Olvasói rovat - A haverod idegesítő csaja

2009/08/09. - írta: Modor Tibi

Kitty allen fogalmazása következik, ami minket leginkább egyfajta személyes bosszúra emlékeztet, de hát miért is ne?

Maccs nevét azért a biztonság kedvéért én találtam ki.

Maccs, a haverod idegesítő csaja.

 

Helyeske, lehet vele dumcsizni és általában nem bánja, ha a pasija görbe estét csap a fiúkkal, de minden harmadik-negyedik alkalommal hisztikézni kezd a látszat kedvéért. Ezt azzal kezdi, hogy a haverod számára borzasztóan égő becenevét használja annak barátai előtt, így szegény srác egész éjjel ég, mint az olajos rongy / Reichstag, amikor a haverjainak eszébe jut megemlíteni, hogy Mackókám / Apaaa / Pacika / Édike.

Maccsot ki lehet engesztelni hazzal, ha Haver egyszer-egyszer elhozhatja sörözni, de abból még sosem sült ki semmi jó. Maccs vagy rámászik Haverra, és nem lehet velük beszélni, vagy Maccs próbál meg okosakat mondani. A megszokott, enyhén genderrasszista-párbeszédeket hallva előbújik belőle a vérfeminista, esetleg a vérliberális, és idegesítően közhelyes érvekkel támogatja meg azon elgondolásait, amelyekkel amúgy is mindenki egyetért, csak neki nincsen irónia-receptora. Ha rájön, hogy nem érti, megjegyzi: "Bocsi, tudod, szőke vagyok!" Esetleg affektál, mert arról azt hiszi, hogy kislányos, arról meg, hogy szexi.

Borzasztó esetben Maccs elhozza egy barátnőjét is, akivel aztán egész este csajos témákról susmusolnak, látványosan hagyják ki a beszélgetésből a fiúkat, mert ezek női dolgok, nekik úgyis unalmasak lennének. Parázs vita, féltékenység lobbanhat fel, ha Maccs barátnője jobb csaj, mint Maccs, és ezt a srácok észreveszik.

Maccsnak mindig van hobbija, amelyet jó eséllyel néhány havonta váltogat. Lehet például az egészséges életmód megszállottja; ebben az esetben kizárólag biopiacon vásárol, és bár hangsúlyozza, hogy ő nem fitnesszbuzi, azért hetente egyszer-kétszer elugrik a csajokkal jógára, tai chizni. Ezek az izgalmas, spiritualitás határát súroló, vagy éppen átnyúló hobbik szerencsére nem tartanak sokáig; néhány hónap után másban találja meg az ő belső útját.

Pech, ha Maccs egy tussal ívelt szemhéjú, az egyiptomi mitológia és a mágia iránt érdeklődő darkos lány. Haver ilyenkor kénytelen, bár agyhúgykövet kap tőle, elviselni a lakásszerte tomboló ezotériát, amit főleg macskás szobrok, kamu-pergamenek és a lány szanaszét hagyott, visszafogottan erotikus, vagy éppen merész kivágású rucijai képviselnek. A lány mindehhez állandóan hunyorítva, szerinte titokzatosan néz, és gyakran ejt célzásokat olyan, elképesztően fontos dolgokra, amelyek túl vannak a világi, halandó dolgokon.

Lightosabb verziója a spirituál-mániának a fengshuista Maccs. Néhány havonta megismétli lakása ba-gua feltérképezését, ilyenkor sikítófrászt kap, ha tapasztalja, hogy a haver eltávolította egy stratégiailag fontos pontról az oda helyezett delfieket. Kettőt, hiszen a könyvespolc sarkán található a lakás párkapcsolati boldogságért felelős pontja (WTF?), és ha oda páros számú delfint helyez, az sokat segít a kettejük között áramló pozitív engergiák felturbózásáért. Élete egyik legszomorúbb napja volt, amikor meg kellett válnia 896 darabos elefántkészletétől, mert nem fölfelé állt az ormányuk, ami nem hoz szerencsét.

Maccs azonban mindenekelőtt nő; számára fontos a harmónia. Emellett tudja, hogy az ő kis Bubumackója a szíve mélyén egy romantikus, édes srác, ezért mindent megtesz azért, hogy a kedvében járjon. (Ha mégsem, akkor persze rá lehet fogni, hogy finnyás, cérnakesztyűben fogja a f....). Ha együtt élnek Haverral, és előbb ér haza a munkából, képes órákon keresztül főzőcskézni, mert tudja, hogy a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Mire Haver hazaér, Maccs jól kifáradt az egész napos tevés-vevésben, esetleg még a kaját is eltossza, majd látványosan hisztizni kezd, ha Haver tizenkét órányi bérszámfejtés, tárgyalás vagy esztergálás után nem sikongat a kéjtől az étek fogyasztása közben. Ha nagyon felhúzza magát, nincs szex, és nagyokat sóhajtva jelzi megbántottságát.

Maccs akkor is kiborul, amikor Haver öt sör után csavarvonalban tér haza éjjel fél kettőkor, ám ő maga hajlamos hajnalig kimaradni a csajokkal, igaz, ritkábban. Háromnegyed hatkor vihogva rókázza tele az előszobát, és ha Haver élénken érdeklődik, hogy mégis mi történt, összefüggéstelenül maszatol arról, hogy sikerült elvetődni valami jó, dizájnos helyre, ahol a lányokkal toltak néhány ilyen koktélos történetet.

Kaphatsz tőle emailt is. Jó esetben azért, mert Haver születésnapi buliját szervezi, rossz esetben bármi másért. Üzenetei a szmájlik végtelen tárházai, mi több, széles választékátt nyújtják a nyelvhelyességi, helyesírási és jóízlésbéli baklövéseknek. Havert nem szereti ő, hanem őrülten láwolja, továbbá örül, hogy ilyen jófej barátai vannak, akiket mind szeretne meghívni a Kedves szülinapi meglepipartijára ("Belépés egy pohár fincsi piával, de kaját nem kell hozni, mert a szendvicsekről a nőcik majd gondoskodnak."). Az iwiw-profilját akkor nézd meg, ha jót akarsz röhögni azon, ahogy haver feszengve vág hülye pofákat a "2006, Mucusnyuszival Gran Canarián"-jellegű képeken. Ebből találni fogsz vagy hatszázat.

De ha felbassza az agyad, akkor se bántsd meg Maccsot. A havernak kellemetlen lesz, mert neked ad igazat, de te életed - vagy kapcsolatuk - végéig hallgathatod a kisasszony szájából: "Ugyan, tényleg nem haragszom. Különben sem azzal volt a baj, amit mondtál, hanem ahogy."

Hehe. Érzékelem a tehetetlen dühöt, amit kitty allen kiadott magából, saját  haragjából, szenvedéseiből megalkotva ezt az igazgyöngyöt. A legütősebb művek tényleg így születnek.

Én személy szerint várom a következő fejezetet, ezt pedig köszönjük szépen :-))

130 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsíni 2009.08.09. 18:41:38

Jaj de utálom amikor valakit zavar az affektálás, én imádok úgy beszélni, meg részegen ordítani, és ha valaki ezt nehezményezi, akkor soha többet nem kell elviselnie a társaságomat, mert jól elvagyok a többi affektáló spanommal.

A többi pont persze gáz, de affektálva-ordítva-részegen tényekről vitatkozni egyszerűen király!

dex.ion 2009.08.09. 20:01:20

baszki ez a blog nem volt ennyire ütős, de amióta vendégírások vannak, röhögök

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.09. 20:50:45

@dex.ion: január óta én is úgy érzem, sokat emelkedett a színvonal :-))

scsaba1 2009.08.09. 21:51:22

Az elején mosolyogam, a közepén röhögtem, az iwiwes résznél leestem a székről.

Az gáz, ha iwiwes ismerőseim közül simán be tudnék linkelni 2-3 tucatot, köztük egy rahedli volt barátnőt is? :D

Egyébként a maccsok különösen hajlamosak a különféle körlevelek, emailos baromságok állandó továbbküldözgetésére is.
Ha véletlenül megvan a címed egy maccsnak, akkor két-három naponta garantáltan számíthatsz egy Fwd: Fw: Fwd: Fw: Fw: Fw: levélre.

kardinálispinty 2009.08.09. 22:00:29

én azt nem értem, ha valakinek ciki a brumimaci név, akkor ne hagyja, hogy úgy hívják. Ha meg hagyja, akkor miért ciki? vagy a haverok előtt meg kell magad játszani? nah, az meg képmutatás, vastagon.

