Olvasói rovat - A "Varródani-jelenség" 1. rész

2009/04/21. - írta: Modor Tibi

Ahogy ígértük, folytatódik az Olvasói rovat. A mai, irodalomhoz szorosan kapcsolódó esszét G. PhD sokat sejtető nevű kollegánktól kaptuk.

Nem is szaporítjuk tovább a szót:

Tisztelt Kolléga úr!

Ha jól láttam, néhány ízben már felmerült a modoros irodalom, ezen is belül a modoros költészet részletesebb tárgyalására vonatkozó igény a Modorosblog hasábjain. Nos, humán értelmiségiként éppen ezen diszkurzust szeretném megalapozni egy – nem annyira tudományos, mint inkább könnyed-esszéisztikus – szerény szösszenetemmel, amely a Varródani-jelenséget kívánja tollhegyre tűzni. Kérem Önt, amennyiben arra érdemesnek találja, tegye közzé.


 

Addendum a modoros poézis méltó bemutatásához

A költészet magyar rajongóinak piramisában, mint ismeretes, a legalsóbb szintet elsősorban az amatőr versíró portálokon és egyéb helyeken tenyésző önjelölt poéták foglalják el, akik nem csupán szeretik a költészetet, de művelik is, és a jelek szerint elsősorban a vogon lírai hagyományból merítenek. Mind eredetiség, mind szakmai éleslátás tekintetében e fölött a szint fölött foglal helyet Varró Dániel, vagyis Varródani rajongói tábora, akik – kedves költőjükkel együtt – a jelen traktátus tárgyát képezik.

Varródani életművét a bravúros rímek, a mindent kifigurázó játékosság, s ama tény mellett, hogy játszi könnyedséggel bújik bármely nagy magyar alkotó bőrébe, különösen az teszi rendkívül értékessé, hogy ooooolyan cuuuuki. Ez a megállapítás a legkülönbözőbb helyeken, a legkülönbözőbb stílusokban megfogalmazva köszön vissza, kezdve a csíkoszoknis-trapéznadrágos rózsaszín altercsajblogoktól a tekintélyes irodalmi folyóiratokig, ahol a cukiságot mint végső érvet a dekonstrukció és a hermeneutika legfajsúlyosabb elméletalkotó szövegeire történő hivatkozással próbálják még nagyobb súlyúvá tenni, s mindeközben olyanokat mondanak, hogy Dani költészete dialogizál a teljes magyar lírai  korpusszal, s nemkülönben a jelentős részben a Kosztolányi lírájában tetten érhető ludista tendenciák folytatójának tekinthető.

E véleményeknek kétségkívül igazat kell adnunk úgy szakmailag, mint emberileg, hisz’ hogy is lehetne ne szeretni egy olyan költőt, aki olyanokat ír, hogy

 „Cicamica, mit tegyek, annyira édes a mosolyod, akárcsak a kóla”,

 vagy hogy

  míg végül elvágjuk a csomót, a gordiuszit, / és adunk egymásnak egy puszit, / az indulatok minél messzebbre ragadtak, / annál nyelvesebbet és vadabbat”

 Mindezt egy olyan kötetben, aminek az a címe, hogy Szívdesszert, s melyben a versek arany betűkkel vannak nyomtatva... hát hogy is állhatnánk ellent egy ilyen irodalmi csemegének? Ezt a véleményt a kortárs irodalom számos véleményformáló vezéralakja is osztja, kijelenthetjük tehát, hogy a cukiság a magyar irodalmi életben olyan perdöntő szempontnak számít, hogy kellő következetességgel történő alkalmazása esetén egyenes út vezet a József Attila-díjhoz, és az érettségi tételekbe való bekerüléshez, tehát kvázi a halhatatlansághoz. 

Dani persze nem csupán a kritikusok, de a közönség kedvence is, méltán. Varródani mint modoros poéta igen jól megtalálta a piacát a modoros belvárosi gimnazistákban és az afölötti korosztályban – jelen tézisemet az a faktum is kiválóan alátámasztja, hogy az ifjú költő minduntalan visszatérő eposzi jelzője a rímzsonglőr. De akinek még kételye lenne a Varró-rajongók alapvető és mindent átható modorosságával kapcsolatban, elég, ha megtekinti a neki szentelt (ámbátor azóta valamiért törölt) honlapról származó idézetet, amely egyben bravúros Pom-Pom parafrázis is (s ezzel a posztmodern intertextualitás eklatáns példája):

 Hogy kicsoda Varró Dániel? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki se ismeri! Egyszer ilyen, egyszer olyan. Most milyen? Leginkább egy fiatal sráchoz hasonlít, egy vidám, tehetséges sráchoz, aki verseket ír és műfordításai is díjat érdemeltek.


