Ne stresszelj mindenen!

2012/06/08. - írta: Modor Tibi

Kevés a pénz, minden rossz és egyre rosszabb, régen jobb volt, ezeknél már az előző kabinet is jobb volt, mit vegyek a gyereknek, csökken a bérek meg a nyugdíjak reálértéke, hova menjünk nyaralni, a szomszédnak miért van több és nagyobb, a főnököm miért lophat és én miért nem, a menedzsment miért nem végez érdemi munkát, lassú az Android 2.1-es - gyerekek, az a nagy büdös helyzet, hogy túl sokat rinyáltok! Szedjétek már össze magatokat, könyörgöm.

Vegyük észre, hogy minden gond ellenére kishazánk a világ fejlett - és igen, boldogabbik - részéhez tartozik: az egy főre jutó GDP-t tekintve a gazdagabb országok között található, és sokmilliárd ember cserélne a hülye gondjaitokkal, hogy most házasodhatnak-e a heteroszexuálisok vagy hogy Tamási Ábel nyilasnak látszott-é. És mindezen munkaidőben lamentál az internetes fórumokon meg a facebookon. Röhej.

A bevásárlóközpontok dugig tömve, a Samsung Galaxy III-asra soha nem látott a kereslet, a lakosság megtakarításai az egekben, a Sound-bérleteket szinte mind elkapkodták, a belvárosi kocsmákban alig győznek kiszolgálni, a Doboz előtt reggel 5-kor kígyózik a sor. Válság, mi?

Hát tudjátok mit, a problémáitokat ti csináltátok. Magatoknak.

Én nem stresszelek semmin, felesleges. Attól úgyse lett jobb még soha semmi. Az idegeskedés csak további gondokat szül. Megváltoztatni a világot márpedig nem fogod, csak hiszed. Vagy még csak nem is hiszed. Ér ennyit az én egészségem vagy a tiéd?

Emberek ilyeneken tépik magukot, hogy ha most elmegy étterembe vagy elutazik külföldre, akkor juj mi lesz. Hát én nem stresszelek: én bizony elmegyek. Ha megtetszik valami: megveszem. Ha a drágább tetszik meg, azt veszem meg. Mások egy életen át inkább a szart választják mindenből, mert sajnálja a pénzt. És képes Recbak-cipőben meg Adios-táskában járatni a gyerekét, hogy csúfolják egy életen keresztül. Minek gyűjtsem a forintokat, minek? Ki tudja, holnap mi lesz - ki tudja, holnap mit ér az én kis összekuporgatott vagyonkám? Élek-e egyáltalán? Nem ér annyit az élet, hogy feláldozzuk a bizonytalan jövőért. Képesek megvenni a szarabb kaját, a gyengébb minőségű üdítőket, csak mert az egy kicsivel olcsóbb. Képesek időt, energiát nem kímélve kibuszozni a városszéli Tecsóba, csak mert ott pár forinttal olcsóbb a cukor. Felesleges, ennyit ér a ti szabadidőtök? Egész életetek erről fog szólni, hogy azt nézitek, mi hol olcsóbb? Közben a saját testetek ellen követtek el sorozatos merényleteket a silány minőségű élelmiszerekkel, és csodálkoztok, ha ötvenévesen elvisz valami nyavalya.

Az a baj, hogy az emberek elfelejtették megbecsülni és értékelni, amijük van. Mindig több kell, az újabb, az olcsóbb, a másikénál jobb. Közben meg feláldozzák a pénz érdekében az egészségüket, hogy aztán a pénzt a gyógyulásukra költhessék. Ördögi kör ez, és ezt nálam sokkal okosabb emberek mondták: a római pápa és a tibeti láma is.

Címkék: társadalom
81 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2012.06.08. 10:47:04

az a baj, hogy ez nem modorosság, hanem a valóság :D amúgy nagyon találó ;)

májkifiam 2012.06.08. 10:48:15

szerintem tibi okosabb, mint egy ötödikes

Bob Vance 2012.06.08. 11:11:56

egy dolog maradt ki: négy évente egyszer van szavazás, akkor kell foglalkozni a politikával úgy, hogy senki sem kíváncsi a véleményedre és senkit sem tudsz befolyásolni, így tök fölösleges azon rugózni, hogy ki, mit, mikor és mennyit lopott el

KürtiT (Tromb74) 2012.06.08. 11:14:54

Az utolsó mondat gyönyörű.

vitaygeorgina 2012.06.08. 11:21:58

Tibi, én általában azzal hízelgek magamnak, hogy értem a posztjaid. De ehhez nekem megerősítés kell: itt most egy gazdag bunkó beszél, aki, mivel neki nincsenek anyagi problémái, másokat is arra buzdít, hogy ne stresszeljenek az anyagiakon?
De ha bunkó, és szociálisan érzéketlen, akkor miért van igaza némely állításában? Vagy ezzel azt akartad demonstrálni, hogy a világ nem fekete és fehér?

