Az absztinens szülő

2010/02/23. - írta: Modor Tibi

-Ancsa, hogy s mint? Sziamia - ezer éve nem láttalak, be kell a seggnek szarni!

-Zolesz, el se hiszem! Szöveged a régi, hallom. Meccsoda bajszocska, megemberesedtél szépen, meg kell hagyni - látszik, jól tartanak. Konzit csinálod még?

-Persze, jövő héten lesz megint egy vizsgafellépésem, de még megy. Szeretem is csinálni - persze hogy ebből hogy lehet lesz megélni, nem tudom. Sehogy. Na de mesélj, hát úgy eltűntetek, amióta a család így magába szippantott Titeket! Most hányadikat várod, a másodikat, vagy..?

-Ó, ő már a harmadik leszen. A nagyfiunk, Ábel nyolcéves - a kisebbik, Áron pedig négyéves. Nagy csibész mind a kettő, te, nézd csak, csupa véletlenül - hihi - van róluk pár képem is... Néha olyan nehéz velük, de hát az egészséges gyerek az rosszcsont, jól tévedek?

-Bezony! Na de hogy csináljátok? Ti mindig olyan lazák meg nyitottak voltatok, mindig is tudtuk, hogy nagyon jófej szülők lesztek!

-Nos, hát először is: semmi agresszivitás, a tévével is nagyon vigyázunk. Sajnos volt már olyan, hogy megnézték valamelyik vacak Bud Spencert, aztán utána Ábelke kirúgta Áron egyik fogát, mert azt látta a filmben is. Még biztatta is, hogy köpje csak ki bátran! Aztán semmi erőszakos játék. Volt olyan rokon, aki a kisebbik szülinapjára játékpisztolyt volt képes hozni, érted? JÁTÉKPISZTOLYT, igazi kis töltényekkel, lőni is lehetett vele. Azonnal továbbajándékoztuk a lumpen szomszédoknak, azok meg még meg is köszönték. Meg az Irénke nagynéném, te jó Isten. Kint volt megint Riminiben vagy Bibionéban, mit tudom én. Erre kis bicskákat hoz a gyerekeknek ajándékba. A Gáborral azt hittük, hogy a falra mászunk. A srácok meg ott sírtak, hogy akarják. Úgyhogy felajánlottuk nekik, hogy most vagy várnak tíz évet, és akkor kapják meg őket, vagy most rögtön, de akkor a pillanatragasztóval beragasztjuk a pengét. Beragasztottuk végül persze, azt választották.

-Az igen. Sajnos én is látom nap mint nap, hogy mennyire sok felgyülemlett düh van ezekben a gyerekekben, talán a szülők, vagy kik miatt... divattá válik az önzés, a gyerek meg ott marad valami nemkívánatos ballasztként.

-Ez az, látom én is az isis- ovistársaikon. Foglalkozni kell velük pedig, tanítgatni őket. Gáborral meg a gyerkőcökkel rengeteget járunk kirándulni a környéken - a Pilisben  meg a budai hegyekben - no meg Cseh'ben; a srácok is nagyon élvezik, igazi kis világjárók lettek már! Alkohol sincs - Gábor a taxizás miatt nem nagyon ihat, nekem meg már két korty is a fejembe szállna.

-Mintaszülők, komolyan. Olvastok nekik rendszeresen, társasoztok, minden?

-Ó, persze. Rengeteget olvasunk, már a kicsi is felismeri a nagybetűket. Csak sajnos néha olyan csúnyán beszélnek... az oviban meg az isiben is olyan válogatott trágárságokat szednek össze, hogy még én is belepirulok, ráadásul olyan szép dolgokról olyan csúnyán beszélni... ezek azt se tudják, miről beszélnek.

-Csak nem kis disznó szövegeket mondanak?

-Dehogynem, de meg nem ismétlem. Pedig hányszor mondom én is ezekre a pornófilmekre, hogy mennyire közönséges meg természetellenes, hogy ez a valóságban nem is így van, á. Tényleg, már a csilláron is csinálják - és sokan meg elhiszik, hogy ez a normális. Pedig a szépet azt szeretem, az ízléses, erotikus filmeket vagy fotókat szívesen elnézegetjük Gáborral; megvan a Káma Szútra, a Faludytól is az Erotikus versek. Nudista strandra is rendszeresen járunk, tudod, a Lupára - de ezek annyira közönségesek, ezek a filmek, ahogy ott prömier plánban mutatnak mindent...

-Nos, hát igen, tényleg fölháborító az ilyesmi. (pödörgeti bajuszkáját) Nem kellene ország-világ orrára kötni, hogy mi történik két ember között, a hálószobában.

-És te mi jót csinálsz, hova mész?

-Moziba megyek, most jött be egy nagyon kemény művészfilm, az Utolsó tangó Párizsban, eddig minden ismerősöm katarzist élt át alatta. Meg kell néznem.

-Mi is csak jókat hallottunk róla. Majd ha Anyuékra rá tudjuk valamikor bízni a srácokat, mi is elnézünk majd Gáborral. Na mikor látogatsz meg minket?

208 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.23. 10:24:53

"Aztán semmi erőszakos játék." :)
Bizony, kizárólag készségfejlesztő fajátékok és kézműves-tábor!

vincere 2010.02.23. 10:26:18

Bud Spencer... a Cartoon network-ön találomra 10 percet nézve több erőszak van, mint a teljes Bud Spencer életműben
kellemes modoros család :)
Ábel, Áron, mi lesz a 3. gyerek?

Olgicsq 2010.02.23. 10:27:55

Ancsa, a laza, jofej anyuka odaadja a szomszed gyereknek a jatekpisztolyt. Heh. :) Aronka meg Abelke orrat az ablakuvegre nyomva fog a szomszedba atbamulni, amikor Jozsika es Ferike egymasra lovoldoznek.

pause 2010.02.23. 10:29:24

absztinens mi?:D :D
milyen beszelo cim ehehhe, ha Budapestiek jarnak- e a 10.kerbe vasarnap ?:D

GAbica 2010.02.23. 10:43:26

"a Pilisben meg a budai hegyekben"
Megnézik a föld szívcsakráját, meg a kilencszer csavarodó fényt egy kis forrásvíz mellett :)

MakoG 2010.02.23. 10:45:27

Zolesz miskolci, igaz? :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 10:50:05

Tele van a világ ilyen jófej, laza szülőkkel.
A jóisten tossza őket meg a seggüknél fogva!
A fiúk azok verekszenek, bazmeg, meg katonásat akarnak játszani, az meg pisztoly nélkül körülményes. Képzelem, mit rendez az ilyen, amikor az imádott Ábelkéje egy jókora mokkával jön haza, meg egy intővel az ellenőrzőjében, hogy "Tisztelt szülő! GyerMeke a szünet időtartama alatt a tanteremben, fegyelmezett tízóraizás helyett verekedésbe keveredett, és többször megütötte az osztálytársait, ezért megintem."
Ilyenkor eltűnik a lazaság és a jófejség, és elkezdődik az, hogy:
"Nagyon szomorú vagyok miattad, kisfiam, el sem tudom képzelni, hol láthattál ilyet."
és ez meg körülbelül másfél órás időtartamban. A gyerek sokkal jobban szeretne helyette egy csattanós tareszt, de nem, ugatás van szájkiszáradásig.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 10:51:26

@Gabica [almighty]:

Szerencsés esetben nem csak megnézik, hanem látják is.

oriza triznyák 2010.02.23. 10:52:08

@vincere: ha fiú, Koppány. Ha lány, Csenge.

Rich.mond 2010.02.23. 10:57:17

@El Topo (Sgt. Elias): Amúgy ezek a srácok lesznek a klasszikus bringázó-raszta-végtelenülnyitott arcok.Halál barátságosak, de valahogy MINDIG belekeverednek valami verekedésbe (többnyire ők húzzák a rövidebbet). Mivel nem tűnnek zorall arcnak, ezért a péntek-szombat este kigyúrt császárai rajtuk tökéletesítik a kung-fu tudományukat.De komolyan, a legritkább esetben nem köt beléjük valaki az éjszakai buszon.

Van egy-két ilyen ismerősöm.
Nem rossz arcok alapvetően, csak kicsit...furák, néha nem nagyon tudom őket elhelyezni e Sártekén.

A gyerekeimnek meg kötelező lesz ismerniük a Kincs ami nincs-et:) "Kisasszony, maga nem tudja hogy csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot?"

nemlayla 2010.02.23. 10:57:32

@El Topo (Sgt. Elias): tapasztalataim szerint ilyen esetekben Ábelke és Áronka kb. 5 másodperc alatt nevezi ki a fakanalat/építőkockát/távirányítót géppisztolynak, ha rájuk jön a gyilkolhatnék. Absztinens szülő sápad és azon agyal, hol rontotta el. :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.23. 11:04:14

A harmadik is Áron, mert kellett nekik minden áron... Na jó... majd levezeklem valahogy.

Amúgy a gyereknek nem kell pisztoly, elsül a kezében bármi! :)

GAbica 2010.02.23. 11:06:05

@El Topo (Sgt. Elias): @Rich.mond: És az hagyján, hogy a fiúk, de saját tapasztalatból kiindulva a lányok is szoktak verekedni/háborúst játszani. És a legegyszerűbb baba is simán távcsöves puska lesz, egyik lába a fegyver, a másik a távcső :)

baby bee (törölt) 2010.02.23. 11:08:20

@oriza triznyák: ha fiú Örs, ha lány Zille. igen, van ilyen név!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 11:09:37

De mi az isten járhat az ilyen erőszakmentes szülők fejében, hogy mit csinálnak? Valami jót tesznek a saját gyerekükkel? Hogy majd valami erőszakmentes szép, új világot teremtenek a gyerekeiken keresztül?
Kibaszottul rossz hírem van nekik! Egyrészt minden kis köcsög az ő áronkájukat fogja kúrogatni, már az óvodában, másrészt éppen áronka lesz az, aki majd addig fojtja magába a frusztrációit (mert kiélni ugye nem tudja őket), amíg a felesége haját fogja elválasztani baltával.

