Szintén zenész - A gitárművész

2009/03/04. - írta: Modor Tibi

Tibor alap- és középfokú zenei tanulmányait tizenévesen zongorán folytatta, a gitározni vágyókat akkoriban pedig még alapból megvetette.

-Ne vicceljél már ombre, mi ez a klasszikus gitár, ezen akarsz Muszty-Dobayt játszani? Persze azt a három akkordot még a hegedűn is lefogom, énekelni meg te se tudsz. Hát sok sikert, én inkább megyek haza Hey Jude-ot játszani a pianínón!

Így ment ez évekig, a legmodorosabb darabokat megtanultam a hálás rokonság és osztálytársak örömére (Holdfény-szonáta, Für Elise, The Entertainer), na meg a magam szórakoztatására volt Muszorgszkij és Boomtown Rats is. Itt jött közbe a fránya külföld, ahova a 300 kilós hangszert nem akartam magammal vinni, úgyhogy újabb hobbik után kellett néznem.

Csak többéves kintlét után tűnt fel nekem a bulik 1-2 hajnali sztárja (a tökéletes szóösszetétel megalkotásáért Horváth Attila, többek között a Korál szövegírója fogadja minden tiszteletünket), és népszerűségük kulcsa: a gitár és az olcsó, könnyen visszaadható örökzöldek. Azonnal rájöttem: ilyet én is tudok. Vettem is gyorsan egy Ibanezt, a neten bárhol megtalálható tabokkal és akkordokkal pedig gyorsan felhoztam magam egy meggyőző szintre. 

Ezt most csak azért írtam le, nehogy bárki túlságosan megsértődjön :-)

Van Újzsélandben egy elismert gitárbizományi, a Vintage '52 (modorosan: ez itt a reklám helye). Itt a lenti teremben csüngő használt hangszereket bárki, bármikor önkiszolgáló rendszerben kipróbálhatja. Ez persze a sérülésveszélyen kívül további kockázatokat is rejt magában, így hát mosolyra fakasztó házszabályzatot függesztett ki egy idő után a feldühített személyzet:

Üzlethelyiségünkben a következő dalok játszása azonnali fizikai büntetést von maga után:

  • Under the Bridge
  • Nothing Else Matters
  • Egyszerű dal
  • Stairway to Heaven

Ugye, tudnánk még folytatni a sort? A börtön ablakába túl magas labda lenne - a vendégségbe érkező rockonok elől mindig igyekszem elzárni a gitárt, mert különben azonnal felharsanna a sok háromakkordos rockhimnusz:

-Néha úgy hiányzik a marihuána, mint a hercegnőnek a Don Juan...

-Egy szemétdombra szültek, de ők is kikészültek...

-Amíg a munka becsület dolga, én tisztességgel megszomjazom...

-Az ember sárból lett és sárba tér, a szegény ember nem más, csak izom és vér...

Nem tudom megállni, valahogy megint tipizálásra érzek késztetést. Ha már rajzolni nem tudok jól, akkor leírom az általam ismert gitármatyik pár válfaját. Bizony, marad még :-)

  • A klasszikus rocker: sok esetben megegyezik az informatikusos posztban már megjelenített fajtával. Fekete bakancs, fekete farmer, fekete együtteses kapucnis pulcsi, néha erre pólót is rávesznek. Hosszú, korpás haj copfba fogva, fémkeretes szemüveg, ízléses kecskeszakáll, pattanás. Ha nem informatikushallgató, akkor műszakis. A fent említett Metallicákon kívül Guns n' Rosest és Nirvanát is szívesen játszik. Szobája falán jellemzően egy Stratocaster-típusú gitár díszeleg: a büszke tulajdonos már láthatóan többször szerelgette a gitárt. Marshall torzítópedáljával és Sony minihifijével már korán felfedezte, hogy így méginkább olyan hangokat tud előállítani, mintha valóban játszani is tudna. Pedál nélkül csakis a Nirvana Unplugged klasszikusait hajlandó előadni.
  • A new rocker: torzító nélkül sosem játszott, nem is akar. Viselhet rasztafrizurát, de a kopasz fej-kecskeszakáll párosítás is megengedett.
  • A kispálos/hippi: pedál itt nincs, kápó meg akusztikus gitár annál inkább. Középen kettéválasztott, fül mögé fésült félhosszú frizura (ami játék közben persze az arcukba lóg), kötött pulcsi, saru, csuklón bőrszalag, lányoknál poncsó, batikolt/hipózott póló, nyakláncon pengető. Nagy eséllyel gimnazisták. A Kispáltól az Emese meg a Ha az életben még sikerül, de ha az Ágy, asztal, tévét kéne egyszerre eljátszaniuk és énekelniük, akkor már problémák merülnének fel. A barré fogásokat (amikor mutatóujjunkkal az összes húrt lefogjuk) kerülik, ha lehet.
  • A britpopos: borosta, csapzott gombafrizura, ahogy éppen a Gallagher-testvérek jónak látják. Tornacipő, póló, farmerdzseki, napszemüveg. Ennek az irányzatnak a követője szintén szerencsés: pár akkord ismerete is elég a teljes sikerhez, ráadásul az egyes számok között akad rendesen áthallás, semmilyen fekvésváltás nem érheti őket felkészületlenül.
  • A punk: a külsejüket nem kell részleteznem, a gitárra meg 3 húr is sok.
  • A taizés: haladó szellemiségű keresztény/keresztyén fiatal, néha talán túl lazának is próbál tűnni: focizik, borozgat. Hitoktatóként a gitárt is a Cél szolgálatába állítja: Tüzed, uram Jézus; My sweet Lord; J.K. Szupersztár; Hálát adok... Beetetésként először mehet persze az Ohio, Ringasd el magad, Cats in the Cradle, de utána mindenképpen komolyabb vizekre eveznek.
  • A szakember: az összes márkát évjáratra pontosan kíválóan ismerő zenész, aki maradandót nem nyújt egy együttesben sem, de: kiválóan játszik. Ezek rendszerint maguk a hangszerboltosok. Általában az ő meg a kulturált zenésztársak öltözete: minikord, vagy legalábbis nyers színű nadrág, fekete - pl. együtteses - póló, és arra kigombolt, kockás ing. Lábukon sportcipő, szorosra megkötve.
    Csuklójukon bőrszíj, amin átlyukasztott pengető van - így aztán bárhol is jár, a gitárokat tesztelés céljából kölcsönkérheti.
  • Az elvakult: öltözéke-hajviselete bármilyen lehet, megjelenésében kerüli a szélsőségeket. Nem úgy a zenében! A tiszta dúr-moll akkordok szinte tiltólistán vannak nála, egyedül az 5/4-es, 7/4-es és hasonló formabontó ritmikájú darabokat veszi valamibe. Victor Wooten basszusgitáron, kizárólag üveghangokkal előadott Norwegian Woodja számára a zenei orgazmus. Kedvencei még a King Crimson, másoknál a jazzes vonal a favorit. Valószínűleg ők a legtechnikásabb zenészek (egyben szakemberek), de a szórakoztatóipar nem is rájuk fog lecsapni :-)

-Ezt hallgasd meg, baszod. Egykéthá-egykét, egykéthá-egykét, egykéthá-egykét, a stúdióban még be se tudták rendesen programozni a metronómot ötnegyedre! Az alsó É-t levisszük C-re, ide rájátszunk még egy Asus#11-et meg pár majort, és mindenki boldog lesz!

Ha valaki esetleg kedvet kapott volna, annak búcsúzásképpen betenném még a ide Torres Dani origós interjújának egy részletét:

Szeretnék megtanulni gitározni. Szerinted mennyire kell kitartónak lenni, és kell-e valami különösebb tehetség hozzá? [Enikö880820]
- Borzasztó kitartónak kell lenni hozzá, mikor már fáj a kezed meg az ujjad vége, és a pokolba kívánod az egészet.

Hát ez aztán rosszabb lehet, mint a katonaság! Azért nagyon ne ijedjünk meg, legalábbis pont ettől ne ;-)

A szakmai jellegű lektorálást pedig meleg szavakkal szeretném megköszönni Modor Gyurinak :-)

Címkék: zene szabadidő
90 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.03.04. 13:22:32

A Brit-pop / Punk mindent visz... ez rendbevót.

Pomme 2009.03.04. 14:00:43

Ó nem, a klasszikus rokker nem játszik nirvánát, az túl egyszerű, 2 akkord kategória. Különben is, szerinte az olyan elvont, és szar, mert minden szám a spiritre hasonlít.

Helyette megadeth, slayer, de legfőképp dream, vagy liquid tension experiment.... ;)

vasziljevics 2009.03.04. 14:04:20

na én ösmérek olyant, akire a kalsszikrokker/kispálos hibrid lenne a legtökéletesebb leírás. az viszont egy az egyben passzolna rá.

különben kihagytátok pl az oldschool rockert: elnyűtt, kifakult póló / műszálaspulóver, farmerdzseki, agyonkopott kék farmer, tornacipő; hosszú, lehetőleg erősen hullámos haj, mindig borotvált arc... de zenélni általában tudnak

amúgy teccik a poszt

lonicera 2009.03.04. 14:33:48

meg kimaradtak az EMO-k is, akiknek egyik szeme sír, másik haj...
kockás vans cipő, répa gatya, szűk póló és festett-vasalt-félhosszú séró.
+ha lehet, halálfejes bármi (kendő,öv), legszebb színek a rózsaszín-fekete mintás cuccok.
átlag életkor 14-16 éves korig, szerintem ez ilyenkor még megbocsájtható egyébként:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.04. 15:03:40

ööö

Egyszer, mikor gitárt vettem (Epiphone Joe Pass lett belőle, ami a maga módján rendkívül modoros egy gitár...:), pont így jártam, csak + merhogyugye jazzgitárt mégsem próbálhat az ember holmi rock riffel - a Misty volt Stairway on the water

vasziljevics 2009.03.04. 15:09:00

@lonicera: és ők mióta értenek bármit is a zenéhez?

tlac 2009.03.04. 15:17:16

Epiphone Joe Pass gityó király! :)

KopaszMercis 2009.03.04. 15:24:38

Sajnos ez nem sikerult tul jol, bar a szimatszatyros szorospicsaju hippi kispal kurvak es a numetalos kopasz kecskeszakall viszont telitalalat :)

Enyém nikkem 2009.03.04. 15:25:07

Kimaradt még a jazzgitár-növendék, aki
- úgy néz ki, mint egy 80-as évekből itt maradt gépészmérnök-hallgató: csontkeretes szemcsi, olcsó ingibingi, mama kötött pulcsija
- kizárólag elektro-akusztikus hangszerrel játszik, lehetőleg tökismeretlen márkával, effektek nuku
- ritmus, harmóniák, skálák nála nem léteznek, az csak a primitív népzenében képzelhető el szerinte (pl. blues)
- dünnyög gitározás közben, a dünnyögésnek köze nincs a játszott darabhoz