Mitya Ivanov 2012.06.08. 11:24:57

úgy kezdtem el olvasni, hogy ez ilyen minimál emberes poszt lesz (olyan kisemberről, akinek nem kell mindig az új, minek elmenni külföldre, amikor ott a telek, mindek új kocsi , amikor az astrának is négy kereke van stb), aztán lett belőle carpe diem, a végén meg ott van a tibeti láma, meg a római pápa.
Ugyhogy nem tudom most mi van, de azért jó volt.

KürtiT (Tromb74) 2012.06.08. 11:34:56

@Mitya Ivanov: Ez egy komoly, filozófiai mélységeket sem nélkülöző, több jelentés-réteget tartalmazó írás.
Egyrészről carpe diem, másrészről ezt azért a pápai trónról könnyű mondani. Vagy mégse.
A lényeg, hogy szórakoztató.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2012.06.08. 11:39:20

@Szerda Úr: A számból vetted ki a szót. Ez most nem annyira modoros, inkább tanító

petrice 2012.06.08. 11:49:12

Én is folyton ilyen 'take it easier' tanácsokat osztogatok, aztán megemelik a törlesztőt és gubbasztok az asztalnál csekkekkel a kezemben, hogy akkor most hogy lesz :)

keptelen kepkeret 2012.06.08. 11:54:12

Lajk.Viszont kulonbseget kell tenni azok kozott akik nem engedhetik meg maguknak a dragabb cukrot es azok kozott, akik megengedhetik a dragabbat, megis az 'occso-t valasztjak.Velhetoleg az utobbiakrol szol a poszt.A szarragast en is utalom, kepesek elsetalni/autozni a vilagvegi kisboltba, mert az oblito 2 forinttal olcsobb, meg valojaban mindenen garasoskodnak. M.o egyik leggazdagabb embere meg a kilnecvenes evekben -amikor mar nagyon gazdag volt- zsiros kenyeren elt, mondvan igy tobb penzt tud sporolni, es beletenni a cegebe.Nem legenda, megtortent eset. Egy masik ismerosom, szinten megengedhette maganak azt, h ne nezze az arakat megis o volt aki mindig elmosta a vajasdobozt, mert az olcsobb mint "dobozt"venni.O egyebkent egy £80 fontos terejarora gyujtott. En vilageletemben dorbezoltam, most sincs ez maskepp, csak mostmar van nemi felelossegem is.

?syntax terror~ 2012.06.08. 11:58:00

legalább a Tamási Ábelért járhatna egy tökönrúgás, de nagyon lámer

keptelen kepkeret 2012.06.08. 11:59:55

£80 fontos, ugy ertve h 80 ezer fontos,leven nem makett volt.Az egyik masik baratom pl. minden kiadasnal ugy viselkedik, mintha a fogat huznak, ugyanakkor svacbol, olaszorszagbol mindenhonnan rendel csokikat tobb ezres tetelekben.Ja es nem csokiboltos.Egyszer dumaltunk rola, es megkerdeztem, h ez miert van.A valasz az volt, h gyerekkoraban sosem volt penze csokira, es elete elso csokijat egy orosz katonatol kapta, kolyokkent, az 50 es evekben es megfogadta, h amint lesz penze, csak a legjobb csokikat fogja enni mindegy mibe kerul.

KürtiT (Tromb74) 2012.06.08. 12:04:44

@keptelen kepkeret: Hazugság. Mindenki tudja, hogy az orosz katonák semmi mást nem csináltak, csak nőket erőszakoltak és fosztogattak.
A barátod nyilván nem beszélt róla, hogy a csokoládéért cserébe milyen gusztustalanságot kellet csinálnia.
Másrészről a legjobb csokik Belgiumból származnak. Ez egy félrecsúszott élet.

Styxx 2012.06.08. 12:35:37

@KürtiT (Tromb74):
sajnos nem. A majdnem tökéletes posztot az utolsó mondja rántja vissza:
"Ördögi kör ez, és ezt nálam sokkal okosabb emberek mondták: a római pápa és a tibeti láma is."

helyesen:
"Ördögi kör ez, és ezt nálam sokkal okosabb emberek mondták: a római LÁMA és a tibeti PÁPA is."

Magyar-tibeti emeltszintű érettségi 2013: Ki Nyirő József reinkarnációja?
Hamvas Béla!

lobaszopiatej 2012.06.08. 12:36:27

Aki igényes a kajára, egyáltalán nem vesz cukrot.

KürtiT (Tromb74) 2012.06.08. 12:58:42

@lobaszopiatej: Nem hát, ő az élet örömeinek eszenciáját csavarja ki szent rítus közepette, azzal édesíti a süteményt.

