Olvasói rovat - A Szétszórt

2009/10/13. - írta: Modor Tibi

No, már megint a szokásos magyar széthúzás, nekünk mindig szekértáborokra kell szakadnunk, szomszédaink (sőt, az egész Világ) meg csak Rajtunk röhög...

Volt nekünk nemrég egy, a Törzsgárda körében hatalmas sikert és vitákat kiváltó olvasói levelünk, a Control Freak, azaz Az irányításmániás. Erre a szép hosszú, ráadásul brutálisan igaz írásra érkezett Róisín Cyborg (bocsáss meg, az ír ékezetekkel én toldottam meg a művésznevedet) összeállítása a szétszórt, link alakokról.

Saját megfigyelésem szerint a Laza Embertípus lehet nő és férfi is, kora sem igazán meghatározó, bár ahogy az éltesebb CF, úgy a korban előrehaladott Laza Ember is sokkal magabiztosabban, szélesebb körben tudja megkeseríteni embertársai életét nemtörődömségével. Ő ráér, neki semmi nem sürgős, otthona a békés káosz uralma alatt áll, tevékenységei kimerülnek látszat-megmozdulásokban. Megélhetésének forrása sokszor rejtély.

Na, ők aztán nem stresszelnek a látszaton!

Szerencsére általában jó kedélyű, nem igazán ellenséges emberek ők, csak akkor hajlamosak az agresszióra, ha az életmódjukra kérdezel rá, de ha nem kell velük együtt élni, kimondottan szórakoztatóak.

Jómagam számos Laza rokonnal rendelkezem mindkét ágon, illetve ex-anyósaim között is előfordult ilyen; példás nevelésüknek hála, ex-kedveseim között is felbukkant már alfaja. Az alábbi kategóriákat sikerült beazonosítanom:

Laza Munkanélküli, vagy igen keveset (alkalomszerűen) dolgozó rokon: általában nőnemű, és érdekli az ezotéria, de nem feltétlenül. Legfőbb jellemzője, hogy nagyon ráér. Idejét azonban nem nagyon fecsérli másokra, mások (családtagjai) problémáira, jellemzően magával van elfoglalva. Élete sikertelen alakulását nem látja be, amennyiben igen, arról nem ő tehet, hanem a Kos/Rák/Mormota aszcendense.

Sokat olvas: Vavyan Fable, Agatha Christie, romantikus regények, kisállatos sztorik, szakácskönyvek (pedig sosem főz), keresztrejtvényt fejt, lazít a kertben/ teraszon/ parkban.

Sörikéje, likőrje mindig legyen kéznél, háztartása általában „szalad”, kimondottan rendetlen, halmoz, gyűjt. Hűtőjében megindult az evolúció, ágya vetetlen, ruhái szétdobálva a lakás tetszőleges pontjain, az általa nagy buzgalommal gyűjtött dolgok mindent beterítenek. Ha megkérdezed, miért nem kezd magával valamit („legalább mosogass el néha”), csak mosolyog, vállat von, vagy támad, hogy miért nem a saját dolgoddal foglalkozol.
[Idősebb nőrokonom tenyérjóslásból és talpmasszázsból „él” évtizedek óta, meg szerintem lelejmolja a nyugdíjasokat, akiket a fenti „küldetéssel” keres fel. Lakása egy atomtámadás helyszínét idézi, gyűjt: pl. recepteket (nem tud főzni), és ruhákat minden méretben és típusban, továbbá kivágja a magazinokból az „érdekességek a nagyvilágból”- jellegű cikkeket és beragasztja albumokba. Nem, nem nézi meg az albumokat soha_senki.]

Laza Barkácsoló, általában valamilyen szakmunkásként dolgozó ember: szinte kizárólag hímnemű egyed. Legfőbb jellemzője, hogy rejtélyes ketyerék, eszközök, alkotások kerül(né)nek ki a keze alól, de hát sosem fejezi be őket. Bohém lélek, saját bevallása szerint, szeret tevékenykedni, megszerelni ezt-azt, de valójában mindenki tudja, hogy az általa önszorgalomból vagy felkérésre (el)készítendő dolgok SOHASEM készülnek el. Készülgetnek inkább. Ő is főleg magával van elfoglalva, kevés hasonszőrű barátja van, elmolyolgat a pincében.

Hajlamos az alkotásaihoz szükséges vacakokkal, beazonosíthatatlan eredetű vagy célú, olykor igen rossz állapotban lévő, de mindenképpen terjedelmes szir-szarokkal megtölteni a kamrát/lakást/erkélyt/ melléképületet. Nála is nagy a rendetlenség, mindenféle-fajta bizgentyűből van száz, de sosem talál meg semmit, ami épp kell. Ilyenkor megint vesz az adott dologból pár ezer darabot, és elsüllyeszti a káoszban.

Ha megkérdezed, „Tódi bácsi, miért nem tetszik kicsit összerendezni itt a dolgokat a műhelyben?”, fölényesen válaszolja, hogy „a zseni átlátja a káoszt!” Az ilyen rokonaim szoktak élethossziglan építkezni, felújítani stb. hogy már ne is emlékezzen a család arra, milyen volt, amikor nem cementes zsákokon kellett átevickélni, hogy megközelítsük a bejárati ajtót.


[Szintén idősebb férfirokonom a legjobb példa, aki immáron 35 éve szenteli magát a korábbi telek családi otthonná alakításának. A felépítendő ház alapját azért már kiásta, de a telek tele van építőanyagokkal, egyéb „jó lesz még valamire”-típusú dolgokkal, de addig is rendületlenül dolgozgat otthon is a lakásban – főleg a konyhában. Vállalja a szomszédasszony kávéfőzőjét (1 éve nem nyúlt hozzá), az unoka sörcsapoló gépét (2,5 éve) és persze a mi garázsunk ajtajának megjavítását („jó lesz addig ezzel a dróttal is felhúzni, nem?” – 3 éve úgy van)]

Súlyosabb válfaja a fentinek az Őrült Tudós. A NAGYON elméleti szakember, aki valamely a tudományt rövidesen forradalmasító, roppant fontos kérdésnek szenteli az életét, mint az „Uránusz keringésének a kistestű rágcsálók hormonzavaraira gyakorolt hatása”. Sokban hasonlít a Munkanélküli Laza emberre abban, hogy senki nem érti, miből él, ha állandóan a Nagy Kutatásával összefüggő írásokkal és kísérletekkel van elfoglalva, és szintén elborzasztó rendetlenség veszi körül otthonában. Ha mégis bejelentett munkahelye van, az általában valamilyen kutatóintézet, egyetem.

A Barkácsolóhoz hasonlóan soha nem készül el a Nagy Mű, de ezt olthatatlan lelkesedésével pótolja, amivel a témának szenteli magát. Ha valaha megkérded tőle, hogy szerinte, mikor lesz kész a végeredménnyel, mindig valami nagyon közeli időpontot jelöl meg, vagy maximum 1-2 évet. Természetesen, nem zavarja, hogy ezt pár évente megkérded.

Lehetnek fura szokásai, például a lakásához közel eső munkahelyére úgy jár be, hogy kvázi körbemegy a fél városon egy villamosjárattal, hogy „körülnézzen a városban”. Egyébként jóindulatú, segítőkész, óramű-pontosan érkezik a találkozókra, és pénzügyeiben is igen laza, értsd: mindig van neki bőven, mert semmire nem költ, senkitől nem sajnálja, tehát lehet tőle kölcsönkérni, nem sürgős visszaadni neki, ergo senkit nem nyaggat ezzel. Szeretjük.


[Középkorú, nőtlen férfirokonom kamaszkora óta gyűjt és kutat. Lakása természetesen alárendelődött a Nagy Kutatásnak, beterítik a szakkönyvek (elég porosak), a segédeszközök stb. Igen aszketikusan él, de ezt nem érzi tehertételnek. Rokonokkal mérsékelt a kapcsolattartása, mert nem szereti annyira, hogy csodabogárnak tartják az idős nénik. „Miért nem nősülsz már meg, Lajoska? Kéne ide egy asszony, aki rendet rakna a kémcsövek között!”]

