Olvasói rovat - A szalagavató I. rész

2010/03/20. - írta: Modor Tibi

TradeMark, a Szlengblog egyik legkreatívabb és legaktívabb törzsolvasója végre a Modoroson is megmutatja magát, a tőle megszokott pazar kommenteken túl is.

A szalla gavató régi kihagyott ziccer volt a ballagás mellett, és az aktualitásnak köszönhetően két kapcsolódó írást is kaptunk egy héten belül - ez az első rész.

-Kati, a Jóisten áldjon már meg 6 apró gyerekkel! Nem igaz, hogy nem lehetett volna úgy hagyni a hajad. István most telefonált, hogy már szállingóznak az emberek, megint mi leszünk az utolsók…

-Jaj már! Te meg egész nap meccset néztél…na mindegy, hozd a kocsikulcsot, miattam mehetünk is akár…

Kezdődik a mizéria a „modoros szalagavató” előtt. Ki ne találkozott volna ezekkel a mondatokkal? De az igazi agyromboló tipikus bombák még csak ezek után találnak be.

A „modoros szalagavató” rendszerint az iskola sportcsarnokában van, melynek bejárati ajtaját szegfűkkel és gerberákkal fonták körbe. Ki tudja miért, ezt egyesek szépnek gondolják. A sporit fáradságos munka után egy virágüzlet teljes kínálatával tették színessé a kedves vendégek, ünneplők számára. Luftballonok, szerpentinek és lampionok teszik mókássá ezt a fennkölt alkalmat. A rendezvény szervezését a tantestület egy igen aktív tagja, a középkorú, ám még mindig kitűnő kondíciónak örvendő Szarkáné Hlozsek Annamária tanárnő vállalta magára ismét, aki uszkve 17 éve kedveskedik eme nemes dologgal a diákok, a szülők, illetve a tisztelt tanárkollegák nagy-nagy örömére.

-Kit látnak szemeim! Gyurikám, csak nem? Hol vannak az őseid? Suttyomban elszívtok egy bagót a bandával?

-Ááá Feribá…ööö jóestét. Fuuu ne mondja meg fateréknak, le’en szíves. Ú, itt is jönnek. Heló apu, megjöttetek? Mindjárt kezdünk. Megyünk is befele, de ti még maradhattok szerintem simán…

-Szervusz Ferikém, hogy vagy mindig? Egy cigi belefér még, nem?

Majd a szokásos bájolgó párbeszéd, kötelező körök lefutása után (a gyerekek együtt járnak, mi lesz a továbbtanulással, hogy megy az üzlet stb.) a családok elfoglalják helyüket a nézőtéren. Természetesen az „atommeghajtású anyukák” itt sem bírnak magukkal és fel-felágaskodva kémlelik a küzdőtéren sorakozó diáksereget, ahol „Istvánt”, „Danikát” vagy „Dzsennit” keresik, tenyerüket szemük felé helyezve, hiszen az erős reflektorok zavarják a szemüket.

És ekkor, Varró Dávid, a 11.A osztály vers- és prózamondó tanulója lép a színpadra:

-Kedves Szülők, diákok, tisztelt tanáraink, végzőseink!

„Oly gyorsan szállt el ez a négy év életetek hajnalán! Műsorunkkal, eme nemes ceremóniánkkal , félig sírva, félig nevetve köszöntünk Titeket, miután egy új nap köszönt rátok, kedves diáktársaim. Műsorunk elején hallgassuk hát meg nemzetünk Himnuszát.

Kölcsey Himnusza után Varró Dávid, a 11.A osztály vers- és prózamondó tanulója lép ismét a színpadra:

„Iskolánk diákjai Dr Kereszthegyi Károly tanár úr vezetésével, végzőseink tiszteletére állították össze színvonalas produkciójukat. Kérem, fogadjátok, fogadják sok-sok szeretettel a Latinovits Zoltán Önképző Kör műsorát! Elhangzik majd a V-MOTO-ROCK örökérvényű klasszikusa, a Várj, míg felkel majd a nap, illetve Horkonicz Claudia, 11. C osztályos tanuló előadásában Hollenbeck Ágota verse, a Fény felé.