1011001b (törölt) 2009.03.04. 15:28:56

Miért???
Miért fáj e a blog íróinak/olvasóinak, hogy más emberek máskép élnek és szórakoznak, mint ahogy azt ők megfelelőnek gondolják? Miért baj az, ha hasonló érdeklődési körű/ízlésű emberek összeverődnek és úgy beszélnek, olyan dolgokat csinálnak, amit kívülállók kevésbé értenek.
Most először olvastam ezt a blogot. Olvastam az informatikusokról írt postot is (magam is szakmabeli vagyok). Miért baj, ha egyesek sokat keresnek? Bárki választhatja ezt a szakmát.
Miért baj, ha valaki a barátai között minden sörözés alkalmával előadja a "8 óra munká"-t és a "Börtön ablakában"-t? Gagyi? Lehet. A lényeg, hogy élvezik.
Vagy hülye voltál ahhoz, hogy informatikusnak menj? 40 évig fogsz pult mögött állni a Mc-ben? Vagy csak mást szeretsz csinálni? Képtelen vagy rászánni magad és megpróbálni megtanulni egy hangszeren játszani? Egyszerűbb mások gyengeségeire mutogatni? Amíg másokon röhögsz nem kell arra gondolnod, ki vagy és mit értél el?

Ez egy igazi magyar blog, magyar emberekkel.

KopaszMercis 2009.03.04. 15:31:05

@1011001b:
Fogadjunk te a kispalos vagy!

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.03.04. 15:36:38

nagyon jó a blog, tetszenek a posztok.
egyik tanárom az aranymellény No.1-ja. ha az óráján ülök, egyből egyik posztod leírásaként jelenik meg előttem.

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.03.04. 15:41:15

a britpop mellett vannak még indies arcok, akiknek szintén félresöpört hajuk van, ugyanaz, mint a pritpop, csak éppen játszanak pörgősebb számokat is, amikről nehéz megállapítani, hogy pop vagy rock, de lehet, hogy már nem is érdemes...
az a lényeget, hogy a zene jó

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.04. 15:44:57

szakmailag annyit tennék hozzá, hogy a C- am- F - G7 (aaabőőőrtőőnaaablakááábaa..) sokkal modorosabb bármilyen Bb7/b9/#11-nél

karom 2009.03.04. 15:50:52

argh ezek szerint modoros vagyok :| ibanez gitárom van, és wootent is jó zenének találom...

egyébként szerintem az azonnali kivégzést érdemlő mutatványok közül kimaradt a smoke on the water, az is nagyon tipikus.

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (törölt) 2009.03.04. 15:52:36

Enyém nikkem 2009.03.04. 15:25:07

Jó a figura! Nagyon is! Nekem is kedvenc modorosom.


1011001b 2009.03.04. 15:28:56

Tévedsz és valamit nagyon félreértettél. Amit írtál, az ugyan nagyjából igaz, csakhogy, minden esetleges látszólagosság ellenére, itt senkinek nem fáj semmi. Sőt, ha jól érzékelem.

vasziljevics 2009.03.04. 15:53:23

@1011001b: amit leírtál, az mind nem baj - az viszont komoly baj, amikor az emberek már saját magukon se tudnak egy jóízűt röhögni. én is magamra ismertem itt a leírások között, de ugyanúgy magára ismerhet bárki más is. miért baj ez? korlátolt vagy és vádaskodol. inkább mennyél gitározni...

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (törölt) 2009.03.04. 15:53:49

Szerte a világon irtóztató mennyiségű gitárt adnak el sok évtized óta. S noha az eladott hangszerek tömege a jelek szerint az exponenciális haladványnak megfelelően növekszik, ám a tapasztalat szerint igazán gitározni mégis nagyon kevesen tudnak. A gitár ugyanis, a közhiedelemmel és a kézenfekvő látszattal ellentétben, valójában egy kurva nehéz hangszer, bármelyik elterjedt játékmódját is nézzük. Sokkal nehezebb tehát igazán zenei módon megszólaltatni, elsősorban fizikai okokból, mint akármelyik más hangszert, s ezért az iránta mégsem csillapuló, hanem folytonosan növekvő érdeklődés valami hallatlanul jellemző tömeglélektani összefüggésekre is utalhat.

Különös. De legalábbis érdekes.

ratman_ (törölt) 2009.03.04. 16:10:08

ez most kicsit belterjes poszt lett. a többitől eltérően a nemzenészeknek semmit sem mond.
csak nem kifogytok lassan a modoros témákból?

Maestro 2009.03.04. 16:16:10

szeretnék egy posztot a zongoristákról is:)

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (törölt) 2009.03.04. 16:16:19

@ratman_:

Érvénytelen állítás, s még ennél is érvénytelenebb konklúzió. Tehát, ha beszólhatnékod támad, nem baj. Ám célszerű volna, ha az magán viselné a gondolatiság egynémely jellemzőjét is.

hátsó szándék 2009.03.04. 16:22:39

Azt hiszem, talán a Wayne's World c. filmben volt egy hangszerbolt, ahol nagy betűkkel ki volt írva: NO Stairway to Heaven.

Egyébként Mo.-n betiltanám az István Királyból (sic!) a "magyarok! férfiak és asszonyok!" kezdetű számot is, a címe most nem jut eszembe.

1011001b (törölt) 2009.03.04. 16:56:11

@KopaszMercis:
Nem, én a "Nirvana, Guns n' Roses, Deep Purple, Accept, The Scorpions, The Cranberries, Nightwish, Uriah Heep, Wishbone Ash, Zorán, Dire Straits, Alice Cooper, Queen, Pink Floyd"-os vagyok. Két centi hosszú a hajam, két-három naponta borotválkozok. Télen farmert és garbót vagy inget hordok, nyáron pólót és rövidgatyát, semmi ékszert. Felváltva használok szimatszatyrot és Samsonite aktatáskát. Ez kimaradt a kategóriák közül.

