Olvasói rovat - A tudatos bankkártya-használó

2010/04/14. - írta: Modor Tibi

Az IT-vezető és ikonikus hősünk, a Kérges sikereit követve Pierre Woodman visszatér hozzánk- a többit elmondja Ő.

Szervusz Tibor!

Én már régen tudom, hogy notórius készpénz-nemhasználó vagyok, viszont ilyen minőségemben gyakran összehoz a sors egy csomó nem tudatos bankkártya-használóval, akik, mitagadás, némileg megkeserítik az életemet. Így aztán úgy döntöttem, hogy kiírom magamból a két típus jellemzését. Azt hiszem, hogy az első viselkedésforma bőven felfogható modorosságnak is, de büszkén vállalom. 


 

A notórius készpénz-nemhasználó

A notórius készpénz-nemhasználó (továbbiakban KPNH) jellemzően 20-as évei közepén vagy harmincas éveiben járó értelmiségi férfiember, akinek legfőbb ismertetőjegye a már-már beteges irtózás a készpénztől és annak használatától. Nem magával a pénzzel van baja, csupán annak fizikai megjelenési formájától tartja magát távol; ugyanakkor az elektronikus csatornákon történő fizetés minden módját életvitelszerűen alkalmazza. A készpénz-ellenesség nagyon gyakran bankkártya-fetisizmussal is társul, amelynek eredményeként a súlyosabb notórius KPNH egyedek debit- és hitelkártyák tömegét birtokolják - általában kínosan ügyelve arra, hogy normál plasztiklap véletlenül se keveredjen a megszámlálhatatlan dombornyomott kártya közé. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, a bankkártya-fetisiszta notórius KPNH minden eszközzel igyekszik elérni, hogy a nem dombornyomott kártyák a lehető legkisebb mértékben képviseltetessék magukat a teljes populáción belül. Teszi ezt annak árán is, hogy évente több tízezer forint kártyadíjat fizet, feje fölött pedig Démoklész kardjaként lebeg egy esetleges tárcalopás vagy –elvesztés, amikoris egy kisebb szabolcsi település éves költségvetésével vetekedő összeget kellene kicsengetnie az összes kártya letiltásához.

Mindebből kifolyólag a notórius KNPH csak olyan pénztárcát (esetleg kiegészítő levéltárcá(ka)t) hajlandó/képes használni, amely(ek) a jelentős kártyaállomány tárolására alkalmas(ak). Mivel készpénz szinte sosincs nála, tárcája roskadozik az ATM-bizonylatoktól, a felületes szemlélőben zöldhasúaktól duzzadó brifkó benyomását keltve. A cél természetesen nem ez, de a notórius KPNH a világ minden kincséért sem dobná a bizonylatokat a szemétbe (megteszi ezt helyette barátnője/felesége, havonta akár többször is), viszont ezek nélkül is forintra tudja a számlái egyenlegét. Telefonja SMS-postafiókjában hasonló módon dominálnak a banki SMS-ek (készpénzfelvétel, tranzakciók visszaigazolása, internet banki belépés, hitelkártya-egyenleg, egyszer használatos jelszó), amelyek alapján egy szemfüles telefontolvaj akár többéves számlatörténetet is képes lenne konstruálni. Kulcstartóján vagy zsebeiben legalább egy, de inkább több token található, amelyek a különféle internetbanki hozzáférések egyszer használatos jelszavainak, illetve tranzkacióhitelesítő kódjainak generálásához szükségesek.

Az talán már az eddigiekből is látható, hogy a notórius KPNH gyakran nem túl tudatos pénzügyeit illetően, viszont ezeket minden létező és az adott körülmények között elérhető elektronikus csatornán: internet- és mobilbankon, elektronikus brókeren, illetve PayPalen és hasonló szolgáltatásokon keresztül intézi. Megesik, hogy az igazán notórius KPNH időnként csak az online kártyás fizetés kiváltotta megmagyarázhatatlan öröm átélése érdekében vásárol eBayen és webáruházakban (bármit, akár párszáz forintos tételeket is). A számtalan bankkártya között természetesen internetkártya (-kártyák) is található(k).

Gyakran előfordul, hogy kollégáit, barátait, ismerőseit két lábon járó ATM-nek tekinti („bocs, kölcsönadnál egy ezrest? Máris átutalom”). A lehető legreménytelenebb élethelyzetekben is (15 főt számláló falu egyetlen kocsmája, sötét mellékutcák eldugott non-stop üzletei, külvilágtól elzárt tanyák) optimista és szinte automatikusan teszi fel az „elnézést, fizethetek kártyával?”-kérdést, amit ilyenkor szinte mindig a „basszameg, hogy pont most nincs nálam készpénz” káromkodás félhangos mormolása követ, közvetlenül az „és tessék mondani, hol van a közelben ATM?” kérdés előtt. Értetlenkedve veszi tudomásul, hogy manapság még léteznek emberek, akiknek nemhogy internet banki hozzáférésük, de adott esetben bankszámlájuk sincs, ezért képesek készpénzben rendezni egy-egy adásvételi tranzakciót, esetleg adósság törlesztését.

 

Tipikus élethelyzetek, amelyekben a notórius KPNH naponta találja magát: 

  • némely üzletben a kártyás fizetés vásárlási értékhez kötött - ilyenkor a megvásárolni kívánt egy doboz gyufa vagy 95 forintos csokoládé mellé rezzenéstelen arccal tesz be olyan tételeket is, amikre egyébként semmi szüksége az adott pillanatban,
  • fizetéskor a sok használattól megkopott, esetleg deformálódott kártyát nem olvassa a terminál – a notórius KPNH ilyenkor arcán félszeg mosollyal vesz elő egy másik, majd szükség esetén újabb és újabb kártyákat,
  • ugyanez előfordul akkor is, amikor az egyik ritkábban használt kártyához tartozó, rég feledésbe merült vásárlási limit hatályba lép,
  • ATM-ből (csak akkor vesz fel készpénzt, ha éppen szüksége van rá, ekkor is csak annyit, amennyi feltétlenül kell, nagyvonalúan ignorálva az ATM használati díjakat, amelyek adott esetben havi súlyos ezresekben mérhetők,
  • a fentiek miatt igen gyakran kényszerül idegen ATM-ek használatára, növelve az ATM-használattal összefüggő kiadásokat,
  • MINDIG tartozik valakinek, mert MINDIG kölcsön kell kérnie a KPNH-s létből következőleg. Képes átutalással rendezni néhány száz forintos adósságokat is, csak ne kelljen ATM-hez mennie,
  • benzinkúton a kártya lehúzásakor rutinosan előre közli: „NINCS SuperShop-kártyám”.


A notórius KPNH mindezek ellenére (vagyis inkább mindezekből következően) gyakran fordul elő bármilyen ATM környékén, ahol szinte minden alkalommal találkozik tökéletes ellentétével, a nem tudatos bankkártya-használóval.

 

A nem tudatos bankkártya-használó

A nem tudatos bankkártya-használó (a továbbiakban: NTBKH) a notórius KPNH szöges ellentéte. Azt is mondhatnánk, hogy egyik tűz, másik víz, hiszen míg az utóbbi mindent elkövet, hogy ne kerüljön kapcsolatba készpénzzel, előbbi pontosan ugyanezt teszi az elektronikus fizetési formákkal és magával a bankkártyával is.

A tipikus NTBKH negyvenes évei közepén, ötvenes éveiben járó (ritkán idősebb) nő, aki élete nagyobb részét az átkosban töltötte és a változó körülmények mintegy rákényszerítik arra, hogy ilyen modern technológiákat használjon. NTBKH-léte összefüggésbe hozható a műszaki eszközökhöz való bizalmatlanságával, adott esetben a használatukkal kapcsolatos félelmeivel.