Fiatal, Jópofa, Laza rokon: FJL (az egyszerűség kedvéért) késő kamaszéveit tapossa, vagy fiatal huszonéves. A sulit nagy ívben kerüli, pedig jóeszű gyerek. Amikor néha hazajön, profin képes 3 másodperc alatt az egész lakásban rendetlenséget/ koszt/ hangzavart generálni, de legalább „benne van élet”! 

Szobájában a gyerekkori macijától a tegnap (remélhetőleg nem 1 éve!) barátnőjével használt, ágy alá dobott gumiig minden megtalálható. Használt papírzsepi, koszos zokni, cédélemez - tok nélkül, kajamaradék obligát felszerelése az ilyen szobának. Súlyosabb verzióban már_tényleg_sehova nem lehet állni/ ülni/ feküdni a szobájában, annyira pokoli a helyzet a szobájában. Mindig van egy aktuális munka/ hobbi/ célkitűzés, amiért lehet lelkesedni, és a hozzá szükséges dolgokkal be lehet teríteni minimum a szobát, de néha a lakás különféle pontjait is. (Krosszmotortól az akvarisztikáig, hobbi-rockegyüttestől a bögregyűjtésig sok mindent szerethet a kisded.) Ezek a hobbik aztán pár hónap után lecsengenek, hogy helyet adjanak egy újabbnak, természetesen azért, mert a korábbi gyerekes hülyeség volt.

Őt sem zavarja, hogy a szobájában terjengő szag egy mormotalyukéra hajaz, hogy koszos ruhái bárhol felbukkanhatnak a lakásban, meglepve a látogatóba érkező Manci nénit, aki a leesett brossát keresgéli a kanapé alatt, és megtalálja FJL papírzsepijét/ pizzamaradékát.

Ő is kedves ember alapvetően, általában ért a számítógépedhez, és ha megkéred, megjavítja a tiedet is.


[Nemrég érettségizett unokaöcsém épp repülőgép-technikus szeretne lenni, szobájának tartalmát részben átmentette az „albiba”. Helyes kis albérlete dugig van hadászati és fegyvermagazinokkal, és természetesen koszos ruhákkal, valamint kajamaradékokkal. Barátnője bölcsész, őt nem zavarja a káosz, ráterítette a bahiás rongyikáit az örökölt, kissé foszlott fotelekre, és békésen éldegélnek a 6 afrikai ugróegerükkel a 30 négyzetméteren.]
 


Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is rettenetesen rendetlen voltam. Amióta egyedül (egy ideje párban) élek, valamit javult a helyzet. Általában, „otthonos” az érzet nálam, nem éppen pedáns. Egy CF ex-pasim volt, aki az ex-anyóstól leshette el a trükköket. Azon kívül, hogy minden percünket beosztotta, ő is imádta mindenen rajta tartani a szemét, és cseszegetni engem, hogy miért van tele minden a hajszálaimmal, miért nem mosogatok el azonnal evés után, és miért kell nekem állandóan találkozgatni a „hülye barátnőimmel”. Kedvencem a laptop-tiszító spray, elektrosztatikus törlőkendő és kiskefe volt, ami díszhelyen volt a polcán, és ha jó kislány voltam, nekem is letisztogatta a gépemet! Nem sokáig voltunk együtt…

Ja, Anyukám egy enyhébb CF, Apukám egy Laza Barkácsolós. Mindkettőt rá lehet vezetni, hogy röhögje ki magát néha.

Itt elhangzott egy kulcsmondat: ezek rendszerint mind jófej, kedves emberek, csak ne kelljen velük együtt élni...

Címkék: olvasói
86 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.13. 10:18:34

Todi bacsi a mi csaladunkban is volt, csak Gyulanak hivtak.

Nala volt aztan kupi, a kis szobajaban volt minden, mint a jo boooootban.

Na, o mondta ocsemnek:
- Ez a karora TOR-HE_TET_LEN! (ezzel kipecazott egy orat a sok lom kozul es a falhoz vagta - az meg persze szarra tort).
Az esemenyt ezzel konstatalta:
- MIZERIA van, Pistikem, MIZERIA!

Egyebkent tetszik a poszt!

gyz 2009.10.13. 10:27:33

jópofa írás, bár felmerült bennem, hogy ezt csak olyasvalaki tudja ilyen színesen és szemléletesen megírni, aki a másik véglethez tartozik: szekrényben vonalzóval beigazított összehajtogatott ruha, a használt könyv úgy van letéve, hogy párhuzamos legyen a dohányzóasztal rövidebbik élével stb :)

egyszer megkért a szomszéd, locsoljam a virágaikat, amíg nincsenek otthon. Amikor bementem az akkor huszonéves egyetemista lányuk szobájába, azt hittem elájulok: koszos bugyikban, újságokban, tankönyvekben, használt pzskben térdig gázolva jutottam el az ablakig, ahol a szegény kóró pihent egy cserépben.

de egy volt ingatlanos ismerősöm évekig tudná mesélni, milyen körülmények között képesek élni amúgy nem létminimum alatt tengődő emberek is

Mitya Ivanov 2009.10.13. 10:43:47

nagyon jó írás. a Laza munkanélküli kiegészülhet laza rokkantnyugdíjassal, de ez nem túl vicces.

loláb 2009.10.13. 10:46:42

FJL-hez némi adalék.

A család összes tagjának ki kell szolgálnia az aktuális hobbit, hóbortot. Tanulni képtelen (még akkor is, ha az esze meglenne hozzá) mivel a lelkesedése maximum fél évig tart valami iránt, így sokmindent elkezd, de abbahagyja.

A pénzzel bánni nem tud, gyakori, hogy még 30 évesen is a szülőkkel él, halmozott esetben zsebpénzt kap. Ha dolgozik, akkor sincs pénze, mert a kiterjedt társasági élet, a hobbival kapcsolatos beruházások elviszik a keresetét. Kereshet bármennyit, mindenkivel nagyvonalú, emiatt állandóan csóró, jellemzően annyi pénze van, amennyit a pénztárcájában látsz. De ez nem tűnik föl neki, így tökéletesen megfelel a helyzet, emiatt sose panaszkodik.

Az autója (ha van, akkor jellemzően a szülők pénzéből) úgy néz ki, mint egy hányinger, kiporszívózva sose volt, mekis zacskók, ásványvizespalackok, és használt zsebkendőkkel van tele.

Még harminc évesen is délelött 11 kor kel, és éjjel háromkor fekszik hétközap is. Ha dolgozik, és amiatt korán (értsd: mint minden normális ember, mondjuk fél hétkor) kel, akkor előző este már kilenckor kuss van a családnak, hisz neki aludnia kell, holnap korán kel. (Ne feledjük, még ekkor is otthon él, anyuval, apuval, akik készségesen kiszolgálják ebben is)

Akkor a legnagyobb a kontraszt, ha FJL-nek van egy testvére, aki egyetemista, vagy rendesen dolgozik, és úgy általában közelebb áll az elfogadott társdadalmi normákhoz, mint ő. Természetesen az ő fejére jobban szarnak a szülei, neki nem kell támogatás, enélkül is megáll a saját lábán.

loláb 2009.10.13. 11:07:51

Jaj, még eszembe jutott póegy fontos dolog:

Képes bámilyen társaságba pofátlanul bekunyerálnia magát, még akkor is, ha elötte mondjuk évekig csak köszönés szintjén viszonyult hozzájuk. Ha olyan programot szerveznek, ami neki tetszik, akkor minden további nélkül meghivatja magát.
Természetesen, ha megbeszélt időpont van, akkor ő késik egyedül, ha be kell szállni a költségekbe, akkor éppen nincs nála elég pénz, majd legközelebb megadja. Ezt meg is teszi, de csak akkor, ha emlékezteted rá, hogy tartozik. Mivel legközelebb fél év múlva látod viszont, jó eséjjel el is felejted, hogy tartozik.

Amikor a lelkesedés elszáll, akkor ő megy, bármi áron. Kirándulásnál fél úton kiválik és hazamegy a barátnőjével, hajóútnál miatt a kell kikötni délben, buliról tizenegykor lelép, mert eszébe jut, hogy másnap dolgozik.