Juj! Sajnos túl sok lett volna egyszerre G. PhD dolgozata, így úgy látom jobbnak, ha a 2. részt holnap közöljük le.

Türelmeteket és megértéseteket köszönöm :-)

Címkék: irodalom olvasói
42 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balance Of Power 2009.04.21. 11:18:12

Az idezetek konkret versekbol vannak?! Nebassz...
Egyszer lattam egy musort ezzel a csavoval, asszem Vamos Miklos szervezte meg, hogy Faludy-val talalkozzon - akkor sem ertettem, mitol olyan kurva nagy sztar. Sok mas embert is ismerek, akinek jo az irokaja es 30 eves koraig jart egyetemre, de ezeket inkabb eletbol felmentett balfaszoknak szoktam tartani. De vegulis valahol jo dolog, hogy legalabb egy kolto megel ma Magyarorszagon.

Balance Of Power 2009.04.21. 11:18:43

Itt amugy kell elsozni? Na mindegy, jol kibasztam valakivel :))))

lepattanó korong 2009.04.21. 12:02:12

Van ám egy modorosabb sztárköltőnk is, úgy hívják: Ákos.
Karafiáth Orsit is le fogjátok húzni? Egyébként majdnem mindenben egyetértek.

Ernoke 2009.04.21. 12:53:54

@isotope: Kovács "Ikon - fenn lakom a hatodIKON" Ákos?:D

Törteli Tivadar 2009.04.21. 13:35:48

TARKÓLÖVÉS!!! ja bocs, összekevertem az oldalt a puruttyával:D

Tűzvillám (törölt) 2009.04.21. 14:21:37

"Sajnos túl sok lett volna egyszerre G. PhD dolgozata, így úgy látom jobbnak, ha a 2. részt holnap közöljük le."

Ezzel nagyon nem értek egyet.
Tessék még ma közölni.

"Türelmeteket és megértéseteket köszönöm :-)"

Ne köszönd, mert nincs.

Nagyon jó a poszt, és érdekel a vége.

a_fater 2009.04.21. 14:49:43

V. Dánieltől származik ez a rím is:

"szép állat a krokodil, minden este bekakil" - amikor a Klub rádión hallottam, mint esti gyerekműsort, nem tudtam mire gondolni :)

gponthu.freeblog.hu/archives/2008/11/05/Varro_Daniel_Badar_allathatarozo/

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.04.21. 14:58:48

@isotope:

Ákosból legalább nem lett érettségi tétel.

Balance Of Power 2009.04.21. 15:09:14

Szép állat az oroszlán,
felfal minden korosztályt,


Ezen mondjuk mersekelten elmosolyodtam, mert eszembe jutott a Volt-nincs roka c. klasszikus :))))))

ssüni 2009.04.21. 15:59:30

@Balance Of Power: A volt-nincs róka a legjobb! :D
"Nem vagyok én sose fáradt, ezért mászom fel a fára! Hogyha néha lepotyogok, a lábamat meghorzsolom." :-))))

Egyébként szerintem G.PhD írása Varró Daniról modorosabb, mint maga Varró Dani. Van, aki irigy... :-)

lepattanó korong 2009.04.21. 16:03:54

@semota: Még lehet, ha majd Viktorka lesz a miniszterelnök! De nem politizálunk. ;-)

malackarosszarc 2009.04.21. 16:40:55

hát Varró Danival sincs kint a vízből a kortárs magyar irodalom

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.04.21. 17:23:42

@isotope:

jajmár, Ákost senki sem tartja költőnek néhány véresszájú rajongón kívül... Varró Daninak viszont kötetei jelentek meg meg ilyenek.

szixous 2009.04.21. 17:30:52

@malackarosszarc: ezzel egyetértek.