Az NTBKH csak és kizárólag egyetlen bankszámlával rendelkezik (ha például hitelfelvétel miatt újabb számla nyitására kényszerül, inkább megszünteti a korábbit). Nincs semmiféle internet- vagy mobil banki hozzáférése („nem való már nekem ez, az én koromban?!”). ATM-ből nagyon ritkán vesz fel pénzt, ekkor mindig nagyobb összeget, ami relatíve sokáig kitart, így elodázható a következő ATM-használat időpontja. A kártyás fizetés viszont - érdekes módon – nem taszítja annyira. Bevásárlásai során szívesen használja a bankkártyáját, amelyet a banktól a számlanyitáskor kapott, a sok ki-be rakosgatásól széjjelultizott, zsírosan fénylő magyar kártyához hasonlatossá vált papírokban őriz, közvetlenül az elmaradhatatlan SuperShop-kártya mellett. Fiatalabb NTBKH-k fejből tudják a PIN kódot, idősebb egyedek viszont papírcetlire felírva hordják magukkal, amit a(z egyetlen kártyatartó rekesszel rendelkező) pénztárca egyik titkos zugában vagy a rajzfilmszerű kapacitással bíró retikül rejtett zsebében tartanak.

 

Jellemző fizetési folyamat a pénztárnál:

  • tárca elővétele és kinyitása (mindig csatos!)
  • kártyatartó tok elővétele
  • kártya előhúzása a paprítokból
  • idősebbek ezt követően a papírcetli után kotorásznak, amihez először elteszik a tokot, majd a pénztárcát (miután rájöttek, hogy a cetli a retikülben lesz). A papír megtalálása után boldogan billentyűzik be a PIN kódot. Az esetek többségében az első tranzakció sikertelen, mert a PIN kód rossz. Az idősebb NTBKH ezt hitetlenkedő arccal fogadja, hosszú másodpercekig mereng, majd rádöbben, hogy
  • a MÁSIK cetlin lesz a helyes kód, hiszen ezen a RÉGI kártya kódja van és/vagy
  • rossz a szemüveg, nem látja rendesen a vékony ceruzával felírt számokat, ezért a MÁSIK szemüveget kell elővenni (ismét hosszas kotorászás, pakolászás).

 

A probléma elhárítása után a tranzakció sikerrel zárul. Ez követi:

  • áruk szatyorba pakolása
  • bizonylat aláírása (az első két próbálkozás szinte bizonyosan sikertelen)
  • kártya elvétele a pénztárostól
  • retikül elővétele
  • pénztárca előbányászása
  • papírtok előhúzása és kártya belehelyezése
  • elpakolás
  • távozás.

 

Az ATM használata szintén nem mentes a bonyodalmaktól. Itt az első problémát általában – munkaidőn túl – az ATM-et rejtő előtér ajtajának kinyitása jelenti, hiszen ehhez a kártyát le kell húzni az erre a célra szolgáló kártyaolvasón. A NTBKH-k többsége (kortól függetlenül) először a piktogramon jelölttel ellentétes módon behelyezett kártyával próbálkozik, majd többszöri sikertelen kísérlet után jön a kártya LASSÚ, esetleg nagyon gyors húzgálása. Néha percekbe is beletelik, mire bejutnak az ATM-hez, ahol igen gyakran FORDÍTVA helyezik a kártyát az automatába (bár ezt a műveletet is ábra segíti).

 

ATM használata:

  • képernyő szövegének alapos tanulmányozása és értelmezése (minden esetben)
  • (idősebbek esetén) cetli és/vagy másik szemüveg előkotrása (ld. feljebb), annak minden buktatójával,
  • PIN-kód lassú, erőteljes bebillenytűzése (ha papír alapján történik, akkor minden szám visszaellenőrzése),
  • második-harmadik próbálkozásra sikeres PIN kód bevitel, papír elrakása stb.
  • egyenleg-lekérdezés(!), majd a bizonylat kidobása
  • kártya kivétele és ismételt visszahelyezése (ritkább esetben megint fordítva, rejtélyes módon)
  • a PIN-kód beviteli folyamatának megismétlése a cetli/szemüveg problémakörrel kezdve
  • lassú, megfontolt, erőteljes gombnyomásokkal történő navigálás a labirintus-bonyolultságú menüben, a felvenni kívánt összeg többszöri módosítása majd készpénzfelvétel
  • pakolászás (bizonylat az automatában marad)
  • pénztárca és ezen belül a kártya meglétének ellenőrzése
  • távozás

 

Megjegyzendő, hogy a bankok előterébe történő belépéskor elkövetett hibákat a pénztáros NTBKH-k is előszeretettel követik el fizetéskor, gyakran sok esetben különleges szeánsszá alakítva a fizetési folyamatot, amely a következő koreográfiai elemekből áll:

 

  • kártya zacskóba helyezése
  • nagyon lassú/gyors lehúzás
  • a mágnescsík ablaktisztító folyadékkal történő tisztítása
  • fújkálás
  • dörzsölés
120 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 10:25:08

Egyébként meg kell mondjam, fel vagyok háborodva kissé, mert éppen elkezdtem fogalmazni magamban a notórius feltartókról szóló posztot, erre jön ez a Pierre akárki és mintegy mellékszálként, fél kézzel kicsavarja a falatot a gyerekeim szájából!
Basszus!

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.04.14. 10:26:12

Nagyon jó poszt, ez a kedvenc életképem:

"PIN-kód lassú, erőteljes bebillenytűzése (ha papír alapján történik, akkor MINDEN SZÁM VISSZAELLENŐRZÉSE)" :DD

/boldog névnapot a bloggazdának/

Maxim_Isayev 2010.04.14. 10:26:13

Van még a kártyát/bankszámlát egyáltalán nem birtokló. Jellemzően 30 feletti (de lehet fiatalabb is) kisvállalkozó, akinél mindig készpénzzel fizetnek (falusi autószerelő, fodrász, kozmetikus). Ők is sárgacsekkjúzerek, esetleg a számlával rendelkező házastársuk intézi átutalással a számlákat.
Feleségem is ilyen, tényleg tök felesleges lenne neki bankszámla. Néha bedobja, hogy miért nincs neki társkártyája, amivel az én számlámról tudna költeni. Ilyen beszélgetések néhány perc után a lófaszt! kifejezés emlegetésével zárulnak.

Van még néhány alfaj:
Akik magyar kkv alkalmazottak azoknál gyakran előfordul az X+létminimum számlára, a többi meg zsebből kp-ban fizetési konstrukció. A keményvonalas KPNH-k ezzel elcsettegnek a bankba és beteszik a számlára. Aztán a következő hónap folyamán meg apránként kiveszik.

Aztán van az a KPNH aki a kb 10 éves kölkeinek is nyittat valami junior számlát kártyával és az ivadékok arra kapják a zsebpénzt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 10:32:00

@Maxim_Isayev:

"Kiveszem, beteszem, hasitasi nem kér kódot".

Dzsok 2010.04.14. 10:34:27

Én havonta kétszer veszek fel ATM-en kp.-t (ingyen), kártyával üzletben nem fizetek soha csak KP..
Viszont használok netbankot, kártyával csak ebayen egyéb netes helyeken fizetek és használok paypalt is. :)

