Olvasói rovat - A modoros pszichológushallgató 2.

2009/05/30. - írta: Modor Tibi

Humbino újra lecsap, és üzen azoknak is, akik azzal a kifogással éltek, hogy hát ez lehetne bármelyik bölcsész. Persze, na és?

Az igaz, hogy az általam leírt kategóriák illenek a bölcsészekre is, de ne felejtsük el, hogy a pszichológia szak a bölcsészkar része volt, így nem szakadtunk el a gyökerektől...!




Mama-típus update :

Jellemző rájuk a kötött pulóver, különböző díszítésekkel, és az örök darab, a kardigán. Hosszúszoknya hányadék színekben, lehetőleg úgy, hogy a fent említett ruharadabok ne csak üssék egymást, hanem totális háborút vívjanak.
Nyaranta bőrsaru, telente kiscsizma, vagy valami ál-néptáncos cipő jellemző.
Szeretnek hallgatni, de úgy, hogy már messziről látható legyen a rogersi értő figyelem összes ismeretőjele, lehetőleg egyszerre. Ettől a beszélő úgy érzi, hogy végre, őt megérti valaki és van önfeltárásba kezd (vegyük észre mindkét fél számára az előnyöket ebben a helyzetben) és ennek lesz következménye a hosszú folyósói beszélgetés (ehhez szériatartozék a filteres tea, vagy valami egyéb meleg ital kortyolgatása).
Jellemző még a bozontos kiszedetlen szemöldök is egyes esetekben, és a hosszú operába járós télikabát hidegebb téli napokon, amiben a nagyasszonyok bevonulhatnak az előadásra, miegyébre. Itt jellemzően az első sorba ülnek, hangosan köszöntik egymást és előkészülnek az előadásra : jegyzetfüzet, toll, tea, és croissant (éppen amikor nem fogyókúraszezon van...) Ha valaki hozzászól az előadáshoz a hátsó sorokból, derékből fordulnak hátra, és jól megnézik maguknak az illetőt, és kézfeltartással és fészkelődéssel jelzik, hogy nekik és épp most jutott eszükbe egy hozzászólás, amit azonnal közölniük kell
(egyetértek az előttem szólóval, de... egyetértek, azonban... annyit tennék még hozzá... avval (!) vitatkoznom kell, hogy...) Tagja minden diák- és egyéb szervezetnek, és szabadidejében promótálja ezeknek a szervezeteknek a rendezvényeit. Nyaranta Erdélyben túrázik (kötelező), vagy a Tiszán evez a cimbikkel.

Etno-lány update :

Egyik alfaja a pszichológia-magyar, illetve pszichológia-egyéb szakos hallgató, aki mindig rohan, nagyon elfoglalt és semmire sincs ideje, de azért egy jó kis folyósói lébecolásban mindig benne van...
Éles és bennfentes véleménnyel rendelkezik a pesti kulturális eseményekről, és puszipajtási viszonyban van egyes neves írókkal, tanárokkal ( a Spiró ... így emlegeti őket, például).
Pszichológiaszakon dívik az India-imádat, a jóga-őrület, és a nagy kedvenc : az El Camino, az Út.
Erről nagyon szeret mesélni, volt aki már megtette az utat ( hatalmas élmény), van, aki csak tervezi és már nagyon várja. Az élménybeszámolót nagy csendek tarkítják, ezeknél a résznél az áhítatot szempillarebegtetés jelzi, mert ezeket az élményeket nehéz szavakba foglalni. Akik már voltak, értően kacsintanak össze, hiszen ők már tudják, hogy milyen mennyei / ezoterikus magasságokba lehet emelkedni. Jellemző a kicsit lenéző, majd-megtudod-te-is nézés.
( a szakma nagy rákfenéje, az elgurusodás kezdeti csírái már itt felfedezhetők)
A bicikli szériatartozék, lehetőleg hatalmas nagyszemű biciklilánccal lelakatolva. Ez fontos.
Az OTDK-t szeretik, jelentkeznek, mindig van valami projektjük, amivel nyomulni lehet.

Ismeretlen zseni fiú update:


Jellemző a vasalatlan ing. Ez nem tudom miért van így, talán így üzen a kispolgári normáknak, hogy " épater la bourgeoisie"  vagy csak sima igénytelenség...ki tudja?
A cipő mellé dukálhat fehér zokni, illetve ha sötét, akkor véletlenül sem fekete zokni, hanem barna, vagy kék, esetleg szürke, de a lényeg, hogy bokánál végződjön, és keresztbetett lábnál a láb egy nagyobb része kivillanjon a maga természetességében.
Jellemző még a keresztbetett láb. Ez ugye nem indokolt fiúknál ( kényelmetlen, nem? ) de a zseni fiú szeret így ülni ( ez némi buzoid hatást kelt )
Haverjaival  ( ha vannak a szakon, ami ritka, de előfordul) hol kimérten beszélget ( azért tudnia kell a másiknak, ki a nagyobb májer...) hol hangosan nevetgélnek. De jellemzőbb hogy a mama-típusú csajokkal múlatja az időt.

Jópofa-srác update :

Jellemző a Tisza cipő, vagy egyéb old skool / drumandbass soldier tartozék, például melegítőfelső.
A rendezvényszervezés minden erejét lefoglalja,  de a világért sem mondana le róla, hiszen ennek okán lehet hepajkodni, és csapatépítő tréningekre járni ( még jobb, ezeket is megszervezni) ahol a zöldfűlűek kitartó rajongása mellett lehet a flipchart papír előtt fontoskodni és / vagy dobálni a kislabdát, hogy ki kapjon éppen szót.
Szereti a söritalt.
És a táncot. Salsát, lehetőleg.

