And fools don't run away, you'll be followed another day...
Tavaly, az Ereszd el a hajam! első részében már írtunk a módklubról, majd nem sokkal utána a DM-rajongók (amúgy korántsem sajátos) album- ill. számcím-rövidítéses zsargonjáról is esett szó egy olvasói levélnek köszönhetően.
A Modorosblog nagyon szereti az újra és újra aktuálissá váló témákat meglovagolni, ezért így röviddel a mai koncert előtt térjünk megint vissza a hazai depesesekre, akik szinte minden tekintetben felülmúlják a többi ország fanatikusait. Így talán, miközben Dave a sokadik refrént énekelteti a közönséggel és dobja fel a hangulatot egy "oh yeah, that's right!" -szerű rikoltással, kifejezetten jól is szórakozhatunk, inkább a nézőteret pásztázva.
Elnézést kérek a témában kevéssé jártas olvasóktól - ma egy belsős, összekacsintásokkal, és modoros, angol idézetekkel telitűzdelt posztot kaptok.
Nosza, csoportosítsunk!
...never turn your back on...
Az Elforduló:
Szinte mindegyik Mode-os megjárta már ezt a kategóriát - néhányan többször is. Az Elforduló a későbbiekben majd részletesebben kifejtett "Ős-Mode"-os egyben, de annak a legkritikusabb fajtája. Követel, elvár, csalódik; az együttes Neki alkot.
Itthon állítólag sokakat megrendítettek már 1990-ben is a Personal Jesus gitárriffjei, de azért szerintem az 1993-as I Feel You volt a döntő csapás, nem beszélve Dave Gahan korábban elképzelhetetlen hosszú hajáról és szakálláról.
-Új Bravót láttad?
-Jaj, ne is mondd.
-Bátyád mit szólt hozzá?
-Hát nagyon ki van akadva. Most mindenki rajtunk röhög. Mit hallgatsz?
-Mode-ot.
-Te? Pff, kurvára lejárt az az együttes. Ez az új album nevetséges, U2-t próbálnak alakítani, vagy nem is tudom. Én inkább maradok a régieknél. Meg mostanában nem rossz ez a Capella-, Culture Beat-vonal sem. Haladni kell, nem lehetünk ennyire szemellenzősek. A nők miatt semmiképp sem.
Bizony, akik korábban félelmetesnek és egyéninek gondolták magukat fekete maskarájukban, hirtelen átöltöztek szálkoptatottba-narancssárgába, és inkább a diszkó felé vették az irányt - nem volt értük kár soha. A tántoríthatatlanok persze maradtak - az elfordulók pedig fokozatosan, sunyin visszaszivárogtak az évek során.
...you have something to hide...
A Megtért:
Nem tudom, hogy a mai tizenévesek között is ennyire divat-e az együttesek (nemcsak stílusok!) szerinti kasztosodás, de a kilencvenes évek elején még komolyan vettük a rocker-diszkós-módos kategóriákat, és áthallgatni szégyellendő cselekménynek számított.
-Na, Bubuska, ezt hallgasd már meg: "Soha többé ne hagyj cserben" - erre is azt mondod, hogy vacak? Még amikor GYES-en voltam, akkor vettem fel a kívánságműsorból.
-Hagyjál már Mutti, szar. Utálom a Depest, és kész.
Az akkor meg elvakultan metallicás-gunsos Krisztiánka persze hamarosan saját magának is kénytelen bevallani, hogy nem olyan rossz az a Violátor, de csak az I Feel You torzított gitártémája után hajlandó ezt nyilvánosan is felvállalni.
...you hear stories of old of princes bold...
Az Ősmode-os:
-Jaja, hát igen, én '88-ban ott voltam mindkettőn a Béesben - a '93-as egy fos volt az MTK-pályán, akkor megfogadtam, hogy soha többet - de mégis itt vagyok. Ahogy öregednek a fiúk, úgy térnek vissza a régi hangzáshoz.
-Nem rossz, nem rossz. De azért engem nehéz felülmúlni: bizony, én már a Volán-pályán ott énekeltem Martinnak a Happy birthdayt 85-ben! Na erre varrjál gombot!
Ahogy már az ősmetálosnál is megfigyelhettük, itt is kötelező a licitálás. Ki volt előbb koncerten, ki volt többször, ki mióta rajongó. Ha ők néha ki is ábrándultak az együttesből, hosszú távon mindig visszatérnek és rajongók maradnak.
Ők időközben gyerekeiket is büszkén viszik magukkal a budapesti koncertekre: "látod, az Apu meg az Anyu már az áltisiben is őket hallgatta..."
...put it on - and don't say a word...
A Divatos:
Az 1997-es Ultra környékén kezdtek ezek a divatos megjelenésű fiatalok hozzácsapódni a rajongótáborhoz - illetve a régiek közül ilyenkorra jött rá a legtöbb fanatikus, hogy a Martens-bomber kombináció már itthon is kicsit hülyén néz ki.
Már nem számított a zenei elhivatottság, a keveredés megengedetté vált: a DM-et ilyenkorra már elismerték a metálosok, a britpoposok, a diszkósok, meg a furcsán rángatózó testű prodigys-Asian Dub Foundation-ös szerencsétlenek is.
A Divatosok korszaka amúgy egészen máig kitart, nem véletlen, hogy már a Népstadionban rendezett koncertekre is elkel az összes jegy - illik ott lenni, társadalmi eseménnyé vált. - A Mode-ot dacból utálni kevesek kiváltsága lett, és otthon titokban valószínűleg ők is Martin Gore modoros szólóalbumait hallgatják.
...fame can have strange effects...
A Fanatikus:
Általában ők szokták rajongásukat a kinézetükkel is kifejezésre juttatni. A fent linkelt posztban már írtam a kisdévekről, kismartinokról, a kövér, pajeszos, felnyírt hajú lányokról, de a fanatikusok között muszáj megemlítenem egy tipikus csoportjukat: a SOFAD-os-Alanest.
Míg a Songs of Faith and Devotion sokakat elriasztott elsőre, másokat méginkább megerősített elhivatottságukban - ők a mai napig ennek az albumnak a rendkívül borongós hangulatát próbálják mindenben felidézni. Az időközben kilépő, ezen az albumon kiteljesedő Alan Wilder zsenialitásának hiányát minden, azóta megjelenő lemezen fájdalmasan megérzik, és a kellő fórumokon ki is elemzik. Hiányérzetüket Recoil-hallgatással próbálják feledtetni. Szívesen varratják magukra Dave szvasztikára emlékeztető tetoválását, fiúk a mai napig a trapéznadrágos Jézus-típust próbálják követni külsőségekben.
A Fanatikus gyakran egyben Perverz is: mivel az összes stúdióalbumot és kislemezt ronggyá hallgatta, a nagylemezek között meg azért el szokott telni sajnos négy év - muszáj volt valami újat keresni. Addig nem nyugszik, amíg a DM összes létező maxi CD-jét, LP-jét, remixét, feldolgozását be nem szerzi, és meg nem hallgatja. A legrosszabb, hogy ezek a sokszor mindenféle harmóniát és rendszert nélkülöző remixek általában még tetszenek is neki, pedig az eredeti számból nem sok ismerhető fel benne. Neki már egy Breathing in Fumes vagy Black Day is elcsépelt és kommersz.
A Fanatikus bármilyen más, szintipopot vagy new wave-et játszó együttest megvet - még mindig azzal henceg, hogy annak idején gyakran jártak bonanzásokat meg gruftikat verni, a Pet Shop Boys meg az Erasure pedig rossz buzik gyülekezete.
A Fanatikus turné esetén - márpedig abból mostanában volt szerencsére több is - pénzt, időt és energiát nem kímélve felkerekedik, és minimum a környező országokba ellátogat a budapesti fellépés mellett. Hogy miért jó a pozsonyi Inter-, vagy a bukaresti Cotroceni-stadionban a hazaiakkal együtt izzadni (akár közben magyar zászlót lobogtatva), azt ők ott biztos tudják.
Életem első és egyetlen, Beatlemaniához hasonló női megnyilvánulását (sírás, frontember nevének elkeseredett vinnyogása) a 2001-es, Kisstadion-beli koncerten tapasztaltam - addig azt hittem, hogy ilyet csak a Compleat Beatlesben láthatunk.
...so we're different colours...
A jobboldali radikális:
És igen, a hazai Mode-osok tekintélyes része - valószínűleg az átlagos rajongók körében is kedvelt sötét színek (ruházkodásban), a hasonló öltözékek, frizurák miatt is - felvállaltan is összemosódott a szkinhedmozgalmakkal, főleg az Ultra okozta áttörés előtt.
A radikális Mode-os a Pecsában található rajongói klubot szívesen látogatja csoportosan, hogy zord arckifejezéssel, merev testtel mozogjon félmeztelenül - tetoválásaival vagy akár izomzatával hivalkodva. A rendszeres verekedések régebben mégis a hasonló megjelenésű, kakaskodó társaságok között robbantak ki, a békésebb jelenlevők ritkán keveredtek balhéba.
Rendszerint az EBM (Nitzer Ebb, Laibach, Front 242 - durvább arcoknál Escalator) kedvelője, ilyen zenék közben szívesen áll egy helyben, tisztelgésre emelt karral. Szívesen tudálékoskodik beszélgetések során továbbá a Nitzer Ebb (nájcerebb/niccerebb), valamint a Getta Grip (getta/dzsetta) helyes kiejtéséről is.
...and when you change a vote, you may change the world...
Az antifasiszta:
Az előbb részletezett csoportosulásoktól mindig, mindenhol elhatárolódik, és kikéri magának, hogy azok igazi Mode-osok lennének. Az "igazi Mode-osok" szerinte nem vallhatnak radikális elveket semmilyen szinten, csak balhézni járnak az ilyen stílusú szórakozóhelyekre.
Ezt alátámasztva rendszeresen hivatkozik a fiúk által régebben, feltehetőleg a thatcherista politika elleni tiltakozásul viselt, illetve az ipari zenestílust szimbolizáló munkásmozgalmi jelképekre, valamint Dave Gahan több helyen fejtegetett zsidó származására (valójában a Gahan ír-gael eredetű családnév, az antropológiai vizsgálatot pedig meghagynám a szakembereknek).
Nos, mára körülbelül ennyi - különösen várom az érintettek, leginkább a Szakértők visszajelzéseit! :)
...see you next time! Goodnight lovers...
Az utolsó 100 komment: