-17. meg a legtöbb bolté is, esetleg hatig...kösz. és akkor még vegyük azt is figyelembe, h. mondjuk másik városban laksz, mint dolgozol...

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 19:49:34

@antiszociális exlúzer: ja, nekem is azt mondták az interjún, h. rugalmas munkaidőnk van. aztán, mikor említettem,h. én jobban szeretnék 8tól négyig járni, közölték,h. azt nem lehet. tehát, annyiban rugalmas,h. bemehetsz kilenc előtt, meg maradhatsz öt után. kösz...elvileg fél nyolctól fél hétig bármikor dolgozhatsz, gyakorlatilag marhára nem, ha csúsztatni akarsz, azt csak ritkán lehet, s egyeztetve. hogy rendszeresen más legyen a munkaidőm, az már nem....marhára rugalmas, mondhatom.

kalifa 2010.06.25. 20:45:22

@antiszociális exlúzer: bob és bobek maradvány-szállóige, nem tehetek róla:)

kalifa 2010.06.25. 20:46:48

@Animacs: le se kell feküdni, lehetsz későnfekvő reggel hatkor :)

[c] 2010.06.25. 20:51:05

@Animacs: Nálunk van, aki hétre jár, és van, aki tízre. Mák.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 21:04:49

@antiszociális exlúzer: nálunk azt mondják, azért nem lehet, mert valakinek mindig ott kell lenni, kezelni a telefont. de nem megbeszéljük, h. mondjuk X.. napon te mész be előbb, máskor meg a másik, vagy maradsz tovább, hanem a csoportvezetőm úgy gondolja,h. 9 és öt között mindenki legyen bent. hátha szól a telefon. és sajnos tőle függ.

Gournoddam 2010.06.25. 21:31:35

_Ma is holnap fekszünk le, mint tegnap_

corrado 2010.06.25. 22:05:55

@Animacs: "...ezzel viszont az a gond, h. akkor 5-6 körül végzel, és mire hazamész, már vége is szinte a napnak..."
már hogy lenne vége, éjfélig még egy csomó idő van :D

A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 22:22:29

@corrado: de én 6-7 körül használhatatlan vagyok (tanulásra főleg, de másra is). és ugye a rugalmas munkaidőnek pont az lenne a lényege, h. az életritmusodhoz igazítod. de nem, kössük ki,h. a rugalmas az a 9 előtti és 5 utána időszakra vonatkozik.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.06.26. 00:16:05

@kalifa:

Ezek szerint a takaró nélkül soha nem alvók klánjába tartozol. Vagy pizsamát hordasz. Esetleg folyton hason, s embriópózban alszol.
Nekem sütött már hasamra a nap, s jólesett.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.06.26. 05:59:01

Király poszt! Belsősként elárulhatom, hogy a hajnali csöndben ugyanolyan jól lehet dolgozni, mint a késő estiben. :-) Én akkor kelek, amikor más fekszik, télen 3 felé, nyáron 1/2 2 körül. Hajnalban pörög az agyam, ilyenkor vagyok kreatív, ez kitart úgy du. 1-ig, utána szép lassú sorvadás jön. Ha jut egy fél óra déli ejtőzés, akkor utána van még egy kisebb csúcs úgy du. 5-ig, de este 7 felé már nem tudok egy háromszavas mondatot se helyes szórenddel elmondani. (Azt egyébként régóta tudom, hogy a beszédközpontom sokkal többet alszik nálam.)
Este aztán az olvasgatás, befelé fordulás ideje.
Persze kellő meennyiségű kávéval bármeddig ébren maradok, ahogy más is.
Egyébként még kb. fél óra és kész a halkan horkoló férjem marhapörköltje. :-)

Aki szerint erény a korán kelés, azt én is orrba vágnám egy letépett, szálkás kerítésdeszkával, ez egyszerűen csak egy adottság, állapot, amit persze remekül ki lehet használni kis ügyeskedéssel.

Piaci hajnali nyugdíjasok: míg én munkába menet (7-kor kezdek) rohanok be megvenni a hétvégi cuccot, ők, akiknek délután 2-re van időpontjuk a reumatológiára, képesek többször vesén könyökölni, csak, hogy előttem fizethessék ki a két szem szottyadt paprikájukat, mert ők sietnek. Alapvetően bírom az öregeket, de ez a piacjáró horda undorító.