GAbica 2010.02.23. 11:15:15

@El Topo (Sgt. Elias): Sosem értettem. Én is kaptam gyerekként időnként egy-egy pofont, seggre csapást otthon. Aztán mégsem haltam bele, nem lettem tőle depressziós, stb, csak tudtam a határokat.

MakoG 2010.02.23. 11:17:21

@Szalacsi_Dezső: Azt, hogy "lehet lesz" és "kell lesz" csak miskolciaktól hallottam.

raoul_duke 2010.02.23. 11:23:17

Aztán amikor illemből átmész 5 évente egyszer, hogy na mi van, akkor meg hozzák az isteni finom indiai füstös teát meg a zabos tofut bazmeg hozzá. Ha szerencséd van, akkor 3 perce elkészült friss petrezselymes répalevet is ihatsz előtte.

Fél óra múlva sajnos indulnod kell, arany ászok-unikummal mosod le magadról az egészet a következő nonstopban. Büszke vagy magadra, hogy eszedbe jutott előtte inni két gint, így legalább eddig bírtad, és jót röhögsz azon, hogy tényleg mekkora kibaszás dobot meg trombitát vinni ajándékba ennek a békés, boldog családnak.

GAbica 2010.02.23. 11:23:45

www.pillantokutya.hu/portal/index.php/hu/nevelesi-program.html

A volt férjem álomóvodája... Nem véletlen nem lett gyerekünk. Itt aztán megvalósul a posztbeli anyuka álma, csak kiegészül egy csomó káros propagandával.

nemlayla 2010.02.23. 11:27:41

@Gabica [almighty]: az óvónőképzőben csak és kizárólag hasonló szövegekkel lehet megélni. pár hónap alatt hozzászokik az ember gyomra.

Smacika 2010.02.23. 11:28:53

Az ilyen faszkalpagoknak lesznek tömeggyilkos, drogos, ribanc gyerekei.

GAbica 2010.02.23. 11:29:15

@nemlayla: Mondjuk ez pont a szcientológus óvoda.. Azért azt nem hiszem, hogy óvónőképzőben ezt tanítják (legalábbis nagyon remélem).
De a szöveg az igen, az általánosan elterjedt, mert a "trendi" szülők elvárják ezt.

Smacika 2010.02.23. 11:34:02

@Gabica [almighty]: "ha kiönti a tejet nem szidjuk le." Aham persze, hogy nem. Sőt megdicsérjük. Aztán akkor is, mikor áron kirúgja ábel fogát, utána, ha megerőszakolja a 15éves osztálytársát a haverjaival, mert az menő. Legközelebb meg akkor mikor belövi az első adagot, mert rosszalljuk ugyan, de liberálisak vagyunk.
Volt egy ismerősöm, az anyja azt mondta a drogra "hadd próbálja ki, majd megunja" azóta a csaj nem él.

mocc 2010.02.23. 11:34:47

Szerintem az ilyen erőszakmentes szülők kölykei lesznek az igazi kis gecik már az oviban, vagy legkésőbb alsóban. Aki addig basztatja a másikat, míg ki nem provokálja a verekedést, aztán meg mutogat a másikra, hogy ő kezdte. Közben meg anyuéknak otthon kemény pornófilm az előjáték, mert másra már nem indulnak be,esetleg apu kurvázni jár, hogy ott elégítse ki az elfojtott vágyakat...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 11:37:24

@Gabica [almighty]:

Egyszer valami nyaraláson voltunk és ott volt egy ilyen házaspár, két elbaszott rossz kislánnyal. Durcásak voltak, rosszkedvűek, követelőzőek, és egyáltalán, agyonütnivalóak.
Na és az ő anyjuk készült ki, mikor látta, hogy a fiamnak a seggére csapok. De most ezt ne úgy képzeld, hogy egyetlen ütéssel eltörtem a gerincét, hanem egy ilyen barátságos seggrepacsi volt, hogy "na eredj fiam, játszani".
És elkezdte magyarázni, hogy náluk alapelv a gyermekek elleni erőszaknál a NULLTOLERANCIA!
Nem gyakran csinálok ilyet, de megkértem, udvariasan, hogy ne szóljon hozzám.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.23. 11:38:14

@mocc: és anyu nem érti, mert addig "minden olyan tökéletes volt".

mocc 2010.02.23. 11:41:46

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: lófaszt! Anyu észre sem veszi, hogy az ő drágasága micsoda kis tetű, mert ők ugye, nem ilyen szellemben nevelték, szóval, ha a kisdrága azt m ondja, hogy a Pityuka kezdte a verekedést, akkor a Pityuka a bűnös, aki nekiment a kis ártatalanságnak. Később jön majd a "minden tinédzser a környékén iszik/cuccozik/bűnözik, de az ő kisfia persze nem mert nem ilyen szellemben nevelték...

GAbica 2010.02.23. 11:42:04

@Smacika: Egyetértünk.

@El Topo (Sgt. Elias): Nulltolerancia? Nagyon udvarias voltál, lehet csúnyábban válaszoltak volna jópáran.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 11:44:25

@mocc:

Az Ábelke megmondaná, ha ő kezdte volna a verekedést, mert mink úgy neveltük, hogy nekünk MINDIG? MINDENT ŐŐŐŐŐSZINTÉN, ugye Ábelke?
Nanáhogy.

GAbica 2010.02.23. 11:44:56

@mocc: Na és persze mindig a másik gyerek a bűnös. Amit ő mond, az szentírás, mert az ő gyerMeke sosem hazudik, ő bármit elmondana. Azt pedig, hogy a gyerek füllent, mert egy gyerek az általában kipróbálja a határait, mit engedhet meg és meddig mehet el, az náluk nincs. Mert Ő TUD GYERMEKET NEVELNI. Olyan jól, mint senki más.

GAbica 2010.02.23. 11:45:26

@El Topo (Sgt. Elias): Egyre és egyszerre gondoltunk :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 11:47:55

@Gabica [almighty]:

Nulltolerancia, gecc! Aztán majd hogy álmélkodik, mikor éjszaka lehet menni a kislányokért a helyi kapitányságra. És még jó ha nem a prosecturára, azonosítani.

Klárensz 2010.02.23. 11:49:45

@mocc: Szerintem nem, az igazi kis geciknek a szülei nem erőszakmentesen nevelnek, hanem sehogy.

mocc 2010.02.23. 11:53:42

@Gabica [almighty]: 15 év múlva pedig: "nemisértem, doktor úr/hadnagy úr, hogy is keveredhetett ilyesmibe, mindíg olyan jó gyerek volt, velünk is midig mindent megbeszélhetett,olyan jó viszonyban voltunk, biztos rossz társaságba keveredett és a többiek vitték bele a rosszba...pedig mondtuk neki, hogy nem valóak hozzá ezek a fiúk/lányok..."

vincere 2010.02.23. 11:55:06

@mocc: a húgom egy hasonló dolgon (vajon melyik kislány mit mondott a másik anyukájának) veszett össze tavaly a szomszédasszonyával, mert ugye a szomszédasszony kislánya nem hazudik, úgy lett nevelve. ők azóta nem beszélnek.
a kislányok, bár ezúttal kölcsönösen nem lettek meghívva egymás szülinapjára, azóta csendben kibékültek és újra játszanak egymással...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.23. 11:58:22

Mivel kicsit erős volt pár komment, annyit hozzátennék, hogy itt a tényleg jószándékú, szüleik konzervatizmusával teljesen szembeforduló, fiatal neohippi szülőkről van szó, főleg a 80-as évekből. Semmi szektázás meg drogozás.

Sokan mára természetesen rájöttek, hogy sokmindent nem úgy kellett volna, de én ezt a fajta hozzáállást inkább megmosolyogtatónak tartom, mint faszkalapnak.

Ez a fajta szülő a kezdeti lelkesedés után ugyanúgy elküldi a gyerekét megütő tanárt a kurva anyjába, az elfogadás meg addig tart, amíg meg nem ijed, hogy esetleg az ő gyereke is buzi/drogos lesz. Ösztönös önvédelmi reakció :)

brodaclop 2010.02.23. 12:05:05

A jatekpisztolyos resznel egy picit magamra ismertem, pontosabban a sajat szuleimre. (Bar ok nem neo-, hanem original hippik voltak nyilvan.)

De villamgyorsan rajottek, hogy ez nem igy mukodik.

Maestro 2010.02.23. 12:06:23

volt nekünk is ilyen rokon, még kicsi voltam amikor a szülők összekülönböztek a nevelésen, azóta a csaj aki egy évvel idősebb nálam, világ ribanca lett, kb csak azért nem húztam meg mert másodunokatesó:D

Maestro 2010.02.23. 12:06:53

volt nekünk is ilyen rokon, még kicsi voltam amikor a szülők összekülönböztek a nevelésen, azóta a csaj aki egy évvel idősebb nálam, világ ribanca lett, kb csak azért nem húztam meg mert másodunokatesó:D

Mitya Ivanov 2010.02.23. 12:13:34

Modor Tibi help
még nem olvastam el az írást, de ebben a mondatban: "ő már a harmadik leszen", mi az a leszen? Eddig kelet szlovákiában hallottam egyedül így a lesz-t, arra így mondja mindenki. Te hol hallottad?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 12:14:56

@Mitya Ivanov: leszen, leszen, hát mi lenne, folyamatos jövő :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 12:16:33

@Modor Tibi:

Jóvan, Tibikém, vágtuk a kort, hogy új film az utolsó tangó, csak az a baj, hogy elég sok ilyen, meg mégvadabb hatás ér minket, és most.

noirp 2010.02.23. 12:19:15

Beszarás. Ez a poszt az elmúlt 10 nap összes darabját ütötte. Jövök még majd vissza.

Mitya Ivanov 2010.02.23. 12:22:28

@MakoG: Meg Miskolctól keletre végig Újhelyig

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 12:24:31

@Mitya Ivanov:

Akinek van érvényes útlevele (személyi igazolvány nem jó, Schengen nyugatra van), az elmehet meghallgatni.:D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.23. 12:28:45

@MakoG: az hát! Makuka, furik, kell lesz meg lehet lesz.

@Mitya Ivanov: ezt itt a fővárosban is szokták használni olyan modoros-vicceskedő áltájszólásban, mint pl. a "böcsületes" meg a "bötű".

@El Topo (Sgt. Elias): na majd ha itt is lesz gyerek, jöhettek látogatni, de csak házilag préselt almalé lesz + halava. És közben megbeszéljük az aszcendensedet, esetleg közben jófajta meditációs zenét tolatunk a Fischer hifin.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 12:29:36

@Mitya Ivanov:

Csak annyit, hogy Mezőkövesdtől keletre már útlevél kell.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 12:31:03

@Modor Tibi:

Baszki, pont én is a furikot akartam írni!

Egyébként összeszaladhatunk, csak hívjuk meg Vérnyulat is!

2010.02.23. 12:31:44

Nálam sem volt megengedett a fegyver tartás.

Ellenben apuka - aki az NSZK-ban dolgozott - zsákszámra hozta nekik a fegyvernek látszó tárgyakat.

Igaz nála az esti mese is úgy kezdődött, hogy ...és akkor Piroska előkapta kis kosárkájából az Uzi géppisztolyt...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.02.23. 12:33:46

ajánlom megtekintésre a 'he was a quiet man' c. filmet. a főhős is épp ilyen savanyú szülők gyereke, mesevilágban élő, elbaszott lúzer.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 12:35:57

@Modor Tibi: sorselemzés, aurafotó?

külön pontot ér ha a Bunyevácz nevezetű magorkutató elmélete a mezopoto-szíriuszi eredetről ott van a polcon.

GAbica 2010.02.23. 12:36:37

@Modor Tibi: Házilag préselt almalé? Majd hajnali háromkor kelsz, hogy nyolcra legyen a gyerMeknek elég, mi? :)

Mitya Ivanov 2010.02.23. 12:37:23

@El Topo (Sgt. Elias): aha
szerintem meg a Duna hídjain kell előkészíteni az okmányokat:D

Mitya Ivanov 2010.02.23. 12:40:06

@Modor Tibi: kösz
egy kicsit közelebb jutottam a kínzó kérdés megoldásához.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 12:40:11

@Gabica [almighty]: nálunk házilag főzött almalé van, szigorúan felnőtteknek. Házilag főzött szilva és körtelé is van, sőt, kárpátaljai rokonságuknak hála házilag vásárolt ötcseppecske horilka is van :-)

brodaclop 2010.02.23. 12:43:36

@Professor Pizka: Tessek, most fekheteM be a piramis ala megint.

Zorita 2010.02.23. 12:46:19

@Mitya Ivanov: mi a kínzó kérdés, hogy vajon Tibi tényleg meleg-e? :)

GAbica 2010.02.23. 12:46:38

@Professor Pizka: Felnőtt gyümölcslé... jó is az :)
Vagy ahogy az én gyerekkoromban hívták a gyerekeknek valót: ivólé.

MakoG 2010.02.23. 12:48:04

@Mitya Ivanov: @Modor Tibi: A furik, makuka + levonó, lecet, jössztök egész Borsodra jellemző, a kell lesz-t, lehet lesz-t én még csak Miskolcon hallottam. Pedig van újhelyi haverom is! :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 12:48:30

@Mitya Ivanov:

Ott is határ van, de az már belső.

thylla 2010.02.23. 12:52:37

Nem általánosítotok ti rohadtul?

ha nem néz a gyerek Cartoon networkot, akkor tíz év múlva ribanc lesz, ez igen. logikus.
nem az káromkodik a suliban, aki otthon azt hallotta, hanem aki nem.
ha nem játszhat pisztollyal, neveletlen kis barom lesz!

nem kell egyetérteni ezekkel a szülőkkel, de itt mindenki tudja, mi lesz ezekből a gyerekekből?

mocc 2010.02.23. 12:55:20

@thylla: Így van. Az itt kommentelők jósok és látnokok. És persze tévedhetetlenek. Legjellemzőbb vonásuk azonban, hogy mindent véresen komolyan vesznek. Ehhez tartsd magad.

Mitya Ivanov 2010.02.23. 12:59:53

@MakoG: ja vágom, életem párja újhelyi:)

brodaclop 2010.02.23. 13:00:01

@thylla: Senki nem allitotta, hogy mindig pont a forditottja lesz.

Csak azt, hogy valoszinuleg az egvilagon semmifele merheto osszefugges nincs az ilyen praktikak es a majdani viselkedes kozott. (Ami egyaltalan nem meglepo, ha belegondolsz, mennyivel tobb meghatarozo inger er egy gyereket az ovodaban/iskolaban, mint otthon.)

Gumineaux 2010.02.23. 13:03:54

@Gabica [almighty]: Az ivólé érdekes volt. Pl nem volt benne gyümölcs. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 13:04:51

@Gabica [almighty]: ajjaj, úgy bizony minden hónap második pénetkjén a menzán ivólé, egy pohár, tízliteres befőttes üvegből porciózva...
amúgy nekünk a gimiben a menzán rettenet ételek voltak, de ha jöttek a német testvériskolából, akkor persze azonnal töltött csirkecomb, borsóleves borsóval(!) meg ilyenek és természetesen ivólé. A németek meg néztek, hogy mi ezt megesszük???

GAbica 2010.02.23. 13:12:07

@thylla: Persze, egyenest Delpoiból jöttünk...

@Gumineaux: Cserébe tuti tele volt ízfokozóval :)

@Professor Pizka: Szerencsére a gimiben már nem voltam menzás. De az ivólevet gyerekként szerettem, akkor olyan finomnak tűnt :)

thylla 2010.02.23. 13:12:36

@brodaclop:

én nem távlati tervek szerint igyekszem nevelni, hanem van egy elképzelésem, mondjuk értékeim, amit egy jó darabig próbálok képviselni a gyreke előtt, aztán kialakul a sajátjuk.
inger ér az oviban, suliban, utcán, tévében, szomszédban, de nem hiszem, hogy az a meghatározó a gyereknél. ha igen, megette a fene az egészet, mit pedálozom. Majd neveli az iskola, óvoda, utca stb
A minta ami legmélyebbre ivódik bele onnan jön, ahová érzelmileg kötődik. Remélem, hogy hozzám jobban, mint szomszéd Pistihez..

Gumineaux 2010.02.23. 13:12:46

@Mitya Ivanov: Ma ezt úgy mondanák, hogy „Gyümölcsös jellegű szénsavmentes ital”
Amúgy jó a felvetés. Munkahelyi menzán szokott lenni „pohárkrém” – véletlenül sem puding!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.23. 13:15:02

A "Konzit csinálod még?" kérdést én is megkapom néha. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 13:16:28

@Gumineaux: ha ellátogatsz a bűvös szakácsra, ott találkozhatsz Lucifer sötét bibliájával, a necromantia utálatos kézikönyvével, minden zsarnokok mocskával, a káromlással, az undorító bűnök felsorolásával, a fertővel, a nép erkölcseinek megrontójával, a kommunizmus mételyező leheletével, a gonosszal:

A Venesz-féle "Ételkészítési ismeretek" c. könyvvel, amely rituális gyűlöletük tárgya (teljes joggal) mivel a magyar éttermekben előforduló undormányok neveikkel együtt ebből a műből származnak.

GAbica 2010.02.23. 13:16:57

@Gumineaux: Trombi Bombi, Incsi Fincsi és társai :)

Thresher 2010.02.23. 13:23:57

Én a rosszcsont szó használatáért 5 év börtön adnék...

mobo 2010.02.23. 13:26:26

@thylla: Ez így van. Azzal a dumával, hogy úgyse tudom kivédeni, a suliban úgyis ezt meg azt tanulja majd, csak mentegeti magát ez ember és hárítja a felelősséget. Az alapvető értékeit a gyerek a szülőtől kapja. Már amelyik kap...

Gumineaux 2010.02.23. 13:26:56

@Professor Pizka: A Veneszt ismerem. Utálhatják Bűvös Szakácsék és teljes joggal, mégis, véleményem szerint az éttermek nagy része (és most nem a kőbányai Csülök Csárdára gondolok) meg sem közelíti azt a színvonalat amit Venesz leírt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 13:27:30

Élelmiszer jellegű készítmény.

jah-man 2010.02.23. 13:28:16

Egy pszichológus az előadásában felhívta a figyelmet, hogy ovodás korúakkal (lányokkal is) érdemes esténként birkózni, bunyózni, párnacsatázni, max ha eldurvul, akkor kell egy kicsit leállítani...

Void Bunkoid 2010.02.23. 13:29:27

A legszebb ebben a posztban, hogy nemcsak a modoros atom-antierőszak anyukát írja le jól, hanem a másik tipikus brutál karaktert, a - már ha ezek mondjuk évfolyamtársak lehettek, vagy hasonló, és ha anyunak már van 8 éves gyereke, akkor a beszélgető páros ilyen koraharmincasok lehetnek... - kora-közép harmincas éveiben is még mindig egyetemre, többnyire bölcsész vagy más teljesen piacképtelen szakra járó, művészfilmekre gizduló, soha az életben nem dolgozott, és még elképzelése sincs hogy mit is akarna dolgozni, anyunál lakó lúzert is :)

GAbica 2010.02.23. 13:30:05

@mobo: @thylla: Valahogy elsikkadt nektek a lényeg... Nem hárítja senki a felelősséget. De aki burokban neveli a gyerekét, az később csodálkozni fog, ahogy ezt már jó páran leírtuk.

Thresher 2010.02.23. 13:31:49

"Pedig hányszor mondom én is ezekre a pornófilmekre"

Magyarán tele van a vinyó poresszal! :D
De megnézném az arcukat, mikor egy álmos délután a gyerek unottan kattingatna a gépen...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 13:32:07

@Gumineaux: ja, már ott is sokszor leírtam, hogy a jakabkagylóval ízesített borjúmirigy előtt a legtöbb étteremben a tisztességes paprikás krumpli rejtelmeivel kellene megismerkedni, nem is beszélve a fényezetlen "A" rizsről, amelyről még nem is hallottak.

mobo 2010.02.23. 13:35:24

@Void Bunkoid: Én ennek a típusnak kábé az ellenkezője vagyok, de nem mindig vagyok benne biztos, ki is a lúzer. : )

Mitya Ivanov 2010.02.23. 13:36:14

@Gumineaux:
na a pohárkrém megvan nekem is. Imádtam, hányásig bírtam belőle enni. Utána már nem

brodaclop 2010.02.23. 13:40:13

@thylla: Nagyot fogsz csalodni akkor. A szmoszed Pisti mindig erdekesebb.

Azt hiszem, tovabbra sem igazan ertesz semmit, nem tudom, erdemes-e faradjak vagy sem. Na jo, teszek meg egy kort, hatha.

Pontosan ez a fajta hozzaallas a veszelyes, amikor radobbensz, hogy a dedelgetett ertekeidet a gyerek magasrol tojja le, es azt mondod, hogy akkor minek pedalozol.

Pedig hat pont forditva van: ha elfogadod azt, hogy nem te vagy az egyetlen, de meg csak nem is az elsodleges forras, akkor tudsz hatast gyakorolni. Ha megprobalod a gyereked burokban tartani addig, amig tarthatod (nagyon-nagyon rovid ideig), akkor pont abban a kora tizeneves korban nem fog hallgatni rad, amikor az ertekeid atadhatnad.

Persze kivulrol konnyu okosnak lenni, ez nyilvanvalo, de kivulrol az is latszik, amit esetleg te belulrol nem veszel eszre.

mobo 2010.02.23. 13:41:31

@Gabica [almighty]: A burok nem jó, az tuti. Lustaságból menni a mainstream faszsággal, na az sem jó. Nem ér a fenékig a tejföl.

lr 2010.02.23. 13:43:24

@Gabica [almighty]: Aha, és akkor mi a megoldás? Együk meg a kannibálokat?

Valahogy az utóbbi napok posztjai a kommentekkel együtt az emelkedő szintű (persze nyugi van, hisz: csak lassan) langyos szarban ücsörgés explicit élvezésének irányába húznak - aztán persze lehet, hogy csak én hülyülök, vagy kéne már egy jó system reset.
A fasznak élni, ha ciki egy kicsit is idealistának lenni?
Leültem. :P

GAbica 2010.02.23. 13:49:04

@mobo: Mondta valaki valaha, hogy a gyereknevelés az fenékig tejföl? :)
Na mindjárt jön pár ősanya és a fenti mondatomért megrúg, az tutkeráj.
De a gyereknevelés az akkor sem maga a Szűz Mária a kisdeddel állapot örökös áhítatban.
Helyzetek vannak, meg külső behatások, meg milliószám olyan kérdések, amit ember legyen a talpán aki jól megválaszol mindig helyesen (reménykedni lehet).

thylla 2010.02.23. 13:52:27

@brodaclop:
"tovabbra sem értesz semmit"

bizonyára így van köszönöm

1. hogy tartanám burokban a gyereket, ha már óvodás, iskolás?
2. lehet, hogy pistike érdekes, de ettől még nem biztos, hogy vele fog azonosulni
3.NEM adott korban adom át az értékeimet, hanem folyamatosan, kamaszkorban már megette a fene
4.Burokban nevelni - nem burokban nevelni: folyamatos átmenet van. Van amitől egy ideig megkíméled a gyereket, aztán valamikor találkozik vele. az különbözik, hogy melyik szülő mit mikortól enged - már ha egyáltalan foglalkozik vele.
5.nincsenek dédelgetett értékeim, mindenki a saját értékei szerint el, és azt adja át, max értelmiségiek ezen külön filóznak

utolsó mondatod: de hát nem tudsz rólam semmit, mi látszik rajtam kívülről?

Void Bunkoid 2010.02.23. 13:52:33

@mobo: mondjuk ja. Szőke, szilikonos húszéves szuperkurvát harmincas bölcsészként sosem lehet összeszedni. Merengős 18 éves bölcsész vagy emós kislányt viszont igen, így végülis kiegyenlített a dolog :)

GAbica 2010.02.23. 13:54:17

@lr: Mindentől nem tudod megvédeni a gyereked. Max ha kiköltözöl egy tanyára, bezárod a pincébe és mindent bevonsz ütésálló puha anyaggal.
Mellette állhatsz, támogathatod, segítheted. De helyette nem élhetsz.

thylla 2010.02.23. 13:55:08

@brodaclop:
"tovabbra sem értesz semmit"

bizonyára így van köszönöm

1. hogy tartanám burokban a gyereket, ha már óvodás, iskolás?
2. lehet, hogy pistike érdekes, de ettől még nem biztos, hogy vele fog azonosulni
3.NEM adott korban adom át az értékeimet, hanem folyamatosan, kamaszkorban már megette a fene
4.Burokban nevelni - nem burokban nevelni: folyamatos átmenet van. Van amitől egy ideig megkíméled a gyereket, aztán valamikor találkozik vele. az különbözik, hogy melyik szülő mit mikortól enged - már ha egyáltalan foglalkozik vele.
5.nincsenek dédelgetett értékeim, mindenki a saját értékei szerint el, és azt adja át, max értelmiségiek ezen külön filóznak

utolsó mondatod: de hát nem tudsz rólam semmit, mi látszik rajtam kívülről?

Thresher 2010.02.23. 13:55:32

@thylla: Légyszives nyugodj meg, és lődd fejbe magad egy játékpisztollyal.

Tudod, egy ez sztereotíp blog, sztereotipiákról... A te individuális élményeid senkit nem érdekelnek.

thylla 2010.02.23. 13:55:58

javitás: értékei szerint él

GAbica 2010.02.23. 13:57:50

@Thresher: a nyolcvanas-évekbeli anyámék is érdekes videokazettát tartottak a szekrény tetején :)

mobo 2010.02.23. 13:58:15

@Gabica [almighty]: Szerintem aki már próbálta, az mind tudja, hogy nem fenékig tejföl. Sőt, már azt is kívánta, hogy bár neki se állt volna (bármelyik értelemben : )
@thylla: "kamaszkorban már megette a fene" Így van.
Az ember nem lesz vadi új és más attól, hogy gyereke lett, így aztán neki is csak azt hajtogatja, amit korábban másoknak: a saját értékeit. Eszi, nem eszi, ezt kapja szegény gyerek, de legalább lesz mit felülbírálnia később.

thylla 2010.02.23. 14:00:19

@Thresher:
világosíts már fel, miért írnak ide általában az emberek?
meg van határozva valahol, hogy nem lehet "individuális élményeket" írni?
blogíró mit mond?
milyen kommentek jöhetnek?

de bocs, lehet, hogy valami fórummal kevertem össze.

egyébként szarul esett, amit írtál
bocs ez egy individuális érzés volt

agatsu 2010.02.23. 14:02:21

Nade mi köze van mindennek az absztinenciához?
A hülye szülő akkor is hülye,ha nem iszik...
A gyereket meg kb ovi-ig lehet "megvédeni" a rossz(?) dolgoktól.

mocc 2010.02.23. 14:04:19

Hajjajj! Úgy látszik, ma mégsem én hülyültem meg..

cd-r 2010.02.23. 14:05:10

a lényef, hogy a gyereket addig kell verni, ameddig lehet. ha elköltözik erre már esély sem lesz, úgyhogy ki kell használni alaposan azt a pár évet amíg megnő.

darkmirjam 2010.02.23. 14:05:27

Huh, azért a közös erotikus fotó nézegetés az meleg. Gáborral! Szerintem Gábor zugivó, az lesz a megfejtés.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 14:06:15

@thylla:

Nyugodtan lehet individuális élményekkel is jönni. Én is szoktam. Max hülyének néznek. Engem is szoktak.

