Olvasói rovat - Egy átlagos hétfő Szeifertéknél

2010/12/04. - írta: Modor Tibi

Sziasztok!

A minap előre nem tervezett céllal a józsefvárosi piacra tévedtem, és ott homlokon csókolt a múzsa. Csatolva küldök egy rövid írást, ami megfogalmazódott bennem az ott körülöttem sétáló, szekrény méretű antigárdistákról.

Csatoltam, üdv:

Tűzoltó 


 

Indul a hétfő Szeifertéknél. Dezső, a családfő büszke mindarra, amit életében elért. 4 év tervgazdálkodás és 20 év taxizás után még mindig örömmel tölti el, ha családfői kötelességének kell eleget tennie. Önfeláldozóan 10 percel hamarabb indul el a kilencedikről - „Lifttel csak a buzik járnak…” - hogy mire Szeifertné Emőke, a feleség, valamint Lacika és Ferike, a 12 éves elhízott ikerpár elfogyasztják a sült kolbászos tojásrántottájukat, az 1990-ben egy osztrák bontóból „megmentett”, már akkor 11 éves 123-as Mercedes utasterében már kellemes 18 fok és enyhe gázolajszag járja át a vaniliás illatú WunderBaum csokrot a visszapillantótükrön - no meg a szomszédok is lássák, mekkora jó arc ez a Dezső, ha a családjáról van szó.

„Ez a Merdzsó kimegy a világból is gyerekek, ebbe még van anyag…” hangoztatja büszkén, ahányszor a szomszédja, Lajos beparkol mellé a frissen 10% kezdővel 10 évre behitelezett Lacettivel, amivel egyébként egy csapásra a lakcsi sztárja lett. „Ezeknek a Lajoséknak honnan van ennyi pénzük? Biztosan örököltek vagy ilyesmi. A Fodrászerzsi szerint állítólag nyaralni is mennek idén…” mondja fintorogva Szeifertné Emőke, amikor behuppan az enyhén szétfeslett jobb első ülésbe Ura mellé, aki megvető közönnyel engedi el füle mellett a hallottakat. „Leszarom. A mi lakásunkból akkor is szebb a kilátás, meg különben is, azt a fostalicskát úgyis el fogják lopni pár napon belül. Oszt majd akkor feszítsen a hülye köcsögje.”

A két gyereket, Lacikát és Ferikét (akiket egyébként úgy tudnak megkülönböztetni, hogy az ellenkező oldalon van leragasztva a szemüvegük Leukoplaszttal…) rögtön az iskola bejáratánál teszi ki Dezső, mert hát „Az én gyerekeimet Merdzsóval kell vinni mindenhová , nekik mindenből a legjobbat, há’ nehogy má’ gyalog suttyózzanak a többi kis genyóval a buszon, mer’ még összeszednek nekem valami kurtúrálatlan viselkedést, aztán meg nevelhetném meg őket nadrágszíjjal.”

Kötelező megállóhely a körzeti fogorvosi rendelő is, ahol Szeifertné Emőke takarítóként dolgozik. Dezső őt is minden reggel Merdzsóval viszi munkába, „Mint egy színésznőt, mi?....”. Viszont amint Dezső egyedül marad, végre kibújhat a gondoskodó apuka szerepéből. Dezső 132 kiló, 193 centi, és Hawaii mintás ingjét mindig úgy hordja, hogy az -Áj Láv Emőke - tetkót mindenki lássa. Önkéntes üzletkötő és biztonsági őr a helyi piacon. "Mickey Mouse" feliratú övtáskáját csak érzésre hordja, mert a hasától nem látszik, gyakorlatilag már a farkát is hivatalosan eltűntnek lehetne nyilvánítani, hiszen már vagy 10 éve nem látta. Strandpapucsában az októberi 15 fokban izzadva slattyog végig a régiségekkel teli kirakodóhelyek között, és folyamatosan figyel. Dezső mindenre figyel. Az ő tudta nélkül semmi nem történhet, Dezső mindenkit ismer, és tőle mindenki tart egy kicsit.

A placcon Dezső olyan, mint a keresztapa. Mindig követi őt pár mélynövésű cighánygyerek susogós mackóban, bontatlan Marlboróval a kezében. Azt csak ünnepnapokon szívják, annak meg kell adni a tiszteletet. Ha Dezső szemet vet valamilyen antik festményre, akkor neki elővásárlási joga van, és a vételárat is Ő határozza meg. „Hé’, te nem az Orsós kölke vagy? Úgyis tartozik nekem a fater pár tizessel, most ledolgozhatod, nálam kisfiam! Hozzá má nekem egy széket meg valami husos rágcsálnivalót a sör mellé, mer’ nyakon húzlak itt mindenki előtt.” Utasítja Dezső az egyik árnyékát. A „meló” végeztével Dezső indul begyűjteni kicsiny családját, és siet haza, mer este állítólag a Lacáék lesznek a Maunika-sóban. Hát azt Dezsőnek látnia kell, mert a Lacával ők nagy haverok. Együtt voltak katonák Kiskőrösön, közösen fizették a kurvákat is, Laca olyan neki, mint a testvére. Dezső büszke mindenre, amit eddig tett.

Boldogok a lelki szegények…

64 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.12.04. 08:37:54

A dátumot számolgatom, ha 90-ben a merdzsó 11 éves volt, akkor semmi esetere sem lehet a mai dátum, mert akkor most 32 éves lenne, és akkor már veteránnak számítana.
Tehát vegyünk vissza 15-20 évet, és akkor kb, ott van.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.12.04. 08:47:37

Az ilyenektől kurvanagy távolságot kell tartani és semmi esetre sem leereszkedni hozzájuk bratyizni.

mdee 2010.12.04. 09:06:28

@Frengi: a 123-ast '76-tól '86-ig gyártották, még ma is futkos belőle jópár.

Amúgy jó a poszt

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.04. 09:32:07

Hmmm, erdekes. Ezt a figurat nem annyira vagom, de tulajdonkeppen egeszen rokonszenves igy elsore...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.04. 09:40:06

@Frengi: Madárfüttyös Tschikoschpusstaromantik hazánkban kevés a veteránsághoz, ha egy autó negyven éves, elvárás, hogy centire ugyanaz legyen benne minden, mint újkorában, beleértve Günther Vogelbumzer gyári kárpitosnak a patentolás alá szorult ondolált szőke bajusszőrét is.

Mitya Ivanov 2010.12.04. 09:57:37

@altoid: elsőre igen, mert van benne az Öblösből is egy adag, de ez a fazon nagyon kétszínű is tud lenni, önző is, irigy, rossz vele rosszban lenni stb.

2010.12.04. 09:58:44

Ahh, a jó öreg 123-as zőccséges merci... Akkor még tudtak kocsikat csinálni, nem hazudták ki belőle a vasat! Dízelben, ofkórz, a szekuritis havertől beszerzett gázolajjal üzemelve ("Belókám, kéne negyven lityó szőke benga, okosba, érted. Ha éjjeles leszel a téeszbe, kattanj rá a traktorokra a kotyogós csővel, aztán mondasz nekem egy nagyon baráti árat. Meg fogunk egyezni, ismersz.")

2010.12.04. 09:59:56

@Frengi: cseréld le az autókat másra, esetleg lovaskocsira, ez a fajta minden korban megtalálható:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.04. 10:03:14

@Professor Pizka: Az ilyen BP-TV varazslokat egy Szeifert Dezso csak kirohogi, az o celcsoportjuk sokkal inkabb Emoke!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.04. 10:06:20

Ja, egy kerdes: mi az a Lacetti?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.04. 10:17:24

@altoid: A Chevrolet Lacetti Koreában készülő szgk, korábban Lanos néven volt ismert. Sokak szerint Németországból lomizott műanyag dobozok felhasználásával készül. Az igazság ezzel szemben az, hogy az a fajta, kevés anyagból aránylag normálisan összerakott, egyszerű autó, amelyet a japánok ma már egyre inkább elfelejtenek csinálni. Tény, hogy egy zöldséges merciből gond nélkül kijön három lacetti...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.04. 10:20:08

@Professor Pizka: mindig tanul az ember :) Amugy errefele az "ubersznob" franciaknal meg a Dacia Sandero most nagyon meno, mer "ocso, oszt' jo". Pesten meg szinte egyet sem latni, gondolom mert roman auto derogal a magyarnak...

Mitya Ivanov 2010.12.04. 10:22:01

@Professor Pizka: a lacettinek semmi köze a lanoshoz.

2010.12.04. 10:23:21

@altoid: osztrákok meg németek is előszeretettel veszik dógozós autónak, mer bírja a strapát...:)

Mitya Ivanov 2010.12.04. 10:23:54

@altoid: legfeljebb a pestinek derogál. Vidéken többet látni belőle.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.04. 10:26:31

@Mitya Ivanov: ha jól emlékszem az első szállítmányok még Lanos címkével jöttek

2010.12.04. 10:29:18

@Professor Pizka: a Lacetti a Lanost váltotta, kicsit más a kasztni meg a beltér is.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.04. 10:30:42

@Mitya Ivanov: Ebbol is latszik, hogy Pest mennyivel elegansabb hely, mint mondjuk Parizs... ;)

Maura 2010.12.04. 10:30:58

@Hadrian77:
Es mert azert, mert pl nemetorszagban ha szemelyautot veszel egy az egyben cegre, nem leasingre hanem reszletfizetessel, es le akarsz irni minden koltseget, akkor sajnos az auto uj aranak az egy szazalekat havonta nyeresegkent kell elkonyvelned.
Tehat nem mindegy, hogy 7500 euro egy szazalekat kell havonta nyeresegkent leirnod, vagy 40 ezer euro. Ellenben ha melosokat kell hurcolasznod, elony az ot ules, plusz termetes utaster... Nemetorszagban meg bar nem szeretik a francia autokat, megis a dacia franciakent van a koztudatban konyvelve, nem romankent.

2010.12.04. 10:33:08

@Maura: azért a németek sem hülyék, a renault 19-et - ami egy elég jó kocsi volt - majdnem annyit vették mint a golfot:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.04. 10:33:29

Bezony! Lehet hogy a válság is belejátszott, de Németországban jelenleg minden harmadik autó az úton Dacia.

Mitya Ivanov 2010.12.04. 10:40:13

@Professor Pizka: nem jól emlékszel. A Lanos után volt közvetlenül a Kalos (szerintem ezzel kevered), majd csak ezután jött a Lacetti. A Lacetti már GM fejlesztés, sem külsőleg, sem belsőleg semmi köze a Lanoshoz. Kalos futott egyszerre Daewoo, és Chevrolet néven is, míg a Lacettiből csak Chevrolet márkasjelzésűt árultak.

Maura 2010.12.04. 10:41:57

@Hadrian77:
Igy van:) Nekem is volt 18-esem, hihetetlen alacsony aron vettem hasznaltan.
Es igen, igazat kell adjak, a hozzaszolasom veget feluletesen olvastam at. Szoval Franciakent van nyilvantartva egy nemet szamara a dacia, ami bar nem szereti a nemet a franciat (ahogy a francia sem a nemetet, de ez mar csak igy marad), megsem rettegnek tole annyira, mint magyar a roman kocsitol:D
Talan mert a nemet negyven evig nem szopott francia roncsokkal.
De messze kanyarodtunk a Lacetti-Merci tematol:D

2010.12.04. 10:42:23

@Mitya Ivanov: szerintem a Lanost nem a Kalos váltotta, az kisebb.

Maura 2010.12.04. 10:44:31

@El Topo (Sgt. Elias):

Nana...
Hat ezzel azert vitatkoznek:D
Teny, hogy sok dacia maszkal, inkabb a Sondero(jol irom?) ami privat hasznalatban tobb van (kevesebb mint kia-renault-hyundai egyebb kisauto), de a Logan _csak_ felmatricazva ceges autokent maszkal az utakon.

2010.12.04. 10:51:57

@Maura: a Szeifert kolléga ugyan így lenézné a Daciát is:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.04. 10:52:55

@Maura:

Rengeteg Sandero-t látok a németeknél. És a Daewoo-t sem engedem bántani. Meg általában a koreai autókat.
Nekem az első rendes kocsim az egy Hyunday Pony volt, a sok riszrossz lada, trabant, Wartburg, meg polák után. Azt a megkönnyebbülést nem tudja megérteni, aki nem élte át!
Hogy nem kellett mindenhova szereléstől koszos kézzel megérkezni, meg állandóan figyelni, hogy mi baszódik el. Reggel lementem, beültem, indult, ment egész nap, hazamentem, kiszálltam, aztán kész.
Gyakorlatilag elfelejtettem, hol a motor a kocsiban. Százezreket ment úgy, hogy a szokásos kopó alkatrészeken kívül egy szöget nem kellett cserélni benne.

2010.12.04. 10:54:34

@Mitya Ivanov: Matiz - Spark, Kaleos -Aveo, Lanos - Lacetti szerintem.

Maura 2010.12.04. 10:58:04

@El Topo (Sgt. Elias):
7 eve elek itt. Sandero nepszeru, mert hasonlit a Golfra. De nincs belole olyan egetveroen sok. Lehet mert sznob varosban elek, bayororszag, München.:D Talan eszakabbra, illetve keleti reszeken tobb a dacia.

Maura 2010.12.04. 10:59:33

@El Topo (Sgt. Elias):
Es teny, egy koreau auto messze tobbet er, mint a legtobb kiglancolt tularazott europai, ezzel en nem vitatkozom. Ha egy auto azert van tartva, hogy vigyen a-bol b-be, akkor koreai.

Mitya Ivanov 2010.12.04. 10:59:34

@Hadrian77:
Matis-Spark
Lanos-Kalos-Aveo
Nubira-Lacetti

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.04. 11:06:11

@Maura:

Mondjuk én pont Münchenben láttam rengeteg Dáliát.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.04. 11:08:33

@Maura:

Ráadásul sokat is fejlődtek. 10 évvel ezelőtt egy német autópályára kimenni egy Daewooo Esperoval olyan érzés volt, mint susogós melegítőben megjelenni az operabálon. Most már azért egy Cruze teljesen belesimul a képbe.

Mitya Ivanov 2010.12.04. 11:08:45

@El Topo (Sgt. Elias): hát ja, a németek, de főleg a bajorok nem tudták sohasem, mi a szar és mi nem az:)

Maura 2010.12.04. 11:14:14

@Mitya Ivanov:
Bayorok szeretnek azert rongyot razni, foleg varosokban:)
Videken azert jozanabbak.

2010.12.04. 11:20:09

A burgenlandi szőlőmívesek Sopronba jártak Daciáért, mert a kinti kontingenst pikk pakk felvásárolták:)

2010.12.04. 11:23:26

@Maura: az semmi, Szlovénia meg tele van Cliokkal az első generációstól a legújabbig. A fene sem érti őket.

Mitya Ivanov 2010.12.04. 11:24:32

@Hadrian77: 1989-ben nem értettük hogy egy Vas megyei fazon miért vette meg alku nélkül, kb 3 perc alatt a sárga Daciánkat.
Már kezdem érteni...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.04. 11:55:06

@Mitya Ivanov: egyszer részt vettem egy daewoo-kereskedés felszámolásában, szóval képben vagyok daewoo-chey korea vonalon, de szerintem az egész nem ér annyit, hogy ezt itt elemezgessük :-)

Szegény Lacetti amúgy az a kocsi, amit a formatervező azzal az utasítással tervezett meg, hogy nem lehet benne semmi jellegzetes, ezért aztán világszerte millióegy néven fut. Jött például ide hozzánk véletlenül egy Suzuki Forenza szállítmány is, ugyanis az USA-ban ezen a néven árulják...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.04. 11:56:55

@Maura: a mi családunk a paradigmaváltást egy R19 segítségével élte át (egy Viertakterből ültünk át) és utána következő autónk is egy r19 volt. Azóta is nosztalgiával emlegetjük, k. jó autó volt.

2010.12.04. 12:01:26

@Mitya Ivanov: anno a Daciak mentek vissza románokhoz, ugye az itthoniakat szétszedték és összerakták, egész tűrhetőek voltak, aztán 90 körül jöttek cigók és visszavitték:)

@Professor Pizka: nekem egy első szériás r19 volt, 200e km-rel vettem, de amíg használtam semmi komoly baja nem volt és hely is elég jól volt benne.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.04. 12:01:27

@El Topo (Sgt. Elias): nem értem ezt a sznobériát, ha egy olajzöld susi melegítő-alsóhoz veszel egy makkos cipőt, azt a flanel pizsamakabátot, amit nagyitól kaptál "ha esetleg kórházba kell menni", alá egy sima fehér inget, a fejedre egy tányérsapkát, akkor esetleg valami afrikai diktátor fehér szárnysegédjének néznek.

Mitya Ivanov 2010.12.04. 12:04:10

@Professor Pizka: de attól még nekem van igazam:)

Maura 2010.12.04. 12:04:44

@Professor Pizka:
Nekem is volt 19-em, imadtam. Mig egy corsas haziasszonyka totalkarosra torte alolam:D

Errol nem lehetne blogot irni?
Vagy ez az ontudatos anyuka? Illetve nagymama tortenete.
Siman kiszallt, megnezett, majd elballagott gyalog haza. En meg nem hittem el, alltam az ut szelen a roncsok felett:D

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.04. 12:15:37

@Professor Pizka: "esetleg valami afrikai diktátor fehér szárnysegédjének néznek." - szerintem inkabb valami kevesbe ismert Rejto-karakternek. :)

Visszaterve a poszt hosere, en csak tisztelni tudom azokat, akik a maguk szintjen sajat erobol elertek valamit, raadasul Dezso csaladszereto embernek is tunik, ugyhogy pl. Belo-nal szerintem sokkal jobb arc.