@vasziljevics:
Nem vádaskodtam, csak leírtam egy embertípust. Azt, amelyik semmit nem tett le az asztalra, de görcsösen jegyezgeti mások gyengeségeit, hogy azzal tudjon takarózni. Aki magára ismert, azt sajnálom. "Az viszont komoly baj, amikor az emberek már saját magukon se tudnak egy jóízűt röhögni."

Egyébként én is vettem pár éve egy gitárt, és sajnos azóta se tudtam megtanulni rendesen játszani. De nem gondolom, hogy ez bárkit feljogosít arra, hogy lenézzen vagy kiröhögjön. Még akkor se, ha Mark Knopflernek, David Gilmournak vagy Eric Claptonnak hívják.

Kiröhögni azt lehet, aki hülyeséget csinál. Lenézni azt lehet, aki környezetére nézve káros (bármilyen értelemben). Amiről itt szó van, az mind ízlés dolga, következésképp senkinek nincs joga kiröhögni vagy lenézni.

divatmotoros · http://divatmotoros.blog.hu 2009.03.04. 17:08:48

@1011001b: "magam is szakmabeli vagyok" ez is übermodoros volt, de nekem nem fáj, csak a röhögéstől az oldalam néha... :))) További jó végtelen ciklust kívánok, néha egy-egy "humorbonbont" fogyassz el nyugodtan. :)

Ui: E-gyen-ként, Ket - ten - ként, Hár - man - ként, Né - gyen - ként csak, hogy egy kis dobos motyogás is legyen a sok gitárosnak... :)

Toymao 2009.03.04. 17:16:51

@Joszif Visszarionovics Dzsugasvili: Na most ez azért minden hangszerre igaz, csak a gitár, könnyű és olcsó, valamit nagyon rákenroll, ahogy a színpad elején lehet vele feszíteni. :)

Viszont az egészből kimaradt minden zenészek legjellemzőbb és legnagyobb számú altípusa, a zenészzenész (értsd: gitárosgitáros, billentyűsbillenytűs, dobosdobos), aki csak és kizárólag "szakmabeliekkl" barátkozik, és kizárólag hangszerekről (lehetőleg az ő szakterületének hangszeréről) képes beszélgetni, bármelyik katalógust fejből tudja. (A szakbarbár zenész megfelelője.) És ez tapasztalat. ;)

jgrasl 2009.03.04. 17:18:52

De a Zorán milyen szépen el lett rejtve a külföldi nevek között:D Bevallom csak másodjára vettem észre:) Amúgy én is "szakmabeli"(informatikus gitározni nem tudó de a jó zenét szerető) ember vagyok mégsem értek binárissal egyet. A posztok jók valamit észreveszek magamban és röhögök egy jót:)

vasziljevics 2009.03.04. 17:19:36

@1011001b: te ismered azt a fogalmat, hogy karikatúra? amúgy szerinted kit érdekel, mit csinálsz, mit hordasz, hány centi a hajad? jézusmárja... ha valaki, barátom, te aztán marha szögletes lehetsz. sajnállak. de nem nézlek le. max röhögök én is egyet rajtad, mert ilyen tréfás emberek nélkül üresebb lenne a világ :)

vasziljevics 2009.03.04. 17:23:13

@Joeshow: Zorán a Nightwish meg Alice Cooper között... kapkodná is a fejét szegény, hogy hová került :)))

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (törölt) 2009.03.04. 17:26:54

@1011001b:

Teljes tévedésben vagy. Sem kiröhögés, sem lenézés nem történt. Egzakt ismeretek és tények közreadása történt, humorosnak, ironikusnak, netán szarkasztikusnak minősíthető formában vagy módon.

A jókedvű csúfolódásnak különös értéket ad, ha tárgyilag érvényes megállapításokat tartalmaz és a mocskolódó, piszkolódó, rágalmazó indulattal töltött beszólásoktól is csak ez különbözteti meg valójában.

(Okoskodó faszi: Minden második szava az, hogy "valójában".)

Retexis 2009.03.04. 17:32:35

Ha hangszert akarsz venni, játsz saját számot! :)

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (törölt) 2009.03.04. 17:37:38

@Toymao:

Hát nem, sajnos nem értünk egyet, vagy nem voltam elég világos. Arról volt szándékom csak szólni tehát, hogy a gitár mint eszköz, sokkal keményebben áll ellen fizikailag az őt uralni szándékozó zenevágyónak, mint akármelyik más hangszer. Ez sajnos hosszú idők konkrét, személyes tapasztalata a fontosabb más hangszerekkel kapcsolatosan is.

Klárensz 2009.03.04. 17:42:20

@Joszif Visszarionovics Dzsugasvili:
Tényleg érdekes, ezt én is észrevettem, pl. minden 4.-5. gimnzaista gitárral a hátán jár-kel.
Nem látok bele ebbe a témába, de közrejátszhatott a gitárpok terjedésében az a közhiedelem, miszerint a gitárosok basszák a jó nőket.

ratman_ (törölt) 2009.03.04. 17:44:11

@Joszif Visszarionovics Dzsugasvili:
te pontosan ki vagy itt, hogy ilyen stílusban osztod az észt? Még ha te lennél a blog moderátora, akkor se tehetnéd meg, de ha jól tudom, nem vagy az, úgyhogy az idióta nicked nem jogosít fel arra, hogy itt kiossz másokat. És pont erre a blogra beírni egy ilyen mondatot, hogy "Ám célszerű volna, ha az magán viselné a gondolatiság egynémely jellemzőjét is"...ha ez neked nem fájdalmasan modoros és izzadságszagúan intellektuálisnak látszani akaró, akkor nem tudom, mi az. Látom, hogy igyekszel megválaszolni sok más hozzászólást is, hasonló stílusban. Minden rendben van az életeddel?

Count Adyn 2009.03.04. 17:57:35

Manapság a "Pachelbel canon in D" az amitől már agyvérzést kap az ember, tele van vele a jútub:D

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (törölt) 2009.03.04. 18:04:20

@ratman_:

Jó a kérdés. Válasz: Ez mind azért van, mert én meg a "mindentudó" modoros vagyok, amint azt igen helyesen meg is állapítottad. Nekem tetszik ez a modor, mivel igen jellemzőnek tartom, ahogy fövenyagyú emberkék beleakadnak kínban fogant ál-választékosságába, miközben tökéletesen elfelejtkeznek a konkrétumokról, az állítások tárgyi érvényességéről és ezen olyan jókat lehet röhögni...

Nem, sajnos, az életemmel pedig nincs minden rendben amúgy, mert messze nem vagyok még annyira modoros, amennyire szeretnék. Hol van ez még a tökéletestől...

feltételes reflex 2009.03.04. 18:14:08

@1011001b:

ugyan már. miért nem tudsz magadon kicsit röhögni, miért?

;-P

feltételes reflex 2009.03.04. 18:15:31

@ratman_:

én pl. nem vagyok zenész, de jó pap holtig tanul, ugye :))

1011001b (törölt) 2009.03.04. 18:48:04

@divatmotoros:
"ez is übermodoros volt" - Szerintem kicsit kezd visszaütni a modoros kifejezés a blogon. A cél itt a mainstream (tudom, modoros, de tud valaki jobb magyar szót?) jelenségek kifigurázása lenne. Ugyanakkor annak erőltetett kerülése is értelmezhető egyfajta modorosságként.

@vasziljevics:
A karikatúra fogalmát ismerem. Itt viszont úgy írtok emberekről, mintha állatfajokat elemeznétek, ami szerintem sértő.
"amúgy szerinted kit érdekel, mit csinálsz, mit hordasz, hány centi a hajad" - Miért érdekel, hogy BÁRKI mit csinál, mit hord, hány centi a haja? Miért kell kibeszélni? És milyen alapon lehet rajtuk röhögni? Nevetségesek? Ki szerint? Szar zenét hallgatnak? Mi a jó? Rondák? Mi a szép?
"sajnállak" - nem kell. Személyeskedni meg végképp nem. Én se tudom Te ki vagy, Te se tudod, én ki vagyok. Lehet, hogy egy irodában dolgozunk. Lehet, hogy azok közt vagy, akikkel sörözni szoktam. Lehet, hogy valamikor már dugtunk.
"de nem nézlek le" - köszönöm.

Sierpe (törölt) 2009.03.04. 19:06:47

Mikor középiskolás voltam sokan kezdtek el gitározni (köztük és is), de kb 10-15 emberből 3-4 aki a tábortüzes akkordozás szintjénél tovább ment. Volt persze olyan is aki csakis kifejezetten a Nothing-ot szerette volna eljátszani :D Szóval egyetértek Josziffal abban, hogy nem könnyű hangszer, sokan egyszerűen elvesztik a türelmüket, azért hagyják abba, bár ők szerintem sosem akartak igazán megtanulni.
Kategorizálni nem tudtam magam, viszont a megemlített dalokat (a keresztények kivételével) mind játszottam valamilyen formában :)

@1011001b:
Én is infós vagyok, de nincs ekkora arcom, és humorérzékem is van. Miért baj az ha más nem akar kocka lenni és sokat keresni?

vasziljevics 2009.03.04. 19:35:50

@1011001b: teszerinted minden relatív. ("Mi a jó? Mi a szép?") oké. ezek után mi alapján kötsz bele itt bárkibe is? mi alapján gondolod magadat olyan helyzetben levőnek, aki itt mások viccelődése fölött erkölcscsőszködik? azt bírjad felfogni, hogy ez itt vicc. humor. nem akart itt senki se kiírtani, se hátrányos helyzetbe hozni senkit pusztán azért, amilyen. vágod? ez sztereotípiák kifigurázása, amin jót derül az, aki érti. akinek meg magyarázni kell, az már régen rossz...

Klárensz 2009.03.04. 19:38:02

Mi alapján gondol bárhol, bárki bármit?

butatót 2009.03.04. 21:38:48

vasziljevics 2009.03.04. 17:23:13
@Joeshow: Zorán a Nightwish meg Alice Cooper között... kapkodná is a fejét szegény, hogy hová került :)))

Miért kapkodná? Legalább annyira modorosak, mint az öreg. A Nightwish lehetne etalonja is a modorosságnak.

Klárensz 2009.03.04. 19:38:02
Mi alapján gondol bárhol, bárki bármit?

Itt az igazság. :)

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (törölt) 2009.03.04. 22:47:27

Az objektív valóság, konkrét paraméterek alapján, egzakt módon leírható. Ez az alap.

ycaras 2009.03.04. 23:58:13

@Yamamoto Isoroku:
Mér lenne a Nightwish modoros??

Sir Zet 2009.03.05. 08:11:15

Tulképpen ez a blog inkább KÖZHELYgyűjtő-blog, nem modoros. Ugye, hogy igazam van?

Infomaker 2009.03.05. 10:55:52

10 éve játszom rockzenét, szerintem tűrhetően, de sosem volt saját számom..
Ezzel szemben azt utálom a legjoban, amikor 17 éves kis nyikhajok kérdezik, hogy "van már saját számod? mert nekünk 10 is van!"
Persze mindegyik C-Am-F-G....

pixelatedbear 2009.03.05. 12:20:45

Elcsereltem a Hilti furokalapacsomat egy Les Paulra, mert ujevi fogadalmam, hogy megtanulok gitarozni kicsit.

Ez modoros?

2009.03.05. 12:26:48

@Infomaker:

Miért ne írhatnának zenét, szegények? Gondolom, nem ártanak vele senkinek. Én ugyan nem játszom semmilyen hangszeren, de gimis koromban összeütöttem pár "C-Am-F-G" szintű C64 zenét, amik aztán valahogy bekerültek a HVSC-be (www.hvsc.c64.org/), persze tudom, ez nem nagy dicsőség.


Egyébként meg olvastam a taizés kategóriájú gitárosokról, és ahhoz szeretnék egy kicsit hozzászólni. Namármost, tényleg van ez a fiatalos "gitáros" kereszt(y)én(y) zene, de ennek csak egy ága Taizé-i irányzat, ráadásul nem is kifejezetten gitárcentrikus. A gitáros éneke közül talán a beat-es (remélem, jót mondok), már a rendszerváltás előtt is jelen levő irányzat a leginkább gitárcentrikus, két fontos magyar képviselőjét tudnám felsorolni, DAX-ot (most hirtelen nem tudom, mi az igazi neve) és Sillye Jenőt. Na, ezt a stílust nagyrészt én is modorosnak tartom. A fiatalok érthető módon jobban szeretik, mint az "idejétmúlt" hagyományos magyar népénekeket, szerintem viszont mindkettőben van sok röhejes gagyi, meg persze jó dolgok is. (Én mondjuk, ha olyan a hangulatom, inkább a barokk egyházi zenéhez húzok, mint ezekhez.)

A Taizé-i vonal a svájci református, de eléggé katolikus érzületű Roger Schütz által alapított Taizé-i "szerzetesrendhez" kötődik. Egyszer régen voltam ott, és az volt a benyomásom, hogy a Taizé-i művészet (nem csak zene!) és életmód eléggé megpróbál visszanyúlni valami középkori gyökerekhez, de ortodox, sőt talán még buddhista/távolkeleti elemeket is felhasznál. Nekem eléggé bejött akkoriban. És, amint már írtam, a zenéjük nem annyira gitárcentrikus!

Amit viszont féleg nagyon szeretek, az a már megszűnt Forrás együttes, akik - ha jól vettem ki - erősen építkeznek ószövetségi zsoltáros és népzenei alapokra. Szerintem nagyon király zene, viszont egy szál gitárral, sima akkordozással nem igazán lehet visszaadni.

Balance Of Power 2009.03.05. 13:32:25

@Űrlény Lajos: Szerintem pl. az is baromi modoros, ha valaki vilagnezet alapjan hallgat zenet. Mert kereszteny zene van minden mufajbol, a poptol a grindcore-ig.
Vagy mondjuk ott vannak a jobberek a Karpatiaval.

Balance Of Power 2009.03.05. 13:33:34

@1011001b: Kar, hogy te mar nem lathattad az Egyetemistahatarozot. Vagy a Dugnam blogot. De a Subbat azert szereted, nem?

noirp 2009.03.05. 13:40:01

Ámultan olvastam, tetszett :-) Jó poszt, na. :-) Én ugyan nem zenélek, csak hallgatok, de ez a tipizálás jóóóó.

Hanem, kedves húrhőseim, kimaradt a felsorolásból a "csetamás"-típus.
Szerintem létezik ilyen. Jól követi atyamesterét. Gyengéden vakargatja viszkető gitárját, és hozzá gajdol, rubatoban; benyomásom szerint azért, mert máshogy nem tud. Némi honfibú teszi dünnyögését füstössé. Ide sorolom Dinnyés József daltulajdonos urat is és más, valamikori polbeat-, most polgári avagy álternatív virtuózokat, és a tábortüzek mellett felbukkanó epigonokat.

2009.03.05. 14:04:34

@Balance Of Power:

Hát, nem tudom. Úgy gondolom, sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy a világnézet alapján történő zenehallgatásnak sokszore nem annyira szociális, mint inkább vallási oka van, ezesetben pedig nem igazán nevezhető modorosságnak.

Az ilyen grindcore, meg egyáltalán bármiféle brutál metál keresztény zenéket én inkább röhejesen erőltetettnek érzem, de el tudom képzelni, hogy valakinek ez építi a hitét, úgyhogy inkább nem akarom annyira fikázni.

koleszalonaponta 2009.03.05. 16:49:47

Nagyon tetszik a blog és a cikk is!
Szinte az összes archetípussal találkoztam már.

Én is zenész vagyok, fősuli alatt bárzenész voltam és party-zenekarokban is játszottam ;zongorázom 16 éve és billentyűzöm, ha zenekarban a zongorahangszínen kívül mást is kell használni.


Taizé-ről: tényleg nem gitárcentrikus zene, inkább ismétlődő 2-4 soros dallamok vannak, egyszerű és könnyen megjegyezhető szöveggel. Viszont a leírása nagyon jó.