Jellemzően egy se veled, se nélküled kapcsolatban él tizensok éve azzal az egyetlen nővel, aki képes valamennyire tolerálni ezt a viselkedést. Ő nem FJL, hanem pont ennek az ellenkezője: rendes, példás életet él, gondol a holnapra, van terve. Aztán harmincon túl a nő megunja, hogy a barátjáa még harminöt évesen is a gitározásnak/modellrepülőzésnek/bulizásnak szenteli az életét, míg ő már régen gyereket akar, így kidobja a fenébe. Aztán visszafogadja, és megint kidobja. Ezt eljáttszák kb 3-4x, persze a végén a nő cseszik rá, hacsak nem jön rá időben, hogy FJL képtelen normális életre, onnantól kezdve nincs esélye.

Ekkor FJL elkezd csajozni (mivel jópofa, vicces, társasági lény, nincs nehéz dolga) mégtöbbet bulizik, és ezt akár évekig is bírja, anélkül, hogy felfogná, harmincöt-negyven évesen mekkora gáz minden este házibuliba, vagy szórakozóhelyekre járkálni, és kajtani azok után a csajok után, akik ennyi idősen szintén minden este bulizni járnak.

Maestro 2009.10.13. 11:10:48

van bennem egy erős hajlam erre az életformára de eddig sikerült kordában tartani:)

azallamenvagyok 2009.10.13. 11:26:59

ha szétszórt akkor nem lett volna szabad kihagyni a szétszórtságukat rendmániával palástolókat sem: minden reggel gondosan beágyaz, de ha az ágyon egy pillanatnyilag oda nem illő objektum van, akkor az ott is marad, észre sem veszi...

sorica123 (törölt) 2009.10.13. 12:09:06

@afromagyar: nekünk is volt ilyenünk, én még nem éltem akkor, nálunk ezt a karaktert Tóni bácsinak hívták, Isten nyugosztalja, nem igazán találta meg a számítását, pedig elmesélésből nagyon jó fejnek tűnt.
@gyz: broáff. Nekem egy para élményem volt más lakása-kosz, kupi, őskáosz szinten: az egyik eladandó lakásban élt egy olyan rokker-szerű, kb hattagú család, hozták az ősrokker sztereotípiákat, konyhába lapjával, ott lakik a házigörényke is, stb, szegény vevői oldal majd összecsinálta magát a meglepetéstől:)) Amúgy mondjuk, ha nem is így, és ennyire vállaltan, de a féléves együttélésem alatt a srác volt ilyen. Nagyon. Zenész, ráadásul, nem egy allűrös rocksztár, de valami parádésan rendetlen, nekem meg egy idő után befigyelt az ottrohaggyon-együttható, úgyhogy szegény háztartásunk majd' ránk rogyott... azóta nem szeretem azt a fajta koordinálhatatlan rendetlenséget. Még ha a papírok vannak széthányva, istenes, de ruha, edény, kosz nem parkolhat napokig.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.13. 12:11:25

@azallamenvagyok: hehe, látom, nehéz kimaradni bármelyik kategóriából - lehet, hogy pont ők az Arany Középút? ;-))

IndaMuncher 2009.10.13. 12:32:14

Bírom amikor a csajok így kiakadnak az exeiken, vagy azok hozzátartozóin.
Amúgy jópofa írás, nem csodálom, hogy a CF mellett nem maradt meg a csaj. LOL

LyukasBogrács 2009.10.13. 12:56:10

Nekem voltak ilyen uberlaza lakotarsaim, jellemzoik:

-cigaretta 45 fokban lefele log a szaj sarkabol
-rumli
-zaj
-ajtocsapkodas
-bofoges
-fingas
-karomkodas

szamonkeres eseten a standard reakciok:
-Tied a lakas /te vagy itt a tulaj?
-Mi vagy te, rendor?
-Zavaaaar?
-Belehalsz?
stb.

Remalom

lr 2009.10.13. 12:56:13

Hát, valóban nem egyszerű nem csesztetésnek venni, mikor az ember találva érzi magát , noha egyrészt egyik kategóriába sem esem tökéletesen (pedig az elején mindig úúúgy reménykedem), másrészt meg a társadalom (vagy legalábbis az adott része) bekaphassa, amíg fenntarthatatlan, etikátlan irányba mutatnak az ún. "normái"...hát LOL.
(Azért nyugi: rend van itthon ;))

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.13. 13:00:54

Én a magam részéről laza csávó vagyok. És be kell valljam, jobban is bírom laza csajokkal az életet, inkább laza legyen, mint rendmániás.
Most nem úgy értem, hogy rohadjon meg a lakás, csak nem csinálok felhajtást abból, hogy legyen rend és tisztaság.
Inkább keressem a távkapcsolót fél percig a pokrócok közt, minthogy elvágólag legyen a három lefolpackozott távkapcsoló a csupasz és csillogó dohányzóasztalon.

Ernoke 2009.10.13. 13:08:54

amíg a kosz nem ölt undorító méreteket, ez a típus teljesen rendben van.

a hibrid típusú emberek is kurva érdekesek egyébként. egy ismerősöm környezete nem egyszerűen rendetlen volt, hanem undorító - ragadó padló, olyan heverő, amire nem volt gusztusom leülni stb. a csávó maga is egy eléggé taszító jelenség, igénytelenül elhízott, zsíros haj, koszos fogak stb. ő viszont kibaszott finnyás volt, más után nem ivott üvegből, mert az gusztustalan, buszon a kapaszkodót zsebkendővel fogta meg, csak drága márkás ruhákban volt hajlandó járni, nőknél meg minden kövérre megjegyzéseket tett, mert az persze gusztustalan szintén.

egy csomó rendmániásnál pedig a rendmánia a saját igénytelenséget hivatott palástolni. kolléganőm elvágólagos, kényszeres rendezkedő és súrolós kategóriájú kényszeres takarító. de a zoknija lyukas (gondolom, mert azt normál esetben senki nem látja), a karja szőrös, nem zavarja, ha a kajájától bűzlik a szoba stb.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.10.13. 13:15:52

@loláb: Meghűlt bennem a vér, szerintem nekünk van egy közös ismerősünk!!!!! :))

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 13:25:23

Bemutatkozik a Szórakozott Professzorjelölt

A SzPj az Őrült Tudós fiatalabb és némiképp (de nem sokkal) földhözragadtabb kiadása. Rendetlenségének és szétszórtságának a legfőbb oka, hogy egyszerre kizárólag egy dologra tud koncentrálni, és amíg azt végig nem viszi, addig minden más felejtős. Amíg kész nincs a könyv/cikk/esszé/előadás, addig éjjel-nappal ezzel foglalkozik, és minden más, aminek az adott projekthez nincs köze, kívül esik a SzPj eseményhorizontján, legyen az a villanyszámla befizetése, pályázati határidő, tanulmányi kötelezettség, könyvtári könyvek vagy a lakás kitakarítása, vagy kávézás a barátokkal.
Emiatt bár a szaakmáját érintő dolgokban az SzPj kifejezetten módszeres és rendszeres, minden másban káosz és tarka összevisszaság jellemzi. Rendetlen, szétszórt, mindent elhagy, elfelejt, és ezen a rendszeres PDA-használat sem segít.
Az SzPj igazi éjjeli bagoly, nem ritka, hogy hajnali négykor küld e-maileket. Ebből következően koffein- és taurinfüggő, íróasztalán beláthatatlan mennyiségű kávésbögre található. Kizárólagos tápláléka a netről rendelt kaja, a Netpincer.hu alapítói elsősorban neki és a hozzá hasonlóknak köszönhetik egzisztenciájukat.
Mivel az SzPj kizárólag a saját ritmusában képes élni, és csak nagy kínnal tud alkalmazkodni másokhoz, ezért ha másokkal lakik együtt, jó eséllyel az idegeikre megy.
Ha kollégiumban lakik, a CF-beütésű szobatársak borzadva merednek az SzPj-re és az őt körülvevő káoszra és rendezetlenségre, nem értik, hogy hogy lehet így élni, azt meg pláne nem, hogy hogy lehet, hogy az SzPj akkor is jobb jegyeket kap náluk ugyanazokból a tárgyakból, amikor rendszeresen elhagyja a jegyzeteit, miközben ők hiába izzadnak vért, mennek be a reggel nyolcas előadásra, és készülnek fel kiválóan makulátlan, legalább négy szín felhasználásával készült jegyzeteikből.

