Kevés a pénz, minden rossz és egyre rosszabb, régen jobb volt, ezeknél már az előző kabinet is jobb volt, mit vegyek a gyereknek, csökken a bérek meg a nyugdíjak reálértéke, hova menjünk nyaralni, a szomszédnak miért van több és nagyobb, a főnököm miért lophat és én miért nem, a menedzsment miért nem végez érdemi munkát, lassú az Android 2.1-es - gyerekek, az a nagy büdös helyzet, hogy túl sokat rinyáltok! Szedjétek már össze magatokat, könyörgöm.

Vegyük észre, hogy minden gond ellenére kishazánk a világ fejlett - és igen, boldogabbik - részéhez tartozik: az egy főre jutó GDP-t tekintve a gazdagabb országok között található, és sokmilliárd ember cserélne a hülye gondjaitokkal, hogy most házasodhatnak-e a heteroszexuálisok vagy hogy Tamási Ábel nyilasnak látszott-é. És mindezen munkaidőben lamentál az internetes fórumokon meg a facebookon. Röhej.

A bevásárlóközpontok dugig tömve, a Samsung Galaxy III-asra soha nem látott a kereslet, a lakosság megtakarításai az egekben, a Sound-bérleteket szinte mind elkapkodták, a belvárosi kocsmákban alig győznek kiszolgálni, a Doboz előtt reggel 5-kor kígyózik a sor. Válság, mi?

Hát tudjátok mit, a problémáitokat ti csináltátok. Magatoknak.

Én nem stresszelek semmin, felesleges. Attól úgyse lett jobb még soha semmi. Az idegeskedés csak további gondokat szül. Megváltoztatni a világot márpedig nem fogod, csak hiszed. Vagy még csak nem is hiszed. Ér ennyit az én egészségem vagy a tiéd?

Emberek ilyeneken tépik magukot, hogy ha most elmegy étterembe vagy elutazik külföldre, akkor juj mi lesz. Hát én nem stresszelek: én bizony elmegyek. Ha megtetszik valami: megveszem. Ha a drágább tetszik meg, azt veszem meg. Mások egy életen át inkább a szart választják mindenből, mert sajnálja a pénzt. És képes Recbak-cipőben meg Adios-táskában járatni a gyerekét, hogy csúfolják egy életen keresztül. Minek gyűjtsem a forintokat, minek? Ki tudja, holnap mi lesz - ki tudja, holnap mit ér az én kis összekuporgatott vagyonkám? Élek-e egyáltalán? Nem ér annyit az élet, hogy feláldozzuk a bizonytalan jövőért. Képesek megvenni a szarabb kaját, a gyengébb minőségű üdítőket, csak mert az egy kicsivel olcsóbb. Képesek időt, energiát nem kímélve kibuszozni a városszéli Tecsóba, csak mert ott pár forinttal olcsóbb a cukor. Felesleges, ennyit ér a ti szabadidőtök? Egész életetek erről fog szólni, hogy azt nézitek, mi hol olcsóbb? Közben a saját testetek ellen követtek el sorozatos merényleteket a silány minőségű élelmiszerekkel, és csodálkoztok, ha ötvenévesen elvisz valami nyavalya.

Az a baj, hogy az emberek elfelejtették megbecsülni és értékelni, amijük van. Mindig több kell, az újabb, az olcsóbb, a másikénál jobb. Közben meg feláldozzák a pénz érdekében az egészségüket, hogy aztán a pénzt a gyógyulásukra költhessék. Ördögi kör ez, és ezt nálam sokkal okosabb emberek mondták: a római pápa és a tibeti láma is.