De ami pl. még szarabb, hogy a Varródani-féle gyerekkönyv-ötletet Kukorelly lenyúlta, és megcsinálta belőle a magáét. Gratulálok. Úgy látom, ma gyermekkönyvírásból és erotikus-romatikus regényekből lehet leginkább megélni.

Nagyon jó a poszt!!! Várjuk a következő részt!

Sargabogre 2009.04.21. 17:45:56

Varró Dani lehet, hogy nem lesz érettségi tétel, de én azért szeretem (és nem azért, mert cukiiiiii).

harisnyáspippi 2009.04.21. 18:21:07

Varro Dani meg rendben is lenne, a "cukizas" mar nem, meg persze az elmeleti szoveg sem, amit ideztel. Viszont nem csak Varro Danirol irnak ilyeneket. Esterhazyrol en meg epkezlab mondatot nem olvastam, csak csupa effele modorossagot, es terdre borul elotte mindenki, de ertheto mondatot irni rola, azt mar nem...

harisnyáspippi 2009.04.21. 18:21:52

ja, es bocs az ekezetek miatt...

Hal Stanton 2009.04.21. 19:18:40

Varródönci olyan modoros, mint a huzat! Kérnénk tovább a posztot.

Herrera kapitány 2009.04.21. 19:47:11

G. PhD... nem az övé volt az egyetemistahatározó blog? remek írás egyébként

Boz Cordolla 2009.04.21. 19:49:15

Követelelem a 2. részt. Épp kezdtem belejönni.

Nadsat (törölt) 2009.04.21. 20:59:58

Magyarországon jelenleg három fajta költészeti irányzat létezik, híg szar mindahány:
Az egyik a nyugatos-weltschmerzes Ady-epigonok lírája, akik nagyon-nagyon (NAGYON) sajnálják, hogy bölcsészdiplomával nem lehet kitörni Káposztásmegyerről.
A másik a budai jóllakott kötöttsálas hülyegyerekeké-hülyepicsáké, akik minden szaros kis belvárosi kávéházban, 30Y/HS7 koncerten és londoni hosszú hétvégén azt hiszik, hogy bazmeg, az a kultúra bölcsője, ahol mi vagyunk. A verseikben szereplő gyakori kifejezések: "gumicukor", "álmodozás","tündér", "pina".
A harmadik a neoprimitív idiotizmus stílusa, akik úgy szedik fel az állami támogatást, hogy visszamaradott ötévest játszanak, de ami működött Dr Seuss esetében, az nem biztos, hogy Varródaninak vagy Kukorellynek is fog. Műveik szintje nem haladja meg a "Jön a dömper/Hozza a sódert/Töf-töf-töf" jellegű fosadmányokat.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.04.21. 21:07:32

Jövök-megyek

Vanúgy hogy csak jövök megyek!
De végül az Etelére érkezek
Ismerösek ott a dolgok
a kispadok, a pisás bokrok
mellyek alján
vizeletem
már oly sokszor el-el csorgott...

Van arra pár
rémes kocsma
állomáshoz odatoldva,
málló falra ráfoltozva
lakótelep pusztaságban
világvégi nagy magányban
el nem készült négyes metró
plakátjának árnyékában

Gepember · http://blog.gepember.com 2009.04.22. 00:06:33

Az Erőszakik c. film fordítását sosem fogom neki megbocsátani.

Balfake 2009.04.22. 00:22:22

Tim Burtonnel mi a baj?

Kalep 2009.04.22. 07:47:08

ez a "humán értelmiségiként"-es önmeghatározás nagyon jó! :)
Varró Danira legalább azt mondják, eredeti, mert olyan kínrímeket ad elő, amiknek valódi verstani tartalma van. A Neurotic is lehetne érettségi tétel, csak az egy másik közeg, Varró Dani megtalálta a sajátját és kihasználta, hogy helyes, hosszúhajú, szemüveges, magas pasi, sok híres ismerőssel.
szerintem is cuki, de én is bölcsészlány vagyok.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.04.22. 09:02:47

Köszönöm. És gratulálok, mert remek írás. Igazi modor-gyöngyszem.