Idővel aztán az SzPj felnő, megtalálja a párját egy hasonszőrű akadémiai dolgozó személyében, megveszi az első saját lakását, aztán amikor már rákényszerül a saját háztartás vezetésére, nagy kínkeservvel igyekszik viszonylag rendezett állapotokat fenntartani odabent.

Üdv,

Egy félig-meddig ex-SzPj

sorica123 (törölt) 2009.10.13. 13:46:29

@Ön: irodalmár körökben is van ilyen:)) egyik kedvenc költőm életrajzán fogtam a fejem mikor olvastam, hogy egy-egy hosszabb munka közben mindent bekészített a szobába, ami a túléléshez kellett (étel, ital, kávé, pia, akármi), aztán amíg kész nem lett a meló, ő nem létezett. Aztán a takarítónőnek hetekig rémálmai voltak a végeredménytől... pl kedvenc célszerű megoldásom innen a kihúzott fiók => mivel sehova nem fér, beletesszük az ebédet. Maradékra meg rácsapjuk a fiókot s úgy felejtjük. Volt-nincs!

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 13:53:58

@loláb:

kurvaélet, hogy ez a csávó ADHD-s (hiperaktivitás és figyelemzavar). minden jellemző stimmel.

loláb 2009.10.13. 14:04:29

@misbelief: Minden előfordulhat, kicsi a világ.

@Ön: Vannak orvosok a társaságban, még egyik sem említette, hogy bármi gond lenne szegény FJL-lel.
Szerintem inkább csak kurvára nem tudja, mihez kezdjen magával, és ezért próbálkozik mindenfélével.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 14:04:49

@Ön:

Adalékok az SzPj jellemrajzához:

A könyvtárakkal furcsa viszonyban van. Egyrészt szívesen jár oda, másrészt feledékenységéből adódóan olykor-olykor ötszámjegyű tartozást is felhalmoz. Az SzPj nem sajnálja ezt a pénzt a könyvtártól, úgy gondolja, hogy úgyis könyveket vesznek rajta, és ezzel is támogatja kedvenc intézményét.
Bár az SzPj munkája jellegéből adódóan elég rendszertelenül kapja a jövedelmét, ennek ellenére meglepően jól be tudja osztani a pénzt.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 14:10:00

@lr:

én nem éreztem basztatásnak a dolgot. szerintem jobb szétszórtnak lenni, mint nem annak, és szerintem a sok neurotikus CF is azért szól be, mert igazából irigykednek ránk :P mi legalább lazák és jókedvűek vagyunk, és mënt vagyunk a neurózistól.

corrado 2009.10.13. 14:15:29

@Ön:
"mi legalább lazák és jókedvűek vagyunk, és mënt vagyunk a neurózistól."

tényleg?
több laza arcot láttam már érzelmileg sokkal jobban szétcsúszni, mint CF-t...

corrado 2009.10.13. 14:26:59

@Ön:
"mi legalább lazák és jókedvűek vagyunk, és mënt vagyunk a neurózistól"

tényleg? ez nem inkább a látszat?
emlékeimben inkább az él, hogy ezeek a laza és jófej emberek igen csúnyán szét tudnak csúszni...

loláb 2009.10.13. 14:37:40

@Ön:
"és szerintem a sok neurotikus CF is azért szól be, mert igazából irigykednek ránk"

Ugyan nem vagyok CF, de engem speciel idegesít, hogy valaki a linkségével és az önzőségével képes másoknak (nem kicsi) kellemetlenséget okozni.
Semmi nem áll távolabb tőlem, minthogy a célnélküli, máról holnapra élést irigyeljem. Ellenkezőleg, semmi nem taszít jobban a gondolatnál.

"mi legalább lazák és jókedvűek vagyunk, és mënt vagyunk a neurózistól."
A jókedélyűség rendben, de ez is inkább látszat, eröltetettnek tűnik. Állandó jófejség, poénkodás rendben, hisz több gondja sincs, min ez, de a legtöbb érzi, hogy valami nagyon-nagyon nincs rendben vele. Csak azt nem érti, hogy mi az.
Viszont emiatt a frusztráció miatt ideges, zavart, és sokkal hamarabb kiborul, mint akárki más. A rokonok persze ezt tisztán látják, és óvják a kiborulásoktól, emiatt védik, senki egy rossz szót nem szólhat FJL-re. Még a nyilvánvalót sem lehet elmondani róla.

(Az én ismerősöm legalábbis ilyen, örülj neki, ha belőled valódi lazaság árad, az nagy adomány)

LyukasBogrács 2009.10.13. 14:44:35

@Ön:
Legyetek lazak. Csak nehogy azt higgyetek, hogy nektek minden jol all.

Ernoke 2009.10.13. 14:51:50

@corrado: a szétcsúszás normális dolog szerintem... az igazi gond ott van, ha vki magába zárja a szétcsúszásait, görcsöl, elfojt és hárít, és ennek a környezete issza meg a levét. mindenkinek vannak fos időszakai, de nem mindegy, h olyankor kiborul, vagy pedig elfojt és másokat baszogat ehelyett, esetleg megbetegszik, hogy véletlenül se kelljen a problémáival szembenéznie.

@loláb: a linkek és önzők nekem soha nem okoztak kellemetlenséget. ellentétben a cf-ekkel és a merev, mindent szabályozni vágyókkal, mert azok rengeteget.

és nem, nem vagyok link, nem azért védem őket. egyszerűen sokkal emberibb, normálisabb fajta, mint a merevek. és igazi válsághelyzetben sokkal jobban lehet rájuk számítani - kiborulás után v mellett segítenek. a merevek pedig összeomlanak, aztán a problémák mellé pátyolgathatja őket az ember, mert nem bírják a bizonytalanságot és a váratlan helyzeteket.

sorica123 (törölt) 2009.10.13. 14:52:29

Szerintem a skálán oda vissza van még hatszáz variáns neurotikus controlfreak és hiperaktív borderline rakkendrollgyerek között...

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.13. 14:53:18

@Ön: en peldaul rendetlensegben tudok iszonyuan ideges es fusztralt lenni. Amig nincs rend, ne szoljanak hozzam. A takaritas rendesen megnyugtat, es mire tiszta a lakas, a kedelyem is kituno allapotban van :).

sorica123 (törölt) 2009.10.13. 14:54:13

@Ernoke: Például aki legalább megpróbálja kezelni a helyzeteket, és nem egyenlazasággal vagy bizbaszrendezgetéssel hárít minden problémát. Amit te is mondasz.

Ernoke 2009.10.13. 15:01:19

@sorica123: igen, skála van... de ha nekem tényleg segítségre volt szükségem, mindig a linkektől kaptam azt meg, nem a "normálisaktól"... és ezért cserébe nem érdekel, ha elfelejt egy találkozót, vagy elveszti vmi nála lévő cuccomat, mert ezek nem fontos dolgok.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.13. 15:01:41

@afromagyar:

Úbaz! Erre rámehet a kapcsolatunk...

virágelvtárs 2009.10.13. 15:02:53

Az önlejölt tudós közt én találkoztam olyan fajtával, ami (remélem) a Modoros más kategóriái közt is elő fog kerülni (Tbib biztos helyezi fülét):

Az agresszív Magyarkutató!

Minden Magyar verset tud, szoba falára írja őket, leginkább borral.
Minden teóriát ismer, perfektül beszél avarul, és a személyi igazolványában rovásírással van a neve.
Ha odamész hozzá borozni, mindig mondja:

Lazaság, öcsém, üjjél le, asszony otthon, elmondom, mi van a világban.

És 3 perc alatt bebizonyítja, hogy az ősrobbanást is a magyarok csinálták, ijjakkal.
A lakása tele szőttesekkel, amit az oláok szőttek. Kutyája nagy. Rajta tartja a lábát.
Mindent tud, értitek, mindent!

Kotyogósból ad kávét, mert a többi műszar, és igen, csak gyufával gyújt rá.

