Kedves Szülők! Anyukák, apukák, miért..?

Megannyi elhibázott élet, mennyi eltékozolt tehetség, a napi robot és a sikertelenség kalodájába zárt sas lélek, melyet aztán a szerencsétlen gyermekben próbálnak maguk helyett életre kelteni, sikerre vinni.

-Mi már negyvenévesen nem tudunk úgy nyelveket tanulni, nem fog már úgy az agyunk - neked még könnyű.

-Mi mit nem adtunk volna azért, hogy zongorázni tanulhassunk... de sajnos nem lehetett.

-Apám nem engedett tanulni... akkoriban rossz szemmel nézték, ha egy lány okos, tanult, művelt.

-Anyám nem engedett tanulni... tízen voltunk testvérek, én voltam a legidősebb, a családfenntartó.

-Mi annak idején állandóan csajoztunk a srácokkal. A mi korosztályunk még a Tabánban, az idősebbek az Ifiparkban, az utánunk jövők meg inkább a dizsikben meg a punkkoncerteken. De ment rendesen a nőzés, versengtünk, hogy egy este ki tud több csajt felcsípni.

A lekérések után hatalmas bunyók voltak. De ilyen rendes, férfias bunyók, tudod - nem úgy, mint manapság, hogy rögtön nekedrontanak húszan és megkéselnek.

Itt élnek közöttünk, szinte észrevétlenül. Annyira megszoktuk őket, hogy fel se tűnnek, bele se gondolunk létezésükbe. Pedig ahogy élt itt egy kis generáció, úgy élnek velünk együtt, de inkább mellettünk a párhuzamos társadalmak a saját szokásjogaik, saját törvényeik, életritmusuk szerint. Mondjuk nem is nagyon látjuk őket, hogy is láthatnánk? Hiszen dolgozunk, hétköznap, reggeltől késő délutánig-estig.

Sajnos az a nagy büdös helyzet, kedves ellenzéki politikusok, fotelközgazdászok, önjelölt szegényemberek, hogy elegem van belőletek. Elegem van abból, hogy nektek semmi se drága, amíg máséból kell osztogatni - és ismét az én kőkeményen megkeresett pénzemre ácsingóztok, hogy randa, göcsörtös szőrös-karmos ujjaitokkal már megint az én pénztárcámban turkáltok, majd onnan kilopjátok azt, ami szerintetek nekem már úgyse kell, hiszen nekem így is elég marad, és George Harrisonhoz hasonlóan köszönjem meg szépen, hogy nem viszitek el az egészet. 

Csak egy kicsit, tényleg. Annyira szeretném már tudni, milyen, ha az embert tényleg, de úgy istenigazából gyűlölik.

Kedves, Drága Beosztottam!

Rubintos bazsarózsám, kis mimózám. Ha már egy céghez sodort minket a Sors és Jóisten jobbkeze - pláne egy ilyen szerencsétlen, alá-fölérendelt minőségben -, akkor fegyelmezz rám pár minutácska erejéig, kérlek.

Történelmi pillanat: újra olvasói poszt. Igen tudom, rengeteget küldtetek, de sajnos lusták vagyunk őket nemhogy megszerkeszteni meg lehozni, de még elolvasni is. Meg hát sajnos úgy vagyunk ezzel, hogy valójában csak a sajátjainkat szeretjük igazán. Ezért elnézést kérünk mindenkitől, de hát mi is gyarló, túlzottan énközpontú emberkék vagyunk.

Na de ha már A. úr a múltkor olyan szépen írt a szakállasokról, kár lenne, ha levelének a másik felét parlagon hagynánk. Méghozzá: 

A velvetes cikk

Az Index korántsem hibátlan testén az egyéb ragyák és szőrös bibircsókok (fizetett blogok) mellett ott  éktelenkedik egy különösen undorító, naponta kifakadó gennyes tályog: a Velvet.

Kedves Szüleim! Kedves barátok, rokonok, ismerősök, munkatársak!