@Styxx: Ez a Nyírő-Hamvas féle lélek csere technikailag is nehézkes.

h_zolee 2012.06.08. 13:12:37

teljesen jó a poszt :-)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.06.08. 13:39:55

már a modoros sem a régi:) hiányoltam valami szokásos csavart a végéről, pl. hogy "na jó, most mennem kell, mielőtt az ósanban elkapkodják azt a fasza lcd tévét, amit most féláron dobnak az ember után"... :))

keptelen kepkeret 2012.06.08. 13:40:49

@KürtiT (Tromb74): O akkor 6 eves kissrac volt, nem gondolom, h legenda lenne, mint ahogy azt sem, h az OSSZES (tehat kivetel nelkul) csak fosztogatott es noket eroszakolt volna. Nem ketlem,h zomeben ez tortent,de en mindig adok egy eselyt arra, h egy irrealisnak latszo tortenetnek legyen valosagalapja.A sztori egyebkent nem az volt, h setalt az utcan es odament hozza egy katona csokival:)A lenyeg az volt, hogy ossze vissza rohangalt mellekutcakban, es valami pinceben landolt, ahol egy orosz katona kresett valamit (azt, h mit, nem tudom).O pedig gyakorlatilag beleszaladt a pasiba.Elmondasa szerint alltak egymassal szemben szotlanul, aztan a pasi oroszul elkezdett beszelni, amit a baratom nem ertett.Ekkor volt az, h adott neki egy szelet csokit, es a csokival kiszaladt a baratom az ajton.Ennyi a sztori, lehet h en vagyok naiv, de en ebben semmi hihetetlent nem latok.Az emberseg es a josag neha a legabszurdabb helyzetekben talal utat maganak, igen, meg haboruban is-)

keptelen kepkeret 2012.06.08. 13:43:05

@Styxx: Pont ezt akartam en is mondani:-))

randomuser1 2012.06.08. 13:46:23

röhely ez a poszt, ti liberálbolsevikek még stílusparódiát sem tudtok írni a NERtes réteg gondolkodásáról.
IGEnis fontos hogy mit veszek meg a boltban, de nem az ár számít, hanem hogy Magyar legyen... de ti, a gyurcsányi hazugságban megragadt baloldaliak ezt soha nem érthetitek meg, mert szűklátókörüek vagytok, jó is hogy közröhely tárgyává tette szánalmas fröcsögéseteket a blogketrec.
Tamási Ábel, mi? Fogadjunk, solohov csendes donját fejből nyomjátok, egy IGAZ Magyar Iró Nevét meg le se tudjátok rendesen írni, meg keveritek is Nyírő Gyulával, legalább müller pétert olvassatok már, hogy egy kicsit fejlődjetek agyilag.
köpedelem ez a blog.

Lord_M_ 2012.06.08. 13:50:25

júj... Ilyet sajnos én is ismerek aki csak azért vesz olcsóbbat "mer jó az"... Én magam is írhattam volna a posztot mert jelentős többségével sajnos tökéltesen azonosulni tudok... mármint én is így látom a világot elég rendesen... sokan - nagyon sokan - problémáznak olyan kérdésekkel amivel tényleg felesleges... olyanok akiknek nem kéne... mások akik nem tehetik meg hogy külföldi út szóbakerüljön nem is nagyon pörögnek ilyenen... Örülnek ha sikerül valamerre kimozdulni a nyáron... És speciel elégdettebbek mint egyesek akik egy ilyen út után kigúvadt szemekkel merednek a következő havi számlakivonatra...

Én nem azt mondom, hogy hedonista életet kellene élni, de tudni kell(ene) találni egy egészséges határt ahol még nem pazarló, de már nem is feleslegesen önsanyargató. S.Jobs mondta amikor B.Gates-el voltak közös vendégek hogy Bill azért kezdett jótékonykodni mert nem ő akar lenni a leggazdagabb ember a temetőben... lefordítva ugye, annyit tesz a koporsóban-urnában már semmire nem mész vele, tehát használd - arra hogy neked legyen jó - vagy arra hogy másoknak...

szóval ez most inkább megint egy jellemrajz volt :)

de azééé jó vót...

Megyek eszek egy kis TG kenyeret TG margarinnal meg pár szelet TG parizerrel... :)

Kool a Bácsi 2012.06.08. 13:53:35

Most ez mi a faszom? Ez most poén akar lenni, vagy csak a szokásos észosztás? Hogy kapnátok be a kis faszomat.

pocaklakó minimanó 2012.06.08. 14:18:11

Láma szeme, láma szeme sötétkék...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.06.08. 14:20:32

igencsak klasszik, de az igazán modoros takeiteasyguy a röhejt röheLYnek írná.

trudy és gémkapocs 2012.06.08. 14:20:45

Szükségletek és igények.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.06.08. 14:27:26

@keptelen kepkeret: "Velhetoleg az utobbiakrol szol a poszt." Eddig általában a modoros-posztok arról "szóltak", aki benne a beszélő...

Jelen esetben sztem épp arról a faszjankóról, aki meggyőződéssel hiszi, a másik faszariságból vesz olcsó húst, mert "nem tudja élvezni" az életet. Ide illő mondás: "Nem jut kenyérre? Miért nem esznek kalácsot?"

2012.06.08. 14:31:42

@vészmadár (pica pica): mindenki citálja ezt a szerencsétlen kenyér kalács dolgot. Pedig az régen úgy volt Párizsban, hogy ha a pékeknél elfogyott a kenyér, akkor a kalácsot kenyér áron kellett adniuk, mert minden héten éhséglázadás volt.

Ez vagyok 2012.06.08. 14:34:28

Sokan meg azért mennek el nyaralni, hogy irigykedjenek a szomszédok, ismerősök. Ott is az óccsót veszi. Ha elmegy étterembe, nem rendel italt, hanem utánna a boltban veszi meg és az utcán issza meg.
Aztán otthon meg veszi egész évben megintcsak az óccsót.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.06.08. 14:37:35

@Hadrian77: oké, az eredete alapján nem illik ide, de a mai fül számára a tartalma pont idevágó:)

TRattler 2012.06.08. 14:46:27

"A bevásárlóközpontok dugig tömve"
Üreszsebű sétálgató nézelődőkkel, aki fölül árverezik a házat de azért nézegetik a gyereknek a legújabb okostelefont.
Tartozhattunk volna a világ fejletteb részéhez, de már nem tartozunk.
A Guatemala, Honduras, Uganda hasonlatok már nem a túlzó groteszk humor eredményei hanem a rideg valóság.
A blog szerzőjének és a vele egyetértőknek erősen ajánlott egy hátizsákos túra Salgótarján- Ózd -Miskolc-Nyíregyháza útvonalon, áttekintve a környező falvak élővilágát.
A vállalkozó szelleműeket fogja pár meglepetés érni azthiszem...

Diamond Dave 2012.06.08. 16:03:11

Tiborom, e blog már túljutott fénykorán!

_petya 2012.06.08. 16:41:07

Akkó most szebb/jobb/menőbb avagy szar de óccsó?

neronoise 2012.06.08. 17:21:42

Kiváló modoros poszt ez. Alapvetően tetszene nekem ez az életfelfogás, és biztos vagyok benne, hogy én pl. túlstresszelem magam és túl sokat aggódom. És még sokan mások is. Viszont ehhez az életfelfogáskoz kell egy egzisztencia. Ha munkával teremted meg, akkor valószínűleg stresszelsz, hacsak nincs nagy szerencséd, akkor viszont ellenmondás van. Ha eltartanak vagy hátszeled van, akkor meg hiteltelen, mert úgy könnyű szarni a holnapra.

sdani 2012.06.08. 17:56:45

Én azt a vonalat képviselem, aki nem stresszel, de ha nem tudom megvenni a jó minőségűt, akkor inkább kibírom nélküle, minthogy olcsó, de rossz minőségűt vegyek. Sok ember tapasztalatom szerint erre képtelen... persze most nem a mindennapi élelmiszerről van szó.

Orszag 2012.06.08. 20:39:02

@Emmanuel Goldstein: Remélem, ez is csak modoros jellegű hozzászólás volt. Mellesleg a Csendes Don nagyon jó könyv, csak tudni kell a sorok közt is olvasni. A magyar termékekről meg... Szart drágábban? Vagy jót ötször drágábban?

eulimen_ 2012.06.08. 21:58:40

@KürtiT (Tromb74): ÁR/ÉRTÉK ARÁNYBAN LEGJOBB a spáros egészmogyis táblás csoki száznyócvanér. Csak vigyázni kell, mert a faszariaknak pont alatta van az esbüddzsé tejbevonós tábla, száznegyvenér'. Nem összekeverni, mert nem negyven forintnyi ám a különbség!

Dzsoni Kráncs 2012.06.08. 22:04:35

Számomra többször bebizonyosodott,hogy ruházkodáson nem érdemes nagyon spórolni,mert az olcsó póló pl.egy nyarat bír,a drágább meg hármat vagy tizet.Nem érdemes háromezer forintért téli cipőt venni,de a múltkor a nyuszis_magazinban,ami egy modorbánya,YSL papucsot ajánlottak az aranyifjaknak nyáresti vitorlázáshoz.Lehet tippelni mennyiért.(egyszerű Krisztus papucs volt)

pincze 2012.06.08. 22:59:47

Sok rossz tapasztalat után megfogadtam . hogy gépet , szerszámot csak jó minőségűt szabad venni .

Disznó Úr 2012.06.09. 00:04:31

Jópofa, de a legjobb benne, ahogy Majomország katonái megpróbálják megérteni és meggyőzni magukat, hogy sikerült. Röff

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.06.09. 07:21:49

a római láma és a tibeti pápa, meg a zsidó pópa és az orosz rabbi.

2012.06.09. 08:36:25

@Dzsoni Kráncs: nem vagyok olyan szegény, hogy megengedhessem magamnak, hogy az olcsóbbat vegyem meg:)

Nemrég voltam Litvániában, most már tudom, hogy fog kinézni az ország, ha még pár évig nem lesz növekedés. Amúgy szimpi volt.:)

j.gabi 2012.06.09. 10:18:05

@Orszag: Az valami maffiás könyv?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.06.09. 11:05:58

@j.gabi: a szovjet időkben kényszerítették az embereket az ilyen ruszki szarok olvasására

Dzsoni Kráncs 2012.06.09. 11:06:05

@Hadrian77: Ez ruhára igaz,de pl.óráknál nem értem mi a jó egy több millás órában,azon se akkora fless megnézni,hogy mennyi az idő,csak parasztvakítás az egész,ezért nem bírom a luxusterepjárókat se,azok is csak arra jók,hogy mutassák mekkora arc a tulaj.Ha a vezetés élménye érdekelné 911-est venne,ha meg terepezni akarna Land Rovert,egy Cayenne,Tuareg stb.csak a tulaj stílustalanságáról árulkodik.
Amúgy az YSL papucs 114 ezer ft volt.

Pan Modry 2012.06.09. 12:33:06

@Dzsoni Kráncs:

Szerintem nem erdemes tobb millios orat venni, szerintem kb. 3000 euroert mar nagyon jot kapsz, ami nem feltuno de igenyes, jol megy az oltonyhoz, inghez.

Meg amugy is, eleg szanalmas ha valaki masoknak akarja mutogatni a vagyonat luxuskocsik stb... formajaban.
En mindig torekszek jo minoseget venni, de lehetoleg nem feltunot. Tipikus pelda peldaul egy Burberry kabat, kivalo minoseg, kenyelmes, jol nez ki, de ugyanakkor az emberek 99.9%-a nem tudja hogy milyen kurva sokba kerul.

2012.06.09. 12:42:36

@Dzsoni Kráncs: ezek olyan dolgok, amiket annyira áraznak be, amennyit hajlandóak az emberek fizetni érte. Főleg, hogy 500 euros órában is olyan szerkezet dolgozik, mint egy sokszorosába kerülőben.

Orszag 2012.06.09. 13:42:41

@Somló November: Az ilyen ruszki szarok még mindig jobbak a mai besztszellereknél, de ez az én véleményem. Ja, nem vagyok komcsi, mielőtt ezzel próbálnád átharapni a torkom.

A Tyne folyó déli partja 2012.06.09. 14:21:14

@Pan Modry: erre láttam egyszer egy angol műsort (félig, mert a lakók nézték).. ott az volt a lényeg, hogy adósságba kerülteknek próbáltak segíteni. volt egy csaj, aki folyton mindenből minél drágábbat vett, mert, elmondása szerint azt akarta, hogy az emberek őt irigyeljék, hogy milyen jól megy neki. pl. vett egy 700 fontos táskát. nos, a műsorvezetők kimentek az utcára, és megmutatták az embereknek a táskát, s kérdezték, hogy szerintük mennyibe kerül. a legtöbben 20-30 fontra tippeltek. 700-ra senki. na, akkor megérte? egyértelműen nem irigyelték a csajt, hogy mit meg tud engedni magának, mert senki nem nézte annyiba a táskát...tök felesleges milliókat adni, normál használati tárgyakért.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.06.09. 18:16:35

@Orszag: Nem bírom az orosz kulturát. Vannak jó dolgaik, jó íróik, festőik, zenészeik, de az a dagályos, könnyedségtől mentes, a lélelkre rátelepülő nagyorosz, mélyszláv szomorúság kikészít. Meg az ahogy sírás közben atomrészegen agyonlőnek, halálrakínoznak mindenkit. A rohadt elnyomó szarok.

Orszag 2012.06.09. 19:06:16

@Somló November: Szíved joga nem szeretni Ivánékat.

2012.06.09. 20:27:26

Én úgy tartom, hogy nem vagyok elég gazdag ahhoz, hogy az olcsót, a silányabb minőséget megengedhessem magamnak.

Nem azért veszek nagyon jó minőségű, baromi drága cipőket pl, mert jó megy, hanem mert azt - ha kényelmes, és egy bizony ár felett már kényelmes is - akkor évkig tudom használni.

De így vagyok más dolgokkal is.

Bár nem állítom hogy az olcsó cuccok nem tartanak sokáig, de kevesebb rá az esély.

(Pálda rá a kinaiban 10 éve leértékelt pufi mellényem, amit erős akarattal kidobtam, és szerencse, hogy elvitték a kukát, mert amikor hűvösebbre dordult az idő, biztos kivettem volna.)

Más dolgokkal meg nem szarrágás spórolni: viz, villany, a mosószerek, ezzel takarékoskodni dupla haszon.

Amugy meg igaza van a posztirónak, nem kell stresselni, de valójában nem is stressel senki, csak kötelező a rinyálás, mert otthon ha nem rányálsz, akkor azonnal nagyképű majom vagy.

az én koromban ha nincs legalább 3 halálos betegséged akkor az azért van, mert nem dolgoztál eleget egész életedben.

pocaklakó minimanó 2012.06.10. 00:45:50

@Frengi:

A zindex polidilijén láttam nemrég egy topicot takarékossági tippekkel tele.