neurotikk! (törölt) 2010.04.14. 10:38:39

Magam atlagos kartyahasznalo, erdektelen, de kulfoldon elo haverom gyakorlatilag kp mentes.
Mutatta penztarcajat, egyik rekeszben blokkok, masikban par papirpenz, kb. 4 db fempenz es 2 db kartya. Azert ketto mert az egyiket hasznalja napi szinten offline, a masikat, kulon szamlaszammal online vagy kulfoldon ahol nem bizik meg az infrastrukturaban.
De ami tetszett, a papirpenzek lathatoan hozza voltak idomulva a penztarca gyurodeseihez, kicsit megviselt elekkel. Lathatoan ott tartozkodtak mar hetek ha nem honapok ota, szepen osszevasalodva mintara, csak varatlan krizis esetere voltak. Sajat bevallasa szerint papirpenzt nem emlekezett hogy hasznalt volna az elozo honapokban, fempenzt igen, de csak bevasarlokocsikban. Ugyanazt mar ki tudja miota.
De lattam is naluk, semmi szukseg. Minden boltban, butikban, kavezoban, szervizben, penzvaltoban volt kartyaleolvaso ahol jartunk. Busz es vonaljegy automatabol. Ami persze mindig! kartyas (parkoloautomata is), neha papirpenzes is, esetleg (esetleg!) fempenzes. Ahol buszon kell fizetni jegyert, na max ott kellene, de erre van smartkartya amire penztarban bankartyarol attolt egy osszeget es utazik vele egy ideig.
No kp.
Jah. A kasszanal fizetes meg ugy megy, hogy mig olvassa be a penztaros a termekek vonalkodjat addig KOZBEN lehuzza/bedugja kartyat az orra ala kirakott olvasoba, beuti kodot, var, amint az osszes aru beolvasva es megvan a vegosszeg akkor meg megnyom egy zold nyugtazo gombot. Sokkal! gyorsabb mint a kp.-s fizetes. Nem beszelve ahhoz kepest mikor az osszeg utan kell a lehuzas/varakozas/nyomtatas/alairas/(neha osszetuzes) kombot eljatszani.
Na ugy kellene nalunk is. Van mar valahol ilyen?
Kedvencem, az egyik Media Markt vagy mi Nyiregyhazarol, ahol nemhogy kulon cetlivel kuldtek egyszer a kasszahoz (csak ugy nem lehet am a termeket a kasszahoz vinni, le kell azt elobb adminisztralni am!), ahol a kartyaolvaso ca. 1/2 percig (nem tevedes, nagyjabol 30 sec) tarcsazott be. Szanalom.

neurotikk! (törölt) 2010.04.14. 10:44:08

@neurotikk!: Jah! Kihagytam.
A legtutibb mikor pultnal italert kartyaval fizetnek. Akar 1 db-ert is. Beszarok.
En meg rutinosan ATM-et utbaejtve megyek sorozni, lehet a nelkul mar nem is kivannam a sort.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 10:50:14

@neurotikk!:

Bizony ettől még odébb vagyunk.
Nekem néha komoly kínt jelent, hogy találjak olyan helyet, ahol elfogadnak bankkártyát ÉS lehet olyan dolgot kapni, amit éppen venni akarok. Nem vagyok kényszeres bankkártyafelhasználó, csak a cégnél az a szabály, hogy a céges HTK-kat lehetőleg bankkártyával fizessük. De melyik autómosónál lehet bankkártyával fizetni? Gumisnál sem kimondottan általános, bár mostanában már nem annyira nagy probléma. Múltkor egy nagyforgalmú számítástechnikai cégnél nem fogadtak el bankkártyát, pedig róluk aztán álmomban sem gondoltam.

lamed 2010.04.14. 10:51:24

@soldat: Basszus, te egy külön posztot is megérdemelnél! :)
Hogy irtózhatsz mindentől, amivel nyomot hagyhatsz magad után, nehogy az APEH lenyomozzon! Ráadásul szerinted mindenki hülye, aki nem így tesz. Néha szoktam látni ilyen figurákat: természetesen hasitasi, gurigába gumizott ezresek, aztán fizetéskor megvetően odadobott pár papírpénz...
Van egy ilyen haverom is: simán lehülyézett, hogy törzsvásárlói kártyám is van, hiszen az APEH azt is ellenőrzi, és lebukhatok, ráadásul a Cora is tudni fogja, hogy mit vásároltam náluk!
Fel sem merült benne, hogy létezhet ember, akinek kizárólag legális jövedelme van.

Magyarnaba 2010.04.14. 10:55:41

Engem speciel idegesít (pedig nem is vagyok KPNH), amikor a pénztáros a benzinkúton megkérdezi, hogy van-e Supershop-kártya és aztán szúrja a következő kérdést, hogy készítsünk-e? Ne, a kurva életbe, ne! Gyakorlatilag évek óta ugyanazon a benzinkúton tankolom a félmodoros félveterán tragacsomat és ugyanannál a törpenövésű pénztároscsajnál fizetek, hát nem lehet ezt megjegyezni?

Egyébként én azért használok kártyát a benzinkúton, mert fizikailag fáj annyi pénzt kiadni, amennyibe a benzin kerül. Így könnyebben elviselhető, hogy nem látom a bankjegyköteget, ahogy elhagy engem...

A blog számára aranybánya még a különböző SuperShop kártyák, törzsvásárlói kártyák, pontgyűjtő kártyák arzenáljával rendelkező ember, aki gyakran egyébként NTBKH. Übermodorosch a Sciennet-kártyás! Nem piramisjáték, meggazdagszunk!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 10:57:27

@lamed:

Na ilyen fazont én is ismerek.:D Vicces pali. Valamikor a szockóban szállodaportásként üzemelt és sikerült megtakarítania annyi pénzt, hogy a kapitalizmus beköszöntével üzletelni kezdett.
Saját cége sosem volt, viszont azzal foglalkozik, hogy résztulajdonos csendestársként beszáll különböző cégek finanszírozásába. De ezt úgy értsétek, hogy mára vagy ötven cégben van résztulajdona.
Na ő az, aki mindig, mindenhol készpénzzel fizet, az E osztályú Mercedes vásárlásakor sportszatyorban vitte a kötegeket. Néha eldicsekszik vele, hogy csak minden második nap viszi el otthonról a telefonját, hogy ne lehessen olyan könnyen nyomon követni.

Manyizga (törölt) 2010.04.14. 10:58:49

Jó a poszt! :)

Offline módon (dombornyomott) kártyával fizettetek már? Magyarországon az az eladó halála! :)

cd-r 2010.04.14. 11:02:45

engem spec halálra idegesít, ha valaki a reggeli 2 kifli+kefírjét kártyával fizeti a boltban, ezzel percekig feltartva a sort.

cd-r 2010.04.14. 11:06:15

nekem az a halálom mikor reggel a boltban valaki kártyával fizet a 2kifli+kefírért, percekig feltartva ezzel a sort. legyen már a tahójánál 150 ft ilyen esetekre.

vincere 2010.04.14. 11:07:28

nagyon alapos írás, látszik, h. tapasztalt használóval és megfigyelővel van dolgunk :)
én abszolút KNPH vagyok, 2 országban 3 banknál van számlám, egyenként 2-3 alszámlával és ugyanennyi bankkártyával, 3 pénznemben vezetve. viszont én odafigyelek a költségekre, ezért van az, h. hihetetlen nemzetközi netes tranzakciókkal intézek több ügyet is. elég sok időm megy el ezzel...

cd-r 2010.04.14. 11:07:58

ha 4-5 ilyen összejön egy sorban, laza fél óra egy reggeli megvásárlása.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2010.04.14. 11:09:09

ázsiában mindenhol + 3% ha kártyával fizetsz. nem is nagyon terjedt el. mondjuk usa-ban is láttam benzinkúton, hogy tankolásnál +1$.

Manyizga (törölt) 2010.04.14. 11:11:06

@cd-r: Menj olyan helyre, ahol csak kp.-vel lehet fizetni! :D

cd-r 2010.04.14. 11:13:02

@Manyizga: jaja én is erre gondoltam. majd felkelek reggel egy órával előbb, hogy becélozhassak egy ilyet. :)

Balance Of Power 2010.04.14. 11:15:31

@cd-r: Nyilvan kellene hogy legyen egy osszeghatar, mondjuk 1000 HUF, ami alatt "nem illik" kartyaval fizetni. Ugyanakkor az etkezesi utalvanyos fizetes se gyorsabb, sot.

@dpeti: A kedvencem a danoknal volt: dan kartyaval ingyenes a kartyas fizetes, kulfoldivel iksz %.

vincere 2010.04.14. 11:17:29

@El Topo (Sgt. Elias): 4 éve mikor vettem a laptopomat egy laptop-üzletben, nem lehetett kártyával fizetni (a legolcsóbb is 200 ezer volt, de voltak félmillás gépek is), mert ők nem állják a kártyatársaságok díját, csak kápé van. csak másnap tudtam megvenni, mire elintéztem a bankomnál, h. ne legyen kézpénzfelvételi limit, és ki tudtam venni annyit. ilyen megdöbbentő élményben azóta sem volt részem.

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.14. 11:18:04

Annak ellenére, hogy fiatal vagyok, én egy nem tudatos bakkártya-kártyahasználó vagyok. Ennek egyszerűen az az oka, hogy rühellem, mikor kártyával akarok fizetni, és a pénztáros (a legnagyobb hipermarketben is) visszakérdez, hogy: "Azt hogy lehet?" vagy elkezd kiabálni, hogy "Rózsika, gyere ide, a kishölgy kártyával akar fizetni, de én olyat nem tudok!". A készpénz sokszor gyorsabb...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 11:19:50

@vincere:

Ezektől rohamot kapok ám. Volt már olyan, hogy hasonló esetben inkább máshol vásároltam.

medvedr 2010.04.14. 11:23:14

@vészmadár (pica pica): Ez így igaz, sajnos. Ennek ellenére láttam tudatos kártyanemhasználókat,akik a fent említett ok(lenyomozhatóság) miatt csak kp-t használtak. A másik oldalról egyik ismerősöm az USA-ban autót akart bérelni, az OTP dombornyomott kártyáját viszont nem fogadta el a terminál. Mondta hogy nem baj, van 1140 dodója kp.-ben. Kis híján ráhívták a rendőrt, amitől végül eltekintettek, de úgy tudta megoldani a helyzetet, hogy nyitott egy számlát, a szomszédos bankban.

Balance Of Power 2010.04.14. 11:23:33

@vincere: Oktogon kornyeke? Ebbol a Homaron is volt balhe par eve, azota orvosoltak a problemat.
Sok uzlet nem ertette, hogy a kartyas fizetes nem "megeri", hanem reklamertekkel bir, mert behozza a vevot. Ma mar azert ez valtozoban van.
Par eve Becsben huledeztem az adventi vasaron, hogy a kereskedok nagyresze oda is kivitte a terminalt. Tavaly itthon is lattam ilyet - keveset, de lattam.

vincere 2010.04.14. 11:25:14

@El Topo (Sgt. Elias): ma már én is ezt tenném.
ahol most élek, nem egyszer fordult elő, h. nagyobb összegű bútor, akármi vásárlásánál lehet részletekben fizetni kamatmentesen, volt olyan, h. a kezdő összeget helyben kellett kifizetni, épp nem működött a kártyám, erre mosolyogva közölték, h. oké, utaljam át majd pár nap múlva.

vincere 2010.04.14. 11:27:54

@Balance Of Power: a Mammutban volt asszem. én sem hiszem, h. ma létezik még ilyen, épp elég abszurd volt 4 éve is.
mobil kártyaleolvasó alap egy csomó helyen külföldön, pl. vonaton, vasútállomáson is vettem már így kalauztól.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 11:30:09

@medvedr:

Azám, az USA ban rettenetesen tudnak irtózni a készpénztől!
Egyszer mentem valahova egy belföldi repülőjárattal. Na most ezt úgy képzeljétek el, mint egy vicinálist, függetlenül attól, hogy egy rendes 737-es volt, nem valami Turboporter, vagy ilyesmi. Szóval csomagfeladás nuku, jelentkezel a pultnál, kapsz egy cetlit amivel felszállsz a gépre, fizetni a kalauznál lehet. Felszáll a gép, és akkor hátulról elindulnak és szedik a viteldíjat egy ilyen terminállal. Nekem meg akkor még semmiféle kártyám nem volt. Jóféle zöldhasúak volta a zsebemben. És akkor a kalauz először is kikészült, mert nem volt nála egy büdös cent váltópénz sem, másrészt az egész gépen nem volt egyetlen ember, aki fel tudott volna váltani egy százast.

GAbica 2010.04.14. 11:32:59

@cd-r: Velem is többször előfordult már. Nem volt nálam készpénz, automata aztán végképp sehol, viszont a bolt meg ott volt a munkahelyem mellett. Egyébként is képes vagyok akár a napi kis bevásárlásokat így intézni. Sőt, még a benzinkúton is veszek egy doboz cigit kártyával, ha úgy adódik és semmi mást.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 11:33:10

@Balance Of Power:

De basszus, nem igaz, hogy nem éri meg!!!!!!!!
A bankok tranzakciós díja, amit a kereskedőre terhelnek, 3, azaz három százalék szokott lenni.
Akinek az árrése nem bírja el, az foglalkozzon inkább valami mással!

medvedr 2010.04.14. 11:36:12

@El Topo (Sgt. Elias): Legfaszább, hogy a bútorboltokban sem fogadnak el kártyát, aztán mehetsz a bankba a bútorod áráért, meg vissza a boltba, tényleg szánalamas volt.

neurotikk! (törölt) 2010.04.14. 11:41:44

@Balance Of Power:
a masik megoldas ha jobb infrastruktura van, ami gyors kartyahasznalatot tesz lehetove.
Pont skandinavokrol irtam fentebb, hogy kartyaval gyorsabb mint kp.-val!
Ujsagosnal lattam kartyas fizetest, nem is kevesen csinaltak.
Sot! Most jut eszembe. Meg egy hamburgeres bodenal is tudtam egyszer kartyaval fizetni. : ))

neurotikk! (törölt) 2010.04.14. 11:44:25

@El Topo (Sgt. Elias):
: D
Most jutott eszembe! Asszem Norwegian-en lattam, hogy az emberek jelentos resze kis mobil leolvaso segitsegevel kartyaval fizetett a szendvicsekert. : )

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 11:47:32

@neurotikk!:

Jobb infrastruktura ÉS ügyfélbarát szemlélet!!!
Azt például botránynak tartom, hogy ha mobiltelefonnal fizetsz a parkolásért, azért külön 75 forint tranzakciós díjat számolnak föl az ügyfélnek!

GERI87 2010.04.14. 11:50:25

öreganyáméknak nemrég még bankszámlájuk sem volt..
a postás hozta a nyugdíjat meg járkáltak a postára, aztán kellet mégiscsak mer mentek nyaralni és akkor jött volna a postás a pénzel....
az internet még 20 év..

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.04.14. 11:50:32

@GAbica: en is, de itt pikk-pakk megy ez, sosem kell par masodpercnel tovabb varni. Beutom a PIN-t es mar irja is, hogy "accepted".
Most voltam otthon, azt hittem, befonom a szemoldokom, mig vartam a terminal valaszara.
(Most en voltam a modoros emigrans.)

@El Topo (Sgt. Elias): itt a feltartas ipari mereteket olt.
Vevo odatolja a kosarat.
Komotosan kipakol. A kasszasno szinten komotosan lehuzza a kodot (kiveve Aldi, ott nagyon gyorsak, ld. Homar erre vonatkozo posztja). Vevo addig ott all, neha ekezd pakolaszni.
Kasszasno mondja az osszeget. Ramosolyog a vevore. Vevo visszamosolyog. Benyul a zsebbe/taskaba, kiveszi a penztarcat. Benyul a penztarcaba, kiveszi a kartyat. Megnezni, hogy jo kartyat vett-e ki. Bedugja. Beuti a PIN-t. Kiveszi a kartyat (a kartyas muvelet a leggyorsabb).
Mindezek utan befejezi a taskaba valo pakolast.

Kozben mindenki szepen mosolyog a masikra.

Ha a tobbi kasszanal ideges, cccc-geto, szemforgato embereket latok, na, ok altalaban magyarok :).

