Olvasói rovat - Az igazi leszbikus

2010/10/14. - írta: Modor Tibi

 Kedves Modor Tibi!

A
fluffon már megjelent a modoros leszbikus, gondoltam elküldöm nektek is, ha már erről volt szó. megírtam a választ kurtzéknak.

Köszi!

Bettie Page


A modoros leszbikus úgy gondolja, a leszbikus témában a heterók semmit nem tudnak, és úgy érzi, az ő vállán van a felelősség súlya, hogy kioktassa a tudatlan heterókat az egyetemes igazságról. Tulajdonképpen elnyomva érzi magát, ezért szereti úton-útfélen hallatni a hangját -, kompenzálandó, hogy nem teljes jogú tagja a társadalomnak. Erre is szereti mindig felhívni a figyelmet.

 

Csajcsávó

Valószínűleg szívesebben született volna fiúnak, és emiatt kompenzál - úgy érzi, kétszeresen férfiasnak kell lennie. A ‘90-es években őket láthattuk, nyakig begombolt kockás ingben, felnyírt hajjal, Reebok cipőben. Kockásingesként volt ismeretes, de mivel Madonna divatba hozta az inget, már nem ez a legfőbb megkülönböztető jegye. Ha nem az edzőteremben, akkor a csocsóasztal, vagy egy üveg sör mellett találhatjuk meg őket valamelyik lebujban. Kizárólag a leszbikus lányokkal haverkodik, közülük is inkább a többi csajcsávó társaságát keresi. A leszbikus bulikra hordában jár és nem ritkán (na jó minden alkalommal) a rivális csajcsávó bandával kerül összetűzésbe, az ok mindegy. Lehet az az ex felbukkanása/ valaki ránézett a társaságból valamelyikük csajára/valakit véletlenül meglöktek a sorban/valakire csúnyán nézett egy másik buccs, de igazából nem, csak éppen gondolkodott valamin, és véletlenül arrafelé bambult. A tesztoszteronszintje magasabb, mint bármelyik másik férfinak, és kenterbe ver bárkit. Legyen szó az autószerelésről, kamionvezetésről, polc felfúrásáról, vagy az egy főre jutó legtöbb sör mennyiségből a focimeccs alatt. Messziről tizenöt éves kisfiúnak látszik - többen közelről is.

 

Alfahím

Az mindegy, hogy nőnek vagy férfinak néz ki, valamiért fürtökben lógnak rajta a csajok. A társkeresőn fent van, de senkinek nem ír, mert záporoznak felé a levelek. Mindenki volt már vele, vagy mindenki ismer olyat, aki már megvolt neki. Ha egy buliban feltűnik, összesúgnak a háta mögött. Vihorászó lányok hada követi feltűnésmentesen, remegve várva, ki lesz az aznapi áldozat. Velük a buliból sokszor már hazáig sem jut el, csak a WC-ig, az alfahím igazából csempehuszár, áldozatait a csempén teszi magáévá. Nem ritka, hogy valamilyen művésznéven fut, amit a rajongók aggatnak rá. A facebookon bárki szabadon bejelölheti, de csak azért, hogy éltesse a kultuszt, és agyonlájkolja minden lélegzetvételét. Töménytelen mennyiségű fényképet tölt fel, a hetente megtalált igaziról ugyanúgy, mint az első lehullott őszi falevélről, vagy az aktuális munkájáról. Bikiniben is előszeretettel pózol. Az alfahímek igazi rohadékok, akikbe a leszbikusok egyik fele halálosan szerelmes, a másik fele tiszta szívből gyűlöli - talán csak irigységből.

 

Femme

Csak és kizárólag csajcsávókkal jár, akik, ha lehet alacsonyabb szellemi színvonalon legyenek, mert velük nem kell beszélgetni. Nagyon nincsenek is közös témáik, és nem kell sokat fektetni a kapcsolatba. A vörös köröm, miniszoknya, tűsarkú, frissen fodrászolt haj, és kilónyi smink elengedhetetlen tartozéka. A femme az egyetlen típus, akin találhatunk műkörmöt. Sokukat zavarja, hogy nem is nézik igazán leszbikusnak, ezt kompenzálandó csak és kizárólag leszbikusokkal barátkozik, csak ilyen helyekre jár, tíz éve nem tette be a lábát hetero szórakozóhelyre. (A Depeche Mode klub nem számít annak) Különös ismertetőjegye még a nyávogó hanghordozás, és elvárja mindenkitől, hogy kinyissák előtte az ajtót/előre köszönjenek/meghívják mindenhol. A feministákat zsigerből gyűlöli, teljesen meg van elégedve az ötvenes évekbeli nőideállal, hogy a nő szolgálja ki a csajcsávót, készítse a keze ügyébe a távirányítót, sört, pattogatott kukoricát, és a Nemzeti Sportot.

 

Sznob

Többnyire Budán lakik. A saját társadalmi rétegén belül barátkozik és alakít ki kapcsolatokat. Nem alacsonyodik le az Ösztrosokkhoz és a Csajkához, a Chicken Exitet messze elkerüli. Szigorúan Philippe a belgához viszi a csajait homárt vacsorázni, kifliért és zsömléért Bécsbe jár. A Pride-on és az Angyalkákon még soha nem regisztrált, hiszen nincs rá szüksége, a pénzes lányok megtalálják egymást, bárhol legyenek is. Valemelyikük luxusvillájában rendeznek házibulikat, ahol megjelennek a hazai média és szórakoztatóipar bújkáló leszbikusai is. Itt nem kell félniük, senki nem adja ki az információkat. Nem vállalja fel soha a külvilág előtt - elég, ha a gazdag barátai tudják.

 

Ökoleszbi

Csak biciklivel közlekedik, ha egy kóbor állatot lát az utcán, biztosan hazaviszi a három macska és két kutya mellé. Ahol öt állat elfér, elfér a hatodik is. Vegetáriánus, és ritkán, vagy egyáltalán nem iszik alkoholt. A hardcore ökoleszbi a borotvát sem ismeri. A haját nem festi, de ha véletlenül mégis, akkor csak és kizárólag hennával. Mosódióval mos és szappannal fürdik, sminket soha nem látott, a hardcore ökoleszbi tükörrel sem rendelkezik. Szinte biztos, hogy valamelyik menhelynek gyűjt adományokat, ételt, harcol az altatás ellen. Ha a Greenpeace-szel még nem lépett kapcsolatba, hamarosan megteszi.

 

Aktivista

Birkenstock papucsban menetel a Pride elején, látható leszbikusként. A középiskolában és a bölcsészkaron soha nem tűnt ki a szépségével, így megideologizálta, hogy ő nem akar megfelelni a hetero nőideálnak, ezért nem hord szoknyát, és persze rövid a haja. Soha nem sminkeli magát, mert ami lényeges, az a szemnek láthatatlan. Intellektusával győz meg mindenkit - már aki túl tudja magát tenni a melltartónélküliségi sokkon. Gyantával még életében nem találkozott, és nem is fog, mert a szőrtelenítést is megideologizálta. (Bár nem tudni miből gondolja, hogy a nőknek tetszik a szőrös láb.) Leszbikus szervezetet alapít, igazgat, irányít, támogat. Külföldi leszbikus filmfesztiválokra jár, és ha egy másik nagyvárosba utazik, első útja a helyi leszbikus bárba vezet, ahonnan rendszerint ugyanazzal a svunggal ki is fordul, mondván, hogy itt minden csak a szexről szól, és üvöltő zene mellett beszélgetni sem lehet, és mindenkit csak a külsőségek érdekelnek. Másnap már a helyi melegszervezeteknél kezd, ahol végre megtalálja az igazi közegét, a többi aktivistát. Így már együtt tudnak eszmét cserélni a jognélküliségről, örökbefogadásról, házasságról, és további fontos témákról.

Az aktivista alfaja az értelmiségi leszbi, aki Gyurcsány Ferencre hasonlít. A fekete keretes szemüveg és egy-két mindig kéznél lévő könyv elengedhetetlen kellékei. Legjobb, ha a kezében szorongatott könyvét saját maga írta, csak ezzel tud csajozni, hiszen a külsejével nagyon nem tud. Hasonszőrű értelmiségiekkel barátkozik, mélyen megveti az Ösztrosokk, az Angyalkák és a Pride hordáit, bár néha napján mégis ráfanyalodik, csajozni nem nagyon tud.