KürtiT (Tromb74) 2012.06.10. 01:42:28

@Disznó Úr: Te pedig csak bölcsen hallgatsz, kedves malac? Inkább avass be minket a poszt értelmezésének rejtelmeibe!

No, én meg most jöttem Borsodból, a szomolyai cseresznyefesztiválról. Volt szerencsém bejutni Kaló Imre borász pincéjébe. Azt kel mondjam, a magyar bor a legjobb a világon, és ezt nem csak az elfogyasztott mennyiség hatására állítom (vélhetőleg).
Lényeg a lényeg, a vendégeskedés nagy tapasztalata az volt, hogy a minőség az nem drága, hanem megfizethetetlen, pénzben nem kifejezhető az értéke.
A méltán hirős borász egy büdös vasat nem volt hajlandó elfogadni a megkóstolt kb. 15 féle borért cserébe, sőt még az otthonra szánt 2008-as cabernet sauvignon palackért sem.
Más esetben pedig a minőség nagyjából annyiba kerül, mint a silány. Ugyancsak Szomolyán dolgozik Kovács Emese fazekas, akitől egy átlagos IKEA kacat áráért vehetünk csudásan elkészített, gyönyörű motívumokkal ékített bögrét.
Most a noszvaji kovácsmester méltatásába nem kezdenék bele, pedig megérdemelné ő is a dícséretet.

Számít-e hogy magyar? Hát én liberálbosevikként is azt mondom, nagyon is számít. Akinek egy kicsit is engedi a pénztárcája, az legyen már annyira lokálpatrióta, hogy ne a 10 Ft-al olcsóbb szlovák tejet vedelje, vagy ha nyaraláson töri a fejét akkor legalább az egyik alternatívaként merüljön már fel valamelyik hazai üdülőhelyünk is.
És hogy fér ez össze a piaci versenyt támogató liberális szemlélettel? Egyszerűen. Egy termék nem attól versenyképes, mert olcsó, meg ár érték arányban kedvező. Lófaszt.
Ha így lenne, akkor a horvátH tengerpart lenne a világ egyik legelnéptelenedetebb vidéke, a BMW meg lehúzhatná a rolót. Az élelmiszerek csak annyiban különböznek a fentiektől, hogy nem buknak rá a punettik, meg ha kiposztolod a fészbúkra nem fogsz vele túl sok lájkot begyűjteni.
Tehát ha a magyar termékek - amik nagyon sok esetben valóban jó minőséget képviselnek - a fogyasztók szemében értéket képviselnének magyarságuk tekintetében is, akkor nőne a piaci részesedésük.
Nyilván ezt mindenki a maga szintjén tudja megvalósítani. Én pl. feltehetőleg nem fogok merdzsót vásárolni akkor sem, ha tudom, hogy szorgos magyar kezek rakták össze Kecskeméten, mert nem fussa rá, de lerohadna a pofám ha külföldi bort vennék, amikor tele vannak az üzletek kiváló magyar borokkal.

csi szi 2012.06.10. 11:42:34

@keptelen kepkeret: Vagyis az orosz katona fosztogatott, és adott a gyereknek egy lopott csokit? Na de az 50-es években nem volt háború, vagy 56-ban történt?
Nekem mondjuk nem azért lenne nehezen hihető, mert "az orosz katonák mind csak nőket erőszakoltak és fosztogattak", hanem mert sztem az orosz hadseregben nem hiszem, hogy csokit osztogattak fejadagban a bakáknak.
Az az amerikaiaknál volt, így az amerikai katonák nem is szorultak rá, hogy megerőszakolják a nőket a II. vh-ban, egy tábla csokiért vagy egy doboz cigiért stb. találtak hajlandó nőt bőven. Amelyik elég lúzer volt, még haza is vitt egy nőt Európából feleségnek. :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.06.10. 12:28:30

@KürtiT (Tromb74): erre a mondandódra a zindexes trollcsorda egy olyan fikagömböt hengergetne, hogy eltakarná a napot

Disznó Úr 2012.06.10. 23:24:17

@KürtiT (Tromb74): Á, én sem értettem belőle egy szót sem. Tök igazad van egyébként, baráti javaslat: nevezd magad inkább libertáriusnak. (a liberálisról - nagyon tévesen - rögtön Pető Iván jut az ember eszébe.)