Előre leszögezném: nem szeretnék eltűnni, elszökni, elmenni sehova. Mostani életemmel tökéletesen elégedett vagyok; boldog, kiegyensúlyozott, sikeres - Titeket pedig imádlak, szeretlek, nem kicsit.

Ámde viszont, ha esetleg eltűnnék, tehát nem találnátok se otthon, se Modor Tibornénál, se a melóban - nem venném fel a telefont, nem posztolnék a Facebookra meg a blogokra, meg sehova se, akkor szépen kérlek Benneteket, NE indítsatok felkutatásomra facebookos kampányt.

Hey folks! Üdvözlünk benneteket a Modorosblog történetének egyik legnagyobb és legfontosabb eseményén. Odaát, a Nagy Vízen Túl világfordító események zajlanak, Amerika választ. Ez a megkerülhetetlenül döntő fontosságú esemény pedig a mi kis aprócska, icipici magyar életecskénket is annyival befolyásolja, hogy kötelességünknek éreztük igényesen és nagy terjedelemben beszámolni róla.

Mert a nép újra vért akar. Vért, bosszút, vendettát.

Egyetlen a mentségük most: ezúttal magyart akarnak ölni, így legalább a rasszista bélyeget lemoshatják magukról. Bár nem is tudom, melyik jobb. Faji alapon, vagy csak a gyilkosság kedvéért ölni, öletni? Sima rasszistából hidegvérű gyilkossá válni, akinek - mint egy hiúznak - mindegy az áldozat kiléte, csak pusztuljon?

Mai postunkban egy szomorú - mondhatnók - szívfacsaró és nagyon igaz történetet olvashatunk a festői Limerickből, egyenesen a Boldogság smaragd szigetéről. Bár nem tisztje a szerkesztőnek, hogy véleményezze is az olvasói leveleket, ezúttal kivételt teszek: sajna minden pontjával a legmesszemenőbbig egyet kell értsek, a legpéldásabban magyarázza, hogy miért is alakult meg annó ez a blog, és miért meneküljön mindenki, amerre lát.

Kedves Dobbants Velünk Blog! Karcsi vagyunk és Judit, mi harmincnégy éves budapesti házaspár vagyunk, és úgy gondoltuk, megosszuk mi is a Blog olvasóival a mi történetünket.

Láttunk már ugye sokszor ilyen humoros videókat, ahol pl. gátfutást rendeznek a boxokban, de ezek nem annyira túl viccesek - úgyhogy arra gondoltam, megírom én jobban, ahogy általában szoktam.

Alul tehát pár tuti tipp, hogy varázsolhatjuk át az unalmas-szürke, vasüveg-munkanapokat a fehérgalléros bűnözők természetes környezetében is csupa vidámsággá, izgalommá. Köszönöm Atlétás Bandinak az apró, pirinyó közös agyvihart.

Hat, kínkeserves év telt el a harmadik köztársaság bukása óta. Az elnyomó államhatalom két éve újabb választásokon biztosította be egyeduralmát. Minden eddiginél durvább eszközökkel kezdte üldözni a hajdani szabadság megmaradt híveit. A keserűséget, nincstelenséget és nemzetközi elszigeteltséget nem pótolta semmi más, csak némi hamiskás, önbecsapó nemzeti pátosz. Mégis, akadt még egy maroknyi bátor patrióta, aki a fojtogató légkörben is igyekezett Ember maradni. Róluk szól ez a történet.

Kedves vidéki (esetlegesen külföldi) olvasóinkat előre is kérjük, közöljék velünk mindenképpen kommentben, hogy ők nem budapestiek, fogalmuk sincs ezekről a helyekről - és nem értik, miért nem mindegy, hogy Buda-e vagy Pest. Köszönjük.

Az a baj, gyerekek, hogy ahogy a korszakok-kormányok változnak, úgy változik folyamatosan a múlt is. Hősökből bűnbakok lesznek, forradalmárokból csőcselék és fordítva. Sajnos '56 is azon sajnálatos történelmi események közé tartozik, amelyeket képtelenek vagyunk tiszta fejjel kezelni - ráadásul egyre inkább az aktuálpolitizálás szintjére züllesztjük le.