2009.03.05. 17:13:57

@koleszalonaponta:

Ja, ja. Csak a "taizés"-ként megnevezett típus szerintem inkább ezt a beat vagy nem tudom milyen vonalat követi, mint magát a taizéi zenei stílust. Meg van még a gitáros daloknak valami (szerintem amerikai eredetű) karizmatikus csoportja is (Csiszér László, Prazsák László), meg még gondolom sok minden más is.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.05. 17:35:26

Érdekes a cím: a szintén zenész kifejzezés onnan ered, hogy valamikor - még a háború előtt- zenedíjat kellett fizetni a káváházban, ez alól a zenészek kivételek voltak, és azzal utasították el a kalapozást, hogy szintén zenész, tööbnyire nem zenészek voltak, csak csórók.

ez a kifejezés aztán később azokra is használták akik egy önkéntes "perselyezésbe" nem akartak be szállni, sóherok voltak,

koleszalonaponta 2009.03.05. 17:43:30

Igen jól látod ŰrlényLajos, valóban a posthippi korszakot idéző beat vonalas emberkék, olyan korban éltek amikor divat volt rosszul zenélni, már bocs a fikázásért, de szakmailag ez igaz.

magam is zenélek keresztény zenekarban, amolyan populáris stílusokat, és én is a karizmatikus vonalat erősítem.
Ma már sokféle zenész, és zenekar van, akik keresztény zenét játszanak, de szerintem csak a zene van. És a zenét sokféle dologra lehet használni. És attól h dicsőítésre használjuk, attól lesz keresztény.

Rengeteg stílusban vannak külföldi előadók: a budapest gospel koncertszervező cég hozza őket Magyarországra (Salvador, Hillsong, remélem lesz egyszer Kirk Franklin is), és vannak akik szereitk ezeket a sílusokat Isten dicsőítésében is (salvador-latin mexikói zene, kirk fr-urban gospel, hilsong-brit pop, pop..)

Én magam sokféle zenét hallgatok: leginkább kortárs komolyzenét, crossovert, gospelt, kifejezetten "dicsi" zenét, elvakult zenéket: marcus miller, viktor wooten, pat mattheny, herbie hancock, randy waldman, emellett az igényes brit pop és pop rock( the killers, quimby, hs7) , , és minden ami hangszeren eljátszható, azt "eszmsiszom".

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.03.06. 09:20:34

Kedves Blogtulajdonosok, József és Tibor!

Elhelyeztem egy linket blogomon a Modorosblogra. Mit szólnátok egy linkcseréhez? Így akár reklámozhatnók is egymást.

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon, osztatlan, kredites képzésben, nappali tagozaton

Albinurfi 2009.03.06. 10:03:20

@koleszalonaponta:

'emberkek', 'igenyes zene'? Ez onkentelen volt, ugye? Te vagod egyaltalan hogy hova tevedtel?

2009.03.06. 10:49:02

@Albinurfi:

Remélem, nem sértődsz meg, ha megkérdezem, de miért nem írsz ékezeteket? Komolyan kérdezem. ( Az ékezetek nélküli írás állítólag modoros: modoros.blog.hu/2008/12/02/modoros_helyesiras_ekezetek_nelkul )

noirp 2009.03.06. 13:37:50

@ifj. Farkas Gyula:
Tisztelt ifj. Farkas Gyula!
Ezúton közlöm Becsességeddel, hogy meglátogattam az Ön digitális diáriumát. Ezáltal kb. 2*2 cm solutio continuitatis keletkezett a nyelvszervemen, azon okból, hogy elharaptam, Gauss és ifj. Galois névadójáról olvasván.

Jó ffffelet, fffép napot!
noirp
oklevelef vegyéfmérnök
finomkémiai műveletek ffffffakirányon

koleszalonaponta 2009.03.06. 15:20:48

@Albinurfi:
jó, hogy vágom! Azért vagyok itt! Szeretem az öniróniát!
Nem tehetek minden modorosságot idézőjelbe csak azért , hogy lemossam magamról a modorosság bélyegét. Egyébként volt, ami teljesen zsigerből jött: igen, ezt elismerem. Az emberkék direkt volt, az igényes zene csípőből.

Mindenki modoros, csak más formában és mértékben.

Balance Of Power 2009.03.06. 15:34:46

Valamilyen szinten azert uberelhetetlen a "te milyen zenet szeretsz?" kerdesre adott "en az IGENYES zenet szeretem" valasz. Sot, az is ut, hogy "csak jo es rossz zene van".

janomano 2009.03.06. 17:31:56

"-Siiirály a sztrató, öcsém!
-Eredeti amcsi. Hájvéj edisön.
-Manapság tele van az összes bolt japán, meg mexikó utángyártással.
-Én is láttam, de azért az eredieti a fílinges. 170 egység volt. Ha mér fender, legyen az.
-Húbaz...
-Meg vettem ezt a multit is hozzá. Bivaly a kompi meg a fuzz. Hallgasd meg! Tiszta eddivenhélen!
(vad kvintezés csutkára tekert kombón)"

janomano 2009.03.06. 20:58:35

"-a peredájsz-sziti azér' ott van.
-na, akkor figyeld, hogy tolom....
-zsír!
-jobban szól az eredeti gibbon, mi!?
-a szles ilyenen tolja?
-hát, majdnem, de ez is 460 volt.
-bazmeg, királyság..."

feltételes reflex 2009.03.07. 05:41:15

@noirp:

jézusmáriaszentjózsef , tényleg, a Dinnyés József "daltulajdonos", meg a Csehtamás...!

mindenesetre vigasztaló a tény, hogy -anélkül, hogy _pláné_ Dinnyés _művészurat_ össze akarnám keverni a következőkkel-, nálunk az istennek se bírt kitermelődni ennyinél több hivatalos Viszockij ill. Brel epigon.

Albinurfi 2009.03.07. 09:07:54

@Űrlény Lajos:

Kulfoldon elek, itt vasarolt laptopot hasznalok.
Modorossagomat buszken vallalom!

@koleszalonaponta:

Balance-nal a pont pajti!

koleszalonaponta 2009.03.07. 11:07:57

@Albinurfi: ha te mondod, de nem tudom miért.
Már mondtam, hogy vállalom a modorosságaim, néha észre sem veszem, hogy modoros vagyok, és ez az önirónia szempontjából vicces. A jó az, ha az ember észreveszi, és tud rajta változtatni, mielőtt modoros jelleme alakuna ki. Amúgy kösz, hogy szólsz.

Ha "taxative" felmondod a modorossági hibalistám, szívesen végignézem, mi modoros az eddigi kommentjeimben, komolyan. !

koleszalonaponta 2009.03.07. 11:11:53

egyébként tényleg Balance-nál a pont

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.07. 11:15:23

@Balance Of Power: olyannyira, hogy írtam is róluk pár zenés posztban :-)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.03.07. 19:47:01

Sziasztok, halihó!
Bevallom "hót hülye" vagyok a zenéhez, ritka kivételtöl eltekintve nem látogatok gitár és/vagy hangszerboltokat, de nem tudom megállni, hogy kedvenc vesszöparipámat egy rövidke hozzászólás erejéig ne lovagoljan meg.
Annyit mindenesetre észrevettem, hogy az ilyen boltokban az eladó vagy egy állandóan ott tartózkodó törzsvásárló elég gyakran valami nagydarab öblöshangú krapek.
Van úgy hogy 2 eladó van. Egy vékonyabb, bajuszos kopasz, meg egy nagydarab torzonborz szöörös. A nagydarab ha metálban nyomja akkor Thor imádó vikingre hajaz, vagy Gimlire a gyürük urából. Van úgy hogy 2 ilyen faszi van, egy kisebb Gimli meg egy nagydarab Thor. Akkor nincs vékonyabb bajuszos.
De olyan is van hogy a nagydarabnak vékony hangja van. Meg van a kigombolt kockás ingü alatta fekete pólós inas, nyúzott arcú fószer.
Számtalan a lehetöség amint azt látni tetszenek.
Ennyit szerettem volna, tiszteletem. Khm.

Royaljerry · http://be.net/royaljerry 2009.03.07. 20:19:23

@Blassius: óbakker, megyek, és hétfőn megnyitom a Gimli & Thor hangszerkereskedést, ez ütött, leestem.

A betiltandó dalok listájáról hiányolom a Wish You Were Here c. Pink Floyd klasszikust (persze annak ellenére, hogy félig azon nőttem fel).

2009.03.07. 21:43:46

@Albinurfi:

> Kulfoldon elek, itt vasarolt laptopot hasznalok.

Ha olyat mondanék, amit amúgy is tudnál, akkor bocs, nem akarlak kioktatni (és mást is érdekelhet), de ha szeretnél, akkor nagyon könnyen tudsz ékezetes betűket írni. Egész egyszerűen add hozzá a billentyűzetkiosztásaidhoz (Windows esetében valahol a vezérlőpultban kell) a magyart! A különböző nyelvű billentyűzetek technikailag tulajdonképpen egyformák, csak éppen más van a billentyűkre felfestve. Régen pl. nem is nagyon voltak még magyar billentyűzetek, akkor a magyarok egyzerűen rárajzolták (vagy ráragasztották) a magyar karaktereket az angol kiosztású billentyűzet billentyűire, magyarra váltottak a Windows-ban, és máris lehetett magyarul írni (persze, ha meg tudod jegyezni, hol vannak a magyar karakterek, nem is kell rajzolni.) Lehet használni bármilyen kiosztást. Nézd csak:

آهللثق رشلئخنמ
ןעעקר השעזםל
լկաաբս յջաժըտ
тшппук мфпящл

Egyébként úgy vettem észre, mintha a külföldön élő magyarok felülreprezentáltak lennének. a bolg.hu-n. Vajon miért?

noirp 2009.03.07. 22:17:44

@feltételes reflex: reflex, téged még látni?? :-DD már azt hittem, teljesen elnyelt a munka :-)

2009.03.08. 14:17:42

Szép kis szociológiai körkép kerekedett ki a bejegyzésből. Tetszett. :)

feltételes reflex 2009.03.08. 15:12:01

@noirp:

munka és influenza. csak ideszöktem kicsit töltődni, de már kunkorodok is vissza :(

WToma · http://lazalom.blog.hu 2009.04.04. 18:24:33

Ez már tényleg túlmegy a legelemibb jóízlés határán! Az összes fakezű wannabe gitáros informatikus nevében: el a kezekkel a háromakkordos slágerektől!
:)

hgraa 2009.04.04. 22:13:41

@Blassius: Na ezen szartam be:))) Hangszerésznek tanultam valamikor régen, ez ütött.

levi\'s 2009.04.15. 23:10:50

Nem tudom magam kategorizálni. Szeretem és játszok is a bulikon hajnalban Nirvánát meg Guns N' Roses-t, Kispált meg Oasist, de odavagyok a Norvegian Woodért, imádom a King Crimsont, ráadásul gitározni sem tudok profin. Akkor most mi van?

lr 2009.07.06. 12:13:54

@karom: +1.
Kiváncsi is voltam, hanyadik hozzászólásban tűnik fel. :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.04. 10:12:38

újat tanultam: wooten tényleg ügyes.

jozinho 2010.09.21. 21:22:27

Ja, kacarásztam, rendben van. Mondjuk ha hangszerboltos lennék, nem írnék ki semmit, hadd játsszon amit akar, oszt vigye az gitárt százhatvanért.
Az utcaseprő sem szól, hogy ne szemetelj. Mi lenne a munkájával?
süti beállítások módosítása