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 11:52:48

@El Topo (Sgt. Elias): en is 3 %-rol tudok. ismet lemaradtam posztrol, hozzaszolasokrol, gyerek epp üvöltött, lefeküdt, nem evett, nekem meg egy Xanor guriga aztan mehet a firka:) kedvenc bankom a Raiff....n mind itthon es otthon. Hihetetlen tempoval törtennek a tranzakciok, magasan hozzaertö dolgozokkal targyal az ember, kulturalis környezetben, hoppa, tan ez is egy poszt lehetne, irja mar meg valaki, akinek több ideje van, mint nekem pillanatnyilag. Gyorsan zartuk is a szamlakat a napokban. A pszeudo euroszamla a legtutibb, mindig aptudejt, az ember meg eleinte el is hitte, hogy nem imaginarius eurot tartott rajta, aztan rajött, hogy amint befizette, ök mar ki is csereltek forintra es mire kiveszed, kevesebb, mint amit beraktal,...valoszinüleg azert is olyan sok a kezelesi költseg, mert a bravuros ide-oda valtas a banknak sokba kerül...:) amugy szerintem ez a legszarabb bank, hitelekröl, atutalasi idökröl meselni tudnek, hadd ne adjak tanacsot senkinek:D

Balance Of Power 2010.04.14. 11:53:19

@El Topo (Sgt. Elias): Hosszutavon megeri, hiszen jonnek az emberek.
De mondjuk ha egy kis bolt sir, hogy sokba kerul a kiepites, annak elhiszem, hogy nagy tehertetel, de abba kell belegondolnia, hogy nagyon hamar megterul. Ugyanis tenyleg noni szokott ilyenkor a forgalom es ugyanez all az utalvanyok bevaltasara is. A magam reszerol en 2 egymas mellett allo, ugyanolyan uzlet kozul abba fogok bemenni, ahol fizethetek kartyaval.

vincere 2010.04.14. 11:53:46

@GERI87: nekem a szüleimnek nincs még bankszámlájuk se, várják a postást. apukám ugyanabba a barna borítékba teszi a pénzt az ingek alá, amiben 20 éve kapta a fizetést. pár évig volt bankszámlájuk régebben, aztán miután aput lenyugdíjazták, megszüntették.
internet soha nem lesz, ebben biztos vagyok

neurotikk! (törölt) 2010.04.14. 11:53:49

@El Topo (Sgt. Elias):
B+! Ez direkt buntetes. Akkor meg minek ha meg el is rettentik az embert.
De hat hulyek. Olcsobb lenne nekik is ha nem kell, vagy kevesebbet kell kp.-val vacakolni.
Nem veletlen buntetik a bankban penzfelvetet dijakkal. Az macera. Szamolas, szallitas, biztonsagi kerdesek, adminisztralas, meg mittomen.
A bitek olcsobban utaznak miutan kiepitettek a rendszert.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 11:53:54

@afromagyar:

Nem csak a bankkártyásokra gondoltam, de lehet hogy még megírom azt a posztot.

Balance Of Power 2010.04.14. 11:55:59

@El Topo (Sgt. Elias): Ja, vagy az online vasarolt autopalya-matrica is dragabb - WTF?!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 11:59:11

@Balance Of Power:

Nem baj, srácok, Viktor megigérte hogy az élet minden területén pozitív válozások lesznek hamarosan.:)

cd-r 2010.04.14. 12:00:08

@Balance Of Power: jó nyilván nem a kártyás fizetés ténye, hanem a körülménnyessége, lassúsága zavar. kitalálhatnának valami gördülékenyebb rendszert erre.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 12:02:28

@cd-r:

Kitalálni? Mit kitalálni?
A gördülékeny rendszer abszolúte ki van találva.

vincere 2010.04.14. 12:03:38

@neurotikk!: Dániában van a Dankort (asszem ez a neve), ez egy ilyen helyi kártya, amire pénzt lehet feltölteni, és rengeteg szolgáltatást (busz, vonat, telefon, bolt, stb.) lehet vele fizetni, ennél gyorsabb és egyszerűbb rendszert még nem láttam. olyan, mint egy feltöltős telefonkártya gyakorlatilag, ezzel aztán minden kápét ki lehet küszöbölni, mivel mindenhol van leolvasó

GERI87 2010.04.14. 12:07:25

@vincere: nálunk akkor se akartak számlát és továbbra is a fiokba örizgették a pénzt amikor az utcában betörtek nem is egyszer. 2 cseh aztán meg a győri cigányok.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 12:07:26

@cd-r: probalkoznak mar több modszerrel is: vannak üzletek, ahol a bevasarlo kocsin van a scanner es te huzod at rajta az arut, rakod be a kocsiba...haaat, nem tudom, mindenki athuzna-e...:D Ike.-ban meg a gyorskasszak, a biztonsagis meg all melletted es nezi, nem lopsz-e valamit...nem tudom, ezeknek nem latom igazan jövöjet, nem is ertem, mi az elönye, talan hogy par figuranak igy is sikerül valamit kimentenie, az az erzes izgalmas lehet:D De az üzletnek nem mindegy anyagilag, hogy a kasszaban ül valaki, vagy a biztonsagi örök allnak ott? Ez utobbi meg meg többet is keres. Valoszinü, megeri nekik igy is, különben mar megszüntettek volna. Talan vonzza a vasarlot es tenyleg gyorsabban megy az egesz.

Enok mester 2010.04.14. 12:08:35

Nyúlfarknyi szőrözés: nem Démoklész, hanem Damoklész volt nevezett kard birtokosa.

Balance Of Power 2010.04.14. 12:13:09

@cd-r: Sorban allva szvsz erdemes figyelni az egyes fizetesi modok idejet. En nem latom, hogy a kp gyorsabban menne, mint a kartya, de az biztos, hogy 6780 Ft 200 Ft-os cimletu utalvanyokban kurva sokaig tart :)

cd-r 2010.04.14. 12:15:03

@El Topo (Sgt. Elias): a pinkódpötyögtetéssel, annak elbaszásával, a visszajelzésre várakozással és aláírogatással szvsz elég sok idő elmegy, ezt távolról sem nevezném gördülékenynek.

cd-r 2010.04.14. 12:19:09

nyilván egy félmilliós laptop vásárlása esetén nyilván egyszerűbb a dolog, mint a-ból b-be ugrálni kessért, de én most a sorbaállós, hétköznapi helyekre gondolok.

cd-r 2010.04.14. 12:20:04

nyilván nyilván :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 12:24:06

@cd-r:

Vannak olyan kártyák, amiknél nem kérik a PIN kódot. Ugyebár.

lárvalányhaj 2010.04.14. 12:28:08

Nekem apukám nem igazán huszonharmincas, de ettől még kőkemény, meggyőződéses KPNH. Az apróbb összegek átutalása azért nem jellemző rá, de _soha_ nincs nála kp, és anyázik is rendesen, ha mégis szükség van rá.
A KPNH-ságot én is örököltem tőle, mert tényleg olcsóbb kártyával fizetni. (Bár azért pár ezer HUF kp nálam is szokott lenni, de ez általában nem szokott elég lenni :( )

cd-r 2010.04.14. 12:28:59

@El Topo (Sgt. Elias): na látod ez lehet. ebből is látszik mekkora bankkártya user vagyok. (fizu atmből levesz, vánkos alá berak, mindenhol kess, neten vásárláskor meg nem tudom nyomonkövetni mekkora tranzakciós díjjal vágott meg a bank és hogy váltották át a forintot)

lárvalányhaj 2010.04.14. 12:31:08

@MagyarZizzi:

Egy időben lehetett a boltunkban kapni persimmont, vagyis kakit, én meg mindig vettem. Valahányszor boltba mentem, mindig beraktam vagy kettőt a kosárba, eladó meg minden egyes alkalommal, "Rózsika, gyeremáide, miakódjaennekmer nemtudom!" Természetesen ment közben a fintorgás rendesen, h mifaszért nem tudok én is olyan almát vagy banánt venni, mint a rendesemberek.

sys 2010.04.14. 12:31:32

ez után már csak a modoros ki-és belélegzőről szóló posztot várom. jellemzően 23 és fél éves, 44-es a lábmérete, szőkésbarna, 8,4 cm hosszú haja van, és takács ákosnak hívják. és így állandóan beszívja a levegőt, aztán meg kifújja, csak hogy ezzel menőzzön a többiek előtt.

viszont azt magyarázza meg már vki, hogy mi az összefüggés a bankkártya-nemhaszlálás és a pontgyűtőkártya-használás között?

sys 2010.04.14. 12:35:22

@lárvalányhaj: én egyszer jártam úgy, hogy kb. másfél kiló édesburgonyát rendes krumpli áron számláztak. örültem :)

cd-r 2010.04.14. 12:41:59

@sys: érted, faszt menőzik. méghogy lélegzik. hehh, ekkora sznobot. jaaaa, hogy nem lélegzik? na, az se jobb. az meg egy kisebbségi komplexusos kis proli. :)

sys 2010.04.14. 12:46:36

@cd-r: nem vágja, hogy a lélegzés utoljára 1985-ben volt divat, akkor is csak a nagykörúton kívül. sőt, mikor én eccer bécsben voltam, mindenki teljesen megütközve nézett rám, mikor véletlenül beszívtam a levegőt.