Spontán, hős, bátor, tiszta forradalom lett volna ötvenhat - ahogy hirtelen ellenforradalomból 1989-ben nemessé vált? Hát én azt mondom, ne essünk át a ló túloldalára - én ott voltam, láttam, tudom.

Az alul írottak természetesen iróniaszűrővel ellátott okulárén vagy lornyonon keresztül figyelendők, tehát mi nem így gondoljuk valójában, csak viccelődünk!

Toleráns - vagy liberális, ha úgy tetszik. Mostanában ellenzéki, de már biztos nem sokáig. Bár sok, lelkében társadalom- és pártfüggetlen gondolkodó kesereg azon, hogy a "liberális" mára szitokszóvá alacsonyodott - azért ne tegyünk le róluk. Az eszme csupán kicsit pihen, de az igény talán minden eddiginél nagyobb lesz rá. Örök kérdés természetesen, hogy a liberalizmus eddig itthon ismert válfaja helyett/mellett kialakulhat-e egy pl. nemzetibb vagy szociálisan érzékenyebb irány, de ezt majd a következő évek eldöntik. Addig pedig élvezkedjünk egy jót a néhol kicsit rosszindulatú általánosításon. Figyelem ismét: természetesen ez mind-mind csak torzítás, görbe tükör - egy elvakult fidesznyik szemével írtuk, tehát mi valójában tökre másképp látjuk.

Léted értelme, hogy bennünket, UTASOKAT, a számunkra kívánatos helyre szállítgassál nagyra nőtt kis járműveddel. Mivel te, illetve vállalatod utazási feltételeket szabott számunkra, mi is összeállítottunk neked egy aprócska, afféle illemtani kódexet a minél zökkenő- és konfliktusmentesebb munkavégzésed végett.

Kedves, illetve kedvetlen Olvasóink! 8-))

Örök dilemma, egymásnak feszülő ellenvélemények - hívők, rajongók, ellenzők, szakértők vitáznak-harcolnak egymással vehemensen a világháló megannyi fórumán: valóban ilyen nehéz lenne kiválasztani a számunkra megfelelő netezőtársat az eleddig talán soha nem tapasztalt tarkaságú, bőséges kínálatból?  

Kicsiny blogunk szerkesztőségének kupaktanácsa összedugta hát buksiját, hogy közös ítéletet hozzon, és ezúttal is segítsen a döntésben. Vegyük hát őket sorra, a lehető legelfogulatlanabb szemüvegen keresztül! Sohse felejtsük a két fő szempontot: kinek és mire kell a kütyü?

Lányok! Nem mindennapi megtiszteltetésben részesültünk, ugyanis Magyarország egyik legnépszerűbb blogjának kulisszatitkaiba nyerhetünk bepillantást, két snájdig, edzett úr segítségével. Jobbomon a mindig vidám, hamiskás mosolyú Modor Tibor úr, aki a fittség nagykövete lehetne. Legendás posztjai és az általa alapított frenetikus blog mellett, bordázott hasa és eres karjai magabiztosságot és erőt sugároznak. Még tőle is jobbra tornyosul a hírhedt ezredes, aki páratlan szellemi tőkéje mellett elképesztő fizikai mutatókkal bír. Mindenféle, bloggerekkel kapcsolatos előítéletemet szertefoszlatták. Mintha nem is névtelenül és arctalanul írogató okos srácokkal, hanem erőemelőkkel vagy pénzbehajtókkal beszéltük volna meg a randevút.

A szabad véleménynyilvánítás és gyülekezési jog demokratikus hazánk Alaptörvényének egyik legüdvözítőbb vívmánya. Nagyon örülök, hogy minden honfitársamra kiterjed, de pont nagyszerűsége miatt nem túl elegáns visszaéljél eme csodálatossággal. Nézzük meg, milyen kompromisszumra juthatunk mi kettecskén! A javaslataim, kéréseim: