Tisztelt Bírónő, tisztelt egybegyűltek!
Kaptunk a minap egy nagyon érdekes levelet, amely központi témája a jog. Sajnos Jóska és Tibor sem ismerős a jogászok belterjes berkeiben, de nagyon díjazná az esetleges szakmabeliek vagy az őket ismerők bármiféle hozzájárulását az emelkedett hangulathoz.
A folytatás reményében fogadjátok hát sok szeretettel mtomi rajongónk mailjét, amit nem titkoltan témaindítónak szánunk.
Szevasz Modor Tibi!
Jogászként nap mint nap találkozom a jogi modorosság különböző megnyilvánulási formáival. Ezek egy része az amúgy is idióta jogi bikkfanyelv sajátosságaiból ered, de emellett is világosan megfigyelhető az a buta jogászi attitűd, amelynek képviselői imádnak dagályosan fogalmazni, és ezáltal is méginkább ÚRNAK hiszik magukat az eme végzettséggel nem rendelkezők alja tömegében. Az összes jogi modorosság számbavételére most nem vállalkozom (megérne egy postot a sok barom!), de egy elrettentő példát mindenképp küldök jókívánságaim mellett:
Az egyébként is szörnyen modoros De Jure Jogászok Magazinja (www.dejure.hu) tavaly megjelentetett egy teljesen fölösleges interjúkötetet az egyetemi jogi karok dékánjairól. A könyvet és a bemutatójára szervezett konferenciát az alábbi szöveggel reklámozta:
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a De jure jogászok magazinja tisztelettel meghívja Önt a frissen végzett jogászok elhelyezkedési esélyeiről szóló konferenciára és a jogi és igazgatási karok principálisaival készült interjúkötetet, a Habemus Decanum bemutatójára. (...)
A könyvbemutatóval egybekötött konferencia a jogászi hivatásrend szegmenseinek eddigi legátfogóbb enumerációjára vállalkozik a releváns karok korábban és jelenleg hivatalban lévő első embereinek aktív részvételével.
A modorosság eme csimborasszója megtalálható a következő oldalakon (bizony, az MTI sem volt rest ebben a formájában leközölni):
http://www.ajk.elte.hu/Calendar/Esemeny.asp?Azon=134
http://ots.mti.hu/news.asp?view=1&newsid=49731
A könyv olyan jól fogyhatott, hogy a De Jure már ajándékként adja új előfizetőinek, és az újság legújabb offline számában is megtalálható a hivatkozott szöveg, mely modorossága okán személyes kedvencem.
Üdv:
mtomi
PS: Ha a dőlt betűimet kiszeded, kinyírlak :-D
Dőlt betűk kiszedéséről szó se volt, de amúgy is lejött volna szerintem mindenkinek a lényeg;-)
Tehát: remegve várjuk, hogy a jogi oldalról is elárasszátok modorossággyűjteményünket minden földi jóval! ;-)
feltételes reflex 2009.03.16. 12:21:27
(mondjuk nem feltétlenül ezért tartott 'oly' rövid ideig a románc:))))))
De azért a belinkelt konferencia- szövegben fellelhető "Elefántcsonttorony", "Óriáskerék" és "Doktorok a hálóban"-szerű címek árulkodóak:)
MakoG 2009.03.16. 12:39:04
Hivatkozással a fentebb említett megkeresésre, amely szerint jogi manírokat várnak (a továbbiakban röviden: Megkeresés), valamint tekintettel azon körülményre, hogy egyebekben jómagam is jogi diplomával rendelkezem, fenntartom magamnak a jogot arra, hogy a Megkeresés alapján nyilatkozzam jelen fórumon. Meg kívánom továbbá jegyezni, hogy az Önök társaságának felvetése a jogi terminus technikusok vonatkozásában nem nélkülöz minden jogalapot, ugyanakkor az abban foglaltakat sajnos nem áll módomban elismerni. Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét.
Kollegiális üdvözlettel:
MakoG
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.16. 13:38:28
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.03.16. 14:21:16
kakamatyko 2009.03.16. 14:24:08
En a tudomanyok doktora vagyok, nem hasznalom a nevemben, de ha bemutatkozik egy bohocdoktor, mindig visszakerdezek, hogy nahat, es mi a kutatasi terulete?
mickimacko 2009.03.16. 14:26:22
borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2009.03.16. 14:30:59
egyébként az én fő kedvencem, sajnos törvények használják így, de nekem herótom van tőle:
indokolás.
a herót az amúgy modoros? mármint hogy valakinek olyanja van.
Salvatore Bonanno 2009.03.16. 14:36:18
"A döntéshozó retorikai kompetenciája függ a szituatív problémamegoldásra vonatkozó toposzok diverzitásának fokától."
Alig akadt az évfolyamon, aki nem tudta ezt a mondatot.
SzigMa 2009.03.16. 14:38:32
(Mindazonáltal hadd szabadjon megjegyeznem, hogy bikkfanyelv és bikkfanyelv között is van különbség. Pl: ilyet, hogy "enumeráció", na ilyet is csak azok mondanak, akiknek akkor is szétpukkadna az egójuk, ha történetesen nem jogászdoktorok lennének,)
Ortó 2009.03.16. 14:48:40
Nota bene, ha kérdez is hazudik.
Tisztelet a kivételnek.
cziczmiczpindur 2009.03.16. 14:49:31
Az enumeráció szörnyűségéhez: aki több lánnyal fut egyszerre, az "diverzifikált invesztíciós projektet realizál"
Sir Nyű 2009.03.16. 14:52:32
sanyix 2009.03.16. 14:56:53
Ilyenkor általában elkezdem leplezett szurkálódásomat, a "bizonyítsuk be indirekt egyenlettel, hogy a planetáris precesszió turbulens közegben összefügg az euklidészi schwarz-shield weyltrezorjával..." szöveggel.
Az is előfordult, hogy egy haver cikkében kétszer is le merte írni azt hogy "repetitív", majd következő találkozáskor jól lebasztam, hogy ne legyen pöcsfej, és magyarul írjon ha magyar szöveget ír, mert teletűzdelni tudományosnak és intelligensnek tűnő idegen szavakkal a szövegeket, bizony MODOROSSÁG!
muhi 2009.03.16. 15:03:41
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.03.16. 15:18:54
gabor.adorjani.net/cucc/bullshit2.html
Burgermeister 2009.03.16. 15:19:40
:)
ismerős
:)
Dorombolo 2009.03.16. 15:21:12
Nem tudom, ma milyen mélységben tanítanak római jogot, egyetemes és magyar jogtörténetet, de ezek a diszciplínák óhatatlanul ott hagyják (hagyták) bélyegüket a mai, 40-es, 50-es éveit tapodó jogász korosztály hétköznapi és szakmai fogalmazványain.
:-)
RIO 2009.03.16. 15:22:20
rendőr-modorosság mikor kerül terítékre?
Vaszilics Fedor Emánuel 2009.03.16. 15:22:53
Én például soha nem szoktam így fogalmazni. Mondjuk, a jogbölcselet tényleg meg tudja nyomorítani az ember lelkivilágát egy életre, de azért abban is voltak egész érdekes olvasmányok. (Kelsen, Radbruch, Jhering, Fuller, Kantorowicz egynémely írása szerintem kifejezetten tanulságos, még ha nem is túl könnyen emészthető). Én inkább azon kapom magam, hogy képtelen vagyok röviden fogalmazni, amikor csak pár sort szeretnék írni valakinek, abból is minimum egy fél oldal lesz a végére.
Gyorsan be is fejezem a hozzászólást, mielőtt megint elszabadulna velem az érvelhetnék.
Dorombolo 2009.03.16. 15:23:57
tutuka · http://kockagyar.hu 2009.03.16. 15:25:15
halompasa (törölt) 2009.03.16. 15:26:00
A hadtudományok doktora vagyok, használom a címemet, hiszen megdolgoztam érte. Meglep ez az álszerénység...
Lehet kövezni!
borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2009.03.16. 15:28:29
ez nem modorosság igazából, de a legidegesítőbb jelenség az, mikor meglátod az iwiw-en exévfolyamtársaidat, akik ügyvédjelöltek éppen, és oda bírják írnia mitdolgozom rovatba, hogy ügyvéd, vagy hogy ügyvédkedek :D
MakoG 2009.03.16. 15:29:01
borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2009.03.16. 15:29:39
ninimimi 2009.03.16. 15:31:34
Bagradjan 2009.03.16. 15:32:53
1. "Kerül." Megrendezére kerül; kifejtésre kerül, megszüntetésre kerül stb.
2. "Abban az esetben, ha ..." Miért is kell a ha elé még az a három szó???
3. "Amennyiben ..., úgy." Egyszerűbb és rövidebb (magyarosabb is) a "ha..., akkor".
4. Névelők hiánya. Pl. Jelen Szerződés alapján... Alperes álláspontja szerint... Bank fenntartja magának a jogot.
S. Annyi 2009.03.16. 15:50:08
S. Annyi 2009.03.16. 15:50:46
kk_kk 2009.03.16. 15:51:26
(dr. KKA)
Otm Shank 2009.03.16. 15:52:05
Otm Shank 2009.03.16. 15:57:34
Neménvótam 2009.03.16. 16:05:28
négerbirka 2009.03.16. 16:07:20
gerasz 2009.03.16. 16:14:50
Liberté__73 2009.03.16. 16:17:33
Ezek 9 félévnyi észnélküli magolás után grátisz kapják a dr. címet és mégis szt hiszik, hogy ér valamit.
Persze az Élet bünteti ezért őket :)
borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2009.03.16. 16:18:41
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.03.16. 16:20:47
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.03.16. 16:22:29
Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2009.03.16. 16:28:39
Legyetek jók, engem vár az iskolapad, indulok előadásra. Pusszancska mindenkinek!
kisebbik rokk 2009.03.16. 16:28:59
Felháborodást eszközölnék a bölcsészek képviseletében: ez enumeráció eposzi kellék, kéretik jegyzőkönyvbe venni.
Dorombolo 2009.03.16. 16:34:37
Azért azt engedjük már meg, hogy minden szakmának lehet, - és van is - szakmai nyelve.!
A jogászoknál ez a néha túl precíz, körülíró fogalmazás, annak érdekében, hogy pl. ki nem mondott - le nem írt - szavakon lehessen később kötözködni. A nyelvhelyességi hibákra, persze, ez nem nem mentség!
Lehet mellé Dworkin-t és Alexy-t olvasgatni... (Szigorúan csak jogászoknak és nagyon elkötelezett érdeklődőknek.)
Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.16. 17:09:51
mickimacko 2009.03.16. 17:47:20
Egyébként jelöltként volt olyan 50-es ügyvéd főnököm, aki nem vette észre, hogy az ügyfeleknek úgy magyaráz, hogy az ésen és a hogyon kívül szerencsételenek semmit nem értettek. Az ilyen megbeszélések úgy zajlottak, hogy a főnököm elmondta a magáét "jogászul", én meg "fordítottam".
janomano 2009.03.16. 19:05:34
(egyébként meg bocs a bizalmaskodásért)
bruha 2009.03.16. 20:20:41
respecta /01 2009.03.16. 20:24:11
Tökéletesen egyetértek!
Bár megjegyezni kívánom, hogy cum laude minősítés alatt nem adnék titulust.
janomano 2009.03.16. 21:17:05
Jól nyomod gecó! :-) Ha megnősz, akár csicska is lehetsz...
feltételes reflex 2009.03.16. 21:47:23
Ami idetartozik, mert talán témába vág: úgy tűnt, ahhoz volt szokva, hogy buknak a szakmájára és a titulusára a nők, ehhez képest engem ez nem érdekelt. Azt hiszem, ezen nagyon meglepődött.
(egyébként meg nézd meg a mailboxod :)))
bruha 2009.03.16. 21:53:49
feltételes reflex 2009.03.16. 22:04:51
Na!
Mi is a konkrétan a derültség tárgya? :)
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.03.16. 22:39:07
Tenyleg az a szep ebben a szakmaban, hogy annyian utalnak minket. Mert fuggenek tolunk.
Amugy a post inditoja specialis mufajt talalt. Sok jogasz ugyanis abbol probal elni tobb-keveseebb sikerrel, hogy a tobbivel vetet meg mindenfele dolgot. Van harom-negyfele ugyvedi lap (ugyvedek, ugyvedek lapja, ugyvedvilag, pesti ugyved, stb), jogaszbuli kft, es meg vagy feltucat hasonlo szervezet, ami tarhalni probal.