LyukasBogrács 2009.10.13. 15:03:16

Laza ember ismertetojegyei tovabba:

-mindenert bajert masok okolasa
-idosek, nok iranti alapveto tisztelet hianya
-oltozkodesben az igenytelenseg, az izlestelenseg es az olcsojanossag tetszoleges kombinacioja
-hajviselete, arcszorzete szep peldaja az ember-bolha, ember-atka szimbiozisanak
-mas emberek kivansagai szamara nem tobbek puszta nyugnel, akadekoskodasnal, az o zsebeben turkalasnal
-beszede sajatos kevereke az ovodas gugyogesnek, az aluljaroi szlengnek es csekelyke angol szokincsenek
-az oktatast nem tartja sokra, pont annyira, mint amennyire az oktatas tartja ot

Ernoke 2009.10.13. 15:06:00

@virágelvtárs: én dolgoztam tudósok közt, és volt olyan, aki baszki azt kutatta, h az anyatejnek milyen egészségvédő hatása van - felnőtt férfiak körében... nem akarom elképzelni, honnan szerzett hozzá mintát v ilyesmi.:D

Ernoke 2009.10.13. 15:10:11

@LyukasBogrács: neked komoly frusztrációid lehetnek.:) mindenki olyan embereket ismer, amilyenekkel körbeveszi magát, a kollégákat meg viselje el valahogy... nem tudom, miért zavar téged ennyire, ha vki seggfej, kerüld el és kész.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.13. 15:11:19

@Ernoke:

Nahát ez külön téma lehetne.
Egy ismerősöm fizikus. Legutóbb abból írt valami komoly, nemzetközileg elismert tanulmányt, hogy az emberek annál ritkábban használják a maroktelefonjukat, minél távolabb vannak a lakásuktól. Valami díjat is kapott érte.

sorica123 (törölt) 2009.10.13. 15:17:06

@Ernoke: na jó persze, de ez az, hogy van az a link, aki rendes-aranyos, de a felelősségről épp hogy időszakos lila gőze van, van az, aki csak szimplán rendetlen, de mondjuk mentőtiszt, tehát nem valószínű, hogy egy felelőtlen alak, és így tovább. Meg van olyan is, aki nem csinál elvi kérdést belőle, de jobban elvan, ha nem mászik szét alatta a lakás.
@virágelvtárs: avarul? De hát azok nem magyarok voltak, hanem őket lehetetlenítették el áldott jófej eleink. Mindegy, értem, mire vagy kire célzol. A kotyogós elvi háttere - jaj. Pedig nálunk is a kotyogós megy, de minek hozzá ideológia?? És hopppá, ha már akkora történelmi madzsar, miért is nem findzsában csinálja a kávét - hiszen akkor szerinte török eredetűek vagyunk? (Jójó, tudom, mert ma olyan népek csinálják törökösen a kávét, akiket nem illik emberszámba venni...)

loláb 2009.10.13. 15:21:06

@Ernoke:
"a linkek és önzők nekem soha nem okoztak kellemetlenséget"
Jó neked. Én például utálok várni olyasvalakire, aki meghivatja magát a társaságba, és késik fél órát, órát.
Vagy idegesít, amikor elkér valamit, de kurvagyoran, mert azonnal kell, majd amikor elfelejtem odaadni a használatához szükséges kódot, két hétig ne is hiányzik neki.

"sokkal emberibb, normálisabb fajta, mint a merevek"
Egyik sem jó, mint mindenben, itt is az arany középút az ideális. Valamerre ettől is el lehet térni kicsit, de a lényag a szélsőségektől mentesség.Azok a legjobb fejek, szerencsére ilyen az emberek óriási többsége.

"és igazi válsághelyzetben sokkal jobban lehet rájuk számítani "
Addig, ameddig közös problémátok van.Onnantól kezdve, hogy a problémátok elválik egymástól, számíthatsz rá napestig.

Kermit 2009.10.13. 15:34:20

Barátnőm apukája mániákus TV-ből rögzítő fajta. Folyamatosan be van állítva a DVD író, megy a három természetfilm csatorna, van hatvan féle távirányító. A DVD-k utána felcímkézve, elvágólag kerülnek a polcra - mert ezen felül rendmániás az öreg -, ahol egy csepp felület sincs, mindent beborít a VHS, DVD kaptár. "Jó lesz majd még ez nektek" felkiáltással nem hagyja abba. Programozó volt a honvédségnél, így kiszuperált gépek, monitorok, videók, szakkönyvek - minden ami az informatikáról az elmúlt 35 évben megjelent - tornyosulnak, bekötve, tárgy szerint rendezve.

LyukasBogrács 2009.10.13. 15:52:23

@Ernoke:
Nem vettem en korul magam senkivel, jottek ok maguktol vagy beosztottak oket mellem.

Jo volt oket otthagyni a francba.

Ingyenelo, onzo, dedos, nagyszaju emberektol atteteles herotom van.

Zilius 2009.10.13. 16:37:10

Eddig mindenki a külsőségekről írt.
De van, akinek a szétszórtsága inkább a terveiben, kapcsolataiban érezhető.
Lehetőségek:
-megtanul egy hangszeren játszani
-megtanul egy nyelvet
-elutazik valahova (nyaralni/tanulni/dolgozni)
-majd visszahív egy sörre, etc.

A sor végtelen, a lényeg, hogy mindig ragozza a terveit, amik 2-3 havonta teljesen kicserélődnek.
(Környezetében nem feltétlen csinál a normálisnál nagyobb rendetlenséget)

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2009.10.13. 16:43:43

Tökéletes alkotás :)

Laza munaknélküli
Egy ismerősöm ilyen. 30-on túl is a csajozás a lényeg, ha meglát valakit az utcán, utána füttyög, beszól. Kapcsolata max. 1,5 év, de az is csak azért, hogy utána ossza az észt a "haverkonak" és fényezze magát, mekkora macsó. Egyszer ráfaragott, ment a farka után, gyerek befigylet, időről-időre bepróbálkozik a gyerektartás elsumákolásával.
Jövedelme persze csak hébe-hóba, munkahely 9 hónapnál hosszabb ideig még nem volt, az is gyakran pizzafutár, gumis, biztonsági őr, portás. Egyik fizetős főiskolára beiratkozott, mert az májer, persze még a könyveket sem vette meg. És a legjobb: felekezetbe is jár, "mert ott könnyen lehet csajozni". Esküszöm, könyvet kéne írni róla :)

FJL
Haver fivére. Végzettség semmi, önjelölt számítógépes. Szobában a már leírt rendetleség egy korábbi posztban bemutatott ház nélküli gépekkel (vagy 100 db). Takarítva szerintem még sose volt (és ezt szó szerint kell érteni!), csak cipóben lehet közlekedni, különben a koszos szőnyegben megbújó egy-két IC tuti megszúrja a talpadat. Havi 2 barátnő, állandó telefoncsörgés, iradtla mennyiségű haver. Kocsik: igénytlene, leharcolt "zőccséges" Merci, dízel Peugeot 605, bármilyen japán dízel, ami legalább 15 éves - mindez félévente körforgásban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.13. 17:18:01

@Zilius: nagyon szép: az Ingyenélőre emlékeztet nagyon sok esetben.

A sok-sok megkezdett félév (persze mindig más főiskolán) csodálatos példa!!

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.13. 17:39:14

Jaj, ezt leírom!
Volt egy haverom, aki a kasszikus példája volt a lazacsávónak. Nagyon komolyan!
Vagy tíz éven keresztül tartottam vele a kapcsolatot, ez idő alatt nem dolgozott effektíve semmit. A nagynénje híres filmrendező, ő támogatta bizonyos mértékig.
Az például alap volt, hogy ha megbeszéltünk egy találkozót, akkor Miki 3-4 nappal később ért oda. Ha valaki felelősségre vonta ezért, akkor még neki állt följebb: "Hát nem tudtam jönni, bazmeg! Furulyáztam!"
Voltak munkapróbálkozásai, amikkel elbüszkélkdett.
Felvették egy autómosóba dolgozni, de első nap kirúgták, mert azt mondta a kuncsaftanak, hogy a kocsiját már nem érdemes lemosni, vegyen egy másikat.
Később kalibrátor lett egy csapággyárban. Ez azt jelentette, hogy egy szűrőszerű szerkezeten kellett átdugdosnia a csapágygolyókat. Itt majdnem egy hétig dolgozott, de egyik reggel felállt egy marógép tetejére és fellázította a munkásokat.
Egyszer találkoztunk, és büszkén mondta, hogy független terjesztő lett. Ez azt jelentette, hoy valahol átvett valami reklámújságokat és be kellett volna dobálnia a postaládákba. De nem dobálta, csak átvette. A lakása néhány hónap alatt lakhatatlanná vált az újságkötegektől. Ekkor feltüzelte valamelyik cimboráját, akinek volt valami ócska teherautója. felpakolták rá az újságbálákat és elvitték a MÉH-be, majd az érte kapott pénzből megtankolták a teherautót, a többit pedig haladéktalanul elitták.
De a legdurvább még csak most jön!
Volt egy csaja, akivel igazán nem jártak már együtt, de azért időnként még reszeltek egyet-egyet. És hát megkötött a gipsz a fándliban, a csaj terhes lett. Meg is szülte a srácot. A lazaember két évig feléjük sem nézett, pláne nem fizetett egy fillér tartásdíjat sem.
Két év után felhorgadt benne az elhatározás, hogy márpedig ő meglátogatja a családját. Felült a vonatra a rokkantigazolványával, leutazott Tébányára (a csaj ott lakott a gyerekkel) és odautazott. És mit csinált??? Na mit????
Csinált a libának még egy bambínót!!!!!!!!!!!