A másik: ha egy ilyen affektáló hülye picsa a csajod, akkor dobni kell, nem szenvedni miatta, ez ennyire egyszerű.

honeycutt (törölt) 2009.08.09. 22:12:42

kitty allen féltékeny Maccsra mert szexi és ő járhat Haverral?:)
amúgy nagyon jó lett tényleg, a hülyepicsa tipikus példája.
tényleg pech, ha Maccs egy darkos lány, de inkább azért, mert azok szőrösek, büdösek és rondák.

Klárensz 2009.08.09. 23:45:22

@kardinálispinty: Pont ez a lényeg, hogy ez a valaki nem szereti senki előtt sem, ha brumimacinak szólítják, még akkor sem ha csak kettesben van a barátnőjével, aki a hiszti kedvéért csakazértis úgy szólítja.

geistwald · http://geistwald.blog.hu/ 2009.08.10. 00:06:46

Maccs akkor is kiborul, amikor Haver öt sör után csavarvonalban tér haza éjjel fél kettőkor, ám ő maga hajlamos hajnalig kimaradni a csajokkal, igaz, ritkábban.

^_^

CoolBrady 2009.08.10. 00:34:27

@honeycutt: "mert azok szőrösek, büdösek és rondák." :D

Yvettebabacool 2009.08.10. 00:35:01

felőlem a csapba is pisálhat ha hazajön a sörözés után:DDD


a blog jó:)

snuffi · http://mentolosmacska.sfblogs.net 2009.08.10. 00:44:39

Ha darkos, akkor nem szőrösebb, csak többet hány pankkoncertek után/közben :)

Egyébként meg tényleg: ha ilyen hülyepicsa csajod van, akkor dobjad, ha nem dobod, akkor pedig meg is érdemled ;P

Jesse III 2009.08.10. 01:27:52

Ez az írás inkább Kittyről ad negatív jellemrajzot, nem arról, akiről beszél.

Mer affektál a hülyeringyaja, ráadásul még delfineket is gyűjt, ÓÓÓÓÓ
Mit pofázik bele? Valamiben csak nagyon is szerethető lehet az a macs, ha őt választotta a haver, és már hónapok óta együtt élnek.
Vagy a srác esetleg gyengeelméjű, hogy gyámkodni kell felette?

Még ha arról lenne szó, hogy macs fűvel fával csalja a srácot, vagy mittomén, eltünnek körülötte a telefonok, ezresek, megérteném a problémáját.
De ez így csak sima fúrás, sz.rkavarás, ami pedig talán a legundorittóbb női szokás.

Csak egy esetben megbocsájtható: Ha Kittyke bizony szerelmes.
De akkor meg üzenem, szedje össze magát, és az igazat mondja, annak, akinek kell, vagy ha ehhez nincs elég vér a pucájában, akkor húzzon bőrt a fogára inkább, és süllyedjen jó mélyre, amíg meg nem találja magában, mi a valódi gondja.
HáDe nézd má! :D

Jesse III 2009.08.10. 01:41:15

De a haver is megérne egy misét.

Én a páromat túzön-vízen legjobb baráton át is kipártolom, ha kell,
és ha az a legnagyobb bűne, hogy néha nyűgös esténként, fura beceneveken szólít és szeret vitatkozni.

Ha már egyszer őt választottam valamiért páromnak minden hibája ellenére, és nem valami Kittyt például,
akkor eszembe se jut pirulni miatta.
Annak pedig aki a háta mögött fikázza, arra megharagszom.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 03:23:59

A szöveg vicces. Viszont.

"Maccs akkor is kiborul, amikor Haver öt sör után csavarvonalban tér haza éjjel fél kettőkor, ám ő maga hajlamos hajnalig kimaradni a csajokkal, igaz, ritkábban. Háromnegyed hatkor vihogva rókázza tele az előszobát, és ha Haver élénken érdeklődik, hogy mégis mi történt, összefüggéstelenül maszatol arról, hogy sikerült elvetődni valami jó, dizájnos helyre, ahol a lányokkal toltak néhány ilyen koktélos történetet."

Ez tipikusan olyasmi, aminek az elbeszélő maga nem lehetett a tanúja, hanem ezt a Társaság a Haver elbeszéléséből tudja. A Haver meg elég nagy fasz, hogyha a háta mögött kibeszéli a saját csaját, hogy ilyen gáz, meg olyan gáz, és részletesen elmondja, hogy mit hányt tele mikor. Én is csatlakoznék a kórushoz: hogyha cikinek tartja a csaját, akkor miért van vele?

Egyébként ami engem illet, én is meglehetősen társaságképtelen lány vagyok. Nem azért, mert affektálok, hanem mert erősen szorongok, hogyha egynél több ismeretlen ember társaságában vagyok. Ez abban nyilvánul meg, hogy vagy hallgatok végig, mint a sült hal, vagy pedig zavaromban össze-vissza beszélek mindenféle hülyeséget. De aki engem választ, annak ezt is el kell fogadnia. (Pláne, hogy nem tehetek róla.) Volt már olyan pasi, aki basztatott, mert nem tudtam megfelelően viselkedni a Társaság berkeiben, nem esett jól.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 03:30:28

@31:

Ha meg megtudnám, hogy a mindenkori pasim rajtam meg a furcsaságaimon kacarászik a Társaság többi tagjával, abból bizony szakítás lenne.

virágelvtárs 2009.08.10. 03:39:03

Mikor beesel hozzájuk egy kocka sörrel, Haver éppen keresztölt, Maccs pedig rendkívül büszkén feszít, és magyarázza az épp betett DVD-t (amerikai ténylegkomoly, vagy cukorfalat rajzfilm).
Maccs Haver hobbiját butaságnak tartja, de amíg Haver nem veszi át az övét, addig az van, hogy biztos nem érti őt meg, és majd jól nem lesz közös témájuk.
Haver meg keresztölt rendkívül erőltetett mosollyal,
- "a sör nem kell most, köszi, meg már amúgy cigizni se cigizem, Maccsal leszoktunk."

Blogger Géza 2009.08.10. 06:00:13

@31: Hát mégis, kinek öntse ki a szívét veled kapcsolatban, ha nem a haveroknak? Te soha nem beszéltél barátnőiddel pasikról? Pfff. A posztod alapján van miről beszélgetniük, úgy érzem. :)

indapass90210 2009.08.10. 06:40:48

"az oda helyezett delfieket. Kettőt, hiszen a könyvespolc sarkán található a lakás párkapcsolati boldogságért felelős pontja (WTF?), és ha oda páros számú delfint helyez,"

Én még má' aszittem', hogy a delfiek valami spéci mágikus cucc! Majdnem rákerestem gugliban!

parrre 2009.08.10. 07:42:31

nem lávvozza a havert , hanem szercsizi ....
Íllyet neeeeem tuuuuuudni úúúúúúúúúúr isteeeeeen !!!!! :)

Sitnyik 2009.08.10. 07:50:09

@Blogger Géza: Azért van különbség a beszélés/szívkiöntés és a kibeszélés között. :)
Gyakorlati példa1: a fújdebebaszottmármegintúgyjötthaza helyett én szimplán elintézem egy bulizni volt a csajokkal...

Gyakorlati példa2: a "tudjátok, szegény 31 nehezen illeszkedik a társaságba" szerintem oké,a "bakker,31-el nem lehet sehova sem menni, mert olyan nyomi" nem oké.
(31: nehari, nem poénkodok vele, csak gyakorlatipélda.)

112233445566778899 (törölt) 2009.08.10. 07:54:42

"ahol a lányokkal toltak néhány ilyen koktélos történetet"
Gyönyörű. Így sokkal könnyebb elviselni a hétfő reggelt.

Sitnyik 2009.08.10. 07:56:03

Spec az én feleségem interneten a barátoktól/ismiktől simán a smárláv köszönéssel búcsúzik, ellenben káromkodik, ha kell,mint egy buszosbácsi, és lekaratézza a fejed, mert országos 2. volt valami kimondhatatlan nevűben. Egy szófordulat alapján minősíteni valakit meglehetősen meredek. ( Egyáltalán bármi alapján. :) )

Azért én Kitty jellemrajzára is kíváncsi lennék. :) Bárkiről lehet fél oldalt összehozni, amibe nagyon hülyének néz ki. :) A féltékenységet erősen érzem én is, és a korosztályt is hajlamos vagyok belőni a 18-24 közé. :)

RemiMS 2009.08.10. 08:01:12

Dzsini. Szerintem egyszerüen egy suttyó vagy teis.