Magyarnaba 2010.04.14. 12:51:31

@sys:

Aki nem szeret a pénzügyekkel foglalkozni, nem ért hozzájuk, nem szereti ezeket a "moderneket", az minden fenntartás nélkül ráharap ezekre a pontgyűjtő kártyákra és nem jut eszébe, hogy

- ezzel odaköti magát egy esetleg drágább bolthálózathoz (na jó, a szupersop sok helyen érvényes),
- mérhetően többet költ, gondolva a 100-2000 Ft vásárlás után járó pontokra és
- puszira odaadja az adatait ismeretleneknek, lehetővé téve azt, hogy kövessék a vásárlásait és küldözgessenek neki mindenféle hulladék akciós újságot.

Szóval nem éri meg, de ehhez át kéne látni a rendszert. Ez egy bankkártyától is irtózónak nem megy, ő csak addig éri fel, hogy vásárlásonként kap bizonyos számú pontot.

Balance Of Power 2010.04.14. 13:33:01

@Magyarnaba: Hat azert ha vki sokat tankol vagy tenyleg ugyanabba a bolthalozatba jar vasarolni, nem rossz az.
Mondjuk en eddig osszvissz egy Whopper menut ettem egyszer Supershop-kartyara, de vegulis ingyen volt ;)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.14. 13:48:53

Életem első bankkártyájára nagyon rákészültem, már előre eldöntöttem, hogy KPNH leszek. Elolvastam minden anyagot, és tudtam, hogy meg kell jegyeznem a PIN-t, nem szabad felírni stb. Aztán megjött a kártyám a titkos kóddal, ami 1234 volt. És akkor még nem lehetett automatánál PIN-t változtatni. Egy év után lett új kártyám új PIN-nel, de ez alatt az egy év alatt kialakult bennem a kényszeres kártyaellenőrző személyiségzavar, állandóan be voltam szarva, ha ellopják, kitalálják a kódot.

LionOfZion 2010.04.14. 16:21:39

Én iszonyat KPNH vagyok mert a melóhelyem akkora mennyiségű bankjegyet látok hogy attól más ember fénytkapna. Így valahogy a készpénz elvesztette az értékét számomra

lr 2010.04.14. 16:47:15

@soldat: a normális ember?
Hát nem tudom, szerintem meg a normális ember nem viselkedik társadalomellenesen.
(Azaz adózott jövedelemből, magyar rendszámos x5-öt (sőt, lehet, h beéri az x3-al) vásárol, rokikártya nélkül.
Ugyanebből megy NY-ba is, és vásárol I [szív] NY pólót.)

@cd-r: ők meg lehet, h azon akadnak ki, hogy nem havonta egyszer veszed meg a reggelire valót egyben, csomagtartóban. Amúgy veled értek egyet, de ugye tiszteljük mások agybaját.

@Gabica: Cigit? Na, én most ábrándultam ki belőled. :| (Tudom, megráz. ;D)

@Balance O P.: Egymás mellett álló ugyanolyan üzletek pedig nincsenek. Már ha számít, hogy mit vásárolsz, kitől és mennyiért.
Nálam legalábbis ezek után jön a prioritási listán, h "és lehet-e kártyával fizetni"?.

@El topo: és azoknál honnan tudni, hogy én vagyok én?
-----------------------------------------------------
Az erőteljes billentyűzést meg megvédeném.
Aki edződött már a T***o hangvisszajelzés nélküli puhagumitakonyfosadék-billentyűzetes leolvasóin, az tudja, miről beszélek.

nadivereb 2010.04.14. 18:18:33

Én is erőteljesen billentyűzök. Különösen, hogyha ATM-használatnál a fényviszonyok miatt csak épphogy, vagy egyáltalán nem látszik a képernyő. Merthogy ilyenkor fogalmad sincs, hogy a billentyűzeten pont a 4-es gombra borította rá huszonöt perce a mekis kávéját egy siető yuppie. És ilyenkor a leokézással együtt gyakorlatilag örökre elvesztél az ATM számodra láthatatlan, ámde nagyon is valóságos menüjének mélyén.

Marquise d'Aiglemont 2010.04.14. 19:09:12

Néhány hete kaptam új "paypass" bankkártyát. Elvileg ezzel lehet úgy fizetni 3000 Ft alatti összegeket, hogy ki sem adom a kezemből, kódot sem kell ütni, csak oda kell tartani az erre alkalmas terminálhoz. Viszont eddig sehol nem volt ilyen terminál ahol fizettem.
Pedig ez akár gyorsabb is lehetne a készpénzes fizetésnél. Főleg azoknál gyorsabb, akik a 600-700 forint körüli végösszeget 5-10 forintosokban számolják le precízen, meggondoltan. Ha szerencsés vagy. Ugyanis láttam már olyat, hogy a perselyt vette elő egy fickó a pénztárnál. Ha mesélik nem hittem volna el.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 19:39:15

@lr:

Onnan, hogy te használod. Az ötezresedről honnan lehet tudni, hogy a tiéd?

cd-r 2010.04.14. 19:55:10

@El Topo (Sgt. Elias): de ha nem kér pint akkor erősen szopólécen vagy, ha elhagyod, nemde? hacsak nem pár ezerre van belőve a napi limitje és időben észreveszed.

scsaba1 2010.04.14. 20:09:32

@El Topo (Sgt. Elias):

Egy rahedli kisbolt nevettséges árréssel dolgozik. (Számítógépes boltok például) Nagy a verseny, mert rengetegen vannak. Nem ritka 10 % körüli árrés sem. Ebből kell fizetni az alkalmazottat, a bolt bérleti díját és rezsijét stb, hagy ne soroljam. Ennél meg már számít 3%. Meg amíg nem veszítenek többet azon, hogy nincs termináljuk, mint amennyit nyernének, addig nem is nagyon fogják törni magukat.

Vagy pl.: Van egy öntözéstechnikával foglalkozó cég. Télen összebalhéztak és ketté váltak. A "kirúgott" fele alapított egy második céget, és nyitottak egy másik boltot a régi cég boltja mellé. A címlistájuk nyilván megvan nekik is, kapom a hírleveleket hetente mindkét cégtől. Azon röhögök, hogy már azt sem tudják, hogy ígérjenek egymás alá. Ilyen akció, olyan kedvezmény stb. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyik üzlet nyírja ki majd a másikat. Gondolhatod mekkora kulccsal dolgoznak... Na például náluk sincs bankkártyás fizetés, és engem konkrétan nem is érdekel, ott vásárlok, ahol olcsóbb ugyanaz a cucc (Az árukészletük 90%-a megegyezik)

mirjam* 2010.04.14. 22:57:21

@soldat: vagy nem csal adót :)

Fapuma (törölt) 2010.04.15. 00:54:28

Nyilvan notorius kpnh vagyok, szuksegbol persze. Itt senkinel nincs kp, meg 1 dollart is kartyaval fizet mindenki. Sot megkockaztatom, hogy a donto tobbseg hitelkartyaval... Abbol annyi van, mint egen a csillag, szorjak mint a fruttit. Eves dija nincs, ha 21 napon belul, on-line persze, visszautalod a lovet, akkor koltseged sem keletkezik. Es igen, van olyan, mikor debit card-ot nem fogadnak el, csak credit carddal lehet fizetni. Az elet zord es kegyetlen, ami otthon egy posztot general es esetleg furcsa, az itt teljesen normalis. Kizart, hogy itt valaki 2 napnal tovabb eljen bankkartya/ak/ nelkul...