A hajnalokban a legszebb azonban az, ahogy a világ ébredezését lehet figyelni, sokszor kimegyek 2 felé már, s imádom lesni, ahogy lassan felgyűrődnek az ég alján a színek, elkezdenek zsezsegni az állatok, csillog a harmat, stb. Valami iszonyúan megnyugtató, felemelő érzés ülni a zajtalanságban és bámulni, ahogy egyenként kihunynak a csillagok! A későnkelőknek ugyanezt a filmet fordítva játsszák le alkonyatkor. :-)

Rich.mond 2010.06.26. 10:35:33

@Ormótlan: Egyetértek, én is szeretem nézni a reggeli ébredést. Nemcsak a természetét, hanem a városét is, és engem is megnyugtat a reggeli csend és jó levegő. HA muszáj korán kelnem, akkor már kelek tényleg nagyon korán -bár az őszi-téli korán keléshez soha nem fűlik a fogam, ellentétben tavasszal-nyáron.

nyílméregbéka 2010.06.26. 11:12:39

@El Topo (Sgt. Elias): "Hát lőjük le a napot az égről a gecibe!" Igazad van Topo, intézkedni fogok :-)
Azt már meg sem említem, hogy egyes községekben megszólalnak a KAKASOK reggelente. Bár igaz, ők egész nap rikoltoznak, na de arra ébredni hajnalban, hogy 1. Nap!, 2. kakasok!
Hmmm.... A kakasokat könnyebb elintézni, mint a napot >;-)

Ernoke 2010.06.26. 11:38:51

@Ormótlan: az ilyesmit én is nagyon szeretem... alvás előtt végignézni.:D

amúgy a későnfekvő-koránkelő is egy külön állatfaj. hajnali 4-ig nem álmos, de reggel 9 előtt már kidobja az ágy. és persze téged se hagy aludni se éjszaka, se reggel.:)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 11:50:19

@Ormótlan: én csak szeretném nézni, de munkanapokon nem igazán akarok hajnalban fent lenni (sehogy se, se magamtól, se órára), hétvégén meg azért nem. pedig mindig elhatározom, de sose jön össze:) hogy lehet rászokni a koránkelésre? ha nekem sikerül, akkor sokkal frissebb vagyok egész nap, de általában nem sikerül. pedig ma pl. azt hittem,h. korán ébredtem, aztán mire rendesen felkeltem, már fél tíz volt:)

kalifa 2010.06.26. 12:15:50

@Panther_V: egy hölgy kérlek nem alszik egy szál gatyában :)

666E 2010.06.26. 20:22:37

nekem leginkább az rontja el a hangulatomat, mikor úgy adódik, hogy éjszaka fenn vagyok, minden ok és aztán egyszer csak kihajnalodik. azaz eddig sötét volt minden teljesen jó, még nincs vége a napnak, tart az éjszaka.. aztán hirtelen felkel a nap és erőszakosan ha akarjuk ha nem, ráébreszt mindenkit az idő múlására és hogy most bármit is csinálunk, annak most vége van. nem elég, hogy még haza is kell mennünk, mindezt tegyük FÉNYES NAPPAL, hálósszatyros nyugdíjasok között. ja és persze így is aludjuk. forgalom zajával és három kutyával a szomszédba amik minden ház előtt elhaladó valamire szabályosan szétugatják magukat. miközben maga aszomszéd kb minden másnap lenyírja a füvet, reggel. jjjaaaaaj meg azok a kurva madarak bazzeg, teljes hangerővel rikácsolnak egyszerre vagy 74368ü437658-an. komolyan már volt, hogy észrevettem magamon, hogy már ettől van a para, hogy inkább lelépek korábban csak, hogy ne kelljen részt vennem ebben a nappali gyászmenetben hazafele. inkább megyek szarabb éjszakai közlekedéssel, de SÖTÉTBE

lárvalányhaj 2010.06.26. 20:52:15

@666E:

Patikában 90 HUF-ért lehet kapni füldugót. Szép narancssárgát. Aludni is remekül lehet benne.

lárvalányhaj 2010.06.27. 00:44:30

@Animacs:

Nekem is az van, h ha reggel 7 körül kelek, és 7-8 órát alszom, akkor energikus vagyok. Ha viszont később, és 8 óránál többet alszom, olyan vagyok, mint a mosott szar. (Kiértiezt.)

progvog 2010.06.27. 20:12:14

@Valaki Innen: "aki nappal legény, az este nem volt ott"
nekem ez szokott lenni az ultimáte visszavágásom :)

ennyiii 2010.06.28. 13:34:13

szünetben a délbenkelés nálam általános, örülök hogy végre lehet normálisan aludni és éjjel sokáig fennmaradni, mert amúgy hatkor kell kelnem, ami már csak azért is borzasztó, mert éjfélnél előbb egyszerűen nem tudok elaludni.

és tényleg koránkelőterror van!! szeretem, amikor anyám nagy felsőbbrendűen közli szombaton/vasárnap amikor mondjuk olyan tíz körül kelek, még csak nem is délben, szóval ilyenkor mindig odavágja lenézően, hogy én már hat/hét óta talpon vagyok!! amikor meg kérdezem, hogy minek? nem tud semmit mondani, mert boltba például tízkor is le tudsz menni. csak ő már este tízkor alszik, az elfelejti hozzátenni, francnak kell neki hatkor már talpon lennie.

sorica123 (törölt) 2010.06.28. 20:42:27

@nyílméregbéka: van ilyen, nekem első srácom volt hasonló. Oda volt meg vissza, hogy ő reggel már kukorékol (valójában egyszerűen nem bírt aludni és kész), én valami nyomorult alvósbabának érez(het)tem magam mellette. Mostanra beállt, hogy nálam ez nem valami elvi kérdés, hanem mikor mire van szükség, meg jobb esetben, hogy mire van gusztom. Nehogy az legyen már az egyetlen büszkeségem, hogy milyen 'kelő' vagyok...?
Amúgy 2007-ben besztercei házigazdánk volt egy ilyen kukorékolóbajnok. Viszont ő nem gyártott ideológiát belőle. Ötkor kelt, leslattyogott a piacra, evett, bevásárolt, elbeszélgettek kicsinyég dörgedelmes hangú nővérkéjével (mi erre ébredtünk fel, ugyanis nevezett hölgy olyan lendületesen kommunikálta a mondanivalóját, hogy azt hittük, a rendőrség az&viszik Marinelt). Aztán előjöttünk kilenc körül mi is. Szerencsére óne pofavágás, okoskodás - elismerte, hogy mi mások vagyunk, mint ő, skész.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.28. 21:01:46

@ennyiii: jaj, hát az enyém a minek kérdésre mindig azt mondta,h. mert mosogat, főz, takarít, stb. és felsorolta, h. ő már mennyi mindent dolgozott, míg én lustálkodtam.

nyílméregbéka 2010.06.29. 19:58:25

@sorica123: érik azért kellemes meglepetések is az embert. Tesóméknál aludtam, nagyon szép, mély álmot, 11.00-kor ébredtem. Úristen!!... mindjárt jön a leb*szás!... Erre halk hortyogás a hálószobából, 4 db talp; tesómék még ott horpasztottak :-DD

vincere 2010.06.30. 17:40:45

még magam sem hiszem el, de holnap életbe lép a nyári munkarend nálunk, ami azt jelenti, hogy később is be lehet járni (legkésőbb 11-ig be kell érni), és korábban el lehet menni (már fél 4-kor). természetesen a munkaidőt le kell dolgozni, de így ránk van bízva, mikor.
mindig erre vágytam, holnaptól 10-re járok :)

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.07.20. 02:37:35

Én, ha tehetem, kettő előtt nem fekszem le (még az is korai) és délben csak azért kelek fel, mert ebédelni köll. Ha korán kell kelni, egész nap ásítozom, morcos vagyok, lek**vaanyázok mindent, ami mozog, főleg ami a kocsi előtt teszi és lassan, és délután rajtaütésszerűen elalszom. Ellenben simán végigülök egy egész éjszakás mozimaratont, nekiállok éjfélkor egy Wagner-dvdnek és seggbe bírnám rúgni a fűnyíróval ténykedőket hajnali kilenckor. És igazán akkor vagyok kipihent, ha legalább kilenc-tíz órát aludtam.
süti beállítások módosítása