Sitnyik 2009.08.10. 08:18:30

@RemiMS: sokat törtem a fejem, hogy kire is gondolhatsz. :)

korlat 2009.08.10. 08:30:26

@dzsíni: affektálva nem, de ordibálva beszélgetni tényleg zseniális:)

Void Bunkoid 2009.08.10. 08:37:44

@virágelvtárs: ez félrement. Ez nem a hülyepicsa barátnő (akinek ilyen hülye hobbijai vannak hogy hímezget) jellemrajza volt, hanem az irdatlan nagy robot/papucs pasié, akinek minden mondata az "igen, anyu"-val végződik. Ha éppen le kell szokni a sörözésről, vagy a dohányzásról (amit éppen igen hardkórban, napi két dobozzal művel), akkor is. Mert anyu azt mondta, és ez igen, így van, mert hújaj, így kerek a világ.

pazola 2009.08.10. 08:42:05

Koszonom, Istenem, hogy nincsen egy darab ilyen ismerosom sem! :D

BKV - Önnek megyünk 2009.08.10. 08:42:12

"@scsaba1: "az iwiwes résznél leestem a székről."

nabazmeg itt a tipikus modoros komment. leestel a szekrol mi??????

Void Bunkoid 2009.08.10. 08:54:36

@Void Bunkoid: na, magamra referálok :) szal ez a helyzet (a virágelvtársé) amúgy a 18-24 korosztályban igen ritkán fordul elő, ott még ilyen jellegű 'problémák' esetén simán szétmegy egy párocska, hiszen fiatalok, bőven van mind a tíz ujjukra másik (ne álszenteskedjen senki hogy jaj de nem mert nemolyan, mert IGEN).

Olyan harminc fölött, amikor már neccesebb a dolog, mert a zépében az embert kiröhögik és lebácsizzák a tizenötévesek, ha bepróbálkozna náluk, idősebb szingliket tartalmazó szórakozóhelyen meg már csak két esély van párt találni - a) béemvékulcsot pörgetve, amikor az Érett Nő egyből levágja, hogy na ez lesz leendő férje, aki biztos anyagi hátteret fog biztosítani az ő karrierprojektjének (névszerint hogy nem kell dolgozni, lehet gyereket nevelni, és elmászkálgatni a hasonló béemvés férjes barátnőkkel soppingolni napközben), b) béemvékulcs nélkül is lehet, de akkor többnyire már CSAK ilyen jellegű nőt fogsz találni, aki szintén fél már attól, hogy a végén vénlány marad és bepókhálósodik a nunija, ezért ha egy ilyent sikerül bekeríteni, az iszonyú házisárkányként fog betörni és megtörni téged úgy, hogy tényleg a végén már magad is elhidd, hogy szórakozni, sört inni, vagy más embereket ismerni, mint a párod családtagjai, esetleg pár barátja/kollégája - teljesen felesleges, meg minek is, hiszen minden szép és jó, meg nagy a szerelem, meg boldogan élünk amíg meg nem halunk meg minden...

Pedig ez k*rvára nem így van. Csak egyszerűen a csajoknál is létezik egyfajta kapuzárási pánik, viszont ők ezt nem az összevissza dugással próbálják orvosolni, hanem a már esetleg meglevő pár végleges és teljesen lélekromboló jellegű zombivá tételével. Mihelyst a nagy veszély elmúlik (értsd a faszi már a) tényleg annyira papucs-apuvá vált, hogy egy teherautónyi gogotáncosnőre is csak sóhajtva legyint hogy heeeejbezzegfiatalkoromban... b) a csodás esti tévésorozatnézéstől-hétvégén-anyóslátogatástól-hasonló érdekes és életvidám "közös programtól", habár még tán kedve lenne fickósnak lenni, de a megszokástól, meg ugye anyunak mindegy, hogy mi, a lényeg hogy otthon legyen az ember - a tipikus igazi magyar apuvá vált (borosta, kócoshaj, elformátlanodott test, óriási sörhas, mackónadrág, sörrel a kézben szerda este BL-meccsnézés, balkézben lepcsánka, jobbkézban távirányító). Ez az eset meg azért jó anyunak, mert egy ilyen ember már igazából hiába szeretne akár kitörni, a már mindennapi rutinná vált igénytelenségével SENKI lányának nem kellene, ergo anyu elérte a célját, végleg magához kötötte papucsaput.


Ne hagyjátok magatokat ilyenné válni...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.10. 09:14:33

"Ugyan, tényleg nem haragszom. Különben sem azzal volt a baj, amit mondtál, hanem ahogy." :)))))

Vannak ilyen emberek, az idegesítő, állandóan hivogató, "hol vagy?" kérdező, telefonba belenézegető féltékeny faszkalap faszi női párja. A nők, akiknek igazat kell adni valami baromságban néha, csak hogy ne kelljen még azt is a barátodnak tompítania, ha már nem jött rá, hogy egy hülye picsával jár, vagy másképp látja.

Maccs bármit hazudik, akár 10-félét is, hogy ne kelljen elmenni egy közös hétvégére, nyaralásra, vagy más programra a barátokkal (és barátnőikkel), és eközben elhiszi, hogy igaza van. Az igazi indokot soha nem mondja. Eközben Haver próbál egyik oldallal sem összeveszni, persze mindkettővel sikerül neki, mert ilyenkor a barátok és a barátnő is _példásan_ viselkednek. Legrövidebbet mindenképpen Haver húzza.

Kardinálispintynek van igaza, az ilyet az első rossz mozdulatnál meg kell kérni, hogy mással próbáljon meg boldog lenni. Csak nehéz belátni, hogy ilyen.

Az alábbi jelekre érdemes figyelni:

- "Miért nem hívtál fel, ha tudtad, hogy ott mész el a munkahelyem előtt 95 méterre és van másfél perced beszélni, lejöttem volna egy kávéra... de ha neked mindegy, mennyit találkozunk" -- igen, mindegy, BING takarodj

- direkt azért nem hív fel, hogy megkérdezhesse, "miért nem hívtál fel 7 órája", és akkor már nem mondhatod, hogy "mert te se" -- BING, szakító3

- vagy, hasonló: ha még nem laktok együtt, és eltelik 1 nap, amikor nem hívod, szóvá teszi, de ő se hív, különben nem tehetné szóvá. ezt imádja. BING, lapát itt is azonnal.

Meg miután 3 hétvégén baszta az anyját a családdal, ismerősökkel, te meg otthon ültél egyedül, vagy igyekeztél ide időzíteni a külön programodat. Majd végre neked jut eszedbe előbb programot csinálni, és elvárnád, hogy ő kezdjen magával valamit, megkapod:

- "NAGYON JÓL TUDTAD, hogy most egy hónapig ez az egyetlen teljes közös hétévénk együtt, hiszen jövő héten a keresztanyáM esküvőjére megyünk, utána való héten vizsgáZOM, aztán van az a vacsora APUÉKKAL, és hó végén még lekell mennünk elhozni NEKEM azt a cuccot, amit _csak vasárnap lehet_. De látom, téged nem érdekel, hogy legyen együtt egy közös hétvégénk." -- BING, lapát a gecibe!

- "lehet ezt így is csinálni, csak akkor én sem leszek olyan jófej"

- a Maccs tuti megtalálja egy másik barátod barátnőjét, és Havernak privátban leosztja rá ugyanezt a szerepet, hátha nem derül ki, hogy ő is ilyen

Ezeken meg lehet sértődni, de létezik, és magam részéről a nőtársadalom MÁSIK FELÉVEL barátkozom, akinek van önkritikája, és aki mellett nem mindig a faszinak kell bocsánatot kérni, hanem mindig épp annak, akinek sara van.

