Blogajánló - BudhaPest ezo-underground

2009/04/28. - írta: Modor Tibi

Friss: padramurtiék úgy gondolták sajnos időközben, hogy törlik a blogot, kár érte, én láttam a tehetséget. Az okokról ld. a kommenteket.

Remélem, a következő ajánló sikeresebb lesz ezen a téren :-)

Szerencsére már a Modoros is abban a helyzetben van, hogy egyre több tehetség tűnik fel a kommentelők között, akik vagy önként jelentkeznek saját poszttal, vagy kicsit nógatni kell őket.

A visszajelzés eddig meglepően pozitív volt a részükről, így elsőnként A multikulti posztban feltűnt ender26 és Ramesh blogjára szeretném felhívni a figyelmeteket.

Kedvcsinálónak kaptok pár kommentet:

Első:

Ééééévekig volt szerencsém ilyen és ehhez hasonló társaságban leledzeni.
"Ramesh vagyok-ez beavatási név" (nyakra-faszra kapják). Érdekes: általában azok, akik Indiában, Hawaii-on is ott voltak. Apu lakást vesz, India, fű már nem, de régen igen, spirituális - értsd: évenként félmilláért Varanasziba, Hawaii-ba húzza el a belit, mert itt nem lehet transzcendens élményt szerezni. Vízipipa, hippiruha, 180 magas, 62 kiló (fiúk), karikaszemüveg, ehh-ehh (értelmiségi nevetés), lila filmklubok, imádkozni a tibeti meleg bálnák jogaiért (mi az hogy olyan nincs is?!! Mert kiirtják mindet!!) Bazmeg helyett basszus. Goa-imádat, drum n bass, kék harisnya, kopott Ohm jeles póló, de NEM KÍNAI UGYE??? vergődés, Osho, transz, Papaji imádat, közös tudat (közös: min 2 diploma, vega, budai fiatalok). CSAK MI MENTHETJÜK MEG A VILÁGOT. Bölcsészkar-etno-kiber-esztéta szak, hetedév. Ébredünk - hogy a Föld Anyának is jó legyen. Szankszrit nevek, feliratok, tökkirekesztő vagy, nemistudod a drokkkkultúrát. Raszta vagyok, tehát békés, nem olyan fasisztoid mint sokan mások. Értsd: apa és a társadalom finanszírozta a fű, heroinadagomat évekig, és a te adódon meg leszoktattak az orvosok. De 30 éves és két diploma után is csak lébecol. Ezo. Pszicho. Jung-Dalai láma-Ole Nydal. Kundera, Hrabal, Lars von Trier. Dán filmnapok az Örökmozgóban. Jaj. Az állatból van?? Álszent a nyugat miközben az indiánokat kiirtották, meg a szingaléz mantratechnikák. Egyszerűen kélne élni, mint a természet gyermekei - hol a Nokiám basszus??! Ez nem azenyém, ez csak Szamszung. Hoool a telefonom?? Berlin, Róma, Firenze, Nápoly... Reiki, Prana nadi, tűzönjárás. Most New Yorkban tanulok tovább. (Hova bazzeg, már mindent tudsz, nem?) Öntudat. Mindent ÉN teremtek, a részecskék villognak a kvantumizében. (Az hogy apád ingatlanos az nem játszik közre mi?) A világ illúzió - nem kéne annyit idegeskedni a zembereknek. (Ha apa-anya adna egy lakásravalót, és havi egy mázsa füvet szívnék, és lenne min. 1 diplomám én sem idegeskednék, és nem írnék ilyen bőszen, bazdmeg. És nem basszus.) Miközben itthon volt szerencsém számos transzcendens élményt átélni. És én is transzoltam, jógáztam, stb. EZ IGAZ. NEM IS AZZAL VAN A GOND. OSHO OKÉ. OLE SZINTÉN. STB... CSAK A KIB?+!%TT ÁLSZENT RIZSA NEM KÉNE!!
ROCK AND ROLL ÉS PAPRIKÁSKRUMLI FOREVER!

És kedvencem, A Jézus-típus

Van még a Jézus-típus. (Egyet ismertem látásból. Annak TÉNYLEG Jézus volt a beavatási neve. Malomkerék pupilla, a magas-szemüveges-kopasszal ellentétben hosszú, hullámos haj, szakáll, madár(abb)csontozat, áldott-szelíd. Halk. Csuhaszőr - bármit is jelentsen ez - ruhában jár - maga szövi. Ő olyan intelligens hogy már nem olvas. Ő már az íráson is túl van. Napra nem megy. Látja mi van a világgal. De tenni semmit nem tesz. Max 1 gyerek. Léböjtkúrán érlelik 3 éves koráig. Aztán jászolba teszik, onnan is kiveszik. Megkeresztelik, mantrázzák, indiai népdalokra ringatják. (Mondjuk a magyar népdaltól én is a falnak megyek.)
Bio-individualista-ökoliberális multikulturális óvodába járatják. A drogokat nem tiltják - ők már túl vannak rajta - de hadd ismerje meg ő is. Bevatatásnak tekintik. Párás tekintettel néznek a Körúton a Tibetzászlót bontó rasztavezér irányába. Ő legalább annyit melózik, hogy zászlótbont.
Számukra még a Manu Chao is durva. A bűnös múltat juttatja eszükbe. A Tisztulás előttit. Amikor még csapvizet ittak desztillált -áldott-pi vízzel dúsított (indiai) rekettyeszörp helyett.

(A ZP, Barcelona, Manu Chao, spirituál-ezo-körök és társaik ehhez képest vérivó-kiberterror-technobarbár hordák!!!!!!)

Szóval Jézus és neje. Fogalmam sincs miből élnek. A legérthetetlenebb számomra az ő kasztjuk. Csak néznek, néznek... Aztán eljönnek érted. Aztán értem. Aztán mindenkiért.

Ezek a kommentek az olvasótábor tekintélyes részét annyira magával ragadták, hogy Padramurtiékat csakis biztatni tudom: írjanak tovább és sokat!

Hétköznapi felhasználóként a fent idézettekhez hasonló tipológiákra számítok még titkon :-)

A blog nyelvezetét elsőre szokni kell, de hamar belejövünk. Az alapfokú megértéshez nem árt mindenesetre egy minimális előképzettség a buddhizmus, taoizmus, Krisna-tudat, hinduizmus terén.

Om és sok sikert, kitartást!

69 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IndaMuncher 2009.04.29. 15:28:44

Beleolvastam, nem könnyű anyag, de ez a rész pl jó:

"– Te mondtad, hogy passzívan élem meg a szoláris oldalam... ehhh-ehh-eh. Padri, Padri...

– Ne hívj így, légyszíves. Ez de-energetizál, te is tudod! Aztán majd... átmész stresszpontba, és akkor kezded a kivetítéseidet...– hmmm?"

Törteli Tivadar 2009.04.29. 19:11:28

nem ide vág, de érdemes csemegézni rajta:) martontoke.blogspot.com/

Idézet: "Vasárnap reggel úgy tíz felé ébredtem fel, megittam a kávémat, elszívtam a reggeli cigimet és elolvasgattam a kritikákat az ÉS-ben. Letusoltam, felöltöztem, magamhoz vettem az aktuális olvasmányomat (Eszterházy: Harmonia Caelestis), majd beültem a két A. mellé az autóba, és innentől egy (mellőzve minden irónikus felhangot) fantasztikus nap várt rám. Olvasgattam a kocsiban, meg filoztam is magamban, sikerült is kigondolni egy új novella történetét és struktúráját, talán fel rakom ide is, ha egyszer kész lesz..."
És ő ezt komolyan gondolja:) Érdemes még a hongkongi szinfónikusokról szóló részt is elolvasgatni

Törteli Tivadar 2009.04.29. 19:12:10

ja, és a srác 17 éves:)

lepattanó korong 2009.04.30. 11:48:13

Lars von Trier az Idiótákban pont az ilyen balfaszokat mutatja be, ezek szerint nem ismertek önmagukra?

IndaMuncher 2009.04.30. 12:19:33

@isotope:
– Oké drágám, addig én meg elmesélem Murtinak, miről szól a film. Szóval ez az új Almodovár a Napfény, Barcelona, büdös zokni-trilógia negyedik, alternatív része. Itt megint a párkapcsolatokról lesz szó, de most az első részből megismert Maria – tudod, az olasz csaj –, szóval ő most egy dán fiúba szeret bele, de a dán fiú meg nem mehet a Napra, mert fényérzékeny. Így kénytelen a szobájában kushadni, de Maria – aki akkor még Pablo barátnője –, egyre inkább Ole felé fordul... Én ennyit tudok róla.

– Aha... ez tök jó. Kicsit trier-es, de jó. Tök jó a szoknyád. Az ott Kundalini-kígyó, ahogy a Napból előtekeredik? De jó...


"Kicsit trier-es, de jó" LOL

Ernoke 2009.04.30. 12:42:43

a füveseket nem illik bántani!:D a dnb-t meg a goát sem. ha lenne rá pénzem, én is így élnék, persze transzcendens ökörségek nélkül, kifejezetten az üres, tartalmatlan élvezeteket szem előtt tartva.

noirp 2009.04.30. 17:30:34

@Ernoke: Meg a hétfőcsakrát, a keddet, meg a 21 kisebbet is tartsd szem előtt :))

noirp 2009.04.30. 17:39:54

"A Shivashakti mondta nekem, hogy akár egy milimol/köbmilliméter is lehet a koncentrációja az extro-butiletilénsav-kompenzátornak a tudod miben? Kapaszkodj meg: a Győri Kekszben!"

hogy miketmegnem tudokkh khkhk
lololol
padramurti _akbar_:D

feltételes reflex 2009.04.30. 22:48:41

ez kész, nyíttam a röhögéstől:)))

respect!

feltételes reflex 2009.04.30. 22:52:32

@Ernoke: jahhh, a füvet ne bántsuk, szerintem sem. (mondom ezt úgy, mint nem-fogyaszónak számító. részemről: legalise - vagyishogy legallZÉ ;-))

ender26 2009.05.02. 08:22:50

Nnna, na! Ácsi!!

