Industrial Loft Luxury Appartements; Marine Barracks Studios, Margaret Island Properties és a többi. Újragondolt ipar- és rozsdanegyedek, rekultivált, revitalizált kerületek és Magdolna-negyedek, projektek és ütemek.

/alberlet.hu, Waterfront City/

Egy hatalmas baj van velük: nem tudsz már venni ott semmit, minden csak a GAZDAGOKNAK szól. Van egy örök érvényű igazság:

-Mindenhol jó, de legjobb gazdagon!

 

Hát igen.

Az én gyomrom is mindig összeszorul, amikor meglátom, hogy az általunk imádott régi harisnya- és ecetszagú szeszgyár évtizedek óta málló-rozsdálló épületeit egyszer csak elkezdik ledózerolni. Mennyit gyújtogattunk, törtünk-zúztunk, romboltunk, firkáltunk, loptunk, csókolóztunk és ujjaztunk a rendszerváltáskor gajra ment gyárépületekben, Istenem... még a lányok is!

És erre ez. Új építésű, lelketlen, mélygarázsos kaptárak jönnek a helyükre. Persze milla/nm fölötti árakon csakis, nehogy a szerencsétlen panellakó paraszt, netán vidékről felköltöző egyetemista vagy pályakezdő, családot alapítani vágyó fiatal házas bármelyiket is meg tudja venni.

Persze ők szépen rátelepszenek majd a meglévő infrastruktúrára: elveszik a kilátásunkat, az utcáinkat, a parkolóinkat - és lesz pofájuk azt mondani, hogy "felértékelődik a környék". Értjük az utalást - ezek szerint eddig mi voltunk a kisértékűek, a 100 ezer forint alatt egy összegben értékcsökkenthető felesleg, akik senkinek nem fognak hiányozni.

Pedig miénk itt a tér, mi vagyunk az őslakosok, akiket 1974-ben még a lakótelep építésekor tömegesen betelepítettek ide, igen. Ahol a lassan kihaló első generációs beköltözők büszkén őrizték értékeiket, és 1995 óta egy forintot nem voltak hajlandóak emelni a közös költségen, és akik karakánul leszavaztak mindenféle feljesztést, azok több évtizedes eredményeit most egy tollvonással teszik semmissé és hiábavalóvá. Miért nem volt minden úgy jó, ahogy volt?

Az eddigi organikusan kifejlődött, szertelen, játszi összevisszaságban a romantikus, összefirkált betonasztalok, a rég elhordott fém mászókák helyén repedezett betonos; a döngölt, avaros földdé taposott, kutyakakis, hóbortos-bohókás panelházak közötti örök szélcsatornában szétfútt, varjak által széthordott szeméttel teli autentikus parkokból pedig valami steril, GMO-s "limelawn"-ligeteket csinálnak automata öntözőrendszerrel, filagórával, szaletlivel és csövesbiztos padokkal. Ahol még fingani se szabad, leülnie pedig annak szabad majd, aki legalább két, gondosan megszámozott beállót megvásárolt a mélygarage-ban.

Ahol egykor a vas rakéta- és gömbmászókát foglaltuk el, ahol üvegcserepek között állva, dohányozva és köpködve fújtuk fel a falra a nagy M-be rajzolt D-ket, horogkereszteket és OI-jeleket, ahol napról napra törögettük be a kevés megmaradt ablakot éjszakánként; ott most milliárdosok nyitnak Bock- és Gere-borbisztrókat látszóbetonos beltérrel és szépen újraimpregnált, lecsiszolt téglaburkolattal - szárított lisztkukacot és szöcskét tízezerért ínyencségként kínáló elit-delikátokat.

Így zajlik az új honfoglalás.

Csak most nem tűzzel-vassal, hanem rengeteg pénzzel és korlátlan hatalommal érkeznek az új szálláscsinálók. A múltból pedig megmarad néhány Fótra meg Ócsára kikényszerült dzsoggingos lakótelepi gyerek emléke, aztán az sem... a hajdan virágzó helyi iparra pedig emlékeztet majd néhány duzzogva meghagyott, sterilen felújított, magányos kémény meg gyárépület.

Az idő eljárt fölöttünk.

A még beburkolatlan, koszos-szürke panelházak között kétségbeesetten vijjog néhány téli sirály, élelmet keresve. Az utcán rúgok egy követ, a ballal a jobb lábamnak passzolok.