Saját szerzeményem, A kommentelő után folytassuk Márk írásával az aktív olvasókról.

A MODOROS HOZZÁSZÓLÓ

Korábban már szó esett a modoros bloggerről, most jöjjenek a modoros hozzászólók. Mert önmagában már az is modoros, hogy a hozzászólót „kommentelőnek” nevezik.

 

Az elsőző

A gyakori blogolvasók által a legjobban utált személy. Valójában semmi nem érdekli, a posztot el sem olvassa. Azt figyeli árgus szemekkel az összes létező blogon, hogy mikor jelenik meg egy vadonatúj poszt, ahol elsőként helyezheti el azt a bejegyzést, hogy ELSŐ. Egyesek J jelet, mások három felkiáltójelet is tesznek oda. Sajnos, szegény hülyéje nem tudja, hogy a hozzászólások olykor csak percekkel később jelennek meg, így aztán tátott szájjal csodálkozik azon, hogy bejegyzése nem első, hanem mindössze a hatodik. Ha netán hosszas próbálkozás után mégis sikerülne összehoznia valóban egy elsőt, aznap este pezsgőt bont.

 

Az előző hozzászólásokat nem olvasó

Elolvas egy számára nagyon érdekes posztot, amelyben található egy elírás, pl. az annál helyett anál. A hozzászólások száma 46, de már a 2., a 14., a 27., a 32., a 41. számú hozzászólásban megjegyzik, hogy az „annál” és az „anál” egészen mást jelent. Természetesen – tudásának teljes birtokában – a hozzászólásokat nem olvassa el, hanem immáron sokadikként tréfálkozva beírja – semmi mást –, hogy a szerző valószínűleg freudi elszólást tett.

 

A hozzászólásait folyamatosan figyelő

Hozzászól egy íráshoz, három mondatban elmondja a véleményét, munkaidő kezdete után, 8.10 tájban. Ezt követően folyamatosan szemmel tartja az adott posztot, érzékenyen reagál minden hozzászólásra, különösen azokra, amelyek az ő hozzászólását érintik (akár egyetért vele a másik, akár nem). Leginkább arra büszke, ha kifejezetten a saját hozzászólására vonatkozik más bejegyzés. Így egy-egy poszthoz, akár 10-15 bejegyzést is tesz, az utolsót általában 16 óra körül, a munkaidő végezte előtt.

 

Az „Abszurdisztánozó”

Neki még senki nem hívta fel a figyelmét arra, hogy az Abszurdisztán (Magyarisztán) használata ultragagyi. Bárhol előhúzza. Például az adott poszt arról szól, hogy miként kell a 150 napos záptojásból levest készíteni. Hozzászólásában közzéteszi az ő speciális záptojás-leves receptjét, amit 151 napos záptojásból főz, majd a végére odabiggyeszti:

„Bár újabban egyre nehezebb 151 napos záptojást vásárolni. Legutóbb bejártam az egész Vásárcsarnokot, de csak 152 napos záptojást árusítottak. Hiába, ez Abszurdisztán!”

 

A „fikázó”

Képzeljünk el egy panaszkodó írást: „73 éves kisnyugdíjas vagyok. A Szófia utcában sétáltattam Buksi nevű tacskómat, amikor hat, talpig feketébe öltözött rendőrségi kommandós rám támadt, mondván, hogy bennem vélték felfedezni a Bugyiban található takarékszövetkezet fegyveres támadóját stb.”

A „fikázót” még véletlenül sem érdekli, hogy a szerzőnek netán igaza lehet, ehelyett igazi jóindulatról tanúskodó, sziporkázóan humoros bejegyzéseket és okos tanácsokat fogalmaz meg: „73 évesen maradtál volna otthon, és hallgattad volna a rádióban a Déli Krónikát, akkor nem jártál volna így.” Vagy: „Aki kutyát sétáltat, sikeres ember nem lehet. Vittél volna alligátort, akkor nem támadnak rád.” Vagy: „A tacskó a legidétlenebb kutya. Aki ilyet tart, szarjon sünt.” A hozzászólók lelki szemei előtt valószínűleg a nevetéstől térdüket csapkodó olvasók is megjelennek.

 

A figyelmetlen

El sem olvassa tüzetesen, hogy miről van szó. Az előző témához felháborodottan írja: „Kamu az egész. Ha van pénze arra, hogy Szófiába utazzon, ráadásul még a kutyáját is magával tudja vinni, akkor nem is lehet kisnyugdíjas.” Vagy naivan: „Azt értem, hogy valaki bugyiban megy pénzt rabolni, de ha az a fejére volt húzva, akkor a rendőrök miből gondolták, hogy ő lehetett?”

 

A tanácsadó

Mélyen átérzi a problémákat, lelkét áthatja a felebaráti szeretet, ezért igyekszik jól hasznosítható tanácsokat osztogatni. Még mindig az előző témához kapcsolódva pl. ilyesmit: „Felháborító, ami veled történt. A megoldás: ombudsmannak levelet írni, rendőrségre bemenni, ajtót letépni.” Az effajta tüzes legények a valós életben általában 50 kg-t nyomnak vasággyal, és a sarki presszóban is remegő, visszafojtott hanggal kérik a kávét.