Én abszolút fű-és mindenféle drogellenes vagyok - lécci, hagy döntsem már el, mi ellen és mellett írok... Szóval, ahol lehet, keményen lehúzom. Hosszútávon tönkrebassza az idegrendszert az a sok THC meg egyéb vegyianyag. Nem érdekel, hogy természetes vagy sem. 8-10x annyi a depressziósok aránya a füvesek között mint a nooormál (bármit is jelentsen az) populációban. Nem én mondom. Tudósok, bezony. És ez még a legnagyobb brit LIBERÁLIS lapban is megjelent - 2-3 éve publikálták. Az elején tök jó, aztán 4-5 év, attól függ mennyire masszív a cucc, meg a delikvens, és olyan tompa leszel mint állat. (Láttam ilyet. És egyre több kellett neki. Szétszítta a jóléti agyát, aztán meg érettségizni sem tudott. Budai hülyegyerekek.) Aztán meg jön a kemény cucc. No comment. Ha boldog vagy vagy, fasznak szívsz. lövöd magad? Ha meg nem, akkor ez sem segít. Terápia, transzlégzés, stb... Oldd meg. Nem viccelek.
Azt meg nem hiszem, hogy kitörne a világbéke - raszta pííísz - ha mindenki masszív drogfogyasztó lenne. Társadalom szemete, aztán meg ki a faszom állná a leszoktatás fejenként több milliós költségét?? Én nem, az kurva élet. Ráadásul a cuccokat - általában - kifejezetten a jómódú gyerekek nyomják, mer' vergődnek. A világbéke nem törne ki, viszont mindenki masszív drogos lenne. Értsd: beteg. Persze most fasisztavagyok, meg kirekesztő. És nem tudom hogy miadrokkultúra. Most őszintén: ti bíznátok egy RASZTÁRA báááármit is, ami egy pohár víznél értékesebb?? Én nem. A lógassuk a faszunkat, senki ne dolgozzon életfilozófia kiüresedett nihillizmust és lustaságot takar. Ha mindenki így élne, akkor ki a tököm gyártaná az mp4 lejátszót, amin rasztafári vinnyog? Ki rakná össze a lábad, ha elgázol valaki? Ki? Egy drogos orvos? Gerinctelen szar alakoknak tartom a drogosokat, ráadásul álszentek is! Béke a faszomat!

A drogfogyasztás az - valamilyen szinten - depresszió, ami egyértelműen agresszió - negatív, ön-agresszió. Elnyomás. El-odázása bárminek. Béke, mi?

Akárcsak a moszkva téri punk gyerekeknél. Lejön a rózsadombról, és aprót kunyerál 22 évesen Tőlem, (akkor voltam 24), aki a belit kidolgozza, hogy egyről a kettőre jusson. Azt hittem fejbe rúgom, megtaposom a belét.

És EZEKRŐL NEM NYITOK VITÁT OKÉ??!!

ender26 2009.05.02. 08:49:29

A másik dolog: "transzcendens ökörség" – írja Ernoke.

Örülök egyébként hogy jól szórakoztok, látom bejött a dolog. :)) De: biztos feltűnt, hogy ezeket nem a kisujjamból szopom.

A TRANSZCENDENCIA NEM ÖKÖRSÉG.
Az EMBER AZ ÖKÖR.

A vallás a hatalomról szól – a pórnépnek találták ki, hogy uralják az elméjét.

A TRANSZCENDENS TAPASZTALÁS az meg megint egy más tészta. Erről azért nem nyitok vitát, mert nekem volt. Többször. Akinek nem – annak nem. Sajnálom. (Nem mondom, hogy jobb ember vagyok, mert sok szemétség van bennem. Is. De attól még a tapasztalás – az tapasztalás.) Mivel az emberiség 99.9%-a soha nem lépi túl az elméje korlátait, ezért fogalma sincs arról, mi van ott.

Bármit is reagáltok erre, nem érdekel, mert NEKTEK többnyire NINCS összehasonlítási alapotok. Nekem van. Bármit mondtok, azt úgy mondjátok, hogy az elmétek kitalál baromságokat, és bemondjátok. Tapasztalás nélkül.
Soha nem jöttél ki az elmédből, a legminimálisabb meditatív állapotban sem voltál (valószínűleg) ezért nem is tudhatod, milyen jó az elmén TÚL lenni.

A drogok meg az ALÁ visznek.