Varró Daniért nagyon kellett rajongani, amikor érettségiző voltam. Az akkori legjobb barátom (fiú) minden sorától elalélt, hogy mennyire jópofa, mennyire eredeti... És lehet, hogy kezdőként az is volt, bár én akkor sem értettem, mit esznek rajta annyira. Szóval örülök, hogy a kortárs líra eme ifjú titánját is valaki megtalálta végre.

Nadsat leírása pompás, külön poszt a poszton belül. Bizony félhangos vinnyogás esete állott fenn az előbb.

lepattanó korong 2009.04.22. 09:40:44

@semota:

Kovács Ákos eddig megjelent verseskötetei:

1991 – Dúdolnom kell
1993 – Napló feletteseimnek
1995 – Szavak és csendek
1998 – Szív, seb, ész
2000 – A hűség könyve

Csak önnön védelmemben írom. :-)

Balance Of Power 2009.04.22. 09:45:55

@lárvalányhaj: Ez vajon az a baratnoje, aki az emlitett Vamos-adasban is benne volt? 2002-es volt asszem a musor. Bar sztem akkor meg nem volt 30 a srac.

"mivel időközben befutott, nagyon halasztgatta az egyetemet (egészen odáig, hogy végül be sem fejezte). "
"Egy verset is hónapokig ír, ha egyáltalán eljut a megírásáig. Telefont sosem vesz fel senkinek, mert fél, hogy a határidők miatt zaklatjáka kiadók."

Mondom en, hogy eletbol felmentve. Persze a regi nagyok is eletkeptelenek voltak, de azert az egy teljesen mas szint meg mas korszak volt...

lárvalányhaj 2009.04.22. 12:30:06

@Balance Of Power:

a bölcsészkar tele van ilyen elbaszott nyolcadéves-tizedéves arcokkal... de az ilyenek nem azért szoktak nyolc-tíz évig egyetemre járni, mert "közben befutnak", hanem azért, mert ötletük sincs, hogy mit kezdhetnének magukkal, az egyetemen meg legalább meleg van :P egyébként ezek a fajta bölcsészek általában buták is.

@appeltaart:

kultura.hu/img/upload/200805/XV_BudapestiNemzetkoziKonyvfesztival_VarroDaniel_DKOKO20080427006.jpg

íme az idolod :)

lárvalányhaj 2009.04.22. 12:37:53

@isotope:

szív, seb, ész.... omg, ez kibaszott fájdalmas o.O

Balance Of Power 2009.04.22. 13:06:41

@lárvalányhaj: Persze, ismerek ilyeneket. Szuleik helyeben azert feneken billentenem oket.

lárvalányhaj 2009.04.22. 22:27:12

@Reckl_Amál:

különben gyanítom, hogy Dánielt nem a hosszúhajú sármja miatt, meg nem a zállítólagos tehetsége miatt kapták fel annyira, hanem a berobbanásban annak is volt némi szerepe, hogy Danimama egy menő irodalmi lapnak a főszerkesztője (vagy valami hasonló fejes).

@Balance Of Power:

szerintem elég nagy balfasz az a szülő, aki ötöd-hatodév után is finanszírozza a gyerekét. én az enyémet elküldeném dolgozni, én is munka mellett diplomáztam le.

btw az a csúcstartó, akit személyesen is ismerek, 10 év alatt diplomázott le, igaz, hogy ő BME VIK-en (illetve egy annak megfelelő külföldi egyetemen).

Balance Of Power 2009.04.23. 09:03:16

@lárvalányhaj: Az elso bekezdes akkor megmagyarazza az anyuka toleranciajat.

Lehet, hogy a szulo balfasz, de nem a sracnak kellene erezni legkesobb 25-26 eves kora korul, hogy ez igy kinos? Nyilvan ha anyagilag nem fer bele, nem kell elkoltozni meg onmagaban a szuloi tamogatas sem problema, de mar a szandek is sokat jelent (belead a rezsibe a keresetebol vagy ilyesmi).

Hal Stanton 2009.04.24. 11:54:05

Attól még lehet modoros. Nem azt írtuk, hogy nem él meg a fordításaiból és nem érettségi tétel, hanem hogy modoros. Pont. M O D O R O S

valójábannemberci 2009.07.31. 15:24:14

én azért a bocibocitarka átköltésein, meg a vándor éji dala két verzióján jókat mosolyogtam. :P
süti beállítások módosítása