Beszerveznek valami jobb nevu ugyvedet, akit jol korbenyalnak egy kis penzert. Aztan megkerdezik Dr. Gipsz Jakab kollegat, hogy beszeljen a kuszobon allo hatvakarasi torveny modositasarol, valahogy igy:
(Keretes anyag)
Dr. Gipsz Jakab 1995-ben vegzet summa cum laude minositessel az ELTE jogi karan. 1998-ban szakvizsgazott es elhelyezkedett a Jackson, Bingson, Bungson, Crowfield, McMurdo, Johansen, Steinberg &Partners Kovacs es Kecskekopaszto Ugyvedi Irodanal, mint cegjogi junior associate. Jelenleg a Fermont, O'Hara, O' Hanra-Hanrahan, Collingsby, Mason, Iazvedo & Partners Dr. Csigaszedo Katalin es Tarsai Ugyvedi Irodanal vezeto ugyvedtars, cegjogi teruleten. Szakterulete a cegjog, a szellemi alkotasok joga, a munkajog es a kartelljog. Publikalt az International Lawyers Weeklyben. Nos, felesege szinten jogasz, egy gyermekuk van.
Oltonyos foto, kollega onelegulten vigyorog.
(keretes vege)
Ujsagiro: Ugyved Ur! On, mint az ELTE hatvekarasi muhelyenek munkatarsa es a Magyar Hatvakaraszati tarsasag disztagja, Okleveles hatvakarasi szakjogasz, hatvakaraszati szakvizsga cenzor, hogyan velekedik a kuszobonallo hatvakaraszati torvenyvaltozasrol?
Kollega ur: UGy velem (es itt leirja azt, amit minden kollega, akit erdekel a jogterulet mar regen tud es nezi az onelegult fejet a kolleganak, hogy mennyit fizethetett ezert a fenyezesert.)
Ez az egyik tipus, mindjart irok meg.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.03.16. 23:10:19
Dr. Csigaszedo Katalin 1974-ben vegzett a pecsi jogi karon, ezutan a Hungaroimpex-nel helyezkedett el mint jogtanacsos. 1991 ota a Budapesti Ugyvedi Kamara tagja (gyk: akkoriban szunt meg a letszamkorlat). 1991-tol a Csigaszedo es Kovacs ugyvedi iroda tagja. 1998-ban onallo irodat nyit. 2001 ota a londoni Fermont, O'Hara, O' Hanra-Hanrahan, Collingsby, Mason, Iazvedo & Partners iroda magyarorszagi partnerirodajat vezeti.
-hogyan lehet osszeegyeztetni az ugyvedi munkat a csaladanyai szereppel?
-csak szandek kerdese: A ferjem szinten jogasz, a fiam onkent valsztotta a csaladi tradicio tovabbvitelet, a nagyobbik lanyom Uj-Zelandra jar egyetemre es ott tanul csillagaszatot, a kisebbik a Sorbonne-ra jar, tehetseges fuvolista. Szamomra mindig fontos volt a csalad (csaladi foto, mindenki vigyorog ezerrel).
-nokent milyen nehezsegei voltak a palyan?
-termeszetesen meg kellett kuzdenem a szokasos eloiteletekkel, akkoriban meg nagyreszt ferfiuralta palya volt a mienk, de mostanra mar a ferfi kollegak is elfogadtak, hogy nok is gyakoroljak ezt a szep hivatast.
-mi a siker titka?
-Az alapos szakmai tudas es az alazat. Sajnos ma mar nagyon higul a szakma, rengeteg olyan fiatal kollega van, aki nem tekinti az ugyvedkedest hivatasanak. Sikres ugyved abbol lesz, aki lelkiismeretesen dolgozik es folyamatosan kepzi magat. (hat hogyne, errol azert tudnek meselni)
bla-bla-bla igazabol ezek rendkivul unalmas cikkek, es meg a nagy modorossaguk sem eri meg a hosszas foglalkozast.
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.17. 00:12:23
Gyakujeme pekne.
altero 2009.03.17. 01:07:32
na látod, ilyesmire gondoltam (én írtam a témaindító mailt), hogy pár posztot lehetne termelni a hülye jogászokról, akiket én nem éppen azért utálok, mert függök tőlük... Az egyetemen már pontosan lehetett látni, kik azok, akik majd ilyenek lesznek, és ki az, aki nem.
Mindenesetre érdemes megnézni pár fiatal egyéni ügyvéd honlapját is, akik a szakvizsga után már rögtön a világ összes beruházását, projektfinanszírozását és holdingok menedzselését is büszkén vállalnák, miközben ezen túl szakterületük még a szellemi alkotások joga, a munkajog és a gazdasági büntetőjog is. Persze :)
Jó, hogy említetted a Jogászbulit, az tényleg nagyon vicces, a jogaszbuli.hu is remek lelőhely ínyenceknek!
janomano 2009.03.17. 06:33:17
RoFä 2009.03.17. 07:29:59
RoFä 2009.03.17. 07:32:55
RoFä 2009.03.17. 07:41:42
Tevedek, ha azt gondolom, hogy a magyar jogi nyelv iszonyat kitekertseget az okozza, hogy tokkal-vonoval nemet jogrendszert orokoltunk?
mickimacko 2009.03.17. 08:50:18
"Az Alkotmánybíróság döntése sajátos jogi helyzetet eredményezett, amely nem mentes lényeges ellentmondásoktól. A döntés sajátossága, hogy a közigazgatási hivatalok jogi alapjait abban az értelemben állapította, meg, hogy az önkormányzati törvényben az önkormányzati hivatal megnevezés maradt, és a megnevezésből kikerült a regionális közigazgatási hivatal megnevezés. Ennek alapján a regionális közigazgatási hivatalokról rendelkező kormányrendelet is hatályon kívül kerül. A döntés eredménye, hogy a közigazgatási hivatalok megfelelő jogi alapokkal rendelkeznek, csak éppen pontos státusuk került homályba, és ezt a homályt az Alkotmánybíróság döntése alapján nem lehet könnyen megszüntetni. A könnyen megszüntetés azt jelentené, ha kétharmados szabállyal rendelkezne erről az Országgyűlés, de erre persze semmi esély a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett. A kormány tehát úgy rendelkezhet rendeletben, hogy a regionális jelző nélküli közigazgatási hivatalokról hozhat szabályokat. A döntés tehát el is vette, de meg is hagyta a kormány rendelkezési jogát, a kormány csupán regionalitásként nem rendelkezhet a közigazgatási hivatalokról. Ezt úgy kerülte meg a kormányrendelet, hogy a közigazgatási hivatalok illetékességi területét nem a „régió”-ra, hanem „a kormány által kijelölt területre vonatkoztatja”, amely persze megegyezik a régiókkal. Így az a benyomás támadhat, hogy pusztán nevekről szól az alkotmánybírósági korlát, nem a tényleges helyzetről. Valószínűleg ezt ismét meg fogják támadni."
stb.stb.
Naumov 2009.03.17. 09:13:04
IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2009.03.17. 09:36:35
Razumihin 2009.03.17. 10:14:28
A keretesek végén (azután, hogy "nős, felesége szintén jogász, egy gyermekük van") gyakran feltűnik valami hasonló:
Hobbija a virágkertészet, szabdidejében regényt ír. Kedvenc órája az Omega.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.03.17. 10:45:52
Razumihin 2009.03.17. 11:01:11
Zenében mindenevő, kedvenc történelmi korszaka a korai reneszánsz. Szívesen fogyaszt pacalt, néhány pohárka markáns, száraz - lehetőleg villányi - vörösborral.
lárvalányhaj 2009.03.17. 11:17:14
az az igazi szánalmasság, ha valaki az egyetemen ismeri meg első és egyetlen kedvesét, aztán élete végéig vele tolul.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.03.17. 11:21:18
Razumihin 2009.03.17. 11:37:42
máximum de iure tolul vele egy életen át, viszont de facto...
Razumihin 2009.03.17. 11:44:43
Az ügyvédvilág a bajnok, ezekkel a kis életrajzokkal, meg a bárgyú fotókkal, Külön öröm, ha volt évfolyamtársat látok feszíteni.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.03.17. 11:49:45
tutuka · http://kockagyar.hu 2009.03.17. 11:51:40
beleolvasnék én abba regénybe (úristen, de bunkó vagyok)
Razumihin 2009.03.17. 11:56:45
" A bíróság a mai tárgyalást elhalasztja. Új határnapul 2009. április hó 17. napjának 11 óráját tűzi ki, melyre felperesi képviselőt szóban rendeli idézni a bíróság, írásban, jelen jegyzőkönyv megküldése mellett idézi az alperesi képviselőt, azzal a figyelmeztetéssel, hogy amennyiben a következő tárgyaláson nem jelenik meg és észrevételt sem tesz, úgy a bíróság a következő tárgyaláson a rendelkezéskre álló adatok alapján érdemi határozatot hoz."
Szó szerinti idézet egy hozzám ma érkezett jegyzőkönyvből.