SOHA NEM A TRANSZCENDENS TAPASZTALÁST BÁNTOM, hanem a jelenség mellékszálaira, vadhajtásaira, próbálok rávilágítani - elismerem, gyakran gyilkos iróniával. :)) De hát ezt szeretitek, neeeem?! :))

Egyébként meg köszönök minden kommentet, örülök, hogy tetszik. :))
Semmi bajom azzal ha valaki megveszekedett ateista, materialista. Ez az elméd műve, ilyeneket hisz. Ennyit érzékeltél a viágból, mert erre neveltek. Nem baj. Van aki a majomistenben hisz. A hittel így vagyok. A tapasztalás meg megint más. Nyáron megyek tűzönjárásra. Tényleg. :)
Arról is írok majd, ne aggódjatok gyermekeim! :)))

Egyébként meg sokkal jobb egy normális korrekt ateista, akinek van humorérzéke - pl: NOIRP KOLLEGA – mint egy olyan elszállt ember, aki nem tudja feldolgozni, a Transzc. Tapasztalásait.

Higgyétek el híveim, émmá csak tudom! :)))

Hali és Namaste mindenkinek! Az Úr legyen veletek! Találkozunk az Origo pontban – előbb vagy utóbb! :))

noirp 2009.05.02. 11:23:47

"normális korrekt ateista" :O o
ilyen igen szépet már régen mondtak nekem...;)

jó hétvégét mindenkinek

noirp 2009.05.02. 11:38:43

@ender26: "és ki a tököm gyártaná az mp4 lejátszót, amin rasztafári vinnyog"
Nomármost a budai úrigyerek idáig nem jut el elmeigondolkodásilag, mert ő úgy tudja, hogy a kütyük a shopban teremnek. Oda teleportálnak, egyenest a kvantumfluktuációból :)))). Az villog rajtuk olyan csuda kéken, nem a led.

Gyárat még filmen se lát, nemhogy...möhöhö )):-D

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.02. 11:40:37

@ender26: "Egyébként meg sokkal jobb egy normális korrekt ateista,"

Ezt aláírom!

ender26 2009.05.02. 12:23:49

@noirp: Megszakadok a röhögéstől - néha a kommentek jobbak mint maga a blog! Pedig assse gyenge...! :) Odateleportál a kvantumfluktuációból... - csillagos ötös! Meg: Holdfényszálra fűzött gyöngykavics! Agyam eldobom!

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.05.02. 12:36:20

@golazzo: "Ez az ember egy Z-S-E-N-I"

Ezen fejhangon rikoltottam. :D

ender26 2009.05.02. 12:49:23

@golazzo: Húbazze'! Ez elég kemény volt elsőre. Meg másodikra és harmadikra is. Érződik a blogja stílusán, hogy tényleg a tanuláááás és a kultúúúra tölti ki az életét - a humora pedig: tompa, előregyártott, művi, mo-do-ros humor. Ééértelmisééégi manírok tömkelege. Tuti nagy sztár a cimborái között.
„Ja: a Marci tökjó lííír és tökhumorosis."
Ja, pe'.

Ernoke 2009.05.02. 13:37:25

@ender26: ok, ez nyilvánvaló. de azért mégiscsak az alkohol a nagyobb probléma jelenleg, nem? kb. 10x annyi ismerősöm iszik keményen, mint fogyaszt bármilyen drogot bármilyen szinten.

a transzcendentális ökörség alatt nyilván nem azt értettem, hogy maga a transzcendencia egy ökörség, hanem az ökörség jellegű ilyesmiket.

Ernoke 2009.05.02. 13:38:22

@noirp: ezt most nem tudtam értelmezni.:)

ender26 2009.05.02. 14:32:37

@Ernoke: Aláírom! Ez a másik, amit hozzáfűztem volna. Eez az igazi, fajsúlyos probléma. A fű meg ehhez képest... Ráadás. A transzc. hülyeség – hát ja: az ilyesmi miatt kezdtem el írni! Már majdnem azt mondtam: inni! :)

noirp 2009.05.02. 14:37:20

@Ernoke: a kvantumfluktuációsat? :)

noirp 2009.05.02. 21:53:01

@ender26: kösz, Padramurti, aranyos vagyol.

Tudod, ha valaki (idézet tűled) "nyakra-faszra" kvantumfluktuációt, -vákuumot, -gravitációt, részecske-hullám kettősséget stb.-t emleget úgy, hogy közben (mondjuk) van egy szamovárcsaprégészet-batiknéprajz diplomája, arra gyorsan ugrom.

Mert hálisten nekem tanulnom köllött némi (nem sok!)kvantumfizikát azért, hogy a kémia egyes dolgait tényleg fölfogjam. Hát, mit mondjak, lenyögtem belőle egy vizsgát (kaptam egy négyest--a másik tételemért).

De azért még 3 év eltelt, míg leesett, mit tanultam akkor, ezután pedig még 3, hogy ezt el is rendezzem a kis agyamban, könyvek, választható tárgyak stb segítségével.
Vonzott ez az elméleti kémia nevű ág, elmélyülést igényelt. Jó volt agyalni rajta, tyúklépésekben haladni a szép gondolatmeneteken, amiket nyújtott...csak úgy a magam szintjén és tempójában.

Miközben tudtam, hogy egy ELTE kvantumfiz. kurzusba belepusztulnék.

Hát emiatt merek ki/be szólni a kvantumfluktuáló testvéreknek.