loláb 2009.10.13. 17:42:15

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): Bizony, a telefoncsörgés állandó, hisz a FJL jófej, tele van haverokkal, és ismerősökkel, amik vagy évtizedek óta megvannak (ezek általában normális emberek, ezért sem viágos, hogy nem tűnik fel neki, hogy valami nem klappol vele kapcsolatban), vagy az aktuális hóbort köti össze őket. Ez utóbbi csoport félévente cserélődik.

A telefonokat is váltogatja, jellemzően pár éves, egykor drága készülékeket vesz, használtan tizedáron. Persze ezek félévente elromlanak, viszont egyiket sem dobja ki (arról beszél, hogy mennyire szereti ezeket a készülékeket, meg fogja javíttatni, de sejthetitek, mikor tesz ilyet), néha még az ötéve használt cucc is ott hever a szobájába, mintha tegnap tette volna le.

Képes arra, hogy egyik napról a másikra előszedjen általános iskolai osztálytársakat, haverokat, ilyenkor (ha van rá fogadókézség) néhány hétig, hónapig az új "barátaival" lóg, majd, amilyen gyorsan jöttek, úgy el is felejti őket.

loláb 2009.10.13. 17:46:41

@El Topo (Sgt. Elias):
"és hát megkötött a gipsz a fándliban"
Hatalmas. Stílszerűen :-)

LyukasBogrács 2009.10.13. 17:52:14

@Modor Tibi:
Megtorent eset:
Muegyetemista srac + allatorvos (vegzett) csaj szerelme.
A srac evekig azzal magyarazta a bizonyitvanyanak a hianyat, hogy mar csak a szakdolgozatat kell leadnia + megvedenie.
Aztan eskuvo elott kiderult, hogy hatra van meg egy par felev abbol az egyetembol.

Szakitas aztan ujra osszejoves. Hazassag.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 18:05:43

@LyukasBogrács:

"-mindenert bajert masok okolasa
-idosek, nok iranti alapveto tisztelet hianya
-oltozkodesben az igenytelenseg, az izlestelenseg es az olcsojanossag tetszoleges kombinacioja
-hajviselete, arcszorzete szep peldaja az ember-bolha, ember-atka szimbiozisanak
-mas emberek kivansagai szamara nem tobbek puszta nyugnel, akadekoskodasnal, az o zsebeben turkalasnal
-beszede sajatos kevereke az ovodas gugyogesnek, az aluljaroi szlengnek es csekelyke angol szokincsenek
-az oktatast nem tartja sokra, pont annyira, mint amennyire az oktatas tartja ot "

Akkor én mégse vagyok laza, úgy tűnik...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 18:17:52

@loláb:

A saját lazaságomat leírtam a Szórakozott Professzorjelöltről szóló kommentesszében.
Rám egyáltalán nem jellemző, hogy ne lennének hosszú távú terveim, ellenkezőleg, jóval tudatosabban élek, mint a legtöbb korombeli.
Nekem a munkám az életem, ebben valósítom meg magam. Meggyőződésem, hogy az ember csak akkor hozhat létre igazán színvonalas dolgot, hogyha ezerszázalékosan odateszi magát. És igen, ebben az ihletett állapotban nehézséget okoz odafigyelnem arra, hogy hogyan vannak összehajtogatva a ruhák, vagy hogy el van-e mosogatva. Az is előfordul, hogy elkésem, vagy hogy gyűrött ruhában megyek emberek közé. A külső szemlélő számára ez slendriánságnak, hanyagságnak tűnik, igen. Valójában csak az energiával való racionális gazdálkodás.
Az üzlet persze más kérdés... olyan munkakörben is dolgozom, ahol a minőség és a határidők tartása nagyon fontos, ilyen dolgokban én is nagyon ügyelek a pontosságra.

Ami meg a többi dolgot illeti, én nem gondolom azt, hogy annyira komolyan kellene vennem az életet. A magánéletben nem haragszom meg, ha valakire várni kell tíz percet, negyedórát.

scsaba1 2009.10.13. 18:41:47

Király....

Laza barkácsolós: fater. Kész... Sírba tesz. Mindig hoz valamit, mindig kap valakitől valamit, a rokonok is tudnak a hajlamáról, így ha van valami lomjuk, akkor persze megkérdezik fatert: Te, van egy (sok) ............., nem kellene? Sajnálom kidobni, neked meg hátha jó lesz valamire.
Így a műhelyünk úgy néz ki, mint egy MÉH teleppel keresztezett barkácsáruház.
Van például egy tejesládányi metrikus csavarunk, anyánk vegyesen. De ha kell két egyforma, valami népszerű méretben, akkor azt a vasboltban kell megvenni.

Villanymotorok: vagy 15 darab. Bicikli kerék: szintén egy tucat. Legújabb szerzeménye: egy Philips hűtő, bár az értékéből sokat levon, hogy nem hűt.

Néha, ha már végképp nem férek be a műhelybe a sok lomtól, akkor összeszedek egy pár ládával és elviszem a helyi MÉH-be.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.13. 18:50:16

Anyukám nekem is egy enyhébb CF, Apukám egy Laza Barkácsolós (volt). Erre összeszedtem én is egy Laza Barkácsolóst. Most épp van nálunk egy tévé, amit már nem is emléxik, kié. De ő legalább 90%-ban megjavítja a dolgokat, apám meg csak buherált. Építési maradék gyűjtése: ha ebben az egyben CF vagyok, nagyon utálom, apán telerakta az udvart, ezért én - mindezt megelőzendő - köbcentire kiszámolom az anyagot, max +5%, de nem vagyok hajlandó kerülgetni. Illetve a kertben a kis faház mögött van 2 nm lehetőség a halmozásra. Van is ott sziklakő, acélrács, 3 db raklap, stb.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.13. 18:55:36

@scsaba1: "Legújabb szerzeménye: egy Philips hűtő, bár az értékéből sokat levon, hogy nem hűt." Apám is szerzett 1x egyet, aztán gondolt egyet, telepakolta szerszámmal. Aztán mégis bedugta a konnektorba, hátha elkezd működni. A hűtőből kitört a működhetnék, belefagyott a csőfogő a fagyasztórészbe :-)))))))))

scsaba1 2009.10.13. 18:56:12

@virágelvtárs:

Az ilyenektől én frankón félek... Nem konkrétan a magyarkutatóktól, hanem minden olyan meg nem értett "Őrült tudóstól", aki egy teóriának a rabszolgája/betege. Annál súlyosabbak ezek az esetek, minél távolabb áll az elméletük a tudományos fősodortól.

Véletlenül ellentmondok neki és lemészárol....

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.13. 18:57:46

@scsaba1: Ja, és két kolléganőmnek is van ilyen faterja, ha valamilyen egyszerű anyaghiány van, mindkettő rávágja: körülnézek apukám garázsában, valamelyik kávésdobozban lesz ilyen!!! (Emlékeztek a barna szögletes, műanyag neszkafés dobozokra? Nálatok is volt/van ilyen a műhelyben?)

scsaba1 2009.10.13. 19:08:02

@Krisztinca:

Mindenféle doboz van a műhelyben. Neszkávés, Macikávés, mindenféle kimosott fém konzervdoboz stb.
Bár ezt a vonalat inkább én erőltetem, hogy a kb. egyforma bizbaszok a facsavartól az alátétig kb. külön legyenek, ne egy tejesládából kelljen kikeresni...