 

Az oda nem illő hozzászólást író

Továbbra is az előző téma. Ő a következőt írja: „A tacskóról jut eszembe, hogy nagynénémnek egy kuvasza van. Újabban azonban a kutya jobb oldalán erőteljesebben göndörödik a szőr, mint a bal oldalon. Tudna-e valaki tanácsot adni?” Még rosszabb, mikor a hozzászólók chat-ként kezelik az adott blogot, pl. a Hosszúhayú Mancy nevű hozzászólót örömmel fedezi fel régi ismerőse, Kopasz Bercy: „Nahát Mancykám, te is hozzászóltál, de régen láttalak.” Pár perc múlva: „Igen Bercykém, én is, de tudod, a hétvégét Makkoshotykán töltöttem.” És így folytatják végkimerülésig. Ezért van az, hogy adott témához a hozzászólások száma 276, ebből érdemi 8, a többi az ő fecsegésük.

 

A nagyon tájékozott

A poszt arról szól, hogy miként is szúrták le Julius Caesart Kr. e. 44. március idusán. A cikk sokaknak érdekes lehet, még néhány apróbb újdonságot is említ. A hozzászóló az eredeti cikk terjedelmének kétszeresében hívja fel a figyelmet arra, hogy a posztíró számos lényeges momentumot kifelejtett, éppen ezért az egész írás fabatkát sem ér. „A Tisztelt szerző arról sem tett említést, hogy ama napon Rómában éppen 22 C meleg volt. Ugyancsak kihagyta, hogy aznap pontosan 326-an szenvedtek Birodalom fővárosában szélgörcsben. Azt is hozzá kell tenni, hogy…” És sorolja végeláthatatlanul.

 

Az idegen nyelvet használó

Szintén olvasta a Julius Caesarról szóló írást. Szerinte is hiányos a cikk, ezért egy Grúziában üzemeltetett honlapról bemásol egy 1220 soros szöveget, amely latin nyelven írott eredeti forrás. De éppen idézhet svéd honlapot is, azonban legfőképpen olyan szakszavakkal telezsúfolt angol nyelvű szöveget, amelyből az átlagos internetező csak a „the” és az „and” szavakat érti. A végére magyarul odabiggyeszti fölényesen: „Szerintem ez elég bizonyíték arra, hogy a cikkíró tévedett abban, hogy a kérdéses nap reggelén Julius Caesar 10 perc alatt vette föl a tógáját.”

 

A mindenhez értő

Ő az abszolút megszállott hozzászóló. Teljesen mindegy, hogy az adott írás miről szól, legyen az atomfizika, szakácsművészet, űrkutatás, elefántcsontparti történelem, autó, lakberendezés, vízilabda, netán mexikói ősvallás, mindenhez van megjegyzése.

 

A nyálas-csöpögős

Elsősorban az állatokkal, kisbabákkal, szerelmi vallomásokkal kapcsolatos történetek hozzászólója. Különösen a happy enddel végződő sztorikat szereti, melyekről azt írja: „Jajjjj, ez nagyon édi-bédi.” Vagy: „Ez tök cukker.” Vagy: „A 2. kép annyira ari.” Viszont, ha az általa cukkernek tartott írásról valaki rossz véleményt mond, azonnal eltűnik szeme elől a rózsaszín köd, s válogatás nélküli ocsmány, goromba szavakat vág társaihoz.

 

Az állandóan hahotázó

Különösen szereti az újabban egyre szaporodó – és gyakran egy kaptafára készülő – szlengben dúskáló, életszagú sztorikat (ősforrás: Tardai történetek, Szlengblog). Bejegyzései mindössze egy-egy mondatosak, ilyesfélék: „Hát ez nagyon jó volt, épp a reggeli kávémat ittam, és akkorát röhögtem, hogy leköptem a monitort.” Vagy: „Teljesen jó írás, visítva nevettem, közben leestem a forgószékről.” Vagy: „A munkahelyemen olvastam a posztot, kollégáim mentőt akartak hívni, mert nem bírtam abbahagyni a röhögést, és nem érették mi bajom, mert azt hitték, hogy az X. céggel kötendő szerződés tervezetét nézem.”

 

A C-Zs-B

Minden alkalmat megragad arra, hogy e három betűvel kezdődő szavakat (jelesül: cigány, zsidó, buzi) elhelyezze hozzászólásaiban. A téma teljesen érdektelen számára. Ha a posztíró arról panaszkodik, hogy a fodrásznál hibás hajfestékkel kenték be a haját, így a hőn óhajtott platinaszőke helyett zöld frizurája lett, akkor: „Platinaszőke hajat már csak a cigányok hordanak.” Vagy: „Mert azt a bizonyos fajta hajfestéket zsidó tulajdonban lévő cég gyártja.” Vagy: „Azt írtad, hogy a fodrászod férfi, márpedig az csak buzi lehet, mégis mit vársz egy ilyentől?”

 

Az önmagához hozzászóló

Kerge Birka néven ír egy posztot. A legtöbb hozzászóló lehülyézi, ezért meg akarja védeni magát. De az meg hogy nézne már ki, hogy önmagát védi, úgy kell feltüntetni, mintha nagyon sokan egyetértenének vele. Ezért más neveken (pl. Kerge Marha, Birkapörkölt, Pörkölt Birka) hozzászól saját magához. Természetesen azt hiszi, hogy az olvasók nem tudják, hogy ő saját maga, bár nyelvezete, stílusa, szövegszerkesztése pillanatok alatt lebuktatja.

 

A hülye hozzászólókról hülye cikket író

Ez én vagyok.