Most pedig (Hálóvédő Szt. Izidor nevében) béfejezem az offolást.
Pax. Mír. Eiréné. Amúgy jojcakát. :))

Falke 2009.05.03. 13:12:48

Én ismerek egy Jézust, turkálója (!) van a feleségével, meg neveletlen gyermekei( szabadon bontakozhatnak ki). Az alkalmazottainak nem fizet, majd nyíltan szidja őket, ha továbbállnak a lélektelen, ám fair multikhoz.

Ernoke 2009.05.03. 19:04:24

@noirp: a hétfőcsakrát, keddet, 21 nemtudommit így együtt és különkülön se.:D

ender26 2009.05.03. 21:03:02

@noirp: Amúgy mivel foglalkozol? Mi a tényleges munkád? Mer' olyanokat de olyanokat tudsz mondani... elmééééleti kémia. Anyám. De a szamovárcsaprégészet... aaz is naggyon jó! :))

ender26 2009.05.03. 21:04:15

@Falke: Hogy néz ki? Akit én ismerek az max. középtermetű, vékony, madárcsontú, hollófekete haja van, szakálla, sötét szeme, és nagyon csöndes. A felesége dettó, csak szakáll nélkül. :)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.03. 22:37:44

@ender26:

nálunk az egyetemre is járt egy Jézus. legalább nyolcadéves volt, és bebombázva minden csajra ráhajtott.

Ernoke 2009.05.04. 10:25:37

@semota: nem elte btk volt ez...? mert van egy ottani Jézus, akire ez teljesen stimmel, bár ő már szerintem kb. huszadéves lehet. jelent meg verseskötete is "Hová tettem az ortodoxiámat?" címmel, állítólag úgy, hogy annyit járt a kiadó nyakára, hogy a végén sajnálatból, meg hogy szabaduljanak tőle, rábólintottak.

noirp 2009.05.04. 11:55:53

@ender26:
Vegyészmérnök vagyok, eléggé kezdő. Az elméleti tárgyakat tényleg csak érdeklődésből szagolgattam. (És ilyen ág, hogy elméleti kémia, tényleg létezik.) De a magam (talajmenti) szintjén tényleg szívesen csinálgattam.

Mivel foglalkozom? Álláskereséssel. Előtte 10 hónapig dolgoztam Fehérváron (könnyűfémmű). Ennyi :)))

A szövegem, az jön, mint az orrfolyás. Kérdezd meg Lárvalányhajt, reflexet v. a Tibort.

noirp 2009.05.04. 11:59:48

@Ernoke: a "hét_fő_csakrát és a 21 kisebbet" olvastam ender26 blogján, aztán kombináltam kicsit.

ender26 2009.05.04. 13:55:46

@noirp: Áh. Értem. Ezek szerint még van KÖFÉM... Háát, ha ráérsz, és tényleg értesz hozzá, megnézhetnéd a hűtőszekrényem belső ökosztisztémáját illetve az alapját képező mikroorganizmusok és polimerek kötéseit. Valami nem stimmel velük - túl azon, hogy megeszik az elősütött csirkefasírtot. Lángvágót, oxigénmaszkot és gumikesztyűt hozzá', mer kelleni fog! :)) Ez egy ZS-aktás ügy nem holmi X-aktás babazsúr. Ezek éjjel támadnak. Behatolnak az agyamba és megfertőzik. Akkor kezdek el transzcendens dolgokat látni. Meg ilyeneket írni!...:)

Ernoke 2009.05.04. 14:01:25

@noirp: ja ok, rohadjak meg, de én még nem olvastam bele a blogba magába.:D

@ender26: néha én is félek, hogy a hűtőmből éjszaka kimásznak dolgok, és álmomban az arcomra tapadnak és kiszívják az agyamat...

noirp 2009.05.04. 14:16:05

@ender26: "ezek szerint még van köfém" h' ja, és
ha ezt az évet kibírják, akkor a neutronbombát is :D és úgy néz ki, kibírják :))) (te szfvári vagy?)

Más: majd bolond leszek kipucolni a _hüttöö_det!!! Ki fogja írni a padramurtit, ha nem fertőznek meg a zs-akták? hm? XDDD

ja: neked mi a foglalkozásod?

noirp 2009.05.04. 14:21:02

Asszem, kezdek gyulásodni??? tán elnézitek nekem? :)

ender26 2009.05.04. 17:06:24

@Ernoke: Egyrészt: rohadj is meg. Másrészt: lásd Egyrészt. :))) Műűveletlen tuskója. Így akarsz te megvilágosodni, mi??? Hábazze... :)

malackarosszarc 2009.05.04. 18:21:49

@Ernoke: engem múltkor megállított egy fickó az utcán és azt mondta, hogy nagyon jó az aurám -, hogy ez mit jelenthet azóta sem tudom, mert a röhögésemtől megijedt szegény, pedig elkartam mondani, hogy ha valahova gyűjt pénzt én adok ezért a poénért

noirp 2009.05.04. 19:16:54

@ender26: Levél ( Nem Nehéz Fém Művek SC etc) ment.