 

Tinileszbo

Mindegy, hogy hány éves, azonnal látszik rajta, hogy nem rég jött csak rá, mi a pálya. Most még úgy érzi úton-útfélen coming outolnia kell. (Például a munkahelyén, hogy szabadidejében puncit nyal.) Az L Word összes részét kívülről fújja, bármikor megmondja, Bette és Tina mikor szakítottak, és Danáról melyik évad melyik részében derült ki, hogy mellrákja van. Csak és kizárólag leszbi zenét hallgat, előbb tudja kicsoda Tegan and Sara és a LeTigre, mint a Black Eyed Peas, és előbb sorolja fel a leszbikus filmművészet összes darabját, mint hogy megmondja, hány részes a Keresztapa. Szivárványos kiegészítők tömkelegét aggatja magára, fiataloknál a valamelyik oldalon felnyírt Rihannás haj, arab terrorista kendő, két számmal nagyobb férfi farmer, Ray Ben napszemüveg, és több piercing sem hiányozhat. ‘I killed Jenny Schechter’ pólóban az összes rendezvényen az első sorban ugrál, és azt képzeli magáról, ő Shane, vagy Hannah Blilie magyar megfelelője.

295 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GERI87 2010.10.14. 22:16:32

@medvedr: Nem ez abból fagad hogy alapvetően nem normális a dolog:D
Mivel a többség nem ilyen.
(Most persze lehet mondani hogy kinek mi a normális)

kiskakas 2010.10.14. 22:24:43

Sok a szabadidőtök. ki a fenét érdekel a téma? Leszbik és homók?
Ha zárt ajtó mögött csinálják, magánügy!
Ha meg találkozom velük, nem érdekelnek!

Csak ne legyen kötelező!

inci-finci (törölt) 2010.10.14. 22:44:10

@Professor Pizka: elszartad. ha vegyesen kefél az biszex

Nagykevély 2010.10.15. 06:35:52

A buzik keressék fel a festői Belgrádot, ha izgalomra vágynak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 07:34:15

@Patrick Bateman: nah ezzel egyetértek, az amúgy nőies alakú (nagymellű, kerek csípőjű) ÉS rövid hajú csaj hiperszexi.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 07:43:40

@kiskakas: ehhez képest fontosnak érezted baszod, hogy elolvasd és ezt a szart itt felböfögd:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.15. 07:50:18

@medvedr: tudom, de a két kis bóher vitázik kezdetű vicc szerintem kívül esik a hagyományon :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.15. 07:56:07

@Spiritmonger: Akkor ezek szerint aki egyszer egy igazán jót sörözött, az _biztosan_ nem mond le a továbbiakban a sörről, mert lesz legalább egy alkalom az életében, amikor még egyszer sörözni fog, feltéve, ha nem fenyegetik meg. ("faszról nem fog önszántából lemondani")
Nincsen gond, értem amit mondani akarsz, csak formális logikai szempontból a "biztosan" és a "nagyon nagy valószínűséggel" az nem ugyanaz.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 07:59:39

azok közül, akik ittak már életükben jó sört, néhányan nem fognak életük hátralévő részében már rossz bort inni.

azok közül, akik nem isznak rossz sört, néhányan jó sört sem isznak. A jó bort kedvelők egy része megissza a rossz bort is, de sörből csak a jót.

Én spec Hubertus-os, vodkás, jagermaister-es és whiskey-s vagyok, de a formális logikai fejtegetéseket imádom:)

Maisie MacKenzie 2010.10.15. 08:04:49

@no mail, no problem:

"az hogy "anyum", meg "apum" megvan?"

Terjed, a fiatalabb korosztályban.

Valószínűleg beléjuk sulykolták, hogy anyázni nem illik. :-)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.15. 08:09:37

@vészmadár (pica pica): @Professor Pizka: Viszont az, aki _ab ovo_ utalja a sort, az a legidealisabb hofoku, frissen csapolt belga mestermutol sem fogja megvaltoztatni a velemenyet - es homo/hetero ugyben is ez a lenyeg!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 08:13:10

@Maisie MacKenzie: hát igen, az Abigéltől a Tóthékig mindenhova utólag toldották be orvul és titokban az apu és az anyu szavakat...

mostanában...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 08:14:41

@altoid: ab ovo, azaz ismeret híján hogy lehet utálni a sört? én megkóstoltam jópászor, és utálom a sört. Meg a bort is, és amit még nem iszok meg, az a pezsgő és a konyak. Egyiket sem ab ovo.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 08:16:22

@vészmadár (pica pica): ha te ab ovo boros vagy, logikailag, akkor te lehet, valójában söborosságot. Azaz, ellentétben azokkal, akik megkóstolták a sört és kösz nem, te nem is tudhatod igazán, hogy sörös vagy-e:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.15. 08:23:37

@vészmadár (pica pica): Ize... lehet hogy en vagyok hulye, de ezt most nem birtam kovetni... Amugy az ab ovo nem feltetlenul jelenti azt, hogy az illeto soha nem is latott sort. Lehet, hogy csak beleszagolt, es mar attol kidobta a taccsot. Viszont a szexualis beallitottsag (amirol igazabol szo van) pontosan igy ukodik: en peldaul meg eletemben nem dugtam ferfival, de nem is akarok, mert mar a gondolata is taszit.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 08:32:41

@altoid: de akkor mégiscsak beleszagoltál. Persze érdekes dolog az agy meg az ízlés. Amit nem akarsz megérteni sztem vagy én magyarázom rosszul:

ha beleszagolsz a sörbe és már attól rosszul vagy, vagy ne analógiázzunk, szval ha a homoszexualitásnak már a gondolatától is rosszul vagy, az vaskos prekoncepció. Ugyanaz, mint amikor elhitetik veled, hogy ez a hús büdös, mint a szar, és büdösnek is érzed. Akkor is, ha levendula van a szatyorban. Az agy így működik, sajna. az egészséges hetero nincs rosszul a homoszexualitástól, pláne nem a gondolatától, egyszerűen nem érdekli a dolog.

Mitya Ivanov 2010.10.15. 09:07:14

@vészmadár (pica pica): amit leírtál, az az újszülöttekre vonatkozik, vagy egy olyan emberre, aki a Holdról jött.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 09:15:03

@Mitya Ivanov: így van, de ez pontosan ugyanaz, amit itt néhányan mondunk: hogy amit gondolsz a homoszexualitásról, az csak kismértékben a szexuális orientációd, a valós, és nagyobb arányban a társadalmi elvárás. Még másképp: baromira nem tudsz elvonatkoztatni a beléd nevelt reflexektől. Én utálom az udvariaskodást, hogy úgy mondjam, plö ideológiai alapon nem értek egyet a nők előreengedésével (mert vagy emancipált, és akkor az az érdekes, ki ért oda előbb, vagy nem, de akkor ne sípoljanak, hogy el vannak nyomva), ettől függetlenül reflexből előreengedem őket. Azaz nem vagyok önmagam, hanem részben az a társadalmi elvárás, amit csináltak belőlem.

medvedr 2010.10.15. 09:55:11

@Professor Pizka: Nem vagyok benne biztos. Illetve biztos vagyok benne hogy a vita passzol. De az megvan, amit a boltos Kohn bácsi mondott Izidor fiának amikor az pultolás közben közölte: rájött hogy ő meleg.
Sajnos Izidor fiam Te itt a boltban mindössze egy hülye kis buzi vagy, nem meleg.

Ernoke 2010.10.15. 09:55:27

ez az érvelés (a leszbik attól leszbik, mert még nem kúrták meg őket igazán) olyan, mint mikor nekem azt mondják, azért utálom a bort vagy a kávét, mert még nem ittam jót belőlük... az igazság ezzel szemben az, h utálom mindkettőt mindentől függetlenül, és egyikből sem iszom soha, tök mindegy, mennyire "jók". a szexuális irányultsággal ugyanígy van. egy leszbi akkor is rossz tapintásúnak, büdösnek fog találni egy férfit, ha az egy görög félisten, ugyanígy van egy hetero nő a nőkkel.

Mitya Ivanov 2010.10.15. 10:06:00

@vészmadár (pica pica): azért neked érdekes lehet az agyszerkezeted:)) Nők előreengedésével megerőszakolod magad, meg úgy általában mindennel.
Nálam a nők előreengedése az ajtónál annyira természetes, hogy alaptulajdonsággá vált, és önmagam részévé vált.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.15. 10:09:31

@Mitya Ivanov: ...hiszen csak így lehet a seggüket is megnézni...

Sand Lover 2010.10.15. 10:12:22

@Ernoke: egy leszbi akkor is rossz tapintásúnak, büdösnek fog találni egy férfit, ha az egy görög félisten, ugyanígy van egy hetero nő a nőkkel.”
Személy szerint – nőként - nem gondolom, hogy a nők visszataszítóak (rossz tapintásúak/büdösek) lennének, sok csinos lányt/nőt/asszonyt látok az utcán. Annyiról van szó csupán, hogy szexuálisan nem vonzódom hozzájuk.
Egy fiút sokkal izgibb megölelni, mint egy lányt. :)
Abban egyetértek, hogy butaság azzal érvelni hogy azért leszbikus valaki mert nem volt kielégítő élménye férfiakkal. Szvsz a homoszexualitásra ugyanúgy (kis)kamaszkorban jön rá valaki ahogy arra is, hogy hetero. Amikor 12-15 éves kor között (van, ahol előbb is) elkezdődik a pubertás, akkor kiderülnek a dolgok. De az is lehet hogy már előbb is, miután genetikailag meghatározott.

lárvalányhaj 2010.10.15. 10:13:13

@Ernoke:

Szerintem nem is az undorodás itt a központi tényező, hanem egyszerűen a testi vonzalom hiánya. Én például már csókolóztam nővel, meg volt egy kis tapizás is, és egyáltalán nem volt kellemetlen (végül is a mechanikai inger az mechanikai inger), de valahogy hiányzott az a bizsergető érzés, ami olyankor van jelen, ha egy férfival csinálom ugyanezt.

Ernoke 2010.10.15. 10:24:50

@lárvalányhaj: én is voltam már nővel, és nekem nem volt kellemes élmény, mert fura volt a szaga meg puha volt, és ez ellentétes azzal, amit egyébként izgatónak találok (férfiszag és sovány deszkakemény test). kb. azóta egy porcikám se kívánja a nőket.:D

lárvalányhaj 2010.10.15. 11:49:08

@Ernoke:

Ez érdekes :) Lehet, hogy a Kinsey-skála más pontjain vagyunk :)

Én eléggé másképp működöm, nálam a test kinézete, tapintása a férfiaknál is másodlagos. Az érzelmeim általában intellektuális síkon születnek, úgyhogy ha valakinek sikerül elvarázsolnia az intellektusával, akkor onnantól kezdve a külső sokadrangú.

bajor gizella 2010.10.15. 11:57:29

@lárvalányhaj: úúú anyám:))
boocs nem bírom ki. ez volt a legmodorosabb duma amit láttam a témában. de legalább nem egy l volt az intelligens.:))
nem bántásból, mert nagyon tetszett, és hát ezek után mekkora coming out lenne benyögni hogy nekem meg csak a nagy farok számít, meg hogy jól áll e rajta a vastag keretes szemüveg, szóval muszáj csatlakoznom:))

Sand Lover 2010.10.15. 12:06:09

@bajor gizella: “csak a nagy farok számít, meg hogy jól áll e rajta a vastag keretes szemüveg,”
Minek a farkára szemüveg? :D

Mindenki más. Sajnos magamon azt vettem észre, hogy az intellektus mellett a külső is számít és az egyéniség, de hát vállalom, hogy ufó vagyok.

lárvalányhaj 2010.10.15. 12:14:24

@bajor gizella:

P. G. Wodehouse és Fábry Sándor voltak a legnagyobb mestereim a kimódolt-tekervényes stílus elsajátítása terén :)

bajor gizella 2010.10.15. 12:15:02

@Morgan LeFay: höhöhö:)
Á én nem tudok kiindulni a belső fontosságától. Ha van egy jófej ember, akivel jókat beszélgetek, még nem ok arra hogy szerelmes legyek bele. Tar Béla is elvarázsolt az intellektusával, aztán mégse lett belőle semmise. És ez csak példa volt.
Nem azt mondom hogy adonisz, de legyen egy normál-átlagos testalkat, magasság, és egyéniséghez passzoló rendezett ruházat. fogsor-körmök-szőrápolás alap. ezek nélkül lehet valaki akármilyen belül, vonzónak nem fogom találni semmiképp.

lárvalányhaj 2010.10.15. 12:15:05

@Morgan LeFay:

Oké, én is hozzáteszem, hogy azért lehetőleg ne legyen túl rossz arc.

lárvalányhaj 2010.10.15. 12:16:20

@lárvalányhaj: Csak az a baj, hogy időnként rákattanok, és egész nap így beszélek :P A többi ember meg full hülyének néz :P

lárvalányhaj 2010.10.15. 12:19:15

@bajor gizella:

Az egyik legnagyobb szerelmem olyan volt, hogy a külseje először kifejezetten nem tetszett, aztán amikor beszélgettünk, akkor teljesen levett a lábamról. Nem a csajozós dumájával, hanem azzal, ahogy gondolkodik, meg ahogy a világot szemléli.

Ernoke 2010.10.15. 12:23:23

@bajor gizella: régebben nekem számított a magasság is (csak az alacsonyak tetszettek), de amióta volt magas pasim, és rájöttem, h nem olyan szörnyű az, azóta csak a testalkat. viszont ilyen téren nagyon finnyás vagyok, mert csak a sovány szálkásakra bukom, a barátnőim már 14 éves koromban azzal zrikáltak, h én mindenkit auschwitzira fogyasztanék.:D egyszerűen ellenállhatatlannak tartom a kiálló bordákat, kockás hasat, csontos arcot. lehet ez már perverzió, de szerencsére mindig kiélhettem, mert kölcsönösen szoktam vonzódni.:)
(amúgy jobban szeretném, ha nem számítana ez ennyire, dehát ez van.)

lárvalányhaj 2010.10.15. 12:32:13

@Ernoke:

Én is egy elég részletes kritériumrendszerrel indítottam, eleinte úgy nézett ki a checklist, hogy legyen magas, sovány, barna hajú, zöld szemű és markáns arcú (nagy orr stb.), és nehogy véletlenül legyen szemüvege.
Aztán belezúgtam egy szőke, kék szemű, kissé túlsúlyos srácba, és akkor rájöttem, hogy a fentiek közül a hajszínre vonatkozó kitételek nem is olyan esszenciálisak. A markáns szemüvegellenesség azért megmaradt.
Utána sikerült belepistulni egy barna szemű, 10+ dioptriás szemüveget viselő srácba.
Amikor megismerkedtem a férjemmel, egy újabb bástya dőlt le, mert neki kifejezetten kicsi orra van.
Most már tudom, hogyha jönne egy megfelelő egyéb settingekkel rendelkező pasi (persze csak akkor, ha nem lennék házas), aki 170 centi alatt van, és/vagy kopaszodik, akkor az se zavarna különösebben :D

Mitya Ivanov 2010.10.15. 12:41:30

@lárvalányhaj: @Ernoke:
most attól, hogy leírjátok, hogy mi a férfiideálotok, még leszbikusok maradtok:D

bajor gizella 2010.10.15. 12:44:07

@lárvalányhaj: De mi az hogy nem tetszett az elején?
Ha ő nem nyomta a csajozóst, neked meg nem tetszett akkor hogy jöttetek össze?
Én egy fekete fehérben játszódó káderfilm részleteként egy pártszékházat látok. Valahol oroszországban. Galina felmegy a nézőnek szürkének tűnő folyosón a nagy katedrával ellátott aulába. Ott meghallgatja a munkásosztály felemelkedéséről szóló előadst, de útközben elkalandozik a tekintete Iljicsre, aki (a poliészter garbónak köszönhetően) sűrű izzadtságcseppek közt a homlokán feszitett figyelemmel hallgatja az előadást. A következő jelenet cigarettafüsttel kezdődik, és iljics bal lábát egy székre támaszva tűnik ki hallgatósága közül, miközben beszél. Galina (köszönhetően a 100% acryl kötött pulóverének) ziháltan izzadni kezd, mikor iljics magán kívül élteti a proletár forradalmat.
Szégyenkezve rohan be a mosdóba, bevallani tükörképének hogy Szereti Iljicset!
Ekkor még nem sejti hogy még aznap este egymáséi lesznek ugyanitt, ugyanezen a msdókagylón, miközben iljics ordítva hörgi hogy:
Soyuz nerushimy respublik svobodnykh
Splotila naveki velikaya Rus'!

Akit vonz a téma, az nézze meg az Agitátorok című remek filmet.

Ernoke 2010.10.15. 13:02:22

@lárvalányhaj: engem az arc meg a haj-szemszín soha nem érdekelt. csak az a szép sovány test.:D

@Mitya Ivanov: igenis!:D

bajor gizella 2010.10.15. 13:33:00

@Ernoke: Hát nem lehet nagy a konkurenciaharc a gizda férfiak terén:) Egy jóképű ember van aki gizda. a rocksztár.amúgy a film is nagyon jó.:www.youtube.com/watch?v=g9s0oYIP3Kc

Nekem határozott férfiideálom van, nagyjából mindig azok a férfiak tetszettek akik most is, csak most már egy kicsit öregebb kiadásban.Amúgy az én ideálom az a magas feketehajú zsidógöndör.
www.google.com/images?q=sasha+baron+cohen&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&hl=en&tab=wi&biw=1280&bih=709

Ernoke 2010.10.15. 14:25:11

@bajor gizella: hát nekem az a rocksztár nem tetszik. a kicsit kérgesebbeket szeretem.:)
nekem ilyen határozott ideálom nem nagyon volt, inkább a megismert férfiak befolyásolták az ideált, mint fordítva (pl. vincent cassel is azóta tetszik, amióta egy újságos mellett várakozva rájöttem, h a pasim nagyon hasonlít rá). willem dafoe mondjuk az örök király, efelől nincs kétség.:)

Goompah 2010.10.15. 14:30:33

@Professor Pizka: "csak formális logikai szempontból a "biztosan" és a "nagyon nagy valószínűséggel" az nem ugyanaz."

Ahogy a formális logikát az életre alkalmazni sem éppen nyerő.

Erzsebet 2010.10.15. 17:50:52

Ismeretségi körömben is van egy csaj csávó pár. Már az ált. iskola óta ismerem őket. Betti, a pár egyik tagja fiúként nőtt fel bátyja mellett. Rövid haja volt, bátyja levetett ruháit viselte. Petiként mutatkozott be. 18 éves korában fordult a kocka, hirtelen férjhez ment, zsinórban szült 4 gyereket.Nem tudta teljesíteni a háziasszonyi és anyai kötelességeit, rövid időn belül elvált. Gyerek korában állandóan moziban lógott. Mamája jegyszedőnő volt. A kaját is hordták, nem volt előtte példa, hogy mi a szerepe a családban. Ildikóval egy lépcsőházban laknak, úgy jöttek össze. Őt a tragédia sodorta ebbe a szerepbe. Női családban nőtt fel. Anyjával és húgával él. Tanárnő húga vénlány maradt. Mondanom sem kell, nem egy "világ babák".Ildi Pa dö dö stílusban öltözködik. Olyan kövér is, feje tar. nyaranta rövid nadrágot és pólót visel, melle a térdét veri. Neki is volt kapcsolata férfiakkal, született egy lánya is. Mondta, nem tudja elviselni a pasik brutál természetét, ezért fordult a női nem felé. Ő részegesebb és trágárabb, mint bármely férfi. a hangja agyon van cigarettázva. Nem tudom, a gyerekeik mit szólnak, mikor egy ágyban találják őket. Ildi lányától a gimiben félnek az osztálytársnői. Ez a páros már felbomlott. Ildi egy fiatal helyes csajjal jár. Betti is 360 fokkal változott, nőies frizurát visel. Korábban deszka teste kikerekedett. Nadrágban, de csajosan öltözik. férfi partnere van. Csókolódzó leszbi tini párokat is gyakran látok a közeli iskola környékén.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.15. 19:34:35

@Gudea enszi: ezt erősen kétlem. ugyanazt mondja mindenki a nemi szerepekről??? én nem úgy vettem észre.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.15. 19:37:54

@Maisie MacKenzie: ez nem igazán tartozik ide, de annyira aranyos. szomszéd kislány kb. három-négy éves lehetett, mikor egyszer átjött. egyedül voltam otthon. bejön, körülnéz a lakásban, megállapítja, hogy nincs itthon senki, és a kérdés: "anyád?"

A Tyne folyó déli partja 2010.10.15. 19:46:38

@lárvalányhaj: de az két különböző dolog, hogy valakire felnézek az intellektusa miatt, vagy konkrétan vonzódom is hozzá testileg, nem? nőhöz nem vonzódom, akkor se, ha "elvarázsol az intellektusával". pont azért, mert nő, és rá nem vágyom.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.15. 19:49:11

@lárvalányhaj: na igen, ez az, amire azt mondják, hogy ha megszeretsz valakit, akkor már kevésbé érdekel a külseje. vagy hiába láttad rondának az elején, megszeretted, már nem látod annak. de azért az intellektus nem elég, az kevés.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.15. 19:51:38

@lárvalányhaj: na és ha konktaktlencsét hord? akkor lehet, hogy ismered már egy ideje, mikor kiderül..én így jártam egyszer régen egy ismerősömmel, nem tudtam, hogy kontaktlencsét hord, aztán egyszer, mikor összefutottunk valami rendezvényen, és szemüveg volt rajta, simán elmentem mellette...nem ismertem meg, mert nem így szoktam meg, és nem is regisztrálta az agyam, hogy az ott ő.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.15. 19:53:18

@lárvalányhaj: amúgy, szerintem ez a korral jár. huszonévesen még én is nagyon-nagy (túl nagy) fontosságot tulajdonítottam a külsőnek, most már kevésbé. max. néha elméleti szinten elcsábulok, de józan pillanataimban nem érdekel különösebben.

lárvalányhaj 2010.10.15. 23:41:45

@bajor gizella: @Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Én már csak ilyen élien vagyok, az észre bukom. Nyilván nem mérem stopperrel a kezemben, hogy milyen gyorsan oldja meg a matekpéldákat, hanem az intelligencia és a műveltség elegyére, egyrészt arra, hogy szellemi partnerek legyünk, másrészt arra, hogy el tudjon kápráztatni dolgokkal, és persze az én szellemességeimet is értékelje :) Egyébként igazán jókat nevetni is azokkal tudok, akikkel fejben szinkronban vagyunk.
(Persze ez vlszg. azért van, mert a szellemi értékeknek egyébként is nagy fontosságot tulajdonítok.)

lárvalányhaj 2010.10.15. 23:51:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nem tudom, nálam a külső sose tudná felülírni a többi szempontot. Többször megtörtént már velem, hogy nagyon jó külsejű, görögös arcélű, tökéletes testű pasival hozott össze a sors, de pár mondat után kiderült a srácról, hogy buta/dögunalmas, és teljesen elment a kedvem az egésztől.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.16. 14:09:35

@lárvalányhaj: attól nekem is, de az esze önmagában akkor sem elég. ráadásul, eddig mindig én voltam jobb szellemiekben:) biztos ezért:)

bajor gizella 2010.10.16. 14:33:44

@lárvalányhaj: @Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Isteni alap egy modoros okos nő poszthoz amit itt leírtatok.
Jó nem kóstolgatlak benneteket többet:). Készséggel elhiszem nektek hogy egy férfi vagy okos vagy szép.
Ezt általában nőkre szokták mondani férfiak, és a nők meg kikérik maguknak:)
Szerintem az emberek többsége se nem okos, se nem szép.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.16. 14:49:10

@bajor gizella: ezt a következtetést miből sikerült levonni, hogy mi ezt mondjuk, hogy vagy okos, vagy szép? nem ezt mondjuk (legalábbis én biztos nem), hanem én speciel azt, hogy csak az ész nem elég. meg csak a külső se önmagában. ha viszont nem megfelelő a külseje (jó, nem kell szoborszépségűnek lennie, de én pl. a túlsúlyt nem bírom), akkor hiába nagyon okos, nem fogok úgy férfiként nézni rá. visszafele ugyanez, hiába gyönyörű, ha amúgy meg buta.

Szalonnassy Albin urfi 2010.10.17. 10:03:53

Egy ismerosom (volt_kollegina_) csajcsavo. Teljesen szurrealis jelenseg volt szamomra: noi testbe zart ferfi lelek. En amugy komaltam, rendes ‘srac’ volt (alapvetoen semmi bajom a buzikkal, DE), csak sokszor nem tudtam sirjak vagy nevessek, annyira meghokkento szituaciokat produkalt (vedelmezokent lepett fel mas kolleginakkal szemben, sot, neha udvarolt nekik).
Tudom nem szokas kimondani, de mindannyian tudjuk hogy a leszbikusok=feministak akik utaljak a ferfiakat. Ennek ellenere megis oket majmoljak, ferfikent oltoznek, viselkednek (rovid haj, nadrag, atleta, lelapitott mell stb). Ebben vajon mi a plane?
A temahoz kapcsolodoan meg annyit, hogy a leszbikusoknal is vannak rosszabbak: az un latens_buzi ferfiak: vekony girnyo test, puha feher bor, nagyon szoros mellkas/hat, keves, un faszszor haj (fanszorzet szeru), ‘doglott hal’ kezfogas (nyalkas, ero nelkuli). Ezen kivul szeretnek fozni es gyerekkel foglalkozni. Persze egyik sem vallja be (meg onmaganak sem) hogy ratyi.
En tolerans alkat vagyok, de ezektol kikeszulok. (Azert sajnalom is szerencsetlen nyomorultakat.)

Yasashi Tanuki 2010.10.17. 14:26:46

A téma iránt érdeklődknek kötelező darab,
11:37-nél a leszbikák bevonulása:

www.megavideo.com/?v=VLY56LYS

lárvalányhaj 2010.10.17. 14:37:01

@bajor gizella:

Igen, rólam a modoros észosztó nő profilját lehetne megmintázni :) Ahogy egyre idősebb leszek, egyre jobban kijönnek rajtam boldogult nagymamám génjei (mémjei) :P

"Szerintem az emberek többsége se nem okos, se nem szép."

expressiveepicurean.files.wordpress.com/2010/01/iq_bell_curve.gif

Szerintem a szépségre vonatkozóan is fel lehetne rajzolni egy ugyanilyen haranggörbét.

Azoknak az embereknek a száma tehát, akik mindkét haranggörbén a jobb szélső tartományban helyezkednek el, igen-igen kicsi. Leszámítva persze a férjemet, aki minden szempontból tökéletes :P

Témához kapcsolódó modoros okoskodás befejezve.

lárvalányhaj 2010.10.17. 14:39:09

@Szalonnassy Albin urfi:

Attól, hogy egy férfi feminin jellegzetességeket mutat, önmagában nem lesz látens homokos. Ismerek olyan férfit, aki saját maga állítja magáról, hogy "női lelke van", mégis full heteró.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.17. 14:42:13

@lárvalányhaj: én meg, mikor olvasok ilyen női magazin stílusú tanácsokat, pl. "hogyan (ne) viselkedjünk egy párkapcsolatban", mindig megállapítom, hogy baromira nem vagyok nő:) mégse vonzódom a nőkhöz.

egy másik jó sztori: egyszer egy haverom, aki már nagyon régóta ismer, a következőt mondta (szituáció, találkozott egy lánnyal, semmi különös, csak üzleteltek): akartam tőled kérdezni valamit, de annyira nem viselkedsz tipikus nőként, hogy teljesen felesleges tőled kérdeznem.
azóta se tudom, hogy ez bók volt-e vagy kritika:)

lárvalányhaj 2010.10.17. 14:47:40

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Jó, én se azt mondtam alapvetően, hogy az esze önmagában elég, csak azt, hogy nekem az agyam lesz szerelmes először. De lehetnek olyan vonásai is, amik még ezt is kioltják. Például az első barátom hiába nézett ki nagyon jól, és hiába volt nagyon okos, más téren annyira gáz volt, hogy teljesen kiábrándultam belőle. Két szót mondok: mama kedvence :P
Bár végül is volt már dolgom olyan férfival is, akihez elsősorban testileg vonzódtam, és erre épült rá az összes többi szint is - eddig ez bizonyult a legnagyobb kudarcnak.

Szalonnassy Albin urfi 2010.10.17. 15:19:22

@lárvalányhaj: Az azert felettebb gyanus.
Sokszor annyi is eleg h a ferfi tarsadalom azt gondolja rola h latens homokos. Tkp ez rosszabb, mint ha valoban buzi lenne.

sorica123 (törölt) 2010.10.17. 23:13:45

@Szalonnassy Albin urfi: ezekben a karakterekben, mármint a ványadt, látens homó, épp ezért bizonytalan, pirulós balfék faszikban az a nyomorúságos, egyszersmind bosszantó, hogy nem vallják be. Ezerszer inkább legyen a krapek feminin, lágy gesztusú, pöszögő cicafiú őszintén, mint ilyen kis patkányképű, tötyörgő szerencsétlenség félelmében. Én tuti nem fogom megdobálni semmivel.
Amúgy: 'csak sokszor nem tudtam sirjak vagy nevessek, annyira meghokkento szituaciokat produkalt (vedelmezokent lepett fel mas kolleginakkal szemben, sot, neha udvarolt nekik).' - ebben az a vicc, hogy az udvarlást leszámítva én is ilyen vagyok. Ha egy nőről jó véleményem van, azt is mondom, van olyan, amelyik tetszik, és igen, ha épp én vagyok relatíve az, aki képben van, én állok oda segíteni. Aztán jön a debbenet, hogy senki se igazán tudja összerakni, hogy mit akarjon tőlem:/
@lárvalányhaj: erre szoktam én azt mondani, hogy nem kell minden kóbormacskát, embert, fűt-fát-virágot hazavinni. Van millió - különféle nemű - valamiért szimpatikus ember, akit el nem tudnál 24/7 magad mellett képzelni. Az egyiknek a meglátásai jók, a másik összképileg olyan kis helyes, a harmadiknak kurvajó a dumája, és így tovább. Csupa pozitívum, de otthonra egyik se kellene, igaz? Na, én ezért nem értem azokat, akik csak a nemek relációjában tudnak gondolkodni (tehát az első, amit meglátnak a másikon, az az, hogy kisfiú-e vagy kislány).

lárvalányhaj 2010.10.18. 08:19:28

@sorica123:

Nem tudom, mi ez a nagy látenshomózás férfirészről. Sz. Albin úrfi biztosan igazi falkavezér alkat, hogy másokról nagy orcával kijelenti, hogy homók-e vagy sem.

Ami a többit illeti: nem mindig könnyű első pillantásra felmérni, hogy a másik ember milyen lesz "lakva" (együttjárva).

Sand Lover 2010.10.18. 10:08:24

@Szalonnassy Albin urfi: “Tudom nem szokas kimondani, de mindannyian tudjuk hogy a leszbikusok=feministak akik utaljak a ferfiakat.”
Azért nem szokás kimondani, mert butaság. A leszbikusok olyan nők, akik nőkhöz vonzódnak szexuális értelemben. A feminizmus meg ettől tök független.

“Ennek ellenere megis oket majmoljak, ferfikent oltoznek, viselkednek (rovid haj, nadrag, atleta, lelapitott mell stb). Ebben vajon mi a plane?”
Nem látsz ebben egy picike ellentmondást, úgy mégis? Ha utálják a férfiakat (szerinted) akkor ugyan miért akarnak olyanok lenni, mint ők?

Ernoke 2010.10.18. 10:45:12

@sorica123: teljesen off: baromi jó ez a képed, rögtöm klimt juditja jutott róla eszembe. gondolom, h nem szándékos a párhuzam, de olyan, mintha direkt úgy állítottak volna be a képen.:)

alumna 2010.10.18. 11:41:34

@Morgan LeFay:

Szerintem fölösleges ilyen kérdéseket feltenni, mert a komment finoman szólva is fittyet hány a logika törvényeire.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.19. 01:31:22

@sorica123:
"Na, én ezért nem értem azokat, akik csak a nemek relációjában tudnak gondolkodni."

A Föld élővilága már csak ilyen csúnya ókonzi, hogy néhány kivételtől eltekintve az egész a nemi kettősségre és az ellentétes nemek egymáshoz vonzódására, majd illeszkedésére épül. Tudom, hogy némelyek biologizmusnak tartják, ha valaki ezzel érvel. Pedig van erre egy szép magyar szó is: tény. Arról, hogy egyesek biologizmusnak bélyegezvén száműzik a száraz tényt, megintcsak a strucc és a homok esete jut eszembe.

@Morgan LeFay:
"Ha utálják a férfiakat (szerinted) akkor ugyan miért akarnak olyanok lenni, mint ők?"

A szlovákok is utálják a magyarokat, mégis olyanok, sőt egy kicsit még olyanabbak akarnak lenni, mint ők. Pl. miután a magyarok elég büszkék a királyaikra, el nem hiszed, hogy a frusztrált szlovák néplélek mennyire vágyik egy saját egykori királyra. Az osztrákok ennyire nem sztárolják a császáraikat, így a szlovének is viszonylag jól elvannak nemzeti uralkodó emléke nélkül. És sorolhatnám a számtalan további példát.
A később érkező a legközelebbi mintát választja ki, és azt utánozza. Az utánzás folytán pedig előbb-utóbb elkezd benne nemcsak példaképet, de konkurenciát, riválist is látni, amitől még frusztráltabb lesz, és még kétségbeesettebben próbálja utánozni, sőt felülmúlni.

Maisie MacKenzie 2010.10.19. 08:47:52

"miután a magyarok elég büszkék a királyaikra,"

Nem hiszem, akkor nem lenne ellenük a királyság köztársaság helyett.

Sand Lover 2010.10.19. 09:32:10

@Gudea enszi: „A később érkező a legközelebbi mintát választja ki, és azt utánozza. Az utánzás folytán pedig előbb-utóbb elkezd benne nemcsak példaképet, de konkurenciát, riválist is látni, amitől még frusztráltabb lesz, és még kétségbeesettebben próbálja utánozni, sőt felülmúlni.”
Zavaros az analógia. Most a leszbikus nők érkeztek később szerinted, vagy a feministák? Vagy a leszbikus feministák? A szlovákok később jöttek? Miért? Hogyan?
Eh, ez akkora bornírt ostobaság, hogy nem is foglalkozom vele tovább, bocs.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.19. 09:37:09

@Maisie MacKenzie: pontosabb lenne úgy megfogalmazni, hogy a királyokra egyfajta nosztalgiával gondolnak sokan vissza. Része ez a konzervatív szemléletnek, melynek értelmében régen mindig jobb volt, mert ugye akkor még rend volt. Ősi toposz ez, 6000 éve is ezt érezték, hogy ők az utolsó valamire való generáció... nem véletlen, hogy az aranykor az első, utána egyre szarabb... vagy kezdetben vala a tökéletesre alkotott univerzum, aztán a sátán belekontárkodott...

ezért népszerű Mátyás király. Mert akkor nagyok voltunk. Az, hogy konkrétan a parasztnak, zsellérnek, jobbágynak konkrétan százszor szarabb volt akkor, mint most egy mélyszegénységben élő cigánylánynak, az nem zavarja meg az összképét senkinek. Aki áhitattal gondol Mátyásra vagy Szent Istvánra, az nyilvánvalóan minimum grófnak képzeli magát abban a korban.

Én spec arra sem cserélném el a mai életemet, de az ő dolguk.

Sand Lover 2010.10.19. 10:07:11

@vészmadár (pica pica): Jah, Mátyásnak jó volt a PR-ja. Vö. „meghalt Mátyás, oda az igazság“ közben meg ugyanúgy ment a szegények lehúzása, lásd füstpénz.

sorica123 (törölt) 2010.10.19. 11:58:09

@lárvalányhaj: ez is egy ilyen okosság, hogy ha valaki kis nyizige és fülit-farkát behúzva jár, akkor biztos azért, mert látens meleg és szégyelli. Holott lehet, hogy szegény krapek csak a levelibéka formáját szégyelli, mert egész kölyökkorában mást se hallott, mint hogy az ciki és pfuj hogy néz ki.
@Morgan LeFay: na igen. Ez egy tipikus általánosítás, nem azért nem mondjuk, mert nem szokás, hanem, mert ez így hülyeség. Nyilván mindig lesz, aki elvből lesz valamilyen, és valaki 'ellen' teszi amit tesz (tehát az 'ellenség' pasasok helyett választja a nőket és így tovább), de ez csak egy szelete a történetnek. Egy nagy félreértés, hogy mindenre elég motiváció az, hogy 'azért is'.
A másik a külsőségek. Ezek a fiúnak öltözött csajok nem biztos, hogy bárkit is utálnak, lehet, hogy csak tele a hócipőjük a nemi általánosításokkal, és legszívesebben semmilyen neműek nem lennének, csak emberek, aztán a szerepeket meg a helyzet hozza. De persze, főleg fiatalabbaknál van az elveskedő irányzat, aki verekszik, buszon mindenkire rondán néz stb, mert mindenki kapja be... ettől megyek a falnak, mert nem is biztos, hogy bárkinek bármi baja lenne azzal, hogy nem krapekja van, hanem csaja, de ez az állandó puffogás meg negativizmus a legbékésebb embert is kiakasztja.
@Ernoke: egy videóból fotóztam ki, amin énekelek. De így utólag lehet Klimt. Vagy Schiele, ő nem festett annyi összevissza hullámzó vörös hajat.
@Gudea enszi: most te kire haragszol? A természetben is be van kalkulálva, hogy lesznek egyedek, akik nem szaporodnak. Egyfelől. Másfelől meg a társadalom be tud úgy rendezkedni, hogy ez ne legyen probléma, azt azért nem hiszem, hogy az ember a könyvtárakat teleíró, gépeket konstruáló csimpánz lenne, aki ha tavasz van, úgyis elbasz mindent a kezéből és rohan a másik fenekét szagolgatni. Ez is része az emberi természetnek, az is. És az ösztön-részbe jó, ha nem ugat bele a szomszédság, amíg a felek építő jelleggel részt vesznek a társadalom életében (azaz kommunikálnak, dolgoznak, együtt lehet velük lenni, értelmesek, csak épp abban másak, hogy egynemű partnerük van. Nekik. A külső szemlélőnek attól még lehet különnemű partnere, regiment kölke, akármi).

Maisie MacKenzie 2010.10.19. 13:21:00

@vészmadár (pica pica):

"a királyokra egyfajta nosztalgiával gondolnak sokan vissza"

Ez nem magyar sajátosság. Pl. a szlovák népmesékben is szerepel az igazságos Mátyás király, aki egyformán szereti a népeit, de a furfangos szlovák juhász legyényt egy kicsivel jobban, meg is szívathatja a buta magyar nemeseket.

"Az, hogy konkrétan a parasztnak, zsellérnek, jobbágynak konkrétan százszor szarabb volt akkor, mint most egy mélyszegénységben élő cigánylánynak, az nem zavarja meg az összképét senkinek."

Ez nincs így, egy drogos cigánykurvának szarabb a sorsa, mint egy tisztes szegénységben vagy szolíd jómódban (gazdasági helyzet függvénye) élő parasztnak. Igaz nem volt mp3 lejátszója, mint a cigánykurvának, de nagyobb jogbiztonságban élt.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.20. 02:53:42

@Maisie MacKenzie:
Az ősök iránti büszkeség és a múltbavágyás között azért illik tudni kapásból különbséget tenni...

@vészmadár (pica pica):
Neked ugyanezt tudom mondani, mint Maisie-nek.

"Aki áhitattal gondol Mátyásra vagy Szent Istvánra, az nyilvánvalóan minimum grófnak képzeli magát abban a korban."
...Vagypedig kielégítő történelmi ismeretekkel bír. Veled ellentétben. Amit azzal tetézel, hogy a történelmi ismereteid helyén tátongó óriási űrt kendőzetlenül mutogatod is nekünk. Hogy ne érezd igazságtalannak, amit írok, István és Mátyás idején mégcsak grófok sem léteztek Magyarországon.

@Morgan LeFay:
Az ún. leszbikusok a feminizmus termékei. Így pedig mindkettő mozgalom jó sok ezer évvel a hagyományos férfi-nő modell elterjedése után érkezett. Tóték ősei akkoriban kezdtek el kikelni a tojásból, amikor Petőfi a múzeumlépcsőn szavalt. A tojásból kikelést pedig kicsivel azután fejezték be, amikor Egérke összeúszott 3 aranyat. Ecseteljem még a később érkezést, vagy ennyiből is világossá vált?

@sorica123:
Ki beszélt itt arról, hogy zavarnak az egyneműek kapcsolatai? Engem csak az zavar, hogy biszex nők képesek ebbe menekülni, csak mert nem bírtak egy épkézláb férfit kihalászni maguknak.

www.bulvaros.hu/cikk/wibhcv/

"A megkérdezett leszbikusok 70%-a válaszolta azt, hogy azért fordultak a nők felé, mert a férfiakkal való szexuális együttlétek alkalmával nem tapasztaltak olyan mértékű élvezetet, melyet a nőktől viszont megkapnak. Általában ezt azzal magyarázzák, hogy a férfiak nem elég figyelmesek."