Annyira szokásos panel a szöveg, hogy már arra sem veszik a fáradtságot, hogy a konkrét esethez igazítsák, ezért még a szokásosnál is erőltetetteb és magyartalanabb
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.03.17. 11:58:42
de most őszintén. Ki dolgozik? Mindenki blogol? :-)
altero 2009.03.17. 12:07:54
Az a baj, hogy a modoros jogászkodás (és hangsúlyozom: elsősorban a szakzsargonon túlmenő modorosságra gondolok) messze nem csak az idősebb jogászgeneráció sajátja, az egyetem évről évre kitermeli a bőséges utánpótlást. Öröm velük véletlenül összefutni néha. Ha már a jogászbulit bojkottálja az ember :D
tutuka · http://kockagyar.hu 2009.03.17. 12:26:55
"Társszerzője vagyok egy mintegy 2000 régi magyar, archaikus-választékos kifejezést összefoglaló értelmező szótárnak."
mickimacko 2009.03.17. 12:29:23
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.03.17. 12:46:54
cziczmiczpindur 2009.03.17. 13:07:23
Dr. No 2009.03.17. 13:15:40
Fényképen a háttér MINDIG cseresznye(utánzatú) faanyagokkal elátott tárgyaló, vagy tök egyforma könyvek (ált. régi jogszabálygyűjtemények) szintén cseresznye polcon.
Órában kedvence a Patek Philippe. (Ja, szereti nézegetni a kirakatban.)
Kedvenc szivarja a kubai Hombre Libre. (Egyszer már szívott egyet.)
Kedvenc időtöltése a golf, a vitorlázás, és a tenisz. (És mikor keresi meg a pénzt a Patek Philippe-re?)
Kedvenc étterme a Náncsi néni Solymáron / Four Seasons a Gresham aljában.
Autó Jaguár vagy - valóban - Volvo.
Nem csoda, hogy az ügyvédeket hólyagnak tartják, ha egymásnak is így vetítenek. (Kivétel: az az egyetlen jó fej csávó az ügyvédvilágban, akinek a hobbija a képregénygyűjtés.)
Razumihin 2009.03.17. 14:33:42
megérkezett a legfrisebb meghívó a híres kogászbulira.
"Kedves Barátunk!
Ismét eltelt egy hónap, most pénteken – március 20-án - újra Jogászbuli a New Orleans Étteremben és Music Clubban (VI. kerület, Lovag u. 5.)! Asztalfoglalás: 06-20-451-7525. Nyitás 21:30-kor.
Jogász hölgyek és urak belépése díjtalan (igazolvány felmutatásával). Belépő külsősöknek 1.200 Ft .
23 órától élőben bulizenét játszik a Twisters együttes, mely jogász taggal büszkélkedhet. Előtte-közben-utána DJ márfaitibi szolgáltatja a talpalávalót.
További információ: www.jogaszbuli.hu, illetve 06-30-938-8746
Várunk Téged, Kollégáidat és Barátaidat!
Üdvözlettel:
Jogászbuli szervezőcsapata"
Razumihin 2009.03.17. 14:36:07
Még egy betűt elírok aztán mehetünk a kohászbulira. Kohász hölgyek és urak belépése díjtalan.
altero 2009.03.17. 14:58:53
Na egy újabb helyszín ismét a molenrúzs után. Mondjuk én 5 éve voltam először és utoljára jogászbulin, méghozzá valami szutyok dunaparti csónakházban, de amikor megláttam a menőügyvédre vadászó, iwiwes adatlapjukon önmagukat gráciának nevező tragikusan kivakolt "jogász hölgyeket" meg a csoportosan csajozó droidokat (bocsánat: "jogász urak"), messzire iszkoltam.
nácivadász tűsarkúban 2009.03.17. 16:47:28
Magára gondolt, kollega? :-)
bruha 2009.03.17. 20:59:01
visszavágó :)
gaul 2009.03.17. 21:03:04
Az e-coli ....betegséget okozhat, és immunszupressziv egyéneknél BIZONY komoly megbetegedések is lehetnek.
Falramászom tőle.
ja, igény szerint kurziválható
noirp 2009.03.18. 09:47:40
Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.01. 08:34:09
Mármint pénzért.
Mármint, hogy arra számítottak, hogy valaki a kemény munkával megszerzett pénzén ötszázhuszonhét oldalon jogi karos dékán-interjúkat akar olvasni.
Dékánokkal.
Interjút.
Pénzért.
És azt gondolták, hogy ezt valaki megveszi.
Na ne.
bőrmók 2011.05.03. 12:54:59
Szubotaj 2014.01.02. 16:46:21
KGX 2016.09.19. 17:10:34