Chokito csajok :

Ez azt hiszem, pszichológiaszakos unikum. A csokireklám parafrázisa : ronda, de okos.
Okos lányok, akiket nem áldott meg a sors szép külsővel, és ők ezt úgy torolják meg, hogy még rondábban öltözködnek. Az eszükkel szeretnek kitűnni , kutatók szeretnének lenni, és utálják az embereket.
Általánosságban emlegetnek dolgokat, jelenségeket : az emberek, a pszichológusok...
Hangosan hangoztatják, hogy az embereket nem lehet megváltoztatni, cinikusak (igen, de...) , és nagyon gyorsan vitába szállnak mindennel, ami sérti az igazságérzetüket.
Kiállnak minden kisebbség mellett (romák, melegek, kisállatkereskedők, imakönyvsarokfényzők,  satöbbi), de életükben nem hagyták el Budapestet, és nem voltak olyan helyen, ahol ezekkel az emberekkel tényleg találkozni lehetett volna.

Felsejlettek előttem sokkoló emlékképeim első bölcsészkari szemeszteremről: elvont srác hosszú haját copfba fogva, pofaszakáll, és otthon, hypós fültisztító pálcikával megkomponált póló, amin Halász Judit Mákos rétes albumát szemlélhettük meg, az eredeti folyóírásos betűtípussal.

Sörital vagy serital, komoly, és még egyszer se írtam le. A salsa meg örök szerelem :-)

128 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2009.05.30. 18:29:01

TDK, hmmmm...
Én is voltam. (Eljutottam otdk-ra is, igen, helyezés is lett, beee, modoros vagyok én is :DDDDD, meg még dicsekszem is! Bing-döng ököllel a mellemen :-) ). Országoson nem, de intézményin láttam érdekes témákat.
Volt olyan csajszi, aki a _Dörmögő Dömötör 1980-as évekbeli és jelenkori nyelvezetét, tartalmát, küllemét_ igyekezett összehasonlítani. Több-kevesebb sikerrel. Mondta volna meg őszintén, hogy szabad idejében még mindig a Dörmögőnél tart, jobb lett volna...
Hát országos szintre nem jutott tovább, jobb is, mert azóta is a veszprémieken röhögne a többi btk :DDD

Irigy vagyok a kékharisnyákra? Annyiban _igen_, hogy az én szekciómbelieknek min. 4 félév kellett, labormunkával, elakadt kísérletekkel, meg éjszakázásokkal bőven tarkítva, stb. a kijutáshoz. Hát ezeknek a lináknak meg mi kell?

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.05.30. 18:30:15

hümm
gyengus

egyébként legalább messziről azért LÁTTÁL már bölcsészt, vagy pszichomókust, vagy legalább egyetemistát?....

noirp 2009.05.30. 18:30:20

Tibor mester, a mákosréteses póló megfogott. Mondd, a pofaszakállát nem fonta be a gyerek?

noirp 2009.05.30. 18:31:27

@eternity: ha nem esett jól, nem kell gyötrődni rajta.

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.05.30. 18:32:33

A pszichón 90% csaj.
Általában csinike, cukimuki, ugribugri, divcsi.
Sok puszika, meg rihiröhi, meg ivászat.

ergo

Sok dékáni kérvény a negyedszeri vizsgázás engedélyezéséhez...

Agent Cooper 2009.05.30. 18:32:37

Amikor én odajártam, még volt ezekből az embertípusokból, de most már egyre inkább kozmopolita ott is mindenki.
Az viszont most is igaz, hogy a bölcsészek legnagyobb része relativista, hermeneuta, és látens ezoterikus. 99%uk vagy vallásos, vagy látens vallásos.

A lány pedig, aki ismeri "a Spírót" 100%-ban budapesti. A vidékről feljött, kolis bölcsész az más.

2009.05.30. 18:33:25

@eternity: aha, igen, láttam. asszem veled is találkoztam, amikor ott is okoskodtál valamelyik előadáson :)

noirp 2009.05.30. 18:34:22

@eternity: divcsi...jesszus...Nagyon mérges vagy?

2009.05.30. 18:35:49

@eternity: látod, ez is változik! amikor én jártam oda, akkor a fenti típusok voltak a menők. amióta viszont egy sima érettségivel is be lehet kerülni ( harmadévesekkel jártam gyakorlatra, és valamelyik bekérdezett, hogy " jó, és ki ez a Freud?" - a saját fülemmel hallottam, eskü) azóta "divcsi" lett a szak. köszönhetjük a bologna rendszernek.

kukabúvár (törölt) 2009.05.30. 18:36:18

előitéletem van az olyan blogokkal szemben, ahol a kommentek betűmérete nagyobb, mint a posté.

ciki, gagyi, bölcsészes

Peter Faith · http://peterfaith.blog.hu 2009.05.30. 18:36:20

@Modor Tibi: én nemzetközi kapcsolaton tolom, sok ott a leendő diplomata feleség, meg a fura politikai érzelmű másfeles csávó... én azokat a csajokat bírom akik meggyőződésből rondák. Nem lenne velük baj, de olyan megjelenést képesek produkálni, hogy ha ez önkifejezés, belül valami vályú lehet sok léggyel.
peterfaith.blog.hu

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.05.30. 18:36:39

@noirp:

He?
Rád? Miért is lennék?

Na jó, a cukika rihékre kicsit valóban. Fájdalmas nézni, ahogy ellehetetlenítik a szakot.
De ez nem (csak) az ő hibájuk.

2009.05.30. 18:36:45

@eternity: hihi, lehet! nem baj... nekem még rovásírással készült a diplomám... a tiéd?

2009.05.30. 18:38:56

@eternity: ez amúgy megérne egy postot ...

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.05.30. 18:39:12

@Humbino:

Már a bolognai előtt felhígult.
Amíg 30-50 embert vettek fel, nyilván más volt.
De évek óta már százasával lapátolják be az embereket.
És igen, a felvételi megszűnése csúnyán meglátszik. :(

Acid Amadeus 2009.05.30. 18:45:15

@Humbino:

De én is bölcsészkarra járok, és simán lehet látni( még) ilyen arcokat. Akkor ezt most hogy?