Most pedig szeretném felkérni iskolánk általános igazgatóhelyettesét, Horváthné Szabó Piroskát, hogy mondja el beszédét. (Itt az első pár bevezető mondat után Kosztolányi egy idézete hangzik el, melyet a tisztelt tanárnő a beszéd további részében részletesen kielemez… utolsó mondata az „Útravalóul” szóval kezdődik)

Az igazgatóhyelyettes asszony beszédét Ludwig Alex 12.a osztályos diákunk kísérte akusztikus gitáron. Alex saját szerzeménnyel tisztelte meg rendezvényünket.

Taps…

Felkérem a végzős és a tűző osztályokat, hogy sorakozzanak fel.

(ekkor felcsendül Enya egyik örökérvényűje végtelenített MP3-ban, hiszen az egész ceremónia alatt ez fog szólni)

A ceremónia után Varró Dániel, a 11.A osztály vers- és prózamondó tanulója 20 perc szünetet hirdet, hiszen a szokásos angolkeringőhöz hosszas előkészületek szükségesek.

A bécsi-, és angolkeringők fura elegye után a diákok meghatódott szüleikkel táncolják el a közös keringőt. Félig könnyes, félig nevető szempárok hunyorognak a vakukba, majd búcsút intenek a feldíszített sportcsarnoknak.

A szülők elköszönnek csemetéiktől, s büszkén beszélnek róluk… közben a szülők szeme fényei a vécében már megkezdték a fű és speed elosztását a Szalagavató Bál előtt.

TradeMark, jó kis buli lehetett. Többet kéne ide is írnod, rájöttem ;-))) Enya mellett még Vangelis 1492-je is kedvelt aláfestő zene, no meg biztos van legalább egy osztály, akik a Palotást adják elő.

Na de hamarosan folytatjuk.

65 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zanzibári lány 2010.03.20. 11:44:52

Varró Dávid, vagy Varró Dani?

Freudi elírás?

2010.03.20. 11:55:49

_o_

Nagyon jó, főnököm! Kíváncsian várom a szalagavató bál leírását a parkban dugásokkal, meg a vécében fekvehányós, ájult részegen pihenő eminens diákokkal.

A zenék közül mindenképp meg kell még említeni Ray Charlestól a Hit the road Jack című opuszt. Ez fontos.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.20. 12:08:45

A kisgavallérok felkérik a kiskisasszonyokat...

lr 2010.03.20. 12:55:36

@zanzibári lány: Hát te engemet megelőztél.

Egyébként fontos még, hogy az ünnepség alatt hallható torokköszörülések és köhögések mintegy 80%-a a Himnusz és/vagy a Szózat után hangzik el.

lárvalányhaj 2010.03.20. 13:13:18

Kedves posztíró! Csak nem AKG-s voltál?

peti papagáj 2010.03.20. 13:22:10

alma mater
második otthonotokat
a nagybetűs életbe
emlékezzetek rá
lezárult egy szakasz
elrepült ez a 4 év
hamarosan következik a nagy megmérettetés
amikor először léptünk be iskolánk kapuján, még
jövőre már bennünket búcsúztatnak

szemet 2010.03.20. 13:29:51

@pedoform: +1
Nekem a "nagybetűs élet"-tel van egy ilyen játékom, hogy mindig erősen koncentrálok ha ilyesmi eseményen (ballagás, szalagavató) veszek részt, hogy elhangzik-e a kifejezés.
Ééés:
eddig még sosem kellett csalódnom! ;)

zanzibári lány 2010.03.20. 13:38:13

@szemet:

Tessék, itt a nagybetűs ÉLET

Megfelel?

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2010.03.20. 13:39:58

:)

szüleiteknek is
akinek nem sikerült, az se adja fel
tarisznyával a vállatokon
visszavárunk benneteket
majd a harmincadik osztálytalálkozón
mindig itt leszünk nektek
sosem felejtjük el
együtt építettük
iskolánk nagy vívmánya
még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is
vegyetek példát
a tabló mindig emlékeztetni fog

Szerintem egy modoros tabló is megérne egy misét illetve posztot. Kezdve a lokniba csavart hajzuhataggal lefotózott lányok képeit magán hordozó, a Zolikaapuka asztalos haverja (aki még élő, ám egyben elvetélt művész)
által grafikaizált karikaturisztikus alkotását felvonultató mementóig.
Huh.

LionOfZion 2010.03.20. 13:42:42

"közben a szülők szeme fényei a vécében már megkezdték a fű és speed elosztását a Szalagavató Bál előtt."

Tökéletes korrajz.

2010.03.20. 13:50:33

@LionOfZion:

Mint a kritikákban: "Tökéletes kor- és kórrajz..."

peti papagáj 2010.03.20. 14:11:26

köszönjük meg oktatóinknak, nevelőinknek
akik kézenfogva vezettek be a tudományok világába
eszersmind a szívünk is összeszorul
legyen eszetekben mindig
a felnőtté válás rögös útján
voltak szép emlékek és nehéz pillanatok is
amikor kinyílt az osztálynapló
elszorult torokkal állunk itt
felkérem Molnár Ernőné tanárnőt, hogy
és most énekeljük el a

2010.03.20. 14:14:03

Bluhaha, nálunk zártkörű volt a szalagavató, tanári kar és a végzős osztályok voltak csak ott. Persze nem táncikálás volt, hanem színdarab átiratok az iskola parodizálására:)

vivace 2010.03.20. 14:19:58

Mi megszöktünk a szalagavató ünnepélyes része után, aztán megnéztük a Kopaszkutyát videón néhány baráttal. Le is lettünk tolva később, hogy nekünk szervezték a szalonzenét, aztán alig maradtak páran. Hát, minket aztán nem kérdezett senki, akarjuk-e...

wav 2010.03.20. 14:21:34

A random választott Enya szám nélkül tényleg nincs szallagavató. Ha mégsincs Enya akkor Sarah Brightman-től a Time To Say Goodybye ugrik be a cserepadról. Esetleg még Badalamenti-től a Twin Peaks Theme (nekünk ez volt 10 éve, modoros vagy sem, de ezt legalább élvezni is lehet). A mátrixos Clubbed To Death nem hiszem, hogy kanonizálva lenne ilyen eseményekre, pedig tökéletes választás lenne. Akárcsak a Requiem For A Dream zenéje, de ezért már lehet kikergetnének.

vivace 2010.03.20. 14:23:40

@szemet: Aha, nekem egy rokon-de nem vér - bácsi mondta a ,,nagybetűs élet"-et, amikor nyolcadikból ballagtam. Nem tudom, mire gondolt. Mit kellett volna tennem 14 évesen? :-D Ezt akkor sem értettem.

spteacher 2010.03.20. 14:32:22

Márpedig a szalagavató tök jó buli! Ez az első és utolsó alkalom, amikor diák, szülő, tanár önfeledten együtt bulizhat!

medvedr 2010.03.20. 14:53:36

Kibaszott jó, tezsvírem. ÉrdeklődÉSSEL várom a szalagavató bál leírását. A zenéket és a meghívott DJ-tis beleszőve. A palotás közben zokogó atommeghajtású anyukák elcsukló hörgése kísérjen utadon, és adjad az ívet mielőbb!

TradeMark 2010.03.20. 14:58:18

@lárvalányhaj: nem :)
@medvedr: azt már nem én írtam sajnos, de én is nagyon kíváncsi vagyok rá:)
@tff: szenkjú :+ :)

TradeMark 2010.03.20. 15:03:08

Az még azért kimaradt, hogy a búcsúzó osztályok tanulói közül kb a negyede simán bukásra áll matekból, nyelvtanból vagy bármely idegennyelvből :)

sisiska 2010.03.20. 15:17:50

Nekünk sem volt tánc és zártkörű volt,csak kaja,egy kis produkció a végzősöktől, pia,gomb tűzés,aztán mindenki ment amerre discot látott :D

2010.03.20. 15:28:23

@sisiska: amikor ofő tűzte fel a szalagokat elmesélte, milyen jó volt ezt csinálni csupa lány osztályban, nem is végzett 20 perc alatt:)

kitteh allen (törölt) 2010.03.20. 15:59:52

@wav: ugyan nem a miénken, de a mi giminkben igenrég volt egy szalagavató, ahol arra táncolt egy osztály.

2010.03.20. 16:08:49

mikor félénk kilencedikesként beléptetek az iskola kapuján, még nem gondoltátok, hogy...

kinoxalin 2010.03.20. 16:29:53

Sinead O'Connor - Nothing Compares To You

ez is egy klasszikus bevonulós szám. A post amúgy kurva jó, megfogta a lényeget!

Prophet 2010.03.20. 16:54:23

Én is írtam beszédet. Más mondta el. Aztán odajött néhány tanár, hogy mi volt ez. Letépett ajtókról volt benne szó, az még rémlik. Lehet, valami szimbólum volt?

A bálon zsíros kenyeret ettünk, gagyi kólát mellé, alkohol talán nem is. És tánc se!

Tájfájter 2010.03.20. 17:02:47

A tornateremhez vezető oldalfolyosókon berendezett svédasztalok, ahol a C osztály egyik tanulójának anyukája( mivel hidegkonyhás vállalkozása van, vagy egy másik iskola konyha vezetője) profin megcsinált, tele pakolt asztalok sültekkel, tortákkal gyümölcsökkel, és ott eszik az összes A, B, D, és E osztályos anyuka-apuka, és dicsérik, hogy kislányuk-kisfiuk osztálya milyen ügyesen öszehozta a kaját, az általuk beadott 500 forintokból.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.03.20. 17:32:01

a "spori" szót játékvezetőre már halottam alkalmazni, de tornateremre még soha... az inkább "csarnok"

nattydread88 2010.03.20. 18:47:13

nálunk az ultiméjt szalagavatós zene enigmától a return to innocence volt, aztán közösen elénekeltük a valaki mondja meget gitárkisérettel. gyönyörű volt:D

Azannya 2010.03.20. 18:58:57

ejh, a regi szep emlekek. nekunk a heal the world szolt vegtelenitve a regi kepek diavetitese alatt, es a vegere frankon 300 ember sirt. koztuk en is. unnepelyesen megigertuk egymasnak, hogy hetente talalkozunk, soha nem felejtjuk el egymast es kulonben is orok baratok maradunk. azota onnan 2 emberrel tartom a kapcsolatot, a tobbieket jo ha ketszer lattam, es nem tavaly volt a szalagavatonk. vagy ez a ballagas volt? mindegy is, ahany haz, annyi szokas.

Klárensz 2010.03.20. 19:05:47

@NDT: Pedig valahol így mondják. Egyszer két rivális vidéki csapat meccsén hallottam, ahogy a vendégek szurkolói azzal idegesítették a bírót a hibái miatt, hogy végig sportcsarnoknak szólították (azt talán mondanom sem kell, hogy ez rendes szabadtéri pályán történt). :D

-Vak vagy sportcsarnok?
-Hé sportcsarnok, ezért nem jár piros?

Mitya Ivanov 2010.03.20. 19:11:28

nalunk nem voltak szülők a szalagavatón, a két végzős osztály adott műsort aztán ennyi.
Művészeti gimnáziumba jártam, de általános osztályba, és a másik osztály rettentő modoros művészpalántáinak a műsorával fel sem vehettük a versenyt. Ők valami táncos színelőadással készültek, ehhez képest a mi reneszánsz táncnak hívott bénázásunk, és a feszültség oldása miatt a Take That Relight My Fire c számára előadott, humorosnak szánt táncolásunk maga volt az iskola 25 éves történetének mélypontja. És ezt a művészeti igazgató érzékeltette is velünk.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.03.20. 19:15:14

@NDT: én is akartam írni a sporit.
a poszt nagyon jó, egyben nagyon borzasztó is. ez a szalcsitüzcsi húsz éve is egy modoroskodó marhaság volt. a kötelező voltát nem szerettem.

kisebbik rokk 2010.03.20. 19:33:26

@wav: Na, nekünk a Requiem for a dream zenéje volt a bevonulózenénk, amit én nem kimondottan helyeseltem, ugyanis bármennyire jó szám, depressziós és reménytelen: nem szalagavatóra való. A B-seknek bezzeg a jófej fizikatanár blues-t énekelt és gitározott.

Magyarnaba 2010.03.20. 19:49:09

P-Mobil: Az úton menj tovább. Enélkül nem szalagavató a szalagavató.

bekbórd! 2010.03.20. 19:57:41

Szülők a szalagavatón? Nálunk szerencsére nem volt ekkora felhajtás. Suliban valami kaja, pia (üdítő), előadás -gondolom tanár paródiák, aztán mentünk kocsmázni. Ott 4 év után végre le lehetett tapizni pár jó csajt, miután enyhén bekarmoltak :)

kőleves 2010.03.20. 19:59:29

A legjobbak az "ipari" szalagavatók a PECSÁban, esetleg a Körcsarnokban. Alsó hangon legalább 10 osztály, unalmas, nézhetetlen műsorok stb. Kedvencem az volt amikor az egyik nagyfater jó hangosan megjegyezte, hogy "ezek baszki 10-en 20 féleképp táncolnak". Szalagtűző zenék esetében viszont van fejlődés, van úgy, hogy simán ficcen a Nick Warren. www.youtube.com/watch?v=9v-tv_ezKxY

wav 2010.03.20. 20:05:39

@kisebbik rokk: Ki, hogy éli meg, én pl. remek poénnak tartottam volna. Azon viszont konkrétan elnevettem magam mikor a beszédben kihangsúlyozták, hogy mennyire fontos az önmegvalósítás, az egyéniségünk, mind a suliban mind majd a "nagybetűs életben". És persze ott állunk egyenöltönyben, lányok egyenkosztümben, gondoltam is magamban, nesze neked! :)

wav 2010.03.20. 20:09:16

@kőleves: Na ne, Nick Warren? Ezt már tényleg nehéz elhinnem. :) Ha mégis igaz, akkor ez kérem szépen skandallum! És persze bezzeg a mi időnkben, valamint fejcsóválva: ezek a mai fiatalok!

steleto 2010.03.20. 20:16:45

Hát az volt a baj, hogy nálunk kurva nagy felhajtás volt? Miért? Ajánlani tudom a budai újgazdag család posztját kiindulásképpen.
Mindenkinek (!) saját zenéje volt, saját fényképek, saját lufija blabla. Két tánc, hosszú, de egyébként menő műsor, kiszabott drága terembérlés, persze buli utána valami puccos helyen, menő dj-kkel.
Kár volt.. A lényeg veszett el az egészből.

steleto 2010.03.20. 20:20:00

Ja igen: minden évben egy osztály ballag csak.
Egyenruha nem volt, mert nem tudtunk megegyezni. Nehogy legyen valami egység az egészben.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.03.20. 20:20:22

Fú, a szalagavató, atyaég...

- Béna, kopott kölcsönzői ruhák (vízre szabott/bokalengető nadrág stb.);

- fél évig gyakorolt, mégis esetlen táncok;

- magukat nagyon komolyan vevő, "bálkirálynőnek" képzelő kis picsák;

- a dolog kínosságát érző, zavarukat flegmasággal leplező csávók;

- rossz hangosítás;

- formabontó MODERN táncok;

- a sokat emlegetett modoros fotósok, videósok;

- izguló tantestület....

Szörnyű.

Erzsebet 2010.03.20. 20:46:14

Az én szalagavatómon olyan műsor volt, hogy kifiguráztuk a tanárokat. A tesi tanár posztban már írtam szadi tanáromról Marciról. Az ő paródiája nagyon jól sikerül: Egy csaj felöltözött dizőznek és Petőfi: Ezrével érik a fákon a meggy c. versét így költötte át: Havas már a bánkúti hegy, testnevelés tanárom van nekem csak egy. Osztály kórus is énekelt az Orchideák dallamára: Tornaruhák, sárga tornaruhák, mondjátok meg, hogy szeretem, tornaruhák, sárga tornaruhák, vigyétek hozzá a szívem.... Minden tanárt kifiguráztunk.

