Az előadás, az előadás. Tudjátok, ahol a művelt germanisztikus kopog, a többi paraszt meg tapsol, mint a cirkuszban. Nem kötelező, és ez határozza meg - elejétől a végéig.

Legendák keringenek tanárokról, akik pontban kezdéskor bezárták az előadó ajtaját, és se ki, se be. Kár, hogy ilyet sose láttunk. Ellenben mit látunk? Legyen az előadás kezdete mondjuk 08:30.

08:25: zsivaj, lézengő, üldögélő emberek - törekvők az első sorban. Előadó öltönyben-nyakkendőben, megadva a módját, számítógép-projektor készen áll, nézelődik.

08:30: köszöntöm a kedves megjelenteket. Magáz: kolléga, kollegína. Kezdi, mondja.

08:33: a büféből, dohányzásból kezdenek lassan visszaszivárogni.

08:36: minden huszadik másodpercben határozottan csattan az ajtó: észrevétlenül suhannak be a frissen megérkezők, csupán az egész sort állítják fel. Sokan kicsit meggörnyedve, oldalazó gnómként osonnak el 500 hallgató fürkésző szeme alatt, nehogy a 6 méter magasan lévő projektor képébe belelógjon torzonborz frizurájuk. Leülnek, beszélgetnek még egy kicsit. Fontos dolgok történtek odakint. A tanár közben kikacsintósan bedob valami stadionépítést vagy magyar adórendszeres megjegyzést, azt mindenki érti, tudunk a sorok között hallgatni.

08:45: lassan összeáll a világverő csipetcsapat. A fárasztó egyetemi élet és a többszörös terhelés által megviselt közönség végre visszaért, így csak olyan 3-4 percenként van mozgás. Fészkelődik, előtte három percig pakol-zörög, töltőt kihúzza. Feláll, ülése nagy csattanással csapódik be - aztán nagy titokban kioson, miután leakasztotta kabátját és felvette - hamarosan csak a magától becsukódó ajtó emlékeztet hiányára. De hát menni kell, mert menni kell. Azt a húsz percet pedig kár lett volna kihagyni.

Az egyetemi előadás hétköznapjaink fesztiválja. Ami olyan koncert, ahol valaki a színpadon játszani próbál, de előtte folyamatosan örvénylik, cserélődik a tömeg. Jönnek, botokra-ágakra tűzött zászlókkal, megbámulják, aztán érdeklődés hiányában továbbállnak - az újak pedig megint jönnek. Hiszen rengeteg dolguk van: megkérdezni a Tanulmányi Osztályon a legfontosabb dolgokat, pl. mikor lesz a vizsgakurzus, kegyelem-vizsgaidőpontok, miért egyoldalas nyomtatásúak a jegyzetek, és hogy a mélygarázsba regisztrálhatnának-e még egy rendszámot. Mindent a hallgatóért: korunk felsőoktatási intézményei már valóban szolgáltató intézmények, nem végrehajtók.

De másfél óra rettentően hosszú idő, nem is lehet tiszta fejjel végigülni - ha egyszer valaki tényleg úgy dönt, hogy ő márpedig 08:30-tól 10:00-ig nem megy sehova. És aki erre képes, az kiérdemli, hogy megbecsüljük.

Hogy ébren tartsd az agysejteket, muszáj nekik a táplálék. Rég volt a reggeli, messze még az ebéd. Tehát kérlek, előadás alatt is bányászd elő Anya szendvicsét, kroászonját, és zabálj, nyeldekelj, morzsázz. Öblögess kólával, hogy aztán a szúrós gázt fokozatosan büfizd vissza a tízóraival együtt az orrodon keresztül.

Másfél óra maga a világ, lehetetlen kibírni, ilyen ez az Y-generáció. Hogy felületesek lennének, nekemjár-entitlement, komolytalanok, motiválatlanok? Ezt is csak az idősödő, rugalmatlan arcok terjesztik - már 30 ezer éve mindenki azt hiszi, hogy utánuk csak a hülyék jönnek. Valójában egy roppant tehetséges, életrevaló korosztályról beszélünk. Úgy kezelik az érintőképernyőt, mint soha senki más - és 140 karakter is sok nekik, hiszen a lényeg öt szóba is belefér. Csak egyszerűen máshogy kell őket kezelni, máshogy kell nekik tálalni a mondanivalót. Ők már nem fognak megülni hátratett kézzel 45 percen keresztül, lakatot téve kis szájukra, nem. A világ rohan, és hiába mész jó irányba: ha nem vagy elég gyors, átrohannak rajtad és eltaposnak.

Telefonnyomkodás, csetelés, tablet, laptopon akár jegyzetelésnek is tűnhető facebookozás. De ne ijedj el: ő még mindig az Y-generáció, és sokkal-sokkal okosabb és életrevalóbb, mint te. És többre is fogja vinni, hiszen ennyi dologra képes egyszerre hatékonyan figyelni. Bár azért a ppt-ket még inkább kinyomtatja (egyoldalasan), hogy tudjon rájuk jegyzetelni, de biztosan nagyon talpraesett és naprakész - és esetleg a tabletet egyszer a youtube-on kívül másra is fogja tudni használni.

Almahersegtetés, gyorsan barnuló csutkák. Az elsőre szépnek és ápoltnak tűnő nő asztalán heverő szemétdombot megfigyelve gyorsan megundorodunk tőle. Bizonyára valójában mosdatlan, és otthon nem húzza le maga után a vécét se. Kis színes poszt-itek témakörönként, hátán feketéllő pelyhek, pattanások - hegyes vállcsontja meztelenül kiáll. Perverz csávó mögötte egész előadáson stíröli, elképzeli, ahogy a karszőröket élvezettől nyüszögve-makogva nyalogatja. De ebből a szerelemből nem lesz semmi, örökké beteljesületlen marad.

Az előadó éppen kétirányú interakcióra vágyik, kérdezni próbál valamit. Nagy kuss. Valaki aztán megsajnálja, és próbálkozik, persze rögtön finoman lehurrogja, kiröhögik. Más okoskodik, fontoskodik, vitába száll, érvel, öt percet elrabol az előadásból.

Másik nő eleve gusztustalan mind megjelenésében, mint jellemében. Túlsúly, ápolatlanság, csapzott haj. Egész előadáson tépkedi a haját, majd ujjaival - mintha csak sót pergetne - elegánsan hullajtja a földre a mocskos szarut. Mindig pofázik, és mindig pont melléd ül be. Mit mondott? Melyik oldalon van? Hadd nézzem! Van egy tollad? Csak legyen már vége, pusztulj innen, gyűlöllek, te csakráimba behatoló energiavámpír.

Mindenki vár valamit ettől a képzéstől. A varázsszó három betű: MBA. Az MBA az szinte már-már PhD, ráadásul harvardos. Neved mellé illik biggyeszteni, és megszerzése bebocsátást enged a legmagasabb körökbe, fizetéseknél pedig többszörös szorzót jelent. Mert mester és menedzser egy személyben - tökmindegy, ki voltál előtte: közgazdász, jogász, matematikus, bölcsész, mérnök. Esettanulmányok, csoportmunka, rengeteg beadandó. Egyfajta szenioritást tükröz: azonnal úgy olvasol minden pénzügyi jelentésben, az emberek gondolataiban, a vállalat folyamataiban, mint Cypher a Mátrixban. Olyan eltitkolt tudományokra derül most fény, mint pl. a Maslow-piramis vagy a BCG-mátrix.

Unatkozó feleségek, cégük által befizetett, péntekenként fizetett tanulmányi szabadságra küldött ifjú titánok - akik ilyenkor is ingben járnak, hiszen a céges autóba vagy egy MBA-kurzusra pólóban beülni nagyon égő. És miért is ne: hiszen az emberek a legértékesebb erőforrásunk - persze nem azért, mert olyan jók lennének, hanem mert annyira drága megszabadulni tőlük.

És nagyon jó szöveget hallottam: -Miért képezzük az embereket sok pénzért, ha lehet, hogy elmennek? -Mert mi van, ha nem képezzük őket, és maradnak.

Bámm, ezek az igazi menedzsmenttudományok. Oszd meg a LinkedInen, ha gazdag akarsz lenni.