Mi viszont már tudjuk, hogy a "nem elég figyelmes" férfiak tekintélyes százalékát a valójában túl figyelmes "pasik" teszik ki.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.20. 07:40:46

@Gudea enszi: igen, pont erre kívántam vele utalni, csak úgy tűnik, nem jött le az irónia, de sebaj. Mármint hogy a múltba vágyó is valami elképzelt ideális múltba képzeli magát, nem a valósba...

Ettől függetlenül, tartom a véleményem, hogy a szegénynek akkor is szar volt, csak több volt belőlük. Én nem tudom, milyen jogbiztonságot vizionálnak a reneszánsz Magyarországra egynehányan, de az biztosan nem a mai értelemben vett jogbiztonság. Nem kezdenék én bele olyan lerágott csontok csócsálásába, mint túlélési arányszámok az egy év alattiak körében meg hasonlók, mert mindenki nagyjából tudja ezt a dolgot. Csupán csak arra utalnék, hogy a vélemény, a szabadság, a döntés szavak Mátyás korában majdhogynem értelmezhetetlenek voltak egy jobbágy számára. Nem a szó maga, hanem a tartalma. Semmiben a világon nem volt egy emberi lénynek szabad választása, hite, gondolatai, viselkedése, akarata egy megszabott mederben folyhatott, mert ha nem, kegyetlenül ledorongolták. Ez nagyon leegyszerűsített kép, de lényegében - akármilyen hézagosnak is látod a történelmi ismereteimet - sajnos igaz. Nem az mp3-birtoklásban van különbség, hanem abban, hogy mekkora egy mai átlagembernek és egy akkorinak a személyes szabadsága és a gondolati mozgástere.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.20. 07:46:55

@Gudea enszi: az ősök iránti büszkeség fogalmát sajnos én nemigen tudom értelmezni. Büszke maximum olyasmire lehet az ember, amit maga tett. Esetleg még a tanítványomra lehetek büszke, ha részem van a sikerének elérésében. Nem nagyon értem, mit érthetünk a büszkeség kifejezésen egy őssel kapcsolatban. Min változtat, hogy tolvaj volt vagy őrgróf? (esetleg mind a kettő). Senki nem az ősei lenyomata, pláne nem többszáz év távlatból. Nincs hatása a személyiségemre annak, hogy az egyik dédnagyapám magyar királyi testőr volt mondjuk, a másik meg örmény tollkereskedő plö. Szval lehet, mást jelent nekünk ez a szó, de a büszkeséget én nem tudom egy ősre értelmezni. Sem semmire, ami veled született és te érdemeidtől független állapot (pl. hogy büszke valaki arra, hogy magyar, hogy szőke vagy hogy jók a reflexei)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.20. 07:58:17

@Gudea enszi: a történelmi szemléletünkhöz: én elhiszem és feltételezem, hogy a tied árnyalt és cizellált, de a legtöbbeké elég egyszerű: "Mátyás, az igazságos". "Dózsa, a hős"... ugyan, ezek a három vonallal felrajzolt képek sztem ártalmasabbak, mint ha semmit nem tudnánk az adott korról. Nem szeretem Tóta W Árpádot, de volt erről egy kiváló meglátása: a kurucinfon plö Rózsa Sándor-posztert lehet rendelni, mert Rózsa Sándor ugye magyar nemzeti hős az ő szemükben. Ugyanazokért a tettekért, amiért cigánybűnözőnek neveznek egy valóban bűnöző, valóban cigány nemzetiségű embert. Persze az akkor agyonbotozott paraszt vagy ellopott marha nem olyan fájdalmas, értem én.

szval ez a két színnel felfestett üngyi-büngyi történelemlátás valóban nem különösebben vonzó számomra.

Sand Lover 2010.10.20. 10:04:07

@Gudea enszi: “Az ún. leszbikusok a feminizmus termékei.”
Erre bizonyítékot is tudnál hozni? Ez így kijelentve elég meredek. És akkor finoman fejeztem ki magam. A leszbikusság, mint homoszexualitás, az antik görögöknél is létezett, lsd. Szapphó. Akkor még egyáltalán nem volt feminizmus, hogy is van ez akkor?
Akkoriban a biszexualitás nem volt téma, férfiak is “művelték” és bizonyára nem azért, mert “nem bírtak egy épkézláb férfit kihalászni maguknak.”
Sőt, továbbmegyek: nemcsak akkoriban, most is viszonylag sok emberben lehetnek biszexuális vonzódások, csak van, aki ezt elfojtja, van aki meg nem.

Szóval inkább ne ecsetelgess itt nekem semmit, mert nem érdekelnek a butaságaid.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.20. 10:16:17

@Morgan LeFay: az a helyzet, egy szinten túl nem érdemes sztem elemezni, mi a valódi és mi a látszat. Egy börtönben 20 évet lehúzott rab, aki megfarkal egy elítéltet, az homoszexuális? vagy biszex? vagy egyik sem, mert ez ott a hatalomgyakorlás eszköze?

meg lehetne közelíteni onnan, hogy biszex az, aki dugott már férfival és nővel is. Őszintén szólva ez talán a legegyszerűbb megközelítés. Lehet, hogy benne van valakiben a vágy, de azért, mert mindannyian néha vágyunk vérben tapicskolni, nem vagyunk gyilkosok "valójában".

Mitya Ivanov 2010.10.20. 10:24:59

@vészmadár (pica pica): nőknél és férfiaknál ez máshogy működik. A férfiaknál egyszerű eldönteni szerintem, mert ha egy férfinak farokverés közben férfira gondol, vagy szerelmes lesz egy férfiba, akkor ő minimum biszexuális. A nőknél nem így megy, mert náluk nem konkrét gondolati, hanem inkább elvontabb érzelmi szinten van a szexuális izgalom, a szeretetük is könnyebben alakul ki egy másik személy iránt (most mindegy, hogy az illető férfi vagy nő), ezért kategorikusan nem lehet kijelenteni, hogy melyik nő leszbikus vagy biszex, vagy hetero. Ezért van az, hogy a nőknek több az azonos nemű szexuális kalandja, ha a csókolózást is idevesszük, de ettől még nem feltétlenül leszbikusok.

Sand Lover 2010.10.20. 10:44:16

@vészmadár (pica pica): “meg lehetne közelíteni onnan, hogy biszex az, aki dugott már férfival és nővel is. Őszintén szólva ez talán a legegyszerűbb megközelítés.
Nem érdemes leegyszerűsíteni a “dugásra” – mert maga az indíttatás nem mindegy. Az én olvasatomban az a biszexuális, aki nőkhöz is és férfiakhoz is vonzódik szexuális értelemben.

“Lehet, hogy benne van valakiben a vágy, de azért, mert mindannyian néha vágyunk vérben tapicskolni, nem vagyunk gyilkosok "valójában".” – igen, mert az erkölcsi érzék meg a gátlások ezeket a vágyakat elfojtják, de bizonyos helyzetekben a legdecensebb emberek is képesek lemenni állatba és vérben “tapicskolnak”, ahogy fogalmaztál – gondolj pl. arra a kísérletre amikor teljesen átlagos, hétköznapi emberek árammal sokkoltak másokat, csak mert úgy gondolták, hogy erre felhatalmazást kaptak. Vagy pusztán a dolognak nincs következménye.

Sand Lover 2010.10.20. 10:56:14

@Mitya Ivanov: Már bocs, de ugye te nem vagy nő? Honnan veszed ezeket? Annyira bírom, amikor ex cathedra egy férfi akarja a nőknek megmagyarázni, hogy mit éreznek (vagy kellene érezniük!)

“a szeretetük is könnyebben alakul ki egy másik személy iránt”
Tehát ha valaki közel áll egy nőhöz lelkileg, akkor előbb-utóbb az illető nő szexuálisan is vonzódni fog hozzá? Ez nem feltétlenül igaz. Anniyban igazad van, hogy a szexuális vonzódáshoz nőknél kell egy lelki vonzódás is, de nem minden lelki vonzódásból lesz testi vonzódás is. Rovar-bogár kategória.

“ezért kategorikusan nem lehet kijelenteni, hogy melyik nő leszbikus vagy biszex, vagy hetero.”
Ez sem igaz.Vannak heteró nők, meg leszkibusak meg biszexuálisak, na de hogy nem lehet egyértelműen meghúzni a határt, az butaság. Mindenki el tudja dönteni – igen, még a nők is! – hogy kikhez vonzódnak szexuálisan.

Mitya Ivanov 2010.10.20. 11:02:01

@Morgan LeFay:

pszichológiai tanulmányaim során ragadt rám pár dolog, onnan veszem.

"de nem minden lelki vonzódásból lesz testi vonzódás is"
olyat nem is állítottam, hogy mindegyikből az lesz, csak annyit, hogy a nőknél a testi vonzódásnak jobban feltétele a lelki kötődés és ha a laki megvan, akkor könnyebben megy át testibe.

"Vannak heteró nők, meg leszbikusak meg biszexuálisak"

Szerintem is. Talán ott értettél félre, hogy én csak azokról a nőkről fogalmaztam meg véleményt, akiknek már volt azonos neművel valamilyen "kalandjuk".

Sand Lover 2010.10.20. 11:17:19

@Mitya Ivanov: „pszichológiai tanulmányaim során ragadt rám pár dolog, onnan veszem.”
Lehet, hogy frissíteni kéne az ismereteidet.

“Talán ott értettél félre, hogy én csak azokról a nőkről fogalmaztam meg véleményt, akiknek már volt azonos neművel valamilyen "kalandjuk".”
Talán nem értettelek félre, ugyanis ez a kitétel nem szerepelt a mondataidban.

“Ezért van az, hogy a nőknek több az azonos nemű szexuális kalandja”
Szerintem meg az eloszlás nagyjából ugyanolyan lehet, max. a férfiak nem vallják be. Vö. Szexpartnerek száma: a férfiak a valósnál mindig többet, a nők meg kevesebbet mondanak…

Mitya Ivanov 2010.10.20. 11:27:21

@Morgan LeFay:
"Lehet, hogy frissíteni kéne az ismereteidet"
régen tanultam azt is, hogy a Nap süt, és ezen nem kell frissíteni semmit:)

"Szerintem meg az eloszlás nagyjából ugyanolyan lehet, "
szerintem meg azért nem, mert a nőknél nem annyira világosak a határok a hetero-biszex-homoszexuális vonalon, és azért sem, mert a női homoszexualitás társadalmilag elfogadottabb. Ha az utcán látsz két iskoláslányt kézen fogva menni, akkor erre szinte fel sem figyelsz, de két kéz a kézben sétáló fiút olyan gyakran nem lehet látni. Hogy mi miatt van ez, azt most hagyjuk.

Sand Lover 2010.10.20. 11:34:45

@Mitya Ivanov: „régen tanultam azt is, hogy a Nap süt, és ezen nem kell frissíteni semmit:)”
Igen, csakhogy a Napról vannak empirikus tapasztalataid… a nőkről meg nem biztos.
:)

Mitya Ivanov 2010.10.20. 11:55:24

@Morgan LeFay: abban az értelemben tényleg nincs, hogy nem látok bele a fejükbe. Viszont naponta látom őket, beszélgetek is velük, játszanak bármely térfélen is.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.20. 12:05:05

@Morgan LeFay: nyilván ezen lehetne itt hosszan rugózni, az indíttatás számít vagy sem? Újra kérdezem:

1) egy börtönben 20 éve rohadó elítélt ha megdug egy másik elítéltet, akkor homoszexuális vagy biszex?
2) Az a férfi, aki sosem fekszik le férfival, de homopornóra recskázik, az homi?
3) A kéz a kézben járkáló 14 éves lánykák leszbik?

és ha egyszerű a válasz:

1) Az őt megtámadót önvédelemből megölő az gyilkos? és ő vérszomjas?
2) Aki gyakran elképzeli, hogy megöl valakit, de sosem teszi meg, az gyilkos? és ő vérszomjas?
3) Aki élvezettel néz egy felvételt, amin valakit megölnek, az gyilkos? és ő vérszomjas?

Sand Lover 2010.10.20. 12:30:51

@vészmadár (pica pica): “egy börtönben 20 éve rohadó elítélt ha megdug egy másik elítéltet, akkor homoszexuális vagy biszex?”
Tekintve, hogy a börtönben a nemi erőszak a dominancia egyik kifejezési módja, nem mondanám homoszexuálisnak. Meg vannak még egyéb tényezők is. Lehet hogy az, lehet, hogy nem az. Kevés az infó.

“Az a férfi, aki sosem fekszik le férfival, de homopornóra recskázik, az homi?”
Igen, mert férfiak izgatják fel szexuálisan.

„A kéz a kézben járkáló 14 éves lánykák leszbik?“
Lehet, de nem biztos.

és ha egyszerű a válasz:

„Az őt megtámadót önvédelemből megölő az gyilkos? és ő vérszomjas?“
Az önvédelem is más, meg a vérszomjasság is más, utóbbiban benne van hogy az illető kifejezetten kívánja az erőszakot,

„Aki gyakran elképzeli, hogy megöl valakit, de sosem teszi meg, az gyilkos? és ő vérszomjas?“
Hát mindenképpen van valami baj vele, de nem vagyok a pszichiátere...

„Aki élvezettel néz egy felvételt, amin valakit megölnek, az gyilkos? és ő vérszomjas?“
Nem, az perverz, mert az jelent neki élvezetet, ha azt nézheti hogy valaki szenved. Szerintem vérszomjas az, aki élvezettel öl embert/állatot, mert nincs meg benne a könyörület, a szeretet más élőlények iránt. A pusztítás vonzza. A vérszomjast sztem nem elégíti ki hogy snuff filmeket néz, neki az kell, hogy ő maga végezze el a mészármunkát. Pl. mint Charles Manson.

lárvalányhaj 2010.10.20. 13:31:49

@Morgan LeFay:

"Tekintve, hogy a börtönben a nemi erőszak a dominancia egyik kifejezési módja, nem mondanám homoszexuálisnak."

Nemcsak a börtönben.

sorica123 (törölt) 2010.10.20. 17:02:37

@Gudea enszi: az már régen illatos, ha valaki a _férfiak helyett_ vagy a másik ember _helyett_ választ egy harmadikat. Most akkor vagy kell neki az illető személy, és tényleg ő, vagy nem. És mennyi ilyen hárító-menekülő ember van... lényegileg mindegy is, hogy milyen irányultsággal.
@lárvalányhaj: viszont a börtönben gyakoribb és több ilyen eset van egy helyen. Pelevin írta valahol, hogy ezért nagyon homofóbok pl az oroszok, mert ott a szleng az prahtikusan a börtönnyelv, és abban bizony a homoszexuális viselkedés nem eredeti formájában, hanem mint erődemonstráció jelenik meg (ld a magyar nyelvben is 'köcsög', az kb a legutolsó rang, valami nagyon kis nyiszlett genyát jelent).

A Tyne folyó déli partja 2010.10.20. 20:47:07

@Gudea enszi: sőt, az írek meg az angolok utálják egymást, ugyanez skót-angollal, ennek ellenére, se Edinburghban, se Dublinban nem tapasztaltam semmi különösebb eltérést az itteniekhez képest...

A Tyne folyó déli partja 2010.10.20. 20:51:10

@vészmadár (pica pica): láttam a múltkor egy dokumentumfilmet dél-afrikai börtönökről. ott, aki bekerül (mintha hazajárna), mindenkinek megvan a rangja. a "főnököt" meginterjúvolták. mit csinálsz azzal, aki újonnan kerül be. aszongya: "I have sex with him." (kb. 20 éve ezt csinálja). kérdés: ha te húsz éve, férfiként férfiakkal szexelsz, akkor homokos vagy? válasz: "nem, ők nők...."

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.22. 16:43:05

Kedves lányok - merthogy feltételezem, ti elsöprő többségben azok vagytok - megpróbálok egy utolsó kísérletet tenni a homoszexualitás objektív felvázolására.
Gyakorlati értelemben az számít homoszexualitásnak, ha a saját nemeddel huncotkodsz. Ha közben a másikkal is, akkor biszexualitásnak számít, ha meg csak a másikkal, akkor heteroszexualitásnak. Ezen felül azt hazudhatsz magadnak amit akarsz, de sajnos attól még nem változnak a tények. Magyar nőként lehet követni ezt az amerikai trendi pc "az leszel, amit hazudsz magadról" vonalat, csak nem érdemes. Ti ugyanis tényleg vagytok valakik, ők meg annyira nem.
süti beállítások módosítása