Rothstein 2010.04.15. 01:20:19

Zsenialis poszt. En a notorius kartyanemhasznalo jellemzeseben teljesen magamra ismertem. Pedig ahol lakom a keszpenz nagyon nem meno. Es ha veletlen 100 eurosom van kifejezetten maffiozonak neznek. Amit cinkos kacsintassal meg is erositek a csigazabalokban.

Prophet 2010.04.15. 02:03:12

Az OTP Fészekrakó-programja nálunk nagyon érdekes formában jelentkezik.. ugyanis a csövesek használják azt a teret, ahol az automaták állnak. A beléptetés az említett kártya lehúzásával történik, ez a lépés lehet az első. Aztán talán a vacok készítése, megágyazás, mindenesetre ott alszanak legalább ketten az ATM-ek mellett elég rendszeresen. Megyeszékhely... ők tudatos kártyahasználók lennének?

GAbica 2010.04.15. 08:08:26

@lr: Sajnálom ha így történt, de ez van. Cigizek, mert szeretek és ennyi. :)

Balance Of Power 2010.04.15. 09:17:09

@lr: Nyilvan nem szoszerint ertendo a dolog, mert nincs olyan, hogy 2 ugyanolyan uzlet egymas mellett. En is jarok kiskoszos kozertbe evek ota, mert szeretek oda jarni, de azert jolesett amikor bevezettek a terminalt. Ok amugy 2 penztarral dolgoznak, kurva gyorsan is megy a sor. Es az is erdekes, hogy amikor tolem elveszi a kartyat, mar uti is be a kovetkezo kp-s vasarlo dolgait.

@Fapuma: Na ja, ki is robbant a valsag emiatt, mert valojaban senkinek sem volt penze ;))))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.15. 09:45:43

@cd-r:

Ha a tízezresekkel teletömött brifkódat elhagyod, az is szopás. Ha elhagyod a lakáskulcsodat, és kipakolják a lakásodat, az is szopás. Egyébként meg az aláírásod is igazol, rajta kell lennie a kártyán.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.15. 09:47:51

@scsaba1:

Gyűlölöm az ilyen "kereskedőket". Idióták. Szétkúrják a saját piacukat, és utána sikoltoznak, mint egy csapat sötétben inzultált szűzlány, hogy válság van.

Asidotus 2010.04.15. 15:51:02

Nekem csak szimpla kártyám van. Mivel minden számlámat bankszámláról vonják, és oda is érkezik minden jövedelmem, és előszeretettel vásárolok kártyával,készpénzt tényleg csak akkor veszek fel, ha túrázni megyek, és a buszjegyet kell venni a távolsági járaton, vagy ha kocsmázni megyek. Így lassan bennem kialakul a reflex, hogy készpénz láttán tudom,hogy valami jó dolog fog velem történni.

Spiritmonger 2010.04.15. 16:05:20

@El Topo (Sgt. Elias): a számtech cégek azért nem használnak kártyás vásárlási lehetőséget, mert az amúgy is kicsi 5% körüli bruttó árrésükből a bankkártyás/átutalásos fizetés elvenne bruttó 3-4 %-ot, és tiszta ráfizetés lenne

Spiritmonger 2010.04.15. 16:09:10

én tudatos kártyahasználónak tartom magam
de a készpénzben bízom, és ott használok kp-t, ahol tudok. ezek mellett természetesen élek az elektronikus fizetés előnyeivel, használok paypalt, e-bankot, utalok interneten, ha az kényelmesebb, de alapvetően a készpénzben látom az egyéni szabadságot és a függetlenség zálogát. a készpénz az a dolog, amit a mindenkori hatalom nem tud teljesen kontrollálni, ami lehetőséget ad az embernek a függetlenségre, és végül, de nem utolsósorban a készpénz az, ami végszükség esetén mindenre jó

Spiritmonger 2010.04.15. 16:16:30

@neurotikk!: a banki díjak az teljesen más tészta. irgalmatlanok, ráadásul az az utalás, ami valós idejű, a VIBER, az eszméletlen drága, drágább, mint a kp kivét, a sokszorosa, pedig itt is csak bitek mozognak. hogy van ez? a kp-nél arra hivatkoznak, hogy angy a járulékos költség, a VIBER-nél, ahol ez nincs, ott is...ki érti ezt?

scsaba1 2010.04.15. 16:16:52

@Spiritmonger:

Hehe, akkor én a 10%-kal még sokat is mondtam.

scsaba1 2010.04.15. 16:20:09

@El Topo (Sgt. Elias):

Itt most az öntözéstechnikás cégekre gondolsz? Ombre, ezt hívják kapitalizmusnak P) . Észak-Koreában nincs ilyen. Aki tovább bírja tőkével, az talpon marad, a másik bezár. Utána az árak visszakúsznak egy kicsit magasabb szintre, megritkulnak az akciók, stb...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.15. 18:49:03

@scsaba1:

Igen, rájuk. Szakmámról beszélsz, ember.
Ha mindenkit kizárólag az érdekelne, hogy mi mennyibe kerül, akkor már régen csak egyetlen cég lenne a világon összesen. Azért hálistennek nem így van ez.:)

scsaba1 2010.04.15. 19:30:47

@El Topo (Sgt. Elias):

Miért, te ilyen park/kert öntözésekkel foglalkozol?
Egyébként meg francokat. Én a vevő vagyok, vásárolni szeretnék _azonos_ árukészletű boltokból. Nyilván ott vásárlok, ahol valami többletet kapok. Itt terméktámogatásról meg ilyenekről nem nagyon beszélhetünk, ugyanazt a mantrát mindkét kereskedő el tudja mondani, ugyanazokat a táblázatokat, leírásokat mindkét kereskedő tudja mellékelni. Kimenni és eltelepíteni meg úgysem fogják helyettem. A többlet itt az alacsonyabb ár. Ugyanazt a márkájú szórófejet ott veszem meg, ahol olcsóbb. Nem spanoskodni, jópofizni meg a nagymellű és tetovált pénztároslánynak udvarolni megyek, hanem vásárolni. Ez üzleti kapcsolat és nem baráti viszony. A jobb árakat így én is érvényesíteni tudom, ha meg nem, akkor a különbözetet elkurvázom.

Másrészt meg ez nem pékbolt vagy zöldséges, amiben szerepet kaphat a bizalmi viszony.

Én is látom ebben az egész dologban a gyenge pontokat.
Eleve nem nyitunk dühből üzletet, hogy csakazértismegmutatomennekaköcsögnek. Ha mégis, akkor nem 8 méterrel a másik üzlet mellé, hanem olyan helyre, ahol mondjuk közel-távol nincs ilyen bolt, viszont van igény ilyen cuccokra. Nem próbálok görcsösen alámenni árban, mert a régebbi cég valószínűleg tőkerősebb(de szép szó), az importőröknél is komolyabb múltja van.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.15. 20:26:54

@scsaba1:

Hátőőőőő, majdnem.:)
Jó, mondjuk működő üzlet mellé nyitni egy teljesen ugyanolyat, az nem kimondottan a siker receptje, főleg akkor, ha glatt ugyanazt a terméket árulják, ami még ráadásul supportot sem igényel.
De azért ez az árspirál, ami az árréseket ilyen drasztikusan csökkenti, senkinek nem jó. Nem jó a gyártónak, nem jó a kereskedőnek és végső soron a vevőnek sem, bár egyelőre ezt ő még nem tudja.

AZATYAURISTEN 2010.04.16. 09:50:28

Itt is KPNH, egyertelmü:) Szo szerint irtozom a keszpenztöl, meg belegondolni is szörnyü, hany ember fogta mar meg, ha lehetne, csak kesztyüvel nyulnek hozza. Retikülömben termeszetesen keztisztito fertötlenitö zselet hordok, amit minden bevasarlas utan, ami hetente egy alkalomra tehetö -viz es szappan hianyaban, ha valoban, akaratlanul is keszpenzt kellett megfognom-, hasznalok is:)

A hitelkartyakat viszont nem szeretem, költse az ember azt, amije van, ha meg nincs, ne vegyen, az alapelvem:) Interneten ugyis lehet PayPal-lal is fizetni, arra meg atutalom online a lovet es kesz. Amit meg celszerünek tartok -pl. külföldön-, az a Prepaid hitelkartya, igy nem tudok eluszni. Termeszetesen az is van:)

Minden kartyam, szinten termeszetesen, limitalt, lopas ill. egyeni tulkapasok (cipö) elkerülese vegett (mint mar az elejen lattatok, en nem a 20-30as ferfi vagyok).