Pernilla 2010.03.20. 21:13:25

Ákos - Ilyenek voltunk, a régi osztályképek vetítése alatt. MINDENHOL.

bacpenszer 2010.03.20. 22:12:10

@Pernilla: Azt hittem ai Ilyenek voltunk már elő sem jön. Az is szép volt amikor a mi szalagavatónkon a műsorok (=tanár paródiák és képvetítés) után a három osztály elkezdte énekelni mindenféle kíséret vagy plébekk nélkül hogy "Ilyenek voltunk, vadak és jók, bűnösök közt is ártatlanoook..." aztán egyszer csak a refrén végén hirtelen csönd lett mert mindenki csak eddig ismerte a szöveget. Kínos csönd, ideges plafonra és egymásra nézések aztán úgy fél perc után pár embernek eszébe jutott egy sor aztán valahogy megoldottuk, ki-ki itt-ott ahol eszébe jutott pár szó beordította

kisebbik rokk 2010.03.20. 22:27:57

@wav: Ja, ebből a nézőpontból tényleg lehet poén. Nálunk viszont a "milyen szép" volt az indok.

Én és a legjobb barátnőm viszont lázadtunk a magunk módján: nem varrattunk a ronda liláskék fényes egyenanyagból kurvadrága estélyit, ahogy a többi lány az osztályból, hanem sima fekete ruhában vonultunk. Meg is lettünk szólva, hogy rontjuk az összképet a sok liláskék csoda között. :)

Uva 2010.03.20. 22:47:38

Mi a Bubamarára vonultunk. És igen, ott volt AZ az ember, aki minden fotóba beleállt, mert pont onnan tudott valamit lencsevégre kapni.

Motorpenis 2010.03.21. 08:42:58

Te jó ég! Én semmire nem emlékszem a 13 évvel ezelőtti szalagavatóból, csak annyira, hogy nálunk csínján bántak modorossággal. Nem volt tánc! Pedig néhány tyúk az osztályból szeretett volna, és külön jelmezt sem kellett varratnunk, azt hiszem akkor már megvoltak a ballagási rongyok, és abban álldogáltunk.

Beszélt az igazgató, volt pár költemény és próza, szalagtűzés, zabálás, aztán valami mulatozás, lehetett táncolni modern zenékre:a fiúk politizáltak, meg röhögcséltek, a lányok meg táncoltak egymással.

niyabinghi 2010.03.21. 10:02:48

Nálunk sem volt csinibe öltözés, valami tanárparodizálós műsor ment szülők nélkül, aztán sürgősen lelépés bulizni. Hétfőn meg ment a cirkuszozás, hogy kicsit erősre sikeredett, mert minden tanár magára ismert.
Ballagásos/szerenádos poszt nem lesz? :)

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2010.03.21. 10:44:03

A mi szallagavatónkon sikerült kikönyörögnöm az ST Enterprise főcímdalát.

Mindenki elvolt ájulva:)

De a legnagyobb modorosság a Karib Tenger Kalózainak főtémája volt.

Detlef · http://www.gazdapiac.com 2010.03.21. 11:53:04

Nálunk egy egész gitárzenekar alakult az osztályból, és külön pénzért vállalták, hogy a gitártokban visznek be piát. Senkinek sem tűnt fel, hogy úgy mennek be, hogy egyik kezükben a gitár, másikban a tok. :)

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.03.21. 23:58:03

Egyvalamit nagyon hiányoltam a leírásból, ami amúgy fantasztikus lett... az "álljál már arrébb bazzeg, mert kitakarod gézukát a videjóból" típusú apukákat, és a "foglalva volt két hely az első sorban" anyukákat, plusz a bömbölő, csipkés zsebkendőket szorongató nagyikat.

Nekem ugyan 13 éve volt a szalagavatóm, de nem volt nagy fakszni, szalag fel, tinci-tánci, kimentünk Felsőhámorba egy kis helyre, kaja-pia, paródiák. Kaptunk egy kortynyi pezsgőt, volt, aki akkor ivott először alkoholt életében :) Andi nevű osztálytársnő az egy, azaz 1 korty pezsi lenyelése után 10 perccel olyan átéléssel közölte, hogy ő részeg... de szerencsére hamarosan megérkezett a családi Trabantunk, a benne lévő 1 kocka dobozos sörrel, sponsored by anyám :D Mentünk is utána a csodálatos lilafüredi Revolution klubba :D

Vágási Matyi 2010.03.22. 00:44:35

Már a műsor előtt pattan 2-2 feles a vécében, ha van harmadikos haver, isznak azok is.

A bálról a kötelező zabálás, pár sör-feles kombó legurítása, illetve a tanárokkal, szülőkkel eljárt tánc után azonnal koccolni kell a közeli kocsmák valamelyikébe, majd később a discoba.

Azt az egyébként sehova el nem járó gádzsit, akit egyik nagyobb osztálykiránduláson (mondjuk külföld) sem varrt le senki, szúrni fogják.
Ha nem, akkor a banketten.

Kötelező még a szülők/nagyszülők/rokonok bizonyos időközönkénti nyaggatása a semmitmondó/átlagos műsorról készült fotók/videók elkérése végett.

Úgy tesz mindenki, mintha rettenetesen fontos esemény lenne, közben csak egy kibaszott péntek/szombat este, több punettivel :)

@wav: @kőleves: A Clubbed to Death és a Requiem (Lux Aeterna, asszem) sok lenne, de ez a Warren bevonulósnak pont jó.

Vágási Matyi 2010.03.22. 00:46:23

@misbelief: Jaj, a bálkirálynők. A legjobb az, amelyik direkt _eme jeles alkalomra_ dobott le egy laza 15-öst. Apránként persze, de itt meg kell mutatni, hogy mi is lett!

balage_81 (törölt) 2010.03.22. 03:26:09

egy igazán vagány tanárbá úgy kezdené a beszédét: gyorsan eltelt ez a 4 év, és szomorúan látom, hogy közületek sokan még mindig nem veszítették el a szüzességüket:)))

Zorita 2010.03.22. 09:58:11

igen! már nagyon vártam ezt, bár a táncokat kicsit jobban ki lehetett volna dolgozni. Michael Jackson - Thriller, Grease - valami zanzásított összefoglaló, valami EGZOTIKUS NÉPTÁNC, stb.

De az hogy van, ahogy írják többen is, hogy van olyan szalagavató, ahol NINCS tánc??

Amúgy nálunk a When a Man Loves a Woman (?!) volt a bevonuló zene.

noirp 2010.03.22. 14:19:34

@Zzz_Zorita: bizony van. Nálunk nem volt tánc.

noirp 2010.03.22. 14:31:43

@pedoform: "A nagybetűs életbe!!!" ezt simán lehetne használni a "Kurva életbe!!!" szinonímájaként. :)

noirp 2010.03.22. 14:33:19

@Hadrian77: ti lehettetek az egyetlen normális középiskola az országban...

Nekroteka 2010.03.22. 21:47:43

@wav: Nekünk a Clubbed to Death volt a tűzőzenénk :)

Smacika 2010.03.23. 09:43:36

Remélem a következő részben már lesz egy kis arconpörgősfekvehányás is.
A szalagavató nekünk olyan volt. Az összes csaj azt hitte, hogy következmények nélkül lehet nyakalni a viszkit.
Több volt a halott a buli után, mint a sebesült.:)

Lira 2010.03.27. 01:07:17

Hehe, nem ám a suli csarnokában, de egyenesen irány a Körcsarnok, mert az úgy tuti, és nem mismásoljuk el egy szem keringővel, nem ám!

Esemény előtt két órával érkezés, mert próba a bevonuláshoz, a keringőhöz ruhás, majd az osztálytáncok egyesével, természetesen, mindenki a haját tépi (ha kiderül, hogy két lánynak valahogy egyforma ruhát sikerül 40 + ezerért bérelni, akkor ők egymás haját is megtépik), majd szállingózik a nézősereg, őrietlen porontyok a csarnok közepén rohangásznak visítozva, anyukák megküzdenek a jó helyekért az első sorban, apukák rezignált arccal asszisztálnak hozzá, mert ők már előre látják, hogy ez tök fölösleges, a hivatásos fotósok (hogy lesz belőlük osztályonként 4-5, erre sosem jöttem rá) úgyis mindn képbe/videóba bele fognak lógni.
És végre elkezdődik...

Bevonulás, kényszeredett feszengés a suli zenekarának agyrepesztő előadása alatt, majd diszkrét (avagy egyáltalán nem diszkrét) ásítozás/családtagoknak integetés az igazgató(nő) beszéde alatt (nálunk a zárómondatok felé élénkült meg a figyelem a következőnél: "... és ne felejtsétek el, hogyha az élet útján megálltok, hogy lehajoljatok megszagonli egy virágot, én mindig ott állok majd mögöttetek" kollektív röhögés, a végzősöktől diszkréten, a nézőtérről kevésbé), majd szalagtűzés, ahol elszabadul a pokol, mert mindenkinek a saját kis házifotómasinájába is kell kép (hivatásos?! Fujjj, az hülye!) a szent pillanatról, eztán világítás le, majd az "elmegyek, elmegyek, melyik úton... blabla" izére gyertyás "tánc", aztán villany fel, végzősök rohannak átöltözni, megjelenik helyettük a színen a suli akrobatikus izébigyó csapata, hogy ne unatkozzon a nagyérdemű, míg átvedlik a 120+ fő frakkba/habfehérbe. A lányok loppal helyreigazítják a fiúk csokornyakkendőjét, ők látványosan grimaszolnak, a buzgó szervező tanerő egyesével/kettesével bejelenti őket (mindenki feszengve várja a saját csemetéjét), aztán lemegy az első keringő, kisebb-nagyobb hibákkal, bakikkal, és lehet futni megint öltözni, amely idő alatt az ősök óriás kivetítőn csodálhatják meg a csemetéik 4(vagy 6) év alatt készült osztálytermi ökörködős fotóit ( a szülők többségének leég a haj a fejéről egyik-másik láttán, a másik fele elalszik a harmadiknál).

Ha ezen a traumán sikeresen túlestek, akkor jön az első osztály, és eltáncolja a választott táncát (Hair, görög, kán-kán, stb), majd a közönség túloldala felé fordulva ismét, és így tovább, míg mind a négy végez…

Ekkor ismét rohanás öltözni újfent frakkba-habfehérbe (az én ruhám szegélyét letapostuk, már az első levételnél rákenődött az egész rúzsom a fűző belsejére), addig ki tudja mivel gyilkolják újra a közönség idegeit a kreatív szervezők, és a végzősök kapnak egy-egy pohár pezsgőt, ismét beszéddel körítve (el is kezdődik a variálás, a lányok átöntik az élelmes fiúk poharába a saját adagjukat), ekkor következik a tanerők meglepetés tánca, mikor jópofát bohóckodnak a négy/hat évig szidott fafejeknek, eztán lemegy a zárókeringő, mindenki könnyezve megtáncoltathatja végre a famíliát, majd leadja a három különböző öltözetet, és mehet végre bulizni, ahonnan a többség csak másnap este kerül elő, erősen aznapos állapotban, mert a másnapig még nem volt ideje eljutni…

A Szalagavató Fun XD
(bocsi, hosszú lett)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.03.30. 19:38:00

@Lira: Ez melyik suli? Mert kurvára ismerős. Csak bizonyos részletek nem stimmelnek, de a szervezés, meg a helyszín ugyanolyan, mint a miénknél volt :D

Lira 2010.04.03. 20:22:50

@Gerusz: Óbudai Gimnázium, de én már pár éve túlvagyok a nagy eseményen :)

csavarhuzo77 · http://csavarhuzo.blog.hu 2010.10.14. 10:06:10

azért ma egy "valamire való" szalagavatón tuti táncolnak trendi hip-hopot is. ha sok osztály van, akkor többet is, ami aztán megkülönböztethetetlen. na és a gyertyás vonulás. rémesen unalmas!
süti beállítások módosítása