KürtiT (Tromb74) 2012.06.11. 07:40:37

@Disznó Úr: Hát az nem túl divatos irányzat mostanában, amúgy megfontolandó javaslat. :D
Remélem, azért a libertinista címkét nem kapom meg. :)

Ernoke 2012.06.11. 09:54:13

@Dzsoni Kráncs: szerintem pedig ruházkodásra a legértelmetlenebb dolog költeni. tapasztalataim szerint a legolcsóbb kínai póló, pulcsi vagy szoknya is minimum 10 évig jó, több 15 éves szoknyámat, pólómat még mindig hordom. csak azért selejteztem nemrég, mert az utóbbi időben sok lomtalanítás volt, és kissé megszaporodtak a ruháim.:) (lomtalanítás = ingyen turkáló, nem ritkán márkás cuccokkal.)
a cipőre nekem azért hülyeség költeni, mert az én lábamon az anyám sugalmazására vett 30ezres csizma vagy átmeneti cipő ugyanúgy szétment max. 4 hónap után, mint a 4ezres. csontig kopott a talpuk, és kilyukadtak. de nem vitatom, h van, akinek érdemes erre áldozni, mert nem lép olyan keményen, mint én. viszont egy ruhát hogy lehet elhasználni pár év alatt...?

randomuser1 2012.06.11. 09:59:59

@Somló November: de ha kijózanodnak, annyira elszomorodnak a hiábavaló emberölésen, h búfelejtőül megint inniuk kell. ezen viselkedésük komoly empátiáról tesz tanubizonyságot, ami magában is becsülendő. és asse felejtsük el, h nekik köszönhetjük a vodka nevű, vízzel higított ipari szeszt, ami nélkül a narancslevet senki nem inná meg, pedig tele van cévitaminnal, ami hungarikum.

Dzsoni Kráncs 2012.06.11. 12:05:36

@Ernoke: Hát leginkább a cipők használódnak el,de van olyan póló,ami elrongyolódik a nyaknál,vagy kilyukad a cipzár pöckétől,a farmer elkopik a lábak között meg a zsebnél...A ruházkodás is egy olyan dolog,ahol a férfiak hátrányos helyzetűek:egy nő felvesz egy szoknyát,szandált,blúzt és jól néz ki,de jól néz ki sortban is,meg farmerban is,meg persze pucéran is,de sajnos a bevett konzervatív viselkedési korlátok miatt úgy nem grasszálhat az utcán,meg biztos lenne pár építőmunkás,aki azt hinné,hogy miatta csinálja.

Ernoke 2012.06.11. 14:03:41

@Dzsoni Kráncs: én a férfiakat pont előnyös helyzetűnek látom, nem kell annyit törődniük ezzel, farmer-póló-sportcipő, és kész. utálatos dolog az egész öltözködés-szépítkezés, olyan, mint a házimunka.

**ADAM** 2012.06.11. 14:20:16

Ti néhányan annyira hülyék vagytok, hogy teljesen mindegy mit olvastok, rögtön kijön belőletek a "vegyetek magyart mert csak az a jó". Hát persze. Futás a boltba és vegyél magyar autót, magyar motort, magyar monitort és magyar számítógépet, magyar mobiltelefont, magyar biciklit (hahá, na ahhoz volt szerencsém). Folytassa ki-ki kedve szerint.
És ha pocskondiázod a fejlődést és modernitást, hát irány az erdélyi hegyekbe tűzön mosdóvizet melegíteni és a fájó fogadat húzd ki az ajtóhoz kötött zsinórral. És lőjél vacsorára vadat - szigorúan magyar - íjjal.
Ami engem illet, szívesebb járok tiszta ruhában, amit külföldi mosógéppel mosok, éjjel fűtött szobában alszom, amit imperialista gázkazán biztosít, a megvetett nyugati autóban levezetek az imperialisták által épített autópályán a tengerpartra (pedig a Balaton lenne az igazi tudom, olajban sült hekkel), interneten megrendelem ha valamit féláron találok Németországban és képes vagyok a magyar állami médián kívüli híreket is elolvasni.
Lehet, hogy az a baj, hogy az "igazmagyar" mellett beszélek még 3 nyelven és megrontotta az agyamat a nagyvilág.
És csalódást kell okoznom. Még csak buzi sem vagyok, sőt zsidó sem.

KürtiT (Tromb74) 2012.06.11. 16:35:42

@**ADAM**: Szíved joga így gondolkodni. Bár szerintem felesleges olyan szűrőt használni, amin a magyar fennakad, a nyugati pedig átfér.
Van aki szereti a magyar tájakat, ételeket és az itt élő népeket, nem hiszem, hogy szégyenkeznie kéne ezen.
Tudom igénytelen dolog, de én előnyben részesítem a fogast, pisztrángot, a bajai halászlevet, mint a heringet, makrélát és más tengeri halakat.
A Balaton-felvidéket jobban szeretem, mint Toszkánát, a Bükköt, mint az Alpokat(És van összehasonlítási alapom bőven).
Ez nem azt jelenti, hogy nem járok külföldre, vagy nem beszélnék (tanulnék jelenleg is) nyelveket, ne rendelnék kütyüket az ebay-ről. Azt se, hogy kalocsai mintás lenne a mosógépem.
Egyszerűen azt tapasztaltam, hogy a toszkánai büszke a szőlődombjaira, a bajor az autóira, a svájci a hegyeire és sorolhatnám.
A magyarok jelentős része pedig szégyenli, de méginkább utálja mindazt, ami magyar.
Mi a baj egy jó gulyással? Mi a gond az Aggteleki csepkőbarlanggal? Miért ciki egy kiváló borvidék díjnyertes termelői bora? Nem lehetünk büszkék erre a filmre www.youtube.com/watch?v=RGWyilZPsxI ?
Miért ne gondolhatnánk azt (amit pl. a németek jó része), hogy ha a hazai termékeket, szolgáltatásokat választjuk, akkor saját gazdaságunkat, az itt élő népeket támogatjuk?
Ez egy korszerűtlen világnézet? Aha, erről nyilván így gondolkodnak a franciák, németek és más gazdaságilag stabil országok lakói is.