A hűtőhöz szakembert is hívott, aki 20-25 000 Ft-ért meg is javította volna. (Micsoda üzlet...)

scsaba1 2009.10.13. 19:17:59

@Kermit:

Szerezz neki meghívót pár népszerű torrent oldalra... :D

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 19:39:14

@Krisztinca:

Az én nagyfaterom, Isten nyugosztalja szegényt, olyan Laza Barkácsolós volt, aki egyben CF is. A lakásban mindennek elvágólag kellett lennie, de a műhelyben nyugodtan lehetett rendetlenség és kosz. És ő is összegyűjtött mindenféle szirszart "még jó lesz valamire" felkiáltással.

loláb 2009.10.13. 20:25:30

Jaj, a jóleszmégvalamire a kedvencem. Apáméknál is azzal van tele a garázs és mindhárom pince.

loláb 2009.10.13. 20:28:38

@Ön: Szerintem te nem igazából laza vagy, csak szörnyen rendetlen. Erre utal az, hogy vannak céljaid, és van ami fontos. Az én jellemrajzom pedig pont olyan figurát ábrázol, akinek semmi sem fontos, max átmeneti ideig (persze addig azt hiszi, az a világ közepe).
Ha valakire várni kell fél órát, az belefér. Ha mindig ugyanarra az emberre kell várni fél órát, az viszont gáz, szerintem.

sorica123 (törölt) 2009.10.13. 21:04:53

@Ön: ezek a nagyfaterok... mi? Nálunk is megy a kabaré: a növény porfogó, minek az, polcon haptákba állnak a borosüvegek, és így tovább. Eközben a tatám által leharcolt fürdőszobában fásli, haj, stb... konyhában kávépacnik, morzsaözön, néha a szobában kávédarálás, körömvágás.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 21:34:19

@loláb:

nem tudom, miért gondolja bárki is úgy, hogy a lazaság és a célokkal rendelkezés kizárja egymást.
én azért vagyok rendetlen, mert alapvetően nem a nagy összefüggéseket tartom szem előtt, az, hogy az apró részletekkel mi a helyzet, nem izgat. él bennem egy olyan meggyőződés, hogy ahhoz, hogy a dolgok funkcionálisak legyenek, elég, ha a lényegi "alkatrészek" a helyükön vannak, és megfelelően működnek, míg ha valami apróság nem áll elvágólagosan, az az egész működőképességét nem zavarja. éppen ezért nehezen értem meg, hogy miért fontos, h pl. a távirányítót mindig ugyanoda kell visszarakni. számomra ti. a világ akkor is funkcionális marad, ha nem ugyanott van a távirányító, mint ahol találtam.
Persze ez nem mindig áll, mert a leszarásból fakadóan időnként olyan sokáig halogatok dolgokat, hogy nagy szarba kerülök miattuk, ami valahol idegesítő, hiszen ezek olyan dolgok, amiket amúgy 5 perc alatt el lehetett volna intézni (ld. pl. a tízezer forintos könyvtári tartozást :) ). emiatt igyekeztem tanulni a hibáimból, és az ilyen apró szarokat is idejében elintézni.

azoknál a feladatoknál viszont, amiknek a teljesítése fontos a számomra, hogy stílszerűek legyünk, nem ismerek pardont, ott muszáj mindennek klappolnia.

medvedr 2009.10.13. 21:48:47

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi):
Nagyon klassz kiegészítése a laza munkanélkülinek. Egy ilyen ismerősöm nem felekezetbe, hanem délelőttönként a játszóterekre járt csajozni. Iszonyat mi össze nem jött neki, és nem csak szövegszinten. Aztán persze belekötött a gipsz a fángliba, hogy a klasszikusokat idézzem.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 22:02:07

@sorica123: hehe... ja, az a vicces, hogy bizonyos dolgokra annyira rá tudnak pörögni, míg más dolgokat teljesen szem elől tévesztenek.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 22:08:36

@loláb:

szerintem azért nem tud megmaradni a seggén ez az ismerősöd, mert nem bírja a monotóniát, és ha valamilyen élethelyzet túl sokáig tart, az unalmassá válik a számára, és inkább kilép a helyzetből.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 22:41:47

@loláb:

"Semmi nem áll távolabb tőlem, minthogy a célnélküli, máról holnapra élést irigyeljem. Ellenkezőleg, semmi nem taszít jobban a gondolatnál."

Azért írtam, hogy a CF-ek boldogtalanok, mert olyan dolgok miatt kapják fel a vizet napjában tízszer-hússzor, amit egy laza ember jó eséllyel észre se vesz. És most nem az olyan alapdolgokra gondolok, hogy késés nélkül odaérsz-e a megfelelő találkozóra, hanem arra, hogy a partnerük visszacsavarta-e a fogkrém kupakját, nem tett-e véletlenül egy kanalat a kések rekeszébe stb. Gyakorlatilag állandóan problémáznak valamin, és egyáltalán nem az elégedettség sugárzik róluk.

Motor Tibi 2009.10.13. 22:45:21

Aki nem volt kollégista (szigorúan középiskolás korában) és/vagy katona, annak kár volt megszületnie...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.13. 22:48:54

@Ön: persze ettől még a lazák is nyugodtan lehetnek boldogtalanok. saját magamon végzett megfigyeléseim szerint egy trehány ember is ugyanúgy rabjává válhat a saját trehányságának, mint egy rendmániás a rendmániájának. például sokáig nekem is rossz volt együtt lakni másokkal, mert idegesített, hogy nem hagyják, hogy a magam trehány módján intézzem a dolgaimat, hanem beleszólnak, hogy mithogyan. aztán megoldottam a problémát, és elköltöztem a közelükből :) (és persze igyekeztem rugalmasabbá válni.)

sorica123 (törölt) 2009.10.13. 22:56:11

@Motor Tibi: ez az ilyennek ismertelek meg, tehát Te Ilyen Vagy, akár le is húzhatod magad a budin, mert én már ismerlek gondolkodásmód tipikus esete... azzal együtt, hogy ezek nem ártanak. De például nem csak középsuliban lehet kollegistának lenni stb, úgyhogy ebbe így bele lehet kötni.

2009.10.14. 06:45:32

Nekem a fiam filatal laza, szerencsére már nem lakunk együtt.

A exférjem nem pakol szét, igaz össze sem.
2-3 havonta járok haza, akkor sem hosszú időre, ő lakik az én lakásomban elvárnám hogy addig valamelyest rend legyen, persze rend van, de mérhetetlen kosz - takarítás nyomokban sem.

Mondom neki, hogy te itt büdös van, ő szellőztet, takarít. Na jó, neki álltam nagytakaritani, a felhajtott szőnyeg alatt mumifikálódott egértetemet találtam - hát igen, a szőnyeget nem poroltam ki - mondja, és morog, hogy miért eteti ő a 2 macskámat ha még erre sem képesek, mert természetesen mindenki hibás, csak ő nem.

Nem hiszem el, hogy egy oszló egér tetem mellett aludt hónapokig, és nem tűnt fel.
Az egeret - már ami a széttaposás után végül is neki kellett eltüntetni büntetésből.

loláb 2009.10.14. 09:20:16

@Ön: Azért a "távirányítót elvágólag a dohányzóasztalon" mentalitás a másik véglet, ezt gondolom érzed. A kettő között rengeteg hely van, ami sokkal kényelmesebb, mint akármelyik szélsőség, neked is, de legfőképp a környezetednek.

(nem akarlak megváltoztatni, de én CF-et, mármint aki valóban az lenne, és nem csak kicsit rendmániásabb, nem ismerek, trehányból, linkből viszont elég sokat. És ők egy határon túl idegesítenek, a rendmániásokat sokkal kevésbé. Az ugyanis kezelhető, a linkség nem.)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.14. 10:07:10

@loláb:

"És ők egy határon túl idegesítenek, a rendmániásokat sokkal kevésbé. Az ugyanis kezelhető, a linkség nem."

Milyen szituációkra gondolsz pontosan?