2010.02.23. 14:08:12

@Gumineaux: Örülök, hogy megvéded a Veneszt, a mostani gasztrosznobok szeretik fikázni, de szerintem nincs igazuk. Kell, hogy legyen egy kályha ahonnét el lehet indulni: na ez a Venesz.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.23. 14:08:27

@thylla: nincs semmi baj. A posztokban általában ábrázolunk egy viccesnek v. jellegzetesként megélt élethelyzetet - a legtöbb törzskommentelő is azt írja le utána, hogy neki ezzel kapcsolatban milyen élményei vannak.

Bármi jöhet a szpemen kívül. Nem baj persze az sem, ha a poszthoz kapcsolódik.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 14:08:51

@cd-r:

Van ebben valami.:)
Addig örülj, amíg a srácot egy seggrepacsival helyre lehet tenni. Később már kurva bonyolult lesz.

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.02.23. 14:11:50

Ivólé...jaaaj de imádtam. Fene tudja mit raktak azokba, mindegy, túléltem :)

A tanító nénik nálunk állandóan arról panaszkodnak, hogy a szülők nem ismerik a saját gyerekeiket. Pontosan az a szitu, hogy az ő Pistikéje sosem hibás, nem csinál rosszat, ő aztán tutira egy jó fiú, a mási hazudik. Pistike egy okos isten, a tanár meg hülye, a többi gyerek meg egy nulla.
És hát nem sok foganatja van.
A Cartoon eléggé rossz, nem mesék mennek azon akkor sem, ha a gyerek azt mondja az mese, mert a rajzfilm is a mese kategóriába tartozik. De tudomásul kell venni, ha a gyereket mindenből kivonjuk ami a többi gyerek körében menő, akkor kirekesztett és frusztrált lesz. Szóval nem lehet mindent megvonni szerencsétlentől csak azért mert bummbumm van benne. Én utálom a Bakugánt, a gyerek isteníti, nincs mit tenni, elmondjuk a véleményünket, aztán ennyi, úgyis játszik az iskolában, úgyis kártyákat cserél, ha a falra mászok akkor is :)

Ernoke 2010.02.23. 14:13:23

utolsó tangó párizsban, jézusom. én nagy filmbuzi vagyok, de ezt a filmet egyszerűen nem értem, hogy miért kellett. ember nem beszél meg viselkedik úgy, mint ott,k szerintem... kapcsolgatással bírtam csak végignézni. ilyen tipikus Lázadó Fiatalok film, amiben a Lázadó Fiatalok össze-vissza futkosnak mindenféle cuccok nélkül meg anélkül, h kizárnák magukat a lakásból, meg ha szomjasak, nem isznak, de ha nem, akkor igen. vagy vmi ilyesmi.

megint témába vág a hozzászólásom.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 14:13:27

@Frengi:

Azám, kurva kiváncsi lennék a sok modoros gasztrobloggerre, mit mondanának, amikor nem az lenne a feladat, hogy retekcsírahabos grahamcarpacció, hanem ugorj, fiam, aztán csinálj huszonöt liter fehér, és huszonöt liter barna consommé-t!
Néznének, mint a nokert.hu egy véreres faszra.:)

darkmirjam 2010.02.23. 14:15:13

A posztbéli szülők Zugivó Gábor ás Zugivóné "Naivan erőszakos" Ancsa az idomítós kategória. Azért jó, mert a gyerek lehet, hogy sikeres lesz, de biztos, hogy boldogtalan. Vannak még a szabadoneresztősek, akiknél a gyerek lehet, hogy sikeres lesz és nem biztos, hogy boldogtalan. Gábor részéről kinéz egy válás, csak egy jól sikerült vállalati buli kell hozzá. Akkor megy Ancsa panelba három kerekszemű, cipóképű kölyökkel.

Thresher 2010.02.23. 14:16:43

@thylla: Na akkor:

Van egy poszt, amiben egy Ti-pí-kuss emberállat jellemrajza van, ekkor jövünk mi, akik rájönnek hogy ez emnnyire ti-pí-kuss, mert mi -temészetesen- nem vagyunk ti-pí-kussak.

Nagyon rühellek vicceket megmagyarázni, de azt vágod ugye hogy ez egy félig-meddig poén blog?

A kretén.hu-n meg a szőke nős vicceket kéred ki magadnak? (Igaz, ott Broáfkáék már mindig pöttyöslabda hajő nőkről viccedlődnke :D )

darkmirjam 2010.02.23. 14:17:02

Ja, most látom, taxis. Akkor biztos kurvázik is.

niyabinghi 2010.02.23. 14:19:19

@MakoG:
"lecet" van Győrben is, sőt, "motrot" is szoktak mondani. :)

mocc 2010.02.23. 14:20:45

@darkmirjam: Esetleg Ancsa zug-gyógyszerfüggő is lehetne...az tipikusabb volt/van. Vagy majd gyógyszerfüggővé válik, mikor Gábor nem vele játssza újra a közösen megnézett pornóvideókat.

Gumineaux 2010.02.23. 14:22:03

@Professor Pizka: Egyetértek.
Frengi: a Venesz, mint írod, a kályha, ahonnan el lehet indulni. Mondjuk úgy: szakmai minimum.

2010.02.23. 14:22:47

Gyereknevéléshez és a focihoz (újabban a gazdaságpolitikához) nálunk mindenki ért.

Én nem.

Először is azért mert tanár vagyok.

Másodszor azért nem, mert van ugyan 3 felnőtt korú fiú gyermekem, de ők csak átlagosak, egyik sem zseni.

Néha bebasznak a haverokkal, esetleg lemennek a gödörbe, elszívnak egy spanglit, dolgoznak, vagy tanulnak, néha félévet ismételnek, vagy épp az éretségin bukik meg valamelyik, összeveszenek a barátnőjükkel, akik közül egyik sem sikeres modell, vagy filmsztár.

Ezek szerint valamit nagyon elbasztam a gyerekkorukkal, dacára annak, hogy nem engedtem a fegyvernek látszó tárgyakat. (megjegyjezem: ha ki találnák a néma fegyvert, és az olyat amivel a gyerek hajlandó csenben játszani, felőlem atombombával is játszhattak volna, nem a gyeremek lelki üdve volt a tiltás oka)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 14:24:57

@El Topo (Sgt. Elias): A gasztrobloggerek a ló másik oldala. Természetesen Roberto Tarhogna, a hatcsillagos séf is valahol, valakitől seggberúgásokkal dúsítva megkapta az alapokat és neki is kellett halat pucolni, meg alaplevet kotyvasztani. Szerintem bűvös szakácsék két-három problémát jól fognak meg.
Ezek közé tartozik a elkorcsosult receptek tömege, hogy ami nálunk tartármártás, az a világ többi részén tejfölös-majonézes-cukros izé néven futhatna ha megennék (félre ne értse senki én nagyon szeretem), de a barnamártások meg dubarry szeletek, meg a "gordon blue" ugyanez.
Az igénytelenség szintén létező probléma, amikor én szellemi harcos létemre szebben panírozok, mint az étteremben és tudom hogy főjön a rizs ragadósra vagy pergősre a "séf" meg nem, na az is baj, meg az, hogy az éttermi disznónak combja és háta van, az éttermi csirkének csak melle, a tehennek csak bélszíne meg lábszára.
A kreativitás hiánya az csak részben a séf meg a Venesz-könyv ibája, egyelőre nincs annyi ember, hogy csak úgy eltartson egy éttermet, ahol van pofájuk és nem pörköltnek csinálják meg a pacalt és a hús nincs sötétbarnára sütve kívül-belül.

A barátnőm sokszor akad ki, amikor az étteremben felsorolom azt a háromféle hibát amit csak a levessel elkövettek. Voltunk nemrég egy ilyen rántotthús étteremben. Gondoltam kérek levest, mert ahol ennyi bécsi szelet készül ott van annyi nyesedék hogy jó erős leves főjön belőle. Eddig nyert. Aztán kértem mátrai borzast, ami jó is volt, bár a vadrizst összefőzték a sima fehérrel, amitől a fehér az már-már kásás volt a vadrizst meg nem lehetett kettéharapni. A barátnőm mittudoménmilyen töltött szeletéből viszont konkrétan gazdaságos paprikás kempingsajt folyt ki, majd' kétezer forintért. Elmennek a...

Gumineaux 2010.02.23. 14:25:51

@darkmirjam: Természetesen Gábor nem éjszakázik, mert Ancsa nem szeretné.:) (pedig ott lehet jól keresni.)

thylla 2010.02.23. 14:29:17

@Thresher:

igen, azt levettem, kösz
asszem azt nem vettem le, hogy utána csomóan lepicsázták, kurvázták stb...gecizték a szülőket
én nehezen viselem az azonnali ítélkezést
de fogom, hogy az is vicc volt

na elköszönök, ne idegeljelek tovább

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.23. 14:42:59

@thylla: ja, hát voltak olyan következtetések, hogy a Gábor zugivó meg kurvázik, a gyerekből drogos lesz, stb. Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja - én nem így gondoltam, de mindegy, én tudom, miről szól :)

darkmirjam 2010.02.23. 14:54:31

@Modor Tibi: Azok nem következtetések voltak, egyszerűen csak inspiráló volt a poszt. Konkrétan láttam magam előtt Ancsát, amint leveszi a felső polcról a pikáns almbumot és várja Gábort.

lárvalányhaj 2010.02.23. 14:54:36

Na, nekem pont ilyen poszthippi szüleim vannak. (Pontosabban apukám még a generáció tekintetében is stimmel, úgyhogy ő nem is poszt-.)
A nevelési elvek nagyjából a fentihez voltak hasonlóak, fajátékok és készségfejlesztő táborok is megvoltak. (Bár nekem volt Barbie-m, úgyhogy ebből a szempontból kicsit kilógtak a sorból.)
Lehet, hogy kívülről nézve mesterkéltnek, fárasztónak tűnnek ezek az elvek, de valahogy az én szüleim hitelesen tudták képviselni őket. Szerettem ezt az életmódot, mindig jó hangulat volt otthon, a családi karácsonyokat pedig egyenesen imádtam. A kézműveskedést is szerettem, a tévé, játékkalasnyikov stb. meg nem hiányzott túlzottan. Most már lassan 30 leszek, de az otthonomban továbbra sincs tévé, játékpisztoly meg aztán végképp nem :)

mocc 2010.02.23. 15:01:31

@darkmirjam: Csatlakozom! Nekem is beindult a fantáziám :)

Fannii 2010.02.23. 15:06:02

Aha, ilyen klassz szülőkkel megáldott gyerekeket ismertem. Anyuka pedagógus, apu meg iskolaigazgató volt. A kiscsajt 14 évesen dugták meg egy házibuliban, a kiscsávót meg meg kábszerezésért kísérték be a zsaruk. Aztán a szülők elváltak. Biztos összakaptak a gyereknevelésen vagy mi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 15:16:20

@Professor Pizka:

Világos, amit mondasz, hombre.:D Én is felidegelem magam, amikor marhaságokat főznek egy étteremben, és még ráadásul rosszul is. Szezonalitásról, ilyesmiről legfeljebb az jut eszükbe, hogy szezonban jönnek a németek.:D
Bár, azon is el tudok ámulni, mikor a paprikatévén mutatják ezeket a flancos szakácsokat.
Csóka elkészít egy pár fogolycombot alasartrőz. Három gramm az egész, és akkor ha túl sok a szaft, akkor egy konyharuhával még meg is törölgeti.:D
És akkor kiviszik, és a vendég boldogan fizet érte csillió eurót.
Utána meg egy sarokkal odébb bebasz egy gyrostálat, hogy mégis legyen valami a gyomrában.:D

Blackrock (törölt) 2010.02.23. 15:17:48

Nagyon jó poszt...és nekem egyből fel is sejlik a homályból Demcsák Zsuzsa sziluettje.:) Az öntudatos szülő, aki annyi mindentől óvja a gyerekét, hogy abból végül:

- homi lesz (ha fiú) vagy
- sorozatgyilkos vagy
- házasságszédelgő vagy
- simán csak perverz

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 15:22:18

@Blackrock:

Ezzel a homitémával vigyázzunk, mert bőven megoszlanak a vélemények, hogy mitől lesz valaki homi.
Gyereknevelés elhibázásától szerintem semmi esetre.

Fannii 2010.02.23. 15:26:57

@El Topo (Sgt. Elias): Ja, de olyan jó kárörvendően röhögni, hogy homi, alkesz, narkós lett a széltől is óvott kisklambó. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 15:29:24

@Fannii:

Alkesz, meg narkós az bizony simán lehet belőle, ha a széltől óvás jegyében nem én mesélem el neki, hogy miért nem szívunk, nyelünk be bármit, amit a kezünkbe adnak, hanem az osztály vezérbikája adja a kezébe az első bulin az ekit.

Blackrock (törölt) 2010.02.23. 15:31:13

@El Topo (Sgt. Elias): félreértések elkerülése végett nekem semmi bajom a ratyikkal, de a túlzott anyai gondoskodás többet árt, mint használ.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 15:34:20

@Blackrock:

Elhiszem, amigo, csak ne keverjük a szezont a faszommal. A túlzott gondoskodás éppen annyira ártalmas, mint bárminek a túlzásba vitele.
Mindazonáltal szilárd véleményem (hangsúly a véleményen, mivel bizonyítani sajnos nálam sokkal okosabbak sem tudják), hogy az elhibázott gyereknevelés nem okozhatja a homoszexualitást.

2010.02.23. 15:35:23

A játékpisztoly-fóbia odabasz. Ismerős nagyon, a mi iskolánkban rengeteg ilyen szülő van.
Kissé rosszul lettek, amikor elmondtam, hogy én a lányaimmal együtt szoktam célba lőni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 15:38:00

@Professor Pizka:

Faszér' nem olvastam eddig a blogodat?
Amikor ott tartottál, hogy a kávéscsészét kikenjük kacsazsírral, majd elmosogatjuk, majdnem behugyoztam.:D

ljungberg 2010.02.23. 15:44:05

Kajakra nem játszhattam én se' játékpisztollyal:)Nálunk is dívott az erőszak-mentesség. Annál jobban akartam,naná...:)
Remek írás, már a felütés is kurta jó.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 15:47:54

@El Topo (Sgt. Elias): nincs a blogomban pina és rendszeresen kritizálom az indexet. Innentől rejtett blogról beszélünk :-)

Motorpenis 2010.02.23. 15:48:03

Szerintem az ilyen szülők és az ilyen kommentelők miatt tart itt ez az ország.

---------

Gábor hamarosan abbahagyja a taxizást, nem éri meg, sok a hiéna, jönnek a fiatalok bazmeg. Visszamegy ingatlanközvetítőnek, vagy pedagógusnak (nem, nem tanárnak), és inni kezd, miközben éber perceiben Ancsa bálnává történő metamorfózisát tanulmányozza. Korábban minden este összeültek, hogy beszélgessenek, hogy átbeszéljék a dolgokat, ma már csak a háziorvosnál futnak össze.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 15:48:46

@Brother Love: Ez valóban kétségbe ejtő. Ismerek olyan fiú gyereket, akinek még játék kardja sem lehet otthon. Amikor meg nálunk van, ott hentereg gyermekem játékai között és olyan önveszélyes extázisba esik, hogy a szülő igazolva látja, hogy én veszem ki a gyereke kezéből, nehogy tőlünk vigye el a mentő.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 15:55:28

De esettanulmány lehetne az a szülő is, aki öblös hangon kinyilatkoztatja, hogy az ő gyereke nem játszhat lövöldözős játékkal. Mindössze annyiban volt disszonáns a mondanivaló az aktuális helyzettel, hogy eközben és azzal egy időben, sarja ott nyomta a kétcsövűvel a tévén...
Kérdem kimeredt szemmel, hogy akkor az ott mi? Aszondja: "Ebben nincs vér!"

A másik kedvencem, aki szintén tiltja az fps-t otthon, ezért a gyerek csak fejbe rugdosós játékot játszhat a gépen, esetleg azt a perzsa herceget, amiben csak karddal vagdossák le egymást.

Az önhipnózis nagyon fontos dolog!

Thresher 2010.02.23. 15:59:03

A pia témához visszatérve: Engem nem tiltottak a piálástól, igaz, alkalmam se volt rá soha, nem jártam én "bulizni", bebaszni is csak 17 éves koromban voltam. (Igen, az már egy másik generáció, nem 14 évesen basztunk/ittunk/szívtunk)

Na, de az az első bebaszás volt az, amit máig emlegetek... Asszogya: 4-en voltunk, 16 doboz sör, 4 liter tablettás (gyerekeeek voltunk!) 1 liter ouzó huzóra (mert viccesek vagyunk) aztán vodka (állítólag). Megjegyezném hogy közölünk senki nem volt nagy piás, ergo senki nem bírta az italt.

Következmény: Srác pogózása a konyhaszekrénnyel (véres is lett az), én a hifivel ordibáltam torkaszakadtámból, hogy kussoljon, miközben csavarom fel a hangerőt, hajnali 2kor filmvágás, a széthányt lakásra ébredtünk (A kilics is kapott), kiderült hogy az egyik haverom hányás közben be is szart, cipő a vécében, mobil meg a félig a VBK-ban... nem is másnaposak voltunk csak bameg, hanem másodiknaposak. (Asszem ketten alkoholmérgést kaptak, én szerintem csak azért nem, mert már sikerült meglocsolnom a flasztert)

Betyárbecsületből aztán átmentem délután takarítani...Na, az ottani élmények/szagok hatására azóta max. a szalonspiccig jutok el, pedig a mennyiséggel nincs baj, de a bebaszástól már-már pavlovi szinten parázok. Részeg persze voltam, de azt ugye lehet kúlturáltan is.

Konkluzió: Egy kor után nem a szülőknek kell megmondani hogy mi jó/rossz, hanem magadnak kell átélned. Tudjátok, a forró kályhát is csak akkor hiszik el, ha hozzáérnek...

nyílméregbéka 2010.02.23. 16:00:11

Van hasonló ismerősöm. A kölykeit kb. nem neveli, "ő ugyan rájuk nem szól" - eredmény elképzelhető. Játékból csakis a fajáték, képességfejlesztő mehet. Karácsonykor az egyik mp3-lejátszót, HelloKittys cucot meg más effélét kért, amit a korabeli normális kölykök szeretnének. Anyuka közölte, hogy nem, mert ezeket csak a reklámokból szedte a gyerek; végül kerek perec megmondta a gyerekének: "Meggyőződésem, hogy te nem ezt akarod!"
És ami a legdurvább, anyuka ezt büszkén el is mesélte a melóhelyen.

index-cenzura.biz 2010.02.23. 16:04:27

lapos szar, de a vége ütős :)

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.02.23. 16:11:03

bááá ismerem ezt a típust, az észak budai agglomerációban tenyésztik őket. általában ügyvéd (jobb esetben orvos) apuka (dr. előtag 48as Times new roman ha bárhol szóbakerül) anyuka óvodapedagógus vagy bármilyen bölcsész (apuka dr. előtagja 72es betűméret ha őt kérdezik). a gyerekek Csenge, Csongor, Ajándék, apuka pár percig rosszallóan hagyja nekik, hogy valami "mocskot" nézzenek a kiállított tévéken, majd fennhangon továbbhaladásra szólítja fel őket. lehetőleg úgy, hogy a fél áruház hallja a véleményét, meg lássa milyen példás apa.

konfliktus esetén a stílusuk erőltetetten kimért, fellengzős, de általában egyetlen érvük a vélt vagy valós igazuk mellett apuci dr.-sága.

a fejlettebb példányok este fél 10kor jönnek bevásárolni a néhány éves gyerekekkel, és rosszallóan megjegyzik, ha hangos az árumozgatás vagy erőszakos film megy a ker. tévén ("itt gyerekek is vannak").

a gyerekeiket könnyű megismerni, sóvárogva nézik az xbox-okat miközben a rajtuk lévő ruha is láthatóan többe került. a műszaki vagy játékosztályon elkalandozva folyton összenéznek egymást bátorítva, szabad-e ezt egyáltalán. anyuka eközben korhatár nélküli játékszoftvereket válogat, általában ez kimerül a Barkács Balázs Hajót Épít jellegű dolgoknál.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 16:11:15

@espadazo - Játékbolt::

Nem kispályázik, rögtön egy M60-ast nyom a kismajom kezébe.:) Mér' nem mindjárt egy ICBM?

brodaclop 2010.02.23. 16:14:14

@thylla: Nem rolad van szo. Illetve csak annyiban, hogy te azt mondtad, hogy mi ezt meg ezt gondoljuk, en meg leirtam, hogy valojaban mit.

Ez nem jelenti azt, hogy igazam van, meg kevesbe azt, hogy en meg akarnam neked magyarazni, hogy neveld a sajat gyereked. (Ez eleg nagy marhasag lenne.)

Mindossze annyit, hogy nem azert nevetek a posztban vazolt szituacion, mint amit te gondolsz.

(Meg lennel egyebkent dobbenve, hogy hanyan gondoljak azt, hogy burokban tudjak tartani a gyerekuket az ovoda/iskola ellenere is.)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.02.23. 16:15:42

engem is az érdekelne, az absztinens szó melyik jelentése vagy értelme mentén kellene ezt a címet most megfejtenem?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 16:16:00

@mybudapest: főleg ha drdr. a budai házat valami ordas görénység lepapírozása körül szerzett érdemeiért kapott pénzből vette...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 16:17:43

@El Topo (Sgt. Elias): Azért aki már lőtt ilyennel, tudja, hogy milyen érzés akaratunk ilyen mértékű átvitele egy bizonyos pontra :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 16:21:17

@espadazo - Játékbolt::

Jó, én már lőttem ilyennel, mondjuk nem M60-assal, hanem PKM-el, de az is állat.:)
De azért gyerek kezébe nem adnám.

nyílméregbéka 2010.02.23. 16:27:01

Szerintem minden gyerek arra vágyik, amit baromira tiltanak a szülők. Az én szüleim (legalább ebben:-) jó fejek votak, tkp. nem tiltottak semmit: 15 évesen megkóstoltam a cigit, nem ízlett, nem is dohányzom; kipróbáltam a bort / sört tiniként, arra sem szokam rá. Néztünk Bud Spencer filmeket, aztán bunyóztunk a tesómmal, de egyikünk sem lett sorozatgyilkos. Sőt a fater felügyeletével még légpuskával is célba lőttünk, de nem lettünk egyetemi ámokfutók sem. Persze a szülők pornómagazinjait is megtaláltuk és kiolvastuk 14 évesen, de nem lettünk prostik. Akkor meg mi a franc értelme van ennek a divatos nagy álszent tiltásnak?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 16:28:00

@El Topo (Sgt. Elias): Szerintem ha nincs szanta széjjel hagyva ilyen a lakásban, akkor miért ne próbálja ki a gyerek?
Legalább kicsit más szemmel nézi azután a pc játékokat, ahol a katona bácsi 4-8 mp alatt visszanyeri az életerejét, miután kétszer meglőtték a shutgun-nal :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 16:30:39

@espadazo - Játékbolt::

Túróst!
Majd ha szépen végigjött a Gerecse 50-en, szintidő alatt!

Gumineaux 2010.02.23. 16:34:10

@nyílméregbéka: "Persze a szülők pornómagazinjait is megtaláltuk és kiolvastuk 14 évesen," Lehet, hogy van _némi_ különbség az akkori meg a mai pornó között, bár nem tudom, hány éves vagy. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 16:35:55

@Gumineaux: azóta bácsik leborotváltak a bajszukat, a nénik pedig a ...

Styxx 2010.02.23. 16:37:35

@Motorpenis:
"Szerintem az ilyen szülők és az ilyen kommentelők miatt tart itt ez az ország."
:-)))

Egyszer kb 11-12 évesen erlmentem játszani a pár utcával arrébb lakó Lackó osztálytársamhoz.

Kérdeztem a faterját (olyan jófajta oldschoool lumpenproli) hogy otthon van-e a Laci. Mondta, hátul játszik a kertben. Hátul 70 és a halál közötti nagymamája rikácsolt: - Laci, teszed le azt a fejszét, még megölöd magad vagy mást!
Mire Laci: - Hallgasson mama. - majd fojtatta a fejszével (nem baltával, b+, hosszú nyelű fejszével) a célbadobálást a supaajtóba. Azóta lackónak elég albaszott élete lett, de nem lett belőle fejszés gyilkos.

brodaclop 2010.02.23. 16:39:39

@lárvalányhaj: Szerintem eleg ritka eset az, hogy egy gondolat vagy egy vilagnezet modoros, altalaban az azokat felszinesen vallo emberek teszik azza.

A valodi, oszinte lelkesedes valami irant nem lehet modoros. Lehet naiv vagy buta, de sosem olyan modoros, mint peldaul ez a hozzaszolas.

(Mert hat egy modoros informatikusnak muszaj rekurziv szoveget irnia.)

Gumineaux 2010.02.23. 16:47:10

@Professor Pizka: LOL
Tény és való, hardcore poreszre nem emlékszem, hogy lett volna otthon, de Playboy akadt.
Össze sem lehet vetni mondjuk egy mai TFP-vel. :))))

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 16:52:44

@Gumineaux: Egyszer, úgy 30 éve, a szomszédnál lettem lerakva, hogy vigyázzanak rám, de ők úgy gondolták elég nagy vagyok már és elmentek valahová.
Volt nekik sok vhs, gondoltam átböngészem. Az egyiken láttam egy bácsit, aki a homlokára erősített hatalmas bránerrel kergette az ápolónőket a kórházban, amikor meg elkapta őket, egy magnummal lőtt be nekik nagy kúpokat...
Azaz volt ott hardcore, csak nálatok jobban eldugták :-)

2010.02.23. 17:05:03

Játékpisztoly? Mi gyerekkoromban botokkal kardozás címszó alatt vertük bucira egymást 0 80-as évek elején:)
Kaptam bicskát is 10 éves koromban, rendes méretűt. Imádtam vele farigcsálni:)
A cigire azt mondták, ha megkeresem az árát cigizzek, párszor vettem, nem ízlett, nem cigizek.
Anyámék házában lakik egy ilyen család, régen azt gondoltam jó nekik, aztán jobban belegondoltam mik maradtak ki amik nekem megvoltak és rájöttem hogy mégsem jó nekik:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.02.23. 17:06:10

Nálunk szigorú antitelevizsön kampány fojt odahaza, viszont kardozni, lövöldözni, hóhérnak beöltözni szabad volt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 17:10:55

@Blassius: igazából előbb-utóbb be kell vallanom, hogy engem rászoktattak az olvasásra, aztán már csak az volt a gond hogy a falat, aminek nekitámasztottam a hátam olvasás közben néha festeni kellett. Aztán lett falvédő és apám szerelt fölé egy lámpát...

2010.02.23. 17:17:49

Az aki megrpóbált már valaha bármily értelmes tevékenységet folytatni egy olyan lakásban, ahol 3 kiskorú puffogtat játék puskával - és ehhez nem is kell a szerkezetnek működnie, mert a kis vérszívók ezt kiválóan utánozzák - az megérti hogy miért vagyok ellene minden féle ilyen játéknak.

Életemben 1x vettem a gyereknek egy shotgunt - műanyagból - amikor 19 éves volt és már külön lakott. A hülyegyerek végig lövöldözött mindent a műanyag golyókkal, majd elment a báttyához és ott folytatták a játékot a 27 éves bátty arzenáljával.

Ez barátnők elviselik - de egy szülő az ő megtépázott idegrendszerével soha.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 17:22:00

@Frengi: Nos, ha airsoft puskákkal lődöznek körülötted (ha a leírásból jól veszem ki), akkor nem is csodálom, hogy ki vagy borulva.
De azért vérszívónak hívni a gyereket, aki csak játszani akar...:-O

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.23. 17:23:43

@Frengi: igazad van és basszameg hiányzik. Már lassan hét éve hogy ott hagytam a céget. De tavaly is voltunk lent elefántcsontparton, tavalyelőtt nyáron egy kongói meló volt. Persze a végefelé már nagyon unja az ember és bánja hogy odament. De ahogy hazajövök hiányzik. Pisztoly, AK, rohamkés, ezek nélkül mintha pucér lennék. Most megint hívnak valami gazdag buzit kell kísérgetni, mert jótékonykodni akar Ugandában, már várom. A kocsit is le kéne cserélni, a haverokkal is rég rúgtuk szét már az a sok afrikai segget. Eh, csak az egyenruha, az hiányzik, na persze nem az a sok bunkó román aki egy fehér kepitől már franciának képzelte magát...

disclaimer: nem vagyok bolond. nem akarok lelőni senkit, a gyanúsítás ellen panasszal élek, a vallomást megtagadom

2010.02.23. 17:40:33

@espadazo - Játékbolt:: malmozzon inkább! de lábujhegyen!

noirp 2010.02.23. 17:52:29

@MakoG: Akkor még nem jártál Hajdú és Borsod megye határán (pl. Polgár) :))

2010.02.23. 17:59:45

Én nem hiszek a TV démonizálásában. Rengeteg érdekes és jó műsor van, csak venni kell a fáradtságot megkeresni és a gyerekkel leülni megnézni.

pincze 2010.02.23. 18:08:22

Bud Spencer filmek , bicskák ,kutyák , macskák , ezek a legkedvesebb emlékeim a gyerekkoromból , ezeket elvenni egy gyerektől ...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 18:09:35

@Frengi: Most ezt úgy értelmeztem, hogy van a végén egy :-)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 18:14:57

@pincze: A macska az egyik legveszélyesebb fegyver!!! Dobtál már meg kivont karmú macskával valakit?

pincze 2010.02.23. 18:25:16

@espadazo - Játékbolt:: Korán megtanított a macskánk , hogy tud dorombolni , de karmolni is ha nem adom meg neki a tiszteletet , óvakodtam a macska dobálástól.

2010.02.23. 18:26:51

@pincze: én kiskoromban olyankor akartam a kutyával játszani, amikor evett, meglett az eredménye..:)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.23. 18:31:01

@pincze: Nagyon durva! Ha sikerül úgy dobnod, hogy kiterpesztett lábakkal érkezzen a delikvensre, pikk-pakk belekarmol egy sumér novella gyűjteményt.

pincze 2010.02.23. 18:41:48

@Hadrian77: Az embert sem szabad zavarni nagyon evés közben , de nincs mindig kéznél egy pontosan dobható macska .

2010.02.23. 18:52:44

@pincze: Ezt egy kisgyerek nem tudja, de megtanulja:)

2010.02.23. 19:44:55

@espadazo - Játékbolt:: nem nincs, és neked sem lesz, ha majd egyszer kihevered a 3 gyermek felnevelésének megpróbáltatásait.

Amikor éjszaka mezítláb settenkedsz ki vécére, hogy a kis tündéreket ne zavarjad, és rá lépsz egy legóra, matchboxra,

esetleg amikor fiaid belenőlnek a kedvenc edző cipődbe...

Soha nem találsz egy tiszta fehér zoknit a szekrényedben ( én már a végén csak rózsaszin virágosat vettem, hátha... fiúk, ugye.. )

Vagy amikor félőrült autótulajdonos kibelezéssel fenyeget, mert a pajkos gyermekek bélelt hógolyóval dobálták meg féltett kincsét...

Eseteleg amikor békésen kávézol a nappaliban, és jószándékú járókelő feljön, hogy a gyereked épp az a párkányon mászkál ...

Nem, ehhez nem jár smájli.

vincere 2010.02.23. 20:21:18

@El Topo (Sgt. Elias): ezért nem szeretem a francia konyhát (imádom telezabálni magam). nem szerettem eddig. de múltkor volt részem egy alapos vacsorában, akkor megingottam. úgyhogy holnapután megyünk egy Michelin-csillagos étterembe sokfogásos vacsorára :) baromi kíváncsi vagyok!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 21:34:32

@vincere:

Akkor legközelebb elviszlek harcászkodni.

medvedr 2010.02.23. 21:57:24

@Frengi: Ezen kár sírni, ez meg van minden gyereknevelésnél. Mondjuk a sarokkal lego kockára lépés, meg a matchboxra lépéses hanyattesés tényleg egy élmény. Ettől még szerintem puffogtathat a gyermek a játékpuskával.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.23. 22:04:22

@medvedr:

A matchboxra lépésnél kevés szörnyűbb élményt tudok elképzelni.:) Nem egyszer zuhantam hanyatt óriási döndüléssel, az éjszaka kellős közepén, egy szoba közepén felejtett kisautóra taposva.

cantaloupe 2010.02.24. 02:23:11

Itt két fogalom nagyon összekutyulódott: az a gyerek, akivel foglalkoznak, olvasnak neki, játszanak vele, az nem feltétlen nevelkedik burokban. Lehet, hogy mellette önállóságra nevelik és felelősségre. És lehet, hogy van, akinek pofon nélkül is megy.
Az sem biztos, hogy az a gyerek, aki életében nem játszott játékpisztollyal, nem tudja megvédeni magát. Lehet, hogy lesz annyi esze, hogy kimaradjon ilyen utcai bulikból...mindamellett szerintem egy egészséges kiskölök ha másból nem, botból rögtönöz pisztolyt. :)

Én jobban látom a burokban nevelést azoknál a szülőknél, ahol a gyerek megkap mindent szart, halomban áll a játék faltól falig, nincs semmi megvonás, következmény, büntetés-ami alatt nem a pofont értem hanem hogy mondjuk javítson a bizin egy játékért, amire régóta vágyik.

Kurvák meg azokból lesznek, akik nem kapnak otthon törődést, ami épp a fenti prototípusnak az ellenkezője. Nem valószínű, hogy az megy strichelni, akivel érdemben foglalkoznak a szülők...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 06:39:40

@vincere:

Az baró. Valahol Egerbakta környékén kiugrálunk a minyóból, és elsétálunk Mátraverebélyig, azzal a feltételezéssel, hogy ellenséges hátországban vagyunk, előre nem meghatározott feladattal.

thylla 2010.02.24. 08:04:44

@cantaloupe:
egyetértek veled
de ne fáradj
ez nem az a hely, nem P.

medvedr 2010.02.24. 08:46:16

@El Topo (Sgt. Elias): Fiús apák sorsa! Nekem kétszer volt olyan, hogy engem is ápolni kellett, azokat, ha csak a bokám rándult v. a hátam nem is számoltuk.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 08:56:25

@medvedr:

Nekem kurva mázlim volt. Egyszer egy ilyen éjszakai matchboxra lépésből kifolyólag az üvegezett könyvszekrényben landoltam, és megúsztam, gyakorlatilag karcolás nélkül, pedig az sem lett volna meglepő, ha kezem lábam levágja a széthulló üveg.

vincere 2010.02.24. 11:08:09

@El Topo (Sgt. Elias): jól hangzik :)
(bár gondolom van ez is min. 50 km)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 11:28:39

@vincere:

Logikus útvonalon 49, de azért vegyük hozzá, hogy ellenséges területen műutat, gyalogösvényt nem használhatunk a mozgáshoz. Könnyítésképpen viszont viszünk magunkal hálózsákot, sátorlapot, miegyebet. Teljes javadalmazás lőszert, és személyi fegyverzetet. Ha jól viselkedsz, tied a PKM.

csavargo 2010.02.24. 15:13:12

@El Topo (Sgt. Elias): Civilként hogy a fenébe tudsz éles fegyvert, lőszert szerezni?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:29:54

@csavargo:

Leballagok ide a CBA-ba és veszek.

csavargo 2010.02.24. 17:54:00

@El Topo (Sgt. Elias): Jót beszéltünk :) bár visszaolvasva olyan a kérdésem, mintha vagy felnyomni akarnálak valahol, vagy venni én is, pedig csak "komolyabb" szervezésű airsoftos játékokra akartam felhívni a figyelmedet :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:14:19

@csavargo:

Apám, én lehetőleg nem játszom már ilyeneket.
Amikor úgy gondoltam, hogy a legjobb formában vagyok, kimentem játszani pár bercsényis sráccal a pilisbe. Jól beástam magam, néztem, mi újság, és kétszer fejbelőttek, de úgy, hogy levél sem rezdült a közelben.

noirp 2010.02.25. 17:43:21

@El Topo (Sgt. Elias):
Hát hallod...!
Modoros híresemberes életrajzok úgy szoktak indulni, hogy "nehéz gyer(m)ekkora volt"
de a tiedbe azt kell írni, hogy
"nehéz szülőkora volt"

Tudom, könnyen röhögök,mint kibic.. de a matchboxos résznél mégiscsak nagyon röhögtem...
Anyám biztos mesélne az előszobában széthagyott Gabi építőről, (=KGST-duplo, 1980 körülről, bazi nagy bütykökkel), üveggolyókról, játék mentőautókról. (2003 óta ezt a macskaróka ill. a szomszéd gyerek nálunk elfekvő játékautója helyettesíti)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.25. 17:47:57

@noirp:

Hja, az élet nem egy habostorta.:D

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.02.25. 18:58:06

"már a csilláron is csinálják"
lehet, hogy a svéd csillárról hallott?:)

meis (törölt) 2010.02.26. 08:45:29

Amikor egy ilyen absztinens szülő valamilyen alkalommal véletlenül mégis bebaszik, akkor gyakran olyan minősíthetetlenül viselkedik, hogy mindenki teljesen le van döbbenve. Másnap mondják is neki, hogy jobb is, hogy nem szokott inni : )

Vágási Matyi 2010.02.26. 10:43:08

Lumpen :)
Gyönyörű, ahogy visszatért Irénke!

Zsolesz pornóbajusz-pödrés közben azon agyalt, hogy megkapta-e Ancsa ancsába?
süti beállítások módosítása