YiDaKi 2009.05.30. 18:49:57

NEmtom, de jártál már bölcsészkaron....? NEm úgy tűnik ...

Ver Sacrum 2009.05.30. 18:50:19

Chokito-lányok MINDEN bölcsész szakon vannak.

Acid Amadeus 2009.05.30. 18:54:19

Egyébként én a Chokito-s parafrázist a "ronda, de okosKODÓ"-ra javítanám, talán.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.05.30. 19:04:26

A kommunikáció-marketing-menedzsment hallgatókról lesz poszt? vagy "vótmá"?

fraki 2009.05.30. 19:17:08

Én nem aludtam ahelyett, hogy elolvastam a posztot, és örömmel gyarapítom a látogatottsággal _egyetemben_ a kommenteket _azon_ véleményemmel, hogy jó nagy faszság az egész. Hogy a picsába forduljon hátra, ha nem derékból? Nyakból?

Na, szemezgessünk még. Aszongya hogy filteres tea. Jóvan. Aztán. Vasalatlan ing mint modorosság? WTF? WTF mint modorosság? Modorosság mint modorosság? Látogatottsági adatokkal hencegés mint modorosság?

Nem mondom, hogy rossz az egész koncepció, de azért faszkolódtok ti is rendesen.

_Bye_

gitáros 2009.05.30. 19:24:45

Tényleg definiálni kéne már ezt a "modorosság" kifejezést...
Pontosabban újradefiniálni a blogger szája íze szerint, merthogy a szó jelentésének köze nincs ahhoz, amilyen értelemben a blog használja.

noirp 2009.05.30. 19:29:22

@eternity: Neem, nem rám, dehogy; azt hittem, valamelyik Hello Kitty topos hallgató hozta rád az agyfaszt ma.

2009.05.30. 19:30:30

@Acid Amadeus: akkor te szerencsés vagy...! :)

noirp 2009.05.30. 19:33:21

@fraki: @gitáros: Áruljátok el, mi jó abban, ha fanyalogtok? Gitáros, definiáld te a modorosságot.

@hatláb: Nem próbálkozol meg a poszttal?
ja: a menedzser fiúk is megérnek egy misét. Találkoztam olyan műszaki menedzserrel, akinek III. éven (!) gondot okozott egy százalékszámítás. És ez fog mérnökök és pénzügyesek közt közvetíteni. möhö höhö

belekotty 2009.05.30. 19:38:17

Látom itt van kedd vencem eternity cső (azbeszt tartalmú gonosz anyag, Eu-ból kitiltva)
Sebaly...

A lényeg két féle ember tipus van, az egyik tipusba sorojja az embereket a másik nem.

2009.05.30. 19:56:23

@noirp: ezért jó ez az egész, mert lehet fanyalogni!
amúgy meg, aki nem csinál semmit, az nem hibázik, és aki nem hibázik, az megérdemli a jutalmat!
mi következik ebből...? :)

J. McClane 2009.05.30. 20:01:55

még a fekete szemüvegkeretet tudom társítani legalább 3 csoporthoz...

Win Elen 2009.05.30. 20:02:52

nekem ilyenkor mindig kicsit a frenologia ugrik be. de miert is? :)

noirp 2009.05.30. 20:18:31

@Win Elen: Talán mert szívesen végeznél bizonyos koponyákon törőszilárdsági próbát. A szokásos mérés v. jellemzés mellett. Nem?
:-D

Allesmor Obranna 2009.05.30. 20:39:05

Hát nagyot változhatott a világ, mert tíz éve még a leírtak szóról szóra igazak voltak a sok elfajzott bölcsészre.
Ma ezek szerint a hozzászólók zöménél megütközést kelt a leírás, illetve szerintük a bölcsészek, politika-filológusok, tibetológia szakosok zöme kozmopolita tündérke lett. Korábban a batikolt szoknyás Ciánkáliból öltözködő szűzmáriák és TGM-ek voltak a jellemzők.
Mint ahogy le lehet/lehetett írni a műszaki szakközépiskolások evolúcióját a megszeppent elsőévestől a harmadik év végéig egyenletesen növekvő hajhosszúságot a kockás flaneling-farmerkabát, vagy fekete ájronmédenes/metalikás pólós megjelenéssel ötvöző stílustól a negyedikre váratlanul fölnyírt "apuci már tud nekem helyet a káeftében, ha felvesznek az egyetemre" fazonig bezárólag.

Én valami egészen mást is megfigyeltem. Történetesen, minden nyelvtanárcsajszi, vörös hajúak különösképp, az erősen visszafogott megjelenésükkel csak a rövidesen önként bevallott szeximádatukat leplezik.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2009.05.30. 20:41:58

Egy csoporttársam a Hupuikék Törpikék X. évfolyamát vizsgálja, a törpök, mint emberi sztereotípusok (!ja).
Romanisztika szak, francia szakirány, kultúrtöri.

fraki 2009.05.30. 20:45:12

@noirp: Nem tudom, mert én nem fanyalogtam. Én max ugyanazt csinálom, amit a poszt, vagy amit te: keverem a szart. Lételem.

@Allesmor Obranna: Én meg azt vettem észre, hogy a két szóból álló nicknevűek, különösen az A-val kezdődők visszafogott véleményükkel valójában az aberráltsággal kevert impotenciájukat leplezik.

fraki 2009.05.30. 20:50:58

Egyébként nem kell definiálni a modorosságot, enélkül viszont az itteni használata körvonalaz egy definíciót, ami tkp. annyi, hogy modorosság minden, ami tipizálható. Na, hát ezért faszság az egész.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.30. 21:01:50

@fraki: és te egyeztettél Lázár Ervin örökösével a Vacskamatiról? Vagy valami tök másról írsz?

noirp 2009.05.30. 21:12:05

@Modor Tibi: Mester, ez öv alá ment

noirp 2009.05.30. 21:16:17

@Fée Verte: Én Istenem, jó Istenem, vérbenyihhan már a szemem! _Ezt_ nevezik feléjük tudománynak???? Azta...[nem folytatom, mert kimoderálnak]

Kis ember 2009.05.30. 21:46:52

a legfontosabbról mindegyik bejegyzés megfeledkezett:
A BÖLCSÉSZ LÁBTARTÁSRÓL!
(befelé mutató lábfejek, kissé berogyasztott térdek)

imre42 2009.05.30. 21:50:28

Nekem nem kényelmetlen a keresztbetett láb; akkor én most zseni vagyok, vagy látens nő?

attila1 (törölt) 2009.05.30. 22:04:00

öt évig voltam bölcsész Budapesten. Három éve végeztem, szóval még nem volt olyan régen. Egy-két véletlen kivételtől eltekintve, NEM LÁTTAM ilyeneket, pedig sok százan jártak oda. Csak tök átlagos lányok (és néhány fiú). Akkor ezt most hogy? Lehet, hogy csak a szerző próbál egy-két internetes közhely alapján jópofizni? Akkor elég gyengére sikerült. Bár ha az olvasói is olyanok mint ő, akkor lehet hogy sikere lesz. Csak értelme nem...

Szonda Ignác 2009.05.30. 22:05:25

azt hiszem, már régen nem a modorosságról szólnak a posztok. de így is nagyon szórakoztató!

Garison 2009.05.30. 22:20:54

"Kiállnak minden kisebbség mellett (romák, melegek, kisállatkereskedők, imakönyvsarokfényzők, satöbbi), de életükben nem hagyták el Budapestet, és nem voltak olyan helyen, ahol ezekkel az emberekkel tényleg találkozni lehetett volna."

Ez sokat elárul a szerző "nyitottságáról". Budapesten romát látni?Hogy is lehetne?...Imádom az ilyet!
A Toldi moziban a Taxidermia vetítése előtt kezdett egy csaj "Irókézezni". A spontán összeült társaságban három félroma ült vele szemben, de ez nem tünt fel neki. Aki felöltözik rendesen és filmekről beszélgetn roma nem lehet, ugye?

Amúgy az egész bejegyzés általánosítás - baromság.

Mindfield 2009.05.30. 22:28:56

Hol vagy már egyetemistahatarozo.blog.hu? Rád sem emléxik már senki!

lewak 2009.05.30. 22:54:22

egyrészt tényleg lassan átcsúszik a blog a modorosságból a bármilyen tipizálható csoport leírásába.. ami önmagában még nem is lenne baj, csak egy jó író (pl IzomTibor) a végére mindig megszeretteti az összes zseniálisan eltalált tipushülyét, itt meg közben még a kommentelőket is megutálom :))

laccc 2009.05.30. 23:09:15

Közgizdákról is lehetne egy hasonló, hátha magamra ismernék :D

z 2009.05.31. 00:38:54

@Humbino: Akkor mondjuk írhattad volna azt, hogy ahová te jártál meg amikor oda jártál, ez volt. Csak idegesít ez a folyamatos "bőőőőőőőőcséééész"-ezős általánosítgatás, hogy él valami tévképzet minden nembölcsész fejében, hogy ezek MIND igénytelenek, pofaszakállasak, nem tudnak bekapcsolni egy gépet és mekiben dolgoznak, mert más nekik nincs. Ehhez képest én is, meg az összes odajáró haverom úgy öltözünk, mint bárki más, lehet, hogy az érdeklődési körömbe nem tartozik bele az, hogy egy digitális fényképezőre windows 7-et rakjak és arra verjem, de a mérnök apámnak én állítom be általában az internetkapcsolatot, és még nem végeztem, de suli mellett heti pár órával simán keresek annyit (szellemi munkával), amit sokan napi nyolc órával két hónap alatt se. De biztos jó lehet BMF/-es/BGF-es/Gábor Déneses diplomával telefonos ügyfélszolgálaton meg pultban dolgozni óránként 800-ért , legalább a tudat megvan, hogy az ember nem bölcsész.

Csak annyit akarok ezzel mondani, hogy bár jókat szoktam nevetni az ilyen általánosítgatásokon, csak az a baj, hogy ennek a bölcsészezésnek kb. a 90%-a annyira igaz, mintha azt mondanám, milyen dolog már, hogy a műszakin mindenki feketében jár és szemüveges. Én ugyan még nem voltam ott, de egy barátom azt mondta, látott egyet a villamoson norvégmetálos pólóban és szerintünk teljesen elképzelhető, hogy mind ilyen, sőt, még ilyenebb. Ha meg odajárt és úgy mondja, akkor ez ugyanaz a hülyeség, mint mikor a qdb-s quote-okban muszáj egyfolytában rálicitálni arra, hogy mi mekkora szűz kockák vagyunk, és ez mennyire ikszdé.

z 2009.05.31. 00:43:30

a végén konkrétan ilyesmire gondoltam: qdb.hu/10667?c=1

Funshine 2009.05.31. 01:45:47

Ha ha ha sokkal több új idegesítő karakter jelent meg, de te nálad mintha megállt volna az idő, utazz a jelenbe, és ha itt sem tudsz írni akkor tedd le a tollad mielőtt kifolyik az a sok olcsó közhely. Kiváncsi vagyok TE hogy nézhetsz ki LOL.

