Visszanyúlunk egy réges-régi témához Blind kedves olvasónknak köszönhetően, és a rockerek pár újabb, de jellegzetes típusát ismerjük meg közelebbről:

Üdv Tibor!

Nemrég újraolvastam a 'metál-modor' c. írást és megint hiányérzetem volt... olyan hatalmas ez a téma, és annyira keveset írtok róla! Pedig bennfentesként jólesne ilyesmit is olvasni. Gondoltam írok ezt-azt, ha másnak nem is, talán gondolatébresztőnek jó lesz. Ez is csak a felszínt karcolgatja, de hátha elindít valamit :)

Íme néhány alak a metál világából, valakitől, aki maga is modoros metálos:
 

 

Az Öreg Rocker

 

A magyar (sőt, gyanítom az egész) rockzenei élet nélkülözhetetlen eleme. Ahogy a neve mutatja, nem fiatal. Általában 40 év körüli, inkább több, mint kevesebb. Külsejét tekintve általános a kopott kék farmer, a szintén kék farmermellény (!) vagy kabát (ami szinte mindig tele van felvarrókkal), széttaposott bakancs, vagy fehér sportcipő, valamilyen együtteses póló, ez leggyakrabban valamilyen Slayer, de lehet Pokolgép, vagy Metallica is (utóbbi esetben csakis a Ride The Lightning album jöhet szóba). Haja ritkán ér váll alá, kócos, zsíros, egyébként az illető erősen kopaszodik. Bajusz kötelező. Minden koncerten megjelenik, de már a koncert kezdetekor sem józan (tulajdonképpen nincs ember, aki látta már józanon).

 

Mindig az első sorban áll (kisebb bulikon ő maga az első sor), jellegzetes testtartással: enyhén rogyasztott lábak, lehorgasztott fej, bal kézben a sörösüveg (mindig üveg!) negyvenöt fokos szögben megdöntve, jobb kezét magasra tartva ütemesen mutogat a színpadon állók felé. Általában elég instabil, úgyhogy ezt a mozgást két méter sugarú körön belül mozogva végzi. Hajlamos koncert közben/után más társaságokhoz csapódni, ahol cigarettát és tüzet is kér, és nem mulasztja el megjegyezni, hogy ő „az ilyen zenét nem tartja sokra”, „amikor ő fiatalabb volt, még tudták mi az Igazi Rockzene” stb. Ezek után elmeséli az életét, ami nem igazán izgalmas: végzettsége ritkán haladja meg a nyolc általánost, de egy szakközép azért még belefér. Gyakran megemlíti élete meghatározó koncertjeit, általában tenyérbemászó módon (ezzel téve nyilvánvalóvá tapasztaltságát alkalmi közönsége számára):

 

„Én már akkor ott voltam a Maiden koncertjein, amikor ti még meg sem születtetek, ’sszátokmeg! Na, kínálj már meg még egy szállal öcsém!”

 

Minden hibája ellenére nem rossz ember, másokhoz inkább atyáskodva közelít, nem pedig agresszívan. Ehhez persze köze lehet annak is, hogy ritkán nehezebb hatvan kilónál (bakanccsal, kabáttal, vasággyal együtt)…

 

 

Az elvakult

 

Az egyik legidegesítőbb fajta, életének egyetlen célja kedvenc zenekarának/stílusának védelme. Bármilyen megjegyzést képes támadásként értelmezni, egész estés vitákat kezdeményezve ezzel, amiket még akkor is folytat, mikor már mindenki megunta körülötte, és kezdenek csúnyán nézni rá. Érvei közül a leggyakoribbak a „De hát az pont úgy jó”, „Annak pont úgy kell lennie”, „Fogalmatok sincsen erről az egészről”, „Majd ha ti juttok el addig, hogy” és társai. Elvakultsága egyébként külsejében is megmutatkozik, együtteses póló/pulóver/medál kötelező, ez stílustól függően kiegészülhet még jellegzetes hajviselettel, neadj’ Isten sminkkel is (ami nők esetében még érthető, de férfiaknál már kevésbé…). Saját kedvencén kívül nem igazán hallgat mást, azt viszont teljes egészében ismeri:

 

„Még az első demó előtt volt egy felvételük, mondjuk eléggé recseg, de ott is hallani ezt a számot, mondjuk akkor még más volt a címe, és három másodperccel rövidebb volt…”

 

Sok alfaja létezik, ezekről külön-külön is oldalakat lehetne írni, biztos mindenkinek jut eszébe példa.
 

 

Az igényes

 

Véleményem szerint a legmodorosabb fajta, és számuk egyre gyarapszik. Mint a neve mutatja, ő az Igényes (szigorúan nagybetűvel) zenét szereti. Amit hallgat, az soha nem sorolható egyetlen műfajba sem, annyira progresszív (a szó használata kötelező!). Ha mégis mondania kell róla valamit, gyakran használ összetett kifejezéseket, persze csak és kizárólag angolul (finoman utalva arra, hogy ő ennyire tájékozott és ismeri a megfelelő, természetesen külföldi, szaklapokat, kritikákat stb.): „new-wave symphonic black metal”, „progressive folk-death” stb. Metálzenén kívül hallgat még jazzt illetve klasszikusokat is, ezeket gyakran emlegeti, szintén hozzáértését alátámasztandó.

 

Általában rendelkezik zenei tudással, de ez leggyakrabban csak általános iskolai énekórákról származik, viszont ha ezt kiegészíti a netről betanult szakszavakkal, már meggyőző látszatot tud kelteni (szerinte legalábbis). Hajlamos órákat beszélni egy számban előforduló dúr/moll hangsorokról, hangzatokról, hangközökről, ütemképletekről stb.

 

Sajnos az Igényes gyakran szintén zenész, általában gitáros vagy basszeros (ő a basszusgitár helyett bőgőt mond), de néha billentyűs (utóbbi esetben valószínűleg tényleg viszonylag komoly elméleti/gyakorlati ismerettel rendelkezik). Sőt, szinte mindig van zenekara, amivel csak azért jut semmire, mert a zene amit játszik „annyira újszerű és komplex, hogy nagyon kevesek képesek csak értékelni.” Pedig ő „művész és van mondanivalója” míg mindenki más csak „primitív, ötlettelen” zenét játszik. Hajlamos minden héten új „zseniális zenekart” felfedezni, és minden második héten új jazz-zenészt előkotorni az ötvenes évekből. Ezeket csak addig hallgatja, amíg más nem ismeri, utána keres újakat. Megjelenése is jellegzetes: hosszú haj összekötve, bőrcipő, sötét nadrág, szövetkabát. Tehát ő mindig elegáns. Valamilyen arcszőrzet feltétlenül szükséges, ez leggyakrabban kecske- vagy körszakáll. Általában történész, politológus, filozófus, esetleg valamilyen nyelvszakos (leggyakrabban valamilyen skandináv nyelvről van szó). Tehát az esetek túlnyomó részében bölcsész.

 

Végül egy kedves barátom új, folytatásos kalandblogjára szeretném felhívni a figyelmet - a poént még nem lőjük le, majd megteszi ő:

Mit NE olvassunk!

Figyelem!

Új, förtelmes mikroblog mételyezi az internetet. Zoltán Atya Kalandjai. Egy rokonszenves, fiatal, sportos pap számol be minden munkanapon a nem is olyan hétköznapi életéről. Mint a MILF-eket, nem lehet megunni! Dögös nők, korrupt politikus, vállalható celeb, heroinista drogrehabosok. Apropó heroin, olvasása még annál is súlyosabb függőséget okoz! Ha rákattantok, Csernus Doki se szed le róla! Hétvégén lerágjátok a körmeiteket, és mint a Messiást, úgy várjátok a hétfő reggeli posztot!

Nem átall olyan tabutémákról is írni, mint például a papi homoszexualitás (ne aggódjanak hölgyeim, Zoltán atya nem meleg)! Ráadásul az elfoglalt Zoltán atya gyakran csak egy-két mondatot ír naponta, de a leghosszabb posztok is maximum ha fél A4-es méretűek, úgyhogy miatta még a munkát, tanulást, más hasznos blogok olvasását se hanyagolhatjuk. Szörnyű csapás az írástudó társadalomra! Valóságos képregény vakoknak! És ami a legrosszabb, az egész valahol egy hatalmas rejtély és cseppet sem modoros. Én időben szóltam: ide NE klikkeljetek!

http://zoltanatya.blog.hu