2010.12.04. 12:56:15

@altoid: Eperjes Károly Eldorádó, csak kicsiben:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.04. 14:03:55

A nap szava: "bayor". Dákia nekem se kéne, akármilyen jó meg olcsó - de hát ezt mindenki döntse el maga.

A poszt amúgy nagyon ott van. Hozzá má nekem egy széket meg valami husos rágcsálnivalót a sör mellé, mer’ nyakon húzlak itt mindenki előtt. Néha nehéz ezekről a dezsőkről megállapítani, hogy akkor ezek milyen származásúak. Beolvadtak-e és azért ilyenek, vagy már eleve olyannak születtek :)

Zöldségesmaffia, bizományinál-zacinál gagyizók, autópiacon bőrkabátos nepperek, hatalmas arcok.

Mc_Fly 2010.12.04. 15:40:44

Mindenkinek javaslom, hogy egyszer látogasson ki a Bosch-NYÁK téri piacra szombat délelőtt. Főleg a piac körüli részen érdemes egy kört menni, utána kicsit érthetőbb lesz ez a poszt. Mos Esley/Mos Espa konkrétan elhúzhat a picsába azok után, amit ott tapasztaltok:D

cd-r 2010.12.04. 16:47:37

@Blassius: ááá, néha el lehet lenni ilyen arcokkal, lehet röhögni a suttyó poénjaikon.

2010.12.04. 17:42:08

@Hadrian77: akkor viszont nem értem, hogy Emőke miért takarítani jár, ez valahogy nem passzol. Sokkal inkább a műkörmös szakma illene hozzá.

2010.12.04. 19:13:41

@Mc_Fly: használt cikk piac lomisokkal, régen a lengyelpiac, felér mindegyik egy szociográfiával...

2010.12.04. 19:27:46

@Frengi: az szakma, azt tanulni kell.

medvedr 2010.12.04. 20:01:05

Nekem volt Dáciám, még a régi Romániában gyártott . Azt a a szopást, ami azzal volt- nem kívánom. senkinek. Pld hossztengelye mentén eltört a 2 hátsó felni a Moszkva tér közepén stb. Gyárthatnak ezek akármilyen Dáciát, a neve miatt nem veszem meg soha.
A Dezső az élőállatpiacokon is előforduló típus. Általában bírható arc, de rettentő sunyi bír lenni.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.12.05. 09:22:13

jajj, most akarok venni egy 123-ast. tükörtojásom lesz-e hamarosan ebből kifolyólag?

janomano 2010.12.05. 10:38:00

@El Topo (Sgt. Elias): Én Trabiból ültem át Suzukiba 97 körül. Mentem lassan, ráléptem a fékre (úgy trabisan) és majdnem kirepültem az ablakon.

Winston Smith 2010.12.06. 09:45:36

@janomano: Erre én is ráfaragtam, csak ellenkező előjellel.

Trabiból egy viszonylag jól motorizált Astrába ültem, megyek a városban, semmi motorzaj, még beszélgetni is lehet az utastérben, ránézek a km-órára, 100-zal megyek...

A Trabinál könnyebb volt: hármasban hagytad a váltót, és ha már akkora volt a zaj hogy alig értettétek egymás szavát, akkor mentél hatvannal. Nem is kellett a km-órára nézni. :)

Winston Smith 2010.12.06. 10:02:54

@altoid: "gondolom mert roman auto derogal a magyarnak..."

Én azért még emlékszem arra az időre, amikor a "román" szó a rossz minőségű szinonímája volt... Pl.: Elég román ez a kabát rajtad = gagyi sz@r kabátod van.

Ráadásul egy teljes generáció szopott óriásiakat a mindent alulmúlóan gyenge minőségű Daciákkal, + egy teljes generáció nőtt fel úgy, hogy az apja ahelyett hogy a balatoni SZOT-üdülőben itta volna a pincehideg Kőbányait, a románokat szidta, miközben a felsőteste eltűnt a Dacia motortérben, a kocsi meg továbbra is működésképtelenül rostokolt félúton Siófok felé, a kukoricaföld mellett.

Namármost innen eljutni odáig, hogy az ember a legnagyobb nem lakáscélú beruházásaként egy Dáciát vegyen a nevére, valóban elég nehéz. És akkor a hagyományos magyar-román barátság hatásáról még nem is beszéltem.

Nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy a Dáciák hazai elterjedése visszafogottabb, mint amit az ár-érték arányuk indokolna...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.06. 14:52:45

Ilyenek tényleg vannak. Most mondjátok meg, csak én érzem ezt roppant cikinek? Emberhez méltatlannak?
süti beállítások módosítása