-No kedves csimótáim, mindenkinek megvan a párja? Akkor most az ebédesekkel, napközisekkel levonulunk az aulába szépen, libasorban. Hazemenősök is felállnak, viszontlátásra!

-Víííszóóntláátáásra!

-Sorakozó, harmadik cé! Indulás, Jokonicsy sem izeg-mozog, igazodik szépen.

Az iskola ebédlője előtt sorba rendeződnek a bebocsátásra váró nebulók, akiket a szigorú felügyelőtanár, Magdi néni egyenként, név szerint ellenőriz és pipál ki a listáján: potyázásra, trükközésre tehát kicsi az esély. Magdi néni szúrós szemmel kandikálgat ki aranyláncra erősített olvasószemüvege fölött, méregetve a renitens egyéneket.

A türelmetlenül ácsorgó kisdiákok műszálas-patentos iskolaköpenyeikben álldogálva újra és újra megnézik a heti menüt, hátha történt valami csoda hétfő óta, de nem, maradt a szokásos kínálat - csupa olyasmi, ami a Junior gyermekétkeztetési vállalat szerint a fejlődő szervezetnek minden nélkülözhetetlen tápanyagot biztosít.

HÉTFŐ: csontleves, gránátos kocka

KEDD: májgombócleves, piskótakocka csokoládéöntettel

SZERDA: vegyes zöldségleves, tejszínes tökfőzelék sertéspörköltes feltéttel

CSÜTÖRTÖK: zöldborsóleves, milánói makaróni, ivólé

PÉNTEK: főtt marhaszelet meggyszósszal és főtt burgonyával, csokoládé

A harmadik cé egyöntetűen azt kívánja, bárcsak mindig (második, B-hetes) csütörtök lenne, de persze sose lett. Marad a tányéronként 2 db. májgombóc, a vághatatlan, rághatatlan marhaszelet, a rengeteg, tejszínnel habart főzelék, az édes tészták főételként. Zsoltika csalódottan tisztítja meg gyorsan köpenyével cellkeretes szemüvegét, mielőtt belépne a kantinba.

Bejutás után fellelkesül a gyermeksereg: magukhoz veszik a háromszögletű műanyag tálcát és az alumínium evőeszközöket. A műanyag, füles poharaknál Zsoltika folyamatosan a sárga poharakért küzd, mert akinek piros jut, "az vagy lány, vagy szerelmes". Zsoltika vidáman fütyörészik, ám Ica néni üvöltő hangja félbeszakította az idillt:

-Ki fütyült? ... Gyerünk, ki volt az? Álljon elő!

Zsoltika így inkább leforrázva lapít, és szerencséjére a kisbarátja se mondta meg Icásnak.

-Úristen, ez a Icás úgy tud üvölteni, mint a Sarolt az István, a királyban, amikor a "pusztulj, vagy meghalsz"-ot ordítja! De utálom mindkettőt.

Türelmesen beszélgetve állnak be hát a következő sorba és nézik irigykedve, ahogy a tanárok soron kívül, azonnal megkapják ebédjüket, természetesen porcelántányéron, fém evőeszközökkel, üvegpohárral, majd leülnek piros műbőrrel párnázott székekre.

-De gyűlölöm ezt a rohadék Pajorcsikot. Nyolcadik után megölöm, de minimum megverem. De ha azt sem, kiszúrom a Kispolszkija kerekeit. Az Icást is utálom, de a Pajorcsik a legszemetebb.

-Rám számíthatsz bármiben! Két ember halálát kívánom egyedül a világon: a Csaucseszkuét meg a Pajorcsikét.

Várakozás közben - ahogy mindennap - ismét a konyhásnéniket csodálják: a daduscipőből kilógnak a repedezett sarkak, az összekuszálódott, lakkozott körmű lábujjak, enyhén szőrös vádli, fehér, ujjatlan munkaruha, kikívánkozó hónaljszőr, lepattogzott körömlakk, dauerolt frizura, élénk smink.

-Roli, figyelj már, a múltkor is láttam, a rohadt konyhásnénik három után ott szlapálták az ötliteres befőttesüvegekből az ivólevet! Nekünk meg ezt a felvizezett szart adják, abból is csak egy kispohárral... a húsokat meg a szatyraikban lopják haza, azért ilyen dagadtak.

-Harmadik cé, még senki nem ül le, csituljatok el. Jó étvágyat kívánok!

-Kőőszőőnjük széépen, vííszóóntkíívánjuk (-kihányjuk - mondják a rosszcsontok)

-Mindenki EMELI a székét, nem húzza, megértettük? Doritky is megértette?

Szerda van. Leginkább zöldséghulladékra emlékeztető színes darabkák úszkálnak a zsíros levesekben néhány betűtészta-darabbal, a tejszínes tökfőzeléken a szafton kívül néhány inas-mócsingos húscafat is fellelhető. A fehér, letöredezett fülű műanyag tányérokban még visszataszítóbbnak tűnik az aznapi fogás.

-Ezt a moslékot figyeld, legszívesebben megetetném velük meg az Icással is. Fogadjunk, hogy a konyhásnéni körömlakkja is itt úszik valahol. A poharam alján meg még ott bűzlik a mosogatólé.

-Bárcsak mi is olyan rohadt gazdagok lennénk, mint a Szakátsék! Ott lobogtatja folyton az ezreseit meg a büfében kajálja a melegszendvicset, és soha nem ad belőle. Hát igen, kertes házuk van a Hegyen, meg a múltkor is taxival ment haza a szemétláda.

Zsoltika főzeléket nem kért a konyhásnéniktől, így unott fejjel eszi a pörköltöt szafttal, mellé az asztali műanyag kenyérkosarakban elhelyezett puha fehérkenyér-szeleteket.

 -Csordás!!! Már megint válogatsz, fiam? Mi ez itt a tányérodon, mi?

-Ica néni, nem szeretem a tökfőzeléket.

-(hajráfos stréber különítmény kioktatóan sziszegi) Ica néni, KÉREM, és különben is állj fel!

-Ugyan már, lányok. Csordás, azt tudod te, hogy anyukádnak ezért kellett kérvényt írnia, hogy te féláron kaphasd az ebédedet?

-Igen, Ica néni. Kérem.

-És akkor te nekiállsz válogatni? Most szépen hozunk neked a konyhásnéniktől tökfőzeléket, és addig nem állsz fel innét, amíg azt szépen mind meg nem etted. A szüleiddel pedig beszélünk a fogadóórán. Megáll az ész, más gyerek szülei kifizetik a teljes ebédpénzt, ők is szívesen fizetnének kevesebbet, te meg nem becsülöd meg azt, amit kapsz.

Zsoltika mindenkit meg szeretne ölni. Legelőször a neonzöld karkötős, hajráfos stréber kislányokat, és csak utána Ica nénit.

Gondolatban már a délutáni napközis uzsonnát várja.

Folytatjuk...