Kot Marlboro 2009.05.31. 02:25:52

Olvasom egy ideje a blogot, szoktam jókat szórakozni, aztán van amikor annyira nem talál a post, nekem ez most közepesen jó volt - nekem a szemem előtt vannak ezek a típusok. Nyilván sarkítás, de mi más lenne? Van pár kommentelő akinek _gőze sincs_ miről akarna szólni az egész, mondjuk igaz, hogy sokszor átcsúszik szubkultúrák leírásába inkább.
@z: szerintem senki nem mondta, hogy itt most az összes típus fel lesz sorolva
meg egyébként _arra buzdítanám_ a fanyalgókat írjanak postot ők is, ha jobban megy nekik,
még van jópár kiaknázatlan téma is...
_csókolom!_ (na erről kéne post pl.)

belekotty 2009.05.31. 08:50:07

Nyalván bizonyos szubkultúrák a bölcsészek köz5t felülreprezentáltak. Régebben ez főképp igaz volt, mert az 1etemistáknak azért egy picit lazább volt a gyeplő, ráadásul az új nyugati dolgok köz5tük gyorsabban terjedtek, már csak a népességet messze +haladó nyelvtudásuk miatt is.
Az élhetetlen, bamba bölcsész sztereotipiája olyan mint a tudósé, matematikusé. Már csak azért is mert a szerencsétlen élhetetlen az értelmiségben jobban feltűnik, mint a "munkásosztályban" ha még van ilyen. Ja már nincs, mindenki kommunikációs szakon, jogászként, klavi püfölőként akar érvényesülni, a meló büdös.
Na az okoskodó pszich(egészségemre)ológusok tömegéről ne is beszéjjünk!
Ide illik a régi ELTE TTK-s vicc.
1ik +szólíttya a másikat az ELTE menzán.
- Te bölcsész vagy?
- Nem, csak elbambultam.

A másik. Angolszakosok - ez +törpént - lefordították a redoxipotenciált vörös ökör nemi erejére. :-))
Na azok sem kémiából éreccségiztek!

Feka pinainas 2009.05.31. 10:07:18

Le vagy maradva

Ma már a bölcsészek fele EMÓS. A másik fele meg ez a behatárolhatatlan homokos-metroszexuális kis primadonna. A harmadik fele meg úgy néz ki, mint egy átlagember. Nincs már a tarisznya meg a kardigán, csak néhány öregen, aki bennragadt a kreditrendszerben.

A lányok meg hálistennek egyre kevesebb ruhát hordanak és egyre jobban néznek ki.

noirp 2009.05.31. 10:09:49

@Garden of Imre:
1) Ez ugyan hogy a kutyafaszába jön ide???? Vagy mindenhová belököd, ahol jársz?
2) Te élvezed az ilyen bárgyú klipeket?
3) Itt nincs se szegfűparfüm, se narancsfing. Csókolom!

Ato 2009.05.31. 10:44:41

Szerintem meg 10 féle ember létezik... Aki ismeri a 2-es számrendszert, és aki nem...
Egyébként meg a "fanyalgóknak" és "ellenfanyalgóknak": Nem értem mi a baj ezzel, hiszen erre jó az internet... Másokat névtelenül fikázni..

ellenszenvesfigura 2009.05.31. 12:20:36

minek megsértődni? ezek a posztok mindig a sztereotipikus embereket figurázzák ki. TELJESEN NYILVÁNVALÓ, hogy a nagy része nem ilyen sem a bölcsészeknek, sem a jogászoknak, sem a műegyetemistáknak, se semelyik csoportnak (a jelenlevők meg persze mindig kivételek). viszont egy kicsi mindegyikükben megvan ezekből tulajdonságokból, tulajdonképpen ettől azok, akik.
meg persze van egy pár emberke, aki tényleg ennyire durván elfajzott. rajtuk miért ne lehetne röhögni?
önkritika, emberek...

lárvalányhaj 2009.05.31. 12:20:48

Számomra a bölcsészkaron az volt a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire nincsenek pasik.

Az odajáró hímnemű egyedek ti. a következő kategóriákba sorolhatók

1) Torz testű szerencsétlen --> kb. ilyen sodika-szerű népeket kell elképzelni. Vagy olyan sovány, mintha a totalitárius rezsimek valamely hírhedt munkatáborából szökött volna, vagy erősen túlsúlyos. Ehhez többnyire elcseszett arcberendezés társul. Sokszor sokdioptriás szemüveget visel. Kedvenc ruhadarabjuk a garbó, vagy a randa turkálós ingek (kizárólag hányásszínekben)
2) Igénytelen, enyhén büdös szubkultúraszökevény hosszú bőrkabátban, kapucnis pólóban, randa szakállal. Szinte mindig bűzlenek valami piától, a nyarakat pedig valami koszlott fesztiválon töltik.
3) Jól ápolt metroszexuális fiúka, csini rucikban, emós hajjal. Ezeknek a többsége nemcsak metroszexuális, hanem effektíve búza is.

Történelem szakon előfordul még a tarsolylemezes nemzetiradikális is. Az ilyeneknek gyakran van pödrött bajsza (!) vagy egyéb sokkoló arcszőrzete. Egyszer betévedt egy ilyen az egyik közismereti szemináriumra, és valamilyen téma triggerelte benne az egyik széljobber-szubrutint. Onnantól kezdve folyamatosan nyomatta a baromságait cigány-zsidó-buzi témakörben, sőt a kurzusmélt is teleszemetelte a szarjaival.

5 évet jártam a bölcsészkarra, és ez idő alatt egyáltalán nem is találkoztam olyannal, akire azt mondtam volna, hogy "na, ez egy jó pasi".

ellenszenvesfigura 2009.05.31. 12:33:34

a "pasi" szó mennyire modoros már??

Kot Marlboro 2009.05.31. 13:40:35

@ellenszenvesfigura: véleményeddel_rokonszenvezek_
@lárvalányhaj: a pödröttbajusz-tarsolylemez kombósok szokták még azt a csúcsos nemezsapkát is hordani - ha meglátom mindig beröhögök

noirp 2009.05.31. 14:08:47

@lárvalányhaj: Nem is gondoltam volna, hogy a tarsolyos-bajszos-turulreál Bumbura Ungurdörgék beiratkoznak az egyetemre?? Hisz az köztudottan a zsidók csinálmánya, ott koholják a finnugrászok a sok nemzetvesztő _hazukságot_stb. Belülről bomlasztanak? :DD

noirp 2009.05.31. 14:14:21

@noirp: ja, amúgy: ezekről az alakokról sajna könnyedén eszembe jut a kb. nagyapjukénak megfelelő generáció. Amelynek néhány hiperaktív tagja pl. időnként behörren az MR tudományos műsorai szerkesztőségének, hogy: miért mindig csak Kristó Gyula-tanítványok beszélnek a rádijjóban, meg finnugrászok; hol maradnak az igazi őstörténészek, hol marad Bobula Ida?
na meg hogy: Kosáry Domokos [isten nyugtassa szegényt] angolbérenc zsidó, vagy fordítva.

Következtetés: nincs új a nap alatt, turbómagyarságban sem. Na befejezem (?) az offolást...

lárvalányhaj 2009.05.31. 14:18:36

@Kot Marlboro:

nemezsapkát az egyetem vonzáskörzetében nem láttam. viszont a közelben volt a Táltos Autósiskola nevű műintézmény, aminek a csúcsos nemezsapkát viselő tulaja rendszerint velem együtt várakozott a buszra. csak azt nem értettem soha, hogyha autósiskolája van, akkor hogyhogy nem akad egy kocsi a garázsban, amivel utazhatna....

@noirp:

:D
szerintem a tarsolyosok között is vannak fokozatok. az egyetemre még a konszolidáltabb arcok járnak... bár gyakran merül föl bennem a kérdés, hogyha ilyenek a konszolidáltak, akkor milyenek a nem olyanok :O

btw neked még azt akartam mondani az OTDK témájával kapcsolatban, hogy a bölcsészek jelentős részénél eléggé le van zsírozva, hogy ki nyeri a versenyt. többnyire nem a hallgató energiabefektetésétől függ, hanem attól, hogy milyen oktató(k) áll(nak) a háta mögött.
az a szekció, ahonnét én vittem haza az egyik díjat, nem volt olyan jelentős, hogy komolyabb harcok és intrikák színteréül szolgáljon, de az egyik öreg prof elég keményen nyomta a (máskülönben igencsak butuska, és rendkívül nyomott munkásságot prezentáló) tanítványát. szerencsére a többi zsűritag leugatta, de a végén már a faszi szabályosan könyörgött, hogy "legalább egy különdíjat adjanak neki, olyan jó volt" :D

lárvalányhaj 2009.05.31. 14:23:09

@lárvalányhaj:

"bölcsészek" = ez alá odaértendők a társadalomtudományok, a pszihó és az összes többi szakadár törzs is.

különben egy bölcsész kutatómunkáját is megelőzhetik komoly erőfeszítések. nyilván nálatok azért van megadva a négy félév, mert a laborban csak korlátozott időt lehet eltölteni, időigényes előkészületek kellenek stb. olvasni, könyveket kijegyzetelni, gépelni stb. viszont gyakorlatilag bármikor lehet.

noirp 2009.05.31. 15:12:25

@lárvalányhaj: TDK téma:
Nem volt kikötve a 4 félév, félreérthetően fogalmaztam.

Én mondtam csak, mint minimumot, ami alatt, szerintem, össze lehet vmit szedni.

Nálatok nemcsak az az előny, hogy "olvasni az ágyban is lehet" :-) [és milyen faszántosan jóóóóóóóóó :-DD] hanem hogy nincsenek váratlanul közbejött furcsaságok, mellékreakciók, döglött műszerek, meg ilyesmik :-)) mert ez is benne van, jobban, mint a laboridő.
Néhol a tdk-snak megengedik, hogy benn éjszakázzon, ha fontos. Alszik összetolt székeken, betakarózva a köpenyével/kabátjával 4 órát és boldog. de tényleg.

"adjatok már neki egy különdíjat" és nem röhögte el magát senki? LOLOL

Egyébként szarkeverés, mondhatom nyugodtan, nálunk (kémikusok) is volt, érzésem szerint főleg a technológia-szekcióban, ahol a Műegyetem és a Veszprémi Márnemvegyipari Egyetem ölte egymást tkp., és nem a versenyzők.
A magam helyezésére vonatkozóan tudom, hogy a munkámért kaptam, úgy, ahogy a többiek is a saját szekciónkban.

noirp 2009.05.31. 15:23:56

És nem mondom, hogy bölcsész nem végezhet komoly munkát. Nálunk (Veszprém) intézményin volt egy lány, aki a témavezetőjével fölfedezett egy 1794-es ismeretelen iskoladrámát, "kiásta" azt a Debreceni Ref. Koll. könyvtárából, elvégezte a szöveggondozást, kiadásra késszé tette a művet.. Harmadéves volt!!! Leveszem neki a munkasisakom, elhiszed?

Annál kevésbé értem, hogy a füttybe teremhetnek az ilyenek szomszédságában a Hupikék törpikéket feszegető lotya dolgozatok. Hogy engedheti meg magának egy kar vagy tanszék, hogy az egyetem többi része röhögjön rajta, vagy, mint én is , elkezdjék feszegetni, mire jó ennek a kis...nek a munkája???

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.05.31. 17:20:33

@belekotty: Kedves Kommentelő!

Nagyon tetszett hozzászólásod végén említett vicces történeted a redoxpotenciállal. Mivel blogomban (kosbor.blog.hu) épp az ilyeneket gyűjtöm, megkérdezlek: engedélyezed-e az említett poen blogomban történő felhasználását?

Kíváncsian várja válaszod:

ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon, osztatlan, kredites képzésben, nappali tagozaton, államilag finanszírozott helyen

noirp 2009.05.31. 17:56:20

@ifj. Farkas Gyula: ez vándorpoén lehet, az én fiz.-kém. tanárom is elsütötte (fájdalmas viccei voltak általában)

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.05.31. 18:35:42

@noirp: Kedves Kommentelő noirp!

Örömmel konstatálom, miszerént szabadon terjeszthető poenről van szó, így bátorkodom felhasználni blogomban a közönség nevettetése céljából.

Jó munkát!
ifj. Farkas Gyula

LyukasBogrács 2009.05.31. 19:17:48

@belekotty:
Egyeseknek meg a gépelés büdös. Ne átalanak számjegyekkel helyettesíteni mindent, amit csak lehet.

Van egy érzésem, hogy többet gondolkodnak rajta mint amennyi időt ezzel az alsó tagozatos, sms+trehányság szülte turmix-nyelvezettel megspórolnak, nem beszélve rólunk, akiknek kétszer annyi időbe kerül elolvasni a katyvaszukat.

Sms-, internet nyelvről is kérünk posztot!

belekotty 2009.05.31. 20:14:16

@ifj. Farkas Gyula: Ez kérlek nagyon régi poén, *intem a bölcsész aki elkövette fel sem kutat6ó, vagyis megalapozottan jogtulajdon iránti igényt nem vindikál6 magának senki.
Nyugodtan használd!

a belekotty, okleveles vegyész, programozó matematikus

belekotty 2009.05.31. 20:18:18

@LyukasBogrács: Kedves korrodált fazék!

Te sem vagy pszich(a franc ebbe a sertésinfluenzába)ológus!
Tudod én azé írok így, mert így qrva alaposan kisilabizájják amit írtam. Sőt aki szóvá teszi, az még1* átolvassa. :-))

lárvalányhaj 2009.05.31. 20:54:49

@noirp:

Az mondjuk mindig benne van a pakliban, hogy az ember hipotézise nem igazolódik be... bölcsészként is.

Az anyaggyűjtés nekem is nagy szopás volt, azért, mert Magyarországon nem igazán volt hozzáférhető irodalom, így külföldre kellett utaznom anyagot gyűjteni, ami nem kevés idő és pénz volt.

noirp 2009.05.31. 22:39:28

@lárvalányhaj: hogy beigazolódik-e a hipotézised? hát ez tényleg benne van a pakliban. (Lehet látod, hogy az enyémet is már rég a fejemre döntötték, csak nem tudok róla...).
Viszont: ha már eljutsz oda, hogy_van_hipotézised, és mögötte teljesítmény, már _jelent valamit_ szerintem. Munkabírást, tudást, az irodalom kemény feldolgozását, új összefüggést találni képes agyat... És amit ad: tartást, öntudatot.
Hogy kiástad az aranyadat. Amiben lehet, hogy még most van rézérc is, de b@kker te ástad ki és te fogod finomítani is, és nem veheti már el tőled senki..
Talán már ezért megéri.
Na, le az érzelgéssel!! :-)

lárvalányhaj 2009.05.31. 23:00:53

@noirp:

örülök, hogy még vannak a tudomány iránt elkötelezett fiatal szakemberek a nap alatt :-)

(de tényleg)

btw azért a konzulens is sokat segíthet, nem? legalábbis abban, hogy segítsen a témaválasztásban, és kizárja a teljesen terméketlen irányokat...

noirp 2009.06.01. 09:23:08

@lárvalányhaj: A konzulens rengeteget segíthet, és nem csak témaválasztásban, de egyébben is. A házon belüli, nem nyilvános próbavédéstől a felszólalás alatti elcsuklás ellen való légzőgyakorlatokig (nem hülyéskedem). Ha komolyan veszi a munkáját, akkor együtt zihál a diákjával; tudja, mikor kell rabszolgahajcsárkodni és mikor lehet szabadjára engedni a kölyköt.

Viszont hogy hogy lehet kizárni a teljesen agyalágyult témákat??? én biz nem tudom. Hiszen láthattad, hogy a dörmögő dömötörös csajnak ugyanúgy akadt témavezetője, mint nekem, vagy a református kollégiumban ásogató filológusnak...Ha a tanszékvezető hagyja, hogy a komolytalan témákat kiírják, meg a helyi tdt is elfogadja az illető nevezését, nincs mit tenni.

lárvalányhaj 2009.06.01. 12:57:43

@noirp:

azt hiszem, hogy ez a hupikéktörpikés cucc valami posztmodern trükk volt. a TDK funkciójának derridai dekonstrukciója a tematika, funkció és stílus határainak szélsőséges feszegetése által, vagy mifene. másra nem tudok gondolni :D

noirp 2009.06.01. 16:52:22

@lárvalányhaj: Hogy te milyen hülye vagy...csodás! :DDDD "derridai dekonstrukció"...:D

Figyeld meg, 2011-ben az akkori OTDK-n ebből a kommentsorból is dolgozat lesz.
Én leszek a logomán és ókonzervatív materialista természettudós. Te a mindenre nyitott poszt-posztmodern értelmiségi--típuspéldák a dolgozatban.

2009.06.01. 22:38:11

A blogokba öncélúan belefikázás is modoros, ha hülyeségnek tart vki valamit, akkor ne olvassa. Ennyi.

Szvsz nagyon találó a poszt, én nagyon sok bölcsésztípust felismertem belőle az ismerőseim közül, igaz, ők nem mostanában végeztek. Mondjuk az lehet, h a bolognai rendszer óta tényleg csak az megy tanárnak/bölcsésznek, akit az előzőleg bejelölt harminc hely közül sehova nem vettek fel, ergo megszűnt a bölcsész feeling, a _tipikus_ bölcsész arcok ma már inkább a Tan Kapuján nyomulnak.

2009.06.01. 23:13:00

@Garison: az én hibám, valószínűleg félreérthető volt így a mondat, arra próbáltam meg rávilágítani, hogy az említett típus bőszen véd mindenkit, aki (vélt vagy valós) kisebbség tagja, és teszi mindezt úgy, hogy életében nem találkozott valós személyekkel, hanem csak mert trendi a "píszí" hozzáállás.

2009.06.01. 23:14:34

tanács a további posztíróknak : kérlek írd bele hogy " az irományom ekkor és ekkor általam felfedezett típusokra érvényes, akiket ekkor és ekkor figyeltem meg itt és itt" mert különben szétszednek a kommentelők, hogy " nem valid" amit írsz...!

2009.06.01. 23:45:42

@Feka pinainas: igen, köszönöm, tényleg le vagyok maradva, mert hogy-hogy nem, de sikerült elvégeznem az egyetemet, tehát a poszt retrospektív, nem a mai viszonyokat tükrözi... a mai viszonyok leírását meghagyom azoknak, akik most koptatják a padokat... :)

2009.06.01. 23:49:34

@attila1: megírnád, hogy TE mikor voltál bölcsész? ha tényleg odajártál, akkor tudhatod hogy a pszichológia kar NEM RÉSZE a bölcsészkarnak, mert már külön intézet. a szerző nem jópofizni próbált, köszönöm.
és azért közhely, mert igaz.
de kérlek, sőt könyörgök neked, hogy írj te is az élményeidről.

2009.06.01. 23:51:35

@z: ajánlom figyelmedbe az Atkinson könyveket és minden mást, amit a sztereotípiákról lehet olvasni... tényleg nem igaz mindenkire.
ja, és ha idegesít, akkor ne olvasd.
vagy írj és csináld máshogy.
nem?

2009.06.01. 23:53:54

@Funshine: már nem járok az egyetemre, mert sikerült befejezni, szóval ajánlom figyelmedbe az " a posz az ekkor meg ekkor az xy egyetemre járó csoport tagjairól készült, mint megfigyelés" megjegyzést...
(bár azt hittem ahhez nem kell átlagon felüli IQ, hogy sikerüljön belátni, hogy az idő múlik, és a tegnapi újság már történelem...)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.06.02. 07:26:36

Ez egy nagyon jó téma, gazdag és szerteágazó. Jó cikk volt fiúk! Gratulálok!
Engem is megfogott az a kép, amikor a különbözö függönyszerü drapériákba csavart slampos szemüveges okostojás csaj hátrafordulva fészkelödve próbál meg magyarázni de mivel nem szólalhat meg ehelyett mindenféle kényszermozgásba és mimikázásba kezd .

marcivagyok 2009.06.03. 18:49:58

@Humbino: nekem is nagyon tetszett.

aha, igen, láttam. asszem veled is találkoztam, amikor ott is okoskodtál valamelyik előadáson :)

ez pedig nagyon ott volt.

Engem mindig bölcsésznek hisznek, hittek, habár soha nem jártam oda. Remélem már a bölcsészkar kimarad az életemből.

"ja tényleg ki is a Freud? nem neki voltak nyáladzó kutyái?"

2009.06.06. 19:59:58

@marcivagyok: köszönöm szépen, és örülök hogy tetszett...!
nyáladzó kutyák? :)
olyan is volt... de a Freudos vitte a pálmát... meg az oktató arcán a "felfelé nézek, hátha jön az erősítés, jézusmária, get a grip" kifejezés... priceless!

squeegy beckinheim 2010.04.05. 23:26:54

kurvanagy megkönnyebbülés, hogy egyik leírás sem igaz rám :) Viszont ráismertem az évfolyamtársaimra

noirp 2010.04.06. 11:02:36

Hétvégén végigküzdöttem magam, kíváncsiságból, Jung: A lélektani típusok c. művén. Valahogy rögtön ez a poszt (meg a párja) jutott eszembe. Muhaha.

noirp 2010.04.06. 11:26:43

@Kis ember: Én személy szerint talán azért feledkeztem meg erről a lábtartásról, mert ha befordítom és rogyasztom a csülkeim, a bal térdem roppan egy decenset és dől is alólam kifele--tehát leszoktam e sportágról :-)
egyébként igaz megfigyelés.

AZATYAURISTEN 2010.04.06. 20:22:34

@Rékuc: ez a poszt, eppugy, mint sok masik, egy szivet melengetö, szemet felcsillanto elmenyt nyujt, egy cinikusan vibralo erzest kelt az emberben. Van, aki ezt erzi, van, aki nem;) Nem kell sok vizualis tehetseg hozza, hogy lasd magad elött a kitünöen leirt alakokat. Van, aki latja öket, van, aki nem;)

Kedvenc reszem: "Ha valaki hozzászól az előadáshoz a hátsó sorokból, derékből fordulnak hátra, és jól megnézik maguknak az illetőt, és kézfeltartással és fészkelődéssel jelzik, hogy nekik és épp most jutott eszükbe egy hozzászólás, amit azonnal közölniük kell "

...es persze El Camino;)

Nekem bejött.

sbthr 2010.09.18. 22:17:07

Az órán való, láthatóan "szabad" és kötetlen hozzászóláshoz szólnám hozzá, hogy ez a típus hangsúlyozza, hogy ő most gondolkodik, és "igen, és most épp az jutott eszembe erről, amit Mesi/Csenge/Rege/Viola/Ribiszke mondott, hogy..." , még ha a "menstruáljunk pozitívan" és a "fessük meg párkapcsolatunk mandaláját" típusú sóhajtós mosolyokat nem is említem. Vagy kedvenc tapasztalatomat: a pszichológus hallgató, különösen a felsőbb éves és elkötelezettebb, folyamatos keserédes és kissé lenéző, de megnyugtató mosollyal, valami sajátos puha merevséggel és folyamatos bólogatással aktívan hallgat téged, beszélőt. Ez a bólogatás egyébként már a mondanivalóm előtt megjelenik, és már mindent feltétlen elfogadással fogad.
Én egyébként szeretem a pszichológus hallgatókat, magam is az vagyok, és én is bólogatok, mert utálom azt, aki a fejem mögé meredve figyel, és még véletlenül sem bólint; vagy épp édes mosollyal pásztázza az arcomat, és még véletlenül sem érzem, hogy igazán azt figyeli, amit mondok.
Na.

lárvalányhaj 2010.09.18. 22:37:52

@Kis ember:

:D

Én bölcsész vagyok, de kifelé csámpáznak a lábaim, nem befelé.
süti beállítások módosítása