Nem, en nem örömböl vasarolok a neten, en szinte mindent, meg a gyümölcsös kertbe a fakat is külföldröl "szerzem be". Ez azert van, mert minden olcsobb, raadasul joval olcsobb, ahol elek, ott nem veszek mar regota semmit, hacsak az outletben nincs valami, amit eppen keresek. En _mindent_ külföldön vasarlok, pl. a nehezen hozzaferhetö 'Tiny Tim' paradicsommagokat Franciaorszagbol sikerült megkaparintanom 2 euroert portoval együtt. A Quinny babakocsit New Yorkbol küldtek meg, harmadaron, ajandekkent, tudjatok. Gyerekruhat csak Angliabol, Ebay vagy Next, joval olcsobb, mint a haundem , nem szolva a ceunda-rol. Szoval, nalam több szempontbol is nyert a kartyas rendszer. Istenem, köszönöm! :D

Vasarlasomat a megtervezett-szervezett tudatossag jellemzi, 1-1 tulkapas ellen pedig ved a sajat magam altal megszabott limit, amit online tudnek valtoztatni, de nem teszem:) En soha nem kerek kölcsön, rühellem ezt a kunyeralast, ilyen esetekben inkabb nem vasarolok, ha meg nem müködik a kartya, mert mar kirojtosodott a magnescsik, elszaladok a legközelebbi bankba, keszpenzert.

@soldat: ugy tudom, mar ott sincs banktitok?@Spiritmonger: ott epp azt fizeted meg (ha van kedved), hogy nincs idejük ide-oda valtogatni meg csürni-csavarni a penzedet, nem tudjak ilyen rövid idö alatt annyit hasznalni, mint egy sima utalasnal. nalunk, ahol elek, egyebkent januar ota az unios rendelet, miszerint 2 nap alatt le kell hogy menjen egy atutalas azt eredmenyezte, hogy a külföldi EU-atutalasok lemennek 2 nap alatt, a belföldiek meg most 10 napig is eltartanak, mert 201. valameddig, nem tudom pontosan, meddig, kaptak a bankok termeszetesen egy kivitelezesi hataridöt is, hogy ugy mondjam, es ezt nagyon jol ki is hasznaljak, miert is ne tennek...

AZATYAURISTEN 2010.04.16. 09:56:31

@AZATYAURISTEN: _termeszetesen_ modorosan elnezest kerek a nyelvtani hibakert, a gyerek mellett nem tudtam igazan odafigyelni es atolvasni az iromanyomat:)

2010.04.19. 20:21:28

Hagy kérejm már ki magamnak, hogy bennünket 50-eseket mindenki hülyének néz.

Azóta van bank kártyám, amióta lehet, még emlékszem a Posta bank krachra, amikor a majd éhen haltunk, mert nem tudtunk pénz kivenni, fizetni meg vaj mi kevés helyen lehett kártyával.

Online bank nélkül már élni sem tudnék, fizetésem nagy részét képes voltam az SMS becsipogásától számított órán belül elkölteni, ugy hogy nem álltam fel a helyemről.

A mulkor a fiammal dumáltam, aki 30 éves, mondja, hogy meg befizetni a postára a csekkeket, hát azt hittem dobok egy hátast, mert nekem a sárga csekk arra való, hogy a középen a verwendungzwecket - nem tudom magyarul hogy mondják - kimásoljam róla.

28 éves, németül nálam 100x jobban beszélő kolleganőt egy óraig győzködtem, hogy nem kell neki bemenni a bankba ha az anjának pénzt akar küldeni.

Az összes családtagom IBAN és BIC codját tudom a számlaszámával együtt.

Bank fiókban meg csak a nyuggerek járnak.

AZATYAURISTEN 2010.04.19. 20:31:48

@Frengi: itt szinte ugyanez:) mondjuk nem megy el ennyire gyorsan a penz a szamlarol, de en is minden penzügyet neten keresztül intezek. Az a rengeteg rezszinü apropenz, ami ennek ellenere összegyülik a penztarcaban, mert azert fagyit meg egyeb aprosagokat kartyaval...:), azt rairatom a bankban a szamlamra es altalaban egy jo nagy zacskoert kapok kerek 5 eurot:) nincs is annal egyszerübb es gyorsabb, mint atutalni neten, szerintem is. sajnos viszont rengeteg embernek nemhogy internete nincsen de meg PC-je sem, neagyjisten laptopja. en halas vagyok minden centert, amit költhetek. Nona hogy kartyaval:)

katarocks 2010.04.23. 22:18:44

én az állandó kártyahasználatot megfejelem még a különböző utalványokkal is :D a héten már hétfőn bedobáltam az apróm a kv-automatába, azóta szenvedtem.. ma lett apróm :) és igen, a supershop, ikea-kártya, dm, mindenem van. e-bank is. anyukám bankos, na. ő még durvább, több bank - és hitelkártya egyszerre.

AZATYAURISTEN 2010.04.25. 22:16:44

@katarocks: tenyleg, a többi kartyara most nem is gondoltam:) nona, hogy minden van, kiveve a benzinkutasokat, mert egyreszt nalunk altalaban olcsobb a benzin, mint Magyarorszagon, masreszt meg az valahogy nem szimpi. nem szivesen adom meg az adataimat, de eddig nem kaptam se telefonhivasokat, se ismeretlen postat. gondolom, Neked is az a hosszukas, nagy penztarcad van, amibe lehetöleg mind a 10-15 kartya belefer?:) es a taskat Te is ennek a meretehez veszed? egy kisebb taskaval elindulni valahova (barhova) kesz katasztrofa, mert mindent at kell szortirozni a kartyak miatt, igaz? de hat melyik nem fontos???:D nem beszelve a farmerzsebröl:D

katarocks 2010.04.26. 17:37:53

@AZATYAURISTEN: nekem egy külön kártyatartóm van :)) mondjuk most beszereztem egy olyan nagy pénztárcát, de egyelőre csak a bankkártya van benne. a benzinkutasokat nem használom, mert nincs kocsim.
és igen, nagy táskákkal közlekedem, de hát azt hiszem ez női szokás. ha nincs benne elég cucc, rakok még bele, a végén meg leszakad a vállam :D
most olvasom, hogy kézfertőtlenítőt használsz, én is a folyékony szappannal rohangálok mindenhova :D

katarocks 2010.04.26. 17:38:43

@katarocks: nem folyékony szappan, mi az, ilyen instant, gélszerű :)

AZATYAURISTEN 2010.04.26. 22:23:45

@katarocks: ja, ja, az, igen:D zsele. allitolag nem hasznal semmit csak segit kitenyeszteni ujabb rezisztens bakteriumokat, de hat ha nincs viz es szappan a közelben, megörülök:D most itt a jo idö, a kisebb taskak ideje...mert az azert nyaron huzos, hogy 5 kilos szatyrot cipeljek magamon, telen ez ok, mert en fazos vagyok. de nyaron, erted, kenytelen vagyok szelektalni...igy a kisszatyor a subloton es mellette a nagyszatyor, keszenletben...iderakom, odarakom, erted:) ferjem meg megörül:D kartyatartot keresek eppen:D a penztarcamba nem fer mar penz:D jo erzes tudni, hogy vannak meg örültek rajtam kivül:D es akkor meg nem emlitettem a penztarca szinet es a tökeletesen hozza illö taska szinet..., nem olyan egyszerü ez az egesz:D na de ez (mar?:)) nem ehhez a poszthoz tartozik:D

AZATYAURISTEN 2010.04.26. 22:27:13

@katarocks: "a benzinkutasokat nem használom, mert nincs kocsim." te atyauristen ezt csak ugy atrepültem az elöbb, ne haragudj...sulyos...:D
süti beállítások módosítása