Bármilyen éjszaka = MENŐ. Egy tökéletes, tabudöntögető cikk. Lehet, hogy én írtam? Talán itt ébredtem rá először, hogy kialakult és tökéletesen működő életritmusom nem valamiféle szégyellnivaló renyheség, számkivetettség jele, hanem valójában egy egyre inkább normálissá és elfogadottá váló - igenis egyszerre kellemes és hasznos - életmód velejárója. A Későnkelő-Későnfekvő egyszerűen máskor produktív - remek munkát végez, hatékonyan tud tanulni: később. Emellett vannak barátai, társadalmi életet él hétköznap is, jól érzi és a lehetőségekhez képest kipiheni magát.

Életünk nagy részét a Koránkelők rétegének terrorjában éltük le - és sokan még most se tudnak szabadulni azok béklyója alól, akik az elektromos áram és villanykörte előtti idők berögzült össztársadalmi kényszerének csökevényét élik meg mintaként - egyáltal saját, emberbarátnak kevésbé nevezhető életmódjukat, preferenciarendszerüket másokra ráerőltetve.

-Édes fiam, csak az éjfél előtti alvás pihentet!

-Végigalszod a napot, most már tessék kikászálódni az ágyból, jó reggelit!

-Csak évente egyszer kell kibírni, hogy lemegyünk a Sári néniékhez/Papáékhoz/Magdikáékhoz... de akkor 11-re ott kell lennünk! (ja, meg akkor péntek este se menjek sehova...)

-Hatig-hétig dolgozni? Te normális vagy? Hát addigra lemegy a nap, én meg bemegyek inkább hétre, és akkor enyém az egész délután!

-Engem már fél ötkor kivet az ágy, ezt szoktuk meg... meg hát ez is az egészséges! Leviszem a Blökit ilyenkor kullantani, utána beugrom a piacra.

-Mi az, hogy "jó reggelt"? Höhhöh, édes fiam, hánykor keltél te? Már 9 óra van, baszd meg! Na boríjjad neki azt a besamelt két kiló lisztbűl, ahogy a Jani úr mondta!

Az önkéntes Koránkelő büszke, szorgalmas, egészséges és erős. A koránkelés kemény fizikumot is feltételez. Bírja az erőspaprikát, a pálinkát, a zsírt, a munkát, a dupla presszókávét, a bélelt (röviditallal kevert) kávét. Ő áll neki hétvégente álságosan sutyorogni, fennhangon dünnyögni a még alvó Későnfekvő közelében - jelezve: látja, hogy a másik alszik, ezért kicsit halkabban beszél, de pont annyira, hogy az felébredjen rá. Ő záratja be az üzleteket "este" hatkor, a bankokat négykor, a kocsmákat este tízkor, ő áll neki falat bontani hétköznap reggel hétkor, ő csönget délután kettőkor leolvasni a mérőállást - szombat reggel 9-kor ő hangoskodik a lépcsőházban. 

Hétköznap Övé a délután, amikor is programot csinálhat: négykor repül a ceruza - mehet végre a henteshez, piacra, postára a csekkeket feladni, telefonszámlát megreklamálni, kulcsot másoltatni, különórára, később esetleg tévézni. Az Ő szemében a Későnfekvő egy semmirekellő, lusta, link, duhaj iszákos alak. A Dolgozó Ember ellenben időben kel és időben fekszik.

De őt nem hagyja a féreg Későnfekvő aludni. Este tízkor, tizenegykor még kocsmázna, randalírozna. A délutáni csendespihenőnél dumál, autózik, zenét hallgat, zongorázik. Rohadt Későnkelő már senkire sincs tekintettel? Hogy itt egy barom, hülye fölnőttek is élnek? Bazmeg, ő korán kelt, neki jár a délutáni kis szunyókálás, szusszanás. Hogy ő hétvégén legalább délelőtt tízig - neadjisten délig csöndesebben zörögjön a szomszédban? Lófaszt. Hadd hallja, ébredjen fel az anyaszomorító Későnkelő. Majd megtanulja.

Vagy váltsunk mégis időzónát..?