Én már rájöttem arra, hogy ha másokkal működöm együtt (például egy munkahelyen), akkor az a legjobb, ha minél pontosabb és hatékonyabb vagyok, mert ez a közös siker előfeltétele. De a munkahelyi hatékonyságnak például az az előfeltétele nálam, ha nem kell állandóan azzal foglalkozni, hogy a saját otthoni környezetem tiptop-e. Igyekszem rendszeresen takarítani, rendet rakni, de hazudnék, ha azt mondanám, h minden elvágólag áll. Akit ez zavar, annak csak annyit kell tennie, hogy nem költözik össze velem ;)

Engem nem biztos, hogy nem egy rendmániás idegesítene jobban. A trehány pasi nem szól bele abba, hogy mennyit takarítasz és hol, a CF viszont képes végighúzni az ujját a könyvespolcon, a törlés alaposságát ellenőrizendő. :P (Amely húzás után szerintem másodperceken belül megkérném, hogy pakoljon össze a gurulós bőröndjébe, természetesen szigorúan elvágólag, a lakáskulcsot pedig véletlenül se vigye magával :D )

marcivagyok 2009.10.14. 10:26:17

én csak arra vagyok kíváncsi, hogy akkor CF-es pasik vajon ugyanúgy működnek mint a CF-es nők>>

tehát kevesebb sex>>több takarítás>>tisztább lakás>>még inkább eluralkodó tisztaság mánia>>még kevesebb sex???

valamely remek kommentbe olvastam, hogy egy idő után a Cf csaj már sajnálta a sex miatt gyűrődött (esetleg foltos!) ágyneműt is . Teoretikusan persze.

szal CF pasi is képes erre?

marcivagyok 2009.10.14. 10:28:21

@El Topo (Sgt. Elias):
azért a csaj is értelmi/érzelmi magaslaton állhatott :D

loláb 2009.10.15. 15:42:55

@Ön: Minden olyanra, ami emberek egymásrautaltságán alapszik. Késések, viszonzatlan szivességek, csapatmunkában határidők betartása, stb.

"és hol, a CF viszont képes végighúzni az ujját a könyvespolcon, a törlés alaposságát ellenőrizendő."

Erre mondiom, én ilyen "extrém" példával életemben nem találkoztam. Trehánnyal, linkel viszont rengeteggel.
Az a figura, aki egy vendégség után képes nekiállni összepakolni a "romokat" (de a CF-sége kb ennyiben ki is merül) nekem sokkal kevésbé idegesítő, mint az aki mindig félórákat késik, vagy állandóan szivességeket kér, amiekt cseszik viszonozni.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.15. 16:45:18

@loláb:

nem arról beszélek, hogy a CF vendégségbe jön hozzád, hanem arról a szituról, hogy együttélsz egy CF-fel. ezerszer inkább élnék együtt olyan figurával, aki beleszarik mindenbe. (mondjuk büdös már nem lehet, nagyon érzékeny az orrom.)

Dr. No 2009.10.15. 17:44:33

Családunk ezt a típust Öcsi bácsi néven ismeri. Apámnak volt egy ilyen haverja, őt hívták Öcsi bácsinak, falhoz állító dumával jött mindig:

- Tegnap a Mastroiannival meg a Monica Vittivel dolgoztam / forgattam. (Tűzoltó volt a filmgyárban.) Ilyen baszom nagy amerikai kocsikkal jöttek, szerintem Bécsből hozatták ide direkt nekik. Persze nekem kellett rendberakni, amikor a karburátor bekrepált, mert a sofőr az nem értett hozzá. De mi öreg óbudai gimnazisták mindent meg tudunk oldani, igaz, Jancsikám! Mi van öcsi, ezzel a szar műanyag katonával játszol? Hozok én neked eneszkásat, összerakható, na, az méretarányos, valódi egyenruhája és MP 40-ese van, nem ilyen szar fantáziapuska! (Legközelebbi látogatására elfelejtette.) Jancsikám, adjál már kölcsön egy ötszázast, elsején megadom, tudod, hétvégén jönnek a lányomék olaszból a vejemmel, a Giuseppével, meg kell hívnom őket vacsorázni, tudod, a Giuseppe apja igazi olasz keresztapa, egy Don, egyszer voltam náluk Milánóban, aranycsapból folyik a víz a kádba, nem éghetek be előttük! Köszönöm, Jancsikám, elsején megadom, te is olyan rendes vagy, mint a Landmann Szepi, tudod, mikor ötvenhatban hazajött, titokban, mert a CIA-nak dolgozott, és megkérdezte tőlem szegény tánti kertjében, hogy avatkozzon-e be az ENSZ Magyarországon...

Rokonságomban is van ilyen 40+ férfi, az évek folyamán minden hívságos, polgári foglalkozást elhagyott, most már tíz éve csak és kizárólag vasútmodellezik. Többet van az egyesület műhelyében, mint otthon. Lakása félig romokban (persze a terepasztal elhelyezésének megfelelően átalakítva), mobiltelefonszámláját volt, hogy én fizettem ki, közös költség-tartozását az apja, a volt élettársamat meg évekig pumpolta ingyenes kiadványszerkesztésért azt követően, hogy szakítottunk.

lr 2009.10.16. 19:36:37

Hű, micsoda fodrozósást okozott a bedobott kavics 8)...közben majdnem elhatárolódtam Öntől, aztán meg visszaolvasva láttam, hogy nagyon is hasonlítunk (hja, mikor elkap a flow és nem ereszt...)

Corradonak annyiban adnék 1 pont, hogy ja, az 1 kritikus pont, mikor vmi miatt mégiscsak bekopogtat a neurózis, legyen hová leültetni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.10.17. 12:30:55

állat, ebben az utolsóban nagyon magamra ismertem, a barátnóm CF, a ruha az állandó vita: ő megszabja, HOGYAN kell elhajtogatni, én sértőnek találom, hogy BÁRHOGY elhajtogassam... azért vana szék... és persze szintetizátortól mikrofonig minden mindenre rá van kötve:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.10.17. 12:38:56

@Ön: ez nem figyelemzavar, csak a világ nagy, az idő meg véges, és annyi érdekesség van benne... nincs az az isten, hogy 50 évet egyetlen dologgal töltsek...:)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.17. 12:59:29

@vészmadár (pica pica):

az ún. normális emberek értékes órákat pazarolnak arra az életükben, hogy rendet tartsanak a szekrényükben, és csillogjon-villogjon körülöttük minden, meg hogy ki legyenek vasalva a zoknik és az alsógatyák (az utóbbi kifejezetten WTF.)
én ezt az időt értékek létrehozásával töltöm, ami egyrészt a számomra örömet okoz, azoknak az embereknek pedig, akik később használják/olvassák/vizsgára készülnek belőle, hasznos lesz.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.17. 13:12:08

@vészmadár (pica pica):

ja, pont erről van szó, hogy nem lehet ám akárhogyan megcsinálni ezeket a dolgokat, hanem ők kifejlesztették a ruhahajtogatás egyedül helyes és elfogadható metódusát, és ha te nem úgy csinálod, akkor áll a bál. Isten mentsen az ilyen házastárstól.

másrészt, az ilyen házastárs/lakótárs/élettárs/szülő hatalmas drámát kerekít abból, hogy fölmosta a padlót, és éktelen hiszti kerekedik abból, ha valaki utána összekoszolja, mert NEM TISZTELI MÁSOK MUNKÁJÁT. én is fel szoktam otthon mosni, söprögetni stb., de eszembe nem jutna ilyen esetekben balhézni. a koszos padló arra való, hogy összekoszoljuk. egyébként is, már a termodinamika második főtétele is kimondja, hogy a zárt rendszereknek az a természete, hogy növekedjen benne a rendezetlenség (entrópia). és ki vagyok én, hogy a világot uraló örök természeti törvények útjába álljak? (pláne, hogy az előszoba nem is zárt rendszer, muhahahaha.)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.17. 15:36:00

@Ön: bocs, a _tiszta_ padló való arra, h összekoszoljuk.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.12. 13:43:46

egy szó van a cf-re: kicsinyesség.
és szintén egy szó a szétszórtra: nemtörődömség.
nagyon sarkítva és általánosítva persze.
süti beállítások módosítása