Ernoke 2009.05.04. 19:28:01

@ender26: na most beleolvastam, de az első két posztnál tovább nem jutottam, túl fáradt vagyok én ehhez. meg túl játszmázós szarcsakrás is biztosan.:D

@malackarosszarc: én ezektől tökre meg szoktam ijedni.:D

ender26 2009.05.04. 21:23:57

@Ernoke: Igen. Az vagy! De hát a te jáccmád... ugyebááár. Te tudod. :)

cd-r 2009.05.05. 09:06:50

@ender26: "Ráadásul a cuccokat - általában - kifejezetten a jómódú gyerekek nyomják, mer' vergődnek"

na, ez így pont nem igaz
mifelénk a csóró, cigány csávók körében a drogosok aránya kb 90%-os
ráadásul a füvesek nagyrészéből soha nem lesz keménydrogos, ez viszont tény, valamint többségük magától áll le vele leszoktató programok nélkül. sztem te kevered a dolgokat picit, a fű nem heroin bakker. ha ekkora nagy tapasztalatod van ezekben a dolgokban, tudhatnád hányas a kabát.

Ernoke 2009.05.05. 09:18:05

@cd-r: ez teljesen igaz. minél alacsonyabb a végzettség meg a társadalmi státusz, annál nagyobb a drogosok aránya. és tényleg vannak különbségek a cucc keménységében is. pl. valóban sok a magasan kvalifikált marihuánafüggő (az alkoholista meg min. tízszer annyi, persze), de pl. a speeddel magukat lövők (nem vicc) vagy a lónyugtatózók aránya 8 általánososok körében jóval magasabb. azt is meg lehet nézni, h pl. komlón kik gyógyultak/gyógyulnak. tizedük művész, a maradék 90% pedig a zéró végzettséggel, nulla családi háttérrel rendelkező, gyakran piti bűnöző arc.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.05. 10:16:30

@Ernoke:

igen, ez eléggé így van... nyilván ender26 ezekkel az emberekkel nem találkozott, csak a jómódú vergődő drogosokkal, mert ilyen körökben forog alighanem.

Ernoke 2009.05.05. 11:05:04

@semota: hát jól van, de attól még, hogy van 2 szőke olasz ismerősöm, azt azért lehetne tudni pusztán tájékozottsági alapon is, hogy az olaszok többsége nem ilyen...

ender26 2009.05.05. 20:52:25

@semota: Oké, oké. Rendben. Aláírom, minél magasabb a végzettség, annál kulturáltabb a drogfogyasztás, piti, bűnöző, stb. alakokkal nem találkoztam, bár láttam hígítótól kész embert számtalanszor villamoson, kapualjban. Elismerem ez, plusz a kemény alkohol tízszer több embert pusztít mint a fű. Aláírom. De akkor is a faszomat a drogosokba. Nekem kibaszott sok bajom volt az életben, nem viccelek, kurva kemény volt, de mégsem lettem drogos. A cigány csávókat meg sajnálni nem fogom. Nincs az az isten, hogy én egy cigányt sajnáljak. Szegénységbe született. De miért szegény az anyja, apja - mert nem dolgozik. Miért nem dolgozik? Mert nincs szakmája. Miért nincs? Mert nem járt iskolába. Ezeket a drogosokat ezért nem sajnálom, a jóléti gyerekeket meg azért nem, mert jóléti gyerekek. A fű meg akkor is drog, méreg, ez tény, és puhafaszúaknak való és pont. Ha lágy drog, attól még drog. Ne kenjük már el a dolgokat. Bűnözők ez tény. A fű hosszú távon leépít - nem egy embert ismertem, aki tök üveges tekintettel vigyorgott 4-5 év után. Szálljunk már le erről a kibaszott témáról. Erről vitát nem nyitok, mint már írtam egyszer, ne húzzuk már egymás agyát. El lehet fáradni a picsába drogbuzeráns fórumokra, amúgy meg most lesz/volt kenderbuzik gyűlése a Margitszigeten. Lehet menni. Akinek meg nem inge, ne vegye magára, de ne védjétek már a kibaszott kenderbuzikat!! Akkor se, ha nem kemény drog. Drog drog.

ender26 2009.05.05. 21:01:34

Kiegészítés:
nehogy már bárki is megmagyarázza nekem, hogy a drog az jó, és én nem vagyok elég tájékozott, bazzeg. Én 7 kibaszott évig voltam kénytelen szedni az ÁLLAM által felírt drogokat (kibaszott hangulatjavítók, szorongásoldók, antidepresszánsok, meg a faszom - elég kemény cuccokat, PL. RIVOTRIL, TEGRATOL, CISORDINOL, RISPERDAL, STB.).
Mert hogy attól leszek kiegyensúlyozott, meg laza. Faszomat. Az igazi problémákat elfedik, meg nem oldják. Aztán természetgyógyász hozott le ezekről a szarokról, innen az ezo-ismeretség. Innen a blog is, örüjjetek ám...:)))
Az orvosok azt mondták gyakorlatilag örökké szednem kéne. MOST MÁR A C VITAMINT IS CSAK MÓDJÁVAL VESZEM BE, NEMHOGY MÉG EZEK UTÁN MINDEN SZART TÖMJEK MAGAMBA!! VITÁNAK VÉGE.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.05. 21:47:06

@ender26: Főleg a nyugati társadalmakban már nagyon elterjedt szokás, hogy antidepresszánst reggeliznek az emberek, ebédre nyugtatót esznek, éjszakára esetleg altatót. Elképesztő, hogy minden erejükkel azon vannak, hogy kibírják a saját életüket. Milyen élet lehet az, amit csak így bírnak ki? És miért nem próbálnak segíteni rajta?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.05. 22:57:05

@ender26:

ugyan már, hol védtem én a drogosokat? szerintem te kurvára félreértettél valamit.

"Én 7 kibaszott évig voltam kénytelen szedni az ÁLLAM által felírt drogokat (kibaszott hangulatjavítók, szorongásoldók, antidepresszánsok, meg a faszom - elég kemény cuccokat, PL. RIVOTRIL, TEGRATOL, CISORDINOL, RISPERDAL, STB.). "

nekem elég régóta komoly problémáim vannak a hangulatingadozásaimmal és egyebekkel (gyanítom, hogy bipoláris lehetek), de homeopátiával egész jól karban lehet tartani a cuccokat, most már csak egész ritkán jönnek elő a kellemetlen tünetek.

noirp 2009.05.06. 07:29:23

@semota: bocs: _orvos_látott? Pszichoterápia? utóbbi lehet jobban hatna.

off Problémáim nekem is voltak bőven az utóbbi 3 évben, de mostmár kifele tartok.
Előszöris "csak" rá kellett jönnöm, hogy ez már nem közönséges egyetemi/munkahelyi stressz....csak én azért nem merném diagnosztizálni magam, mert nem értek hozzá.
Az ősszel 1)találtam egy nekem való terapeutát, aki nem passzív beletörődést vár, hanem önvizsgálatot, amit szépen irányítgat. 2) az orvosom normális volt és egyből nem ló-antidepresszánssal látott neki kezelni, hanem olyannal, ami mellett dolgozhatok. (citalopram) Tudta, hogy nekem az életfontosságú.
Szerencsém volt az igaz, de régi mondás, hogy a hülyéknek van...
on

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.06. 09:17:05

@noirp:

hidd el, elég sok pszichót végigjártam, de nem igazán tudtak segíteni...
pszichiáterhez meg semmiképpen, nem akarnék gyógyszereket szedni.
a homeopátia viszont teljesen jól bevált, messze jobban, mint bármi más, amit eddig próbáltam.

a vőlegényem ellenben évekig járt pszichiáterhez, aki először ügyesen félrediagnosztizálta, aztán begyógyszerezte olyan cuccokkal, amitől teljesen kába lett, viszont a depressziója például nem múlt el.
amióta viszont összejöttünk, azóta teljesen jól van, kiegyensúlyozott, boldog.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.06. 09:20:11

@noirp:

egyébként a homeopátia is hasonló önvizsgálati-önelemzési folyamat.

(a blogomon egyébként elég részletesen leírtam azt, hogy milyen szakembereket jártam végig, milyen eredménnyel, ha ennél is részletesebben érdekel, nézz körül ott: livewithit.blog.hu )

Ernoke 2009.05.06. 11:02:51

@ender26: kávét iszol-e?
amúgy láthatólag semmit nem hatott a terápia, mert frusztrált kis köcsögnek tűnsz, úgyh lehet, h mégis jobbat tenne neked, ha szednél valamit.:D

cd-r 2009.05.06. 11:41:18

@ender26: öreg sztem majd mindenki eldönti, hogy ír-e ide, vagy elhúz a sunyiba
meghát a témát sem fogod szabályozni, az is biztos
szállj le öcsi a magas lóról

ender26 2009.05.06. 20:14:47

@Ernoke:
Na idefigyelj te kis geci. Ha ne adj isten megtudom ki vagy, isten engem úgy segéljen megkereslek és megtudod milyen az, amikor egy frusztrált kis köcsög hajsütővasat dug a kurva picsádba te geciláda! Nyomorékra verlek téged is anyád is, gyereked is, kurvádat is, te drogos puhapöcsű geciláda. CSALÁDOSTUL IRTALAK KI TE GECILÁDA. Takarodj a blogomról!
A POFÁD ÉLŐBEN LEGYEN ILYEN, NE ITT. VELED ELLENTÉTBEN ÉN JÓ EGÉSZSÉGNEK ÖRVENDEK. BÁRMIKOR FELTÖRLÖM VELED A PADLÓT TE KIBASZOTT SZUBHUMÁN.
A BLOGNAK VÉGE, TÖBBET NEM ÍROK, TAKARODJATOK A JÓ ÉDES KURVA ANYÁTOKBA. NEM AZÉRT HOZTAM LÉTRE, HOGY ENGEM GYALÁZZATOK. KIS FASZVERŐ KIBERPÖCS BAZMEG - ÉLŐBEN LENNE ILYEN A POFÁD.

ender26 2009.05.06. 20:33:32

@cd-r: Addig örülj, amíg van hova és mivel írnod. Ide többet nem fogsz te szarfaszú, mert megszűnt a blog, írtam Tibiéknek is, el lehet húzni geci anyádba. Bezár a bazár. Bírom a puhafaszú kiberbuzeráns fajtátokat. Ócsárolni azt tudtok, de lefogadom, hogy te is és erno kollega is asztmás, impotens, szemüveges, kibaszott szobaértelmiségi faszverő geciláda. Egy az egyben beletek kitaposnám. Húzás cigány anyádba.

cd-r 2009.05.06. 21:04:33

@ender26: nem fogok visszaanyázni, mivel már így is sikeresen lejárattad magad (többszörösen), nem akarok asszisztálni a további önalázásodhoz
bye

noirp 2009.05.06. 21:46:07

@ender26:
Elgurult a gyógyszered vagy mi?!!! Nyugodj már le, az ég szerelmére. Mi a fészkes fene tört ki rajtad hirtelen?

1) itt nemigen szokás c-zni, zs-zni stb. különben meg hülyén jön ki, ha egy valahai India-rajongó c-zik pont...
2) attól, hogy neked nem jött össze, még nem minden értelmiségi olyan, mint amilyet az előző hsz-odban ide borítottál.

Szállj egy kicsit magadba, vagy csinálj légzőgyakorlatokat. Nemtom mi a fürge fütyi történt veled??? Itt befogadott egy közönség/közösség, értékelték a poénjaidat és kritizáltak, igen. Most mi van?? Mért kell idepakolnod az agyfaszod?

noirp 2009.05.06. 21:51:51

@noirp: megj.:én sem vagyok a legalizálás mellett (mint vegyész, sajnálom!), de nem is üvöltözöm, ha vkinek más a véleménye.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.06. 21:55:05

@ender26:

hát ez kurva jó, a transzcendenciával intenzív kapcsolatot ápoló, spirituálisan fejlett wannabe jóginak hogy ledobta az agya az ékszíjat... téged nem kell lejáratni, a legutóbbi 3-4 hozzászólásoddal teljesen hiteltelenné tetted mindazt, amit korábban állítólag képviseltél. kár, pedig eleinte tök jó arcnak tűntél.

noirp 2009.05.06. 22:01:28

@semota:
beleolvastam. Köszi szépen. Figyelj, igazad van. Ha te ezt (mondjuk) kék pattogatott kukoricával tudod irányítás alatt tartani, akkor neked kék pattogatott kukoricát kell ropogtatni.

Bocs, azért hőköltem meg, mert a homeo módszert én (személy szerint) megalapozatlan dolognak tartom (természettudományos aggályok). de ha nálad bevált, befogom a számat.

Pszichiáterek: hagyjuk. Ha már gyógyszer, jobb, ha a háziorvos adja, az legalább ismer. Én legalábbis ezt tapasztaltam.

Ernoke 2009.05.07. 09:06:32

éppen erről beszéltem, kösz, h megerősítettél:D

Ernoke 2009.05.07. 09:39:58

@noirp: ami a legjobb, h itt szó sem esett semmiféle legalizálásról, sem pedig arról, hogy a drogok jók.

@semota: nekem azért pár hozzászólása után már lejött, h milyen fajta nethuszár ő. szerinted miért provokáltam?:D

2009.06.22. 01:03:43

www.pszichologia.hu, szakemberkereső gomb, és rá lehet menni a jobbnál jobb terapeutákra, asszem lesz rájuk szükség...

Weiß Api 2009.07.08. 16:09:10

@noirp:

Ez nem gyenge álságos képmutatás. 99%-ban igaza volt (cigózást kivéve).

bagolybagoly 2009.07.08. 16:55:19

@Ernoke: Írjál még valamit! Rendesen jó nézni, ahogy pörög.

dzsivan 2010.01.26. 18:45:49

Valamikor régen úgy alakult a sorom hogy nem folytattam tovább a meditációs alkalmak tartását.
Abba hagytam és vártam……………….. egészen mostanáig.
JANUÁR 31 VASÁRNAP A
Gundel Károly Szakiskolában
1097
Bp., Ecseri Út 5-7

Reggel 9-órától délután 18 óráig meditációs hétvége lesz ahova szeretettel várlak.
a "felszerelés" a szokásos
polifoam, takaró, laza ruha, ivóvíz ha kell, kevés ebédnek való

Swami jivan nishang

zsivan_nishang@vipmail.hu

prukker 2012.05.25. 11:06:06

@dzsivan:
Aszem ez itt a díjnyertes hozzászólás..:)

lárvalányhaj 2012.09.13. 19:11:52

@Ernoke:

most esett le, hogy Marczinka Csabára gondolsz :D
még mostanság is szoktam látni a Központi Szabó Ervin Könyvtár környékén őgyelegni.
süti beállítások módosítása