Kitty allennek gratula, bármilyen poszton gyűjtötte a tapasztalatokat.

azo 2009.08.10. 09:24:46

@Void Bunkoid: hehe ez mekkora!! jó kis eszmefuttatás

A post is jó és lehet pattogni, hogy de mé? és én nem ilyen!!! de igenis vannak ilyen kapcsolatok. De te soha nem ilyenben élsz, nyugi, ezt majd csak nagyon sokára veszed észre, és csak utólag vallod be hogy téged is lekapott egy ilyen Maccs. Ha egyáltalán.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.10. 09:29:23

- A South Parkban azt a típust amúgy Szivolának hívják, nagyon szépen megénekelték a történetét
- Szerintem az ilyennek ritkán van igazi hobbija
- Az a jó, ha van 10.000 barátnője, és el is jár velük, ha nem, akkor már lehet számítani a fentiekre
- Modoros igazság: "RENDES, vidéki lány kell fiam, azok még nincsenek elrontva", anyád hozzáteszi: "apádnak igaza van - BÁR a 80%-uk a művház kerítésének támasztva veszti el a szüzességét"

Void Bunkoid 2009.08.10. 09:47:16

@azo: bezonyám, én is maccsáldozat vagyok :( sőt, az eszmefuttatást leginkább személyes élmények alapján írtam. És bakker, nemtudok én sem ellene tenni.

Főleg, mert ráadásul egyfajta közösségi szellemként ez amúgy benne is van az emberekben, és ha valaki nem találja meg mondjuk 20-25 éves kora között a Nagy Szerelmét, akivel összeházasodik, és még fiatalon (akár házasodás előtt vagy után) együtt hányják végig az összes ibizai diszkót, két-három Szigetet meg hasonló bohó közös élmények, akkor CSAK ilyen maccsos cuccokba tud futni, s ráadásul nem lehet elkerülni sem, mert ha netán rájön - és MINDENKI rájön, hogy ez igazából nemjó - , és mondjuk változtatni akar (mondjuk szakít, hogy pár hónappal később esetleg egy másik Maccsal kösse össze az életét), akkor MINDENKI le fogja hordani az ember fiát hogy "micsinátááá' bazmeg, hát hülyevagyte? ő lehetett volna a párod, meg mitképzelsztebazmeg, majd negyvenötévesen is kéthetekig fogsz járogatni kiscsajokkal, mileszmajd ha már a szomszéd kecskéjének se fogsz kelleni, egyedül fogsz megöregedni, és elfelejtve meghalni hülyegyerek", kezdve az ember szüleitől a már harmonikus kapcsolatban - vagy éppen egy Maccsal együtt levő :P - ismerőséig.

Sajnos az ilyen Maccs-kapcsolatoknál - ez csak személyes kijelentésem - mind a nő, mind a férfi simán hordhatna "ELBASZTAM" feliratú pólót minden nap.

Speciel én is.

cd-r 2009.08.10. 09:54:53

nem egy haveromból csinált zombit a felesége. volt olyan, aki 3 hónap ismeretség után elvette a csajt, teherbe ejtette és lakáshitelből_fészket rakott_ maguknak. azóta nem is láttam a gyereket. egy másik elvett egy gyerekes anyukát, aki ráadásul egy olyan szinten rúgj belém kategóriás kiállhatatlan dög, hogy pillanatok alatt le is szakadtunk a srácról, mert az asszony nélkül szarni sem képes, mióta összejöttek. mindkét srácból egyszerű atm automatát csináltak nagyon rövid időn belül, szóval észnél lenni gyerekek !

darkmirjam 2009.08.10. 10:04:18

Alapvetően mindenre féltékeny, amivel a másik elfoglalja magát nélküle.
Van egy olyan belső meggyőződése, hogy ő önmagában, mozdulatlanul már több, mint amit egy férfi kívánhat.
Ha jógával, meditációval kezd foglalkozni, mindez még hisztisebbé teszi, merthogy az emberek belegyalogolnak az ő harmóniájába. Kezdés előtt utánanéz az meditációs öltözékek aktuális divatjának bevásárol, majd a pilates mellett dönt de ahhoz ezek a cuccok nem jók.
Minden hobbiszikrája beiratkozást jelent valahová, éves tagdíj előre kifizetve, két alkalom után inkább valami máshoz lesz kedve.
Kizárólag azért iratkozik be gitárkurzusra, mert tetszene neki egy falon lógó dekorgitár.
Biztos lehetsz benne, hogy az összes barátnője tudja, hogy mikor, hol, hányszor, sőt még azt is amit el sem mondtál neki. Ha hirtelen egy barátnője átnéz rajtad, az talán azért van, mert szerinte legutóbb figyelmetlen voltál az előjátéknál.
Félig kiolvasta a Katedrálist, beszél is róla, hogy: duurva, ooojanjó. Le sem bírja tenni, fél év alatt 87 oldalt pikk pakk kiolvasott.
Érdekli a modellkedés.
Készültek róla Wanabe modell fotók. Fodrásztól frissen jőve, fekete fehérben távolbamered, majd kicsit felfelé néz rajtuk. Esetleg a klasszikus Szopós Jenny fej, japán iskoláslány lábtartással.

cd-r 2009.08.10. 10:37:39

@darkmirjam: "Alapvetően mindenre féltékeny, amivel a másik elfoglalja magát nélküle." és ha másik ezt nem veszi maximálisan figyelembe, pár héten belül bosszúból félrekúr.

hole_in_the_head 2009.08.10. 12:07:47

@Jesse III: "Még ha arról lenne szó, hogy macs fűvel fával csalja a srácot, vagy mittomén, eltünnek körülötte a telefonok, ezresek, megérteném a problémáját.
De ez így csak sima fúrás, sz.rkavarás, ami pedig talán a legundorittóbb női szokás. "

Höhö...kikérem magamnak, ez NEM csak női szokás...

kitty allen 2009.08.10. 12:25:44

Jesse III, lazulj. ezek régóta gyűjtögetett tapasztalatok. nem egy lányról, hanem körülbelül százról.

"Csak egy esetben megbocsájtható: Ha Kittyke bizony szerelmes. De akkor meg üzenem, szedje össze magát, és az igazat mondja, annak, akinek kell, vagy ha ehhez nincs elég vér a pucájában, akkor húzzon bőrt a fogára inkább, és süllyedjen jó mélyre, amíg meg nem találja magában, mi a valódi gondja."

ennyi indulatot! honnan jön? ezt tényleg én váltottam ki? :)

Ha már egyszer őt választottam valamiért páromnak minden hibája ellenére, és nem valami Kittyt például,
akkor eszembe se jut pirulni miatta.""

pontosan leírtam a jellemrajzodat, vagy mi a fene? :D

köszönöm a kiegészítéseket.
(és nem, nem egy bosszú termékét olvashatjátok. túl sok időm volt. nem vagyok szerelmes. ennyi mentegetőzés elég volt?)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 12:39:56

@Blogger Géza:

Szerintem nincs miről beszélgetnünk. Egy felnőtt ember kiáll a társa mellett, ami többek között azt is jelenti, hogy nem szolgáltatja ki másoknak a magánéletüket, hanem ha a társával van valami problémája, azt vele kell megbeszélnie, nem pedig a haveroknak sírni róla.
Aki meg nem tudja elfogadni a barátnőjét olyannak, amilyen, annak lehet, hogy inkább egy másik társat kellene keresnie helyette, nem?

Gumineaux 2009.08.10. 12:47:30

Hehe, Kitty Allen, ez jó írás volt. Szerencsére csak pár csajt ismertem egy korábbi baráti társaságból, akik erre a típusra hajaztak. Szerencse továbbá, hogy már nem járok össze ezzel a társasággal.:)
Megjegyzem, arról a pasasról is megvan a (nem túl hízelgő) véleményem, akit „zombivá” lehet változtatni.

Maxim_Isayev 2009.08.10. 12:54:30

Van ilyen szívola típus az ismeretségi körömben házasságban is meg együttélősben is. Ezeket csak aranypicsájú asszonynak hívom mert nem találok más okot arra, hogy a haverok elviseli ezeket az állatokat. Ahogy kinéznek, hát bottal nem piszkálnám meg egyiket sem, de azért nekidurálnám magam és megkefélném mindegyiket, mert kíváncsi lennék mi a rossebér' éri meg elviselni.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 13:26:37

@Void Bunkoid:

Vannak nők (sőt, szerintem a legtöbb ilyen), akik megpróbálják ösztönösen átvenni a párjuk fölött az irányítást. Vannak, akik fölött át lehet, és vannak, akik fölött nem. Apunak se lenne kötelező anyu első füttyentésére megtanulnia gobelinezni, és leszoknia a dohányzásról, hanem megmondhatná anyunak, hogy mit kapjon be, és anyu előbb-utóbb fölhagyna apu átalakítására vonatkozó kísérleteivel.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.10. 13:41:21

Átalakítja az Embört :D, egy fél kis találkozás után minden lehető közösség oldalon bejelöl és tényleg megszórja a postádat ezer fwd-vel. Pedig két szót váltottál vele! Tutira egyből beléd esett és most végre megvagy neki, mindegy, hogy te leszarod és különben is Embör haverjaként nem fogsz vele kikezdeni, nem is tetszik stb, tapad rád. Szervez mindent az anyámkínjától apámvalagáig, mindenhol ott van és már az egész társaság nem kap levegőt, Embör szegény meg nem látja, mi történik körülötte.