A Tyne folyó déli partja 2012.06.11. 19:14:56

@Ernoke: " viszont egy ruhát hogy lehet elhasználni pár év alatt...?"
hát úgy, hogy szar a minősége...én vettem pár éve néhány ötfontos felsőt, mert én is úgy voltam vele, hogy vesz a halál 25-30 fontokért, mikor 5 fontért is van. sajnos, nem vagyok abszolút szakértő a minőség megállapításában. nos, kb. két mosás után olyanok lettek, mintha 10 éve használnám őket...ugyan tény, hogy évek óta használom őket, de csak itthonra, vagy amikor nem kell öltözni. munkába pl. nem mennének el.

BRAAJEN 2012.06.12. 05:26:12

@**ADAM**:
"A magyarok nyilaitól ments meg...."

Dzsoni Kráncs 2012.06.12. 09:47:09

@Ernoke: Néha látok én is csajokat,akik szerintem túlbonyolítják az egészet,leginkább az ún.kiegészítőkre gondolok,egy férfit például semmivel sem lehetne rávenni,hogy többkilós táskát hurcoljon magával mindenhova.

Ernoke 2012.06.12. 13:33:46

@Dzsoni Kráncs: a többkilós női táskák szükséges dolgokat tartalmaznak. esernyő, pénztárca, napszemüveg, toll, öngyújtó, papírzsebkendő, stb. a férfiak imádnak nulla cuccal közlekedni, olyankor a nőtől kérik el a dolgait, ha mondjuk esik vagy folyik az orruk.:D

[c] 2012.06.12. 14:49:10

@Dzsoni Kráncs: Embört mindig kiröhögöm, amikor előadja a "minek a nőknek ekkora táska" szöveget, majd amikor megyünk valahova, velem hozatja a cuccát.

Celtic 2012.06.12. 19:20:53

@keptelen kepkeret:
"h ne nezze az arakat megis o volt aki mindig elmosta a vajasdobozt, mert az olcsobb mint "dobozt"venni"

Megjegyzem, ez nem biztos, hogy sporolas, lehet egyszeru kornyezettudatossag is. En pl. utalom, hogy a hazban harom nagy kuka van tele, nagyreszt uditos/asvanyvizes/soros palackokkal, mikor ott van a haz elott fel meterre a szelektiv. Es pl. azt a penzt, ami a kozos koltsegbol a szemtszallitasra megy, lehetne felujitasra foditani (konnyen beszelek: kilo kenyer harom napra, a zacskojaba meg gyujtom a szemetet, mert harom nap alatt van annyi szemetem, hoyg megtoltse. Sose ertettem, aki kulon szemeteszsakot vesz es abba dobalja a tobbi zacskot....)

Celtic 2012.06.12. 19:37:26

@tea fan: Logikus, ha mar ugyis cipeled a taskat, legyen benne ertelmes cucc is!

:)

[c] 2012.06.12. 20:03:32

@Celtic: Amúgy is az van benne. Semmi picsacucc.

A Tyne folyó déli partja 2012.06.12. 20:08:20

@tea fan: nálam pl. esernyő sosincs (amit naponta hordok, abba bele se fér). van benne pénztárca, telefon, kulcs, zsepi. mondjuk, azt mindig elhatározom, hogy munkába nagyobbat fogok hordani, mert ebbe csak épphogy fér bele a kajának vitt egy darab szendvicset. vagy egy kisméretű könyv, de a kettő együtt már nem.

Celtic 2012.06.12. 20:23:33

@tea fan: Jovanna :) En is inkabb a zsebeimbe pakolom a dolgokat (kepes vagyok masfel literes asvanyvizet is ott cipelni, csak taskat ne kelljen)

Dzsoni Kráncs 2012.06.13. 09:41:31

@Ernoke: @tea fan: Ez mondjuk igaz...ezért utálom a mobilt,ha az nem volna nyugodtan sétálgathatnék üres zsebekkel,de az is vicces,amikor a sztreccsgatyán átüt az ájfon.

Celtic 2012.06.13. 16:20:55

@Dzsoni Kráncs: hasitasi, ovtaska. En anno azert vettem kis bor ovtaskat (azt leszamitva, hoyg tetszett :), mert pont belefert par irat, cigi, kis penz, kesobb mobil. Ami nem, az meg melleny/dzsekizsebbe. Aztan par het mulva meg kidobom a sosem hasznalt, de total osszegyurodott papirzsebkendot.
süti beállítások módosítása