De nem csak a csajok nagy átalakítók...

Mellesleg elborzadtam a cikken. Biztosan szabadságmániás vagyok, mert olyanfajta börtönt festett a szemem elé hirtelen, hogy menekülök. Rossz, hogy aki benne van a kapcsolatban nem látja, a kívülállóknak meg nem igazán hisz. Utána meg fogja a fejét, hogy milyen nagy marha volt. Hát igen.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 13:50:13

@31: Akkor a (nem tipikus) női oldal: Eddig csak a zsarnok nőkről volt szó, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a kiskoruktól családapának szocializálódott férfiakat, akik huszonévesen akarnak családot, takaros kis feleséget és aprónépet maguk köré. A nők elég nagy százaléka már ettől a hozzáállástól elalél, és még úgyis belemegy a játékba, hogy tudja, neki lőttek, mert innentől az lesz, amit "az ember" mond. Az olyan nők (mint pl. én), akik inkább költöznének Katmanduba, minthogy férjhez menjenek egy ilyen ősösztönös, családfenntartó alfahímhez, általában nagyon megszívják, mert túlzott függetlenségü(n)k és szabadságvágyu(n)k nem felel meg az elvárásoknak. Az állandóan nevelő "ne ugorj le a vonatról, míg nem állt egészen meg" és a "ne kérdezz meg senkit, hol vagyunk, majd visszatalálunk" típusú férfiaktól kiráz a hideg, és róluk is lehetne írni. Nem keveset.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.08.10. 13:51:02

@Maxim_Isayev: Valószínűleg hasonló ok rejtőzhet a háttérben minden ilyen esetben, ha egy amúgy normális férfiember ilyen lénnyel köti össze az életét...
Egy Maccs típusú munkatársnő legalább ilyen csapás, ráadásul őt a megszabadulás mindenféle reménye nélkül kell elviselni hosszú távon. Jaj, amikor _dumcsizik a telcsijén_ a szerencsétlen áldozatával... Valamiért az ilyenekről Az imádkozó sáska esküvője c. jelenet ugrik be...

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.08.10. 13:56:00

@31: Ha szeretek valakit, azt olyannak szeretem, amilyen, és nem egy majdan, az átalakítási művelet után kialakuló személyt keresek benne... Akinek az átnevelés a fő proflja, az menjen a megfelelő intézménybe dolgozni, ahol akár a társadalomra is hasznos lehet, ha valakiből kezes bárányt csinál. :-)

Ernoke 2009.08.10. 14:08:00

@Ormótlan: az ilyen személyiségű emberek nem ismerik a "szeretet" fogalmát.

a szivola jellemzője egyébként még szerintem, hogy közös programot nem igazán lehet vele csinálni, mert értelmes tevékenységre nem alkalmas. kirándulásokon, koncerteken, akármilyen más szabadidős elfoglaltságokon míg a többiek fényképeznek, nézik, hogy milyen szép a táj, élvezik a zenét, stb., addig ő csak annyit csinál, hogy csimpaszkodva követi a pasiját mindenhova és félős őzikeszemekkel néz rá, mintha attól félne, a karja nélkül nem tud járni.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.10. 14:17:02

@31: Áspis :)) Na. A női hatalomátvétel tök normális reflex, próbál az ellen dolgozni h a faszinak eszébe jusson elkódorognia, ami meg elég soknál előfordul. Egyik sem általános. Itt egy érdekes fejtegetés az amúgy gecimodoros bársonyblogban, ami részemről elég riszpekt:

velvet.hu/poronty/2009/08/06/a_hutlenseg_szukseges_rossz/

Ernoke 2009.08.10. 14:17:14

@HRita: igen, ez a szivola férfi megfelelője. ezek általában profi érzelmi zsarolók is. nekem volt már olyan esetem, hogy elmentem barátokkal sörözni ("elengedett" - ő az apám?), és eléggé benyomva felhívtam, csak úgy, hogy megosszam vele, hogy jól érzem magam. valószínűleg érdekesen beszélhettem, mert annyira megijedt attól, hogy be vagyok rúgva, hogy kérdezte, hogy hol vagyok, "azonnal értemjön", mintha halálos veszélyben forogtam volna minimum. másnap pedig elmondta, hogy ő annyira aggódott értem, hogy be kellett vennie a szívgyógyszerét, mert félt, hogy szívrohamot kap...:S elérte, hogy nekem legyen lelkiismeretfurdalásom, mert elkövettem valami nem pontosított bűnt, és ezzel őt majdnem a halálba segítettem.:S

a férfi szivola továbbá nem viseli el a férfi-haverjaidat, tehát elvárja, hogy te megszakíts minden több éve tartó, jó haveri kapcsolatot azért, mert őt megismerted egy hónapja. érdemes korán felismerni, hogy egy ilyen emberbe futottál bele, és lelépni, amíg lehet.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.10. 14:19:36

@HRita: takaros szóhoz még:
- jóravaló
- helyre
- dolgos
- fehérnép
- szolgalelkű
- kötelesség(wtf?)tudó
- istenfélő

Bort, búzát, békességet, bőrcipőjű feleséget!

azo 2009.08.10. 14:26:12

@Void Bunkoid: Minden nőben megvan a Maccs-gén és néhány pasiban is.

Korábban normális barátnőm összeköltözött a fickójával, azóta a pasi felügyelete nélkül lehetetlen találkozni vele.
Az összeköltözés azt jelentette, hogy áthurcolta az agglegénylakásba a kis motyóját, de azóta sincs nyoma annak, hogy a lakásban egy nő is él, még a fürdőszobában sem, egyetlen csajbögrét láttam a konyhában és slussz. . Minden a halálminimál jegyében lett berendezve és a faszi minden este felmos !!!
A fickó rendmániás.
És egészségmániás.
Hetente 2x jógára jár 1x pedig squash-olni.
Már az első találkozónkkor elkérte a telefonszámomat, szerencsére nem hívogat, de ha a csajjal beszélünk folyamatosan belepofázik a beszélgetésbe.
A fickó tervezőbajnok is, minimum három hétre előre tudja melyik napon melyik filmet fogják kivenni a tékából, vagy hol fognak vacsorázni pénteken. A hétvégi programok tuti egész évre előre pirossal be vannak írva a határidőnaplóba.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2009.08.10. 14:28:49

@Void Bunkoid: hehehe, három és fél évig voltam maccsáldozat magam is, jujuj!
ráadásul maccsnál a fő csapásirány az "őzikeszemmel, bájos pofival smúzolok anyáddal/apáddal; utálom a barátaid, DE állandóan a nyakatokon lógok, ha elmész velük; de ne is maradj ki velük; INKÁBB legyünk kettesben"; egyébként pedig _mindig_ én kértem bocsánatot mindenért.

Na azóta gyűlölöm azt a szót, hogy: _semmi_ (ti.: "Mi a baj?" "Semmi.")

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2009.08.10. 14:32:38

@Kicsi.Sati: ja igen, és szakítás után hónapokig cseszeget az egész családod, hogy "soha többé nem fogsz ilyen rendes nőt találni fiam".

Hááát, ilyet nem is akarok , az az igazság.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 14:33:33

@Ernoke: "nem viseli el a férfi haverjaidat." Nos, már itt megbukott a dolog, ugyanis nekem szinte csak férfi haverjaim vannak.
A helyedben még azér' én rákontráztam volna arra a szívgyógyszeres szitura. Tudod, a természetes szelekció és tsai.

Ernoke 2009.08.10. 14:37:28

@azo: tényleg minden nőben megvan. ezért nem árt tisztában lenni azzal, mik lakoznak mibennünk, és tudatosan törekedni arra, hogy ne legyünk hülye picsák. néha nem sikerül, de legalább próbálkozni érdemes...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.10. 14:37:40

@HRita:

- Szívem, eljöttem bulizni három férfi haverommal, egy kézikamerával, egy 0.7-es öklözőzsírral... és a maradék szívgyógyszereddel. Csak reggel jövök, verd ki nyugodtan. Csók: béjbid

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 14:37:50

@Ernoke:

Az ilyen embereknek jellemzően nincs életük. Saját baráti körük, hobbijaik, céljaik a lehető legritkább esetben vannak, hanem a Férjhezmenés / Tartós Kapcsolat adja életük egyetlen értelmét.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 14:39:13

@Kicsi.Sati: Család szakítás után el akarta hívni exet ebédre, hisz ő a légynek se ártott, és olyan megbízható, korrekt fiú volt, rá bármikor lehetett számítani a bajban, mér' hagytad el?

Maxim_Isayev 2009.08.10. 14:39:32

@nosferato: Szex nem lesz. Maradjunk a plátói kapcsolatnál.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 14:46:50

@HRita: Ja és a tárgyalt férfitípus úgy képes fogni a kezedet az utcán, mint egy kisgyerMekét. Ha netalántán arra vetemednél, hogy arra hivatkozva, hogy izzad a keze, elengedd, azon nyomban visszarántja dupla szorítást kieszközölve. Közben "felelősségem teljes tudatában" arcot vág, és még véletlenül se méri végig a jó csajokat, mert ő a szeretett lány oldalán sétál, és szerinte gusztustalan a nőket stírölni...

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2009.08.10. 14:49:53

@HRita: hehe, továbbra is kapcsolatban maradtak, következő karácsonykor exnek ajándék.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 14:52:14

@nosferato: Családcentrikus ideális férjjelölt nem veri ki, hanem megvárja a másnapot, hogy vádló arccal közölje, ő nem haragszik, de most azért nem ártana cekcuálisan jóvátenni az előbbi kilengést, hisz egész este erre várt.

szixous 2009.08.10. 14:52:47

@HRita: "ne kérdezz meg senkit, hol vagyunk, majd visszatalálunk" típusú férfiak - jaj, de ismerős!!!!!!! :( mindjárt sírok... :(

:) ez nagyon találó jellemzés volt, kösz, HRita!

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 14:53:21

@nosferato:

Én azt hiszem, hogy egy párkapcsolat a bizalmon kell, hogy alapuljon, a bizalom pedig azt jelenti, hogy feltételezzük, hogyha a párunk fél óránál hosszabb időt tölt tőlünk 100 méternél nagyobb távolságra, akkor nem fog atombombát gyártani és/vagy végigkúrni a helyiségben található összes sunát / leszopni az összes faszt. Persze van, aki ennek a kritériumnak nem képes megfelelni, de nem is megyek hozzá akkor feleségül.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 14:55:02

@Kicsi.Sati: Plusz hátam mögött beszélgetés nagyanya-ex irányban: ne aggódjon megbízható srác, idővel megjön a lány esze/bánni fogja, hogy elszalasztotta.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 14:55:32

@HRita:

...és akkor te marokra fogod a divájszot, és cukorspárgával hozzákötözöd az ereszcsatornához, hogy a pasas vígan lógicáljon róla, az utcafront előtt elhaladó járókelők legnagyobb örömére.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 14:59:27

@31: Naja, a bizalom fontos, de a férfiak/nők egy _tetemes hányada_ nem bízza a véletlenre, és biztos, ami biztos alapon jól megszorítja a gyeplőt...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 15:03:18

@HRita:

Igen, vannak ezek a pasasok, akik veled szemben úgy viselkednek, mint egy igazi szociopata, a családodnak viszont (különös tekintettel az idősebb nőrokonokra) jó mélyen benyalják magukat, akik aztán évekig azon siránkoznak, hogy miért engedted futni ezt a jóképű és rendes fiút. (Nyilván ők az alatt a kétszer két óra alatt, amíg a pasi találkozott velük, és eljátszotta a jófiút, kurva alaposan meg tudják ítélni, hogy hozzád való-e vagy sem.)

Ugyanő az is, aki a szakításotok után titokban hónapokig hívogatja anyádat, hogy a vállán kisírja magát.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 15:04:01

@HRita:

az ő párjaik meg pontosan ezért fognak elkezdeni félrekúrni, mert nem bírják a kiképzést.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 15:04:10

@31: "cukorspárgával hozzákötözöd az ereszcsatornához, hogy a pasas vígan lógicáljon róla" Ez is egyfajta kilengés :)

Void Bunkoid 2009.08.10. 15:05:59

@Kicsi.Sati: aaaaaargh! A "Semmi." Na ez nagyon realisztikus volt :) ez PONT így megy.

A barátaim utálása is stimmel. Mondjuk nekem nem lóg a nyakunkon, nagyon-nagyon ritkán jön csak el. Ő csak egyszerűen kijelenti, ha netán engem elhívnak (és persze amúgy őt is, mert a barátaim tudják, hogy van ő is, és hogyne jöhetne má' el, ők nemutálják), akkor neki hirtelen semmi kedve sehova menni, és természetesen _elvárja_, hogy hirtelen nekem se legyen kedvem menni sehova. Ha pedig elmegyek, akkor fel van háborodva, hogy miazhogy nekem van pofám véletlenül jól érezni magam...Ja, van amikor nem háborodik, akkor viszont igazi ellentmondást nem tűrő anyukaként utasít, hogy "X órára itthonvagy.". Komolyan, mint 11 évesen, mikor anyu megmondta, hogy mikor jöjjek vissza a téren focizásból. Ha meg kések öt percet is, áll a bál. Persze rajtam meg - ugyan ki nem nevetnek (illetve szerintem később, mikor elmentem már, akkor igen), de sajnálkozva részvétnyilvánítanak, mikor még a társaság kétharmada meg sem jött, én meg kijelentem hogy na most nekem menni kell haza, fellőtték a pizsit.

Ernoke 2009.08.10. 15:08:57

@HRita: "idővel megjön a lány esze..." áááááá nem bírom!:D

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 15:10:39

@31:

Teszi ezt azután, hogy egy igazi pszichopata módjára odament ordibálni a lakásodra, mert nem tetszett neki valami, majdnem meg is vert, te pedig határozottan kitessékelted, és nem sokra rá kirúgtad, majd közölted vele, hogy a jövőben se téged, se a hozzátartozóidat ne zaklassa.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.10. 15:11:45

@Void Bunkoid: Nem semmi, kiöntöd a szíved, és még fizetned se kell érte! Hagyd el, a férfiak akkor is találnak nőt, ha csak _egy fokkal szebbek az ördögnél_. Én lány vagyok és 24, mégis túlléptem, bár elvileg már _ketyeg a biológiai órám_. :D

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 15:11:56

@Void Bunkoid:

Mi történt volna akkor, hogyha leszarod, amit mond, és akkor mész haza, amikor kedved tartja?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 15:13:12

@Ernoke:

Egy bizonyos életkor után már a legtorzabb nyomorultakhoz is megpróbálják hozzáerőltetni _az ember lányát_, nehogy _pártában maradjon_ .

Void Bunkoid 2009.08.10. 15:14:09

@31: már volt ilyen amúgy. Hiszti, aztán meg lenyugvás és mintha mi se történt volna :P lehet gyakrabban kellene ezt tenni, csak nem szeretem amikor sír, azé' mégiscsak szeretem én őt :S

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 15:21:37

@Void Bunkoid:

és sose próbáltál meg vele beszélni erről?

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.10. 15:22:54

Nemcsak a férfi haverokkal, a barátnőkkel is meg kell szakítani a kapcsolatot. Még jó, hogy a családdal nem, de legszívesebben azt is megtiltaná, mert rossz irányba terelnek, legalábbis ő totál így gondolja. Nem tudom, hapsiban az ilyen típust mi mozgat, mert ez a rátelepedősdi inkább női magatartásnak tűnik. Mindenesetre akár hapsi, akár csaj, rémes. Viszont minden zsák megtalálja a foltját :)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 15:25:23

@Void Bunkoid:

úgy hívják ezt, hogy érzelmi zsarolás...

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.10. 15:27:19

@nosferato: Gagyi ez a porontyos cikk. Majd jól kiporolják a seggem az ottani anyukák, amiért ilyet mondtam :)

Void Bunkoid 2009.08.10. 15:52:45

@31: dehogynem, mindig vadul helyesel, de kb egyik fülén be, a másikon ki.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 16:27:11

@Void Bunkoid:

Már csak azért se jó, hogyha becsicskulsz az asszonynak, mert a nők is azokat a férfiakat kedvelik, akiknek van tartása, nem pedig az önálló akarat nélküli csúszómászókat.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 16:30:16

@31:

Megjegyzem, én is arcon röhögném azt a pasit, aki előírná nekem, hogy meddig maradhatok valahol, és hányra _kell_ hazaérnem.

Void Bunkoid 2009.08.10. 16:46:43

No akkor mostantól így teszek wahaha :)

Jesse III 2009.08.10. 17:03:55

@kitty allen: "ennyi indulatot! honnan jön? ezt tényleg én váltottam ki? :)"

Ebbe bizony beletrafáltál, a csipogó harmadikok ki szokták rántani a bicskát a zsebemből, tényleg.

@31: "Én azt hiszem, hogy egy párkapcsolat a bizalmon kell, hogy alapuljon"
És a bizalom min a alapul?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 17:25:44

@Jesse III:

a bizalom az a dolog, amit akkor előlegezel meg a másik embernek, amikor társul választod.

Crouch 2009.08.10. 19:07:06

Érzem ahogy az író kiönti magából a dühöt, elkeseredést, gyűlöletet, feszültséget és frusztrációt a poszt alkotása közben.

De meg tudom érteni és élvezem a művet, rég volt már ilyen olvasmány itt.

laccc 2009.08.10. 20:05:31

Végre valami jó! Grat hozzá!

hatja 2009.08.10. 20:08:29

Void Bunkoid 4 president! az ilyen nőknél még a rejszolás is jobb és kit érdekel hogy nagyi meg a szomszéd öreglányok mit gondolnak. ami nem megy azt kár erőltetni, a szerelem egy jó barátság dugással én legalábbis így tartom. ha a csaj elbukna mint barát az már el is bukott mint jövendőbeli...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 20:54:13

@hatja:

Arról nem is beszélve, hogy ha már másfél év után irritálónak tartja a csajt, akkor 5-6 év, vagy, ne adj' Isten, 10+ év után, jó pár gyerekkel a nyakán, még annál is irritálóbbnak és elviselhetetlenebbnek fogja tartani. És akkor már lépni se lesz olyan könnyű, mert ott a gyerek...
Én is azt mondom, ilyenkor már jobb, ha az ember egyedül van.

Én a rokonoknak meg sose engedtem beleszólást a dolgokba, ugyanis nem a nagymuternek kell együttélnie Mr Pszichopatával, hanem nekem. Void Bunkoid helyében nagy ívben tennék arra, hogy mit mond a rokonság, és nem nekik próbálnék megfelelni, hanem a saját igényeimre koncentrálnék.

kardinálispinty 2009.08.10. 22:12:37

esettanulmány a kommentek olvasgatása, megvallom, nekem Rituson akadt meg a szemem, hehe.

Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.08.11. 01:23:33

Rituson nekem is megakadt a szemem. A hozzászólásain is. Hála a jó égnek vén vagyok már az udvarláshoz.

Balance Of Power 2009.08.11. 12:05:34

@Ernoke: Igen, a rovidporaz-effektus, amitol a falra maszok es legszivesebben szivlapatot ragadnek. Amellett, hogy minden tiszteletem a "kiugrott" lanyoke, azert arra kivancsi lennek, miert is maradtok huzamosabb ideig (ertsd:hetek, honapok, urambocsa evek) ilyen barmokkal?

Tolem a multkor megkerdezte a szomszed csaj, hogyhogy mi ilyen sokat jarunk el kulon, mert hogy latja, hogy gyakran erkezunk keson haza egyedul. Ez mondjuk havi 4-5 alkalmat jelent. Hat ugy, hogy elni es elni hagyni - es felhivtam a figyelmet, hogy legalabb ennyiszer vagy tobbszor erkezunk szinten keson, de egyutt. En egyedul annyit kerek az asszonytol, hogy hivjon fel, mikorra varhato, de erre a kerdesre a "majd" valaszt is elfogadom - akkor tudom, hogy lefekhetek aludni, mert ejjel 3-kor er haza. Mondjuk egyszer magam is felbasztam az agyamat, hogy 11-kor azt mondta, most indul es kurvara nem jott - mint kiderult, a tobbi bebaszott ember magaval rangatta. De azt hiszem, ebben az esetben ertheto a felhaborodas.

@Void Bunkoid: Ez a jelen? Ne basszal fel!!!!

@Panther V.: Ja, Rita jo csaj.

Balance Of Power 2009.08.11. 12:22:20

Nemtom, en az utobbi idoben egyre-masra ki szoktam osztani papucs fickokat, mert ezek szoktak olyat csinalni, hogy megigerik, hogy jonnek, aztan megse engedi el oket az asszony, de telefonalni mar nem mernek, mert tudjak, hogy lebaszast kapnak tolunk is.

Vagy a barat teljes hetveges videki legenybucsujara is ugy szoknek el egy napra es mondvacsinalt indokkal reggel 9-kor mar mennek is haza. Persze azon az egy esten mindig ezek basznak be legjobban. Es itt kurvara nem arrol van szo, hogy minden heten buli van, szoval nem hiszem el, hogy egy hetvegere nem lehet elszakadni a sarkanytol. Ha meg gyerek van, nelkule is ki lehet birni 5 evente 1 hetveget...

lr 2009.08.11. 12:23:56

@nosferato: Légyszíves mutass be a nőtársadalom Másik Felének, Mester!

Mondjuk barátkozni én is velük barátkozom, de ritkán jut ennél tovább a dolog, hisz ők egyben a nőtársadalom Foglalt Fele is.

(ld. még a "minél boldogabb, annál vonzóbb, de önmagától boldognak levésre képesek aránya stisztikai hibahatár alatti" címszónál)
V csak simán peches lennék?

Balance Of Power 2009.08.11. 12:56:13

@lr: A "masik fele" eppen, hogy ritkan foglalt, mert tul eros egyeniseg. Es mint ilyen, nehez partner. Viszont nem minden izeben idegesito es nem is szurke eger.

Azt azert ugye elismered, hogy Maccsal baratkozni... hat eleg necces.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.11. 13:14:25

@Balance Of Power: "Amellett, hogy minden tiszteletem a "kiugrott" lanyoke, azert arra kivancsi lennek, miert is maradtok huzamosabb ideig (ertsd:hetek, honapok, urambocsa evek) ilyen barmokkal?"

Azért, mert eleinte örülsz az újdonság varázsának, aztán azt hiszed, a hibák csak apróságok, aztán már önérzetből, hogy az nem létezik, hogy ennyire melléfogtál, végül pedig megadod magad, és jó esetben kiszállsz, rossz esetben beletörődsz. És ez a folyamat nem 3 nap alatt játszódik le.

"A "masik fele" eppen, hogy ritkan foglalt, mert tul eros egyeniseg. Es mint ilyen, nehez partner. Viszont nem minden izeben idegesito es nem is szurke eger."

Pontos és találó.

Balance Of Power 2009.08.11. 14:19:40

@HRita: He he, szoval a masik felhez van szerencsenk.

Azt ugy-ahogy megertem, hogy sok no szamara vonzo az, hogy az ember egy faszkalap, mert magam is az vagyok. De mindennek van hatara - mindket oldalon.

En az alabbi tipusokkal talalkoztam ismeretsegi korben fickoban:
- nem engedi el a csajt, rovid poraz es balhe, ha csak egy baratnoje kuld is sms-t (nyilt terror)
- otthonulo, nem jar sehova, ezert a csaj is otthon marad (finom lelki terror)
- otthonulo, raerolteti a sajat hobbijait az azokra egyaltalan nem fogekony csajra
- szimplan balfasz, a csaj nem meri elhozni, mert attol fel hogy izekre szedi a tarsasag - ez meg a lajtosabb verzio, de hosszutavon mi lesz?
- barmelyik kategoriahoz remekul passzol, ha az illeto meg semmirekello is (tehat ha a lany tartja el)

Ugyanezek csajban is megvannak, ferfi szemszogbol nezve keves annal tragikusabb dolog van, mint a baratodat elpapucsulni latni...

One China 2009.08.11. 14:53:54

Ma hívott fel egy barátom, hogy a héten összefuthatnánk mert nincs otthon az ,,asszony". Ez így még nem tûnhet furcsának, de három és fél éve láttam utoljára, kb. 4 éve vannak együtt. Elôtte átlag hetente találkoztunk, pedig nem lakunk egy településen.

Erzsebet 2009.08.11. 15:44:01

Férfiakban is léteznek ugyailyen macsok. Nekem a házasságom előtt is megvolt a baráti köröm, a hobbym a munkám, a férjem tudta ezt. Nemsokkal az esküvőnk után elmentem otthonról. Meg voltam szólva, hogy kimenőm van. Egy asszonynak az lett volna a dolga, hogy a férjét kiszolgálja, ellássa. Elmenetel előtt megcsináltam mindent.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.11. 16:08:42

@Balance Of Power:

"- otthonulo, nem jar sehova, ezert a csaj is otthon marad (finom lelki terror)"

Attól, hogy a faszi otthon marad, a csaj miért ne mehetne?

Balance Of Power 2009.08.11. 16:26:19

@31: Mert csajbol is csinalhatnak zombit. Gyakran eszembe jut, milyen jo is lehet egy ilyen egyutt toltott este. Ilyen esetben a masik (legyen fiu vagy lany) nem mondja azt, hogy "nem mehetsz es kesz", nem hisztizik, hanem a "jobban orulnek, ha inkabb itthon maradnal" jatszik nala.
Nem mondom, jo neha otthon maradni, foleg telen, de mindig...? De amugy sem ertem a "nem jar sehova"-tipusu embereket...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.11. 16:44:55

@Balance Of Power:

Mi jól megtaláltuk egymást a nemsokára-férjemmel, mert mindketten elég otthonülők vagyunk. Nem unatkozunk, tök jó elvagyunk egymással, vagy éppen egymás mellett, egy-egy jó könyvvel a kezünkben. Persze mi is eljárkálunk, csak nem két-három naponta, hanem kéthetente, vagy inkább havonta. Együtt is, külön-külön is. Sose értettem, hogy miért kell a pároknak úgy viselkedniük, mintha sziámi ikrek lennének.

apolka 2009.08.11. 21:06:06

Hát inkább egy Maccs, mint egy Rita.
Melyikük használ vajon több közhelyet egy kapcsolatról?
Hogy 24 évesen még nem állapodott meg, ez ám a lázadás és a függetlenség!!! Tyűha! Ez már valami!
Enegem az ilyen függetlenség-dumától ver a víz és kötök nyúlcipőt, annyira modoros és póz az egész.
A valódi függetlenség nem így fejezi ki magát.
ha kifejezi egyáltalán.
Én az ilyesmitől menekülnék, ha pasi lennék.
Az egyik 19, a másik egy híján 20.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.11. 21:21:37

@apolka:

Mégis miért kellene bárkinek is 24 évesen megállapodnia?

apolka 2009.08.12. 07:21:56

Ön!

Hát éppen ez az, hogy nem kell!
Ironikusan értettem.
Az, hogy vki 24 évesen nem állapodott meg, az egy teljesen normális jelenség! Csak Rita ezt úgy tálalta, mintha hú, de nagy dolog lenne.
Ha 40 éves lenne, akkor talán, akkor valóban bátor gesztus lenne, na de így???

Balance Of Power 2009.08.12. 09:38:21

@Ön: Az utolso mondat a lenyeg. Pl. a tarsasagban (kocsmaban) latvanyosan turbekolo, egymas kezet egy pillanatra el nem engedo paroktol is rosszul vagyok. Egy Macs pedig altalaban ratelepszik a csavora.

@apolka: Ezert mondottam volt fentebb, hogy nehez partnerek. De a legfontosabb, hogy nem unalmasak es nem is Macs-ok :))

kicsibuta 2009.08.12. 14:08:24

@Ön:
"Ugyanő az is, aki a szakításotok után titokban hónapokig hívogatja anyádat, hogy a vállán kisírja magát."
Na, én ilyet csajban ismertem (volt kollégám exnője), és ettől a mondattól esett le, hogy igenis ismerek egy Maccsot, pedig már örültem, hogy nem...
A poszt annyira jó, hogy "az én Maccsomra" szinte minden szava ráillik. :)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.12. 19:03:08

@kicsibuta:

...és a Maccs annak ellenére hívogatja anyádat azzal, hogy te voltál a legfontosabb ember az életében, hogy a kapcsolat alatt szarba se vett téged, mi több, anyádat is elmondta mindennek a háta mögött.

cd-r 2009.08.13. 14:59:14

nekem van egy olyan tapasztalatom, hogy a hűdelaza, hűdeérdekes, hűdemodernfelfogású csajokból is előjön a macs ha elég ideig élsz velük. plusz inkább legyen egy kicsit unalmasabb és otthonülős a feleségem, mint hogy minden hétvégén rojtosra basszák valamelyik koktélbár klotyóján.

deltafly · https://edzoruha.com 2009.08.14. 10:35:54

Egyik kérdés, hogy kinek a maccs? A saját maccsával kapcsolatatban minden férfi elfogult.

A barátok meg gyakran irigyek. Mert maccsot a haverok mint szívesen megdöngetnék. De mivel a haver nője inkább csak fikázzák. Persze a telefon mélyén az összes havernak megvan maccs száma, neagyIsten egyszer majd szakítanak alapon...

Maccs pasijáénak idétlen ibizai képeit, nem azért nézik meg a haverok, mert a haveron röhögnek, hanem, mert maccs bikiniben feszít.

Maccs pasijának haverjai ha maccs pasija nélkül söröznek, gyakran téma maccs:
- Maccs egy hülye picsa!
- De megdugnád ?!?
- Meg hát!
- Ibizai képek?
- Ja ott van a szeren.
- etc...

Maccs útkeresése gyakran arra vezethető vissza, hogy megfelelési késnyszere van a pasija felé.
A legtöbb dolgot azért hagyja abba, mert pasija abszolút érdektelen a témával kapcsolatban. Pedig a cél pont a közös téma lenne...

Maccsból ilyen mód nem is olyan nehéz sörözős böfögős focinézős félférfit nevelni.
Kérdés, hogy valóban ezt akarjuk-e.

Plázamaccs, a maccsok legfeljettebb gyógyíthatatlan változata. Rajta már a sör nem segít.
Plázamacsból sosem lesz szalonna, mert másodállásban fitneszedző, harmadállásban felnőttfilmszinésznő, vagy "kisérő". Egy dolog plázamaccs esetén sem változik, a haverok szívesen megdöntenék.

Balance Of Power 2009.08.14. 11:08:40

@csirkenyak: Nemtom, ha a cimbora baratnoje jo fej, tehat lehet vele jokat (ertelmesen!) dumalni, rohogni, nem kell visszafogni meg feszengeni magunkat a tarsasagaban (pl. csunya beszed vagy lanyokrol szolo temak tekinteteben), akkor az illeto NEM Macs. Persze hisztizni meg hasonlokat nyilvan minden no szokott, de nem feltetlenul a baratok tarsasagaban.

De mindez szerintem teljesen fuggetlen attol, hogy megdontened-e avagy sem. Ha a Macs jo csaj, a valasz ugyis igen, foleg ittas allapotban is. Sot, lehet, hogy akkor is, ha annyira megse jo csaj ;)))

respecta /01 2009.08.17. 21:32:12

Te jó ég, volt bennem is Maccs rendesen, úgy 20-ig... az utálatos becenéven szólítást 1x bosszúból ( csajos) megtettem én hülye.

Detlef · http://www.gazdapiac.com 2009.08.18. 12:00:41

@HRita: "Hagyd el, a férfiak akkor is találnak nőt, ha csak _egy fokkal szebbek az ördögnél_. "

Mutatnál egy képet a mai 'standard' ördögről, amihez a nők viszonyítanak?

cd-r 2009.08.18. 13:20:36

@HRita: LOL, nem csoda, hogy ennyi a szingli.

cd-r 2009.08.18. 13:23:19

5 év múlva majd jó lesz a hentes gyerek is a sarki boltból :DDD

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.18. 13:35:39

@cd-r: Naja, ő legalább nem BÁRDolatlan (ez nekem fájt:))

Detlef · http://www.gazdapiac.com 2009.08.18. 13:49:56

@HRita: Köszönöm. :) Én ennél egy fokkal rondább vagyok. Öt év múlva várlak a sarki boltban. :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.17. 12:27:21

ez a maccs kicsit túmaccs. :D
süti beállítások módosítása